Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Orbánék 28+15 millió családtámogatása, ami felborítja az egyensúlyt

2019. február 24. - Szarvas Norbert

csok-10-10-15-tamogatas.png

Orbánék GDP építő, nyugdíjrendszer stabilizáló és egyben családvédelmi programja olyan mértékűre nőtt, ami értéktelenné teszi a munkából származó jövedelmet. Ebben a cikkben szeretnék rávilágítani egy összefüggésre, amit érdemes átgondolni. CSOK 10+15, családtámogatási 10M, 2,5M autóvásárlásra, 5M forint jelzáloghitel elengedés + elengedett diákhitelek az anyukáknak. Ami jó valakinek, az rossz a többieknek.

 

Ez a harmadik alkalom rendszerváltás óta

 

A rendszerváltás óta eltelt közel 30 évben ez lesz a harmadik alkalom, ami egy komplett generáció életét képes megváltoztatni, ami egy generáció szűk rétegét felemeli a középosztály szintjére, vagy onnan is tovább. Mi volt az előző két alkalom?

 

1. A rendszerváltás utáni szabad rablás, avagy az állami közvagyon kiárusítása és a kapitalizmus balkáni átirata.

Az én olvasatomban ez az időszak az élelmesek számára hihetetlen lehetőségeket tartogatott (mások kárára). Akik élelmesek voltak és/vagy jó kapcsolatokkal rendelkeztek, azok a semmiből valódi vagyonokat tudtak összepakolni. Nem véletlen, hogy a mai sikeres vállalkozói réteg és középosztály jelentős része ebben az időszakban megtett cselekedeteiből "él" a mai napig.

 

2. 2013-ra datálódik meglátásom szerint az öröklős generáció felemelkedése

Én csak öröklős generációnak nevezem azt a szűk réteget, akiknek a szülei-nagyszülei az elmúlt években (nagyjából 2013 óta folyamatosan) elkezdtek örökséget hagyni.  Az ingatlanpiacot a kedvezményes hitelek és támogatások mellett egyértelműen az öröklős generáció által, az ingatlanpiacra szabadított ingatlanvolumen bikázta be.

Mi történt? Átlagos bérből élő, átlagos emberek/családok hirtelen örököltek 50-80-100 millió forintnyi ingatlanvagyont. Erről a szintről nehéz visszaesni, hiszen albérletből jelentős havi bevételt szerezhetnek, amivel már munka nélkül is az átlagos életszínvonal felett képesek élni.

 

3. Orbánék családvédelmi támogatási rendszere

Mondhatjuk, hogy rendszerváltás ritkán történik, mint ahogyan a csillagok is viszonylag ritkán állnak össze annyira, hogy egy komplett generáció válik "öröklővé" olyan időszakban, amikor az ingatlan a legértékesebb vagyontárgy. Azon a piacon, ahol 3-4 év alatt az ingatlanok ára 50-100%-kal lett magasabb.

De ugyanígy ritkán következik be az állami lélegeztetőcső is, amivel drasztikus ösztönzőkkel próbálják meg a fiatal felnőtteket rávenni a mihamarabbi gyermekvállalásra. Aki ki tudja maximálisan használni ezt a programot és minden elemét, az gyakorlatilag 28+15 millió vagyont képes megszerezni pár éven belül. Ráadásul a megszerzett ingatlan értéke is felfele megy, tehát ott további milliókat tehetnek a családok zsebre, amikor tovább költöznének.

 

A munkabér valódi inflációja

 

Egy rendkívül fura időszak veszi kezdetét, ahol a munkabérből származó megtakarítások értelmét vesztik. Gondolj bele, hogy mit érez az a fiatal pár, aki 5 éve mindenét félreteszi és sikerülget lassan egy önerőt összegyűjteni egy használt lakáshoz?

Miközben mindenről lemondtak és sikerült összetenni az évek alatt 4M forintot egy közepes méretű lakásra, addig az ingatlanpiac a támogatásoknak (is) köszönhetően drasztikusan drágult. A 4M forint olyannyira inflálódott, hogy lassan már egy kis garzonra sem lesz elég Budapesten.

Ezzel szemben mások bevállalt gyerekekre olyan vagyont kapnak, amit munkabérből 50 év alatt is nehézkes lenne összegyűjteni.

És mi ennek a vége? Egyrészt 3 gyermek felnevelése sokkal több pénzbe kerül, tehát ezt nem nevezhetjük nettó vagyonnövekedésnek. Másrészről viszont mégis, ha feltételezzük, hogy családok támogatás nélkül is akkora családot terveztek, mint amire most jár a támogatás.

A nap végén viszont nyílik a vagyonhelyzeti olló, hiszen amíg a támogatástól eleső családok, emberek leszakadnak a brutálisan emelkedő ingatlanpiacon, addig a támogatott családok most szerzik meg tagságukat a középosztályba.

 

Lehet, hogy nem igazságos, de szükségszerű

 

Akiket nem érint, azok mérgesek. Akiket érint, azok örülnek. A számlát pedig közösen fizeti mindenki. Nagyjából így lehet a kedélyállapotokat összefoglalni.

Egyetlen dolgot nem árt megjegyeznünk, ami lehet, hogy nem lesz népszerű gondolat, de attól még igaz:

Magyarország jövője és termelékenysége szempontjából a prioritást a gyerekek jelentik. Ők a jövő. Ha a születési szám zuhan (márpedig zuhan), akkor romlik a jövőbeni Magyarország esélye akár a jelenlegi országszínvonal fenntartására.

Márpedig a mostani 20-30-as potenciálisan szülő generáció eléggé ráérős. Annyira félnek az elköteleződéstől, annyira saját magukkal foglalkoznak, hogy közben elfelejtettek gyermeket vállalni. Ha mégis vállalnak, akkor általában egyet szeretnének.

Gondolj bele:

100 felnőtt 50 gyereket vállal.

Majd az 50 gyerekből felnőtt 25-öt.

A 25-ből majd 12 gyerek születik, aztán abból 6, majd 2, majd elfogytunk.

Valamit lépni kellett. Nagyon álszent dolog azt hinni, hogy a jobb adórendszer, a jobb egészségügy, a jobb utak, a jobb iskolák eléggé ösztönzőek lennének számukra. Sajnos nem az. (Ezzel nem azt mondom, hogy ne legyenek ezek a dolgok jobbak, mert alapvető elvárásom ezeknek a rendszereknek a magas színvonala, ami jelenleg nem valósul meg).

Nézzünk egy példát! Ádám és Éva 25 évesek, együtt vannak már 3 éve és most a fizetésük havi 200 000 forinttal növekedett. Mihez kezdenek? Stabilabb anyagi háttérrel családot alapítanak? Dehogy! Éva elkezd kétnaponta fodrászhoz rohangálni, Ádám első útja az Apple-be vezet egy drágább számítógépért és innentől kezdve már nem évi 1, hanem évi 4-5 utazást terveznek.

Tehát Ádám és Éva a "megérdemelt" életét kezdi élni. A családtámogatások gyermekszületési megkötése ezért szükségszerű, hiszen csak így lehet ösztönözni Ádámot és Évát, hogyha csatlakozni akar a pénzosztáshoz, akkor bizony el kell köteleződnie valamilyen szinten.

Hangsúlyozom: ezt a pénzt nem Orbán adja, hanem a közösből megy. És egy fokkal jobb a helyzet, mint a közösből megépített stadionok... De azt is el kell mondanom, hogy ez a szükségszerű lépés, ha azt szeretnénk, hogy az ország 20-30-40 év múlva is működjön és valamilyen szinten legyenek nyugdíjak.

Tudtad, hogy a nyugdíj alapfeltétele nem a nyugdíjas, hanem az adófizető?

Tudtad, hogy a kórházak alapfeltétele nem a beteg, hanem az adófizető?

Tudtad, hogy az oktatás alapfeltétele nem a tanuló, hanem az adófizető?

 

 

►►►►

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2019. február. 24. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr414646013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2019.02.25. 01:23:26

Most egy politikai okokból preferált réteg - a középosztálybeli fiatalokat célozzák- eltúlzott és aránytalan mértékű támogatást kap az államtól, aminek az árát mindnyájan meg fogjuk fizetni. A plusz támogatás megnöveli a pénzkínálatot az ingatlanpiacon, ami azonnali áremelkedést generál, beépül az árakba... Azok, akik pl nem tudnak gyereket vállalni, nincs társuk, vagy nem tudnak 3 év stabil munkaviszonyt összeszedni, ilyen is van tömegével Kelet-Magyarországon, elképesztő hátrányba kerülnek...Már most 40 millió körül van egy budapesti 2 szobás új építésű lakás , átlagos helyen és minőségben, mi jön ezután? A vidéki nagyvárosok is rohamtempóban drágulnak...
Szerintem, a demográfia folyamatokat nem lehet megfordítani, mert egy teljesen más korban élünk, amikor az emberek önmagukat akarják megvalósítani és nem 3-4 gyereket vállalni. Már a szüleiktől sem ezt a mintát látták...Az 100 éve volt legutóbb divat....

nniicckk 2019.02.25. 02:53:35

A lakasarak ismetelt megduplazodasa az tenyleg remiszto. Ha a mostani 30-40 millios arak 60-80 milliora, vagy meg tovabb novekednek, akkor mar tenyleg nem lesz eselye egy atlag embernek, hogy lotto nyeremeny nelkul elete folyaman lakashoz jusson. Tenyleg az a problema, ezekkel a tamogatasokkal, hogy aki kapja, azon nem segit, mert minimum annyival emelkednek a lakasarak, aki meg nem kapja, annak vegleg lehetetlenne teszi a sajat lakast.

nniicckk 2019.02.25. 03:08:50

Szoval a lakas tamogast maskepp kene megoldani. Olyan intezkedesek kellenenek, amik csokkentenek a lakasarakat. Allamilag epitett olcso lakasok kellenenek, vagy akar torvennyel korlatozni a lakasok pofatlan, indokolatlan aremelkedeset.

pizo 2019.02.25. 06:26:23

Tudtad, hogy ha a nem támogatott adófizető (akinek már van esetleg 1-2 gyereke, akik még a támogatások előtt születtek) az életének anyagi kilátástalansága miatt el kivándorol, akkor egy idő után elfogynak az adófizetők?

Think it over.

Zoli

GTI100 2019.02.25. 06:36:08

A 4M forint olyannyira inflálódott, hogy lassan már egy kis garzonra sem lesz elég Budapesten.

Te hol élsz? Egy kő alatt?

Kánikula 2019.02.25. 06:57:25

@GTI100: Az elötte lévö bekezdésben a példa az öneröre vonatkozik. 4milla önerôröl van szó.

Semper Fidelis 2019.02.25. 07:30:43

@nniicckk: ja, és hogy mi a pofátlan meg az indokolatlan áremelés, azt ki szabja meg? Te?

Véget ért már a kommunizmus, csak szólok.

midnightcoder2 2019.02.25. 07:36:08

@nniicckk: Ha pedig az illetõ kivándorol mondjuk Londonba mosogatni, akkor szembesülhet az ottani ingatlanárakkal... A magyar ingatlanárak most kezdenek kicsit közelíteni a realitás felé. Sokallod a 40 milliós pesti lakásárakat (amúgy van ott bõven 20-30 millió között is) ? Akkor mit szólnál egy 50 négyzetmétereshez 163 millióért Londonban ?

zuulululu 2019.02.25. 07:53:33

@Semper Fidelis: "Véget ért már a kommunizmus, csak szólok."

Már nem sokáig, jön újra , mindenhol, ha nyitott szemmel élsz , látod

zuulululu 2019.02.25. 07:54:52

@midnightcoder2: nehogy már a világ egyik fővárosahoz a világ egyik leggazdagabb országában hasonlítsd egy csóró ország putri fővárosát.
Eszem megall :DD

Semper Fidelis 2019.02.25. 08:10:34

@zuulululu: Kifejezetten az állami ármegállapításra gondoltam. Gyerekkoromban még mindenre rá volt nyomva gyárilag az ár is.

GTI100 2019.02.25. 08:31:35

@Kánikula: Aha és az mire elég szerinted?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 08:33:11

@midnightcoder2: van némi különbség. Például felvehetsz hitelt 50 évre, első lakáshoz jutási kedvezménnyel, ami örökölhető, átiratható. Ami biztosított. Azt jelenti, hogy a biztosító fizeti helyetted, amíg munka nélkül vagy.
Mivel átiratható, így eladhatod. Nem vagy röghöz kötve.
Szóval más azért a Világ.

Nerevaryne 2019.02.25. 08:45:07

@zuulululu: A szolgáltatások nagyjából megtalálhatók mindkét városban hasonló színvonalakon. Amiért London világvárosabb Budapestnél (lakosságszám, bankszektor, tech szektor, turizmus) annak pont nem sok köze van ahhoz, hol milyen jó élni, sőt a turizmusnál pont romboló hatás érényesül, lásd Velence. A lakásvásárlásnak a fővárosokban már régóta semmi köze nincs az ott éléshez, bankárok huszassával vásárolnak lakásokat üzleti célra. Valami ilyesmi indult el Budapesten is, ehhez a Londoniak már hozzá vannak szokva, nekünk most kezd el csak fájni: többel drágult a lakás mint amennyivel többet lehet keresni, mert nem lakhatásra eladók a lakások, hanem befektetésre és a gazdagoknak, nem a középosztálynak.

Kánikula 2019.02.25. 09:03:59

@GTI100: Aszongya a poszter, hogy 4 milla önerő lassan egy kis garzonra sem elég. mi a kis garzon? 20-30 m2. ezt úgy 15 milla körül lehet kapni, önerő kb. 3 milla.

Vidéken mondjuk jobb a helyzet.

midnightcoder2 2019.02.25. 09:31:30

@zuulululu: Mi olyan van ott, ami az átlagpolgárnak fontos és itt nem elérhetõ ? Tény, a fizuk magasabbak, de azért nem ennyivel.

Ma Baker 2019.02.25. 09:39:21

A nyugati kapitalizmusban egyszerűen hátrányt jelent a gyerekvállalás. Az ember onnantól nem túlórázhat annyit, szabadideje sincs annyi, költenie is többet kell. A karrier lépcsőfokain pedig a gyermektelenek lépkedhetnek fel könnyebben.
Ezt ellensúlyozhatja a mostani intézkedéscsomag, hogy ne legyen akkora hátrány, ha netán 3 gyereked van.
Gyakorlatilag a gyermekszegénységnek üzentek ezzel hadat. Teljesen jogosan!
Ha a nyugati társadalom ilyen embertelenre és gyermekellenesre korcsosult, valamit tenni kell, különben nem lesz a jövőben a maihoz hasonló nyugati kultúra.

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 09:40:20

@Brix: "Most egy politikai okokból preferált réteg - a középosztálybeli fiatalokat célozzák- "

Nem jó ember, a középosztálybeli fiatal a büdös életben nem akar se három, de még két gyereket sem. Ellentétben az Orsós családokkal, akiknél 3-4 a minimum.

BAZ meg Szabolcs megye hatalmas fellendülés előtt áll, 90%-nyi újmagyar a következö években fogja a vályogházát lerombolni és a helyén megépíteni a kétszintes villáját a fehér Homo fideszbirkuszok adójaiból által finanszírozva.
Ennél jobb helyre nem is mehetnének a pénzek, én kifejezetten támogatom.

Ma Baker 2019.02.25. 09:41:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: "van némi különbség. Például felvehetsz hitelt 50 évre, első lakáshoz jutási kedvezménnyel, ami örökölhető, átiratható. Ami biztosított. Azt jelenti, hogy a biztosító fizeti helyetted, amíg munka nélkül vagy."

Ilyen konkrétan itthon is létezik, nemrég ajánlották nekem is a bankban.

2019.02.25. 09:44:15

@midnightcoder2:

1. London szélsőséges példa, ugyanakkor ahogy Nyugat-Európa nagy részében, ott sem kell feltétlenül saját lakás a családalapításhoz, itthon meg bármikor szólhatnak, hogy kell a tulaj unokaöccsének, szóval 1 hónapon belül költözz ki.

2. Kevésbé frekventált nyugati városokban simán olyan arányok vannak, hogy abérleti díj a budapesti vagy alig magasabb szinten van, míg a lakásárak 3-szor akkorák. Tehát eleve ott anyagilag is bérlésre érdemes berendezkedni.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 09:44:22

@Ma Baker: "A nyugati kapitalizmusban egyszerűen hátrányt jelent a gyerekvállalás. Az ember onnantól nem túlórázhat annyit, szabadideje sincs annyi, költenie is többet kell. A karrier lépcsőfokain pedig a gyermektelenek lépkedhetnek fel könnyebben."

Kerdezd meg Orbant es Adert, milyen hatranyos a gyerek a karrier szempontjabol...

dunántúli gyerek 2019.02.25. 09:46:53

@Zabalint: 1. a berleti szerzodes tudod pont ugyanolyan europaban mindenhol, azt irsz bele amit akarsz

azaz nem kell sajat lakas a gyerekhez, se itt, se mashol

"2. Kevésbé frekventált nyugati városokban simán olyan arányok vannak, hogy abérleti díj a budapesti vagy alig magasabb szinten van"

Munka meg nincs. Ezert alacsony a berlet.

2019.02.25. 09:55:20

@midnightcoder2:
Ajánlok figyelmedbe pár tényezőt, ami miatt messze nem olyan egyszerűynmint amennyire leegyszerűsíted:
1. Nem az a lényeges hogy a fizetésed hány százalékát teszi ki a lakhatás, hanem hogy a maradék mennyit ér az adott lokációban. A frekventáltabb és gazdagabb nagyvárosokban mindig nagyobb százalékát teszi ki a fizetésednek a lakhatás, de ebből nem következik, hogy rosszabbul is járnál.

2. Az ilyen nagyvárosokban felül vannak reprezentálva a magasabb képzettségűek és beosztásúak, ez is meglátszik az ingatlanárakon, Londonban egy átlag diplomás olyan helyzetben van ingatlanárak szempontjából, mint Debrecenben egy segédmunkás.

3. Mindig érdemes a külvárosi, agglomerációs övezetet is nézni, mert egy bizonyos városméret felett egy átlagjóskának már eleve csak ez a lehetősége van.

Egyébként kolumbiai csávó mesélte, hogy Bogotában ők igencsak jól keresnek programozóként, igazából a budapesti béreknél is feltehetőleg többet (egy sokkal szegényebb ország nálunk), de azon városrész közelében, ahol az irodaházak vannak, esélyük nem lesz soha lakni. Szóval ez világjelenség.

Gungnir 2019.02.25. 09:58:26

"Tudtad, hogy a nyugdíj alapfeltétele nem a nyugdíjas, hanem az adófizető?"
Valójában a nyugdíj alapfeltétele az előtakarékosság, pl. magánnyugdíj pénztár formájában.

Ne tegyünk úgy, mintha a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lenne az egyetlen járható út. Bár tény, hogy a manyup államosítása és elherdálása óta Magyarországon ez a legkézenfekvőbb út, de attól még továbbra is egy piramisjáték, ha nincsenek folyton új belépők, akkor összedől az egész.

2019.02.25. 09:59:45

@dunántúli gyerek:
1. Jogilag igen, ee túlkereslet idején nem te szabod meg a feltételeket, és a hazai bérbeadási kultúra amúgy is ráteszi a bélyegét, a legtöbb esetben feketén, bejelentést nem engedve, az átmenetileg üresen álló lakásokat adják ki. Nyugat-Európában meg simán évtizedekig bérelheted ugyanazt.

"Munka meg nincs. Ezert alacsony a berlet."

Lófaszt nincs, pl. Németországban simán a kisvárosi övezetekben is rengeteg a munkalehetőség. Ne a magyar vidékből indulj ki.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:01:46

@Zabalint: 1. ez a berbevevo hulyesege miatt van igy

raszan 20ezret ugyvedre, tema megoldva
letesz 2 millio berletet elore, tema megoldva

"Lófaszt nincs, pl. Németországban simán a kisvárosi övezetekben is rengeteg a munkalehetőség. "

konzervgyarban...:)

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:03:29

@Gungnir: van MANYUP, ahogy mindig is volt (de ez alatt nem a szoci kormany lopasat kell erteni)

bemesz a MANYUP boltba, es veszel magadnak

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:03:38

Igen, sajnos otthon ha ez nem mukodik - penzert elletni a nepet - akkor mas mar nincs. Bar meg ha bejon az ami a vilagon mashol nem mukodott, utana meg otthon is kene tartani oket... Ez viszont nem a jelen problemaja. Egyebkent a lakashelyzet eliminalja a CSOK roghoz koto erejet - ha ennyire emelkedikaz ar akkor siman el lehet adni es visszafizetnk a CSOK-ot es irany Nyugat Europa ahol igy megvan a hitel kezdoreszlete.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:05:19

@dunántúli gyerek: a 3000 millard lenyulasa utan igert egyeni nyugdijszamlak megvannak mar amugy?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 10:08:21

@Ma Baker: na, ennek örülök. Ez tényleg segíthet.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:10:20

@Sean MacTíre: Nem erdekel semmilyen penzugyi okossag balliberalt oldalrol.

chrisred 2019.02.25. 10:13:10

@dunántúli gyerek: Amit csak az tud megtenni, aki egyébként is tudna magáról gondoskodni magáról. Mondjuk úgy, ahogy a bejegyzésben szerepel, a megtakarítását ingatlanba fekteti, és kiadja bérlakásként.

2019.02.25. 10:15:01

@dunántúli gyerek:
Ha bérbevevőként korrekt bérbeadót keresel, akkor a piac 90%-a kiesik, tehát sokkal nehezebb lesz találni, és valószínűleg jóval drágább is lesz. Ahol a bérbeadás kultúrája a béka segge alatt van, ott nincsenek csodák.

Nem, nem konzervgyárban. A németeknél kisvárosok sora húzódik végig a közlekedési tengelyeken, közepes és nagyvárosi központokkal, a legtöbb embernek a budapestinél jobb lehetőségei vannak, 2-3-szoros bérért, hasonló vagy alig magasabb bérleti díjak mellett. Olyan típusú vidék, mint ami nálunk van, talán csak a keleti részén van, nyilván ehhez a nagyobb népsűrűségük is hozzájárul.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:17:27

@Zabalint: Marhasag. Nincs az a hulye berbeado aki elkerget ha kicsapsz 2 milliot.

Vannak jo kisvarosok, meg szarok. Az olcsok szarok.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:18:00

Sajat pelda. A lakasaink otthon durvan tobbet ernek mint amikor kijottunk, kosszepen. Amit berlunk, 800 meterre az irodamtol, elerhetove valt. Patinas kornyek, nagy hazak, magas arak. Eladova valt a berelt hazunk, felajanlottak hogy megvehetjuk a kornyekbeli minimal aron, elunk vele. A haz erteke tobb mint 110 millio a Ft aktualis erteken (dragabb mint mondjuk Bostonban hasonlo), a fizetesem 5.-odet teszi majd ki a mortgage. A berlet ennel 1.5-szor tobb volt. Mivel lakhato, elottunk mar felujitva, modernizalni kell csak, azzal meg raerunk. Kozben a lakasarak emelkednek, foleg ha a brexit beut, mert hozzank menekulnek a cegek. Szoval koszi szepen otthon a CSOK-ert es egyeb osztonzokert, magasabb mortgaget nem szerettem volna itt, igy annyi lesz mint az 5 evvel ezelotti berleti arak mikozben evente X szazalekkal nonek a lakasarak.

Ezert nem vagom, a vege hogyan sulhet jol Magyarorszagnak. Foleg most, hogy a kormanyzat egyes emberei rosszalasukat fejeztek ki a sztrajkok miatt (nagyon nem merik a valasztasok elott mert akkor a multikat kepviselik ugye - mintha a 400 ora nem nekik lett volna kitalalva). Ertekesebb ingatlan vagyonnal siman lehet uj eletet kezdeni kinn.

2019.02.25. 10:18:39

Ja, és ehhez hozzátartozik, hogy bármikor könnyen el tudnak költözni többszáz km-re is, ha ott vannak jobb lehetőségek. Nálunk meg Budapeeten kívül barhol állandó para, hogy mikor szűnik meg a munkahely.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:19:09

@dunántúli gyerek: LOL. Vigyazz ki ne mondjak, hogy az eg az narancs szinu, mert akkor nem fog erdekelni, hogy eddig kek volt.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:21:02

@Sean MacTíre: Eleg arra vigyazni, hogy a ballipsik penz kozelebe se keruljenek.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:21:08

@dunántúli gyerek: allami nyugdijhoz kell az elegendo dolgozo. Ez meg Irorszagban ahol elek, is problema, a 2.5 gyerekkel ( mindenfele gyerekmegvasarlas nelkul ) 2050ben. Nem a kozmunkas, a rendes munkas.

chrisred 2019.02.25. 10:21:38

@Ma Baker: Melyik nyugati társadalomról van szó? Hasonlítsd össze mondjuk a magyar családi adózást a franciával, vagy a skandináv szociális juttatásokat a magyarországival.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:22:12

@Zabalint: "Nálunk meg Budapeeten kívül barhol állandó para, hogy mikor szűnik meg a munkahely."

Hat, nem eppen.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:22:15

@dunántúli gyerek: csak egy kerdes: ballipsi neked aki nem Fideszes? Csak a definicio vegett. Mert en pl csak akkor szavaztam liberalis partra amikor meg a Fidesz is az volt. Balra meg egyaltalan nem.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:23:13

@Sean MacTíre: Szar lehet. Itt GDP aranyos adossagcsokkentes mellett is no a nyugdijak realerteke.

2019.02.25. 10:24:43

@dunántúli gyerek:
Arra jó ez a "ballipsi" szó, hogy tudni lehet hogy aki folyton használja, az már átesett az agymosáson, tehát saját gondolatokat nem is kell várni tőle.

chrisred 2019.02.25. 10:24:51

@dunántúli gyerek: A felosztó-kirovó rendszer. Aminek a kitermelése egyre nagyobb terheket ró az aktív korosztályokra, így az erőforrásaikat a jövő generáciò felnevelése helyett az előző generáció eltartására kénytelenek allokálni.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:25:01

Egy kerdes mindenkinek, mivel en otthon csak kb. 3 evig voltam alberlo nagyon regen. Mi a helyzet otthon most a berbeadassal, szabalyozott mar allamilag? Nyilvantartjak, van bejelentesi kotelezettseg ket oldalrol az adofizetes elkerulesenek megakadalyozasara es az alberlo meg a foberlo jogainak vedelmere? Vagy meg mindig vadkelet es adozatlan bevetel szerzodes nelkul?

2019.02.25. 10:26:07

@dunántúli gyerek:
Diplomásoknak sem? Válság idején sem? Gondold ezt végig. Rohadtul nem mindegy, hogy 50 vagy 2 potenciális munkáltató közül választhatsz.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:26:30

@Zabalint: jah, lathatoan. Hagyom is, amiket ir, azt 10 perc alatt leprogramozom, mesterseges intelligencia se kell hozza.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:27:16

@chrisred: Igen. Senki nem mondta, hogy a polgar nem vehet maganak MANYUPot.

chrisred 2019.02.25. 10:28:17

@Sean MacTíre: Mindig is volt bejelentési kötelezettség, mivel adózó jövedelem.

2019.02.25. 10:29:16

@dunántúli gyerek:
De mi a fasznak "vegyen", ha bármikor elvehetik? A bizalmat egszer elég volt elveszíteni. Ráadásul olyan agyhalottak is bőven akadnak, mint te, akik meg is tapsolják, ha ellopja az állam ellopja a pénzünket.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:29:20

@Zabalint: Nagymutter meselte amikor Nemetorszagban valsag volt, akkor az ide menekulo nemetek a falujukban lattak eletukben eloszor szalonnat.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:30:08

@chrisred: a gyerekszam egy ideje no otthon, viszonylag lassan. Es sanszos hogy beleszamoljak a kulfoldon szuletett, allampolgarsagot kert gyerekeket is. Itt meg tart a 6 dolgozo - 1 nyugdijas arany, es ezek az itt levok.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:31:17

@Zabalint: Nem vehetik el barmikor.

A szoci kotelezo MANYUP sosem volt az emberek tulajdona, allapitotta meg a strassbourgi birosag sok evvel ezelott, ugyhogy spec en kisse unom mar a tematikat.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:31:56

@chrisred: de ketoldali? Nekem a tax returnba is be kell irnom a berbe ado adatait. (Itt nincs adobevallas, az adokotelezettsegemet tudjak ok is maguktol, csak a kedvezmenyeimet nem ha nem kerem).

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:33:46

Mindenesetre, ha nem er el egy ratko fele robbanast az (otthoni) gyerekszam, akkor kampo az allami nyugdijrendszernek otthon. Amugy az megvan, hogy mar nem jarulek a nyugdijbefizetes?

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:33:52

@chrisred: Lehetett volna a MANYUP egy jo kotelezo piller, ha a lippsik nem lopasra talaltak volna ki.

Bankarquuurmany nem a zemberek erdeket nezte. Es meg csodbe is ment az allam, business as usual.

2019.02.25. 10:35:31

@dunántúli gyerek:
Nem, nem állapított meg semmi ilyet. Az bizony magántulajdon volt, ahogy most is az azoknál, akik maradtak. Ez tény, tényekkel ne vitatkozz, védd más területen a Fidesz maffiát nyugodtany de ha ezt véded, akkor abból mindenkinek világos, hogy vagy síkhülye vagy, vagy erkölcsi hulla, esetleg kommunista, aki nem ismered el más magántulajdonát.

2019.02.25. 10:36:37

@dunántúli gyerek:
Á, egyre jobb, bankárkormányozás ez a kedvencem, egy olyan párt híveitől, aki kedvezményes hitelekkel képzeli el a családtámogatást...

chrisred 2019.02.25. 10:37:35

@Sean MacTíre: Ez éppen nem igaz, az élveszületések száma kezdi újra megközelíteni a válság utáni 2010-13-as mélypontot.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:41:39

@chrisred: varjuk ki, mi lesz most nyartol 3 even belul. Elvileg pont a valasztasra fel akarnanak mutatni egy drasztikus szuletesszam novekedest. Remelhetoleg a bolcsi ovi ferohelyeket sem kamuval javitjak mint tettek ok is es Bajnaiek is. En szurkolok, mert jobb otletem nekem sincs, mint hogy fizetni erte. Max ami lehetetlen, hogy legyen Magyarorszag olyan orszag ahonnan nem elmennek, hanem maradnak es oda jonnek a szakertok dolgozni. Jelenleg csak ukran gyartoszalag szakertok eroltetett importja van de azok is mennek tovabb. Nagy siker.

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:42:33

@Sean MacTíre: illetve varjatok ki ti, en mar nem vartam. :)

chrisred 2019.02.25. 10:43:34

@dunántúli gyerek: Hát igen. A ballibsik üzletemberek és közgazdászok voltak, és a lakosság ki lett zsebelve. A fideszesek között rengeteg jogász van, és a lakosság gyakorlatilag jogfosztott lett. Csak azért izgulok, hogy ne egy olyan politikai erő kerüljön hatalomra, amelyikben élelmezésügyi szakemberek vannak, mert egyből kitör az éhínség.

Andy73 2019.02.25. 10:45:34

"A nap végén viszont nyílik a vagyonhelyzeti olló, hiszen amíg a támogatástól eleső családok, emberek leszakadnak a brutálisan emelkedő ingatlanpiacon, addig a támogatott családok most szerzik meg tagságukat a középosztályba."

Erről szó sincs, persze kérdés, mit értesz középosztályon. Csak annyi történik, hogy a gyermekvállalás, főleg több gyereknél, nem jelent automatikusan elszegényedést. Te is írod, hogy 3 gyerek felnevelése sokkal többe kerül. Ezt ellensúlyozza némileg az intézkedéscsomag.
Egyébként az ingatlanok öröklésénél is csak az gazdagodhat meg, ahol nincs több gyerek, magyarul több örökös. Több gyereknél, leszármazottnál osztódik az öröklött vagyon is. És ha valaki több gyereket akar, akkor nagyobb ingatlanra is van szüksége, ha nem akar szörongani.
Elég naiv azt gondolni, hogy itt akkora támogatásokról van szó, hogy a gyereket vállalók, főleg a nagycsaládosok, hirtelen meggazdagodnak. Nem hinném, hogy egy gazdasági szakember ennyire naiv lenne, igy inkább arra tippelek, hogy hangulatot akar kelteni akár a kormány, akár a gyermekvállalók ellen. Pedig ő is írja, hogy szükség vana gyerekekre, sokkal többre, mint ahány most születik.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:50:52

@Zabalint: De igen, azt allapitotta meg, hogy a magantulajdon nem serult a MANYUP allamositassal

mint mondtam ez regi ugy, ne untass vele

index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/

chrisred 2019.02.25. 10:51:05

@Sean MacTíre: A bölcsődei férőhelyek semmit sem érnek megfelelő dolgozói állomány nélkül, azt pedig nem lehet pilkanatok alatt leakasztani a falról. És a jelenlegi közalkalmazotti bérek mellett a fiatalok nem mennek ide dolgozni (ha egyszer babysitterkedhetnek nyugaton is), a jelenlegi állomány meg fél lábbal nyugdíjban van.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:52:06

@Zabalint: Mi a baj a kedvezmenyes hitelekkel?

Nem kotelezo, mint a lippsi allamadossagot felvenni a semmiert...:)

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:53:26

@chrisred: "A fideszesek között rengeteg jogász van, és a lakosság gyakorlatilag jogfosztott lett."

mondhatnal peldakat, ki lett jogfosztott es hogyan

Sean MacTíre 2019.02.25. 10:54:31

Altlaban gyereket ugy szoktak vallalni ha biztositottnak latjuk a jovot, illetve vilagszerte csokken a szulesszam, csak fekete Afrikaban no meg, es rohadtul nem kell tobb ember mar, de ezt a ket utolsot hagyjuk ki a szamitasbol. Szoval van 2.8 millio Fidesz szavazo, es van 2.8 millio Fidesz ellenes szavazo, illetve kb. 2.5 millio aki szarik az egeszre.

Kerdes, melyik oldalon vannak tobben azok a fiatalok akiknel mar aktualis a gyerekszules. 2.8 millio Fidesz-ellenes szavazo kozott valoszinuleg kevesebb erzi jonak a jelent es a jovot mint a Fidesz-szavazok kozott. Valoszinu ugyanez igaz arra a 2.5 milllio nem szavazora is. Kerdes az is, hogy vannak a nyugdijasok, erzesem szerint nagyreszt a Fidesz-taborban mert oket lehetett leginkabb megvenni a migrans temaval.

Szoval valoszinuleg kisebbsegben vannak azok akik szerint jo iranyba mennek a dolgok, annyira, hogy a gyerekuknek elkepzelt maximalis pozitiv jovokep megvalosithatonak latszik. Azt a gyereket fel is kell nevelni.

En abban bizom hogy tenyleg penz (is) beszel, bar kicsit visszatetszo ha azert vallalsz gyereket mert adnak erte penzt, de belefer, ha cserebe nem a mostani 1.5 gyerek fogja biztositani az allami nyugdijat.

chrisred 2019.02.25. 10:56:40

@dunántúli gyerek: Mindenki és gyakorlatilag minden téren. Csak van, akit ez nem zavar.

2019.02.25. 10:57:17

@Andy73:
Nem igazán érted miről van szó. Két családot vess össze, az egyiknek véletlenek folytán összejött a támogatás, a másiknak nem. Eltérő kiimduló ponttal igencsak eltérő lesz évtizedek múlva a kettő család anyagi helyzete.

Egyébként a középosztály meg szellemi értelemben meg is semmisül egy olyan rendszerben, ahol a lakhatás az állami támogatásokon múlik. Ugyanis ahogy a posztoló is írta, eljentéktelenedik a megtakarítás, mert nem azon fog múlni, az öngondoskodást tűzzel-vassal üldözi a kormány, ami jó esetben épp a középosztály pozitív szokása lenne.

Egyébként meg ez sokadik próbálkozás ugyanazon irányban, ami eddig sem működött, most miért működne? Nem lesz attól több gyerek, mert az állam pénzt osztogat. Az USA-ban, ahol nem igazán létezik családtámogatás, de jóval alacsonyabbak az adók, magasabb a születésszam, mint a nyugat-európai országokban, ahol van. A középosztályt leginkább azzal "támogatod", ha eleve kevesebb pénzt veszel el tőle.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 10:59:26

@Sean MacTíre: Ha nem kellene tobb ember, akkor ott kuzdenenek a szuletesek ellen, ahol nagy a szaporulat.

De ott kampanyolnak a gyerekek ellen, ahol amugy sincs szaporulat, igy a cel mas.

2019.02.25. 11:00:28

@dunántúli gyerek:
Nem, nem azt mondta ki, hogy ne lett volna magántulajdon. Azt mondta ki, hogy nem sérült a magántulajdonhoz való joga, mert önként lépett ki. Kurva nagy különbség. Persze nem csoda, hogy funkcionális analfabétaként pöccre elhiszel minden Fidesz propagandát.

Andy73 2019.02.25. 11:02:00

Igazából már a cím is hangulatkeltő és inkorrekt - azt a látszatot kelti, mintha valakinek, bizonyos családoknak csak úgy adnának 33 millát, másoknak meg nem. Először is a támogatások nagy része hitel, amit vissza kell fizetni. Csak egy részét nem kell, de azt is csak akkor, ha cserébe produkál az illető, az adott család megfelelő számú gyereket. A gyerekek felnevelése pedig sok pénzbe és energiába kerül, amit aztán a blogger is elismer..

jajdehülyevagyok 2019.02.25. 11:02:14

Téves feltevésekből hibás következtetések keletkeznek.
Az ingatlanárak primér emelkedése nem a családtámogatásnak köszönhető, hanem a keresletnek, amit a vidékről a fővárosba özönlő tömegek generálnak. Ennek két oka van, az ország öröklött vízfejűsége, illetve a vidéki élet ellehetetlenülése ami az a rendszerváltás és a válságok következménye. Az emelkedés másik oka nyilván a családtámogatás is, de ennek a befektetésnek a hasznát a költségvetés is látja, mert kihat az adóbevételekre, s a bérszint emelkedést is segíti.
Sajnos a modern kori rabszolgaságon ez sem segít, mert nyomasztó terheket kell vállalni az embereknek ha jobban szeretnének élni.

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:02:28

@dunántúli gyerek: okos dunantuli kisgyerek vagy. :) Igy van, ezert szabalyozta Kina a szulesszamot. Azaz pontosan ott kuzdtek ellene. Jol kiragadtad a hozzaszolasom lenyeget, es azt is rosszul.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:05:15

@Zabalint: Azaz, a libbant panaszos csunyan pofara esett MANYUP ugyben (is):

"A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be."

Persze ez nem zavarja a libbant sajtot, hogy azota is MANYUP-lopasrol hazudozzon...:)))

chrisred 2019.02.25. 11:05:54

@Sean MacTíre: Korántsem biztos, hogy a 2,5 millió mindegyike szarik az egészre. Sokan azért váltak apolitikussá, mert a mainstream pártok egyikében sem bíznak.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:07:13

@Sean MacTíre: Kinarol szo sincs.

A lippsik se a kinaiak tomeges betelepiteseert kuzdenek....

Sapitoznak, hogy Afrika elhetetlen, el kell vandorolniuk szeginyeknek, de nem am ott fejtenek ki a kedvenc gyerekellenes, emberellenes, csaladellenes buzipropagandajkukat. Nem, ok itt csinaljak....:))))

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:07:37

@chrisred: jaja, pl. en, kb egyikben sem. Ezert is leptem le, az egy dolog, hogy a Fidesz milyen, de utanuk sincs sok perspektiva. Es nem kotelezo valasztani szar es fos kozott.

chrisred 2019.02.25. 11:08:06

@dunántúli gyerek: Tudnál konkrét példát hozni?

Andy73 2019.02.25. 11:09:06

@Zabalint: A családi adókedvezmény is erről szól: nem segély, hanem kevesebb adót von el azoktól, akik gyereket vállalnak. Egyébként az USÁ-ban és az egész világon a szegényebbeknek van több gyerekük. A kormány most nyilván azt akarja elérni, hogy ne csak ők vállaljanak több gyereket, a segélyért, családi pótlékért, hanem a többiek, a középosztály is. Hogy ne kelljen attól félniük, hogy a gyermekvállalás miatt el fognak szegényedni ők is.

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:09:52

@dunántúli gyerek: "Ha nem kellene tobb ember, akkor ott kuzdenenek a szuletesek ellen, ahol nagy a szaporulat." - > Pontosan ott kuzdottek Bajok vannak az ertelmezesi kepessegekkel, vagy csak az agymosasi programod utkozik a valosaggal? :)

2019.02.25. 11:12:53

@dunántúli gyerek:
A probléma ott van, hogy kizsarolták az elvtársaid azzal, hogy mikor nyilatkozni kellett róla, akkor a maradók jogfosztottak lettek volna, amit utólag mikor már a többség kilépett, visszavontak.

Vicces, hogy neked libbant valaki csak azért, mert perre megy az ellopott vagyona miatt. Bazdmeg, az egy magyar ember volt, bár tudom nektek komcsiknak nem jelent ez semmit.

Thunder_th 2019.02.25. 11:13:05

Az alapfeltevés is hibás, nincs szükség több gyerekre azért, hogy egy piramisjátékot (más néven felosztó-kiróvó rendszerű nyugdíj) finanszírozzunk belőle. Tételezzük fel, az ideális esetet. Minden család szül 3 gyereket, minden gyermek munkába áll és ők is szülnek 3 gyereket. Aztán így tovább. Egyre több nyugdíjat kell fizetni, ahogy nő az állampolgárok száma és egyre több gyerek kell, hogy ezt kitermelje.

Találós kérdés, hány generáció kell, hogy elérjük a bűvös 100 milliós lélekszámot?
A rendszer szar, azt kell megváltoztatni, nem kézzel lábbal kapálózni egy szar rendszer életben tartására.
Mellesleg az intézkedéssorozattól egy jottányit sem fognőni a gyerekszám, de hajrá lehet próbálkozni. Szerencsére már nem az én adómból. (Mondjuk ha az EU támogatásokat is ide számoljuk, ahol nettó befizető vagyok, akkor meg sajnos de.)

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:13:36

@dunántúli gyerek: egyebkent arra tudsz peldat hozni, hogy a libsik barkiknek a betelepiteseert kuzdenenek? Es itt definialnad vegre a libsiket is? Mert ezek igy csak levegobe szort szavak.

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:14:32

@Thunder_th: igen, erre volt MANYUP, hogy lebontsa a piramisjatekot.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:16:59

@Sean MacTíre: Kuzdelmuk oriasi szaporulatot okozott Afrikaban....

Thunder_th 2019.02.25. 11:17:31

@Sean MacTíre: Engedd már el szegény ostoba dunántúlit. Egy értelmes kommentje nem volt még. Mit vársz tőle? Értelmes vitát? Felesleges tovább triggerelni. Blackbox módszerrel már bőven tesztelve van. Kapott néhány inputot, kijött az eredmény. Ő csak egy propagandapapagáj, önálló gondolatok nélkül.

chrisred 2019.02.25. 11:17:35

@Andy73: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a családi adókedvezmény szól erről, ellentétben a közvetlen állami támogatással. Mert azért a pénzért valóban az a személy (család) dolgozott meg, míg a célzott támogatások pénzügyi alapját a többi bérből, fizetésből élő kereste meg a munkájával és vonták le tőlük adóként.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:17:38

@Zabalint: Beszeld meg a birosaggal, lippsi.

2019.02.25. 11:19:13

@Sean MacTíre:
A Fideszeseknél a libsi, ballibsi mindenkit jelent, aki nem velük van, a magyar meg csak aki velük van. Közben azt sem tudják mi az a baloldali, jobboldali, konzervatív, stb. Az is libsi nekik, aki tegnap még velük volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:19:38

@dunántúli gyerek: igen, az Airbus csak cselédeket foglalkoztat...hülye vagy, de nem kicsit.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:19:53

@Sean MacTíre: A lippsik a szubhuman afrikai arab (annak is a legalja), minimum segelyes, de lehetoleg terrorista elemek betelepitesert kuzdenek.

Ennek erdekeben nyujtanak ezeknek jogi, penzugyi, stb. segitseget, es gatoljak a hatarok vedelmet.

A magyar lippsik kezdettol a harc elvonalaban elvonalban vannak, rovid a memoriad?

2019.02.25. 11:20:04

@dunántúli gyerek:
Baszod, ha hozol egy linket, legalább fogd fel, hogy miről is szól. Nem arról, amit állítottál te kommunista hazaáruló féreg.

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:20:22

@dunántúli gyerek: nem, kuzdelmuk valsagot okozott Kinaban, es keves not, naci gyerek. :)

2019.02.25. 11:21:21

@dunántúli gyerek:
Te troll vagy, vagy tényleg ennyire síkhülye? A legbutábbaknak szóló propagandát nyomod. 80-as iq felett ennél összetettebb propagandát nyom a többi Fideszes is.

Sean MacTíre 2019.02.25. 11:22:40

@Zabalint: persze hogy az. Na mentem dolgozni, nekem van valodi munkam is. :)

Thunder_th 2019.02.25. 11:23:58

@Sean MacTíre, @Zabalint:

Irigylem a kitartásotokat, de nem veszitek észre, hogy csak szórakozik veletek a dunántúli? Minek húzzátok fel magatokat rajta. Érvei nincsenek, gondolatai sem. Meggyőzni nem fogjátok, azt meg már az első 2 kommentje alapján bizonyította, hogy felesleges vele értelmes párbeszéddel kísérlezetni. Engedjétek már el szegény szerencsétlent! Vagy ez nálatok ilyen hobbi, hogy lementek a fapados szintjére?

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:27:07

@Sean MacTíre: Mire, nem mentek a magyar lipsik 2015ben keritest bontani? Vagy milyen bizonyitek kene?

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:29:38

@Zabalint: De, arrol, hogy a lippsi sajto a mai napig szkmanyban hazudozik vmi MANYUP lopasrol, holott a birosag kimondta, hogy semmi ilyesmi nem tortent.

Persze nem annyira meglepo ez, most hogy megkapta a januari tulorapenzet mindenki, nem olvastam sehol a libbant sajtoban: SZAKMANYBAN HAZUDTUK, HOGY 3 EV MULVA FIZETIK KI A TULORAKAT, hatha lesz tunti

nem lett

ha ha ha

2019.02.25. 11:31:16

@dunántúli gyerek:
Fogd fel, hogy volt lopás, csak zsarolással valósították meg. Ha hazaszerető magyar ember lennél, kiállnál a kirabolt magyar emberek mellett, te ehelyett agyatlanul libsizel. Gyűlölöd a magyarokat, ahogy a többi komcsi elvtársaid is.

2019.02.25. 11:32:56

@dunántúli gyerek:
"Persze nem annyira meglepo ez, most hogy megkapta a januari tulorapenzet mindenki, nem olvastam sehol a libbant sajtoban: SZAKMANYBAN HAZUDTUK, HOGY 3 EV MULVA FIZETIK KI A TULORAKAT, hatha lesz tunti"

Te egybites idióta, ha hoznak egy törvényt, ami lehetővé tesz ilyet, az nem azt jelenti, hogy minden munkáltató élni fog vele. Szóval te hazudsz, komcsi hazaáruló féreg.

Willkommenskultur 2019.02.25. 11:34:01

Hat ez qrva eros vagokep lett

ja, nem

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:35:23

@Zabalint: beszeld meg a biroval

csak jobban tudja mar egy strassbourgi bezzegnyugati biro, mi a lopas, zsarolas, mint az agyonvert ballibbant sajto

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:35:26

@dunántúli gyerek: a határok védelmét a fidesz vétózta meg. Büdös lipsik!
Te, a libsi a liberális beceneve. A lipsi mit jelent? Ja, rájöttem. Annyira sötét vagy, hogy csak a visszaokádott propagandát zabálod föl.

BiG74 Bodri 2019.02.25. 11:35:44

@Thunder_th:
Hagyd, felesleges! Mindig van aki eteti a trollokat!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.25. 11:36:44

A lényeg: ez az új támogatási rendszer még akkor is sikeres lesz, ha nem lesz teljes siker. Ezért is tombolnak a ballibek.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:37:22

@Zabalint: szoval a tulorak kifizeteserol a libbant sajto szakmanyban hazudott a karacsonyi szunet elejetol az uj evig, hatha lesz tunti

ez eleg aljas dolog, szerintem

De nem kell bocsanatot kerniuk, hisz a hiveik arra se emlejkeznek, mit ettek tegnap.

ha ha ha

Willkommenskultur 2019.02.25. 11:41:13

@Zabalint: "Te egybites idióta, ha hoznak egy törvényt, ami lehetővé tesz ilyet, az nem azt jelenti, hogy minden munkáltató élni fog vele. Szóval te hazudsz, komcsi hazaáruló féreg."

Egy munkaltato se elt vele (ahogy Orban megmondta Karacsony elott). Mar csak azert sem mert nem teszi lehetove a torveny a tulorak kesobbi kifizeteset.

Azaz Orban igazat mondott, a libbant sajto hazudott - tuloraugyben is. Mondjuk kit lep ez meg?

BiG74 Bodri 2019.02.25. 11:43:08

@Willkommenskultur:
Még csak február van, nyugtával a napot!

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 11:44:19

Orbán diktátor "család megmentő" terve egyedül csak az Orsós családokat menti meg, mert a fehér magyarok a büdös életben nem akarnak se 3 gyereket, de még kettőt se, ellenben Orsósékkal, akiknél 3-4 a minimum.

Így BAZ meg Szabolcs megye hatalmas fellendülés előtt áll, 90%-nyi újmagyar a következő években fogja a vályogházát lerombolni és a helyén megépíteni a kétszintes ingyen villáját a fehér Homo fideszbirkuszok 30 millás adójaiból finanszírozva.
Ennél jobb helyre nem is mehetnének a pénzek, én kifejezetten támogatom hogy a Homo fideszbirkuszok hozzájáruljanak az esélyegyenlőséghez. Még azon az áron is, hogy szegény panelproli Homo fideszbirkszokból meg szegényebb Homo fideszbirkusz panelproli lesz.

Willkommenskultur 2019.02.25. 11:45:23

"3 dolog, ami miatt Dobrev Klára lehet az ellenzék vezére az EP-választáson"

lampagyarblog.blog.hu/2019/02/24/3_dolog_ami_miatt_dobrev_klara_lehet_az_ellenzek_vezere_az_ep-valasztason

Na vegre megtalaltak a lippsik a csodafegyvert, mi itt a FIDEX-nel egy emberkent szurkolunk, hogy Dobrev Klara de genere Apro legyen a lippsik vezere az EP valasztason!

nyihihi

Kitartas!

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 11:46:02

@dunántúli gyerek: @Willkommenskultur:

te szlovák troll vagy az élő példa arra, hogy a fidesz troll állásban nemcsak a havi 400, hanem a napi 16 túlóra is már régóta kötelező.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:47:10

@dunántúli gyerek: azért segítek: a gdp arányos hiány erősen függ a gdp-től. A magyar gdp a mocskos nyugat fejlődésétől. Ha a német gazdaság megtorpan, mert mondjuk imádott pártfogótok, Trump vámot vet ki a német autókra, az visszahat a német autógyártásra, amitől a magyar gdp függ. Tehát a gdp bármikor csökkenhet, míg az adósság nő, csak nő.
Tudod, sosem volt még ilyen magas.

Egyébként csak a tények kedvéért:
2006-ban a gdp arányos államadósság 64%
2008-ban 71÷
Ezt sikerült csökkenteni a fidesznek 2018-ra 71%-ra!!!
Ekkora öntökönrúgást, mint te, kevesen mutattak be.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:49:49

@MAXVAL bircaman közíró: Bulgáriában? Takarodj haza, hülye komcsi ügynök.

nniicckk 2019.02.25. 11:53:33

@Semper Fidelis: " ja, és hogy mi a pofátlan meg az indokolatlan áremelés"

Az egy otlet volt, nem tudom hogy kene kivitelezni, hogy mi alapjan hataroznak meg egy lakas valodi erteket. Az viszont biztos, hogy lakasarakat, a lakhatashoz valo jogot, azt nem valamifele luxus arveres kozepette kene kialakitani. Mert jelenleg ez folyik, az kapja a lakast, aki legtobbet fizeti erte, mint egy festmenyert, aminek a birtoklasaert, szorakozasbol milliardokat fizetnek az ultra gazdag sznobok.
A kormanynak a tamogatasbol a tamogatas helyett inkabb, 10 ezer szamra lakasokat kene epiteni, es azokat addni kedvezmennyel a csaladoknak. Ez mindenkin segitene, mert lenne lakasuk a csaladoknak, es az arak sem nonenek az egig, sot talan csokkenenek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:57:15

@dunántúli gyerek: az adósságunk 2008-2018 között 72 milliárd euróról 86 milliárdra nőtt. Ez aztán a csökkenés!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:58:50

@nniicckk: nem akkora baromság, a UK épp most dolgozza ki a megoldást, mert a lakáshiány miatt elszálltak az árak.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 11:59:05

@nniicckk: Kedvezmenyesen csak ne adjon az allam lakast senkinek, ez gyakorlatilag a fustoslakas-modell, az is faszan bejott, ja nem.

Nem kell mindenkinek gyereket nevelni, nem kell a segelyeseket se ujratermelni. Csak azokon segitsen az allam, akik tudnak segiteni magukon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 11:59:23

@nniicckk: ja, lakásokat épít az angol állam...

conchita wurst 2019.02.25. 12:07:24

Minthogy (foleg az ellenzek reszirol) meg csak probalkozas se volt semmilyen csaladtamogatasra

- hacsakaznem, hogy nem volt munka, fele ber volt es magasabb SZJA

szerenyebben ugatnek. Idot kell adni ennek, ha muxik muxik, ha nem ki kell talalni masfele csaladtamogatast.

Adhatnank ezt a penzt segilykent mohamedeknek is, mint a nemetek, az tetszene Sorosnak (mert az ngoi osztjak ki a zsetont). De biztos az a jo ut?

chrisred 2019.02.25. 12:09:40

@dunántúli gyerek: "Csak azokon segitsen az allam, akik tudnak segiteni magukon."

??? Aki segíteni tud magán, az segítsen is magán, ne a többi adófizetőtől várja a sültgalambot a szájába.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.25. 12:14:16

@Ma Baker:

A nyugati rendszernek eleve pusztulnia kell. Mégh van 15-20 éve.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:16:44

@chrisred: Ez ellentetes lenne Isten torvenyevel:

Akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attol az is elvetetik, amije van.

Isten nem szocialista, nem kommunista, hanem azt mondja, hogy aki hulye az haljon meg. Darwin elmelete is ugyanerre jutott.

chrisred 2019.02.25. 12:18:39

@MAXVAL bircaman közíró: A rothadó kapitalizmus a szakadék szélén áll, a mi épülő-szépülő szocialista társadalmunk, mint mindenben, itt is egy lépéssel előtte!

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:18:42

@MAXVAL bircaman közíró: Te nem vagy magadnal.

A kapitalista rendszer soha nem fog elpusztulni. De az lehet, hogy a nyugat eljelentektelenedik lassan, mert ruppotlan lesz, ha nem dolgozik, csak henyel.

chrisred 2019.02.25. 12:21:33

@dunántúli gyerek: Nem istenkáromlás, ha az államot istennek tekintjük? Pont a kommunisták és a nácik csinálták ezt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.25. 12:24:38

@Szalay Miklós:

A nyugat egyik hatalmas fájdalma, hogy hatalmas a saját lakásban élő emberek aránya Kelet-Európában.

A hatalmas mennyiségű lakástulajdonos a kommunista diktatúra egyik pozitív öröksége. A kommunizmus tiltotta a lakáskiadást, azt tőkési életmódnak tekintette. Ezért az lakáskiadásból élők lakásait államosította, ebből lett a sok “tanácsi lakás”, viszont a saját lakásban élőktől a lakást a legtöbb esetben nem vette el a rendszer. Majd a rendszer vége felé lehetővé vált a tanácsi lakások megvétele a főbérlők által. Így a saját lakásban élő emberek száma 90 % felé emelkedett a 90-es évek elejére Magyarországon.

Hasonló a helyzet egész Kelet-Európában. Kis különbségekkel, pl. Bulgáriában sosem létezett tanácsi lakás, az államosított lakásokat eleve tulajdonba adták, s az újépítésű panellakásokat is mindig tulajdonba adták, nem főbérleményként állandó használatra.

Igenám, de a nyugat nem akar sok lakástulajdonost. A lakástulajdonos már tulajdonosi érzésekkel bír, nehezebb őt ide-oda rángtani, befolyásolni, az ilyen ember veszélyesen önálló.

Ezért immár negyedszázada megy a bérlakás agresszív propagandája. Jellemzően álérvekkel, hog mennyire nem éri meg a saját lakás, mennyire gátolja a mobilitást. A kelet-európai ember viszont ezt sosem vette be, a kelet-európai ember – még a liberális, nyugatpárti ember is! – saját lakást akar, ezt fontos életviteli alapnak fogja fel.

Jelenleg az EU-ban a saját lakásban élők aránya 65 %, viszont a kelet-európai tagállamokban ez az arány átlagosan 90 % feletti. A legnagyobb Romániában: 97 %, a legkisebb Lengyelországban: 60 %. Ez az arány Magyarországon elenleg 87 %, ami csökkenés a 90-es évekhez képest, de így is nagyon magas. Ezzel szemben Németországban pl. az emberek kevesebb mint fele él saját lakásban.

Ez áll valójában a lakáshoz jutást segítő CSOK program elleni liberális propaganda mögött: hatalmas dühöt váltott ki ez a kormánytervezet, mert az eleve magas lakástulajdonosi arányt még jobban növelni fogja. Márpedig a liberális nyugatnak könnyen manipulálható, gyökértelen bérlőkre van szükség, nem büszke lakástulajdonosokra. A sok lakástulajdonos gátolja a térség kizsákmányolását, s a nemzeti vagyon átszívását nyugatra.

A nyugat helyi komprádor ügynökei, a ballibek joggal vannak elkeseredve a CSOK és mostani kieterjesztése miatt! Bevallom, én is ezt tenném a helyükben.

BéLóg 2019.02.25. 12:26:25

Hát, a Fidesz MEGÍGÉRTE hogy azt a pénzt, amin a bankok NYERÉSZKEDTEK, most MAGA osztja szét PONTOSAN arra, amire eredetileg is szánta.
Igen. Akinek van, annak MÉG adnak.
Azok tesznek valamit a többiekért, akik a megkapott talentumot tízszeres, ötszörös, kétszeres haszonnal adják vissza.
Aki meg elássa, netán megeszik az mehet a búsba.

A komcsiknak, akiknek mindig a MÁSOK pénze kell, ezt persze nem értik meg, soha nem is fogják. Ez a világ rendje.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:27:37

@chrisred: Nem.

Az allamok jol teszik, ha Isten torvenyeinek a torvenyeik megfelelnek (vagy a termeszet torvenyenek, ha vki nem vallasos). Mert alapbol is ezt mondja a jozan esz, igy nem kell vmi termeszetellenes dolgot eroltetni, jobban be is fogjak tartani.

Az utopisztikus tarsadalmak (mint a kommunizmus) nem bizonyultak eletkepesnek. A nacizmus mas teszta, az gazdasagilag eletkepes, csak katonailag megsemmisitettek. Csomo nemzetiszocialista rendszer van most is, amig nem sidoellenes, addig le se szarja a sajto....:)

chrisred 2019.02.25. 12:29:08

@BéLóg: Vagyis, ha jól értem, azt a vagyont, amit korábban a bankok vontak el a lakosságtól, most az állam vonja el, és odaadja azoknak, akik szimpatikusak neki.

Nancsibacsi 2019.02.25. 12:31:39

Bár engem már nem érint, a gyerekeimet meg még nem érinti, szerintem a rendszerváltás óta a legjobb dolog ami történt ebben az országban az az Orbán féle családtámogatási program. Éppen ezért meg is érdemli már, hogy nyugdíjig főnök maradjon.

Miért? Mert szülőnek lenni lemondás. Saját maga vállalja az ember - ez tény -, de akkor is szemforgató, aki időnként nem kívánja a háta közepére a gyerekeit, és nem érzi úgy, hogy csomó mindenről lemarad - mert lemarad, ez tény. Szóval aki gyerektelen, az simán jobban él, és eddig ezt az igazságtalanságot senki semmilyen formában nem kompenzálta. Azt is be kell látni, hogy a világ annyira felgyorsult, és annyira változik, hogy ma már hosszú távra pénzt befeketetni nem lehet. Egyszerűen nincs olyan pénzügy eszköz, amelybe berakod a pénzed 1980-ban, és kiveszed 2025-ben, mert nyugdíjba mentél, és ezzel jól jársz. Éppen ezért teljesen természetes - ahogy ez volt kb mindig a társadalom kialakulása óta -, hogy az öregeket a munkabíró fiatalok tartják el. A gyermektelen öregeket is.

Azt is észre kell venni, hogy ezek a támogatások egytől egyig munkához/meglévő vagyonhoz kötöttek. Bár van ingyen pénz, de egy új lakáshoz sokkal több kell - a hitelt meg munkaviszony nélkül nem lehet megkapni. Szóval ez is egy borzasztó nagy változás, amit eddig sose láttunk, hogy abból, hogy sok gyereket szülsz nem lehet megélni, meg jól élni - ehhez bizony kell a munka is.

Negatívumként szokták említeni - a cikk is azt teszi - az ingatlanok áremelkedését. Ez tény, de ha szétnézünk régiós viszonylatban nálunk még mindig tök jól az árak. Budapesti ingatlan áraknál csak Varsó és Bukarest alacsonyabb - Prága, Pozsony, Szófia - mind magasabb. Szóval az árak nem magasak - eddig voltak alacsonyak, most a helyükön vannak.

chrisred 2019.02.25. 12:32:48

@dunántúli gyerek: A szociáldarwinizmusra épülő társadalmak is utópisztikusnak és fenntarthatatlannak bizonyultak. Akik állatoknak nézik az embereket, csak magukról állítanak ki bizonyítványt.

Nancsibacsi 2019.02.25. 12:36:57

@dunántúli gyerek: "A kapitalista rendszer soha nem fog elpusztulni. De az lehet, hogy a nyugat eljelentektelenedik lassan, mert ruppotlan lesz, ha nem dolgozik, csak henyel."
Jó, de a kínai kapitalizmust te nem ismered, szóval ebből a szempontból a nyugat-európai hanyatlás az tényleg olyan lesz nekünk, mintha maga a kapitalizmus pusztulna el. Nyugat-Európát eddig vitte a lendület, ami még tartott a gyarmataik elvesztése óta (ugye az alatt a pár 100 év alatt rengeteg tőkét halmoztak fel), de most már eljutottunk oda, hogy igazándiból innovációt semmit se láttunk az utóbbi 10-20 évben Nyugat-Európából.

chrisred 2019.02.25. 12:37:01

@Nancsibacsi: "Azt is észre kell venni, hogy ezek a támogatások egytől egyig munkához/meglévő vagyonhoz kötöttek."

Csupán a nagyszülői gyed, ami munkához kötött, a többire nem igaz.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:44:05

@chrisred: Igen, ez igaz. A jo allam okosan vegyiti a szocialis es a kapitalizmusra jellemzo megoldasokat.

Vilagtendencia a nyugati kozeposztaly tervesztese, EZ VESZELYES!

szepipiktor 2019.02.25. 12:45:11

Azért elég egyszerű a helyzet.
Van egy vilgáprobléma, ami a fejlett országokat érinti és ráadásul a szegény, lemaradott régiók meg népvándorlási hullámot prognostizálnak.
A fejlett rész szaporodási hajlandósága alacsony (jólét...) és folyamatos az elöregedés.
A fejletlen meg szaporodik orrba-szájba, a segítség következtében a sok gyerek már nem hal meg betegségekben, így hatalmas a népességnövekedés olyan területeken, ahol meg a megélhetéshez nincsenek meg a életfeltételek ekkora tömeghez.
Ezért ahogy az a korai népvándorlások idején is megtörtént,elindulnak az élhető területek felé. Csakhogy nekik nem a szüz ugart kell feltörniük, hanem a már meglévőig eljutniuk.
Ha így megy tovább 100 év múlva az európai népek már egy kis maradék, idős kisebbséget fognak képviselni, mikjözben a fejlett infrastruktúra meg leromlik, hiszen annak üzemeltetéséhez iskola, tapasztalat is kell.
.
Itt jön képbe a szaporodás kérdése, valahogy el kell érni, hogy legalább az ön-reprodukció megtörténjen, hiszen ez nemcsak a jövőt jelenti, hanem a maiak gazdasági érdeke is, nyugdíj, egészségügy, szolgáltatások területén.
Tehát két helyes út van:
- a szaporodási kedv erősítése
- a irányított migráció (ahogy 56 után is a magyar menekülteket nem kvóta, hanem kompetencia alapján fogadták be)
.
A gondja az ellenzékkel kettős!
Egyrész a fidesz most úgy rúgott alájuk, hogy köpnui-nyelni nem tudnak, hiszen az ellenzék "bizonyította" a legutóbbi választásokon is, hogy NINCS MEGOLDÁSA a napi társadalmi alapgondokra.
Most miért lenne?
Csak azt látják, van egy sokaknak jó kormánydöntés, nekik ilyen nincs, így a következő választásokon már a megmaradás lesz számukra a tét. Ellenzékből nem lehet úgy politizálni, hogy a társadalom 36 + 38% számára nem mondunk semmit a vállalkozásokról, az egészségügyről, a lakhatásról, az oktatásról vagy a szociálpolitikáról...
Tehát most aztán csúcsrajár a demagóg ellenzéki média, bloggerközöséég, most ha az "ingyensőr" meg az "örökélet" lenne a bevezetett, nekik az is elítélendő lenne.
- a másik a neo/balliberális szekták, aktivista mozgallmak, nekik önmagában a nemzetállamiság, az európai civilizáció nek kell, ehhez jönnek a feminista, meleg mozgalmak is, akiknek meg a klasszikus családmodell nem kell, miközben az egész alapprobléma ezzel lenne orvosolható... Leszbikusok, melegek ugyanis akkor sem tudnak szaporodni, ha a csillagokat hozzák le számukra.
.
Szóval most az ellenzék KO utáni levegőkapkodását látjuk/olvassuk, és nem kell fideszenek lenni ahhoz, elég ha van mondjuk 20-25 éve körüli geyrekünk, hogy nevessünk az ellenzéken.
Még lehet hogy én is körötk egy érdekházasságot egy megfelelő korú szingli nővel, felvesszük a manit, aztán vagy szaporodunk vagy nem.
De ilyen (ja az ellenékieknek: ijen) egyszerűen, és kedvezően hitelhez, támogatáshoz jutni nem lehet.

BiG74 Bodri 2019.02.25. 12:45:23

@dunántúli gyerek:
Mi köze lukács példázatának ehhez?

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:47:12

@Nancsibacsi: A kinai kapitalizmus nagyban fugg a nyugati fogyaszto tomegektol, ez egy osszetett problema.

Kinanak ugyan komoly belso piaca is van, de ha elveszti az exportpiacait, az azert fajna nekik. Nem is beszelve a nyugati befekteteseikrol, amik 1 pillanat alatt einstandolhatok.

chrisred 2019.02.25. 12:50:48

@BiG74 Bodri: Nekem úgy tűnik, valahogyan igazolni kell azt a rendszert, hogy amit a bérből, fizetésből élőktől elvesznek, azt a vagyonosoknak odaadják. De végülis erről szól a blogbejegyzés is.

szepipiktor 2019.02.25. 12:54:44

@dunántúli gyerek:
Te...
Úgy egymás között kifejtenéd a világról alkotott nézeteidet?
Mert a kommentjeidből még az sem jön át, hogy mi a fene vagy? Kommunista? NER troll? Szélsőjobbos náci? Valami ősi torzulat?
Mert ahány kommented, annyiféle idulat, köpés, rúgás.
csak a témához nem írsz semmit, láthatóan fogalmad sincs az egészről.
.
"A jo allam okosan vegyiti a szocialis es a kapitalizmusra jellemzo megoldasokat."
Ez így ritka nagy fszság!
A jó állam nem vegyít semmit, van egy alapvető ideológiai iránya és néhány "könnyitést" tesz bele.
Például egy full kapitalista, pénz és vállalkozásalapú állam is gond nélkül csinál szociális hálót, ideális oktatást és egészségügyet. Ahogy kádárék is engedték a maszekokat.
A kapitalista ugye nem azért ötvöz szociális dolgokat, mert bolsevik-marxista,hanem mert neki ez pénz!
A betegre ugye költeni kell és a beteg kiesik a termelésből, vagy ha az idős nem jut a jussához, a kormány most bukik meg a választásokon.
Nem tudom, hogy szerinted a Ganz gyár 1922-ben, amikor felépítette a Madarász telepet a melósoknak, akkor az szociális ötvözés volt? Vagy csak, hogy a melósa a szomszédban lakjon és pihenve robortolhasson másnap is.
Istenem, a náci-hungarista-bolsevik-neralapú ostobáktól kellene már megszabadulnunk...

dunántúli gyerek 2019.02.25. 12:56:47

@chrisred: Minden rendszerben hasonlo dolgokat latsz.

Az alkalmazott adozza a legtobbet, ok alt. adobevallast sem csinalnak, hanem eleve nem kapjak meg csak a beruk adoval, jarulekkal csokkentett reszet.

A mikrovallalkozoknal mar jobb a helyzet, ok maguk valljak be az adot, es koltsegeket is elszamolhatnak. Vagy fizethetnek az alkalmazottinal joval kedvezobb atalany-adot.

A ceges formaknal meg kismillio modja van a nyereseg adozatlan visszaforgatasanak. Csak akkor adoznak, ha elfogyasztjak a tobbletet. De meg akkor sem feltetlenul, lasd. koltsegek elszamolasa. Az allami tamogatast azert a cegek kapjak, nem az alkalmazottak, mert a cegek teremtuk a munkahelyet az alkalmazottaknak, nem forditva.

Azaz, itt is a termeszeti torveny ervenyesul.

Medgar 2019.02.25. 12:57:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Miért kell hülyét csinálni magadból?

2003 57,6
2004 58,5
2005 60,5
2006 64,6
2007 65,6
2008 71,6
2009 77,8
2010 80,5

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 13:05:28

@Medgar: miért is? Most 71%. Mint 2008-ban. Hol a csökkenés? Ja, hogy 2011-ben magasabb volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 13:10:53

@Medgar: tehát az az állítás, hogy a fidesz alatt csökken az államadósság, akkor igaz, ha a fideszhez mérjük. Közben figyelmen kívül hagyjuk a manyup 3000 milliárdját mindkét időszakban, az államilag támogatott lakásvásárlási hitelek 1500milliárdját, a válságot, a forint árfolyam bedöntését.
Nem, nem Gyurcsányt fényezem, pusztán egyetlen állítást cáfolok a fidesz propagandából.

Sosem volt még ennyire magas az államadósság, mint most. Ami a fidesz érdeme, hogy csökken a deviza kitettség.

Nancsibacsi 2019.02.25. 13:25:50

@chrisred: "Csupán a nagyszülői gyed, ami munkához kötött, a többire nem igaz."
De igen, mert a(z elengedhető) hitelekhez munkaviszony kell - van amelyiknél konkrétan meghatározzák hogy 3 év, de amúgy semmilyen hitelt se fogsz kapni munkaviszony nélkül. A 10 milliós "ingyenpénz" mellé meg kell még egy rakás, mire abból lakást tudsz venni - ezért írtam hogy vagy vagyon kell hozzá, vagy munka. Autónál is max a felét fizetik - a másik felét neked kell. Szóval a tücskök ebből egyikből se fognak profitálni. Akár a régi, klasszikus Jobbik is írhatta volna a szabályokat - valószínűleg eleve a jobbik eléggé felduzzadt szavazóinak elszipkázását célozza ez a törvény (Fidesz-Jobbik között létezik átjárás, Fidesz-egyéb között nem).

dunántúli gyerek 2019.02.25. 13:27:58

@MAXVAL bircaman közíró: fejezd be az antiszemitizmust, ez veszelyes

Ezen kivul az emberek mindig kereskedtek haszonert, a felvilagosodas elott is.

csakférfi 2019.02.25. 13:28:41

"gazdasági növekedést a termelés és a fogyasztás folyamatos növekedése biztosítja. Az utóbbi időben azonban az USA-ban a fogyasztás egyre nagyobb mértékben hitelből folyt. Nem csupán ingatlanokat, de tartós fogyasztási cikkeket (autót, elektronikai cikkeket), gyakorlatilag szinte mindent meg lehetett kapni hitelre. A bankcsődök és az egyre gyakrabban érkező negatív hírek hatására viszont egyre nehezebb lett hitelhez jutni, ami a fogyasztásra is negatív hatással van. Ugyanakkor, ha például kevesebb autót vesznek az emberek (mert nem kapnak rá hitelt), akkor kevesebbet is kell gyártani, vagyis a fogyasztás csökkenése magával hozza a termelés csökkenését is, ami a munkanélküliség növekedéséhez, és a gazdasági növekedés visszaeséséhez vezet.

Ráadásul a pénzpiacok a világgazdasági folyamatok közül talán a „leginkább globalizáltak”, központi szerepben pedig éppen az USA található."

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/A_2008-ban_kirobbant_gazdasági_világválság

Miért van az a benyomásom.......nem tanulunk a történelemből?
Örülök személy szerint hogy a gyerekeimnek lesz lehetősége saját ingatlanhoz.
Mégis az az érzésem a 2008 as válság csak apró szösszenet a következőhöz.....ha így "szórjuk" a hitelt...boldog-boldogtalannak.

Nancsibacsi 2019.02.25. 13:33:03

@dunántúli gyerek: "Kinanak ugyan komoly belso piaca is van, de ha elveszti az exportpiacait, az azert fajna nekik."
Igen, fájna, csak tudod nálunk ettől jóval kevesebbért is fejeztek már le királyt meg ostromoltak Bastile-t, náluk meg jóval többet is kibírt az uralkodó réteg. Szóval ha a világgazdaságból most hirtelen kicsuknád Kínát, akkor másnap térdig gázolnánk a vérben az utcákon, mert nem lenne áru, csak tízszeres áron. Kína sose fogja az orrod alá dörzsölni, hogy neki van hatalma - ez európai tempó.

Nancsibacsi 2019.02.25. 13:37:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: 2010-től kormányoz a fidesz te zseni. 2008 és 2010 között Bajnai kormányzott, ő csinált egy csendes államcsődöt, amely során 71-ről 80 %-ra nőtt a GDP arányos államadósság. 2 év alatt. Ezt sikerült 8 év alatt ledolgozni. Tudod ezért nem fognak a szocik egy újabb esélyt kapni, mert amit elb.sztak 8 év alatt, azt kb 30 év lesz rendberakni.

chrisred 2019.02.25. 13:42:15

@dunántúli gyerek: A természet törvényei érvényesülnek akkor is, amikor a pszichopata bűnöző kifosztja az öreg nyugdíjast vagy megerőszakolja a tinilányt. Az emberi közösségek együttélési szabályai (etikai és erővel kikényszerítettek egyaránt) ősidők óta arra irányulnak, hogy a közösség tagjait megvédjék az ilyen természeti törvényektől.

törppicur 2019.02.25. 13:45:07

@Medgar: igazavan sporttársnak még korábbi 25 évet hozzácsaphatnál a teljesség kedvéért. Mert a 2001 volt az utolsó teljes éve a Fidesz 1.0 kormánynak és a 2002 növekedés az a Megyó-féle 100 napnak köszönhető, jórészt.
Igaz, ha azt nem igéri be nem is nyer, de Orbán akkor még elhitte, hogy a teljesítmény is számít nem csak az igéret.

Tehát
2001 51,7
2002 55,0
2003 57,6
2004 58,5
2005 60,5
2006 64,6
2007 65,6
2008 71,6
2009 77,8
2010 80,5

chrisred 2019.02.25. 13:46:01

@Nancsibacsi: Tudtommal a hitel felvétele során nem lesz hitelbírálat, így csak azokat a feltételeket lehet vizsgálni, amit a kormány meghatároz. Mivel felsőfokú képzésben résztvevők számára is elérhetővé akarják tenni, a munkaviszony fennállása eleve nem lehet kötelező feltétel.

chrisred 2019.02.25. 13:47:36

@Nancsibacsi: Én meg ezért írtam, hogy munka nem kell hozzá, csak vagyon.

Medgar 2019.02.25. 13:53:37

@törppicur: De hülyékkel minek vitatkozzak? Beböfög egy tetszés szerinti évi gdp arányos adósságot, de ahhoz nincs elég esze hogy az idősort értelmezze...

midnightcoder2 2019.02.25. 14:04:40

@Zabalint: "London szélsőséges példa"
Svájc sem jobb, és amennyire én tudom a svédek is csak azért mert ott szocializmus van, de ha nem vagy segílykés, ott is jókora adag zsetont kell otthagynod a lakhatásért.

"Nem az a lényeges hogy a fizetésed hány százalékát teszi ki a lakhatás"
Igen, az tény, hogy az Átlag Jóskának nem sok marad a bérlet + rezsi után, legalábbis jóval kevesebb mint nyugaton - legalábbis amíg ott kaját és mûszaki cikket vesz, és nem szolgáltatást például. De ez az egész bérléses dolog elég törékeny, kb. mint a magas GDP + magas adósság kombó. Mert ha egyszer valami miatt tartósan visszaesik a gazdaság, az elég érdekes helyzetet teremthet.

"Mindig érdemes a külvárosi, agglomerációs övezetet is nézni, mert egy bizonyos városméret felett egy átlagjóskának már eleve csak ez a lehetősége van"

Pesten ez picit más, itt a szmogtól való távolság inkább emeli az árakat. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy mit tekintesz agglomerációnak. Pesttõl 1.5 óra utazásra azért már bõven van olcsó ház 4-8 millió között.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 14:18:13

@chrisred: pontosan, csaladban az ero, ahogy Zorban is mondta

törppicur 2019.02.25. 14:27:21

@chrisred: A nappali egyetemi hallgatói státusz (kb. 3-4. félévtől, normál közeli kredites előrehaladással) számomra elfogadható a munkaviszony mellett. Meg szerintem az induló családmodellbe is belefér. Lesz közöttük néhány segélyes is, viszont ők maximálisan támogathatók.
Majd látjuk, mi lesz a végrehajtási részben.

törppicur 2019.02.25. 14:33:45

@Nancsibacsi: a négy gyerek utáni szja-mentesség is klasszikusan munkához kötött, mert bérjövedelmekre vonatkozik, nem cégcsoportok adás-vételére.
A csok kedvezményes hitelének bővítése szintén munkaviszony/jövedelem mellett értelmezhető.
Chrisred barátunk kicsit előítéletesen (vagy elítélően, franc se tudja nincs benne se j se ly) állt a kérdéshez.

Void Bunkoid 2019.02.25. 14:35:48

@MAXVAL bircaman közíró: a saját ingatlan mint mobilitásgátló tényező valóban létező dolog, ugyanis azért a legtöbb ember nem olyan, hogy ha költöznie kell, akkor csak úgy a zsebére csap, és vesz odaát egy másik lakást, aztán ez meg majd elmegy, hanem vagy el kell adnia, hogy hitelt vehessen fel odaát a másik lakásra, vagy pedig KIADJA, eleve a saját tulajdont hitelfedezetnek használva, és a befolyó bérleti díjakból törlesztgetve az odaát-lakás részleteit - ez a gyakoribb, habár sajnos ezzel az egyszeri mobilissá vált munkás gonosz tőkéssé vált, hiszen fúj, mitcsinál, kiadja a lakást.

"viszont a saját lakásban élőktől a lakást a legtöbb esetben nem vette el a rendszer" -> aaaaaazért a kulákokét elvették, no :))))))

haXXXor 2019.02.25. 14:40:57

Ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy úgy szarja telibe mindazokat akik nem tudnak/akarnak négy gyereket csinálni mint én a wct egy erősebb este után. Undorító, diszkriminatív és esküszöm kívánom, hogy ennek egy ordas nagy bukás legyen a vége. Nem vagyok szocialista, nem hiszem, hogy a szegényeken keresztül kell berúgni egy gazdaságot de az ilyen szintű diszkrimináció felbasz és letaglóz. Gyakorlatilag szaporítószerveket keres az állam, ipari méretű szaporításhoz... Én viszont élni szeretnék. Szeretném ha a fizetésem harmadánál nem kéne többet költenem egy normális lakásra (ha már venni nem tudok/akarok) és szeretném, ha az állam értékelné azon törekvésem, hogy a két vállalkozásomon keresztül mondjuk én is részese vagyok ennek a közösségnek. Egy jólléti országban tökéletes intézkedések ezek, mert ha már mindenkinek van egy alap létbiztonsága, akkor adjunk többet azoknak, akik magasabb rendű dolgokat is hajlandók tenni az országért... de így? Itt? Amikor vadkapitalizmus van? Amikor átbasznak, kihasználnak mindenkit? Amikor értéktelen szardaraboknak tartják az embereket? Felbaszott akkor is és most is...

chrisred 2019.02.25. 14:53:34

@törppicur: Igaz, a hétből kettő - egyik a négy gyereket felnevelő anya munkaerőpiacra valò eredményes visszatérését, a másik meg a nagyszülők feltételezett munkaviszonyát, illetve annak az elvárt szüneteltetését feltételezi. Mindkettő teljesen életszerű. A harmadik, a hitelfelvétel pedig a részletszabályok ismerete nélküli behatárolás pedig éppen ugyanolyan szinten a saját előjítéletességed vagy előlyítéletességed megnyilvánulása, mint az enyém. Csak nekem harminc évnyi okom van nem bízni a rendszerváltó politikusok nagylelkűségében.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 14:54:17

@haXXXor: Dehat ertektelen szardarab vagy. Azt mondod van 2 vallalkozasod, es tobb mint 1/3-a a jovedelmednek berlet.

Akkor, szerinted mi vagy?

2019.02.25. 15:14:40

@haXXXor: diszkriminatív akkor lenne/lehetne, ha egy alanyi jogon járó támogatás feltételeit szabnák meg, itt erről szó sincs, ez egy támogatás, célzottan a társadalom bizonyos csoportjainak. A mögötte lévő elvet lehet vitatni, de diszkriminatív fogalmilag nem lehet, mert ez eleve egy plusz juttatás. Ennyi erővel diszkriminatív az idősek ingyen BKV bérlete, mert én meg termelem a GDP-t, aztán mégse kapok grátisz bérletet.

Nancsibacsi 2019.02.25. 15:23:45

@chrisred: "Tudtommal a hitel felvétele során nem lesz hitelbírálat, így csak azokat a feltételeket lehet vizsgálni, amit a kormány meghatároz."
Hitel nincs hitelbírálat nélkül, a hitelnél mindenki azt bírál amit akar, a kormány olyan dolgokat határozhat meg, hogy X idő alatt le kell zajlania a bírálatnak, stb.

"Mivel felsőfokú képzésben résztvevők számára is elérhetővé akarják tenni, a munkaviszony fennállása eleve nem lehet kötelező feltétel."
A felsőoktatási nappalis hallgató ma is sok szempontból munkaviszonynak számít (pl. GYED-et is kaphat), de attól még a jövedelem alapú korlát rá is vonatkozik. Ha nincs jövedelme, akkor pontosan 0 hitelt kaphat. De lehet, hiszen egyetem mellett lehet dolgozni.

Nancsibacsi 2019.02.25. 15:27:02

@midnightcoder2: "Pesten ez picit más, itt a szmogtól való távolság inkább emeli az árakat."
Ja, azért lehet egy belvárosi lakás árából 3 családi házat megvenni a külvárosban :-D

"Pesttõl 1.5 óra utazásra azért már bõven van olcsó ház 4-8 millió között. "
Annyiért drágát is, mert Pesttől 1.5 órára már Heves van meg Nógrád :-D

chrisred 2019.02.25. 15:31:03

@Kolompár Magneto: Azért mindenki reméli, hogy be fogod tölteni a 65-öt, és akkor te is megkapod. :) (Egyébként én sem tartom diszkriminatívnak, csak a példa volt rossz, a felsőfokú képzésben résztvevők diákkedvezménye találóbb.)

Nancsibacsi 2019.02.25. 15:35:00

@haXXXor: Nem értem a hisztit - ha egyedül vagy mint az ujjam, akkor mégis mi köt ide? Menj el máshová, ahol a szingliket támogatják. Vegyük észre hogy az EUn belül szabad a munkaerő áramlás, sőt magyar igazolvánnyal az EUn kívülről is (pl. Kárpátalja). Az ilyen intézkedésekkel határon belülre lehet hozni a határon túli magyarok fiatalabb részét - nekik pont erre van szükség. Még mindig jobb mint az afrikai agysebészek, nem?

chrisred 2019.02.25. 15:36:11

@Nancsibacsi: Csak annyit tudhatok róla, amit a kormány elárul:

www.google.com/amp/s/www.napi.hu/magyar_gazdasag/falusi-csok-10-millio-forint-kedvezmenyes-hitel.679312.html/amp

"A korábbi bejelentés szerint a családtámogatási akciótervről részeként a kormány 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt ad a 40 év alatti házas nőknek új gyermek vállalásakor - a február 21-i kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint azonban ezt nem csak a nők, hanem a férfiak is igénybe vehetik, sőt az elváltak is, akiknek korábban nem született gyereke.

Korábban azt mondták, hogy az állam állja a hitelbírálat díját, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki közlése szerint viszont nem lesz hitelbírálat. A kedvezményes 10 milliós hitelt még a közmunkások is igényelhetik szerinte, hiszen a közmunka is ugyanolyan munkaviszonynak számít, mint bármely más. (A támogatás feltétele a hároméves munka- vagy felsőoktatási jogviszony.) Csak a rossz hitelmúlttal rendelkezők, akik szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR - az egykori BAR) listáján, nem kaphatják meg a hitelt."

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 15:39:25

@BéLóg: "Hát, a Fidesz MEGÍGÉRTE hogy azt a pénzt, amin a bankok NYERÉSZKEDTEK, most MAGA osztja szét PONTOSAN arra, amire eredetileg is szánta."

Igen te méretes Homo fideszbirkusz, a fideszmaffia maga osztja szét SAJÁT MAGÁNAK a pénzt, mert erdetileg is így akarta. Te a Homo Kisemberfideszbirkusz meg kapsz egy lófaszt a seggedbe. Meg a 20 milliós számlát, hogy finanszírozd Kolompárék új kastélyát BAZ megyében, mert ők még tudnak 3 gyereket csinálni, nem úgy mint ti buzi fideszesek, akik egésznap csak orbánra verik ki.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 15:45:31

@Nancsibacsi: te zseni, az államadósság nem csökkent. Nőtt. Jól ledolgozta!
A gdp nőtt, aminek az okai: az EU támogatások, a 3000 milliárd manyup, a nyugati tőke beengedése.
A külgazdasági helyzet, amihez semmi köze Orbánnak. A válság kezelése a fed és az európai központi bank által. A relatív magas államkötvény kamatok.

mindbender2 2019.02.25. 15:48:55

Jajj hát ez nagyon, a nyugdíjemelés meg a többi faszság az nem mert az csak 3x annyi, de ez ez aztán igen. Bár ez csak egyszeri az még beépül dehát vinnyogjunk mindig valamiért és meg is van az index címlap.

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 15:49:09

@Nancsibacsi: "Az ilyen intézkedésekkel határon belülre lehet hozni a határon túli magyarok fiatalabb részét "

Épeszű határontúli magyar ha kivándorol, akkor Orbanisztán felett átrepül és nyugatabbra landol, majd hülye lenne abbna a fosban landolni, ahonnan már rég elhúzott egymillió fiatal.

Barátkozz meg a gondolattal, hogy Orbanisztán egy kihaló társadalom, ebbe a fosba senki értelmes ember nem akar se tervezni, se csinálni meg két gyereket sem. Csak a mélyszegény réteg, mert azok még azt se tudják hogy mi az a védekezés. Úgyhogy nyomjátok csak az ingyen 10 milliókat Kolompáréknak, azok legalább tudnak szaporodni, meg fenntartani a magyar fajt.

Az afrikai agysebészekröl meg annyit te ostoba Homo fideszbirkusz, hogy azokból egy darab se akart se eddig Orbansiztánba jönni, se ezután nem akar. Pedig nem ártana, mert sokmillió agykárosult magyar páciensük lenne, akiknek a fejéböl az orbáni tudtamódosítást ki kellene műteniük.
Hát pechetek van, hogy nem jönnek az afrikai agysebészek!

mindbender2 2019.02.25. 15:52:26

@haXXXor: nem telibeszar te irigy gyökér, hanem támogatja azokat akik többet vállalnak. Próbáld esetleg ezt felfogni, hátha sikerül. Ez a cél ugyanis.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 15:52:48

@Nancsibacsi: valamint az EU segíjt Orbánék vették fel. Ja, Bajnai csupán azért volt miniszterelnök, mert válság volt. Kezelni kellett. A válság után viszont növekedés jön, ezt sikerült Orbánnak úgy propagálni, mint a saját tehetségét...Elindult a gyorsnaszád! Ja, a német szél fújja? Te zseni!

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:01:14

@Homo fideszbirkusz: "Épeszű határontúli magyar ha kivándorol, akkor Orbanisztán felett átrepül és nyugatabbra landol, majd hülye lenne abbna a fosban landolni, ahonnan már rég elhúzott egymillió fiatal."

kulfoldrol 98% szavaz Orbanra, szoval ez hiu remeny a lippsiknek

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:03:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: Sajnos bajnaiekat a nemet szel is csak allamcsodbe fujta, nem 2008ban, hanem mar 2006ban, a konjunktura kozepen

dehat mindent elloptak, s kozben hazudtak reggel delben meg este

Utoljara most karacsonykor hazudtak, hogy 3 ev mulva fizetik a tulorakat. Azt is bekajaltad gondolom...:)

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:04:31

@chrisred: Ez nem a kormany, hanem vmi szennylap. Keress forrast is.

chrisred 2019.02.25. 16:06:55

@mindbender2: De hát pont az a kérdés, hogy ez a cél megfelelő--e, azokat, akik 2-3 gyereket vállalnak, támogatni abban, hogy inkább 3-4 gyereket vállaljanak - azon az áron, hogy akik csak egy gyereket tudnának vállalni, talán arra sem lesznek képesek, mert tőlük veszik el a pénzt mások harmadik és negyedik gyerekének jutalmazásához.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:11:07

@chrisred: Tokmind1, hisz a lippsiknek a csaladi adokedvezmeny se volt jo. Azaz, nem az a baj, hogy a kevesebb gyerekesektol veszik el a penzt.

Szimplan az a baj, hogy a lippsik szoptak, szopnak es szopni fognak. De ez nem a magyarok gondja mar.

chrisred 2019.02.25. 16:13:01

@dunántúli gyerek: Igaz, mostanában a magyaroknak ennél csak nagyobb gondjai vannak.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:22:43

@chrisred: A magyaroknak van a legkevesebb gondjuk
Europaban, azert itt a legstabilabb a kormanyzat

UK: brexit-kaosz
Fra: hullahegyek a millios tunteteseken
Nemetorszag: szarabokra koltott milliardok, befoso gazdasag
Olaszorszag: ehezes, 50%-os munkanelkuliseg

Nagyjabol, ilyen faszan all Europa. Tokos legeny hianyzik az elere.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 16:26:15

@dunántúli gyerek: te ennyire buta vagy? Na figyelj, szőke nő!
2004-2009 között érkezett 12 milliárd euro, 2010-2018 között 30 milliárd. Ez lebontva évente 2 milliárd a 3,3 milliárdhoz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 16:29:50

@Igazamvanvagyigazamvan?: bocs, két különböző adatbázisból dolgoztam, kétszer vontam le ugyanazt a tételt:
12 milliárd a 42 milliárddal szemben...

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:30:31

@Igazamvanvagyigazamvan?: A penz nem erkezik, hanem palyazatokon nyerik.

De hat, olyanoknak, akik hazudnak reggel delben meg este, nem adnak. Meglepodtel?

chrisred 2019.02.25. 16:31:07

@dunántúli gyerek: Mi van, Vlagyimir Vlagyimirovics most egy hajszálnyival nagyobb (az Atlanti-óceánig terjedő) félszigetet akar a birodalmához csatolni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 16:39:16

@dunántúli gyerek: a pénz érkezik. Ha nyered, de nem érkezik, mert visszatartják, az nem számít bele a statisztikába. Már megint tökönszúrtad magad.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:39:41

@chrisred: A putyini szovetseg nem artana, egyutt komolyabban ellen tudnank allni az amerikai agresszionak, aminek a celja a 2.VH ota annak a megakadalyozasa, hogy Europa es a ruszkik egyuttmukodjenek.

1. A palagazukat vihetik a picsaba, vagy adjanak ra normalis arat, ahogy Putyin.
2. Amerikai techmultikat szenne kell adoztatni Europaban.
3. Most mar a NATO szamlat se akarjak fizetni, ugyhogy ideje menniuk a picsaba.

De, mindig lehet egyezkedni, csak Junkerek ehhez hulyek. Egy jo pavatancosra van itt szukseg.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:41:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:"a pénz érkezik."

Most mondtad, hogy a lippsiknek nem erkezett.

Egyeni szocproblema, miert nem erkezett, ez a lippsik problemaja. Mi arra szavazunk, aki hozza a penzt, ez igen meglepo.

Void Bunkoid 2019.02.25. 16:42:02

@dunántúli gyerek: a tisztelet nem kor kérdése, hanem tetteké. Egy jó spirituális vezetőként működő, példaként állítható pap vagy lelkész akkor is tiszteletet érdemel, ha épp most jött ki a teológiáról.

Sztálin viszont 74 évet ért meg, és kb bizton állíthatom, hogy életében igazából senki sem tisztelte. Tőle inkább csak féltek. Mit féltek, rettegtek. Még a legközelebbi bizalmasai is.

@Nancsibacsi: "magyar igazolvánnyal az EUn kívülről is (pl. Kárpátalja). Az ilyen intézkedésekkel határon belülre lehet hozni a határon túli magyarok fiatalabb részét - nekik pont erre van szükség"

Multicégnél dolgozom, több határon túli kollégám akadt már, és az ő karriertörténetüket nézve azt kell mondanom, hogy a legtöbb határon túli fiatalnak ez k*rvára nem hazatérés az őshazába (hiszen az ő igazi otthonuk/szülőföldjük, még ha nem is Magyarországnak hívják 1920 óta, de bizony OTT van Kárpátalján/Erdélyben), hanem - tekintve, hogy a legtöbb multicég, ssc, termelőüzem Közép-Európában nem nagyon merészkedik Magyarországnál keletebbre - hanem Magyarország nekik konkrétan egy ugródeszka, ahol összeszednek két-három-ötévnyi multis/pénzügyi gyakorlatot, tapasztalatot, netán még némi vezetői gyakorlatot is a magyar adókedvezményes multinál (azaz az anyaországiak rovására tulképpen), mielőtt lelépnek a már megszerzett tapasztalattal és általában az anyaországi magyaroknál (hiszen ők egy "multikulturális" környezetben nőttekfel) jóval magasabb szintű nyelvtudással Németországba/Hollandiába/Angliába/USA-ba, jellemzően jóval magasabban kvalifikált pozícióba, mint az anyaországból külföldre zömmel aljamunkát vállalni induló magyarok.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:48:02

@Void Bunkoid: Sztalint meg most is milliok tisztelik Oroszorszagban, leven egy felfeudalis orszagbol szuperhatalmat csinalt.

Hogy eleteben tiszteltek-e, azt mi nem tudhatjuk, az agyunkat masik propagandamuhelyek mossak 30 eve.
Az tuti hogy fostak tole, de Oroszorszagnak sosem volt olyan sikeres vezetoje, akitol nem fostak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 16:54:14

@dunántúli gyerek: nem mondtam ilyet. Azt írtam, mennyi érkezett.
Te arra szavazol, aki hozza a pénzt? Az az EU. Ha gyôzne a nacionalista Európa elképzelés, nem hozná senki a pénzt. Te tényleg Merkelre szavazol? Micsoda coming-out!

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:56:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem az EU, hisz a lippsiknek nem "kuldott" penzt az EU.

Egyszer kuldott, a metrora, azt elloptak. Szemelyesen Meggyesi es Demszki urak is loptak belole.

Aztan inkabb nem kuldtek, megvartak Orbant.

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 17:00:51

@dunántúli gyerek: "kulfoldrol 98% szavaz Orbanra,"

Én is külföldről szavazok, ráadásul orbán diktátorra, hogy minél jobban szívjatok a mindennapjaitokban ti Homo fideszbirkuszok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 17:05:13

@dunántúli gyerek: Putyin nem ad normális árat. Putyin annyiért adja, amennyiben megegyeznek a többi kitermelővel. Putyin baja pont az, hogy nem 100 dollár, hanem 60 az olaj ára, amihez a gáz árát kötik.
Ezért van az, hogy Oroszország dgp-je 1300 milliárd dollár, ami alig több, mint a spanyol 1230
viszont kevesebb, mint az olasz 1850, fele a franciának, és alig több, mint tizede a kínainak!

Ja, az USA , akivel púposkodik, 15-ször több gdp-t termel.

Igaz, Magyarországot tízszeresen túlszárnyalja!
Mennyi is a lakossága???

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 17:06:06

@dunántúli gyerek:

Ezért hal ki a magyar mert te Homo buzifideszbirkusz ma is egész nap csak orbánra meg putyinra vered ki, ahelyett hogy nőt keresnél magadnak, akivel teljesíthetnéd a nemzeti tenyész programot. Míg te itt teljesen elkészülsz az erőddel, addigra Kolmpárék már össze is hozák az első gyereket és már töltik is ki az ürlapot az ingyen 10 milliára!

Void Bunkoid 2019.02.25. 17:06:13

@dunántúli gyerek: de milyen áron. Egyrészt úgy viselt háborút a második világháborúban, hogy az emberélet neki semmit nem számított (csak a sztálingrádi csata során több szovjet állampolgár - katonai és civil áldozatokat egybeszámolva - pusztult el, mint az összes szövetséges állam összes áldozata, beleértve a civileket és a nem-csatlós államok holokausztáldozatait is az EGÉSZ második világháború alatt), valamint Ukrajnában, ami akkor szovjet SZSZK volt sem hiszem hogy különösebb rajongásnak örvend, tekintve, hogy a szovjet polgárháború alatt (1917-1921), amikor ugyan még Lenin volt a főtitkár, de élemedett kora és sztrókjai miatt már bőven Sztálin diktált a komcsi pártban, a Vörös Hadsereg élelmezését megoldandó úgynevezett hadikommunizmus (kötelező kaja, ruha, árubeszolgáltatás, télen is) Ukrajna lakosságának a szűk harmada egyszerűen ÉHENHALT.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 17:07:32

@dunántúli gyerek: és hogy fejlődik!
"Alekszej Kudrin, aki korábban pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is volt, kedden egy moszkvai fórumon arról beszélt, hogy "az orosz gazdaság az elmúlt tíz évben egy százalékos ütemben erősödik". Véleménye szerint ilyen hosszan tartó 1 százalékos stagnálási periódusra nem volt példa a második világháború óta, a gazdaság a stagnálás gödrében van - számolt be az MTI"

Void Bunkoid 2019.02.25. 17:10:09

@Void Bunkoid: bocsi, javítom magam, Lenin nem volt főtitkár, "csak" államfő. Ezt a pozíciót Sztálin találta ki magának, és pont ő csinált gyakorlatot a pártfőtitkári pozíció olyan mindent bedaráló autoritásából, hogy egészen a Szovjetunió 1992-es felbomlásáig nem a miniszterelnök vagy az államelnök volt a halljakend a SZU-ban, hanem a pártfőtitkár :)

dunántúli gyerek 2019.02.25. 17:13:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: A magyar gazdasag sem erte el az atlag 1% gazdasagi novekedest a lippsik idejen....(2002-10), es meg azt is csak eladosodasbol.

Az oroszok szepen teljesitenek, majdnem magyar szinten az eletszinvonal, az alacsony olajar es a kereskedelmi blokad ellenere nemhogy nem omlottak ossze, hanem oriasi devizatartalekokat halmoztak fel.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 17:19:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: De, jo arat ad, ezert kergettek el
Becsbol is az amcsi kulugyminisztert, mert probalt a palagazzal hazalni. Inkabb putyinnal uzletelnek az osztrakok, nemetek.

Az USA nem GDP-t termel, hanem adossagot, amit szetterit a vilagba. Ezt eddig megtehette, de kezdenek mas erokozpontok is letrejonni.

Nagy Anita Sv 2019.02.25. 17:57:23

@dunántúli gyerek: azert en jol erzem magam frankfurtban..:)

VT Man 2019.02.25. 18:02:46

@nniicckk:
"Allamilag epitett olcso lakasok kellenenek"

1. A "haverok" ellopnak az anyagot. Tok mindegy, melyik part van hatalmon
2. Az allamilag epitett olcso lakas is tamogatas, piactorzitas. Ha egy lakast az allam 20 millioert meg tud epiteni, es 40 millioert el tudna adni, de csak 20 millioert ad, akkor lemondott 20 millio bevetelrol. Azaz ennyi tamogatast adott.
3. Valoszinuleg az ilyen lakasoknal nem nagyon lenne szempont az, hogy jol hasznalhato lakasok epuljenek, olyan lenne, ahol a haver a tervezo, es az tervezi es epiti, aki a legtobbet oszt vissza.

VT Man 2019.02.25. 18:03:37

"Tudtad, hogy a nyugdíj alapfeltétele nem a nyugdíjas, hanem az adófizető?"

A magannyugdij penztar nagy resze is allampapirban volt, kotelezoen, azaz annak a fedezete is az adofizeto es a befizetett adok lettek volna.

inteligencs elenzeki 2019.02.25. 18:36:29

@szepipiktor:

""A jo allam okosan vegyiti a szocialis es a kapitalizmusra jellemzo megoldasokat."
Ez így ritka nagy fszság!
A jó állam nem vegyít semmit, van egy alapvető ideológiai iránya és néhány "könnyitést" tesz bele.
Például egy full kapitalista, pénz és vállalkozásalapú állam is gond nélkül csinál szociális hálót, ideális oktatást és egészségügyet. Ahogy kádárék is engedték a maszekokat."

:))) Beleszállsz páros lábbal, aztán meg leírod ugyanazt.

Egyébként meg szerintem a jó állam, az pragmatikus. Adekvát válaszokat ad, a változó környezethez alkalmazkodva .
Adott esetben felülírva akár az alap filozófiáját, (a cél érdekében). A jó állam nem eszmék alapján befolyásolja a folyamatokat, hanem a körülményeknek megfelelő logikus lépéseket hoz.
Ahogy most a mostani kormány tette a demográfiai problémával kapcsolatban.
A Moszkvai mintájú szocializmus pont azért volt eleve halálra ítélve, mert a szükséges lépések megtételét eszmékre ideákra hivatkozva mulasztották el, vagy helyettesítették, valami baromsággal.
A Kínai modell jóval eredményesebb, mert ők a hírhedt "mindegy milyen színű a macska, a lényeg, hogy fogja meg az egeret" elvét követik, nevezhetjük őket pragmatikus szocialistáknak is. A cél a fontos, és a lehető legrövidebb út, a megtételéig.

Danubius 2019.02.25. 19:05:24

Mind szép és jó amit írtál, csak szerintem nem a megyei jogú városkba, és az 5000 fő alatti elhagyott településekbe kellene önteni az embereket, hanem a 10 ezres városokból kellene 20 ezrest csinálni, a 20 ezresből meg 30 ezrest. Elolvad az emberek munkája a túlárazott nagyvárosi lakások törlesztésében, illetve a falusiak ingázásában (munkahely, plusz különóra a gyereknek). Modern városokat (30-60 ezer lakossal) kellene létrehozni, ugyanennyi pénből. szerintem. de persze én csak egy háromgyerekes apuka vagyok, aki nem akarja elégetni a jöcedelmét egy túlárazott csok-os nagyvárosi lakással, de faluról ingázással sem. És mást is arra figyelmeztetek, hogy ezek az intézkedések egy csapdát jelentenek.
Miért nem jut eszébe senkinek ingyen életbiztosítást adni három gyerektől? Jóval olcsóbb. a devizaválság óta az emberek óvatosabbak. És valljuk be a gyerek is kicsit olyan mint a svájci frank hitel: bármennyire megdrágulhat 5-10 év múlva, és velem meg bármi történhet. Szóval ha engem kérdeznek: életbiztosítás, plusz a táppénz 60%-ról 90%-ra emelése. Erre mondanám azt hogy ez biztonság, itt érdemes a kívánt 3.-at, 4.-et bevállalni. Persze életbiztosításom (kockázati) van. Már csak attól félek néha mikor nem tudok aludni, hogy mi van ha megint táppénzre kerülök fél évre egy kihalással fenyegető esemény miatt, 60%-os táppénzen.

Matyika Ápolója 2019.02.25. 19:32:58

A családok kapnak egymilliót:
- Jaj ez túl kevés, alamizsnának is szar
A családok kapnak ötmilliót:
- Jaj ez túl kevés, mennyibe kerül már egy gyerek
A családok kapnak húszmilliót:
- Jaj ez mindent felborít, megnöveli az árakat

:D

Matyika Ápolója 2019.02.25. 19:40:43

@haXXXor: kár hogy anyád nem ilyen fejletten gondolkodott mint te, és akart gyereket csinálni.

chrisred 2019.02.25. 20:09:25

@VT Man: A fedezete valójában a pénztártag által megkeresett jövedelem nyugdíjjáruléka volt, de mivel azt a felosztó-kirovó rendszerben szét kellett osztani az aktuális nyugdíjasok között, az a pénz duplikálódott és két nyugdíjszámlára is került, eggy jelenlegire és egy jövőbelire. Az állam által kibocsátott kötvények voltak hivatottak áthidalni azt az időszakot, amíg mindkét rendszer párhuzamosan működött.

élhetetlen 2019.02.25. 21:58:31

@nniicckk: Mit nem gondolsz! „vagy akar torvennyel korlatozni a lakasok pofatlan, indokolatlan aremelkedeset.”. Az durva beavatkozás lenne a piaci viszonyokba. Amit most csinálnak, az bezzeg nem az. (mielőtt félre értenél, irónia).

élhetetlen 2019.02.25. 22:09:33

@GTI100: „Te hol élsz? Egy kő alatt?”. Nem csak nem fogalmazott pontosan. Úgy értette, hogy 4 milla elég lehetett pár éve agy másfél szobás használt panelhez önerőnek. Most nem elég. De, ha nem kő lenne az agyad helyén, érthetted volna.

élhetetlen 2019.02.25. 22:18:09

@midnightcoder2: Jaj, már megint okosnak akarsz látszani. Jössz a londoni ingatlan árakkal, és megfeledkezel arról, hogy Londonban is, Németországban is van egy csomó bérlakás, miközben Budapesten nincs elég. Nem működik, hogy a jövedelmemnek megfelelő méretű ingatlant bérlek, mert nincs elég, ezért a patkánylyukat is irdatlan összegért adják ki. Erről beszélünk. Csak te megint nem érted.

élhetetlen 2019.02.25. 22:26:59

@dunántúli gyerek: „Nem erdekel semmilyen penzugyi okossag balliberalt oldalrol.”. Rendben, maradj a saját hülyeségeidnél, ez magánügy, de hogy terjeszteni is próbálod, az már gáz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 22:45:19

@dunántúli gyerek: hazudsz, bitang! 2002-2008 között a gdp 25%-ot nőtt. A válságot figyelembe véve 18%-ot.
Orbán alatt, 2010-től 2017-ig 17%-ot.

Tehát a szocik alatt átlag 2% évente.
Orbán alatt 2,12%-ot.
És a válságot a szociknál számoltam...
Tudod az a gond, hogy a KSH közöl adatokat. Ezek elérhetők. Hiába hazudozol, a többi csak számológép kérdése.

élhetetlen 2019.02.25. 22:47:04

@dunántúli gyerek: Nézd, vagy én nem tudok számolni, vagy te nem tudsz gondolkodni. Budapesten vannak kiadó lakások 180, 200 eft./per hó. „Nincs az a hulye berbeado aki elkerget ha kicsapsz 2 milliot.”.
www.alberlet.hu/kiado_alberlet/budapesti_alberletek
2 milláért megvásároltad a tíz hónapnyi, életed végééig tartó biztonságot? Te tényleg ilyen hülye vagy?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 22:51:17

@Matyika Ápolója: igen, ez valahogy így működik. Ha beígérek egy milliót, az lófütty a választásokra. Ha beígérek húsz milliót, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen, aki fel tudja venni. Aztán széttárt kéz, és pimaszul mutogatni a bankokra...mert a banki feltételek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.25. 22:55:18

@Comte de Gippaud: a kínaiak hoztak egy döntést: ne legyen egy gyereknél tòbb családonként. Biztos jó döntés?

élhetetlen 2019.02.25. 23:01:49

@dunántúli gyerek: „Itt GDP aranyos adossagcsokkentes mellett is no a nyugdijak realerteke.”. Hol van az itt? Mert, ha ott van, akkor ne pofázza magyarországi helyzetről, hanem örülj, hogy lyuk van a seggeden ott.

élhetetlen 2019.02.25. 23:16:21

@Thunder_th: „Minek húzzátok fel magatokat rajta.”. Ez nehéz kérdés. Szerintem van egy csomó ember, aki nem kommentel, csak elolvassa a kommertsort. Fennáll, hogy, ha csak az ő véleménye jelenik meg, semmi cáfolat, akkor akárki elhiheti, hogy igaza van. Ez a cirkusz még mindig jobb, mint ami az Origón megy, hogy írhatnak akármit, kommentelni, visszabeszélni nem lehet, el kell fogadni. Én így látom.

élhetetlen 2019.02.25. 23:30:31

@Willkommenskultur: Szoktál gondolkodni? „Egy munkaltato se elt vele (ahogy Orban megmondta Karacsony elott).”. Akkor miért is kellett a törvény? És szerinted mit jelent az alkalmazható hároméves munkaidő keret? És, ha valaki később alkalmazni akarja, mert a törvény lehetővé teszi? Vagy te tényleg beéred Orbán magyarázatával, hogy hoztunk egy törvényt, de ne aggódjatok, senki, soha nem fogja alkalmazni? Hülye-e vagy?

élhetetlen 2019.02.25. 23:51:49

@dunántúli gyerek: „Akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attol az is elvetetik, amije van.”. Gyönyörű hitvallás, minden tisztességes állampolgár dögöljön meg, vétessék el tőle legelője, trafikja, bármije, amije van, csak Mészáros Lőrinc és a gazdája érdemli meg a kapott javakat. Mert Mészáros is azt mondja, hogy csak isten segíti. Szó se róla, jól álltok csapatmunkában. De azért próbálkozz Semjénnél, mert még neki sem jutott eszébe erre hivatkozni. Lehet, hogy kapsz egy lovagi keresztet, és ettől megdicsőülsz.

élhetetlen 2019.02.26. 00:23:19

@BéLóg: „Azok tesznek valamit a többiekért, akik a megkapott talentumot tízszeres, ötszörös, kétszeres haszonnal adják vissza.”. Jaj, de helyes. Most talemtumra osztogatják a pénzt? Két kezdő tanár hogy szed össze egy CSOK-ra valót, ja ők nem számítanak, a tanlentumok a gazdagok, akiknek van alaptőkéje. És az a réteg, aki mondjuk bruttó négyszáz fölött keres, az nem egy hét helyett kétszer két hétre megy a tengerhez, és háromszor síelni, azaz külföldön költ, hanem tesz a többiekért. Ja.
„A komcsiknak, akiknek mindig a MÁSOK pénze kell”. Ennyire süsü vagy? Mészárosnak honnét lett ekkora vagyona, Isten adta, míg más ember aludt? Nem mások, hanem a saját pénzéből vásárolta fel fél Magyarországot?

élhetetlen 2019.02.26. 00:56:53

@Nancsibacsi: Mert neked még nem volt olyan munkatársad, aki átjött Erdélyből, kapott lakhatást, fizették az üzemanyag költségét, hogy hétvégén haza mehessen a családjához, és befizették az összes szakmai tanfolyamra, és mikor kész szakembernek látta magát, akkor továbbállt nyugatra. „Az ilyen intézkedésekkel határon belülre lehet hozni a határon túli magyarok fiatalabb részét - nekik pont erre van szükség.„. Túró. Az marad Magyarországon, mint a másik kollégám, akinek a diploma szót valószínűen rosszul értelmezték, talán egy techikusi „dipoma” volt. El tudsz képzeni egy mérnököt, akit három hónap alatt nem lehet megtanítani a Windows használatára? Na, ezek maradnak itt, és ettől majd épül az ország.

élhetetlen 2019.02.26. 01:22:07

@Andy73: És mi van azokkal az ismerőseimmel, akik már vettek egy házat, és van három gyerekük? Ők már semmit sem érnek? „Nem hinném, hogy egy gazdasági szakember ennyire naiv lenne, igy inkább arra tippelek, hogy hangulatot akar kelteni akár a kormány, akár a gyermekvállalók ellen.” Ja, nem hülyeség az egész, csak valakik hangulatkeltése a kormány ellen. Kívánncsi lennék, hogy a csokosoktól majd hány orvisi igazolás jön, hogy miért nem lett három gyerek Igen, a kormánynak nincsenek hülye intézkedései, mit aptyuk tész, mindig jó az.

Reactor 2021.11.28. 22:57:24

@Semper Fidelis: Indokolatlan áremelés = olyan áremelés, aminek az égvilágon semmi alapja nincs, és a felső tízezren kívül reális esély sincs arra hogy bárki is kifizesse. Javaslom az "árdrágítás" fogalmának fellapozását a BTK-ban kiegészítésként.
Pofátlan áremelés = tízszeres árat elkérni valamiért, ami a harmadát se éri. Például Kiskunbüdösfütykösön egy összedőlt putriért 10 milliót kérni.
A kommunizmusnak ehhez semmi köze, Ha holnaptól ötvenezer forint lenne egy kiló kenyér, a fizetésed pedig nem változna, te is krvaanyáznál szép kacskaringósakat.
Ja, egyébként épp most maximalizálták az üzemanyag árát! Hoppácska...csúnyát zakóztál most. Ouch.

@midnightcoder2: Igen, nyilván egy putriért 10 milla a reális ár. Egy harmadosztályú lakóparki lyukért egy nem túl jó környéken pedig 57 millió...mondd, te mit szedsz? És kitől szerzed be?
Londonhoz pedig semmi közünk. Egy világbirodalmat összehasonlítani egy alig 10 milliós országgal a csúsztatás tankönyv szerinti példája.

@dunántúli gyerek: Pfff, te meg be is nyalod csont nélkül amit az a legalja bukott viccoldal leír. Congratz, man!!!
Gondolkodni? Azt minek? Megteszi a Zsindex helyetted...
Szardarabot pedig te is láthatsz, ha a tükörbe nézel. Egy jó nagyot. Szovjetbérenc sztálinista kretén.
süti beállítások módosítása