Örök harc folyik a jó és a rossz, az egyház és a sátán között. Talán ilyen harccá vált észrevétlenül a nyugdíjasok titkos forradalma a rendszer és fiatalok érdekeivel szemben. A gazdasági élet aktív szereplői bántják a nyugdíjasokat, és cserébe nem kaphatnak mást, mint a viszontbántás nemes intézményét. Mi, fiatalok akarva-akaratlanul ódzkodunk a nyugdíj témájától, és képtelenek vagyunk belátni, hogy hamarosan mi is ugyanabba a csapdába esünk, mint mostani ellenszenvünk alanyai. Eljön az idő, amikor nekünk kell megküzdenünk a pénztelen öregkor nehézségeivel. Amikor eljön ez az idő, mi leszünk a társadalom meg nem értettjei, a vasmacska a hajón, amely visszafogja a haladás lendületét, mi leszünk a nemkívánatos személyek, és mi leszünk azok, akik hamarosan nem lesznek.

Hallottatok már a pilótajátékról? Lényege, hogy a rendszer addig működőképes, amíg alulról több pénz érkezik, mint amennyit feljebb ki kell fizetni. Amikor a játék eléri a kritikus pontot, és a továbbiakban több lesz a pénzkivétel, mint a bevétel, akkor az egész rendszer exponenciálisan összeomlik. Ezt a fajta játékot a törvény börtönnel „jutalmazza”. 

Amikor olvastad a pilótajáték bemutatását, vajon eszedbe jutott-e a történelem legnagyobb ilyen játéka, amelyet Otto von Bismarck talált ki? Nem? Pedig ez az általunk ismert nyugdíjrendszer. Bizony, a nyugdíjrendszer (is) egyfajta pilótajáték, ami addig  működőképes, amíg több a bevétel (ergo több az adófizető fiatal), mint a kivét (ergo nyugdíj). Ez a rendszer sokáig működött, azonban a túlzott népesedés okán a fejlett világ legtöbb országában komoly problémát kezd okozni a rendszer teljes összeomlása. Hallottál már a korfáról mint problémáról?

A helyzet a következő: a népesség eléri a kritikus tömeget, amikor is a túl sok nyugdíjasra egyre kevesebb adófizető jut. Szándékosan nem fiatalt írtam, hiszen ezt a képet totális mélységekbe taszítja az a tény, hogy a fiatalok jelentős része a feketegazdaság táplálása révén nem fizet adót, helyette szociális segélyt kunyerál. Az állam képtelen a továbbiakban fedezni a nyugdíjkiadásokat, és a helyzet egyre rosszabb lesz. Az én generációmnak már nem lesz nyugdíja.

A nyugdíj azonban politikailag rendkívül stabil felület, mellyel szavazókat lehet nyerni. 

Térjünk vissza Magyarországra, és nézzük meg, itt mi a helyzet! A statisztikai adatok szerint 3-3,5 millió nyugdíjas él az országban. Ez olyan hatalmas tömeg, hogy akiket ők részesítenek előnyben, azok garantáltan hatalomra jutnak. A magyar politika néhány éve már elérte az origót, és legfőbb célja: nem szembe menni a nyugdíjasok érdekeivel. A művészet az lenne, ha ennek a gazdasági abszurditásnak ellenpólusaként sikeresen lehetne a gazdaság és a fenntartható fejlődés érdekeit képviselni (ez természetesen képtelenség).

Néztem a riportokat a Fidesz idei évértékelőjéről, ahol szinte csak nyugdíjaskorú ember jelent meg. Kérdezgette őket a riporter, ám a véleményük számomra egyrészt ijesztő, másrészt érthető volt.

1. Ijesztő, mert teljes mértékben elhatárolódnak a nyugdíjasok bármiféle gazdasági fejlődéstől. Nekik nagyon egyszerű a lényeg: a nyugdíjemelés és a rezsicsökkentés. Őket nem érdekli az a gazdasági halandzsa, mint például a reálbércsökkenés. Mint ahogy az sem, hogy az infláció gyakorlatilag elveszi a nyugdíjemelés értékét. Ők egy másik rendszer gyermekei, ahol „vannak, akik azt látják, ami van” (Orbán Viktor 2013, évértékelő). Nekik a kézzelfogható dolgok kellenek, és egyértelműen arra fognak szavazni, akitől ezeket megkapják.

2. Érthető, mert nekik már nincsen 10-20-30 évük beváltatlan ígérgetésekre. Ne feledjük, hogy ezek az emberek már átéltek néhány hangzatos szólamot a jólétről, amelyből semmi sem lett. Ilyen esetben nem lehet azt mondani, hogy bocsi, de nem jött össze. A nyugdíjasok számára a jelen a fontos, nem a bizonytalan jövő, amit talán már meg sem érnek.

Az sem megoldás, ha elfelejtjük, hogy a társadalom önző gólemeiként megszemélyesített nyugdíjasok a mi szüleink, nagyszüleink. Ők építették fel azt az országot, amelyikben mi élhetünk. Ők voltak azok, akik életük során számtalan kompromisszumot kötöttek, és még több dologról mondtak le. Értünk. Mi pedig azzal háláljuk ezt meg, hogy hagyjuk éhezni őket? Úgy hálálunk meg 50 évnyi becsületes munkát, hogy az éhhalál elkerülése érdekében a 80 éves bácsi a mínuszokban szórólapozik, hogy néhány száz forintja legyen kenyérre?

Tényleg ilyen országot akarunk magunknak? 

Ez nem a politikáról szól, hanem az emberségről. Ősapáink megbecsülése nem politikai hovatartozás függvénye, hanem a tiszteleté, a szereteté és a belátásé, hogy egyszer mi is az ő sorsukra jutunk. Nekünk, hogy esne ez a helyzet?

Két érdek ütközik. A fiataloké, akik egy szebb jövőt akarnak, és a nyugdíjasoké, akik szebb jelent.

A politika ezt tűzte zászlajára, és a pilótajáték hagyatékaként választás elé állítja a gazdaságot: vagy a nyugdíjasok vagy mindenki más. Amíg több a nyugdíjas, addig ők fognak nyerni. Mivel a helyzet még sokáig nem fog változni (sőt!), ezért – mint önbeteljesítő jóslat  – haladunk saját végzetünk felé.

Bizony a társadalomnak egyszer meg kell hoznia az áldozatot és a döntést. A nyugdíj nem lehet alku tárgya. Nem lehet politikai kérdés. Amennyiben az állam képtelen megoldani veszteség nélkül a nyugdíjak finanszírozását, oda kell adni a választás lehetőségét az embereknek. A társadalomnak pénzügyi önfejlesztésbe kell fognia, hogy képes legyen ezzel mit kezdeni, és privátnyugdíj-megtakarításokkal biztosítsa a saját és az ország jövőjét.

Amíg ez nem történik meg, és mindenki bízik a nagy csodában, addig a hajó süllyedni fog. Ennek vezéráldozata a magán-nyugdíjpénztári vagyon, ami a károk enyhítésére szolgált, és ami örökre eltűnt a hitelek tengerében. Soha nem fogja senki visszakapni azt a pénzt, amelyet egykor büszkén nevezhettünk saját megtakarításnak. Ez a szabad döntés illúziója volt: egy pillér, de nem a nyugdíj, hanem az állam hídjában. Tartalék, amihez hozzányúlhat, ha úgy adódik. És bizony úgy adódott.

El kell lassan fogadnunk örökségül a szüleink generációjának eltartását. Mi éppen azon generációk egyike vagyunk, akiknek kétszer kellene megfizetni a nyugdíjat. Egyszer a mostaniaknak, és egyszer saját megtakarításaink révén. 

Ha ezt nem tesszük meg, akkor szerintetek milyen örökséget hagyunk az unokáinkra? 

  ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz