Hajlamosak vagyunk minden problémánkra megtalálni a megfelelő kifogást és bűnbakot. Legtöbbször a bűnbakok között a magyar állam tűnik fel. A legritkább esetben sem hallottam még senkitől , hogy elismeri, nem tesz meg mindent azért, hogy anyagilag stabil legyen, viszont mindig hallom a magas adók, a gazdaság állása, a munkanélküliség, az alacsony bérekből eredő kilátástalanságot. De tényleg ennyire függünk az államtól? Tényleg nem lehet semmit sem tenni? Elég annyi az élethez, hogy dolgozunk? Ez máris feljogosít a panaszkodásra?
A gazdagok miért rendelkeznek jobb pénzügyi termékekkel, mint a szegényebbek?
Az elmúlt években a számomra legmegrettentőbb különbség a gazdagok és a szegényebbek között nem a pénz mennyisége volt, sem a vagyon, hanem a mentalitásbeli elképesztő különbség. Még mielőtt elkezdenél magadban közhelyeket puffogtatni, hogy a gazdagok ilyen meg olyan egoisták, meg kell hogy állítsalak és egy arra kérlek, hogy most nyisd meg az elméd és figyelj szorgalmasan!
Egy nagyon bagatel, de a mindennapokban számtalanszor ismétlődő példát hozok fel minden pénzügyi oktatásomkor. Egy folyószámla önmagában nem nagy dolog, de még csak nem is a legnagyobb anyagi tételt jelenti bármelyik háztartás számára. Mostanában és az elmúlt pár évben is jellemzően havonta pár száz- max. 1.000-1.500 forintot tudtunk spórolni az embereknek a váltással, másik csomagba lépéssel, csomag frissítéssel. Azt gondolom józan paraszti ésszel, hogy aki havonta 80-90 ezer forintot keres, annak nem ugyanannyit számít, akár havi 500 forint, mint aki havi 500.000 forintból próbál megélni. Amikor ennek a két ügyféltípusnak megmutattam példának okáért a folyószámla váltással járó (esetünkben) 500 forintos spórolási lehetőséget havonta, akkor nagyon meglepő és elképesztően szomorú reakciókat kaptam. A magasabb jövedelmű emberek szinte a másodperc töredékrésze alatt elfogadták a javaslatot és érdeklődően kérdezgettek a további teendőkről, őket érintő részletekről. Az alacsonyabb jövedelműek közel 90%-a viszont elzárkózott a váltás lehetőségétől, hiszen ahogy mondták: "most pár száz forintért nem fogok váltani, nem rendezem át a számlához tartozó forgalmat". Meglepő?
Csak hogy nyilvánvaló legyen mindenki számára, az alacsonyabb jövedelműek pénzügyi forgalma nem jelentett soha többet, mint a munkabér, hiszen alacsony jövedelmükből eredően a lehető legtöbb dolgot próbálták csekkes forgalomra terelni, hogy lehetőség legyen a csúsztatásokra. Esetükben semmi teendő nem lett volna, mint a munkáltatónak szólni az új számlaszámról. Ellenben a magasabb jövedelműek valóban több folyószámlát érintő művelettel rendelkeztek, mégis úgy gondolták, hogy megéri számukra azt a néhány papírt megírni, hogy cserébe jobb folyószámlával rendelkezzenek és megspóroljanak akár évente 6.000 forintot. Meglepő elutasítást kaptam akkor is az alacsonyabb jövedelműektől, amikor hangosan számolva jeleztem, hogy havi 500 forint=évi 6.000 forint, vagyis egy havi fizetésük 6-8%-a, materializálva pedig 1 havi átlagos számla díja (tv-internet, telefon, vagy például víz...stb.).
A különbség a további pénzügyi döntéseknél pedig még kellemetlenebbé vált. Amikor megnéztük a lakásbiztosításokat, akkor az a meglepő véleménykülönbség született, hogy amíg a magasabb jövedelmű emberek nagyon könnyen, szemrebbenés nélkül hajlandóak biztosítót váltani, addig alacsonyabb jövedelmű társaik komoly fenntartásokkal, nagyobb lojalitással rendelkeznek és sokkal nehezebben szánják el magukat a váltás mellett, még ha az nekik negyedévente akár 3-5.000 forintot megtakarítást is jelentene+ minőségbeli fejlődést. Ha megnéztem a meglévő lakásbiztosítások élettartamát, akkor láttam, hogy a gazdagabbaknál mondhatni friss 1-2 éves szerződéseket kaptam, míg a szegényebbeknél 5-6-7 éveseket. Ez nagyon komoly problémát jelent, hiszen biztosan állítható, hogy az 5-6-7 éves szerződések elavultak ezen a területen, ráadásul ár-érték arányban rendkívül drágának mondhatóak. A nagy probléma pedig egy nem várt esemény bekövetkeztekor lenne, amikor az idősebb biztosítások nem tartalmaznak megfelelő fedezetet az eseményre, míg az újak igen. Érdekes ellentét, hiszen a gazdagabbak vélhetően könnyebben kifizetnék a bekövetkezett károkat, mégis ők rendelkeztek nagy átlagban a jobb termékkel, ami általában nem pénz kérdése. Sőt! Állítom, hogy sokszor a szegényebbek többet fizetnek lakásbiztosításra, mint a gazdagabbak, vagy arányaiban nézve ugyanannyit fizetnek, csak a gazdagabbak sokkal több szolgáltatást kapnak cserébe.
Nagyon sokat gondolkoztam ezen, hogy a lakásbiztosításoknál mi ez a különbség, miből ered? Sajnos azt kell hogy mondjam/lássam, ez egy olyan több generációt érintő berögződés, ami objektíven nézve okozhat komoly életszínvonalbeli különbségeket. Vagyis csak a lakásbiztosítás és folyószámla alapján felfedezhető egy olyan minta (és ez a sor folytadódik a további termékeknél), ami tökéletesen reprezentálja a pénzügyi gondolkodásbeli különbségeket, amiknek az eredménye lesz a pénzügyi különbség, az életszínvonalbeli eltérés. A szerényebb jövedelmű emberek sokkal kényelmesebbek a pénzügyekben, sokkal kevésbé érzik szükségességét, akár 100 forint különbségért való váltásnak, mint a gazdagabbak. A sok kicsi sokra megy elvből kiindulva pedig éves szinten akár több tízezer forint különbség is lehet a pénzügyi termékekre történő befizetések között. Másrészről pedig ott van a lojalitás, ami az esetek 80%-ában inkább egy önámítás, a lustaság önigazolása, mint sem valós tényállás. Ezt az állojalitást vélhetően a rendszerváltás előtti időkből hozták magukkal a családok, és örökítették tovább a gondolkodásmódot, amikor nem voltak kereskedelmi bankok, amikor egyetlen opcióként az OTP vagy a takarékszövetkezet állt rendelkezésre. Nyílván ez egy kényszerített lojalitás volt, ami inkább az elfogadáson alapult, mintsem a hűségen. Az emberek nem tanultak meg a pénzügyi rendszerben lépkedni, a pénzintézeteket megfelelően felhasználni. Viszont a piacra azóta számtalan szereplő belépett, nagy mennyiségű specifikus alternatívát nyújtva az embereknek, de mégis a legtöbben a mai napig félnek lépni bármit is.
Több embernél figyeltem meg azt a fajta kényelmetlen érzést, ami ott motoszkált bennük, amikor ott kellett volna hagyni a pénzintézetet. Ezek az emberek szeretik (mondhatni számukra megnyugtató) azt képzelni, hogy a bank, a biztosító díjazza a hűséget és magától ajánl fel jobbnál jobb opciókat. Pedig a valóság (számomra egyébként értelmezhetetlenül) sokkal gonoszabb. Valóban léteznek olyan pénzintézetek, akik díjazzák a hűséget, de nem olyan formában, ahogyan azt az emberek hiszik. Nem létezik a rendszerben olyan önfejlesztő automatikus mechanizmus, ami a biztosító/bank oldaláról jelentkezve az ügyfél abszolút érdekét figyeli, folyamatosan ajánlva fel a lehetőséget, hogy ugyanazért a szerződését kevesebbet fizessen az ügyfél. A valóságban a pénzintézetek nem igazán szólnak, hogy létezik jobb, olcsóbb, újabb. Meg kell érteni, hogy a jelenlegi tendencia alapján a pénzintézetek az új ügyfelek megszerzésére koncentrálnak leginkább és aki nem ismeri ki magát a rendszerben, nem rendelkezik megfelelő pénzügyi hozzáértéssel az bizony nagyon komolyan ráfizet a lojalitására. (A pénzügyi tanácsadóknak véleményem szerint pontosan ez kéne, hogy legyen az egyik legfontosabb küldetése, hogy az ügyfelek helyett az ügyfelek pénzügyi termékeit figyelje és szóljon, ha van jobb megoldás.)
Sok minden miatt lehet szidni az államot, az adórendszert, de amiatt nem, hogy pénzügyeinkben sem vagyunk képesek jól dönteni. Viszont abban már a mindenkori állam a hibás, hogy nem szervezte meg a társadalom legszélesebb körű pénzügyi művelését, nem hívta/hívja fel az emberek figyelmét, hogy a pénzintézetek nem harapnak, hogy érdemes független szakértőhöz fordulni vagy éppen érdemes egyáltalán saját kézbe venni az irányítást és tudatossá tenni a pénzügyeket. Órákat tudnék mesélni tapasztalataimról és a különféle pénzügyi termékekről, amiknél szembesültem a gazdagabbak és szegényebbek közti különbségen, avagy megtapasztaltam azt, hogy miért gazdag általában a gazdag és miért szegényebb a szegényebb. Biztos vagyok benne, hogy a hozzáállások, az attitűdök amik a pénzügyi döntéseiket jellemzik, az egész életre és az élethez való hozzáállásra is kihat, áthat, annak hajtóereje.
Másik nagyon fontos felismerés a biztonságra való törekvés, a biztonságra való tényleges törekvés. Azt gondolom, hogy mindenki törekszik a biztonságra, családja biztonságára és mindenki a lehetőségekhez mérten próbál tenni érte. De mi van akkor ha rossz az erőforrás felosztás? Mi van ha a lehetőség meglenne, de a tudás nincs? Sok olyan emberrel találkoztam, akik alapvetően szerényebb anyagi lehetőséggel rendelkeztek (vagy nem) és történt a család életében egy tragikus esemény. Lehet ez egy baleset, egy halál, vagy egy munkanélkülivé válás. Emiatt van aki nem tudja a hitelét fizetni és mély gödörbe kerül- adóscsapdába, van olyan akinek az élete megy tönkre egy baleset miatt (például rokkanttá válik). Ezen negatív események ismertetője, hogy előre nem tervezhető, nem várt, viszont olyan mértékű anyagi többlet ráfordítással jár, amit egy átlagos család képtelen elviselni, ami képes embereket adósságcsapdába kergetni, egy életre megnyomorítani.
Manapság már léteznek olyan alapvető "pár százas" pénzügyi termékek, amik az ilyen tragikus eseményeket próbálják a lehető legjobban lefedni. Akit baleset ér, és két hónapig nem tud dolgozni, annak lehet pont jól jön az a 200.000 ezer forint, amit egy olcsó, napi 39 forintba kerülő balesetbiztosítás tud nyújtani. Ha a családfő váratlanul meghal és a család nyakában maradna a hitel, azoknak nagyon jól jönne egy hitelfedezeti biztosítás. Tehát megoldás van, az ára pedig nem több, mint egy mozijegy/hó, mégis jellemzően a tehetősebbek veszik igénybe ezeket a termékeket, míg a többiek vonakodva, ódzkodva. A hetekben beszéltem egy emberrel, akinek van hitele és mellé a bank előírt egy hitelfedezeti életbiztosítást. Azt mondta róla, hogy legszívesebben nem fizetné (havi 1.000 forint), de a banknak kell. Fel kellett világosítanom, hogy nem a banknak kell, hanem neki! Itt van egy nagyon komoly nézőpontbeli különbség. El kell fogadni, hogy a bank így is úgy is megkapja a pénzét, viszont ha az adós meghal, akkor az adósság rászáll az örökösökre/adóstársakra. Egy hitelfedezeti biztosítás pontosan arra kell, hogy a többiek ne kerüljenek csapdába.
Hallottam egy városi legendát, ami Németországban történt meg pár évvel ezelőtt. Az emberünk felvett egy nagy hitelt, viszont nem kötött mellé semmilyen biztosítást, hiába javasolták neki. Úgy gondolta vele nem történhet semmi, és majd megoldja. Nem oldotta meg. Pár hónap után baleset érte és kerekesszékbe került élete végéig. Volt két kislánya és egy felesége. Szép lassan minden tartalékuk elfogyott és már el akarták venni a házukat, ők pedig csődbe mentek. A férfi nem bírta elviselni, ezért megmérgezte a két gyereket, a feleségét, majd öngyilkos lett. Mindezt megtette ahelyett, hogy havonta 2.000 forintnyi biztosítást fizetett volna! Megérte?