Az elmúlt években a legnagyobb problémát egyértelműen a hitelesek – és közülük is a devizahitelesek – okozták a gazdaság számára. Rengeteg ember veszítette el a lakását, még több sodródott a teljes és kilátástalan, végleges eladósodás szélére, sőt ennél is több ember számára megterhelő a jelentősen megemelkedett törlesztőrészletek nyögése. A kormány – több-kevesebb sikerrel – számos intézkedéssel próbálkozott. Mára egyértelművé vált, hogy a piac nem igazán szereti a kormány erőteljes beavatkozását és a pénzügyi szektorra hárított terheket. Elképzelhető, hogy egy kevésbé unortodox piaci öngyógyító mechanizmusra kellene váltania a kormánynak, ha valóban a megoldás a cél.
Első lépésként az árfolyamgát 1.0 verzióját vezették be, ami nem nyerte el az emberek szimpátiáját (azóta a többi verzió sem igazán), ráadásul a 180 forintos árfolyamon való végtörlesztés lehetősége biztosan nem azoknak kedvezett, akik valóban rászorultak. Bankos ismerősök mesélték nekem akkoriban, hogy például egy vidéki nagyvárosban a kedvezményes végtörlesztés másnapján már sorban álltak az emberek, és készpénzben fizették ki a többmilliós hitelüket! Valószínűleg ők nem azok az emberek, akik rossz adósok lennének, így teljesen érthetetlen volt számomra – gazdasági szemmel – ennek a programnak a létjogosultsága. Aki akkoriban ki tudta fizetni egy összegben 180 forintos árfolyamon a hitelét pár hét alatt, 95 százalékban jó adósnak minősült.
Ez idáig a kormánynak nem igazán sikerült megoldást találnia a valóban bajban levő hiteleseknek. Ennek okai az elhibázott mentőcsomagok, az elhibázott célcsoportok és az agyonbonyolított adminisztrációs rendszer.
A legigazságtalanabb lépést abban láttam, amikor az akkori kormány megszüntette a devizahitelezést (ez még nem baj alapvetően), és megtiltotta a devizahitelek bankközi kiváltását devizában. Már akkor mondtam mindenkinek, hogy ez egy olyan lépés, amely meg fogja magát bosszulni, hiszen gyakorlatilag megszűnt a verseny a bankok között, és egyfajta monopolhelyzet alakult ki: az ügyfelek mozgásterének megszűnésével a devizahitelesek a saját bankjukban ragadtak.
Kiváltani a hitelt, vagy forintosítani egyáltalán nem érte meg, hiszen ebben az esetben a veszteségeket realizálták volna. Fontos megérteni a devizahitelekkel kapcsolatban, hogy – például – az ügyfél X CHF-fel tartozik, ezt az összeget szorozzák be az adott árfolyammal, és eredményként az aktuális tőketartozást kapják – forintban. Ez folyamatosan változik, ahogy a forint árfolyama is. Ha magas árfolyamon váltjuk át a CHF-hitelt forintossá, illetve végtörlesztünk, akkor realizáljuk a veszteséget. Amennyiben nem végzünk ilyen manővert, nem realizálunk ilyen mértékű veszteséget. Nem nehéz kimatekozni, hogy a legtöbb ügyfélnek nem érte meg változtatnia.
A bankok a verseny megszűnésének biztonságában önkényesen emelgették a kamatokat és kezelési költségeket. Hiába csökkentette a svájci jegybank az irányadó kamatrátát, a bankok többször nemhogy követték a csökkentést, de egyenesen kamatot emeltek.
Madártávlatból nézve teljesen máshogy alakult volna a magyar devizakitettség és -kockázat, ha nem kötik meg az adósok kezét, és – megőrizve devizatartozásukat – szabadon válthattak volna bankot. Ez minden piacon versenyt idéz elő, ami mindig a kamatok csökkenésével jár. Erre láthatunk most példát a forinthitelek kamataiban. Elindult a verseny a bankok között, és hétről hétre kapom a híreket, melyik bank hány bázisponttal csökkentette a lakáscélú jelzáloghitelének kamatát.
A múlton nem érdemes rágódni, mivel nem tudjuk megváltoztatni. A jövőben viszont megfontolandó lépés lehetne a devizahitelezés újbóli megnyitása legalább a meglévő adósok számára. Célszerű lenne zöld utat adni a devizaalapú bankközi váltásoknak, melyekkel az árakat anélkül lehetne lenyomni, hogy a kormány bármilyen erőteljes beavatkozást végezne, illetve kényszerítene a bankszektorra.
Akik 90 napon túli tartozással rendelkeznek, azoknak már legalább másfél éve segítséget kellett volna nyújtani a folyamatos aktatologatás helyett. Ez az a menthetetlen réteg, amelyik képtelen finanszírozni törlesztőrészletét (akár 180 forintos árfolyamon is). Számukra és a társadalom számára a legköltséghatékonyabb és legmegnyugtatóbb megoldás egyértelműen az lett volna (az lenne), ha az állami eszközkezelő megkapná azokat a jogosultságokat és anyagi forrásokat, amelyekkel felvásárolhatná a súlyosan eladósodott emberek adósságát. Ezeket a követeléseket a bankoktól megvásárolja, amivel tulajdonjogot szerez az ingatlanokban. Viszont az embereket nem dobja ki az utcára, hanem először kedvezményes bérleti díj formájában maradhatnak, majd idővel lehetőséget kapnak az ingatlan visszavásárlására.
A devizahitelesek másik rétege, melynek ugyan nehézséget okoz a megemelkedett törlesztőrészletek visszafizetése, de még megoldják. Számukra a feljebb említett devizapiac-nyitás egyértelmű előnyöket jelentene akár a mostani árfolyamgát adta lehetőségekkel. Az árfolyamgát a gyakorlatban 1-1,3 százalékos kamatcsökkentésnek felel meg. A piacnyitás által a piacra kényszerített kamatverseny révén viszont elérhető lenne a 2-3 százalékos kamatszintcsökkentés. Ráadásul ennek gazdaságpolitikai hozadéka lenne az állam szerepének mérséklése is, ami miatt nem érezné úgy a piac, hogy mindenbe beleszólva a kormány akar mindent irányítani, ráadásul az összes terhet direkt módon a pénzszektorra, a bankokra rakja. Ebben az esetben el kell fogadni és hinni kell a piac „öngyógyító” mechanizmusában.
A harmadik réteget is érdemes megemlíteni, de valószínűleg csak a kedélyeket borzolja, semmint makrogazdasági problémát jelentene. Ez az igazán jó adósok rétege, mely simán ki tudja fizetni a hitelüket, és melynek tagjai nem a mindennapi megélhetésért küzdenek. Ők azok, akiket a legjobban érintettek a kormányzati intézkedések (a 180 forintos árfolyamon való végtörlesztés), viszont soha nem jelentettek makrogazdasági kockázatot. Nem megerősített hírek szerint a devizarekorder egy vállalkozó volt, akinek a tartozása 2011 decemberében elérte az 500 millió forintot, ám a végtörlesztéssel élve elég volt 380 millió forintot kifizetnie! Ez persze több kérdést vet fel! Erre mi szükség volt? Ez a szegény ember, aki elvileg rászoruló, honnan varázsolt elő 380 millió forintot? Milyen mentőprogram az, melyben van, aki több százmillió forintot nyerhet?
Viszont ezt a harmadik réteget is érintené a kamatverseny, tehát nekik sem lehetne okuk a panaszra. Szeretném hinni, hogy minél hamarabb eljutunk erre a pontra, ami egyébként kötelező lépés lesz valamikor a jövőben. Verseny nélkül nincsen piacgazdaság. A kormány pedig a folyamatos beavatkozásaival túllépte azt a bizonyos pontot, amikor még használ, és nem árt az egész gazdaságnak. A kérdés csupán az, hogy azok a bizonyos érdekek mikor fogynak el a jelenlegi irány mellől, és mikor csapnak át egy öngyógyító piaci mechanizmusba.
►►►►
Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk
✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk
Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:
✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy
✰✰ www.iflgroup.hu
Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz
Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.
Ez a cikk 2017. április 22. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
