Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Bitcoint vettem és vannak figyelmeztető jelek...

2018. március 08. - Szarvas Norbert

bitcoin_jelek.png

Tényleg Bitcoin lázban ég a világ vagy ez is lecsengeni látszik, mint sok más dolog? A poén kedvéért vásároltam Bitcoint a Revoluton keresztül és az exchange-pair-okat nézegetve nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Erre rájött még a Google Trends "figyelmeztetése" is. Tegnap az árfolyamot pedig éppen a kriptovaluták bejegyzési kötelezettségének meghatározása rengette meg, mivel megint feltörtek számlákat. De nézzünk meg két konkrétan vészjósló jelet, amit te is megfigyelhetsz!

A kriptovalutákról a véleményem továbbra sem változott az elmúlt hetekben. Egy elképesztően instabil, extrém volatilitással rendelkező befektetési platform, aminek az árfolyamát nem az értéke vagy a mögöttes tartalom, hanem a befektetők kapzsisága verte fel. Mivel korlátozott a kriptovaluta száma, ezért a kínálat körül a kereslet változhat és verheti fel az árat. Ez történt, amikor a világ hatalmas bevásárlásba kezdett. És emiatt esett közel harmadára az árfolyam pár nap leforgása alatt is...

A vételi és eladási árfolyam szétválik

 

ke_pernyo_foto_2018-03-08_13_53_42.png

Amit látsz, az a Revolut online pénztárca és devizaváltó applikációjának vonatkozó adatsora. Ugye a Revolut arra szakosodott, hogy online bankszámlaként-bankkártyaként átveszi a bankok szerepét a nemzetközi utalások és multideviza számlák esetében. Így a számlán belül mindenféle pénznemű zsebünkben tarthatjuk és átválthatjuk a pénzünket.

Egy ideje lehet venni Bitcoint, Litecoint és Ethert is, így én is megnéztem mit tud ez a dolog. Aztán utólag vettem észre, mintha a vételi és eladási árfolyam elválna egymástól és duplán büntetne meg. Ha megnézed a végét a diagramnak, akkor látod, hogy egyre drágábban tudok vásárolni, és egyre kevesebbért tudom eladni a Bitcoint.

Csak viszonyításképpen ugyanezen a platformon a dollár és az euro kapcsolata...

img_0709.jpg

Itt azért inkább történik az, amit elvárna az ember. Tehát viszonylag párban mozog az eladási és vételi árrés. Most éppen esnek. Természetesen mindent meg lehet magyarázni, de számomra ez a megfigyelés megspékelve a kriptovaluták mögötti "hatalmas űrrel" nem biztos, hogy megnyugtató.

Ha poénkodni akarnék, akkor azért vált szét az árfolyam ennyire durván, mert a kereslet veri fel a kínálatot, tehát nyomja fel a vételi árfolyamot. Aztán, hogy utána mi történik a pénzünkkel, az már senkit nem érdekel...Vegyünk drágán és majd mondhassuk el, hogy a többi kolléga még drágábban vásárolt.

 

Google Trends riasztás

 

dxoab36x4aa0ost.jpg

A Google Trends adatai azt mutatják, hogy a keresések száma több mint 80%-kal esett vissza.  Ha tovább ütöm az előző pont megfigyeléseit, akkor talán még értelmet is adhat számunkra ez a dolog, hogy eladni egyre rosszabb feltételekkel tudunk, miközben papíron állítólag egyre többet ér például a Bitcoin.

Mivel ez valószínűleg egy mesterségesen generált keresleti piac, így az eladási oldal a totális érdektelenségbe fulladhat és a piac tulajdonképpen ezen a ponton árazza be valódi természetét a dolognak.

Ez olyan, mint amikor megveszel egy új autót a szalonban 8 millió forintot, amint kitoltad máris csak 6,5 millióért tudod eladni. Lehet, hogy sántít a példa, de van benne igazság...

►►►►

Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral

IFL prémium blog: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2018. március. 08. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr2613724662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2018.03.08. 16:07:00

Néhány hétig figyeltem a btc árfolyamot és naponta hatalmasat képes változni. Az altcoinok meg még veszélyesebbnek tűnnek.

Egy forintot sem tennék bele, legfeljebb excelben/papíron "játszanék" az átváltásokkal.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2018.03.09. 16:16:13

a variable spread-re keress rá. Ebből él a Revolut. Igen, a Revolut nyerészkedik rajtad, nem a gonosz bitcoin rendszer.
Nem az a baj, hogy nem tudtad, hanem, hogy pénzügyi szakembernek és tanácsadónak mondod magad.
Tudod, az építésznek sem kell elmesélni a vasbeton és a fagerenda különbségét.

Szarvas Norbert 2018.03.09. 16:21:47

@Eltévelyedés: értem és ez a spread az összes többi devizapárnál Revoluton viszonylag együtt mozog, de valahogyan a bitcoin esetében szétválik mert a gonosz Revolut... ennyire ne magyarázzuk kérlek a bizonyítványt.

"tanácsadónak mondod magad"- szar a példád. mondjuk lehet, hogy egy családi házakat tervező építész nem feltétlenül ért a felhőkarcolóhoz... Én nem állítottam, hogy profi bitcoin kereskedő vagyok, pusztán a saját észrevételeimet írom le

Szarvas Norbert 2018.03.09. 16:24:25

@Eltévelyedés: és bármilyen fura számodra, de vannak olyanok, mint pl én, akik nem akarnak kriptovalutával kereskedni, viszont van dollárjuk, eurojuk revoluton és lehet, hogy szívesen átváltanák a játékpénzt.

Nah nekünk-nekik lehet magyarázni, hogy miért jobb a coinbase, mert egyszerűen nincsen rá igényünk ilyen szinten belemenni a buliba. Természetesen tisztában vagyunk a Revolut nyereségével, viszont a szétváló tendencia+piaci információk már adnak okot a kételkedésre...

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2018.03.09. 16:56:53

@Szarvas Norbert: Kétkedj nyugodtan, az ingyen van! Amúgy hamuzz apa, nem is kértem, hogy kereskedj bármivel. De az alapokat vagy ismered, vagy kétkedsz a rendszerben. Sok sikert!

VT Man 2018.03.09. 23:36:20

Minek ir rola, aki nem ert hozza?

Azert (is) zuhan az arfolyam, mert december ota 400 millio dollarert adott el bitcoint egy japan felszamolo, ugyved, ami meg egy 5 evvel korabbi sztoribol maradt meg.

A Revolutos bitcoin semmire se jo, mert nem tudod kifele kuldeni a Revoluttol, azaz hasznalni, csak azon belul venni-eladni.

Atiati 2018.03.10. 10:39:58

@VT Man: Ha az árfolyamnyereség èrdekel az bőven elèg. A következő pàr èvben sem valószínű hogy fizetni tudsz bitcoinnal, tehát fizetőeszközkènt jobban jársz hogy ha átváltott. Dollárt meg eurót a világ nagy rèszèn elfogadnak..

VT Man 2018.03.10. 20:39:07

@Atiati:
Oke, oke, de a mondás így szól: ha nem a te titkos kulcsod, nem a te bitcoinod.

Persze a Revolut egy megbízható szolgáltató.

teéjesenmindegy 2018.03.10. 21:13:58

@Szarvas Norbert: Bocs, ezt most én sem értem.
1/9699 = 0,000103 Ehelyett van a 0,0009984
1/0,00009984 = 10016
Szóval az egész olyan mintha lenne egy vételi árfolyam 9699en, és egy eladási 10016on. 3%.
Ez simán a szolgáltató haszna, mint a valutaváltónál 290 a vételi, 310 az eladási..

Szarvas Norbert 2018.03.10. 21:23:39

@teéjesenmindegy: a tendencia zave, ahogyan az egyik sáv felfele, a másik lefele megy és nem párban mozog (viszonylag) , megőrizve a szolgáltató hasznát

JFK-alapítótag 2018.03.10. 22:14:36

@Atiati:
Nem ártana felülvizsgálni az álláspontodat!

Némi adalékként:

Én még a sarki zölldségesnél is olyan debit kártyát használok ami mögött a fedezet BTC.
A Revoult érintős Master card-ja is ma jött meg. Vasárnap délelőttig még lehet az ingyenes számlához is díjfizetés nélkül igényelni. (ez egy egyszeri piaci terjeszkedési akció csak magyarországon). A Revoul-tot a kriptovalutákhoz én sem ajánlom. Ha az igéretük szerint lehet majd be/ki utalni a kriptovalutákat és az EU betétvédelmi alapja is védeni fogja nálluk a pénzemet akkor majd felülvizsgálom az álláspontom.
Ugyancsak ma jött meg a PC-World. Összesen 0.000515 BTC-be került, a BitPay keresztül fizetve.
Érdemes megismerkedned a nemrég Japánban bevezetett kriptoaluta alapú mobilfizetési applikációval amivel a fizetési folyamatból ki lehet hagyni a bankokat és a kártyatársaságokat.
Tavaly agusztusi adatot ismerem. Akkor kb 650 ezer japán kikereskedelmi egységben lehetett bitcoinnal is fizetni. Ezt az egész országban általánossá akarják tenni, mire az olimpia elkezdődik. Ezt könnyiti meg a bevezetett mobilapplikáció, aminek a segítségével a magánszemélyek is tudnak egymásnak fizetni.

syck · https://twitter.com/sycko 2018.03.11. 01:12:18

és még mindig van aki beszopja a Revolut "cryptot" :DDD
Revolut "bitcoin" != bitcoin.

2018.03.11. 02:59:55

A kriptovalutáké a jövő. Csak ezellen most berzenkedik a petrodolláron nyerészkedő amerikai pénzrendszer.
Nem mondom, hogy minden pénzünket bitcoinba kell fektetni, de akinek már ingatlanba, részvénybe meg a malacperselybe nem fér a sok pénze az próbálkozhat vele.
Sokan még mindig aranyba fektetnek ma is. Azon se fog többet nyerni, mint a bitcoinon. Sőt.

JFK-alapítótag 2018.03.11. 07:42:51

@syck:
Ha majd igéretük szerint lehet majd saját pénztárcába/ból utalgatni akkor leszszámomra érdekes a kripto vételi árfolyamuk. Nálluk HUF számlát is vezethetek, és bankközi árfolyamon váltanak a saját számlák között. Valószinüleg jobban járok majd velük, mert most a bankkártyás fizetésnél is azonnal váltják bitcoinrol USD, EUR,GBP-re majd HUF-ra. Ez utóbbit 3% alatt nem úszom meg. Ezt a 3%-t lehetne velük megtakaritani. Ha valaki most tud jobbat szóljon.
( A városunkban az OTP üzemeltet olyan automatát ahol az EUR bankártyámmal, - ami mögött BTC a fedezet, - EUR-t tudok felvenni. Ezt a pénzváltóknál HUF-ra átváltva jobban járok mintha az üzletekben ezzel a bankkártyával fizetnék, vagy HUF-ot vennék fel az automatákból)

CCnick 2018.03.11. 08:14:26

De szép is lesz amikor majd hullanak a tizedikről a vagyonukat kriptonitba fektetők

zolij 2018.03.11. 09:11:31

a különbség hogy míg a Revolut a hagyományos devizákat középárfolyamon váltja, addig a kriptováltásoknál mindkét oldalon van egy 1,5%-os hasznuk rajta.

Amúgy nem igazán értem mi a baj azzal a grafikonnal. Az nem vételi meg eladási árfolyamot ábrázol (mármint áttételesen igen, de nem a hagyományos értelemben, mint pl egy pénzváltónál) és a grafikonok egymás inverz függvényei.

zolij 2018.03.11. 09:16:00

Amit akarok mondani, hogy akkor lehetne elválásról beszélni, ha mind a vételi, mind a vásárlási árfolyam egyazon mértékben lenne megadva, pl mindkettő BTC-USD, vagy mindkettő USD-BTC. Azon a screenshoton amit beillesztettél, a két grafikonon fel van cserélve az x-y tengely, így nyilván elválik egymástól a kettő, pont akkor lenne baj, ha a mozgásuk nem ellentétes lenne. És amúgy a késöbbi hagyományos valutás grafikonnál is ez a helyzet, csak mivel az kevésbé ingadozik, így nem annyira látványos.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.03.11. 11:06:46

A Google Trends riasztás elhanyagolható tényező, a decemberi csúcs után a korábbi szintre esett vissza a keresések száma. Szóval megint sikerült irreleváns érvet hoznod egy témában, amihez nem értesz...

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.03.11. 11:30:43

Ennyire szarul keresel az életben, hogy egy blogban kell tarhálnod az 1-3 dollárokat?

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.03.11. 11:36:32

Bocsánat, kicsit bunkón tettem fel a kérdést, csak tök sokat látom mostanában amikor bloggerek, vloggerek megadják a számlaszámukat ahova várják az adományukat, és szerintem tök vicces.

Szarvas Norbert 2018.03.11. 15:36:46

@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: az ember a munkájáért pénzt kér. Ebben és a prémium blogban eszméletlen munka van, és sokak számára konkrét hasznot hoz.

Így nem fura, hogy vannak olyan normális emberek, akik azt mondják, higy visszaadnának valamit, és nem csak elvenni akarnak ingyen mindent...

2018.03.11. 16:04:31

@VT Man:

"Azert (is) zuhan az arfolyam, mert december ota 400 millio dollarert adott el bitcoint egy japan felszamolo, ugyved, ami meg egy 5 evvel korabbi sztoribol maradt meg."

Vagy nem. Mai adat:
BTC Volume (24h) $5 760 280 000

2018.03.11. 16:06:42

@Szarvas Norbert:

"a tendencia zave, ahogyan az egyik sáv felfele, a másik lefele megy és nem párban mozog (viszonylag) , megőrizve a szolgáltató hasznát"

Remélem te magad azért tudod, mi értelme ennek a mondatnak és azt is, hogy mi köze a példáidnak ott feljebb, mert hát nem igazán könnyű értelmezni.

2018.03.11. 16:11:15

@teéjesenmindegy:

Ilyet! A troll már megtanult szorozni és osztani.
Nagyon elsunnyogtál. Megtaláltad már az elveszett 400k Fidesz szavazót? ;)

Pan Modry 2018.03.11. 17:07:31

Bid offer spread-röl beszel a poster, ez nyilvan mindig valtozik, a broker alkalmazas pedig gondolom keresni akar a flow-n alacsony kockazattal.

De ha nem tetszik, es amugy sem akarsz fizetni bitcoin-nal akkor barmikor felvehetsz short vagy long poziciot a bitcoin futures-ön, raadasul itt vannak komoly szereplok, pl. asszem a cme.

Egyebkent aki károg hogy a bitcoin szar, miert nem shortolja?

2018.03.11. 19:13:51

@Pan Modry:

"Egyebkent aki károg hogy a bitcoin szar, miert nem shortolja? "

No igen.

farki 2018.03.11. 20:11:47

Most lehet hogy én vagyok a hülye, de az a két-két grafikon nem az árfolyam? Ebben az esetben nyilván ellentétesen mozog ("szétválik" ?), hiszen egymás reciprokai! Ha BTC/USD 10000-ről lemegy mondjuk 5000-re, akkor az USD/BTC 0.0001-ről felmegy 0.0002-re. És pont ezt látjuk
Sőt, az EUR/USD-nél is. (Ami fura, hogy úgy tűnik, kicsit el vannak, csúszva időben, mintha a párok alsó tagja kicsivel nagyobb intervallumot fedne le.

VT Man 2018.03.12. 01:06:19

@syck:
Haha, nem "van aki", hanem egy pénzügyi tanácsadó blogger. Na de hát írni kell...

VT Man 2018.03.12. 01:07:49

@MikeBoy:
"BTC Volume (24h) $5 760 280 000"

Aha. A kamuzó exchange-k önbevallásos adatait összesítve.

2018.03.12. 06:31:40

@VT Man:

Teszek egy utolso probát.
A BTC kapitalizációja 160 milliárd dollár és 320 milliárd volt. A 400 millió dolár annak csupán valamivel röbb,mint az egy ezreléke. Most épen azt feszegeted, hogy ha valaki megválik a teljes érték. 1.3 ezrelékétől, akkor erre normális, hogy megfeleződik az árfolyam.

Szarvas Norbert 2018.03.12. 07:53:50

@VT Man: miért hallgatsz olyan eseményekről, minthogy

"hogy a japán pénzügyi felügyelet két tőzsdét leállított egy hónapra és négy másiknak büntetést osztott ki nem sokkal a szerdai amerikai SEC-bejelentés után.

Az amerikai értékpapírfelügyelet magyar idő szerint szerda este bejelentette, hogy a digitális tőzsdéknek regisztrálniuk kell a felügyeletnél."

VT Man 2018.03.15. 00:08:03

@MikeBoy:
"A BTC kapitalizációja 160 milliárd dollár és 320 milliárd volt."

Igen. A meseben.

Ha kitalalok egy vttokent, amibol van 10 trillio es eladok neked egyet egy dollarert, akkor mennyi a market cap? Szerinted 10 trillio dollar?

2018.03.15. 00:23:32

@VT Man:

Téged mutogatni kellene a hülyék közt.
A hivatalos adatok nem hivatalosak.
A kapitalizáció hülyeség, mert el lehet adni egy DB-ot!!?? is.
De te VT Man, te aztán kiszoptad a saját faszodból, hogy az árfolyam azért esett a felére, mert valaki eladott 400 millió dollárnyi BTC-t. Csak onnan szophattad ki, hiszen mint tudjuk a hírek süket dumák a BTC-vel kapcsolatban.
Na most a 400 millió dollárnyi BTC az max 40 ezer db.
És most a tények
- BTC-ből van kb. 16.000.000 db
- 40.000 ennek a 2.5 ezreléke
- ahhoz, hogy ennyi eladása lefelezze a BTC-t, a napi forgalom ennek is a töredéke kell, hogy legyen.
- Nem a tizede, hanem az 50-ed század része, hisz aki eladja, az nem hülye és inkább adná el három hónap alatt elszórva jó pénzért, mint egy nap alatta feléért.
Vagyis, ha a kalkulációd jó, a BTC napi forgalma NEM ÉRI EL AZ EZER DB-ot!!
Áruld már el nekem, mielőtt folytatnánk bármilyen meddő vitát!
Ezt komolyan gondolod?

2018.03.15. 13:11:56

@MikeBoy:

Tudod, mi a jó?
Mikor valaki direktbe feltesz neked egy kérdést és nem válaszolsz.
Akkor megint:

"Vagyis, ha a kalkulációd jó, a BTC napi forgalma NEM ÉRI EL AZ EZER DB-ot!!
Áruld már el nekem, mielőtt folytatnánk bármilyen meddő vitát!
Ezt komolyan gondolod? "

2018.03.15. 13:19:32

@VT Man:

A másik te nagyokos!
Ha valaki eladott ennyi BTC-t és ezért eset a BTC., akkor:
1. Miért esett az ÖSSZES kripto?
2. Miért nem ment vissza az árfolyam, miután abbahagyta az eladást.
3. Tegnap hogy esett 10%-ot a BTC egy nap alatt, ha már nincs az eladási hullám?
4. Hallottad-e azokat híreket, amik nap mint nap mínuszba tolták az össze kriptot és direktben a hírekre esett az összes, mint pl.:
Dél-Korea nekiment az egész piacnak
Kína nekiment az egész piacnak
Nagy bankok szintén
A Facebook
Tegnap a Google Ezért esett az összes kripto napon beül 10%-ot.

Kezd leesni?

VT Man 2018.03.15. 20:04:44

@MikeBoy:
A GDAX napi forgalma 24000-40000 BTC kozott mozog, ha erre voltal kivancsi, persze ebben benne vannak a napon beluli kereskedesek is.

Reactor 2018.03.29. 20:55:15

Na, a Google és a Failbook már kihátrált a bitcoin-baromság mögül. Kezd omladozni a piramis, kezd...