Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

[Class fm] Sose kezdj ki Sebestyén Balázzsal!

2016. november 16. - Szarvas Norbert

kepernyofoto_2016-11-16_9_40_47.png

Át kell rendeződnie bármilyen tulajdonosi struktúrának

 

Ugyanis ma már nem működik az a hierachikus diktatúra, amivel a szupergazdag, szupertulajdonosok hozzáállának bizonyos dolgokhoz saját cégeiken belül. Erre tipikus példa a Class fm esete, ahol valamilyen csoda folytán azt hitte a Class fm tulajdonosa és vezetői köre, hogy egy "hazug" sajtóközleménnyel minden el van intézve!

09:43 ezekben a percekben lekapcsolták őket az utolsó adás közben, még a nyereményjáték győzteseit sem tudják felolvasni a rendszerből! Ez mennyire piti már?

Amivel nem számoltak (valamilyen érthetetlen oknál fogva), hogy ma már a Facebooknak köszönhetően egy közkedvelt celeb/műsorvezető simán meg tudja magát védeni a hazugságokkal szemben.

Sebestyén Balázs évekig elhatárolódott a Facebook-tól, most mégis hatalmasat robbantott, amikor tegnap este azonnal reagált a Class Fm sajtóközleményére, amiben gyakorlatilag Balázsékra fogták a Morning Show azonnali bezárását. Balázsra akarták tolni a dolgot, de ő rutinosan meglovagolta a történetet, megvédte magát és egy akkora gyomrost vitt be a Class Fm-nek, hogy a fal adta a másikat.

Látszólag annyira megzavarodott ettől a tulajdonos, hogy mégis engedélyezte ma a műsort. Ehhez képest megint érthetetlen, hogy mit kell pitizni azon, hogy 15 perccel 10 előtt (műsor vége) letolják a rendszert, elzárják az internet csapot? Erre mi szükség van? Ettől jobb lett? Ettől megmutatta valaki, hogy mekkora király?

Közben Balázsék rekordokat döntenek az online Facebook közvetítéssel és valószínűleg az előző évezredben maradt tulajdonosi-ügyvezetői kör még mindig nem érti, hogy mi történt!

Akkor elmondom!

A Sebestyén Balázsnak és a hozzá hasonló hírességeknek sokkal hatalmasabb rajongótábora van, mint magának a rádiónak. Ez egy teljesen új világrend, ahol a hatalom nem fókuszálódik az árnyékba, hanem kinn a "fényben" az emberek előtt történnek az igazi dolgok. Lehet sunyizni a háttérben, de akkor jön Sebestyén Balázs és sokszázezres rajongótábora és mindent feldönt. 

Ugyanis Balázs hiteles közszereplő. Vadon Jani szintén az. Rákóczi Feri szintén...

Az emberek pedig alapból elutasítják a sötétben rejtőző, össze-vissza kamuzó vezetőket és mindig a "kisember", az "áldozat" mellé fognak állni. Pláne, ha az áldozat egy közkedvelt ember, aki hiteles a hallgatók, olvasók szemében. 

Nem mondom, hogy ez már megint nem a politikáról szól, mert biztosan arról szól. A Class Fm az ország legsikeresebb rádiós műsora volt, ami nem kapott a Médiatanácstól hosszabbítási engedélyt. Picit érthetetlen, bár biztosan meg lesz mambo-jambo jogi dumával indokolva.

De senkit nem érdekel!

Valakik a háttérből üzennek?

1. Miénk a hatalom

2. Üzenet a többi rádiónak, hogy bárkit bezárunk, ha túlmennek a határon

3. Képetekbe hazudunk

Most visszajött az internet a stúdióban... hát akkor itt most megint valami csoda történt, vagy pedig UPC előfizetők, mert akkor megszokott a nem garantált internet:)

Erre mit mond a Sebestyén Balázs és a többiek?

1. Felhasználom a személyes brandem

2. elmondom az igazságot és mindenki megtudja

3. azt csinálok, amit akarok, mert a műsorunkat elvisszük akkor máshova

lustasag.png

Ha nagyobb perspektívába akarom helyezni a történetet, akkor azt mondanám, hogy ezt nem akarja megérteni a Rogán vagy még sok magyar politikus és vezető. 2016-ban már nem lehet eltusolni mindent felelősség nélkül. A közvéleményt nem csak egyik oldalról lehet befolyásolni. Ma már vissza tud vágni a másik oldal, amelyik nem mozgat milliárdokat. 

Ezt a csatát a Balázsék nyerték, ugyanis

- csináltak egy hatalmas media hack-et 

- talán felvezették a Facebook Live műsorukat (jövőbeni terv?)

- a közvéleményt saját oldalra állították

 

►►►►

Ha kérdésed van nyugdíjjal, gyerekprogrammal kapcsolatban, lakástakarékkal vagy cselekedni szeretnél, akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4711964925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CyberPunK 2016.11.16. 10:31:12

"Ugyanis Balázs hiteles közszereplő. Vadon Jani szintén az. Rákóczi Feri szintén...

Az emberek pedig alapból elutasítják a sötétben rejtőző, össze-vissza kamuzó vezetőket és mindig a "kisember", az "áldozat" mellé fognak állni. Pláne, ha az áldozat egy közkedvelt ember, aki hiteles a hallgatók, olvasók szemében."

Ez itt a probléma, kérem. Balázs is csak egy darab szar, akinek kijárna a faszkorbács, de ugye a média hatalma...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2016.11.16. 10:44:02

Szerintem az online adás felvezetése.

Ha az van, hogy holnaptól nem szól a műsor a kocsiban, helyette a Bartókon Haydn menüetteket közvetítenek, akkor mindenki vállat von.

Így, hogy eljárták tegnap ezt a közleményesdit, ma meg adás közben lecsapták a biztosítékot, aki tehette, az elkezdte keresni, hogy "miatököm van má'???!!!" és rájöttek, hogy online adás is van, nem is nagy kunszt megtalálni.

Persze ha online sem szólalnak majd meg 19-ig, vagy 19. után, akkor ez a konteó megdől.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.11.16. 11:09:30

A médiahack első felvonása, a "nem akarok Official Facebbok oldalt, ne lájkoljatok" lett. Van is 250.000- es tábor, cirka 3 hónap alatt, reklám és valódi poszt nélkül.
Az elmúlt hetekben annyi politikaim kiszólás történt, ami veszélyessé válhatott. 2,3 millió hallgató veszélyes minden hatalomnak.
Egyszer sem hangzott el, hogy van, vagy lesz online adás, ha volt ilyen terv akkor promózták volna.
1,5 hónap múlva Morning Show ott ad adást, odamegy ahova akar. A karácsonyis ezon előtt ez nem nagy kiesés, és az év elejei uborkaszezonban erős kezdés lehet.
Az inkább érthetetlen, hogy nálun miért van az, hogy minden botránnyal tud csak lezáródni.
Biztos kapnának más rádiótól felkérést, de a jelenlegi politikai felállásban nem igen van olyan rádió aki bevállalná őket jelen stílusukban. Ha onlinera mennek, érdekes átrendeződést okozhat a rádiós piacon.

zafir38 2016.11.16. 11:47:32

Szerintem már leszerződtek a Vajnával, ezért volt ez
a bénácska bosszú-próbálkozás a vezetőség részéről.

Hizdahr zo Loraq 2016.11.16. 11:53:13

@CyberPunK: De ettől még az emberek szemében hitelesebb, mint a kitudja hol élő 'rejtőzködő milliárdos'

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Attól, hogy nekem egy 2016-os autómodellem van, amiben a telefonról bluetooth-on keresztül automatikusan beindul a mobilnetemen bármilyen netrádió, az internetes rádiók hallgatotsága még mindig alacsony, hiszen ez nem általános. Nagyon sok embernek még ma sincs internet előfizetése, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ezen görcsöljön, mert előbbre való a kenyér, mint az ilyen flancos modern bizbaszok.

A ClassFM elhallgattatása egyértelműen politikai döntés, hiszen ma már megszűnt kormánypropagandát harsogó médiaszemét lenni, és Balázs műsorának népszerűsége, a közben megszólaló kormánypropagandával nem feltétlenül egyező hírműsorokkal életveszélyes a kormányzatra.

Balázs meg van akkora név a szakmában, hogy nem kell egy pártízezre hallgatottságú kisvárosi szintű rádióban dolgoznia, valószínű értelmes rádió kapkodni fog érte két kézzel.

csaba1959 2016.11.16. 11:53:53

Solymosi Eszter peréhez hasonlít. A hatalom a pénzért és a hatalomért bármit.

2016.11.16. 12:07:28

A tudatszint átrendeződések, hatalmi- és pozícióátrendeződéseket is jelentenek. Csak így juthatsz el valahonnan valahova. Mindennek a vége egy új kezdete. Mondjak még ilyeneket?

2016.11.16. 12:17:02

A szövegüket sokszor nem birtam, de a zenéjüket szerettem. Ám engem is kissé meglepett--mint ahogyan sokakat --az a módi, ahogyan a vajna féle seggnyalók itt is lesepernek mindent. Erőből, gátlástalanul.

Ám remélem és kívánom hogy " Simi " előbb-utóbb majd egyszer megszólaljon . Na akkor jön majd el az igazság pillanata.

A fiuknak sok sikert, remélhetően hogy még halljuk őket adásban.
Szép volt fiúk ! Köszönjük az elmúlt éveket !

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.11.16. 12:24:18

@CyberPunK: Jól beszélsz. :)

@Hizdahr zo Loraq: SB az a ripacs, akinek a kedvéért vissza lehetne állítani a halálbüntetést. Remélem eltünik a süllyesztöben bár erre kevés esély van.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.11.16. 12:25:28

Posztoló hol él? Még, hogy nem számoltak a facebookkal? Senkit nem érdekel azt tesz oda, amit akar. Az más kérdés, hogy a tulaj is azt csinál, amit akar.

dr. mesterséges színezék 2016.11.16. 12:25:38

Kereskedelmi rádiót sosem hallgattam, 6-8 éve államit sem; észre sem vennénk, ha az alig használt tévénk csatornakiosztásából törölnék az összes állami és "trendi" adót, sőt Balázs ifjúkori énjéről is megvan a véleményem.
Mindezzel együtt: Sebestyén Balázst egy ideje olyan médiafigurának tartom, aki nem csak felnőttként, de önálló gondolatokkal élő felnőttként viselkedik.
Bizonyára meglepetten olvassák az életet a narancsetikett szerint szemlélő, rutinból libsiző kartácsak, de az a nagy büdös helyzet, hogy SB polgárabb, mint bármelyik igazodó napszámosa a habonyiádának.

nookedli 2016.11.16. 13:18:14

Vajna Andi vagy Mészáros Lőrinc vásárolta fel a Class FM-et? Komolyan abszurdisztánban élünk, ahol a fidesz közeli emberek már minden médiát felvásároltak. Lassan sehol nem fogják kimondani az igazságot. Közelítünk Észak-Koreához.

gatti979 2016.11.16. 13:20:15

A rádió szerződése lejárt. Sehol nincs az kőbe vésve, hogy örökre a class fm nek kell szólnia ès milliárdokat termelnie a tulajdonosának. Majd jön új rádió új tulajdonos. A Sebestyén mehg majd tárgyal vele, hogy atveszi e a műsorát. Kb ennyi az ügy. Vihar egy pohár vízben.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2016.11.16. 13:22:25

Nos, ez egy érdekesebb történet szerintem.

A tulajt nehéz lenne fideszbarátsággal vádolni. Az előző rádióját, a Slágert pont a Fidesz hathatós közreműködésével szüntették meg. Most is hasonló a helyzet.

A tulaj pont most tudott volna mártírszerepben tetszelegni, hogy a hatalom megint indok nélkül bezárja rádióját, és ebben Balázsék is erősen keze alá tudtak volna dolgozni (sőt, igazán ők tudtak volna segíteni erős brandjükkel, komoly rajongótáborukkal). Ehelyett mit csinál? Packázik Balázsékkal.

Valahol érthetetlen.

gatti979 2016.11.16. 13:25:55

@Droli: kb en is igy látom. De amúgy az alapvető kérdés sztem az,hogy fontos ügy ez?megérdemel annyit h ezzel foglalkozni kelljen? ( persze a kérdés saját magamnak is szól)... Kb 2 napig beszédtema ez, s ahogy jön az új rádió, a hallgatók az emberek majd azt fogják követni. Balázs meg majd viszi a brandjét ès tárgyal ezzel azzal. Nem fog megroppani pár hónap szünet miatt.

vg123 2016.11.16. 13:26:41

@CyberPunK: A médiával hatalmaskodó politikusoknak és pincsijeinek milyen korbács kellene akkor Ön szerint.
Akárkikkel szembeni hazug lejáratás ugyanolyan lejáratás mint a többi.
Ha azt mondja a rádió, hogy Balázsék (beosztottak, alvállalkozók) bunkók és nem akarják őket látni a rádióban, az egyenes lett volna, nem? Ők a cég vezetői (akik mondanák). Megtehető? Igen.
Megtették? NEM!
Fair, NEM.
Ennyi. Mindegy kivel tették.
Balázsék nem olyan megalkuvók, hogy ezt szó nélkül hagyják.
Bárki védi meg magát ilyen helyzetben, igaza van. És jól teszi.
A többi, "gyengébbeket" épp a hallgatóknak, becsületes és az alapból anyázóknak kellene megvédeni. Mindekinek, aki egy kis tisztességet érez.
Aki nem érez, arra nem vonatkozik.

Hizdahr zo Loraq 2016.11.16. 13:27:15

@flash.gordon: Az, hogy te így gondolod, egy dolog, jogod van hozzá. Az meg szintén tény, hogy az emberek szemében hiteles, és kész.
Abba már nem mennék bele, hogy ha ilyen intenzív érzelmeket vált ki belőled, mint a halálbüntetés emlegetése, akkor elég nyilvánvaló, hogy Balázs jól csinálja, amit csinálnia kell.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.11.16. 13:27:45

Szegény prolik! Most melyik erőltetve röhögő, tapló szar műsort fogjátok hallgatni, reggel? :)

CyberPunK 2016.11.16. 13:35:10

@vg123: Balázs egy proletár paraszt, aki még a Viván vagy a franc tudja hol, volt vagy 10 éve játszotta meg többször, hogy a kiküldött riporterek valamit felvettek, majd erősen megvágva adták le, miközben az a vihogó paraszt szapulta és alázta az embereket a stúdióban, akik ezzel már csak adásban kerülve szembesültek és semmit se tehettek. Lófaszt sem érdemel, nem hogy tisztességes eljárást.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2016.11.16. 13:45:04

Szar év ez a két fiamnak a kocsi hátsó ülésén. Májusig Buda Marcit hallgatták és szerették, aztán szeptembertől Balázsék mentek - ezen kívül a kocsiban bejön a Kossuth - 9 és 11 évesen azért annyira nem élvezhető az ottani reggeli műsor - van a helyi rádió az én "gyermekkorom lexebb dalaival" (Fiesta, Kozsó, feldobva Justin Bieberrel, meg Rúzsa Magdival) - tegnapi hírekkel és érdekességekkel, meg véletlen sem jó fej műsorvezetőkkel. Aztán egy másik helyi adó, ugyanez csak Dire Straits-el, meg Ace of Base-zel.

Aztán ugye Class FM máig, Petőfi Peller Mariannal meg Harsány(i) Leventével, akiknek szegényeknek sem organumát, sem a témaválasztását, sem úgy általában a meglátásait nem szívesen hallgatom, poénjaik meg nincsenek.

Ja, akkor marad Bartók. Egyik reggel megpróbáltam, miután kitettem őket a kocsiból, óvatosan, finoman. 2 km alatt agyfaszt kaptam én attól...

Úgyhogy asszem vissza fognak térni a szerepjátszós kocsikázások... hál istennek ők is mesélnek néha...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.11.16. 13:57:29

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Zenét is lehet hallgatni CD-ről vagy Mp3-ban. Vagy csak rádió van az autóban? Mi ez, egy Trabant kombi a 70-es évekből? :)

sas70 2016.11.16. 14:04:55

Nekem ez olyan népszabis történetnek tűnik, kicsit áthangszerelve. A főgeci minden olyan hangot el akar tüntetni, ami nem az aktuális utasításokat nyomja. Amíg az emberek ezt tűrik, addig megtehetik.

qwertzu 2016.11.16. 14:05:40

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Az én kocsimban sima FM rádió van, és jónapot. És szerintem rohadt sokan vannak még így vele.

nick papagiorgo 2016.11.16. 14:05:52

Csak az objektív tájékoztatás jegyében:

A törvény szerint a műsorszolgáltatónak 14 hónappal az engedély lejárta előtt kérelmeznie kell a frekvenciaengedély hosszabbítást.
A Class FM ezt meg is tette, viszont a tulaja (Simicska) augusztusban eladta Michael McNutt-nak, akinek emiatt újra kellett kérnie a frekvenciaengedélyt. Ezt meg is tette, de a Médiatanács csak decemberben fogja tárgyalni. A Class FM kérte, hogy tárgyalják sürgősséggel, mert ők egy nagyon nagy és fontos rádió, de a Médiatanács ezt kb leszarta (max ennyi benne a politikai háttér).

Az összes többi történet tulajdonképp a Sebestyénék és McNutt közötti szellemi fenékberúgó verseny eredménye (kinek meddig van szerződése, meddig lesz műsor stb). Jellemző, hogy kb óránként vannak folyamatos változások ezügyben.

savrola 2016.11.16. 14:16:00

@ Szarvas Norbert Érdekes, én egészen 9:58-ig tudtam hallgatni az adást. Aztán kikapcsoltam...

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.11.16. 14:20:08

"ezt nem akarja megérteni a Rogán vagy még sok magyar politikus és vezető. 2016-ban már nem lehet eltusolni mindent felelősség nélkül."

Mutass valakit akit ténylegesen felelősségre vontak. Bármelyik párból aki ténylegesen a tűz közelében volt vagy van.

trillárom 2016.11.16. 14:26:02

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: Azt úgy szeretem, hogy aki prolizik, a legnagyobb proli:))

Szelid sunmalac 2016.11.16. 14:34:31

Tehat a Sebestyen Balazs a hiteles peldakep...ertem. Azaz ember, aki abbol lett ismert, hogy eveken at a kepzetlen es szegyn embere knyomoran eloskodott es rohogott...

dr. mesterséges színezék 2016.11.16. 15:19:37

@gatti979: Előfordul, hogy emberek másik ember lábára lépnek. Van ilyen. Nem kell belegondolni semmit.
Az is előfordul, hogy egy dohányos pont egy nemdohányzó előtt sétálgatva eregeti a füstöt.
Az se ritka, hogy az egyik ember véletlenül oldalba böki a másikat. Semmi rendkívüli.

Azért, drága Candide, ha 2 percen belül valaki a lábadra tapos, a füstöt a képedbe fújja és az oldaladba könyököl, mégis kezdj el gyanakodni, hogy az élet más lett, mint tegnap volt.

dr. mesterséges színezék 2016.11.16. 15:24:03

@Szelid sunmalac: " Tehat a Sebestyen Balazs a hiteles peldakep...ertem."

Nem, nem érted, szó nem volt példaképről. Csak egy normális ember a médiában. "Csak."

"Azaz ember, aki abbol lett ismert, hogy eveken at a kepzetlen es szegyn embere knyomoran eloskodott es rohogott... "

Ez így már majdnem korrekt észrevétel. Mérnökemberként a mese mellé odavenném, hogy a függyvény ábrája honnan merre tart.
Mert akad, komoly fiatalemberből idővel egy Gecivé cseperedik, és akad, aki szarházi taknyosból Valakivé nő fel.
Csak statisztikailag egyenértékű a két forgatókönyv.

Hajdú Peter 2016.11.16. 16:52:00

A szemet Orban betiltotta a Balazskat, hat mi lesz igy a szolasszabadsaggal, meg az ellensulyokkal ?.

tede 2016.11.16. 16:53:46

Ahogy a Balázs is mondta, nem kell túlizgulni ezt a dolgot. Biztos, hogy kap lehetőséget folytatni valamelyik másik rádióban.

Ez azért nem az a helyzet, amikor egy alföldi városban kirúgnak valakit és sok száz kilométerre lenne csak állás.

Meridian74 2016.11.16. 17:06:02

@jános515: Igen, erősen hiányzik az, hogy Simicska borítsa a bilit. Mondjuk az is igaz, van miért nem tennie is. Az ország 10-15 leggazdagabb embereinek listájában van, mit számít ez már neki? Persze, az is igaz, aki ennyire gazdag az sem tud sosem a babérokon ülni, továbbra is üzletelni, gazdagodni akar... kérdés, hogy mit veszít mit nyer ha borítja a bilit?

Szelid sunmalac 2016.11.16. 18:01:30

@dr. mesterséges színezék: Reg rohogtem ekkorat! Koszonom szepen! Mernokemberkent maradj a targyaknal, mert az emberismeret es pszichologia lathatoan nem a te teruleted!

JGDus 2016.11.16. 18:06:25

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer Sebestyén Balázsnak fogok drukkolni. Hova tart ez az izléslejtő?

dr. mesterséges színezék 2016.11.16. 18:41:21

@Szelid sunmalac: De most alaposan tájékoztattál, hogy pontosan miben is tévedek, amin akkorát tudtál röhögni.

Egyébként kapaszkodj meg: a pszichológia abban tér el nagyon a mérnöki munkától, hogy az előzőben több a valstat.

djpeter 2016.11.16. 18:41:22

ahogy eltüntették a Boros-Bocskor rádiósokat, így most Sebestyént is. Amúgy nem sajnálom mert ő is sokáig undorító szenny dolgokkal,beszolásokkal és hasonló tetteivel tartotta fent az érdeklődest maga iránt. Nem tudom sajnálni mert egy kamu ember. Nem ártana ha néha eszébe jutna honnan jött és mi lett belőle. Tőlem el is tűnhetne a süllyesztőbe örökre.

Titimataifaaaro 2016.11.16. 18:58:17

@dr. mesterséges színezék: A chemtrail hívő, pránanadis, a francia Bourbon-házat a whiskyvel keverő Sebestyén Balázs? Az aki a Morning showban a másik két fogyatékos társával arról beszélgetett egyszer, hogy mekkora hülyeség már matekot tanítani az iskolában a gyerekeknek, hiszen a matek semmire nem jó? Arról a Balázsról van szó?
Az is egy szint. Nektek jó lesz.

EU 2016.11.16. 19:00:42

@CyberPunK: egy igazi nyomorék vagy!
Téged kellene verni azzal a bizonyos faszkorbáccsal, amíg mozogsz!

Mercel 2016.11.16. 20:04:57

Eddig olvastam.
A blogot is.

"Ugyanis Balázs hiteles közszereplő. Vadon Jani szintén az. Rákóczi Feri szintén..."

Apám ha te egy "balázst" hiteles közszereplőnek tartasz - akkor a te igazság és erkölcsi érzékeddel komoly bajok vannak.

Az, hogy a tulajdonosok elmaradott kis zsugordisznók azt aláírom, de azért mert az egyik oldalt elítéljük attól még a másik nem lesz automatiksan szent.

Balázsnak annyi visszataszító ügye és megszólalása volt már , hogy ha van is gerince - biztos, hogy lízingeli és nem saját.

Faxni 2016.11.16. 20:10:48

@Droli: nem tudjuk mi van a háttérben. lehet, h van vmilyen megegyezés.

Dr_utcai_arcos 2016.11.16. 20:42:50

@Szelid sunmalac: felnőtt. Megpróbálhatnád te is...

2016.11.16. 21:21:03

@qwertzu: pontosan! Sok kocsiban csak sima radio van. Azoknak akik a cd lejatszoval ervelnek: egy ido utan baromi unalmas ugyanazokat a zeneket hallgatni, meg vezetes kozben cserelgetni. Kenyelmes volt csak benyomni a radiot vezetes kozben. Nekem mondjuk jo a telefonos elofizetesi csomagom, belefer az on-line zenehallgatas, de nem tudom, ez mennyire altalanos.

Szarvas Norbert 2016.11.16. 23:10:52

@Mercel: ebben most nincsen igazad ugyanis te a hitelességnek az árnyalatait nem veszed figyelembe.

Balázs igenis hiteles egy olyan közszereplő-celeb vlágban, ahol VV-k, Istenes Bencék, Győzikék, Hajdú Péterek rohangálnak. Balázs ebben a társaságban ahhoz a szük réteghez tartozik, akinek igenis korrekt szakmai múltja van (minden undorító szemétségével együtt) és a Morning Showban jó meglátásai.

Balázs nem hiteles, ha a másik oldalon doktoranduszok és hétköznapi szakemberek állnak. De most nem erről van szó.

conchita wurst 2016.11.17. 00:02:51

Balázs qrva nagyot nyert, tényleg.

Egyébként piti dolog a lekapcsolás, meg minden, de mostantól nincs müsora, a neten a töredék fogja hallgatni, hiszen rádiót a zemberek a kocsiban hallgatnak főleg.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.11.17. 00:16:41

Bochorékat is kinyírták, Friderikuszt is meg most Balázst is. Kit érdekel? Vegyenek médiát a jobbiknál simicskáék vagy kalapozzanak rá a ballibek mint a Népszabira.

A fideszé minden, mint korábban a komcsiké volt minden, mondták is, ha TV köll, v egyél TV-t! Bohócokat a kormánymédia is tud venni, de olyat nyilván nem fog fizetni aki izélgeti.

VaradiJanos 2016.11.17. 00:35:35

Posztoló honnan tudja, hogy a médiakurva vagy a volt stricije hazudik?

Noname Watanabe 2016.11.17. 08:21:31

Ó, sose kezdj ki Sebestyén Balázzsal! Ki a f...szom az a Sebestyén Balázs?

putris72 2016.11.17. 09:09:50

Ez vihar a biliben!Politikai ügy?Na ne már!!Le jár az 5 éves műsor szolgáltatási szerződése!Emlékszem még a sláger rádiós,danubiusos ,klubrádios,tv2,rtl klubos időszakokra amikor a baloldali kormányok mindenféle vizsgálat nélkül meg szavazták a további szolgáltatási frekvenciákat ezeknek a tévéknek rádióknak!Mert mindegyik a baloldalhoz húzott!Ha meg kapják akkor lesz class,ha nem akkor lesz új rádió!

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.11.17. 11:12:16

@zafir38: Vajna Tv2m Balázs RTL, ez azért elég nehezen menne
süti beállítások módosítása