Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

[5 OK] Tudtad, hogyha jövőre szeretnél CSOK-ot, akkor már ELKÉSTÉL?

2016. december 01. - Szarvas Norbert

best-8_1.jpg

Beszélgettem a napokban egy építésszel a CSOK-ról és a jövőről. Nagyon érdekes felvetései voltak, amikre a legtöbben nem gondolnak. A magyarok jellemzően mindent az utolsó percre hagynak, de onnantól kezdve legalább türelmetlenek. Minden tegnapra kell és azonnal! Sajnos a CSOK támogatással építendő házak esetében lassan kijelenthetjük, hogy akik nem kezdik el azonnal beszerezni a megfelelő információkat és tudatosan felkészülni, azok

elkéstek a CSOK támogatásból felépített családi házzal. Nem lesz hova beköltözni...

 Miért?

1. Költségvetés-beárazás-tervezés

Egy családi ház esetében alsó hangon 2 hónapról beszélünk. Persze ez függ az ügyfél igényeitől illetve a megbízott vállalkozó+ építész terheltségétől is. Simán elképzelhető, hogy egy közepesen keresetteb építész 2-3 hónapra tudja elkészíteni a terveket, míg a vállalkozók esetében is hihetetlenül nehéz beszerezni egy költségvetést, mivel az árak folyamatosan változnak, rengeteg a futó projekt, emiatt pedig kapacitáshiány van az egész építőiparban.

2. Nem tudsz időjárást rendelni

Sokan gondolkodnak abban, hogy majd tavasszal szeretnének elkezdeni építkezni. Ehhez pedig elég a dologgal február környékén foglalkozni. Mivel a felkészülés önmagában hónapokat jelent (információ beszerzés, megfelelő vállalkozó felkutatása és az 1.-es pont), ezért a legjobb esetben is az építkezés leghamarabb májusban kezdődhetne el. De mégsem fog elkezdődni, mert az alapozási munkákhoz jó időre van szükség. Senki nem tudja ma megmondani neked, hogy május 1.-én például milyen idő lesz. Ráadásul veled egyetemben még több ezer család áll startra készen, hogy amint jön a jóidő, akkor belekezdenek. Mivel ennyi vállalkozó nincsen az országban, ezért komoly csúszásokra lehet számítani!

lustasag_1.png

3. Emelkednek az árak

Van egy nagyon kedves ügyfelem, akik 2015-ben az új CSOK előtt tudtak a vállalkozóval fix árra szerződni. Így őket nem érintette sem az építési költségek emelkedése 2016-ban, sem a CSOK miatti drasztikus árnövekedés sem. Köszönték szépen a támogatást, ami számukra ténylegesen támogatásnak bizonyult, mivel az előre kialkudott fix áron tudtak ezáltal önrészt csökkenteni. 2017-ben mindenki az építőipar és a CSOK erőteljesebb felfutására számít, ami egyértelműen további drágulásokat okoz a piacon. Ha nem kezdtél/kezdesz el azonnal felkutatni a kivitelezőt és megállapodni vele, akkor könnyen lehet, hogy egy mai 30M forintos bekerülési költségű projektre majd 33-35M forintért tudsz leszerződni. Ez azt jelenti, hogy még a CSOK 10M esetében is a támogatás jelentős részét az áremelkedés emészti fel, amit elkerülhettél volna...

4. Megfelelő felkészülés, információ beszerzése

A CSOK nem az igényléssel vagy a tervezéssel kezdődik. Létfontosságú, hogy a konkrét lépések előtt minden megszerezhető információval rendelkezzünk. Viszont építkezés esetén nagyon nehéz minden rejtett feltételt és kiskaput megismerni, mivel a bankok jellemzően nem adnak 100%-os tájékoztatást, a törvényt pedig még a jogászok sem feltétlenül tudják helyesen értelmezni. Talán a legkönnyebben a www.csoktanacs.hu oldalon lehet mindent beszerezni. Itt egy 100 oldalas könyvben le van írva minden, amit tényleg tudnod kell a témáról és ez könnyed stílusban, hogy mindenki megértse. De ne gondolod, hogy gyorsan meg lehet úszni. Ha a könyvet rendesen végigolvasod a hétköznapi teendőid mellett, akkor szerintem két hétre kell számítani (hétfőn olvasol 10 oldalt, szerdán 30-at...stb). Ha viszont magad akarod összekukázni az információmorzsákat, akkor hónapokig is eltarthat és még akkor sem leszel biztos benne, hogy mindent jól tudsz...

5. Mikor fogod előkészítetni az árazatlan költségvetési kiírást?

Mert majd többek között ilyesmire is szükséged lesz. Hihetetlenül sok papírt kell beszerezned majd, amit kapkodva nem fogsz tudni. De akár a legegyértelműbb papírokkal is probléma lehet. egy történet, ami megesett egy másik ügyfelemmel. Ők külföldön dolgoznak és élnek. A CSOK miatt a feleségnek fizettek minden hónapban Magyarországra is TB-t. A terv az volt, hogy a CSOK igénylés előtt 3 hónappal bejelentik hazai vállalkozáshoz a feleséget és akkor minden stimmel. Két ponton csúszott el a dolog, mire felkerestek:

1. A CSOK 10M támogatáshoz 2 év TB igazolás kell, ami lehet EGT térségbeli is, viszont az utolsó 180 nap (fél év!) kizárólag magyarországi TB-t jelenthet.

2. Nem lehetsz egyszerre két országban TB biztosított. A vicc, hogy erről a magyar TB nem szólt az ügyfélnek, hanem minden hónapban elfogadta a pénzt. Amikor hazajöttek beszerezni a papírokat, akkor viszont a magyar TB megtagadta az igazolást a "nem lehetsz két országban TB biztosított" szabályra hivatkozva... 

 

 ►►►►

 

✰ ingyenesen letöltheted a családi költségvetés tervezőt illetve az LTP könyvet  Klikk

Ha kérdésed , akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr7012014430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jemann 2016.12.06. 19:37:54

Kétségtelen, hogy sok információt tartalmazhat a könyv és manapság az információ megszerzése versenyelőnyt jelent, de azért egy 100 oldalas könyvért 7-8.000.-Ft-ot kicsit sokallok. Kíváncsi lennék arra, hogy hányan vásárolják majd meg. Bár én is szeretnék tisztában lenni a folyamattal, de csak azért, hogy ingyen átadhassam az információt az arra rászorultaknak. Sejtem a választ: akkor írjam meg magamnak a könyvet. Na de mindegy, majd megírom.
süti beállítások módosítása