Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Nem csodálom, hogy el akarsz menekülni Magyarországról

2017. január 14. - Szarvas Norbert

 

menekulni_az_orszagbol.jpg

Szókimondó szöveg, kizárólag erős idegzetűeknek!

Nem hibáztatlak, ha elhúzol innen

 

Hátrakötött kézzel ülsz a kormány elött és vezetned kéne. A családod életét! De még arra sem vagy gyakran képes, hogy a saját fenekedet megvakard. Elmondom, miért van megkötve reménytelenül a kezed:

Szellemileg visszamaradott buta emberek, akiket a tv és az internet példaképpé emelt. Ma ők a kultúra hírvivői, rájuk figyel mindenki és közben nem vesszük észre, hogy az élet lehet ennél jobb. Legyen  egy Éjjel Nappal Budapest, egy Édes Élet, egy Való Világ, de mondhatnám akármelyik szórakoztatónak gondolt tv műsort.... Tele-tele szellemi fogyatékosokkal, akik kizárólag rombolásra hivatottak. Lerombolni minden szellemi örökségünket. 

Elhülyítenek. Mindenkit. Téged is. Hiába nem nézed. A környezeteddel együtt hülyülsz (ezt hívják szociális akklimatizálódásnak).

Aztán megérkeznek a Szabó Péterek, Oravecz Nórák, akik sokkal kártékonyabbak, mivel még a végén komolyan is vesszük őket. Random bullshit generátorok maxra pörgetve és 0-24-ben tolják az önigazolás. Fegyvert adnak a kezedbe. Mentális fegyvert. Lassan elhitetik veled, hogy minden fejben dől el és hinni kell. Hinni kell abban, hogyha leugrasz az emeletről, akkor tova szállsz. 

Amikor pedig a Szabó Péterből akarunk gyököt vonni, akkor megkapjuk a Kasza Tibiket. Mondhatnánk rá, hogy zseniális üzletember és stratéga. Irigylésre méltó , amit felépített. Bár sok embert ismerünk a világtörténelemben, akikre ugyanez elmondható, mégis kártékonyak voltak. A Kasza Tibik már gondolatokat sem próbálnak meg közvetítetni. Egyszerűen csak másolnak, mások gondolataival vitézkednek. Üres idézeteket osztogatnak, jópofáskodnak.  Vagy éppen két lábon járó reklámspotként nyomják le a torkodon a Sponzort. 

A környezetedben pedig egyre többen tapsikolnak ezért.

Nem az a kérdés, hogy ki mit tett le az asztalra. Az új kérdés, hogy ki fér oda az asztalhoz! És ennek eredményeképpen "mondvacsinált seggfejekkel butítják a népet" (Supernem).

A nívó beszakadt. Senki nem akar olyan jelentétketelen dolgokról beszélni, mint jogi és gazdasági indoklások, adózás, politika, élet, környezetvédelem. Helyette a legfontosabb, hogy melyik Celeb éppen mit böffentett. Hát kit érdekel? Kit érdekel az a beltenyészet, ami ott folyik? Létrehozták a Celeb kört és 10 millió magyar őket bámulja, az életükben kutakodik és a net leple mögé bújva kritizál. De semmi értelme nincsen. Ettől nem jutunk előrébb.

És a kedvencem, még egy kicsit gyökSzabóPéternél maradva... Kipróbáltam, hogy több blogba különböző platformokon írok Kasza Tibi fémjelezte címmel valamit. Azután bátorodtam fel, hogy a kutyát nem érdekelte például az a cikkem, amiben leírok és levezetek egy olyan trükkök, amivel évente sok tízezer forintot lehetne az államtól pluszba visszaszerezni (persze a sírás mindig megy, hogy mennyire nincsen pénz.). Kiböffentettem ezt a két cikket egyhavi eltéréssel, és mindkettő brutális megosztást kapott. Mert ő a Kasza Tibi!

A legkeményebb Pisa teszt aspiráns komment:

kepernyofoto_2017-01-14_12_29_33.png

Igen, emésztgesd, hogy ezeknek az embereknek is van szavazati joguk. Ketten is azt gondolták, hogy ez Kasza Tibi oldala... Ezután én is elkezdtem becsomagolni a kis bőröndömet... Ez itt a vég kezdete...

 

És megélni könnyebb?

Miért lenne könnyebb? Dolgozol állandóan, és még mindig anyagi gondokkal küzdesz. A mindenkori kormány kilóra megtud vásárolni, ha ad neked 1000 forintot. Mert sajnos elértük, hogy ezer forintra is hatalmas szükségünk van. Ennyire jól teljesít a haza. A lakosság jelentős része egyszerűen eladósodott és adós rabszolgaként vegetál. Közben kapom a híreket, hogy a vegetáló adósrabszolgák kimennek nyugatra, és máris olyan fizetésért güriznek, ami nálunk a top menedzserek privilégiuma. 

És mit kell ezért feladnod? Semmit!

Nagyon sokan kinn dolgoznak 3 hetet, majd 1 hétre hazajönnek királykodni. Mert hatalmas királyokként tudnak itt élni a 6-700 ezer forintból,a másfél milliós fizetésből. Ott nincsen számukra létbizonytalanság. Nem kell filléreskedni. És nem soha nem dolgozós protekciós ficsúrok akarnak döntéseket hozni a fejük felett.

Milyen az átlagos élet?

Felkelsz-gyereket és magadat helyre teszed- irány a meló- délután hazafele bolt- valami foglalkozás jó esetben a gyereknek- leülsz a tv elé- butulsz egy sort-fekvés és minden kezdődik előről. Néha kapsz egy kellemes gyomorgörcsöt a kilátástalanságtól. Néha az agy küldi a vészjelzést, hogy ez nem élet, ez így nem jó. Máshogyan kellene lennie. Aztán megnézed a soron következő celeb makit és annyira lesokkolódik az agyad, hogy ébren kihordott mentális kómába helyezed magadat.

Aztán már nem akarsz a kényelmetlen dolgokkal foglalkozni és beletörődsz. Belefásulsz. Feladod. Zombivá vállsz. Vegetálsz. A legfontosabb kérdés pedig valamelyik mondvacsinált példaképnek titulált maki életének valamely teljesen jelentéktelen problematikája. 

Tákolod ezt a szétesett országot és közben imádkozol, hogy a rabszolgaságodért cserébe nagyjából egy darabban küldjenek haza a kórházból. De csak nagyjából, mert a szakképzett és minőségi orvosok már rég elmentek javarészt külhonba. Helyükre pedig nem utánpótlás, hanem keletebbről importált hentes sereg érkezik. De még az sem érne semmit, ha tudásuk lenne, hiszen a körülmények szarok. 

Olyan országban élünk, ahol a vakolat potyog a szülészeten a kismamára.  Mégis többet beszélünk az Olimpiáról meg a stadionokról. Több pénz is van rá, mint megoldani ilyen jellegtelen dolgokat. Pedig a pénz meglenne, csak a fejekben kellene rendet tenni, de nagyon sürgősen. 

Két lehetőséged van: elhúzol vagy meghülyülsz

 

Mert idehaza divatja van az átlagos emberek, kishalak szivatásának. Amikor a 40 milliós luxus kocsi sportot űz abból, hogy minden nap 80 záróvonalat lép át, állandóan tilosba-buszmegállóba parkol és semmi büntetés, addig a kisembert a 300 forintos kocsijával együtt lapátra teszik a legkisebb szabálysértés után is. 

Mert a magyar hatóságok nem a korrektséget jutalmazzák, hanem a szabályosságot. Lehetsz te a legnagyobb csaló, ha mindent szabályosan csinálsz.Aztán majd mosod a kezed! És lehetsz a világ legkorrektebb embere, aki valóban jót tesz az ügyfélnek, ha közben az 1000 életszerűtlen előírásból egyet elfelejtett teljesíteni. Ma minden területen mintha büntetnék a korrektséget...

Mert az adózásunk brutális és cserébe semmit nem kapunk. Fizetünk a fizetésünk után, fizet a fizetésünk után a munkáltatónk. Fizetünk a fizetésünk után bankba befizetett pénz után. Fizetünk a fizetésünk után bankba betett pénzünkből fizetett dolgok után. Fizetünk reggel, délben este. Valójában a teljes bérköltségünk nagyjából 20% a mi nettó és valódi jövedelmünk, ha a mindenféle adót lehámozzuk szépen. Annyit fizetünk, ami már nem pofátlan, hanem élhetetlen. És közben mi a felállás? Fizetünk az állam szolgáltatásaiért, mégis úgy kezelnek minket, mintha ők tennének szivességet nekünk. Pedig mi fizetjük őket. 

Ha pedig korrekten és becsületesen akarsz élni, akkor véged van. Mert nálunk semmi nem működik egyszerűen. Mert Gizike a szellemi fogyatékos, a döntéshozó mindenben. Nézzünk egy egyszerű példát: NAIH bejelentést. Bejelented, ha hírlevél feliratkozókat gyűjtesz. Sok értelme nincsen, de be kell jelenteni. Ez nem úgy megy, hogy a magyarorszag.hu regisztrációddal megnyomsz 1-2-3 gombot. Ez egy félnapos művelet, amihez legalább 3 olyan keretprogramot kell letöltened, ami már 10 éve elavult. Minden értehetetlen, minden túl bonyolult. Hogy miért? Tudod te is a választ...

Igazából nem csodálom, hogy az ország kiürül szépen lassan. Eluralkodott a dilettanizmus. Elérkeztünk a sötét középkorba. De ezen ne lepődj meg, hiszen az edukációnk, az oktatási rendszerünk is teljesen abszurd. Ebben a rendszerben, kinek lesz diplomája? Kinek lesz jó érettségije? Ki lesz jó tanuló? 

Áhh rosszul tudod... Nem az, aki okos vagy aki tud gondolkodni. Az lesz sikeres, aki jól tud magolni, kérdezés nélkül felel, és azt mondja, ami a könyvbe le van írva. A probléma az, hogy a könyv, a tudásanyag nagyon gyorsan változik. Viszont a legtöbb embert soha nem tanítottuk meg önálló gondolatokat létrehozni. Ezért mindig az elavult tudásukra támaszkodnak. Képtelenek haladni a korral. Ez nagyon szépen kirajzolódik az országban. Tele a rendszer ezekkel az emberekkel. 8 diplomás zombikkal, akik mindig pontosan annyit tudnak, amennyit az egyetemen egy elavult könyvben megtanítottak nekik. Se többet, se kevesebb.

Se több

Se kevesebb

 

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr2612124795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idestova 2017.01.14. 13:14:00

Most jelzed, hogy hamarosan külföldre mész, vagy csak nyavajogsz? Én már elmentem, az igazi Európát választottam.

Szarvas Norbert 2017.01.14. 13:28:09

@idestova: leírom a véleményemet, hogy miért értem meg, aki külföldre igazol.

merre dolgozol?

idestova 2017.01.14. 13:37:08

@Szarvas Norbert: ugyanazt csináltam Magyarországon, mint te, csak nekem - bár nehezen ismertem be - picivel hamarabb lett tele a hócipőm.

Németországban verek gyökeret, egyik régebbi szakmám pont jó volt, egy-két múlva valamelyik diplomámat is tudom használni. Összehasonlíthatatlanul nagyobb a tisztaság, őszinteség, egyenesség, támogatás, a pozitív hozzáállás, a türelem, az elfogadás és befogadás...

Gratulálok a kitartásodhoz! (Habár nem értek mindig egyet azzal amit írsz, de régóta követem a munkád.)

Sok sikert!

Fegyverbe 2017.01.14. 13:44:51

"Aztán megérkeznek a Szabó Péterek, Oravecz Nórák, akik sokkal kártékonyabbak, mivel még a végén komolyan is vesszük őket. Random bullshit generátorok maxra pörgetve és 0-24-ben tolják az önigazolás. "

És te különbnek érzed magadat, Norbika?

Szarvas Norbert 2017.01.14. 13:48:02

@idestova: Köszönöm!

Az őszinteség és egyenesség biztosan hiánycikk nálunk.

Amúgy nagyon örülök, hogy követsz és kimondod, hogy nem mindenben értünk egyet! Ez annyira igaz, hogy még én sem feltétlenül értek egyet például az öt évvel ezelötti önmagammal. pro és kontra mindig:)

Remélem 1-1 cikkemben viszont számodra is releváns és hasznos információt vagy gondolatot, esetleg gondolatébresztőt tudok közvetíteni, mert ez lenne a lényeg!

Viszont kívánom, hogy megtaláld a számításaidat!

Szarvas Norbert 2017.01.14. 13:48:41

@Fegyverbe: @Fegyverbe: Min sértődtél meg, hogy ennyire cinikus kommentet írtál?

Untermensch4 2017.01.14. 20:24:15

@Szarvas Norbert: Azon sértődött meg hogy ő is a tévé előtt zombul. Ha elkezdi racionalizálni akkor pedig diadalittasan felmutat majd a posztból egy helyesírási hibát. A saját önértékelésünk javításához végső esetben az eggyel korábbi helyesírási szabályzat és az életkorunk lobogtatása is elég.
Úgy sejtem tovább esett a színvonal mióta nem nézek tévét...

pettra01 2017.01.14. 23:54:34

Igen, aki tud, menjen. Éppen elég sokan vagyunk, akiknek erre már esélye sincs, mondjuk megélhetsz máshol az itteni nyugdíjadból? Ha már nem voltál előrelátó és nem léptél le, amíg még képes voltál bármire, holtodig itt büszkélkedhetsz, hogy te aztán magyar vagy...

VT Man 2017.01.15. 00:40:40

Norbikam, elgurult a gyogyszer?

Irom ezt angliabol. Sok mindenben igazad van, de sajnos meg tobb a hulyeseg. Egy 10 millios orszag attol kiurul, hogy kulfoldre ment 500-700 ezer ember!?!? Az 5-7%

A kulfoldi fizuknak nezz utana, netto 1.5 millio ritka.. azt mar kemenyen adoztatjak (kb 50%, de ez itt a felso kulcs ilyen osszegnel).

VT Man 2017.01.15. 00:41:48

Szabo Petert nem kene fikazni. Inkabb tanulj tole.

Szarvas Norbert 2017.01.15. 01:16:47

@VT Man:

Nagyon rosszul latod...
A 10M-bol vond le az 1,7M 65 evnel idosebb embert, a gyerekeket, a munkanelkulieket vagy eppen az allami szferaban dolgozokat (akiket alapvetoen az adobevetelekbol fizetnek)

Kijon egy olyan szam, hogy 4M (www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo2015.pdf)

Ez maris 17,5%

Es akkor beszeljunk arrol hogy jellemzoen a szakkepzett emberek mennek kifele, ami megint komo,y probelam es igen kiurul az orszag... egy re nagyobb hiany van szakkepzett munkaerobol

A kulfoldi fizus dolgot kifejezetten a sajat ugyfeleimbol kiindulva vettem, akiknel ez a jellemzo. Egy szakkepzett mernok vagy orvos siman megkeresi ezt az osszeget. Van olyan mernok ugyfelem, aki 5-6M forintot is megkeresi havonta... nyilvan nem a mosogatorol volt szo

Szarvas Norbert 2017.01.15. 01:17:53

Javitas: a 4M -bol kell meg levonni az allami szferaban dolgozo embereket, igy a %-os arany meg szembetunobb lesz

Kjos 2017.01.15. 07:44:25

Most akkor megint egyszerre vizsgaljuk a kulturalis problemakat, a jovedelmi helyzetet, s a pokitikat.
Kivsit mintha tul nagy lenne a feldolgozando halmaz, nem? Hamupipokenek erzem magam, ha nem jonnek a galambok a srgitsegemre, nem leszek keszen reggelig sem.

Kerdeseim: (bar Szabo Peter, s Oravecz Nora neve teljesen ismeretlen) magyar sajatossag a televizios kultura szinvonalanak hanyatlasa? Csak Magyarorszagon foglalkozunk a celebekkel (mar az elnevezesbol is kovetkezik, hogy nem), csak nalunk futnak a valovilagok, tehetsegkutato musorok?
Azt hiszem, ha olyan orszagot keresunk uj hazanak, ahol a minosegi televiziozas szempont, jobb, ha maradunk. Nalam fut valami kozepes csomag, de ha keresek, talalok ertelmes musort, el tudom kerulni Kasza Tibit, csak nyomok egy gombot.
A gurizove tevo jovedelmek? Mintha epp itt olvastam volna egy irast arrol, hogy a brit keritesek sem kolbaszbol vannak.
A politikara ki sem ternek, az aztan tenyleg nagy falat, erdemesebb lenne kisebb temakra bontani.

VaradiJanos 2017.01.15. 09:20:45

Nagyrészt jogos a tartalom, de azért sokan boldogulnaj is enben az országban .... csak ők nem gagyi pénzügyi tanácsokat próbálnak meg osztogatni. Nem megy az üzlet? Biztos a célközönséggel van a baj?

Larry Silverstein 2017.01.15. 09:24:42

Az egyik legnagobb baj a savanyúság.

Neked is ez a bajod. Én a felsorolt nevek 80%-áról azt sem tudom kicsoda. Nem nézek TV-t 10 éve, s filmet is csak ajánlásra. Így nem is izgatom magam.

Már a felütésed is ilyen: nem csoda ha el akarsz menekülni Magyarországról....

- mi találtuk fel a valóságsót, a bulvárcelebet, azt gondolod máshol okosabbak az emberek?

Örülj neki ha téged nem köt le a szenny, foglalkozz értelmes tartalmas dolgokkal. Te is a savanyúságot szítod tovább, ami nemcsak neked baj, hanem a környezetednek is. Szvsz.

Kjos 2017.01.15. 09:29:48

Nem nagyobb agynosas az Apple sem, mint egy valosagshow :).

Zsuzsi25 2017.01.15. 09:29:49

Eszmeletlen jo cikk!!!!! Legjobb amit mostanaban olvastam.
En ugyanezert eltem kulfoldon! Ahogy szabadultam.a foiskolarol mar huztam is el...
Nem a fizetes miatt..., a mentalitas miatt. Itthon sem keresek szarul, megelheteshez boven eleg, de kint boven jobb....Viszint ami korulvesz itt az teljesen kiabrandit. Sajnos a ferjem nagyon jol keres itthon, ugyhogy o nem akar elmenni. :-(

konrada 2017.01.15. 09:34:33

Ha azért akarsz nyugatra menekülni, hogy ott tévézz, van egy rossz hírem: az általad ostorozott bulvárban mi csak követők vagyunk, nem innovátorok. Így ha azért akarsz kimenni, hogy ott tévézz, ugyanolyan szart látsz más arcokkal..

Larry Silverstein 2017.01.15. 09:36:01

'Igazából nem csodálom, hogy az ország kiürül szépen lassan. Eluralkodott a dilettanizmus. Elérkeztünk a sötét középkorba. '

Van egy olyan mondás, hogy te legyél az a változás, amit látni akarsz a világban.

Ha élhetőbb országot akarsz ne sírjál, ne hazudozzál, aztán lassan megváltozik az életed. Nagyon sok sikeres ember él ebben az országban a saját munkájából, őket kell figyelni, nem akiket felsoroltál.

Az pedig ténybeli tévedés hogy Mo. kiürül, isz több bevándorlónk van évente, mint amennyien elhagyják az országot. Látod, aki keresi az megtalálja a jót.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

midnight coder 2017.01.15. 09:36:42

Na most az a helyzet, hogy az agyromboló valóságshowkat a fejlett nyugatról importáltuk. Némelyiket egy az egyben, licencestől, másokat a magyar kreatívok lopták a nyugati mintákból. Ahogy Pl. a kábszerkereskedő gettópatkányokat ikonizáló rap zenét is. És bizony Svájcban is centire ugyanennyi a munkaidő, ugyanúgy a meló után mész bevásárolni, legfeljebb jobb kocsival és jobb minőségű kaját. A kocsid, házad biztosan szebb lesz. De a mókuskerék ugyanaz.

StanLee · https://newsroll.net 2017.01.15. 09:52:11

Nem értem, miért sír a legtöbb ember amiatt, hogy a magyar média mennyire ratyi és ez teljesen elbutítja az embereket? Mindenkinek ott van a kezében a távirányító és ha nem tetszik neki az, amit lát, elkapcsol. A műsorokat, amiket meg akar nézni, azt lehet tervezni. Nem kell TV-t nézni vagy a bugyuta rádióadókat hallgatni, manapság annyira nagy az alternatív választékok tárháza, hogy az már szédítő.

Azt hiszitek, hogy a politika vagy a TV műsorok, celebek, nyugaton is mások? Szerintem nem és ugyanaz a szenny árad a TV-ből, mint Mo-n. A politika is ugyanolyan szar, mint otthon, csak szerintem annyi a különbség, hogy amikor az ember frissen kikerül külföldre, a helyi politikát jobban ki tudja szűrni az életéből, és ezáltal azt gondolja, hogy kint minden OK, Mo-n meg nagy adag rossz van.

A mókuskerék Németországban is ugynaz, mint Mo-n, ha szerencséd van, akkor picivel többet keresel és fizeted a drágább szolgáltatásokat. Ez van, nyugaton is 8 órakor kezdődik a munka és vannak jól meg rosszul keresők, ugyanúgy este 6-7 körül ér haza az ember és kezdi el mosni az agyát a TV, mint Mo-n.

Zsuzsi25 2017.01.15. 09:55:19

@StanLee: Az a baj, hogy hiaba nem nezed, akkor is ott van mindenhol .

SJobs 2017.01.15. 10:01:02

Én itthon maradtam. Tanultam, a saját pénzemből, a saját erőmből. Most 33 vagyok. Van egy vállalkozásom és annyi pénzből élek, amennyit ti kint sem láttok egyben. Király vagyok? Nem. Csak én a sírás helyett inkább azon kezdtem gondolkodni, hogy miből lehet pénzt keresni itthon. Elmenni nem akartam, mert ez a hazám, plusz tartom a mai napig, hogy nem itt alacsony az életszínvonal, hanem nyugaton túl magas (ami véleményem szerint már csak ideig-óráig lesz fent tartható - de ez már más történet, nem kérek rá replyt).

Nem álltam neki ilyen faszságokat írni, mint amiket te leírtál, nem foglalkoztam azzal, hogy ki mennyivel butább mint én (ahogy te tetted most), nem osztottam az észt, hogy én aztán tudom, hogy mi kell az élethez, csak józan paraszti ésszel kitaláltam valamit, abba energiát/munkát/tanulást tettem, majd eladtam.

Nem okoskodni akarok, csak rohadtul unalmas a folyamatos észosztást hallgatni mindenkitől, hogy Őt hogyan zsákmányolja ki a multi/Orbán/Fidesz/sarki fűszeres. Tudod, mindenki előtt ott a lehetőség, hogy kezdjen valamit az életével, csak a kurva 45 évnyi kommunizmus még a mostani Y generációba is belenyomja, hogy ránk másnak kell gondoskodnia. Anyánknak, apánknak, az államnak... Ideje felnőni.

Hörömpő cirkusz világszám 2017.01.15. 10:07:22

Nem azért megy el az ember külföldre, mert szar a tévéműsor és mert pillanatcelebek uralják a kommunikációt. Ez egy tünet, amit ki lehet iktatni a mindennapokból és lehet más, tartalmas szórakozással helyettesíteni. Az, hogy nem tudsz az ismerősökkel a Szulejmán előző napi részéről beszélgetni és ezzel a mainstream-ba tartozni, simán túlélhető. Mesélj nekik rendszeresen arról, milyen könyvet olvastál, milyen színházi előadáson, hangversenyen voltál, lehet, hogy inspirálod őket és akkor teljes siker!

Boltba se kell minden nap járni, heti nagybevásárlással egész jól elvagyunk.

@VT Man: barátnőm Hollandiában "global HRIS key user" pozícióban 4500 EUR-t keres. Nettóban. Barátom Svájcban "global controller" pozícióban 6000 CHF-et visz haza. Ismerek olyan házaspárt Németországban, ahol a férj kőműves, építési vállalkozó, a feleség ápolónő, öt év kinti élet után házat vettek (részletre). Szakmunkás egy gyárban Németországban nettó 2800 EUR/hó havi jövedelemmel és nem a legjobban fizetettek közé tartozik, mert csak két éve dolgozik ott. Nem mindenki segédmunkás, aki külföldre költözik.

@Kjos: megint ki fogod húzni a gyufát, kritizálod a témaválasztást, nahát :)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 10:18:14

@Hörömpő cirkusz világszám: Nem nagy összegek ezek, ha kint kell belőle megélni.

A gazdagságnak az anyagi függetlenséghez van köze, bérből fizuból élő ember a világon mindenhol a mókuskerékben ragad, csak kint kényelmesebb a mókuskerék.

midnight coder 2017.01.15. 10:25:28

@Hörömpő cirkusz világszám: " Ismerek olyan házaspárt Németországban, ahol a férj kőműves, építési vállalkozó, a feleség ápolónő, öt év kinti élet után házat vettek (részletre)."

Egy házra valót egy jó pesti vízvezetékszerelő is simán összehoz 5 év alatt, pláne ha még az asszony is dolgozik valamit, és még részlet sem kell hozzá.

midnight coder 2017.01.15. 10:26:10

@midnight coder: Szerk: természetesen maszek vízvezetékszerelőről beszélek...

na4 2017.01.15. 10:27:11

Tökéletes diagnózis.

Ma Baker 2017.01.15. 10:53:40

Tanulni kellett volna valami rendes szakmát, megcsinálni valami értelmes diplomát kedves cikkíró és nem bölcsészközgazdásznak menni a csajok miatt.

Hörömpő cirkusz világszám 2017.01.15. 10:54:04

@Halál kamionja mindenkit elgázol: És a házaspárok másik fele is keres legalább ugyanennyit.
Ha elég kényelmes a mókuskerék, nem is érzed annak :) Ha megvan az éves két nyaralás (legalább), a rendszeres rekreáció, ha vásárláskor nincs a kényszer, hogy először az árcédulát nézd meg, ha nem kell azzal sakkozni, hogy melyik csekket fizesd be, hogy még a hónap végére is maradjon pénzed, ha..., ha..., ha....

@midnight coder: Hogyne, így van, a különbség annyi, hogy Németországban az utolsó kalapácsütésről is számlát adnak és adóznak. Itt Mo-on melyik "maszek" ad számlát és adózik tisztességesen? Amelyiket fegyverrel fenyegeted :) Itt könnyen összejön a házravaló, részlet nélkül, sőt az asszonynak sem kell soha az életben dolgoznia.

erőtlen emberi erőforrás 2017.01.15. 10:54:16

Ahová menekülnél, ott pont ugyanez van, csak más neveket kell behelyettesíteni. A szomszéd kertje mindig zöldebb, ennyi az egész amiről az írás szól

nick papagiorgo 2017.01.15. 11:09:26

Kicsit "szakmaibb" megközelítést vártam volna :)

1. hogy kiből lesz celeb, meg kiből nem, meg mi megy a tévében, arról a lakosság maga tehet. Csak egy példa, mérve vagyon ugye a tv-adók nézettsége. Ha a lakosság a Szulejmánra izgul, akkor az lesz, nem Vers mindenkinek meg Mindentudás Egyeteme. Celeb is a mellét mutogató, mindenre képes pillangókból lesz, nem pedig akadémikusokból. Ez amúgy külföldön is így van, tehát ezért ne költözz külföldre :)

2. az emberek külföldön való munkavállalása egy természetes dolog, többek között az EU-nak is épp ez az egyik célja, hogy a munkaerő vándorolhasson, ahova akar. A tapasztalat az, hogy van, akinek bejön a Németoszágban, Angliában stb. végzett munka, meg van, akinek nem. Ott sincs kolbászból a kerítés, a magasabb fizetések általában magasabb megélhetési költségekkel is járnak. Szép példa a nyelvtudás nélkül pl. Németországba "kimenekülő" ács, kőműves, stb, akit ott kint a saját honfitársai vernek át és zsákmányolnak ki, pl. lakókocsiban lakik, a fizetése egy részét ilyen-olyan címszóval elveszik tőle stb. Nekem magamnak is több ismerősöm ment külföldre, kb a felének bejött, a másik fele meg fejvesztve rohant haza, mert különféle indokok miatt nem volt képes ott megélni, nem tetszett a kultúra, a szomszédok stb.

Mindkettő olyan téma, ami jóval mélyebb kifejtést is lehetővé tett volna, mint ez a "lázadozó hangú" cikk :)

Pan Modry 2017.01.15. 11:20:01

@Hörömpő cirkusz világszám:
Magyarorszagon messze a szamla nem adasa a fo gond, amig az allam teljesen atlathatatlanul kolti el a penzt addig szerintem teljesen felesleges azt problemanak latni hogy valaki nem ad szamlat.
Ha azt latom hogy peldaul ontik a milliardokat a fociba es az olimpiaba de kozben rohad a korhaz es nincs slozipapir az iskolai wc n akkor arra azt mondom hogy teljesen felesleges adot fizetni mert ugysem az allampolgarok erdekeit szolgalja hanem csak a mutyizokat.

Megjegyzes: kulfoldon dolgozo vagyok, aki egyebkent soha nem csalt adot Magyarorszagon, csak nehogy azt hidd hogy magamat akarom felmenteni erkolcsileg

nick papagiorgo 2017.01.15. 11:22:41

Egyébként pár megjegyzés:

"Nagyon sokan kinn dolgoznak 3 hetet, majd 1 hétre hazajönnek királykodni."
Ezek általában mosogatófiúk, akik lehet, hogy kevesebbet keresnek, mint itthon. De ha hazajönnek, mindenki az ő vendégük, mert a haveroknak mutatni kell, hogy ő ott kint milyen jól él (messziről jött ember azt mond, amit akar). És ugye nem fogja bevallani, hogy odakint egyáltalán nem járt jobban, sőt ott is nyomorog, mert senki sem szereti beismerni, hogy voltaképp egy lúzer.

"Valójában a teljes bérköltségünk nagyjából 20% a mi nettó "
Ilyen marhaságokat ne mondjunk már. A bruttó fizetésednek kb a 2/3-át viszed haza nettóban, mindenféle adók után. Az ÁFA 27 %, tehát ha feltételezzük, hogy a fizetésed teljes egészében elköltöd (kvázi elvásárolod) akkor is a bruttó fizetésed kb fele (egész pontosan 48,18%-a) az elkölthető összeg.

"Igazából nem csodálom, hogy az ország kiürül szépen lassan"
Az ország nem ürül ki. Ez amúgy nem egy magyar specifikum (nem Orbán generálja...) a kelet európai országokból a képzett munkaerő elvándorlása általános - megvan Romániában, Bulgáriában, a balti államokban. Lengyelország pl. jóval meghaladja Magyarországot e tekintetben (nem, nem a "szélsőjobb kormányváltás" óta, előtte is megvolt) és Lengyelország se ürül ki. Azt hiszem Észország vagy talán Litvánia GDP-jének meg kb a fele a külföldön dolgozó állampolgárok hazaadott fizetése, akkor arányú a külföldi munka.

Pan Modry 2017.01.15. 11:23:54

@erőtlen emberi erőforrás:
Baromsag, csak a hozzad hasonlo senkik nem tudjak racionalisan megitelni a dolgokat! Az persze igaz hogy kint az elet nem annyival jobb mint amilyennek elsore latszik, de azert lenyegesen jobb.

Ha pedig az anyagiakat kivonjuk a kepletbol, akkor a kulonbseg a nyugat javara szinte megfizetethetetlen.

nick papagiorgo 2017.01.15. 11:26:44

@Pan Modry:
csak egy megjegyzés:
Az élemiszerek ÁFÁját pl azért lehet 27%-ról 5%-ra csökkenteni, mert bevezették az online kasszákat, és abból súlyos százmilliárdok folytak be.
(az áfacsökkentést se a nyuszika hozza ám).

Tudod, ha itt mindenki befizetné az adót, olyan jólét lenne itt, hogy ihaj. Csak itt népszokás az adóelkerülés, kb mint Görögországban, akiknél az volt a nagyobb ász, aki több adót tudott csalni.Az állam meg kb ugyanezt csinálta, hamisította a saját adatait. Csődbe is ment a gazdaságuk.

Roadster68 2017.01.15. 11:29:11

@VT Man: "Irom ezt angliabol. Sok mindenben igazad van, de sajnos meg tobb a hulyeseg. Egy 10 millios orszag attol kiurul, hogy kulfoldre ment 500-700 ezer ember!?!? Az 5-7%"
Ja olyan irányból nézve, de olyan irányból nézve hogy levonjuk azt aki nem dolgozik, hanem a társadalom tartja el (Nyugdíjas, beteg, gyerek, stb) akkor ez bizony 20% körül van.

midnight coder 2017.01.15. 11:29:45

@Hörömpő cirkusz világszám: Nem csak az a különbség. Az is, hogy a német vízvezetékszerelőnek kb. 4x annyit fizetsz, amiből szépen leadózik és megél kb. ugyanúgy mint itt. Persze te is 4x annyi fizut kapsz a cégedtől mint idehaza. A kérdés csak az, hogy meddig. Mert az, hogy a német dolgozó 4x olyan termelékeny, egy ordas nagy kamu. A legtöbb cég ma már multi - legalábbis a fizetőképesek - és kis hazánkban centire ugyanazokat a normákat kell teljesítened ahhoz, hogy a hónap végén megkapd a fizut mit a németeknél vagy bárhol máshol. Csak - jelenleg még - ott vannak a multik központjai, és egy rakás olyan cég, aki a jó kis belső piacra jóárasítva tudja eladni a kicsi kínai zoknit szép új márkajelzéssel. De ez hosszú távon nem lesz fenntartható - már most is egyre kevésbé az.

Pan Modry 2017.01.15. 11:29:50

@nick papagiorgo:
Baromsag, havi brutto egymillios forintos fizu eseten a teljes munkaerokoltseged kb 53,8%-at kapod meg nettoban, az afa 27%, tehat ennek a penznek te a kb39% at tudod magadra kolteni, de csak akkor ha kizarolag olyan dolgot veszel amin nincs jovedeki ado, mert akkor meg kevesebbet.

Pan Modry 2017.01.15. 11:32:12

@midnight coder:
Nem feltetlen a nemet dolgozo hatekonyabb, hanem maga a rendszer olyan hogy a nemet dolgozo munkajanak a hozadeka a vegen nagyobb.

De ha mar a hatekonysagnal tartunk, az hogy lehet hogy a felcsuti stadion koltsege egy ulohelyre vetitve nagyobb mint az arsenal uj stadionjanak az eseten volt? He?

Ha mar a hatekonysagrol beszelunk!

Kjos 2017.01.15. 11:34:17

@Pan Modry: ha hozzadod a jovedeki adoval sujtott javakat is, akkor me hagyd ki az afamenteseket sem.
De amugy nem itt van a magoldas.

Kjos 2017.01.15. 11:36:03

@Pan Modry:
Azeet hatekonyabbak, mert ki van epitve a megfelelo infrastruktura.
A kohezios penzek lenyege epp az lett volna, hogy fel tudjunk zarkozni.

Pan Modry 2017.01.15. 11:39:49

@Kjos:
Azert hatekonyabbak mert az elorejutast egyen teljesitmenye jobban meghatarozza mint az egyen haveri/rokoni kapcsolatai. Magyarorszag nem egy meritokrata orszag, ennyi!

Roadster68 2017.01.15. 11:40:09

@nick papagiorgo: ""Valójában a teljes bérköltségünk nagyjából 20% a mi nettó "
Ilyen marhaságokat ne mondjunk már. A bruttó fizetésednek kb a 2/3-át viszed haza nettóban, "
Teljes bérköltségről volt szó, tehát az összes bér jellegü adó és járulék. A brutto fizetésed annak csak a 65%-a.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 11:42:10

Ha magyar cégeké lenne a német munkkahely, nem fordítva, akkor lenne magasabb a fizetés. Főleg ez a különbség, van hatékonyságbeli különbség is, de sokkal kisebb jelentőségü mint a tőke.

Meg maga a termelékenység is többé kevésbé kamu mutató, mert azt méri, hány euró értéket csinál a melós óránként.

Azaz ha a fodrász 5x többe kerül, akkor papíron 5x termelékenyebb a munka....

Pan Modry 2017.01.15. 11:44:31

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Baromsag, amikor megalakult a google a tulajdonosoknak nem volt tökéjuk, megis mindig jol fizettek.
Sot, az ujonnan alakulo nemet cegek is jobban fizetnek, mint a magyar cegek.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 11:45:16

@Pan Modry: 'havi brutto egymillios forintos fizu eseten a teljes munkaerokoltseged kb 53,8%-at kapod meg nettoban, az afa 27%, tehat ennek a penznek te a kb39% at tudod magadra kolteni, de csak akkor ha kizarolag olyan dolgot veszel amin nincs jovedeki ado'

Én nem vagyok a külföldi munkám miatt olyan búvalbaszott mint te, így inkább azt nézem, hogy az adó nálunk csökkenő tendenciát mutat.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 11:46:44

@Pan Modry: Hüha, te valami tudós lehetsz. A német cégek 1000 éve fizetnek jobban.

köszönjük emese, megoldottad a feltörekvő piacok problémáit!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 11:48:43

@Pan Modry: 'Baromsag, amikor megalakult a google a tulajdonosoknak nem volt tökéjuk, megis mindig jol fizettek.'

- ha te is ilyen géniusz vagy, hogy a semmiből tudsz jó fizetést adni, akkor miért dolgozol másnak?

nick papagiorgo 2017.01.15. 12:00:16

@Pan Modry:
"havi egymillió forintos fizu"

aha.
Egyébként ki kell ábrándítsalak, a bruttó 2/3-át kapod meg nettóban. Ezt ellenőrizheted is a fizetési borítékodon (ill. ellenőrizhetnéd, ha Magyarországon dolgoznál).
Nyilvánvaló dolgokon nem szeretek vitatkozni :)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:02:48

@nick papagiorgo: Ő mást mond. A teljes munkaerőktg a bruttó + a munkaadói ktg. ami efelett van.

Kjos 2017.01.15. 12:04:45

@Pan Modry:
csak hogy ertsd: a 100 legtehetsegesebb, legszorgalmasabb mamutvadasz osember sem tudna olyan hatekonyan hust eloallitani, mint egy 100 fos mai husuzem.

nick papagiorgo 2017.01.15. 12:07:19

@Roadster68:
Egyfelől ez cégenként változó, tehát egy csomóan kapnak adókedvezményeket.
A cég által kifizetett adókat ezért is nem vontam bele.

De jó, vonjuk bele: 100 egységet fizet, te ennek 66%-át kapod meg bruttóban (66), annak 66%-át kapod meg nettóban (43,5), ebből levonok még 27 % áfát (11.76) kijön 31.79. Az se 20 %.
Ezt egy gazdasági blogon illett volna előre kiszámolni :)

De nem veszem elő a német adókulcsot, ami 40% feletti. Érdekes értékek jönnének ki ott is, megérne egy összehasonlítást :)

Csokáv 2017.01.15. 12:16:07

@SJobs: És mennyire tiszta a könyvelésed? :) Én is voltam vállalkozó Mo-n (bár kényszervállalkozó). Itt küldföldön megy tisztán is. Ebben és másban is, a fő különbség, hogy itt nem kell stresszelni, és a gondolkodásmód majdnem mindenben civilizált.
Itt is vannak hülyék, és suttyók - gondolom a TV-ben is, azt nem nézem, csak itt nem ők hozzák a döntéseket.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:16:47

@nick papagiorgo: Ez az 'adóék' jelenleg 48,2% vagy vmi ilyesmi átlagosan. Forgalmi adók nélkül tehát a teljes bérktgből annyi megy le, 48%. Az EUban ez ált 40-50% között van. 50 a skandinávoknál, 40 körül a szlovákoknál, az USA (és talán UK + adóparadicsomokban) alacsonyabb.

Mo-n volt már 52 is.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:19:46

@Csokáv: Évi 12 millióig van a KATA. Kisvállalkozókra, szabadúszókra van kitalálva fizetsz havi 50ezret azt csókolom, nem kell ktg-elni meg számlagyározni. Mondjuk közepes cégeknek ez már nem jó.

De 12 misiből 600 ezret adózni nem vészes, ezt már itthon is megfizetik majd.

nick papagiorgo 2017.01.15. 12:21:12

Egyébként beütöttem egy bérkalkulátorba.
100 ezer forintos fizetés esetén 23,5. ezret (19%) fizet a munkáltató, tehát 123.500 legyen a 100 %.
Tehát 19 %-ot fizet a munkáltató
33,5 % a munkavállaló elvonása (66,5-nél tartunk)
ebből 27 % az áfa (17,95), marad 48,5
(ne adjuk össze a 19,et meg a 33,5-öt meg a 27%-et, mert a százalékokat ugye csak a maradék összegre számoljuk, nem a teljes 123,5-re).

Mivel a 48,5 a 123.5 kb 40 %-a, a teljes elvonás kb 60 %-os.
De még az se 80% :)

Ebben nincsenek benne se családi, se egyéb adókedvezmények.

Egymilliónál is ugyanez egyébként, mert lineáris adózás van, csak a számokhoz értelemszerűen hozzá kell adni egy 0-t.

Roadster68 2017.01.15. 12:23:28

@Halál kamionja mindenkit elgázol: +2% IPA a legtöbb helyen, de még úgy is nagyon kedvező

nick papagiorgo 2017.01.15. 12:24:22

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
pontosan, nekem is ennyi jött ki. 48 %-os elvonás forgalmi adók nélkül, de mivel az elején azt mondta, hogy 20 % ha minden adót ráteszünk, így én is beleszámoltam az áfát (vásárol), és így jött ki 60 körüli rész.

Bocs, a chipsadót, jövedéki adót stb. nem adtam hozzá, viszont azzal se számoltam, hogy adott esetben áfamentes, vagy csak 5 %-os áfájú dolgokat is vesz :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 12:26:30

@Pan Modry: persze a teljes munkaerokoltseg :D ha hozzavesszuk az irodaberlet segged ala eso reszet, a munkaeszkozeid amortizaciojat, szoftverek licenszet, stb akkor meg 10% marad a "fizetesedbol". es akkor meg le se vontuk a pekek adoterheit, azt is te fizeted a zsomlevel, szoval jo lesz 2%-nak is.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:31:14

@nick papagiorgo: Jó sok elvonás van de szvsz az adóbeszedés is jobb lett (bekötött pénztárak miatt), így kevesebb a potyautas, meg némileg a jövedelem is bővül (így megint az adó is), és hát van +700ezer (közmunkás nélkül 500ezer) melós, és ennyivel kevesebb eltartott.

ezért könnyebb sokkal azoknak akik feriék alatt agyon voltak adóztatva

+ az adórendszerünk 'nyugatiasodott' mert már Mo-n is 2-3x annyi pénz folyik be az államnak a forgalmi adókból, mint az SZJA-ból, a munka adója már csak másodlagos

....és én számítok még egy SZJA vágásra jövőre

Pan Modry 2017.01.15. 12:43:36

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
En nem vagyok akkora geniusz mint larry page es sergey brin

Kjos 2017.01.15. 12:46:21

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
A KATA leginkabb szamlagyarnak lett kitalalva. Szamtalan valos tevekenyseget nem vegzo "vallalkozo" azert letezik, hogy beszamlazzon nagyobb arbevetelu cegeknek, akik igy 7 szazalekon tudnak jovedelmet kivenni. :)

Pan Modry 2017.01.15. 12:49:35

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
En aztan nem vagyok a kulfoldi melo miatt buvalbaszott, te vagy annyira hulye hogy szivesen fizetsz az adodbol olyan dolgokat mint a csuti stadion es kisvasut. Te elsz egy majdnem skandinav adopresu orszagban ugy hogy az allami szolgaltatasok nem a skandinav hanem valahol. Bulgaria szintjen allnak.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:50:25

@Kjos: A KATAnál nincs ktgszámla, úgyhogy nem éppen. Persze a másik fele akár igaz is lehet, de van egy csomó (főleg) egyéni vállalkozó is aki használja.

Pan Modry 2017.01.15. 12:52:46

@droid_:
Lofaszt mama, ne bohockodj mar azzal hogy azt is ide kellene venni, az irodaberlet es az amortizacio az nem a teljes munkakoltseg resze, kommentelj inkabb valamit egy csuti fanklub topikban, az valo neked!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 12:54:57

@Pan Modry: Most én is külföldön dolgozom, de mind1. Mo-n jó irányba mennek a dolgok, úgyhogy sanszos hogy hazaköltözöm.

Az adóprés kb. annyi mint Németországban, jó magas, és ezért nyilván nem várhatod ugyanazt mint Németországban, ahol a bér a 4xese, ott az adóbevétel is.

A stadion és a kisvasút sem a kedvencem, mert nem nézek focit és kisvasutazni se járok, de ez semmi, nulla. Évi 200 felcsúti stadiont lehetne kihozni csak az államadósság kamatából. Az összegéből meg 5000et. A nyugdíj, egészségügy oktatás más nagyságrend mint a kidobált pénzek.

Pan Modry 2017.01.15. 12:58:08

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
A csuti stadion a jo pelda arra hogy mennyire tiszteletlenul kolti/lopja az allam az adod, a hatekonysag kb az egeszsegugyben is ugyanaz mint a csuti stadionnal, nemcsak azert fos az egeszsegugy mert a konyvelesben keves penz megy oda, hanem mert azt a keveset is idiota modon hasznaljak/lopjak fel/el.

Kjos 2017.01.15. 13:01:18

@Halál kamionja mindenkit elgázol: nem ertem, miert emlited a koltsegszamlat.
Ha van egy cegem, meg mondjuk neked is, s keresunk (letrehozunk) melle egy ÁLKATÁST, az 6-6 millioval "javitja" az eredmenyunket evente, 7 szazalekos koltseg mellett. Barmi szellemi tevekenyseg, ingatlannal osszefuggo feladatok, informatikai feladatok, tanacsasas, stb. Tobb KATAS bevonasaval szinte tetszes szerint alakithatjuk az eredmenyt.

Ez Norbit is itthon tarthatná ;).

Pan Modry 2017.01.15. 13:01:39

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Javaslom mielott dontesz tolta el egy 2-3 Magyarorszagon, ram kb 3-4 nap utan jon a hanyinger a mindenhonnan aramlo propaganda miatt.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:02:47

@Pan Modry: Csuti stadion minden országban van.

A németeké 250 mrd forint volt: www.portfolio.hu/ingatlan/varos/vegre_elkeszult_a_nemetek_4-es_metroja.242471.html

Orbáné csak 5 mrd.

De sírni ezen kevés lesz. S nem akar mindenki külföldön élni tartósan, én pl. nem. Orbánnál jobbat meg egyelőre nem látok otthon.

nick papagiorgo 2017.01.15. 13:02:54

@Pan Modry:

ezt teljesen rosszul látod, sajnos.
A hatékonyságról kb annyit, hogy az elmúlt évtizedekben volt rá példa, hogy (jellemzően a szocik) megadóztatták a középosztályt, hogy jusson a "szegényeknek". Aminek kb az lett a következménye, hogy a középosztály nem erősödött, de a szegények se lettek gazdagabbak, kb a tengerbe öntötted a vizet, semmit sem ért.

Az egészségüggyel, oktatással stb. is kb ugyanez a helyzet. Ami ingyen van, az mindig "szar" lesz, kevés, nem jó stb. Ez politikától teljesen független, tehát az egészségügy se volt olyan hűdejó máskor, és nem Orbán rohasztotta le. Egy alapvető változásra lenne szükség, de ezt egyetlen politikai erő se vállalja be, se Orbán, se a szocik.

dhrbikes 2017.01.15. 13:05:29

@Halál kamionja mindenkit elgázol: ha magyar cégeké lenne a munkahely, még ennyi ember se lenne bejelentve :)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:08:05

@Kjos: te említetted a számlagyárat (ez nekem azt jelenti ami régi nóta hogy fiktív számlákkal hozzuk ki magunkat veszteségesre), de értem a szisztémát, amit mondasz

Pan Modry 2017.01.15. 13:09:02

@nick papagiorgo:
Ja, en orbant azert biralom mert kb 6-7 eve ö a miniszterelnok, viszont a post a magyarorszag vs nyugati eletrol szol.
Attol ha a szocik kormanyoznanak hasonloan fos modon meg nem lenne jobb magyarorszag.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:09:41

@dhrbikes: most a munkaerő diktál nemigen mondhatja munkaerőhiány esetén a tulaj hogy dolgozz de nem jelentelek be....de amihez hozzászóltál ott mást akartam mondani ezzel

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 13:09:50

@Pan Modry: lazuljal egy kicsit, haver, tuti eleted van nem? pont annyira van ertelme ezeket szamolgatni, mint az afat belekeverni, raadaul egy az egyben levonni.

Kjos 2017.01.15. 13:10:35

@Halál kamionja mindenkit elgázol: igy van. Korlatozott, legalizalt szamlagyar, pofabefogasra. Igazi moralrombolas.

Pan Modry 2017.01.15. 13:10:59

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Nezni nem, viszont a kocsiban szoktam radiot hallgatni, ott toljak a pofamba, a plakatokon stb...

Ha a sajat penzukbol csinalnak talan nem undorodnek annyira, de hogy mindez az adofizetok penzebol megy, na az mar igazan guaztustalan

So No 2017.01.15. 13:12:41

@VT Man: Vegre valaki leirta.

Sosem ertettem, miert a nagy "nyugat", az "igazi Europa" a cel.

Olvastam a blogokat, hogy alberlet, sporolas stb. es par ev mulva vagyon. (Es azt is olvastam, ha ugyanezt Mo.-on csinalna az ember, akkor fele annyi ido alatt soprolna ugyanannyid. De priccsen aludni, es szarazkenyeren elve kuporgatni csak nyugaton meno.)

En is eljottem, bar sosem gondoltam, hogy valaha is megteszem. Az embernek egy hazaja van, es ugyebar ott elnie, halnia kell... (Kedven liberalis, nyitott ismeroseimtol kaptam is erte, "melymagyarkent" nagy ivben tettem ra) De sajna valahogy a ceges moral nem nekem valo odahaza. ... Egyik ceg tobb honapig nem fizeti a beremet, aztan hetfore eltunik meg az irodaja is. A masiknal siman a kepembe mondjak, hogy a szerzodesemben leirt 2%-ot csak akkor kapom meg, ha ok ugy gondoljak. A kovetkezo "probamunka" cimen a jelentkezokkel ingyen csinaltatja meg a tobb tizmillios prjektet. stb. stb...

A fiam szuletese utan mi Azsiaba indultunk. Az elet kb. harmada a hazainak, a fizetes pedig otszoros.

Csak erdekessegkeppen. Ket napi fizumbol veszek kijon egy kozepkategorias Dell laptop. Ket napi fizumbol Thaifoldon egy 4 csillagos resortban 4 ejszakat lehetunk. Es ket napi fizumbol egy teljes evre kifizetek minden rezsit a lakasra.

Itt ugy tud az ember "kuporgatni", hogy uszomedences kondominiumban berel haromszobas apartmant, a gyereke haromnyelvu preschoolba jar (Kinai, angol, malaj), es evente haromszor megy valahova nyaralni.

Ennek ellenere meg sem fordult a fejemben, hogy vegleg itt maradjunk.
Mivel itt mar harom eves korban a gyerekek szamolnak, betuznek, negy evesen kezdik a tenyleges irast es olvasast, igy hat evesen nem akarom a fiamat visszafejleszteni a magyar iskolaval. Amikor 10 eves lesz, hazamegyunk. Barmilyen jo dolog is a tropusokon...

Na kb. ennyit a szulofold elhagyasarol.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:13:42

@Kjos: S ez az adózónak jó. Vagy most sírjon, hogy kevés az adó? A sírás uncsi.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:15:34

@Pan Modry: Németországban az ellenkező propaganda megy az adófizetők pénzén...hogy a migri szép, a multikulti jó. Legalábbis itt Nürnbergben.

csak itt kívülállóként megtehetem hogy leszarom

Roadster68 2017.01.15. 13:18:57

@nick papagiorgo: igen igen , de egy csomó jövedéki adós termék van ahol ezen felül még van adó ami nem is kicsi, pl: üzemanyagok, alkohol, dohány,
...és vannak olyanok hogy chipsadó, kulturális adó, adathordozók utáni adók (jogdíjak), banki pénzforgalmi adók, tehát jóval 70% fölé is nőhet az adóztatás mértéke.

nick papagiorgo 2017.01.15. 13:23:59

@Pan Modry:
Nézd, ez van.
Én személy szerint a szocikat utálom, mert folytonosan szívattak azzal, hogy én "gazdag" vagyok, és 40% feletti adókat kellett fizetnem, hogy eltartsam a "szegényeket".

Amúgy a pénzszórásban nem túl sok különbség van, hoztad a csúti stadiont, említhetném korábbról a 4-es metrót (ami miatt nincs normális tömegközlekedés Budapesten, mert minden pénzt elvitt), az M7-esen a körösvölgyi völgyhidat (amire semmi szükség, ha 1 km-el odébb ment volna a pálya, meg lehetett volna spórolni), vagy az egész M6-ost (amire megint semmi szükség, mert senki sem jár rajta, viszont sikerült fasza alagutakat fúrni a löszfalba - tényleg csak azért, hogy megmutassuk, hogy tudunk alagutat is építeni, mert amúgy más jelentősége tényleg nincs, de legalább jó drága).

Úgyhogy ez van, itt élünk, itt ezek mennek. Én nem fikázok senkit, ha elköltözik, lelke rajta, tegye, sok sikert.
Az egész belépésem a képbe ott kezdődött, hogy a poszter elkezdett azon rinyálni, hogy itt milyen celebek vannak meg milyen hülye a társadalom (máshol is kb ugyanazok), külföldön bezzeg mennyivel jobb az élet (nézőpont kérdése: van akinek bejön, meg van, akinek nem), pluszban még bődületes számítási hibákat is vétett (pedig ez egy gazdasági blog lenne).

Mindenki éljen ott, ahol szeretne, énszerintem, csak az észérvek nélküli, folyamatos rinyálás meg köpködés az, amit nem szeretek. Ha Magyarországon akar élni, éljen itt, ha külföldön, éljen ott - de ne akarja már ideológiailag is alátámasztani, hogy neki miért van igaza. Ennyi erővel én is bebizonyíthatnám, hogy pl. azért vagyok alkoholista, csóró, bunkó, stb. mert a "nehéz körülmények" meg "kiaszott velem az állam" meg ezek, mindenre lehet igazolást találni. De nem ezt kellene csinálni, szerintem :)

nick papagiorgo 2017.01.15. 13:26:44

@Roadster68:
meg van családi adókedvezmény, meg 0%-os meg 5%-os adókulcsok, ésatöbbi :)
Alkoholt, dohányt meg chipset nem kötelező venni. Azért nehogy már a kormányt hibáztassuk, hogy büntetőadókkal csökkenteni próbálja pl. az egészségtelen dolgok fogyasztását, vegyük már észre, hogy ezek a különadók miért vannak :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 13:30:33

@Roadster68: meg van egy csomo nem eppen kis kiadas ami afa mentes, pl a lakhatas, hacsak nem vadiuj lakast veszel magadnak, de ha megis, akkor 5%. ha valakinek az ital meg a cigaretta nagyobb tetel mint a lakhatas, az szerintem adozzon csak, ami a csovon kifer.

Roadster68 2017.01.15. 13:38:39

@nick papagiorgo: Nem erről volt szó, de 5% adókulcsa nagyjából alig van valaminek, alkoholt meg dohányt vesznek az emberek és főleg a szegényebbek. Chipset meg a gyerekek,főleg a szegényebbek.
Nem hiszem hogy a chips vagy a dohányáru fogyasztás jelentősen kisebb lenne az adók miatt, legfeljebb az ÁFÁt is elbukjuk, mert nem adózottan egy része.
Az üzemanyag pedig elég nagy tétel lehet családilag is. Pl havi egyszeri 20.000 Ft-os tankolásból a jövedéki adó kb 6-7 ezer Ft, ami egy 200e bruttós fizetésnél ugye ahogy kiszámoltad -vagy valaki más- kb 60e marad abból még 10% a benzin miatt és még hol a dohány, a pia, stb. Igy simán 20% alatt is lehetsz

Roadster68 2017.01.15. 13:41:48

@droid_: az adómentes dolgokat nem számolta senki bele az adóba, úgy hogy nem kéne ide keverni hogy mi az adómentes. Nekem pl. még 25% ÁFÁval épült a házam ;)

mgdé 2017.01.15. 13:43:08

@nick papagiorgo:
A 23,5 % 2017.01.01.-től van.
2016 végéig több, 28,5 % volt. Már jó régóta.

Nem lineáris, a 450 eFt éves EHO miatt.
Ha azt már elérted, az afölötti bruttódból %-osan több nettód marad. Ami a legálisan sokat keresőknek jó. Egy MOL vagy MNB alapítványi igazgatótanácsi vagy felügyelőbizottsági tagság pl. jól jön bárkinek ... ;)

Valóban túlzott a Mo.-i adóztatás. Csak hát, lapítás van, a szükséges szerkezeti változtatásokat nem merik meglépni (igaz, előttük se), ezért komoly fix költségei vannak a költségvetésnek, s mivel lenyúlás is van - s nem kicsi - "kell" a sok adóbevétel, hogy legyen miből. (A költségvetés kb. 85-95 %-ának megvan a minden éves fix helye.)

De az államnak "kell" a túlzott adóztatás, pontosabban az állam urainak (s ebbe nem csak a politikai vezérek, hanem a gazdasági, no meg a média, meg az önkormányzati kör potentátjai, stb. is beleértendőek) érdeke ez, mert a haveri kapitalizmusuk meg ócska, lévén azok a körön belüli vállalkozóik, akiknek odaadják a pénzeket, azok, lehet ugyan, hogy "megbízhatóak", de jórészt versenyképtelen amit létrehoznak, csak a Mo.-i állami támogatásos környezetben működőképesek.
S ennek ugyan objektív oka a belső piac kicsinysége, meg a tőkehiány, meg a multik keményen használt erőfölénye, stb. is, de szintén fontos oka - s ez már saját döntésü(n)k, ez rajtu(n)k múlik - hogy bizony jórészt alkalmatlanoknak öntik a pénzt (sógor, koma, szerető, stb.). Mert fontosabb, hogy a brancson belül legyen, hogy a brancson belül minél belsőbb körös legyen, minthogy értsen hozzá, értelmes legyen. Vazallus legyen, még ha nem is katona, hanem nagyiparos vagy nagykereskedő, ne pedig önálló vállalkozó.
Aki önálló és önerőből valamennyire nagy lenne, azt piszkálják, akár el is üldözik. Elég egyértelmű példák vannak erre. Vagy épp lenyúlják, s megy mondjuk a sógorhoz. Láttunk már néhány érdekes körülmények közötti cégtulajdonos változást. Lajosu(n)k - régebben az övék, most meg talán-talán Vonáé - jó tanítómester (is) volt. (De persze K. helikopterminiszter noteszkája sem volt sokkal jobb, csak kisebb stílű, s nem ennyire nyíltan pofátlan, hogy ki kaphat komolyabb állami megrendelést az általa felügyelt területeken.) Nagyon kellene ide egy kis kultúra. Sokféle értelemben is. S bizony lent is, nem csak fent. Sőt még "középen" is. Pedig a magyar "középre", hogy mily műveltek, értelmesek, szorgalmasok, tisztességesek vagyunk, hogy bárhol boldogulnánk, hajdan büszkék voltunk ...

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 13:48:12

Figyu, Norbi!

Ha már te rühelled az országot, a turistáknak meg most kezd tetszeni

index.hu/gazdasag/2017/01/15/rekordeve_lehetett_a_magyar_turizmusnak/

De én úgy tudom hogy bevándorló is több van mint kivándorló

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

Úgyhogy csak nem néptelenedik el, reméljük.

Visceroid 2017.01.15. 13:48:48

Hát, ez történik, ha az ország széllel szemben hugyozik. Kellett nekünk törpe minidúcse meg NER, kellett nekünk 2006-ban kimenni az utcára és összeveretni magunkat Viktorért. Most aztán évtizedekig fognak még minket rugdosni, csak nem fizikailag, hanem más értelemben, de ez sokkal jobban fog fájni. És igen, a nyugatnak is van egy árnyoldala, tényleg a szellemi szemetet is onnan importáltuk. Ott viszont az nem kötelező, nálunk viszont igen, mert nincs más. Nincs másra pénz. Ez a különbség.

nick papagiorgo 2017.01.15. 13:51:11

@Roadster68:
nem érted.
Alkoholon, dohányon meg chipsen azért van büntető jellegű plusz adó, hogy az emberek ne vegyék. Nem azért, hogy a szegényeket szívassák.

Az üzemanyagot meg hagyjuk, az üzemanyag ára Magyarországon kb átlagos, vannak olcsóbbak, vannak drágábbak, de nem nagyságrendekkel.

Persze, mindennek lehetne olcsóbb az ára, ingyen kenyér, ingyen sör, ingyen minden ....csak ez kb demagógia.

Egyébként rossz a számolásod, direkt mondtam, hogy a %-okat ne add össze. 200-ból megmarad 60 ezer (áfafizetés után), de azt a 60 ezret nem fogja még 10%-al csökkenteni egy 20 ezres tankolás :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 13:57:12

@Roadster68: dehogyisnem. amikor a netto fizetesedbol egybol levonod az afat, azzal ugy tettel, mintha mindenki a teljes fizeteset afasan koltotte volna el, tehat az afamentes tetelekre is raszamoltad az afat. pedig a lakhatas koltsege azert joval magasabb tipikusan, mint a 20e ft benzinkoltseged.

Roadster68 2017.01.15. 13:59:30

@nick papagiorgo: nem értjük egymást
"Az üzemanyagot meg hagyjuk, az üzemanyag ára Magyarországon kb átlagos, vannak olcsóbbak, vannak drágábbak, de nem nagyságrendekkel. "
Baromira nem érdekel hogy máshol mennyi az adó. Az érdekel hogy itt mennyit fizetek érte.
"Egyébként rossz a számolásod, direkt mondtam, hogy a %-okat ne add össze. 200-ból megmarad 60 ezer (áfafizetés után), de azt a 60 ezret nem fogja még 10%-al csökkenteni egy 20 ezres tankolás :)"
Nem adtam össze, a 20 ezres tankolásból 6-7ezer a jövedéki adó, tehát a 60 ezer Ft-nak 10%-a. 120 Ft/liter körül van a jövedéki adó benzin esetén.

Roadster68 2017.01.15. 14:01:02

@droid_: A lakhatás költségét nálam 25% ÁFA terheli, tehát ez mellément ;)

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 14:01:14

@droid_: Nem kötekedésileg, de a lakhatás ktg-e az mitől ÁFAmentes? Én nem élek most otthon, de csak arról hallottam, hogy az új lakás vétel/építés adózik 5tel...

Roadster68 2017.01.15. 14:02:25

@droid_: ...ja és a benzinköltségem is jóval magasabb mint 20ezer Ft. Azt egy átlagjózsefről írtam.

Roadster68 2017.01.15. 14:03:55

@Halál kamionja mindenkit elgázol: az utóbbi néhány évben 5%, előtte 25%-27% volt.

nick papagiorgo 2017.01.15. 14:09:32

@Roadster68:
szerintem hagyjuk ezt, a végén kihozod, hogy egy 200 ezres átlagfizetésből, ha kétszer tankolsz, nem marad semmi kajára, rezsire, miegyébre :)
Minden hónapban jön a providentes nő, hogy kétszer tankolhass egy hónapban :)

nick papagiorgo 2017.01.15. 14:20:25

Egyébként tényleg nem akarom idekeverni a politikát, de az hogy van, hogy ha itt tényleg annyira szar, nyomorult stb a helyzet, akkor a Fidesz népszerűsége miért toronymagasan több, mint az egész baloldalé együttvéve?

Az ember szívnak, de élvezik? :)

Mert ha olyan szar lenne, akkor - gondolom én - az emberek nem támogatnák a kormánypártokat, hanem az ellenzékre szavaznának (bárki is az), mert változást akarnak. Mégsem az ellenzék vezet hanem messze a kormánypártok.

Valami itt nem stimmel :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 14:28:02

@Roadster68: ha az atlagjozsefrol irsz, akkor az uj epitesu hazad 25%-es egyszervolt afaja nem relevans, ellenben az atlagjozsef hasznalt lakasanak havi torlesztoje vagy a berelt lakasanak dija az.
@Halál kamionja mindenkit elgázol: uj epitesu lakoingatlan afaja.
@Én de genere Mi: ez eho limitre tudsz valami forrast adni? en ugy tudtam, berjovedelemnel nincs ilyen.

Visceroid 2017.01.15. 14:32:26

"Az ember szívnak, de élvezik? :)"

Igen.

"Mert ha olyan szar lenne, akkor - gondolom én - az emberek nem támogatnák a kormánypártokat, hanem az ellenzékre szavaznának (bárki is az), "

És itt a lényeg. Ugyanis nincs olyan, hogy bárki. 2006-ban Gyurcsány az őszödi beszéddel hazavágta a baloldalt. Zavargások robbantak ki a rendszerváltás után először és eddig utoljára. Orbánnak már volt egy agresszív szavazótábora, akik az utcára vonultak, zavarogtak, majd őket verték meg. Ugye Orbán már 2000 óta nyomatta az uszító dumát, lásd Erzsébet-hídfoglalás. A baloldalnak az az "előnye", hogy békés, nem tüntetget. Az,hogy sípolunk egy beszéd alatt nem egyenlő azzal, hogy molotovot dobunk a rendőrre. A baloldal egyik prominens alakja bejelentette, hogy hazudtak. Erre jött rá az évekig hergelt tömeg. Ez elmosta a baloldalt, és teljes apátiába kergette a magyar népet. Megszűnt a kétpártiság, megszűnt a demokrácia. Ha valaki ezt nem veszi észre, akkor az ma nagyon boldog ember Magyarországon.

midnight coder 2017.01.15. 14:39:30

@Visceroid: "És igen, a nyugatnak is van egy árnyoldala, tényleg a szellemi szemetet is onnan importáltuk. Ott viszont az nem kötelező, nálunk viszont igen, mert nincs más. Nincs másra pénz. Ez a különbség."

Már mi a fenéért ne lenne más ? Ott van Pl. a Magyar Elektronikus Könyvtár, veszel magadnak 15 ezerért egy olcsó tabletet és elolvashatod szinte az összes magyar és külföldi klasszikust - egész könyvtárad lesz ezért a pénzért. Ezt még a legcsóróbb csóró is megengedheti magának a igénye van a kulturált szórakozásra, és még olcsóbb is mint a tévében nézni a mónikashowt.

1ghost 2017.01.15. 14:42:13

@nick papagiorgo:

A helyzet csak neked komplikált: 2014 óta a fidesz egy jelentős választást nem nyert. Se veszprém, se tapolca, se salgótarján, se újpest. Semmi.
A közvéleménykutatásokkal, meg kitörölheted a segged. Úgy, ahogyan a gazdád 2002-ben. Na ugye.

sírjatok 2017.01.15. 14:43:26

@Roadster68: "de olyan irányból nézve hogy levonjuk azt aki nem dolgozik, hanem a társadalom tartja el (Nyugdíjas, beteg, gyerek, stb) akkor ez bizony 20% körül van"

Mert köztudott hogy Angliában ezzel szemben kizárólag munkaképes, állással rendelkező felnőttek vannak, se egy gyerek, se egy nyugdíjas, sőt az állami szektorban sem dolgozik senki :D

Boka1 2017.01.15. 14:46:09

"Minden fejben dől el, minden rajtad múlik. "

Üzenem a szerzőnek, hogy tényleg.
Bár könnyebb mindent a körülményekre fogni.

Nagyorrú Barbi 2017.01.15. 14:47:31

Midőn gyurcsótány elvtársad mondta, hogy "el lehet innen menni!". Hol voltál a fikázó cikkeddel büdös bolsi? Én jól érzem magam itthon, ez az én hazám, és az én kormányom. Szerencsére többen gondolkodunk úgy, mint én. Te meg húzz el innen a f@szba durung!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 14:47:39

@Visceroid: Ez ugyanolyan hazugság mint a többi amivel a baloldal 6 éve kábítja magát.

nem őszöd miatt buktak, és nem a zavargások miatt, ami különben 4 évvel a bukásuk előtt volt

az elbaszott politikájuk, adórendszerük, az ország eladása és eladósítása és amiatt buktak, mert a végén még a válság is rájött az egész szarkupacra

És mert Orbán azóta is jobb mint ők akár a válság előtt...na ezért nem szavaznak automatikusan az ellenzékre.

Buchhalter 2017.01.15. 14:49:16

@Halál kamionja mindenkit elgázol: jaj de okos vagy!Járj már után hogy egy csomó kis apróság van a KATA adózásban! Például az iparűzési adót nem váltod ki vele .Max alap nyigdíjra vagy jogosult (27 000 Ft) nem jár Gyed,munkanélküli ellátás és ha beteg vagy nettó 47 000 Ft után fizet a TB kassza.Szóval hosszabb távon nem éri meg és igen szigorú szabályi vannak : ha egy cégtől kapsz csak lóvét simán büntivel jogosan elkaszálnak és jogosan(adóelkerülés).

midnight coder 2017.01.15. 14:53:20

@Visceroid: "És itt a lényeg. Ugyanis nincs olyan, hogy bárki. 2006-ban Gyurcsány az őszödi beszéddel hazavágta a baloldalt."

A baloldalnak ez a legkisebb problémája. Gyurcsány az öszödi beszéddel csak azt érte el, hogy a baloldalt kiírta a demokratikus erők közül. Öszöd óta lehet mindenféle demokratikus lózungokat lóbálni baloldalról, csak picit hiteltelen.

"Orbánnak már volt egy agresszív szavazótábora, akik az utcára vonultak, zavarogtak, majd őket verték meg. "
Nem. Volt egy agresszív csapat (ha már párthoz kötném akkor inkább Jobbik akkortájt), ezt a rendőrök ügyesen rányomták a FIDESZ-es tüntetésre, majd szépen szarrá vertek mindenkit. Ez a másik dolog, ami miatt a baloldalnak nem igazán van erkölcsi alapja demokráciát számon kérni bárkin is. Ráadásul mindezt csak azért, hogy a CNN-ben ne az jelenjen meg, hogy lám, a magyaroknál 56 ötvenedik évfordulóját annak a pártnak a jogutódja ünnepli, akik anno az orosz beavatkozást kérték.

"A baloldalnak az az "előnye", hogy békés, nem tüntetget. Az,hogy sípolunk egy beszéd alatt nem egyenlő azzal, hogy molotovot dobunk a rendőrre."
A baloldalnak is megvan az a maga 2000 fő körüli agresszív tüntető csapata ami a jobboldalnak. Sípolnak, tojást dobálnak, stb. És volt anno egy pár tíz fős valóban agresszív csapat akik molotov koktélt dobáltak, és akiket sem azelőtt, sem azóta nem láttunk, csak akkor tűntek fel amikor az Gyurcsányéknak épp nagyon kényelmes volt. És volt ugyanennek a kormánynak számos más meglehetősen sötét akciója is, lásd Pl. haveri kutya. És anno akik ma a leghangosabban tiltakoznak a sajtószabadság megszűnése miatt - ami ma kb. azt jelenti, hogy valamivel kisebb a balos médiafölény mint eddig - anno lelkesen tiltották le a nyilatkozást a HírTV-nek. Persze ezt is csak a nagyobb demokrácia nevében.

De mint mondtam, a baloldalnak ma ez a legkisebb gondja. Sokkal nagyobb baj ennél az impotencia, a széttagoltság, az ostoba káderek, és legfőképpen az, hogy lövésük sincs arról, hogy mi a fenét is kellene kezdeni az országgal ha egyszer netán hatalomra kerülnének. A baloldal - és nem csak a magyar, hanem az európai is - megállt kb. a 60-és években, és a sok kis "progresszív" nem csak hogy nem tud mihez kezdeni az aktuális problémákkal, Pl. globalizáció és vidéke, de még csak tudomást sem igen akar venni róla.

sírjatok 2017.01.15. 14:54:05

@Buchhalter: mert eddig ha osztalékként vetted ki a pénzt a kicsike cégedből, akkor mindezek jártak nyilván, csak most a gonoszorbán megszüntette

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 14:56:09

@Buchhalter: Tehát a KATA qrva jó, csak lehetne még jobb...és idén duplázódott a felső határa. 12 millából 600ezret kell adózni, talán jusson manyupra meg orvosra. szerintem.

Visceroid 2017.01.15. 15:01:20

"az elbaszott politikájuk, adórendszerük, az ország eladása és eladósítása és amiatt buktak, mert a végén még a válság is rájött az egész szarkupacra"

Az embereket nem érdekli a politika. Vannak gazdagok, szegények, fiatalok, idősek, valaki születik, valaki meghal, nem érdekli az egyik ember a másikat, hacsak nincs ideológia. SZVSZ az ideológia nagyobb összetartó erő, mint a pénz. Érted, rendszerváltás volt, és a 90-es éveket a magyar a legnagyobb kussban hunyászkodta végig, miközben eladták az országot a feje felől. Érdekelt bárkit is? Nem. Volt felelősségre vonás a 90-es években? Nem. Pedig akkor is volt Bokros csomag, privatizáció, ex-kommunisták, pontosan azok a dolgok, amiket leírtál. Tüntetések voltak, persze. Megunták, hazamentek. Ok, 98-ban megválasztották a Fideszt, aztán meg szépen el is bukták a választásokat, mert a magyar ilyen. Nem hatják meg a számok, éppen ezért, mert mindenki a maga dolgával van elfoglalva. Ezért váltott Orbán taktikát, ezért nyúlt a populizmushoz. És még így is elbukta 2002-t! Kellett hozzá 4 év állandó politikai aktivitása (állandó népszavazások), plusz az ellen-oldal nyílt "elkúrtuk" bevallása, hogy meglegyen a mai rendszer. Most pedig szépen visszasüppedtünk a nagy kussba, mint a 90-es években, és hát ennyi volt. Ebből nem lesz hamar változás.

sírjatok 2017.01.15. 15:03:53

Viszont most hogy kicsit átolvastam a cikket, elsőrendű rinyálás :D Hozza az összes szokásos toposzt,
- az ország kiürül (ami nem igaz, de jól hangzik),
- az emberek buták (kivéve én, én helikopter vagyok),
- bezzegnyugat, ott az ész (ott aztán nincsenek ám Kardashianok meg Paris Hiltonok meg a Big Brother se onnan jött ám),
- a kommentelők csak egy cím alapján kommentelnek a facebookon (te amúgy olvasol külföldi cikkek alatti kommenteket? 100%-ban ugyanaz mint a magyar)

Rinya, rinya, másra mutogatás, mindenki a hülye csak én nem, külföld, kolbászkerítés. Aztán az ilyen barom cikkek miatt felbátorodnak emberek, kimennek dolgozni, aztán sírdogálnak, hogy jé mégse úgy van, ahogy megígérte a blogger, mert kávét főzök a diplomámmal, de még abban is szar vagyok.
hataratkelo.blog.hu/2017/01/13/amikor_besul_a_szuperfegyver

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 15:03:56

@Visceroid: Azt mondod, az embereket nem érdekli a politika aztán meg azt hogy az ideológia érdekli őket, nem a pénz.

Hát engem különösebben egyik se érdekel, csak az én pénzem, az naná hogy érdekel.

nick papagiorgo 2017.01.15. 15:04:28

@Visceroid:
aha.
Nem szeretik a fideszt, nem szeretik a baloldalt.
Miért nem szavaznak pl. a jobbikra?
Miért nem jönnek elő új pártok, iletve az előjöttek (együtt, PM, stb) támogatása miért minimális?

"Megszűnt a kétpártiság, megszűnt a demokrácia."
Egyfelől a kétpártiság nem egyenlő a demokráciával, másfelől a demokrácia miért szűnt meg? Nem lehet szavazni? Elnézést, de az, hogy az emberek maguktól folyamatosan az egyik pártra szavaznak (ilyen már volt amúgy a világtörténelemben sokszor, sok helyen) az nem azt jelenti, hogy nincs demokrácia, hanem azt, hogy vagy ezek csinálnak valamit jól, vagy azt, hogy a másikok rosszul. A megszűnt a demokrácia az kb az, hogy egy párt van, és arra lehet (sőt kötelező) szavazni. Vagy én tévedek? :)

Untermensch4 2017.01.15. 15:05:48

@nick papagiorgo: a teljes bérköltség és a bruttó fizetés nem ugyanaz

sírjatok 2017.01.15. 15:10:41

@Visceroid: "plusz az ellen-oldal nyílt "elkúrtuk" bevallása"

Figyi, ha én csalom az asszonyt, ezt elmondom a haveromnak, aki szétharsogja az utcában, akkor én ezt nem "bevallottam" hanem lebuktam.

Hagyjuk már ezt a "bevallotta" szöveget, nem bevallotta, kiszivárgott.

mgdé 2017.01.15. 15:12:13

@droid_:
adobevallas-konyveles.hu/tb
"Magánszemélyek esetében a maximális EHO fizetési határ éves értéke: 450.000.-Ft, melybe"
(Maga a törvény hosszú és bonyi. :) )

sírjatok 2017.01.15. 15:19:40

Komolyan, ahogy egyre többször olvasom át ezt a cikket, úgy lesz egyre jobb kedvem :D Ezt a sok ostoba, demagóg, tehetetlen picsogást, minden egyes mondat egy kis zamatos falat:

"Miért lenne könnyebb? Dolgozol állandóan, és még mindig anyagi gondokkal küzdesz. A mindenkori kormány kilóra megtud vásárolni, ha ad neked 1000 forintot. (..)Közben kapom a híreket, hogy a vegetáló adósrabszolgák kimennek nyugatra, és máris olyan fizetésért güriznek, ami nálunk a top menedzserek privilégiuma. "

"Ma minden területen mintha büntetnék a korrektséget..."

"Hátrakötött kézzel ülsz a kormány elött és vezetned kéne. A családod életét! De még arra sem vagy gyakran képes, hogy a saját fenekedet megvakard. Elmondom, miért van megkötve reménytelenül a kezed:
Szellemileg visszamaradott buta emberek, akiket a tv és az internet példaképpé emelt."

Roadster68 2017.01.15. 15:23:38

@nick papagiorgo: egy 200ezres bruttós fizetésből szerintem egy tankolás sem nagyon jön ki. Ott marad a tömegközlekedés.

Roadster68 2017.01.15. 15:25:59

@nick papagiorgo: Buta emberek fejével nehéz gondolkodni. Pl. itt a rezsicsökkentés, mely a gázra kb 20% volt. Az emberek falták, -kb ez hozta meg a győzelmet- aztán közben a világpiacon több mint 50%.ot lehetett elérni.

Roadster68 2017.01.15. 15:28:04

@droid_: " ha az atlagjozsefrol irsz, akkor az uj epitesu hazad 25%-es egyszervolt afaja nem relevans, ellenben az atlagjozsef hasznalt lakasanak havi torlesztoje vagy a berelt lakasanak dija az."
Igen nekem 1X volt, de aki most is az ÁFÁs végösszeget törleszti 30 évig a banknak annak még lehet hogy 25 évig tart a kamatos kamattal.

Roadster68 2017.01.15. 15:33:04

@sírjatok: Angliának megvannak a saját rokkantjai, de innen kb 95% munkaképes lakosság ment ki, NEM A NYUGDÍJASOK és nem a GYEREKEK, és nem a BÜROKRÁCIA, az itt maradt és a kevesebb dolgozóhoz még nagyobb bürokrácia lett, és hogy nem itt dolgoznak az a nyugdíjalapot totál taccsra vágja.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 15:33:20

@Roadster68: 'világpiacon több mint 50%.ot lehetett elérni'

.ez mondjuk nem igaz, mert a háztartások gázárának soha nem volt köze a világpiaci gázárhoz, sőt mi mint ország az ukránoktól egyáltalán nem világpiaci áron vesszük át a gázt, hanem egy több évtizeddel ezelőtti ármegállapodás alapján

Roadster68 2017.01.15. 15:36:25

@Nagyorrú Barbi: "Midőn gyurcsótány elvtársad mondta, hogy "el lehet innen menni!". Hol voltál a fikázó cikkeddel büdös bolsi? Én jól érzem magam itthon, ez az én hazám, és az én kormányom. Szerencsére többen gondolkodunk úgy, mint én. Te meg húzz el innen a f@szba durung!"
Kb 35-40% gondolkodott a választásokon úgy mint te, persze más kérdés hogy vezéred szerint ez 2/3.
Attól hogy valaki nem nyalja Viktorunk seggét fényesre még ugyanúgy utálhatja a többit is, mert ők sem jobbak, bár már vannak kételyeim.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 15:36:42

@Roadster68: Ha tudjuk hogy ma a foglalkoztatottság 90 óta a legmagasabb (levonva a közmunkát meg a külföldieket is), holott a lakosság már jóval kisebb mint 90ben, akkor minden amit mondtál értelmetlen

pont a fordítottja történik, azon kívül hogy kivándorlás helyett is nettó bevándorlás van

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

Roadster68 2017.01.15. 15:40:35

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
1./Nem az ukránoktól vesszük.
2./ha nem írunk alá hülye megállapodásokat akkor olcsóbb lenne a világpiac
Én akkor is a világpiacról venném ha drágább lenne 10-20%-al, -mert a végfelhasználói árban ez 3-5%- mert ez zsarolási lehetőséget ad, és a tudjukkik ezt ki is használják, lásd Ukraina.

Roadster68 2017.01.15. 15:41:29

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "hanem egy több évtizeddel ezelőtti ármegállapodás alapján"
Mellesleg az is követi a világpiaci árat csak késleltetve.

Roadster68 2017.01.15. 15:42:25

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "minden amit mondtál értelmetlen"
Mi minden?

Roadster68 2017.01.15. 15:45:46

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Ez egy hülye statisztika, azaz semmit sem bizonyít. A legtöbb kivándorolt nem jelentkezett kia TB ből, nem adta le a lakcym kártyáját,stb.
SŐT, ezeket is hozzánk számolja be a kúrmáyn, mina itt dolgoznának. Viszont a migrációt ök gerjesztik, valamint a nyugdíjasok akik itt telepednek le mert itt a svájci/holland/német nyugdíjból prímán megélnek.

sírjatok 2017.01.15. 15:46:27

@Roadster68: "de innen kb 95% munkaképes lakosság ment ki"

ja ja főleg aki családostul megy, ott a gyerekek dolgozhatnak szénbányában pl., vagy az Angliában már egy ideje nem menő? :D Meg ugye tuti kap az összes munkát azonnal, és ez nem is jelent megterhelést az ottani szociális hálónak, bürokráciának, egészségügynek, stb, tehát ilyen fajta vonzata EGYÁLTALÁN nincs, ezek mind csak Magyarországon igazak, Angliában megszűnnek igaznak lenni.

A másik meg amit kamion ír, ha rákeresel a "migration rate of hungary" szavakra, mindenhol az van, hogy nagyobb a bevándorlás mint a ki.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 15:48:30

@Roadster68: az hogy egyre nagyobb arányában a bürokrácia, gyerek, öreg meg a here meg elfogynak a munkaképesek

- csak épp ennyi munkahely 90 óta nem volt mint ma, és gondolom munkaképesekkel van feltöltve + a népesség vagy 600ezerrel csökkent 90 óta a fogyás miatt

tehát elég karcsú a felépítés magunkhoz képest

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 15:49:08

@Én de genere Mi: igen, de berjovedelmre nincs eho a linkelt forras szerint, ezert nem is lehet hatara.
@Roadster68: oke, aki egyszer 25%-ra vett uj ingatlant es azt fizeti, arra igaz. a tobbiekre nem. atlagjozsefben szerintem nagyobb resz van a tobbiekbol, de mindenesetre biztosan nem elhanyagolhato.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 15:49:39

@Roadster68: rendben hogy a CIA szerinted nem tudja jól, csak akkor mutass egy olyan statisztikát helyette ami szerint kivándorlás van.

sírjatok 2017.01.15. 15:52:05

@Roadster68: ja ja bármelyik másik országról ez egy tök valid statisztika lenne, de pont Magyarországról nem hiszed el, mert nem egyezik a világképeddel :D

Az ilyen becsléseknél jellemzően tükörstatisztikákat használnak, tehát nem azt nézik, hogy hány magyar jelentkezett ki Magyarországról, hanem azt, hogy hány magyar jelent meg az angol, német, stb. egyéb országok nyilvántartásaiban.

"Viszont a migrációt ök gerjesztik, valamint a nyugdíjasok akik itt telepednek le mert itt a svájci/holland/német nyugdíjból prímán megélnek. "

No hát Isten hozta őket. Nem a magyarok fizetik a nyugdíjukat, de viszont itt költik el a pénzüket, szerintem ez egy elég jó kombó, éljenek csak minél tovább. Persze még jobb lenne ha dolgoznának is, de ne legyünk telhetetlenek :D

De mondjuk én látok itt elég külhoni magyart, távol-keletit is, akik pont úgy tűnik, mintha dolgoznának, de valószínűleg csak az orbáni propaganda hülyít meg engem.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 16:04:00

@sírjatok: szerintem a bevándorllók 80%-a magyar, s ennek legalább a fele visszatántorgó, a többi meg HTM

a maradék lehet az egzotikum

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 16:06:21

de én is így vagyok, 2014ben elmigráltam, s pár év és visszamigrálok

mgdé 2017.01.15. 16:06:35

@droid_: Szerintem (és/vagy a családi könyvelőm szerint) attól, hogy van bérjövedelmem, még egyértelműen magánszemély vagyok, s aszerint is adózom. S az adóbevallásomat - ami önbevallás, nem a cég vagy a NAV készíti el, lévén a béren kívül van más jövedelmem is - még sosem kifogásolták meg, pedig általában visszatérítést kaptam. De, minden lehet, tőlem akár még egymásnak ellentmondó jogszabályok is. :)

Roadster68 2017.01.15. 16:07:10

@sírjatok: " de valószínűleg csak az orbáni propaganda hülyít meg engem." nem én mondtam, de egyetértek vele.

blexpress 2017.01.15. 16:10:52

Rengeteg válasz van ahogy látom a cíkkíró beletalált a közepibe, szintiszta igazság és ez a valóság amit ír.
Azt felejtjük csak el, hogy ez a randszer ami már évtizedek óta van az tulajdonképpen csak idióta agy nélküli rabszolgákat termel és ha van egy kis gógyija véletlenül valakinek akkor az vagy lelép innen és máshol keresei a boldogulást vag eltapossák az agynélküli RTL klub nézők tömegei de mégse akkor meg a politika öli meg őket.
Sajnos ez van ezt kell szeretni ma Magyarországon 2018.ban.
Szomorú nagyon szomorú.....
Ha én fiatal lennék mondjuk 20 éves akkor biztos már rég nem lennék itt és nem élném ezt a nagyon kilátástalan és szomrú életet ami ma van Magyarországon.

átlátó 2017.01.15. 16:11:32

"2017 a lázadás éve lesz"...mondta ezt Orbán Viktor. A miniszterelnökünk... :D Többek között Brüsszel ellen, a nyugati gazdasági rendszer ellen, - mert a magyar rendszer sokkal hatásosabb a jelenlegi mutatók alapján... és ezt így, bele a fülembe a Kossuth adón Oberwart és Wien között... :D
Előtte Nardánál egy mezőgazdasági úton léptem át a "határt", - Schandorf a látens labancok faluja ott...ezt a Viktor gyereket a fülénél fogva cibálnám ezen az úton át, hogy láthassa...az osztrákok hogyan "lázadnak"...és mekkora a különbség még most is, pedig már a sokadik 8 év múlott el 1989 óta és elmúlt 8 év ennek a zöldfülűnek is az ámokfutása alatt.
Attól, hogy migráns kérdésben egyetértek, elég sok a nemzetes asszonyok és kegyelmes urak fején a vaj. Gondolok most ezekre a zsúrpubikra, meg bulibárókra és az ő nagyságos asszonyaikra a lázadásukkal együtt...hát lázadjanak. Hívják a rokonságot is, vagy hívjon minden lázadó még egy embert...oszt lázadjanak együtt. :D

mgdé 2017.01.15. 16:19:32

@Nagyorrú Barbi:
Azt nem az adót fizetni kevéssé akaró (nagy)vállalkozóknak mondta egy közös megbeszélésükön?
Nem a "nemzeti" Széles Gábor lett az egyik legelső, aki ezen iziben - természetesen tv kamera előtt - halálosan megsértődött?

Aztán Gyurcsány politikai ellenoldalán - ingyencirkusz - kampányszlogent csináltak ebből is.

(Hogy a konkrét témában, ami kapcsán ez a kijelentés elhangzott, kinek volt igaza, fogalmam sincs, sem Gyurcsány, sem Széles szavára nem adok. Majd ha megjön az ígért ingyen energia az energiacellából, akkor majd talán ...)

midnight coder 2017.01.15. 16:28:45

@átlátó: "Brüsszel ellen, a nyugati gazdasági rendszer ellen, - mert a magyar rendszer sokkal hatásosabb a jelenlegi mutatók alapján..."

A jelenlegi mutatók alapján Nyugat-Európa kb. a hibahatár közeli növekedési mutatókat generál évtizedek óta. És ezt is a tartalékok felélésével teszi. Cserébe az elmúlt 30 évben Európa végképp elveszítette a gazdasági súlyát, a pénzrendszer felett Damoklész kardjaként lebeg a görög válság, és mostanra becsatlakoztak az olaszok is.

Nyugat-Európa nem az elmúlt 30 évben érte el azt a színvonalat amit annyira irigyel a magyar polgár, hanem az előző háromszázban. Amikor nagyon nem a mostani liberósbolsi vonal volt érvényben.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 16:31:40

@Én de genere Mi: en nem is mondtam hogy ne lennel maganszemely. azt allitom, hogy az a felso hatar berjovedelmre nem vontakozik. megpedig azert nem, mert a bert nem eho terheli, hanem egeszsegbiztositasi jarulek. ezutobbinak nincs hatara tudtommal, merteke mindig ugyanannyi. egyeb jovedelmeid lehetnek eho kotelesek (teteles felsorolas a linkelt oldalon), ennek valoban van hatara, sot ebbe a hatarba beleszamit a berjovedelembol vont jarulek is. ezert a ber adozasa linearis, legalabbis az az erv nem all meg, hogy az eho miatt ne lenne az.

Buchhalter 2017.01.15. 16:36:18

@Halál kamionja mindenkit elgázol: hát ja ész osztásnál merre jártál? Jolléganőm elment maszek fülészethez.Azzal kezdték,hogy rögtön nem mehet csak pár nam múlva.Okés addig kibírta valahogy.Első alkalom 15 000 Ft 5 perc munka a dokinak controll "csak" 8 000 Ft és még mindig nem okés a füle.Én elmentem SZTK-ba 2X TB kártyárra és nem fizettem semmit.És el is láttak jól.Na bőszme ennyit maszek orvosaidról és a KATA dolgodról.Mint könyvelő mondom a KATA rövid távon egészséges férfi ember vállalkozónak "több" cégtől kapva a zsetont és nem beruházás igényes a kis KATA cégem (KATA alany nem igényelhet vissza ÁFÁT és nem vehet igénybe semmilyen adó kedvezményt!) éri meg.

Buchhalter 2017.01.15. 16:40:44

@Halál kamionja mindenkit elgázol: ja és hazudsz mert az iparűzési adót megint kifelejtetted!Az ha 12 milla az éves bevétel -2% adó még plusszban az még 240 ezer Ft Ha van céges autód az után is kell fizetni a cégautó adót .Ha az önkormányzatnál van építmény adó akkor a bejelentett telephelyed után éves szintén még pár tízezer Ft.Sok kicsiből lesz a nagy sírás.Igaz?!Akkor még ott van a kamarai tagdíj ,cégbírósági papírok stb.

átlátó 2017.01.15. 16:50:17

@midnight coder: Nem vitatom a válaszodat. Ettől még tartom, hogy Narda és Schandorf között a fülénél fogva húznám át az embert.
Zárójelben. (Továbbá a "lázadni", meg "üzenni" szavaknak elég szar nálam a píárja. )
Mégtovábbá...magyar identitásomat megőrizve nem az érdekel már, hogy "nemzetállam", hanem az életem minősége. Mivel életvitelszerűen élek osztrák állampolgárságú, amúgy Magyarországon született székely nőmmel kétlakian, módomban áll az élet egészen apró különbségein is "rágódni"...a két ország különbségeit értem, mert a pina mindenhol egyforma.

nick papagiorgo 2017.01.15. 16:52:22

@Roadster68:
"egy 200ezres bruttós fizetésből szerintem egy tankolás sem nagyon jön ki. Ott marad a tömegközlekedés."

Elmondom, hol tévedsz (tényleg nem bántó szándékkal)

1. ugye azt tisztáztuk, hogy a 200 ezres bruttó bér 114 ezer, de 2 gyerekkel pl. ez már 133 ezer.

2. nincsenek benne a béren kívüli juttatások, SZÉP-kártya, Erzsébetutalvány, a munkába járás támogatása (9-15 Ft/km, ez a benzinköltség kb fele-harmada). Ezt már figyeltem másoknál is, hogy elfelejtkeznek róla, pl az én munkahelyemen is pampog egy-kettő, hogy ennyi a pénze, én meg mondtam neki, hogy igen, de havonta majd 50 ezret kap egyéb forrásokból (ha az éves prémiumot is belevesszük, és leosztjuk 12-vel). Vannak nem munkához köthető egyéb állami támogatások is, mint a családi pótlék, vagy a gyerekek ingyenes étkezése az oviban/iskolában, ez utóbbi pl. egy kisebb fizetésnél fontos is lehet (ha ki kell fizetni, ez olyan havi 8-10/gyerek).

3. a bruttó bér önmagában nem mond el semmit. Lehet, hogy az illető ennyit keres, de ez nem határozza meg a háztartás jövedelmét. Példák: ő egy anyuka, de van apuka, aki sokkal többet keres. Vagy szürkén foglalkoztatják, és zsebbe is kap pénzt. Vagy egyéb bevétele is van, pl bodzázik, vagy van egy lakása, amit kiad, vagy eljár hébe-hóba takarítani, ezeket persze nem vallja be.

Az a helyzet, hogy ha csak a bruttó béreket nézegeted, akkor tényleg elég siralmas a helyzet. Viszont az emberek valahogy megélnek, továbbá (ahogy hangsúlyoztam is, abszolút nem politikai szándékkal, csak hogy a képet lássuk át), olyan nagyon nincsenek is elkeseredve, tehát ha tényleg éheznének, akkor elégedetlenkednének is, és nem a Fideszre szavaznának (ezt csak ezért írtam le). Egy szó mint száz, nem csak a "pucér" béreket kell nézni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk.

mgdé 2017.01.15. 16:53:05

@droid_: Igazad van, a bérkalkulátor alapján a nettó ÖSSZjövedelmem nem lineáris, a bér igen.

mgdé 2017.01.15. 17:02:39

@Én de genere Mi:
S akkor úgy fogalmazható át, hogy akinek magas a bére, az az egyéb jövedelmei után - ha vannak - adózik kedvezőbben, mint az alacsony bérű. Ami részben érthető (adómérséklési trükkök ellensúlyozása), részben nem, miért is fizet a kiskeresetű, a szegény a 10.000 Ft-os OTP részvénye oszteléka után nagyobb arányú adót, mint a nagykeresetű az 5.000.000-s részvénye osztaléka után?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 17:21:39

@átlátó: a nyugat európai gazdaságnál kb. minden jobban fut az utsó 10 évben

az USA, latin-amerika, kelet európa, ázsiáról nem is beszélve

A britek egyik oka a kilépésre az elmúlt10 év 10% reálbér-csökkenése volt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.01.15. 17:23:44

@Én de genere Mi: gondolom ugyanazert, mert a tappenz vagy mas tb kifizetes osszege is maximalva van? hiaba fizetsz havonta felmilliot eu jarulekba, ugyanugy visszakapsz havi 150-et (tipp) ha beteg vagy. raadasul ugyanaz a korhaz ugyanaz a doki. ha nem fizetsz a jarulekon felul magadnak sajatot.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 17:25:43

@Buchhalter: és ki mondta hogy beruházásigényes nagy cégekre van szabva akik ÁFÁzni akarnak? Senki. 2x annyi jövedelmet lehet idéntől elvinni így mint tavaly, de hajrá sírjál ezen is. Te beteg vagy.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.01.15. 17:27:15

@Buchhalter: ezeket mind kellett fizetni eddig is és eddig is sokan KATÁztak.

mostantól ugyanezt megtehetik nem évi 6 hanem 12 milláig. Mondom beteg vagy.

Netuddki. 2017.01.15. 17:42:54

@Szarvas Norbert: Nézd meg az aktivitását, egy betűt nem ér meg amit rá pazarolsz.

monddazigazatmar 2017.01.15. 17:44:30

@Roadster68: "z emberek falták, -kb ez hozta meg a győzelmet- aztán közben a világpiacon több mint 50%.ot lehetett elérni."
Mesélj, hol a világpiac? Ott ha veszel gázt az hogy jut el a te kis rezsódba?
Mi ez a világ faszsága, hogy a világpiacon mi mennyibe kerül, okoska?
media.ycharts.com/charts/263efefb6ccd42c8575e89b149bf4afd.png
Itt egy grafikon. Mindannyian emlékszünk a nagy 2008as gázárcsökkentésre ugye?

morph on deer 2017.01.15. 18:09:18

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"a nyugat európai gazdaságnál kb. minden jobban fut az utsó 10 évben"

Orbanisztán Külsőn a vízöblítéses WC-k száma 400%-kal nőtt, míg Nyugat Nugatisztánban eközben csak szégyenletes 15% növekedés történt ugyanezen a területen!
Orbanisztán Jobban Teljesít!

Lábjegyzet:
A 400%-os növekedés következtében Orbanisztán Külsőn a vízöblítéses WC-k száma most már elérte a nyolc (8) darabot, míg a Nyugat Nyugatisztán a 15% növekedés után 230 darab vízöblítéses WC-vel rendelkezik..!

Na ennyit a növekedésről!

nick papagiorgo 2017.01.15. 18:14:26

@morph on deer:
a hitelminősítőket meg egész egyszerűen lepálinkázták, ezért emelték vissza az országot befektetésre ajánlott kategóriába :)

monddazigazatmar 2017.01.15. 18:15:33

@morph on deer: ühüm.. Bezzeg amikor a román gdp növekedés kerül szóba akkor csak a százalékot nézegetitek.

sZulamith 2017.01.15. 18:30:39

Háztartásom bevétel-kiadását rendszeresen könyvelem, hogy lássam hozz-e valamit a rezsicsökkentés. Igen hoz, Na nem kell luxus dolgokra gondolni a kiadásnál, de korábbi években még ennyi sem maradt.
Mégis valami nem jó. Szerintem, hogy megmondják meddig nyújtózkodhatsz szavakban, és tettekben. Az észszerü, megfontolt józan megoldások úgy hiányoznak mint sivatagi utasnak a viz. (legutóbbi, a nyugdijasok utalványa) A lakóhelyemen rossz a járda, amikor megyek állandóan a földet nézem, mert különben megbotlok. Miközben van játszótér (ritka, hogy használja valaki), vannak totemoszlopok, a franc sem olvassa mi van rátűzve, Képviseletünk az önkormányzatnál annyit ér, mint az országosban. Nem csoda, hogy aki nyújtózkodni akar az elmegy az országból.

Roadster68 2017.01.15. 18:34:37

@monddazigazatmar: most egy grafikonnal mit bizonyítasz?, Senkit sem érdekel hogy mi volt 2008-ban. Az érdekel hogy mi van most. Azóta új (SZAR) szerződést kötöttük, okoska. Azóta volt kamu rezsicsökkentés. Azóta nyaljuk fényesre az oroszok seggét. Miért? Miért kellenek az oroszok, mikor többszörösen bizonyították, hogy szavahihetetlen agresszor nép. Nekünk az EUban van a helyünk és szembemegyünk velük, mert az a rendszer (EU) kevésbé alkalmas antidemokratikus lépések meghozásához és a királyság létrehozásához.

Roadster68 2017.01.15. 18:41:01

@monddazigazatmar: ...és azt se felejtsük el, hogy az USD árával szorozni kell a gáz árát, okoska ;)

monddazigazatmar 2017.01.15. 18:41:56

@Roadster68: Mit bizonyítok?
Hát csak annyit, hogy te pofázol kamu rezsicsökkentésről, meg világpiaci árakról, a remek baloldali kormánynak pedig nem nagyon jutott eszébe rezsit csökkenteni.
Az orosz segge ki van nyalva? Oszt ki kezdte?
magyarhirlap.hu/mh/webimage/1/9/9/3/4/wimage/Gyurcsany_Putyin.jpg
Az amúgy nem zavar, hogy itt egy 150 milliós piac, mellesleg a gáztól az olajig minden onnan jön, esetleg érdemes haverkodni velük?
Persze, rohadt antidemokratikus a rendszer. Mindössze annyit kéne csinálni, hogy jobb jelöltet találni mint a fideszes, és már meg is nyerték a választást.
Mivel megyünk szembe az EU-val? Hogy az ország nem egy szervilis bólogatójános és kiáll az érdekei mellett?

monddazigazatmar 2017.01.15. 18:44:30

@Roadster68: Igen? Tehát a világpiacon 2008ban esett a gáz ára, nem is picit, plusz még a dollár is 200 körül volt, akkor ugyan miért nem csökkentett gázárat a ballib géniuszok gyülekezete?

midnight coder 2017.01.15. 18:44:59

@morph on deer: Ez azért nem stimmel, mert nem arról van szó, hogy a fejlett nyugati országoknál egyszer csak annyira jó lett a helyzet, hogy már nem volt hova növekedni, hanem arról hogy egy ideig szépen, dinamikusan növekedtek, aztán jött az a fránya homokszem ami bekerült a gépezetbe. Onnantól kezdve pedig akadozik a gép. Ezt a homokszemet globalizációnak hívják. A gépet egy ideig mozgásban lehet még tartani tartalékok felélésével, hitelekkel, de ez csak arra jó, hogy amikor elfogynak az erőforrások annál durvább legyen a leállás.

Visceroid 2017.01.15. 18:57:53

"Az a helyzet, hogy ha csak a bruttó béreket nézegeted, akkor tényleg elég siralmas a helyzet. Viszont az emberek valahogy megélnek"

Én ezt szeretem a legjobban ebben az országban. Mindenki "valahogy" él meg, és altatót szed, mert bármikor jöhetnek kopogtatni. Annyira szép!

nick papagiorgo 2017.01.15. 19:16:33

@Visceroid:
el lehet menni :)
Azt hiszem, ezt Gyurcsány Ferenc mondta ki így először :)
De ezóta se ment el ő se :)

Egyébként érdekes, nálam max a harkály kopogtat, politikai oldaltól függetlenül. Igen megnyugtató amúgy. Meg vannak, akik mindent megoldanak okosba, az élet császárai és (szintén politikai oldaltól függetlenül) esténként összerezzennek, ha megszólal a telefon. Magam sose akartam ilyen módon/áron gazdag lenni :)

Roadster68 2017.01.15. 20:00:17

@monddazigazatmar:
"Az amúgy nem zavar, hogy itt egy 150 milliós piac, mellesleg a gáztól az olajig minden onnan jön, esetleg érdemes haverkodni velük?"
Máshonnan is jöhet gáz. Fizetünk érte, TÖBBET mint a németek, miért kéne haverkodni.
"Persze, rohadt antidemokratikus a rendszer. Mindössze annyit kéne csinálni, hogy jobb jelöltet találni mint a fideszes, és már meg is nyerték a választást. "
Az kevés, ha manipulálnak valamit, a törvényeket úgy írják, hogy feléjük leejtsen a pálya akkor kevés a jobb jelölt.
"Mivel megyünk szembe az EU-val? Hogy az ország nem egy szervilis bólogatójános és kiáll az érdekei mellett?"
Mert mi aztán tényezők vagyunk! Nem az EUnak bólogatunk, hanem az oroszoknak. NAGYSZERŰ, hívjuk is be őket ha veszélyeztetik a demokráciát a kommenyisták, oszt majd megint itt lesznek 40 évig. Szép kilátások.

Roadster68 2017.01.15. 20:01:19

@monddazigazatmar: a fos szerződés miatt, amit persze megint aláírtunk.

átlátó 2017.01.15. 20:03:48

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Félreértjük egymást, az én hibás megfogalmazásom is hozzájárulhatott ehhez...nem akarok én nagyon a "magas", meg spekuláns gazdasággal foglalkozni, maradok annál, amit magam megélek. Akkor amikor a látens labanc burgenlandi falvakon, vagy Somogyon keresztül "motrozok" a motrommal...templomtoronytól templomtoronyig toronyiránt, hegyen-völgyön, időnként erdőn-mezőn, szó szerint. A Tiszántúlon régen voltam, nem tudom, hogy ott most milyen a helyzet dikkmá? Amszterdamban például igen vidám, Isztambult a kialakult helyzet miatt kihagynám. :)
Vissza a szomszédhoz...kívánom, hogy Tirolból menjenek a Balatonra melózni ezek a "rosszul teljesítők".
A britek átlagpógárja pedig tőlem arra szavaz, amire akar. Én maradok a méternél és a kilónál. Meg annál, amit tapasztalok... a csajom 3.000 eurót összeesztergál és netto, plusz ez, meg az. :) Én pedig gondolkodok, meg leviszem a szemetet, mert a nyugdíjam arra se lesz elég, hogy hetente teletankoljak. :)

nick papagiorgo 2017.01.15. 20:22:49

@Roadster68:
pár dolgot rosszul látsz:
"Máshonnan is jöhet gáz"
Röviden, nem. Hosszabban, talán igen, az EU is nyomja az orosz gáztól való függőség csökkentését, de ezek eddig is csak szavak maradtak. Jelenleg nem igazán van alternatíva.

"a törvényeket úgy írják, hogy feléjük leejtsen a pálya akkor kevés a jobb jelölt."
Nem erre kellene fogni. Igazából az ellenzék béna, ezt te is tudod. Ha nem ez lenne, a fideszt sokkal jobban meg lehetne szorongatni, csak ők egymással vannak elfoglalva (ki legyen a kiskakas a szemétdombon) nem a győzelemmel vagy az ország esetleges irányításával.

"Nem az EUnak bólogatunk, hanem az oroszoknak"
Nem bólogatunk az oroszoknak, legalábbis nem jobban, mint pl. Trump. Az egészben az a baj, hogy az EU olyan lényegtelen dolgokkal van elfoglalva, mint pl. a banán görbülete, meg olyan eufémizmusokkal, mint a menekültek egyenlő elosztása, és a ténylegesen fontos dolgokkal egyáltalán nem törődik. Pár száz ember, k..a nagy pénzekért elüldögél ottan, és egy-két év alatt kidolgoz egy határozatot mondjuk a gilisztatenyésztésről. Máshol említettem már, hogy az EU most kb olyan, hogy ha mondjuk az oroszok megtámadnának minket, eljutnának Brüsszelig, mielőtt a döntéshozók összeülnek, hogy egyáltalán mit akarnak csinálni. Ez egy röhej, nem egyesült Európa.

monddazigazatmar 2017.01.15. 20:32:24

@Roadster68: Persze, többet mint a németek. Ezt valamivel tudod alátámasztani? Mert én olyat találtam, hogy 29 németben itthon 17. Meg olyat, hogy Romániában olcsóbb a gáz egyedül mint Magyarországon.
A másik része a dolognak, hogy szerinted a gáz olyan, hogy beteszik egy kamionba, aztán onnan hozod ahonnan olcsóbb? Normális vagy?

Lejt a pálya a választáson? Az mégis hogy lehet. Tehát van olyan része az országnak, aki akkor is a fideszre szavaz ha éppen sokkal rosszabb neki? Ezt te tényleg komolyan gondolod? Egy nyomorult szavazattal kell többet kapni mint a fideszes, és már küldhet akármelyik párt képviselőt a parlamentbe. Csak hát per pillanat úgy néz ki, hogy a fidesz támogatottabb mint az összes többi együtt. Persze azért mert az emberek manipuláltak. Annyira manipuláltak, hogy nem veszik észre, hogy milyen rossz nekik.

Mesélj, miben is bólogatunk az orosznak?
Mi az, hogy "mert mi aztán tényezők vagyunk"? Hülyegyerek, ha megkötsz egy szerződést, akkor ott vannak jogaid. És biztos fura neked, hogy az előzőek nem mertek megszólalni, Orbán pedig ellent mer mondani, ha valami az érdekeink ellen van.

mgdé 2017.01.15. 20:56:13

@monddazigazatmar:
"Orbán pedig ellent mer mondani, ha valami az ÉRDEKEINK ellen van." : DDD

No, jó hajdanában fociztam Viktor ellen. (Amikor még az Erdértben játszott.) Amit ott a pályán "megtanulhattam" tőle, az az, hogy ha el lett b@cva valami, akkor MINDIG valaki más volt a HIBÁS. :D

Buchhalter 2017.01.15. 21:28:13

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Te vagy a beteg mert úgy reklámozol valamit hogy megoldás mindenre! Olyan gazi tajparaszt elvakult fideszcsík vagy aki megmondja mi a frankó a többinek Kuss! Öcsi ,lesz neked még ne mulass!

Buchhalter 2017.01.15. 21:29:46

@Halál kamionja mindenkit elgázol: eleinte csak az 50 ezerről írtál ,tehát ergo fél infót mondtál ami meegtévesztő.Igazi bankár és politikus stílA lényeg a részletekben Katika,igaz?

histar007 2017.01.15. 21:43:12

Először azt hittem a celeb világgal van gond. Azzal a celebvilággal ami kizárólag nálunk létezik. Máshol ilyenek bizonyára nincsenek ez amolyan Hungarikum.
Aztán rájöttem, hogy a rendszer nem tetszik. Persze tudom itt szar máshol meg kurvajó. Angliában napi 12 órát dolgozva simán félre lehet tenni, szórakozni meg pihenni úgy sincs idő. Ugyanennyi motiváltsággal és lelkesedéssel itthon is menne, de itthon ugyanz a munka már nagyon büdös.
Itthon szar az oktatás. Mert szar a politika. A tanár persze nem elavult. Az ő tudása és pedagógiája rendben van a béfemelést köszi, de iskolában lenni napi 8 órát heti 5 nap már pofátlanság. Alig marad idő azokra a magántanulókra, akik azért kénytelenek 5000/óra adómentesért korrepeteálásra járni, mert ugyanaz a tanár napközben nem tanítja meg. Persze szegény rá van szorulva, bár nettó 4 kilóból már illene elkaristolni.
Nyugtra a legjobb iskolák a magániskolák. Ha van pénzed viszed valamire, ha nincs akkor marad az állami iskola szarabb mjnőségben. Szegregáció csak nálunk létezik.
Ott még az egészségért is fizetni kell, ha nem elég a biztisítás, oda lehet a ház is. A minőség kifogástalan, csak ne lenne a receptfelírás 100€.

Igen ott kolbászból van a kerítés. És ezt még el is hisszük.

conchita wurst 2017.01.15. 23:26:58

@átlátó: Nem arról van szó hogy szegények, nyilván. Hanem arról, hogy az elmúlt 20 évben kelet európa, persze alacsony bázisról, sokkal nagyobbat nőtt, és a reálbérei is sokkal jobban nőttek mint nyugaton. Németországot(s talán írországot) leszámítva nyugat európa 20 éve jó esetben egy helyben topog. És ugyanez igaz a világ összes fejlődő régiójára, meg a már fejlett USAra is.

átlátó 2017.01.16. 10:40:47

@conchita wurst: Ok. Viszont értelek...nagy rebellis vagyok én is, - akkor lázadjunk, meg üzenjünk. :) Meg igyunk, a jegyrendszerben is volt élet, meg utána is lett. ( Ezek lettek a lettek, - most jön a Geszti.)
www.youtube.com/watch?v=Oa5KiIYcdrM

John Doe3 2017.01.16. 12:47:55

@SJobs: Mintha Buci Gyurit hallanám: "nem a zsemle kicsi, elvtársak..."

John Doe3 2017.01.16. 12:56:55

@nick papagiorgo: Kösz, hogy kapásból lesenkiztél. Hasonló jókat kívánok!

John Doe3 2017.01.16. 13:10:49

@Én de genere Mi: De. Sőt, a teljes mondat úgy hangzott: "El lehet innen menni ... de akkor ki fizeti ki a nyugdíjasokat". A YouTube-on a vágott verzió található meg, tessék figyelmesen nézni/hallgatni.

VT Man 2017.01.17. 22:23:56

@John Doe3:
"El lehet innen menni ... de akkor ki fizeti ki a nyugdíjasokat"

En elmentem, akkor most ki fizeti?

De ha egy gazdanak van 100 birkaja, mindet megnyirja es meg is eszi, akkor ki fogja utana etetni a gazdat?

2017.01.29. 19:19:16

Ajjjajj... nem megy a bót Norbi?!

Akkor szoktak a vállalkozók így kirohanni.

Mint ahogy te ebben és a másik kurvulós cikkben.

Reactor 2021.03.06. 01:41:01

Erről szól az egész politika: az emberek agyát hülyére mossák Maunikasóval, Való Világgal, Kasza Tibivel, reklámokkal és válogatott uszítóműsorokkal (mindezt az adófizetők pénzén), kinevelnek egy gondolkozásra képtelen, plázajáró ostoba tömeget, Tákolmánymódosítással és egyéb törvénykönyvek átírásával gondoskodnak a jogfosztottságukról is, aztán ezzel az alaktalan ostoba masszával újra és újra hatalomba juttatják magukat. Minél butábbak, ostobábbak, annál jobb, annál könnyebben manipulálhatóak. Aki nem tud semmit, az nem kételkedik. Mára eljutottunk oda, hogy aki ellentmond a központi véleménynek, azt minden további nélkül elviheti a rendőr.
Ez ma Magyarország. És innen menekülni kell.

@VT Man: Kiürülni nem fog,csak tönkremenni. Főleg, hogy mivel az értékteremtőknek egyre több eltűnt ember helyett kell egyre többet dolgoznia, egy idő után nem bírják tovább,és ők is lelécelnek. Olyan lesz az egész, mint egy inverz Ponzi-séma: az járt a legjobban, aki leghamarabb lépett le.
Hogy utána aztán mi lesz Magyarországgal, arról beszélni se érdemes, mert még az se biztos, lesz-e egyáltalán ország.
Szabó Pétert meg ne emlegesd: egy közhelyeket szajkózó, magát Ovidiusnak képzelő megélhetési pojáca, nem több.

@Larry Silverstein: Ez stimmel, a gond ott kezdődik, hogy a társadalom 90%-át kitevő szenny miatt az értelmesebbje is szopni fog. Végül pedig elhúz.

@StanLee: Ha minden tökre ugyanaz, miért is mennek az emberek hosszú, tömött sorokban külföldre? És miért nem jön vissza egyikük se? Talán ott egy hangyányival mégiscsak jobban lehet élni?

@SJobs: A szöveged kb. egy az egyben olyan, amit az MLM-átverésbe behülyített balekok szajkóznak a nagyérdeműnek, amikor kergetik a jutalékukat. Már mindenki immunis a motivációs bullshitre, barátom, kár a gőzért.

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ez egyfelől nem igaz, másrészt ha te letudod ennyivel a témát, akkor ne is várd, hogy jobb lesz valaha is.

@Ma Baker: A "rendes szakmást" ugyanúgy páros lábbal rúgták ki a munkahelyről, amikor a Viktátor a tömérdek sok eszével kitalálta a karantént. Ennyit a fantasztikus ötletedről.

@nick papagiorgo: Lehet, hogy a megélhetés többe kerül odakint, csak épp az ott kapott fizetésedből röhögve ki tudod csengetni a költségeit, hónap végén nem szárazkenyéren meg krumplistésztán tengődsz. Az meg, hogy a haverjaid fele visszajött, ez ilyen "hallottam valakiről aki látott valakit aki olvasott valakiről aki ismert valakit" anekdotikus maszlag, amiből gyaníthatóan semmi se igaz.
Az ország tényleg nem ürül ki, csak a dolgozni tudó és akaró emberek menekülnek el innen. Sebaj, majd helyettük Kolompár Teszlatrooper meg Lakatos Szélormún teleszülik az országot tanulni, dolgozni, adót fizetni nem akaró köztörvényes bűnözőkkel.
Az adóelkerülés szerinted miért népszokás amúgy? Szabad a gazda? Azért, barátom, mert ha mindenki mindent leadózna az utolsó fillérig, akkor nem "csak" 5 millió nincstelenünk lenne, hanem 9,5 millió. Nem akarnál te ilyen országban élni, hidd el nekem...!

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Zsindex mint forrás...most komolyan, az a legalja fostos viccoldal mikor írt igazat? Soha. Legalja hazugsággyár.

@1ghost: Hagyd, nem fogja fel. Az ő filozófiája az, hogy vagy Fidesz, vagy semmi. A kormány nagyon szereti (kihasználni) a hasznos hülyéit.Aztán, mikor túlélték a hasznukat, a süllyesztőbe is küldi őket.

@sírjatok: Ez aztán cáfolat a javából! Kijelented, hogy hülyeség az egész, elsütsz pár bugyuta közhelyet mint a hülyegyerekek a petárdát, oszt részedről vita letudva, megcselekedted amit megkövetelt a haza. Érdemben semmit nem cáfoltál meg, csak jó nagy bohócot csináltál magadból.

@monddazigazatmar: Gázpalackról soha életedben nem hallottál még,ugye?
Az emberek pedig manipuláltak, igen. Vagy szerinted meggyőződésből szavazzák meg a Viktátort? Minek is kellett akkor krumplival lekenyerezni őket?
Ennyit ér az ország jövője, és a sajátjuk: 2 kiló krumplit.

@histar007: Azt hiszel, amit akarsz. Van a te hited, és vannak a tények. A kettőnek meg semmi köze egymáshoz.
süti beállítások módosítása