Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

2018-ban még mindig a férfinak kell mindent fizetnie a randin?

2018. március 01. - Szarvas Norbert

a_ferfi_fizessen_a_randin.png

Zsoltival (akivel mindig csoda dolgok történnek) beszélgettünk tegnap este. Megkért, hogy írjam le a véleményemet erről a dologról, mert nagyon kíváncsi rá, hogy mit gondol a "férfinak kell a randin fizetnie" intézményről. Nem árulok zsákbamacskát, így az elején leszögezem, hogy 2018-ban kifejezetten kényelmetlenül érzem emiatt magamat, hiszen a világ tényleg megváltozott, viszont mintha a legit női emancipációban (ami egyébként a fejlett világban réges-rég végbement) lennének bizonyos horgonypontok, amiket nem vagyunk hajlandóak levetkőzni, mondván ez "annyira ciki".

A randi szabályai

Nem kezdek bele a szokásos felsorolásba, hogy mit illik és mit nem illik. Viszont elkezdtem a neten kutakodni a "férfi fizet, mert így illik" szabálynak az eredete miatt. Sajnos nem jutottam semeddig, talán teljesen kibogozhatatlan az eredete. Az biztos, hogy több száz éves "szabályról" van szó, ami menet közben fejlődött és azonosult a kulturális, társadalmi és technológiai fejlődéssel.

Több helyen olvastam, hogy eredetét még az ősközösségekhez vezetik vissza, amikor a "férfi fizet", tehát a férfiak mentek el vadászni, gondoskodtak a csoport élelmezéséről. Ez nem kizárólag a gondoskodásról szólt, hanem arról az evolúciós értelemben vett hatékonyságról, hogy a férfi egyszerűen erősebb és gyorsabb volt, ami a nagyvadak elejtésénél kifejezetten hasznos.

Az évszázadok alatt persze a "hatékonyság" helyett egyre inkább a férfi uralomnak, a női elnyomásnak a szimbólumává vált a "férfi fizet" szabály, azaz a férfi gondoskodik a nőről. Persze pár száz évvel ezelőtt ez még nem az "illik", hanem a kötelező társadalmi felelősség megnyilvánulása volt, a férfi hatalmának prezentálása.

Ahogyan a társadalom fejlődött  egy modernebb világgá, egyre inkább átalakulóban volt a nőknek a megítélése, úgy kellett a férfinak egyre inkább "megküzdenie" társadalmi szinten is a kiválasztott nő kegyeiért. Ha ugrunk az időben, akkor láthatjuk, hogy a 20. század nagy vívmánya volt a "ma ismert randinak a kialakítása", ami először egyfajta átmenet volt a "kiházasítás" és a " nő önálló döntési joga" között. Mivel a fejlett társadalmakban a női emancipáció alapvetően lezajlott (a nő egyenrangú, egyenjogú és egyen felelősségű személy a férfival), így immáron a randi intézménye a két fél közös megegyezésén alapuló, kölcsönös ismerkedési fórum, aminek nem célja a kiházasítás.

Viszont a régi társadalmi férfi-elnyomó normákat egyszerűen átültettük az "illem" tanába, tehát meghagytuk a randi intézményén belül a "férfi "gondoskodó" szerepét", ami pár évtizeddel-évszázaddal ezelőtt még teljesen mást jelentett, mint a "milyen úriember ez a férfi".

 

Bizonyos nőknek ez egy nagyon kényelmes állapot

Míg a nők többségének ez egy kifejezetten sértő magatartás. Nyugaton már egyértelműen elfogadott a fifti-fifti intézménye, mint kiindulási alap. Hiszen miért kellene a férfinak ismeretlenül bármit fizetnie kötelező jelleggel illemből, amikor

  • ugyanannyit dolgozik a férfi és a nő
  • (cél) ugyanannyit keresnek nagyságrendileg azonos pozícióban
  • ugyanolyan jogaik és kötelezettségeik vannak a társadalomban
  • a férfi nem uralkodik a nőn

 

És akkor a legfontosabb kérdés, hogy akkor továbbra is "illik" megvásárolni a nő kegyeit? Mert abban a percben kialakul az "alá-fölé" rendeltségi viszony, amint a férfi az ételt (mivel ő fizeti- ő vadászta le (mondhatná az ősember)) kifizeti a nő helyett egy teljesen semleges helyen (étterem). Ezt akarják a nők? Nem hiszem. Mint ahogyan a társadalom sem ebbe az irányba halad (helyesen).

Akkor miről van szó? Lehetséges, hogy a magyar férfiak még félúton vannak két világ-két kultúra között és számukra még elvi kérdés, hogy "ne érje szó a ház elejét?". Lehetséges, hogy a nők is ugyanezen a félúton vannak és mondjuk számukra hiányzik a huszadik század gondoskodó úri embere, amit legszívesebben ötvöznének a 21. század adta lehetőségekkel, szabadsággal, önrendelkezéssel?

Hát ez így nagyon kényelmes lenne számukra...

Mit írtam, egyre több nő számára sértő

Azt látom-hallom-tapasztalom, hogy a nők egyre nagyobb százaléka megértette a fejlett társadalomban megváltozott szerepét-kötelezettségét-jogait és előnyeit. A szabadság és egyenjogúság nem csak előnyökkel jár, hanem felelősséggel is. Fel is teszik a legfontosabb kérdést a témával kapcsolatban: Miért kéne, hogy a férfi fizessen? Ki tudom saját magamnak fizetni az ételt!

Hiszen a randi valóban egy közös megegyezésen alapuló kapcsolati fórum, ahol a cél egymás megismerése. Egyenrangú kapcsolatba nehezen lehet a férfi pénztárcáján keresztül befarolni. Ráadásul a férfi pénztárcája is egy erőteljes evolúción esett át az elmúlt 50-70 évben.

A férfi pénztárcájának az evolúciója: Hagyományos körülmények között az átlagos férfi átlagos színvonalon el tudta tartani a családját anélkül, hogy a nő dolgozott volna. A női emancipációnak feltétele és része volt, hogy a nő dolgozni akar és tevékenyen részt venni a család anyagi életében is. Mivel azonban a női munkaerő piacra lépésével nem duplázódtak meg a megtermelt javak, így nem volt más lehetőség, mint a férfi fizetését "felezni". Vagyis az átlag férfi keresete onnantól kezdve egyre kevésbé alkalmas átlagos életszínvonalat biztosítani a családjának anélkül, hogy a nő ne dolgozna. Eddig volt X=megélhetés, addig ma már X+Y=megélhetés a képlet.

És akkor nem beszéltünk a nők önérzetéről sem, akik nem akarják lehúzni a pasit, kihasználni. Ők azok, akik abszolút őszintén közelednek a másik felé, és nem nyerészkedni, hanem megismerni akarják a másikat. Persze az egy másik helyzet, amikor "úgy alakul, hogy..."- és ebben semmi rossz nincsen, hiszen minden helyzet más. A cikkben az alapvető elvárásokról, illemnek álcázott kihasználásról van szó.

 

Hogyan épül a közös vár?

Állítom, hogy a kapcsolat elején lefektetett játékszabályok és elvárások erőteljesen meghatározzák, hogy a jövőben az a "közös vár" hogyan fog felépülni. Ezen menet közben lehetetlen módosítani, hiszen akkor "elveszik a varázs" és szétmehetnek a párok, vagy belefásulhatnak a kapcsolatba.

A közös vár azaz a család ma már közös teherviselést jelent. Apa részt vesz a gyerekek nevelésében, döntéseket hoz, míg anya részt vesz a családi kassza feltöltésében és a kiadásokkal járó döntésekben. Szóval egy fifti-fifti kapcsolat alakul ki.

 

Saját véleményem

Én már gimisként is törekedtem arra, hogy mindent fifti-fifti intézzünk és soha nem éreztem magam emiatt szarul, mert éppen megbontottam a tér-idő kontinuumot és illetlen voltam. Mindig úgy voltam vele, hogy én olyan lányt keresek, aki magam miatt szeret és még véletlenül sem akartam olyan felületes és múló dolgokkal lenyűgözni, minthogy én fizetek mindenhol.

Volt egy ügyes trükköm a mozinál (nyilván diákként még elmegy, felnőttként meg se próbál!): akkoriban kb. 1 000 forint volt a jegy. Mindig azt csináltam a sornál, hogy mire sorra kerültünk volna, addigra elmentem pisilni és a lánynak adtam 2 000 forintot. Így a kezébe helyeztem a döntést, hogy

a, mindkét jegyet én veszem meg, mert alapnak veszi
b, visszaadja a pénzt, én felajánlom, hogy hagyja és  elfogadja a meghívást
c, visszaadja a pénzt, hiába ajánlom fel a meghívást, nem fogadja el

Mondanom sem kell, hogy a saját magam által felállított értékrendben a c volt a jó válasz, mert akkor lehettem biztos abban, hogy egy önálló, karakteres lánnyal van dolgom, akinek vannak saját gondolatai.

Oké, de mi van felnőttként? Szerintem a legrosszabb onnan megközelíteni, hogy "nem akarsz égni" vagy "nem akarsz sóhernek látszani". Mert ez nem erről szól. Gondolj bele, hogy kifogsz egy olyan csajt pasiként, akinél elvárás, hogy mindent te fizetsz. Te pedig belemész a játékba. Ha szimpatikusak vagytok egymásnak, akkor sokat akartok majd találkozni. Mondjuk egy hónap alatt 5 randi.

1 normális randi árfolyama, ha mindent te fizetsz: 12 000 forint

5 normális randi árfolyama akkor 60 000 forint. Azaz 60 000 forintot költöttél el abban a hónapban randira úgy, hogy még csak ismerkedtek és semmi sem biztos? És mennyit keresel? 200 000-et? 300 000-at? Érted már, hogy ez miért egy hatalmas kiadás, és teljesen felesleges?

A legtöbb pasi azonosítja az úri emberséget az anyagi értelemben vett öngyilkossággal. Nézem, ahogyan srácok, akik alig jönnek ki a fizetésükből, egy jó csaj miatt képesek hiteleket felvenni vagy a megtakarításokhoz nyúlnak, hogy "megfeleljenek".

Azt mondod, hogy ezt nem lehet így nézni? Hogy a francba ne lehetne? Miért, hogyan nézzük, amikor emberek hitelkártyából úri emberkednek a csaj előtt, aztán otthon két hétig zsíros kenyér a menü? Miért törtvényszerű a srácnak mattolnia a saját számláját ahhoz, hogy megtalálja a párját?

Megint egy gimis sztori, de nagyon tipikus. Még gimisként (zsebpénzből éltem, havi 5 000 forint) elmentünk a párom szülinapját Siófokon megünnepelni. 2 srác meg 8 csaj felállásban.A sétányon ezer szórakozóhely és a csajoknak akkor ingyenes volt a belépő. Nekünk pedig 800-1 000 forint minden beugró. A csajok döntötték el hova menjünk, bementünk egy helyre (mi fiúk fizettünk) aztán 10 perc múlva ki. Megint új hely, megint fizetés, 10 perc múlva ki. A negyedik ilyennél megállítottam a bandát és mondtam, hogy ezt most fejezzük be, mert nekünk fizetni kell minden ilyen bepillantunk baromságra. Az egyik csaj (apuci pénzelte persze) lecseszett, hogy képzelem ezt és akkor kifizeti nekem a jegyet. Mondtam, hogy nem erről van szó, csak nem vagyunk itt 1 órája és már 4 000 elment belépőre... Nyilvánvaló, hogyha a csajoknak is fizetni kellett volna a saját jegyüket, akkor nem így viselkedtek volna. - Merül fel a kérdés, hogy a pasinak illik csöndben maradnia ilyenkor?

Szóval a rendes randin mindig fifti-fifti történik a fizetés és a felek egymásra koncentrálnak. Mert a valódi egyenlőségben amit nem illik, hogy valaki a másikat lehúzza, a másikból nyerészkedjen.

Te mit gondolsz erről?

 

►►►►

Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral

IFL prémium blog: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2018. március. 01. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr7613707576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2018.03.01. 14:02:25

1. Igazad van.
2. Valójában az "egyenjogúság" addig tart, ameddig az kényelmes. A számla fizetése sokszor kényelmetlen, meg a szénbányászoknál sem törekednek az azonos arányra úgy, mint a zsíros állásoknál.

Biztos vannak kivételek, de az még ritkább.

Ellenben az sem lenne jó, hogy ha előreengedsz egy nőt az ajtón, akkor beperel zaklatásért...

Burgermeister 2018.03.01. 18:53:01

uj szelek fujnak már ezen a téren.
az a csaj aki vacsoráztatja magát annak nem kellesz
akinek kellesz oda nem kell vacsora, max főz a férfinak

Denimm 2018.03.02. 08:48:13

"Mivel azonban a női munkaerő piacra lépésével nem duplázódtak meg a megtermelt javak, így nem volt más lehetőség, mint a férfi fizetését "felezni". Vagyis az átlag férfi keresete onnantól kezdve egyre kevésbé alkalmas átlagos életszínvonalat biztosítani a családjának anélkül, hogy a nő ne dolgozna. Eddig volt X=megélhetés, addig ma már X+Y=megélhetés a képlet."

Nok hatekonysag tekinteteben azert nem ternek/tertek el ennyire a munkakorok donto tobbsegeben. Raadasul akkoriban meg jobal kevesebb ber is jart a noknek. Szerintem nem a megtermelt javak nem-duplazodasa miatt felezodott a ferfiak bere hanem csak siman eltek a lehetoseggel, hogy ha ketten keresnek akkor kevesbe faj ha lentebb nyomjak a bereket. Raadasul a nok alacsonyabb berezeset eleinte a sajat hazastars es csaladtag is jogosnak tartotta. Igy a nem cocialista orszagokban is egyre kedveltebb lett a noi munkaero. Traktortol kezdve gepgyartas gepeit ugyan ugy vagy minimalis hatrannyal kezeltek. A ferj eleinte meg kovetelte is hogy neki magasabb ber jar mint egy nonek aztan meg pislogott csak ha lenyomta a bereket az, hogy olcso meg bizonyitani vagyo nok mentek melozni a ferfiak helyere olcsobban. Bar 50% koruli esest ez sem produkalt azert. Az csak sima suttyosag volt a gazdasagokat uzemelteto tokesektol. Netto kapzsisag.

A tema jo amugy :) teljesen egyet ertek veled. Nekem is volt par ilyen kalandom. Mikor en voltam meg fiatal /90-es es 2000-es evek eleje/ divat volt az hogy odajott hozzad a lany es kicsit tette vette magat es kert egy italt a te penztarcad terhere. Volt egyszer olyan, hogy oda jott a leanyzo es mondta, hogy szia xy vagyok. Jo a buli, mi? Kernel nekem egy whiskey kolat? Persze en meg csoro voltam es a vizezett szar aranyaszokat ittam. Ugyhogy odapentem a lannyal a pulthoz, kertem egy sort meg egy wh.kolat a leanyzonak. Aztan letettem a sor arat es megkoszontem az italt es otthagytam a lanyt. Sajat ismerosi korben is voltak olyan lanyok akik sportot uztek abbol hogy egy filler nelkul jartak bulizni. Ezeket jol meg kellett szopatni. Persze nem "ugy"....az meg egesz estes fizetes utan sem johetett volna szoba.

Untermensch4 2018.03.02. 21:34:20

" Viszont elkezdtem a neten kutakodni a "férfi fizet, mert így illik" szabálynak az eredete miatt. Sajnos nem jutottam semeddig, talán teljesen kibogozhatatlan az eredete. Az biztos, hogy több száz éves "szabályról" van szó, ami menet közben fejlődött és azonosult a kulturális, társadalmi és technológiai fejlődéssel. "
Sztem kibogozható. Korábbi történelmi korszakokban a nőknek mennyi joga volt magántulajdonhoz..?
A többi levezetés nagyjából stimmel. Az ősközösséget nem erőltetném. A "nem műveleti területen" lévő biztos bázis nélkül a vadászok sem tudtak volna két kampány között regenerálódni. Később a földművelésnél meg a nők a korábbihoz képest előnyösebb helyzetbe kerültek az élelemtermelési képességük növekedésével.
A "két kultúra között" lesz a jó ötlet. Nem lehet egy seggel két lovat megülni, egyszerre egyenjogúnak is lenni meg kiválogatni vmi romantikus álommúltból a kellemesebb darabkákat. Egyik nemnek sem.

Bp150 · budapest150.blog.hu 2018.03.03. 14:55:29

"1 normális randi árfolyama, ha mindent te fizetsz: 12 000 forint"

Whaaaaat? :O Ezek eléggé drága randik...

d4n13l 2018.03.06. 09:52:12

/OFF

Eleg idegesito, hogy az osszes cikk cime kerdes is egyben, amit konkretan clickbaitnek hivnak. Mindenegyben blog lesz ebbol is? Ne erts felre, nem bantasbol irom, de ez mar vilagit.

/OFF

Szarvas Norbert 2018.03.06. 09:55:55

@d4n13l: tök jogos felvetés

jobban örülnék a nem clickbait címeknek, csak azzal két gond van (teszteltem):

1. az index nem rakja ki főoldalra jellemzően

2. ha kirakja, akkor a kutya nem kattint rá, mint ahogyan Facebookon sem. Az elérés nagyjából 5-ödére csökken a nem kérdező címmel

Annyira boldog lennék, ha ezzel lehetne valamit kezdeni! Ha van ötleted, akkor ne tartsd magadban, mert nyitott vagyok!

d4n13l 2018.03.06. 11:34:33

@Szarvas Norbert: nincs, sajnos, de bosszanto, hogy mennyire egyszeruek az emberek.

2018.03.11. 01:33:49

@Bp150: ha 12000-ért randi után le is pippant a csaj, vagy szétkefélheted, akkor annyira nem drága. És még ettetek is valamit előtte.

Én fizettem régen több randin, jellemzően azokból nem lett semmi, vagy csak egy szex. Azok a nők, akik elvárják a férfitól, hogy fizessen, jellemzően nem a férfira kíváncsiak, hanem potyázni akarnak. Nem túl jó alap ez egy párkapcsolathoz.
Legjobb élményeim azokkal a lányokkal voltak, akik áthívtak egy rántottára, frissen sült sütőtökre vagy csigatésztás húslevesre. Volt nem egy ilyen kollégiumban, netes chatelés során, baráti társaságban. Aztán ezekből a tökegyszerű gesztusokból lettek jó szexek, nagy egymásra találások, közös főzések, összeköltözés, még több szex.
Amikor a tipikus cukrászda, jó étterem, koktél vonallal indítottam, akkor mindig egy kellemetlen, feszengős randi lett a vége. Volt utánuk szex nem egyszer, de komolyabb folytatás ritkán.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.03.13. 19:40:05

szerintem az ajánlja fel a fizetést,aki ajánlotta az adott helyet. magyarán ha nem tudott megfizetni a kétszemélyes vacsorát a Costesben akkort nem oda térsz be a partnerrel.

fidesz maszop dk egykutya 2018.03.24. 16:17:37

Egyenlőség csak addig kell, míg kényelmes. Azért az olyan dolgok hogy a férfi fizessen, és kezdeményezzen maradjon csak a férfi dolga, hiszen mindernki egyenlő, de van aki egyenlőbb ;)

Reactor 2018.03.29. 20:50:30

Na, innen látszik, hogy az egyenjogúság-duma addig tart csak ki, amíg nem kell egy zongorát felcipelni a tizedikre. Addig kell nekik az egyenlőség, amíg hasznuk van belőle...ha a kötelességekről esik szó, azonnal 180 fokos fordulatot vesznek a nagy feminista élharcosok, hirtelen eszükbe jut, hogy ők bizony nők, és ez+az a "férfi dóga"...

Sajnos a helyzet az, hogy megtehetik, mert felborult az egész párkapcsolati piac. Óriási férfitöbblet van 35 éves korig, egy átlaglányra is annyian nyomulnak, hogy bőséggel van kiből választania - és minő véletlen, hogy mindig a legjóképűbbet/leggazdagabbat sikerül kiválasztania! Ezektől furamód senki nem kéri számon a belső értékeket, a "kémiát" meg a többi szar kamu hazug mellédumát. Még olyan nők is kapnak heti 10 levelet társkeresőn, akik képet se töltenek fel magukról, és ők maguk egyet se írnak meg. Ezzel szemben egy átlagférfi megír évente 1000 levelet, és jó esetben egyszer kap választ, hogy "Bocsikaaa, nem egymást keressük..."
Magyarán szólva a mai nők megtehetik, hogy válogassanak, és alaposan ki is használják a monopolhelyzetüket. Csináljon mindent a pasi, és akkor részesülhet abban a példátlan kegyben, hogy összejövök vele...hát ezért nem fordul elő soha, hogy nők kezdeményeznének, vagy ők hívnák meg a férfit...mert ez a "férfi dóga", és különben is, örüljön neki, hogy szóbaállok vele.

Nem véletlen terjed rohamléptekben a MGTOW és van ekkora kereslet a prostikra. Az értelmesebb férfi viszonylag hamar belátja, hogy a párkapcsolatokkal többet veszít, mint amennyit nyer, és a kevesebb ellenállás felé fog menni, ill. hagyja az egészet a 3,14csába.