Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Tényleg butaság a saját lakás?

2017. május 05. - Szarvas Norbert

_lakas_iflgroup_hu.png

Valóban jó tanács, hogy csak olyan lakást vegyünk, amire van pénzünk?

Az igazság az, hogy időnként előkerül ez a saját lakás vs. albérlet téma. Pro és kontra ameddig a szem ellát. Valószínűleg nem lehet általános érvényű jótanácsot adni, mivel végtelen számú változója és körülménye van egy ilyen döntésnek, ami személyenként/családonként teljesen eltérő lehet.

Ettől függetlenül, kifejezetten a magyar ingatlanhelyzetet figyelembe véve, azt gondolom, hogy ha van lehetőségünk, akkor nem kérdés a saját lakás. Ha van 8 M forint önerőnk és 22 millió forintos ingatlant szeretnénk, akkor szükégünk van 14M forint hiteltre. Ennek a havi törlesztése 20 évre nagyjából 78.000/hó. Ha ugyanezt a lakást ma bérelni szeretnénk, akkor nagyjából havi 100.000 forinttól indulnak a díjak.

Az albérelti díjak változhatnak a jövőben, de ritkán látni olyat, hogy hosszútávon olcsóbbak lennének, mint ma

Amikor azt a tanácsot kapjuk, hogy csak akkor vegyünk 22 millió forintért lakást, ha van 22 millió forintunk, akkor az nem feltétlenül állja meg a helyét a valóságban. Ha veszünk egy olyan családot, akiknek az összes bevételük havonta 500.000 forint (és ez nem a gyakori családbevétel), és ebből levonjuk a rezsit- autót/bérletet-albérletet és megélhetési költségeket, akkor legnagyobb jóindulattal és komoly megszorításokkal is marad havonta 150.000 forint. 

Ez azt jelenti, hogyha minden változatlan maradna, akkor évente 1,65M forintot tudnának félretenni. De persze semmi nem marad változatlan, mert előfordulhat, hogy az infláció magasabb, mint a béremelkedés íve, növekednek az albérleti árak (ami miatt kevesebbett tudunk félretenni), gyenge pillanatunkban hozzányúlunk a megtakarításhoz vagy egyszerűen csak növekednek az ingatlanárak és x év múlva 22 millió forintból rosszabb lakáshoz juthatunk, mint most.

A legjobb esetben is (kamatokat most nem számolok) 8,5 év múlva gyűlne össze a 22M forint önerőnk (8+14). Ha bármelyik negatív változó közbeszól, akkor a megtakarítási időszak súlyos évekkel tolódhat el. Gondoljunk bele, hogy az a panel, amint Budaörsön 7 éve még 8 millió forintért kaptunk meg, az ma 22 millió forintba kerül. Ezt hogyan spórolod ki? 

Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy a jövedelmünk is növekszik

Szerintem felesleges ijesztgetés azt állítani, hogy majd jön a behajtó és viszi a lakást. Ugyanis jelen esetben (megfelelő önerővel) gyakorlatilag az albérleti díj magasabb lehet, mint a szükséges hitel havi törlesztése (még úgy is, hogy fixáljuk a kamatokat). Ha pedig nagyjából 1:1 az aránya a havi kötelezettségnek, akkor merül fel a kérdés, hogy minek adnám egy feneketlen dobozba a pénzt, ahelyett hogy a saját lakásomat fizetgetem (persze itt fizetünk már kamatot, ami a hitel költsége).

Ha emelkedik az ingatlan ára, akkor az a pénz már nekem dolgozik, mert enyém a lakás

Nem véletlen, hogy akinek van lehetősége, az a saját lakását kezdi el törlesztgetni. Ne legyen kétségünk. Az albérletünk havi díja is költség. Csak ebben az esetben 0% tőkét gyűjtünk 100% költség mellett. A hitelnél viszont az elején is 20-30% tőkét fizetünk, ami idővel egyre magasabb arányszám lesz. Nem mindegy.

A saját ingatlan egy biztos pont lehet az életedben (most ne beszéljünk a bizonytalanság faktorról egy albérlet esetében és a folyamatos költözgetés anyagi vonzatairól...), amiért abban az esetben nem kell több mindenről lemondanod, mint egy albérlet esetében, ha nem akarod magadat túlvállalni. Lehetőség szerint ne legyen magasabb a havi törlesztésünk az általunk meghatározott "ennyit biztosan mindig keresni fogok" összeg 40%-ánál.

 

 

 ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. május 05. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8312482475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2017.05.05. 18:39:13

@ps3peter: Csak annyi a gond, hogy nem érdemes vàrni 40 éves korig, mert addig úgy megemelkednek a lakàs àrak, hogy hiàba keresel jobban, nem fogod tudni megvenni! Pl . Budapesten 3-4 év alatt a spekulànsok 50% -is felnyomtàk az àrakat! Ez egy 60nm-es lakàsnàl 10 milliót is jelenthet...Venni akkor érdemes, amikor vàlsàg van, de azt nem tudjuk mikor lesz...Egyelőre túl sok a kapzsi spekulàns, a befektető-migràns, és a telhetetlen ingatlanfejlesztő- így még emelkednek az àrak, de szerintem màr nem sokàig...

Spacechik77 (törölt) 2017.05.05. 19:13:29

@Brix: Pont ez jutott eszembe nekem is, hogy gyűjtögethet az ember, össze is kaparhat 20 milcsit magának, csak közben az áhított ingatlan ára már 40 milcsi lesz, mire odáig eljut.

midnight coder 2017.05.05. 19:16:00

Igazából ha fiatal lennék és csóró, én kimennék pár évre külföldre melózni, elélnék vagy 4 évig kenyéren és vízen és összeszednék annyit, amiből kijön egy lakás. Persze ehhez nem árt ha van nyelvtudás és használható szakma vagy diploma.

Haloperidol 2017.05.05. 19:18:17

azért szerintem annál sokkal bonyolultabb a világ, minthogy a törlesztőrészlet magasabb vagy a lakásbérlés.

1. alapból én akkor vennék saját ingatlant, ha biztos vagyok benne, hogy kb 10-15 éven át ott fogok lakni, és nem akarok költözni.
2. ha van mondjuk 10M önerőm akkor nem ácsingózom 40-50M-es ház után, mert kb életem végéig fizetném a kölcsönt. Én inkább 10, maximum 15 évre vennék fel kölcsönt, mert egyszerűen nem akarok 20-25 évig kamatokat fizetni a banknak. Ha ezt nem engedhetném meg magamnak, akkor nem azt a házat venném meg.
3. Az a törlesztőrészlet, ami ma még alacsonyabb, mint a bérleti díj, lehet, hogy holnap megemelkedik. Most 1-2 éve van az, hogy ennyire lementek a kamatok, ki tudja, mikor mennek vissza? Csak 6-7 éve még a kedvezőbb hitelek is 9-10% kamatra voltak, 10-15 éve meg 12-13%-os kamatok. Kb mindenki erre hivatkozott 2007-2008-ban is, hogy persze, hogy vegyél fel hitelt, mert olcsóbb a törlesztő, mint a bérlés! Aztán tele vannak az utcák hitelkárosultakkal.

Szarvas Norbert 2017.05.05. 19:22:30

@Haloperidol: fixálod a hitelt és mentesülsz a kamatemelkedéstől...

erről írtam előző héten cikket, érdemes elolvasni!

Spacechik77 (törölt) 2017.05.05. 19:25:43

Persze élhet az ember nomád, vándorcirkusz módjára is 40 éves koráig, az egész életét egyetlen nájlonszatyorban tárolva. Kinek mi, én kifejezetten ódzkodom a gondolattól, hogy egy vadidegen tulajdonában lévő ingatlanban éljek, aki tulajdonképpen bármikor az ember nyakára járhat. Majd ha egyszer ott tart a magyar albérletes piac, mint pl nyugaton, talán meggondolom. Nyugaton ugyanis nem közvetlen magánszemélytől bérli az ember az ingatlant, hanem csakis közvetítő iroda által (adózás ugyebár) a bérleti szerződés megkötése után, megtörténik a zárcsere, és a közüzemi díjak a bérlő nevére való átírása, innentől fogva pedig azt csinál a bérlő az ingatlannal, amit akar, ha úgy tetszik falat bont, festeget, vagy tüzet rak a parkettán. Ehelyett itthon mi megy? A reggel 6:20-as busszal jön Erzsike néni vidékről beszedni a lakbért, persze szigorúan kézbe (banki utalás no-no hisz nyoma van) tartja a markát és közben végig pásztázza a lakást majd a kezünkbe nyomja a közös költség csekket, ami egyébként a magyar jogszabály szerint a lakás tulajdonosát terheli, azt jogilag elvileg nem is szabadna a bérlőre terhelnie.

Spacechik77 (törölt) 2017.05.05. 19:33:18

Macskát nem vihetsz, kutyát nem vihetsz. Nem fúrhatsz, nem festhetsz, egy átkozott képet nem akaszthatsz a falra (tisztelet a kivételnek!!) 100 millió éves zsírfoltok a konyhabútoron és kitudja hány előző bérlő haja duzzad a lefolyókban! Mert hát takarítani, felújítani a lakást azt már persze nem. Sokan úgy hirdetik és mutogatják a lakást a következő bérlőnek, hogy az előző még tulajdonképpen benne lakik, mert hát kiesne egy hét, netán kettő vagy egy egész hónap! Tejóságosatyaég mi történne akkor!!!

erol 2017.05.05. 19:40:25

Tényleg butaság a saját lakás? Hát persze! Az igazi királyság 70 évesen is albérletben lakni és ha a tulaj úgy dönt, hogy eladja a lakást, akkor lehajtott fővel szedelőcködni, ez az igazi menőség.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 19:49:38

Egy nagyon fontos dologról nem igazán esett szó. Igen sok embernek alapvetően rendült meg a bizalma a bankokban a devizahitelezés kapcsán. Ameddig a magyarországi szabályozás olyan, amilyen, lakásra hitelt felvenni életveszély. Bármikor előállhat ismét egy olyan helyzet, amire senki nem számít. Ha nem a kamatok emelkednek menet közben, akkor majd az egyéb költségek. Vagy a futamidő. Akik albérlet ellen beszélnek, mert volt egy-két-há rossz tapasztalatuk, azok általánosítanak, minden bérbeadót egy kalap alá vesznek.
Én úgy gondolom most már - egy devizahitel után - hogy inkább fizetek többet az albérletre, de adósság nélkül, nyugodtan alszom. Bérelni pedig lehet kedvező áron is, ismeretségen belül keresve. Rengeteg lehetőség van, nem csak piaci bérleti díjak...
Abban sem lennék biztos, hogy a lakás értéke feltétlen emelkedni fog. A lakás pontosan annyit fog érni, amennyit majd akkor adnak érte, amikor értékesíteni szeretnéd, senkit nem fog érdekelni, hogy mennyiért vetted. Ha lyukas garast kínálnak, mert 20 év múlva éppen olyan lesz a helyzet, akkor annyit fog érni. A mobilitást pedig már előttem is említették.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 19:53:00

@erol: Ha csak demagógia kell, kérlek: Az igazi királyság az, amikor 70 évesen egy értéktelen, lepukkant lakás után fizeti az ember a törlesztőket :)

erol 2017.05.05. 19:54:12

Ezt a mobilitás mantrát nem igazán értem. Saját lakást nem lehet eladni?

erol 2017.05.05. 19:55:44

@Cyr: Ahány ház annyi szokás. Én pl hitel nélkül vettem lakást (nem lepukkantat).

2017.05.05. 19:57:17

"Macskát nem vihetsz, kutyát nem vihetsz. Nem fúrhatsz, nem festhetsz, egy átkozott képet nem akaszthatsz a falra (tisztelet a kivételnek!!) 100 millió éves zsírfoltok a konyhabútoron és kitudja hány előző bérlő haja duzzad a lefolyókban!"

tényleg csak ilyen albik lennének? vagy a jobbak drágábbak? :)
aláírnál egy olyan szerződést, ahol te személyesen garantálod a konyhabútor állagát?
mert pl a munkalapot a vadiúj csapteleppel ott rakják rá előtted...
mit fizetnél akkor, ha dohányos létedre - habár hivatalosan nem is dohányzol a lakásban, ebben állapodtál meg írásban - a cigivel összeégeted a hűtő tetejét?
gondolom elég összekenni valami fehér izével, hogy ne látszódjon kiköltözéskor, uúgy, mint a megfúrt csempében lévő tiplit...
olyanról nem is beszélek, amikor egy jóhiszeműen odaengedett macska élezte a körmét folyamatosan a hibátlan állapotú kazettás bejárati ajtó peremén, természetesen ez az info szintén elhallgatásra került kiköltözéskor, mint ahogy az is, hogy a tárolóba esetleg ott maradt 5-6 zsáknyi hulladék..
az ilyen bérlők (?) utáni helyreállításokat futja szerinted az 1-2 havi kaució?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 19:59:00

@erol: De, el lehet adni. Kérdés, mennyiért és mennyi idő alatt. Szerintem nincs még annyira távol az az időszak, amikor áron alul sem lehetett szabadulni a lakásoktól.

2017.05.05. 20:01:29

"Abban sem lennék biztos, hogy a lakás értéke feltétlen emelkedni fog."

A lakások értéke konkrétan csökkent - nominálisan - Budapesten 2008 - 2012 között (kb, amiket én nézegettem) és akkor ugye túl voltuk a svájci frank hülyeségen + a 2008-s válságon... most a svájci frankos "hülyeség" állapotára hajaz a történet az aktuális válság előtt...
(mondjuk az kimaradt, hogy az airbnb és társai nem voltak annyira elterjedve, mint most, de hát akkor még nagyban muzsikáltak a questor és társai hihetetlen kamatai.. ezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet, hogy sokan belemenekülnek egy lakásba és az sem érdekli ha csökken esetleg az ára, de nem a bankban inflálódik a pénze, vagy vesz rajta önként békekölcsönt matolcsitól)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 20:08:25

@Tamas71: Sajnos előfordulhat másfajta értékcsökkenés is, akár már 8-10 év múlva is, ami egy 15-20 éves hitelnél fájdalmassá válhat. A most méregdrágán vett lakóparki vagy társasházi lakások semmit nem fognak érni, ha föld híján nem tudja az ember megtermelni magának azt, amit megegyen, de még a parkettát sem tudja eltüzelni a cirkóban, hogy meg ne fagyjon. Erre értettem én a lyukas garast, mint értékmérőt. Persze nem vagyok én jós. Ahogy az nyilván sem, aki szerint ez nem történhet meg. De a terméföldnek egyre nagyobb értéke lesz, mint az üres négy falnak.

BTZ 2017.05.05. 20:23:50

Koleszba kell lakni. 60000 egy hónapra de nincs rezsi. Még takarítják a szobát is.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 20:27:59

@Tamas71: Ezt magam is így gondolom. Addig kell megtanulni, amíg még van kiktől. (A legtöbben vidéken sem tudnak már gazdálkodni) De a lehetőség benne van, míg egy városi lakásból ez bizony hiányzik. A CSOK-kal vett lakások eleve túl vannak árazva, értékük már a beköltözés után fél perccel csökken a CSOK összegével, ráadásul 10 évre eleve röghöz köt. És igazat adok neked abban, hogy ez a szitu nagyon hajaz a 10 évvel ezelőtti történetre. Ennyi idő elég volt,hogy az emberek felejtsenek. Persze én sem értettem annak idején, miért is mondja a nagyapám: adósságot soha. Nagyon sokan nem gondolnak bele abba, hogy mekkora lelki terhet jelent éveken, ha nem évtizedeken át egy több 10 milliós hiteltartozás. Még akkor is, ha hónapról hónapra fizethető.

Brix 2017.05.05. 20:46:31

Szerintem most túl vannak értékelve mind a lakóingatlanok, mind a földterületek. A föld ára , kizárólag a földalapú támogatások miatt magas, a lakóingatlanok meg a mesterségesen alacsony szintre szorított kamatláb, az állam a keresletbővítés ( CSOK) és a brókercégek csődje miatt magas.
Az árak valójában így is főleg ott emelkednek számottevően, ahol van munkahely, vagy egyetem- a többi területen alig...
Sokan még most is vásárolnak, pedig már közel lehetünk a "csúcshoz"... Azt senki sem gondolja komolyan, hogy 560 ezer forintot megér 1nm átlagos új lakás Budapesten, amikor 5 éve, még 280-300 ezer volt az eladási áruk ugyanezen lakásoknak.. Ez nem más , mint egy jó nagy átverés! Amikor bejött a CSOK, akkor az ingatlanfejlesztők 5-10 milliót dobtak a lakások árára egy nap alatt... A konklúzióm az lenne, hogy elvileg ki kellene pukkanni 2-3 éven belül a mostani , irreális árbuboréknak, bár ha ennyi migráns fog befektetni Budapesten, akkor az mesterségesen fenntartja az árakat, a jövőben is...

efi 2017.05.05. 21:29:41

@Cyr:
Ja kérem, akinek annyi esze volt, hogy devizahitelt vett fel, azt meg elengedte a füle mellett, hogy emelkedhet is. És még a hónotok alá is lett nyúlva a mi pénzünkből.
Nekem is ajánlgatták, természetesen Ft-hitelt választottam, 20 évig állandó törlesztővel (ami azért is jó mert az utolsó években már mellényzsebből).
Én meg azt nem szeretem, ha úgy lakom valahol, hogy bármikor jöhet a főbérlő, hogy takarodjak.
Aki albérletbe lakik, annak lakása ugyan van, de otthona nincs.

lobaszopiatej 2017.05.05. 21:35:44

Az a gond ebben a kurvaországban, hogy az emberek szocialisták: leragadni egy helyen (= saját lepukkant lakás), elmenni közmunkára, kuporgatni hó végére a rezsit, aztán adóztassuk meg a "gazdagokat"! (érted, akinek nincs ingatlana de nézd meg a bérterheket, amiből még bérelnie is kell...)

A mentalitással van baj, munka után menni és GDP-t termelni - akár másik orszába -, ezt kellene nem a saját ablaktalan minimál putriban tengődni, amire életed végéig fizeted a hitelt!

Flynn 2017.05.05. 21:57:23

@Cyr: @Brix: A CSOK-kal is megvehető lakások ára négyzetméterben nem igazán magasabb, mint a kisebbeké, nem értem, hogy miért kellene a megvétel után rögtön esnie az áruknak. Ha vki nem CSOK-kal vesz meg egy 100 m2-es lakást, annak attól még ugyanannyiért fogják adni.

6 évvel ezelőtt is 500e/m2 volt az újépítésű ingatlanok ára a belsőbb kerületekben, most is 6-700 körül van a legtöbbje, én nem látom annyira elszállva az árakat. Gyak. a meghirdetést követő 1-2 hét alatt eladják 50%-át, töknyolc, hogy 40-60 millióba kerül, ezek szerint megvan a kereslet. Amikor a 120 lakásos ingatlanból úgy van meg 11 lakás, hogy még a fű nő a helyén, és 2 év múlva adják majd át, akkor nehéz azt mondani, hogy túl van árazva.
Vagy mindenki hüjje, akinek pénze van, és azok az okosok, akiknek nincs...

igazi hős 2017.05.05. 22:14:31

A saját lakás jó dolog. De melyik lakás:
- huszonévesen egyedül vagy kettesben a 30 nm-es garzon,
- kicsit később kis gyerek(ek)kel egy 1+2 fél szobás panel esetleg társasházi lakás, hogy legyen gyerekszoba,
- még később egy nyugodt zöldövezeti téglalakás vagy -ház, lehetőleg kerttel, garázzsal,
- aztán 10 év és kirepülnek a gyerekek és megint csak egy apró garzon kéne, hogy alacsony legyen a rezsi és keveset kelljen takarítani.
Bármelyiket választja az ember, a felnőtt életének 2/3-át nem a megfelelő lakásban éli le. És akkor válások vagy a munkahely váltás miatti költözést nem vettük számításba, bár a magyarokra pont nem jellemző a mobilitás.
Csak az utolsót éri meg biztosan megvenni, a többinél a bérlés ugyanolyan jó lehet.

Brix 2017.05.05. 22:30:00

@Flynn: Amikor a CSOK bejött, azonnal ráemeltek az élelmes vállalkozók, 5-10 milliót, a lakásokra . Éppen az egyik ismerősöm járt így , aki kinézett egy 25 milliós ingatlant, és egy hét múlva már 29 millióra emelte a vállalkozó az árát. Nyilván projektje válogatja az árakat, de 6 éve még luxus szintű lakások voltak 500 e/nm -es áron, most 560 ezer körül van az átlagár. 6 éve, még 350 ezer/nm-ért simán volt új lakás. Én irreálisnak tartom a mostani áremelkedést, ha a többi EU ország árváltozásához hasonlítom , akkor is. Lassan már a német nagyvárosok árszintjén vagyunk , holott a fizetés meg sem közelíti az ottanit... Persze , lehetne rosszabb is, mert van sok olyan ország Európában, ahol még több évet kell dolgozni egy saját lakásért, mint Magyarországon de már messze nem vagyunk olcsók, szerintem...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 22:36:17

@efi: Örülök, hogy hatott rád a propaganda. Tájékoztatlak, hogy nem adtak forinthitelt, kizárólag devizát voltak hajlandóak. Nem ajánlgatták, hanem konkrétan nem adtak mást. És mielőtt feltételeznéd: nem, nem azért, mert ne tudtuk volna megfizetni a forinthitelt. 2007 végét írtuk akkor, a legalacsonyabb volt a CHF árfolyam. Tudtuk, hogy emelkedhet. Fel voltunk rá készülve nem a vigyorogva emlegetett 180-ig, hanem 220-ig. Lakást szerettünk volna, hat év után albérletből, két gyerekkel. Ilyen is van.
A hónunk alá nyúlás pedig a másik vicc. Attól nőtt egy pillanat alatt a teljes tőketartozásunk a duplájára. Óriási tévedés, hogy más fizeti meg, bankok fizetik meg, mert mi fizetjük. Egy ezer sebből vérző, gyakorlatilag kívülről összetákolt szerződés okán, amiből a mienkhez hasonlóan még több tízezer hever évek óta beadva bíróságokra, ahol jogalkotói segédlettel időről időre felfüggesztik ezeket a pereket. Államilag garantálva, hogyaszondja, nincs ingyenebéd. Aztán egyszerre csak van CSOK, mert valamivel most muszáj etetni. Szóval lehet okosnak lenni, de olyan nagyon nincs mire. Aki ezt végigélte, aki ebben benne volt, az biztos, hogy többet magyarországi bank közelébe hitelért nem megy. A többieket meg lehet etetni CSOK-kal, meg "fix kamattal".
Flynn: Az ár az azért esik rögtön a vétel után (új lakásoknál), mert már nem lehet igénybe venni utána a következő eladásnál újabb 10M CSOK-ot, sem támogatott hitelt. Ugyanis használt lakásnak számít. Akkor is,ha csak egy hetet laktál benne. Ilyen egyszerű.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 22:42:53

@igazi hős: Vagy az utolsóra összegyüjtött pénzből inkább utazni, tanulni, élni kell, nem egy halott dologba fektetni :)

Flynn 2017.05.05. 22:43:14

@Brix: Én is láttam konkrétan olyat, ahol a 35 millió 45 millióra ugrott a következő hétre, tehát a dolog létezik, de a mostani projektek áránál az látszik, hogy a CSOK-kal is megvehető ingatlanok nem lógnak ki a sorból.
Budapest belső kerületeiben nem lehetett 350-ért új lakást venni.
Vannak árajánlataim 2009-ből, 2011-ből, 450 alatt akkor sem volt szinte semmi. Most is lehet 600 alatt ilyet venni, tehát nem szálltak el annyira az árak. Persze, bazisoknak hangzik, de 8 év alatt 20% az nem a világ vége.
Azt meg ne felejtsük el, hogy Budapest egy európai főváros, ráadásul nem is kicsi, és a szebbek között van, miközben az élet olcsóbb, mint nyugaton, tehát megéri itt ingatlant venni, az ingatlanárak pedig még bazimessze vannak a nyugatiaktól.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 22:47:11

@Brix: Lehet, hogy ugyanazok az ismerőseink, vagy ugyanazt a lakást nézegették, mert valahogy az én ismerőseim is így jártak. A hosszú hónapok óta eladhatatlan félkész kégli ára hirtelen megugrott. És megelőzendő a piszkálódó kérdéseket, oda is lett írva az ár mellé szépen a molinóra, hogy CSOK igénybe vehető hozzá. :)

Flynn 2017.05.05. 22:48:51

@Cyr: Ahogy írtam is, ha egy lakóparkban 600-650 ezerig vannak a négyzetméterárak, akkor a CSOK-os is annyiba kerül, ha vki megveszi anélkül, azt fogja kifizetni érte. Most akkor ő adja el majd 500 ezres áron, miközben mindneki 600 fölött fogja ott adni, mert ő CSOK-kal vette...?
Ez egy lehetőség, és ahogy nézem nem nyomja meg a nagyobb ingatlanok árát egy lakóparkban, tehát sztem nem is fog eltűnni az árból.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 22:51:41

@Flynn: Fene tudja ezt a nem elszállást. A mi házunkban a 2009-es árak nem 20, hanem inkább 60-70%-kal emelkedtek mostanra. Ez elég nagy ugrásnak tűnik. És indokolatlannak.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 22:54:45

@Flynn: Nem vagyunk jósok. Majd meglátjuk mi lesz ezekkel az irdatlan árakkal. Vissza lehet rá térni 5-10 év múlva, ha meglesz ez a blog még. Meg az internet. Ja, meg ha mi is megleszünk :)

Flynn 2017.05.05. 23:04:21

@Cyr: Az első lakásomat egy megyeszékhelyen vettem 15 éve.
Előtte ugrottak az árak 2 millióról 4 millióra.
5 évvel később 7-ért adtam el... :)
Aztán Budapestern vásároltam 15-ért.
Azt tavaly 30-ért adtam el...
Lehet arról beszélni, hogy mi lesz az irdatlan árakkal, de a frekventált környékeken kisebb visszaeséseket kivévek elég makacsul felfelé mennek az árak.
Most a 600 ezres m2 ár az 2 ezer Euro...
Azt kiröhögik 200 km-re nyugatra, nincs egy havi fizu.
Persze az itt élőknel kell megvenni, de úgy látszik vannak akiknek van pénzük rá, és erős a gyanúm, hogy a megszorultakon kívül nem is fogják eladni olcsóbbért évek múlva.

Almandin 2017.05.05. 23:09:54

@Cyr: Ez fel-le mozog. Szerintem most annyira felmentek az árak, hogy innentől elindul lefelé, mert a kereslet csökken majd a túl drága lakásokra. 2009-ben eléggé lent voltak az árak, de még 2013-ban is. De pl. a 2000-es árakhoz viszonyítva a 2009-esek alacsonyabbak voltak.
Természetes, ha valaki nem tudja drágán eladni a lakását, idővel lejjebb árazza. Ha ez tendenciává válik, csökkennek az árak.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 23:12:19

@Flynn: Én csak annyit látok, hogy MOST felfelé megy. Azt egyikünk sem látja, hogy néhány év múlva mi lesz. Egy lakáshitel viszont 15-20 év alatt fut ki.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.05. 23:13:31

@Almandin: Meg akkor is csökkennek az árak, ha megkezdődnek a tömeges árverezések.

Flynn 2017.05.05. 23:15:34

3-4 évig még jön a zseton az országba, az a kérdés, hogy utána mi lesz.
Illetve, hogy mikor lesz egy kiadósabb válság.
Sztem ezek vihetik lejjebb az árat, más nem nagyon.

Almandin 2017.05.05. 23:17:05

@Spacechik77: Egyetértek. Lakást bérelni nagy kiszolgáltatottság. Másrészt kiadni is. A törvényeink simán rosszak. Egy csaló bérlő is tönkreteheti a tulajdonost. Pl. évekig nem megy ki az ingatlanból, több milliós tartozást csinál, meg hasonlók. A tulaj szinte csak illegális eszközökkel tudja kitenni, ami miatt megütheti a bokáját.
Saját tulajdonú lakásban lakni nagyobb biztonság.

Powerslave 2017.05.05. 23:50:50

Komolyan szomorú, hogy ezt külön ki kell fejteni. Darwin forog a sírjában...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.06. 00:12:38

Egyébként az eredetileg ajánlott verzió, miszerint a 8 M megtakarításhoz vegyünk fel még 14 M hitelt és legyen saját lakásunk, amire majd havi 78e-t fizetünk az albérlet 100e helyett, több dologgal nem számol. Egy 22M-s lakás SOHA nem csak 22M. Az illeték, ügyvéd, a felújítás, a bútorozás mind-mind hozzátesz. De ami a legfontosabb, és amivel itt senki nem számolt: hipp-hopp eltűnt a megtakarítás. Mind a 8 M. No és mi történik, ha pl. a hitelfelvétel után fél évvel neadjisten elveszti a munkahelyét a boldog lakástulajdonos? Van-e annyi megtakarítása, hogy rossz esetben akár fél éven keresztül tudja fizetni a hiteltörlesztőt, a rezsit és meg is tudjon élni? Ennyit a saját tulajdonú lakás nyújtotta biztonságról. Ugyannakkor a lesajnált bérlőnek ilyen esetre még mindig ott van a 8 M megtakarítása (amit befektethet, később akár egy, a saját igényeinél szerényebb lakásba, amit kiad). Az a lakás azonban nem holt tőke, amiben lakik az illető, hanem bevételt termel. Szóval, ha mindösszesen 8 M Ft van a kezünkben, az ég szerelmére, ne akarjuk az egészet egy lakásba forgatni, amiben benne ücsörgünk úgy, hogy még el is adósodunk mellé, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor ez utólag elég nagy ostobaságnak tűnik.

NagyVonalakban 2017.05.06. 09:40:21

@Flynn: "....További folyomány, hogy amíg dől be az EU-s pénz, addig várhatóan egyéb formákban (lakossági állampapír, befektetési alap) is rapid módon fog nőni az állomány...."

Az ingatlanàrak 2020-21-ig nőnek, utàna csökkennek.

Ennyi a sztori,

Untermensch4 2017.05.06. 11:22:27

A kompromisszumos köztes megoldás a lakóautó.

Cnere 2017.05.06. 12:07:38

@Flynn: "Azt meg ne felejtsük el, hogy Budapest egy európai főváros, ráadásul nem is kicsi, és a szebbek között van, miközben az élet olcsóbb, mint nyugaton, tehát megéri itt ingatlant venni, az ingatlanárak pedig még bazimessze vannak a nyugatiaktól. "

Azért annyira bazimessze már nincsenek. Haverom vett a gyerekeinek egy lakást angyalföldön 16 misiért 3 éve. Most kp-ra megvennék tőle 21-ért azonnal, de voltak ennél jobb ajánlatai is. Nem is hirdeti, csak a lakók ajánlják meg kérdezik, hogy az ő ismerőseik megvennék meg állandóan tele van a postaládája. Egyébként nem adja el, mert inkább jó pénzért kiadja.

Nehéz megmondani mennyi is az ára, 43nm2, tehát kis lakás, de jó elosztású, konyha+nappali és két félszobás. A 21 miliónál valószínűleg többért is elmenne, de ha ennyivel számolok, akkor az kb 70e EUR. Pozsonyban dolgozik egy távolabbi ismerősöm, aki most vett ott lakást 110e EUR-ért, de az a lakás majdnem 60nm. Pozsony pedig egy kifejezetten drága hely, de nm ár már nagyjából egál úgy, hogy a pesti árat elég konzervatívra vettem (szerintem többért is elmenne most az a lakás, de nem vagyok ingatlanos szagértő).

bda 2017.05.06. 12:08:16

@ps3peter:
A nem mentél elég messzire való dolog az sajnos nem feltétlenül az egyén döntése. Látszólag igen, de sajnos lehetnek olyan családi tényezők amelyek miatt az ember nem biztos, hogy be tud vállalni egy távolabbi melót. Én pont ebben a cipőben jártam, járok. 5 éve mehettem volna a Shell-hez Krakkóba adóspecialistának, fel is vettek, csakhogy elvált szülők gyereke vagyok, se anyám, se apám nincsen a legjobb egészségügyi állapotban + akkor anyám nyakán még ott volt egy lázadó 18 éves féltesóm is. Anyám könyörgött, hogy ne menjek, apám sem rajongott a dologért szót fogadtam. Lehet ha nem teszem ma lazán 1 milliót keresnék vezetőként valamelyik multinál, most be kel érnem a negyedével. Igaz ledolgozom 8 órámat azt sem agyon feszítve és leteszem tollat délután 4-kor és pont. Pénteken meg csak délig dolgozok, igaz kezdek reggel 7-kor mindennap. Tény némi magán melóval még lehet esély jelentősen növelni a jövedelmem, akár duplázás sem elképzelhetetlen, dolgozok az ügyön, majd meglátjuk. Tény akkor szabadidő terén jóval rosszabbul fogok állni.

murray 2017.05.06. 12:09:41

2013 11 hóban adtam el a 57nm-es panelt 8M ftért.
ma ugyanezért a fosért 12-13M-t meg többet is kérnek. röhej!
tíz évig hallgattam hogy panelproli, meg gettó.

ez valami vicc. mindenkinek aki most kezdi annak azt mondanám hogy várjon pár évet jön az újabb válság addig béreljen. mondjuk én egy napot se béreltem de akkor is. most nemnormális állapot van.

fentebb írták hogy ha családi házba vagy és kirepülnek a gyerekek akkor jobb visszamenni egy garzonba? oltári baromság! nem hinném hogy 50-60 évesem a falam túloldalán lévő kúrást és bunyót akarom hallgatni esténként. inkább ülök a teraszomon és a mediben..:-)

mioporfeszosz 2017.05.06. 12:37:22

Mint pénzügyi tanács ez rendben van, azonban a mögöttes okok temrészetesen mesterségesek.
Az állami bérlakásrendszer szándékos szétrohasztása, az ingatlanállomány eladása két frutiért, a máig nagyon könnyű és népszerű szinte lebuktathatatlan feketekiadás, a tetszés szerint mesterségesen létrehoznahó zavaros tulajdoni viszonyok, melyek ezt a helyzetet indukálják.
Nagyon-nagyon hosszú távon ez mindeképpen rossz ötlet globálisan, egyrészről előbb utóbb kénytelen lesz az állam konszolidálni ezt a piacot (is), vagy ha nem, annak olyan primer és szekunder gazdasági hatásai lesznek, ami szinte letöri a gazdasági teljesitményt, az pedig azonnali visszacsatolással hat majd az ingatlanpiacra is.
(Ld egy észak ukrán lakótelepen ki akar lakást venni)...
A lakás "ára" mindig a mögötte levő életlehetőség, és ezátlal a helyi átlagos gazdasági teljesitmény vetülete.
Ezek az összegek ráadásul képzetesek, mesterségesek, ami lakásban van, az a pénz igazábol nincsen...ezt hívják ingatlanlufinak.
Amit a rendszerváltás óta fújunk, fújunk, hol csokkal, hol más mesterséges pénzpumpákkal, egyszer csak eléri majd a robbanáspontot, és letarol maga körül a gazdaságoban mindent.
(gondoljunk bele mennyi az "eltünt" elvileg egyszer már megkeresett, laksára költött, "befektetett" összeg összesen, ha minden lakás csak értékének 30%át vesziti el)
Ez a bérlakás nuku, vegyél sajátot tehát egy drog, ami pillanatnyi jó lehetőséget és tuti bejáratott tőkeáramlást szül, hosszu távon azonban a hatásai kizárólag károsak.
A mobilitás veszélyes mértékű csökkenése pl az átlagos iskolázottságnál és adott területen meglévő gazdasági potenciálnál sokkal kisebb gazdasági nívón tart, pontosabban fokozatosan egyre lejjebb és lejjebb húz le térségeket, mert a mobilitás zéró körüli.
A képlet valami ilyen: azért senki nem vesz drágán ott egy lakást fél élet munkájábol, mert XY épp odatett egy üzemet, amit lehet 2-5-8év mulba bezár, elvisz.
Viszont mivel nincsen olyan munkaerő, mert mindenki menekül, az ingatalnok elértéktelendnek, maradnak az öregek, az alulképzettek, ezért nem is tesz oda az XY üzemet.
Kész, ördögi kör, a lecsúszás receptje.

élhetetlen 2017.05.06. 14:40:37

@Cyr: CYR, (főleg így, hogy gyerekszoba), azért nem kéne azt mondani, hogy tele van a város akárki ismerősével, aki az ismerősnek olcsón kiadja a lakást, ráadásul olyan feltételekkel, hogy csak iskolaév végén mond fel, hogy legyen idő a költözésre, és a gyerekeknek óvodát, iskolát keresni. „Abban sem lennék biztos, hogy a lakás értéke feltétlen emelkedni fog”. Én abban sem vagyok biztos, hogy az albérlet árak nem fognak emelkedni. De nyugodtan alszol. Csak egy példa, ismerős család, két felnőtt gyerek, vettek egy kislakást, hogy majd amelyiknek előbb kell. A srác közgazdász, és a főnöke is azt mondta, hogy igaza van, a lakást kiadni, a meglevő pénzét befektetni, és a párjával lakást bérelni. Egy év, két albérlet, és úgy kivásárolta a húgát, mint a sicc. Közben a lakáskiadáson is elúszott pár százezer, pedig legálisan, közvetítőn keresztül adták ki.

élhetetlen 2017.05.06. 14:49:04

@Cyr: „Az igazi királyság az, amikor 70 évesen egy értéktelen, lepukkant lakás után fizeti az ember a törlesztőket”. Ez már kezd nem működni. Ha valaki harminc évesen vesz egy lakást hitelre, az már nem törleszt 70 éves korában, míg az albérletet életed végéig fizetheted. Egy lakást el lehet adni az adóssággal együtt is, egy bérlet jogot legfeljebb akkor, ha a várban van, és önkormányzati, és azt is felmondhatják.

élhetetlen 2017.05.06. 15:03:13

@Cyr: Bocs, hogy veled foglalkozok, de egyre jobb érveid vannak. „De a terméföldnek egyre nagyobb értéke lesz, mint az üres négy falnak.”. Tehát úgy gondolod, hogy az a járható út, hogy két diplomás fiatal nem lakást vesz, hanem termőföldet, és, ha nem akarnak ott sátorozni a gyerekekkel egész évben, akkor élnek albérletben, költenek a földre, mert parlagfű mentesítés, meg akármi, csak azért mert majd drágulni fog a termőföld? Várnak, költenek, és várnak? Arról már ne is beszéljünk, hogy a szomszéd megveszi a körülötted levő földeket, és nem biztosít bejárást, ha az nem volt telekkönyvezve. (Badacsony, a bormúzeumtól a Piroskához vezető utat szántotta fel az új tulaj). Akkor aztán jó drágán eladhatod a szomszédnak.

csentecsa 2017.05.06. 15:13:54

@MaxVal BircaMan HJCD: Miért, a banki lakáshitelezés nem a "tőkések érdekeit szolgálja"..?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.06. 15:27:20

@élhetetlen: Nem kell tele lennie a városnak olyan ismerősökkel, akik kiadnak neked lakást. Csak egyet kell találnod. :)
Tudom, hogy fura kérdés, de azt a variációt egyébként el lehet képzelni, hogy a termőföld mellé egy ház is tartozik, nem csak sátor?
Egyébként azt is mondtam, hogy lakást vásárolni nem feltétlen rossz befektetés abban az esetben, ha VALÓBAN befektetés és nem csupán holt tőke, amiben benne laksz. Vagy lehet lakást vásárolni olyan esetben úgy, hogy benne is laksz, ha ezen kívül van olyan megtakarításod, amiből ha bármi gond van, simán ki tudod váltani a felvett hiteledet. De úgy, hogy minden megtakarításodat meg a 20 éves kvázi bevételeid nagy részét is beleölöd előre a négy falba, felelőtlenség. Sokkal nagyobb felelőtlenség, mint bérelt lakásban lakni úgy, hogy van megtakarításod.

csentecsa 2017.05.06. 15:33:38

@élhetetlen: Illetve jó olcsón..Egyébként nyilván nem egy lakás nélküli fiatal párra gondolt, hanem azokra, akik spekulációs célból akarnak ingatlanba fektetni..

11110000 2017.05.06. 15:43:03

@MaxVal BircaMan HJCD:
Akkor Amerika meg Nyugat-Európa már nagyon sok évszázada liberális, mivel ott egész bérháztömbök vannak.

Valójában a bérház abszolút nem hülyeség.
Persze befektetésnek jó a saját lakás, akár több is, pláne az volt, aki mondjuk 4-5 éve vett.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 16:17:14

Hat ez a tema leragott csont:<br>
Par evre erd3mes ber3lni, hosszubtavon sajat ingatlan.<br>
De:<br>
-a hely, hely, hely<br>
+ ido<br>
Kiyosaki mondta:- A nyereseg nem akkor tortenik amikor valaki elad, hanem amikor vesz!!!!<br>
Elore kell gondolkodni.<br>
Hosszu tavon az alberlet=jobbagysag. Foleg mert nem szoc berlakasok vannak(elsokodo keltetok). <br>
Amugy NyEU ban az egyedulalloak 35 eves korig szobat berelnek es nem lakast(Jobaratok pl)mert ugy eri meg penzugyileg.

élhetetlen 2017.05.06. 16:37:23

@Cyr: „hogy tele van a város akárki ismerősével, aki az ismerősnek olcsón kiadja a lakást”. Belátom, nem ez volt életem legjobb mondata, azt akartam mondani, hogy nem jellemző, hogy mindenkinek van olyan ismerőse, aki kiad neki egy lakást. „de azt a variációt egyébként el lehet képzelni, hogy a termőföld mellé egy ház is tartozik”. Persze, csak nem mindenki alkalmas arra, hogy egy tanyán éljen. Egy faluban egy kert, meg nem akkora, hogy azt termőföldnek tekintsük. „és nem csupán holt tőke, amiben benne laksz”. Nem holt tőke. Annyi hozama van, amennyit nem fizetsz ki bérleti díjként, és, ha minden működik, a végén van egy tehermentes ingatlanod. „minden megtakarításodat meg a 20 éves kvázi bevételeid nagy részét is beleölöd előre a négy falba, felelőtlenség”. Na, az már látszik, hogy nem fogjuk tudni meggyőzni egymást, de nem baj. A négy fal, az egy fizikailag létező valami, lehet benne lakni. Ha befuccsolsz a törlesztéssel, el lehet adni adósság átvállalással, csak nem kell megvárni a végrehajtót. Ha húsz évig fizetsz egy bérletre, és befuccsolsz, ott a megtakarításod, mondod. És, ha a 15 millás megtakarításodból 15 év múlva két bugyit tudsz venni? Mert ilyen már volt. Arról, hogy a földet értéktelenné lehet tenni, arról már beszéltünk (kivéve, ha tiéd a fél megye). A megtakarítás egy bankban, az meg csak látszatpénz, aminek az értéke sokkal több mindentől függ, mint négy falé. Persze, egy lakást is értéktelenné lehet tenni, csak nem olyan könnyen. (családi ház, lőtér a szomszédban, de ez nem tömeges).

élhetetlen 2017.05.06. 16:42:31

@csentecsa: „Egyébként nyilván nem egy lakás nélküli fiatal párra gondolt”. Biztosan, csak most arról beszélünk, hogy béreljünk, vagy vegyünk lakást. Egyet, amiben lakunk.

11110000 2017.05.06. 17:18:30

@Spacechik77:
"azt csinál a bérlő az ingatlannal, amit akar, ha úgy tetszik falat bont, festeget, vagy tüzet rak a parkettán"
Mondjuk ez a valóságban kurvára nem így van, mert ha a tulaj engedélye nélkül ezeket megteszed, kibasznak a lakásból, és iszonyatos összegekre be is perelnek.

De mesének elment.
Olyasvalakitől, akinek ilyenek az elképzelései a nyugatról, de Nyíregyháza a legnyugatibb pont a világon, ahol már járt.

Az tény, hogy Nyugaton sok a bérház, ahol a tulaj nem basz ki váratlanul bármikor, mert épp szüksége van a lakásra, hiszen azért vette meg vagy építette azokat a házakat, hogy kiadja a lakásokat, akár évtizedekre.

gigabursch 2017.05.06. 17:28:29

Végre! Értelmes és ritka írás. Azonban ennek a cikknek akkor lenne értee igazán, ha standard példája lenne különböző változókkal a hetedik osztálytól s matek érettségiig. Ehelyett logaritnussal és egyéb használhatatlan baromságokkal tömik az agyunkat évtizedek óta.

élhetetlen 2017.05.06. 17:34:17

@lobaszopiatej: Na, belőled sem az ész tört most ki, csak a szó. „munka után menni és GDP-t termelni - akár másik orszába”. Aki erre képes, az megteszi. Aki nem, azon nem sokat segített a rengeteg pénzt felemésztő napocskát rajzoltatunk ötven éves emberekkel, és ezzel visszavezetjük őket a munka világába program. Már többen elküldtek melegebb éghajlatra, de abból a pénzből szakemberekkel, meg lehetett volna tanítani az emberek legalább felét írni, és az értő olvasásra. És, ha ez megvan, akkor már akár burkolásra is, ha már megérti a használati utasítást egy ragasztó anyagnál. Nos, erről szó sem volt. „a saját ablaktalan minimál putriban tengődni, amire életed végéig fizeted a hitelt”. Ablaktalan putrit senki nem vett hitelre, mert már akkor sem keresett annyit, hogy hitelt kapjon élete végéig (akkor sem, ha az ablaktalan putri egy harminc négyzetméteres kezdő lakás). Csak azt akartam mondani, hogy baj van, de nem ott, ahol te látod.

élhetetlen 2017.05.06. 17:50:46

@Flynn: Ez nehezebb játék. Igen elkelnek a lakások a tervezőasztalról. De ez nem pusztán azért van, mert nem túlárazottak, hanem, mert a külföldi befektetőknek (kínai, orosz, arab, izraeli, tök mindegy) nem drágák. Teljes emeleteket vesznek, meg, és ha rájönnek, hogy nem tudják kiadni, akkor nincs közös költség, nincs alapdíj fizetés, kikapcsolják a gázt, a villanyt, és a 15 magyar család, aki belekeveredett, az szív. De nagy a világ, jön még vásárló, és ettől bárki hiheti, hogy az egyszerű, diplomás házaspárok veszik ezeket a lakásokat.

élhetetlen 2017.05.06. 18:10:01

@Cyr: Hát, vagy rossz napod van, vagy rossz napom, van, de találtam nálad még valamit. „Tájékoztatlak, hogy nem adtak forinthitelt”. Ezt ne! Lehet, hogy adott banknál volt ilyen, de úgy általában nem igaz. A barátnőmék is ragozták napokon keresztül, hogy deviza alapú, vagy forint, de volt forint hitel. Azt vettek fel. Értem, hogy szeretnéd, hogy igazad legyen, de ne ilyen áron! Ezzel meg megleptél: „Lakást szerettünk volna, hat év után albérletből, két gyerekkel. Ilyen is van.”. És közben írsz egy csomó bejegyzést arról, hogy a négy fal nem ér semmit, és a bérelt lakásban nyugodtan alszol. Mégcsak nem is termőföldet vettél egy házzal? Nagyon ciki vagy! Döntöttem, nekem van rossz napom, mert, ha ezt előbb találom meg, nem fecsérelek rád ennyi betűt.

csentecsa 2017.05.06. 18:10:35

@gigabursch: Mi a gondod a logaritmussal? Hányadik hatványra kell emeli egy adott számot, hogy egy másik számot kapj?Ennyi. Mi olyan bonylult ezen?

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 18:13:56

@élhetetlen:
"Teljes emeleteket vesznek, meg, és ha rájönnek, hogy nem tudják kiadni, akkor nincs közös költség, nincs alapdíj fizetés, kikapcsolják a gázt, a villanyt, és a 15 magyar család, aki belekeveredett, az szív"
Ismerosomeknel arvereztek el lakast mert nem fizettek 2 eve a kozos koltseget a tulajdonosai...

Mrs.Columbo 2017.05.06. 18:15:53

@Cyr: Erről kérdezz meg egy most 70-80- akár 90 éves embert. Mármint hogy milyen (lenne) kiszolgáltatottnak lenni egy főbérlőnek. Vagy hogy a 150ezres (már jónak számító) nyugdíjából mennyi maradna, ha fizetnie kéne egy 70-100ezres albérletet.
Arról nem is beszélve, hogy senki nem tudja, hogy 30-40 év múlva mennyi nyugdíj jut, illetve hol lesznek az albérlet árak.

Szerintem egzisztenciális öngyilkosság, ha az ember nem saját lakással várja az idős éveit.
Addigra egy hitel rég ki van fizetve. Ha meg az ember nem akarja az utódaira hagyni, és fél, hogy a sírba nem tudja magával vinni a pénzét, 80 évesen még mindig eladhatja, és él belőle, ha akar.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 18:19:23

@Mrs.Columbo:
Amugy egy lakast eletjaradekre vagy idosek otthonara is be lehet valtani. Szoval jo dolog. Az albi csak par evre megoldas.

menkő 2017.05.06. 18:22:16

Csak szólnék, hogy a szerző Excel táblájának az első sorában van egy fontos dolog, ami kimaradt, így az egész kalkulációja rossz (hogy a korábbi posztra is reflektáljak). A lakás felújítását ugyanis a tulajdonos fizeti. Időnként elromlik a kazán, ki kell cserélni a nyílászárókat, stb. Egy 20 milliós lakásra évente átlagosan 400-500 ezer forintot rá kell költeni felújításra. Ez rögtön 40 ezerrel megdobja a kalkulációban lévő 80 ezret, ami így már nem 20 ezerrel jobb, hanem pont ennyivel rosszabb, mint az másik alternatíva.

élhetetlen 2017.05.06. 18:26:16

@Bicepsz Elek77: És ez még egy egyszerű eset. De ahol a lakások többsége után nem fizetik az elektromos, vagy gáz, vagy víz, csatorna alapdíját, a szolgáltató kikapcsolja a szolgáltatást a házban, mert ugyan lakásonként mérik a fogyasztást, de az nincs megoldva, hogy adott lakásokban legyen áram, legyen víz, a nem fizetőkben meg nem. Na, akkor van szivattyú.

élhetetlen 2017.05.06. 18:30:43

@Bicepsz Elek77: @ Mrs.Columbo: Örülök, hogy előkerültek az épeszű hozzászólók is.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2017.05.06. 19:35:20

@élhetetlen: Ezért aztán ne legyen rossz napod, nekem sincs. Valóban ezt írtam, mert így történt és válallom is, mert enélkül a döntés nélkül most valószínűleg én is ész nélkül ugranék bele a lakáshitelbe, beletolva minden megtakarításomat, ahogy akkor tettem. Ez 2007-ben volt. Tíz év telt el azóta, tanultam belőle, ma már nem tennék így, és épp ez az, amiről beszélek. Nem kell elhinned, hogy nem adtak forinthitelt, nem akarom én neked bizonygatni, hiszen senki nem fizet érte :) Elég, ha én tudom, hogy így volt. Te meg azt hiszel, amit akarsz, nem fogom úgy érezni, hogy fecséreltem a betűket. Tisztában vagyok vele ugyanis, hogy a véleménycsere távolról sem jelenti azt, hogy te szépen hazamész a véleményemmel én m eg viszem a tiédet. Ütköztettük, de nem volt felesleges. Nyilván nekem is van gondolkoznivalóm azon, amit te írsz, de szerintem neked sem válik károdra, ha eltűnődsz azon, hogy az, hogy a te tapasztalataid és következtetéseid nem egyeznek a másikéval, nem feltétlen azt jelenti, hogy az a másik mindent rosszul gondol.

Pestépítő 2017.05.06. 20:10:28

pár évig spórolni kell, majd telket kell venni és ha kell, téglánként építkezni. albérlet ablakon kidobott pénz, a lakáshitel meg 25 évnyi rabiga, aminek haszonélvezője a bank.
építs egy házat ültess fát csinálj gyereket, kitalálták ezer éve a nálunk okosabbak.
a mai ember beköltözik a készbe majd 30 évig dolgozik hogy végül kapjon egy papírt róla hogy nem rakhatják ki onnan.

Duplaxiii 2017.05.06. 20:27:53

Nevetséges, hogy kamublogok (mert ez is egy céges PR blog) hetente változtatják az álláspontjukat, miközben egyik sem ír valóságot, csak a marketingszemetüket.
Itt is a kérdés: vagy albérlet és spórolás, vagy saját és bankhitel...
Miközben az első kizárja a spórolást, a második meg csak egy szűk rétegnek áll rendelkezésére...
De igen, ha a PR cég albérletben utazik, akkor azt tanácsolja, ha lakáseladásban, hitelezésben, akkor meg azt...
Miközben a társadalom meghatározó része hajléktalan vagy albérletben szopik.
Az albérletből nem lehet átlépni, az utcáról meg nem lehet albérletbe jutni.
Nem bonyolult, ki kell menni az emberek közé! Beszélgetni közel negyvenesekkel, akiknek azért nem lesz gyerekük, mert albérletbe nem szülhetnek, az apuci meg még nem fog meghalni 10 évig, így nem szabadul fel a lakása... Pedig mindkét fél dolgozik...
Ja és a posztoló mit tanácsol elvált egyeülállóknak, akik mondjuk otthagytak mindent a gyerekeknek és albérletben élnek? Hiába a jövedelem, hitelhez nincs joguk!
Szóval amíg nem lesz állami bérlakásprogram, ahol normális áron lehet lakni és nem feketealbérletekben, addig ezek a posztok a fekáliát habozzák.

Duplaxiii 2017.05.06. 20:33:23

@MaxVal BircaMan HJCD:
Figyelj birka!
Azt hogy 1 bites agyaddal mindenről libsizni kezdel, gyakorlatilag mindenki leszarja!
Te is a libsik miatt élhetsz... Mert ha nem az lett volna, azonnal a kútba ölt volna anyád...
De!
Ha írsz valamihez, akkor maradj a libsizésnél, ne írj többet, mert az egyszerűen marhaság!
Az egész fejlett világon a bérlakás a normális! Fél New York él bérlakásban.
Csak ott lehet bankhitelhez jutni és ahogy érnek az emberek, családjuk lesz, van lehetőség ingatlant vásárolni. Belefér a bérükbe a részlet...
És sehol nem a magántulajdonú lakás a divat, mert az városon belül van és értelmetlenül drága, hanem a ház, a külvárosi élet.
Tehát szerinted mindenki mindenhol libsi, aki fiatalon lakást bérel, majd az igények szerint bérel nagyobbat és ha teheti, elmegy saját házba?
A fiatalok az egyetemi idejükben libsik, aztán egyedülállóként libsik, összeállva lakás bérlők is libsik, a gyerektelen házaspárok is libsik, majd ha vesznek házat és ott két gyerekkel élnek, akkor hívő keresztények lesznek?
New Jersey-ben??????

Duplaxiii 2017.05.06. 20:48:02

Jó olvasni a sok marx-i elveket vallókat.
Igen, jó a saját, meg kell finanszírozni, fel kell venni a hitelt és 30 évig fizetni.
Olyanok maradnak ki a képletből, hogy
- fiatalon nincs a többségnek sok milliós megtakarítása
- fiatalon ninsc mindenkinek hitelképes jövedelme
- nagyon sok embernek, nincs a kezdőpénz és a jövedelmén túl sem ingatlanfedezetet, sem kezese
Na ezek máris kiszórták a érintettek 90%-át...
Aztán mondjuk aki megfelel, az mondjuk 25 évesen HÁZASKÉNT(???) belevág és 55 éves koráig reszket, hogy
- nem válik el
- nem lesz beteg
- nem lesz munkanélküli
- nem változtatja meg a szabályokat a "hivatal" egyoldalúan...
Ezeket a marxisták nem is nézik, hiszen a tankönyvek erre nem térnek ki.
Ma Magyarországon 1 millió feletti a valós munkanélküliség, nincs munka, a válalkozások sorra zárnak be és teszik az utcára az embereket, és a jellemző átlagfizetés sem elég a feladathoz.
Nem hiszem, hogy minimálbéresek és közmunkások tolonganak az új ingatlanokért.
OK, a vékony réteg vegyen, hitelre!
De akkor mi lesz a döntő többséggel? Ja az ő öregkoruk nem számít...
Ma hazánkban a szociális terület Európa végén kullog, bármelyik probléma (munkanélküliség, betegség stb.) bárkivel bármikor megtörténhet és máris rugja ki a bank és veszíti el még azt is, ami addig volt.
Ez a mai realitás és nem a gazdálkodjokosan társasjáték.
A lakáskérdés éfető, de az első a vállalkozások beindítása, mert a kv/kkv szektor és a magánvállalkozók képviselik az ország cégeinek 90%-át, ők fizetik a pénz döntő részét az államnak és ők alkalmazák az emberek 90%-át (nem számolom az egészségtelenül magas közalkalmazotti halmazt, mert azokat is a magánemberek tartják el!)
Tehát ha lenne iparunk, működnének a vállakozások, lenne munka, lenne tisztesésges jövedelem, ba akkor léphetnénk a lakhatás felé!
De ott is előbb a bérlakás projekt, ami felszívná a fiatal családosokat, az albérletben élőket, akiknek maradna pnzük spórolni, de nem lennének életveszélyben.
Nem bonyolult ez, meg kell nézni hogyan működik ez az egész világon!
De egy lepusztult, kivéreztetett társadalmat, akinek a feketalbérlet az egyetlen lehetőség, vagy a szülőknél maradás (és sírnak, hogy fogy a magyar...) nem a bankhitelalapú életreszóló eladosodás fog megmenteni.
Az csak a bankoknak jó!

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 20:50:22

@Duplaxiii:
Az USA totalisan mas orszag amugy. Magyarorszagon konnyebb lakast hitelre venni.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 20:55:26

@Duplaxiii: A Kadar rendszerben volt szocialis berlakas es megis egykeztek. A Horthy es Rakosi rendsserben a szulokbel kellett elni es megis szaporodtak. Hogyis van ez?

Flynn 2017.05.06. 21:03:05

@NagyVonalakban: Lehet, hogy 2020-ig nőnek az árak, lehet, hogy nem, de ha a 600 ezerről elmennek 700-ig (ami mondjuk 15%), és utána esik 20%-ot X évre, akkor se volt egy nagy bukta a dolog. Pláne, ha nem akarja eladni az ember.
Aki a válság előtt vett, arról is 10 évig azt gondoltuk, hogy hogy megszívta - most már nem feltétlenül.
A sok az mindig mihez képest sok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.06. 21:12:24

@Duplaxiii:

New York arra példa, mit ne csináljunk.

A nyugat egyik hatalmas fájdalma, hogy hatalmas a saját lakásban élő emberek aránya Kelet-Európában.

A hatalmas mennyiségű lakástulajdonos a kommunista diktatúra egyik pozitív öröksége. A kommunizmus tiltotta a lakáskiadást, azt tőkési életmódnak tekintette. Ezért az lakáskiadásból élők lakásait államosította, ebből lett a sok “tanácsi lakás”, viszont a saját lakásban élőktől a lakást a legtöbb esetben nem vette el a rendszer. Majd a rendszer vége felé lehetővé vált a tanácsi lakások megvétele a főbérlők által. Így a saját lakásban élő emberek száma 90 % felé emelkedett a 90-es évek elejére Magyarországon.

Hasonló a helyzet egész Kelet-Európában. Kis különbségekkel, pl. Bulgáriában sosem létezett tanácsi lakás, az államosított lakásokat eleve tulajdonba adták, s az újépítésű panellakásokat is mindig tulajdonba adták, nem főbérleményként állandó használatra.

Igenám, de a nyugat nem akar sok lakástulajdonost. A lakástulajdonos már tulajdonosi érzésekkel bír, nehezebb őt ide-oda rángtani, befolyásolni, az ilyen ember veszélyesen önálló.

Ezért immár negyedszázada megy a bérlakás agresszív propagandája. Jellemzően álérvekkel, hog mennyire nem éri meg a saját lakás, mennyire gátolja a mobilitást. A kelet-európai ember viszont ezt sosem vette be, a kelet-európai ember – még a liberális, nyugatpárti ember is! – saját lakást akar, ezt fontos életviteli alapnak fogja fel.

Jelenleg az EU-ban a saját lakásban élők aránya 65 %, viszont a kelet-európai tagállamokban ez az arány átlagosan 90 % feletti. A legnagyobb Romániában: 97 %, a legkisebb Lengyelországban: 60 %. Ez az arány Magyarországon elenleg 87 %, ami csökkenés a 90-es évekhez képest, de így is nagyon magas. Ezzel szemben Németországban pl. az emberek kevesebb mint fele él saját lakásban.

Ez áll valójában a lakáshoz jutást segítő CSOK program elleni liberális propaganda mögött: hatalmas dühöt váltott ki ez a kormánytervezet, mert az eleve magas lakástulajdonosi arányt még jobban növelni fogja. Márpedig a liberális nyugatnak könnyen manipulálható, gyökértelen bérlőkre van szükség, nem büszke lakástulajdonosokra. A sok lakástulajdonos gátolja a térség kizsákmányolását, s a nemzeti vagyon átszívását nyugatra.

A nyugat helyi komprádor ügynökei, a ballibek joggal vannak elkeseredve a CSOK miatt! Bevallom, én is ezt tenném a helyükben.

Flynn 2017.05.06. 21:13:14

@Cnere: Az általad hozott példában is drágább a pozsonyi lakás, pedig az csak egy 600 ezres főváros.
Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy Budapest Európa 10 legnépesebb városa között van...

Flynn 2017.05.06. 21:16:43

@MaxVal BircaMan HJCD: Senki nincs elkeseredve a CSOK miatt, bár valószínűleg igazságtalanul kedvez egy halmaznak.
Az a baj veled, hogy azért fizetnek, hogy nyomjad ezt a "liberális" dumát minden fórumon, miközben érdemben nem szólsz hozzá semmihez.
A világ nem a liberálisokra meg a többiekre oszlik, ne fárasszál másokat ezzel.

Projektmenedzser 2017.05.06. 21:29:49

Nem tudom, mennyire jött le a CSOK az embereknek. Mert ebből még baromi nagy balhé lesz, kérdés, hogy akkor lesz-e mentőcsomag.

0,9% most az alapkamat. Ez semmi, nagyon gyorsan vissza fog állni 2-3%-ra. És ekkor még nem történt semmi. 10 éve még 10% körüli is volt. A CSOK-osok meg, ha nem teljesítik a feltételeket, a kapott hitelt 5x-ös büntetőkamattal fizetik vissza. Tehát majd ha 3% lesz az alapkamat, nekik évi 15% lesz a büntetőkamat. Ha 5% az alapkamat, évi 25% a büntetőkamat. Ha meg beüt a krach és csak 10% lesz az alapkamat, az évi 50%-os büntetőkamatot jelent.

Már 1-2%-os változásnál is elmegy a 10 millió forint a büntetőkamatokkal 25-40 millióig, ha meg válság lesz, a büntetőkamat miatt 100 milliós visszafizetendő összeg is kijöhet. Ebbe belegondoltak az emberek? Hogy elveszítik a házukat, s majd rajtuk marad egy 30-80 milliós tartozás? Miközben 200ezret keresnek havonta?

S mikor kell visszafizetni a CSOK-ot?
- ha nem lesz meg a 3 gyerek
- el nem adhatja az ingatlant 10 évig, mert az állam jelzálogot tesz rá, még akkor sem lehet eladni, ha visszafizetik a hitelt
- nem lehet máshova költözni és albérletbe kiadni az ingatlant, mert életvitelszerűen kell lakni a CSOK-os ingatlanban

S ezek még csak azok az esetek, ahol van munka és pénz a törlesztőre. De ha megint válság lesz, akkor nem csak a bank viszi a házat, hanem a NAV is követeli majd a CSOK több tízmilliós visszafizetését.

Nem azt mondom, hogy rossz a CSOK. Akinek már van 2-3 gyereke, és nem akar költözni sehova, az vegye fel. Ingyen pénz. De a fél ország havi 200ezres fizetésre, szinte nulla önerőre adósodik el ilyen visszafizetési feltételekkel? Ebből baromi nagy gáz lesz.

Ami pedig a legviccesebb, hogy megint a bankok a cinkosok. Mi is érdeklődtünk, s a banki előadó egy szóval sem mondta ezeket a veszélyeket, jó, hogy mi utána jártunk. Tehát ahogy a devizahitelezésnél, úgy most a CSOK-nál is a bankok etetik be az embereket, 0 tájékoztatással. Utána meg majd mossák a kezeiket.

Flynn 2017.05.06. 21:36:12

@élhetetlen: Én is ismerek ilyen sztorit a válság idejéből, hogy a külföldi befektetők inkább hagyták veszni a befizetett előlegüket, és nem vették meg a lekötött lakásokat, aztán egy szellemház lett az épületből évekre, mert alig lakott benne 15 magyar, persze majdnem bedőlt a ház, mert közös költséget se fizetett a lakások 90%-a után senki.
De aztán szépen eladogatták őket, és most ott is 500 ezer felett van a m2 ár, már ha véletlenül van eladó.
Állítólag most is 30-40% a külföldi befektetők aránya a projekteknél, ami valóban felveri az árat, illetve problémát jelenthet a későbbiekben.

De ne mindig a kétgyerekes családot meg ilyeneket hozzátok példának, mert köztünk él egy csomó olyan ember, akinek van zsetonyja és lazán kifizetni ezeket az árakat.
Én ismerek olyat, aki 150 ezret tankol el egy hónapban, vagy akinek 700 ezer a havi rezsije, vagy a ruha, ami rajta van, az épp annyiba kerül. [Pedig abszolút nem forgok gazdag körökben. :) ]
Ezek akármikor letesznek 40 millió az asztalra, vagy felvesznek ennyi hitelt.
Új lakás meg csak pár ezer ha épül, és ennél jóval több ilyen ember van.
Arról nem is beszélve, hogy olyan ismerősöm is van, aki a válság előtt vett egy 12 milliós lakást 2 millió önerővel, mert olcsóbb volt a törlesztő, mint az albérlet...

Plusz azt is bele kell kalkulálni, hogy a válság óta minden ingatlan 10 évvel öregebb lett, miközben alig épült helyettük vmi.
Lehet, hogy csökken a lakosságszám, és kevesebb ingatlan kell, de ha nem épül, akkor csak kevesebb lesz, mert egy része egyszerűen összedől, ergo az ár felfelé mozdul: kereslet - kínálat. :)

Most sok 30-as kiköltözik Pest mellé, mert nem bírja megfizetni az árakat, aztán rájön, hogy a napi 2 óra ingázással elmegy az élete, előbb-utóbb beljebb akar majd jönni, mert rájön, hogy pénzt azért lehet szerezni, de időt nem.

Arról nem is beszélve, hogy egy globális gazdaságnál nehéz elkerülni, hogy a bérek ne zárkózzanak fel az olcsóbb helyeken is, és ha tollasodik a kereslet, az megint felfelé viszi az árakat.

Összegezve: én úgy látom, hogy több dolog szól amellett, hogy nem jönnek lejjebb az árak, hiába várják ezt sokan.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 21:41:18

@Flynn:
Pozsony Becstol csak 60 km-re van, amugy az osztrak hatartol kb 10 km(BP tol Becs kb 280 km)-re. Mar 1990 tol jartak at dolgozni es a mai napig jarnak. Nem nagy kunszt. Most gyorsvasut epul amivel 20 perc alatt at lehet menni Becsbe. Ez az oka a magas lakasaraknak, nem az, hogy fovaros(amit 3 ora alatt meg lehet nezni es ahol az elnoki palota(volt magyar fouri kastely) vagy a parlamenttol nem messze(ami ugy nez ki mint egy altalanos iskola)elott alszik a hajlektalan a padokon).

Flynn 2017.05.06. 21:45:40

Előttem van egy diagramm, Budapesen 2008-ban 254 ezer Ft volt a bruttó átlagkereset, 2016-ban 350 ezer.
Az közel 40%-os emelkedés, a kedvezőbb adózásnak köszönhetően valószínűleg több is.
Ezt az arányt használva az akkori 450 ezres m2 ár, most 620 ezerre jön ki...

Flynn 2017.05.06. 21:49:14

@Bicepsz Elek77: Érhető egyébként, de hozzáteszem Bécs sem népesebb, mint Budapest.
A Malév csődje óta jelentősen megugrott pl. a légiforgalom, nem tudom mekkroa a különbség Bécs és Budapest között, de az biztosan látszik, hogy Budapest európai mértékkel nézve nem egy kicsi hely.
Sokszor csak abban gondolkodunk, hogy ez egy kicsi ország, de a fővárosra ez nem igaz.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 21:51:38

@Flynn: "Plusz azt is bele kell kalkulálni, hogy a válság óta minden ingatlan 10 évvel öregebb lett, miközben alig épült helyettük vmi.
Lehet, hogy csökken a lakosságszám, és kevesebb ingatlan kell, de ha nem épül, akkor csak kevesebb lesz, mert egy része egyszerűen összedől, ergo az ár felfelé mozdul: kereslet - kínálat. :)"
Az ingatlan nem autocska, hogy csak egy-ket evtizedet birjon ki. A budapesti belvarosi lakasok 60+%-a 150 evnel oregebb es meg annyit kibirnanak(folyamatos karbantartas es ujitgatas mellett pl. a korfolyosoknal.
Sot inkabb kb 30 eve kezdtek el pocsek minosegu hazakat epiteni tenyleg csak 40-50 evre(a Nagy Vizen tulrol jott az otlet lasd Hruscsov-Nixon vita).

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 21:53:19

@Flynn: Mert ugye amugy is Nagy-Magyarorszagra mereteztek. Az urbanizacio mindenhol megindult es gigavarosok halmaza fog letrejonni.

odamondó 2017.05.06. 21:53:47

@Flynn: sohasem értem az emberek mire számítanak. Szerintem sem manapság fog az ár lefelé menni. Az emberek kivárnak. Mi lesz az eredménye? Ma még Budapest környékén vehetett volna valamit 10 év múlva meg majd Székesfehérváron. Talán.

Flynn 2017.05.06. 22:08:11

@Bicepsz Elek77: laktam 110 éves házban a belvárosban, és az tény, hogy az eredeti borovifenyő ablak fájának semmi baja nem volt. :)
De...
Az egész udvar alá volt dúcolva a pincéből acélgerendákkal.
Az ablaküvegek 1 millisek voltak, miközben ma asszem 3 alatti nincs is.
Hiába 60 centi vastag a fal, még tömör téglából van, és sose lehet őket külsőleg szigetelni.
Minden évben milliókat kell költeni a régi liftre, a tetőbádogozások állandó javítására.
Tízmilliós tétel lenne a tető cseréje, amin 60 évesek a cserepek.
Nincs egy vacak terasz a lakások 90%-hoz.
Ólomcsöveken jön a víz, mert a lakásokban hiába van kicserélve, a közös részekkel senki se foglalkozik.
Olyan késes biztosítékok vannak a lépcsőházban, hogy az 50 éves villanyszerlő se látott már olyat.
And so on...

Lehet nem dőlnek össze még 100 évig, de már most korszerűtlenek.

Bicepsz Elek77 2017.05.06. 22:22:04

@Flynn: Mindent ujitani kell 20-50 evente!!!

Barcel08 2017.05.07. 00:36:52

Ez a nagyon egyoldalú cikk, ami a lakásvételt támogatja. Azt mondjuk nem értem miért nincs benne h az a lakás amit megveszek ma egy 22 millós lakás ami szépen amortizálódik(évente 2%), vagyis 10 év múlva mire kifizeted a hiteled 17.5 millát ér, plusz 10 év után illik felújítani is. Festés, fürdőszoba, konyha.....Ezt mind te fizeted a zsebedből.....szóval a 10 év végére van egy 10 évvel idősebb lakásod ami vételár+hitelkamatok+felújítás neked benne van már körülbelül 30 millióban és közben jó ha adni fognak érte annyit amennyiért megvetted.
Albérletben tulajdonképpen mindent a tulaj fizet. Nálunk elromlott a mikro, klíma, mosógép, wc az 5 év alatt és mindent a tulaj vett meg. Gondolom most majd jönnek sokan, h ez nem átlagos......
Plusz az összes megtakarításod vszeg a házban van, ami a példánál maradva 8 millió. Ha ez a 8 millió a bankban van, akkor ez is kamatozik. Ezt is bele lehetett vna írni....
Amíg sztem nincs gyerek simán lehet albérletben is lenni. Nem kidobott pénz. Nem mindegy h a számládon van 8 millió és mellette még tudsz megtakarítani vagy te tartozol a bankban 14 millióval és még munkahelyet se mersz váltani, mert ott van a hitel.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.07. 08:36:19

@Flynn:

A mai világ fő problémája a liberalizmus. Ami persze nem jelenti azt, hogy mindenben ez a szempont, de pont a lakáskérdésben erősen érezhető, hogy liberális érdekcsoportok nyomják a bérlakáspropagandát.

gigabursch 2017.05.07. 12:03:18

@csentecsa:
3. gimiben egy évig tolni életszerű metekpéldák helyett => erőforráspazarlás

almaty 2017.05.07. 15:14:53

@Bicepsz Elek77: "A budapesti belvarosi lakasok 60+%-a 150 evnel oregebb es meg annyit kibirnanak" Na ezt meg honnan veszed? Minden bérház földszinti lakása vizesedik, tehát penészes, ezen nem lehet változtatni. A legfelső lakás kifűthetetlen, mert a födém rosszul szigetelt. Mi lesz, ha megszűnik a rezsitámogatás vagy elszáll a földgáz ára? Mert fogy! Marad a kettő között 1-2 emelet. Épületgépészetileg azok is őskövületek. Alap híján mindegyik süllyed, repednek a falak keresztbe kasul, nyílik szét a tető, beázik, rohad a gerenda, egy-két évtized, és rákerül a tulajdoni lapra, hogy "Életveszélyes" = eladhatatlan: telekár - bontási költség. A bauxitbetonos válaszfalak sugároznak és mállnak szét. A kéményeket 3-400e/db áron kell kibélelni, miközben 5 évente változik a szabályozás és mehet a kukába. Lift 3 emelet felett volt csak kötelező (öregek nem tudnak lépcsőzni). Parkolóhelyek, teremgarázs nincs. A tégla közül pereg ki a homok, mert a cementet azokban az időkben még nagyon silány minőségben készítették, nem volt szabványosítva a gyártás, nem volt minőségellenőrzés. Szóval hiába van túlméretezve durván, azért ez sovány vigasz.

élhetetlen 2017.05.09. 20:26:24

@MaxVal BircaMan HJCD: „Ez áll valójában a lakáshoz jutást segítő CSOK program elleni liberális propaganda mögött: hatalmas dühöt váltott ki ez a kormánytervezet, mert az eleve magas lakástulajdonosi arányt még jobban növelni fogja.”. Már megint alkottál egy elméletet, aminek se füle, se farka. Nézzük a CSOK-ot. Ha az a cél, hogy a több gyerek férjen el nagyobb lakásban, és büszke lakástulajdonosok lehessenek, akkor miért van az, hogy, ha van egy család egy szobában két gyerekkel, és szeretne egy három szobásat, akkor a használt lakásra csak kb. 2,7 milliót kaphat, míg egy újra 10-et, plusz 10 kölcsönt. Vagy egy albérletben élő házaspár, akik szeretnének gyerekeket, miért nem kap annyi támogatást egy használt lakásra, mint egy újra? Ez ugyanúgy a tulajdonosi többséget gyarapítaná. Nem érted, hogy ez nem a családokról szól, hanem a tőkével rendelkező építési vállalkozók megsegítése? Ugyan, csak a liberálisok nem akarják, hogy a fiatal párok saját lakáshoz jussanak! Tudom, hogy kár beléd a szöveg, csak még mindig reménykedem, hogy legalább valami eljut az agyadig. Nyomhatod a ”saját” propagandádat, te független közíró, de keress olyan témát, aminek az ellenkezője nem ilyen nyilvánvaló.

élhetetlen 2017.05.09. 21:01:44

@almaty: „Minden bérház földszinti lakása vizesedik, tehát penészes, ezen nem lehet változtatni.”, csak, hogy egyértelmű legyen, hogy mire reagálok. Nem vagyok építész, de én is azt hiszem, hogy amelyik már megállt a lábán száz évig, az képes rá még száz évig. A nedves pincék, már rengeteg technológia van a szigetelésre, ugyanez a tetőknél is. Ugyanez a stangoknál, vezetékeknél. Nem a házakkal van baj, hanem az új tulajdonosokkal. Én egy hetven éves házba költöztem be 18 éve, (A tanácsi lakást vette meg a tulaj, és adta el tízszeres áron). Aztán lakógyűlésen, mi az, hogy ki kell cserélni a vízcsöveket, és nekünk kell fizetni? És a tetőszigetelést is? És korszerűsíteni kell a liftet? Eddig ingyen volt. Most megfelelő összegű közös költség, amibe belefér hol ez, hol az. És, persze, ott vannak a hülyék is a közgyűlésen, akik időnként milliós plusz kiadásokat szavaztatnak meg (nálam csak az volt, hogy hiába mondtam, hogy a terasz szigetelést úgy nem lehet megoldani, az alattam levő nem egyezett bele az általam, és az építész által javasolt megoldásba, aztán újra beázott, ahogy mondtam, és ő követelte, amit én két éve kértem, nekem kétszer volt kupleráj, a háznak másfél millájába került), de ez nem a ház (az épület) hibája, hanem a lakóké.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 05:59:59

@élhetetlen:

A tények tények.

25 éve megy egész Kelet-Európában a hisztizés, hogy a csúnya emberek miért nem "mobilisak", miért élnek saját lakásuk "rabságában". A cél az emberek gyökértelenítése, ugyanis egy lakástalan embert könnyebben tud elnyomni a háttérhatalom.

Ennyi az egész. De a kisemberek átlátnak ezen, s nem veszik be a liberó propagandát.

SzAdam 2017.05.14. 21:56:39

@menkő: +1, aki esetleg lakás helyett házat választ, az még többet költ felújításra (többet is tud spórolni az energiával) és sok időt elvisz már egy kis kert is, persze aki szereti, annak ez inkább hobbi és még hasznot is hozhat.
Lakáshoz illik biztosítást is kötni, komoly összegeket ki lehet fizetni távfelügyeletre is, ezeket is a tulajdonos fizeti.
Ritkán esik szó arról is, hogy egy idióta szomszéd vagy a környéken bekövetkező negatív változás miatt nehezebb menekülni egy saját ingatlanból.