Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

És vége! Megszűnik a nyugdíj!

2015. április 23. - Szarvas Norbert

113387852_letters_340811c.jpgKomoly bajban a gazdaság! A vezetőség és a politika össze-vissza kapkod, miközben egymásra mutogatva próbálják meg a felelőst "kinevezni". Mára a kormány elnöki rendelettel kötelezteaz állami szervezeteket és intézményeket hogy utalják át minden készpénz-megtakarításukat a központi bankba. Azonnal kiderült, hogy nem lesz elég fedezet, ezért szélesebbre kell fogni a söprést. Tegnapi nappal eldőlt, hogy a nagy padlássöprés "áldozatai" között lesznek a nyugdíjalapok és má eddig megkímélt állami intézmények tartalékai is. A cél egyértelmű! A kormány elő akarja teremteni a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek fedezetét! Viszont már arról kell beszélnünk, hogy vége a nyugdíj intézményének pár héten-hónapon belül. Kezdesz izzadni? Jól teszed!

A bevezetőben a  valóságot írtam meg. Valóban ez történt, valóban ilyen döntéseket hozott a kormány! Fel kell magadban tenni a kérdést, hogy megtörténhet egy ilyen esemény Magyarországon? 

Gyorsan megnyugtatlak, hogy Görögországban zajlottak le ezek az események. Görögország hatalmas sz*rban van. Gyakorlatilag két héttel előre már nem tudnak tervezni. Az állami apparátus minden létező vagyonát kénytelenek elvenni, minden állami megtakarítást fel kell élniük. És ha ez nem lesz elég (márpedig nagyon komoly hiány van ), akkor jöhetnek a lakossági folyószámlákon tartott pénznek és az államcsőd. Persze Dimitrisz Mardasz, a bevételekért felelős pénzügyminisztériumi vezetésével pontosan ezt az állapotot akarják elkerülni. A totális csőd ellen küzdenek. Szeretném hinni, hogy sikerülni fog nekik a menekülés. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy EU beavatkozás és kontroll nélkül elkerülhetetlen a vég. Nem fogják tudni saját erőből megoldani. Politikai és gazdasági konzenzusra lesz szükségük, aminek mindig komoly ára van.

De most szakdjuk el a görögöktől. Direkt akartalak sokkolni egy valós történettel, Nem véletlenül izzadtál le vagy ment fel a vérnyomásod a cikk elején. Valljuk be egymás között, hogy valószínűleg tartottad egy pillanatig, hogy nálunk is előfordulhat ez az esemény (ugye volt már szó Mnyp vagyonról... ). Magyarország jelenleg nem veszélyeztetett nyugdíj szempontból. Viszont a fontos közlés ebben az időtáv. Ugyanis az ismert korfa probléma, az adózók negatív összetétele valamint a nyugdíjrendszerünk pilotajátéka olyan brutális egyveleget alkot, aminek a vége változatlan hozzáállással egy társadalmi katasztrófa és a nyugdíjrendszer komplett összeomlása lesz.

Erről a témáról beszélni kell, mivel a legtöbben még mindig elutasítják a tényeket. Éveken keresztül azt mondták az okosok, értékesítési trénerek, szakértők, hogy az ügyfeleket el kell álmodoztatni, mit szeretnének nyugdíjas korukban csinálni. Szeretnél utazgatni egzotikus helyekre? Jó autóval akarsz járni? Minden álmod megakarod valósítani? Na ezért tegyél félre saját nyugdíjcélú megtakarításodba.

A nagy francokat!

Beszéljünk már végre komolyan, mert a környezetünkben sorra dőlnek be a nyugdíjrendszerek különböző okoknál fogva. Számtalan figyelmeztetést kapunk arról, hogy baj lesz nálunk is. Biztosan tudjuk, hogy jelen forgatókönyv szerint ahogyan haladunk előre az évtizedekkel, a társadalom nyugdíjának jelentős részét saját megtakarítása fogja kitenni (vagy nem lesz nyugdíj) és egyre kisebb hányadot fog tudni az Állam megfinanszírozni.

Nem azért kell saját magadnak félretenni, hogy utazgatni tudjál isten tudja hova. Azért kell félretenni, mert 20-30 év múlva esedékes nyugdíjas éveidben nem biztosított, hogy lesz egyáltalán mit enned vagy lesz pénzed gyógyszerekre. Az sem biztosított, hogy megéled a nyugdíjat, hiszen a rendszer logikus válasza erre a nyugdíjkorhatár folyamatos eltolása.

Lassan ébresztő van!

:::

Ezzel most direkt provokálni akarlak, hogy végre gondolkozzunk előre! Cáfoljatok meg kommentben, értsetek egyet, adjatok igazat vagy hülyézzetek le! Csak végre őszinte és egyéni véleményeket adjatok, amivel másoknak is tudtok segíteni, ne pedig a politikai demagógiát használva hozzatok tv-ben hallott bullshit példákat, érveket és ellenérveket.

:::

Van miről beszélnünk...szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy klikk

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr307391642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2015.04.23. 14:30:20

Na elmész te a picsába az átbaszós címeiddel. Ennyire szarul megy a biznisz? Vérlázító, a poszt meg olvashatatlan szar.

Szarvas Norbert 2015.04.23. 14:50:57

@pöcsköszörű:

Nagyon sajnálom, ha a személyeskedésen túl nem akarod meglátni a lényeget és a mondanivalót....

Uni1002 2015.04.23. 14:53:18

A magyar átlagnyugdíj 2,5x-ét kapja egy görög kisnyugdíjas.
Meg fogják kapni a jövő hónapban is.
Kár riogatni...

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2015.04.23. 15:32:30

@Szarvas Norbert: kérésedre végigszenvedtem, egy szó újdonság nincs benne, közismert dolgok rettenetesen megírva. Kicsit többet kéne gondolkodni, meg többször átolvasni, esetleg írástudóval átnézetni

Mészáros Laci 2015.04.23. 15:36:41

Hiába teszek félre öreg napjaimra: a pénzt nem lehet megenni.

Szarvas Norbert 2015.04.23. 15:36:51

@pöcsköszörű: meg mindig nem ez a lenyeg:) harmadjara hatha sikerul

vNHM 2015.04.23. 15:54:19

Ez valami vicc? Mert annak szar! Ha meg azt hitted valami komolyat írsz, elkeserítelek, valóságalapot nélkülöző, szar rémhírterjesztő vagy!

Szarvas Norbert 2015.04.23. 16:00:26

@vNHM: kerek konkretumokkal cafolni azt amit kifogasolsz...

nemecsekerno_007 2015.04.23. 16:11:09

Erre miért kell rácsodálkozni? A mai 30-as, 40-es korosztálynak nem lesz nyugdíja, max. havi 30 ezer. A mostani járulékok, a mostani nyugdíjasoknak mennek, kb. 70%-uk. Persze, legyen tandíjmentes a felsőoktatás, aztán a diplomások húznak külföldre. Ki a f***m termelne itt másnak nyugdíjat, meg TB járulékot? Persze érthető a fiatalok üzleti szemlélete amikor arról döntenek, hogy Mo. v. külföld de jó lenne ha ők is megértenék az ittmaradókat ha azok is üzletileg állnak ehhez a dologhoz. Értsd: "röghöz kötés" tandíj, szakok összevonása, megszüntetése. Az nem lehet az egyetem autonómiájának a része, hogy a gazdag nyugati országoknak közpénzből termelnek szakembert. Élő klasszikusunk mondata azért igaz: "...a felső tízezer termeli magát újra közpénzen...

Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu) · http://bolondgombak.hu 2015.04.23. 16:11:52

A hiba szerintem magával a nyugdíjjal mint gondolattal van. Ez az ötlet, hogy megöregszünk, és utána nyugdíjba megyünk, szerintem még akkor is romboló, ha a saját felhalmozott pénzünkből finanszírozzuk. Ha a gyermekeink pénzéből tesszük akkor már nem csak bennünket rombol, hanem még a gyermekeinket is fojtogatja anyagilag. A nyugdijból mint alapötletből rengeteg hátrány származik. Először is, úgy állítja be a munkát, mintha az valami rossz dolog lenne, és a nyugdij mint egy célvonalként jelenik meg, hogy onnantol vége a küszködésnek. Ez nyilvánvalóan kihat a munkásévek alatti teljesítményünkre. Másodszor, a nyugdijba vonultak soxor elvesztik az életben tartó motivációjukat, az értékesség érzetüket. Ha nincs rám szükség, akkor sokunknak a teste engedelmeskedik. Rengeteg ember hal meg a nyugdijba vonulásuk utáni 2 éven belül. Harmadszor, a legtapasztaltabb, embereket vesszük ki a gazdaságból és állítjuk át szimplán fogyasztóvá. Természetesen nem kívánom, hogy idős emberek olyan munkát végezzenek, amelyre a testük már nem képes. Szó sincs erről. De idősebb emberek sokkal érettebb döntéseket, tanácsokat tudnak adni mint a fiatalabb generáció. (Sajnos természetesen nem mind, az arrogancia es az oktalanság korfuggetlen tulajdonság). Én értékesnek tartom az idős embereket, és értékesnek tartom a munkájukat. Soxor pedig egyetlen tanácsuk több pénzt tud hozni a konyhára, mint sok napi munkánk.

Az, hogy a felosztó/kirovó nyugdíj meg fog szünni, nem kérdéses. Csak meddig bírjuk magunk előtt görgetni ezt a halmozódó pénzügyi kötelezettséget. Amikor bedől, akkor éhezés lesz. Szomorú ezt leírni. Ha hamarabb lépünk, akkor az átmenet valamivel enyhébb lesz és a társadalom többi része nem feltétleül omlik vele együtt. Ha kitoljuk a falig, akkor egyszerre fogja mindenki kapni a pofont. Akkor nem csak az idősek fognak valószínű éhezni, hanem közbiztonsági problémákkal, teljes gazdasági összeomlással is járhat.

A jó hír az, hogy van megoldás. Az ha mi magunk elkezdünk változni, tanulni, és nem másokat (az Államot, a politikusokat, a vállalkozókat, a bankokat) hibáztatunk, hanem mi elkezdünk kicsiben építkezni. Mindenki söpör a saját portája előtt. Tanulni, vállalkozni kezdünk, munkahelyeket hozunk létre. Ez működik. Eddig a történelem során mindig működött.

room_101 2015.04.23. 16:27:04

Akkor néhány dolog gondolatébresztőnek:
- Nagyi (aki 30-as években született) szülei kötöttek rá életbiztosítást, ami akkor nagyon nehezen összekuporgatott pár pengő volt havonta. Azután jött a háború meg 1946-ban a hiperinfláció, és az egész megsemmisült.
- Anyósom a kényszervállalkozó sógort a nyugdíjából meg a megtakarításából segíti ki rendszeresen, nehogy bedőljön a vállalkozás.
- Ha valaki meghal röviddel nyugdíjbavonulása uán, az direkt jó a rendszernek nem?
- Külföldön munkavállaló is fizet nyugdíjjárulékot (csak nem ennek az országnak, de ez az ő szempontjából mindegy)
- Mivel egyre többen "svarcban" dolgozva mennek nyugdíjba, a fizetendő nyugdíj is csökken ezzel.

zackie 2015.04.23. 16:30:32

A poszt szerzője már az "angliai" írásával is bizonyította milyen szakértő.:)

gmihaly 2015.04.23. 16:36:31

Miért akarsz a nagypofájú, nagyképű hazai "mainstream" közgazdák követője lenni? Nem qrtak el eleget? Nem éltek többszörösen vissza az irántuk megnyilvánuló bizalommal ? Ez a riogatás nagyon rosszhiszemű.

gmihaly 2015.04.23. 16:37:40

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu): Ifjú Titánkám! Ezt most mondod! De jön még kutyára dér...Csak egyszer kell lerobbannod, majd másképp gondolkodsz!

program készítő 2015.04.23. 16:41:04

A fidesztől is el tudnám képzeni.Akinek még nem volt dolga Orbánnal az persze nem.(MANYUP pénzek fedezetkénti elfogadása 2010 növekedési pályázat),bizonyítékok a blogon.

Szarvas Norbert 2015.04.23. 16:42:18

@room_101:

"egyre tobben dolgoznak svarz..."

ehhez a gondolathoz lenne egy eros erven amivel nem leszek szimpatikusabb

mi tortent a devizahitelesekkel? mivel nagy tomeget erintett (szavazot es embert) ezert az allam masok zsebebe nyulva kompenzalt vmit

mivel a jovoben kritikus tomeget fog erinteni a svarz ezert kepzeld el az imenti sztori analogiajara mi fog tortenni es mennyire eletszeru h az allam nem csinal semmit...

Szarvas Norbert 2015.04.23. 16:44:13

@zackie: az angliai cikkre mondhatod h hulye vagyok csak eppen a kerdoivek, reakciok, megkeresesek jelentos resze engem igazol vagyis azt h letezik az a jelenseg amit leirtam es nem mindenki multi igazgato londonban ahogyan eleg sokan beirtak kommentbe...

Szarvas Norbert 2015.04.23. 16:45:00

@gmihaly: nem akarok sebki kovetoje lenni de a szamok a nyugdijjal kapcsolatban nem engednek mas velemenyt...

Sir Galahad 2015.04.23. 16:55:28

Az miért jó, ha "nyugdíjcélú megtakarításba" fektetem a pénzemet? A nyugdíjbiztosító eltapsolhatja, az állam elveheti... ugyanott vagyok.

Szerintem az gondoskodik a jövőről, aki vállal gyereket és gondoskodik arról, hogy később jól kereső szakmája, hivatása legyen. Nincs más lehetőség, mint a nyugdíjrendszert úgy átalakítani, hogy személyhez kötjük a befizetések és a kifizetések zömét, másképp sem a rendszer, sem az ország nem lesz fenntartható.

Szarvas Norbert 2015.04.23. 17:17:38

@Sir Galahad: az allam a biztositotol nem veheti el a penzt (jog) , a biztosito pedig akkor nem tudja eltapsolni a zsetont ha garantalt alapba helyezed a penzed...

A nyugdijbiztositas csak egy sok megoldas kozul... Vegyel 10 evente egy kis lakast, ingatlant, foldet... Kezdj el vallalkozni... Tedd a parnad ala... Barmit csinalhatsz, a lenyeg h csinalj vmit amivel elore gondolkozol anyagilag... Semmi sem garantalt, csak az hha semmit nem csinalsz akkor semmi sem lesz

Szarvas Norbert 2015.04.23. 17:19:45

@Sir Galahad: a gyerekes reszhez igazi perspektiva.. A gyerekedet felneveled h aztan o is csaladot alapithasson.mviszont az o nyakaba akarod varni magadat is hiszen a te eltartasod a gyerek dolga, aki statisztikak alapjan atlagjovedelembol eppen ki fog jonni(most az atlagrol beszelek) es meg magat is nehez fenntartania, a gyerekeit tamogatnia... Nem hogy meg teged is... Neked hol kellett a szuleidet eltartanod 15 even keresztul?

gmihaly 2015.04.23. 17:40:44

Miféle számok? Államátb&szósok? Mert sok ám az ellenérdekelt...Foglalkoztatás? Munkaerőpiac? "Eltartottak"? Kb. 40 év járadékfizetés? Az a zsé pölö hova lett eltapsolva?

gmihaly 2015.04.23. 17:41:41

@Szarvas Norbert: Miféle számok? Államátb&szósok? Mert sok ám az ellenérdekelt...Foglalkoztatás? Munkaerőpiac? "Eltartottak"? Kb. 40 év járadékfizetés? Az a zsé pölö hova lett eltapsolva?

Sir Galahad 2015.04.23. 17:43:27

@Szarvas Norbert: Nekem most kell, olyan formában, hogy a jövedelmem egy részét levonják nyugdíjjárulékként. Erről te nem hallottál?

Blogger Géza 2015.04.23. 18:07:54

Magyarországon ez nem fenyeget, amíg a baloldal nem kerül hatalomra. Viszont a szélbal már alapjövedelemmel riogat, ami lehet, hogy tényleg a nyugdíj megszüntetésével járna. A feladat egyszerű: nem szabad őket a hatalom közelébe engedni.

KUHULIN 2015.04.23. 18:12:55

@Szarvas Norbert: Ha nem csak ékezeteket nem használnál, hanem nagybetűket sem, akkor még nagyobb szakértő lennél! :P

sanyix 2015.04.23. 18:17:42

@Blogger Géza: magyarországon ez fenyeget, egyre jobban.

s 2015.04.23. 18:23:47

@pöcsköszörű: 20 évet sietett. Már ez is baj?

zobod 2015.04.23. 18:27:36

Versenyképes, és magas aktivitási rátájú hazai munkaerő állomány nélkül aligha lesz bő forrása a munkajövedelmekből elvont, és a felosztó-kirovó rendszeren keresztól újraelosztott nyugdíjjáruléknak. A korfa is súlyos, de az egy dolog, ott van még az is, hogy a 10 év alattiak összetétele alapján attól tartok, hogy 20-30 év múlva nem azok a piacképes, kvalifikált munkavállalók lesznek nagy többségben, akik versenyképes jövedelméből levont járulékok tisztes öregségi nyugdíjat biztosíthatnának a munkából kikopó előző generációknak. Persze szurkolok, hogy ne így legyen, de sajnos pesszimista vagyok...

midnight coder 2015.04.23. 18:28:45

Ha az MSZP kormány marad 2010-ben akkor mára mi is itt tartanánk. És a manyupot a hajára kenhetné az is akinek volt: egyrészt az a 8% kb. az államilag támogatott gyógyszerre ha elég, ha enni is akarsz akkor marad a kuka. Ja bocs, ha állam bácsi bedől, nincs államilag támogatott gyógyszer sem. Meg egészségügy sem. Szóval, aki arra játszott volna, hogy sebaj ha állam bácsi bedől, majd megment a manyup, az szellemi téren picit hátrányos helyzetű.

midnight coder 2015.04.23. 18:30:28

@zobod: És azt is tedd hozzá, hogy aki viszont nem hülye, az kimegy dolgozni az 5x-ös fizu reményében. Ehhez tesz még hozzá az MSZP azzal hogy szorgalmazza a progresszív adózást.

s 2015.04.23. 18:34:24

@Sir Galahad: "Szerintem az gondoskodik a jövőről, aki vállal gyereket és gondoskodik arról, hogy később jól kereső szakmája, hivatása legyen."

Aha. A gyerek fog eltartani? Mert ahhoz, hogy itt, Magyarországon fizessen járulékot, ahhoz az is kell, hogy itt legyen munkalehetőség, hogy dolgozhasson. Ennyire bízol a több évtized múlva vitt gazdaságpolitikánkban, hogy erre teszel fel mindent?

s 2015.04.23. 18:40:00

@Blogger Géza: Ez érdekes felvetés. Ha a fidesz lesz végig, akkor nem lesz gond a nyugdíjjal, minden más esetben igen. Ez annak fényében meglepő gecire, hogy ők baszták el a manyup pénzt nyom nélkül, aztán basztak teljesíteni a nevesített nyugdíj járulék befizetés bevezetését is.

Sir Galahad 2015.04.23. 18:43:21

@s: A mostani nyugdíjasokat is a mostani aktívak tartják el, nem akkora újdonság ez. Más lehetőség nemigen lesz, mert pont mivel a jelenleg aktívak terhét nyomja a jelenlegi nyugdíjasok eltartása, az amúgy is kockázatos kimenetelű öngondoskodásra egy szűk, jómódú réteget leszámítva nincs lehetősége senkinek.

Blogger Géza 2015.04.23. 18:48:55

@s: Ez valóban többlet biztosíték, hiszen "manyup" álnév alatt egy csomó pénz áramlott ki a rendszerből anélkül, hogy valaha nyugdíj lett volna belőle. Most viszont a befizetett nyugdíjjárulékokból tényleg csak nyugdíj lesz. S mivel egyre nő a reálbér, s egyre több az alkalmazott is, egyre nő az alap, amiből nyugdíjat lehet fizetni.

lékek és ellensúlyok 2015.04.23. 18:58:13

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu):

Hát igen, momentán én már felkészültem arra, hogy nem leszek "nyugdíjas" legalábbis a szó hagyományos értelmében. Nyomom amíg lehet, aztán ......

werecke 2015.04.23. 19:06:46

@Szarvas Norbert: Meg a Qestoros spekulánsok is akik szarul spekuláltak és most tartják a markukat. Na én se lettem szimpatikus...

gtri 2015.04.23. 19:25:06

@Blogger Géza:
Azért van egy aprócska tény, aminek a beépítése a rendszerbe kicsit gyengíti a "biztos nyugdíj" jövőképet. Átnevezték a járulékot szociális hozzájárulási adóra? Mi szükség volt erre ha olyan biztos lenne ezen a területen bármi? A járulékért jár ellenszolgáltatás, az adóért nem. Amíg a visszanevezést nem hajtják végre addig csak mese a "biztos állami nyugdíj". Nem azt kell figyelni, hogy mi a hablaty, hanem azt, hogy mi a tett.

Blogger Géza 2015.04.23. 19:31:12

@gtri: A dolgozók béréből levont járulék továbbra is járulék. A nyugdíjak kiszámításánál egyébként semmi jelentősége a cégek által átutalt szochónak, és korábban sem volt. Tehát tényleg nem a hablatyra kell figyelni.

midnight coder 2015.04.23. 19:32:40

@werecke: Ha jól emlékszem a manyupnál is volt efféle állami garancia. Ha bedőlt volna a manyup, akkor állam bácsi fizet mint a katonatiszt. És a hazai pénzügyi rendszert ismerve nagyon csodálkoztam volna rajta, ha nem dőlnek be mire a nagyobb fizetésekre sor kerül.

midnight coder 2015.04.23. 19:36:45

@gtri: Amíg van miből fizetni, addig lesz nyugdíj. Ha nincs miből fizetni, akkor nem lesz. Ahogy állami egészségügy sem, meg oktatás, meg rendőrség, bíróság, katonaság. Nevezheted a dolgot bárminek, ha összeomlik a rendszer akkor mindenképp az lesz mint amit az egyszeri cigányprímás mondott a rajkónak: járni jár, csak nem jut.
Persze az is igaz, hogy egy ilyen csőd esetén a befektetések sincsenek túlzott biztonságban. Azaz addig jó, amíg nincs csőd. Erre pedig a baloldali pártok távoltartása a hatalomtól a legjobb recept.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 19:41:51

@Szarvas Norbert:
Amit írtál, az valódi probléma, akkor is, ha úgy tekintünk rá, mint a tizenkettedik emeletről leesett leesett ablakpucoló a harmadik emeletet elérve: eddig minden rendben van.
Gyanítom, hogy hasonló okokból örvendezünk a mesterséges deflációnak is.
Más:
csökken jövőre az szja!
Ollé!!!
De lesz helyette járulék és illeték emelkedés, valamint a különadók.
Az adócsökkentés kormánya egyrészt leesett a söralátétről. másrészt nem tudja, hogy az adó = minden aminek neve adó (ámde a lakihegyi mégsem... - gyengébbek kedvéért!), valamint a járulék .... - de inkább idézem a törvényt: Art. 4. § (1) E törvény hatálya kiterjed
a) az adóval, a járulékkal, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre (a továbbiakban együtt: adó).
Így önmagában semmit nem mond az aki bejelenti, hogy - mondjuk - 10 százalékkal csökken a személyi jövedelemadó, ha egyben arról már nem ad hírt, hogy a járulékok viszont 15 százalékkan növekednek.
Hasonlót csinált már az első Orbán-kormány.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 19:49:28

@gtri:
Alaptörvény
XVI. cikk
(4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.

gtri 2015.04.23. 19:50:30

@Blogger Géza:
Tehát megváltoztatták a nevét csak azért mert...semmi jelentősége? Ezt ugye nem gondolja komolyan. Kivettek egy jelentős részt a "járuléknak" nevezett összegekből és átnevezték adóra. Ha semmi jelentősége, akkor nyugodtan visszanevezhetik. :)

Blogger Géza 2015.04.23. 19:52:21

@illedelmes illegális illiberális demokrata: Ez 2010 előtt is így volt, csak másik jogszabályban volt.

Blogger Géza 2015.04.23. 19:54:07

@gtri: Már miért kéne visszanevezni? Hülyeség. Elég abszurd dolog lenne az, ha egy CÉG nem fizet be egy őt terhelő közterhet, attól mondjuk egy magánszemély ne jusson egészségügyi ellátáshoz vagy nyugdíjhoz.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 20:13:21

@Blogger Géza:
Azért hivatkoztam jogszabályra, és idéztem is, hogy kellően hiteles legyen amit írok.
Tisztelj meg azzal, hogy válaszodban hitelesnek látszani törekedsz.
Biztatlak is!
Tegyél mégegy kísérletet!

anyadmajma 2015.04.23. 20:16:54

@Blogger Géza: te fasz, a cég nem fizet közterhet, csak annak hívják., mint a nyugdíj is hozzájárulás. Amit a cég fizet utánad, az is a te béred, mert a cégnek mindegy, hogy te mennyit viszel haza a bértömegedból/költségedből, de amilyen csont analfabéta fasz hülye vagy, úgyis hiába mondom, rendes hazaáruló bolsevik geci vagy, csak a tények nem zavarnak.

anyadmajma 2015.04.23. 20:18:36

@Blogger Géza: ja, és tényleg, az adóért és a járulékért is jár ellenszolgáltatás. a hozzájárulásért nem, legalábbis a jelenlegi magyar és eu-jog szerint.
Szerinted miért nevezték át a nyugdíjJÁRULÉKOT hozzájárulássá? HE?

anyadmajma 2015.04.23. 20:20:45

@midnight coder: Te is egy ilyen hazaáruló bolsevik geci lehetsz, akkor menjél szépen stadionba meccset nézni, ha beteg leszel, vagy a gyereked lesz beteg, nem ám kórházba orvoshoz.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 20:21:43

@anyadmajma:
Rossz alanyt választottál.
Így soha nem tudod meg!
:)))

Blogger Géza 2015.04.23. 20:25:58

@illedelmes illegális illiberális demokrata: Ez ennyire nem új dolog:

1952. évi IV. törvény

a házasságról, a családról és a gyámságról

61. § (1) A tartásra jogosultat rokonai közül elsősorban leszármazói kötelesek eltartani.

anyadmajma 2015.04.23. 20:27:27

@Szarvas Norbert: Pedig lehet, hogy mégsincs igazad, mer én láttam a tévében, azt mondták, hogy itt jövőre aztán olyan jó világ lesz, hogy a rendőrök is rúd téliszalámival fogják a gucci-öltönyös nyugdíjasokat ütni, akik azért tüntetnek, hogy ne csökkentsék a lazac árát.
Vagy éhendöglik mindenki, aki nem fideszes, mert attól elvesznek mindent.
A nyugdíjrendszerről minden épelméjű, 60IQ-nál többel rendelkező ember tudta az elmúlt 25 évben, hogy nem működik. Csak akik tehettek volna ellene, szartak rá. Kellett az aktuális szavazó.
A Ratkó gyerekek most mennek majd még csak nyugdíjba. És mi lesz, ha majd 25-30 év múlva mennek a Ratkó unokák, akiknél a gyerekszám nem éri el az 1.4-et?

Blogger Géza 2015.04.23. 20:28:27

@anyadmajma: Ennyi hülyeséget egy hozzászólásban tényleg ritkán olvasni. Gratulálok. hogy lenne már a cég közterhe a TE béred? Pfff...

anyadmajma 2015.04.23. 20:28:36

@illedelmes illegális illiberális demokrata: hát ettől a gyp-stől tuti nem. Ennek annyi esze sincs, hogy megértse a kérdést.

anyadmajma 2015.04.23. 20:32:49

@Blogger Géza: Hát, jó, lassan írom, hogy az ilyen hülyék is megértsék, mint te.
A cégnek van X-ezer ft-ja egy munkakörre. Abból befizeti a 33%-ot az állam felé, amire kötelezik. Aztán, a maradék rákerül a papírodra, hogy az a bruttó béred. A cég pont leszarja, hogy te az X-ezer Ft.-ból mennyit viszel haza, neki akkor sincs rá több.
De, hogy köznapibb példa legyen: A kötelező biztosítás adója 30%. nem te fizeted, hanem a biztosító. Viszont a biztosítót törvény kötelezi, hogy először azt kell beszedni tőled, elutalni az államnak, és csak az utána maradt pénzt fordíthatja a te biztosításodra. De nem te fizeted, hanem a szemét biztosító, igaz?

Blogger Géza 2015.04.23. 20:35:50

@anyadmajma: Hiába hajtogatod, attól még a hülyeség hülyeség marad. A céget terhelő közteher nem a te béred. Vagy megérted, vagy meghalsz hülyén, nem izgat.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 20:40:52

@Blogger Géza:
Most arra kérlek, játszunk tisztességesen.
Idézted a 61. § rendelkezését. ez csak a fele a valóságnak. ezért tegyük hozzá az elejét is:
"60. § (1) Rokonaival szemben, az alábbi rendelkezésekben (61-62. §) meghatározott körben, az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja és akinek tartásra szorítható házastársa sincs."

Azért kösz, hogy időt szántál a válaszra.
Sokat segítene, ha minden hozzászólásodra legalább ennyi időt fordítanál.

anyadmajma 2015.04.23. 20:43:00

@Blogger Géza: és miért is nem, te fasz? hozzál már fel egy érvet, hogy miért nem,
Ja, ahhoz meg kéne dupláznod az IQ-d, hogy végre két számjegyű legyen. Látszik, hogy életedben nem dolgoztál, rendes fideszes vagy, állami pénzen dőzsölsz munka helyett.

Blogger Géza 2015.04.23. 20:44:32

@illedelmes illegális illiberális demokrata: Természetesen most sem köteles senki gondoskodni a szülőjéről, ha az el tudja tartani magár. semmi érdemi változás nincs e téren. Ez csak a tudatlanoknak volt újdonság, akik korábban nem ismerték a jogrendet.

Blogger Géza 2015.04.23. 20:45:36

@anyadmajma: OK, akkor a második verzió lép életbe. :) Ennyi.

anyadmajma 2015.04.23. 20:48:02

@Blogger Géza: mi, hogy megduplázod az IQ-d, és két számjegyű lesz?
Mennyé szavazzá a fideszre, ahhoz van eszed. Bár szerintük is a 8,5 millió emberből 2 millió az 2/3.

Kerek négyszög 2015.04.23. 21:20:08

@Blogger Géza:
"A céget terhelő közteher nem a te béred."

De a bérhez kötött költség, ami a bérrel arányos. Nem lehet azt mondani, hogy semmi köze a bérhez. Egy magas béreket fizető vállalkotás bérterhe miért magasabb?

Kerek négyszög 2015.04.23. 21:25:40

A fidesz szétverte a magyar 120 éves nyugdíjbiztosítási rendszert. Aki tagadja, hogy az adóvá alakítás nem totális jogfosztás (nem jár semmi a befizetés fejében, örülj ha kapsz valamit), az vagy hülye, vagy vérfideszes.

Kerek négyszög 2015.04.23. 21:27:55

@Kerek négyszög: TB rendszert akartam írni, bocs. Az is adó lett járulék helyett, tehát detto.

gtri 2015.04.23. 21:34:24

@Blogger Géza:
Akkor nézzük a tényeket:
Forrás:
www.onyf.hu/m/pdf/Statisztika/Koeltseegveteesi_oesszefoglaloo_1406.pdf

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei (2014-es adatok):

Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és
munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék: 2 052 901,7 millió Ft

Biztosítotti nyugdíjjárulék: 870 721,2 millió Ft

A változtatás előtt a 2 052 901,7 millió Ft is teljes egészében járuléknak számított. Az emberek jogosan reklamálhattak volna, ha abból nekik nem fizetnek nyugdíjat. A változtatás után már nem reklamálhatnak jogilag (persze égne a Fidesz székház az elégedetlenkedők "jelzése" miatt, ha nem akarnának fizetni). Vagyis több mint 2/3-át a nyugdíjalapnak jogilag "képlékennyé" tették. MOST fizetnek belőle nyugdíjat? Igen. Van jogi garancia arra, hogy a jövőben is így lesz? A pénz több mint 2/3-a esetében NINCS, azt kivonták a "járulék"-nak nevezett pénzek köréből. És ennek ne lenne jelentősége? 2 trillió forintról beszélünk! A színpadon lévő puska még nem sült el, de megtöltötték.

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 21:42:46

@Kerek négyszög:
Itt egy példa:

Bruttó havi munkabér: 400.000 Ft
Éves bruttó jövedelem: 4.800.000 Ft
Eltartottak száma: 3
Kedvezményezett eltartottak (gyermekek) száma: 1
Szociális hozzájárulási adó: 108.000 Ft
Szakképzési hozzájárulás: 6.000 Ft
Munkaerő-piaci járulék (1,5%): 6.000 Ft
Egészségbiztosítási járulék (7%): 28.000 Ft
Nyugdíjjárulék (10%): 40.000 Ft
GYES: 0 Ft
Családi adókedvezmény: 33.000 Ft
Friss házasok adókedvezménye: 0 Ft
Számított SZJA: 64.000 Ft
Családi adókedvezménnyel csökkentett SZJA: 31.000 Ft
Fel nem használt családi adókedvezmény: 0 Ft
Összes adó: 31.000 Ft
Adójóváírás: 0 Ft
Felhasznált összes munkavállalói kedvezmény: 33.000 Ft
Havi összes levonás a bruttó bérből: 105.000 Ft
Havi összes munkaadói kedvezmény: 0 Ft
Havi összes munkaadói járulék: 114.000 Ft

Összesen havonta az államnak fizetendő: 219.000 Ft

Munkaadó összes havi költsége: 514.000 Ft

Nettó havi munkabér: 295.000 Ft
Családi pótlék: 17.000 Ft
Havi összes nettó jövedelem: 312.000 Ft

illedelmes illegális illiberális demokrata 2015.04.23. 21:46:04

@Blogger Géza:
"Ez csak a tudatlanoknak volt újdonság, akik korábban nem ismerték a jogrendet."

Nálam kizártad magad a további beszélgetésből.

gtri 2015.04.23. 21:58:09

@midnight coder:
Nézzük a tényeket:
A kormány bejelentette, hogy a magyar gazdaság tavaly (2014-ben) 3,6 %-al nőtt. 2013-ban a magyar GDP 29 114 milliárd forint volt. 2014-ben tehát ez növekedett 3,6%-al, vagyis a növekmény több, mint 1000 milliárd forint (1048 milliárd). Mivel hazánkban kb. 50%-ot elvon az állam a jövedelmekből, ezért az 1048 milliárdból 524 milliárdot tudott magának beszedni. Hol van itt összeomlás? Sehol.

A járni jár, csak nem jut szép lenne, ha mindenkire egyformán érvényes lenne. A foci pl. TAO pénzeket kaphat, az egyetemek nem. Miért nem? Mert az a szándék, hogy a fociklubok kaphassanak közpénzt ebben a formában, az egyetemek pedig ne kaphassanak. Szóval egyeseknek jut, másoknak pedig azt mondják, hogy "járni jár, csak nem jut" (Pedig 524 milliárddal több csörög az államkasszában, mint egy évvel korábban.) Tehát a problémám az, hogy nagyon szelektív ez a "járni jár, csak nem jut".

Blogger Géza 2015.04.23. 22:08:22

@gtri: Nem reklamálhattak, mivel a bevételek egy része pl. a manyupokon keresztül kifolyt teszem azt alapkezelési díjra, és ez ügyben én sehol nem reklamálhattam. Továbbá korábban is megtehette simán az állam, hogy mondjuk csökkenti a járulékokat (vagy az alapjukat), és akkor kevesebb folyik be oda, és ekkor sem reklamálhattam sehol. Ezek álgaranciák.

micsoda? 2015.04.23. 22:10:21

Valóban leizzasztó a poszt, de csak azért mert nálunk a józan észt is felül írják. Egyébként a görög nyugdíj legalább a kétszerese a hazai átlagnak, volt miből gondolni a jövőre. Épült a sok nyaraló, ráadásul állami kedvezménnyel.

gtri 2015.04.23. 22:22:32

@Blogger Géza:
Mégis roppantul lényeges volt a Fidesz-nek, hogy eltávolítsa a rendszerből az "álgaranciákat". Ugyanis a Fidesz mindenhol így jár el. Valamit törvény garantál egy csoportnak? Megváltoztatjuk a törvényt, hogy ne garantálja! Ha ezek álgaranciák lennének, akkor nem lenne ezekre a "kiiktatásokra" szükség, akkor be kellene tartani a szabályokat.

Egyébként mi a véleménye arról, hogy az önkéntes pénztárak is alapkezelőknél tartják a pénzt és ők is fizetnek ezért az alapkezelőknek. Be fogja szántani őket a kormány a bűnükért? Biztonságban van ez emberek pénze náluk? Meg kell azt a pénzt menteni?

Blogger Géza 2015.04.23. 22:28:17

@gtri: Nem kell, annak nem állami járulék az alapja. Egyébként is sokkal jobban áll az ország, mint 5 éve, amikor a csőd szélén táncolt. Most az egyre jobb gazdasági mutatóknak hála azon agyalhat a kormány, hogy hogyan hagyjon több pénzt a adózóknál, Most SZJA-csökkentés és húsáfa csökkentés jöhet.

gtri 2015.04.23. 22:30:07

@Blogger Géza:
Példa a "gonosz" önkéntes nyugdíjpénztárra. Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár alapkezelői:

forrás:
www.vasutaspenztar.hu/index.php?gr=35&hir=342#fel

"BIZTONSÁGOS A NYUGDÍJPÉNZTÁR BEFEKTETÉSE!
2015-03-16

A Nyugdíjpénztár részére három Alapkezelő végez vagyonkezelési tevékenységet: az EQUILOR Alapkezelő Zrt., a PANNÓNIA CIG Alapkezelő Zrt. és a CONCORDE Alapkezelő Zrt."

Most akkor be kell szántani a Vasutasok pénztárát vagy sem?

gtri 2015.04.23. 22:32:11

@Blogger Géza:

Éppen most alkalmazza a "ha járuléknak hívjuk, akkor kell, ha nem járuléknak hívjuk akkor nem kell" elvét. Most bizonyítja, hogy nagyon is lényesges hogy valamit járuléknak hívunk vagy sem. :)

Blogger Géza 2015.04.23. 22:33:15

@gtri: Le sem írtam most a járulék szót.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 22:34:13

@Blogger Géza: Géjza mér nem az asszonyt küldöd ide,na nem azé'mert több esze van,hanem mert több pénzt keres azzal ami a lába között van,de a párja a nyakadon.Akik mnyp tagok voltak és még akkor mentek nyugdijba, akkor a megállapitott nyugdij
75 %-át az államtól, a 25 %-át pedig a mgny-tól kapták. A mnyp megtakaritásukból
fizetett 25 % nyugdijnál választhatták, hogy pl. havonta kérnek 10 eFt-ot és ezt addig kapják, amig kitart az összegyüjtött pénzük, vagy kérhették egy összegben is. A lényeg, hogy a mnyp-ból annyit kapnak, amennyit befizettek. De az állami nyugdijból mindenképpen CSAK 75 %-ot kaptak! Tehát, akik most nem fizetnek,
azoknak kevesebb mgny-tól kapott nyugdijuk lesz. A nyugdijjárulékként pedig
10 %-ot vonnak le (ez oszlik meg állami és magánnyugdijra). Azon is el lehet gondolkodni, miért a mgny vagyona "fáj" a kormánynak? Ugyanis évekkel ezelőtt még
a fenti nyugdijjárulékon felül a munkáltató fizetett a bruttó bér után 24 % nyugdijjárulékot (ez is a nyugdijak kifizetéséhez kapcsolódó alap volt). Jelenleg a mun-
káltató 27 % szociális hozzájárulást fizet, ami ugye adó, tehát ebből arra költ a költség-
vetés, amire akar. Persze, hogy "nyögik" a nyugdij kifizetéseket! Véleményem szerint a
mnyp pénztárak meghagyásával a nyugdijrendszer már fontos lépést tett volna az
átalakitás felé, vagyis ma már majdnem hogy 2 lábon állna, és nem terhelné a költségvetést annyira.
Vagyis a mnyp einstanddal a FideSS a jövőt élte fel!
Szép .szép és hasznos ,kellemes is egy jó pénisz,de miért a nyakadon hordod?.....amúgy semmi bajom vele,nekem teccik,jól mutatja mekkora fäszfej vagy..

Blogger Géza 2015.04.23. 22:34:31

@gtri: Nem kell, ide az emberek önként teszik a saját pénzüket, és nem kényszerből folynak oda állami járulékok.

gtri 2015.04.23. 22:36:43

@Blogger Géza:
A kórházak 80 milliárdos tartozását is kifizetik, amikkel a szállítóknak tartoznak? 60 millirádra van ÍGÉRET. Még vizsgálják a helyzetet. :) A tartozások egy része pedig már egy éve lejárt.
A kórházak megkapják a "járni jár, de nem jut"-ot a jó gazdasági helyzetből. :)

gtri 2015.04.23. 22:38:10

@Blogger Géza:
Ezt írta: "Nem kell, annak nem állami járulék az alapja." Ebben nagyon is benne van a járulék szó.

gtri 2015.04.23. 22:41:24

@Blogger Géza:
A megmaradt magánnyugdíjpénztárakban is mindenki saját akaratából maradt bent. Mégis nemrég hoztak egy szabályt, amit csaki rájuk szabtak, az az önkéntes pénztárakra nem vonatkozik. Pedig mindkettőben önkéntesen vannak az emberek.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 22:49:04

@Blogger Géza: " Egyébként is sokkal jobban áll az ország, mint 5 éve, amikor a csőd szélén táncolt"

Becsinálok a nevetéstől..hukk...hukk...ez a csuklás már attól van,de jó röhögni az ilyen ostoba,tenyésztett ,idomított fidiótákon...úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék..brhüüüü...
A link azé'van mert abban van az információ,mint tojásban az élet,s nem mint a sötét lyuk a nyakadon...adtam vagy négyet-hatot ,de látom nem bírta áttörni azt a szellemi sötétséget.

mihez, kihez képest? Nézzük csak ezt itt:

444.hu/2015/02/13/ket-abra-ami-helyreteszi-a-szuperjo-gazdasagi-adatainkat/

Nem szép dolog az embereket hülyének nézni!Annak böjtje lesz!
Bár a teféléket .......
megtévesztve tálalják az adatokat.
Először is egy nagyon alacsony bázishoz tartozik a 3,9%-os bővülés.
másodszor az export 18%-á -ból 17% -ot a multik állították elő./ Audi,Merci,Opel,stb./ Ezeknek a profitja nem marad az országban mint tudjuk de ez a dolgok menete.Ez csak statisztikai adat a pénz nem itt kerül felhasználásra.
harmadszor az építőipar területén csak az állam az igazi nagy megrendelő.Ezt meg az eu.-nak köszönhetjük. Nem általunk megtermelt jövedelemből fejlesztünk.
Na ez a baj,hogy ezeket az apróságokat már nem teszik hozzá a győzelmi jelentéshez.Pedig a teljes képhez ezek a tények is hozzátartoznak. Ugyan úgy mint az is hogy két hellyel romlott a termelékenysége az országnak.
Ostoba ember az aki az ország elszegényedésének örül
de egy kormánytól elvárható,hogy igaz képet fessen az ország állapotáról ne pedig sikerkampányt fojtasson.Különben a Századvég vezető közgazdája már az év elején azt mondta ,hogy olyan jó állapotba van a világgazdaság,hogy országunkban elképzelhető a 3-4%-os évi növekedés is...brhüüüüüü....

Olvassad el ezt és nézzed a GDP növekedést! Hosszú táv című grafikont!
Mit látsz benne, mert ez is az igazsághoz tartozik.

index.hu/chart/2014/08/.

Milyen fejlődés, könyörgöm? Az oktatás szegregál, színvonala egyre rosszabb. A szegénység nő, a társadalom kasztosodik. Ma minden korábbinál jobban csak az számít, ki hova születik. A beruházások felpörgésében meghatározó volt az elmúlt időszakban az építőipar, többek között a stadionberuházásokkal, 4-es metró választások előtti átadásával. Mindebben jórészt EU-s finanszírozás állt.
GDP növekedéssel csak a válság előtti szintre kerül vissza a gazdaság, felzárkózó pályáról szó sincs. Ráadásul eladósodás mellett. Az eladósodás persze negyven éves probléma, kb 1973-tól küszködik ezzel az ország. Orbánék semmilyen fordulatot nem csináltak. Talán 96-2000 között volt felzárkózópályán utoljára az ország, előtte meg a hatvanas években.
De egy biztos: nem úgy tűnik, hogy a jövőbe fektetnének be. Az oktatásból egyre nagyobb pénzeket vonnak ki.
Majd 4-5 év múlva úgy is kiderül, hogy fenntartható-e a mai gazdasági szerkezet. A válasz erre sajnos nem, de fölösleges erről itt hitvitát folytatni. Stadionberuházásokból, szökőkutakból, Lego üzemből, Coca-cola palackozóból, gumigyárból nincs tartós fejlődés.
Ettől Orbán még bőven belebukhat és bele is bukik a félmillió létminimum alatt élőbe, a szétbarmolt oktatásba-egészségügybe stb.
Az, hogy a simicskák, mészárosok cégei jól teljesítettek, hogy félig átadták a Várbazárt - félig meg nem -, hogy befejezték a 4-es metrót végre, hogy minden létező közteret elkősivatagosítottak, az még nem jelenti azt, hogy ebben az országban érezhető jobblét lenne egy ránk rohadó almatermés miatt a GDP emelkedése.
Akkor még mindig messze vagyunk, nem? látszik már a béka segge?
Amúgy akkor komoly kérdés, hol tartunk most? és ha eme két ágazat nincs, akkor szar van a palacsintában...
Na és a kkv hogy áll?
És akkor köszönjük meg Gyurcsánynak és Bajnainak a jelenlegi húzó ágazat "betelepítését"
Osztjónapot.
"A magyar gazdaságot a leginkább az ipar, azon belül is a feldolgozóipar, azon belül is az autógyártás, és azon belül is két gyár, a győri Audi és a kecskeméti Mercedes húzza maga után. Az első negyedévben elég sokat hozzátett ehhez az építőipar is, a kiskereskedelmi forgalom körül viszont elég sok a statisztikai zűr mostanában."
index.hu/gazdasag/2014/08/14/gdp/

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 22:57:23

@Blogger Géza: Kényszerből mi?Na ide Rejtő kell:
"– Kissé fejbe ütött - felelte végre csndesen. - Most hova akar menni?
A nő felvonta a vállát:
- Nem tudom.
- Engedje meg, hogy elkísérjem, én is oda készülök.

- Mondja... Mit gondol rólam?...
- Nem szoktam gondolkozni... Születési hiba.

Texas Bill, a fenegyerek
Lószart Mama!...a klasszikussal szólva...

Azok a rendszerek, melyek ezt a három alap elvet nem követik, európai és klasszikus értelmezésben nem tekinthetők társadalombiztosításnak ? még akkor sem, ha a társadalom minden tagját érintik. Tehát, az önkéntes pénztárak, melyek a tagok közti szolidaritást felvállalják,de nem törvényileg kötelező a belépés, és nincs mögötte állami garancia, nem részei a társadalombiztosításnak, csupán kiegészítik a társadalombiztosítási rendszert.
A Magyarországon létrehozott önkéntes magánnyugdíjpénztárak ily módon nem képezik részét az államháztartásnak, noha kapcsolatban állhatnak vele (állampapírba való befektetés, befektetési kedvezmények révén). Ugyanez mond ható el a törvényileg kötelező magánnyugdíjpénztárakról is,ahol a három alapelv közül viszont hiányzik a szolidaritás, és nincs kötelező készfizető állami garancia sem. Lényegében ezek a formák ? még ahol kötelező jellegű is a belépés ? kiegészítő jellegű, mondhatni üzleti biztosítások. Akkor is, ha nonprofit alapon szerveződnek.
A nyugdíjpénztárak eszközei, noha az egyén későbbi, esetleg több évtizeddel későbbi anyagi biztonságát szolgálják, lényeg
ében jelenleg befektethető, a költségvetés és adott esetben
a vállalatok által azonnal és hosszú távra felhasználható megtakar
ítást jelentenek.
...a magánnyugdíjpénztár megoldja azt a problémát, amit ? részben
? saját létrehozása okozott. "

Lásd :A mellényt újra kell gombolni.
felugyelet.mnb.hu/data/cms1565463/pszafhu_9penztarkonf_botos1.pdf

Blogger Géza 2015.04.23. 23:09:37

@gtri: Az más, az ott maradt kretének nem akarják felfogni, hogy annak a rendszernek vége, pedig meg lett mondva, őket nyilván meg kell szivatni.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 23:10:32

@Blogger Géza: Folyt "TE FASZ!"Beszarok a röhögéstől,ugye a tanáraid azok voltak a hülyék?...

A Bajnai- és az Orbán-kormányok több intézkedést is hoztak a nyugdíjkiadások növekedésének lassítására. Ilyen volt a 13. havi nyugdíj visszavonása, a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése, az inflációt követő indexálási szabály, illetve a korengedményes és a rokkant-nyugdíjak feltételeinek szigorítása (közben születtek ezzel ellentétes hatású intézkedések is, mint például a nők korengedményes nyugdíjazása negyven év szolgálati idő után, illetve az infláció fölültervezésével adott választási nyugdíjprémium). Hiába: a nyugdíjakra költött összeg a GDP-hez képest egyre nő, konkrétan az évszázad első évtizedében 9%-ról 12%-ra.
Ez az arány nyilván nem nőhet a végtelenségig. A GDP növekedési ütemében, a demográfiai folyamatokban, a foglalkoztatás növekedésében, a bérnövekedésben, az adóemelésekben és a költségvetési kiadáscsökkentésben rejlő lehetőségek húsz éves távlatban is rendkívül korlátozottak. Bizonyára van egy olyan, GDP-arányos nyugdíjkiadási küszöb, ahol a kormánynak meg kell lépnie a ma elképzelhetetlent: az általános és drasztikus nyugdíjcsökkentést. Átlépjük-e ezt a határt a következő húsz, harminc, ötven évben?
Az MNB készített egy technikai kivetítést 2013-ban. Eszerint a GDP-arányos nyugdíjkiadások 2013-ra 12%-ig nőnek, majd 2027-re 9%-ig, tehát az ezredfordulós szintre csökkennek. Ha a költségvetés hosszú távon képes ezt a kiadási szintet tartani, akkor ?lesz nyugdíjunk?, azaz nem kell drasztikusan visszavágni a nyugdíjakat. A technikai kivetítés az alábbi feltételezésekkel élt a következő évtizedekre:

1) Az inflációhoz kötött indexálási szabály. Ez a feltételezés lényegében azt jelenti, hogy a nyugdíjasok nem fognak részesedni a GDP növekedéséből, azaz a ?tortájuk? ?csak" annyival lesz nagyobb, amennyivel többen akarnak ?enni belőle?. Ez a szabály a helyettesítési ráta csökkentésén keresztül javítja a rendszer fenntarthatóságát.

2) Az ellátottak létszámát befolyásoló intézkedések (nyugdíj-korhatár emelése, a korengedményes és rokkantsági jogok szigorításai). A kivetítés szerint az ellátottak száma 2,6 millió fő alatt stabilizálódik ? annak ellenére, hogy a 65 évesnél idősebb népesség létszáma folyamatosan nő.

A kitekintés nem tekint ki a "mi" nyugdíjba vonulásunkig, de nem is kell. A Ratkó-generáció 2014 és 2022 között vonul nyugdíjba, tehát ez után már lassuló ütemben nő az öregségi nyugdíj-korhatárt elérők száma. A kitekintés időhorizontjának végére, 2027-re 9%-ra becslik a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat, stabilizálódónak az ellátottak számát.

Ha el nem számoltak valamit az MNB-ben, akkor a nyugdíjrendszer a már meglépett szigorítások folytatása esetén a mi nyugdíjba vonulásunkig és talán még utána is fenntartható lesz. A helyettesítési ráta szemérmetlenül alacsony lesz, a mostani 48% helyett akár 30%-ra is csökkenhet, ami jelentős életszínvonal-esést is eredményezhet a nyugdíjba-vonulók számára (főleg azoknál, akiknek nem lesz egyéb megtakarítása) ? de ez azért nagyon messze van a ?nem lesz nyugdíjunk?-tól.

Úgy tűnik, hogy nem lesz szükség radikális nyugdíjcsökkentésre, mert az inflációs indexálás (másképpen fogalmazva a Fidesz megőrzi a nyugdíjak értékét") hosszú távon végzi el a szükséges nyugdíjcsökkentést.
Most már valóban nem fenntartható a nyugdíjrendszer, mivel a kötelező megtakarítási elemet kilőtte a Fidesz, hogy ellophassa az MNYP vagyont. Ha hosszú távra berendezkednek az várható, hogy csak az állami állások után lesz nyugdíj, mint a Horthy-rendszer idején, a többiek meg takarékoskodjanak öregkorukra, ha tudnak.

A várható szociális feszültségre már idejekorán felkészültek, az alaptörvény rögzíti, hogy a gyerek lesz a felelős szülei nyomoráért, ha nem tudja/akarja eltartani őket.
Nemsok év múlva az lesz, ha addig hagyják a birkák még az Orbán bandát garázdálkodni, hogy kötelezik a gyerekeket a szülők eltartására. Aminek a költségét jó esetben levonhatják majd a 90%-os adóalapból.
Azert ne feledjuk hogy MO.-t lejtmenetbe tette az Orbán kormány, hosszútávú növekedési potenciálokat es politikai stabilitást áldoz fel a politikai elit gazdasági érdekeiért (holdudvarnak osztogatás) és a rövidtávu célok (populizmus, rezsicsökkentés) elérése érdekében.
Az MNB számol valamiféle növekedési pályával, na az teljesen fals, nem lesz itt se beruházás, se jogállam; lesz viszont szegénység és érinthetetlen politikai elit.
Mint most Dél-Amerika.

Na ebből nektek nem lesz nyugdijatok; es mivel a maganvagyon vedelme csak a politikai elit tagjaira vonatkozik (meg a jogrend tobbi eleme is) ezert a megtakaritasaidat el fogjak venni.

Két út van: másik kormányzat elzavarni a FideSS neonáci jobbikos csürhét,vagy másik országba menekülni.
Hát igen, valós jövőkép az hogy 5 millió munkanélküli és 5 millió nyugdijas országa leszünk...

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 23:24:15

@Blogger Géza: És végül "TE FASZ!"Aki nem érti ne babrálja ,menjen az anyja pics...a piacon várja..
Simicska Lajos óta persze azt is tudjuk, egy demokratikus jogállamban mindenkinek alapvető állampolgári joga hülyének lenni. Jó, de ennyire ...Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével,ő legalább... kitartott elvei mellett (?mindenkinek jogában áll hülyének lenni?).
Ez a tények durva elferdítések. Nem kötelező vagy nem kötelezőről van szó. A manyup rendszerrel egyszerűen áttértünk volna egy részben öngondoskodás, igazságosabb és kiszámíthatóbb modellre, mert jól tudja MINDENKI, hogy nem tarthatók a nyugdíjak és hamar olyan mértékig fog elfogyni a nyugdíjpénz, hogy szavazások ide vagy oda, emberek nem fognak _semmi_ nyugdíjat kapni, függetlenül attól, hogy mennyit dolgoztak.

A FideSS pedig olyan választás elé állította az embereket, hogy, "gyertek vissza, vagy agyonlőlek!" Na ez a nagy FideSS opció.

Amúgy legyenek ellenségek az öngondoskodók, oké, tudod mit, akkor nincs nyugdíjkövetelésem az államtól, viszont akkor oldják meg, hogy azt a rengeteg pénzt, amit nyugdíjjárulék címen lenyúl az állam tőlem, az maradjon az én zsebemben. A bruttó bérem 10 %-a kapásból.
Ha azt mondod, hogy tartsam meg, akkor egy szavam sincs és beszélhetünk opcióról.
Az viszont nem opció, hogy elrabolja tőlem az állam és cserébe ha lenne sem kapnék utána semmit!

Röviden összegezném: birkák kedvéért:

Az 1997. évi LXXXII. törvény (a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

Az 5. § (4) bekezdése

?a pénztártag követelése ? a tulajdonlás elve szerint ? a pénztártag T U L A J D O N A, amely e törvényben foglalt módon örökölhető, illetve erre vonatkozóan kedvezményezett jelölhető.?"

Jah, a kilépés opció volt, csak éppen azzal fenyegettek, hogy megvonják az állami nyugdíjad... jellemző a FideSSes szabadságfelfogásra, hogy ezt még mindig opciónak gondolják.

1. A magyarok saját kormányuk általi intézményesített megzsarolása és kirablása történelmi bűntett volt. Ilyen volumenű zsarolásos rablásra az elmúlt 50 évben sincs példa.

2. Az elrabolt 3 billió felélése, eltüntetése szintén történelmi mértékű, döbbenetes pazarlás, közvagyon elverése, elkúrása. Így mulat egy magyar úr. 3 millió magyar pénzén.

3. A 3 billiós (azaz a GDP 10,5%-át kitevő) vagyont úgy élték fel, hogy eközben 1 (EGY!) százalékkal csökkent az államadósság. Hol a többi lóvé? Nincs sehol. Azaz a 10,5% -ból 9,5%-ot feléltek, eltüntettek.
Azaz Magyarország nettó államadóssága 9,5%-kal nőtt.
"Pistikéék dolgozatot írnak, címe: Hogyan kezdődik a napom?

Pistike a következőt írja:

Reggel fél hétkor anya felébreszt, sietek a fürdőszobába, megmosdok, fogat is mosok. Gyorsan megreggelizek, letörlöm a tefaszt, azután jókedvűen indulok az iskolába.

Tanító néni nem érti, meglátogatja Pistikééket. A kötelező kávé után megkérdi az anyukát:
- Kedves anyuka, Pistike ezt írta, és én sajnos nem tudom, mi az a tefasz.

- Jaj, drága tanító néni, ön nem is tudhatja! A férjem fidesz-jobbik szimpatizáns, és amióta ez kiderült róla, minden éjjel felfestik a kapunkra, hogy 'Te fasz!'"

gtri 2015.04.23. 23:37:06

@Blogger Géza:
Meg kell értetni velük, hogy mi is a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Valószínűleg már értik. És még páran mások is megértették az elmúlt öt évben.

gtri 2015.04.23. 23:55:17

Egy korábbi hozzászólásomban 2 trillió forintról beszéltem. A helyes kifejezés a billió. 2 billió (2000 milliárd) forintról van szó. Évente.

" A pénz több mint 2/3-a esetében NINCS, azt kivonták a "járulék"-nak nevezett pénzek köréből. És ennek ne lenne jelentősége? 2 trillió forintról beszélünk! A színpadon lévő puska még nem sült el, de megtöltötték."

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.04.24. 00:47:49

A biztosítósok már régen nem a milyen kocsival fogsz hova utazni szöveget nyomják, hanem azt, amit te.
Hogy lesz-e nyugdíjad, az csak rajtad múlikot.
És igazuk is van.

agyamputáltak 2015.04.24. 04:18:16

@a nagy hohoohooo: túlságosan nagyvonalú vagy. az adóssághoz még számold hozzá az éves szinten közel 400mrd-os mnyp. "át nem utalásokat". +1,3%/év

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.24. 05:47:04

A jövő: egyforma minimálnyugdíj mindenkinek alanyi jogon. Ez lesz a FNA megvalósítása.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 06:07:35

@maxval bircaman szerkesztő: Birkuci ugye a tanáraid voltak a hülyék és nem a nemzőid egy részeg éjszakán?
Az FNA nagyon nehéz ügy. Számos pro és kontra érv van mellette és ellene mert gondolkodásra késztet.
Lehet, hogy FNA még nincs teljesen kidolgozva, lehetnek buktatói, nos ezeket meg kell oldani és nem fanyalogni, hogy ezért, meg ezért nem bevezethető. Ezt és ezt meg kell oldani és máris bevezethetővé válik.
Az indexen ma hosszú cikket olvastam arról, miért nem valósítható meg és miért nem jó az alapjövedelem. Ez egy vélemény, ezzel semmi bajom nem lehet, de azzal nagyon is van, hogy egyetlen szót nem mond arról, hogy helyette, hogyan kellene megoldani, hogy a nyomorban élők helyzetén ő hogy változtatna. Lehet bírálni egy elméletet, mert az segíthet a pontosításban, de alternatív nélkül csak fanyalgás és nem megoldás. Igenis világprobléma, hogy egyre nagyobb tömegek munkájára egyszerűen nincs szükség, de akkor mi legyen velük? A 21. században embertelen és erkölcstelen mindenki, aki eltűri, hogy emberek százezrei éhezzenek, sötétben és hidegben éljenek, mert nincs pénzük, mert munkájukra senki nem tart igényt. Ezért erkölcstelennek tartom azt az embert is, akinek más ötlete nincs, mint elutasítani az alapjövedelmet.
Én nem morális alapon állnék hozzá a kérdéshez, hanem érdek alapon. Észérveket hoznék fel. Meghallgatnám az ellenérveket, és elgondolkodnék rajta, a reális kritikákat beépíteném a rendszerbe. Nem kérdőjelezném meg a vitapartnerek jószándékát, erkölcsösségét, hanem kérdéseket tennék fel nekik. A cél a szegénységi kérdések érdemi kezelése, nem az FNA önmagában.
Igen, ez egy jól hangzó ötlet, ami nem jelenti azt, hogy nem kell rajta még dolgozni. Az biztos, hogy a világméretű munkanélküliséget valahogy kezelni kell. Egyre több ember születik, egyre kevesebb fizikai munkára van szükség, tehát emberek millióiról kell gondoskodni.A születés pillanatában pedig még nem látható, hogy a megszületett gyermek mire lesz képes felnőtt korában, de nem lehet eleve éhezésre kárhoztatva.
A jelenlegi gazdasági és társadalmi felépítés nem alkalmas a néptömegek semmiféle előrelépésére. A hagyományos gondolkodás nem alkalmas még megfontolni sem ezt a formát amit a FNA nyújtana. .Pedig semmi más lehetőség nincs a tömegek életének valamilyen változtatására sem.Ha figyelembe vesszük a jelenlegi tolvaj korrupt országvezetéseket világszerte ha így megy tovább esély sincs az elszegényedés bármifajta megállítására a javításra pedig végképpen nincs.Amíg valami zseni vagy hasonlók nem találnak megoldást a jelenlegi helyzetre ,munkanélküliség ,szegénység,tudatlanság stb. megoldására addig nagyon jó lehetőség lenne az FNA. És az elemzések nagyon jól mutatják hogy megoldható ,igaz a tolvaj és korrupt rétegek kénytelenek lennének egy részéről lemondani a lopott és az általuk kinézett ellopandó javakról.Vagy szembe kell nézni egy belátható időn belüli éhséglázadással ,mivel a tömegek állati sorban tartása előbb utóbb hatalmas robbanáshoz vezet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.24. 06:18:54

@a nagy hohoohooo:

Pedig be lesz vezetve, a jelenlegi nyugdíjak helyett. Még 20-25 év.

midnight coder 2015.04.24. 06:49:35

@gtri: Nem érted amit írtam. A járni jár, de nem jut az az esetleges államcsőd esetére vonatkozik, ami most a görögöket (elvben) fenyegeti, nem a mostani helyzetre. Én arra céloztam, hogy ha állam bácsi összeomlik, akkor a 8%-os manyupodat amúgy is a hajadra kenhetted volna. De gyanítom, hogy a 100%-os manyupot is.

midnight coder 2015.04.24. 06:53:10

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Nem. Viszont liberós bloghoz képest szokatlan módon nem csak hogy hozzászólni lehet a témához, és nem csak kinyilatkoztat a Nagy Testvér ahogy azt egy jó liberális demokrata blogokon megszokhattuk. Ez azért mindenképpen becsülendő.

Ugyanakkor persze, nem lehet egy adott témáról beszélni anélkül, hogy az elmúlt pár évtized minden szereplője elő ne kerüljön, beleértve Gyurcsányt és Bajnait is.

Blogger Géza 2015.04.24. 07:11:22

@a nagy hohoohooo: Magyarország viszont bőven a világ gazdagabbik felébe tartozik, ahol egyre csökken a munkanélküliség, és egyre inkább a munkaerőhiány okoz gondot. Tehát azon kell dolgozni, hogy az oktatás egyre inkább idomuljon a valós szükségletekhez, és egyre több embert kényszerítsünk arra, hogy próbáljon munkát keresni, és nem azon kell agyalni, miért kéne megvalósítani a kommunizmust, és miért kéne még több ingyenélőt eltartani.

midnight coder 2015.04.24. 07:18:44

@a nagy hohoohooo: Anno a manyupba belépés sem volt opció sokaknak. Még annyi választási lehetőséget sem kínált a rendszer, mint a FideSS. Másrészt, a manyup végig arról szólt, hogy a polgár FK befizetésének 8%-a átmegy a manyup-ba, állam bácsi ezt a hiányzó összeget pótolja a költségvetésből, majd pedig miután ez soha nem volt pozitív egyenlegű, kibocsájt állampapírokat amikből fedezni lehet. Ezek egy részét viszont a manyupoknak kellett felvásárolniuk. Gratulálok a kiváló, fenntartható nyugdíjrendszer receptjéhez... A másik fele pedig lényegében arról szólt, hogy állam bácsi hitelt vesz fel, és a manyupokon keresztül a tőzsdére viszi. Qauestor csak nagyban.

midnight coder 2015.04.24. 07:23:49

@a nagy hohoohooo: Amúgy a szar oktatási rendszer nem a FIDESZ-szel kezdődött, hanem a liberalizmussal, és a deszegregációval. Ami amúgy pont a cigány gyerekeknek a legnagyobb szopás. A megoldás nem a deszegregáció lett volna, hanem pont az elkülönítés, és az ő egyéni igényeiknek megfelelő _színvonalas_ oktatás. Csak ehhez pénz kellett volna, amit a szocik se nagyon tettek ebbe. Olcsóbb volt bekúrni a cigányt a többi közé, és azt mondani a pedagógusoknak, hogy oldják meg.
Ezzel együtt, nem csak a mi oktatásunk szar. Szar az mindenhol Európában. Ha dolgoztál már külföldiekkel, akkor tudhatod hogy ők sem okosabbak, sőt, max. gazdagabbak. Tetszettek volna nem kommunizmust építeni akkor, amikor még nem Kína volt a világ műhelye.

Blogger Géza 2015.04.24. 07:28:36

@s: Tény, hogy amikor a Fidesz volt kormányon, csökkent az eladódosás. ellenben amikor a baloldal, akkor áélamcsődbe, vagy annak környékre navigálták Magyarországot, Igaz ez a Medgyessy- Gyurcsány-Bajnai bandára, miként a Horn-Békesi bandára is. Az, hogy az állam nem képes fizetni a nyugdíjakat, csakis államcsődnél vagy a közeli állapotban következhet be. Szerencsére ennek most semmi jele, de a baloldal kormányra kerülésa sajnos a történelmi példák alapján veszélyhelyzetet teremtene.

Trackers 2015.04.24. 08:51:01

Lehet a görögökkel példálózni csak felesleges.

Utoljára a szoci kormány alatt voltunk akkora szarban, mint a Görögök, és utána még 1-2 évig (méghoztzá úgy, hogy 2002-ben még a szlovákok elött voltunk).

Azóta már nálunk sokkal jobb a helyzet.

Trackers 2015.04.24. 08:53:15

@midnight coder:
A ballibek által sokat emlegetett 2012-es PIZZA-teszt éppen Magyar Bálinték oktatással kapcsolatos ténykedését mérték elsősorban.

Hisz tanulmányaik első 7 évét a vizsgált gyerekek éppen akkor kezdték, mikor megszüntették az osztályzást, stabilizálták a 4-6-8 osztályos káoszt, és liberalizálták a tankönyvpiacot.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 09:55:36

@midnight coder:@Trackers: Nem szép dolog az embereket hülyének nézni!Annak böjtje lesz!
Bár a tiféléket elnézve khmmm...khmm .már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és
meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát.....téged és több túlértelmes jobbert látva .....az Kósa nem annyira hülye.
Ez nem oktatás ez csak hülyítés Meg csak az sem. Egyszerű idomítás, a lélek és szellem megtörése , tanári segédlettel. És az iskolai dolgozók szemrebbenés és bűntudat nélkül hajtják végre némi judáspénzért cserébe
Brutális eredmények.
nol.hu/belfold/pisa-felmeres-magyarorszagon-valami-nem-stimmel-1458111
"A tavaly decemberben nyilvánosságra hozott legfrissebb 2012-es PISA-felmérés adatai szerint olvasás terén 2,1, a matematika területén 5,8, a természettudományokat illetően pedig 3,9 százalékponttal emelkedett Magyarországon 2009 óta azon 15 éves diákok aránya, akik a program által felállított hatfokozatú skálán kettesnél rosszabbul teljesítettek. Az olvasás terén 19,7 százalék, a matematikában 27,1 százalék, a természettudományok terén pedig 18 százalék azok aránya, akik nem érték el a kettes szintet. A PISA-vizsgálat a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, a párizsi székhelyű OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg. Ennek keretében az olvasás-szövegértés, a matematika és természettudományok területén mérik a diákok - főként a gyakorlati - ismereteit.

A magyar gyermekek 35 százaléka tartozott a felmérés szerint a leggyengébben teljesítők, vagyis az 1-es és 2-es szintű eredményt elérők közé. A legjobban teljesítők, az 5-ös és 6-os szintet elérők a magyar 15 évesek 5,6 százalékát tették ki. Ugyanez az arány a finn gyermekeknél 14,3, illetve 15 százalék volt, a bolgároknál 56,7, illetve 1,6 százalék, az OECD-átlag 21,4, illetve 11,4 százalék.

A 2012-es PISA-jelentés korábbi kötetei szerint a 15 éves magyar diákok olvasásban 488 pontot értek el az OECD-országok 496-os átlagához képest. Matematikából - amely a 2012-es PISA-felmérés fő tárgya volt - a magyar diákok átlagteljesítménye 477 pont lett, az OECD-átlag 494. A természettudományokban a magyar átlag 494 lett, az OECD-országok diákjai 501-et értek el.

egyetmondok 2015.04.24. 10:08:04

@Blogger Géza:
" Az más, az ott maradt kretének nem akarják felfogni, hogy annak a rendszernek vége, pedig meg lett mondva, őket nyilván meg kell szivatni. " --

ez nem pontos Géza. Ez így pontos:
"Az más, az ott maradt kretének nem akarják felfogni, hogy annak a rendszernek vége, pedig meg lett mondva, őket is nyilván meg kell szivatni." --- pont mint azt a kb. 2.900ezer embert.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 10:10:14

@Blogger Géza: Republic : Repül a bálna dalszöveg - Zeneszöveg.hu
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/.../republic/repul-a-balna-zeneszoveg.ht...
Repül a bálna. Ez a parancs. Érik a narancs. Repül a bálna. Repül a bálna. Aki hülye, az is marad!
Uram Isten, és ilyen embereknek ugyan olyan szavazati joga van mint másoknak,bezzeg a gyogyóházban nincs,pedig azok megérdemelnék...
" Tény, hogy amikor a Fidesz volt kormányon, csökkent az eladódosás. ellenben amikor a baloldal,"

Ugyanis Hornék kifizették a teljes adósságunkat :
kiszamolo.hu/a-fidesz-es-az-allamadossag/

penzugykutato.hu/sites/default/files/llamadossag_NJ.pdf
És jött Bokros,a tudását el kell ismerni, azért mert anno a kényelmes szocialista rendszerünkben fel merte ismerni, hogy ha nem csinálunk semmit az egészségügyi hálózat oda kerül ahol most van?!!! lépett, megszorított! és lehetett volna európai szintű ellátás, nekünk nem tetszett, de Orbán első kormányának igen, el is dorbézolta az összegyűjtött pénzt! a világon mindenütt sikeres közgazdász, nekünk most sem kell? 1994-ben olyan qrva nagy az ország hitele,Antall nem fogadta el német segítséget,hogy azt csak a Bokros csomag tudta megoldani,Bokros azzal a csomaggal húzta ki az országot abból a szärból amibe Antall a"mi kifizetjük az adósságot mint a katonatiszt"....az emberekkel ha tönkremegy az ország akkor is!
Orbánnék ennek pont az ellenkezőjét csinálták 98-02 között. ..... a Bokros csomag eredményeit elosztogatták ugyanúgy választási célokra mint most ,lásd az akkori lakás devizahiteleket,amivel 20 évre előre eladósították a költségvetést a következő kormányoknak.
A Bokros csomag egy szükségszerű lépés volt, és ha az mszp nem hátrál meg akkor ma Magyarország nem itt tartana... Mindenki hallgat, mint a sír arról, hogy mi történt az Antal kormány alatt. Ész nélküli privatizáció, a fekete gazdaság létrehozása.
Ma az államadósság magasabb mint 2010 -ben volt, és ha az ellopott 3000 milliárdot mellé tesszük, a rendszerváltás utáni legmagasabb növekményt kapjuk.
Szerencse hogy Gyurcsányéknak több eszük volt, és nem a Templeton uzsoráját vették fel. Orbánéknak nem volt ennyi eszük, vannak több évtizedes 7% -os kötvények, amit még a gyermekeim is fizethetnek uzsora kamattal.
Munkanélküliség? Ja, a közmunka és az elmenekült magyar emberek is be vannak számolva mint foglalkoztatottak... komolytalan
Bajnaiék 3,5% -os hiánnyal adták át a kormányzást. Ha azt nézem, hogy azért a -1% -ért ami most van, mit műveltek Orbánék a magyar emberekkel, vagy mit műveltek az egészségüggyel, vagy ha beleszámítom azt a félszáz adót, én nem lennék erre büszke. Nekem jobban tetszett a 3,5% (ami csökkenő volt), és mellette a békés működő ország nemzetközi megbecsüléssel.
Magyarország adóssága 1990-ben 18 milliárd dollár volt, és megvoltak az ipari üzemeink, és kiválóan teljesített a mezőgazdaság.
A jelenlegi államadósság ennek a többszöröse, és se iparunk, se mezőgazdaságunk.Köszönjétek Matolcsy privatizációért felelős biztosnak,a spontán privatizáció atyjának.
A valós helyzetet jobban tükrözi a nettó államadósság, amely az állami tartalékok nagyságát is figyelembe veszi. Ebben a viszonylatban még stagnálásról sincs szó, az adósságráta évek óta folyamatosan emelkedik, 2010-ben még 70 százalék alatt volt, tavalyra elérte a 73 százalékot. Miközben tehát a „jobban teljesítünk” szólamokkal traktálnak minket, egyre inkább eladósodunk, a hatékonysági mutatóink pedig romlanak. Az elmúlt négy évben a magyar gazdaság termelékenysége uniós összehasonlításban és abszolút mértékben is csökkent, a versenyképessége minden létező listán romlott, az utolsók közé kerültünk az EU-ban az egy főre jutó GDP-ben és vásárlóerőben is, a visegrádi és baltikumi országok mind elhúztak mellettünk

Hasít a magyar gazdaság – állítja a kormány.
Valójában azonban 2010 óta majdnem minden régiós versenytársunk elhúzott mellettünk.
Most ugyan nő a GDP és ami még fontosabb, a GNI is,
de ha megnézzük, pontosan mi is hajtja ezt a növekedést, elkeserítő a kép.
tldr.444.hu/2015/01/20/a-nemet-utrol-letertunk-banglades-es-albania-fele-bandukol-a-magyar-gazdasag/

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 10:25:42

@Blogger Géza: Kezdem élvezni,nem szokásom hülyéket tanítani ,de élvezetből kivételt teszek,jó röhögni az ilyen idiótákon,úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék,brhühüühüüüü...

" Magyarország viszont bőven a világ gazdagabbik felébe tartozik, ahol egyre csökken a munkanélküliség, és egyre inkább a munkaerőhiány okoz gondot"

"A nemzetgazdasági miniszter szerint 420 ezerrel dolgoztak többen tavaly év végén a 2010-es adatokhoz képest. Megmutatjuk, mi áll a hatalmas szám mögött.
benne vannak a KSH által közölt másik statisztika adatai is az alkalmazottak számára vonatkozóan (ez a közszférából, a versenyszférából és a nonprofit szervezeteknél dolgozók létszámából tevődik össze a legalább 5 főt foglalkoztató cégek esetében). Ez az adat a közmunkásokat is tartalmazza.
Magába foglalja még az öt főnél kisebb cégeknél alkalmazottakat,
az önfoglalkoztatókat, egyéni vállalkozókat,
a külföldön dolgozó magyar lakhellyel rendelkezőket.

A 2010-es átlaghoz képest bekövetkezett növekedést mutatja az alábbi diagram, melyen jól látható a munkaerőpiac szezonális ingadozása és az ezt megszüntető téli közfoglalkoztatás hatása is.
mfor.hu/cikkek/Megmutatjuk__hogy_dolgoznak_420_ezerrel_tobben.html

Orbán mondjuk a 2010-ben kezdődő ciklus elején véghezvitt némi adóreformot, ami a vállalkozókat segíthette volna. De aztán valahogy mégsem szaporodtak el ezek a vállalkozások, egyre kevesebb befektető jött külföldről is az országba. Az egész világ lassan kijött a gazdasági válságból, és Orbán politikájának egy kis sikere csak ennyiből lett, hogy ha mindenhol élénkül a gazdaság, akkor Magyarországon is. Ehhez a kis növekedéshez nem kellett semmit sem tenni.
A külföldi tőke közismerten attól fél, hogy állandóan változnak a törvényi keretek, kiszámíthatatlan a kormány politikája. Nincs jogbiztonság, év közben vezetnek be adókat, sőt, akár visszamenőlegesen is törvénykeznek. A bankok attól szenvednek, hogy bankadót róttak ki rájuk, és most a devizahitelesek megmentésénél is ők szívnak. Ha ennek eredményeként kivonulnának az országból, akkor ennek durva következményei lesznek. Mert ugye Széchenyi óta tudjuk, hitel nélkül nehezen megy a vállalkozás.
Ennek eredményeképpen Orbán munka alapú politikája alatt köztudottan igen kevés igazi munkahely jött létre, csak, amennyi a gazdasági fellendülés alapján várható, vagy annyi sem. Ezt a kudarcot próbálta meg Orbán azzal ellensúlyozni, hogy óriási közmunka programot indított be. No de míg egy vállalkozó a bevételből fizeti a munkás fizetését, jó esetben szociális és nyugdíjbiztosítását is, addig a közmunkás az állam, az adófizetők pénzébe kerül. A közmunkás a munkanélkülihez képest, aki segélyt kap, annyiban jobb, hogy dolgozik valamennyit, "szokja a munkát", hogy be kell járni dolgozni, hogy emberekkel kell kijönni, hogy munkaképes állapotban kell lenni. Ellenben sokkal kevesebb ideje van munkát keresni, mint a munkanélkülinek. A közmunka másik hátránya, hogy ellentétben az igazi munkával, ahol a vállalkozó a munkás körmére néz, a közmunkás egyáltalán nem dolgozik olyan sokat, nem sok igazi értéket hoz létre. A közmunkaprogram eredményessége tehát kétséges, nem meglepő módon nem is járt eredménnyel: a közmunkások elenyésző része jutott el az igazi munkához.
Az eladható tudású ember veszélyes a NER-re,nagyüzemileg távolítják el az országból az önálló gondolatokkal és vállalkozó készséggel rendelkező, egyúttal szakképzett rétegeket.
A "felső"(?) pár százalék gengszterhadnak csak az útjában állnak a maffia jellegű államszervezet működtetésében.
Ide kisigényű szavazó szektások kellenek az EU-ban kötelező látszat demokrácia fenntartásához és a nagybefizető multikat olcsó munkaerővel történő feltöltéséhez.
A legnagyobb társadalmi szegmenst kiadó alsó rétegeket nem is érdekli hogy mi történik a fejük felett, mivel a napi létezést+utódnevelést meghaladó igényeik soha nem is voltak. Vállalkozást sem azért indít közülük már aki indít mert mindenáron vállalkozhatnékuk van, vagy annyira buzog bennük a startup szellem, hanem mert máskülönben rövid úton éhen halnának.
Orbánnak sokkal jobb tudatlanságban tartani a társadalmat, kontrollálni, hogy mit tanulhatnak az iskolában, stb, mert akkor néhány üres szólammal biztosítja az újraválasztását. Az, hogy emellett a társadalom jó része nyomorban él, azt pont leszarja, elég ha ő elpálinkázgathat a Tiborc tanyán.

s 2015.04.24. 10:39:44

@Sir Galahad: Ezért volt hiba a manyup megszüntetése. Azzal kevesebb rész hárult volna a mindenkori aktuális befizetőkre, mert mellette lett volna egy komolyabb tőke is a hozamaival.

Aki tehette, az a manyup megtakarításait azóta már újratermelte. Szopás volt az is, mert egy életben nem nagyon lehet kétszer felépíteni egy tőkét. Mindenesetre én nem bízom a 15 - 20 év múlva Magyarországon lévő gazdasági rendszerben annyira, hogy elviselhető összegű állami nyugdíjra számítsak. Valami lesz, mert a sok feketén dolgozót és nincstelent valamiből ki kell fizetni öreg korában is, azt a minimális összeget meg én is megkapom. Ezen felül van viszont saját megtakarításom, amiből egy normális életet lehet élni idősként is.

A gyerekekben való töretlen bizalom szép dolog, de nem reális elképzelés. Ha Magyarországon nem lesz munkalehetőség, akkor nem fognak járulékot fizetni, sőt, még ők viszik el a kevés pénzt is segélyre. Ha külföldön dolgoznak, akkor kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hogy az öregeiket pénzeljék. Elég lesz magukat életben tartani, meg az unokáidat, akiknek mesélni fognak egy távoli országban nyomorgó öreg nagypapáról, ahova baszottul nem akarnak visszamenni, mert nem lehet megélni semmiből.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 10:48:11

@Blogger Géza:Ja "TE FASZ"namost vagy olyan vén vagy-agyilag-vagy még újszülött akinek minden új...az értelmi képessége leginkább....igen és van közmunka ,ami többe kerül mint a segélyezés,amit ugye most elvettek,mert az önkorikra tolták,de pénzt nem adtak hozzá,vessék ki azok új és újabb adókból.
Ahogy múlik az idő, egyre kisebb esély van kilépni a közfoglalkoztatásból, és durván rontja a kilépési esélyeket, ha valaki nem először vesz részt közmunkában.Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Azért több tíz évi munkaviszony után, ha megszűnik az állása az illetőnek, ne adj isten elmúlt 50, alaphangon 1,5 év mire talál új állást, ha talál! Ehhez "támogatásként" visszakap az általa befizetett un. Munkaerőpiaci járulékából munkanélküli ellátásként 3 hónapig max. 70 e Ft-t. Utána mehet állami rabszolgának, mert ez a közmunkabér még a közüzemi díjakra sem elég, nemhogy enni, esetleg utazni tudjon az állása interjúkra. Kösz! Több diplomával, OKJ-s képesítéssel! Magyarország jobban teljesít!!
Az oktatás és "népjóléti" rendszer pedig a következő generációk előtt is becsukja a kitörés lehetőségének ajtaját. Az elkövetkező nemzedékeket röghöz kötött, lehetőségek, ambíciók és önálló vélemények és gondolatok nélküli, harmadrendű állampolgárokká(?) silányítja.
Sajnos az általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatás elsilányítása pont ezt a célt szolgálja.Ráadásul a mostani közmunkások ötöde nagyjából olyan ember lehet, aki most ugyanazt a munkát végzi, amit korábban nem közmunkásként végzett. Őket az önkormányzatok egyszerűen kirúgták, majd visszavették őket alacsonyabb bérért
Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Az igazi bumeránghatás az lesz, amikor az ötvenegynehány éves közmunkások elmennek nyugdíjba és rácsodálkoznak a nyugdíjukra! Remélem Orbán a közelükben lesz!

s 2015.04.24. 10:50:38

@Blogger Géza: "Most viszont a befizetett nyugdíjjárulékokból tényleg csak nyugdíj lesz."

Most. De nem a mai nyugdíjasokról beszélünk, hanem a mai aktívak nyugdíjáról. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy te egy nyugdíjas fidesz szavazó vagy. Nem probléma egyik sem, nem azért mondom. Viszont meg kellene értened mások szempontjait is, akik a jelenlegi rendszert fenntartják és esélyük sincsen arra, hogy a saját öregkorukról gondoskodjanak, mert ennek megszüntették az intézményi feltételeit, továbbá az utánuk jövő aktív generációra sem hagyatkozhatnak egyrészt gazdasági racionalitás okán (a magyar gazdaság állapota 20 év múlva, szabad munkavállalás és letelepedés az eu. országaiban, általános demográfiai tények, stb . . .), másrészt erkölcsi megfontolásból (nincs pofája a gyerek elé állni, hogy vegyen neki kiflit és tejfölt, mert tudja, hogy neki és az unokáknak kell a pénz).

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 10:52:42

@Blogger Géza: Ja és "TE FASZ!"namost vagy olyan vén vagy-agyilag-vagy még újszülött akinek minden új...az értelmi képessége leginkább....igen van közmunka,ami többe kerül mint a segélyezés,de sokat tud lenyúlni belőle a FideSS banda.
Ezt is kibaszták az önkorikhoz,de pénzt az nem adtak hozzá,vessenek ki új adókat,nyúzzák az állampolgárt azok.
Ahogy múlik az idő, egyre kisebb esély van kilépni a közfoglalkoztatásból, és durván rontja a kilépési esélyeket, ha valaki nem először vesz részt közmunkában.Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Azért több tíz évi munkaviszony után, ha megszűnik az állása az illetőnek, ne adj isten elmúlt 50, alaphangon 1,5 év mire talál új állást, ha talál! Ehhez "támogatásként" visszakap az általa befizetett un. Munkaerőpiaci járulékából munkanélküli ellátásként 3 hónapig max. 70 e Ft-t. Utána mehet állami rabszolgának, mert ez a közmunkabér még a közüzemi díjakra sem elég, nemhogy enni, esetleg utazni tudjon az állása interjúkra. Kösz! Több diplomával, OKJ-s képesítéssel! Magyarország jobban teljesít!!
Az oktatás és "népjóléti" rendszer pedig a következő generációk előtt is becsukja a kitörés lehetőségének ajtaját. Az elkövetkező nemzedékeket röghöz kötött, lehetőségek, ambíciók és önálló vélemények és gondolatok nélküli, harmadrendű állampolgárokká(?) silányítja.
Sajnos az általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatás elsilányítása pont ezt a célt szolgálja.Ráadásul a mostani közmunkások ötöde nagyjából olyan ember lehet, aki most ugyanazt a munkát végzi, amit korábban nem közmunkásként végzett. Őket az önkormányzatok egyszerűen kirúgták, majd visszavették őket alacsonyabb bérért
Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Az igazi bumeránghatás az lesz, amikor az ötvenegynehány éves közmunkások elmennek nyugdíjba és rácsodálkoznak a nyugdíjukra! Remélem Orbán a közelükben lesz!

Szelid sunmalac 2015.04.24. 11:35:21

Szerintem teljesen rendben van, ha megszunik a nyugdij. Akkor ugyansi egy rakas ido ember kenyszerul majd a rokonaihoz (ha van neki), vagy szocialis otthonokba, tehat egy csomos ingatlan felszabadul es az arak esni fognak. Ezenkivul az elelmiszerarak is esnek majd, mert egy csomonak nem lesz penze kajara. En viszont pont akkor megyek majd vissza es a nemet nyugdijambol meg megtakaritasaimbol szepen felvasarolom az ingatlanokat, dolgoztatom a munkanelkuli fiatalokat a kertben, meg a hazban es teli pofaval rohogok a Batyu feleken, ahogy csirkefarhatert allnak sorba.

Trackers 2015.04.24. 11:57:25

@a nagy hohoohooo:

Ismétlem..
A 2012-ben PISA-tesztet végzett diákok, tanulmányi életük első 7 évét, a Magyar Bálint féle roformok közepette élték meg, és minössze 2 évet a Fidesz alatt.

Ezek a tények.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 12:01:21

Gyakorlatilag elfogyott a 2011-ben állami kézbe vont nyugdíjvagyon - derült ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataiból.

2011 május végén még 2945,3 milliárd forint volt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban, amelybe a magán-nyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyont öntötte a kormány. Az átöntés után a magyar állampapírokban megtestesülő megtakarításokat rögtön bevonták, ez tette ki a vagyon közel felét, így 2011 június végére 1553,5 milliárd forintra csökkent az alap.

Az ÁKK folyamatosan állampapírok visszavásárlására, lényegében adósságcsökkentésre használta a vagyont. 2011 végére 684,3, 2012 végére 316 milliárd forint marad. 2013 novemberében már csak 16 milliárd forint volt, a legfrissebb, decemberi adat szerint pedig már csak 200 millió forint, az is mind számlapénzként - vagyis a nyugdíjvagyon tavaly év végére elfogyott.

Semmi gond nincs fel kell emelni a nyugdíjkorhatárt 82 évre!!! És emelni kell a nyugdíjpénztári befizetéseket elvégre elég marha egy nép ez a magyar úgyis fizetni fog. Majd azt mondjuk hogy Magyarország jobban teljesít!Mint a rezsi mielőtt lecsökkent volna a csontvázkeresésnek köszönhetően kb 30-35 százalékot emelkedett is. Így aztán úgy tettek mint az okos lány Mátyással, hogy hozott is ajándékot, meg nem is hozott,a neve is azt jelenti, hogy hülyének nézik a jónépet,azok meg hagyják.Felélte a magyar társadalom a jövőjét. Sajnos a képviselők olyan törvényeket alkottak, hogy nem felelnek a hibás döntésért. Ha ez nem így lenne az ülést a börtönben kellene megtartani.
Szeretném látni ahogy a nyugdíjbiztos asszony és bandája kiáll az újságírók elé azzal, hogy a magyar kormány a MOL vásárlásán keresztül eltőzsdézett 200 milliárd forintot.Jól tudom, hogy most kb 40%-kal kevesebb az értékük a vételárnál?
Igaz, innen lesz szép nyerni rajta valamikor Ennyivel károsította meg ez a dilettáns banda a magyar adófizetőket. De azért megy a hazugság: "Magyarország jobban teljesít".
Azért megkérdezném a FideSS fanoktól! Hogy a fenébe látjátok ilyen jónak az országunkat ,hogy ilyen jól teljesit a FideSS!??? Én 4 megyét látogatok hetente romos házakat, elkeseredett embereket látok! FideSSesek ti hol éltek???
Kis FideSS droidok ! ne a sztrádán menjetek! hanem a mellékutakon! Nézetek falvakat városokat! Ajánlom, Miskolcot ,Debrecent ! FideSS kéz alat van! Ajánlom szegedet Mszp kéz alatt van! Tegyetek különbséget irjátok meg ide mit láttatok! Én 4 megyét látogatok Hajdu, Borsod, heves,Szabolcs! Utak állapotárol nem irnék mert minősithetetlen! Pedig annó a benzin árába beépitettek literenként 3 Ft ot! Utána jöt a sulyadó ami a megyéknél maradt elviekben útjavitásra! Most a FideSS bevezette e dijat ebből se javulnak az utak! Na kinek is kéne sorba állni észért? Ki az aki agymosott? Ki megy a kolomp után? Ti FideSSes Droidok! Érdekes Adó adó hátán az életszínvonal nem hogy javul csökken ti meg irjátok az okosságot! A FideSS elvette a magánnyugdijat igérte 1 év mulva lesz állami nyilvántartás kinek menyi nyugdij alapja van! Hol van? Orbánotok ígérte!!! És válaszolok előre mért nem maradt rengeteg eber a magánnyugdij kasszáknál! Azért mert nincs nem volt az embereknek pénzük örültek hogy kaptak hirtelen 20 -25-50 vagy több forintott sok ember ebből vett tüzelőt! Nem védem az MSZP- ét de ne istenitsük már Orbánékat kik nyiltan hazudgálnak szemünkbe!

Szelid sunmalac 2015.04.24. 12:05:56

@Trackers: Neked valoszinuleg nincs gyereked es fogalmad sincs mi folyik az iskolakban, epp ezert faszsagokat beszelsz.

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 12:08:01

@Trackers: Tétellé tetted nem a tanáraid voltak a hülyék,hanem a nemzőid részeg éjszakájának elbaszása vagy ,,,,,,,

Kevered a szezont a fazonnal. A Magyar-féle reform arról szólt, hogy mire helyezzük a hangsúlyt az oktatásban. A gyorsan felejtésre ítélt lexikális tudásra vagy a kompetencia és készségfejlesztésre.

Ez pedig arról szól, hogy azokat a gyerekeket, akiket lexikális tudással tömtek az iskolás évek alatt, kompetencia alapon akarják szelektálni a továbbtanulási lehetőségeik kapcsán.

Ez kb. azt jelenti, mint ha téged éveken keresztül távolugrásra készítenének fel, majd amikor a rajtvonalhoz állsz, akkor szembesülnél vele, hogy itt bizony gátfutás lesz.

Szóval, finoman szólva is téged elbasztak ....

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.04.24. 12:37:14

@midnight coder: "Viszont liberós bloghoz képest szokatlan módon"

Ez nem egy "liberós" blog, hanem pénzügyi.

sanyix 2015.04.24. 13:02:56

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: tudhatnád már, az olyan blog ami nem a fütyiszt dícséri az mind liberós blog, vagy komcsi :D

gtri 2015.04.24. 17:32:58

@midnight coder:

Értem én, hogyne érteném. A MANYUP-oknak előírta az állam, hogy állampapírban tartsák a vagyonuk egy jelentős részét. Majd változtatott a szabályokon és azt mondta, hogy részvényekben is tarthatják a vagyonuk egy részét. Aztán jött a Fidesz és megtámadta a MANYUP-okat, egyszer azzal, hogy az álamdósságot növelik, egyszer meg azzal, hogy eltőzsdézik a pénzt. Akármilyen sapka volt rajtuk az nem volt jó, mert kellett a 3000 milliárd.

Csak egy befektetés lehet jó: ha a kormány és a Fidesz-es önkormányzatok a Questornál tartják a pénzüket. Az tuti, hiszen egy Fidesz közeli oligarcha mindig kedvesebb a kormány szívének, mint bárki más. A jó gazdálkodás "eredményét" meg úgyis más fizeti majd. Itt nem volt olyan, hogy reálhozam kifizetés. Itt kőkemény összeomlás volt. Annyira, hogy másokon kell leverni a 150 milliárdot, mert lótúró van a Questornál, nem vagyon.

gtri 2015.04.24. 17:34:24

álamdósságot = államadósságot

Úgy tűnik megfertőzött a tiszteletreméltő volt "Álamfő" helyesírási készsége. :)

s 2015.04.24. 17:44:35

@illedelmes illegális illiberális demokrata: Nem szívesen teszem, de örökbe fogadom orbánt, rogánt, lázárt és szijjártót. Tartsanak el ezek a gecik.

gtri 2015.04.24. 17:47:05

Mai hír:
index.hu/gazdasag/2015/04/24/semjen_quaestor_irasbeli_kerdes_miniszteriumok/

Az Orbánnak feltett kérdésre Semjén Zsolt válaszolt írásban. Ebből kiderül, hogy 2002 óta rengeteg közpénzt bízott az állam brókercégekre, és a 2010 utáni kormányok esetében is kimutathatók befektetési ügyletek.
Amiből a jelenleg is aktív befektetési szolgáltatóknál kezelt ügyletek összértéke mintegy 259 milliárd forint.
Semjén ugyanakkor hozzátette, ennek az összegnek jelentős százaléka a 2010 előtti kormányok alatt kötött egyes szerződések maradványa. Válaszából nem derül ki, hogy a közölt összeg pontosan mely időszakra vonatkozik, csak annyi, hogy maga a teljes vizsgált időszak 2002-2015 volt.
----------------
Szegény állam, a befektetési szolgáltatók ugyan rosszak voltak a MANYUP-oknak, de az államnak nem. Akkor "eltőzsdézték", most meg "jól kezelik". Egyre többször derül ki az igazmondó kormányról, hogy vizet prédikál, de bort iszik.

Blogger Géza 2015.04.24. 19:03:18

@a nagy hohoohooo: Csak tájékoztatásul közlöm, hogy ezeket a hosszú és unalmas kisregényeid nem olvasom el. És szerintem más sem. :)

a nagy hohoohooo 2015.04.24. 20:55:16

@Blogger Géza: Nem tudom, említettem-e már, te vagy itt a világ legtudatlanabb és legbutább nickje,tuti az egyik/másik nicked batyu. Tőled bőven elég, ha csak ennyit mondasz: rohatt dzsipci-bibci nejolibernyalizmus! Így is értjük, mit akarsz közölni.
Tom,tom döglött oroszlánba nem illik belerúgni,de mindig irigyeltem gyerekkoromba a szomszéd falu gyerkőceit ahogy az uccán a lócitromokat rugdosták....most én élvezem,a cipőm belédtörölni arra jó vagy mert:
Nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..brhüü...
."Csak nem járhatok gyalog. Én magyar nemes vagyok! Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem irok, nem olvasok. Én mélymagyar nemes vagyok!
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?
Másik szánva mondja: „Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”