Szász Károly (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) levélben kérte a Kúriát, hogy jól gondolja át a devizahitelesek kontra bankok közötti perelgetések végkimenetelét, hiszen egy negatív tendenciának komoly és beláthatatlan társadalmi és gazdasági következményei lennének. Az persze más kérdés, hogy mi számít negatív tendenciának, hiszen minden félnek mások a szempontjai. Szász leginkább azokra a következményekre gondol, amelyekben a Kúria precedenst teremtene. Mivel sablonszerződésekről van szó, ezért ha 1 nyer, akkor mindenki nyer, és a devizahitelesek mindent elperelnének, miközben a magyar bankrendszer összeomlana a terhek alatt. Ez pedig akár államcsődöt is jelenthet, de minimum olyan mély recesszióba taszítja az országot, amilyenből 10 év múlva sem lábalunk ki. De nézzük a szereplőket!

PSZÁF

Magyarország egyik leginkompetensebb bandája, melynek tagjai vaskosan benne voltak a devizahitelezés elburjánzásában. Persze önmagában ez a szervezet nem tehető felelőssé (ahogyan a mai Magyarországon senki, hiszen mindenki a másikra mutogat) a negatív trendért, mert a PSZÁF csak akkor működik jól, ha megfelelő törvényi támogatást kap. Vélhetően a bankok erős lobbija volt évekig az oka annak, hogy gyakorlatilag végignézték azt a folyamatot, amelyiknek a levét mostanában kezdtük szürcsölgetni. Az eddig relatíve csendes PSZÁF-nak sikerült bombát robbantania, és dilettáns módjára levelet írnia ajánlásaival a Kúriának, miközben javában zajlanak a bankok elleni perek és az emberek lázítása a rendszer ellen. Senki nem szólt Szász úrnak, hogy nem kéne olajat öntenie a tűzre, aminek eredménye egyértelműen negatív lesz? Az emberek ezek után joggal gondolják, hogy a kormány és a pénzügyi felügyelet beleszól a perekbe, és a bankok & karvalytőke oldalára áll a szegény, eladósodott emberekkel szemben. Persze Szász úrral egyet lehet érteni (én azóta ezt szajkózom, mióta szóba kerültek a banki perelések – mármint a várható hatásait), de a magyarországi társadalom nem arról híres, hogy átlátná a pénzügyi és gazdasági folyamatokat, és képes lenne racionálisan vélekedni a dolgokról.

Összegezve: a PSZÁF legnagyobb hibája, hogy nem teremtette meg azt a környezetet, amelyikben korrektül lehetett volna hitelezni és hitelt felvenni. Gondolok itt az egységesített, a PSZÁF szakértői által elfogadott hitelszerződésekre vagy a devizaátváltások röghöz kötésére, illetve a kamatszámítások a konkretizálására.

Bank

„A bank sosem veszít” – ezt már Bud Spencer is megmondta. Ezzel nem árt tisztában lenni és a helyén kezelni. Most bizonyára arra gondol az olvasó, hogy ez nem más, mint egy rabló bagázs. Én erre azt mondom: nincs olyan ember a világon, aki az összegyűjtött pénzét egy vadidegennek odaadná ingyen (kamat- és kezelésiköltség-mentesen) anélkül, hogy biztosítékot kérne cserébe, illetve szerződést írna. Annyira azért nem idegen a bankok viselkedése az emberi természettől, hiszen mi is pontosan ugyanígy döntünk hasonló helyzetekben.

A probléma jelen pillanatban még csak nem is a devizahitelezés elterjedése és bukása. Nem a bankok a kizárólagos felelősök a devizahitelezés elterjedéséért. Viszont amit a bankok a pozíciójukból eredő hatalommal tettek, az kritikán aluli, és mindenkire nézve sértő. Gyakorlatilag visszaéltek és -élnek erőfölényükkel, és hülyének nézik az embert. A devizahitelezés egy olyan hatalmas lufi, amelyik mögött nem is történt tényleges devizamozgás, ebből adódóan semmilyen veszteség (melyről úton-útfélen beszélnek) nem érte a bankrendszert. Menet közben kényük-kedvük szerint változtatták a szerződési feltételeket, a kamatokat, a költségeket anélkül, hogy bárki tudta volna az okát. Ráadásul a bankok nagy része a külföldön (pl. Görögországban) elszenvedett veszteségét is a magyarokon akarta (részben) visszahozni, ami gazdaságilag értelmezhetetlen tétel egy megkötött szerződés esetében. Volt tanárom mondta, hogy lehet puskázni, csak észre ne vegye, mert akkor baj lesz. Ez történt a bankrendszerrel is. Addig húzták le a rendszert, hogy az elérte a kritikus pontot, amikor az emberek számára már elviselhetetlen a törlesztések és tartozások mértéke, amiből törvényszerűen következnek a lázongások (perelgetések).

Volt pár hónap, amikor a bankok a rossz szerződések, a szerződésszegések, a megtámadható devizaszerződések birtokában akár jól is dönthettek volna, és olyan gesztusértékű lépést tehettek volna, amely ugyan veszteséget eredményez a számviteli könyvekben, de még mindig nem akkorát, mint amekkora most körvonalazódik. Egyszerűen nem viselkedtek úriemberként: képtelenek voltak belátni a hibáikat. Persze a bankrendszer is fizet rendesen (banki különadó, árfolyamgát), ezek kevésbé populista, mégis drága műveletek, miközben az átlagos magyar ezeknek a jelentőségét képtelen belátni és megérteni. Ez nem negatívum, hanem a megfelelő pénzügyi kultúra hiánya. A magyaroknak arra lett volna szükségük, hogy minden bank a saját ügyfelét különösebb felszólítás és állami kényszer nélkül felkeresse, és elengedje a megemelkedett tartozásának 20-30%-át. Ez bizonyára komoly károkat okozott volna, de még köszönő viszonyban sem lenne azzal a 1697 milliárd (!) forinttal, amely veszteségként keletkezhet, ha minden devizahiteles perel, és mindenkinek igazat ad a Kúria. Ez a summa a bankrendszer saját tőkéjének a 70%-át képezi. A bankok most nagyon komoly bajban vannak.

Devizahitelesek

Bármennyi devizahitelest megkérdezel, mindegyik azt mondja, hogy anno szinte lelki terror hatására vették fel a hitelt devizában, nem pedig forintban. Arról senki nem beszél, hogy a forinthitel akkoriban szinte vállalhatatlanul drága volt. Azt se nagyon hallani, hogyha a 2005-től datálható devizahitelek törlesztését összehasonlítjuk az ugyanazon paraméterekkel (futamidő, hitelösszeg, ügyfélminősítés) rendelkező forinthitelekkel, azt kapjuk, hogy a CHF-hitel gyakorlatilag 2009–2010-ig olcsóbb volt, mint forinttársa. Azaz úgy is értelmezhetjük, hogy az ügyfelek kedvezményesen fizettek évekig, 2010-től azonban megemelkedett törlesztőként annyit kellett fizetniük, mintha eredetileg forinthitelt vettek volna fel. 2011-től pedig egyértelműen többet fizetnek (de összességében nem többet, mintha forinthitelük lett volna). A legtöbb ügyfelet adott pillanatban ez érinti, vagyis a havi törlesztés, hiszen a hitelekből hátravan még átlagosan 10-15 év. Addig pedig az árfolyamot helyre lehet igazítani mérsékelve ezzel az aktuális tőketartozásokból eredő komoly veszteségeket.

Sokan mondják, hogy a devizások anno kockáztattak, és ez nem jött be nekik. Mivel az ügyfeleknek alá kellett írniuk nyilatkozatot a devizakockázatokról, ezért valóban tudomást kellett szerezniük – legkésőbb a szerződéskötéskor – a kockázatokról. Valamilyen szinten ez egy hagyományos tőkepiaci ügylet, melyben az ügyfél a pénzét kockáztatva reménykedik a haszonszerzésben (esetünkben olcsóbb havi törlesztés, árfolyamnyereség). Nem jött be. Tudom, most sokan anyáznak, de a tőzsdén sem kérik vissza a pénzt egy bukta után. Vagyis visszakérnék, de nem adják, és főleg nem az állam fizeti ki mások pénzéből a rossz műveletek okozta veszteségeket. Márpedig jelen állás szerint mindenki támad mindenkit, de senki sem hálás azért, hogy az állam az adófizetők pénzét felhasználva, a költségvetést átírva próbál évek óta segíteni (kérdéses, hogy jól vagy rosszul – szerintem kifejezetten rosszul) a bajba jutottakon.

Viszont mindenkinek meg kell értenie, hogy rossz döntésük miatt több ezer devizahiteles jutott olyan helyzetbe, amely már a családok életét és az alapvető életfeltételek minőségét veszélyezteti. E mellett a helyzet mellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy „így jártak”. Valami megoldást mindenféleképpen kell találni. Ez a megoldás viszont csak akkor működik, ha az ügyfelek is hajlandók az alkura, és egyáltalán érdeklődnek a lehetőségek iránt. A tapasztalat az, hogy a devizások jelentős része egyáltalán nem nyitott semmilyen megoldás irányába. Úgy van vele, hogy fizet, ameddig tud, aztán majd csak lesz valami. Az viszont semmiféleképpen nem lehet megoldás, hogy mindenki elrohan a bíróságra, hiszen az olyan komoly hatással lesz a gazdaságra, hogy amennyit nyernek a réven, emberek, annak a többszörösét bukják el a vámon. Hogy mire gondolok?

Megnyerik a pert, és a törlesztésük lecsökken, mondjuk, 70%-kal. Ez havi 40-50 ezer forint átlagosan. Mindenki boldog. Ez olyan mély sebeket üt a bankrendszeren, ami miatt összeomlik a gazdaság: a forint elértéktelenedik, a vásárlóerő-paritás pedig meredek zuhanásba kezd. Lehet, hogy havonta 40 ezerrel kevesebb lesz a törlesztő, viszont a forint totális elértéktelenedése miatt sokkal többet kell vásárlóértéken a hitelbe áldozni, hiszen annak törlesztője a folyamat miatt nem lesz kevesebb. Hogy érthetőbb legyen, egy nagyon extrém példát hozok: 1 kiló kenyér 5 forint, a havi törlesztő viszont 40 ezer forint lesz. Ebbe érdemes belegondolni, mielőtt bárki is bedönti a bankrendszert.

Adófizetők

És akkor most szóljunk pár szót azok nevében, akik csendben a háttérbe húzódnak, akiknek rohadtul elegük lehet az egész ügyből. A csapból is ez folyik, szinte kötelező együtt érezniük a bajba jutottakkal, miközben ők nem vettek maguknak lakást vagy bármi mást. Kicsit a tücsök és a hangya esete, hiszen míg a tücskök évekig mutogatták a szebb, nagyobb házukat, a jobb kocsijukat, addig a hangyák szerényebb körülmények között éltek és gyarapodtak. A probléma az, hogy most viszont a hangyák pénzéből (is) kell kisegíteni a devizahiteleseket. Emiatt nem jut anyagi fedezet sok más fontos dologra. Gondolj csak bele, hogy az állam miből fizeti ki az árfolyamgát rögzített árfolyama feletti kamat felét! Miből épített házakat? Miből fizeti a segélyeket? Miből?

Kívülállóként nézve a legnagyobb áldozatok azok az emberek, akiknek a cechet benyújtották annak ellenére, hogy közük nem volt az egészhez, és nem írtak alá semmit, csak éppen rendelkeznek egy bizonyos társadalmi szerződéssel. Nem érted, miért írom ezt? Nagyon egyszerű! A bankrendszer külön szívatása (banki különadók, árfolyamgát stb.) miatt keletkezett terhek és civakodás gyengíti a gazdaság növekedési ütemét, és a válság alapvetően emiatt van. Részben ez az oka az árak emelkedésének, az életszínvonal visszaesésének.

És most ezeknek az embereknek Damoklesz kardjaként lóg a fejük felett az a lehetőség, hogy a Kúria a devizahitelesek tömegének ad igazat, ami az országot akár évtizedes válságba taszíthatja devizaadóstul és nem devizaadóstul.