Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A riporter miért alázza meg a diáktüntetés vezetőjét?

2018. február 04. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-5_5.png

Tudod, ez azért nagyon gáz volt. Nézd végig te is ezt a riportot és megérted majd, hogy miért írom az alábbi sorokat. Mert úgy érzem, nekem mint gazdasági bloggernek, talán jobban elhiszi Velkovics Vilmos, Echo tv riporter, hogy egy tekintélyelvű p@cs. Mert mit lehet ezek után mondani? Mert mennyi értelme lenne bárminek is? Nem baj, belemegyek és megválaszolom azokat a felvetett kérdéseit, amivel igazi férfi módjára sikerült egy kétségbeesett diákba beleállni...

Vilmos, tudod, amit te itt leműveltél, annak problémája sokkal mélyebben rejtezik, mint alany és állítmány. Mert ez itt már a Balkán legmélyebb bugyrait túlszárnyaló arrogancia. Egy letűnt világot képviselsz, miközben már a jelen is a tekintélyelvűségről a teljesítményelvűségre váltott.

Tulajdonképpen tudod mire emlékeztet a fölényeskedő, megalázó, arrogáns, számonkérő karaktered? Pontosan arra a magyar oktatási rendszerre, illetve a rendszerben tevékenykedő tanárbárókra, akik ellen ezek a gyerekek felszólaltak. És arról már ne is beszéljünk, hogy riporterként nem az a feladatod, hogy kioktass, hanem az, hogy megismerd a riporteralanyod gondolkodását.

Az egész stúdió a te gondolataidtól volt hangos.

Hát vannak bajok a magyar oktatással...elég ha elolvasom az önök felhívását... melyik az alany, melyik az állítmány?

Most tényleg? Kiragadunk kontextusából (tudod, szövegkörnyezet) egy mondatot és az egész problémának az élét azzal akarod elvenni? Hol vagyunk? A bölcsődében? Itt jegyezném meg, hogy a gyerekeknek és még rengeteg gyakorló szülőnek pontosan ezzel van baja, hogy az oktatási rendszer ilyen p@cstónikat nevel ki, mint a riporter, aki képtelen a lényegre fókuszálni és leragad az alakiságnál.

Nap, mint nap küzdök meg én is az ilyen típusú emberekkel, akiknek írhatok 3000 karaktert arról, hogyan spóroljon. A cikkel nem tud foglalkozni, mert számára lényegesebb elemek a helyesírási hibák. Többek között a finnek ezt a problémát már felismerték és ezért helyezték oktatásuk középpontjába a készségek fejlesztését (mint például fókuszpont vagy a szövegértelmezés).

Megkérném, hogy válaszoljon a kérdésemre! Lesz arra mód (mármint arra, hogy Kálló Dániel valóban fontos dolgokról beszéljen)

Amikor először láttam a videót és nagyjából a huszadik másodperc környékén elhangzott a mondat, akkor már tudtam, hogy a riporter újfent egy ordas hazugsággal indít. Nem, nem lesz arra mód, hogy korrekt és intelligens párbeszéd alakuljon ki. Nem lesz mód arra, hogy a riportalany a riporter játéka helyett fontos dolgokról beszéljen.

Tudod, nálunk a blogger területen az ilyen embereket (mint a riporter) nevezzük fizetett trolloknak, nyelvtannáciknak. Ismérvük, hogy még véletlenül sem engedik el a csontot, véletlenül sem hajlandóak a lényegről beszélni. Egyetlen céljuk a bagatelizálás és ellehetetlenítés. Nem megérteni akarnak, hanem degradálni. Mert mennyivel fontosabb az alany-állítmány, minthogy 650 000 diák szenved és napról napra, hónapról hónapra egyre kevesebben képesek kitörni a mélyszegénységből...

arra kérem elemezze, mi a tárgya a mondatnak

Azért arra kíváncsi lennék, hogy Vilmos mikor kérdezte ezt meg egy felnőtt embertől interjú közben. Én legkésőbb ezen a ponton álltam volna fel (mondjuk, pár hónapja meghívott az ECHO TV gazdasági rovata interjúzni, de dobtam őket pontosan az ehhez hasonló nívótlanság miatt). De itt az ellen egy tinédzser volt, aki érthető módon nem volt képes felmérni a narratívát.

Egyébként pontosan ez a mai oktatási rendszer végterméke. Mindenki feleltetni akar és mindenki a lexikális tudásával akar hősködni. Lehet, hogy semmit nem ér ez a tudás (abszolút túlértékelt), mégis a magyar vitakultúra szerves része a kikérdezés. Mert a rendszer kikérdezni és kikérdezettnek lenni tanított meg. A vita színterepe pedig elvi síkra vetődik és totálisan érdektelen dolgok által folyik egy mederben.

Én arra kérem a riportert, hogy hagyja abba ezt a baromságot  és kezdjen el végre a fontos dolgokkal foglalkozni. Sajnos ez egy tipikus narratívája bizonyos köröknek, amikor karaktergyilkosságot visznek véghez és gyakorlatilag kiirtják a másik mondandójának a súlyát azáltal, hogy hiteltelenítik őket és lexikálisan föléjük emelkednek!

 

"Elnézést, én szeretnék inkább az oktatásról beszélgetni"- mondja a riportalany.

Ez volt az a szellemi fordulópont, ahol világossá vált, hogy nem azonos értelmi szinten levő emberekről beszélgetünk. Még csak nem is egy lapon helyezkednek el. És ez Vilmos számára kellemetlen...

Én vagyok a műsorvezető...

Akkor bmeg ne te " azt gondold, hogy...", hanem kérdezd meg, hogy a riportalany mit gondol. Mert senkit nem érdekel, hogy te mit gondolsz. Persze nagyon jellemző ez az attitűd, ami a tekintélyelvűséget helyezi előtérbe, és mindent elintéz ezzel! Honnan ismerős ez nekem?

"Maradj csöndben, mert én vagyok az idősebb"

" Én jobban tudom, mert én vagyok a tanár"

Újabb pont, ami ellen ezek a diákok kardoskodnak, hiszen ezekből a "semmitmondó" válaszokból nem lehet tanulni vagy fejlődni. A műsorvezető igenis válaszolja meg, hogy miért nem hajlandó az oktatásról beszélni? Miért fontosabb számára az alany-állítmány?

kevesebb tanóráért, hosszabb szünetért, nagyobb bulikért...

Tehát Vilmos vaslogikája az, hogy a diákok azért tüntetnek, hogy többet bulizhassanak. Ez egy nagyon régi lemez, amit a riporter felrakott újfent. De miről is van szó igazából? Sajnos nem derül ki, mivel a riporter továbbra sem hajlandó a problémáról beszélni!

Segítek: a probléma az, hogy teljesen diszfunkcionális az oktatás. Nem arról van szó, hogy nem akarnak tanulni vagy fejlődni. Pont arról szól az egész, hogy ezekben a gyerekekben a fejlődés iránti vágy sokkal erősebben, mint az őket megelőző generációké.

A 21. századi gondolkodásmód alapja például az (aminek az oktatásban is meg kellene jelennie), hogy egyszerűen nem hatékony, sőt, kifejezetten káros 100%-osan leterhelni a diákokat és nem venni tudomást olyan alapvető szükségletekről, mint a regenerációs idő (az az idő, amikor az agynak, a testnek, a léleknek van ideje nap közben felfrissülni).

Segítek kedves Vilmos, ugyanis olyan hozzád képest kifejezetten diszfunkcionális, fél-analfabéta emberek, mint Mark Zuckerberg vagy éppen a Prezi alapítói is komoly hangsúlyt fektetnek egy olyan munkakörnyezet kialakítására, ahol nem hogy egy gyereknek, de a felnőtt munkatársnak is van lehetősége kikapcsolódni!

Miért akarjuk ezt elvenni? Miért "ciki" és hiteltelen azt mondani, hogy a diákok több rekreációs időt akarnak maguknak, mivel egyszerűen túl vannak terhelve és képtelenek felfrissülni? Ez már nem a 20. század. Felismertük, hogy egy tevékeny napnak ugyanannyira fontos része a rekreáció, mint maga a munka. Nem véletlen, hogy elképesztő mértékben terjed a home work és a home office.

De ami ennél is fontosabb! A diákok hatékonyabb, modernebb oktatást akarnak, jobb időbeosztással.

Miből gondolják, hogy a mostani rendszer nem készít fel a 21. századra?

Kedves Vilmos! Csak rád kell nézni... A két lábon járó reprezentere vagy a 20. századnak, de inkább a 19.-nek

Ez olyan, mintha egy sportoló vitatkozna az edzővel, hogy én nem ezeket a gyakorlatokat akarom, és én jobban tudom, mert én izzadok ott...

 Dániel szerintem nem is tudja, hogy mekkora mattot adott ennek a riporternek. "hát, ha a Hosszú Katinkát sakkoztatná, akkor ő is megkérdezné..."

Pontosan erről van szó! Ez az elavult magyar oktatási rendszer jellemzése. Adott egy úszó, akit edzésen sakkoztatnak. Persze Vilmos riporteren látszik a rendszerhiba, képtelen feldolgozni a kapott információt és innentől kezdve a becsületéért és vélt igazáért indul harcba.

Az a baj, hogy többek között abból a hibás feltételezésből él a rendszer, hogy a tanár oktat, a diák tanul. A tanár mindent mindig jól csinál és a diák nem kérdőjelezhet meg, mivel másodrangú szereplő. A modern oktatási felfogásban a diák és a tanár partnerként működik és odafigyelnek egymásra.

A tanárnak nem azért van igaza, mert tanár, hanem azért mert érvekkel meg tudja indokolni mondanivalóját és érvekkel tudja bebizonyítani a diák számára a kérdéses pontot. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a modern rendszerben elképzelhető, hogy a diáknak van igaza. Ilyenkor a tanár nem megsértődik, hanem örül a diák sikerének, hiszen nem a saját tekintélyét védi, hanem a gyermek fejlődésének és felnőttvilágba való integrációjának az érdekeit...

Egyébként Hosszú Katinka pont az a diák, aki nekiment a teljes úszószövetségnek, mert sz@rok és elavultak voltak a módszereik. Ez is egy hatalmas öngól...

Mit csinálnának a fennmaradó időben? Ön szerint mivel tölti egy átlagos magyar gyerek azt az időt, amit nem tanulással tölt?

Hát mit csinálnának? Drogoznának és kurváznának. Ilyen hülye kérdést! A riportalany is belagolt erre a kérdésre, minta Windows, annyira váratlanul érte ez a fatális értelmetlenség. Már maga a felvetés is sértő minden gondolkodó ember számára, hiszen ilyen alapon lehetne általánosítani, hogy mivel tölti a szabadságát minden olyan sötét riporter, mint kedves Vilmosunk?

Meg lehet válaszolni? Nem. Meg kell válaszolni? Nem.

Maradjunk annyiban, hogy a szabad idő mindenki egyéni felelőssége és joga. Ahhoz senkinek semmi köze és nem képezheti tárgyát bármilyen vitának. Képtelenség lenne azért nem adni a diákoknak több szabadidőt, mert akkor biztos kilépnek a mostani értékrendszerből és szórakozni mernek.

Dániel persze itt is sokkal érettebb választ ad, mint amit kedves Vilmosunk narratívája érteni engedélyez. A felnőtté válás szerves része például a csajozás, haverozás. A tapasztalás. De ugyanúgy része felfedezni saját érzelmi-értelmi világunkat. De ezt mindenki más úton éri el. Egyetlen biztos pont, hogy senki sem a történelem tételek végtelen magolása közben fedezte fel saját magát...

Komolyan kérdezem, hogy a riporter tényleg ennyire hülye vagy ezért fizetik?

2 órát videójátékoznak

Elég demagóg gondolt, amivel azt próbálja a költő érzékeltetni, hogy milyen hülyeségekre vernék el a gyerekek az időt. Nem akarok beleszólni a gondolatmenetbe, de például egy stratégiai vagy éppen más típusú videójáték olyan felbecsülhetetlen készségeket fejleszt elképesztő mértékben, mint kooperáció, logika, megoldáselmélet, reakcióidő, értelmezési képesség, fegyelem, tervezés, angol nyelvismeret...stb

Állítom (és a tanulmányok is alátámasztják), hogy a videójátékok sokkal inkább fejlesztenek, mint a Kőszívű ember fiai elolvasása... Mert ez már egy másik világ. Ebben a világban a készségek a fontosak és nem a lexikalitás. Nem azt kell tudnia a mai fiatalnak, mint amit tud az apja, nagyapja, vagy amit tudott a dédpapa.

Hány diák képviseletében beszél itt?

Ezen jót mosolyogtam. Éppen egy fideszes propagandista kéri számon valakin, hogy az x támogató nem azt jelenti, hogy az egész diákság nevében felléphetnének. Hm. Akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz nem lehet 2/3-adban, mivel a lakosság messze nem 2/3 része támogatja őket? Ehhez mit szólna a Habony művek? 

Zajlik az átalakítás, Csépe Valéria vezeti...

Hehe, akkor mit értetlenkedett a riporter és játszotta a hülyét? A kormány azért vezet valamilyen átalakítást, mert látják ők is, hogy a mostani rendszer nem jó. A diákok is pont erről beszélnek.

Ezek után már csak azt tudom megkérdezni riport Vilmostól, miután saját műsorának a végén legalizálta a magyar oktatás megváltoztatását, hogy:

Kedves Vilmos, a műsor előtt megkapott pártutasításban melyik az alany és melyik az állítmány?

 

 

 

►►►►

Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral

IFL prémium blog: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2018. február. 05. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4113633774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atiati 2018.02.04. 22:44:14

Majd remélem a kormánytagoktól is megkérdezi hogy miért beszélnek a magyarok nevében amikor 15 millió magyarból jó ha 2 millióan szavaztak rájuk.

Éhesló 2018.02.05. 09:22:19

Az elején azt kellene rögzíteni , hogy a "diáktüntetés" (melynek résztvevői között több volt a nemdiák, mint a diák) vezetője saját magát alázta porba.
Nem kell, nem is illik képességhiányos, alulképzett gyerekeknek politikai szerepet felvállalni, mert a vége könnyen ez lehet a játszadozásuknak, amit itt a poszter nehezményez.

Nem első alkalommal persze és nem is utoljára, ahogy a posztert olvasom. Aki magát a politikába ártja, ráadásul választási kampány során, az ne csak adja, hanem állja is ha pofont kap.
De nem állja.

A fiatal agitátor tehát elvétette a mértéket, ami arra utal, hogy nem csak a képzettségével vannak komoly gondok, hanem az önismerete se éri el a korosztályos átlagot, a saját tehetségét és képességeit túlbecsülve lépett, önként, egy olyan küzdőtérre (vagy dobták őt a vele bábozók oda) ahol naponta, nála jobban felkészült, páncélozott pofával felfegyverzett gazembereket is porba aláznak az erre tenyésztett médiapatkányok.

Azt nem értem miért vállal valaki politikai szerepet, ha elemi kérdésekre sem képes válaszolni, hanem "kétségbeesik" egy riporterrel kommunikálva, a médianyilvánosság előtt égetve magát és az általa képviselt ügyet is. A látottak alapján nem tudta, hogy bár a helyszín a média, de ennek ellenére számára ez nem "safe space".

Ez arra utal, hogy a valóságérzékelése sincs a helyén a gyereknek és a vele bábozóknak. Valószínű, hogy egész életében nem került (ez a nevelői hibája is) olyan helyzetbe, ahol nem feltétlenül a buksisimogató pozitív megerősítéssel hülyéből is tudóst faragó tanárszerű gyermekfelügyelőkön kívül bárkivel is kommunikálnia kellett volna, nem, hogy vitát folytatnia.

A "riporteri" attitűd bírálata helyes, bár a "leművelni" kifejezés használata felénk nyaklevest váltott volna ki a középiskolai irodalomtanárunkból. A "p@cs", "p@cstónik" szavak leírása pedig ennél durvább és mélyrehatóbb ellenintézkedéseket az igazgatónk bevonásával.
("Az általunk képviselt legfontosabb érték a tanácsadások során a szavak minősége." copyright by Szarvas Norbert IFL gorup)

A tartalom és a forma egysége, jelentése, fontosságának megértése is érettségi követelmény. Volt.
O tempora, o mores!

Mentségére kell hoznom a médiamunkásnak, hogy kajmánolgihoz, bolgárúrhoz képest kifejezetten empatikus és udvarias volt, ami azt jelzi, hogy van még remény a riporteri szakma számára e honban.

Az is érdekelne, hogy miért képzeli azt az ifjú agitátor, hogy olyanoknak kellene bírálniuk a magyar oktatást, akiknek még az alany-állítmány mondatba foglalása, saját nyilatkozatuk tárgya meghatározása is gondot jelent, a középiskolai tanulmányaik befejezése pedig még előttük áll, szavazati joguk gyakorlása pedig csak elenyésző kisebbségük számára (korai)lehetőség, miközben adót nem fizetnek, hanem az állam és a szüleik tartják el őket?

A poszter által említett 650 ezer szenvedő diák kapcsán érdekelne, honnan lopta pont ezt a számot és miért gondolja, hogy mindenhol, az egyházi, vagy magánoktatásban is szenvednek a diákok, beleértve számos versenyistállót, idióta- és hópiheképző alapítványi szellemi bölcsődét is?

Bármiféle "mélyszegénységből" sokunk szerint nem az oktatási rendszer hiátusai miatt képtelenek kitörni a társadalmi szegregátumokba szorultak, hanem saját családi, környezeti és genetikai korlátaik okán. A szerencsétlen és forrástalan államunk pedig pont a PC emberjogizmus és kultúrterror miatt nem emelhet ki gyermekeket ebből a szociális fertőből, nem korlátozhatja a megélhetési gyerekgyártást, ahogy szintén a fenti PC okok miatt nem takaríthatja el az emberi hulladékot (beleértve a kockásinges agitátorokat és a deviáns rombolókat) az oktatásból sem.

Érdekelt volna, kit, kiket képvisel ez a magyarul beszélni, fogalmazni is igen gyengén képes valaki, akit az ellenzéki média ennyire durván futtat, mind a párezer támogatójával együtt?
No és persze ha már a poszter felvetette és a ballibbant oldal ezerszer cáfolt bugyuta érvpótlékait visszaböfögve félremagyarázta a demokratikus felhatalmazás intézményét, az is érdekelt volna, milyen módon szerzett ez a gyerek bárkitől bármire a qrmányéhoz legalább formájában hasonló demokratikus felhatalmazást?

Sajnos a feltett kérdésekre nem tudott, vagy nem akart válaszolni sem ő, sem a róla megjelenő írások hosszú sora, beleértve ezt a posztot is, melyből ha a személyeskedést kivonjuk, nem marad semmi, túl azon, hogy az agyonreformált, folytonosan stresszelt oktatási rendszer további alakítgatása ma is folyik, még ha nem is olyan irányban és módszerekkel, amit a megszeppent agitátor és a bátran személyeskedő poszter helyeselne.
Köszönjük!
Ezt tudjuk.
Az egyikük hiátusokkal küszködő diák, a másikuk pedig egy primitív sz&rozó, személyeskedő - saját szavaival élve - p@cs, blogger akiknek a szava nem ér semmit, a cimboráik pedig ezért vannak a parlamentben és az önkormányzatok túlnyomó többségében is csak kisebbségben, ahol szintén nem ér semmit sem, amit kiizzadnak magukból immár 7,5 éve.
Ezért tartanak ott, ahol.

www.kozvelemenykutatok.hu

Szarvas Norbert 2018.02.05. 09:44:52

@Éhesló:

te hányszor voltál már tv adásban és adtál nyilatkozatot, szakértői véleményt? Én már sokszor és nem egyszerű dolog, főleg nem elsőre-másodjára. Pláne nem egy személyeskedő riporterrel. Ezt ne várjuk már el egy 17 éves gyerektől kérlek

"A poszter által említett 650 ezer szenvedő diák kapcsán érdekelne, honnan lopta pont ezt a számot "- ezt a számot a videóban mondta a riporter. Pusztán cinikus megjegyzés volt, ha már a relaitások talajáról átváltott a riporter mesevilágba

"milyen módon szerzett ez a gyerek bárkitől bármire a qrmányéhoz legalább formájában hasonló demokratikus felhatalmazást?"- a demokráciában minden állampolgárnak joga van számonkérni a regnáló kormányt, ellenvetéseit megosztani velük. Ez még az alaptörvényben is benne van, de ezt nyilván te is tudod:)

"a cimboráik pedig ezért vannak a parlamentben "- ezt mire alapozod? nekem ilyen cimborám van a parlamentben btw?

Sokat gondolkodtam, hogy kimoderáljam e ezt a kommentedet, ami számos pontján ellenkezik a blog alapelveivel:

- rasszista megnyilvánulás
- pártpropaganda szöveg
- elhelyezett reklám link
- a cikk tartalmával véletlenül sem foglalkozó komment, ami el akarja terelni a figyelmet

Arra jutottam, hogy ez most marad, hogy lássa mindenki milyen fegyverekkel operálnak egyesek.

Éhesló 2018.02.05. 09:48:36

@Szarvas Norbert: hihetetlen megtiszteltetés, hogy a cenzúrát jelen esetben mellőzted.
Eddig.
A vele való fenyegetés, azonban mindennél többet elmond rólad.
Köszönöm.

Szarvas Norbert 2018.02.05. 09:53:12

@Éhesló: nem fenyegettem. Maximum figyelmeztetés, hogy tartsd be a szabályokat! persze a válaszodban is minden benne van, amire számítottam!

az oldal szabályzatát jobb oldalt találod. Világosan le van írva, hogy a témával foglalkozz és ne vidd el a beszélgetést más irányba.

A cikk témája:

a, a riporter miért viselkedett fölényeskedően, lenézően a fiatal sráccal?

b, szerinted van probléma a magyar oktatással? ha igen, akkor mi? ha nem, akkor miért nem?

Erre tessék koncentrálni, ez a narratíva :)

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.05. 11:26:19

Echo tévét mi a faszomnak néztek? Egyáltalán minek kell oda bemenni szerepelni? Az egy fasszopó tévé, már ezer éve nem nézem.

HgGina 2018.02.05. 11:35:13

A mai 30-50-es korosztály is volt forrongó, lázadó tizenéves. Mára egyértelművé vált, hogy a saját gyerekeiket se tanították meg sok fontos dologra. Nem a gyerek hibája. Tizenévesnek lenni szép és nehéz dolog. Hülyének és tanulatlannak lenni szabadon választott lehetőség. Szerencsétlen hülyegyerekek azt hiszik, ők fújják a passzátszelet. De lesz közülük nem kevés, aki majd valamelyik politikus hátsójába bújik, és beépül a jövendő politikusmaffiájába.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.02.05. 11:35:34

semmivel sem elavultabb az oktatasi rendszer mint barhol mashol europaban

sot a nyugati allamok sokkal kisebb novekedest ernek el mint kelet europa, azsia v akar a buta amerikaiak

azaz a nyugat europai oktatasi rendszer a vilag legszarabbja

nalunk pedig a kutya nem fog az 500 diak miatt valtoztatni a rendszeren

tabim 2018.02.05. 11:45:16

Égett a kölyök rendesen. Ezeket így kell elintézni.

MACISAJT 2018.02.05. 11:48:58

Na mi van, bántották szegény Danikát, hogy már az iskolájából, a Scheiber Sándorból (honnan máshonnan, ugye) is pattannia kellett a tanárának a 444.-nek, meg az indexes agitátorok ugrottak védelmére?:P

De hiszen ő nevezte magát (ki) "szóvívőnek"... Aki pedig kiáll az utcasarokra, az ne csodálkozzon ha megkúrják.

Néhány apróság amiben a "szóvivő" út beletört: Független Diákparlament a teljes diákság képviseletében nyilatkozik. Teszi ezt függetlenül attól a ténytől, hogy online „szavazói” (nem tagsága?!) száma a diákság 1%-át sem éri el. (lásd még: a hazai viccpártok )
– A péntek délutáni „független” tüntijükre szeretettel várták a pártok képviselőit.
Megvolt. A néhány száz résztvevő között, a Népszava tudósítása szerint is megjelent

- A szóvivő Danika nem tudott arról, hogy a tüntit a német szociáldemokraták pártalapítványának pénzéből finanszírozták. ( erre annyit bírt kinyögni: „Hogyha ez így van, akkor ez azért van, mert ez egy demokratikus rendezvény.” Muhaha. Mondaná ezt egy Donald Trump az ügyésznek, az oroszokról és az ő pénzükről...

Tata86 2018.02.05. 11:55:00

Ebben semmi tekintély-elv nincs. Egy sas nem kapkod a legyek után, pláne nem kezdi el élvezettel kitépkedni a lábait. Pontosan azért, mert ezzel minden tekintélyétől megszabadulna.

Ez színtiszta söpredék magatartás, ideológiai töltet nélkül.

Egyébként az is szakadjon meg, aki ezt a srácot kirakati majomnak öltöztette. Miért nem tud úgy kinézni, mint egy 17-18 éves fiú? Hiányoznak a Gyurcsány-éra lázadó kamaszai!

Kanyarfúró 2018.02.05. 11:55:03

@Éhesló:
Lehet az, hogy Ön nem észleli, hogy mi a probléma ami miatt a diákok utcára mentek?
Hogyan lehet 12 évesen heti 31 tanórája, 16 évesen pedig 34-36 tanórája egy gyereknek?
Ehhez adjuk hozzá, hogy elvileg minden órára 30-60 percet kéne készülni. Kijön heti 50-70 óra. Emellett kéne sportolni, utazni és élni. Ez egyszerúen nem valósítható meg, csak úgy, ha a felét kidobjuk.
Ehhez képest egy idióta riporter, aki valószínúleg messze nem dologozik ennyit, teszi fel a kérdést, hogy ugyan már mire megy el a többi idő.... Na ez tényleg iszonyú aránytévesztés.
A másik amin módostani kéne, hogy nem kéne mindent valami váasztási harcként látni. Van ami csak simán szar és esteleg ezért problámáznak az érintettek.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 11:56:45

@Szarvas Norbert:
"hát, ha a Hosszú Katinkát sakkoztatná, akkor ő is megkérdezné."
Már bocs. A világbajnok Hosszú Katinka megkérdőjelezheti. Az úszni tanuló Katinka pedig nem kérdezett, hanem csinálta. Nehogy már a diák tudja, hogy mit kell megtanulnia!
Mert nekem az egyik pont levezette, hogy teljesen hülyeség a fizika, a kémia, meg a történelem is. Ja, meg a könyvek úgy általában. És 17 éves korára egyet sem volt hajlandó elolvasni. Mert ő tudja 16 évesen, hogy mire lesz szüksége az életben.

Azt propagáljátok, hogy modernül meg kreatívan kell tanítani. Nem kell a lexikális tudás.
Aztán saját szememmel látom, hogy ha lemerül a telefon akkor a 16 éves gyerek nem tud összeadni három számot a boltban. Fogalma sincs semmiről, mert ott a wikipédia.

A helyesírásról meg annyit, hogy azzal lehet megtanulni helyesen írni, ha sokat olvas az ember. Ha ezerszer látod leírva, hogy muszáj, akkor bántani fogja a szemed ha LY-nal írod.
Magyarán, a helyesírás elég sokat elárul az ember olvasottságáról és műveltségéről.

_most_ 2018.02.05. 11:59:21

Tökéletesen megmutatja a fidesz hozzállását a kritikákra, rögtön elkezdik támadni, lejáratni az embert, de a kritikákra sose válaszolnak, tipikus komcsi tempó ez.

Bravehearth 2018.02.05. 12:01:27

@teéjesenmindegy: Nálad a pont! Egyetértek. Poszterről is sokat elárultak korábbi sorai és némely válasza is!
B.

MACISAJT 2018.02.05. 12:12:59

@Kanyarfúró: "Ez egyszerúen nem valósítható meg, csak úgy, ha a felét kidobjuk. "

OK.
Na most akkor álljanak elő 1. a ballibák oktatáspolitikusai 2. a tüntetés(ek) szervezői, a "'tanitanék"@co. 3. bárki

és mondja meg konkrétan, név , cím, pir.bur.pár.káp. hogy konkrétan melyik felét? Mondom: konkrétan. Magyar tantárgyak, természettudományok, matematika.
Mert előre szólok, ha valaki olyasfajta demagógiával próbálkozna mint a heti egyszeri vallás-vagy etika óra meg a testnevelés eltörlése jelentené a probléma megoldását és a "felet" , azt eleve diszkvalifikálom.

Jelige: "Bámuljátok mint Kalányos Áléjándro a PISA tesztet".

Kivlov 2018.02.05. 12:13:12

A hisztizés nagyon megy. :D

Treff Bubi 2018.02.05. 12:13:18

Ez az ember nem riporter, hanem beszélő kampányeszköz. Echo TV-nek értelmes, törekvő ember nem ad interjút mert ugyen minek?

Bravehearth 2018.02.05. 12:19:37

@Treff Bubi: Miért? Mennyivel van több értelme az atv-nek vagy akár a hír-tv-nek (de jobbat mondok: akár a bbc-nek) interjút adni? Mikor a rónaitól egy értelmes mondatot nem lehet végigmondani, a kálmánolgáról vagy a szöllősiről nem is beszélve! Csodálom egyáltalán, hogy egyetlen alanyuk sem állt föl még eddig és nem olvasott be nekik élőben, hogy a 'qrvaanyjuk nem tanította meg nekik, hogy nem pofáznak bele más mondandójába, különösen akkor nem, ha ők maguk kérdezték'???
Továbbá a nagyon vezető és nagyon diák és nagyon 'haladó' interjúalanynak módjában állt volna élőben szépen fölállni, letenni a mikit és kiosztani a riportert, miszerint ha megtanult normálisan kérdezni és kommunikálni, akkor majd ESETLEG szóba áll vele, addig 'b*sszon egyedül'! Gyanítom, hogy övé lett volna a győzelem, a tag pedig állt volna a szőnyeg szélén a szélesgabinál (vagy nem)! Többet ért volna, mint ezer ilyen sikamika poszt! De így csak ő maga maradt félhülye.
B.

Éhesló 2018.02.05. 12:23:55

@Kanyarfúró: feleslegesen magázódsz, a neten ez modorosság és felesleges.
A hozzászólásom a posztról szólt, nem a magyar oktatásügyről.
Van róla véleményem, de a kérdéseid ennek kapcsán itt terelésnek tekinthetők és én annak is tekintem.

A poszt, a riport pedig egy önjelölt agitátorról szólt, aki alámerült (alámerítették) a politika mocsarába, tekintet nélkül a tapasztnyalatlanságára, korára, felkészületlenségére valamint egy médiapatkányról, aki nem filézőkéssel és fejszével, hanem szavakkal szedte szét ezt a szerencsétlen buta kölyköt.

Ettől még a megállapításaim igazak: nem kell tizenévesen, a választási kampányba fejest ugrani, de ha már megtette, akkor nem kell megsértődni, ha ezt a partnerek, ellenfelek névértékén kezelik, mint azt a médiapatkány is tette és feltörlik a felkészületlen, alkalmatlan és tudatlan agitátorral a padlót.
Ez van.
Ami nem öl meg az erősít, sokat tanulhat belőle a "szóvivő", ha képes erre.

A média a politikai erőtér szereplője és alakítója a hatalomnak. Aki ezt nem érti meg, az ne próbálja meg a saját céljaira felhasználni, mert belebukik, mint ez a kölyök is tette.
Ehhez a riporternek max. annyi köze volt, hogy nem alákérdezett és alányalt az agitátornak, ami azért nem ritkaság, mint arra kajmánolgival és a drágabolgárúrral is célozni mertem, hogy ne citáljak még ide párszáz ballibbant médiapatkányt, aki ennél durvább propagandát tol és sokkal szemérmetlenebbül, no meg aljasabbul manipulál a riportjai során.

Ahogy itt mások is megfogalmazták, aki csatába indul, az ne csodálkozzon, ha ütik. A politikai kampány nem "safe space".

nemecsekerno_007 2018.02.05. 12:24:30

Ez csak egy TV műsor. Reméljük a többség ennél jobb képességű, mert a munkaerőpiacon azért nem ártana jól teljesíteni. Az meg az agyatlan devizahitelek felvételével egyenértékű hiba, hogy nem nézett utána ki finanszírozza a bulit :) Ha naív fiatalokat képzünk az sokkal nagyobb probléma mint bármi más.

maretz 2018.02.05. 12:25:35

Hogy miért alázza meg a riporter ezt a kis nyikhajt? Mert megteheti. Mert a hülyegyerek azt gondolta, hogy 16 évesen ő a jani, mert a haverkái így gondolták, néhány dörzsölt ellenzéki spindoktor pedig beöltöztette bohócruhába, aztán kitolta a színpadra.

Egy politikai interjú nem safe space, hogy buksisimi jár egy 16 éves nyikhajnak, mert kevesebbet akar tanulni. Tudta (vagy tudnia kellett volna), hogy itt kőkemény kérdezés lesz. Valszeg elszállt önértékelésében úgy gondolta, hogy majd ő megmondja... aztán porig alázták.

Azt mondod, hogy egy 17 éves gyerektől nem elvárható, hogy egy tapasztalt riporterrel tudjon sikeres szócsatát vívni? Így van. Pontosan ezért nem a 17 éves nyikhajokat kérdezik meg arról sem, hogy milyen legyen az oktatás. Mint ahogy az Apple vezérigazgatója sem az összeszerelő munkást fogja megkérdezni arról, hogy mi legyen a vállalati stratégia. Mert nem értenek hozzá, nincs tapasztalatuk hozzá, és mivel érintettségük mellett éretlenek is, ezért nem fogják fel, hogy az iskolapadban való szenvedés nekik válik a haszna. Éppen ezért nincs egyébkén szavazati joguk sem, és ezért nem kérdezi meg tőlük az anyukájuk bizonyos kor alatt, hogy mit szeretnének vacsizni (naná hogy nutellás palacsinta minden este!), hanem megmondja, hogy fiam, ezt eszed, mert ez tesz jót neked. Aztán majd megköszönöd, ha felnőtt leszel.

A finn iskolát bálványozó félművelt idiótáknak (lásd poszter) pedig figyelmébe ajánlanám, hogy Finnország 10 éve stagnál: gazdaságilag, demográfiailag, mindenhogy. Ellenben az oktatási filozófia tekintetében pontosan ellentétes megközelítést alkalmazó ázsiai feltörekvő hatalmak éppen most mutatják be, hogy a babusgató, rekreálgató, saját időbeosztó iskolai rendszer mennyire elavult, már most. Nem véletlen, hogy Nyugaton a milliárdosok sem ilyen iskolákba járatják csemetéiket, hanem olyan "tekintélyelvű" bentlakásos intézményekbe, ahol fegyelem van és pontosan tudják még, hogy a lexikális tudás nélkül nincs intelligencia.

Hál'Istennek ebbe a zsákutcába (történelmi okokból) mi magyarok még nem futhattunk bele... legalábbis olyan mértékben, mint Nyugaton. Magyar Bálint ugye próbálkozott, de szerencsére el lett zavarva az egész branccsal együtt!

Talán inkább arra kéne figyelnünk, nem itt a saját szélliberális echo chamber baromságait harsogni, miközben elhalad mellettünk a világ...

Amator 2018.02.05. 12:27:15

@Kanyarfúró: Semmi értelme a majomkommandóval szóba állni. Erkölcsük, moráljuk nincsen, kizárólag pénzért kommentelnek.

Nancsibacsi 2018.02.05. 12:31:34

A lényeg kimaradt: mi volt az a mondat, amiről a gyerek nem tudta megmondani, hogy mi az alany, állítmány, és a tárgy?

Egyébként - ha már pártpolitikai kérdést csinálunk a szakmaiból - elvileg 8 millió ember nem szavazott a fideszre, vagyis nyilván 8 millió ember gondolja azt, hogy a jelenlegi oktatás szar, amit viszont a Halácsy Péter csinál oktatás címszó alatt, az üdvözítő, jövő - ez a cél. Az a suli elvileg önnfentartó: mivel részben fizetős. 8 millió embernek van elég ereje (pénze) arra, hogy az egész országot beborítsák a Halácsy mintájára működő iskolákkal. Hajrá! Nem csak pofát lehet járatni tűntetésen: lehet csinálni is valaki. Nade aki nem akar semmit se csinálni, mert az fárasztó, meg pénzbe kerül, meg "ez nem az én dolgom" - az a pofáját se járassa, légyszi, mert már uncsi.

neko1967 2018.02.05. 12:31:59

nepszava.hu/cikk/1151960-kitalal-az-iparkamara-volt-oktatasi-igazgatoja-25-ev-utan

Érdemes elolvasni.

Egyébként tanulságosak a fidessnyik trollok hozzászólásai:

"nem is illik képességhiányos, alulképzett gyerekeknek politikai szerepet felvállalni"
Nem is tudom, hogy lehet ilyet írni, ahol Németh Szilárd bármilyen politikai funkciót betölthet!

"Ez arra utal, hogy a valóságérzékelése sincs a helyén a gyereknek és a vele bábozóknak. "

Freudi elszólás! "velem báboznak, akkor másik is egy báb!"

"Mentségére kell hoznom a médiamunkásnak, hogy kajmánolgihoz, bolgárúrhoz képest kifejezetten empatikus és udvarias volt, ami azt jelzi, hogy van még remény a riporteri szakma számára e honban."
Ez nettó bunkóság! Kálmán Olga Kósa Lalit meg többi senkiházit zavarja a málnásba a pontos kérdéseivel, nem egy 17 éves diákot!
Nem véletlen, hogy Orbán már vagy 10 éve nem mer elmenni Kálmán Olgához, mert ott nem az előre megírt kérdéseket teszik fel!

"Érdekelt volna, kit, kiket képvisel ez a magyarul beszélni, fogalmazni is igen gyengén képes valaki, akit az ellenzéki média ennyire durván futtat, mind a párezer támogatójával együtt?

Magyarul beszélni, fogalmazni is igen gyengén képes valaki?
Akkor sorolom: Kósa Lajos, Németh Szilárd, Mészáros Lőrincz....

"A poszter által említett 650 ezer szenvedő diák kapcsán érdekelne, honnan lopta pont ezt a számot"

Újabb freudi elszólás! "Honnan lopta?" "én is lopok, tolvajokat szolgálok, más is biztosan lop!"

A szám lényegtelen! Aki a közoktatásban van az szív! Akinek van gyereke, az tudja miről beszélek! Elég csak a utolsó felvételikre gondolni! A hatodikos gyerekemnek olyan feladatok voltak, amit én - legalábbis általánosban - biztos nem tanultam!

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 12:33:50

a hozzászólások egy jelentős része mutatja, hogy miért katasztrófális a moi oktatási rendszer...

neko1967 2018.02.05. 12:34:39

@maretz:
"A finn iskolát bálványozó félművelt idiótáknak (lásd poszter) pedig figyelmébe ajánlanám,"

Mondok egy félművelt idiótát: Pokorni Zoltán.....

Melee 2018.02.05. 12:34:55

A mai oktatási rendszerrel az a legnagyobb baj, hogy agyonnyomja a diákokat. Az itt fröcsögve hozzászólók egyikének se jut eszébe, hogy harminc évvel ezelőtt ők lényegesen kevesebbet tanultak mint a mai gyerekek, és sokkal többet buliztak. A tananyag nagyjából 2/3-a volt a mainak. Ma olyan dolgokat tanítanak 3. osztályban amit annak idején 6.-ban tanítottak, és olyasmit is láttam a középiskolai tananyagban, amivel anno az egyetemen találkoztam először.
A riporter meg simán továbbadta amit ő kap a kommunista tv-ben, a fentről lefele hatalmon lévők arroganciájának jegyében.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.02.05. 12:41:50

a lefizetett politikusok által szervezett "diáktüntetésről" colt szó?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.02.05. 12:41:59

Attól függetlenül, hogy igaza van a postolónak, ne felejtsük el, hogy az igényes írónak jó a helyesírása.

dodonovics 2018.02.05. 12:44:59

Kár volt belökni szegény gyermeket a darálóba, nem neki való ez. A 14 éves, gránitszikla szilárdságú világképpel rendelkező, és felettébb jó humorral megáldott lányom a harmadik mondat után visszakérdezett volna - mondjuk norvégul - , (demonstrálandó, hogy nem egy nyelvet beszél ezzel a holdképű szarjankóval), vagy kért volna tőle egy lazackaviáros szendvicset. Vagy melankólikus hangvételben előadta volna Punnyika és Pipulla történetét, melyben a csernobili kerek erdőbe bevonul Lenin elvtárs a fehér traktorán...
TILOS ezeket komolyan venni gyerekek! Nálatok a jövő.

BéLóg 2018.02.05. 12:49:54

Drága WC kulcs Norbi poszter, hát igen, ilyen geci ez az élet és lehet hogy a büfé-ruhatáros képzés tele van triggervárniggal (siccc!) de az élet meg nem.
A ringbe meg nem sírni száll be az ember hanem küzdeni. Amihez EDZÉS kéne.
te is meg a fazon is gondoljon erre, mint ELSŐ alkalom.

2018.02.05. 12:54:59

@maretz: Ázsiában élek, itt a gazdagabbak magániskolába járatják a gyerekeiket, ahol amerikai, angol pedagógusok tanítják őket, onnan pedig egyenes út vezet az angol és amerikai top egyetemekre.
A plebs járatja a gyerekét állami intézménybe, ahol teszt tesztet követ és a gyerekek boldogtalanok, az állami iskolában tanító angoltanár annyira se tud angolul, mint egy magyarországi, oroszból átképzett angoltanár a 90-es években. Állami iskolábóll kikerült diákokból nem lesznek cégvezetők, mernökök, orvosok. Ez van.
A magyar oktatásnak ma már európai oktatási rendszerekkel kellene versengeni a legjobb fejekért (tanárokért, diákokért), de csak a lebutítás tapasztalható.

Amator 2018.02.05. 12:55:16

@Melee: Teljesen igazad van. Az egyik kommentelő azt kéri számon, hogy összeadni sem tudnak fejben a mai diákok, ami pedig megint csak azt igazolja, hogy az alapozó tantárgyakra sem jutott elég idő az általánosban, ezért alapvető készségek sem tudtak
normálisan kifejlődni a lassabban tanuló nebulóknál. Tehát tényleg túlterhetlek a gyerekek, mert adott idő alatt többet akarnak megtanítani nekik, miközben a tanulásnak, értelmezésnek megvan a saját tempója, sebessége. Valahol nagyon kisiklott ez az oktatás politika úgy 25-30 éve.

BéLóg 2018.02.05. 12:56:33

@Melee: Hát, le kell hogy lombozzalak! Ötször ennyit kellett tanulni és nem volt "internet" megnézni a "válaszokat" és KÖNYVTÁRBA (b+ könyvtárba!) is jártunk és olvastunk, hogy okosak legyünk.
A mai napig több verset tudok kívülről, miközben ezek a faxok azt se tudják mi az és csak népdalból van vagy ötven, amit kotta nélkül elénekelek neked vagy bárkinek.
Miközben cselgáncsozni jártam, közösséget vezettem, kórustag voltam, mozikba, színházba jártam rendszeresen , tizenhét évesen jogsit szereztem (nagymotorra) egész nyáron utaztam, amihez MUNKÁVAL kerestem meg a pénzt.
Mondj, ezek közül KETTŐT, amelyiket ez a kis balfax ugyanígy csinálnak ma.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.02.05. 12:59:28

Amúgy a lexikális tudást is divat szidni, pedig nagyon fontos. Max. az arányaival van baj, de ismeretek nélkül semmit nem ér az intelligencia, és fordítva.

Edit exnolbloggerina 2018.02.05. 13:00:52

A fiatalember nyugalma, intelligenciája olyan kontrasztban áll a műsorvezető szellemi állapotával, ami a jövőt tekintve egészen megnyugtató.
Örömömet lelem ebben a tiszta arcban.

Stenonis 2018.02.05. 13:06:27

@maretz:
Az átlag magyar szeretne annyira stagnálni, mint a finnek.

Ja és ott nem stagnál a népesség, hanem kis mértékben nő. Magyarországon meg évente 35-40 ezerrel csökken. Jajj de szar a finneknek.

A finn iskola arra törekszik, hogy a társadalmi különbségeket csökkentse. A magyar konzerválja.

Steppenwolf 2018.02.05. 13:09:02

Micsoda kettős mércével van már megint dolgunk.
Fiatalemberünk ahhoz elég felnőtt, hogy kioktassa számon kérje tanárait és az ország vezetőit a munkájukkal kapcsolatban, de ha valaki az ő hiányosságainak a felszínét kapirgálja meg, akkor már megszeppent kisfiú, aki nyilván azt sem tudja, hogy került a stúdióba...

Stenonis 2018.02.05. 13:09:26

@ColT:
A lexikális tudással az a gond, hogy egy csomó értelmetlen dolgot bemagoltatnak a gyerekekkel. Azt viszont nem tanítják meg, hogy lehetne logikai rendszerben felhasználni a bemagoltatott tudást.
Továbbá a kritikai gondolkodást nem tanítják (pedig fontos lenne), hanem egyenesen kiirtják a gyerekekből. A csapatmunkát is tanítani kellene, de az sem megy nagyon.

Tisztességes Természettudomány 2018.02.05. 13:13:34

Szerintem jól helytállt a gyerek, talán csak ott bicsaklott meg, ahol a felszabaduló időről kérdezték. Mit csinálnak a felszabaduló időben? Például tanulnak.
- Pénzügyet
- Gazdaságot
- Még több informatikát
- Pszichológiát

Hajrá fiatalok, hajrá magyarok!

neko1967 2018.02.05. 13:13:53

@BéLóg:

Szóval kisz vezető voltál, félkézzel rántottál ki 200 éves tölgyfákat!

Nem vagy te véletlenűl Dózsa László?

Netuddki. 2018.02.05. 13:16:24

@Szarvas Norbert: Nézd meg az előzményeit, ez egy hülye náci troll, nem más.

Stenonis 2018.02.05. 13:17:08

@Steppenwolf:
Azért megnéztelek volna, hogy 17 évesen hogy produkálsz egy totálisan ellenséges közegben, kamerák kereszttüzében.

Az oktatási rendszert az minősíti, hogy az össznépesség kb. 25 %-a funkcionális analfabéta (munkaerőpiacon nagyon korlátozottan alkalmazható) és ez a réteg újratermeli önmagát.

Netuddki. 2018.02.05. 13:18:32

Ha meg már alázás, szerintem a bemondó csak saját magát alázta meg a riporttal. Leiskolázta egy tapasztalatlan középiskolás.
Láttam egy másik riportját a Soproni Tamással, ott is tenyérbemászóan irritáló volt. Hát, én biztos lekevertem volna neki egyet, aztán otthagytam volna.

2018.02.05. 13:21:37

@karandash: ha egy ázsiai család Európába költözik, mert mondjuk az apa mérnökként munkát talál, akkor az hatalmas dolog egy ázsiai családnak, hogy dán, francia vagy német oktatási rendszerben tanulhat a gyerekük. Pedig ez se egy szegény ország, itt is van lehetőség magániskolába befizetni a gyereket, de a nyugat-európai oktatás az hatalmas lehetőség a szemükben.
Magyarországon meg szarozzák a finn iskolát. Ez a szint.
Kívánom az orbánistáknak, hogy a gyerekük csak magyar iskolába járjon. Megtanulja mi az alany és állítmány. Aztán lehet jobbágy Mészáros Lőrinc földjén.

Steppenwolf 2018.02.05. 13:22:02

@Stenonis: Valószínűleg hasonlóan, de nekem nem voltak a "világmegváltó" korszakomban sem hasonló ambícióim, mint neki.
Az oktatási rendszerünk hiányosságait nem vitatom, ugyanakkor azt sem, hogy ennek megreformálására a leghangosabb kritizálóknak sincsen épkézláb és komolyan vehető programja.

Netuddki. 2018.02.05. 13:23:12

@BéLóg: "A mai napig több verset tudok kívülről, miközben ezek a faxok azt se tudják mi az és csak népdalból van vagy ötven, amit kotta nélkül elénekelek neked vagy bárkinek."

A hozzászólásod is azt mutatja, semmi értelme nem volt ezeket bemagoltatni...

_z_ 2018.02.05. 13:23:24

@BéLóg: Hogy ez az oktatasrol mit mond el? Semmit. Rolad? Annal többet... Sajat magad szerint faszagyerek vagy, szeretsz nagyot mondani (5x, miert nem inkabb 10x?), es nulla az empatiad. Arrol azert fel szeretnelek vilagositani, hogy egyreszt nem mindenki olyan mint te, masreszt a mai vilag meg nem olyan, mint ami gyerekkorodban volt.
Aki szerinte egy diak nem latja, hogy jo-e az oktatas, az mit gondol, kinek kene latnia? Annak aki utoljara 10-20-30 eve ult iskolapadban, es soha nem tanitott semmit? De egyebkent ha a diakok szerint szar, a tanarok szerint szar, es a tesztek szerint is szar, akkor nem lehet esetleg, hogy tenyleg szar?
A riporter meg egy normalis vilagban maximum utcat söpörhetne...

Sir Galahad 2018.02.05. 13:28:28

A média már csak így működik: ha valaki nekiáll politizálni, azt az ellenérdekű sajtó szétcincálja. Nem kell sajnálni a kölköt, ő ment bele.

A túlterheltség csökkentéséről meg... A baj az, hogy eddig akárhány pedagógussal beszéltem, mind azt mondta, hogy tényleg csökkenteni kellene más tantárgyak óraszámait, az övét meg növelni. Egyik se mondta, hogy az övét nyugodtan csökkentsék... akkor ezt így most hogy?

teéjesenmindegy 2018.02.05. 13:34:17

@neko1967: "A hatodikos gyerekemnek olyan feladatok voltak, amit én - legalábbis általánosban - biztos nem tanultam!"
És? Azt kéne tanulni amit akkor? Vagy egyáltalán miről beszélsz. Ehhez kapcsolódik
@Melee: "A tananyag nagyjából 2/3-a volt a mainak. Ma olyan dolgokat tanítanak 3. osztályban amit annak idején 6.-ban tanítottak, és olyasmit is láttam a középiskolai tananyagban, amivel anno az egyetemen találkoztam először."

De tényleg áldjon már meg titeket a jóisten! Nem vettétek észre, hogy kurva nagyot változott a világ az elmúlt 30 év alatt? Bassza meg, hát minek kellett volna anno számtechet tanulni, vagy nyelvet? Ma meg nem tudsz meglenni nélküle. Tehát lehet, hogy marhára túlterheltek a gyerekek (kurvára nem azok, valahogy mindnek van ideje faszbukozni) de mondd már el, hogy mégis mit kéne kihagyni! Mert mondom, mostanában voltam túl néhány beszélgetésen 16 éves kölykökkel. HOgy hülyeség a fizika, a kémia meg végül is minden más is.
Aztán amikor belekérdezel, hogy vajon lehet e sósavat inni, meszesgödörben fürdeni akkor rájönnek, hogy lehet, hogy mégsem olyan hülyeség. Vagy hogy az autó a lejtőn legurul...

Stenonis 2018.02.05. 13:44:06

@Steppenwolf:

De legalább páran kiabálnak.
A fidesz kormány a Magyar Bálinték, Horn Gáborék által szétbaszott oktatáson tudott még tovább rontani. Ami azért művészet. Lásd KLIK, óraszám további növelése, használhatatlan tankönyvek stb.

És azért kell kiabálni, mert jelenleg a probléma szőnyeg alá söprése zajlik. És ebben ez a kretén riporter (és most elnézést kérek a tényleges riporterektől, hogy ezt a horgasfejű galandférget riporternek tituláltam) is aktív szerepet játszik.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 13:44:16

@_z_: "Aki szerinte egy diak nem latja, hogy jo-e az oktatas, az mit gondol, kinek kene latnia? "
Mesélj anno te anyádnak nem panaszkodtál, hogy mekkora baromságokat tanultok, milyen hülye a tanár, pikkel rád az igazgató, milyen szar az egész iskola? Mennyire releváns a vélemény?
" a tanarok szerint szar" Igen? És nem ők azok akik csinálják?

wrstjnethn 2018.02.05. 13:46:36

"Ön hány diák képviseletében beszél?"

És a riporter hány felnőtt képviseletében fosta a szót?

Amator 2018.02.05. 13:51:56

@Sir Galahad: Nem, a normális média nem így működik. Ezenkívül ha a te fiadat próbálták volna így megalázni, akkor bemégy a stúdióba, és lepofozod a riportert. Amit itt élő adásban láttál, az szellemi pedofília volt. Normális ember elítéli az ilyet.
A leterheltségről meg széles szakmai kerekasztal tudna állást foglalni. Az tény, hogy sokkal több a heti óraszám, a végeredmény meg elég kétséges, tehát az oktatás minősége sokat romlott az elmúlt évtizedekben. Az is tény, hogy bármelyik kurzus nyúlt hozzá, csak rosszabb lett.

berne 2018.02.05. 13:52:37

A blogger az valami szakmai mérce?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.02.05. 13:52:47

@Stenonis: Ez nem a lexikális tudás hibája, hanem a rosszul tervezett tananyagé. Mondtam én is, hogy az arányokkal baj van, de lexikális tudásra ettől még szükség van.
Azokra is szükség van, amiket te írtál. Ezek nem sokat érnek egymás nélkül.

_z_ 2018.02.05. 13:57:48

@teéjesenmindegy: "Mennyire releváns a vélemény?" Igen panaszkodtam, volt amire mai fejjel is azt mondom, hogy joggal, volt amire nem. De ez szerinted azt jelenti, hogy ha nekem anno mondjuk nem volt jogos a panaszom, akkor most az osszes diak kussoljon, mert barmit is mondanak nincs igazuk?
"Igen? És nem ők azok akik csinálják?" Mert szerinted a tanar azt tanit amit akar, es ugy ahogy akarja? Az, hogy nemzeti alaptanterv esetleg mond valamit? Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs hülye tanar, de attol meg nem mind az.

Éhesló 2018.02.05. 13:59:53

@Amator: ne magadból indulj ki, mert z alaposan félrevezethet.

neko1967 2018.02.05. 14:01:14

@teéjesenmindegy:
Szövegértelmezés nem az erős oldalad.......
Hatosztályos gimnáziumba olyan matematikai feladat, amit talán még középiskolában sem tanultam!
Nem a számtech és a nyelv ellen beszélünk - az oroszból speciel kegyelem kettes voltam, mert utáltam, azóta angolból szereztem egy középfokút - hanem a hittan, napi testnevelés - amely keretében az ötven éves testnevelő tanár ugyanazt tanítja, amit ő is csinált gyerekként - tantárgyakat.

"Tehát lehet, hogy marhára túlterheltek a gyerekek (kurvára nem azok, valahogy mindnek van ideje faszbukozni)"

Biztos te is dolgozol, de azért elmész kocsmázni, és igencsak megsértődnél, ha ezt szemedre vetik.

A kémia, fizika nem hülyeség, legfeljebb hülyéül tanítják!
Pozitív példaként érdemes megnézni a Brutális Kémia, Fizika és Történelem műsorokat!
Rengeteget lehet belőle tanulni.

sas70 2018.02.05. 14:01:28

@BéLóg: Te nagyon okos vagy, nagyon sokat tanultál!
Tudod min az az EDTA? Na keresd ki gyorsan, mert hülyén halsz meg, pedig 15-évesen rácsodálkoztál kémiaórán! Csak olyan hasznos tudás volt, hogy már elfelejtetted. Na erről szól a dolog, csak te ahhoz is korlátolt vagy, hogy felfogd!

wrstjnethn 2018.02.05. 14:03:13

Én azt szoktam érvként felhozni az oktatási rendszer hiányaira, hogy nekem annak idején két dolgot tanítottak meg a szarvasmarháról: 1. mennyit exportált belőle Kanada 1988-ban és 2. páros vagy páratlan ujjú patás. Namost mindkettőt a hajra kenhetem, mikor ez alapján a hentesnél szeretnék húst választani pörkölthöz. Azt hiszem ez elég jól példázza, hogy mi a baj a lexikális és a való élettől távol álló tudás sujkolásával.

Éhesló 2018.02.05. 14:05:50

@neko1967: olyan mélyre merültél, ahová már csak az ápolóid követhetnek, én nem.

Azt még búcsúzóul az orrodra kötöm, hogy a 2006 óta bekövetkezett (alapos) változások nem ok nélküliek és nem "trollok" okozzák, hogy a kedvenceitekkel é a rögeszméitekkel elbuktok minden országos választáson, hanem az az elmebeteg és valóságtagadó hozzáállás, amit itt ezzel az irományoddal is képviselsz.

No pá!
Vidám merülést, április 9-én folytatjuk. :)

Sir Galahad 2018.02.05. 14:06:16

@Amator: Ott kezdődik, hogy normális gyerek nem megy be egy stúdióba pofozógépnek. Az enyém se menne. A riporter komolyan vette a szituációt, lealázta a gyereket, ez tény, de miért lett volna jobb, ha barackot ad a fejére és kedvesen mosolyogva elmagyarázza neki, hogy hülye?

Az oktatás átalakítása meg soha, senkinek nem sikerült hasznos irányba, és nem is fog, pont amiatt, amit írtam: mert a pedagógusok ellenérdekeltek benne. Össze lehet hívni akárhány kerekasztalt, a vége ugyanez lesz, legfeljebb más előjellel.

Éhesló 2018.02.05. 14:08:13

@neko1967: látod van, amiben egyetértünk. :)

A besúgófi nem véletlenül van kiszorítva és nem véletlenül bukik majd ott is, ahol jobber politikus eddig még csak akkor bukott, ha eltakarodott, mert eleget lopott. Pokorniknak vége, mint kedvenc pártjának, az szdsz-nek.

lblog 2018.02.05. 14:09:09

Végignézegettem a kommentelő vitafórumot, és csak az jutott eszembe, hogy akik itt az iskoláról írtok és véleményeztek, hány éve jártatok iskolába és milyen eredményeket értetek el?
Talán fontos lenne tudni, hogy a bírálók és támogatók az oktatás mely szintjéig és milyen kitűnő osztályzatokkal értékelik a mai TELJES oktatási rendszer előnyeit és hibáit.

Nem csak az általános és középszint problémás, hanem a teljes oktatási rendszer lenne a lényeg a bölcsődei és óvodai felkészítéstől a felsőoktatásig, és tovább az LLL-re.

dtk74 2018.02.05. 14:11:07

@BéLóg: Hét gyerekünkkel, akik között a bölcsistől az egyetemistáig mindenféle korú van, és szintén hét pedagógussal (óvónőtől a gimis tanárig) a családban állítom, lóf...t sem tanultunk ötször ennyit. Kevesebb óra talán nem volt, de a tananyag most szélesebb spektrumot ölel át, és hozzájönnek azok a dolgok amiket be sem integráltak megfelelő óraszámban (mert a régit kellene megvágni hozzá) az oktatásba, de meg kell tanulni a régiekkel együtt, vagy nem fog boldogulni a gyerek. PL Internethasználat, keresők, publikálás, közösségi médiák használata, stb. Kell pedig, például, ha olvasni akarnak. Mert régen csak a könyvtári katalógus volt bilétákkal, és sokszázassával bekötött nyomtatott papírlapok a polcokon borítókkal, most pedig MOKKA, EUROPEANA, Arcanum, stb. Ugye ismered ezeket? Ma már kell, ha olvasott ember vagy. Na meg persze a saját könyvtáradnak is ott van a honlapján a katalógusa (jobb esetben). Nem a cédulákat lapozgatva keresel szerző-betűrendben, vagy ha nagyon ott vagy a szeren, akkor ETO szerinti besorolás alapján, hanem akár otthonról, vagy a buszon, telefonon át, online katalógusban keresőszavakat megfelelően beírva, és szerkesztve. Ez nem zárt tudás mint az évszámok magolása , hanem kompetencia, találati halmazokra, előre nem gondolt lehetőségekre is engedékeny keresések. Napi szinten járok könyvtárba, én is a diplomások sorát gyarapítom. A gyerekeink sportolnak, edzenek jól tanulnak, és dolgoznak amikor kell. Zenélnek, és meglehet hogy közülük néhányan kevesebb népdalt tudnak nálad, nálam és korunkbelieknél, de akad amiben ők okosabbak, tájékozottabbak, akkárcsak kortársaik, ha pedig ezt nem ismerjük el, azzal nem róluk állítjuk ki a bizonyítványt. Magunkról. Ha oktatni akarsz valakit, pláne kioktatni,ne felejtsd el, hogy neked is mindig lesz mit tanulni. És nekem. És mindenki másnak. És igen, éssel nem kezdünk mondatot. :)

Éhesló 2018.02.05. 14:12:38

@Netuddki.: attól tartok összekeversz a családod valamelyik tagjával.
Ez alapos hiba.

sas70 2018.02.05. 14:12:47

@Sir Galahad: A riporter szakmai nulla volt és amit csinált, az szakmailag értelmezhetetlen, annyira színvonaltalan szar! Csak annak a tv-nek a nézői nem várják el a színvonalas munkát, az információ szerzést, csak a pszichikai megerősítést, torz világnézetükben.

_z_ 2018.02.05. 14:12:52

@teéjesenmindegy: "HOgy hülyeség a fizika, a kémia meg végül is minden más is.
Aztán amikor belekérdezel, hogy vajon lehet e sósavat inni, meszesgödörben fürdeni akkor rájönnek, hogy lehet, hogy mégsem olyan hülyeség. Vagy hogy az autó a lejtőn legurul..." Latod te a lenyeget, csak nem tudod hogy latod :). Pont ez az, hogy nem a szaraz lexikai reszt kene sulykolni, hanem megmutatni, hogy milyen gyakorlatban hasznos probelmakra ad valaszt a fizika, kemia, stb. Kicsit fals pelda, mert mar föiskolai tananyag volt, de: Utaltam a matekot, derivalas, integralas, diff-egyenletek. Aztan belefutottam egy olyan gepeszeti problemaba, ahol egy nyomaseloszlas maximumot pont ezekkel oldottam meg. Na akkor mar örültem neki, hogy anno tanultam. De nem lett volna egyszerübb ilyen problemakon kereszül tanitani, es egyböl ravilagitani a hasznosagara?
"de mondd már el, hogy mégis mit kéne kihagyni!" Egyreszt lennenek ötleteim, de inkabb nem is mondom, mert nem ertek hozza. De van akinek ez a dolga, ezert kapja a fizeteset, hogy megoldja ezeket a problemakat... Masreszt meg sajnos nem ez az elsödleges kerdes: Teny, hogy vannak olyan dolgok, amik szüksegesek a mindennapi boldogulashoz. Teny, hogy ezek idövel valtoznak, bizonyos dolgok jobban elöterbe kerülnek, bizonyosak hatrebb. Teny, hogy egy nap 24 orabol all, ebbe bele kell fernie az iskolanak, azt otthoni tanulasnak, alvasnak, es a jateknak is (mert gyerekekröl van szo!). Tehat nem onnan kell nezni, hogy mit kene kihagyni, hanem onnan, hogy mit nem lehet kihagyni. Igy priorizalva fell kell tölteni a rendelkezesra allo idökeretet, es ami kimaradt, az sajnos kimaradt... Ettöl meg ha valakit pont a kimaradt dolgok erdekelnek, lehetne belöle valaszthato ora, szakkör, akarmi is.

Baaah 2018.02.05. 14:13:02

Azért ez a troll felvonulás egy ilyen blogon elég megtisztelő gratulálok, éberség elvtársak, éberség!

Boycie 2018.02.05. 14:16:26

Néhány éve (amikor Angliában éltem és ilyeneket néztem) a BBC vasárnap délelőtti politikai "beszélgetős" műsoraiban beszéltek így a riporterek a meghivott politikusokkal, egyszer pl a pakisztáni miniszterelnökkel. Szegény egyetlen mondatot nem tudott nyugodtan végigmondani, an "anchor" folymatosan párhuzamosan beszélt és elég hangosan, mondhatni párhuzamosan orditottak vagy 10 percig... nagyon informatív volt... az "anchor" szerint az volt a téma hogy a pakisztáni miniszterelnök egy rohadt illiberális diktátor és a kurva anyját. BBC az etalon.

Amator 2018.02.05. 14:20:35

@Sir Galahad: Sejtettem, hogy kb. ezt fogod válaszolni, én sem engedtem volna az enyémet. Egyébként miért ne lehetett volna elmagyarázni a riporternek, hogy a srác mennyire hülye ?
Ehelyett megpróbálta lealázni, szinte minden mondatával. A srác meg néha köpni nyelni nem tudott, hogy mit keres abban a stúdióban egy ekkora tahó felnőttel. Szóval nem a srác jött ki rosszabbul ebből a csörtéből, és szerintem hülye sem volt.
Az oktatással kapcsolatos véleményeddel abszolut egyetértek, éppen ezért lehetne már egy normális oktatás politika, normális emberekkel, akik jó irányban indítanák el a folyamatokat.
Ugyanez igaz az egészségügyre is, ott sem lehet az orvosokra bízni a megoldást. ( kecskére káposztát ).

IdomitottFoka 2018.02.05. 14:21:11

@teéjesenmindegy: "nekem az egyik pont levezette, hogy teljesen hülyeség a fizika, a kémia, meg a történelem is. Ja, meg a könyvek úgy általában"

Tehát ennyit ért el a jelenlegi oktatás. És nincs baj vele?

Olliék 2018.02.05. 14:21:13

2016-ban dobtam egy emelt érettségit,gondoltam elég nagyok a gyerekek,már mehetek fősulira. A 80%-uk másnapos volt, 20% meg pont leszarta hol vannak.
Bezzeg a mi időnkben.:D mi az írásbeli alatt piáltunk,nem előtte éjjel.
A viccet félretéve. Mi annó ha hazamentünk a suliból,tanultunk. Könyvtári óránk is sok volt. Szombaton meg kizavartak minket a szabadba!!!!
A most 15 gyerekemnél nethibát kell szimulálnom,hogy fényhez jusson. A töke tele van,hogy délutánonként megnézem a háziját, mert nem árt,ha én is frissítem az agyam.
Nem az oktatás hibája hogy a gyerek is meg a szülők is a fészbúkon lógnak amint van egy szabad órájuk. És az a gondolkodás is súlyos probléma,hogy a gyerekek csak az iskolában kell hogy tanuljanak,mert ez a tanárok dolga.
Egy súlyos napkitörés, és ezek a gyerekek elvesznek.

neko1967 2018.02.05. 14:21:46

@Éhesló:

Pokorni mint szdsz.....

Nem tudom, mit tolsz, de nagyon kemény cucc lehet.....

Glázser Bozsó 2018.02.05. 14:23:36

@Éhesló: Ezt melyik bullshit generátorból szedted???

Éhesló 2018.02.05. 14:23:44

@wrstjnethn: eltérő státuszú emberekről írsz.
Az egyik egy valamiféle "diákparlament" szóvivőjeként definiálja magátami felénk azt jelenti, hogy valahány gyermek megválaszt holmi "diákparlamenti" képviseletet, akik pedig saját kedvük szerint megválasztanak maguk közül tisztségviselőket felhatalmazzák őket tetszésük szerint.
Amit nem sikerült megtudnunk a hetek során az az, hogy kik, mikor, kiket választottak meg és milyen szervezet keretében, milyen éljárások során?
A választások eredményei egyhangúak voltak, vagy vannak a "parlamentben" olyanok is, akik kisebbségi véleményt képviselnek a szóvivő álláspontjával szemben?
Kollektív és egyhangú döntés volt-é a németek pénzét elfogadni és beállni a politikai adok-kapokba a választási kapmpány kezdetekor, ellenzéki pártok farvizén evezgetve?

A kérdező fél, beszélgetés másik résztvevője, egy alkalmazott, egy hétpróbás médiapatkány, akit a tulaj engedélyével állít munkába a főnöke és lehet pont azt vette meg tőle, amit ott nyújtani képes nap nap után. Mivel a saját pénze, a tulaj azt a vérebet teszi oda, tűri el, amelyiket csak akarja, míg törvényt nem sért.
Törvénysértést a poszter sem kiáltott, tehát feltétélezhető, hogy a "szóvivő" mérte fel rosszul az erejét és a tehetségét, amikor elfogadta a meghívását.

Remélem érthető a különbség. :)

Baaah 2018.02.05. 14:24:39

@neko1967: alternatív valóságot mint oly sokan közülük

Éhesló 2018.02.05. 14:27:59

@Sir Galahad: tökéletes és tömör diagnózis.
Kár, hogy a poszt nem erről szól. :)

dtk74 2018.02.05. 14:29:16

@Olliék: Te pedig itt kommentelsz. Pedig a Facebookon is lóghatnál, ugyanez a képernyő :)

A régi mondás jutott eszembe, miszerint nagypapa annál jobb tanuló volt az iskolában, minél öregebb lesz. Nekem nincs mit szégellnem azon, hogy lenne mit szégyellnem, mert lógtam, betegséget szimuláltam, be is rúgtam néha, igaz azt már gimi után, még pad alá is estem pedagógia előadás közepén, olyan részeg voltam még délelőtt is. Azért abban a félévben egy négyesem volt, pont a pedagógia. A többi ötös. Ment ez régen is egyszerre, élet, buli, taulás, munka, és megy most is. Nem, gépek, nem hülyék, nem csecsemők. Emberek. Fiatal emberek.

dtk74 2018.02.05. 14:30:36

@lblog: Utoljára 14 éve, két OKJ középfokú végzettség kedvéért, kitűnővel. Előtte időrendben általános kitünő, gimnázium négyes átlag, 8 év, három különböző szak felsőfokon, minimum négyes átlag. Egyszer buktam is, fizikából, még gimiben. Félévkor. Év végén négyes lett, jót tett a pofon :)
A mai oktatásra pedagógus családtagok mindennapjain, és teljes oktatási spektrumot átívelő korosztályi megoszlású hét gyerekünkön keresztül látok rá. Jól vagy rosszul, fene tudja.
Értékelni nem szeretnék, mert látok jó és rossz példákat, na meg az értkelés egy számából nem derülne ki hogy technikai, tárgyi vagy személyi oldalra vonatkozik. Fals lenne.

Éhesló 2018.02.05. 14:31:24

@neko1967: ezért köszönet jár. Azt hittem ilyen (már)nincs. De van és ennek őszintén örülök..

Melee 2018.02.05. 14:32:14

@BéLóg: Az ötször ennyit kellett tanulni kifejezés már kapásból megmutatja, hogy fogalmad sincs a mai tananyagról. Napi egy tanórával volt kevesebb, és átlagosan feleannyi házi feladat, mint manapság. A különóráid meg rád tartoznak, miként a maiak különórái meg rájuk. Te pedig 16 évesen lószart kaptál a munkádért nem pénzt, hacsak nem a családból valaki finanszírozta mindazt amit megvettél, nevelő célzattal dolgoztatva, hogy ne csak úgy odaadja pénzt, mert akkor nem becsülöd meg. Arányaiban sokkal jobban és megbízhatóbban megfizetik a mai diákmunkát, mint az akkorit.

@teéjesenmindegy: Anno nem tanultunk számtechet, viszont kétszer annyi technika óra volt. Szóval a számtech tantárgy bejövetele nem indokolja az óraszám növekedést. Megjegyzem, manapság számtechből olyan baromságokat tanítanak, hogy melyik chipnek hány lába van (meg hasonlók), amit 50-ből egy informatikus ha tud, már sokat mondok. Annak mi is az értelme, és miért kell tanítani?
Nyelvet akkor is tanítottak, pont olyan rosszul, mint ma.
Anno pont az általad említett sav-lúg kérdésekre helyeztek nagyobb hangsúlyt, és kimaradt a háromdimenziós atommodell részleges bemutatása, amitől a gyerek teljesen jogosan úgy áll hozzá a kémiához, hogy az hülyeség. Egyszerűen azért, mert az az ismeretanyag nem 13-14 éveseknek való. Gimnázium 3. osztályában harmadekkora terjedelemben venni lenne jó és hasznos, a részletes ismertetést meg megkapnák azok, akik olyan irányba tanulnak tovább. Nem vennék el a kedvüket a tantárgytól, és odafigyelnének arra, aminek valóban hasznát veszik.
A valahogy minden gyereknek van ideje faszbúkozni megjegyzésedhez meg annyit, hogy ez a tipikus idióta illiberális maszlag. A faszbúkozás a gyerek szabadidejéből megy el, ami neked is és másnak is volt anno. Azt várnád el, hogy egyik gyerek se faszbúkozzon, mert nincs egy perc szabad ideje sem? Szerintem jó lenne, ha nem faszbúkoznának, de nem azért, mert nincs idejük, hanem azért, mert azt károsnak tartom rájuk nézve.

neko1967 2018.02.05. 14:37:46

@Éhesló:

@neko1967: olyan mélyre merültél, ahová már csak az ápolóid követhetnek, én nem.

Azt még búcsúzóul az orrodra kötöm, hogy a 2006 óta bekövetkezett (alapos) változások nem ok nélküliek és nem "trollok" okozzák, hogy a kedvenceitekkel é a rögeszméitekkel elbuktok minden országos választáson, hanem az az elmebeteg és valóságtagadó hozzáállás, amit itt ezzel az irományoddal is képviselsz.

No pá!
Vidám merülést, április 9-én folytatjuk. :)

Honnan írsz, Viktor, Grázból? Megengedték az ápolók?
"elmebeteg és valóságtagadó hozzáállás"

A valóság az hogy elmebeteg és/vagy bűnözők irányítják az országot, akik még gyávák is! Menekülnek a viták elől mint Szilárd Széll Bernadett elől, egyetlen vitára sem mernek kiállni, se komoly újságírók elé!

Valóság tagadás?: " A kórházaknak heti két jó hírt kell magukról küldeniük"

Na ez a valóságtagadás bolsevik fiú (vagy lány)!

Mikrobi 2018.02.05. 14:44:44

Az egész cikk egy rosszindulatú fröcsögés, úgyhogy az egyharmadáig olvastam, csak arra reagálok: hogy az oktatás rossz, annak nem a riporter a demonstrálója, hanem az a gyerek, aki nem képes egy olyan mondatot összehozni, amiben a helyén van az alany, az állítmány és a tárgy. Így valóban jobb lenne, ha inkább tanulna, ahelyett, hogy beleveti magát a politika mocskába. Ha viszont beleveti, akkor számítson rá, hogy úgy fognak vele bánni, mint minden politikussal: megkeresik a gyengéit.

colonel Tigh 2018.02.05. 14:45:34

@Éhesló: "Ettől még a megállapításaim igazak: nem kell tizenévesen, a választási kampányba fejest ugrani, de ha már megtette, akkor nem kell megsértődni, ha ezt a partnerek, ellenfelek névértékén kezelik, mint azt a médiapatkány is tette és feltörlik a felkészületlen, alkalmatlan és tudatlan agitátorral a padlót. "
Részben igazad van, de -és ez egy nagyon nagy de-, létezik egy olyan dolog, hogy kultúra. Léteik olyan is, hogy politikai kultúra. Ami lehet akár ilyen is: www.youtube.com/watch?v=emKIIv2_cNI (ukrán parlamenti bunyó, ott ez abszolút rendszeres, hétköznapi). Gondolom érted mit akarok mondani. Nem kell csodálkozni, hogy hol tart ez az ország, ha pl te is ezt tartod normának, ahogy a sráccal viselkedtek. Nem, ez rohadtul nem természetes, és tök mindegy, hogy kampány van. A kérdező -ahogy fogalmaztál- "egy hétpróbás médiapatkány", erkölcs- és gerinctelen okádék főnökkel. És ennyi, vége, konyec, fin, itt nincs semmiféle de, end the story.

GaryBird 2018.02.05. 14:45:47

Kedvem támadt megnézni a szóban forgó riportot miután elolvastam a cikket.
Valóban provokatív, agresszív figura.
NEM Velkovics Vilmos, hanem ez a srác.
Valószínüleg azért nem lennék én sem jó riporter mert meglepő módom én is elvárnám hogy a kérdésemre válaszoljanak.
Ha nem menne mert belefutnék egy Gyurcsány szintű demagóg f..-ba akkor eldöntendő kérdésekre szoritkoznék amit meg lehetne válaszolni igen/nem-el.

Éhesló 2018.02.05. 14:45:50

@neko1967: bármely meglepetést is okoz számodra, nem mindenki lécelt le gabrielláékkal, volt aki maradt.
A besúgófi pont ez tette.
Teszi is míg teheti.

maretz 2018.02.05. 14:48:21

@Stenonis: Szerintem az átlag kicsit jobban növekszik Magyarországon, mint Finnországban... összekevered a növekedést (flow) az adott állapottal (stock).

A népesség Finnországban pedig a harmadik világból érkező bevándorlók miatt nő. Finnországban a teljes termékenységi mutató 2010-ben 1,87 volt, mára 1,65, Magyarországon 2010-ben 1,25 volt, mára 1,45. Akkor melyikünk is halad jó irányba? A magyar oktatás valódi kudarca, hogy -- veled egyetemben -- ezt az 4 egyszerű számot kevesen tudják értelmezni.

A jövedelmi egyenlőségeket pedig pont nem nagyon van hova csökkenteni Magyarországon: a GINI koefficiens Magyarország esetében 28,2, Finnország esetében 25,4... az EU-átlag 30,8. Kár lenne ennek a szocialisztikus baromságnak alárendelni az oktatást. Inkább a kelet-ázsiai modellből lenne érdemes tanulni, akik elárasztják a világot manapság tudósokkal, kutatókkal, mérnökökkel.

Éhesló 2018.02.05. 14:51:45

@neko1967: nem értünk egyet, de az Orosz Lászlós videókért nagy köszönet jár!
Béke legyen veled!

neko1967 2018.02.05. 14:54:35

@Éhesló:

Pokorni nem tehet arról, amit az apja tett! De arra kíváncsi lennék, mit mondana Simicska egy-két egyetemi haverja beszervezéséről....
Nem akarom védeni Simicskát, de igen utálja az oroszokat, és ezt a javára kell írni. Ellentétben néhány kormánytaggal....

Szakmailag pedig a politikai ellenfelei is elismerik! Ugyan ilyen volt Ángyán József is! Ő is eltűnt......

Ha a valamikori néphadseregre azt lehetett mondani, hogy "hősi-halott képző", akkor a jelenlegi oktatásra - főleg a szakképzésre - hogy rabszolga képző!

2018.02.05. 14:55:05

@GaryBird: ja, Orbán is mit bírt válaszolni a veje hirtelen meggazdagodását firtató indexes kérdésre Ausztriában? Hogy ő nem foglalkozik üzlettel.
Vérlázító.

Olliék 2018.02.05. 14:57:30

@dtk74: ": Te pedig itt kommentelsz. Pedig a Facebookon is lóghatnál, ugyanez a képernyő :)"

De nem ugyan az a színvonal.

sas70 2018.02.05. 15:00:27

@Olliék: "Egy súlyos napkitörés, és ezek a gyerekek elvesznek."
Egy súlyos napkitörésben nem a gyerekek vesznének el, hanem leállna az ország.
Te min dolgoznál, hogy bankolnál, hogy vásárolnál, de lehet még utazni sem tudnál, ha a számítógépes rendszerek leállnának!
Persze számolhatnánk még mindig abakusszal, mert az nagyon gyors és egy százezer cikket tartalmazó raktárban, papír raktári kartonokon vezethetnénk tollal, a ki és bemenő tételeket.

Azt kellene tudomásul venni, hogy nagyon más világban élünk és az oktatásnak, ehhez kell igazodnia. Mert miért nem tanulunk akkor az iskolában nyilat, nyílhegyet készíteni, vagy miért nem tanulunk, vadászni?

GaryBird 2018.02.05. 15:02:32

@Colonel H. Stinkmeaner: Pontosan. Nekem teljesen mind1 kit kérdeznek a qrva kérdésre válaszoljon. 10-ből 9 esetben nem ez történik.

elvis56 2018.02.05. 15:10:01

Beszélik ez a Vilmos riporter egy MEGÉLHETÉSI PRIMITIV GERINCTELEN SEGGNYALÓ.Ráadásul meleleg.Gratula ECHO.

sas70 2018.02.05. 15:17:30

@Olliék: Erre a problémára akkor nulladik órai testnevelés vagy a hittan a megoldás?

neko1967 2018.02.05. 15:19:22

"Hoffmann Rózsa szerint nagyon fontos a diákok véleménye, ezt képviselte oktatási államtitkárként is"

Ez az igazi alternatív valóság!

lblog 2018.02.05. 15:29:24

@dtk74: Örülök, hogy az oktatásra rendesen ráláthatsz, és annak is, hogy a válaszaid minősége normális személyiségre vallanak. Én csupán azt gondolom, hogy míg az emberek itt kiadják a dühüket egy amúgy felesleges kezdeményezés kapcsán (mivel nem lesz látható eredménye), addig inkább csak fel kellene tenniük a kérdést, hogy mennyire ismerik a tényleges oktatási rendszert, annak a tananyagát, oktatóit, épületeit, minőségét - szóval ismerik-e pontosan az oktatást, vagy csak egy képzetet, amit a saját iskolai éveiken és utcai/internetes tapasztalataikon keresztül látnak egyoldalúan.

Kérdem azt, hogy a mai oktatóktól miért nem várják el, hogy együtt fejlődjenek a világ és a diákok fejlődésével? Nem az oktatókat szólom le ezzel, csupán én azzal kezdeném a színvonal emelését, hogy több lehetőséget biztosítanék a tanároknak, hogy a kötelező tananyagot saját lehetőségeik szerint adják át, viszont úgy, hogy igénybe tudják venni a mai elvárt technikát (mobil, Net, kreatív ismertetés, stb.). Egy mai felgyorsult fiatalt egyre kevésbé köt le egy tankönyv, egy mai egyetemistát pedig talán nem 20, 30 vagy még öregebb tananyagból kellene tanítani, hanem a jelen kor kihívásait figyelembe véve az oktatóknak fejleszteni önmagukat, hogy a diák felnézhessen rájuk (na persze ez a diákok értelmi szintjétől is függ).

Éhesló 2018.02.05. 15:33:12

@neko1967: a besúgófi esetében az elismerés annak szólt, hogy a magyar féle libsi mocskot támogatta, míg tehette.
Szerencsére hamar leszerelték onnan.
Arról pedig, hogy kit mennyire terhel a családi múltja, sokat mesélhetnének a kulákok és más reakciós elemek, pl. honvédtisztek gyermekei, unokái, nem kevésbé a nácik leszármazottai.
Én nem csípem a kettős mércét.
Vagy ezt sem, vagy amazt sem.
Mivel ezt igen ,amazt is igen. :)

Karaya 1 2018.02.05. 15:33:25

Velkovics "Akhilleusz kalandjait, az Odüsszeuszt" Vilmos a jogvégzett műsorvezető...
Egy üveg kisüsti pálinka volt a felvételi követelmény?

Olliék 2018.02.05. 15:38:00

@sas70: Neked nem volt nulladik? Nekem nem. Mert sportiskolába jártam, a napom reggel 6-kor kezdődött, amikor mindenki más még alud én 6-kor már úsztam. Ugyan úgy 6-7-8 órám volt, utána megint edzés. Este a házi összecsap, szombaton játék,csavargás,vasárnap tanulás. Ha ma lennék gyerek anyám a délutáni edzést nem engedné.
Csak az oktatásra lőcsölni a hibákat felelőtlenség. A gyerek dolga a tanulás, a tanár dolga az oktatás, a szülő dolga az életre nevelés. Ha egy hibádzik, bukta a rendszer.

maretz 2018.02.05. 15:42:54

@neko1967: Semmiféle alternatív valóság nincs itt... valószínűleg a _valódi_ diákok véleményére kíváncsi, nem néhány száz önjelölt véleményvezérre, akit a baloldalról pénzelnek...

2018.02.05. 15:44:58

Csak egy pattanás ez a diák tüntike, pár sejt begyulladt a szervezetben.
Jönnek a limfociták és lerendezik.

Szóval, nyugi nem történt semmi komoly, mert nincs társadalmi alapja a hangoskodásnak.

Egyébként, elég megnézni a képeket róla...
Még viccnek is gyönge a történet, nemhogy politikai eseménynek.

Elúszott ez a libsi hiszti és remény is.

Kérem a következőt!
Röhögni akarok még...

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 15:45:40

@neko1967: hihetetlenül jó!... sokan jelzik a lexikális "tudás" szükségességét, ok... szerintem a történelmet, a múltat is csak úgy lehet megérteni, hogy a folyamatokat, azok kiváltó okait és az azokra adott válaszokat teszed vizsgálatod tárgyává... ha csupán az évszámot tudod, azzal nem értesz meg semmit, az csak egy nyers adatbázis... gondolkodni kell megtanítani a gyerekeket (a hozzászólások alapján a nem gyerekek jelentős részét is), s szerintem az megtanítható... a többi meg morális ügy (ki mint vélekedik a jó és a rossz fogalmáról, mennyire képes a többiekkel való együttműködésre [kooperációra])...

Olliék 2018.02.05. 15:46:02

@lblog: Megvizsgálhatnád a dolgot szociológiai oldalról is. Mindenhol diplomás pedagógusok tanítanak,ma már központi könyvekből, de még mindig óriási a leszakadás a vidék és a nagyvárosok között akár egy érettségi eredmény,vagy egy felvételi alapján. Ha most csipcsup holnap teljesítve lennének az elvárások, a lemaradt iskolásokkal mi lenne?
Igen,haladni kell a korral, de egyenlőre 30év mínuszban vagyunk.

baseldon 2018.02.05. 15:49:07

@neko1967: Mert rabszolgakra van szukseg a rovidtavu elemzesek szerint , de nagyon sokra, egyelore. Masokra is szukseg van, de a legnagyobbaranyban sajnos azokra. Nem vedeni akarom a rencer', de ez van. Ettol meg ez a riport nem sikerult jol, es erzesre a musor vezetoje nem volt jol osszerakva...

baseldon 2018.02.05. 15:50:48

@Olliék: Dehogy vagyunk 30 ev minuszban. Legfeljebb a fizetesek es felszerelesek tekinteteben. Csak hat az meg pont mindenre ranyomja a billogot...

Gleccsertetű 2018.02.05. 15:51:27

jaja, ahhoz nem kell okosnak lenni egy "szóvivőnek", h beleálljon egy tv interjúba, de az oktatáshoz biztos annyira ért, h teli van jó ötletekkel, és azt viszont nagyon komolyan kell venni

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 15:53:30

@elvis56: "Ráadásul meleleg"
ez mit befolyásol?... zsarolható, s ezért viselkedik így?... ha igen, azt még nem tartom elfogadható oknak a megnyilvánulására... kérje a nyilvánosság védelmét amiatt, hogy szexuális irányultsága okán őt a minden embert egyformán megillető, veleszületett jogaitól meg akarják fosztani...

sas70 2018.02.05. 15:53:56

5,45-kor már beengedtek bennünket az uszodába, pedig hivatalosan csak 6-kor nyitott. Én választottam magamnak a sportot, semmi kényszer nem volt benne, amikor úgy gondoltam pedig váltottam!

Azt viszont, hogy hülyeségeket is, be kellett magolni, nem én választottam. Elviseltem, de szenvedtem és megutáltam. Szóval nem volt jó.
Ha lehetne jól, jobban, akkor miért ez van még 35-40 éven át?
Felnőttként csak olyan szolgáltatásért vagyok hajlandó fizetni, ami hasznot hoz, segíti a munkámat, vagy új élményt, információt ad.
Mégis mennyibe kerül az nekem, hogy a gyerekeimet, rosszul, korszerűtlenül, használhatatlan dolgokra tanítják? És eltűrjük? Ne tegyünk ellene? Fogadjuk el, hogy régen is szar volt, most legyen szar?
Ettől őrültem meg a szocializmusnak nevezett rendszerben, hogy értelmetlen dolgokat, óriási energiabefektetéssel, sokszor használhatatlan szar módon kellett csinálni! Vinni a gömböt és gurítani a kockát, ahogy a régi mese szólt.
Most ugyan azt csináljuk? Ez normális?

Olliék 2018.02.05. 15:54:09

@baseldon: Na ja. Én mondjuk elsőre maximalizálnám az osztálylétszámot 15-re,és megszüntetném az integrált osztályikat.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 16:01:44

@Sir Bates dö Hól:
"ha csupán az évszámot tudod, azzal nem értesz meg semmit, az csak egy nyers adatbázis."
Idefigyelj bazmeg! Mutass már egy törikönyvet, ahol az évszámok egymás alatt felsorova vannak, és semmi szöveg köztük! Nem nyers adatbázist tanulnak bassza meg, hanem történelmet, a folyamatokat. Viszont ahhoz hozzátartozik az is, hogy a mohácsi csata nem 3 hete volt. El kell, hogy tudja helyezni a térben is az eseményeket is meg az időben is, mert egyébként majd jön a teljesen jogos kérdés, hogy II. Lajos miért nem hívta be a NATO-t.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 16:03:31

@sas70: "Mégis mennyibe kerül az nekem, hogy a gyerekeimet, rosszul, korszerűtlenül, használhatatlan dolgokra tanítják? "
Mondd már meg te is, hogy mit kell kihagyni a tananyagból. Mert valahogy nem veszem észre a gyerekeken azt a hatalmas lexikális tudást, amit annyira hangsúlyoztok, hogy mennyire nem kell.

lblog 2018.02.05. 16:06:57

@Olliék: Ebben teljesen igazad van, nagyon komoly nem csak a városi-vidéki iskolák, vagy akár városi-városi iskolák közötti minőség különbség, de az emberi hozzáálláson sem lehet változtatni, ami alapból megakadályozza az oktatás fejlesztését. Ha csak a felsőoktatásra gondolunk: amíg sokaknál az a mottó, hogy csak görbüljön és nincs következménye a nemtanulásnak, addig nem beszélhetünk igazán minőségi diplomákról sem. (Akinek nem inge, ne vegye magára.) De egy komolyabb tőkebefektetéssel, folyamatos iskolafejlesztéssel és állandó párbeszéddel 10 év alatt a különbségek szépen lecsökkenthetőkké válnának.
Mi lesz azokkal, akik ebből kimaradnak, épp az átállás előtt vagy épp akkor tanulnak? Sajnos mindig van, aki rosszul jár. De ha az ország érdekét nézzük, akkor viták helyett lehetett volna tenni, csak mivel nincs benne se pénz, se érdek, így a választási ígéretek után sosem történik semmi.

(Rövid anekdota: Amikor azzal kampányolt egy HÖK vezetőbeosztott, hogy ezt meg azt fog tenni, ha újra megválasztják, akkor megkérdeztem tőle, hogy az elmúlt 2 évében mégis mit csinált? Erre az volt a válasz: ilyen a kampány...)

teéjesenmindegy 2018.02.05. 16:12:12

@Melee:
"Egyszerűen azért, mert az az ismeretanyag nem 13-14 éveseknek való. "
Haló! Vannak akik abbahagyják az iskolát a nyolcadiknál. Pont arra épül az egész modell, hogy a középiskola már nem kötelező. Ergo, annak is legyen némi fogalma a világról aki 16 évesen elmegy dolgozni. Azért van biológia is meg kémia is meg fizika is.

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 16:18:56

@teéjesenmindegy: absztrakció, asszociáció, komplexitás a gondolkodás során... ezeket a képességeket lehet fejleszteni, ne add fel... én sem megaagy vagyok, mégis megy az értő olvasás és a kritikus gondolkodás, tudod használni a klaviatúrát, az írott szöveget tudod dekódolni, hajrá! innentől már csak rajtad múlik... én drukkolok, hisz nekem is jobb gondolatokat cserélni mással, mint mindig hirigelni...

Treff Bubi 2018.02.05. 16:19:08

@Bravehearth: Igazad van, létezik olyan helyzet, amikor értelmesen el kell magyarázni, hogy nem vagy hajlandó a beszélgetést folytatni. A gyerek nyilván még kezdő a témában, ha továbbra is a közéletben dolgozik, remélhetőleg belejön majd. Én az egész csapatra gondoltam, hogy legyen szint, ami alá nem mennek le.

Thomas Dantes 2018.02.05. 16:38:50

A dolog működik, hisz a hozzászólások bizonyítják. Azért alázta meg, mert megteheti. Mert nálunk a többség úgy van vele: kuss hülyegyerek tanulni kell nem tüntetni. Meg, Soros és migránsok és gyurcsány. Illetve, a diákok csak lógni akarnak.
és persze az elmaradhatatlan Nekem is rossz volt diákként most is rossz, másoknak se legyen jó
Így gondolkodunk. Hiszen, micsoda felháborító gondolat, hogy egy fiatal szeretné magát jól érezni, szórakozni is, miközben te , te elbaszott proli, te nem szórakozol jól. Akkor másnak se lehet. Hsz én ennyi meg annyi órát dolgozok!

Én amúgy 12 órát dolgozok...csak mondom, vasárnap is, szóval kuss akkor mindenkinek, enyém az ultimate érv.

Mindegy, úgyse értitek meg, Ign igen, tegyétek még hozzá hogy ballipsik, és készen is vagyunk.
Lehetne, sőt kellene, az oktatásról vitázni, de...minek? Hisz ott megakad a dolog, hogy ballipsizünk egyett, és önmagában hiteltelenítjük el a diákokat hogy csak bulizni akarnak és nem tanulni meg videojátékozni! (ja, a szar videójáték, mennyivel jobb felnőttként hazamenni, ledögleni a kanapéra sört inni és meccset bámulni)

Értjük ügye? Ha az ellenfelet személyében tesszük tönkre, már nem kell vitatkozni sem vele.

Jó mindegy, ide is többségében a fideszesek írnak, szóval...tudjátok mit? Soros. Haladjunk, legalább az a tudat boldogít, a ti kölykeitek jövője is el van baszva. Még ha jól tanul is, még ha diplomát szerez is, mert a diplomája egy nagy szart ér, mert a magyar oktatás is nagy szar.
Illetve, majd ti is fogtok kerülni magyar kórházba, ahol nem lesz orvos, nővér kötszer, gyógyszer...

de amúgy Soros. Mert hát Soros. És Gyurcsány . És ballipsik. Meg Soros.

Éhes Ió 2018.02.05. 16:41:29

@Thomas Dantes: Igen megteheti. Sajnos. Még gimis voltam amikor először kimentem a Pride-ra. Ez kiderült és a tanár, emberi méltóságomat semmibe véve, kiteregette az osztály előtt hogy homoszexuális vagyok.

Éhes Ió 2018.02.05. 16:45:14

@neko1967: Miért? Pokorni kőkemény liberális, besúgó apukával, mi lenne más mint eszdéeszes?

ősirománszokás 2018.02.05. 16:46:37

Véleményem szerint a riportert nem nagyon kellene semmilyen médiumban foglalkoztatni; elfogult volt, lekezelő. Eleve egy tizenéves kamasszal nem feltétlenül kellett volna ilyen stílusban kommunikálnia; a riportalany ennek fényében egész jól szerepelt, nem volt könnyű dolga. Az végtelenül elszomorító, hogy a pártpolitikára akarták felfűzni a riportot, a kérdések meg egyenesen vérlázítóak, sokat elárul az illető demokrácia felfogásáról. Az én demokráciaértelmezésemben a 0,01%-nak is van véleménye, meg az 1%-nak is; annak ellenére is ha nem érvényesül, ezt főleg egy médiamunkásnak nem kéne elvitatni senkitől. A számokkal való dobálózás sem tetszett, 15-16 év felett már azt gondolom eléggé felnőtt ahhoz egy diák, hogy vitaképes legyen, foglalkoztassák ilyen témák, alatta nem hiszem hogy jellemző vagy elvárható. Ha a diákság ezen részét nézzük, akkor becslésem alapján 1-200e diákról beszélünk nem 650e-ről.

Másrészt tapasztalom, hogy az oktatási rendszer bachelor szintig minimális hasznos tudást biztosít (szakközép iskolák lehet hogy ebben jobbak, de ott is vannak kétségeim). Azt hogy ezt milyen elvek mentén, és hogy kellene szervezni másképp, nem feltétlen a diákságnak lenne a feladata, akinek viszont a feladata az látványosan kudarcot vallott. KLIK, tankönyv-gondok, ésszerűtlen központosítás, egyes egyetemek legyalulása, források csökkentése az utóbbi 8 év erről szólt. 8 év alatt ha nem is lehet megreformálni egy rendszert, de irányba lehet állítani; azzal szerintem sokan egyetértenek hogy az irányba-állítás megtörtént és az irány nem jó. A problémafelvetés ezért azt gondolom hogy jó, finoman szólva sem konform a mai oktatásunk azzal amire szükség lenne. Egy rossz irányba mutató rendszer felelőseként én meghallgatnék minden véleményt, beleértve a riportalanyét is.

Azzal viszont nem biztos hogy egyetértek, hogy ennyi idősen ez a legfontosabb küldetése egy kamasznak; ilyenkor vannak fontosabb dolgok is. Nagyon sok kár született már abból, hogy iskolapadból kikerült fiatalok elhitték magukról hogy értenek mindenhez, nem kell messzebb menni, a jelenlegi kormányunk több tagja is igen kevés kárt tett a polgári foglalkozásokban.

élveteg 2018.02.05. 16:54:28

Atya világ Micsoda koravén ez szegény srác

Kánikula 2018.02.05. 17:17:20

@BéLóg: "A mai napig több verset tudok kívülről"

oszt mire mész vele? Szavaló vesenyen indulsz vagy mi?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.05. 17:26:19

@ősirománszokás:

Kicsit olyan volt mint a ballibek.

Semmilyen különvéleményre nem volt fogékony, és valóban nem volt kellően átérző a ballib provokátor marhaságaira.

De jogosan felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívül röhejes, ahogy ez az alig 1%-ot képvielő szervezet próbál mindenki nevében fellépni, és erőszakosan agitálni, poltiikai megrendelésre.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.05. 17:30:04

@ősirománszokás:

Az oktatási rendszer kialakításáért a mindenkori kormány a felelős, és a pedagógusok, akik segítenek a törvény aktualizálásában.
A kormányt pedig az emberek választják.

Ha majd lógást prefereló krumplirajzolókat választják akkor majd az lesz.
Addig nem.

A diákok a tanáraikon keresztül tehetnek javaslatokat.
Illetve ha pedagógus pályára léptek, vagy politikusok lettek, és elég tapasztalatot gyűjtöttek.

De ez hogy a diákok 1%-át se érdeklő Schulcz által szponzorált provokátorok segítenek a ballibeknek választás elött hergelni, ez meglehetősen visszataszító.

Különösen azoktól, akik a "politika iskolába vietele" erllenében többször felszólaltak amikor kormányon voltak.

Kánikula 2018.02.05. 17:31:15

@maretz: Na látom megkapták. Lehet Soros inkább a kifizető. Biztos, hogy Soros a magyar gyerekeknek nincs maguktól ennyi eszük.
Kell mögéjük egy Soros vagy baloldal, hogy kiálljanak magukért, mert egyéként csak a Facebok meg a videójáték napi 2 órában az menne..

Stenonis 2018.02.05. 17:43:34

@maretz:

Vicces vagy.
1. Magyarország annyira szar hely, hogy még a 3. világbeli bevándorlók is messzire elkerülik.
2. A finek még mindig sokkal-de sokkal jobban állnak. Főleg, ha azt is figyelembe veszed, hogy Magyarországon egy régióban 2,1 a reprodukciós ráta. Szerinted Észak-Magyarországon melyik népcsoport produkálja ezt a szaporodást? És akkor te jössz a finn etnikai arányokkal.
3. Nem a jövedelmi, hanem a társadalmi egyenlőtlenségről írtam. Tudod, Finnországban csóró szülők gyerekéből, ha tehetséges, sokkal nagyobb eséllyel lesz mérnök vagy orvos, mint Magyarországon.
4. A magyar oktatás kudarca - veled egyetemben, hogy az értő olvasást nem tudja megtanítani.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 17:45:24

@Sir Bates dö Hól: Hülye vagy, az a baj. Konkrétumot mondjál bassza meg, hogy mit kell kihagyni a tananyagból. Azt értem, hogy az évszámok nem fontosak szerinted.
@Baaah: Van. És? Ja, meg van egy szekérderéknyi unokaöcsém meg hugom, akik az elmúlt 20 évben jártak iskolába, szóval van némi rálátásom, hogy mennyi az annyi. Hogy miket kell most tanulni, meg hogy egyáltalán hogyan állnak hozzá az oktatáshoz.
Elmondjam, hogy 15 éve amikor még nem volt faszbuk, addig mondjuk olvastak.

ősirománszokás 2018.02.05. 17:49:55

Nem feltétlen értek egyet a sráccal, de miért és milyen alapon vitatjátok el egy 16-18 éves fiatal jogát ahhoz hogy véleménye legyen? Attól provokátor? Aki a nagyrabecsült kormányunkkal nem ért egyet az mind soros-bérenc, vagy ballib? (ez utóbbi egyébként nem tudom tudjátok-e, de nem szitokszó, és különösen óvatosan használnám negatív minősítésként, olyan párt szimpatizánsaként, aki a többségi (oroszul bolsevik) elv alapján söpör le minden szakmai vitát.)

A demokráciának egy sajátos hibája hogy 10 analfabéta szavazata többet ér 9 nobel díjasnál; épp ezért nagyon óvatosan nyilatkoznék arról hogy 1% mihez elég vagy mihez nem (azt mondjuk a fenti matekpéldából ki lehet olvasni, hogy az az 1% ténylegesen inkább 3-6%). A jelen kormányt a szavazókorú népesség 30%-a tartja hatalmon és finoman szólva sem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a legértelmesebb 30%-a a hazai szavazóknak. Azt a hiedelmet is el kellene felejteni, hogy az oktatási rendszerünk poroszos, és világszínvonalú, mert egyik sem igaz. Kb. arra elég, hogy a gépsorra képezzünk embereket. Az meg nem egy jövőképes stratégia, max arra jó hogy ilyen szellemi színvonalú szavazók, ilyen szellemi színvonalú politikusokat termeljenek ki magukból.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 17:52:17

@Stenonis:
1. Magyarország annyira szar hely, hogy még a 3. világbeli bevándorlók is messzire elkerülik. - Hülye fasz.

3. Nem a jövedelmi, hanem a társadalmi egyenlőtlenségről írtam. Tudod, Finnországban csóró szülők gyerekéből, ha tehetséges, sokkal nagyobb eséllyel lesz mérnök vagy orvos, mint Magyarországon. - Oszt tudod miért baszod? Mert ott a csóró szülő elküldi a gyereket az iskolába, elvárja, hogy tanuljon, és nem bemegy megverni a tanárt ha valami nem tetszik neki.
4. A magyar oktatás kudarca - veled egyetemben, hogy az értő olvasást nem tudja megtanítani. - Ahhoz tudod azt kéne, hogy olvassanak. Egyáltalán. Bármit. Aztán megérteni.

Tényleg egészen elképesztő az a sok baromság amit összehordtok. Kreatívitást meg gondolkodni tudást tanítsanak. Akkor legyen kreatív valaki, amikor már mindent tud a témában. Ne addig akarjon kitalálni valamit meg újítani amíg az alapvető dolgokkal sincs tisztában.

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 18:02:28

@teéjesenmindegy: chef, nem tudom neked elmagyarázni miként számold ki mennyi festék szükséges ahhoz, hogy kövesd a szobám falát, ha nem tudsz még összeadni sem (szorzással könnyebben menne, de az is csak összeadás), így marad a tapasztalás...

(Igen, jól érzed: nem vagyunk egy szinten, de nem is akarlak felemelni, mert egy agresszív, hőzöngő alak vagy... )

Gleccsertetű 2018.02.05. 18:18:17

@Thomas Dantes: dehogy dolgozol nácikám. te olyanokat írkálsz a blogokhoz, h egyetértesz az einsatzgruppék és az ávéhás legények cselekedeteivel.

(múltkor be lett linkelve, hiába is tagadod)

hadingking 2018.02.05. 18:19:44

@teéjesenmindegy:
Meséld el nekem hogy itthon a csóró szülő hogy fogja kifizetni a plusz nyelvtanórák árát, hogy a kis poronty átvehesse a diplomáját? (2020-tól pedig hogy egyáltalán bekerüljön) Mert erősen kétlem hogy a mucsaröcsögei szagbarbárképzőben oly kiváló lenne a nyelvoktatás szintje hogy elérje a b2-t.

Stenonis 2018.02.05. 18:41:12

@teéjesenmindegy:

1. Talán azon kellene elgondolkodni, hogy a migráció iránya miért irányul Magyarországról Nyugat-Európába. És a 3. világbeli migráció is miért kizárólag Nyugat- és Észak-Európába irányul. Úgy könnyű megvédeni a migránsoktól az országot, hogy senki sem akar ide jönni, ellenben sokan mennek el.

2. Safe-space :)

3. Egy deprimált környék kis iskolájából mekkora eséllyel jut el egy szegény családból származó gyerek egyetemre? Mégha tanulni szeretne, akkor sem kapja meg azt a tudást, amit egy nagyváros közepes iskolájában megkaphatna. És ez az oktatási rendszerünk egyik legnagyobb hibája. A szar rendszert (Magyar Bálint-Horn Gábor) tovább baszták szét a fideszesek.

4. Tudod, egy rakat diák kedvét veszik el egy életre az olvasástól a kötelező olvasmányokkal. Olyan szöveget olvasatnak a diákokkal, ami teljesen idegen a XXI. századtól. Kortárs szerzők, adott életkorú gyerekeknek írt műveit kellene olvastatni, hogy egyáltalán megszeressék az olvasást. Ettől függetlenül az értő olvasás neked sem az erősséged :)
Mindent tudni egy témában? Ne fárasszál már ilyen faszsággal. Senki sem tudhat mindent egy témában. És nemcsak a kreativitással van gond. A porosz/szovjet alapokon nyugvó magyar iskolarendszer egyenesen küzd a kreativitás ellen. De a csapatban való munkálkodást és a kritikus gondolkodást nem sikerül megtanítani. Pedig a nagy hozzáadott értéket teremtő munkánál nem a bemagolt anyag felmondása szükséges.
Ha nem tudjuk megoldani a problémákat, akkor egy ideig leszünk egy nagy összeszerelő üzem. Utána meg az sem, mert a robotok olcsóbban fognak összeszerelni, mint a félanalfabéta magyar melós.

Éhesló 2018.02.05. 18:53:43

@ÉhesIó: te egy elmebeteg nicktovaj vagy, aljas szemét alak, aki megbukik sec perc, ha a karakterlapját bárki ellenőrzi.
Takarodj a fenébe!

Éhesló 2018.02.05. 19:13:08

@Stenonis:
1. jelentős bérkülönbségek vannak. Azért. Azt itt egy kommentben nem magyarázom el miként alakulhatott így, majd utána nézel ha érdekel.
A migrének a potyapénzek és extra juttatások miatt lépnek tovább. Szerencsére. Felénk se semmi amit eltolnak rájuk (az iskolásainkra kevesebbet költenek, mint a törvényeket telibeszaró illegálisokra) de nyugaton sokkal nagyobbat kaszálnak azért, ha jól hazudnak és kellően rühellnek dolgozni. No meg ott van a sok megerőszakolni való lotyó is, nem is szólva a tesóikról, akik már befészkelték magukat rég a nyugati jóléti rendszerek fosztogatására.4ez a csapat majom pél. 7000€ sápot húz hó/hó a hülye németektől a semmiért.
Ennyiért nincs az a kecskerajongó, aki ne indulna útnak még az Antarktiszról is, nem, hogy Afrikából, vagy a kies Középkeletről.
3. Deprimált környékek deviáns alakok miatt alakulnak ki. Jellemzően már az üknagyapjuk se akart tanulni, nem, hogy ők. Konkrétan egy forintot sem szabad rájuk költeni, míg saját maguk, saját magukat ki nem vakarják a szarból. A megélhetési gyerekgyártás "eredményeire" sem, mert ez 500 éve kukázott erőfeszítés és pénz, nem csak nálunk, bárhol, ahová a fene vitte őket.
4. Ezt a sok marhaságot tartogasd a saját gyerekeidnek, unokáidnak.
Szerencsére a többség nem kér belőle.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 19:53:03

@hadingking:
Tudod vannak ösztöndíjak, meg interneten ingyenes nyelvtanfolyamok is.
Baszki, mindig mindenki mást hibáztattok. Képzeld, voltak emberek a hatvanas években akik olyan szinten voltak szegények, amit jelen pillanatban el sem tudsz képzelni, aztán mégis diplomáztak, meg nyelvet tanultak.
Az esetek 99%ban pedig arról van szó, hogy a csóró szülő leszarja a gyerekét, és fegyverrel nem lehet tanulásra kényszeríteni. Mutasd azokat a csórószülő gyerekeit, akik színötösök mindenből, csak nyelvtanfolyamra nincs pénzük!

Thomas Dantes 2018.02.05. 19:55:31

@ÉhesIó: ez Magyarország. És ezért nem fog itt változni semmi. Soha. Ezért felesleges vitatkozni a sok hülyével. Úgyis csak...Soros.

Thomas Dantes 2018.02.05. 20:09:27

@teéjesenmindegy: Ja. Micsoda baromság, hogy gondolkodni és a kreatívnak lenni az hasznos.

Rá kell csak nézni azokra az országokra, ahol ez a két dolog fontos...áh, hanyatló nyugatiak. Bezzeg mi!
Nem gondolkodni hanem magolni! Nem kreatívnak lenni, hanem szó szerint vissza mondani amit a tanár mond!

Nyilván ez a jövő, ez kell ide! Okos vagy

Éhes Ió 2018.02.05. 20:10:09

@Thomas Dantes: Igen, Soros és kész. Pedig küzdeni kellene a megkülönböztetés ellen, hogy az ember nyugodtan vállalhassa a szexualitását. Ezért kellene tüntetnie a diákoknak, hogy osztályfőnöki órán beszéljenek a férfi szerelem szépségeiről is. Hogy kimehessünk a Pridera, hogy a sok elfojtott vágyuk a fiúknak megszabaduljon a bilincseitől.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:10:27

@Stenonis: 1. Mert több a fizetés. Hű de bonyolult. Tudod, egy szíria vagy irak vagy banglades után ez a menyország. Igaz, hogy ha továbbmegy még 1000km-t akkor ötször ekkora a segély. Azért mennek tovább
2. ? He? Mit akarsz? Fogalmam sincs a cigók szaporaságáról, és nem is érdekel.
3. De. Ha tanulni szeretne, akkor tud tanulni. Bazmeg, ingyen az iskola, ingyen a könyvtár, ingyé a net a faluházban. HA akar, akkor tanulhat. Nem akar. És ez a kisebbik baj. Az anyját meg apját sem érdekli, hogy tanul-e a gyerek.
4. Bullshit. Hülyegyerek, én harmadikban Rejtőt olvastam, kamu, hogy a kötelezők elveszik a kedvét. A facebook veszi el a kedvét meg az internet.

"Mindent tudni egy témában? Ne fárasszál már ilyen faszsággal. Senki sem tudhat mindent egy témában." És te beszélsz értő olvasásról mi? Na, figyelj te sötét barom!
Adott egy szakma. Teljesen mindegy, hogy a sebész vagy a kőműves. Akkor kezdjen el kreatív lenni, meg új dolgokat kitalálni meg újítani, amikor már ért hozzá. Próbáld felfogni.
Vannak újítások a sebészetben havonta. De nem a félévet elvégzett medikák találják ki, hanem olyanok, akik a régi módszert már tudják. Bebaszik, ha a kreatív kőműves a nulla tapasztalatával nem kötésbe teszi a téglát, mert úgy hozta a kreativitása.

"És nemcsak a kreativitással van gond. A porosz/szovjet alapokon nyugvó magyar iskolarendszer egyenesen küzd a kreativitás ellen. De a csapatban való munkálkodást és a kritikus gondolkodást nem sikerül megtanítani. "
Kritikus gondolkodást? Ismét mondom: akkor kezdj el kritizálni valamit, ha már profi vagy benne.

"Pedig a nagy hozzáadott értéket teremtő munkánál nem a bemagolt anyag felmondása szükséges.
Ha nem tudjuk megoldani a problémákat, akkor egy ideig leszünk egy nagy összeszerelő üzem."
Ezzel a bullshittel meg menj a faszba. A nagy hozzáadott értékkel milyen magyar ipart rittyentesz, te nyomorult? Azt hiszed, hogy azért van indiában meg kínában annyi összeszerelőüzem, mert nem tanultak? Lófaszt mama. Le van osztva a világ, a tőke meg ezt a szerepet dobta ki.

dtk74 2018.02.05. 20:10:43

@lblog: A mai diákok holnap oktatói. Pl a magyar-töri szakos fiunk, aki ha kompetencialapú oktatást kap ma, akkor holnap is nekik kell kitalálni hogyan is kellene ezt csinálni, hogy jobban tegye a dolgát azoknál, akiktől ő tanult. Má régen változtatni kelett volna a poroszos fegyelmezési és értékelési rendszeres, a zárt -kész tudás átadására alapuló felfogáson. Ma már nem tart ki egy generáción át sem egy-egy szakma vagy tudományág ismeretanyaga, csak akkor marad fent egy kőműves is, ha képes fejlődni, tanulni, követni a változásokat. Ehhez is kell adni eszközt a kezükbe az iskolában.

dtk74 2018.02.05. 20:12:27

@Olliék: Dehogynem. Attól függ kik az ismerőseid, és mit olvasol el abból amit megosztanak veled. Akárcsak itt. Hogy milyen híreket, milyen portálon olvasol, és mire reagálsz - dönthetsz.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:14:05

@Thomas Dantes:
Megint elmondom neked, külön, mert te ilyen lassúbb vagy. Akkor kell kreatívnak lenni, amikor már értesz valamihez. Nem tanulás közben.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:16:58

@dtk74: "csak akkor marad fent egy kőműves is, ha képes fejlődni, tanulni, követni a változásokat. "
Ja. Akkor az iskolában kreatívan ne tanulják meg az alapozást, hanem kezdjék a tetővel. Mint a mekkmester az is ilyen kreatív fajta volt.
Legalább a saját szövegedet értsd meg. Akkor marad fent, ha képes követni a változásokat. De ehhez meg kell tanulnia az eredeti dolgokat.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:19:55

@Thomas Dantes: "Nem kreatívnak lenni, hanem szó szerint vissza mondani amit a tanár mond!"
-Tehát gyerekek ezért nem szabad összeönteni ezt a két vegyületet, ezt jegyezzétek meg!
- Lófaszt tancsi! Majd én jól kreatyv vagyok, aztán összeborítom. Nehogymá te tudd az elavult módszereiddel, hogy mit szabad meg mit nem.
BUMM.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.05. 20:23:50

@dtk74: "csak akkor marad fent egy kőműves is, ha képes fejlődni, tanulni, követni a változásokat"

Mert? Már nem a vízszintmérő, derékszög és a függőón a kőműves három legfőbb ellensége?

lblog 2018.02.05. 20:25:03

@dtk74: Az eszközök nagyon fontosak lennének. Tanultam Commodore 64-en, amikor az nálunk menő, a világban már elavult volt. Aztán Turbo Pascalt, míg a világ már rég átlépett a programozásos mizérián, és végig lemaradva éreztük magunkat a világtól. De ha egyszer a mai napig meg kell tanulni informatikából azt, hogy hogyan működik a Floppy meghajtó, az talán kissé lemaradás. Napestig lehetne sorolni a hibákat és az erősségeket, nem jutnánk sehová, mert ez a cikk a hozzászólásokkal még a holnapot megéri, aztán megy a süllyesztőbe és semmi nem változik, csak méregdrága közbeszerzésekkel és felesleges költésekkel megadják a cirkuszt az arra váró szavazóknak, a többiek (mint én is) pedig otthon puffogok és azt mondom: úgysem lehet semmit tenni.
Erről eszembe jut a Végjáték című könyv, ahol a főszereplő testvéréből úgy lesz politikai vezető, hogy a közös elektronikus hálózaton tárja fel elméleteit és gyűjti híveit. Ez a könyv 1985-ben jelent meg, és hol volt még akkor közös hálózat...

BiG74 Bodri 2018.02.05. 20:33:15

@teéjesenmindegy:
Eléggé fájna, ha a kőművessel akarnám csináltatni a tetőt.

VáradiJános 2018.02.05. 20:41:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: igazad van, alázd csak a fizikai munkát végzőket, hiszen az országot kizárólag a magadfajta marketingasszisztensek viszik előre!

VáradiJános 2018.02.05. 20:42:24

Sulyokblanka, gyetvaiviktor, szép magyaros tekintetek.

Melee 2018.02.05. 20:43:29

@teéjesenmindegy: Ja, és aki 16 évesen abbahagyja az iskolát, annak pont a három dimenziós atommodellre van szüksége, szerinted? Kapálás közben azon fog gondolkodni, hogy miként forradalmasítható a Heisenberg-féle határozatlansági reláció, hisz a két újabb változata se tökéletes, úgy gondolod?
Halló, ezzel a hozzászólásoddal saját korábbi hozzászólásodnak mondtál ellent, melyben a sav-lúg kémiai hatások ismereteit hiányolod, az nem tűnt fel, ugye?

lblog 2018.02.05. 20:44:08

@Rettegek mert ballib vagyok: Én voltam DÖK-ös és HÖK-ös is, nem nyúltam belőle pénzt és sok komoly dolgot elértünk a saját intézményeinkben. Minket választottak a diáktársaink és jogosan mi képviseltük a hangjukat úgy, hogy beszéltünk velük, köztük éltünk.

Magyarország népessége kicsivel több, mint 9,8 millió fő (illetve határon túliakkal jóval magasabb), amit 199 parlamenti képviselő vezet. Ez hány százaléka is a a lakosságnak? És a választásra jogosultaknak? (Mellékesen megjegyezném hogy a legnagyobb gyűlölködő kampány jelenleg a kormány által milliárdos közpénzből kiplakátolt Soros uszítás, melynek a legcsekélyebb országépítő haszna sincs az erős gyűlöletkeltést leszámítva.)

Szóval a választott diák és hallgatói önkormányzatok miért nem képviselhetik a teljes diákság hangját, ha egyszer demokratikusan lettek megválasztva, mint a kormány tagjai? Talán nem lehet véleménye a fiataloknak, csakis tanárjaik bevonásával?

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:52:48

@BiG74 Bodri: Az meg méginkább fájna, ha a kőműves először a koszorút rakné fel a levegőbe, aztán nekiállna falazni, majd a végén kiásná az alapot.

hadingking 2018.02.05. 20:54:21

@teéjesenmindegy:
Persze vannak ösztöndíjak, ja hogy azokat a köcsög soros gyuri bá által támogatott szervezetek osztogatják...
Én ismerek nem egy pár csóróságban felnőtt gyereket aki csak annak köszönheti hogy bejutott egyetemre hogy a te általad most köpködött civilek segítettek nekik a tanodaprogramban (amit szintén most számolnak fel).
A 60-as években aki szegénységben volt az mankót kapott, segítséget egy jobb életre. Akkoriban még volt szociális érzékenysége a regnáló hatalomnak most nincs.
Jösz azzal is hogy nem a kötelező olvasmányok veszik el az emberek kedvét az olvasástól hanem a Facebook meg az internet. Közben pedig Rejtővel példálózol. Hasonlítsd már össze Rejtő nyelvezetét egy Kincskereső Kisködmön vagy hasonszörű társával a Kőszívű ember fiaival. Vajon melyik tudja megszólítani a mai fiatalságot?
Mondod hogy ne legyenek kreatívak a fiatalok. Te vajon melyik jelentkezőt vennéd fel raktárfőnöknek? Azt amelyik gépiesen kiszámolja hogy pontosan ennyi cucc fér el adott m^2-en vagy azt amelyik kreatívan rájön hogy hibádzik a dolog mert túl nagyok a közlekedő folyosók, illetve hogy nem csak lineáris vonalakban lehet gondolkozni?

teéjesenmindegy 2018.02.05. 20:58:06

@Melee: Az, hogy lát egy atommodellt nem fog ártani neki, legalább el tudja képzelni nem gondolod?
Értelmezzük: Általános iskola. Általános dolgokat kell megtanulni. Mondjuk ilyeneket, ja, hogy a dolgok ilyen pici szarokból épülnek fel, mint atomok.
Egyébként nem tudom, hogy te milyen suliba jártál, nálunk általánosban volt atommodell.
Egyébként pont egy olyan szemléltető dologról sopánkodsz, amivel legalább valahogy meg tudják mutogatni, hogy hogyan is néz ki.

De persze sokkal jobban jár a kapáló, ha csapatban gondolkodást, meg kreativitást tanul. Biztos könnyebb a nyéllel kapálni, vagy még kreatívabban egy esernyővel.

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 21:11:36

@teéjesenmindegy: "Lófaszt mama. Le van osztva a világ, a tőke meg ezt a szerepet dobta ki."

a fentiek alapján szerinted a kőbaltától az internetig a jóisten miatt jutottunk el, s nem a kreatív jobbratörekvés okán... ok, a te lapos Terrád körül kering minden...

BiG74 Bodri 2018.02.05. 21:13:27

@teéjesenmindegy:
Az már biztos ! De azért ha tudsz egy kőművest aki alapot is ás, szólj, mert lassan érik a ház bővítése.

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 21:22:24

@teéjesenmindegy: bár be kell vallanom, hogy egy rosszindulatú komplett idióta vagy, betépve hihetetlenül szórakoztató látni az elmék közti hihetetlen különbségeket... olyan borzongás jár át, mint mikor kimerészkedsz a szikla peremére, s lenézel a szédítően hívogató szörnyű mélységbe:)...

_z_ 2018.02.05. 21:33:33

@teéjesenmindegy: Nem irok inkabb semmit a megjegyzeseidre, irtak mar masok. Ha valami nem egyezik a te velemenyeddel, akkor vagy nem tudod, vagy nem akarod megerteni. Meg a blogvilagban is keves hozzad hasonloan korlatolt, szemellenzos emberrel talalkozni. Ertelmes leny nem fog veled vitatkozni, mert teljesen folosleges, ugyhogy erezheted magad kiralynak a kis buborekodban, amit magad korul letrehoztal, gratulalok. Csak azt sajnalom igazan, hogy ezzel a viselkedessel akadalyozod az ertelmes, erdekes vitat is itt. Pont ahogy egy renitens hulyegyerek el tudja lehetetleniteni egy egesz osztaly tanulasat. Es meg csak nem is vagy egyedul...

teéjesenmindegy 2018.02.05. 22:02:29

@Sir Bates dö Hól: Az jó, hogy így meg vagy győződve magadról. Betépve :D
Biztos vagyok benne, hogy az élet minden területén többet és jobbat tudok, mint te, de csak hidd amit akarsz.

@_z_: Miért? Te megérted bárki másnak a véleményét? Ja, az már nem megy, ugye?

dtk74 2018.02.05. 22:06:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @teéjesenmindegy: Nincsenek eredeti dolgok, csak alapvető dolgok, amik nem vaulnak el, vagy ha igen, akkor sem árt tudni. Igazad van. Mint a vízszint, függő, anyagismeret, tervrajz, és társaik. Meg kell tanulni, hogy ezekre építhessen, viszonyíthasson. De ezeket cseszheti, ha nem tudja milyen párologtató vakolatfajtával jöttek ki pár éve felülírva az ázott fal szárításának évszázados kiskátéját, nem ismeri a még frissebb új, folyékony szigetelőanyagot, nem találkozott akusztikus kartonnal, és gyapottal akar profin hangszigetelni könnyűszerkezetes helyiséget, nem tudja kezelni az önbeálló lézert, colostokkal méreget lézeres eszköz nélkül, és utána kockás (sic!) papíron számol légköbmétert, és eljöhet az idő, amikor jó lesz, ha tud kezelni egy 3ds nyomtatót,( persze csak miután kezdés előtt megírta az online elektronikus naplót - anélkül ma már nincs építkezés), mert ez is létező technológia, és ha elterjed, alapvető lesz. Szóval egy kőműves ma már nem beton-habarcs,keverő-vakolókanál, és ugyanígy beszélhetnénk bárki másról, pl az autószerelőkről, akik diagnosztikai eszköz nélkül olajat sem cserélhetnek, mert marad a hibjelzés, és esetleg le is tilt a rendszer. Szóval kompetenciaalapú oktatás, élethosszig tartó tanulás, akár tetszik, akár nem. Erre készülj, akár kereskedsz, akár termelsz, akár fejlesztel, akár építesz, akár tanítasz, akár blogolsz. Másik hozzászólásodhoz... Míg nem volt facebook, olvastak. Mi ma is olvasunk, a hét gyerek, meg a rokonság is. Miért zárná ki a kettő egymást??? Pedig a gyerekeknek nálam 3 éves koruktól van telefonja, mégis könyvet kérnek karácsonyra mai napig. Már a hétből négy, mert kettő még nem tud olvasni, egy pedig nem szeret olvasni. Csak ha muszály. Másban jó, és az is rendben van. Régen sem volt MINDENKI könyvmoly, sőt... Ma szerintem többet olvasnak a kölykök a netnek, facebooknak köszönhetően, még ha rövideket is, és sok marhaságot is. De ez már egy másik cikk témája lehetne.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 22:08:31

@Sir Bates dö Hól: "szerinted a kőbaltától az internetig a jóisten miatt jutottunk el, s nem a kreatív jobbratörekvés okán."
Te barom! Semennyire nem tudsz szöveget értelmezni, de okoskodsz.
Azok tudnak kreatívak lenni, meg alkotni újat, akik használják és értik a régit. Tudod te fasz? Mert ismerni kell valamit, hogy tudjad, hogy mi az erőssége, mi a gyengéje, és miben lehet javítani. Nem 15 évesen kell megváltani a világot, hanem meg kell tanulni dolgokat. Aztán, miután értesz hozzá, kreatívkodni.
Na, szívjad a szarodat tovább te kreatív barom. Miattad forog a világ :D
De kívánok neked olyan kreatív orvost, aki fél év után nekiáll operálni, aztán a vakbélműtétet a valagadon keresztül csinálja.

_z_ 2018.02.05. 22:08:41

@teéjesenmindegy: Kepzeld a legtobbszor meg. Ne magadbol indulj ki.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 22:11:12

@_z_: Érted a lófaszt. Azt sem érted amit írtam eddig.

_z_ 2018.02.05. 22:14:05

@teéjesenmindegy: Meseld mar el, hogy ezt a kovetkeztetest mibol vontad le!

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 22:18:32

@teéjesenmindegy: mit érsz ezzel, ha érzelmileg még félig sem vagy felemelkedve...

teéjesenmindegy 2018.02.05. 22:21:44

@dtk74: A facebooknak köszönhetően a "rövid és marhaságok" olvasása nem szint. Arra ne legyél büszke. Ha tényleg olyan sokat olvasnál, - ja és nem mondjuk marhaságokat a faszbukon, akkor nem írnád a muszájt LY-nal. Mert tudnád.
És bassza meg milyen érték, milyen tanulás, milyen tapaszalásról beszélünk akkor amikor 8-10 15 éves egymásnak írkál marhaságokat a faszbukon? Mit tudnak belőle megtanulni? Elolvastam ezer könyvet, és annak ellenére volt mindeben egy-két hasznos infó, hogy szórakoztató irodalom volt a többség. Sőt, véleményem szerint több megmarad úgy, ez a "szórakozva tanulni".

A hosszabbik írásoddal nem tudom mit akarsz. Magad írod, vannak alapok amiket tudni kell. Ha azt nem tudja, akkor baszhatja az egészet. Ha nem tud egy egyenes falat feltenni, akkor a lézeres irányzékkal sem fog. Ha papíron nem tud kiszámolni egy térfogatot akkor számítógéppel sem fog tudni.
Az autószerelő egyébként, ha nem látja át a folyamatokat, és a diagnosztika alapján akar javítani, akkor pont éhen fog halni. Mert a mindentudó diagnosztika kiírja, hogy x dolgot cserélj ki. Ami kerül az autó árába pont. Tizenéve volt már diagnosztikai gépem, pontosan tudom, hogy miről beszélek.

dtk74 2018.02.05. 22:45:13

@teéjesenmindegy: Bárki tévedhet. Örülök, hogy találtál hibát a hozzászólásomban, ezzel eldőlt egy régi dillemmám, miszerint tökéletes vagyok-e. Nem. Tehát van értelme az életemnek, tudok még fejlődni. Na és te, hogy állsz ezzel?
Nem tudom hány könyvet olvastam, csak általános iskola negyedik nyarának végéig számoltam, addig 960 volt. Persze harmada képeskönyv, gyerekcucc, hiszen akkoriban tanutam meg olvasni. De miért is lenne lényeges, hogy hány könyvet? Mi van az újságokkal, cikkekkel, rövid ismertetőkkel, lexikonbejegyzésekkel? Az smafu? El tudok olvasni egy délután alatt egy jó (ami lefoglal) könyvet, és írok róla olvasónaplót ha kell (mert fel is fogom), de nincs rá se időm, se kedvem túl sok az utóbbi években. Talán havi egy-kettő lehet átlagban A legtöbb ember aki bejön a könyvtárba, egyébként ma is két csoportba sorolható. 1. Krimi és romantikus 2. Szakkönyvek, főleg oktatás, pszichológia. Kikapcsolódnak, vagy választ keresnek. Dráma, vers, klasszikus, történelem, útikönyv, nyelvi anyagok elvétve. Mielőtt jönne a honnantudhatnámezt kérdés, inkább leírom: könyvtáros vagyok. Nem muszályból, hanem mert szeretem. Izé. muszájból. A fene enné meg :)
A 8-10-15 évesek facebook közben megtanulnak írni, fogalmazni -ki jól, ki rosszul-, egymást és magukat elhelyezni a világban különböző szintekre az írás stílusa és tartalma alapján, megosztanak tartalmakat, stb. Mint régen, csak most kevesebb duma, több írás. Ami viszont megmarad.
A térfogatot pedig nem kell számolni, a kézikütyüvel kattintasz párat a lézerrel a sarkokba, és a gép dobja. Tárolja, összeadja, stb. Az autószerelőben ma még igazad van. Pár év múlva nem lesz. Az elektoromos autók egyszerűek, 50-60%-al kevesebb alkatrésszel, és egyszerűen cserélhető fődarabokkal. Más világ lesz a szerelésük. Ahogy a belsőégésűeké a hintók után. Most van az átmenet.

dtk74 2018.02.05. 22:49:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miért? Elkezdtünk mi ketten valamit? Na de ha örömet okoz Önnek, hát Skol! Ha már teutonordikuss....

histar007 2018.02.05. 22:58:44

Amikor a gyerekek panaszkodnak az oktatás minőségéről, az kb olyan mint amikkor a nyersvas siránkozik, hogy rosszul munkálják meg.
Itthon van egy amúgy nem rossz rendszer, ami meglehet hogy korszerűtlen, de ami kijön belőle az még mindig valami kézzelfogható. Eddig aki új tantervet tett le, az mind megbukott vele az elmúlt 30 évben.
Vitakultúra? Vitatkozni csak a tények ismeretében lehet. Összefüggéseket találni szintén csak tények között lehet. A következtetések alapjai is a tények. Ezeket meg kell tanulni, nem lehet kisórolni kompetenciával.
Nem csak azért tanulunk meg első osztályban betüket írni, hogy menjen a mára lassan fölösleges (?) kézírás, hanem hogy fejlődjöna szem-kéz koordináció. Azért tanulunk számolni, mert ezzel a logika fejlődik és a gyerek megérti a nagyságrendek közti különbséget, nem elég a számológépet megtanulni használni. Azért írunk fogalmazást, hogy megtanuljuk kifejezni magunkat strukturáltan, legyen a történetnek eleje-közepe-vége.
Amúgy ha hiszünk a liberalizmus egyik alapelvében, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, akkor nehéz az iskolára kenni, hogy ki miért maradt hülye. Amíg az okos tanult addig a hülye mit csinált?
Tudom, kb 4 millió szegény él itthon, akiknél még villany sincs, így olvasni sem tudnak megtanulni. Nemhogy internet.

Amúgy a tanárokról miért nem beszélünk? Ők alkalmasak arra, hogy átadják a modern tudást? Tudnak 30 év frontális tecnikából projekalapú csoportmunkára váltani? Mikortól kell specializálni egy gyereket? Miért fontos helyesen írni? Megannyi kérdés, amire ebben az interjúban nem kaptunk választ, valószínű nem a riporter gyökérsége miatt, hanem a vendég felkészületlensége miatt. Ha pedig elmész az oroszlánhoz játszani, akkor készülj rá, hogy nem a kisállatsimogatóba mész. Egy kemény riporter bárkit meg tud fingatni. A független objektív médiában nyugaton ezt így szokás.

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:14:50

@Éhesló: (Nem tegeződnék, így ismeretlenül, már ha nem bánja.)
A lényeg nem a kampány, a választás, meg a politika lenne, hanem hogy mi a probléma az oktatással. Mert van vele gond rendesen. Erről lehetne értelmesen is eszmét cserélni.

VáradiJános 2018.02.05. 23:23:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hát, annyi levegőt kapj amennyi malter hozzám ért valaha! .... de ettől még én nem nézem le a tisztességes munkásokat ..... annál inkább a parazita fajtádat .... na, hívd be anyucit egy újabb kis kukirángatásra!

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:23:28

@MACISAJT:
Más országokban a lexikális tananyag nagyrészét hajítják ki. Ha ezt elfogadjuk, akkor ezzel minden tantárgyat meg kéne vágni. És mellette - mondjuk 10.-től - le lehetne adni a tantárgyak jelentős részét és a maradékra fókuszálni.
Egy példa: ha valaki reál érdeklődésű az tanuljon külön fizika-kémia-biológia-földrajz tantárgyakat. Ha pedig humán akkor egynegyed óraszámmal természttudomány áttekintőt és mellette pedig neki normális súllyal irodalom és filozófia meg etika, retorika, stb. A lényeg, hogy képes legyen önállóan gondolkozni, esszét írni, problémát megoldani. És ez megint nem liberális vagy vagy bigott konzervatív politikai kérdés.

VáradiJános 2018.02.05. 23:25:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint az nyelvtanőrködik, aki: “fogvédö”, “kiszáltam”, “Pfiladelpfia”, “sójom”?

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:27:18

@Bravehearth:
Mondjuk a BBC elég korrekt. Azt nem kéne egy kalap alá venni ezekkel. Onnan lenne mit tanulni a mostani magyar riporter gárdának. (Meg a vitatkozóknak.)

Melee 2018.02.05. 23:28:48

@teéjesenmindegy: Osztod az észt, miközben saját hozzászólásaid közötti ellentmondást nem sikerült megmagyaráznod. A magyar iskolarendszer pont azért érett cserére, mert csak olyanok védik mint te, akik ellentmondanak maguknak két egymást követő hozzászólásukban.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 23:46:36

@Melee: Na, miben mondtam ellent magamnak? Mert szerintem csak te nem tudsz értőn olvasni.

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:47:17

@Boycie: Én most most is nézek BBC-t. Ott nem ez a szint megy.

SnaKadCharmer 2018.02.05. 23:55:14

Valóban elég bunkó volt, nem férhet kétség hozzá.
De ettől az ostoba és hergelő balkánozástól meg ugyanúgy kinyílik a bicska a zsebemben, mint amiről a cikk szól. Szóval légy szíves, ne...

vajdasagi 2018.02.06. 00:08:38

Az Echo TV egy szar. Miért gondolják ők, hogy ők a "nemzet hangja"? Ők a tolvajok szolgái.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 00:10:19

@dtk74: Most komolyan beszélünk?
"Nem tudom hány könyvet olvastam, csak általános iskola negyedik nyarának végéig számoltam, addig 960 volt. "
Tételezzük fel, hogy elsőben megtanultál olvasni, akkor 3x 365 nap alatt 960 könyvet olvastál el? Gyakorlatilag napi egyet? Ugye nem gondolod, hogy ezt bárki elhiszi neked.
Az volt a mondandóm lényege, - ha már annyira megy neked az értő olvasás- hogy egy könyvben általában van némi plusz, amit megtanul belőle az ember. A fő szálon kívül gondolom. Mert oké, hogy a sofőr a gyilkos, viszont megtudod, hogy az arzén oldódik a teában. (Hasra ütöttem csak)
Vagy hogy mi Sri Lanka fővárosa, vagy hogy a kolostorokban a szerzetesek miért pörgetik az imamalmot.
Na, ezeket a dolgokat soha nem tanulod meg a kis barátaidtól, akik pont ugyanannyit tudnak a világból mint te. És ja, eldumálgatnak. Csak más az amikor 2-3 ember dumálgat, vagy 400 osztja egymásnak ami épp az eszébe jut.
Mondom, a facebookozásból nem fog megtanulni senki semmit.

Igen, persze, ahogy a könyvtáros elképzeli az életet. Ha meg lemerül az elem a kütyüben akkor meg áll az építkezés. Esetleg elbaszódik a kütyüd, és hamis adatokat ad meg. Vagy ha épp olyan a fal ami nem jól veri vissza.
Ismét mondom, marha jók a kütyük meg a technika - akkor ha valaki érti meg tudja az alapokat. Vakon arra bízni mindent, hogy a kütyü majd megoldja jó nagy marhaság.
Pont mint a google translate. Tök jó, hasznos, ha tudsz egy nyelvet, és mint segítség kell, mert nem ugrik be egy szó. De próbálj meg lefordítani vele és csak vele valamit. Egy kalap szar. Tessék, ird bele: "stone fire? Not sky your cigar."

Az elektromos autókba ne menjünk bele. Rohadtul nem egyszerűek, és jó eséllyel nem az lesz a jövő.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 00:18:57

@Kanyarfúró: Ettől a legyen képes problémát megoldani dumától a falnak megyek.

Mondok egy példát. Kéne tudni, hogy milyen magas az a kémény? Szerinted ki tudja megoldani a problémát? Aki mondjuk tud szöget mérni, meg cosinust számolni, aki olvasta egyszer történelemből, hogy milyen magas és emlékszik rá, és megmondja, aki felmászik egy barométerrel és kiszámolja a különbséget, vagy az, akinek semmi ilyen avitt hülyeséget nem tanítottak, csak azt hogy hogyen legyen csapatjátékos meg problémamegoldó.
A problémákat általában azok tudják megoldani akinek ehhez van tudásuk.

Amator 2018.02.06. 00:55:26

@teéjesenmindegy: " A problémákat általában azok tudják megoldani akinek ehhez van tudásuk. "
Igen, tudás és megfelelő gyakorlati tapasztalat. Elméleti emberek hajlamosak elméleti bicikliket gyártani.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.02.06. 06:28:10

Mert a kissrác teljesen fogalmatlan volt.

_z_ 2018.02.06. 06:36:21

@teéjesenmindegy: Tovabbra is varom a magyarazatot. Vagy csak olyan dolgokra valaszolsz, ami neked kenyelmes?

kukko 2018.02.06. 07:00:25

Ismét úgy érzem, hogy én egy más videót néztem, mint a többiek. MINDKÉT fél felkészületlen volt, így egy nagyon alacsony színvonalú vitát láttam. A gyerekről még azt sem tudom elképzelni, hogy a vita előtt legalább 3-4 google keresést megejtett volna, hogy legalább a legalapvetőbb dolgokkal tisztában legyen, például, hogy milyen felmérések mutatják a magyar oktatás színvonalát.
A magyartanára meg utólag megvédte. Lehet, hogy előtte kellett volna elbeszélgetnie vele pl. a vitára való felkészülés módjairól?
És nem is beszélek az olyan magas labdákról, mint amikor az ECHO Tv műsorvezetője szerint a diákok túl sokat néznek Tv-t. Egy tévés műsorvezető, aki szerint túl sokat néznek tévét. Mondjon fel, és ha megszűnik a szutyok műsora, akkor annyival kevesebben nézik majd az ország legmutyizottabb tévéjét!

Atiati 2018.02.06. 07:07:52

@teéjesenmindegy: Nem tudom hogy dolgoznak veled az emberek, kb fèl napja csak ugyanazt az egy dolgot egy oldalról nèzed ès ezt ismètelgeted. Kiváló kormánytag lenne belőled, akinek megmondják felülről mit kell mondani. Mondjuk ha az iskolában lettek volna olyan közösségi "projektek" ahol együtt kellett volna megoldani valamit akkor több èrzelmi intelligencia szorult volna belèd.

Külföldi11 (törölt) 2018.02.06. 07:10:26

Frissen diplomázott tanár vagyok. Magyar gimnáziumban tanultam, külföldi egyetemen diplomáztam. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy külföldön élek és dolgozom.

Gimis osztálytársaimmal mai napig kapcsolatban vagyok és a magyar rendszer elavultsága az egyetemi évek alatt egyértelművé vált.
Sokszor veséztük ki a rendszerek közötti különbségeket, a nyílvánvalót csak az nem látja aki nem akarja...vagy akinek nincsen összehasonlítási alapja, csupán nagy szája.

A mi iskolánkban a gyerekek tablet/iPad kurzusokon vesznek részt délutánonként. Egy átlagos töri, kémia, fizika stb. kiselőadást is számítógépes prezentációval bonyolítanak le. Az előadás lényege inkább a prezentáció megszerkesztése és annak szakszerű előadása, nem pedig a magolás. A magolás nem segíti a kommunikációt, tervezést vagy logikai összefüggések önálló megfigyelését. A lexikális tudásért már nem kell a könyvtárban “raboskodni”, elég rákeresni a neten. Az “ülj a seggedre és vágd be az anyagot” felváltotta a “szerkeszd meg és add elő tablet/pc/projektor segítségével” metódus. Manapság elengedhetetlen tudásnak számít a gyors gépelés képeségge, valamint a különböző informatikai eszközök magas szintű multitascing kezelése. Sajnos a mai oktatás nem épít semmi hasonló jellegű bázist a gyerekek számára. A telekommunikáció olyan szinten behálózza a mindennapjainkat, hogy az elutasítása már csak ártani tud. A gyerekek “kénytelenek” suli után a gép előtt ülni, különben elsétálni mellettük a világ. Az oktatás dolga lenne ezt az időt hasznos munkává alakíttatni. De ennek az a feltétele, hogy az oktatás is lépést tartson az informatika fejlődésével.
Aki ezt nem érti az egyszerűen nem hajlandó megérteni, mire is próbál rávilágítani ez a maroknyi diák.

Ezt egy álláshirdetésből vágtam ki, mindenki maga döntse el mire is van szüksége egy középfokú végzettséggel rendelkező nem szakmunkás álláskeresőknek.

A JELÖLTTEL SZEMBEN TÁMASZTOTT ELVÁRÁSOK:
Középiskolai érettségivel rendelkező, megbízható munkatársat keresünk,
Microsoft Office programok magas szintű ismerete,
jó kommunikációs készség, írásban és szóban egyaránt,
Problémamegoldó készség,
precíz, pontos, felelősségteljes munkavégzés,
rugalmasság, dinamizmus, terhelhetőség

2018.02.06. 07:53:53

@Külföldi11: végre egy értelmes komment !

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 08:03:56

@VáradiJános: Behívhatom anyucidat, hogy tegyen téged tisztába, de mérges lesz hogy rögtön pelus csere után összepisilted magad.

VáradiJános 2018.02.06. 08:05:02

@Külföldi11: több általànos iskolás gyermek is van a környezetemben akiknek hasonló módon történik az oktatása magyarországi tanintézményekben ....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 08:05:59

@VáradiJános: Persze, mert vigyázniuk kell rád, hogy ne szard össze az udvart.

VáradiJános 2018.02.06. 08:07:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jól van, kis diszgráfiás barátom, ezt jól odaírtad, keményen. Mindjárt nyomok egy barackot arra a kis fogszabályzós buksidra.

VáradiJános 2018.02.06. 08:08:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint az nyelvtanőrködik, aki: “fogvédö”, “kiszáltam”, “Pfiladelpfia”, “sójom”?

_z_ 2018.02.06. 08:09:53

@Külföldi11: Azt megkerdezhetem, hogy vannak-e olyan kiegeszitö temak, amik ilyen IT mellet szüksegesek lehetnek? Gondolok itt arra, hogy tanulnak-e pl. meg kezirast (ami tudtommal a finommotorikus kepessege fejlesztese miatt fontos), forraselemzest (mert az, hogy a neten sok informacio van, nem azt jelenti, hogy mind igaz), vitakulturat (ennek hianyara böven eleg itt vegignezni a kommenteket), több testneveles (ami kompenzalja a barmilyen kepernyö elött töltött idöt)? Ne ertsd felre, nem kötekedni akarok, csak erdekel, hogy a nyilvanvaloan egyre fontosabba valo IT, es a fizikai, megfoghato vilag között keletkezö resek be vannak-e tömve.
Egyebkent szabad tudni, hogy melyik orszagrol van szo?

Atiati 2018.02.06. 08:36:01

@_z_: Ezt a több testnevelés dolgot nem értem. Egyrészt az iskolai infrastruktúra szemmel láthatólag nincs felkészülve több testnevelés óra tartásához. Épülhetnek itt a stadionok meg a szuper welness (tan?)uszodák, de oda gyerek nem teheti be a lábát. Jó esetben van 2 tornaterem meg egy udvar, itt kéne kb. 32 osztálynak osztoznia egy nap. Öltözőkról már nem is beszélve.. Ezzel nem hogy megszerettetik hanem egyenesen megutáltatják a testnevelést az összes gyerekkel. Lehetne délután sportszakkört tartani vagy elvinni a gyereket valami sportegyesületbe annak talán több haszna van.

Nancsibacsi 2018.02.06. 08:37:22

@_z_: "Gondolok itt arra, hogy tanulnak-e pl. meg kezirast (ami tudtommal a finommotorikus kepessege fejlesztese miatt fontos)"
Azt ugyanúgy fejleszti a tablet, vagy a billentyűzet+egér, szóval teljesen fölösleges. Amúgy a robotokban elég finom motorok vannak már, amire meg nincs robot, azt meg megcsinálják a pakisztáni kisgyerekek olcsón.

"forraselemzest (mert az, hogy a neten sok informacio van, nem azt jelenti, hogy mind igaz)"
És az interneten mindenhez van forrásmegjelölés, hát persze. Pl. ott a wikipédia, aminél tényleg van, viszont egyértelműen átpolitizált - ahogy pl. a történelem is, a rengeteg forrásával.
"vitakulturat (ennek hianyara böven eleg itt vegignezni a kommenteket)"
Ja, pl. a tiéden, hogy megtanulják a modoroskodó, "magas lóról lenézek a plebsre" vita stílust.
"több testneveles (ami kompenzalja a barmilyen kepernyö elött töltött idöt)"
Mondjuk ebben igazad van: a jelenlegi tanárok kb arra jók, hogy vigyázzanak a gyerekre, amíg focizik az udvaron. Még így is hasznosabban töltené el az idejét, mint jelenleg az órákon.

_z_ 2018.02.06. 08:51:51

@Atiati: Felreertesz. Nem az a kerdes, hogy van-e ra lehetöseg, hanem hogy szükseges lenne-e. Abban igazad van, hogy delutani sportszakkörrel is megoldhato, csak arra meg nem biztos, hogy minden gyerek elmegy.
@Nancsibacsi: Egyreszt nem vagyok benne biztos, hogy a gepeles ugyan ugy fejleszti-e a finommótorikat, masreszt meg meg mindig nem art, ha az ember le tud valamit irni papirra is.
Lehet, hogy nem jo neven neveztem a dolgot, de talan erthetö, amit mondani akarok a forraselemzessel. Hogy nezze meg, hogy ahol olvas valamit, az megbizhato-e, keressen ra több helyen is a hirre, stb. A lenyeg, hogy ne higgyen el mindent kritika nelkul, amit a neten talal.
Irhatnal konkret peldat arra, hogy hol ülök magas lovon (a modoroskodasba lehet, hogy belecsuszok neha, de csak probalok tisztelettel banni masokkal). Szoval akkor lenne ertelme, vagy nem?

FlybyWire 2018.02.06. 09:05:55

LOL, az összes fizetett és önszorgalmi, saját jogán buggyant bérkommentelő egyből hogy lecsapott :D. Első 10-ből 9 ostoba, seggarcú királyvédő :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.06. 09:06:21

Elolvastam az ismert fideszes agitprop troll nickek hozzászólásait és hányingerem van. Egyesével nincs is értelme reagálni rájuk. Bár legalább ismét demonstrálták az olvasók felé, hogy milyen emberekből áll a mára megmaradt fideszes tábor. Értelmes ember nem vállal véeményközösséget velük.

neko1967 2018.02.06. 09:23:49

Az oktatás jelenlegi iránya arra mutat, hogy egyre kevesebb kritikusan gondolkodó, fejlődésre képes fiatal kerüljön ki az életbe.
A statisztika szerint ma Magyarországon 60% az érettségizettek aránya, de ugye a kormány ezt is csökkenteni akarja......
Csak példaképpen Finnországban ez az arány 94%......

Több diplomást ismerek, aki a jelenlegi rendszerben nem tudná az általa vágyott diplomát megszerezni, mert egyszerűen nem lenne pénze rá a családjának!

dtk74 2018.02.06. 09:28:21

@teéjesenmindegy: Harmada képeskönyv ahogy írtam és napi egy nemvolt elég. Egy átlagos krimi ma is 3-4 óra, egy delfin könyv sem volt több akkoriban. A saját korlátaid ne akadályozzanak abba, hogy mások lehetőségeit elismerd. Gyorsan olvasok. Biztosan van olyan dolog is, amiben te vagy jobb az átlagnál.

kukko 2018.02.06. 09:33:51

@neko1967: Azért irigylésre méltó a mai fiatalok helyzete. Mindig arról hallok, hogy a szegény szülők, akik nem tudják kifizetni a külön nyelvórákat. De 20 éve ha nem volt jó nyelvtanárod, akkor fizethetted a különórákat, vagy megszívtad, de ma tele van a net oktatóvideókkal, telefonos appokkal, magyarázó oldalakkal. Minden logika szerint ma már nem lehetne akadály a szegénység, soha nem volt még ilyen egyszerű hozzáférni a tudáshoz.

torró 2018.02.06. 09:39:53

Majdnem mindent végig olvastam majdnem mindent. Lehet , hogy az itt kommentelők között én vagyok a legidősebb, a magam 71 évével. Igazat adok azoknak is akik az oktatási rendszert bírálják, mert az oktatásnak együtt kellett volna haladni a világ változásaival. A mostani diák tüntetéssel az a kérdésem, valóban, most az esetleges utólsó kormányzati ciklus végén vált ismerté ez a helyzet? Ugye nem! Tehát . Felelőtlen politikusok a gyerekeket használják propaganda célokra. Csak egy kérdés Melyik szülőnek tellett ilyen színpad technikára? Most mindenki tudja, hogy ez alatt a pár hónap alatt már nem lesz tanterv módosítás az ziher. Tehát, semmi más mint valamibe kapaszkodni az ellenzéknek mindenáron. Ez aljasság. Még ha igaz is, nem most kellett volna ezzel előjönni. A rendszer váltás óta fennálló problémáról beszélünk emberek! Szóval?
Én még a Rákosi ideje alatt kezdtem iskolába járni. Gondold el mi volt a tananyag. Már szinte nem is emlékszem rá. De könyvtárba jártam állandón. Még rádió sem volt! A tanulási igényt nem csak az iskola ösztönzése adja, hanem a szülő és Te magad! Akarsz vagy nem akarsz előre jutni. Én az akkori viszonyok között autó szerelő akartam lenni. Egyik osztálytársam mérnök a körzeti orvos fia orvos, a lányok közül páran , a jó tanulók tanárok. És mindenkiből az lett. Én persze még ezenkívül jártam technikumba, és még 5 szakmából levizsgáztam önszorgalomból . A lányaimmal versenyeztünk, ki hoz több ötöst haza. Az egyik lányom az ELTE matek fizika szakra maximális ponttal került be, a másik a budai tanítóképzőbe. De ők sem elégedtek meg a végzettségükkel, még két diplomát szereztek.
Mindent egybevetve. Biztos hogy változni kell a rendszernek, mert nem követi a világot. De nem kéne a fiatalokat belerángatni rövid távú politikai haszonszerzésbe. Mert a Tv már csak ilyen.é Én nézek mindent. Mindegy melyik oldalon áll a adott csatorna, a vélemény különbségeket így lehet leszűrni. A riportert azért fizetik, hogy kérdezzen. Minden csatornán. A tanárt meg , hogy tanítson. A bloggert meg hogy hülyétsen

FlybyWire 2018.02.06. 09:42:11

@BéLóg: még itt a blogkommentekben is ritkán látni ilyen szépen megfogalmazott, galaxis méretű kompenzációt :)
Mesélj még, végül mitől siklott ki ennyire a kis életed, hogy erre most késztetést éreztél? :)

dtk74 2018.02.06. 09:42:16

@teéjesenmindegy: A könyvtárosnak építőipari cége volt korábban, pályázatokat írt, műemlékfelújított, dolgozott még Ausztriában, és Némeországban is. Meg kis műhelye, ahol autókat javítottak, egy ideig tanulta is a szakmát. Meg egyéb dolgai. Nem csak az informatikus-könyvtáros szakot végeztem el, és tanultam pár dolgot iskolán kívűl is.
Szomorú, hogy ennyire elutasítod az újat (nem tanulhatnak a megosztott tartalmakból), és csak a régi dicsőséget zenged. Pedig a kettő együtt adja a mai világot, és aki bármelyiknek hátat fordít, az seggel megy a jövőbe.
Lemerül az elem. Ez komoly? Egy 3LR12-es elem legyen nálad tartalékban, és kész. Powerbank is, ha a telefon merül. Persze a legjobb ha van egy 380-as aggregátorod a munkaterületen mint nekem, az mindent megold. :) Komolytalan érvek. Válaszoljak azzal, hogy ha kifogy a tollbetét, mit csinász, vagy nincs nálad hegyező, cseszheted a ceruzát?
Fordító. A magyar munkásaim ezzel elboldogultak a boltban és a benzinkúton már évekkel ezelőtt is Németországban, többet egyelőre nem várunk tőle. Ez csak mankó, de annak jó.

FlybyWire 2018.02.06. 09:56:46

@karandash: én nagyon örülök, hogy a sok elvakult kormányszopó barom isteníti a régi jó, gyerekekből minden fontosat (egyéniség, kíváncsiság, lelkesedés, tehetség) kiölő poroszos iskolát, járassák is ide a gyerekeiket, ha a fiam úgy dönt, hogy a külföldi egyeteme után mégis hazajön, legyenek majd neki engedelmes, gondolkodás nélküli, kritikára képtelen, megakulvásra hajlamos, szófogadó alkalmazottjai is, akik a kulimunkát végzik. Kreatív, a cégnek profitot termelő emberek majd lesznek máshonnan :)

blah 2018.02.06. 10:19:32

a fideszesek visszasírták a kommunizmust, most örülhetnek.

blah 2018.02.06. 10:20:38

@torró: ideje lenne magadra húzni a koporsófedelet.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 10:20:43

@dtk74: Jóvan bazmeg. Nem vitatkozok olyannal aki napi egy képeskönyvet elolvasott.
Meg műhelye van, és olyat mond, hogy a diagnosztika megold mindent.
Lássuk be igazad van. Senkinek nem kell tanulnia semmit, minden ott a neten, aztán nézzenek utána. Fent a jutubon, hogy hogyan kell falazni, az is, hogy hogyan kell operálni, az pedig nem fordulhat elő, hogy ne legyen net. Zárják be az összes iskolát, majd tanulnak egymástól. Ahogy helyesen írni is.

neko1967 2018.02.06. 10:25:20

@kukko:
Te biztos budapesti vagy, mert akkor nem írnál ennyi sületlenséget!
"Az UNICEF jelentése szerint, Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek szegénységben él. A KSH adatai szerint a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben idehaza; a Budapest Intézet felmérése alapján pedig 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik."

Ha csak a fele igaz, az is sok!

"de ma tele van a net oktatóvideókkal, telefonos appokkal, magyarázó oldalakkal. Minden logika szerint ma már nem lehetne akadály a szegénység, soha nem volt még ilyen egyszerű hozzáférni a tudáshoz. "

Persze, nem akadály a szegénység, vegyél net előfizetést meg számítógépet, kaját meg a fűtést felejtsd el!

Erre ez lesz a válaszod: "de okostelefon mindegyiknek ott van a kezében!"

Persze, használtan vesz 3-4 éves készülékeket, de már mobilnetre nem fog telleni.
Menj el szabolcsi, borsodi, nógrádi vagy békési falvakba. Van net? Van hát! Egy szolgáltató van, amelyik a kb 5 mb sávszélességet olyan áron adja, mint egy nagyobb városban - ahol több a szolgáltató, és van verseny - 300 mb-ot.

Feleségem tanár egy megyei jogú városban, és még mindig találkozik olyan gyerekekkel, akiknek újdonság a számítógép! Sok iskolában még mindig a pentium 4-s gépeket használnak!

Valahol olvastam hogy Magyarországon a felmérések alapján a legjobb és legrosszabb iskola között 60% különbség van. Finnországban ez 10 %.

Tudom, erre rögtön jönnek a troll reakciók: "de a tanulmányi versenyeken a magyarok mennyi eredményt érnek el a finnek meg semmit!" Igen, Hosszú Katinka országában pedig mindenki szuperül úszik.......

A finnek azért járnak előttünk - és valószínűleg még sokáig előttünk is maradnak - mert náluk a 70-s évek óta össztársadalmi és össz politikai konszenzus van az oktatásról! Kikérik a tanárok, a szülők és a diákok véleményét! És ezt az utat követik már több mint 20 kormány óta!

Nem akarok más tollaival dicsekedni, inkább belinkelem a forrást.

www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20160301-a-finn-iskolarendszer-bemutatasa-pasi-sahlberg-a-finn-pelda-cimu-konyve-alapjan.html

Ezzel szemben hogy történik Magyarországon az oktatásról történő gondolkodás?

"Miután a miniszterelnök is beszállt a vitákba, kiderült, nem szakmai, hanem politikai alapon dőlnek el a kérdések. Orbán Viktor és hű tanácsadója, Parragh László iparkamarai elnök elképzelései érvényesültek, ehhez Hoffmann Rózsa leginkább csak asszisztált. Emlékezetes volt, amikor egy Fidesz-frakcióülésen Pokorni Zoltán adatokra, kutatásokra hivatkozva bírálta a Hoffmann-terveket, Orbán így intette le:

Hagyjuk a számokat Zolikám, én máshogy látom a világot."

Ez az út a szakadékba vezet......

torró 2018.02.06. 10:27:41

@FlybyWire:
Furán látod a világot.Ha majd hazajön a fiad, és és olyan alkalmazottai lesznek akik ezt mind fordítva fogják megtenni, kíváncsi lennék mennyi ideig tűri el. Én a Japán modellt csodálom. Ahol minden tisztelet oda vissza működik. Itt meg csak a gyűlölet az irigység működik, és senki még csak kísérletet sem tesz a változásra. Nekem van rengeteg ismerősöm haverok stb. Én mindenkivel a maga szférájába beszélek. Ők sokan egymással sehogy sem. Tőlem kérdezik , hogy :Te ! Ezzel hogy tudsz szóba állni? És nem értem a kérdést! Egy kicsit toleránsabbnak kéne lenni a másikkal. Függetlenül miben hisz! Mivel már 75-l vállalkozó voltam, meg kellet tanulni a kuncsaftokat kezelni. Mondjuk előtte évekig vendéglátós zenész voltam, jó tapasztalatokat szereztem. Én hozzám a romák is tisztelettel jöttek, de én sem bántam velük tiszteletlenül. És itt sem értem ezt a mérhetetlen gyűlöletet, amit egyesek művelnek. Csak sajnálom őket.

torró 2018.02.06. 10:32:50

@blah:
ÓÓ nagyon kedves vagy. Csak nehogy te húzd magadra előbb! Ez a gyűlölet sehová nem vezet! És nézz magadba egy kicsit. Ártottam én neked valamit? Talán dolgoznod kellene tisztességesen, nem munkaidőben ilyen disznó módon megnyilvánulni!

FlybyWire 2018.02.06. 10:46:31

@torró: furán látom, mert fura. Olvasd el azt a linket, amire az előbb reagáltam (Thomas Dantes írta). A mai magyar ALAP iskolarendszer szar. Pocsék.
A gyerekemnek egy dolgot szeretnék átadni, elérni nála: maradjon nyitott, keresse meg azt, ami érdekli, szerezze meg a lehető legjobb tudást ami szükséges hozzá, és élvezze hogyha tud a témában dolgozni. Legyen a téma BÁRMI.
Na, most próbáld ezt a magyar oktatásba illeszteni. Sok sikert .)
Vagyis :( :( :(

kukko 2018.02.06. 10:47:27

@neko1967: Győri vagyok, de abban igazad van, hogy innen tényleg nem látszik a mélyszegénység. Nyilván, akikről én írtam, mint "szegények", azok nem abba a kategóriába tartoznak, mint amiről te írsz. Azonban ne tegyünk úgy, hogy ott a problémák is azok, hogy a gyerek nem tud felvételizni az egyetemre, mert a középiskola végén nincs meg a középfokú nyelvvizsgája. Ott első pontban mindenkinek 8 általános végzettséget kellene szereznie, a jobbaknak egy szakiskolát, és ennek az elérésében nem a különtanárok hiánya jelenti az akadályt, hanem olyan dolgok, amelyek nem a pedagógus kompetenciái, hanem a családsegítők/gyámügy/szociális munkás hatáskörébe tartoznak elsősorban.

FlybyWire 2018.02.06. 10:52:30

@ÉhesIó: és látod? Így is rogyásig teli maradtál terhekkel, gyűlölettel, elfojtással, utálattal, kompenzációval.
Megérte?

torró 2018.02.06. 10:53:52

@blah:
Ja igen! Tudod én még mindig dolgozom, és minden kuncsaft úgy búcsúzik el, hogy mester úr vigyázzon ám magára mert még nagy szükségünk van önre. Így sajnos nem tehetek eleget kérésednek.

torró 2018.02.06. 10:56:35

@FlybyWire:
Akkor nem olvastad el figyelmesen, mert épp ezt írtam le! Azt is hozzátéve, hogy ez nem új keletű, mert már 25-éves gond!

neko1967 2018.02.06. 10:57:49

Ez egy egészen zseniális videó-montázs arról, hogyan nézne ki ha ez a Velkovics Vilmos Orbánt kérdezné ilyen stílusban!

www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=K8ezk0EtjyQ

blah 2018.02.06. 10:58:34

@torró: akkor lehet, hogy a kaptafánál kellene maradni.

blah 2018.02.06. 11:05:08

@torró: aki a fideszt védi az ártott. nem kell most ez az álszent szöveg, régi kommunista motoros vagy.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.06. 11:05:11

@neko1967: És az a legszörnyűbb, hogy ez teljesen tudatos. A fidesz rezsim hosszú távra rendezkedett be. Nekik lesz pénzük a közpénzből lett magánvagyonból szinvonalas oktatási rendszerben (akár külföldön) taníttatni a gyerekeiket. A pebsz pedig dolgozzon valamelyik hűbérúr birtokán, vagy egy összeszerelő üzemben. Szándékosan ez az irány. Közben a szülők túlterhelik a gyerkeiket, hogy valahogy bejuttassák őket az egyre kevesebb gimnáziumi hely egyikére.

bontottcsirke 2018.02.06. 11:07:05

Igaza van a ekótévés műsorvezetőnek! Én is fideszes vagyok, halyrá magyarok a igaz viktor megnyeri a váalsztást a embereknek (hejesbítek; a zembereknek!)

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:16:42

nem hiszem el, hogy ennyi, a változástól magát összeszaró lény van... húsleves-rántott husi-ubisali, mi b+?!... a világ a kezdetétől fogva változik, ezt nem tudjátok megakadályozni... ha ma nem engedlyük a jövő generációjának elmondani, hogy ők milyen világban kívánnak élni, ne csodálkozzunk, ha 20-30 év múlva ők is leszarják a mi igényeiket, mint inproduktív, csak a véges erőforrásokat feleslegesen lekötő koloncokként...

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:37:16

@torró: milyen gyűlölet és irigység?!... egy, a fizikai léttől immár teljesen elszakadt, gyermekkorában súlyosan traumatizált elmebeteget tartanak hatalomban a rabláshoz amúgy beszariak vezetésével a homo sapienssé válás rögös útjára éppen csak rálépett ösztönlények/felegyenesedett majmok... ha értelmünket valóban a "teremtőtől" nyertük, biztos felmerült már benne, tán elnézte a fajválasztást...

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:39:48

@Sir Bates dö Hól: az első nyelvtannáci hangszórót kap!...

Éhesló 2018.02.06. 11:46:25

@Kanyarfúró: sok sok minden lényeges egy ország életében, nem csak az oktatás.
Van akinek ez a legfontosabb, van, akinek nem.
De pont ezért tartanak demokratikus választásokat a demokratikus országokban, hogy a polgárok olyanokat juttassanak hatalomra, akiknek a nézetrendszere, preferencia sorrendje, értékei, ténykedése - szerintük, a választók szerint - az ő értékeikhez, elvárásaikhoz közel áll.
Az is lehet, hogy a választók csak egy, vagy két egyszerű szempont alapján döntenek - habitusuktól, műveltségüktől, érdekeiktől, tájékozottságuktól függően.

Az oktatásról - mint azt írtam - van véleményem, ha elolvasta a kommenteket, akkor olvashatta is, hogy az meglehetősen közel áll a Sir Galahad által összefoglaltakhoz:
"Az oktatás átalakítása meg soha, senkinek nem sikerült hasznos irányba, és nem is fog, pont amiatt, amit írtam: mert a pedagógusok ellenérdekeltek benne. Össze lehet hívni akárhány kerekasztalt, a vége ugyanez lesz, legfeljebb más előjellel." (copyright by Sir Galahad 2018)

De a poszt nem erről szólt, ha nem olvastad volna el.
Én pedig - a kommentelők egy részével együtt - a posztra reagáltam és nem az oktatás helyzetét elemezgettem.
A reakcióm lényege pedig az volt, hogy a poszt primitív, személyeskedő és tényállítás nélküli, semmi érdemi információ nem derül ki belőle (a riportból sem):
- kik, miért és miként és hányan alapították a "diákparlamentet"?
- mik a "diákparlament" működési szabályai, hol jegyezték be, mint civil szervezetet?
- kik ennek a vezetői, mit képviselnek és ezt a "diákparlament" többségi, vagy egységes véleménye alapján teszik-e, ha nem egységes a "diákparlament" akkor kik a kisebbség és mi a kisebbségi vélemény?
- miért a német szocdemek finanszírozzák őket és még a németeken kívül kiktől kaptak és milyen támogatást, milyen szabályok alapján, hol számolnak el ezzel és kinek?
- milyen néven nyitottak bankszámlát törvényes bejegyzés nélkül?
- miért szálltak bele egy politikai kampányba és miért pont az ellenzék oldalán?
- van-e erről "diákparlamenti" döntés, ha igen kik hozták, mikor, milyen eljárásban?

A riport erről szólt volna.
A poszt - ahogy a riport sem és más cikkek százai sem - nem ad ezekre a kérdésekre választ.
Te sem adtál.
Én azt gondolom azért, mert ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli, azt sem demokratikus szabályok és a nyilvánosság kontrollja alatt, a kapott pénzeket nem ők kezelik, hanem a bábosaik a saját magánszámláikon, vagy más, nem "diákparlamenti" szervezetek számláin.

Utóbbi sikkasztás és csalás, pénzmosás.
Gondoltam csaxólok, akárcsak a haha, vagy a többi nem bejegyzett, de mindenkitől pénzt kolduló és ellenőrizetlenül felhasználó ellenzéki gittegylet kapcsán.

neko1967 2018.02.06. 11:50:54

@Éhesló:
"ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli"

Leszel kedves a KDNP népszerűségéről és taglétszámáról nyilatkozni!
Köszönöm!

Éhesló 2018.02.06. 11:53:02

@Thomas Dantes: változik sok sok minden, még egy egy 4 éves cikluson belül is.
Nem szeretem ha a hazámat leszólják.
Szerintem egy csodálatos ország, csodálatos történelemmel és tele kiváló emberekkel Kismartontól Munkácsig, Zsolnától, Zimonyig.

Éhesló 2018.02.06. 11:53:45

@ÉhesIó: te egy elmebeteg nicktovaj vagy, aljas szemét alak, aki megbukik sec perc, ha a karakterlapját bárki ellenőrzi.
Takarodj a fenébe!

neko1967 2018.02.06. 12:00:44

@Éhesló:

"ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli"

Néz már utána, hogy hozzád hasonlók 1989 körül mit mondtak a fideszről és a soros ösztöndíjas Orbánról!

dtk74 2018.02.06. 12:03:18

@teéjesenmindegy: "olyat mond, hogy a diagnosztika megold mindent." - Nem. Én azt mondtam, szükség van erre is a munkához. Szomorú, hogy vita helyett konkrétan kiforgatod mások szavait, és a saját frusztrációd szülte önigazoló mondatokat adod a szájukba. Lásd képeskönyv, meg a napi három könyv. Nem akartalak matekkal kínozni, de négy év és 960 könyv nem napi egy, pláne nem három. Kérdezz meg egy ötödikest. :)
Más. Senki nem mondta, hogy tanuljanak kizárólag egymástól, de talán neked se annak idején, hogy baj lenne ha beszélgetsz a barátaiddal ismerőseiddel? Vagy neked nem voltak? Esetleg voltak, csak ti még kizárólag személyesen, a kocsma előtt, klubban, parkban, edzőteremben, stb... Mennyivel jobb volt az, mint most amikor élőben és virtuálisan is tudnak kapcsolatot tartani. Eszmét cserélni, akár ezer km-ekről is. De ez szar mert... bezzeg régen.
Az pedig, hogy ha valami információ kell, akor megtalálod a neten. Hű de szar. Mennyivel jobb volt amikor Béla bá élőben csapta fel a maltert a tanuló előtt, okítva megfekelő csuklómozdulatot. Miért? Mert csak!
Kell a hagyományos, és tudni kell az újat is, mert különben nem boldogulsz. Tanuljon a tanártól, mestertől élőben, szerezzen alapokat oktatási rendszerben, és ha kell, később is tudjon információt szerezni, fejlőni, autodidakta módon, bármi is a szakmája, tudjon élni az új idők új eszközeivel. Techonológiában és szellemiekben. Ennyi. Ezzel a magam részéről a vitát lezártam.

Zárszóként küldöm mindenkinek szeretettel a következő dalt: www.youtube.com/watch?v=lWqeHVOQa58

Éhesló 2018.02.06. 12:07:57

@FlybyWire: egy nicktolvajjal beszélgetsz, elég a karakterlapjára nézned, hogy ellenőrizd, az L betűt a nickenvemben I-re cserélve majomkodik a beteg perverz barom.

Éhesló 2018.02.06. 12:13:23

@neko1967: természetesen szívesen megteszem.
Amint a "diákparlament" bejegyzésre kerül és törvényi felügyeletet gyakorolhat a működése felett a törvények szerint a magyar bíróság, pont mint a bejegyzett pártként működő KDNP-ről, mely pártszövetségben indult és indul a választásokon a FIDESZ-el és nyeri el a választók többségének támogatását 2006 ősze óta minden országos választáson.

A bíróságon kötelezően leadandó éves mérlegek és beszámolók okán a taglétszámok és a szervezet gazdálkodása is pontosan követhetők.
Ezek a KDNP esetében hozzáférhető, köznyilvános adatok.
A "diákparlament" ilyen adatait hol lelhetjük fel?

Érdekelne nagyon.
Mérjünk egyenlő mércével.
Ez fontos dolog.

Éhesló 2018.02.06. 12:17:16

@neko1967: nos nem tudom ez cáfolat-e?
Segíts kérlek a kérdéseim megválaszolásában:
- kik, miért és miként és hányan alapították a "diákparlamentet"?
- mik a "diákparlament" működési szabályai, hol jegyezték be, mint civil szervezetet?
- kik ennek a "diákparlamentnek" a vezetői, kik, mikor, miként választották meg őket és mire terjed ki a felhatalmazásuk?
- mit képviselnek a "vezetők" a "szóvivő" és ezt a "diákparlament" többségi, vagy egységes véleménye alapján teszik-e?
- ha nem egységes a "diákparlament" akkor kik a kisebbség és mi a kisebbségi vélemény?
- miért a német szocdemek finanszírozzák őket és a németeken kívül még kiktől kaptak és milyen támogatást, milyen szabályok alapján, hol számolnak el ezzel és kinek?
- milyen néven nyitottak bankszámlát esetleg, törvényes bejegyzésük nélkül?
- miért szálltak bele egy politikai kampányba és miért pont az ellenzék oldalán?
- van-e erről "diákparlamenti" döntés, ha igen kik hozták, mikor, milyen eljárásban?

Köszike!

neko1967 2018.02.06. 12:26:43

@Éhesló:
Egy fidess troll szájából az a kifejezés, hogy "egyenlő mérce", több mint röhejes!

És csak terelsz!

A KDNP egy kamupárt, bármilyen papírokra is hivatkozol!

"A bíróságon kötelezően leadandó éves mérlegek és beszámolók"

Mintha előfordult volna hogy a fidess nem adta le az ilyen beszámolókat, csak az ügyészség elfelejtette törölni a pártot......

"Amint a "diákparlament" bejegyzésre kerül és törvényi felügyeletet gyakorolhat a működése felett a törvények szerint a magyar bíróság,"

Jó kis bolsevik duma! Ha nem vagy bejegyezve, nem is létezel! Lásd Kétfarkú Kutyapárt bejegyzése.....

Rossz bolsevik vagy, abból is a selejtes fajta.......

FlybyWire 2018.02.06. 12:34:56

@Külföldi11: Na végre... köszi ezért!

FlybyWire 2018.02.06. 12:45:47

@torró: ha 71 évesnek teccik lenni, akkor az barátok között is 1946-is születést jelent.

Milyen Rákosi rendszer volt akkor?

Ugyan már.....

FlybyWire 2018.02.06. 12:46:31

Előző kommentem storno.

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.06. 12:57:14

Az egesz diakparlament a szokasos "buktasuk meg a kormanyt, bontsuk le a kerites, hogy vegre johesenek az arabok" tipusu ellenzeki vircsaft. Hogy a nemet libbantak, vagy Soros finanszirozza oket az mar reszlet kerdes.

Amator 2018.02.06. 13:45:51

@torró: Azért az érdekes, hogy leírod a véleményed a nexus fontosságáról, egy idióta kommentelőt finoman elküldesz melegebb éghajlatra - ezek mind rendben vannak -, de a riportert felmented, " azért fizetik, hogy kérdezzen ", miközben lerohan egy gyereket, tehát szellemi pedofíliát követ el élő adásban. Nem riporterként viselkedett, hanem ítéletvégrehajtóként. Ez így rendben van szerinted ?

Amator 2018.02.06. 13:47:51

@HABONYKOMMANDÓ.: " Az egesz diakparlament a szokasos "buktasuk meg a kormanyt, bontsuk le a kerites, hogy vegre johesenek az arabok" tipusu ellenzeki vircsaft. Hogy a nemet libbantak, vagy Soros finanszirozza oket az mar reszlet kerdes. "
Ha ez véletlenül így is lenne, nincs hozzá joguk ?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 17:56:56

@dtk74: "és tanultam pár dolgot iskolán kívűl is." - aha, csak helyesírást nem.

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.06. 18:49:26

@Amator: "Ha ez véletlenül így is lenne, nincs hozzá joguk ? "

Egyertelmu, hogy nincs joguk az emberek akarata ellenere iszlamizalni az orszagot SENKINEK SEM. Se a volt komcsiknak, se iskolas hulyegyerekeknek.

turbooo 2018.02.06. 18:51:26

A video torolve lett.

Éhesló 2018.02.06. 19:19:58

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!
A kdnp a terelés egy balfék "diákparlament" szóvívó égése kapcsán, nem az, hogy mi a szent szar ez a "diákparlament" és ki a p@cs választotta meg bármire ezt a hülyegyereket.

Ezekre nincs válaszod, amint a hülyegyereknek se volt, meg a poszternek se volt.
Bár ez is egyfajta válasz.

Ha a kdnp szerinted kamupárt, akkor a "diákparlament" egy gigakamu semmi.
A civil törvény betartása az egyesülési jog jogszerű gyakorlásnak a feltétele és nem bejegyzett egyesület, civil szervezet nem is nyithat bankszámlát.
Ki-kik kezelik a lét és ki, kik ellenőrzik a "diákparlamentereket"?
Mesélj már miért bolsevizmus a törvények betartása és az átláthatóság?

Amator 2018.02.06. 19:55:53

@HABONYKOMMANDÓ.: A nevedhez híven elég rendesen terelsz. Egyelőre te mostad össze a diákparlamentet a migráns simogatással. Pár hibbant ellenzéki politikuson kívül senki nem akar itt látni szabadon kószáló betolakodókat. Én arra utaltam, hogy minden joguk megvan tüntetni, mert ha ilyen kaliberű, szervilis felnőttekkel kell kommunikálniuk, mint a szóban forgó riporter, akkor elég sötéten láthatják a jövőt.

dtk74 2018.02.06. 20:06:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Dehogynem. Példának okáért, a mondatot nagy betűvel kezdjük, megfelelő írásjelekkel tagoljuk, és zárjuk. Szívesen segítettem!
Én is örömmel tanulok tőled. Már persze, ha lesz mit! Egyúttal jelezem, a helyesírásom (sem) tökéletes, ezért nem oktatok ki senkit a sajátjáról, csak válaszban. Tekintse az illető tükörnek.

Kedvencem az a folytatás, amikor az illető annyira egyszerű, hogy sem elfogadni nem tudja a kritkát, sem megfelelő szinvonalon viszonozni, ezért tehetetlenségét kiterítve a válaszban személyeskedik, és/vagy előkapja a közhelyszótárt, esetleg beleköt egy-egy szavamba kifejezésembe, ezzel terelve a szót önmagáról. Kérlek, ne okozz csalódást!

neko1967 2018.02.07. 05:09:27

@Éhesló:
A reakciódból egyértelműen látszik, hogy telibe találtam, "troll elvtárs"!

Melee 2018.02.07. 14:56:32

@teéjesenmindegy: Azzal kezdted, hogy a mai gyerekek nincsenek tisztában a savak és a lúgok tulajdonságaival, majd mikor rávilágítottam, hogy ez azért történik meg, mert rengeteg a nem tananyag, ami ráadásul nem is a szintjükhöz van szabva, elkezdted védeni a tananyagot, mondván, hogy az atomszerkezet roppant fontos azoknak, akik kiesnek 16 évesen az iskolából. Ezzel ellentmondtál azon kijelentésednek, mely a savak és lúgok tulajdonságainak fontosságát hangoztatta.
A világ pár ezer évig egész jól fejlődött úgy, hogy senki nem tudta, mi is az az atom, manapság se attól fog jobban fejlődni, hogy a magyar középiskolások fejébe megpróbálják erővel belenyomni azt, ami nem nekik való.
Egyébként meg én is tanultam anno az atomszerkezetet, a kétdimenziós modellt, összesen egy vagy két órát szántak rá. Az pont elég is volt, annyival mentem gimnáziumba, és teljes részletességében az egyetemen találkoztam vele. Most hetedikben tanítják az egyetemi tananyagot. Te meg nyugodtan személyeskedhetsz tovább, hisz érveid láthatóan nincsenek.

Éhesló 2018.02.07. 15:57:18

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!

neko1967 2018.02.07. 16:05:38

@Éhesló:
Ebből az épületes hozzászólásból is látszik, hogy nemcsak fidesses troll vagy, hanem fizetett fidesses troll!

Éhesló 2018.02.07. 17:10:31

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!

neko1967 2018.02.07. 17:14:08

@Éhesló:

Már cifrázni se tudod?
Ez már lassan a Mariana-árok mélysége......

Untermensch4 2018.02.07. 18:53:33

@teéjesenmindegy: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Sztem az hogy a "muß sein" asszimilációja közepette LY vagy J végű lesz, tképp mindegy.
süti beállítások módosítása