Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A riporter miért alázza meg a diáktüntetés vezetőjét?

2018. február 04. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-5_5.png

Tudod, ez azért nagyon gáz volt. Nézd végig te is ezt a riportot és megérted majd, hogy miért írom az alábbi sorokat. Mert úgy érzem, nekem mint gazdasági bloggernek, talán jobban elhiszi Velkovics Vilmos, Echo tv riporter, hogy egy tekintélyelvű p@cs. Mert mit lehet ezek után mondani? Mert mennyi értelme lenne bárminek is? Nem baj, belemegyek és megválaszolom azokat a felvetett kérdéseit, amivel igazi férfi módjára sikerült egy kétségbeesett diákba beleállni...

Vilmos, tudod, amit te itt leműveltél, annak problémája sokkal mélyebben rejtezik, mint alany és állítmány. Mert ez itt már a Balkán legmélyebb bugyrait túlszárnyaló arrogancia. Egy letűnt világot képviselsz, miközben már a jelen is a tekintélyelvűségről a teljesítményelvűségre váltott.

Tulajdonképpen tudod mire emlékeztet a fölényeskedő, megalázó, arrogáns, számonkérő karaktered? Pontosan arra a magyar oktatási rendszerre, illetve a rendszerben tevékenykedő tanárbárókra, akik ellen ezek a gyerekek felszólaltak. És arról már ne is beszéljünk, hogy riporterként nem az a feladatod, hogy kioktass, hanem az, hogy megismerd a riporteralanyod gondolkodását.

Az egész stúdió a te gondolataidtól volt hangos.

Hát vannak bajok a magyar oktatással...elég ha elolvasom az önök felhívását... melyik az alany, melyik az állítmány?

Most tényleg? Kiragadunk kontextusából (tudod, szövegkörnyezet) egy mondatot és az egész problémának az élét azzal akarod elvenni? Hol vagyunk? A bölcsődében? Itt jegyezném meg, hogy a gyerekeknek és még rengeteg gyakorló szülőnek pontosan ezzel van baja, hogy az oktatási rendszer ilyen p@cstónikat nevel ki, mint a riporter, aki képtelen a lényegre fókuszálni és leragad az alakiságnál.

Nap, mint nap küzdök meg én is az ilyen típusú emberekkel, akiknek írhatok 3000 karaktert arról, hogyan spóroljon. A cikkel nem tud foglalkozni, mert számára lényegesebb elemek a helyesírási hibák. Többek között a finnek ezt a problémát már felismerték és ezért helyezték oktatásuk középpontjába a készségek fejlesztését (mint például fókuszpont vagy a szövegértelmezés).

Megkérném, hogy válaszoljon a kérdésemre! Lesz arra mód (mármint arra, hogy Kálló Dániel valóban fontos dolgokról beszéljen)

Amikor először láttam a videót és nagyjából a huszadik másodperc környékén elhangzott a mondat, akkor már tudtam, hogy a riporter újfent egy ordas hazugsággal indít. Nem, nem lesz arra mód, hogy korrekt és intelligens párbeszéd alakuljon ki. Nem lesz mód arra, hogy a riportalany a riporter játéka helyett fontos dolgokról beszéljen.

Tudod, nálunk a blogger területen az ilyen embereket (mint a riporter) nevezzük fizetett trolloknak, nyelvtannáciknak. Ismérvük, hogy még véletlenül sem engedik el a csontot, véletlenül sem hajlandóak a lényegről beszélni. Egyetlen céljuk a bagatelizálás és ellehetetlenítés. Nem megérteni akarnak, hanem degradálni. Mert mennyivel fontosabb az alany-állítmány, minthogy 650 000 diák szenved és napról napra, hónapról hónapra egyre kevesebben képesek kitörni a mélyszegénységből...

arra kérem elemezze, mi a tárgya a mondatnak

Azért arra kíváncsi lennék, hogy Vilmos mikor kérdezte ezt meg egy felnőtt embertől interjú közben. Én legkésőbb ezen a ponton álltam volna fel (mondjuk, pár hónapja meghívott az ECHO TV gazdasági rovata interjúzni, de dobtam őket pontosan az ehhez hasonló nívótlanság miatt). De itt az ellen egy tinédzser volt, aki érthető módon nem volt képes felmérni a narratívát.

Egyébként pontosan ez a mai oktatási rendszer végterméke. Mindenki feleltetni akar és mindenki a lexikális tudásával akar hősködni. Lehet, hogy semmit nem ér ez a tudás (abszolút túlértékelt), mégis a magyar vitakultúra szerves része a kikérdezés. Mert a rendszer kikérdezni és kikérdezettnek lenni tanított meg. A vita színterepe pedig elvi síkra vetődik és totálisan érdektelen dolgok által folyik egy mederben.

Én arra kérem a riportert, hogy hagyja abba ezt a baromságot  és kezdjen el végre a fontos dolgokkal foglalkozni. Sajnos ez egy tipikus narratívája bizonyos köröknek, amikor karaktergyilkosságot visznek véghez és gyakorlatilag kiirtják a másik mondandójának a súlyát azáltal, hogy hiteltelenítik őket és lexikálisan föléjük emelkednek!

 

"Elnézést, én szeretnék inkább az oktatásról beszélgetni"- mondja a riportalany.

Ez volt az a szellemi fordulópont, ahol világossá vált, hogy nem azonos értelmi szinten levő emberekről beszélgetünk. Még csak nem is egy lapon helyezkednek el. És ez Vilmos számára kellemetlen...

Én vagyok a műsorvezető...

Akkor bmeg ne te " azt gondold, hogy...", hanem kérdezd meg, hogy a riportalany mit gondol. Mert senkit nem érdekel, hogy te mit gondolsz. Persze nagyon jellemző ez az attitűd, ami a tekintélyelvűséget helyezi előtérbe, és mindent elintéz ezzel! Honnan ismerős ez nekem?

"Maradj csöndben, mert én vagyok az idősebb"

" Én jobban tudom, mert én vagyok a tanár"

Újabb pont, ami ellen ezek a diákok kardoskodnak, hiszen ezekből a "semmitmondó" válaszokból nem lehet tanulni vagy fejlődni. A műsorvezető igenis válaszolja meg, hogy miért nem hajlandó az oktatásról beszélni? Miért fontosabb számára az alany-állítmány?

kevesebb tanóráért, hosszabb szünetért, nagyobb bulikért...

Tehát Vilmos vaslogikája az, hogy a diákok azért tüntetnek, hogy többet bulizhassanak. Ez egy nagyon régi lemez, amit a riporter felrakott újfent. De miről is van szó igazából? Sajnos nem derül ki, mivel a riporter továbbra sem hajlandó a problémáról beszélni!

Segítek: a probléma az, hogy teljesen diszfunkcionális az oktatás. Nem arról van szó, hogy nem akarnak tanulni vagy fejlődni. Pont arról szól az egész, hogy ezekben a gyerekekben a fejlődés iránti vágy sokkal erősebben, mint az őket megelőző generációké.

A 21. századi gondolkodásmód alapja például az (aminek az oktatásban is meg kellene jelennie), hogy egyszerűen nem hatékony, sőt, kifejezetten káros 100%-osan leterhelni a diákokat és nem venni tudomást olyan alapvető szükségletekről, mint a regenerációs idő (az az idő, amikor az agynak, a testnek, a léleknek van ideje nap közben felfrissülni).

Segítek kedves Vilmos, ugyanis olyan hozzád képest kifejezetten diszfunkcionális, fél-analfabéta emberek, mint Mark Zuckerberg vagy éppen a Prezi alapítói is komoly hangsúlyt fektetnek egy olyan munkakörnyezet kialakítására, ahol nem hogy egy gyereknek, de a felnőtt munkatársnak is van lehetősége kikapcsolódni!

Miért akarjuk ezt elvenni? Miért "ciki" és hiteltelen azt mondani, hogy a diákok több rekreációs időt akarnak maguknak, mivel egyszerűen túl vannak terhelve és képtelenek felfrissülni? Ez már nem a 20. század. Felismertük, hogy egy tevékeny napnak ugyanannyira fontos része a rekreáció, mint maga a munka. Nem véletlen, hogy elképesztő mértékben terjed a home work és a home office.

De ami ennél is fontosabb! A diákok hatékonyabb, modernebb oktatást akarnak, jobb időbeosztással.

Miből gondolják, hogy a mostani rendszer nem készít fel a 21. századra?

Kedves Vilmos! Csak rád kell nézni... A két lábon járó reprezentere vagy a 20. századnak, de inkább a 19.-nek

Ez olyan, mintha egy sportoló vitatkozna az edzővel, hogy én nem ezeket a gyakorlatokat akarom, és én jobban tudom, mert én izzadok ott...

 Dániel szerintem nem is tudja, hogy mekkora mattot adott ennek a riporternek. "hát, ha a Hosszú Katinkát sakkoztatná, akkor ő is megkérdezné..."

Pontosan erről van szó! Ez az elavult magyar oktatási rendszer jellemzése. Adott egy úszó, akit edzésen sakkoztatnak. Persze Vilmos riporteren látszik a rendszerhiba, képtelen feldolgozni a kapott információt és innentől kezdve a becsületéért és vélt igazáért indul harcba.

Az a baj, hogy többek között abból a hibás feltételezésből él a rendszer, hogy a tanár oktat, a diák tanul. A tanár mindent mindig jól csinál és a diák nem kérdőjelezhet meg, mivel másodrangú szereplő. A modern oktatási felfogásban a diák és a tanár partnerként működik és odafigyelnek egymásra.

A tanárnak nem azért van igaza, mert tanár, hanem azért mert érvekkel meg tudja indokolni mondanivalóját és érvekkel tudja bebizonyítani a diák számára a kérdéses pontot. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a modern rendszerben elképzelhető, hogy a diáknak van igaza. Ilyenkor a tanár nem megsértődik, hanem örül a diák sikerének, hiszen nem a saját tekintélyét védi, hanem a gyermek fejlődésének és felnőttvilágba való integrációjának az érdekeit...

Egyébként Hosszú Katinka pont az a diák, aki nekiment a teljes úszószövetségnek, mert sz@rok és elavultak voltak a módszereik. Ez is egy hatalmas öngól...

Mit csinálnának a fennmaradó időben? Ön szerint mivel tölti egy átlagos magyar gyerek azt az időt, amit nem tanulással tölt?

Hát mit csinálnának? Drogoznának és kurváznának. Ilyen hülye kérdést! A riportalany is belagolt erre a kérdésre, minta Windows, annyira váratlanul érte ez a fatális értelmetlenség. Már maga a felvetés is sértő minden gondolkodó ember számára, hiszen ilyen alapon lehetne általánosítani, hogy mivel tölti a szabadságát minden olyan sötét riporter, mint kedves Vilmosunk?

Meg lehet válaszolni? Nem. Meg kell válaszolni? Nem.

Maradjunk annyiban, hogy a szabad idő mindenki egyéni felelőssége és joga. Ahhoz senkinek semmi köze és nem képezheti tárgyát bármilyen vitának. Képtelenség lenne azért nem adni a diákoknak több szabadidőt, mert akkor biztos kilépnek a mostani értékrendszerből és szórakozni mernek.

Dániel persze itt is sokkal érettebb választ ad, mint amit kedves Vilmosunk narratívája érteni engedélyez. A felnőtté válás szerves része például a csajozás, haverozás. A tapasztalás. De ugyanúgy része felfedezni saját érzelmi-értelmi világunkat. De ezt mindenki más úton éri el. Egyetlen biztos pont, hogy senki sem a történelem tételek végtelen magolása közben fedezte fel saját magát...

Komolyan kérdezem, hogy a riporter tényleg ennyire hülye vagy ezért fizetik?

2 órát videójátékoznak

Elég demagóg gondolt, amivel azt próbálja a költő érzékeltetni, hogy milyen hülyeségekre vernék el a gyerekek az időt. Nem akarok beleszólni a gondolatmenetbe, de például egy stratégiai vagy éppen más típusú videójáték olyan felbecsülhetetlen készségeket fejleszt elképesztő mértékben, mint kooperáció, logika, megoldáselmélet, reakcióidő, értelmezési képesség, fegyelem, tervezés, angol nyelvismeret...stb

Állítom (és a tanulmányok is alátámasztják), hogy a videójátékok sokkal inkább fejlesztenek, mint a Kőszívű ember fiai elolvasása... Mert ez már egy másik világ. Ebben a világban a készségek a fontosak és nem a lexikalitás. Nem azt kell tudnia a mai fiatalnak, mint amit tud az apja, nagyapja, vagy amit tudott a dédpapa.

Hány diák képviseletében beszél itt?

Ezen jót mosolyogtam. Éppen egy fideszes propagandista kéri számon valakin, hogy az x támogató nem azt jelenti, hogy az egész diákság nevében felléphetnének. Hm. Akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz nem lehet 2/3-adban, mivel a lakosság messze nem 2/3 része támogatja őket? Ehhez mit szólna a Habony művek? 

Zajlik az átalakítás, Csépe Valéria vezeti...

Hehe, akkor mit értetlenkedett a riporter és játszotta a hülyét? A kormány azért vezet valamilyen átalakítást, mert látják ők is, hogy a mostani rendszer nem jó. A diákok is pont erről beszélnek.

Ezek után már csak azt tudom megkérdezni riport Vilmostól, miután saját műsorának a végén legalizálta a magyar oktatás megváltoztatását, hogy:

Kedves Vilmos, a műsor előtt megkapott pártutasításban melyik az alany és melyik az állítmány?

 

 

 

►►►►

Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral

IFL prémium blog: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2018. február. 05. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr10013633774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_z_ 2018.02.05. 22:14:05

@teéjesenmindegy: Meseld mar el, hogy ezt a kovetkeztetest mibol vontad le!

Sir Bates dö Hól 2018.02.05. 22:18:32

@teéjesenmindegy: mit érsz ezzel, ha érzelmileg még félig sem vagy felemelkedve...

teéjesenmindegy 2018.02.05. 22:21:44

@dtk74: A facebooknak köszönhetően a "rövid és marhaságok" olvasása nem szint. Arra ne legyél büszke. Ha tényleg olyan sokat olvasnál, - ja és nem mondjuk marhaságokat a faszbukon, akkor nem írnád a muszájt LY-nal. Mert tudnád.
És bassza meg milyen érték, milyen tanulás, milyen tapaszalásról beszélünk akkor amikor 8-10 15 éves egymásnak írkál marhaságokat a faszbukon? Mit tudnak belőle megtanulni? Elolvastam ezer könyvet, és annak ellenére volt mindeben egy-két hasznos infó, hogy szórakoztató irodalom volt a többség. Sőt, véleményem szerint több megmarad úgy, ez a "szórakozva tanulni".

A hosszabbik írásoddal nem tudom mit akarsz. Magad írod, vannak alapok amiket tudni kell. Ha azt nem tudja, akkor baszhatja az egészet. Ha nem tud egy egyenes falat feltenni, akkor a lézeres irányzékkal sem fog. Ha papíron nem tud kiszámolni egy térfogatot akkor számítógéppel sem fog tudni.
Az autószerelő egyébként, ha nem látja át a folyamatokat, és a diagnosztika alapján akar javítani, akkor pont éhen fog halni. Mert a mindentudó diagnosztika kiírja, hogy x dolgot cserélj ki. Ami kerül az autó árába pont. Tizenéve volt már diagnosztikai gépem, pontosan tudom, hogy miről beszélek.

dtk74 2018.02.05. 22:45:13

@teéjesenmindegy: Bárki tévedhet. Örülök, hogy találtál hibát a hozzászólásomban, ezzel eldőlt egy régi dillemmám, miszerint tökéletes vagyok-e. Nem. Tehát van értelme az életemnek, tudok még fejlődni. Na és te, hogy állsz ezzel?
Nem tudom hány könyvet olvastam, csak általános iskola negyedik nyarának végéig számoltam, addig 960 volt. Persze harmada képeskönyv, gyerekcucc, hiszen akkoriban tanutam meg olvasni. De miért is lenne lényeges, hogy hány könyvet? Mi van az újságokkal, cikkekkel, rövid ismertetőkkel, lexikonbejegyzésekkel? Az smafu? El tudok olvasni egy délután alatt egy jó (ami lefoglal) könyvet, és írok róla olvasónaplót ha kell (mert fel is fogom), de nincs rá se időm, se kedvem túl sok az utóbbi években. Talán havi egy-kettő lehet átlagban A legtöbb ember aki bejön a könyvtárba, egyébként ma is két csoportba sorolható. 1. Krimi és romantikus 2. Szakkönyvek, főleg oktatás, pszichológia. Kikapcsolódnak, vagy választ keresnek. Dráma, vers, klasszikus, történelem, útikönyv, nyelvi anyagok elvétve. Mielőtt jönne a honnantudhatnámezt kérdés, inkább leírom: könyvtáros vagyok. Nem muszályból, hanem mert szeretem. Izé. muszájból. A fene enné meg :)
A 8-10-15 évesek facebook közben megtanulnak írni, fogalmazni -ki jól, ki rosszul-, egymást és magukat elhelyezni a világban különböző szintekre az írás stílusa és tartalma alapján, megosztanak tartalmakat, stb. Mint régen, csak most kevesebb duma, több írás. Ami viszont megmarad.
A térfogatot pedig nem kell számolni, a kézikütyüvel kattintasz párat a lézerrel a sarkokba, és a gép dobja. Tárolja, összeadja, stb. Az autószerelőben ma még igazad van. Pár év múlva nem lesz. Az elektoromos autók egyszerűek, 50-60%-al kevesebb alkatrésszel, és egyszerűen cserélhető fődarabokkal. Más világ lesz a szerelésük. Ahogy a belsőégésűeké a hintók után. Most van az átmenet.

dtk74 2018.02.05. 22:49:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miért? Elkezdtünk mi ketten valamit? Na de ha örömet okoz Önnek, hát Skol! Ha már teutonordikuss....

histar007 2018.02.05. 22:58:44

Amikor a gyerekek panaszkodnak az oktatás minőségéről, az kb olyan mint amikkor a nyersvas siránkozik, hogy rosszul munkálják meg.
Itthon van egy amúgy nem rossz rendszer, ami meglehet hogy korszerűtlen, de ami kijön belőle az még mindig valami kézzelfogható. Eddig aki új tantervet tett le, az mind megbukott vele az elmúlt 30 évben.
Vitakultúra? Vitatkozni csak a tények ismeretében lehet. Összefüggéseket találni szintén csak tények között lehet. A következtetések alapjai is a tények. Ezeket meg kell tanulni, nem lehet kisórolni kompetenciával.
Nem csak azért tanulunk meg első osztályban betüket írni, hogy menjen a mára lassan fölösleges (?) kézírás, hanem hogy fejlődjöna szem-kéz koordináció. Azért tanulunk számolni, mert ezzel a logika fejlődik és a gyerek megérti a nagyságrendek közti különbséget, nem elég a számológépet megtanulni használni. Azért írunk fogalmazást, hogy megtanuljuk kifejezni magunkat strukturáltan, legyen a történetnek eleje-közepe-vége.
Amúgy ha hiszünk a liberalizmus egyik alapelvében, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, akkor nehéz az iskolára kenni, hogy ki miért maradt hülye. Amíg az okos tanult addig a hülye mit csinált?
Tudom, kb 4 millió szegény él itthon, akiknél még villany sincs, így olvasni sem tudnak megtanulni. Nemhogy internet.

Amúgy a tanárokról miért nem beszélünk? Ők alkalmasak arra, hogy átadják a modern tudást? Tudnak 30 év frontális tecnikából projekalapú csoportmunkára váltani? Mikortól kell specializálni egy gyereket? Miért fontos helyesen írni? Megannyi kérdés, amire ebben az interjúban nem kaptunk választ, valószínű nem a riporter gyökérsége miatt, hanem a vendég felkészületlensége miatt. Ha pedig elmész az oroszlánhoz játszani, akkor készülj rá, hogy nem a kisállatsimogatóba mész. Egy kemény riporter bárkit meg tud fingatni. A független objektív médiában nyugaton ezt így szokás.

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:14:50

@Éhesló: (Nem tegeződnék, így ismeretlenül, már ha nem bánja.)
A lényeg nem a kampány, a választás, meg a politika lenne, hanem hogy mi a probléma az oktatással. Mert van vele gond rendesen. Erről lehetne értelmesen is eszmét cserélni.

VáradiJános 2018.02.05. 23:23:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hát, annyi levegőt kapj amennyi malter hozzám ért valaha! .... de ettől még én nem nézem le a tisztességes munkásokat ..... annál inkább a parazita fajtádat .... na, hívd be anyucit egy újabb kis kukirángatásra!

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:23:28

@MACISAJT:
Más országokban a lexikális tananyag nagyrészét hajítják ki. Ha ezt elfogadjuk, akkor ezzel minden tantárgyat meg kéne vágni. És mellette - mondjuk 10.-től - le lehetne adni a tantárgyak jelentős részét és a maradékra fókuszálni.
Egy példa: ha valaki reál érdeklődésű az tanuljon külön fizika-kémia-biológia-földrajz tantárgyakat. Ha pedig humán akkor egynegyed óraszámmal természttudomány áttekintőt és mellette pedig neki normális súllyal irodalom és filozófia meg etika, retorika, stb. A lényeg, hogy képes legyen önállóan gondolkozni, esszét írni, problémát megoldani. És ez megint nem liberális vagy vagy bigott konzervatív politikai kérdés.

VáradiJános 2018.02.05. 23:25:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint az nyelvtanőrködik, aki: “fogvédö”, “kiszáltam”, “Pfiladelpfia”, “sójom”?

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:27:18

@Bravehearth:
Mondjuk a BBC elég korrekt. Azt nem kéne egy kalap alá venni ezekkel. Onnan lenne mit tanulni a mostani magyar riporter gárdának. (Meg a vitatkozóknak.)

Melee 2018.02.05. 23:28:48

@teéjesenmindegy: Osztod az észt, miközben saját hozzászólásaid közötti ellentmondást nem sikerült megmagyaráznod. A magyar iskolarendszer pont azért érett cserére, mert csak olyanok védik mint te, akik ellentmondanak maguknak két egymást követő hozzászólásukban.

teéjesenmindegy 2018.02.05. 23:46:36

@Melee: Na, miben mondtam ellent magamnak? Mert szerintem csak te nem tudsz értőn olvasni.

Kanyarfúró 2018.02.05. 23:47:17

@Boycie: Én most most is nézek BBC-t. Ott nem ez a szint megy.

SnaKadCharmer 2018.02.05. 23:55:14

Valóban elég bunkó volt, nem férhet kétség hozzá.
De ettől az ostoba és hergelő balkánozástól meg ugyanúgy kinyílik a bicska a zsebemben, mint amiről a cikk szól. Szóval légy szíves, ne...

vajdasagi 2018.02.06. 00:08:38

Az Echo TV egy szar. Miért gondolják ők, hogy ők a "nemzet hangja"? Ők a tolvajok szolgái.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 00:10:19

@dtk74: Most komolyan beszélünk?
"Nem tudom hány könyvet olvastam, csak általános iskola negyedik nyarának végéig számoltam, addig 960 volt. "
Tételezzük fel, hogy elsőben megtanultál olvasni, akkor 3x 365 nap alatt 960 könyvet olvastál el? Gyakorlatilag napi egyet? Ugye nem gondolod, hogy ezt bárki elhiszi neked.
Az volt a mondandóm lényege, - ha már annyira megy neked az értő olvasás- hogy egy könyvben általában van némi plusz, amit megtanul belőle az ember. A fő szálon kívül gondolom. Mert oké, hogy a sofőr a gyilkos, viszont megtudod, hogy az arzén oldódik a teában. (Hasra ütöttem csak)
Vagy hogy mi Sri Lanka fővárosa, vagy hogy a kolostorokban a szerzetesek miért pörgetik az imamalmot.
Na, ezeket a dolgokat soha nem tanulod meg a kis barátaidtól, akik pont ugyanannyit tudnak a világból mint te. És ja, eldumálgatnak. Csak más az amikor 2-3 ember dumálgat, vagy 400 osztja egymásnak ami épp az eszébe jut.
Mondom, a facebookozásból nem fog megtanulni senki semmit.

Igen, persze, ahogy a könyvtáros elképzeli az életet. Ha meg lemerül az elem a kütyüben akkor meg áll az építkezés. Esetleg elbaszódik a kütyüd, és hamis adatokat ad meg. Vagy ha épp olyan a fal ami nem jól veri vissza.
Ismét mondom, marha jók a kütyük meg a technika - akkor ha valaki érti meg tudja az alapokat. Vakon arra bízni mindent, hogy a kütyü majd megoldja jó nagy marhaság.
Pont mint a google translate. Tök jó, hasznos, ha tudsz egy nyelvet, és mint segítség kell, mert nem ugrik be egy szó. De próbálj meg lefordítani vele és csak vele valamit. Egy kalap szar. Tessék, ird bele: "stone fire? Not sky your cigar."

Az elektromos autókba ne menjünk bele. Rohadtul nem egyszerűek, és jó eséllyel nem az lesz a jövő.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 00:18:57

@Kanyarfúró: Ettől a legyen képes problémát megoldani dumától a falnak megyek.

Mondok egy példát. Kéne tudni, hogy milyen magas az a kémény? Szerinted ki tudja megoldani a problémát? Aki mondjuk tud szöget mérni, meg cosinust számolni, aki olvasta egyszer történelemből, hogy milyen magas és emlékszik rá, és megmondja, aki felmászik egy barométerrel és kiszámolja a különbséget, vagy az, akinek semmi ilyen avitt hülyeséget nem tanítottak, csak azt hogy hogyen legyen csapatjátékos meg problémamegoldó.
A problémákat általában azok tudják megoldani akinek ehhez van tudásuk.

Amator 2018.02.06. 00:55:26

@teéjesenmindegy: " A problémákat általában azok tudják megoldani akinek ehhez van tudásuk. "
Igen, tudás és megfelelő gyakorlati tapasztalat. Elméleti emberek hajlamosak elméleti bicikliket gyártani.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.02.06. 06:28:10

Mert a kissrác teljesen fogalmatlan volt.

_z_ 2018.02.06. 06:36:21

@teéjesenmindegy: Tovabbra is varom a magyarazatot. Vagy csak olyan dolgokra valaszolsz, ami neked kenyelmes?

kukko 2018.02.06. 07:00:25

Ismét úgy érzem, hogy én egy más videót néztem, mint a többiek. MINDKÉT fél felkészületlen volt, így egy nagyon alacsony színvonalú vitát láttam. A gyerekről még azt sem tudom elképzelni, hogy a vita előtt legalább 3-4 google keresést megejtett volna, hogy legalább a legalapvetőbb dolgokkal tisztában legyen, például, hogy milyen felmérések mutatják a magyar oktatás színvonalát.
A magyartanára meg utólag megvédte. Lehet, hogy előtte kellett volna elbeszélgetnie vele pl. a vitára való felkészülés módjairól?
És nem is beszélek az olyan magas labdákról, mint amikor az ECHO Tv műsorvezetője szerint a diákok túl sokat néznek Tv-t. Egy tévés műsorvezető, aki szerint túl sokat néznek tévét. Mondjon fel, és ha megszűnik a szutyok műsora, akkor annyival kevesebben nézik majd az ország legmutyizottabb tévéjét!

Atiati 2018.02.06. 07:07:52

@teéjesenmindegy: Nem tudom hogy dolgoznak veled az emberek, kb fèl napja csak ugyanazt az egy dolgot egy oldalról nèzed ès ezt ismètelgeted. Kiváló kormánytag lenne belőled, akinek megmondják felülről mit kell mondani. Mondjuk ha az iskolában lettek volna olyan közösségi "projektek" ahol együtt kellett volna megoldani valamit akkor több èrzelmi intelligencia szorult volna belèd.

Külföldi11 (törölt) 2018.02.06. 07:10:26

Frissen diplomázott tanár vagyok. Magyar gimnáziumban tanultam, külföldi egyetemen diplomáztam. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy külföldön élek és dolgozom.

Gimis osztálytársaimmal mai napig kapcsolatban vagyok és a magyar rendszer elavultsága az egyetemi évek alatt egyértelművé vált.
Sokszor veséztük ki a rendszerek közötti különbségeket, a nyílvánvalót csak az nem látja aki nem akarja...vagy akinek nincsen összehasonlítási alapja, csupán nagy szája.

A mi iskolánkban a gyerekek tablet/iPad kurzusokon vesznek részt délutánonként. Egy átlagos töri, kémia, fizika stb. kiselőadást is számítógépes prezentációval bonyolítanak le. Az előadás lényege inkább a prezentáció megszerkesztése és annak szakszerű előadása, nem pedig a magolás. A magolás nem segíti a kommunikációt, tervezést vagy logikai összefüggések önálló megfigyelését. A lexikális tudásért már nem kell a könyvtárban “raboskodni”, elég rákeresni a neten. Az “ülj a seggedre és vágd be az anyagot” felváltotta a “szerkeszd meg és add elő tablet/pc/projektor segítségével” metódus. Manapság elengedhetetlen tudásnak számít a gyors gépelés képeségge, valamint a különböző informatikai eszközök magas szintű multitascing kezelése. Sajnos a mai oktatás nem épít semmi hasonló jellegű bázist a gyerekek számára. A telekommunikáció olyan szinten behálózza a mindennapjainkat, hogy az elutasítása már csak ártani tud. A gyerekek “kénytelenek” suli után a gép előtt ülni, különben elsétálni mellettük a világ. Az oktatás dolga lenne ezt az időt hasznos munkává alakíttatni. De ennek az a feltétele, hogy az oktatás is lépést tartson az informatika fejlődésével.
Aki ezt nem érti az egyszerűen nem hajlandó megérteni, mire is próbál rávilágítani ez a maroknyi diák.

Ezt egy álláshirdetésből vágtam ki, mindenki maga döntse el mire is van szüksége egy középfokú végzettséggel rendelkező nem szakmunkás álláskeresőknek.

A JELÖLTTEL SZEMBEN TÁMASZTOTT ELVÁRÁSOK:
Középiskolai érettségivel rendelkező, megbízható munkatársat keresünk,
Microsoft Office programok magas szintű ismerete,
jó kommunikációs készség, írásban és szóban egyaránt,
Problémamegoldó készség,
precíz, pontos, felelősségteljes munkavégzés,
rugalmasság, dinamizmus, terhelhetőség

2018.02.06. 07:53:53

@Külföldi11: végre egy értelmes komment !

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 08:03:56

@VáradiJános: Behívhatom anyucidat, hogy tegyen téged tisztába, de mérges lesz hogy rögtön pelus csere után összepisilted magad.

VáradiJános 2018.02.06. 08:05:02

@Külföldi11: több általànos iskolás gyermek is van a környezetemben akiknek hasonló módon történik az oktatása magyarországi tanintézményekben ....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 08:05:59

@VáradiJános: Persze, mert vigyázniuk kell rád, hogy ne szard össze az udvart.

VáradiJános 2018.02.06. 08:07:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jól van, kis diszgráfiás barátom, ezt jól odaírtad, keményen. Mindjárt nyomok egy barackot arra a kis fogszabályzós buksidra.

VáradiJános 2018.02.06. 08:08:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint az nyelvtanőrködik, aki: “fogvédö”, “kiszáltam”, “Pfiladelpfia”, “sójom”?

_z_ 2018.02.06. 08:09:53

@Külföldi11: Azt megkerdezhetem, hogy vannak-e olyan kiegeszitö temak, amik ilyen IT mellet szüksegesek lehetnek? Gondolok itt arra, hogy tanulnak-e pl. meg kezirast (ami tudtommal a finommotorikus kepessege fejlesztese miatt fontos), forraselemzest (mert az, hogy a neten sok informacio van, nem azt jelenti, hogy mind igaz), vitakulturat (ennek hianyara böven eleg itt vegignezni a kommenteket), több testneveles (ami kompenzalja a barmilyen kepernyö elött töltött idöt)? Ne ertsd felre, nem kötekedni akarok, csak erdekel, hogy a nyilvanvaloan egyre fontosabba valo IT, es a fizikai, megfoghato vilag között keletkezö resek be vannak-e tömve.
Egyebkent szabad tudni, hogy melyik orszagrol van szo?

Atiati 2018.02.06. 08:36:01

@_z_: Ezt a több testnevelés dolgot nem értem. Egyrészt az iskolai infrastruktúra szemmel láthatólag nincs felkészülve több testnevelés óra tartásához. Épülhetnek itt a stadionok meg a szuper welness (tan?)uszodák, de oda gyerek nem teheti be a lábát. Jó esetben van 2 tornaterem meg egy udvar, itt kéne kb. 32 osztálynak osztoznia egy nap. Öltözőkról már nem is beszélve.. Ezzel nem hogy megszerettetik hanem egyenesen megutáltatják a testnevelést az összes gyerekkel. Lehetne délután sportszakkört tartani vagy elvinni a gyereket valami sportegyesületbe annak talán több haszna van.

Nancsibacsi 2018.02.06. 08:37:22

@_z_: "Gondolok itt arra, hogy tanulnak-e pl. meg kezirast (ami tudtommal a finommotorikus kepessege fejlesztese miatt fontos)"
Azt ugyanúgy fejleszti a tablet, vagy a billentyűzet+egér, szóval teljesen fölösleges. Amúgy a robotokban elég finom motorok vannak már, amire meg nincs robot, azt meg megcsinálják a pakisztáni kisgyerekek olcsón.

"forraselemzest (mert az, hogy a neten sok informacio van, nem azt jelenti, hogy mind igaz)"
És az interneten mindenhez van forrásmegjelölés, hát persze. Pl. ott a wikipédia, aminél tényleg van, viszont egyértelműen átpolitizált - ahogy pl. a történelem is, a rengeteg forrásával.
"vitakulturat (ennek hianyara böven eleg itt vegignezni a kommenteket)"
Ja, pl. a tiéden, hogy megtanulják a modoroskodó, "magas lóról lenézek a plebsre" vita stílust.
"több testneveles (ami kompenzalja a barmilyen kepernyö elött töltött idöt)"
Mondjuk ebben igazad van: a jelenlegi tanárok kb arra jók, hogy vigyázzanak a gyerekre, amíg focizik az udvaron. Még így is hasznosabban töltené el az idejét, mint jelenleg az órákon.

_z_ 2018.02.06. 08:51:51

@Atiati: Felreertesz. Nem az a kerdes, hogy van-e ra lehetöseg, hanem hogy szükseges lenne-e. Abban igazad van, hogy delutani sportszakkörrel is megoldhato, csak arra meg nem biztos, hogy minden gyerek elmegy.
@Nancsibacsi: Egyreszt nem vagyok benne biztos, hogy a gepeles ugyan ugy fejleszti-e a finommótorikat, masreszt meg meg mindig nem art, ha az ember le tud valamit irni papirra is.
Lehet, hogy nem jo neven neveztem a dolgot, de talan erthetö, amit mondani akarok a forraselemzessel. Hogy nezze meg, hogy ahol olvas valamit, az megbizhato-e, keressen ra több helyen is a hirre, stb. A lenyeg, hogy ne higgyen el mindent kritika nelkul, amit a neten talal.
Irhatnal konkret peldat arra, hogy hol ülök magas lovon (a modoroskodasba lehet, hogy belecsuszok neha, de csak probalok tisztelettel banni masokkal). Szoval akkor lenne ertelme, vagy nem?

FlybyWire 2018.02.06. 09:05:55

LOL, az összes fizetett és önszorgalmi, saját jogán buggyant bérkommentelő egyből hogy lecsapott :D. Első 10-ből 9 ostoba, seggarcú királyvédő :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.06. 09:06:21

Elolvastam az ismert fideszes agitprop troll nickek hozzászólásait és hányingerem van. Egyesével nincs is értelme reagálni rájuk. Bár legalább ismét demonstrálták az olvasók felé, hogy milyen emberekből áll a mára megmaradt fideszes tábor. Értelmes ember nem vállal véeményközösséget velük.

neko1967 2018.02.06. 09:23:49

Az oktatás jelenlegi iránya arra mutat, hogy egyre kevesebb kritikusan gondolkodó, fejlődésre képes fiatal kerüljön ki az életbe.
A statisztika szerint ma Magyarországon 60% az érettségizettek aránya, de ugye a kormány ezt is csökkenteni akarja......
Csak példaképpen Finnországban ez az arány 94%......

Több diplomást ismerek, aki a jelenlegi rendszerben nem tudná az általa vágyott diplomát megszerezni, mert egyszerűen nem lenne pénze rá a családjának!

dtk74 2018.02.06. 09:28:21

@teéjesenmindegy: Harmada képeskönyv ahogy írtam és napi egy nemvolt elég. Egy átlagos krimi ma is 3-4 óra, egy delfin könyv sem volt több akkoriban. A saját korlátaid ne akadályozzanak abba, hogy mások lehetőségeit elismerd. Gyorsan olvasok. Biztosan van olyan dolog is, amiben te vagy jobb az átlagnál.

kukko 2018.02.06. 09:33:51

@neko1967: Azért irigylésre méltó a mai fiatalok helyzete. Mindig arról hallok, hogy a szegény szülők, akik nem tudják kifizetni a külön nyelvórákat. De 20 éve ha nem volt jó nyelvtanárod, akkor fizethetted a különórákat, vagy megszívtad, de ma tele van a net oktatóvideókkal, telefonos appokkal, magyarázó oldalakkal. Minden logika szerint ma már nem lehetne akadály a szegénység, soha nem volt még ilyen egyszerű hozzáférni a tudáshoz.

torró 2018.02.06. 09:39:53

Majdnem mindent végig olvastam majdnem mindent. Lehet , hogy az itt kommentelők között én vagyok a legidősebb, a magam 71 évével. Igazat adok azoknak is akik az oktatási rendszert bírálják, mert az oktatásnak együtt kellett volna haladni a világ változásaival. A mostani diák tüntetéssel az a kérdésem, valóban, most az esetleges utólsó kormányzati ciklus végén vált ismerté ez a helyzet? Ugye nem! Tehát . Felelőtlen politikusok a gyerekeket használják propaganda célokra. Csak egy kérdés Melyik szülőnek tellett ilyen színpad technikára? Most mindenki tudja, hogy ez alatt a pár hónap alatt már nem lesz tanterv módosítás az ziher. Tehát, semmi más mint valamibe kapaszkodni az ellenzéknek mindenáron. Ez aljasság. Még ha igaz is, nem most kellett volna ezzel előjönni. A rendszer váltás óta fennálló problémáról beszélünk emberek! Szóval?
Én még a Rákosi ideje alatt kezdtem iskolába járni. Gondold el mi volt a tananyag. Már szinte nem is emlékszem rá. De könyvtárba jártam állandón. Még rádió sem volt! A tanulási igényt nem csak az iskola ösztönzése adja, hanem a szülő és Te magad! Akarsz vagy nem akarsz előre jutni. Én az akkori viszonyok között autó szerelő akartam lenni. Egyik osztálytársam mérnök a körzeti orvos fia orvos, a lányok közül páran , a jó tanulók tanárok. És mindenkiből az lett. Én persze még ezenkívül jártam technikumba, és még 5 szakmából levizsgáztam önszorgalomból . A lányaimmal versenyeztünk, ki hoz több ötöst haza. Az egyik lányom az ELTE matek fizika szakra maximális ponttal került be, a másik a budai tanítóképzőbe. De ők sem elégedtek meg a végzettségükkel, még két diplomát szereztek.
Mindent egybevetve. Biztos hogy változni kell a rendszernek, mert nem követi a világot. De nem kéne a fiatalokat belerángatni rövid távú politikai haszonszerzésbe. Mert a Tv már csak ilyen.é Én nézek mindent. Mindegy melyik oldalon áll a adott csatorna, a vélemény különbségeket így lehet leszűrni. A riportert azért fizetik, hogy kérdezzen. Minden csatornán. A tanárt meg , hogy tanítson. A bloggert meg hogy hülyétsen

FlybyWire 2018.02.06. 09:42:11

@BéLóg: még itt a blogkommentekben is ritkán látni ilyen szépen megfogalmazott, galaxis méretű kompenzációt :)
Mesélj még, végül mitől siklott ki ennyire a kis életed, hogy erre most késztetést éreztél? :)

dtk74 2018.02.06. 09:42:16

@teéjesenmindegy: A könyvtárosnak építőipari cége volt korábban, pályázatokat írt, műemlékfelújított, dolgozott még Ausztriában, és Némeországban is. Meg kis műhelye, ahol autókat javítottak, egy ideig tanulta is a szakmát. Meg egyéb dolgai. Nem csak az informatikus-könyvtáros szakot végeztem el, és tanultam pár dolgot iskolán kívűl is.
Szomorú, hogy ennyire elutasítod az újat (nem tanulhatnak a megosztott tartalmakból), és csak a régi dicsőséget zenged. Pedig a kettő együtt adja a mai világot, és aki bármelyiknek hátat fordít, az seggel megy a jövőbe.
Lemerül az elem. Ez komoly? Egy 3LR12-es elem legyen nálad tartalékban, és kész. Powerbank is, ha a telefon merül. Persze a legjobb ha van egy 380-as aggregátorod a munkaterületen mint nekem, az mindent megold. :) Komolytalan érvek. Válaszoljak azzal, hogy ha kifogy a tollbetét, mit csinász, vagy nincs nálad hegyező, cseszheted a ceruzát?
Fordító. A magyar munkásaim ezzel elboldogultak a boltban és a benzinkúton már évekkel ezelőtt is Németországban, többet egyelőre nem várunk tőle. Ez csak mankó, de annak jó.

FlybyWire 2018.02.06. 09:56:46

@karandash: én nagyon örülök, hogy a sok elvakult kormányszopó barom isteníti a régi jó, gyerekekből minden fontosat (egyéniség, kíváncsiság, lelkesedés, tehetség) kiölő poroszos iskolát, járassák is ide a gyerekeiket, ha a fiam úgy dönt, hogy a külföldi egyeteme után mégis hazajön, legyenek majd neki engedelmes, gondolkodás nélküli, kritikára képtelen, megakulvásra hajlamos, szófogadó alkalmazottjai is, akik a kulimunkát végzik. Kreatív, a cégnek profitot termelő emberek majd lesznek máshonnan :)

blah 2018.02.06. 10:19:32

a fideszesek visszasírták a kommunizmust, most örülhetnek.

blah 2018.02.06. 10:20:38

@torró: ideje lenne magadra húzni a koporsófedelet.

teéjesenmindegy 2018.02.06. 10:20:43

@dtk74: Jóvan bazmeg. Nem vitatkozok olyannal aki napi egy képeskönyvet elolvasott.
Meg műhelye van, és olyat mond, hogy a diagnosztika megold mindent.
Lássuk be igazad van. Senkinek nem kell tanulnia semmit, minden ott a neten, aztán nézzenek utána. Fent a jutubon, hogy hogyan kell falazni, az is, hogy hogyan kell operálni, az pedig nem fordulhat elő, hogy ne legyen net. Zárják be az összes iskolát, majd tanulnak egymástól. Ahogy helyesen írni is.

neko1967 2018.02.06. 10:25:20

@kukko:
Te biztos budapesti vagy, mert akkor nem írnál ennyi sületlenséget!
"Az UNICEF jelentése szerint, Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek szegénységben él. A KSH adatai szerint a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben idehaza; a Budapest Intézet felmérése alapján pedig 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik."

Ha csak a fele igaz, az is sok!

"de ma tele van a net oktatóvideókkal, telefonos appokkal, magyarázó oldalakkal. Minden logika szerint ma már nem lehetne akadály a szegénység, soha nem volt még ilyen egyszerű hozzáférni a tudáshoz. "

Persze, nem akadály a szegénység, vegyél net előfizetést meg számítógépet, kaját meg a fűtést felejtsd el!

Erre ez lesz a válaszod: "de okostelefon mindegyiknek ott van a kezében!"

Persze, használtan vesz 3-4 éves készülékeket, de már mobilnetre nem fog telleni.
Menj el szabolcsi, borsodi, nógrádi vagy békési falvakba. Van net? Van hát! Egy szolgáltató van, amelyik a kb 5 mb sávszélességet olyan áron adja, mint egy nagyobb városban - ahol több a szolgáltató, és van verseny - 300 mb-ot.

Feleségem tanár egy megyei jogú városban, és még mindig találkozik olyan gyerekekkel, akiknek újdonság a számítógép! Sok iskolában még mindig a pentium 4-s gépeket használnak!

Valahol olvastam hogy Magyarországon a felmérések alapján a legjobb és legrosszabb iskola között 60% különbség van. Finnországban ez 10 %.

Tudom, erre rögtön jönnek a troll reakciók: "de a tanulmányi versenyeken a magyarok mennyi eredményt érnek el a finnek meg semmit!" Igen, Hosszú Katinka országában pedig mindenki szuperül úszik.......

A finnek azért járnak előttünk - és valószínűleg még sokáig előttünk is maradnak - mert náluk a 70-s évek óta össztársadalmi és össz politikai konszenzus van az oktatásról! Kikérik a tanárok, a szülők és a diákok véleményét! És ezt az utat követik már több mint 20 kormány óta!

Nem akarok más tollaival dicsekedni, inkább belinkelem a forrást.

www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20160301-a-finn-iskolarendszer-bemutatasa-pasi-sahlberg-a-finn-pelda-cimu-konyve-alapjan.html

Ezzel szemben hogy történik Magyarországon az oktatásról történő gondolkodás?

"Miután a miniszterelnök is beszállt a vitákba, kiderült, nem szakmai, hanem politikai alapon dőlnek el a kérdések. Orbán Viktor és hű tanácsadója, Parragh László iparkamarai elnök elképzelései érvényesültek, ehhez Hoffmann Rózsa leginkább csak asszisztált. Emlékezetes volt, amikor egy Fidesz-frakcióülésen Pokorni Zoltán adatokra, kutatásokra hivatkozva bírálta a Hoffmann-terveket, Orbán így intette le:

Hagyjuk a számokat Zolikám, én máshogy látom a világot."

Ez az út a szakadékba vezet......

torró 2018.02.06. 10:27:41

@FlybyWire:
Furán látod a világot.Ha majd hazajön a fiad, és és olyan alkalmazottai lesznek akik ezt mind fordítva fogják megtenni, kíváncsi lennék mennyi ideig tűri el. Én a Japán modellt csodálom. Ahol minden tisztelet oda vissza működik. Itt meg csak a gyűlölet az irigység működik, és senki még csak kísérletet sem tesz a változásra. Nekem van rengeteg ismerősöm haverok stb. Én mindenkivel a maga szférájába beszélek. Ők sokan egymással sehogy sem. Tőlem kérdezik , hogy :Te ! Ezzel hogy tudsz szóba állni? És nem értem a kérdést! Egy kicsit toleránsabbnak kéne lenni a másikkal. Függetlenül miben hisz! Mivel már 75-l vállalkozó voltam, meg kellet tanulni a kuncsaftokat kezelni. Mondjuk előtte évekig vendéglátós zenész voltam, jó tapasztalatokat szereztem. Én hozzám a romák is tisztelettel jöttek, de én sem bántam velük tiszteletlenül. És itt sem értem ezt a mérhetetlen gyűlöletet, amit egyesek művelnek. Csak sajnálom őket.

torró 2018.02.06. 10:32:50

@blah:
ÓÓ nagyon kedves vagy. Csak nehogy te húzd magadra előbb! Ez a gyűlölet sehová nem vezet! És nézz magadba egy kicsit. Ártottam én neked valamit? Talán dolgoznod kellene tisztességesen, nem munkaidőben ilyen disznó módon megnyilvánulni!

FlybyWire 2018.02.06. 10:46:31

@torró: furán látom, mert fura. Olvasd el azt a linket, amire az előbb reagáltam (Thomas Dantes írta). A mai magyar ALAP iskolarendszer szar. Pocsék.
A gyerekemnek egy dolgot szeretnék átadni, elérni nála: maradjon nyitott, keresse meg azt, ami érdekli, szerezze meg a lehető legjobb tudást ami szükséges hozzá, és élvezze hogyha tud a témában dolgozni. Legyen a téma BÁRMI.
Na, most próbáld ezt a magyar oktatásba illeszteni. Sok sikert .)
Vagyis :( :( :(

kukko 2018.02.06. 10:47:27

@neko1967: Győri vagyok, de abban igazad van, hogy innen tényleg nem látszik a mélyszegénység. Nyilván, akikről én írtam, mint "szegények", azok nem abba a kategóriába tartoznak, mint amiről te írsz. Azonban ne tegyünk úgy, hogy ott a problémák is azok, hogy a gyerek nem tud felvételizni az egyetemre, mert a középiskola végén nincs meg a középfokú nyelvvizsgája. Ott első pontban mindenkinek 8 általános végzettséget kellene szereznie, a jobbaknak egy szakiskolát, és ennek az elérésében nem a különtanárok hiánya jelenti az akadályt, hanem olyan dolgok, amelyek nem a pedagógus kompetenciái, hanem a családsegítők/gyámügy/szociális munkás hatáskörébe tartoznak elsősorban.

FlybyWire 2018.02.06. 10:52:30

@ÉhesIó: és látod? Így is rogyásig teli maradtál terhekkel, gyűlölettel, elfojtással, utálattal, kompenzációval.
Megérte?

torró 2018.02.06. 10:53:52

@blah:
Ja igen! Tudod én még mindig dolgozom, és minden kuncsaft úgy búcsúzik el, hogy mester úr vigyázzon ám magára mert még nagy szükségünk van önre. Így sajnos nem tehetek eleget kérésednek.

torró 2018.02.06. 10:56:35

@FlybyWire:
Akkor nem olvastad el figyelmesen, mert épp ezt írtam le! Azt is hozzátéve, hogy ez nem új keletű, mert már 25-éves gond!

neko1967 2018.02.06. 10:57:49

Ez egy egészen zseniális videó-montázs arról, hogyan nézne ki ha ez a Velkovics Vilmos Orbánt kérdezné ilyen stílusban!

www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=K8ezk0EtjyQ

blah 2018.02.06. 10:58:34

@torró: akkor lehet, hogy a kaptafánál kellene maradni.

blah 2018.02.06. 11:05:08

@torró: aki a fideszt védi az ártott. nem kell most ez az álszent szöveg, régi kommunista motoros vagy.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.06. 11:05:11

@neko1967: És az a legszörnyűbb, hogy ez teljesen tudatos. A fidesz rezsim hosszú távra rendezkedett be. Nekik lesz pénzük a közpénzből lett magánvagyonból szinvonalas oktatási rendszerben (akár külföldön) taníttatni a gyerekeiket. A pebsz pedig dolgozzon valamelyik hűbérúr birtokán, vagy egy összeszerelő üzemben. Szándékosan ez az irány. Közben a szülők túlterhelik a gyerkeiket, hogy valahogy bejuttassák őket az egyre kevesebb gimnáziumi hely egyikére.

bontottcsirke 2018.02.06. 11:07:05

Igaza van a ekótévés műsorvezetőnek! Én is fideszes vagyok, halyrá magyarok a igaz viktor megnyeri a váalsztást a embereknek (hejesbítek; a zembereknek!)

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:16:42

nem hiszem el, hogy ennyi, a változástól magát összeszaró lény van... húsleves-rántott husi-ubisali, mi b+?!... a világ a kezdetétől fogva változik, ezt nem tudjátok megakadályozni... ha ma nem engedlyük a jövő generációjának elmondani, hogy ők milyen világban kívánnak élni, ne csodálkozzunk, ha 20-30 év múlva ők is leszarják a mi igényeiket, mint inproduktív, csak a véges erőforrásokat feleslegesen lekötő koloncokként...

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:37:16

@torró: milyen gyűlölet és irigység?!... egy, a fizikai léttől immár teljesen elszakadt, gyermekkorában súlyosan traumatizált elmebeteget tartanak hatalomban a rabláshoz amúgy beszariak vezetésével a homo sapienssé válás rögös útjára éppen csak rálépett ösztönlények/felegyenesedett majmok... ha értelmünket valóban a "teremtőtől" nyertük, biztos felmerült már benne, tán elnézte a fajválasztást...

Sir Bates dö Hól 2018.02.06. 11:39:48

@Sir Bates dö Hól: az első nyelvtannáci hangszórót kap!...

Éhesló 2018.02.06. 11:46:25

@Kanyarfúró: sok sok minden lényeges egy ország életében, nem csak az oktatás.
Van akinek ez a legfontosabb, van, akinek nem.
De pont ezért tartanak demokratikus választásokat a demokratikus országokban, hogy a polgárok olyanokat juttassanak hatalomra, akiknek a nézetrendszere, preferencia sorrendje, értékei, ténykedése - szerintük, a választók szerint - az ő értékeikhez, elvárásaikhoz közel áll.
Az is lehet, hogy a választók csak egy, vagy két egyszerű szempont alapján döntenek - habitusuktól, műveltségüktől, érdekeiktől, tájékozottságuktól függően.

Az oktatásról - mint azt írtam - van véleményem, ha elolvasta a kommenteket, akkor olvashatta is, hogy az meglehetősen közel áll a Sir Galahad által összefoglaltakhoz:
"Az oktatás átalakítása meg soha, senkinek nem sikerült hasznos irányba, és nem is fog, pont amiatt, amit írtam: mert a pedagógusok ellenérdekeltek benne. Össze lehet hívni akárhány kerekasztalt, a vége ugyanez lesz, legfeljebb más előjellel." (copyright by Sir Galahad 2018)

De a poszt nem erről szólt, ha nem olvastad volna el.
Én pedig - a kommentelők egy részével együtt - a posztra reagáltam és nem az oktatás helyzetét elemezgettem.
A reakcióm lényege pedig az volt, hogy a poszt primitív, személyeskedő és tényállítás nélküli, semmi érdemi információ nem derül ki belőle (a riportból sem):
- kik, miért és miként és hányan alapították a "diákparlamentet"?
- mik a "diákparlament" működési szabályai, hol jegyezték be, mint civil szervezetet?
- kik ennek a vezetői, mit képviselnek és ezt a "diákparlament" többségi, vagy egységes véleménye alapján teszik-e, ha nem egységes a "diákparlament" akkor kik a kisebbség és mi a kisebbségi vélemény?
- miért a német szocdemek finanszírozzák őket és még a németeken kívül kiktől kaptak és milyen támogatást, milyen szabályok alapján, hol számolnak el ezzel és kinek?
- milyen néven nyitottak bankszámlát törvényes bejegyzés nélkül?
- miért szálltak bele egy politikai kampányba és miért pont az ellenzék oldalán?
- van-e erről "diákparlamenti" döntés, ha igen kik hozták, mikor, milyen eljárásban?

A riport erről szólt volna.
A poszt - ahogy a riport sem és más cikkek százai sem - nem ad ezekre a kérdésekre választ.
Te sem adtál.
Én azt gondolom azért, mert ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli, azt sem demokratikus szabályok és a nyilvánosság kontrollja alatt, a kapott pénzeket nem ők kezelik, hanem a bábosaik a saját magánszámláikon, vagy más, nem "diákparlamenti" szervezetek számláin.

Utóbbi sikkasztás és csalás, pénzmosás.
Gondoltam csaxólok, akárcsak a haha, vagy a többi nem bejegyzett, de mindenkitől pénzt kolduló és ellenőrizetlenül felhasználó ellenzéki gittegylet kapcsán.

neko1967 2018.02.06. 11:50:54

@Éhesló:
"ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli"

Leszel kedves a KDNP népszerűségéről és taglétszámáról nyilatkozni!
Köszönöm!

Éhesló 2018.02.06. 11:53:02

@Thomas Dantes: változik sok sok minden, még egy egy 4 éves cikluson belül is.
Nem szeretem ha a hazámat leszólják.
Szerintem egy csodálatos ország, csodálatos történelemmel és tele kiváló emberekkel Kismartontól Munkácsig, Zsolnától, Zimonyig.

Éhesló 2018.02.06. 11:53:45

@ÉhesIó: te egy elmebeteg nicktovaj vagy, aljas szemét alak, aki megbukik sec perc, ha a karakterlapját bárki ellenőrzi.
Takarodj a fenébe!

neko1967 2018.02.06. 12:00:44

@Éhesló:

"ez a hülyegyerek saját magán, a mögötte álló bábosokon és kampánygurukon kívül csak pártucat haverját képviseli"

Néz már utána, hogy hozzád hasonlók 1989 körül mit mondtak a fideszről és a soros ösztöndíjas Orbánról!

dtk74 2018.02.06. 12:03:18

@teéjesenmindegy: "olyat mond, hogy a diagnosztika megold mindent." - Nem. Én azt mondtam, szükség van erre is a munkához. Szomorú, hogy vita helyett konkrétan kiforgatod mások szavait, és a saját frusztrációd szülte önigazoló mondatokat adod a szájukba. Lásd képeskönyv, meg a napi három könyv. Nem akartalak matekkal kínozni, de négy év és 960 könyv nem napi egy, pláne nem három. Kérdezz meg egy ötödikest. :)
Más. Senki nem mondta, hogy tanuljanak kizárólag egymástól, de talán neked se annak idején, hogy baj lenne ha beszélgetsz a barátaiddal ismerőseiddel? Vagy neked nem voltak? Esetleg voltak, csak ti még kizárólag személyesen, a kocsma előtt, klubban, parkban, edzőteremben, stb... Mennyivel jobb volt az, mint most amikor élőben és virtuálisan is tudnak kapcsolatot tartani. Eszmét cserélni, akár ezer km-ekről is. De ez szar mert... bezzeg régen.
Az pedig, hogy ha valami információ kell, akor megtalálod a neten. Hű de szar. Mennyivel jobb volt amikor Béla bá élőben csapta fel a maltert a tanuló előtt, okítva megfekelő csuklómozdulatot. Miért? Mert csak!
Kell a hagyományos, és tudni kell az újat is, mert különben nem boldogulsz. Tanuljon a tanártól, mestertől élőben, szerezzen alapokat oktatási rendszerben, és ha kell, később is tudjon információt szerezni, fejlőni, autodidakta módon, bármi is a szakmája, tudjon élni az új idők új eszközeivel. Techonológiában és szellemiekben. Ennyi. Ezzel a magam részéről a vitát lezártam.

Zárszóként küldöm mindenkinek szeretettel a következő dalt: www.youtube.com/watch?v=lWqeHVOQa58

Éhesló 2018.02.06. 12:07:57

@FlybyWire: egy nicktolvajjal beszélgetsz, elég a karakterlapjára nézned, hogy ellenőrizd, az L betűt a nickenvemben I-re cserélve majomkodik a beteg perverz barom.

Éhesló 2018.02.06. 12:13:23

@neko1967: természetesen szívesen megteszem.
Amint a "diákparlament" bejegyzésre kerül és törvényi felügyeletet gyakorolhat a működése felett a törvények szerint a magyar bíróság, pont mint a bejegyzett pártként működő KDNP-ről, mely pártszövetségben indult és indul a választásokon a FIDESZ-el és nyeri el a választók többségének támogatását 2006 ősze óta minden országos választáson.

A bíróságon kötelezően leadandó éves mérlegek és beszámolók okán a taglétszámok és a szervezet gazdálkodása is pontosan követhetők.
Ezek a KDNP esetében hozzáférhető, köznyilvános adatok.
A "diákparlament" ilyen adatait hol lelhetjük fel?

Érdekelne nagyon.
Mérjünk egyenlő mércével.
Ez fontos dolog.

Éhesló 2018.02.06. 12:17:16

@neko1967: nos nem tudom ez cáfolat-e?
Segíts kérlek a kérdéseim megválaszolásában:
- kik, miért és miként és hányan alapították a "diákparlamentet"?
- mik a "diákparlament" működési szabályai, hol jegyezték be, mint civil szervezetet?
- kik ennek a "diákparlamentnek" a vezetői, kik, mikor, miként választották meg őket és mire terjed ki a felhatalmazásuk?
- mit képviselnek a "vezetők" a "szóvivő" és ezt a "diákparlament" többségi, vagy egységes véleménye alapján teszik-e?
- ha nem egységes a "diákparlament" akkor kik a kisebbség és mi a kisebbségi vélemény?
- miért a német szocdemek finanszírozzák őket és a németeken kívül még kiktől kaptak és milyen támogatást, milyen szabályok alapján, hol számolnak el ezzel és kinek?
- milyen néven nyitottak bankszámlát esetleg, törvényes bejegyzésük nélkül?
- miért szálltak bele egy politikai kampányba és miért pont az ellenzék oldalán?
- van-e erről "diákparlamenti" döntés, ha igen kik hozták, mikor, milyen eljárásban?

Köszike!

neko1967 2018.02.06. 12:26:43

@Éhesló:
Egy fidess troll szájából az a kifejezés, hogy "egyenlő mérce", több mint röhejes!

És csak terelsz!

A KDNP egy kamupárt, bármilyen papírokra is hivatkozol!

"A bíróságon kötelezően leadandó éves mérlegek és beszámolók"

Mintha előfordult volna hogy a fidess nem adta le az ilyen beszámolókat, csak az ügyészség elfelejtette törölni a pártot......

"Amint a "diákparlament" bejegyzésre kerül és törvényi felügyeletet gyakorolhat a működése felett a törvények szerint a magyar bíróság,"

Jó kis bolsevik duma! Ha nem vagy bejegyezve, nem is létezel! Lásd Kétfarkú Kutyapárt bejegyzése.....

Rossz bolsevik vagy, abból is a selejtes fajta.......

FlybyWire 2018.02.06. 12:34:56

@Külföldi11: Na végre... köszi ezért!

FlybyWire 2018.02.06. 12:45:47

@torró: ha 71 évesnek teccik lenni, akkor az barátok között is 1946-is születést jelent.

Milyen Rákosi rendszer volt akkor?

Ugyan már.....

FlybyWire 2018.02.06. 12:46:31

Előző kommentem storno.

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.06. 12:57:14

Az egesz diakparlament a szokasos "buktasuk meg a kormanyt, bontsuk le a kerites, hogy vegre johesenek az arabok" tipusu ellenzeki vircsaft. Hogy a nemet libbantak, vagy Soros finanszirozza oket az mar reszlet kerdes.

Amator 2018.02.06. 13:45:51

@torró: Azért az érdekes, hogy leírod a véleményed a nexus fontosságáról, egy idióta kommentelőt finoman elküldesz melegebb éghajlatra - ezek mind rendben vannak -, de a riportert felmented, " azért fizetik, hogy kérdezzen ", miközben lerohan egy gyereket, tehát szellemi pedofíliát követ el élő adásban. Nem riporterként viselkedett, hanem ítéletvégrehajtóként. Ez így rendben van szerinted ?

Amator 2018.02.06. 13:47:51

@HABONYKOMMANDÓ.: " Az egesz diakparlament a szokasos "buktasuk meg a kormanyt, bontsuk le a kerites, hogy vegre johesenek az arabok" tipusu ellenzeki vircsaft. Hogy a nemet libbantak, vagy Soros finanszirozza oket az mar reszlet kerdes. "
Ha ez véletlenül így is lenne, nincs hozzá joguk ?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.06. 17:56:56

@dtk74: "és tanultam pár dolgot iskolán kívűl is." - aha, csak helyesírást nem.

HABONYKOMMANDÓ. 2018.02.06. 18:49:26

@Amator: "Ha ez véletlenül így is lenne, nincs hozzá joguk ? "

Egyertelmu, hogy nincs joguk az emberek akarata ellenere iszlamizalni az orszagot SENKINEK SEM. Se a volt komcsiknak, se iskolas hulyegyerekeknek.

turbooo 2018.02.06. 18:51:26

A video torolve lett.

Éhesló 2018.02.06. 19:19:58

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!
A kdnp a terelés egy balfék "diákparlament" szóvívó égése kapcsán, nem az, hogy mi a szent szar ez a "diákparlament" és ki a p@cs választotta meg bármire ezt a hülyegyereket.

Ezekre nincs válaszod, amint a hülyegyereknek se volt, meg a poszternek se volt.
Bár ez is egyfajta válasz.

Ha a kdnp szerinted kamupárt, akkor a "diákparlament" egy gigakamu semmi.
A civil törvény betartása az egyesülési jog jogszerű gyakorlásnak a feltétele és nem bejegyzett egyesület, civil szervezet nem is nyithat bankszámlát.
Ki-kik kezelik a lét és ki, kik ellenőrzik a "diákparlamentereket"?
Mesélj már miért bolsevizmus a törvények betartása és az átláthatóság?

Amator 2018.02.06. 19:55:53

@HABONYKOMMANDÓ.: A nevedhez híven elég rendesen terelsz. Egyelőre te mostad össze a diákparlamentet a migráns simogatással. Pár hibbant ellenzéki politikuson kívül senki nem akar itt látni szabadon kószáló betolakodókat. Én arra utaltam, hogy minden joguk megvan tüntetni, mert ha ilyen kaliberű, szervilis felnőttekkel kell kommunikálniuk, mint a szóban forgó riporter, akkor elég sötéten láthatják a jövőt.

dtk74 2018.02.06. 20:06:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Dehogynem. Példának okáért, a mondatot nagy betűvel kezdjük, megfelelő írásjelekkel tagoljuk, és zárjuk. Szívesen segítettem!
Én is örömmel tanulok tőled. Már persze, ha lesz mit! Egyúttal jelezem, a helyesírásom (sem) tökéletes, ezért nem oktatok ki senkit a sajátjáról, csak válaszban. Tekintse az illető tükörnek.

Kedvencem az a folytatás, amikor az illető annyira egyszerű, hogy sem elfogadni nem tudja a kritkát, sem megfelelő szinvonalon viszonozni, ezért tehetetlenségét kiterítve a válaszban személyeskedik, és/vagy előkapja a közhelyszótárt, esetleg beleköt egy-egy szavamba kifejezésembe, ezzel terelve a szót önmagáról. Kérlek, ne okozz csalódást!

neko1967 2018.02.07. 05:09:27

@Éhesló:
A reakciódból egyértelműen látszik, hogy telibe találtam, "troll elvtárs"!

Melee 2018.02.07. 14:56:32

@teéjesenmindegy: Azzal kezdted, hogy a mai gyerekek nincsenek tisztában a savak és a lúgok tulajdonságaival, majd mikor rávilágítottam, hogy ez azért történik meg, mert rengeteg a nem tananyag, ami ráadásul nem is a szintjükhöz van szabva, elkezdted védeni a tananyagot, mondván, hogy az atomszerkezet roppant fontos azoknak, akik kiesnek 16 évesen az iskolából. Ezzel ellentmondtál azon kijelentésednek, mely a savak és lúgok tulajdonságainak fontosságát hangoztatta.
A világ pár ezer évig egész jól fejlődött úgy, hogy senki nem tudta, mi is az az atom, manapság se attól fog jobban fejlődni, hogy a magyar középiskolások fejébe megpróbálják erővel belenyomni azt, ami nem nekik való.
Egyébként meg én is tanultam anno az atomszerkezetet, a kétdimenziós modellt, összesen egy vagy két órát szántak rá. Az pont elég is volt, annyival mentem gimnáziumba, és teljes részletességében az egyetemen találkoztam vele. Most hetedikben tanítják az egyetemi tananyagot. Te meg nyugodtan személyeskedhetsz tovább, hisz érveid láthatóan nincsenek.

Éhesló 2018.02.07. 15:57:18

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!

neko1967 2018.02.07. 16:05:38

@Éhesló:
Ebből az épületes hozzászólásból is látszik, hogy nemcsak fidesses troll vagy, hanem fizetett fidesses troll!

Éhesló 2018.02.07. 17:10:31

@neko1967: a kedves édesanyádat trollozd majom!

neko1967 2018.02.07. 17:14:08

@Éhesló:

Már cifrázni se tudod?
Ez már lassan a Mariana-árok mélysége......

Untermensch4 2018.02.07. 18:53:33

@teéjesenmindegy: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Sztem az hogy a "muß sein" asszimilációja közepette LY vagy J végű lesz, tképp mindegy.
süti beállítások módosítása