Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Akarsz legálisan füvezni?

2013. május 07. - Szarvas Norbert

249099_10151370774971104_1645416502_n.jpg

Képernyőfotó 2013-05-07 - 9.29.27.png

images-2_1.jpeg

A kérdésnek több megközelítésből lehet nekifutni. Mondhatjuk, hogy mert ők a világ leglazább arcai, de lehet, hogy elment az eszük, vagy éppen okosabbak a többi nemzetnél. Az biztos, hogy náluk már a gyarmatosítás korától a történelmük szerves része drogozás. Kultúrájuk része a füvezés, melybe generációk óta beleszületnek az emberek, és pontosan emiatt tudják kezelni a helyzetet. Hollandiában nem fogyasztanak alkoholt a pszichedelikus szerekhez, inkább az üdítőt preferálják. Maximum 5 gramm szárított cannabist tarthat magánál a 18. életévét betöltött egyén, amit az úgynevezett Coffe-shopokban legálisan szerezhet be. Ismerős számotokra, hogy amit nagyon tiltanak, az vágyat kelt a kipróbálásra, és amit simán engednek, már nem is annyira izgi? A legalizálás hozadéka, hogy ott nem a rendszer ellen lázadva szívnak, hanem magáért az érzésért. 

 

images_4.jpegMagyarország a sztereotípiák (és egyébként a szteroidok) hazája, ahol mindenről mindenkinek megvan a véleménye még azelőtt, hogy megismerte volna a tényeket. A drogokat egyetlenegy kalap alá veszik, legyen az mezei füves cigi vagy narkó. A közvélemény szerint a hatásuk ugyanolyan káros, amelytől félteni és óvni kell a gyerekeket. Ennek a „jó keresztény” gondolatnak a  vértét magára öltve operál a politika is, amely – jelen állás szerint – hülye lenne szembenézni az igazi megoldással (legalizálni a füvet?), hiszen azonnal mindenki ördögöt kiáltana, az erőszak és a prostitúció (most ilyen nincs?) elterjedését vizionálná. Nekünk ez a mentalitás a társadalmi örökségünk. Ez már csak azért is aktualitását veszti, mert aki ma drogozni akar, be tudja szerezni az alvilágból. Több milliárdot fordítunk a drogellenes háborúra, miközben pontosan a tiniknek adjuk ezt a fegyvert lázadásuk tárgyaként (lázadunk = azt csináljuk, amit tiltanak), amivel akaratlanul is egy ellenőrizhetetlen piacra lökjük őket. Oda, ahol jóval nagyobb az esélye annak, hogy az egyébként „csak” kíváncsi tini rákap egy olyan drogra, amelyik komoly függőségeket okoz. 

 

marihuana-cigi.jpgHolland mintára történő össznépi fűlegalizálással szerintem a társadalom olyan útra léphetne ebben a témakörben, amelyik abszolút a pozitív kategóriába tartozik. Legfontosabb érvem az ellenőrzött és szabályozott felhasználói platform & csatorna. A legnagyobb baj a drogozással jelenleg az, hogy az anyag teljesen ellenőrizhetetlen minőségű, önmagában a vásárlás is veszélyes, és pontosan emiatt a kíváncsi tini olyan környezetbe kerülhet, amely teljesen magával ránthatja rászoktatva az erősebb drogokra, így bűnözővé, törvényen és társadalmon kívülivé teheti. Szerintem mindenkinek el kell fogadnia a tényt, miszerint füvezni mindig fognak – és nem csak – a tinik (akár a kipróbálás szintjén is), a kérdés csak az, hogy mi – a társadalom – milyen játszóteret teremtünk ehhez. Egy kulturált és a fogyasztóvédelem által erősen kontrollált kávézó jellegű helyet, avagy egy dohos, büdös és sötét sikátort, mely tele van igazi rossz arccal. Mi akarunk azok lenni, akik a fiatalokat az alvilág bugyraiba lökik?  

 

 

california-cannabis-legal.jpgHollandiától függetlenül Kaliforniában is folyamatosan azon ügyködött a Governátor (aka Schwarzenegger), hogyan érné meg legalizálni „mariskát”. A számítások szerint (amit éppen a feketegazdaság felbecsülhetetlensége miatt nehéz megbecsülni) körülbelül 25-60 millió fogyasztója van a cuccnak. A cigi átlagosan 5 dollárba kerül, és 1 fogyasztó 1 dobozzal szív el egy nap – ezzel az adatsorral kalkulálva  a matek kihozta, hogy évente 45–110 milliárd dollárt költenek az emberek Amerikában drogokra! Adózás szempontjából (ha a logisztikai és a disztribúciós árak megegyeznek a Tobacco cigiáraival) évente 40–110 milliárd dollár (!) adóbevételt lehetne generálni a megemelt árakból. Ez olyan elképesztően jelentős tétel, amelyről luxus lemondani bármelyik kormány számára. Ez a pénz ott hever a földön, és évek óta csak az a kérdés, hogy ki fog lenyúlni érte. Az egész folyamat, mely a „mariskát” övezi egyre több országban, nagyon hasonlít az 1920-as évekbeli alkoholtilalomra és annak feloldására. Nemzetközi szinten küszöbönálló esemény a fű teljes legalizálása. Egyrészt azért, mert mára divat és mém lett a mariska levele és az egész miliő (lásd Bob Marley), másrészt pedig olyan pluszbevételeket generálhat az adott országnak, amelyet – az egyébként népszerű feloldási javaslattal – egy adott politikai erő a saját hasznára fordíthatna.

tax-revenue-from-medical-marijuana-in-colorado-thcfinder.jpg

Arányosítva hasonló eredményeket lehetne elérni Magyarországon is, és erre az aktuális kormánynak nagyon nagy szüksége lenne, hogy teljesíteni tudja elképzeléseit, a GDP-hiánycélra tett ígéreteit és az EU elvárásait. Amennyiben a cigarettából indulok ki olyan árat kalkulálva a a füves cigire, ami még az újdonság és az újdonsült társadalmi szabadság miatt felértékelve is fogyasztókat vonzana, az alábbi számokat kapom:

1 darab füves cigi a Coffe-shopban 1000 forintba kerülne, az állam bevétele ebből 648 forint lenne. Fontos az éves adóbevételbe számolni a „mariskaturizmus” eredményét is, hiszen számos rendezvényre látogatnak hazánkba külföldi fiatalok (pl. Sziget Feszitvál). Szerintetek évente 100 millió darab füves cigi elszívása sci-fi kategória lenne? Mert ebben az esetben az állam bevétele 64,8 milliárd forint! 

Persze nem azt akarom, hogy mindenki füvezzen, csak szerényen megemlítem a tényt: lenne rá igény, egyébként pedig jelenleg is sokan élnek mariskával. Illegálisan... 

 

 

Képernyőfotó 2013-05-07 - 10.39.31.png

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr395285954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burakefendi 2013.05.08. 14:16:48

Ez az "ideje, hogy félretegyük végre az előítéleteinket" érvelést manapság nagyon sok érdekcsoport használja ultima ratioként...

Hatos. Faszt, kilences! (törölt) 2013.05.08. 14:29:08

Hogyan sikerült a fehér háttérre ezt a kellemesen olvashatatlan sötét okkert választani?

Szarvas Norbert 2013.05.08. 15:05:12

@Hatos. Faszt, kilences!:

Szia!

Mi nem olvasható?

Milyen böngészőn nézted meg?

Szarvas Norbert 2013.05.08. 15:24:52

@Hatos. Faszt, kilences!:

a szöveg narancssárga, a háttér pedig halvány szürke

2013.05.08. 18:07:51

1) valóban nem túl kontrasztos a szöveg
2) szerintem is legalizálni kéne, aki akar az most is szív, míg ha kegálus lenne az komoly bevételeket és túrizmust hozhat...

2013.05.08. 18:09:14

Ezt hogy gépelhettem el ennyire??!! :-)
Szóval ha LEGÁLIS lenne... :-)

Én+te+ö=gén · http://www.daath.hu 2013.05.08. 19:20:05

Hááát, ebben sajnos sok a pontatlanság és felületes érvelés. Kezdve a "legalizálás" szó használatával, ami sem Hollandia, sem Kalifornia esetében nem igaz (elöbbi "de facto dekriminalizáció", utóbbi pedig csupán a birtoklás dekriminalizációja és az orvosi kannabisz legalizálása). Az adóforintok kiszámolása ugyanúgy fiktív, mint annó a Kendermag Egyesület esetében is az volt. A jelenlegi uniós dohánykereskedelem kb. 10-20%-a illegális, pedig a cigaretta egy ipari elöállítású és (nemsokára nálunk is) monopolizált forgalmazású termék. A kender pedig egy házilag is könnyen termeszthetö növény, úgyhogy az államnak esélye sincs elérni a feltüntetett nagyságrendü adóbevételeket. Különösen rossz és lebutított retorika a füvezést szembeállítani a kereszténységgel, hiszen pl. az USA-ban kifejezetten megfér egymás mellett a domináns keresztény értékrend szerinti felebaráti szeretet/törödés és a kannabisz orvosi célú használatának támogatása. Szintén pofátlan sztereotípia "magyar társadalmi örökségnek" hívni a közmédia és pártpolitika kiszámítható bulvár és demagóg fordulatait - tartsuk már észben, hogy ezeket nem a nép csinálja, csak megkajálja!

PókerTrend 2013.05.10. 14:11:13

A narancs betűszín erősen az olvashatóság rovására megy. Valami sötétebb árnyalat?

kuki123 2013.05.13. 19:04:09

Az előző kommentelő jòl össze foglata a dolgot... De van még egy hátránya az pedig az egészség. A sok drogos kikezeltetése, a drogozásból fakadó társadalmi problémák, a lezüllés a függőség miatti lopások. A függőség (legyen az akármitől) megszüntetését akadályozó egyik legnagyobb gond az hogy mindig közelben van aza dolog amitől függ. Ha legelizálják akkor esély se lesz leszokni.
süti beállítások módosítása