Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Lehetetlen megfelelő ingatlant találni egy fiatal párnak!

2017. május 28. - Szarvas Norbert

 

lakast_talalni.jpg

Ügyfelem igen komoly helyzetben találta magát: Fiatal pár, akik bőven az átlag felett keresnek. Félretenni viszont csak most kezdtek el igazán. Havi szinten 500.000 forintot biztosan félre tudnak tenni. Két év múlva költözniük kell és lehetőség szerint már saját lakásba mennének. 

Nem fognak semmit örökölni és a család sem tud segíteni

 

A baráti körükben azt vették észre, hogy szinte mindenki már saját lakásában él. Sőt vannak, akik már "kinőtték" a jelenlegi lakásukat és mennének egy sokkal nagyobba. Jobban keresnének? Egy frászt! Sőt! A legtöbb ilyen ismerős saját magától havi szinten még 1-200.000 forintot sem tudna megspórolni. 

De szerencséjükre ott van a családi háttér, ahonnan kivétel nélkül leesett 10-20 millió forint "lakhatási támogatásként".

Így azért könnyű...

Sajnos ennek a fiatal párnak átlag feletti fizetéssel nem adatot meg a casládi háttér és az öröklés. Csak saját magukra számíthatnak és elkeseredve számolgatnak...

Ha havi 500.000 forintot tesznek félre, akkor az 2 év alatt legjobb esetben is 12.000.000 forint. És ez tényleg a legjobb eset, mivel bármikor közbejöhet egy költséges kiadás.

Jelen pillanatban az ingatlan azon a környéken, amire szükségük lenne nagyjából 45-50.000.000 forintba kerül. Ez nem felvágás, hanem egyszerűen nem akarnak 100 km-rel arrébb költözni és családalapítás előtt biztosan nem szeretnének lepukkadt helyre menni illetve lemondani a minimum 3 szobáról (két gyereket szeretnének). 

És a CSOK-ból nem lehet pénzt szerezni?

 

Ahogyan tervezgetnek, számolgatnak, egyre távolabb kerül az újépítésű ikerház terve. Persze tudják nagyon jól, hogy lehetett volna hamarabb is elkezdeni a pénzgyűjtést. De valójában most volt rá igazán lehetőségük. Mostanra értek el a munkájukban egy olyan szintre, amikor gyakorlatilag ténylegesen félre tudnak tenni.

Persze mindig próbáltak félretenni pénzt, de amikor csak havi 20.000 forintot tudtak félretenni (évi 240.000), akkor ez a megtakarítás hamar elment, amikor jött egy nem várt autószerelési költség vagy egyéb kiadás. Saját bőrükön érezték, hogy havi 20-30-40 ezer forintokból sosem lesz lakásuk. Szóval most tudnak rendesen félrepakolni...

Felmerült a CSOK , de nagyon komoly falakba ütköztek itt is. A legjobb persze a CSOK 10+10 lenne számukra, de sosem volt tervben három gyerek. Noha egyikük sem bánná, ha végül három jönne össze, de ezt nem szeretnék anyagi kényszerből "kivitelezni". Számukra a 2 gyerekes lehetőség az igazi opció. 

2,6M forintot kaphatnának elvileg, de ahhoz új lakást kellene vásárolniuk, ami számukra egyre inkább lehetetlen. Nem fognak tudni elég önerőt összepakolni, túl magas hitelfinanszírozást sem akarnak és az ingatlanárak is az egekben. Nagyon messze ez az új lakás!

Használt lakásra 1.430.000 forint járna, de ezért az összegért nem biztos, hogy megéri lekötni minimum 10 évre magukat anyagi és erkölcsi értelemben. Sajnos ez az összeg se nem oszt, se nem szoroz ebben a nagyságrendben. Ezen még sokat fognak gondolkozni, mert pontosan látják, hogy milyen kamatokat kell visszafizetniük abban az esetben, ha az első gyermek után meggondolják magukat a kétgyerekes családmodellel kapcsolatban.

Lakástakarék, mint megoldás?

 

Év elején indítottak lakástakarékot , de nem akartak 2-nél többet kötni. Sajnos újfent időkorlátba ütköznek, hiszen a 4éves LTP a legrövidebb lehetőség, viszont nekik 2 év múlva menni kell. Irónikusnak érzik, de ebben az esetben még az a havi 40.000 forint is nagy kiadásnak tűnhet, amit kifizetnek a szerződésre. Persze tudják, hogy később nagyon jól fog jönni, ezért is kötötték meg.

Viszont emiatt a következő két évben a saját lakásalapjukból közel 1M forintot vonnak el, hiszen ezt a 40-et félretehetnék a 2 év múlva esedékes lakásvásárlási alapba is. Ez megint nehéz döntés volt, de tanultak a hibájukból, miszerint évekkel ezelőtt nem indították el saját maguknak. Most szembesültek azzal, mennyire jól jött volna egy-két lejáró lakástakarékból 3-4-5 millió forint. 

Mekkora legyen a jelzáloghitel?

 

A legnagyobb félelem ezzel kapcsolatban, hogy egyáltalán nem biztosak abban, hogy megkapják a hitelt. Amennyiben nem változik a jelenlegi vagyoni helyzetük, úgy biztosan nem szeretnének "csak hitelbe" havi 150.000 forintnál többet befizetni. Ráadásul ők sem szeretnék életük végéig a lakáshitelt fizetni.

Ilyen esetben nagyon nehéz nem "túlvállalni" magunkat, és ezt ők is érzik. Könnyen repkednek a milliók, de a végén valakinek fizetni kell.

Havi 150.000 forintból...

  • 10 évre 13 millió forint
  • 15 évre 16 millió forint
  • 20 évre 19 millió forint
  • 25 évre 21 millió forint

a felvehető hitel. Persze itt most végig fix törlesztést néztünk (nagyjából számok), mivel nem akarnak adósságcsapdába kerülni egy rosszul megválasztott hitel miatt.

Merül fel a kérdés, hogy, milyen lakást tudnának vásárolni:

  • 13+12 millió forintból= 25M
  • 16+12 millió forintból= 28M
  • 19+12 millió forintból= 31M
  • 21+12 millió forintból= 33M

Itt már látszik megint, hogy hatalmas gond van. Hiába a magas jövedelem, nkizárólag akkora törlesztést szeretnének bevállalni, amit mindig minden körülmények között tudnak fizetni. Viszont 25M forintból ma már Budapesten és környékén egy ócska panelt kapunk, amiben a legtöbb esetben nincsen 2-3 szobánál több.

Nagyon fontos számukra, hogy legyen külön nappali illetve a két gyereknek 1-1 gyerekszoba illetve maguknak egy hálószoba.

Ha bevállalnák a hitelt 25 évre és abban bíznának, hogy a 150.000 forint mellett úgyis tudnak gyűjteni (akár lakástakarékokból), akkor is ott vagyunk, hogy messze a végcél! Az ideális ingatlanból jelen pillanatban hiányzik még 20 millió forint. A használt piacon vagy egy nagyon szépen felújított kislakást kapnak ennyiért vagy pedig egy erősen felújítandó több szobával rendelkezőt.

A második esetben csapdába kerülnek, hiszen szinte biztosan rá kell az ilyen lakásra költeni további 5-6-9 millió forintot. Akkor pedig ott vannak, hogy az ideálishoz képest 10M forint hiányozna. 

Egyrészt miből fogják a felújítást kifizetni? Valószínűleg évek során szép lassan, ami nem a legideálisabb állapot egy kisbaba érkezésének.

Ráadásul ők is azzal számolnak, hogy az ingatlanárak zuhanni fognak majd. Ráadásul hiába költetének 9M forintot a lakásra, annak a piaci értéke maximum 3-4 millió forintot lenne. Tehát elégettek további milliókat, ami egy "ideiglenes" állomásra nagyon sok pénz szerintük és szerintem is.

Várni kell tovább és albérlet?

 

Kézenfekvő ötlet lenne, ha tudnának még legalább 2 évet albérletben lakni. De az összességében már 4 év mostantól számítva. Sajnos nincsen 4 évük arra, hogy elhalasszák a családalapítást. Akkor pedig ott van a folyamatos létbizonytalanság, hogy az albérletet mikor adják el a  fejük fölül. Találnak e egyáltalán megfelelő áron megfelelő minőségű és nagyságú albérletet.

Körbenéztek ezen a területen és az albérlet árak azokkal a paraméterekkel, amikre minimum szükségük van, jelen pillanatban havi 150.000 forinttól indulnak. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál havi szinten 100.000 forinttal kellene többet befizetniük, ami csökkentené ugyanennyivel a megtakarítandó pénzüket. Második 2 évben legjobb esetben összegyűlne változatlan feltételek mellett nagyjából 9 millió forint.

Tehát négy év múlva lenne 12+9 millió a legjobb esetben (egyáltalán nincsenek erről meggyőződve, hiszen a gyerekvállalás sok pénzbe kerül, ráadásul nem lehet mindig csak dolgozni és megtakarítani).

A 4 éves 2 LTP is lejárna, amiből érkezne további 2,6M forint. 

Ez az az anyagi állapot lehetne, aminek most örülnének, hiszen lenne 23-24 millió forint önerő. 

Viszont a félelmeik:

  • mi van, ha drágulnak a kamatok négy év múlva
  • mi van, ha emelkednek az ingatlanárak?
  • mi van, ha csökken a jövedelmünk?
  • mi van, ha valami történik a megtakarított pénzünkkel?

Sajnos nagyon sok feltevés és aggodalom kísérné ezt a tervet is.

Egyre reménytelenebb a helyzet...

 

Nagyon nehéz ebből a helyzetből igazi kutat találni. Persze lelkileg nagyon megeröltető már önmagában a tudat is, hogy 4 évnyi kőkemény munka és önmegtartoztatással is csak egy "ha-t" remélhetnek és legjobb esetben is ott fognak tartani, mint az "ismerősök", akik örököltek vagy kaptak pénzt. Persze lehet mondani, hogy mennyire önző és irigy hozzáállás ez, de abszolút meg tudom érteni. Ez hihetetlenül megterhelő azok számára, akik nem kapnak semmi segítséget.

Sajnos erre a helyzetre én sem tudok betonbiztos jó ötletet mondani nyugodt szívvel. Kicsit olyan, mintha a rossz és rossz megoldás között kellene választani. Persze az élet sosem egyszerű és lehet, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Talán a várni és gyűjteni lehet egy fokkal jobb megoldás vagy pedig most egy olcsóbb és rosszabb lakást beszerezni, amit majd el tudnak adni és fokozatosan felépíteni a jövőjüket.

Ami sokkal aggasztóbb ennél a párnál és helyzetüknél, hogy ők talán ahhoz a 10-15%-hoz tartoznak Magyarországon, akik képesek havi szinten fél millió forintot félrerakni. És mi lesz a maradék 80-85%-kal, akik összesen nem keresnek ennyit? akik havonta 20-30 ezer forintnál többet nem tudnak kisajtolni magukból? 

Nekik hogyan lesz biztonságos otthonuk, megtakarításuk, nyugdíjuk és még ki tudja, hogy mi?

 

 ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. május 28. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3912546313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincenzo6 2017.05.29. 07:57:24

A probléma létezik, de ez a cikk sok-sok zsebből vérzik. Ott kezdődik, hogy nincs olyan hely Magyarországon, ahol 40-50 millió alatt nincs elérhető távolságban normális minőségű 3 szobás ingatlan. Aki annyira nem mobil, hogy a munkába nem tud 10-30km-t utazni, az csoda hogy még nem halt éhen. És ha egyszercsak munkát vált, akkor költözik is? A másik... mi a fenének kellene 12 milliót két év alatt félretenni? A felével el lehet indulni simán. Persze, szar a helyzet, de nem a fent leírtak miatt. Abban már benne van az alanyok hozzáállása.

káposzta 2017.05.29. 07:58:35

Most nem azért, de kilátástalannak bemutatni egy helyzetet egy olyan párnál, akik évi 6 millát tudnak félrerakni... A cím pedig totál hülyeség, nem lehetetlen, csak az igények szabadultak el teljesen.

Nem ismerem pontosan a körülményeiket, de ilyen fizetéssel valószínűleg Budapesten élnek. Ha nem teljesen retardált ez a pár, akkor fognak találni 20-30 millióért is nagyon szép lakást. Tény, hogy elszabadultak az árak, de ez nem jelenti azt, hogy hülyének is kell lenni. Tegyenek félre szépen 2-3 évig minden lehetséges módon, aztán majd meglátják, lehet, hogy pont lejjebb mennek akkor a lakásárak kicsit. Régen évtizedekig, vagy egy egész életen keresztül dolgoztak a saját lakásért, ez most egy jól kereső párnál jelentősen lecsökkent. Jó, hogy nem 2 év alatt akarják a lakásra valót megkeresni...

Sir Galahad 2017.05.29. 08:09:50

Lejjebb kell adni az igényeket, ilyen egyszerű.

Pan Modry 2017.05.29. 08:10:56

A poster nem tul rugalmas, vegyenek olyan lakast ami jo befektetesi vetel, de lakjanak ott ahol megfelel nekik. Ha van mar megtakaritasuk akkor megtehetik hogy vesznek 1-2 kisebb lakast, azokat kiadjak es berelnek maguknak olyat ami az adott elethelyzetben a legmegfelelobb, nem ertem ezt az eszement ragaszkodast a sajat tulajdonu lakasban lakashoz.

Chalky White jr 2017.05.29. 08:11:18

Ez egy ótvar demagóg cikk...

clementino01 2017.05.29. 08:12:12

És ami még rájön: ha sikerülne is kínkeservesen összeszedni ezt a pénzt, nagy valószínűséggel egy nyugat-európai sztenderdekhez képest közepes/rossz minőségű ingtlanhoz jutnának. Az árak mindenhol az egekben vannak, de a kivitelezés minősége nálunk messze a legrosszabb. 5-10 év, és esedékes lesz egy újabb milliós összeg felújításra, mert kispórolták az anyagot. Vagy eleve 100 éves roskadozó a ház. Inkább leélem az életem egy albérletben, minthogy ehhez a jelenlegi lehúzáshoz asszisztáljak, ami a magyar ingatlanpiacon megy.

robimcr 2017.05.29. 08:13:35

Nem tudom, hogy lehet-e ragozni a "first-world-problem" kifejezést, de ez megérdemelné... Hol kilátástalan ez a helyzet? Ne vicceljünk, legyenek egy kicsit rugalmasabbak, vegyenek fel hitelt mint mások. Ilyen jövedelemmel ne panaszkodjanak, hanem oldják meg a helyzetet? Vagy itt most sajnálni kellene őket, hogy szegényeknek nem halt meg valakijük? Szeretnék ott dolgozni, ahol ők, mert ezek szerint teljesen életképtelen embereket is nagyon jól megfizetnek.

Pan Modry 2017.05.29. 08:15:45

@clementino01:
Kb 10 evente szolott lenni egy nagyobb gazdasagi valsag, erdemes a vasarlasokat akkorra idoziteni (akkor mindig bezujannak az arak), addig meg ki lehet bekkelni alberletben.

Brix 2017.05.29. 08:25:16

A poszt életszerűtlen...Fiatal pàrok ritkàn spórolnak havi szinten 500 ezret, Magyarorszàgon, de ha véletlenül igen, nem igaz , hogy ennyire nem tudnak megoldàst talàlni az ingatlan problémàjukra. 25 -30 millióért lehet a budapesti agglomeràcióban is jó ingatlanokat talàlni, vagy vegyenek fel több hitelt ekkora fizetésből, ha mindenképpen urizàlni akarnak!

kewcheg 2017.05.29. 08:25:55

Ez a probléma Büntető-és Stresszország állampolgárainak- bár inkabb "lakósságának" kb. 0.00001 százalékát érinti......Havi félmilliót megspóróolni, anyám borogass.Zsuga Martell esetleg, hogy rakoma....

StanLee · https://newsroll.net 2017.05.29. 08:30:30

@Pan Modry: ott a pont. A helyukben en is vennek legalabb 2 db kisebb lakast, azok onfinanszirozhatoan kiadhatoak, ha az ember megfelelo mennyisegu onerot rak bele (marpedig az evi 6 misi az az). Aztan ott berelnek es akkorat, amekkora most kell, nem pedig arra gondolva, hogy majd 4 ev mulva talan kell a gyerek miatt plusz szoba.

2017.05.29. 08:31:04

A barátnőmmel mindketten egyetemet végeztünk, de csak alkalmi munkákból tudunk fizeti egy albérletben EGY SZOBÁT. Ugyanerre jutottunk, minta cikk, mégha messze nem gondolkodunk olyan értékű lakásban, de a jelenlegi pénzünkből sem tudunk semmit félretenni, nem hogy 500 ezret, amit a cikk említ. A helyzet teljesen reménytelen. Minden ismerősünk, akiknek saját lakása van, a jómódú szüleitől, nagyszüleitől örökölte, vagy az örökség eladásából vették. Akiknek nincs mit örökölni és nem keresnek ketten stabilan 20 évig legalább havi egymilliót, azoknak gyakorlatilag teljesen reménytelen a helyzete ebben az országban.

gurigapapa 2017.05.29. 08:33:14

A címet a következőképpen módosítanám: "Ennek a fiatal párnak lehetetlen megfelelő ingatlant találni." Fentebb is írták, megerősítem, 20-30 millióért lehet jó ingatlant találni az agglomerációban, azt pedig ennyi fizetésből rövid időn belül vissza tudják törleszteni. Sokan irigylik a "problémájukat". Én is.

Amúgy nemrég láttam valamelyik csatornán egy ingatlanvásárlós műsort, ahol valami pesti sokadik emeleti, igaz, nagy alapterületű új építésűnél megállapították, hogy a 100 milla jó ár, befektetésnek is jó. Szerintem pedig ez már nem normális. Szép nagy lesz az az ingatlanbuborék, csak sajnos jó nagyot fog durranni.

abrahala 2017.05.29. 08:36:35

Nagyon szeretném tudni, hol van Magyarországon az a hely, ahol a cikk szerint 100km-es körzetben csak 50milliós nagyságrend feletti, legalább 3 szobás, "nem-lepukkadt" lakások vannak. Káposzta userrel egyetértve én is feltételezem, hogy ilyen fizetéssel Bp-en lakhat az ifjú pár, és akkor máris elfelejthetjük a 100km-t. Igen, utazni kellhet a munkahelyig, de nem 100km-t, hanem 10-15-öt.
De hogy megpróbáljak konstruktív lenni: azt javaslom az érintetteknek, hogy ne akarjanak azonnal "mindent". Tudom, hogy az lenne a legjobb, ha álmaink lakásába/házába költözhetnénk azonnal, de érdemes tenni egy kísérletet meggyőzni magunkat, hogy nem dől össze a világ, ha pár évig kompromisszumot kell kötni. Aztán néhány év múlva, amikor meglátják hogyan jönnek a gyerekek, hogyan alakul a fizetésük, és merre mennek a lakásárak, lehet tovább költözni. Addig is, Bp bármelyik tetszőleges pontjától kényelmesen elérhető távolságban találhatók bőven olyan 3+ szobás ingatlanok amelyek egyáltalán nem rosszak, és 20-30m között meg lehet venni. Kicsit kijjebb nagyobbakat is könnyen lehet fogni, ha nagyon zöld környezet kell. Nem újépítésű, ez tény. Bár bevallom, és sosem értettem, miért ragaszkodnak emberek annyira hozzá.
CSOK szerintem felejtős, nem csak mert (szerintem) nem érdemes az újépítésűvel bajlódni, hanem mert az erre alkalmas ingatlanokat már rég bőven beárazta a piac, és talán már inkább tartunk ott, hogy a támogatással együtt is inkább bukó. És éppen ezért érdemes olyan ingatlanokat keresni, amelyek ilyen vagy olyan szempontból éppen hogy csak kiesnek a támogatási körből. Azokat viszonylag jó áron meg lehet csípni.

Roadster68 2017.05.29. 08:39:22

Nem értem mi a probléma annak aki havi 500.000 Ft-ot tud félretenni? Ez ilyen műbalhé?
...vagy csak dicsekedni akarnak az anyagi helyzetükkel?
...vagy mi a túró?
Baszarás ez a semmi sem jó. Ilyenkor van az hogy a kiút az öngyilkosság :P

Atiati 2017.05.29. 08:43:52

Vegyenek egy kisebbet, költözzenek be és ha majd jön a gyerek akkor majd tudnak nagyobbat is venni. Nulláról nem 50 millás lakással szoktak kezdeni.
Aztán ha megvennék: Mi van ha nem jön össze a gyerek csak évek múlva? Mi van a munkát vált és máshova kellene költözni? Családosok általában inkább külváros vagy aggromeláció felé szoktak tölódni, az miért nem jó? Egész családi házakat lehet kapni akár 30-40 millióért is. A belvárosi nagylakások meg vagy a gazdagoknak,az ő örököseinek vagy a benne élő nyugdijasoknak elérhető.

Flaggx 2017.05.29. 08:44:34

Hát aki most akar pánikszerűen lakást venni, az meg is érdemli. Az ingatlan árak lassan német szinten, többen is húzzák a vészharangot, hogy baj lesz - a la 2008 - de valahogy megint nem jut el a tudatig. Ezer számra építik az új társasházakat, aztán majd nem lesz kinek eladni, az ingatlan piac pedig megint magába zuhan, valószínűleg egy-két éven belül.

igazi hős 2017.05.29. 08:47:27

Ha valódiak a szereplők, akkor ostobák/élhetetlenek. Mi a kollégium óta 5 lakásban laktunk, egyre nagyobban/jobban, ahogy igény és lehetőség volt. Persze kényelmetlenebb, mint elsőre beülni egy "álomlakásba". Viszont így 3, max. 5 éves lakáshitelünk volt (összesen 12 év), ami lényegesen jobban tervezhető, mint egy 20 éves hitel.

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2017.05.29. 08:47:54

ja, nekem havi 6 millió Ft félrerakásával sem akar sehogy sem összejönni a floridai golfbirtok. Hihetetlen, hogy ebben a mai világban lehetetlen megfelelő ingatlant találni a fiatal egyedülálló golfrajongóknak.
Most gondoljunk bele, vannak olyan golfrajongók, akik nem hogy 6 milliót, de 600 ezret sem tudnak félrerakni havonta. Ráadásul ők is azok közé közé tartoznak, akik nem örököltek nem hogy golfbirtokot, de saját vitorlás kikötőt sem. Nekik hogy lesz saját golfbirtokuk?
.....
kedves szerző, ez egy rémesen rossz példa volt arra, hogy hogyan szálltak el a Bp-i ingatlanárak a jövedelmekhez képest.

FlybyWire 2017.05.29. 08:50:17

Az agglomerációban 30 misiért gyönyörű 100+ m2-es, nem régi házat lehet venni, kerttel stb. És nem csak DK felé!
Akinek 500 ezre van a megélhetésen felül havonta, annak van 2 kocsija is....

FlybyWire 2017.05.29. 08:54:32

Fiatal párnak teljesen reális a kis lakás átmenetileg.
Nem kell egyből azt a kecót megvenni, amiben életük végéig akarnak élni.
Nekem van egy garzon, azt 30 után nem sokkal vettem, svájci frankosan. Jó meg is szívtam, de tavaly óta ki van fizetve, aztán az eredeti ár simán dupláját éri, szóval még a CHF se szívatott be annyira. Eladom 15+ misiért (belvárosban van), megvan az önrész, felveszek 20-at hozzá és ennyiből pöpec kertes házban fogok élni, csendben, zöldben, 18 percre kocsival a legközelebbi metrómegállótól.
Problem? No problem.
Oké, nem is vagyok 20-éves (hanem a duplája), de Magyarországon 50 alatt is örülhet valaki egy full saját kertes háznak.
Sajnos, de ettől még ez a realitás.

FlybyWire 2017.05.29. 08:56:25

"ők talán ahhoz a 10-15%-hoz tartoznak Magyarországon, akik képesek havi szinten fél millió forintot félrerakni"

Neked egyáltalán semmi fogalmad nincs az itthoni viszonyokról... :D

Jó lesz az 0,5-1%-nak is....

FlybyWire 2017.05.29. 08:58:35

@clementino01: "nagy valószínűséggel egy nyugat-európai sztenderdekhez képest közepes/rossz minőségű ingtlanhoz jutnának"

Éltél már nyugat-európában?
Költői kérdés, nyilván nem.

Elárulom: ott az új ingatlanok is olyan fos minőségűek amit itthon le se hánynál.
Csak még mielőtt...

berry eater 2017.05.29. 09:02:45

Azt mondjátok ez nem egy jellemző eset? Azt mondjátok hogy Magyarországnak van önálló, pörgős gazdasága? Mik vannak..

peterpeterpeter 2017.05.29. 09:03:08

En igazan akkor kapcsoltam amikor mondta a fôberlo a szerzodes lejartakor hogy akkor emelne es az addigi 70 ezer ft helyett csak nekunk 120 ezer(plusz rezsi of course) lesz, mivel rendes berlok voltunk. A csaladtol en sem kapok erre penzt es messze nem tudok meg csak 250 ezret sem megsporolni. Aztan koltoztunk es immar Harman bekoltoztunk egy masfelszobas "mama lakba" amit frissen orokolt egy fazon. havi 100ezer forinttal nottek emiatt az o bevetelei. Lennek egyszer en is a masik oldalon, mint berbeado, csak ha szamolok akkor ez nincs kozel meg ha eszeveszettul meg is none a fizetesem (lasd a pelda par). Peter vagyok 28 eves es varom a valsagot.

Taxomükke (UK) 2017.05.29. 09:03:51

Kamuval indit, innentol mar hiteltelen az egesz...

VT Man 2017.05.29. 09:05:04

Ha albérletben laknak, akkor felesleges rögtön 3 szobás lakás. Egy gyerekkel, de még két gyerekkel (amíg kicsi) elég kisebb, a pénzt addig félre lehet tenni.

Az ingatlan árak nagyon magasak, lehet, hogy valamennyit esni fog, érdemes várni. De ez persze lutri.

Az igazi bizonytalanság a politika: a példában szereplõ pár lenne az elsõ áldozata a "Fizessenek a gazdagok!" kampánynak. Aki havi félmilliót félre tud tenni, azt szarrá kell adóztatni.

Na ezt kalkuláld be, 20 évre elõre!

Brix 2017.05.29. 09:06:07

@ébrenjáró: A helyzet soha nem reménytelen! Csak el kell indulni egy úton! Először meg kell találni egy stabil egzisztenciát, amire fel lehet venni hitelt, vagy elmenni külföldre alaptőkét gyűjteni , néhány évre... Egy kisebb értékű ingatlanba való belépés . már néhány év alatt összejöhet! Kreatívnak kell lenni, és észrevenni , hogy miben van potenciál, és később eladva azt feljebb lehet majd lépni!
Pl.: nagy telek, ami megosztható később és felújítandó kis ház...Máris egy ingatlanból kettőt lehet csinálni... Vagy fejlődő helyen lévő, be
lső kerületi kis lakás is jó opció..
Másik, egy kicsit rizikósabb megoldás: várni a válságra , hogy összedőljön minden. Ez azonban bizonytalan, de ha beüt, akkor lehet igazán jó vételeket csinálni! Most irreális árszinteken vagyunk, amit az MNB laza pénzpolitikája, a brókercégek összedőlése , a CSOK és még egyéb mesterséges tényezők indukáltak. A vásárlók lassan el fognak fogyni a piacról és akinek sürgős lesz, az engedni fog az árból.... Az igazi válság évekre hat, és évekig csökkenhetnek az árak, ahogy 2009-2014 között, az volt... Akkor vannak a legjobb lehetőségek a vásárlásra..

abcd1234 2017.05.29. 09:08:33

Hát, nem tudom. Én havi 20-25 ezret tudok félretenni, de tudok venni lakást. 49 éves vagyok, eddig spóroltam rá, de veszek. A poszter nagyon el van szállva...

dezsijanos 2017.05.29. 09:10:19

@FlybyWire: Vagy még annyi se... Ez a megfogalmazás inkább polgárpukkasztás, mint bármi más... Leírhatnám, hogy miért, de felesleges. Egyetértek veled.

wamzer 2017.05.29. 09:12:29

Ó ne már, 3 megoldás is van.
Egyet már írtak, vegyenek kis ingatlant, adják ki, és béreljenek olyat, ami megfelel az igényeiknek.
2. béreljenek, és gyűjtsenek, majd ha megvan a pénz, vegyenek.
3. 12 milla önerővel vegyék meg álmaik lakását hitelre, lőjék be úgy a futamidőt, hogy a törlesztő egy nagyobb krach esetén is vállalható legyen, mellette meg amíg jól keresnek, toljanak izmos előtörlesztést. Ha jól sakkoznak ezzel, relative hamar le lesz zárva a hitel, és kamatköltségen sem buknak annyit.

Roadster68 2017.05.29. 09:13:54

@peterpeterpeter: "Peter vagyok 28 eves es varom a valsagot."
A válságban pont a "szegények" szívták a legnagyobbat, de azért csak várd. Olyankor nem az van hogy csak leesik a lakások ára, hanem egy csomó mással is jár, ami miatt nem igazán vesznek olyankor lakást az emberek, mert örülnek hogy túlélnek.

Arcade Macho 2017.05.29. 09:18:25

20 millaert van Ujpesten 3 szobas panel

chrisred 2017.05.29. 09:18:42

Egyetértek az előttem szólókkal, álprobléma. Aki a pesti kertvárosi részeken vagy az agglomerációban nem talál neki megfelelő családi házat 30 millió környékén, annak lényegében semmi nem jó, főleg akkor, ha nem terveznek három gyereket. Kompromisszumokat mindig kell hozni, főleg használt ingatlan vételénél, de havi félmilliós többlettel úgy alakítják át, ahogy akarják.

peterpeterpeter 2017.05.29. 09:25:29

@Roadster68: Nyilvan :) ez ironia volt. En nem kifejezetten tartozom a szegenyek koze egyebkent, ettol fuggetlenul nemsokra megyek vele ilyen teren. Sok ismerosomtol hallom hogy vett lakast, velhetoleg csaladi segitseggel..nos en nem vagyok ilyen Szerencsés..marad az alberlet.

brekkusz 2017.05.29. 09:26:14

Igen,valóban magas egy kicsit az igényszint,az agglomerációban is lehetne keresgélni ingatlant. Azonban mit szóljon az,aki nem Bp-n vagy Győrben lakik?...és a nulláról kell indulnia úgy,hogy vidéken 80%-ban csak a közmunka az egyetlen alternatíva,ez diplomával is csak 72.000 ft. Én Pécsen lakom,megyeszékhelyen,nagyvárosban és 6 éve munkát keresek,mindhiába. Pestre lehetetlen felköltözni mert az átlag minimálbéres fizetésből is csak egy szobát lehet bérelni. Na ezért menekül mindenki külföldre.

odamondó 2017.05.29. 09:30:15

Akik azt várják, hogy az ingatlanpiac bezuhan: majd szívhatjátok a fogatokat amikor 10 év múlva 2xes árak lesznek újra. Semmi sem fog bedőlni. Budapest szépen zárkózik fel a nyugathoz. Vagy szerintetek ez a sok lakás a magyaroknak épül?

Kuruttya 2017.05.29. 09:30:58

Ezt a cikket bazmeg rólunk írták. Pontosan ennyi pénzt teszünk félre (néha kicsit többet), 40 millió környékén nézzük a lakásokat, és valóban el vagyunk kicsit keseredve, mert minden korunkbeli (27-28 éves) pár kapott a szülőktől lakást, csak mi szopunk az albérlettel.

Mondjuk én úgy terveztem megoldani a helyzetet, hogy bevállalom a 200e ft-os havi törlesztőt 10 évre, és akkor jók vagyunk, így is havi 300-400e ft marad szabadon. De akkor is jól esik látni, hogy nem csak nekünk okoz ez fejtörést.

clementino01 2017.05.29. 09:36:50

@FlybyWire:
Ok, igazad van, az olasz, spanyol, portugal szinvonal esetleg hasonlo vagy szarabb. De nem mondd mar, hogy egy nemet/osztrak/svajci minoseg koszonoviszonyban lenne a magyarral. Es de, bizony tapasztalatbol mondom.

guy2 2017.05.29. 09:37:15

Havi 200 000 Ft ból röhögve kifizetnek egy nagyobb albérletet életük végéig. Nem tudom, hogy minek kell lakást vásárolni.

Ecsetes 2017.05.29. 09:37:33

Most akkor havi 500 ezret tudnak félre rakni, vagy havi 150 ezret? A kettő között 350 ezer a különbség! A cikk szerzője tisztában van vele, hogy mekkora Budapest? Milyen 100 km-ről beszél?

GyMasa 2017.05.29. 09:42:40

@főkolompos:
Nem, ez borzalmasan rossz pelda volt arra, hogy:
- Vannak, akik teljesen merolegesek a valosagra.
- Es vannak ingatlanosok, akik nem kepesek megertetni az ugyfelukkel, hogy marhasag, amit szeretne...

FlybyWire 2017.05.29. 09:45:39

@clementino01: A listához add az angolt, írt, portugált, franciát is.
A német határeset, jártam ott pár helyen, nem győzött meg, sőt.

whywhyme 2017.05.29. 09:46:54

Ha már elfecséreltem ezt a pár percet az életemből és elolvastam ezt a szösszenetet….
Feltennék pár kérdést az éterbe:
- Mi lehetett a célja ennek az írásnak? (feltételezve, hogy volt)
Megmutatni, hogy vannak akik félre tudnak tenni évi pár millát? Vagy ennyire elszálltak a lakásárak? Vagy pár gondozott jó állásban öngyilkosság előtt min gondolkodik? Kevesen halnak meg, ergó sokan nem tudnak örökölni?
- „Egyre reménytelenebb a helyzet...”
Kinek? Annak, aki havi fél millát félre tud tenni és nem veszi be a processzora, hogy nem tud tegnap venni egy 100 millás lakást? Mi van??
- „Ami sokkal aggasztóbb ennél a párnál és helyzetüknél, hogy ők talán ahhoz a 10-15%-hoz tartoznak Magyarországon”
Na figyelj, jártál mostanában fiatalok között? Mármint Magyarországon és nem drugdealer-eknél? Szerinted 10-15%-nak ez a problémája?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.29. 09:47:51

@som.rita: az agglomerációban is iszonyat el vannak szállva az árak. Aki itt írta, hogy van 3 szobás, 100+ nm-es ház 20-30 milláért, az rögtön linkelje őket, mert megyek is bankba hitelt intézni.

Budapesten valami iszonyatosan elszálltak az ingatlan árak és óriási lett a szakadék a nem budapesti (és nem agglomerációs) ingatlan árakhoz képest. Szóval vidéken sem gondolnám, hogy rosszabb a helyzet, mert bár a bérek jóval alacsonyabbak, az árak is. Mostani példa: debreceni lakás, 50 nm körüli, tégla, felújítva, új fűtési rendszerrel. Eladva 13.5 millióért, nem az első vevőnek, egy éve hirdetve. Budapesten egy szintén tégla lakás, irgalmatlan lelakott állapotban, ezzel megegyező méretben 22 millió....

Mrs.Columbo 2017.05.29. 09:48:46

@guy2: tudod mi lesz a világban 5 év múlva? - Na azt még inkább nem, hogy 30 év múlva mi lesz.
Milyen munkahelyed lesz? Egészséges leszel? Mennyi lesz a nyugdíj? 80 évesen akarsz-e költözni egyik albérletből a másikba?
Aki Magyarországon nem saját lakással várja az öregkort, az nem normális.

Edward Snowden 2017.05.29. 09:49:25

@Kuruttya: ugyanez. Vegul mi havi 400e-s torlesztot vallaltunk be par evre, ez van, ha az ember nem ul be a tutiba.

GyMasa 2017.05.29. 09:49:58

@FlybyWire:
...Elárulom: ott az új ingatlanok is olyan fos minőségűek amit itthon le se hánynál.
Csak még mielőtt.....
Ez azert erosen fugg a helytol is.
Londonban pl. 100%-ig egyet ertek veled.
En total ki voltam akadva azon, amit ott lattam.
Ott papirbol, meg fabol keszulnek a hazak, es rohadt dragan lehet csak oket berelni.
Mondjuk ennek meg is van az oka, ami a helyi ingatlanadozasi szabalyoknak koszonheto:
- Barmilyen felujitast be kell jelenteni a helyi onkormanyzatnal, komplett tervdokumentacioval.
- Ez alapjan azonkormanyzat "megnoveli" az ingatlan erteket a felujitas mertekevel -> meg tobb adot lehet fizetni.
- Termeszetesen, a folyamatos lepukkanas okozta esetleges arcsokkenest mar nem konyvelik ilyen precizen az ertekbecsleskor...
- Ezen felul meg minek is koltsenek ezekre a gyalazatos minosegu hazakra, amikor gyakorlatilag barmilyen lefosott szar is az, egymas kezebe adjak a kilincset a berlok.
De pl. Nemetorszagban tokeletesen jo minosegu lakasokat/hazakat lehet berelni.
Mondjuk azert itt is a sub500 EUR-os kategoriakban nyilvan lehet mocskos/lefingott lyukakat talalni, de szerintem itt inkabb ez a ritkabb.

Ma Baker 2017.05.29. 09:51:08

Jahogy a nulláról akarnak 2 év alatt ikerházat? Ez nem így működik kérem, pláne nem pucccosabb környéken. Aki ennyire nem képes a kompromisszumokra, az életképtelen a való világban. Ennyike

FlybyWire 2017.05.29. 09:52:24

@GyMasa: Valahol Németországon belül lehet a normális építésű ingatlanok határa, igen. Onnan nyugatra: kalap szar az összes, USA-t is beleértve.
Minél közelebb vagy a tengerhez, annál inkább hiányzik a szilárd (kő, tégla, beton) építőanyag, és több a fa, papundekli, gipszkarton. A szigetelés vajonmi?

orient 2017.05.29. 09:53:26

Ez nagyon brutal cikk. 20-30 millioert mar budapest belvarosaban is talalnak lakast. Ha esetleg nincs jo allapotban par millio forint felujitani es van egy allomlakasuk top minosegben mert ugye a sajat felujitasnal nem sporolja ki az ember az anyagot. Meg felujtassal egyutt is kihozhato az egesz 30 millabol. Es akkor max a villamosig-metroig kell "utazzon" nem pedig ingaznia. Ja termeszetesen, ha a legmenobb budai negyedben akarnak egy alomhazat azonnal, mint fiatal par, akkor az igenyekkel van a gond es nem a lehetosegekkel.

FlybyWire 2017.05.29. 09:54:31

@onlajnok: Budapesttől délre, délkeletre bőven találsz. Na nem 20-30, de 30-35ért márt egészen kiválókat.
Ja, hát Nagykovácsi, Budakeszi meg Budaörs az nem játszik, de agglomeráció Tárnok, Monor vagy Szigetszentmiklós is ám....

Kuruttya 2017.05.29. 09:56:08

Akik szerint agglomerációba kéne lakni: ki a fene akar órákat állni minden nap reggel a dugóban? Vagy a 40 éves, légkondi nélküli, tömött HÉV-en kéne bezötyögnöm? Meg napi összesen kb. 4 órát tölteni utazással, távol a feleségemtől, és majd a gyerekeimtől? Azért ez egy kissé túl nagy kompromisszum. És akkor az érdi, szigetszentmiklósi, stb. igénytelen, földutas, össze-vissza beépített balkáni utcaképet már meg sem említem, mint problémát, mert akkor leszek igazán elküldve a picsába.

A pesti panel amúgy ennél még jobb, ha nem lenne más választásom túlélném, de azért engedtessék meg, hogy ne akarjak pörköltszagú lépcsőházat, szűk tereket, meg hogy valaki átkiáltson a szomszédból, ha tüsszentek, hogy "egészségedre", és szeretném, ha az autóm sem az utcán állna, az sem volt olcsó.

És komolyan, bármilyen nagyképűen hangzik is, ki éljen ma Magyarországon kultúrált, "nyugatias" környezetben, ha nem mi, akik a pesti átlag, kb. ötszörösét keressük? Szóval a szóbajövő lakások alja 35-40 millió Ft.

chrisred 2017.05.29. 09:56:57

@Ecsetes: Havi 150 ezer az albérlet lenne.

FlybyWire 2017.05.29. 09:56:59

@Edward Snowden: a mostani alapkamattal 400ezres törlesztő?
Hát, egy kalappal, amikor majd 740 ezer lesz....

wrstjnethn 2017.05.29. 09:57:13

@Flaggx: Hát ez tévedés. Nem a magyarok nyertek vagyonokat és verték fel az árakat, tavaly ha jól tudom a pesti lakások 50%-t külföldiek vették. Amerikai, orosz, távol-keleti befektetők. Nekik ez még messze nem a top.

Edward Snowden 2017.05.29. 09:58:46

@FlybyWire: nyilvan nem 10 evre vallaltam be.

FlybyWire 2017.05.29. 10:00:23

@Kuruttya: Bőven agglomerációban lakom, kertkaputól az irodám ajtajáig 40 perc az út, és ebben benne van a metró is (2 megálló, 10 perc), meg a szokásos dugó az M1M7 bekötő szakaszán.

Dugó nélkül 25 perc ugyanez a táv.
Esténként kiülök a kertbe, eszem a cseresznyét a fáról, éjjel néma csöndben, nyitott ablaknál friss levegőnél alszom, télen pedig soha nem aggódom a szmog miatt.

De tudod mit, neked van igazad :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.29. 10:02:04

@FlybyWire: na most akkor 20 vagy 35 :)? Azért mutatkozik némi differencia. Egyébként Halásztelek, Budatétény, de már Biatorbány, Martonvásár (ez utóbbi már csak a jó közlekedése miatt) is képbe került. Ezek is jók persze, nem zárkózunk el, csak itt már azért az is fontos szempont hogy legyen vonat, meg autós elérhetőség (gyors = autópálya) is, mert ha 1.5 órát kell utazni a melóba, akkor már nem tudom megéri-e oda költözni (az utazási költségekről nem is beszélve).

Nagykovácsi, Budakeszi, Üröm, Solymár már borzasztó drága, ráadásul közlekedési szempontból is halál, bár a táj szép, de olyan helyekben nem is gondolkodtunk.

FlybyWire 2017.05.29. 10:02:46

@Edward Snowden: Akkor ez most azt jelenti , hogy kevesebbre, vagy többre?
Mert ha többre, akkor nő a brutális drágulás rizikója, ha meg kevesebbre, akkor nem vettél fel túl sokat. Azt meg minek? Ha volt bőven alaptőkéd, akkor az eseted nem szignifikáns a cikk szempontjából.

Azért jó látni, hogy ketten is idetévedtetek abból a "10-15" százalékból, akinek nem gond a 4-500e félretévése havonta.
Szerencsére nem látszik kompenzálós kommentelésnek, ahogy a cikk sem ;)

Paczalpörkölt 2017.05.29. 10:03:03

Ez egy irgalmatlan nagy kamu cikk. Mondjuk valszeg az volt a célja, a kattintásvadászat.
Eleve Bp-en kívül nincs sehol az országban olyan, hogy 40-50 millió egy 3 szobás lakás, de azért még Bp-en is csak az elitebb városrészekben annyi. Mi ez a duma, hogy nem akarnak 100 km-t utazni? És nehogy már mindenki, akinek a családja besegített a lakásvásárlásba az 50 milliós lakásban lakjon.
Meg mi az, hogy csak most tudtak elkezdeni félrerakni? Aki annyira gyökér, hogy addig egy fillért sem rak félre, amíg nem tud havonta félmilliót félrerakni, és első saját lakásként kizárólag az 50 milliós 3 szobás lakás jó neki, az nem is érdemli meg, hogy lakása legyen. Áhh nem is folytatom, egy baromság az egész.

Brix 2017.05.29. 10:04:40

Az a nagy probléma, hogy az ingatlanfejlesztők benyelték az 5%-os áfa-csökkentést, és a CSOK-ot is egy az egyben...A mostani áremelkedést az inflációs várakozások hajták, a jövőbeli ármelkedésektől való félelem. A spekulánsok már nem vásárolnak ilyen árszinteken, csak azok a megrettent emberek, akik minél előbb meg akarják oldani a lakhatási problémájukat...A belvárosban további gond, hogy a kínai/orosz befektetők tovább hajtják az árakat...Aki most megveszi a néhény évvel ezelőtt még 380-420 ezres nm áron kínált ingatlanokat , 600-650 ezres nm áron , az palimadár! Ezzel csak a kapzsi ingtalanfejlesztők járnak jól , de nem a lakásvásárlók! Előbb-utóbb úgyis lesz válság, persze mindenki azt hiszi , hogy az árak az égig nőnek, pedig lassan nyugati szinthen leszünk az árakban. Budapest már eléri egy német középváros árszintjét, de az átlagfizetés még nagyon nincs ott...

FlybyWire 2017.05.29. 10:04:49

@onlajnok: A 20-30 értelmetlen intervallum, nem tudom ki írta, én eredetileg is 30 körülit írtam. De inkább kicsivel felette (a mi preferenciánk: 100m2 +, 3 háló+nappali, lehetőleg padlófűtés, 10 évnél nem idősebb, szép nagy kert.
Biatorbágy is túl drága már szerintem, meg Diósd is. De az irány ez nekünk is, innen (Érd jelenleg) a leggyorsabb bejutni a városba, még kocsival is.

Edward Snowden 2017.05.29. 10:05:49

@FlybyWire: mire gondolsz kompenzalas alatt? Csoppet sem panaszkodom, nagyon orulok, hogy van erre lehetoseg (es szerencsesnek erzem magam). En azt latom, hogy ha nem tolnak alad a szuleid valamit es nem is vagy eleg szerencses, hogy epp nagy igeny lenne arra, amit csinalsz, akkor a helyzet kvazi lehetetlen. Erre kene valami tarsadalmi megoldast talalni.

Egyallampolgar 2017.05.29. 10:06:00

Tökjó cikk lehetett volna ha valódi emberekről szól! A pesti átlag kereset 190 nettó. Két fiatal együtt hova, hogyan tud költözni manapság? Ez érdekelt volna. De a társadalom felső 5% problémája (250 000 félre tett pénz/ hó LOL ), bocs de nem hat meg.

FlybyWire 2017.05.29. 10:07:18

@onlajnok: Bejutás meg: busszal azért (gyaloglással együtt) tényleg másfél óra volt a bejutás, most már szerencsére 2 kocsink van, így legrosszabb esetben is 45 perc alatt bent vagyok, de az átlag az 30-35 perc.
Nemsokára vége a sulinak, akkor (hétfő kivételével, lásd hazaömlő balatoni tömeg) nem lesz dugó befelé, 25-30 perc alatt leszek bent.
Mondjuk mi szándékosan úgy kerestünk házat (most még albérlet, de a saját is itt lesz a környéken), hogy a meglevő munkahelyhez, és egyéb lehetőségekhez (jó óvodák, iskolák stb.):

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.29. 10:08:30

@FlybyWire: Na ilyesmit nézegetünk mi is, bár nem holnap lesz aktuális a dolog, szóval bízom benne, hogy megáll az áremelkedés. Szerencsére most is saját lakásban lakunk, de ház lenne a végcél. 2-en is írták ezt az intervallumot, ráadásul az egyikük még Budapesten...szerintem ők egyáltalán nincsenek tisztában a jelenlegi helyzettel, vagy nagyon mások a megfelelő ingatlanról szőtt elképzeléseink.

FlybyWire 2017.05.29. 10:08:45

@Edward Snowden: Nekem se toltak, csak 1-2 misivel tudtak eddig segíteni, ami ugye...
A megoldást már leírták: albérlet, majd kicsi lakás, majd nagyobb lakás. Ez a megoldás.

Edward Snowden 2017.05.29. 10:09:35

@FlybyWire: ja, de az atlagfizetessel ez sem jon ossze szerintem.

GyMasa 2017.05.29. 10:10:10

@Arcade Macho:
...20 millaert van Ujpesten 3 szobas panel..
Pontosan!
- Felretenni a havi 500k-t, a leheto legnagyobb mertekben LTP-re (+adokedvezmeny/szerzodes/ho)
- 2 ev mulva, maikor menniuk kell az alberletbol, akkor rendelkezesre allo 10MHUF melle felvenni 10MHUF hitelt es elkoltozni.
- A felszabadulo berleti dij osszeget szinten felretenni,
- 4 ev mulva, maikor lejar a LTP, a felszabadulo penzt elotorleszteni a hitelbe (vagy, ha mar nincs hitel, akkor fizetni tovabb, es elkezdeni keresni masik lakast/hazat)
- Kb. eddigre mar vissza is lenne fizetve az elso hitel es van jo 5-6 MHUF felreteve.
- tovabbra is megtakaritani! (4. ev = lakas kfizetve + 4M penz; 5. ev = +10MHUF; 6. ev = +16MHUF; 7. ev = 22MHUF.
- Tehat a 7. ev utan lenne 20M a lakasbol +22M kp = 42MHUF penzuk hazat venni.
- Ez, meg irtozatos dragulas mellett is siman kaidja az 50% feletti fedezetet. (80MHUF-ert meg mar elvbol nem vennek semmit...)
- Ebbol is latszik, hogyha a bejegyzes kerek lenne, akkor nem tul nagy onmerseklettel, de belathato idon belul sima megvehetne a "szegeny" par almai lakasat is. Meglehetosen keves hitelvelvetellel. (<4ev az elso lakasra, plusz utana majd a hazra, amennyi kellene, de, ahogy nezem azt is siman meg lehetne oldani <10evnel rovidebb futamidovel)
- Egy 3 szobas lakasba mar lehet gyereket vallani. Mire megszuletik, az 9 honap, igy amire az elso lakas ki van fizetve, addigra meg az elso gyerek sem lesz 2 eves.
- Persze, ha nem maguknak "KELL" a szupi haz, hanem a haveroknak, akkor meg is erdemlik, ha ekkora konzumidiotak.

looking4 2017.05.29. 10:11:58

Sokat akar a szarka, nem bírja a farka....!

A földön kellene járni! Most vegyenek 20M-ért egy panelt és rakják tovább a pénzt.
3-4 év múlva adják el és vegyenek egy nagyobb lakást ha már gyermek is lesz. Ekkor már nem fognak 500k félretenni gyermek mellett... GYED-en.
Még 3-4 év múlva meg meg tudják venni az ikerházukat!

Ennyi.

FlybyWire 2017.05.29. 10:12:24

@Kuruttya: " az érdi, szigetszentmiklósi, stb. igénytelen, földutas, össze-vissza beépített balkáni utcaképet "
Rég járhattál arrafelé... a mi utcánkban (ahol a házat béreljük) folyamatosan épülnek a házak, adják el a maradék pár telket. 5, max 10 éven belül tökéletes kertváros lesz még ez az eléggé kieső utca is.
A bejárásról meg már írtam fentebb: beszélsz róla, de fogalmad, az nem nagyon van :)

FlybyWire 2017.05.29. 10:13:19

@Edward Snowden: Azzal nem, de a poszter milliókat keresőkről ír, és hogy nekik "Lehetetlen", aszongya.
LOL

Edward Snowden 2017.05.29. 10:13:57

@FlybyWire: ja, a poszt nyilvan tulzas/klikkvadaszat.

Rittyentett Hőzönbőzön 2017.05.29. 10:16:42

Aki az agglomerációt ajánlgatja annak valsz nem probléma a napi 4 óra kiesés amit tömegközlekedésen tölt. Ja, hogy tarts fent autót. Rögtön kettőt. Úgy, hogy még a lakást sem tudod kifizetni.

Kuruttya 2017.05.29. 10:16:51

@FlybyWire: biztos lehet mondani olyan speciális esetet, amikor gyorsan be lehet érni, de általánosságban azért csak érzed, hogy ez nem lehet igaz. Én pl. észak-budán dolgozom, ha Tökölről kéne bejárnom elég nagy szopás lenne. Még Szentendre felől is nagy lenne a dugó, ráadásul ott nem is olyan olcsóak a házak.

Járni meg rendszeresen járok a déli agglomerációban, mert laknak ott rokonok. Nekik is 2 óra / irány a munkába az alap, kocsival. És van egy-két rendezettebb utca, de javarészt balkán. Főleg Érd, Tököl, Szigetszentmiklós, ezeket ismerem elsősorban.

GyMasa 2017.05.29. 10:21:56

@FlybyWire:
...Hát, egy kalappal, amikor majd 740 ezer lesz.......
Nem feltetlenul.
havi 400k-val evente 5MHUF-ot torleszt.
Ha 5 evre fixalt konstrukciot valaszt, akkor 20+MHUF hitelt tud visszafizetni zero kockazattal.

FlybyWire 2017.05.29. 10:22:28

@Kuruttya: Ha észak-budán dolgozol, akkor miért keresnél Tökölön házat? Ott van Pomáz, meg egy rakás másik hely.
Mondom, hogy én fél óra alatt érek be kocsival, nagy dugó esetén is max 40 perc.
Érd valami elb...tt nagy, van ilyen rész meg olyan is. Meg vagy 1000 eladó ház, és nem túlzok!
Pár hetet rászán az ember, megtalálja azt, amire egyik kifogásod se illik.

chrisred 2017.05.29. 10:22:38

@GyMasa: Igen, nekem is az jött le, hogy nem maguknak keresnek lakást, hanem státusz-szimbólum környéken szeretnének venni mutogatni való ingatlant. És azért érzik magukat szerencsétlennek, mert ez a luxus felár már nem fér bele a keretbe.

Kuruttya 2017.05.29. 10:24:40

@FlybyWire: gyors ingatlan.com alapján Pomázon is 27-30M körül van egy értelmes ház. Sokat nem nyerek vele.

Kuruttya 2017.05.29. 10:27:48

@FlybyWire: arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem biztos, hogy 5-10 év múlva is itt fogok dolgozni. Mi van, ha kapok egy jobb ajánlatot a város másik oldalán? Vagy szimplán ez a cég költözik egy másik helyre?
Költözik az egész család? Sokkal előrelátóbb eleve olyan helyen lakni, ahonnan az egész város gyorsabban megközelíthető. És akkor ezt duplázzuk meg, mivel a feleségem is dolgozik, és dolgozni is fog a jövőben is. Mi az esélye annak, hogy mindketten mindig ezen a környéken maradunk?

2017.05.29. 10:38:09

Uramisten, ilyen ordenáré baromságot is régen olvastam. De már morzsolom is könnycseppet a szemem sarkában, amit ezért a hajléktalanság szélén álló, kilátástalan helyzetű párért hullatok, akik nem tudnak ötvenmilla alatt egy kurva lakást találni.

zuulululu 2017.05.29. 10:39:10

@Arcade Macho: "20 millaert van Ujpesten 3 szobas panel "

Inkabb 12 az a 20. Csak alkudni kell.

zuulululu 2017.05.29. 10:40:27

@looking4: "Most vegyenek 20M-ért egy panelt és rakják tovább a pénzt.
3-4 év múlva adják el és vegyenek "

Tehat 3-4 ev mulva adjak el 13-ert?
Az -7 millio. Megeri?

"ők is azzal számolnak, hogy az ingatlanárak zuhanni fognak majd. "

spidey 2017.05.29. 10:42:23

Agglomeráció a francot...ingatlan.com-on jelen pillanatban 18 db eladó újépítésű lakás van 35M alatt és 80nm felett, 4-6 szobával. Újpest, Budatétény, Pesterzsébet, de még VIII. ker is.

Ha a XI-ben vagy a budai hegyekben tudják csak elképzelni a "megfelelő ingatlant", akkor rettenetesen sajnálom őket, de tényleg.

Kuruttya 2017.05.29. 10:45:30

@zuulululu: ezt te sem gondolod komolyan. 5 éve esetleg.

fátum 2017.05.29. 10:46:00

Szerintem, az állami támogatás nem a luxusálmok kielégítésére van kitalálva.

Beowulf... 2017.05.29. 10:48:22

Jaj, istenem, mert szegény fiatal párocskának csak az 50M+ értékű ingatlan a "megfelelő".
Az emberek alig 1-2%-a él 50M+ értékű ingatlanban. Mi ez ha nem "felvágás"?
A másik meg az "ócska panel" dolog, nem értem miért ragadt meg az emberekben ez a sztereotípia, hogy a panel csak ócska lehet. Fele annyiba kerülnek mint az új építésű lakóparkos társasházak, és kis ráfordítással semmivel sem rosszabbak azoknál.
Havi 500at félre tudok tenni amúgy meg felveszem akár a 21 millát 25 évre, ki nem sz**ja le?
Aztán 6 évig félrerakom továbbra is, kombinálva lakástakarékkal és aztán végtörlesztem az egészet.

Ez a cikk vihar a biliben...

wkker 2017.05.29. 10:51:31

@Kuruttya: Nekem a cikkben a túlzások bántják a szememet. Egyetértek azzal, hogy azért ne legyen automatikus válasz, hogy húzzál ki Érdre.
De azért a panel se mindenhol ugyanolyan. Vannak felújított, kertes övezetben, 4 emeletes kedves panelek is, ami nem pörköltszagúbb, mint bármilyen téglalakás.
És nem is feltétlen 25 millió.
Nekem is vannak igényeim, én is 50 milliós kertesházról álmodnék, de azért ne tegyünk úgy, mintha az alatt nem lenne SEMMI. Persze, nem kertesház és nem a belvárosban...
Magával az alapfeltevéssel viszont egyetértek. Elég szomorú, hogy tényleg egy jólszituált párnak is mennyi szerencsére van szüksége ahhoz, hogy részben elégedett legyen a lakhelyével. Akkor tényleg mit csináljon egy nem sokat kereső, csak egy simán átlagkeresetű pár? Tényleg nem jó ez így. Az államnak sokkal jobban káéne támogatnia a lakhatást, de nem úgy, hogy minden dráguljon annyival. Pl a CSOK óta, 3 gyerek nélkül esélytelen telket venni...

@FlybyWire: Igen, van ilyen is, bár szerintem az se egy normális dolog, hogy autóra kényszerülsz. Persze nem kényszerülsz, csak megháromszorozódik az idő, ha nem kocsival vagy. Szóval azért szennyezed extrém módon a környezetet nap, mint nap, a sajátodat, a gyerekeidét és az enyémet is egyaránt, hogy este cseresznyét egyél.
Ráadásul az szerencse kérdése, hogy hol a munkahelyed. Azért az se törvényszerű, hogy tíz perc alatt bentvagy tömegközlekedve.
Inkább a 35-45 perc az átlagos szerintem. Ha ehhez adod hozzá, hogy még a városba is be kell menni, akkor mindjárt ugrik az idő.

Ráadásul az agglomeráció se mindenhol ugyanolyan. A jobb, ahol tényleg jó is a levegő, ott a lakásárak sem olcsóbbak, mint Pesten. A többi vagy messzebb van, vagy szagolod ősztől tavaszig, hogy minden mocskot betesznek a kandallóba a szomszédaid.

Tinman 2017.05.29. 10:53:52

A cikk jó, csak az összegek nem stimmelnek! Nagyon nem! Az átlag magyar pár nettó összkeresete már jónak számít, ha eléri a 300.000 Ft-ot. Nem ám csak Pestből áll ez ország! Na ebből tessenek lakásra félretenni úgy, hogy albérletben tolják, talán már gyerek is van. Vicc.

_B_ 2017.05.29. 10:55:22

20-25 ért már lehet 3-4 szobás paneleket kapni. Budán is, nemhogy Pesten.
Egyébként meg még nincs meg a gyerek, szóval kell venni egy 2 szobásat, zsebből.
Aztán mindjárt ott lesz havi plusz 100-150 ezer, amit nem kell az albérletre kidobni. tehát havi 600 lesz a megtakarítás.
Ha jön a második gyerek (minimum 3 év, addig gyűlik még 20 misi), akkor eladni a kislakást, és venni egy nagyobbat. Nem is kell hitel!
Akinek nem tolnak oda a szülei 20-30 milliót flegmán egy lakásvásárlásra, az nem is olyan körökben forog, ahol 50 milliós lakást kéne venni :D

looking4 2017.05.29. 10:55:43

@zuulululu:

""ők is azzal számolnak, hogy az ingatlanárak zuhanni fognak majd. ""

Akkor minek akarnak bármit is venni???? Éljenek albérletben azt jó napot! Budán villát tudnak bérelni havi 500-ért.... :PPP

FlybyWire 2017.05.29. 10:56:49

@Rittyentett Hőzönbőzön: Marhaság, lásd előző pár kommentem.
Kifogásnak persze ok, csak nem tudom minek kifogásokat keresni.
Aki zajban, nyüzsiben, büdösben szeret élni, annak az a jó - lelke rajta :) Én nem fogom megtéríteni.
Ettől még a "4 órás utazgatás" baromira nem igaz. Nekem napi 1 óra oda-vissza.

FlybyWire 2017.05.29. 10:58:13

@Kuruttya: mindenhol 30 körül van, te meg 40 felettiről írsz.
Azért 10 misi elég sok embernek sok.
Ráadásul szerintem egy agglomerációs 30-as szintjét bent még egy kül-pesti kerületben se biztos, hogy egy 40-es megüti alulról.

FlybyWire 2017.05.29. 10:59:19

@spidey: "ngatlan.com-on jelen pillanatban 18 db eladó újépítésű lakás van 35M alatt és 80nm felett, 4-6 szobával. Újpest, Budatétény, Pesterzsébet, de még VIII. ker is"

Ez csak Érden olyan 300+ darab ;)

FlybyWire 2017.05.29. 10:59:56

@FlybyWire: Bocsánat, nem újépítésűek, korrigálnom kell.
Gondolom, ez mind társasház Bp-n belül.

FlybyWire 2017.05.29. 11:01:24

@wkker: Szennyezem a környezetet? Euro 6-os kocsi, benzines... Pár éven belül hibridet akarok venni mellesleg.
Bezzeg a távolsági busz, az mint a harmat :D

FlybyWire 2017.05.29. 11:02:48

@wkker: "Szóval azért szennyezed extrém módon a környezetet nap, mint nap, a sajátodat, a gyerekeidét és az enyémet is egyaránt, hogy este cseresznyét egyél."

Hú vaze, mekkora demagóg szar, irígy duma, nagyon ügyes vagy, jár a csoki...

FlybyWire 2017.05.29. 11:04:57

@wkker: "Ráadásul az agglomeráció se mindenhol ugyanolyan. A jobb, ahol tényleg jó is a levegő, ott a lakásárak sem olcsóbbak, mint Pesten."

Szmogtérképet gyakrabban nézegessél szerintem. Nálunk soha nincs mégcsak narancs színű sem, és nagyon jók a használt házak árai.

Egyébként a gyerekedet pont azzal mérgezed TE magad, hogyha a belvároshoz minél közelebb laksz.
Ne próbáld rám kenni, én lerakom szépen a P+R-ben a kocsit mindig, úgyhogy kvára bakot lőttél a demagóg szar dumáddal.

wkker 2017.05.29. 11:05:46

@Beowulf...: "Ez a cikk vihar a biliben..."
Teljesen igazad van, szinte mindennel egyetértek, de itt az alapfelvetés, ami igazán ijesztő és ez tényleg így van.
Magyarországon az anyagi biztonsághoz lottót kell nyerni, vagy politikus haver kell.
Külföldön, ottani viszonyok közt, aki férleteszi az itteni 500-nak megfelelő összeget (vagyis kint ennek a 3-szorosát) az óriási anyagi biztonságban van és kb ott lakik, ahol akar.
Itthon 500 tartalékkal gyönyörűen megélsz, amíg van ez a munkád, de egyáltalán nem biztonságos, mert itt nem garantált, hogy két hónap múlva is lehet ilyen munkád.
Még mindig magas bérrel, de azért ennél kevesebbel még keményebb tervezni itthon. Külföldön a hasonló státuszban levő ember biztonságban van, vehet fel nyugodtan hitelt, itthon nem.

5perc 2017.05.29. 11:12:28

Nem hosszú, hanem középtávra terveznek és végképp nem végleges megoldást keresnek. mert hosszú távon - mondjuk 25év, ami meglepően gyorsan eltelik - a gyerekek kirepülnek és ott maradnak egy eladhatatlan hodályban, aminek a fenntartása drága és felesleges. Rövid távon, amíg nincs meg a két gyerek közül egy sem, biztosan nincs szükségük 3 szoba plusz nappalira.
Saját tapasztalatom szerint a legjobb befektetés egy törlesztésben levő lakáshitel. Abból garantáltan nem lehet előre nem várt költségekre herdálni. (Ha egy autó jelentős fenntartási költsége mellett még évi 240 ezer forintot kell rákölteni, ami nonszensz, sokkal jobban megéri két emberre összesen 220 ezer forintért éves bérletet venni.)
Ha spórolni akarnak, akkor a lehető legrövidebb idő alatt vásároljanak hitelből egy kisebb, jól eladható lakást. Akkor mindegy, hogy emelkednek vagy zuhannak az ingatlanárak, a sajátjuk azokkal együtt mozog. Azt a lakást eladhatják, amikor szükség lesz a nagyobbra.

Rittyentett Hőzönbőzön 2017.05.29. 11:16:21

@FlybyWire: én évekig utaztam így Érdről. ha megbeszélésre kell menned időre még több mert óránként egy busz jár. volt, hogy két órával hamarabb ott voltam, mert ha a következő busszal megyek 10 percet kések. Soha az életben nem laknék újra ott

2017.05.29. 11:17:20

@wkker: hát én például Bp-től 25 km-re lévő városba költöztem ki, madárcsicsergés, csodaszép utca, normál szomszédság, vonattal járok be, 26 perc vonatút, onnan 3 vilimegálló a melóhely (kaputól kapuig 50 perc), amit egy összecsukható (vonaton ingyen szállítható) kisbicóval teszek meg. Szóval ez: "Szóval azért szennyezed extrém módon a környezetet nap, mint nap, a sajátodat, a gyerekeidét és az enyémet is egyaránt, hogy este cseresznyét egyél." - elég általánosító hülyeség.

GyMasa 2017.05.29. 11:19:02

@wkker:
...Magyarországon az anyagi biztonsághoz lottót kell nyerni, vagy politikus haver kell....
Vagy eleg egy mernok hazaspar is, fejenkent 500kHUF+ fizetessel, teljesek korrupcio es nepotizmus mentesen.
..Külföldön, ottani viszonyok közt, aki férleteszi az itteni 500-nak megfelelő összeget (vagyis kint ennek a 3-szorosát) az óriási anyagi biztonságban van és kb ott lakik, ahol akar....
Azert a havi 5000 EUR-t felrerakni elegge nem mindennapi kulfoldon sem, ha az atlagos fizetes 2500 EUR korul van. De abban egyet erthetunk, hogy kulfoldon konnyebb.
Mondjuk mifelenk a csaladi hazak hasznaltan 650 000 EUR-tol indulnak felfele, es az atlag a 850 000EUR.
De ez itt egy extrem draga kornyek.
...Itthon 500 tartalékkal gyönyörűen megélsz, amíg van ez a munkád, de egyáltalán nem biztonságos, mert itt nem garantált, hogy két hónap múlva is lehet ilyen munkád....
1., Aki piaci korulmenyek kozott keres annyit, amibol 500-at felre tud tenni, az nem lesz munkanelkuli egy percet sem.
2., Aki meg protekcioval van valahol, annak mashova is lesz protekcioja.
3., Es ez az a reteg, aki seperc alatt el tud heylezkedni nyugat Europaban is, ha eppen akar.
...Még mindig magas bérrel, de azért ennél kevesebbel még keményebb tervezni itthon...
Ez igy van, de az igenyeket a lehetosegekhez igazitva sokkal konnyebb dolga van az embernek.
...Külföldön a hasonló státuszban levő ember biztonságban van, vehet fel nyugodtan hitelt, itthon nem...
A hitelt nem felvenni nehez, hanem nem tulvallani magat az embernek, es rendesen visszafizetni.

FlybyWire 2017.05.29. 11:19:43

@Rittyentett Hőzönbőzön: Akkor valamit nagyon szarul csináltál.
A főúton közlekedő busz egész nap 15 percenként jár, reggel még sűrűbben.
Nekem gyalog 20 percre van, úgyhogy kényelmetlen volt, de még így is tokkal-vonóval másfél óra alatt az irodámban voltam.

Kocsival ez 25-40 perc.
Ha két órával előbb értél be valahová, akkor ott a hiba nálad volt.

szellemkor 2017.05.29. 11:21:42

Remélem ez komoly, mert viccnek egy kicsit durva volna! :-)
Különösen a "reménytelen" jelző az egyik alcímben, már-már tragikomikus.
Vagy szándékos provokáció és kommentvadászat minősített esete forog fenn.
De legyünk naivak és jóhiszeműek, ha a blogger tényleg ingatlanokkal és / vagy pénzügyi tanácsadással foglalkozik, akkor van az a pillanat amikor el kell engedni az ügyfél kezét, és azt mondani, vagy ébredjenek fel, vagy keressenek más orvost, gyógyszerészt.

FlybyWire 2017.05.29. 11:23:18

@shitgun: minden értelemben demagóg szar duma volt a kollégáé, ennyi.
Még ha autóval is jársz be, ott a P+R. Soha nem megyek beljebb kocsival hétköznap, öngyilkosság.

Érden egyébként ott van még a vonat is, ami szintén kb 15 percenként jár reggel, és 10 perc alatt kelenföldön, 15 alatt a déliben van.
Kevés ideálisabb megoldás van.
Nyilván, ha valaki a település legeslegkülső, hegyi utcájában lakik, ahol tényleg csak óránként jár a busz, akkor az csak autóval ér be pikk-pakk.
De annyira hülyének meg nehéz lenni, hogy autó nélkül ilyen helyre költözzek :)

ekat 2017.05.29. 11:24:56

@FlybyWire: Inkább majd akkor fog koppanni, mikor rájön, hogy a rendezett környezetben, igényesnek kinéző új építésű lakások milyen szarok valójában.... Pl itt fogja csak hallani igazán a szomszéd tüsszentését.
Mi egy ilyenből költöztünk inkább egy rendezetlen környezetű, régi téglaépítésű lakásba....

FlybyWire 2017.05.29. 11:27:50

@ekat: Kertes házban nőttem fel, majd nagyon sok éven át laktam albérletekben: panel, tégla, stb.
Nekem a fal/padló/plafon másik oldalán ne legyen senki. SOHA többet.

GiaMarie 2017.05.29. 11:29:30

De most tényleg azon megy a nyavikolás, hogy nem tud öt évnyi fizuból egy fancy ingatlant venni? Hát jó reggelt, fiatalok, a világ semelyik részén sem lehet venni öt évnyi FIZETÉSBŐL egy menő kertvárosi 100+ négyzetméteres lakást. Akkor sem, ha programozó vagy. Tessék szépen vállalkozni, vagy lejjebb adni az igényekből. Az ilyen kaliberű kecókat nem a bérből-fizetésből élőknek építik, külföldön sem... illetve lehet, 20 év gatyaletolós hitellel. Ez nem magyar sajátosság, ez mindenhol így van. Tessék inkább örülni, hogy nyugati szintű fizetésből (még) nem nyugati árakon "kell" ingatlant venni. Lehet, hülye vagyok, de nekem a jólét ott indul, hogy nem kell a mocskos-büdös-élhetetlen Budapesten élnem, sem bejárnom, ha nem akarok. A királyság ott kezdődik, mikor az embernek klassz helyen van egy háza, aztán ha színház-mozi, akármi, akkor nem okoz gondot egy Airbnb-t kivenni aznapra.

tede 2017.05.29. 11:33:28

A cikk nagy kamu. Ha mégsem, akkor jön a botka jövőre és elintézi, hogy a kedves fiatal pár ne tudjon havi 500e-t félretenni. Probléma megoldva.

peterpeterpeter 2017.05.29. 11:35:10

Es akik pl nem tudnak felretenni havi 250-500 ezer ftot azok miben bizzanak? En konkretan egy milliot tudok egy evben..ami sztem jonak szamit ma Mo-n, es dolgozok is erte meg amennyire lehet minimalis mertekben koltok. De alberletet pl kell fizetni. Ugy szamolom legjobb esetben 6-7 ev mulva tudnek hitelre venni ingatlant. Kisse frusztralo hogy a kornyezetemben meg sok ember sokkal elobb tud venni csaladi tamogatassal. Peldaul akik kapnak egyetem alatt vagy rogton az utan.

Beowulf... 2017.05.29. 11:38:08

@wkker: Igen, Magyarországon rosszabbul élünk. Meglepő. Egy amerikai multinál dolgozom, a nyugat-európai kollégáim ugyanebben a pozícióban 4x ennyit keresnek és 300-400e EUR értékű kertes házat vesznek, 6-7 szobával egyedülállóként, mert "majd jó lesz majd valamire". Meg 5-6000 EUR-ért biciklit, mert az tetszett meg nekik. De ez a cikk arról szól, hogy havi 500at félre tud tenni egy pár és nem tudnak összehozni egy értelmes lakást/házat. Két dolgot tudok elképzelni,
1.: komplett idióták
2.: a cikk egy nagy kamu

:-)

wkker 2017.05.29. 11:45:02

@FlybyWire: "Szmogtérképet gyakrabban nézegessél szerintem. Nálunk soha nincs mégcsak narancs színű sem, és nagyon jók a használt házak árai.

Egyébként a gyerekedet pont azzal mérgezed TE magad, hogyha a belvároshoz minél közelebb laksz.
Ne próbáld rám kenni, én lerakom szépen a P+R-ben a kocsit mindig, úgyhogy kvára bakot lőttél a demagóg szar dumáddal."

Nagyon-nagyon bután viselkedsz és ezeklszerint nagyon beletrafáltam. Semmi demagóg dolgot nem mondtam és erős kétséget érzek, hogy tudod-e, hogy mit jelent az a szó.

Teszek egy kísérletet, hátha felfogod miről beszéltem, de azért nem várok túl sokat.
Szóval: A szmogtérképet kidobhatod alapvetően. Mér valamit, amire mondanak valamit, mert jelenleg jobbat nem tudnak, de nem a szmogtérkép mondja meg, hogy milyen a levegő valójában pont ott, ahol te laksz. Amúgy jellemzően a szmogtérkép szerint se rózsás a helyzet télen a legtöbb agglomerációban. Sőt, gyakran a belvárosban jobb eredményeket mértek, mint a parkos, fás peremkerületekben.
Mint írtam, vannak kivételek is persze.
De alapvetően egy nem belvárosi, kertesebb budai paneldzsungelben távfűtés mellett igenis jobb a levegő, minst sok kis faluban, ahol mindenki tüzel, a szegények spórolásból dobnak minden szemetet a tűzre, a gazdagabbak meg sznobságból. Ha utóbbiak csak fát használnak, akkor sem jó a helyzet.

Nem állítom, hogy a belváros közelében jó a levegő, nem tudom miből szoptad ezt ki. Csak azt mondom, hogy az agglomeráció és a jó levegő, az nem feltétlenül egyenlő, főleg a fűtési időszakban.

Gyerekmérgezés: totálisan nem tudod miről van szó. Arról beszélek, hogy az, aki kocsihoz köti magát szándékosan, az jobban árt a környezetnek. Ennyit mondtam és nem mást. Ha a belvárosba költözöl, akkor tényleg árthatsz a gyerekednek, de ha csak villamossal jársz, akkor a környezetedet kevésbé szennyezed tovább. Ha ezen a teljesen alapvető tényen megsértődsz, azzal nem tudok mit kezdeni és nem is érdekel.
És hagyjuk az Euro 6-os motorodat, meg az ócska hibridedet is, ami amúgy lehet, hogy jobban szennyezi a környezetet, mint egy benzines kisautó.
De nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy általánosságban véve, hány embernek van benzines, euro6-os kocsija? És hányan nem teszik le a kocsit a P+R-ben? Elárulom, rengetegen. És pont azért, mert a menő kecó mellé nincs + 10 millió kevébé káros(de attólmég ugyanúgy káros) kocsira és nem mindenkinek a munkahelye van a 4-es metró mellett, szóval nem fog még a városban 40 percet tömegközlekedni is. Az se érdekel, ha te liliomillatot fingó egyszarvún közlekedsz és ha csak napenergiával és tündérporral fűtesz, itt nem erről van szó. Csak arról, hogy aki elköltözik egy olyan helyre, ahol azt érzi, hogy csak kocsival érdemes bejárni, az igenis a saját szintjén, amennyire tud, rosszabbá teszi a környezetét. Marhára nem érdkel, hogy ezt elfogadod-e, vagy felfogod-e. És ha már a demagóg szónál tartunk, na látod, demagóg jó levegőről és cseresznyéről beszélni, ha közben minden nap kocsit használ az ember. Egyébként bár az értelmesebbje felfogná, de azért segítek: nem azt mondom, hogy bűn nem a városban élni, vagy bűn minden nap autóval járni, csak el kéne fogadni, hogy egyébként ezzel azért kicsit ártasz annak a helyzetnek, ami miatt teljesen érthető okokból, nem egy városban élsz. Én is tudom, hogy ártok akkor a környezetnek, mikor kocsival megyek bevásárolni és nem tömegközlekedve, vagy házhozrendelést választok, ezt simán el lehet fogadni. Csak ezzel nem kell kérkedni és nem kell úgy beállítani, mintha én váltanám meg ezzel a levegő minőségét.

A stílusod alapján, ami csak téged minősít - amúgy inkább azt gondolom, hogy egy 15 éves kisdiák vagy, akinek gőze nincs semmiről és csak azon háborodtál fel, hogy apukádat "támadom" aki télen ráteszi a tűzre a műanyag kerti széket.

wkker 2017.05.29. 11:54:01

@Beowulf...: Szerintem nem annyira egyszerű a helyzet, hogy itthon rosszabbul élünk.
Engem inkább az zavar, hogy nincsenek normális szakszervezetek és ezért nincs biztonságban az ember, ellentétben a nyugati kollégákkal. Biztos van sok más is, de engem az zavar a legjobban, hogy itt még az is félhet, aki minőségben simán élhetne olyan életet, mint egy francia a hasonlő körökben.

A cikk arról szól, hogy MOST 500-at félre tudnak tenni. Ha lesz egy gyerek és kiesik az egyik kereső, ha megszűnik egy munkahely, akkor máris dől a vár, én ezt megértem.
És nem az ő szavaikkal, de azért azt is megértem, hogy mindig többre vágyik az ember. Akinek nincs semmilye, az egy kis panelra vágyik jobb levegőjű helyen. Akinek van egy kicsi pénze, az kicsit nagyobb panelre vágyik. Akinek még több pénze van, az már kertesházra vágyik az agglomerációban. Aki pedig sokat keres, az Budán vagy Pesten akar kertesházban élni. És tényleg pofon mindegyik esetben, ha szembesülsz azzal, hogy nincs rá lehetőséged, pedig amúgy nem vágysz lehetetlenre, ha egy kicsit értelmesebb országban élnél természetes is lenne (persze sokkal rosszabb helyen is lehet élni, ezt se vitatom).
Ez persze egyik felvetésedet se zárja ki, hogy idióta a panaszkodó, vagy, hogy nem is létezik.

FlybyWire 2017.05.29. 11:57:32

@wkker: Hiába magyarázod, demagóg szar volt a szöveg apukám, és ezzel a "15 éves lehetsz" szöveggel a végén még azt is elárultad, hogy nem is véletlenül volt az, hanem trollkodni jöttél :)
Szívd csak a sok pesti belvárosi/külvárosi bűzét, és fogd az agglomerációkból ingázókra, ha attól jobban érzed magad: ettől még ugyanúgy demagóg baromság marad.

FlybyWire 2017.05.29. 12:01:25

@Rittyentett Hőzönbőzön: Nem, mert csak reggel volt másfél óra (20-22 perc gyalog, 35-40 perc busz, 15 perc metró, meg még némi séta).
Hazafelé már eleve rövidebb, mert nincs dugó (busz csak 25 perc), plusz olyankor jár az a busz is ami közel tesz le (10-12 perc séta csak), úgyhogy az egy bő óra.

Kocsival oda-vissza 30-35 perc irodától a házkapuig.

FlybyWire 2017.05.29. 12:03:40

@wkker: Agyad nincs sok hozzá, de azért egy dologra reagálnék:
"Csak arról, hogy aki elköltözik egy olyan helyre, ahol azt érzi, hogy csak kocsival érdemes bejárni, az igenis a saját szintjén, amennyire tud, rosszabbá teszi a környezetét."

Korábban is írták, hogy vonat+tömegközlekedéssel is be lehet járni az agglomerációból. Másfél éven át én is főleg tömegközlekedtem, jó büdös dízel busszal, mert nem volt más.

Legalább ne hazudj, légyszi. Mert az általánosítás is az, ahogy meg te használod, még undorító is.

sans paraben 2017.05.29. 12:05:01

@guy2: azért, mert nem fog 90 éves korában is dolgozni, és mondjuk 30 bevétel nélküli évet elég nehéz megtakarításokból megfinanszírozni. max. reménykedhetsz a korai halálban. szép kilátások.

FlybyWire 2017.05.29. 12:08:47

@sans paraben: Számomra a modern világ egyik (jó eséllyel mindörökre) felfoghatatlan rejtélye, hogy elvileg aggyal rendelkező emberek elhiszik, hogy az életen át való bérlés jobban megéri, mint a tulajdonszerzés.
Az egyik után 0 a végösszeg, a másik után egy full ingatlan.
Az egy dolog, hogy elképzelhető, hogy a bérlés folyamatos költsége kevesebb, mint a lakáshitel+adók+javítási költségek+nem rezsinek számító fenntartás, de könyörgöm, ez kit fog érdekelne 70-80 évesen, amikor a nyugdíjból kell megélni?
Persze, erre jön a hülye érv, hogy teccett volna félretenni.
Mégis, aki saját lakást/házat vesz, az mit csinál? Igen, félretesz, pontosan. Az extra költségének eredménye/kamata a saját ingatlan értéke.

Plusz még nem retteg egy életen át, hogy mikor rakják ki a szűrét tulajék....

Majda 2017.05.29. 12:08:54

Annyira lehetetlen két lépésben eljutni az ideális lakáshoz? Most vegyenek a mostani élethelyzetükre, max egy gyerekkel számolva, aztán ha jön a második, akkor meglátják, hogy mennyivel később is ráér az a költözés (két kicsi simán sőt jobban elvan egy szobában sok évig, mint kettőben). Akkor meg majd eldöntik, hogy tényleg ugyanazon a környéken akarnak-e még egyáltalán lakni, és vehetnek nagyobbat akár kiadva, akár eladva a kissebbet.

sans paraben 2017.05.29. 12:09:59

az egész sztori lényege az, hogy családi támogatás nélkül szinte MINDENKINEK SANSZTALAN saját lakáshoz jutni, még a jól kereső pároknak is, nem még a kevésbé jól keresőknek, az egyedülállókról meg ne is beszéljünk.

j.a.r.v.i.s 2017.05.29. 12:10:51

Ilyen életszerűtlen hülyeséget is keveset olvastam mostanában.

smartdrive 2017.05.29. 12:30:14

40 milliós lakás alatt nem lehet normális életet érni, világos

kiröhöghetlek?

guy2 2017.05.29. 12:31:31

@FlybyWire: nyugdíjas éveinkben egy idősek otthona az egyetlen racionális választás, arra meg már most el lehet kezdeni félretenni. Nem véletlenül él Nyu. Európa albérletben. Ők már belátták. Nálunk még nagy az ellenállás, de racionális érvet a mai lakásárak mellett nem lehet felhozni a lakásvásárlás mellett. Ma egyszerűen túl sokat kellene befektetni, és túl sok mindenről kellene lemondani egy normális, 100m2-es lakásért.

GyMasa 2017.05.29. 12:33:59

@FlybyWire:
...Hiába magyarázod, demagóg szar volt a szöveg...
Ja, mondja ezt ugye ugy, mintha az nem lenne demagog szoveg, hogy "aki autozik az tomeggyilkos".

GyMasa 2017.05.29. 12:38:03

@Majda:
...Annyira lehetetlen két lépésben eljutni az ideális lakáshoz? ..
Es, akkor mivan, ha megveszik almaik lakasat, 50+MHUF-bol, aztan rajonnek mondjuk par honap-egy ev mulva, hogy megsem azt akartak?
Vagy, mondjuk elvalnak?
Akkor mi lesz?
Buknak 15-20MHUF-ot a szupcsi 50+MHUF-os hazon?
Az jobb uzlet lesnne?

d74 2017.05.29. 12:40:00

Ez tuti csak provokacio es clikbait."Remenytelen helyzet" havi 500k felretett penznel? :D
Azt hiszem akad itt nemi fogalomzavar.Javaslok egy videki korutat es felmerest annak akinek ilyen problemai vannak.

GyMasa 2017.05.29. 12:40:17

@sans paraben:
...az egész sztori lényege az..
Nem, az egesz story lenyege, hogy vannak emberek, akiknek az igenyei nem allnak aranyban a lehetosegeikkel.
Azert, az, hogy valaki megvehesse almai hazat kb 10 evees megtakaritasaibol, az minden, de nem "lehetetlen" meg "kilatastalan".
De lehet, hogy pont en vagyok elrugaszkodva a realitasoktol...

metax 2017.05.29. 12:41:31

Sok fiatal pár örülne, ha csak 2-3 évig kellene félreraknia lakásra...

metax 2017.05.29. 12:43:06

@metax: És ez csak az önrész ugye, az esetleges lakáshitelt meg majd csak tudják fizetni valahogy a havi félmillás megtakarításból...

FlybyWire 2017.05.29. 12:45:06

@GyMasa: minden reggel gonosz vigyorral az arcomon mérgezem a gyerekét, csak attól szomorodom el, hogy nem tudom, hol lakik mert akkor körbeautóznám bőgő motorral a háztömböt, hogy még hatékonyabban mérgezhessem.... :D
Szerencsétlen....

FlybyWire 2017.05.29. 12:50:36

@guy2: És ezzel hol mondtál nekem ellent?
Opció 1: egész életedben albérletben élsz, öreg korodra mehetsz otthonba, ahol a nyugdíjad nem elég, hanem még a teljes megtakarításodat is feléli. A gyerekeid az égvilágon semmit nem kapnak tőled.
Opció 2: megveszel és kifizetsz egy házat. Öreg korodban otthonba vonulsz, a házat vagy a gyerekeidnek adod (akik, mivel nem kell albit fizetniük, boldogan finanszírozzák a drága öregotthon pár évig), vagy pedig eladod, a pénz nagy részét a gyerekeidnek adod, a maradékból fizeted az otthont. A gyerekid kapnak vagy egy házat, vagy egy elég szép induló tőkét az élethez.

Szóval akkor melyik a jobb?
Persze, gyerektelennek lehet, hogy az első, de hálistennek nem ez a normális életút.

GyMasa 2017.05.29. 12:54:04

@FlybyWire:
...minden reggel gonosz vigyorral....
Haver, te mekkora egy tomeggyilkos vagy!
:-D

FlybyWire 2017.05.29. 12:54:29

@guy2: "de racionális érvet a mai lakásárak mellett nem lehet felhozni a lakásvásárlás mellett. "

Szinte kizárólag ilyen érvek vannak mellette, és igen kevés a másik opció mellett.

FlybyWire 2017.05.29. 12:56:29

Pl. értéknövekedés.
Vicces lenne most belinkelni egy "jobb bérelni, mint venni" cikket/bejegyzést mondjuk 2010-ből.
Aztán pár kommentet alá azoktól, akik akkor vettek 9-10 misiért belvárosi garzont, most meg eladják 18-ért :D

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2017.05.29. 13:09:14

Ha arra számítanak, hogy "az ingatlanárak zuhanni fognak majd", akkor mi a fenének akarnak most lakást, ráadásul drága lakást venni, aminek egy válságban óriási lesz az értékvesztése? Lakjanak tovább albérletben, és vásároljanak majd, amikor padlón vannak az árak. Ebben az árkategóriában így simán tízmilliós nagyságrendben spórolhatnak meg pénzt, ha tényleg lesz árzuhanás.

Vagy ha már lelkileg nem bírják elviselni az albérlet irtózatos megpróbáltatásait, akkor vegyenek egy egész olcsó lakást addig, spóroljanak tovább, és amikor bezuhannak az árak, akkor költözzenek. Így csak az olcsó lakás árcsökkenését bukják a piaccal.

Ha meg egyszerűen nem tudnak engedni a "csak az ideális a jó és csak most azonnal" alapelvből, akkor inkább kezelést javaslok nekik, nem lakást...

Árpádházy Saul 2017.05.29. 13:12:41

belpesti sirámok... Budapest külső kerületeiben is vannak 30 millióért 5 szobás 100m2 + családi házak.
ja de romkocsma nincs 50 méteres körzetben az biztos.
havi 500 ezret félretéve meg lehet venni hitelből és 5-6 év múlva végtörleszteni.
rossz vicc ez a cikk...

Gordianus80 2017.05.29. 13:19:17

@FlybyWire: aha...és hova fognak költözni? Egy másik garzonba? Ja hogy az is 18 millió? Nagy üzlet lenne. A bérelni/venni azokra vonatkozik, akik nem befektetési, hanem életviteli céllal vesznek lakást.

GyMasa 2017.05.29. 13:22:06

@Gordianus80:
...aha...és hova fognak költözni?..
Hat, ha megjott kozben a gyerek, akkor nagyobba...
Ha sporoltak is az elmult 10 evben, akkor akar kp-re is megvehetnek egy nagyobb lakast.

Arcade Macho 2017.05.29. 13:36:55

@wkker: "Szóval azért szennyezed extrém módon a környezetet nap, mint nap, a sajátodat, a gyerekeidét és az enyémet is egyaránt, hogy este cseresznyét egyél."

szerintem is az ilyen gecit pofan kellene kurni

FlybyWire 2017.05.29. 13:42:45

@Gordianus80: van ám egy olyan ravasz dolog, hogy pénzt kérsz a bankból, majd részletekben fizeted vissza. Úgy hívják: hitel!
Egyből megoldja a problémádat ;)

Pan Modry 2017.05.29. 13:58:49

@FlybyWire:

ha bullish vagy az ingatlanpiacon vegyel ingatlant! En csak azt irom hogy nem feltelen azt kell megvenni ahol lakni is fogsz. Szerintem erdemes nehany ingatlant venni (ezzel tudod hedzselni a lakhatasi koltsegeidet) amit jol ki lehet adni es ott erdemes lakni ahol az adott elethelyzetnek a legmegfelelobb.

Teljesen masok az igenyek huszon, harminc, negyevn stb evesen, ha valtozik a munkahely helye mas lehet az idealis lakashelyszine stb...

FlybyWire 2017.05.29. 14:07:11

@Pan Modry: Nem vagyok az egyáltalán, a válság után örültem, hogy élek....
Az elmúlt néhány évben kezdett csak picit jobban menni a szekér, a következő 1-2 év célja a saját kertes ház.
5-10 éven belül esetleg jöhet a befektetési célú ingatlan, de előbb érjük meg :)

tede 2017.05.29. 14:07:16

@FlybyWire: "Pl. értéknövekedés.
Vicces lenne most belinkelni egy "jobb bérelni, mint venni" cikket/bejegyzést mondjuk 2010-ből.
Aztán pár kommentet alá azoktól, akik akkor vettek 9-10 misiért belvárosi garzont, most meg eladják 18-ért :D"

Ne is mond. 3 éve megalkudtam Angyalföldön egy korrekt kis lakásra, 2+1 félszoba, 15,5 misi. Nem nekem kellett volna, szüleimnek volt 14m félretett pénze és először úgy beszéltük, hogy nekem meg öcsémnek 2-2 millát kellett volna belerakni cserébe a nevünkre kerül, szülőknek meg haszonélvezet. Igazából nem számítottam ilyen drágulásra, de a kiadásból nagyjából megkaptak egy harmadik nyugdíjnak megfelelő összeget, meg nyilván én is jobban jártam volna, de ez tényleg másodlagos kérdés volt. Mivel dolgozom és fizetek TB-t, öcsém is, ezért a kiadás után csak a 15-16%-os szja-t kellett volna fizetni, az eü hozzájárulást nem. Még a nav-hoz is elmentem utána érdeklődni. Természetesen a szüleim kapták volna az albérlet pénz, ebben megegyeztünk.

A tulaj 2 hétig! tartotta a lakást nekünk, mert kp-s vevők lettünk volna, de a családi szarakodás, meg öcsém f.szoskodása is, hogy mégsem adna be pénzt, hanem fizessem inkább én a teljes 4 misit, de persze az arányos kb 38%-ra nyilván igényt tartott úgy, hogy a kisujját nem akarta megmozdítani (pl a lakást be is kéne rendezni a kiadáshoz stb.), meg a szüleim sem tudták rászánni magukat, ették a kefét, hogy mi lesz, ha tovább esik az ingatlan ára, mi lesz ha az albérlő lerombolja a lakást és a hasonló dolgok. A vége az lett, hogy letelt a 2 hét és elvitte más. Aztán a sok sz.rakodás miatt én sem erőltettem tovább a dolgot.

Néha, hogy fájdítsam a szívem, ránézek az angyalföldi hirdetésekre és idén tavasszal felkerült szerintem ugyanez a lakás 25 milláért és nem volt fent 1 hónapig ! sem, eltűnt, gondolom eladták.

Nekünk meg a pénz talán kamatozott +1,5 millát 3 év alatt összesen.

Szerintem is totál értelmetlenek azok a viták, hogy bérelni vagy venni. Meg kell venni, amikor értelmes áron van. Mehet lejjebb, persze, de basszus, akkor is van hol lakni vagy van mit kiadni. Ha meg feljebb megy, akkor meg nincs esély megvenni ugyanazt és kiadni sem lehet azt az ingatlant, amit nem vettünk meg (ha valaki kiadásban gondolkodik).

jaap 2017.05.29. 14:10:49

Havi fél misit félre tudnak tenni albérlet mellett? Csak 45-50 milliós lakás/ház jó? Gondolom nekik igényeik vannak. Hát..ha majd ha ráérek sajnálom őket. Sajnos most nem érek rá.

OrangeBox 2017.05.29. 14:28:11

@Brix: Az árak tekintetében tévedsz! A belvárosban a kerület leg lepukkantabb utcájában ahol lassan 20 éve bontásra ítélt lakatlan házak állnak egy frissen épülő társasházban az 50 m2-es újépítésű lakás 45M azaz 900 ezer/m2. Ugyan ilyen lakás a III. ker. külsőbb részén 30-35M.
Túlságosan elszáltak az árak, a fizetés/ár arányban a környező országok olcsóbbak!

Én speciel örültem a kamú válságnak és annak, hogy a sok gondolkodni képtelen felelőtlen ember lenyomta az árakat. 2010-2013 között két 50 m2-es panelt is vettem amit most jó pénzért adok ki és a fizetésem mellett szépen termelik nekem a pénzt. A cél még egy a sajáton kívűl, és akkor nyugdíjbavonulásomkor nem lesz semmi gondom. :)

Zoltan Barna 2017.05.29. 14:33:41

xD, Lol, Omg. Ancimék anno 5en költöztek be egy másfél szobás panelba. Én, nővérem, Fater, Anci meg a nagyi. Itt meg azt látom, hogy kezdőtőke -nékül családi házról megy az álmodozás?

Nah lehet elballagni

comblog 2017.05.29. 14:36:09

Több hiba van ebben az egész gondolatmenetben.
Nem kell egyből rögtön mindent akarni. Kifejezetten káros olyan szinten előre tervezni lakást, amit nem lehet előre látni. Nem is biztos, hogy lesz 2 gyerek, viszont a lakás költségét első naptól kezdve 2 gyerekre kell viselni. Nem is biztos, hogy 5, 6 vagy 7 év múlva ugyanott fogunk munkát találni (országok közt is költöztem, ha ez kellett, szóval felesleges álmaink lakásában gondolkodni).
Két akár különböző nemű (akár iskoláskorú) gyerek el tud lenni akár 1 hálóban (személyes tapasztalat), amig nincs nagyobb lakás.
Aztán mindenki felújíttatani akar, sok mindent meg lehet saját kezűleg oldani.
Eddig 2db 8 köbös konténer sittet termeltem tök egyedül, de már gyűlik a harmadik. Kezdetben egy fűszerboltos fúrókalapácsom volt annyiért, amennyiért a szakember fél napig se dolgozik, aztán persze lett ipari kategóriás is (és innen gyorsan haladtam).
Kb. a villanyszerelési munka 2/3-át magam csináltam (OK, elméleti síkon jobban képzett voltam mint a szerelő rögtön a kezdetén, a végére meg jobban megcsináltam mint a szerelő, nem azért mert nem tudta volna ő is jobban csinálni viszont én magamnak csináltam ő meg egyik helyről rohant a másikra).
Glettelni meg hengerrel festeni is gyorsan meg lehet tanulni (pláne jó festékekkel, mint Héra Prémium meg Dulux).
Ja hogy ha magunknak csináljuk akkor nem marad szabadidő. Nem lehet mindent egyszerre, el kell dönteni mi fontos és mi nem.
Már régen hallottam, de még mindig aktuális: Nincs lehetettlen, csak tehetettlen.
Persze, ha az ingatlanpiac élősködőit meg a hype ill. trendek lovaglóit/irányítóit akarjuk etetni, akkor csak rajta.

Dr. Bélus___ 2017.05.29. 14:57:19

Nem teljesen értem a problémát. A CSOK-ot bukták, ezen kéne túltenni magukat, meg azt kéne elfogadni, hogy a f*szságuk most komoly pénzekbe fog kerülni. Körül kéne nézni Pesterzsébeten a központban egy tíz emeletes csúsztatott zsalus házban egy 2.5 szobásat simán 20 alatt befoghatnak. Ja hogy az snassz? Hát sajnálom, akinek nincs se pénze, se ideje, azt ne válogasson! Főleg, hogy be is kell rendezni + fel is kell újítani + mikor jön a pronty, az iszonyat kiadás lesz + anyu se fog dolgozni. Konkrétan onnantól, mikor szül anyu, nagyjából epszilont fognak félretenni, nem 500-at. Tapasztalatból beszélek, nekünk is volt mit félretenni, most meg... :)
Amúgy még a 2 gyerekes CSOK-hoz: az a büdös helyzet, hogy amíg nincs egy gyereked se, addig gőzöd nincs arról, hogy milyen a kettő, meg hogy kell-e neked kettő. Először gyárts le egyet (lehet össze se jön ám olyan könnyen), aztán úgy is újra fogod gondolni, hogy hányat szeretnél még. Lehet továbbra is kettőt akarsz, de simán lehet, hogy beéred eggyel.

pamutpamlag 2017.05.29. 14:57:52

Itt most mindenki ekézi a cikkben szereplő párt, mert azok szabad szemmel is látható összeget tudnak havi szinten félretenni. Ígyhát ők nyilván kivételesen gazdagok, ne sírjanak, mások rosszabb helyzetben vannak, ne akarjanak (még) normális életet, húzzák meg magukat egy kis lakásban, stb stb.
.
Holott a cikk igazi mondanivalója az, hogy ma Magyarországon önerőből normális lakóingatlanhoz jutni gyakorlatilag lehetetlen.
- vagy a szülők segítenek, örökölnek a fiatalok
- vagy eladósodnak életük végéig (bizonyos fokig ezzel tönkretéve az életüket, akár a házasságukat, boldogságukat is), ha egyáltalán kapnak hitelt
- vagy hatalmas kompromisszumokat kötnek. Pl. sokkal kisebb ingatlanban laknak, mint amire szükségük volna, vagy mint ami ideális volna. Esetleg a lokáció a gond, több 10, esetleg 100 km-re laknak a munkahelyüktől, és a hiányzó milliókat nem egyszerre fizetik ki egy jobb (helyen lévő) lakásra (mert arra nincs pénzük), hanem évek, évtizedek alatt fizetik meg ingázásban, utazásban, időben, stresszben, egészségben.
.
Ezek a kilátások. Még olyanoknál is, akik - ahogy a cikk bevezetője gondosan kiemeli - messze az átlag feletti összeget tudnak félretenni.
A többieknek pedig még rosszabb.
.
És az egyszeri kommentelőnek ki a hülye? Ki a fikázandó?
Hát "természetesen" a fiatal pár, aki tisztességesen próbál egyről a kettőre jutni, és lehetőleg nem 80 évesen eljutni oda, ahol egy nyugati fiatal 20 évesen startol.
.
Nem volna célszerűbb az indulatokat a helyzet okozói (nem megszüntetői) felé célozni, semmint az áldozatok felé?

FlybyWire 2017.05.29. 14:58:31

@Dr. Bélus___: "Lehet továbbra is kettőt akarsz, de simán lehet, hogy beéred eggyel."

Ja, ilyen is van :D

DFK 2017.05.29. 15:01:47

Hát, a poszter azt akarja bemutatni, hogy itt annyira, de annyira szar a helyzet, hogy egy jómódú pár sem tud lakást venni. Csak túltolta a biciklit. Mert ilyen anyagi lehetőséggel a legtöbben pár év alatt megoldanák a lakásproblémájukat.

Csőszbocskor 2017.05.29. 15:07:30

Családi hátszél nélkül... magyarul lentről jönnek és félre tudnak tenni fél millió forintot havonta. Az szép munka gyerekek! Ügyesek. Viszont a fejükben rendet kell rakni. Egy generáció alatt a "társadalmi ranglétra" aljáról nem lehet egyből a közepére, vagy a fölé ugrani, ritka kivétellel. El kell fogadni a realitást, hogy - ha ügyesek a továbbiakban is - a gyerekeik majd meg tudják venni azt a kecót, amit Ők szeretnének most. Persze azzal a szülői hátszéllel, amit most annyira irigyelnek másoktól. Addig meg hálásnak kell lenni, hogy a szülők ha most nem is tudnak segíteni, tudták biztosítani a lehetőséget, hogy tanulhassanak.

Csőszbocskor 2017.05.29. 15:23:07

@pamutpamlag: Nem gondolom, hogy nyugaton a saját lakáshoz jutás annyival egyszerűbb lenne. A helyzet az, hogy a realitások talaján kell maradni, akkor is ha fáj. Nem engedhetik meg maguknak most az 50M forintos ingatlant a leírtak alapján. Az a gondolat, hogy barátok meg igen és mi miért nem, az alapjában hibás. Lehet a tényeken keseregni, de attól azok nem változnak meg. Átérzem a helyzetüket valamennyire, mert mi sem számíthatunk szülői segítségre, de én örülök annak, ha egy barátom igen és azon dolgozom, hogy a gyerekeim majd számíthassanak rám.

spidey 2017.05.29. 15:30:25

@FlybyWire: Lehet nem írtam oda, ha nem volt egyértelmű, csak Budapesten kerestem. Szóval nem kell még városon kívülre se menni, ha nem akarnak, és nem 40-50.

Roadster68 2017.05.29. 15:38:15

@guy2: "Ma egyszerűen túl sokat kellene befektetni, és túl sok mindenről kellene lemondani egy normális, 100m2-es lakásért."
A lakáskiadás kb 6-12% hozamot hoz. Ha te 2,5%-os hitel tudsz hitelt felvenni akkor eléggé megéri a saját ingatlan. De azokból élek aki így gondolkodik ;)

GyMasa 2017.05.29. 15:53:35

@pamutpamlag:
...Nem volna célszerűbb az indulatokat a helyzet okozói (nem megszüntetői) felé célozni, semmint az áldozatok felé?..
Milyen aldozat?
Az, ha valaki kb 10 ev sporolassal felre tudna tenni annyi penzt, amennyibol megvehetne almai hazat, azt ne nevezzuk mar remenytelennek.
Az remenytelen, ha valaki egy apolonoi, meg egy beteghordoi fizetesbol akar egyaltalan sajat lakast, de ez a helyzet nem az.
Erted a kulonbseget, 10 ev sporolas hitel nelkul <> esely sincs ra.

attbar 2017.05.29. 15:58:40

Magyarország 2017. Hasonló lenne az én problémám is, mint acikkben szereplő fiatal páré, csak én megoldottam még 2013-ban az ingatlanpiaci őrület előtt. Akkor egy ilyen új építésű ikerházfél megállt 30-35mFt-ban Budapesten, ma ez 45-50mFt a külvárosban.

A magyar átlagfizetéshez képest álomszerű a havi félmillió, de a célhoz irreálisan kevés. És itt jön az örök érvényű addig nyújtózkodj kezdetű mondás...
Németországban a lakosság több mint 2/3-a nem rendelkezik saját ingatlannal, ha ragaszkodnak ehhez az életszínvonalhoz akkor ezt javaslom az ifjú párnak is. És lehet szapulni amiért "kidobják az ablakon a bérleti díjat", de mivel más megoldás nincs ha a status quo nem változik, akkor marad ez. Rugalmas, nem kötött munkahely szempontjából, és addig is tudnak félretenni, igaz kevesebbet.

GyMasa 2017.05.29. 16:00:07

@Csőszbocskor:
...Nem engedhetik meg maguknak most az 50M forintos ingatlant a leírtak alapján....
Pontosan, MOST nem, de 10 ev sporolassal hitel nelkul is megvehetnek, 4-5 ev sporolassal pedig 5 ev mulva.
Azert az nem akkora idotav, ami ketsegbeejto lenne.
...Átérzem a helyzetüket valamennyire, mert mi sem számíthatunk szülői segítségre,...
Hat, ez mar csak ilyen, bar nem tudom, hany csalad engedheti meg ma, Magyarorszagon, hogy odacsusztasson 50 MHUF-ot a gyerekek zsebebe, lakasra.
En sem szamitok szuloi segitsegre.
Nem a szuleim dolga, hogy gondoskadjanak rolam, es csak addig igyekszem nyujtozni, amig a takarom er.
A cikkben emlitett parnak egyszeruen irrealis elvarasai vannak.

2017.05.29. 16:03:02

@pamutpamlag: szó nincs itt irigységről. Aki havi 500 ezer forintot tud félretenni, az bőven az átlag fölött keres, a posztban is elhangzik, hogy két év alatt 12 millájuk lenne. Namost a tizenkét misire meg az átlag fölötti fizura nevetve ad bármelyik bank még ugyanennyit, aminek rövid futamidőre, mondjuk 10 évre saccra olyan 140 ropi a törlesztője, amit nevetve ki tudnak fizetni ugyebár, mert havi 500 ezer a szabad lóvé. Vagyis akár 4-5 öt év alatt összegurigázzák az előtörlesztést, és akkor van egy 25 milla körüli tehermentes ingatlanuk, amit eladhatnak, kiadhatnak, és mivel mindeközben havi 500 a szabad pénzük, az egész buli alatt még mindig nevetve félretehetnek havi 300-at, ami hét év alatt épp 25 milla, és máris ott vannak az ötvennél. Namost ott a baj az egész posztbéli sirámmal, hogy ez a párocska _most_azonnal akarja az ötvenmilliós házat idenekemazoroszlánt alapon, csak mert csak. Szóval még ha valaki átlag fölött keres, akkor is le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az embernek _azonnal jár_a legjobb, legszebb, legnagyobb. A posztbéli párocska lehetőségei messze túlmutatnak a magyar átlaglehetőségeken, mégis előadják a reménytelenséget meg a kilátástalanságot, ami egészen abszurd. Erről van szó, nem irigységről.

VT Man 2017.05.29. 17:26:52

@attbar:
"Németországban a lakosság több mint 2/3-a nem rendelkezik saját ingatlannal"

A németek 52%-a ingatlantulajdonos, de õk vannak a lista alján. Franciaországban 63% az ingatlantulajdonosok aránya, azaz ennyinek van.
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_home_ownership_rate

VT Man 2017.05.29. 17:28:50

@Roadster68:
"A lakáskiadás kb 6-12% hozamot hoz."

Ez biztos?
Egy 30 milliós lakás évente 3 milliót behoz? (Havi kb. 250 ezer?)

Roadster68 2017.05.29. 17:41:37

@VT Man: Ha jól csinálod akkor igen, ha nem akkor 6 százalékot, azaz havi 150.000 Ft.ot. Egy átlagos lakáskiadó simán hozza a 6%.ot.
Akkor csinálod jól az ingatlan befektetést ha havi 1%-ot hoz. Nekem minden ingatlanomon megvan legalább ennyi.

Roadster68 2017.05.29. 17:45:33

@VT Man: ha az ingatlan értéknövekedését is számolom -amit egyébként nem számolok, mert az csak eladáskor van- akkor megvan 20%-is a hozam. Ha pedig az számolom, hogy konkrétan mennyi pénzt raktam bele akkor a befektetett tőkéhez viszonyítva -mivel hitelből a legjobb ingatlanba fektetni-
értéknövekedéssel együtt 35%+ a hozam.

Mérges 1234 2017.05.29. 20:20:30

Faszság ez az egész, én 300 ezeret tudok félretenni havonta kb. 10 éve folyamatosan.

Most van egy 25 milliós kifizetett lakásom, meg 35 millió megtakarításom. Közben lett gyerköc is egy, meg kellene még egy, mert a gyerek uber cukiság, meg tényleg az élet értelme.

Én újítottam, meg a msotani lakás nem annyira fasza házban van stb.

Szóval csak annyi, hogy nem lehet ekkorát ugrani egyben, be kell vállalni pár év közepesebb életszínvonalat, nem akkora para ez.

Mérges 1234 2017.05.29. 20:27:12

Amúgy még azt nem értem és nem csak én nem, hanem még sok ismerős.

Hogy, hogy a bánatban szaladnak még felfelé az ingatlan árak, amikor a bérek nem nőttek addig, a lakosságszám csökken, sokan elvándoroltak.

Hogyan tudott így elszakadni a lakások ára, és meddig tud ezt fennmaradni.

Saját példa, amit 3 éve néztem a házakat a környékünkön, akkor 40 milla körül voltak, de gondoltam még várok kicsit és gyüjtök pénzt, na most ezek már 55 milláért vannak, és még jocskán kell felújítani is.

És én is a jó fizetéssel nem tudom kitermelni az árát, akkor mi hajtja az ingatlan piacot?

StackIsWhack 2017.05.29. 20:34:59

Valaki világosítsa fel őket, hogy a kötelező önrész 20%, és a bankközi a padlón van

StackIsWhack 2017.05.29. 20:48:03

A XI. kerületben egyébként rendesen felújított 70-75 nm-es lakásokat lehet kapni 35-40 m között, de gondolom az 100 km-re van. Valamitől biztos.

VT Man 2017.05.29. 22:41:31

@Mérges 1234:
"És én is a jó fizetéssel nem tudom kitermelni az árát, akkor mi hajtja az ingatlan piacot? "

1. külföldi befektetők -- ha megy felfele az ár, akkor nyereséges, a kiadásra pedig csak 16% SZJA-t kell fizetni.

2. magyar befektetők -- bankok semmi kamatot nem adnak, befektetések se nagyon, vagy bedőlnek (Quaestor), akkor marad az ingatlan.

Egyik se "fair" versenyző a bérből és fizetésből vásárlókkal.

GyMasa 2017.05.30. 09:32:00

@StackIsWhack:
... 100 km-re van. Valamitől biztos...
A sznob haverok elvarasaitol...
:-)

Leopold20 2017.05.30. 09:44:32

@Roadster

egy átlag 40 nm lakás ma Bp-n 16-17 millió, ehhez még a járulékos ktgek (ügyvéd, illeték stb) plusz kis felújítás, ami alaphangon 18-19 lesz, ha nem több. Kiadod max 120-130-ért az adózva kb éves szinten 1320e Ft
Az jó esetben is 1360/19000=0,07 messze van a 10-12%-tól, nem rossz a mai kamat környezetben, de azért meg van a maga kockázata is....

MÁVer 2017.05.30. 15:01:59

Ekkora picsogás halmazt rég láttam... Nem tudom, de divat lett manapság nem gondolkozni? Vagy esetleg derogál leadni az igényekből? Ciki, hogy mit mond a szomszéd kisöccsének a barátnője?
Könyörgöm! 40-50 millió Ft rögtön ide, csak mert kitaláltuk, hogy 2 év múlva kell egy ház? Lehetőleg a legmenőbb környéken? Nos, annyi alternatíva van, ami nem egy ilyen jellegű picsogós cikk megírását jelenti, hogy az csak na. De majd gondolkozom a "fiatal pár" helyett, ok?
Kezdjük azzal, hogy lehetett volna eddig is valamennyit félre tenni? Eddig mekkora igények voltak? Ha nem akkor a hirtelen jött havi 500 ezres megtakarítás rögtön azt jelenti, hogy 40-50 milliós ház kell? Eddig mi volt a cél? Mert ha nem a 40-50 milliós ház, akkor lehet a korábbi, vélhetően alacsonyabb igény elérésén dolgozni. Ha pedig eddig le volt szarva a dolog, de hirtelen megugrott az income, akkor ne két év alatt váltsuk már meg a világot...
A világ nagy részén a saját ingatlan nagyobb luxus, mint Magyarországon. Nyugat Európa fővárosaiban a lakások árai az ottani fizetésekhez arányítva képest sokszor drágábbak, mint itthon. És ott az alap lakásokról van szó, nem a felsőbb kategóriás házakról. Nyugat-Európában hogy oldják ezt meg? Bizonyára mindenki nagy családi házak elérhetetlensége miatt siránkozik a nagy városok frekventáltabb környékén, ugye? Lehet kisebbe költözni, ami nem 40-50 millió, hanem mondjuk csak 20, viszont ha eljön az idő, hogy nagyobbra cserélhető, akkor majd lehet nagyobbra cserélni, addig lehet gyűjtögetni.
Egyébként miért csak ez az egy albérlet van a világon, amelyik 2 év múlva nem vehető igénybe többet? Hány albérlet van még a piacon? Elég sok, lehet válogatni, közben pedig esetleg tovább gyűjteni. A családvállalás elnyújtása nem opció? Akkor pedig már jóval hamarabb el kellett volna ezen gondolkozni. 2 év alatt itt sem fogja senki megváltani a világot.
Továbbá most utáljuk azt, aki örökölt? Kicsit olyan felhangja is van ennek a cikknek, hogy az rohadjon meg, aki örököl, mert szegény az, aki nem tud kifizetni egy 50 milliós házat. Hát bocsi, de akik örökölnek, azok is csak elég ritkán. Viszonylag kevesen örökölnek 12. kerületi házikót.
Lehet vidékre is menni. Ez van, bizony fel kell adni a kényelemből. A legtöbbünknek legalábbis.
Nem tudom, hogy miért van az, hogy ha elkezd egy kicsit fellendülni a gazdaság, neadjisten a kormány is kifizeti a devizahiteleket, akkor ismét esztelen pazarlásba kell kezdeni, luxus iránti vágyakat kell dédelgetni. Mintha ismeretlen lenne az, hogy fokozatosság, mértékletesség, mintha sosem hallottunk volna a takaróról, ami bizony véges.
A hosszú táv nem 1-2 évet jelent, egy ingatlannal kapcsolatos döntés sok éves, évtizedes döntést jelent. Szóval ha kérhetem, többet ésszel, mint ilyen hülye cikkekkel, amik csak felkúrják az ember agyát.

VT Man 2017.05.30. 20:59:53

@Leopold20:
40 m2-t adsz ki 120-130 ezerért? Szerintem ennyire nem magasak a díjak.
Ráadásul abból lejön az adó (15% SZJA) és van némi amortizáció, karbantartás, üresen állás, legyen 1%, havi 15 ezer.

130 ezer - 15 = 115 ezer -> mínusz adó: 97 ezer/hó, azaz 1,164 millió/év.

19 millióra kapsz 1,164/év-et, az kb. 6%. Ami amúgy nem rossz, de szerintem a bérleti díj nem annyi, amennyit írsz, az inkább 60-70 m2 díja.

2017.05.30. 22:20:39

@VT Man: jó helyen a 40 nm simán lehet 120-130. Év elején segítettem egy régi barátomnak kiadni egy ilyesmi kecót, ott az idő sürgetése miatt végül 100 lett az ár, de azóta is benne vagyok egy nagy fb-os albis csoportban (nem léptem ki, mert érdekelnek a trendek) és bizony belváros környéki helyeken egy szép, nem is feltétlenül csittifitti, de azért normál állapotú egyszobás kislakás simán megy 120-ért. Ha újépítésű, full bútoros, erkélyes, akkor 130 fölött is elmegy.

Ice Queen 2017.06.06. 17:42:55

Ennek a párnak nem ingatlanügynökre, hanem személyes pénzügyi tanácsadóra van szüksége, méghozzá sürgősen.

Először is el kell fogadniuk, hogy az élet igazságtalan. Attól, hogy a környezetükben másokat anyagilag támogatnak a szüleik, ez még nem egy alapjog és nem is általános dolog. Ha szegényebb családból, hátrányos helyzetből indul valaki, mindenért tízszer többet kell dolgoznia, de végül sokkal önállóbb és találékonyabb is lesz. (Nemes de terhes önlábunkon állni.)

A hosszú távú tervek előtt rövid távon kellene rendbetenni a pénzügyeiket, például egy vészhelyzeti alap létrehozásával, hogy egy betegség vagy elromlott háztartási gép miatt ne kelljen az álomházra félretett megtakarításukhoz nyúlni.

Sürgősen csökkenteni kellene a kiadásaikat. A cikk alapján ajánlom például, hogy adják el az autót és költözzenek közel a munkahelyükhöz, ez máris havi 30-40 ezer forint megtakarítást jelent. Tudom, hogy nehéz ezt lenyelni, hiszen az autó nemcsak közlekedési eszköz, hanem státusszimbólum is, de erre nincs szüksége annak, akinek elég nagy az önbizalma. Nem kell feltétlenül lépést tartani az új ismerősök költési szokásaival, nem árt, ha étkezésben, ruházkodásban, életstílusban inkább nem nagyon változtatnak ahhoz képest, ahonnan indultak, hiszen ahogy félnek is tőle, nem biztos, hogy ez az álommeló nyugdíjig ki fog tartani. Egy magasabb életszínvonalat könnyű megszokni, de nagyon nehéz visszavenni belőle. Ha valaki nem becsüli meg a munkatársait, ismerőseit azért, mert nem költenek annyit, mint ő, az őt magát minősíti. Érdemes olyanokkal barátkozni, akiknek a belső értékek számítanak.

Megértem, hogy jó lenne fészket rakni és egy szép házba szülni a gyerekeket, de őszintén szólva egy baba tényleg kis helyet foglal, ezért a családi házba elég eljutni a nagyobb gyermek hatéves korában, hogy az iskolát már azokkal kezdje, akikkel fel fog nőni. Ha ilyen időtávban nézzük, akkor teljesen megvalósítható a cél ha megtanulnak bánni a pénzzel, valóban takarékoskodnak és jól fektetik be a pénzüket.
süti beállítások módosítása