Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Engem a családom motivál, nem a Szabó Péter!

2017. június 05. - Szarvas Norbert

mlm_nelkul.jpg

Manapság nagy divatja van az olyan motivációs trénereknek, mint Brian Tracy helytartójaként aposztrofálható Szabó Péter. Azt nem lehet elvenni tőle, hogy hatással van az emberekre, tömegeket mozgat meg, és képes volt az Arénát megtölteni olyan emberekkel, akik itták minden szavát! Kérdés, hogy mi áll az üzleti sikerének a hátterében? Egyáltalán ez a motivációs coach mire emlékeztet minket, honnan indult és hova tart? 

Voltál már MLM előadáson?

Nagyon messziről futok neki a történetnek, de szerintem így sokkal jobban megérteni a miérteket és az üzleti siker analógiáját. Az emberek évtizedek óta tömörülnek MLM rendszerekbe a jobb élet reményébe. A tipikus MLM rendszer alapja, hogy egymás alá szerveződjenek az emberek, akik egyszerre lesznek fogyasztói és értékesítői ugyanannak a terméknek. Cserébe pedig megkapják a lehetőséget egy jobb életre.

Mivel azonban a gyakran a semmiből átképzett gyorstalpalós ügynökök valójában nem értenek az értékesítéshez, ezért rendkívül sikertelenek. Tulajdonképpen a rendszert megkezdők 90+%-a számára az MLM veszteséges vállalkozás, mivel az alapvető skilleket (kommuikáció, tárgyalástechnika) nem tudják azonnal elsajátítani. Valójában ezért léteznek MLM és ez a rendszer legnagyobb előnye/hátránya. A rendszer szervezőinek nincsen pénze megfizetni valódi értékesítőket, akik azonnal sikeresek lehetnének. Amatőrökkel kezdenek el dolgozni (akikért alapvetően nem kell fizetni), akik emiatt bukdácsolni fognak, de a szervezőknek elég, ha minden második értékesítő produkál egy minimális eladásszámot.

Az emberek csalódnak, de az érdeklődésüket és motivációjukat folyamatosan fenn kell tartani valahogyan. Ezek az MLM rendezvények hivatottak erre, ahol minden esetben ugyanarra a tematikára van felhúzva az egész. 

  1. Jön egy motivációs tréner, aki már elbukott, de feállt
  2. Beszélni kell a pénzről és a mégtöbb pénzről
  3. El kell hitetni, hogy a siker csak rajtunk múlik
  4. Be kell motiválni a nézőt, hogy holnap cselekedjen

Tulajdonképpen átprogramozzák az emberek gondolkodását

De ez egy placebo. Azért működik, mert az emberek csalódottságukban és negatív élményeik miatti tehetetlenségükben sokkal fogékonyabbak és befolyásolhatóbbak. Várják a megoldást. Valójában ezeken a rendezvényeken sosem megoldást kapnak, hanem egy placebót, aminek hatása ideig-óráig életképes.

Nem véletlen, hogy ezen rendezvények utáni másfél héten szoktak rendzserint az MLM eladási statisztikái növekedni. Ekkor még túlfűtött és szuperlelkes mindenki, amíg a következő csalódás nem következik be. Ugyanis ezektől az előadásoktól senki nem lett okosabb, szebb, tehetségesebb vagy jobb szakember.

Rájöttek, hogy ehhez termék sem kell

Hagyományos értelmében a motivációs előadásokat és magát a motivációt ezek az MLM cégek hozták be a köztudatba, ahol az üzleti siker kulcsa volt a tagok folyamatos szóbeli motiválása, érdeklődésének a fenntartása. De ez mindig egy zárt csoportnak szólt. Kifejezetten a tagoknak szánt kiegészítő szolgáltatása a terméknek és az MLM-nek. Hiszen a fókusz maga az értékesítés volt.

Aztán rájöttek arra, hogy az embereket érdeklik a placebo hatású motivációs előadások, ahol valaki beszél a saját (mondvacsinált) tapasztalatairól. Észrevették, hogy már termék sem kell alibinek az előadásokhoz, és nem kell MLM-be szerveződni emiatt. Ugyanis maga az előadás is lehet a termék, amiért hajlandóak az emberek fizetni.

Szóval gyakorlatilag a Szabó Péter félék kiszervezték saját magukat az MLM alól és önálló termékként újracsomagolták saját magukat. Az elérések pedig az egeket verik, hiszen az egyre sivárabb világban az embereknek egyre nagyobb szüksége van ezekre a "megoldásokra", amik pozitív erőket sugároznak és elhitetik a másikkal, hogy sikerülhet, elérhető minden, amit akarunk.

Aki volt már MLM előadáson, annak nagyon ismerősek lehetnek például Szabó Péter frázisai és az életről alkotott képei (az üzleti Szabó Péterről beszélünk most és nem a magánemberről). Gyakorlatilag ugyanazt mondja el, csak összeszedettebben, tematikusabban és divatosabban. 

Szabó Péter kihozta a "fényre" a motivációs előadásokat az MLM-ek rejtett világából

Motiváció, ami függőséget okoz

Egy hatalmas üzlet, ami ugyanolyan függőséget okozhat, mint az alkohol. Konkrét megoldásokat és térképet az életünkhöz az ígéretekkel ellentétben nem kapunk. Helyette hangzatos felütésekkel operálnak, amik "jól esnek a lelkünknek hallgatás közben".  Viszont minél többször hallgatunk ezekre az általános üres frázisokra, annál többször sikerül elmenekülni a saját valóságunk elől.

A probléma, hogy a saját valóságunk attól még létezik, mert nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla. Szabó Péter oldalán olvasom az első felütést:

"Attól, hogy valakinek baja van veled, az még mindig csak az ő baja..."

És végig ezekhez hasonló egoista-önző képeket próbál meg kialakítani az olvasóban. De attól, mert te nem foglalkozol a "mással" (aki lehet, akár a saját anyukád, testvéred vagy barátod), még ott lesz a probléma. Ahelyett, hogy ezt a problémát megoldanád, szembe néznél vele, arra bíztat, hogy sz@rd le, legyen az ő baja.

Az empátiát öli meg a lelkünkben és minden társadalmi együttélési szabályt megpróbál megsemmisíteni. Az olvasó pedig ennek a függője lesz, mert könnyeb megoldás lesz@rni, mint szembenézni a problémával. De a probléma ott van továbbra is. Semmi nem oldódott meg és egyszercsak ránkborul a felhalmozódott problémakupac vagy azt vesszük észre, hogy túl sok emberrel helyeztük saját magunkat előtérbe és végül egyedül maradtunk.

Az egyedülllét már középtávon is depresszióhoz és bánathoz vezethet. Akkor mit csinál az olvasó? Hát a Szabó Péter félékhez fordul, mert ott eddig is pozitívumokat kapott és placebo megoldásokat. Valójában a folyamatot mérgesítették él. 

Miért nem segít az erőltetett pozitív gondolkodásmód?

Ha megpróbálod magadra erőltetni a pozitív gondolkodást, amikor valójában egyáltalán nem érzed azt, akkor valójában saját magad ellen cselekszel és ártasz magadnak. Be akarod csapni magadat, miközben érzed az igazságot. Valóban jó dolog lenne hazudni magunknak?

Ott van a fény és a nappal, és az éjszaka nem válik világossá csak azért, mert jobban szeretnéd ezt képzelni.

A negatív dolgok ugyanolyan részei az életnek, mint a pozitívak, és a kettő teremt meg egy nagyon is szükséges egyensúlyt. A motivációs előadók jellemzően ezt az egyensúlyt tagadják meg az olvasótól. Holott ugyanúgy nem szabadna léteznie pozitív gondolkodásmódnak, mint negatív gondolkodásmódnak. 

Arról kéne beszélni, hogy mindkét filozófia azon alapul, hogy valaki figyelmen kívül hagyja a valóság egyes részeit és elnyomja a saját érzelmeit. Mindkét filozófia szem elől téveszti azt a tényt, hogy az életben nem minden pozitív vagy negatív, hanem a kettő kombinációja, és ezt fel kell ismerni és szembe kell vele nézni...
 

 ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. június 5. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr1812564841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT Man 2017.06.06. 09:38:13

Norberttõl kb. ezt a posztot vártam a cím alapján.

De nem értek egyet vele.

"El kell hitetni, hogy a siker csak rajtunk múlik"

Mert, ki máson?

Ha azt mondanád, hogy pl. a szegénység nem a hajléktalanon múlik?
Akkor miért vannak angliában (angol) koldusok, homelessek, amikor magyarok mennek ki, néha csak 100-200 fonttal a zsebükben, és dolgoznak, keresnek pénz, laknak? Ahol csak az nem dolgozik, aki nem akar?

De ez magyarországon is igaz: az ország nyugati felében hatalmas a munkaerõhiány, a keletiben meg éheznek az emberek, mert nincs munkájuk.

Szarvas Norbert 2017.06.06. 10:10:19

@VT Man:

"Mert, ki máson?"- ezzel azt mondod, hogy a leprás maga választja, hogy beteg legyen? A rákos kisgyerek saját döntése a halálós kor? Az éhező önszántából éhezik?

Ez azért durva lenne...

chrisred 2017.06.06. 10:12:59

@VT Man: Ilyet én is tudok írni: mi ivóvízzel öblítjük le a vécét, miközben a világ egyéb részein milliárdoknak nem jut tiszta ivóvíz. Ez is csak elhatározás kérdése?

Alick 2017.06.06. 10:29:38

@VT Man: Az MLM esetében van egy olyan elcsúszás, hogy amit úgymond magamért teszek meg, az valójában a toborzás továbbhárítása és nem az emberi kreativitást tükrözi vissza.
És persze minél több embert vonok bele, annál inkább rajtuk is múlik a sikeresség.

Male39 2017.06.06. 16:08:32

Sz.Péter és a hasonszőrűek egyszerű élősködő kasztot alkotnak. Kérdés, hogy ezt miért lehet így csinálni, miért lehet embereket mocskos módon hülyíteni és a befizetett pár ezer forintjukból luxus életszínvonalon élni normatív teljesítmény nélkül.

Az MLM "tréningeken" résztvevő, kopott ruhákban reménykedve üldögélők és Sz.Péter nevű kókler rendezvényein megjelenők nagy részben közös halmazt alkotnak.

Attól tartok őket már nem nagyon lehet megmenteni saját maguktól - sajnos.

VT Man 2017.06.07. 09:50:34

@Szarvas Norbert:
Most nem a leprásokról volt szó, hanem azokról, akik kelet magyarországon inkább éheznek, mert "nincs munka", mint hogy 300 km-el arrébb szerencsét (országon belül) próbáljanak.

De ha már betegség: egy depressziós beteg nehezebben gyógyul, mint egy motivált.

Szarvas Norbert 2017.06.07. 11:25:47

@VT Man: nem létezik abszolút depresszió és abszolút motiváltság

Serrin 2017.06.07. 14:12:38

@VT Man: Azt ne felejtsd el, hogy valahol lakni kell. "Utcára élni" nem megy Győrben a keleti határ mellett lakó, inkább otthon marad. Pontosan ezért van ez a különbség.
Illetve hiába van állása, ha az ottani megélhetése elviszi a az összes pénzt, pl.: szoba/lakásbérlés miatt.

Hidd el, hogy ha lenne normális lakhatás, pl.: 2 hónapot áll az alkalmazó cég, meg utána is marad a fizetésből, akkor sokan mennének.

Amíg az nem oldódik meg, addig megy a sírás, hogy nincs elég munkaerő. Ugyanez van sok szakmában is, ahol inkább mennek külföldre ahelyett, hogy alamizsnáért dolgozzanak itthon.

Serrin 2017.06.07. 14:33:22

Hogy ne legyek annyira off: nagyon is egyetértek a cikkel.

Péter454 2018.08.24. 11:38:45

Mindenki köszöni szépen ezt a cikket. Akik ezen a szinten akarnak maradni azok örülni fognak, hogy most már van kivel együtt rágni a gittet.

A másik oldal pedig akik saját maguk változtattak az életükön(ami szerinted nem lehetséges, mégis lehetséges), akik megértették, hogy csakis saját maguk felelősek az életük alakulásáért és most visszanéznek, azok látják, hogy menyi butaság, és negatív-izmus van az ilyen cikkekben.

Azért az író sem legyen büszke arra amit írt, mert ez pontosan ugyanolyan szabályok szerint van megírva mint amit megkövez, csak ez az érem másik oldala(persze bizonyítékok nélkül).

Tegye fel mindenki magában a kérdést, hogy ha egy "motivációs tréner"(vagy bárki) jót, boldogságot, békét, megoldást "hoz" neki amivel segíti az élete jobbá fordulását, akkor aki ilyen cikket ír az vajon segíteni, vagy ártani akar.
Még azt a kérdést is tegye fel magának, hogy az író vajon önzetlenül segíteni akar, esetleg megmutatja a rossz helyzetekből a kiutat, vagy csak leírja azt amit kérnek tőle akik "megrendelték" a cikket, vagy esetleg egy biztos kattintás vadász cikket ír.

Végezetül mindenki gondolkodjon el azon, hogy egy cikk amiért esetleg még fizetnek is vajon menyire lehet igaz, főleg, hogy ezen a területen az állításokra senki sem tud hiteltérdemlő bizonyítékot felmutatni.
Vagyis ezen a téren mindent lehet állítani(még ha az nem igaz), mert senki sem tudja azt cáfolni, csak a saját magunk tapasztalata, ami "csak" rajtunk múlik.

Péter454 2018.08.24. 11:44:16

@Szarvas Norbert:
""Mert, ki máson?"- ezzel azt mondod, hogy a leprás maga választja, hogy beteg legyen? A rákos kisgyerek saját döntése a halálós kor? Az éhező önszántából éhezik?

Ez azért durva lenne... "

Most, hogy szépen elferdítetted a kérdést, látszik, hogy nem is akarsz rá válaszolni.
Az eredeti az volt, hogy a siker rajtunk múlik, és senki sem beszélt a betegségről.

Péter454 2018.08.24. 11:51:57

@Alick:
"@VT Man: Az MLM esetében van egy olyan elcsúszás, hogy amit úgymond magamért teszek meg, az valójában a toborzás továbbhárítása és nem az emberi kreativitást tükrözi vissza.
És persze minél több embert vonok bele, annál inkább rajtuk is múlik a sikeresség. "

Csak az MLM területén igaz, és csak akkor, ha neked vadidegenek véleménye jobban számít mint a sajátod!

Lehetsz te a családod területén is sikeres mint nagyon jó apa vagy anya, vagy a munkádban, vagy szinte bárhol.

Az a probléma azzal amit gondolsz, hogy ennek semmi köze az MLM-hez. Ami itt a lényeg, hogy csak saját magadat fejleszted, és nem kell bevonni másokat.

Péter454 2018.08.24. 11:57:39

@Male39:
"Sz.Péter és a hasonszőrűek egyszerű élősködő kasztot alkotnak. Kérdés, hogy ezt miért lehet így csinálni, miért lehet embereket mocskos módon hülyíteni és a befizetett pár ezer forintjukból luxus életszínvonalon élni normatív teljesítmény nélkül.

Az MLM "tréningeken" résztvevő, kopott ruhákban reménykedve üldögélők és Sz.Péter nevű kókler rendezvényein megjelenők nagy részben közös halmazt alkotnak.

Attól tartok őket már nem nagyon lehet megmenteni saját maguktól - sajnos. "

Tehát te azt akarod, hogy senki sem legyen boldog, sikeres, nyugodt, gondtalan, hanem mindenki olyan legyen mind te.
Miért akarsz másoknak rosszat?
Kár, hogy még nem vagy azon a szinten, hogy megértsd.

Péter454 2018.08.24. 12:00:26

@Szarvas Norbert:
"@VT Man: nem létezik abszolút depresszió és abszolút motiváltság "

Ezek szerint nem értetted meg amit írt.

Péter454 2018.08.24. 12:08:10

@Serrin:
"@VT Man: Azt ne felejtsd el, hogy valahol lakni kell. "Utcára élni" nem megy Győrben a keleti határ mellett lakó, inkább otthon marad. Pontosan ezért van ez a különbség."

Igen pont ezért van a különbség, mert ahelyett, hogy el(menne, költözne) inkább otthon marad. Viszont ez az ö személyes döntése, az ö felelőssége nem másé.
Vagyis azért panaszkodik, hogy nincs munkája mert ő úgy döntött, hogy nem megy el dolgozni másik városba.

"Hidd el, hogy ha lenne normális lakhatás, pl.: 2 hónapot áll az alkalmazó cég, meg utána is marad a fizetésből, akkor sokan mennének."
Van. A kérdés, hogy akarnak-e, vagy csak ilyen kifogások mögé bújnak.

Serrin 2018.08.24. 12:29:07

@Péter454: Erősen túlzás, hogy nem mennének. Egyszerűen, ha az a bérlés+kaja+rezsi+hazautazás elviszi a teljes fizetést és meg kezdetben ki is kell fizetni az ottani életet (1+2 hónap lakásbérlés és kaució+egyebek kapásból, ez már elég sok), akkor nem éri meg. Ezen a problémán csak a nagyon magas fizetés tudna segíteni.
Így én sem mennék, az biztos, inkább a családommal maradnék.

Serrin 2018.08.24. 12:31:57

@Serrin: Tudsz olyat, amelyik megad nettó min. 400e forintot? Mert legalább 100e a bérlés (inkább 150e) + havi költések. 150e meg minimum legyen hazaküldésre, mert nincs értelme az egésznek.

Serrin 2018.08.24. 12:32:55

@Péter454: Az előbb a sajátomra válaszoltam, de neked szántam.

Reactor 2021.03.03. 01:53:20

Motivációs közbohócok, akik azt mondják amit az egyszerű átlagbirka hallani akar. Így nem nehéz stadionokat megtölteni. Arra is bőven akad vevő, amikor Pataky Attila újságolja, hogy már megint elrabolták a testépítő ufók, és pálcával nyomkodták. Az semmit nem jelent, hogy sokan elmennek az előadására és meghallgatják, a közönség kollektív IQ-ja ha kiadja az ötvenet, már sokat mondok...

@Péter454: A cikk ingyen íródott, érdekek nélkül, a bloggazda egy fillér hasznot se zsebelt be. Ellenben a bálványozott Szabó Péter pajtid súlyos összegekért handabandázik ordenáré sületelenségeket a nagyérdeműnek, te pedig csont nélkül benyeled a baromságait, itt meg visszaöklendezed nekünk. És persze mindenki más a hülye, te vagy helikopter egyedül.
Menjél, oszt építgesd a kis piramisjátékodat, kergesd a pár százalék jutalékodat. A gondolkodást meg hagyd meg olyanoknak, akik még képesek rá.
süti beállítások módosítása