Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Azért nem találsz munkát, mert túl hülye vagy. Levél az álláskeresőhöz

2016. augusztus 09. - Szarvas Norbert

img_0181.JPG

Bevettem a "leszarom tablettát", jöhetnek a kommentek

Álláskereső elvtársam!

 

Teljes a képzavar, mert nem is tudom, hogy kihez intézzem keresetlen, de őszinte szavaim. A fiatalokhoz, akiknek egy jelentős része sikeresen magába szívta szüleinek a "kihaénnem" mentalitását? Vagy azokhoz az álláskereső idősebb kollegákhoz, akik nem értik, hogy miért nem tetszik egyetlen munkaadónak sem a mentalitás? Vagy a sokdiplomáshoz, aki még mindig nem jött rá a munkaerőpiac lényegére? 

Szeretném tisztelettel jelezni, hogy vége a 20. századnak! Üdvözöllek a 21. század második évtizedében!

Meg fogtok kövezni, de nagyon sok közös van azokban a különböző élethelyzetben levő emberekben, akik tartósabb ideje munkát próbálnak találni.

  1. Lélektelen zsoldosok
  2. Az első két szempont a fizetés és a szabadság
  3. A kapitalizmust elutasítják
  4. A munkát szükségszerűen rossznak ítélik meg
  5. Nyelvtannácizmus jellemzi őket

 

1.

 

Véleményem szerint ezek az emberek nem kiteljesedni akarnak a munkában, hanem beteljesíteni a család elvárását. Mi a család elvárása? Egyértelműen (sajnos) a pénz. "Menjél fiam és keress pénzt!". A többi pedig nem számít. Hány  tucat kutatást, életrajzot vagy társadalmi kísérletet mutassak neked, ami mind azt bizonyítja, hogy azok az emberek, akik elhivatottságból keresnek munkát, sokkal hamarabb tudnak elhelyezkedni, mint azok, akiknek minden mindegy, csak legyen valami? Hosszú távon nem működik az utóbbi mentalitás, mert nagyon hamar kiégsz a céltalan munkától, amit nem tudsz élvezni, amiért nem tudsz lelkesedni. Ráadásul ezt a munkáltató is észreveszi. Fásult zsoldosokat pedig senki nem alkalmaz szívesen.

2.

 

Pont ma olvastam a Facebook-on egy híresebb marketing cégnek az álláshírdetését. Tök menő állás, jópofa hírdetés. Ehhez képest kommentben képesek voltak bekérdezni, hogy mennyi a fizetés. Persze, hogy fontos a fizetésünk. De ki merem jelenteni, hogy a fizetés a másodlagos terméke a munkád minőségének. Ha képes vagy egy pozícióban jól teljesíteni, akkor a piac felfedez téged és biztosan megfizetnek idővel. A pénz és a szabadság nem szempont, hanem az adottsága az adott munkának. Minden cég motivált és produktív munkatársakat keres magának. Sokkal előbbre jutsz, ha nem a pénz alapján választasz, hanem a lehetőséget nézed.

Mit kell csinálnom? Élvezni fogom? Ki tudok benne teljesedni? Kihívást nyújt számomra? Lesz lehetőségem előre lépni?

3.

 

Nagyon sok állásbörzén voltam kiállítóként, több ezer embert felvételiztettem. Így elég komoly mintából tudok véleményt formálni. A legfontosabb közös pontok egyik a tartósan munkanélküliek körében, hogy egyszerűen képtelenek azonosulni a teljesítmény alapú kapitalizmus lényegével. Számukra sokkal megnyugtatóbb és igazságosabb egy olyan rendszer, ahol mindenki egyenlő, mindenki ugyanannyit kap és mindenkit felvesznek válogatás nélkül. Mivel elutasítják a kapitalizmust, ezért a kapitalizmus is elutasítja őket. A kapitalizmusnak nem feltétlenül a profit a lényege, de mégis az egyik építőeleme. A cégek pedig egyértelműen a profitot akarják. Ezáltal egyértelmű számomra, hogy megpróbálnak olyan embereket alkalmazni, akik motiváltak, produktívak és a profitot nem szükséges rossznak, hanem lehetőségnek tekintik. 

Nem lázadozni kell. Nem sajnáltatni magad. És legfőbbképpen a következő állásinterjúdon nem kioktatni a felvételiztetőt, hogy miért egy nagy rakás sazr a kapitalizmus és mennyivel jobb volt régen.

ERRE senki nem kiváncsi. Nem is fognak alkalmazni téged... Lehet, hogy nagyon kemény vagyok, de ez a valóság.

 

4.

 

A tartósan sikertelen álláskeresők, munkanélküliek jellemzően a munkában képtelenek megtalálni az egyensúlyt és a boldogságot. A szükséges rossznak ítélik meg a helyzetet és megpróbálják a szürke hétköznapokat túlélni. Hogy miért? Mert ebbe a mentalitásban nőttünk fel. Pedig a hétköznapok nem szürkék. A munkaidő (jellemzően 8 óra) az aktív életünk (feltételezve a 8 óra alvást) 50%-át teszi ki minimum ( de ehhez vegyük hozzá az ebédszünetet illetve az utazási időt is, vagy a túlórákat). Ez annyira jelentős időmennyiség, hogy nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy ne próbáld meg kitölteni tartalommal és ne próbáld meg élvezni. A munkaidőt nem túlélni kell, hanem megélni. A fejekben át kell állítani a fogalmakat és megpróbálni a munkát pozitív lehetőségként megélni. 

Persze ez akkor működik, ha olyan munkahelyen tudsz elhelyezkedni, ami érdekel, ahol jól érzed magad, ahol produktív tudsz lenni, ahol fejlődni tudsz. 

Ez pedig csak akkor működik, ha nem a fizetést nézed, megérted a kapitalizmus lényegét és motivált tudsz maradni.

 

5.

 

És most jön a kedvenc pontom. A nyelvtannácizmus az én értelmezésemben egy tökéletes megnevezése a jelenségnek és a mentalitásnak, ami túlmutat azon, hogy valakinem nem tetszik a helyesírásom. A nyelvtannáci egy olyan személy, akiben mély nyomott hagyott a porosz iskolarendszer és mindent a tökéletesség mércéjével képes akar megérteni. A nyelvtannáci számára a világ nem a megértésről, hanem a tökéletességről szól. Valójában a színfalak mögött arról van szó, hogy tudálékos az ember és számára mentális kielégülést, az agy számára jutalmat (mint pl a csokoládé) jelent, ha villogtathatja sokszor nem létező tudását és ezáltal mások fölé emelkedhet. 

Erre azért van szükség, mert az igazi életben az esetek 99%-ában sikertelen és/vagy boldogtalan. Ez a mentalitás pedig meggátol téged abban, hogy meglásd, megértsd és megéld a valódi világot. Mert mindig a hibákat fogod keresni ahelyett, hogy a lényegre fókuszálnál. 

Honnan tudod, hogy nyelvtannáci vagy?

A cikk olvasása közben keresed a hibákat, már a szövegre, hanem a szöveget figyeled. Elvontam értelmezésben a pontok olvasása közben mindent megpróbálsz megcáfolni és megmagyarázni. Persze egy pontig ez egy ösztönös dolog, ami minden gondolkodó emberben munkálkodik. Akkor van probléma, ha meg sem próbálod a cikk lényegét megérteni. 

A munkaadók pedig nem szeretik a "kihaénnem" kukacoskodó embereket. Pár éve az egyik felvételin egy középkorú nővel beszélgettem és véletlenül egy szót rosszul mondtam ki (már nem is emlékszem, hogy mi volt), ő pedig egyből fogta és kijavított. Szerinted ezek után felvettem? 

Pár hete Facebook-on egy szakmai csoportban írtam egy kommentet és az egyik szót rosszul írtam le (ilyen szerintem sokakkal elő szokott fordulni), de egy nagyon komoly témáról folyt a vita. Az egyik csoporttag ignorálta a témát és helyette abban látta a kinyilatkoztatásának a csúcspontját, hogy engem kijavítson, majd közölje, hogy túl hülye vagyok és életemben nem tudtam helyesen leírni azt a szót. Ennek szerinted van értelme? 

Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert:

- Sokat kell-e még várni arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

- Hát, ha várunk, akkor még sokat!- felelte a mester

 

►►►►

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez vagy kérdésed van, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr359957314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2016.08.09. 21:44:37

majd ugyanilyen lelkesedéssel a írjál az össze kis fasszopó nyüzüge főnökről, meg főnökasszonyról, aki a felfelé való megfelelés érdekében idegessé teszi az álláskeresőt és, ha nem fogná vissz magát, ott helyben tekerné ki a nyakát !

Pan Modry 2016.08.09. 21:49:55

1. Olyan munkat kell tenyleg valasztani amit nem szenvedesnek elsz meg, sot, sztem mindenkinek kell hogy legyen vmi skillje amit szeret hasznalni es fizetest is kap erte.
2. Ez egy erdekes dolog, azt mondom amikor junior vagy akkor valassz perspektiva alapjan, senior szinten viszont sose add olcson magad.
3. Valo igaz, viszont a munkavallalo is legyen kapitalista, oneki is erdeke hogy a hasznat maximalizalja, azaz a leheto legdragabban adja el az idejet a munkaadojanak. Itt fontos hogy ne legyen kettos merce, egy munkaado sohase varjon el olyat amit nem fizet meg, mert onnantol nem beszelhetunk kapitalizmusrol, a kapitalizmusban mindennek ara van!
4. Nem igaz, mi az hogy nem a fozetesd nezed, inkabb az lenne helyes hogy ne csak a fizetesd nezd, ugyanis szerintem is sokat szamit hogyan erzed magad a heti 40 oraban amikor dolgozol, viszont ahhoz hogy a maradek 128 oraban is jol erezd magad, ahhoz kell hogy normalis fizetesed legyen.
5. Ez total igaz, nincs rosszabb es artalmasabb munkaero a perfekcionistaknal. ( es ezt halal komolyan gondolom!)

paráznabillegető 2016.08.09. 22:00:25

a nyelvtannáci szővegre annyit mondhatok: hábaz, a direkt hibák beszúrása éppen a kritizált tudálékosságot sejteti...

pizzaboy 2016.08.09. 22:05:14

Tőlünk nyugatabbra minden álláshirdetés "mit kínálunk" rész szerves részét képezi a fizetés. Ez is a kapitalizmus része érdekes módon, és tippre ők jobban értenek hozzá, mint mi. Nálunk érdekes módon gyakran nem merik kiírni (hogy miért az most messzire vezetne).

Erre van az a vicc állásinterjún:
- ...és mennyit tudnak ajánlani?
- Kezdésnek 150.000 de egy év múlva meglehet a 200.000 is.
- Rendben, akkor visszajövök egy év múlva.

carlos z. 2016.08.09. 22:08:18

T. Blogger,
Sajnos, pont a maga fajta szélhámosok miatt nincs becsülete itthon a HR szakmának..((

Exploiter 2016.08.09. 22:12:58

Na most vegyünk egy soron dolgozó gyári munkást és a pontokat nézzük újra az ő szemével.
Hülyeség? Igen. Az.

informatikusnal nincs butabb leny 2016.08.09. 22:13:38

" akkor a piac felfedez téged és biztosan megfizetnek idővel. "

Majd ha kikerülsz a mamahotelből, nem eltartott leszel és talán te is belépsz a XXI. századba nem csak másoknak ajánlgatod, akkor rájössz, hogy az élet ennél egy kicsit bonyolultabb.

informatikusnal nincs butabb leny 2016.08.09. 22:15:17

"Honnan tudod, hogy nyelvtannáci vagy?"

Onnan, hogy nem olvasom végig a hülyeségeidet hanem lépek tovább és meghagyom neked saját magad tupírozását.

firg_firg 2016.08.09. 22:32:04

Latszik, hogy a szerzo Y hivo, mig a valosag jelentos szeleteben ott figyel az X. Van ra igeny, es kinalat is van belole boven.

"Minden cég motivált és produktív munkatársakat keres magának."

Sok olyan "vezeto" van, aki olyan kollegakat keres, akik szepen eldolgozgatnak es kozben kussolnak. Az uj kolleganak nem kell kiemelkedoen jonak lennie, de cserebe ne kopjon bele a fonok levesebe. Egy egesz szektor mukodik igy. A motivaltsag kizaro tenyezo, a produktivitas masodlagos. Fo a lojalitas. A kapitalista cegek nagy reszenel is az a fontos hogy melyik fonok kinek a haverja, ki kiben bizik, es kit ismer. Aztan ha csere van odafent, akkor az uj gore hozza a sajat embereit, akikkel ugymond "jol tud egyutt dolgozni", a regiek meg megkapjak a selyemzsinort. Produktivitas, motivaltsag, ugyan :-) par kiveteles helyzetben igen, meg a palyakezdoknel.

"Persze ez akkor működik, ha olyan munkahelyen tudsz elhelyezkedni, ami érdekel, ahol jól érzed magad, ahol produktív tudsz lenni,"

Az emberek jelentos resze olyasmit csinalna szivesen, szorakozas - kinek epp micsoda - amire nulla kereslet van. Az ilyeneknek aztan kenyszer a munka. Vissza is tertunk az 1 es a 3 ponthoz.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2016.08.09. 22:33:19

@carlos z.: A HR "szakmának" a világon mindenhol csak a HR -esek között van becsülete. Igazából a szarhegyezésen, fontoskodáson és a saját hasznosság bizonyításán kívül semmit nem ér--ez a világ egyik legfeleslegesebb, legundorítóbb élősködő "szakmája". Talán nem véletlen, hogy van, ahol (és egyre több!) máshogyan szervezik a dolgokat. Mondjuk otthon még játszogathatják az eszüket ezek a semmitérő, semmihez nem értő paraziták--de máshol már nem nagyon.

abdul hackeem 2016.08.09. 22:33:52

"A pénz még soha nem volt annyira fontos, mint 2016-ban. Gyakorlatilag tényleg semmit nem tudunk enélkül elintézni. Ha nincs a zsebedben 100-200 forintot, akkor még mosdóba sem mehetsz el. Amikor a családok éppen kijönnek a havi fizetésükből, akkor nem fér bele, ha..."

Ismerős?

Opi87 2016.08.09. 22:39:06

Fizetés egyáltalán nem másodlagos ebben az országban. Sőt, a fizetés az ELSŐDLEGES mércéje egy munkahelynek, mert abból rögtön kiderül, hogy mennyire is tartják a dolgozóikat. Kötelezővé kéne tenni, hogy minden egyes álláshirdetéshez rakják oda az ajánlott bérezést.

Jottó 2016.08.09. 22:42:47

a nyelvtan egyetlen tantárgy a sok közül az isiben.. ha valaki olyan hülye, hogy nem volt képes megtanulni, az egy dolog.. de attól még ne az legyen már a hülye, aki meg de.. imádom ezt a nyelvtannácizást.. bocs bazmeg hogy helyesen írok majd ezentúl direkt elrontom..
én pl matekból voltam hülyébb, majd akkor a munkaidő előtt mindig lelépek fél órával meg későn is megyek be, meg elcsesszintek valami statisztikát,gondolom a tisztelt cikkíró szerint nyugodtan védekezhetek majd azzal, hogy le "mateknáci"zom meg "számtechnáci"zom,a főnököt,amikor meg akar fenyíteni mert szarul csináltam valamit.. kérdésem lenne amúgy, melyik munkahelyen direkt elvárás a szar helyesírás? Üzleti levelezésben pl tényleg menő? Milyen szakmában felvételiztetett a poszter?
Az 1.ponthoz meg annyit, hogy éppen a tartós munkanélküliek lesznek lélektelen zombik azáltal, hogy beülnek valami gép elé 8 órára adatrögzíteni, vagy a szalag mellé, mert már nincs más választásuk.. javaslok az írónak egy kelet/észak -magyarországi tanulmányutat

Szarvas Norbert 2016.08.09. 22:46:43

@abdul hackeem:

egyik nem zárja ki a másik állítást, a pénz nagyon fontos, de munkahelyválasztásnál nem szabadna kizárólagos szempontnak lenni

nagyon sok céget ismerek, ahol kezdetben kevesebbet adnak, viszont megfelelő munka esetén megemelik átlag fölé a fizetést...

most nem arról beszélünk, hogy százzres különbségek a fizetésben, hanem arról, hogy ha az egyik 20e-rel kevesebbet ad viszont jobban éreznéd magad ott, akkor érdemes elgondolkodni

Ráadásul a probléma ott kezdődik, hogy nagyon sok álláskereső azelőtt kérdezi a fizetést, hogy bármit megtudna a munkáról. Ez pedig nagyon rossz tendencia, mert ebből egy értelmesebb vezető annyit szűr le, hogy a pénz a legfontosabb, és semmi lojalitás nincsen benne

Leylandi 2016.08.09. 22:51:26

"Nagyon sok állásbörzén voltam kiállítóként, több ezer embert felvételiztettem."

Nem hiszem. Túl keveset tudsz ehhez képest az egész HR-szakmáról. Most vagy a tudás túl kicsi, vagy az arc túl nagy hozzá...

"és véletlenül egy szót rosszul mondtam ki (már nem is emlékszem, hogy mi volt), ő pedig egyből fogta és kijavított. Szerinted ezek után felvettem?"

Az a felvételiztető, aki nem tud felülemelkedni saját piti sértődöttségén, és nem érti, hogy a cég számára a felveendő dolgozó hasznossága számít, nem az ő, a felvételiztető sértődöttsége, ha nem érti meg, hogy a felvételiztetés NEM RÓLA, HANEM A CÉGRŐL ÉS A LEENDŐ DOLGOZÓRÓL SZÓL, az sz.r ember. Csak ennyi.

"A kapitalizmusnak nem feltétlenül a profit a lényege, de mégis az egyik építőeleme. A cégek pedig egyértelműen a profitot akarják."
"Tök menő állás, jópofa hírdetés. Ehhez képest kommentben képesek voltak bekérdezni, hogy mennyi a fizetés."
"Ez pedig csak akkor működik, ha nem a fizetést nézed, megérted a kapitalizmus lényegét és motivált tudsz maradni."

Vagyis a blogger szerint ő "érti" a kapitalizmust, amely a profit körül forog, de az álláskeresőt azért ne a pénz érdekelje...
Nos, ezen ellentmondáson látszik, hogy a bloggernek fingja nincs az egész kapitalizmusról, ahol MINDENNEK ára van (igen, a munkaerőnek is), ez teljesen természetes, és kapitalista környezetben a világon senki nem akad fenn rajta. Csak az ilyen (poszt)kommunista körökben, ahová láthatólag a blogger tartozik. Mert ott divat az a hozzáállás, hogy "a rabszolga csak termeljen, és ne érdeklődjön, mennyit fizetünk - majd bagóval befogjuk a pofáját". Ez a balkáni, korrupt, kiváltságokon, monopóliumon és elnyomáson alapuló hiéna-vadkapitalizmus mentalitása, amelynek semmi köze a valódi kapitalizmushoz, ahol nemcsak a munkaadó, de a munkavállaló sem szégyelli, hogy őt a pénz, a haszon, a "profit" érdekli.
De nem néztem a többi írást - ha ez az egész csak egy viccoldal, mint a Hírcsárda, és ez nem egy szánalmas egófényezés, hanem egy karikatúra akar lenni, akkor nem szóltam, bocsi.

Pan Modry 2016.08.09. 22:54:51

@Jottó:
Ha azert kapod a fizetest hogy ne kurd el a statisztikat, akkor ne kurd el. En sem javitom ki minden masodik mondatat a kollegaimnak ha eppen valamit szarul mondanak/irnak angolul, ameddig ertem mirol van szo, egyszeruen nem relevans.

Egyebkent a poster tenyleg szar helyesirasbol, de valahogy en gond nelkul at tudok efelett siklani, tartalmilag nem mndenben ertek vele egyet, ez a lenyeg.

A nyelvtannacik meg azert gazok, mert qrvara offtopic a dolog. En is ha iphonerol irok egy kommentet es elkurok vmit, nem javitom ki ha nagyjabol ertheto a dolog, mert nem akarom en se ezzel baszni az idomet. ( mondom ugy hogy soha nem volt gondom a helyesirassal, ha uzleti levelet irok es vmiben nem vagyok biztos, azt azert megnezem hogy van helyesen, de ha a poster is ezt csinalna arra elkurna a fel napjat, ez pedig a hatekonysag szempontjabol nem kifizetodo)

Pan Modry 2016.08.09. 23:02:01

@Leylandi:
Mondjuk en amiatt meg nem kaszalta, volna el mert kijavitott, viszont ilyet tenni durvan udvariatlan. ( ha mondjuk olyan a pozi ahol ugyfelekkel kell beszelni, oda en se, vettem volna fel)
Es ez nem is feltetlen a sertodesrol szol - en szemely szerint leszartam volna - viszont vannak olyan emberek akik az ilyet zokon veszik, raadasul aki kijavit ilyen helyzetben vkit az sem tul logikus gondolkodasu, ugyanis olyat tesz aminek semmi haszna nincs, nincs upside, csak downside, ez bizony butasagra vall.

Pan Modry 2016.08.09. 23:04:49

@Szarvas Norbert:
Ez viszont nem igaz, en regebben csak azert nem kerdeztem meg, mert taktikailag egy rossz lepesnek tartottam, viszont ha a penz tul keves, akkor a jelolt is csinalhat egy stop losst es kiszall a felveteli folyamatbol.

Szarvas Norbert 2016.08.09. 23:04:55

@Leylandi:

"Az a felvételiztető, aki nem tud felülemelkedni saját piti sértődöttségén, és nem érti, hogy a cég számára a felveendő dolgozó hasznossága számít, nem az ő, a felvételiztető sértődöttsége, ha nem érti meg, hogy a felvételiztetés NEM RÓLA, HANEM A CÉGRŐL ÉS A LEENDŐ DOLGOZÓRÓL SZÓL, az sz.r ember. Csak ennyi."

A mentalitás megvan:) Csak gratulálni tudok hozzá, hogy szerinted ez a normális állapot. Ez is egy vélemény és az enyém is egy vélemény. Nem egyezik.

"Vagyis a blogger szerint ő "érti" a kapitalizmust, amely a profit körül forog, de az álláskeresőt azért ne a pénz érdekelje..."

Kiforgatod a szavaim, semmi gond:) Nem azt mondtam, hogy ne érdekelje a pénz vagy ne pénzért dolgozzon. Azt mondtam, hogy az álláskeresés során fontosabb szempont a környezet és a hivatástudat, aminek egyenes ági következménye lesz a fizetés, bizonyos szakmákban a jó fizetés.

A kapitalizmus a régi tanok szerint forog a pénz körül, ma már sokkal inkább előtérbe kerül a fenntartható hosszútávú fejlődés. A kapitalizmus mondanivalója átalakul. A kapitalizmus nem a pénzt jelenti, hanem a szabadságot. A szabadságot, hogy bárki bármihez kezdhet, a saját tudásodat tőkévé tudod alakítani, értékesíteni tudod és profitot tudsz termelni. Hosszabb fejtegetésbe nincsen helyem belemenni.

"Mert ott divat az a hozzáállás, hogy "a rabszolga csak termeljen, és ne érdeklődjön, mennyit fizetünk - majd bagóval befogjuk a pofáját"."

Megint belemagyarázod az elmúlt 30 évet. Pont erről beszélek, hogy ezt kellene elhagyni. A munkaerődnek ára van. Te árazod be saját magadat. Ha fogod és olyan munkát végzel (referencia), ami közegidegen, ahol nem tudsz teljesíteni, amit utálsz, akkor ne csodálkozz, hogy senki nem dob meg egy jobb ajánlattal. Ha viszont jó környezetben dolgozol, ahol van lehetőséged megmutatni magad, élvezed amit csinálsz és azt csinálod, amit szeretsz és amihez értesz, akkor a későbbiekben sokkal jobban el tudod magadat adni drágábban (magasabb fizetés). De az egész folyamat ott szakad meg, amikor a 19 éves hűdeközgazdász egyből 800 ezer forintot akar keresni és inkább elmegy a Rukkel tóra a nyári szezonban 400e forintért baromkodni, mintsem gyakornoknak egy gazdasági osztályra egy tál rizsért. Hosszú távon szerinted melyik életút visz előre?

Leylandi 2016.08.09. 23:07:25

@Szarvas Norbert: "nagyon sok céget ismerek, ahol kezdetben kevesebbet adnak, viszont megfelelő munka esetén megemelik átlag fölé a fizetést..."

Ezzel jól föltaláltad a spanyolviaszt. Ugyanis - röhögni fogsz, de - MIND ilyen! Vagy hallottál olyat (normális esetben, tehát nem akkor, amikor épp becsődöl/válságkezel egy cég), hogy marhanagy keresettel dobják meg az újoncot, aztán minden évben csökkentenek neki?:-o

"ha az egyik 20e-rel kevesebbet ad viszont jobban éreznéd magad ott, akkor érdemes elgondolkodni"

Fennebb nagyon nem ezt mondtad, hanem hogy a pénz csak másodlagos! Anyám, milyen területen dolgozol te, hogy 20e pénz számít, tán a közfoglalkoztatásban?:-o

"Ráadásul a probléma ott kezdődik, hogy nagyon sok álláskereső azelőtt kérdezi a fizetést, hogy bármit megtudna a munkáról."

Jééé, a "rohadt kapitalista" meg először az árcédulát rakja a termék elé, és csak belül a dobozban van a leírása:-o Ekkora csudát! A kapitalistának lehet első szempont a pénz, a saját dolgozójának viszont tilos.
Ez NEM KAPITALIZMUS! Csak te hiszed annak, itt, a szánalmas Vadkeleten...

Penetrator 2016.08.09. 23:07:26

@Leylandi: kb. megfogalmaztad, amit én is gondolok! Sok leütést spóroltál nekem! :)

Pan Modry 2016.08.09. 23:07:27

@abdul hackeem:
Sok senior allasnal a fizetes egy hosszu alku eredmenye, bar ezeknel az allasoknal altalaban mar a fejvadasszal meg lehet beszelni a nagysagrendi dolgokat, es ha ebben nincs atfedes, akkor egyszeruen megmondod a fejvadasznak hogy nem erdekel az allas.

Pan Modry 2016.08.09. 23:15:38

@Szarvas Norbert:
Szerintem 19 evesen baromkodni 400 ezerert, semmint mint egy tal rizsert bmi egyebet csinalni. (Mondjuk akkor mar inkabb vmi kulfoldi idenymunka)
Az ugyanis ahol nem fizetnek az nem allas, ha elmesz egy tal rizsert dolgozni ott nem is,ered meg mik az elvarasok egy munkahelyen, ugyanis ha a fizetseg egy tal rizs, az elvaras egy ertelmezhetetlen dolog.

Jottó 2016.08.09. 23:15:53

@Pan Modry: igazad van, ezzel nem vitatkozom. látod én is kisbetűvel kezdem itt a mondatokat, holott nyilván nem ez a helyes..
csak már kezd ez az egész abba az irányba fordulni, hogy azért b-sztatják az embert, mert helyesen ír, mintha az lenne a ciki hogy valaki anno megtanulta.. nekem jelen poszt is így jött le, emiatt írtam amit írtam.. megértem ha valaki diszlexiás v akármi, de ezzel az erővel én is jöhetnék mindig azzal h hülye vagyok matekból és mittudomén rosszul adom vissza a pénzt, és az a hülye aki emiatt beszól..

Szarvas Norbert 2016.08.09. 23:17:15

@Leylandi:

na álljon meg a bicikli!

A cikk azokról szól, akik tartósan nem találnak munkát. Kizárólag róluk és azon belül is egy konkrét rétegről.

Amiről te beszélsz az egy teljesen más réteg. Nincsen átfedés, mert akikről te beszélsz, azok könnyen el tudnak helyezkedni és nem számít a 20 ezer, akikről én beszélek, azoknak alap esetben az 1000 forint is számít, mert hónapok, évek óta nincsen munkájuk.

"Jééé, a "rohadt kapitalista" meg először az árcédulát rakja a termék elé, és csak belül a dobozban van a leírása:-o Ekkora csudát! A kapitalistának lehet első szempont a pénz, a saját dolgozójának viszont tilos.
Ez NEM KAPITALIZMUS! Csak te hiszed annak, itt, a szánalmas Vadkeleten..."

Ezt megint máshogy látjuk. Én előbb meg szoktam kérdezni, hogy milyen projektmunkára szeretnének megbízni, mi lenne a feladatom.

Ezután mérlegelem, hogy az adott munkából mennyi hasznom lesz

pl:

kapcsolati tőke
tudásanyag
új perspektíva
ihlett további munkákhoz
üzleti kapcsolatok
...stb

Ha ezen a ponton stimmel a dolog, akkor kiszámolom, hogy nekem mennyiért érné meg a projekt és kérek egy árajánlatot a másiktól. Ha a kettő egyezik, akkor együtt dolgozunk.

A lényeg, hogy a saját árcímkémet nem baszom ki az ablakba anélkül, hogy ne ismerném meg a "vevőm" és azt, hogy mit akar. Mert te kaptilasita hősként a ruhaboltodban kicímkézheted a levis farmert 25 ezerért, ha közben a kirakat előtt álló vevő egy pólót szeretne csak venni. Mivel azt nem látja, ezért továbbmegy.

Szarvas Norbert 2016.08.09. 23:19:35

@Jottó: azért vannak basztatva a nyelvtannácik, mert nem bírják ki, hogy ne javítsanak ki. A blgoot azért írom, hogy közöljek valamit. Attól, mert elütök egy-két karaktert még értelmezhető lesz a szöveg.

A komment folyamban is egy beszélgetést szeretnék látni a témáról pro és kontra, de jön a nyelvtannáci és elviszi az egész beszélgetést, mert fontosnak tartotta, hogy bekommenteljen egy javítást... érted a problémát?

Pan Modry 2016.08.09. 23:19:36

@Jottó:
En is szivesebben olvasok egy helyesen leirt szoveget, es bocs ha egy kicsit serto voltam.

Szarvas Norbert 2016.08.09. 23:22:24

@Pan Modry:

saját életemből hadd mondjam el az egyik legfontosabb példámat...

20 évesen felvettek egy céghez dolgozni. nem kérdeztem meg, hogy mennyit kereshetek, mert nem érdekelt (pedig a szüleim átlagos emberek, nem voltak százezrek a számlámom), megláttam a lehetőséget, tetszett a környezet és ingyen elvállaltam volna. Fejlődni akartam és tapasztalatot szerezni.

Ennek a döntésemnek hála az ott megszerzett tudást kamatoztatva az elmúlt években nem két millió forintot kerestem már ebből...Ez nem hencegés, hanem a saját történetem egy szeletkéje, ami miatt állítom, hogy tudatosan építeni az életet fontosabb, mint a pillanatnyi pénzt megtalálni és eladni magunkat

Jottó 2016.08.09. 23:25:53

@Pan Modry: nem vettem sértésnek ..amúgy engem sem kifejezetten zavar ha rossz valakinek a helyesírása, elvégre nem tehet róla.. csak az meg ne legyen már baj, ha valakinek jó..és manapság már szinte ezt veszik egyesek hibának ..na ennyi

2016.08.09. 23:30:13

@Szarvas Norbert:

...ez esetben, bizony tojok a tál rizsedre!

Nem gondolod komolyan, hogy tál rizsért fogok gürizni bárhol is a jobb jövő igerétéért?!

Az a világ már elmúlt!

Jottó 2016.08.09. 23:31:37

@Szarvas Norbert: a nyelvtannáci valszeg azért javít ki téged, amiért engem kijavít a mateknáci.. ja, olyan nincs is..kár..
amúgy arra még nem gondoltál, hogy amikor valaki kijavít, akkor segíteni akar? az ember egész életében tanul, één is mondok sok baromságot, örülök neki ha valaki kijavít, akármilyen témában, ezen nem kell megsértődni és emiatt nem felvenni valakit, talán az illető egyszerűen csak tényleg jobban ért bizonyos témákhoz, mint te.. ez zavar?
és nem a posztról írtál, hanem a tartós munkanélküliekről, vagyis h egyik ismérvük, h nyelvtannácik lennének.. ami sztem egy baromság..de persze lehet más a véleményünk, ettől szép a világ, ugye

SzerződésSertés 2016.08.09. 23:38:53

Meglátásom szerint a "nyelvtannácik" előbb kapnak munkát, mint a "nyelvtanromák" elvégre ők már az önéletrajzukban is olyan hibákat vétenek, amik miatt azonnal kizárják őket, legyenek bármilyen jók is -állítólag- valami másban. Aki a tulajdon anyanyelvét nem volt képes tökéletesen elsajátítani, attól nem sok jót várhatunk.

excopp 2016.08.09. 23:40:18

OFF
- milyen hülye szó ez a nyelvtannáci?
- ki rakta össze ezt a két szót, és miért pont ilyen utótaggal?

ON
- tudnék mesélni egy 5,5 hónapos, vmint egy 7,5 hónapos munkanélküli korszakról
- persze mindenki olyan állást szeretne, amelyben önmegvalósít, és az sem baj, ha nem hal éhen ezért az élményért, de hát a piacon az élmény nem konvertibilis valuta
- vannak olyan ajánlatok, amelyet el kell fogadni, még akkor is, ha messze áll az ideálistól, különösen, ha családot kell eltartani
- nem akarok bántó lenni, de a fenti írás olyan tankönyvízűre, laborosra sikeredett
- afféle HR-es önfényezésnek
- mondom ezt 30 évi munka után - három munkahelyen, X generációs bennszülöttként, aki 14 éves koráig élt mamahotelban...

Igazsagoszto buldog seriff 2016.08.09. 23:41:07

A masodik pont jo nagy baromsag.
A fizetes, majd akkor fog nem szamitani, ha siman eleri a letminimumot.
Nyilvan egy bankarnak szart sem szamit hogy 2 milliot vagy 3 milliot keres, de aki meg annyit sem keres, hogy kifizesse a szamlakat, annak a fizetes a legfontosabb.

Leylandi 2016.08.09. 23:42:02

@Szarvas Norbert: "Nem azt mondtam, hogy ne érdekelje a pénz vagy ne pénzért dolgozzon. Azt mondtam, hogy az álláskeresés során fontosabb szempont a környezet és a hivatástudat, aminek egyenes ági következménye lesz a fizetés, bizonyos szakmákban a jó fizetés."

Aha. Főleg a csavargyári melósnál, hivatalnoknál, sofőrnél, bolti eladónál. Ezek úgy a magyar munkavállalók kb. felét teszik ki... Elképzelem, ahogy egy szobafestő vagy szalagmelós hivatást tudat...:-)

"A kapitalizmus a régi tanok szerint forog a pénz körül, ma már sokkal inkább előtérbe kerül a fenntartható hosszútávú fejlődés."

Pszt... figyi! A kapitalizmus MINDIG a pénzről szól! Gondolod, hogy egy céget azért működtetnek, hogy a fenntartható fejlődés útjait keresse, ne profitot termeljen? Hát... max. a kapitalizmus mindennapi keresményéből fenntartott kutatóintézetek!:-) Azt se mondd el senkinek, hogy a "fenntartható fejlődés" csak egy, a lényeget eltakaró szlogen, amit már keletkezésekor se kajáltak be, ki is ment a divatból. Ugyanis közgazdasági nonszensz VÉGES erőforrásokból végtelenségig fenntartható fejlődést produkálni! MINDENKI tudja, hogy a Föld készletei kimerülőben vannak, csak idő kérdése, mikor kell a "fejlődést" nagyon durván visszafognunk.

"A kapitalizmus nem a pénzt jelenti, hanem a szabadságot. A szabadságot, hogy bárki bármihez kezdhet,"

Nem, amelyik szóval te kevered, az a "demokrácia". Rengeteg kapitalista országban még mindig él a kasztrendszer, amelynek határait nem tudod átlépni, lásd úgy kábé az egész iszlám világ, vagy Kelet-Európa. Ne azt a millióból egy startupost nézd, amelyiknek mégis sikerül, hanem a széles néptömegeket, akik nem férnek oda a tűzhöz, hát "annyit is érnek", ha a fejükön ugrálnak is - legfeljebb rájuk küldik a teket vagy a navot. Lásd a szarvasgombás-pestós gyereket, aki útban volt a tűzközeli fijuknak, hát pont a korszerűbb üzeme átadása előtt fogták rá, hogy megmérgezett 4 becsületes, jólfizetett hamistanút...

" ahol van lehetőséged megmutatni magad... akkor a későbbiekben sokkal jobban el tudod magadat adni drágábban (magasabb fizetés)"

A versenyszféra felsőbb rétegeiben igen. A többi 80% meg órabérbe dolgozik. Vajon milyen előrelépése van egy köztisztviselői bértábla alapján kereső hivatalnoknak? (Az ilyen köz-kormány-állami tisztviselő, közalkalmazott meg más himbilimbi több mint 1 millió ember!) Bolti eladónak, pincérnek, szakácsnak, biztonsági őrnek, betanított munkásnak? 40 év tapasztalattal már akár lehetsz bolti eladóból - bolti eladó is. Vagy ügyintézőből - ügyintéző. Nővérből nővér. Rendőrjárőrből rendőrjárőr. Nagyon nem mindenki előtt áll fényes karrier, előrelépés, sőt a többség előtt nem.

"mintsem gyakornoknak egy gazdasági osztályra egy tál rizsért"

Tudod, vannak életkorok, amelyekben a gyakornoki státusz már nem pálya... a huszonéves kort kivéve kb. mind az. A többiben már van árad és szakmai tapasztalatod. Valamint a mama is otthon sír két gyerekkel, ha csak gombokat viszel haza.

Pan Modry 2016.08.09. 23:46:57

@Szarvas Norbert:
Azt nem tudhatod hogy mennyit kereshettel volna ha mast valasztasz, egy olyat ami fizet.
En peldaul egy kicsit utolag banom, hogy a karrier erdekeben nagyon megtoltam par evet huszoneves koromban, penzt keresni barmikor lehet, de azokat az elmenyeket nem hozza vissza semmi amikor peldaul ceges projekt miatt nem mentem el a haverokkal nyaralni.

excopp 2016.08.09. 23:47:13

@Leylandi:

- egykori pártfőtitkár, Grósz Károly mondta:
- "ha egyszer Magyarországon kapitalizmus lesz, az nem a nyugatnémet, hanem a dél-amerikai változat lesz..."
- csak adalék a kapitalizmus természetéhez (Vadkeleten)

Pan Modry 2016.08.09. 23:56:14

@NyelvtanHitler:
Aki meg leirja higy sazr es arra bassza az idejet hogy kijavitsa szar -ra az hulye.

Untermensch4 2016.08.10. 00:04:26

@Szarvas Norbert: " A nyelvtannáci egy olyan személy, akiben mély nyomott hagyott a porosz iskolarendszer és mindent a tökéletesség mércéjével képes akar megérteni."
A "képes" és az "akar" közé egy "és/vagy" (akár csak az egyik) szted nem hiányzik?
A nyelvtannáci nem feltétlenül perfekcionalista, vagy legalábbis ez a fő motivációjukat tekintve sztem az illetők kisebbségére igaz. A "kijavítós" felvételiződ kapcsán egy ilyen rövid szöveg alapján nem derül ki hogy ez hogyan volt összefüggésben az alkalmasságával, ezért asszociálhattak egyesek a sértettségedre.

nem várt fordulat 2016.08.10. 00:06:42

Jézus, néha sajnálom, hogy nem 1995 írunk, amikor még Netscape és IRC volt, és nem adott teret a net mindenféle ilyen torzszülött írásoknak...

Bazd meg. Ezt tudom mondani. X generációsként, 15 éves szakmai tapasztalattal 40 küszöbén bocsi, de hadd legyen már fontos a pénz és a szabadság. Az csak nálunk dívik, hogy legyél lelkes ingyé. Programozó vagyok, mond meg, mit kell tennem, megcsinálom, ne várd, hogy a szar szoftvereddel amit megálmodtál magadnak azonosuljak.

" De ki merem jelenteni, hogy a fizetés a másodlagos terméke a munkád minőségének." Nooormális? A 444-es PHP cikkre gondolsz? Kezdjük azzal, hogy ne rabold az időm a faszságaiddal, jó lenne, ha pl. kapásból mondanál egy tól-ig-ot, hogy adott esetben kapásból azt mondhassam, így nem érdekel, nem a negyedik kör után miután elraboltad az időmet.

Adj nekem rendes fizetést, rendes munkaeszközöket, konkrét munkaköri leírást, pontosan meghatározható felelősségi kört, nem pletykázós és nyalós munkatársakat, tarts embernek, és ígérem, kis angyal leszek.

Bullshit amit írtál, szar. Moderálhatsz.

hétszünyűkoponyányimonyók 2016.08.10. 00:08:04

Van az elírás, elgépelés a nagy sietségben és van az amikor valaki annyira ostoba, hogy hosszú ível írja a hirdetés szót, nem egyszer. Ennél még a tartósan hosszú ékezetekkel írás van lejjebb, ebből derül ki, ha úgy gépelsz, mint a keselyű, néha lecsapsz. Szerintem menni fog, csak ezért kár blogolni. Bárki oktatott is ki, igaza lehetett. Amúgy a HR-esek zöme nem ért ahhoz a szakmához, amire felvételiztet, csak az észt osztaná, ha neki jutott volna. De ők legalább nem blogolnak.

Untermensch4 2016.08.10. 00:12:05

@SzerződésSertés: "Aki a tulajdon anyanyelvét nem volt képes tökéletesen elsajátítani, attól nem sok jót várhatunk. "
Ez többnyire igaz lehet de a már említett, beszédzavar mint egészségügyi probléma megléte mellett vannak olyan munkák amire alkalmas lehet vki. Néhai atyám egyik mégnéhaibb haverja hadart és dadogott is, ugyanannak a közléshalmaznak ő megértette kb a felét aminek nagyapám max.5%-át.

Untermensch4 2016.08.10. 00:19:33

@Szarvas Norbert: Na, íme az első példa. NyelvtanHitlert sem zavarja hogy ékezetek nélkül ír. Ez nem a perfekcionizmus jele.

cirrmurr 2016.08.10. 00:21:14

...........és biztosan megfizetnek idővel. "

Untermensch4 2016.08.10. 00:24:23

@Jottó: "..amúgy engem sem kifejezetten zavar ha rossz valakinek a helyesírása, elvégre nem tehet róla.. csak az meg ne legyen már baj, ha valakinek jó..és manapság már szinte ezt veszik egyesek hibának ..na ennyi"
Van kétféle, egymást nagyon kizáró nyelvészeti megközelítés. Az egyik a leíró, a másik az előíró...

Untermensch4 2016.08.10. 00:26:48

@excopp: OFF
vszeg angol származású, tükörfordítással kezdte

egysmás 2016.08.10. 00:30:20

Mindig elgondolkodom azon, hogy kiknek írod a blogot.

Húszezer nem számít, négyszázezerért elmegy a baromkodni, régóta munkanélküli.

Melyik világból csöppentél ide?

És nem mellesleg, ha nem egy tál rizsért mentél volna dolgozni kiskorodban oda, ahova, hanem Szíjártóval lábteniszezni, akkor milliárdokat kereshetnél azzal a befektetéssel.

Untermensch4 2016.08.10. 00:58:17

@Szarvas Norbert: " Azt mondtam, hogy az álláskeresés során fontosabb szempont a környezet és a hivatástudat, aminek egyenes ági következménye lesz a fizetés, bizonyos szakmákban a jó fizetés."

Aha. Főleg a csavargyári melósnál, hivatalnoknál, sofőrnél, bolti eladónál. Ezek úgy a magyar munkavállalók kb. felét teszik ki... Elképzelem, ahogy egy szobafestő vagy szalagmelós hivatást tudat...:-) "

Az álláskereső populáció többsége számára elérhető pozíciók többsége viszont olyan hogy (a legutóbbi időkig amikor már pl az ország nyugati feléből olyan ütemben lépnek le a kis zemberek mint az ndk-ból a berlini fal előtt) a felvételitető szemszögéből bőven van jelentkező olcsó munkaerő, "százan állnak sorba az ön helyére". Ahol nagy a fluktuáció és nagyobbrészt azért mert az ott megfordulók többsége síkhülye, ott is ezt tolják. De ott ahol túl sok a balkánias mentalitású arc, a magasabb pozíciók sem feltétlen úgy működnek mint ahogy tankönyv szerint kéne. P egy adott gyártási probléma megoldásával két sikertelen kísérlet után harmadszor olyan előléptetett kollégát bíztak meg aki a "szalagnál" kezdte "tálrizsért" de előléptették. Mivel ismerte a lehetséges megoldást (és a közelében dolgozó embereket is, emberileg), két kimenetet választhatott: nem oldja meg, ellavíroz vhogy, más munkákat jól csinál és a teljesítményátlaga megfelelő lesz, ha nem lesz vagy vki vkijének kell az az állás akkor pedig ki lesz rúgva. Vagy megoldja, akik életvitel-szerűen "tálrizsért" dolgoznak ott a "szalagnál" azok szívnak ("százan állnak sorba az utcán a tál rizsedért...") és haragudni fognak rá mint akitől közvetlenül romlott az életük, és vmivel később amikor kell vki vkijének az az állás akkor őt kirúgják. De vszeg kicsivel előbb mert az előző két sikertelen próbálkozó északbalkáni egója nem bírta volna ki hogy az "új seprű" megoldotta a megoldhatatlant.... így aztán keresett egy nyugis, pihentető melót féltálért amit nem sajnál majd otthagyni amikor vmelyik jelentkezését elfogadják. Végül írországba ment.

@Leylandi: Nem kötözködésként (de igen :) )mondom, de egyszer egészen sokáig tudtam kimondottan szalag-szerű gyári melót csinálni mert lehetett szórakoztatóan is csinálni. Meg szenvedve is. Én meg inkább nevetek mint sírok. Abban persze igazad van hogy még akkor is csak egy (még csak nem is főnöki) vállonveregetést kaptam amikor egy olyan hibát leltem (hivatástudatilag meg véletlenül) ami egyébként baromira nem is tartozott rám, munkakörileírásilag nem is kellett volna észlelnem de a megrendelő egyetlen ilyen miatt egy egész szállítmányt visszaküldhetett volna (kötbér meg pluszmunka átnézni hogy van-e tesója a kis mutánsnak).

Netszamuráj 2016.08.10. 02:04:17

@nem várt fordulat: Kamuzik a csávó. Ki az az elmebeteg, aki nem a pénzért melózik a munkahelyén, pláne alkalmazottként? Aki azt mondja, hogy ő nem, az holnaptól ne vegye fel a fizetését, de ugyanúgy dolgozzon tovább.

gedeon2 2016.08.10. 02:50:31

"A cikk olvasása közben keresed a hibákat, már a szövegre, hanem a szöveget figyeled. Elvontam értelmezésben a pontok olvasása közben mindent megpróbálsz megcáfolni és megmagyarázni. Persze egy pontig ez egy ösztönös dolog, ami minden gondolkodó emberben munkálkodik. Akkor van probléma, ha meg sem próbálod a cikk lényegét megérteni."

Esküszöm, megpróbáltam megérteni, de például a fenti bekezdés első két mondatát többszöri olvasás után sem sikerült.

2016.08.10. 04:45:27

@Pan Modry: Azért megnézném hogy közalkalmazotti állásra te hogy alkudozol bért.
A Norbi meg egy fasz. Én is kezdem azt hinni hogy valami kényelmes állami munkahelyről irkálja ezt a sok baromságot. Mert ennyi ésszel mint ami neki van,kizárt hogy a kapitalistának kelljen egy komolyabb munkára.

2016.08.10. 04:47:39

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy túl sok értelme nincs is a bér után érdeklődni, mert hogy szinte mindenütt ugyanazt a bért fizetik egy adott szakmán belül.

2016.08.10. 05:00:40

A tartósan munka nélküliek pedig azok, akik nem akarnak zombikká válni a röhejes fizetésekért A szocializmusban ők voltak a KMK-sok. Ma csak simán tartós munkanélküliek.

kaleidos cope 2016.08.10. 05:28:52

@Szarvas Norbert:
az a sok baromság, amiket itt összeírkálsz biztos hogy nem visz előre senkit. és semmi köze a valósághoz. ha esetleg elolvasnád a kommenteket, valahogy egyik sem ért veled egyet. persze ebből levonhatod azt a következtetést is hogy egy meg nem értett zseni vagy, és akkor ez szinkronban lesz az összes többi következtetéseddel is.

TechTraining · http://it-blog.hu 2016.08.10. 05:50:41

"Tőlünk nyugatabbra minden álláshirdetés "mit kínálunk" rész szerves részét képezi a fizetés."

Nos, ez egy fontos pont. Tényleg nem elsődleges szempont a fizetés. Ha nem szereted a munkádat azt a fizetés sem teszi jobbá. De mindenkinek van egy igényszintje...étel,ital,ruházat,rezsi,lakhatás,szórakozás,hobbi,átlag autó, meg évi egy hosszabb nyaralás. Ez egy normális életszínvonal.

Ehhez az én igénylistámhoz itthon legalább diploma, két nyelv és/vagy alap napi 3-4 túlóra kell a munkahelyek túlnyomó többségénél. Ezzel szemben már mindenkinek vannak ismerősei, akik külföldön dolgoznak. A mosogató szint felett eggyel (amit megugrasz 2-3 hónap alatt) már úgy élnek, ahogy az előbbi listám mutatja, túlóra nincs (még hülyének is néz a főnök, hogy mit akarsz) és még olyan apróságokra is futja, mint évente 2-4 hét nyaralás külföldön.

Nekem volt egy nagyon jó munkahelyem...nem tudott sokat fizetni...de cserébe ha nem volt munka, hazaküldött és kifizette a ledolgozatlan órákat is...ha gondom volt, elengedett, elvitt kocsival, ha tudott akkor segített. S jó volt ott dolgozni. Szóval valamit valamiért.
Ugyanakkor a munkaerőhiánnyal küszködő cégek komoly része olyan feltételekért cserébe fizet olyan kis pénzeket amiről egy kicsit is tájékozott ember nem tudja eldönteni, hogy ők ennyire lenéznek vagy pedig tényleg azt hiszik, hogy tisztességes az ajánlatuk.

Pedig felnőtt egy olyan generáció, akiknek nem okoz problémát, hogy a világ másik felére menjen dolgozni. S amikor látják, hogy tíz- százmilliók repkednek, új villa, új autók, az egész főnökség nyaral, miközben az ő fizetése havi 2 ezer forinttal növekedett és a külföldi ismerősei fele annyi munkából jobban élnek, akkor azt mondja, hogy "sorry, csomagolok és megyek".

Nzoltan 2016.08.10. 05:52:51

Olyan pont miért nincs, hogy "-soha nem voltam munkanélküli" ? Olyan is van. Nem is kevés. Az ismerősi köröm legalább harmada ide tartozik.

Nzoltan 2016.08.10. 05:54:13

@Igazsagoszto buldog seriff: Olyan nincs, hogy nem számít a fizetés. A jót is meg lehet szokni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 06:04:07

Ez egy agancsos fasz firkálmánya.
Nyolc+ éve nincs munkám. Olyan foglalkozásom volt különösebb hátszél nélkül, amihez egyetemi diploma kellett volna. Több mint húsz éven át.
A munkámra sok panasz nem volt, max. annyi, hogy nem jártam a többiekkel bilizni, csapatépíteni. Kött egy fasz főnöknek, majd egy még nagyobb fasz kisebb főnöknek, hagytam a picsába az egészet. Egy éven át kerestem munkát, de a húsz év tapasztalat (elég komoly környezetben, feladatokkal) senkit sem érdekelt. Egy darabig ingyen is dolgoztam volna, ha értelmes feladatot adnak. Ilyen sem volt (GNU projektek nem az én viláhom). Most már magasról leszarom. De minfennek semmi köze ahhoz a sok fassághoz, amit agancsosunk összehordott.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 06:05:56

@Nzoltan: de van. Volt annyi tartalékom, hogy merő hobbiból brdzálltam volna bármi engem is érdeklő melóba ingyen is. Csak értelme legyen.

koprofágia 2016.08.10. 06:31:54

Akinek az a kerdes, hogy tizenotodiken, vagy huszadikan fogy el a a fizetese, annak igenis nagyon fontos, hogy mennyit kereshet az uj munkahelyen.
Nyilvan a 400 es a 450 netto kozott mar egyszerubb kulso tenyezok alapjan valasztani.
A motivaltsag is erdekes kerdes. Ha egy grafikus, vagy programozo nem motivalt,az tenyleg gaz.
Ha egy arufeltoltoi, vagy penztarosi allasra jelentkezve megkerdezi a munkaugyis, hogy miert akarsz a cegnel dolgozni,akkor mar nehez lenyelni az "anyadert" valaszt.

Jehuda 2016.08.10. 06:40:26

Ez az írás azt a helytelen magyar mentalitást tükrözi, miszerint a munkaerőnek nincs ára, örülj, ha ingyen dolgozhatsz. Ezen túlmenően kívánom neki, hogy ilyen sok tudással felvértezve 62 évesen próbáljon meg kvalitásainak megfelelő munkát találni. Aki pedig igyekszik helyesen írni, nem nyelvtannáci, hanem igényes ember.

Jossarian 2016.08.10. 06:41:59

Ritka az ilyen, de a poszt minden szavaval egyetertek.

para_noir 2016.08.10. 07:15:08

Az a helyzet Norbert, hogy amikor olyanról írsz, amihez van közöd, akkor egészen korrekt dolgok születnek, a DH-s posztod kifejezetten jó volt, de amikor elkezdesz okoskodni olyanban, amihez láthatóan lövésed sincs, akkor ovis szintű, tök kínos marhaságokat írsz, mint a nyaralós, egészségesen étkezős posztjaid, meg ez, ami eddig a legszarabb bejegyzésed. Teljesen világtalan, naiv módon állsz a dologhoz, az meg rém ciki, hogy a nyelvtannáculással jössz, nyilván mert a helyesírásod pocsék, és így keresel önigazolást. A nyelvi önkifejezés képessége a legalapvetőbb emberi képesség, a helyesírás pedig ennek az írott vetülete, szóval aki önként lép ki nagy grémium elé az írásaival, de nem tud helyesen írni, ugyanakkor felesleges perfekcionizmusnak állítja be a helyesírást, hát az szánnivalóan gyarló. Nyilván gyári melóstól senki nem vár el ilyen képességeket, de te fehérgalléros munkákról írsz, ezen a szinten pedig konkrét fogyatékosság a normális helyesírás hiánya, a legtöbb helyen a nyelvtanilag hibás CV alapból kizáró ok, nagyon helyesen, hisz hogy fog ügyfelekkel, üzletfelekkel, kollégákkal kommunikálni az, aki írni sem tud helyesen? A rossz helyesírás mindig alacsony szintű tanultságot, gyenge képességeket, és alacsony intelligenciát tükröz. Magadat égeted az ilyen kinyilatkoztatásokkal.

ö...mikó? 2016.08.10. 07:31:53

Alapvetően jó és igazságokat tartalmaz a cikk, csak az utolsó pontot kihagyhattad volna. A helyes nyelvhasználat fontos. B@zdmeg, ez az anyanyelved, tanuld meg használni! És amilyen frusztráltan ezt előadod, én téged nem vennélek fel.

ö...mikó? 2016.08.10. 07:39:25

@Jottó: :D kurva jó! Mateknáci :D

alfabela2 2016.08.10. 07:58:30

"Nagyon sok állásbörzén voltam kiállítóként, több ezer embert felvételiztettem."
Ja, nalunk is volt verprofi HR-es. Ki is valasztotta azokat, akik tudtak meetingelni, milestonozni, projektezni, meg networkingelni. Csak egy dolgot nem tudtak: dolgozni :)
Nemelyik akkora kaoszt hagyott maga utan, hogy honapokig tartott eltakaritani.

Szoval nem birod a perfekcionistakat? Akkor nem birod azokat, akik jobban dolgoznak nalad? :-)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 08:02:11

@para_noir: diszgráfia, diszlexia, gyengénlátó... közel sem biztos, hogy műveletlenségva kiváltó ok...

Volt/van egy Johannes nicken író úriember. Sokáig normálisan írt, majd egyre durvább helyesírási hibákat vézltett. Állítólag durván romlani kezdett a látása. Sokáig nem hittem el. Mióta az enyém is rohamosan romlik, én is látom, milyen durva hibákat követek ek pusztán azért, mert visszaolvasva sem veszem észre őket.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.08.10. 08:21:44

Nem csalódtam a blogban, továbbra is 100%, hogy nem veszem igénybe a szerző szolgáltatásait.
Szerencsére persze még nincs cenzúra itt - a múltkor felbosszantott amikor a másik hozzánemértő kollega, Security Sztív, -valamilyen István, biztonsági őr- biztos rákattintotok néha véletlenül, egyszerűen szó nélkül törölte az amúgy eléggé építő jellegű kommentemet, ami persze komoly kritikával illette a cikk tartalmi részét.
Bű... sírok picit.
Szóval örüljünk amíg nincs cenzúra és kifejezhetjük nemtetszésünket a poszternek! Elvégre ő maga írta, az érett személyiség érti a kritikát.

mildi 2016.08.10. 08:23:26

a helyesírásod tleg kritikán aluli :) annyi baj legyen.
a nagyobb baj, hogy vmi elvarázsolt álomvilágban élsz, és nem veszed észre magad körül a valóságot. amit itt te leírsz, az max amcsi filmekben, meg pár multi légkondis irodájában igaz.

DonTintoretto 2016.08.10. 08:28:58

2. Hagyjuk már a hülyeséget. Kulturáltabb helyeken már a hirdetésbe odaírják a fizetési sávot. Ha nem passzolnak az elvárásaink, mi a bánatért lopnánk egymás idejét? Magyarországon a legtöbb helyen ebben is megy a sunyiság.

De hogy pozitív példát is mondjuk az egyik magyar gyöngyhalász cég oldalán minden egyes álláshirdetéshez oda van írva a fizetési sáv. Respect.

para_noir 2016.08.10. 08:34:52

@Hóhér az utolsó barátod: ez jogos, de a poszter tudtommal jól lát, ha pedig valaki gazdasági szakértőként, megmondóemberként szeretne tündökölni, és sajnos diszfunkcionális, akkor fizessen posztonként egy ezrest egy magyar szakos egyetemistának, hogy lektorálja az írásokat nyelvileg, mert ez így roppant kínos, és az esetleges valós hozzáértést is kinullázza a tanulatlan kubikosra valló íráskészség. Ez így teljes dilettantizmus.

Lángharcos 2016.08.10. 08:35:49

"A cégek pedig egyértelműen a profitot akarják." - ehhez képest rossz az a munkavállaló, aki egyértelműen fizetést akar :D

para_noir 2016.08.10. 08:37:10

@mildi: nekem is ez jutott eszembe, a poszt gondolatisága a tizenkettő egy tucat amerikai tanácsadó könyvek színvonalát hozza, életidegen, torz felvetésekkel.

chrisred 2016.08.10. 08:41:15

@Szarvas Norbert: A fenntartható fejlődés nem a kapitalizmus variációja, hanem annak a meghaladása. A kapitalizmus a szűkösség elvére épülő versenyközpontú gazdasági doktrína, ami szerint a fejlődés abból származik, hogy a versenyben mindig vannak nyertesek és vesztesek, és mindenki a nyertesek közé akar tartozni. A fenntartható fejlődés szisztémája nem igényli ezt az alapfelállást, sőt, alapvetően kritizálja.

bontottcsirke 2016.08.10. 08:44:20

A kapitalizmust pontosan azért találták ki, hogy profitot nyerjenek, így hát az

első pont: nettó hülyeség. Hány profi pedagógust láttam már fogak nélkül, mert nem tellett rá, pedig a szakma "kiemelhette" volna anyagilag. És ez igaz sok más szakmára is. Tehát pontosan a fizetés fogja motiválni az embereket és az esetleges szakmai fejlődés, nem pedig fordítva.

második pont: az elsőben megválaszoltam.

harmadik: a kapitalizmus egy szükséges rossz, ne kelljen már tapsikolni kötelezően, ha az embernek nem a munka és a profit az élete. Nyilván vannak benne motiváló eszköztárak, de be kell látni, hogy az élet sok esetben alkati dolog, nem mindenki fog odaszarni az élvezettől az állandó növekedés láttán.

negyedik: egyre többen fogják szükséges rossznak megítélni, mert akinek nem a hobbija a munkája, sajnálni fogja rá az időt, mert ennyi erővel mást is lehet csinálni, pláne, ha nem fizetik meg rendesen.

ötödik: a modern világ ránk erőlteti a felületes kommunikációt, ami sajnos hozzátesz az amúgy is sokszor hibás nyelvi kifejezésünkhöz, ami a mindennapi életben nem nagy hátrány, mert megértem a "kaphatnák kenyeret-e" típusú mondatokat is, de egy jogi szövegben vagy egy intézkedési tervben komoly hibákat lehet véteni. Emellett soha nem ítéltem meg hibának, ha az emberek mások számára "fölösleges" dolgokat is tudnak. A nyelvtannácinak pedig a normális megnevezése a 'tudálékos', mint amilyen a cikkíró is.

midnight coder 2016.08.10. 08:58:10

"1.Lélektelen zsoldosok"
Egy idő után mindenki kiég. Az persze fontos, hogy lehetőleg olyan szakmát válasszunk, ahol legalább az elején nagyon lelkesek vagyunk, később a profizmus kompenzálja a kiégést, és létrejön az a cinikus, lusta szaki aki azonban két mozdulattal többet csinál mint a lelkes kezdő egy hét alatt. Persze ez is szakmától függ, mert ez mondjuk igaz lehet egy kreatív szakmában, de egy darabbérben dolgozó szakira már nem.

"2.Az első két szempont a fizetés és a szabadság"
Igen, elég kevesen vannak az országban, ahol ez a két szempont elhanyagolható tényező. Különösen az első - a második jó esetben megvan, ha nincs akkor már tényleg nagyon gáz a munkahely. A normális cégnek szintén érdeke, hogy a munkavállaló regenerálódjon. Szerencsésebb szakmáknál azért fontos a szakmai fejlődés, a munkahelyi légkör, az utazás hossza a lakás és a munkahely között.
Ami viszont káros, azok a nyugatról átvett "csapatépítő tréningek", na ezt szívből utálja szinte mindenki, különösen ha szabadidőből megy.

"3.A kapitalizmust elutasítják"
A kapitalizmust nem elutasítani kell, hanem tudomásul venni.

"4.A munkát szükségszerűen rossznak ítélik meg"
Ez attól függ, mennyire vagy kiégve, illetve hogy milyen a munka. Nehezen tudom elképzelni az elhivatott TESCO árufeltöltőt.

"5.Nyelvtannácizmus jellemzi őket"
Ha valaki HR-esként még helyesen írni sem tud a saját anyanyelvén, az tényleg gáz. Különösen, ha a munkavállalótól az egy-két idegen nyelv ismeretét is elvárják olyan helyen is, ahol az életben nem kell küföldivel kommunikálni.

Jossarian 2016.08.10. 09:05:32

@ö...mikó?: Tudom, ezert is elek maskent, mas szinvonalon mint a tobbseg. Nem ragoznam tovabb, a posztoloval szerettem volna tudatni, hogy vannak paran (kevesen) akik meg is ertik amit leirt.

sure_shot 2016.08.10. 09:08:13

Légy a kutyák királya, nem királyok kutyája!^^

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 09:23:41

@para_noir: nem a poszterre vonatkozott, hanem pl. a CV-kben előforduló hibákra. Egyébként nézd meg az első hozzászólásomat, mennyi hiba van benne! Szar a droidos billentyűzet, soxor más betűt ír, mint amire pöccinteni véltem. Alig érthető az eredmény.

para_noir 2016.08.10. 09:27:44

@Hóhér az utolsó barátod: azért ez más, telefonról én is ékezet nélkül gépelek, ráadásul most gipszben van az egyik kezem, sokat ütök mellé, és nem mindig javítom, mert fárasztó. De a posztoló posztot ír, nem kommentet, más műfaj, kommentes rossz helyesírásért sose szóltam senkinek, nem is illik, az sima beszélgetés, egy blogposzt viszont már kvázi publicisztika, nyilvános felszólalás, ott legyen már igény a nyelvhelyességre.

koprofágia 2016.08.10. 09:28:54

@para_noir:
" A rossz helyesírás mindig alacsony szintű tanultságot, gyenge képességeket, és alacsony intelligenciát tükröz. "
Ez kb. a "minden arab terrorista" szintjen van.
Nagyon ritkan olvasni ekkora baromsagot.

para_noir 2016.08.10. 09:30:53

@koprofágia: az ellenérved pedig az, hogy....?:

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 09:40:47

@para_noir: még1x: nem a prosztolót védem, csak az önéletrajzban hibákat vétő emberek hibáira adtam egy lehetséges magyarázatot. :)

koprofágia 2016.08.10. 09:41:10

@para_noir:
Annyira tavol all a valosagtol, hogy nem erzem szuksegesnek cafolni.
Kb. olyan,mintha megkernel ra, hogy bizonyitsam be,nem kek a fu es zold az eg.

www.azirastukreben.hu/az-intelligencia-7-tipusa

tnsnames.ora 2016.08.10. 09:41:54

Azt hiszem értem és megértem/elfogadom a posztszerzői szándékot, de mindevvel együtt is azt gondolom az éremnek mindez csak az egyik oldala.

A másik oldal/aspektus a létharc egyénileg is, társadalmilag is. Felteszem a költői kérdést, némi extrapoláció után, hogy ma Magyarországon mennyire szól az élet arról (tömeges léptékben) , hogy a hobbinkból élünk avagy létharc során túlélni próbálunk, akár hónapról hónapra. Ennek extra-koncetrált szélsőpontja a korrupcióval dúsított minimálbér-közeli közmunka (szvsz).

Azt gondolom egyre inkább feltűnő: globális szinten egyre kevesebb ember kell ugyanazon teljesítmény felmutatásához. Közkeletű szám, hogy a népesség 20%-a el tudná tartani a teljes népességet. Minap egy fószer a háromnapos munkahétről elmélkedett (index szerint). De számomra idetartozik az alapjövedelem problémafelvetési kérdésköre is.

Emiatt (fentiek miatt is), egyre nagyobb a prés (céges és egyéni szinteken egyaránt). Sokkal több minden kell, sokkal nagyobb amortizációval/alkalmazkodási elvárással, sokkal pörgösebben, közel nem arányos jöveledelemnövekedéssel. Régen volt nyelvvizsgapótlék, ma már alapelvárás például az idegen nyelv tudása. Egyre inkább a zsenik tudják a lépést tartani és egyre jobban szakad le a plebs.

Mivel egyre jobban facsarnak ki minket (mindenki), így egyre gyorsabban használódunk el. Carpe Diem! Mennyit ér például egy 50 éves informatikus? (Egyéb, életkoron felüli egyéb diszkriminációkról ne is essék szó).
Sokkal nehezebb/fáradságosabb igazságosabb/értelmesebb/egészségesebb/perspektivikusabb munkaszervezéssel dolgozni, mint a legfiatalabb és legerősebbeket gyorsan leamortizálni (pár igazgyöngy/tüzes víz korrupciójával). Ugye nem kérdés, hogy a kapitalizmus melyiket támogatja.

Én azt gondolom a (bizalmi) "országindex" is nagyon fontos. Nem mindegy, hogy társadalmilag jó-e a légkör avagy "sz*rban a haza" vesz minket körül. Értelmezésemben ez az aspektus is a létharc-feelinget hangsúlyozza (nálunk).

Egyébként, így jó néhány blogposzt elolvasása után, alapvetően jó a blog, gratula... :)

2016.08.10. 09:48:48

@tnsnames.ora: Csak ahogy írta valaki fentebb.
Köze nincs a valósághoz. Norbi valami rózsaszín szemüvegen keresztül nézi amit néz. És ez alapján írja a scifi bejegyzéseit amivel nem is lenne baj, ha oda írná hogy KITALÁLT TÖRTÉNET_!:)

Szarvas Norbert 2016.08.10. 10:05:02

@Diorella Queen:

Kérlek oszd meg velünk, hogy szerinted mi a "valóság"?

Illetve azt is, hogy mit tanácsolnál azoknak az embereknek, akik hónapok, évek óta nem találnak munkát?

Szarvas Norbert 2016.08.10. 10:05:39

@tnsnames.ora:

"Egyébként, így jó néhány blogposzt elolvasása után, alapvetően jó a blog, gratula... :)
"

Danke sehr:)

Megkérdezhetem, hogy nálad melyik a top 3 blog, ami a legjobbnak tartasz?

eMJe 2016.08.10. 10:07:56

Gondoltam, hogy azzal a kérdéssel indítom a gondolatmenetem, hogy dolgoztál-e már valaha életedben, de azt írtad, igen. Így kevésbé lehet megbocsátani ezt a halom sületlenséget. Nyilván a szemszögemből, és gondolom általánosságokat próbáltál meg felvonultatni a szempontoknál, de
sajnos volt olyan időszakom, hogy másfél évig voltam munkanélküli
és nem jókedvemből. A jelenlegi tendencia sem túl biztató, hiába mennek az emberek külföldre. Manapság már inkább csak műszakvezetői hirdetéseket olvasok, a magasabb szinteket már nem is. Akik ma vezetők, azok javarészt nem vezetők. Vagy nyerték, ritkább esetben szakmai tapasztalat alapján (nem vezetői szakmai tapasztalat) kapták meg. Tudod, Mo-n még nagyon nincs kultúrája ennek, nem véletlen :)
Amúgy meg hiába gondolkodok hosszú távon, képzem magam, még most is hosszú távban gondolkodni, arra csak pislogás van. Elvárás? Lehetőleg rugdosd az embereid, képzés minek, motiválás minek, elég az a kicsi mozgóbér és / vagy cafeteria. Fluktuáció így messze nem nulla. A lelkesedésemmel pedig nincs baj, de könnyen ki tudok az ilyen helyeken égni, mert sajnos fogalmuk sincs, mit kellene tenni. Persze lehet csodálkozni, hogy a termelékenység meg miért annyi, amennyi.
A másik kedvenc, amikor látják, hogy tudsz és akarsz, akkor elég veszélyes vagy :)
No, a következő posztod jöhet a hülye kiválasztásokról, hatalomféltő vezetőkről, elégtelen környezetről.
Egyébként tudom, én vagyok a hülye, mert nem tetszik a mentalitás, valószínűleg fordítva sem, csak én nem 1-2 évben gondolkozom. Amilyen vállalati kultúra van, az meg kb ezt feltételezi, ami megmenti ezeket a cégeket még jelenleg, hogy van 100 ember a helyükre. Még, de egyre kevesebb. Egyre nagyobb is a sírás, hogy nincs ember :D

igazi hős 2016.08.10. 10:09:06

@HK417: Jaj, szegénykém, állásinterjún tiportak a lelkedbe, vagy a csajod lépett le egy HR-essel, hogy ennyire frusztrál téged?

@poszt: Az, hogy nem a munka, hanem a család az első, nem jelenti, hogy lélektelen zsoldos lennél, hanem, hogy értelmes értékrended van. Ha egy főnöknek van esze, akkor ezt értékeli.

2016.08.10. 10:12:21

@Szarvas Norbert: Nem azt hogy a bérre rá se kérdezzen vagy hogy arra úgy kérdezzen rá, mint ha valami szégyellni való dolog lenne.
A tanács az lenne, hogy mindenki kizárólag olyan munkát végezzen, amiben vagy;
1- örömét leli mert a hobbija is egyben ( ebben az esetben valóban nem túl sokat számít a bér)
2- csak olyan bérért vállalja, ami megvigasztalja, hogy nem olyan munkát végez amit szívből szeretne. Az emberek 90%-a ez a kategória.
3- Bármi áron törekedni kell arra hogy olyan munkát végezzünk amibe nem betegszünk bele. Ez viszont már saját tapasztalat.
4- Ha nem olyan munkát végzünk akkor életbe lép a 2 pont, továbbá legalább hobbiként válasszunk olyan munkát, amiben örömünket leljük.Így kiegyensúlyozódik a belső mérlegünk. Ez is tapasztalat.
Valami ilyesmi reálisabb lett volna Norbi.

igazi hős 2016.08.10. 10:15:17

@Jottó: "mateknáci.. ja, olyan nincs is..kár.." Hogyne lennénk, csak kevesebb a munkánk :-)

igazi hős 2016.08.10. 10:18:06

@excopp: A grammarnazi egyidős az internettel, egyesek szerint már a Useneten is ők voltak az alapítók utáni első lények. :-D

Boka1 2016.08.10. 10:24:46

@Diorella Queen:

Hát igen. Ha valaki utálja a munkáját és szarul keres, akkor már inkább válasszon olyan munkát, amit szeret és szarul fizetnek. Onnan lehet fejlődni. Szerintem a magas és az alacsony jövedelem is csak választás kérdése, nem a körülmények alakulása ( saját tapasztalat).

2016.08.10. 10:27:13

@Boka1: Őőőő a vatera jelenleg elég szarul fizet, de legalább szeretem.:)

2016.08.10. 10:28:10

Kár hogy még annyit sem lehet megkeresni vele, mint amennyit azorbán amúgy megengedne.DDD

2016.08.10. 10:33:53

@Szarvas Norbert: "A blgoot azért írom, hogy közöljek valamit. Attól, mert elütök egy-két karaktert még értelmezhető lesz a szöveg."

Ám ha nem írsz helyesen, ugyanúgy rossz benyomást keltesz, mint a nyelvtannáci, és ez semmivel sem jobb, mint az a következtetés, amit a nyelvtannácikról hoztál.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.08.10. 10:39:47

"A tartósan sikertelen álláskeresők, munkanélküliek jellemzően a munkában képtelenek megtalálni az egyensúlyt és a boldogságot." --- a sok sületlenség között ez volt az egyetlen, amit képtelen vagyok szó nélkül mgállni. A munkában nem egyensúly, meg boldogság kell, hanem hatékonyság. Ha emellett egyensúly, meg boldogság is van, az tökjó. Viszont ennek semmi köze a munkanélküliséghez, sem egyéni, sem rendszerszinten. Munkanélküli az lesz, akinek megszűnik a munkaviszonya, és ennek lehetnek gazdasági és személyes okai is. Aki álláskereső, az meg egyáltalán nem biztos, hogy munkanélküli, mert munkaviszonyban állók is szoktak állást keresni. Pont azért, mert boldogtalanok a munkában. De ezek az álláskeresők előbb-utóbb találnak állást, azaz sikeresek az álláskeresésben, ellentétben az állításoddal.
Ha egy álláskereső sikertelen, akkor ott az álláskeresési módszerben keresendő a probléma. Ami javítható, tanulható.

2016.08.10. 10:43:30

@alfabela2: "Szoval nem birod a perfekcionistakat? Akkor nem birod azokat, akik jobban dolgoznak nalad? :-) "

A perfekcionizmus, maximalizmus önértékelési problémákra utal, nem valószínű, hogy ilyen munkaerőből akarnál csapatot építeni magadnak. :-)

nanemondd 2016.08.10. 10:45:00

Ket dolog:
1, Aki banannal fizet, majmot kap. Nem tul bonyolult.
2, Ha a fonokod lennek es megtudnam, hogy azert utasitottal el valakit, mert kijavitott az interjun, ugy basznalak ki, mint macskat szarni.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.08.10. 10:45:05

@trev: De olyanokból akarunk-e csapatot, akiknek a középszar is megfelel? :)

koprofágia 2016.08.10. 10:52:38

@jobangel:
A legtobben azert keresnek,kerestek itthon sokaig munkat, mert nincs diploma,vagy relevans kozepfoku vegzettseg.
Ez onmagaban nem lenne gond,mert azert a munkakorok nagyresze betanulhato.
A gond az,hogy az ilyen allasokat nem hirdetik meg!

Ket veglet van :
- aprohirdetesek : nagyon rovid, a legtobbszor nemhogy a fizetes,de meg a feladat sincs benne. "Irodai munkara keresunk noi munkaerot.Fenykepes oneletrajzot ide kerjuk" (tudom,hogy tobb ponton is torvenytelen,de ez az altalanos)
- profession,jobline es tarsai : 90 szalekban diplomas,targyalokepes angolos, specialis vegezettseget igenylo allasok.

2016.08.10. 10:57:03

@jobangel: Nyilván nem, de nem is erre gondoltam. Hanem olyanokra, akik a tökéletességre törekvés mellett/miatt nem mernek hibázni, rettegnek tőle, ezért hiányzik belőlük a vállalkozószellem és a saját hibák feldolgozásának képessége (és persze javíthatósága). Az ilyen munkaerő egy merev görcs, és mivel az egész több, mint a részek összege, sokkal hamarabb vállalkoznék rá középszar-célkitűzőkkel, mint perfekcionistákkal. :-) Amúgy meg ne keverjük ezeket a kategóriákat, a hibázástól való félelem hiánya nem azonos a középszerű vagy 'minden mindegy' motiváltsággal.

para_noir 2016.08.10. 11:01:38

@koprofágia: atyaég, képes voltál egy grafológiás oldallal bizonyítani??? Hát asszem tényleg nincs miről beszélnünk :))))))))))))))))))))))))))))))))

para_noir 2016.08.10. 11:02:47

@Szarvas Norbert: hát nem azt, hogy nem baj, hogy nem tudsz helyesen írni....

Jazo 2016.08.10. 11:03:12

Lehet, hogy van némi tapasztalatod az álláskeresők halmazának egy nagyon kicsi szeletéről, de az statisztikailag nem minta. Nagyjából annyi értelme van, mint a magyar átlagbér statisztikához csak a Parlament üléstermében kérdezni az adatokat.

Nagyon nem mindegy, hogy hol él az a munkanélküli, akiről prekoncepciót gyártasz. A fővárosban vagy mondjuk Győrben talán lehet mondani, hogy csak az nem talál munkát, aki nem akar, de hidd el, hogy az ország legtöbb régiójában te se találnál munkát, vagy "találnál", de nem fogadnád el. Tudom, nehéz kilépni a saját cipődből, a saját világodból és megérteni másokat, de ha nem tudod megtenni, ne általánosíts.

koprofágia 2016.08.10. 11:18:17

@para_noir:
Nalad amerhetetlen butasag iszonyatos egoval, es rengeteg rosszindulattul tarsul.
Tenyleg nincs.

para_noir 2016.08.10. 11:23:32

@koprofágia: rosszindulat nincs bennem, az áltudományos marhaságokat kinevetem.

tnsnames.ora 2016.08.10. 11:31:30

@Szarvas Norbert: Próbáltam válaszolni, de a linkek miatt(?) megette a kommentemet a blogmotor.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 11:44:52

Ez egy fantasztikus onjellemzes volt! Marketingszagu fantasztikus szar poszt.
Tehat:
1. Keptelen vagy elviselni ha masok ramutatnak a hibaidra
2. Ne legyenek elvarasaik a munkavallalonak, kiveve ha azok nem egyeznek meg a "kapitalista" kizsakmanyolassal (lasd ne legyen fontos a fizetes es szabadsag)
3. Fejlodesre keptelen vagy, nem elsz a lehetoseggel hogy tovabbfejleszd a hianyossagaid, legyenek azok akar a helyesirassal kapcsolatosak
4. A tokeletessegre valo torekves neked hiba es hatrany

Na TEGED tutira nem vennelek fel. Valaszolnod szuksegtelen, mert a posztod alapjan, mivel egy sertodekeny pitianer kivagyi alak vagy, elore boritekolhato, hogy nem is erted mirol irok itt, de legalabb jol megsertodsz rajta.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 11:46:51

@jobangel: Igen, de te profi vagy, ez a Szarva gyerek meg egy kibaszott zseni MINDEN temaban, legyen az penzugy, marketing, HR, IT, BARMI.

Untermensch4 2016.08.10. 11:48:24

@igazi hős: Ez most egy tipp részemről: HK417-et sztem az "frusztrálja" (a te szóhasználatoddal) hogy van összehasonlítási alapja két országról is, eléggé nagy rálátással több szakterületre.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 11:53:07

@Szelid sunmalac: Termeszetesen nem a nevevel akartam tragarkodni, szimplan elutes. SzarvaS akart lenni.

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 12:01:04

nekem magyarázza már el valaki, hogy hogy a viharba lehet valaki egy-másfél-két évig munkanélküli? mit csinál ez idő alatt? nyilván nem otthon ül a tévé előtt, mert akkor két hónap után éhen halna/ lekapcsolnák a villanyt/ kidobnák az albérletből, stb. szóval valamiből fizeti a számláit és lakhatását meg az élelmet, de miből, ha nincs munkája?
így ha jobban felgöngyölítem ezt a gondolatmenetemet, akkor az jön ki, hogy ezeknek az embereknek a nagy része nem munkanélküli, hanem inkább eltartott, mert valaki más fizeti a megélhetését, legyen az férj, feleség, gyerek vagy szülő.
van mondjuk olyan is, hogy előtte jó sokat félretett vagy kapott egy csinos végkielégítést, akkor mondjuk érthető hogy miből éldegél.
de ez nekem akkor is felfoghatatlan, hogy valaki éveken át munkanélküli, mert nem talál munkát.
nekem ha bármikor úgy alakulna az életem hogy megszűnik a munkahelyem és nincs semmi lehetőség a szakmámban, akkor csinálok egy targoncás jogsit és Nyugat Magyarországon kb válogathatok a munkahelyek közt. vagy egy C+E jogsit és irány egy random fuvarozócég. vagy taxizni. vagy biciklisfutárnak. vagy árufeltöltőnek bármelyik hipermarketbe, épp munkaerőhiánnyal küzdenek, ezzel van tele a sajtó. vagy itt a nyár, lehet menni a földekre idénymunkásnak, nem fognak elhajtani.
mondjuk szarabb a helyzet ha valaki testi fogyatékos vagy mozgáskorlátozott, de egyrészt ez a munkanélküliek elég kis része csak, másrészt a multik szeretik őket, mert kurvasok támogatást kapnak az államtól minden egyes korlátozott képességű munkavállaló után.

NINCS OLYAN HOGY GÁZ MUNKA, SZINTE BÁRMILYEN MUNKA JOBB ANNÁL, HA NINCS MUNKÁD!

ezt kénytelen voltam csupa nagy betűvel leírni, mert sokaknak biztos újdonság.

és most várom a gyűlöletkommenteket, azt mindenképp hozzátok fel, hogy nem használok mondat elején nagy betűket :)

Orban VikTROLL 2016.08.10. 12:04:54

Jo ez a mateknaci kifejezes.

6x6 = 13
17+2 = 31
35-7= 15
(csak tesztelni akarom vannak e itt mateknacik :))

Szelid sunmalac 2016.08.10. 12:05:34

@Herbert Putzenschramm: Nincsgyuloletkomment. Szimplan csak valoszinuleg tul fiatal es tapasztalatlan vagy. Az otvenen felulieket ugyansi sehol nem alkalmazzak szivesen es kepsitestol, rugalmassagtol, nyelvtudastol, tapasztalattol fuggetlenul is neheznek panka allast, akkor is, ha nem valgotanak. Remeljuk nem kell megtapasztalnod.

para_noir 2016.08.10. 12:12:04

@Herbert Putzenschramm: igazad van. Voltam én is melótlan 8 hónapig, de az akkori barátnőm (nem szépfiú voltam, egy akkor már 6 éves kapcsolat volt) nagyon jól keresett, plusz éppen lakást újítottunk fel, így kapóra is jött, hogy ráérek intézkedni, felügyelni, nem jelentett problémát. Ha kenyérgondjaim lettek volna, elmentem volna hórukkolni, krumplit sütni, takarítani, ilyesmit egy héten belül találni bármikor. A mostani barátnőm közel egy évig volt melótlan, de most meg én tudtam simán fedezni minden költséget, és nem akartam, hogy krumplit süssön. Vészhelyzetben viszont mindig van meló, csak esetleg szar, és rosszul fizet. De van.

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 12:16:26

@Szelid sunmalac: az tény hogy a 30 évemmel fiatal vagyok, de szerintem nem is feltétlen a kor, hanem a hozzáállás számít sokaknál. én már/még a sokat emlegetett Y generációnak vagyok a sarja, én nem a Kádár rendszerben nőttem fel, ahol elhitették az értelmetlen munkát végző emberekkel, hogy értelmes amit csinálnak.
a másik baj pedig az volt, hogy azt látták, hogy valaki tökmindegy mit és hogyan csinál: minél régebb óta van a cégnél/ gyárban/ hivatalban, annál többet keres és annál magasabb a beosztása.
én azt láttam/látom a mai napig, hogy aki dolgozni akar, az dolgozik is. és amúgy én is már előre félek a következő generációtól, mert egyre fiatalabbak jönnek egyre jobb pozíciókba, és nem szégyellem beismerni, hogy pl. 25 évesen sokkal jobbak, mint én voltam 25 évesen.
szintén emiatt is szenved a régebbi generáció, mert ugyanazt csinálta 20 éven keresztül, ami szakmailag semennyivel nem vitte előre, és most kénytelen rájönni, hogy elhaladt felette az idő. nem azért mert 40-50 éves, hanem mert szakmailag egy burokban élt

Szelid sunmalac 2016.08.10. 12:16:29

@calen: Szerinted ez a cikk tenyleg komolyan veheto? Amiben ezt irja egy elvileg IT-s szakember: "az utolsó fordulóig el nem jutókéban az implementáció, rendszer, analízis, modell és hasonló társaik voltak túlnyomó többségben"

Konyorgom! Ha valaki projekmenedzserkent dolgozik es specialisan mondjuk SAP implementaciokon, akkor megis mi a lofaszt irjon?!

Szelid sunmalac 2016.08.10. 12:18:58

@Herbert Putzenschramm: No, akkor megegyszer: amike leirsz, azok szepen hangzanak, csak eppen nem igaz es nem ettol fugg. Egeszen pontosan onnan tudom, hogy korulottem jo par ember csuszott bele ebbe a szituba. Olyanok is, akik 50 evesen szereztek diplomat, mentek el liftkarbantartosegednek vezetoi pozicio elvesztese utan, Mo.-rol kulfoldre.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.08.10. 12:36:35

@Herbert Putzenschramm: Úgy lesz sokáig munkanélküli, hogy az elején még remél, aztán meg már csak dafke sem adja alább. Derogál a kétkezi munka, vagy ha nem is derogálna, mit szól a szomszéd/a család/a párom, ha a teszkóban leszek pénztáros, tejóég. Nemrég írtam cikket, hogy egyik hiba, ami miatt 19 hónap az átlagos álláskeresési idő, hogy nem hajlandók alábbadni, hát ne tudd meg mit kaptam :) mindenesetre nem győztek meg arról, hogy 0 Ft-nál nem jobb a nettó 90 ezres vacak munka is.

Untermensch4 2016.08.10. 12:43:58

@Szarvas Norbert: A "valóság"-ban tényleg nagyon más. Azért fikáznak itt téged sokan most mert az előadásmódod túlzottan emlékeztet az olyan k-európai "vezetőkre" akik szerint az egyre magasabb létrafok arányosan azt jelenti hogy egyre több munkát és felelősséget rá lehet tolni a beosztottakra, a főnök meg egyre több pénzt kap, mer'nekiazjár. A vicces hogy az általad a posztban kritizált emberhalmaz egy része is ilyesfajta személyiség csak a tápláléklánc alján tudja hogy ha mindenki ilyen mint ő akkor neki nagyon sokáig biztos nagyon rossz lesz, idővel talán eléggé fel tudja taposni magát és lenyomni másokat hogy megkaphassa végre ami "jár" (szerinte).
Fentebb vki írta hogy aki banánnal fizet, majmot kap. Van hogy az ember időnként szeret majomkodni a móka kedvéért de kevés az olyan torz humorú vagy egyéb mentális torzulású ember aki eközben diszkréten éhenhalna egyedül vagy családostól.
Így belegondolva nekem is volt több mint másfél éves munkanélküli periódusom. Ebből nagyjából egy év saját hiba mert a kitűzött képzésre nagyon amatőr módon elb@sztam a jelentkezésemet. Na ilyen esetekben kell a depresszív magyaros önsajnálat helyett tovább menni arrafelé amerre a célt sejted. Mivel nem panaszkodósan hanem öniróniával mint vicces sztorit mesélgettem időnként milyen béna voltam, egyszer csodák-csodája egy helyen belebotlottam egy ugyanolyan csak jobb képzésbe mint amit elbambultam. Pár hónapig ugyan normális kaja egy-egy hétvégi családi ebéd volt, hétköznap meg zacskós leves, tea, marék szaloncukor (a "valóságban" azt kell enni aminek van talán elegendő tápértéke és kellőképp olcsó ha csak kicsi a keret; úgy fogtam fel hogy gyerekként mindig szerettem volna sok szaloncukrot enni, ilyen felemásan teljesült). "Lett papírom", meg a tudat hogy baromira semmit sem tanítottak meg. Kezdtem munkát keresni és találtam is egyet. Úgy kezdtem neki hogy szerencsére ezért a munkáért, ennyi pénzért, ebbe az anyagi és fizikai (szó szerint...) összeomláshoz közeli cégbe nem tolakszik be senki (válság előtt volt) így felvettek kezdőként. Mivel tényleg nem tolongtak annyi pénzért (nem egy tál rizs de helyiek is inkább máshová mentek én meg oda ingáztam) akkor ez egy esély hogy kiderüljön, egyáltalán tudom-e csinálni mert nem sürgettek, nem kellett rögtön kapkodni. A betanulási időszak alatt igyekeztem az "öreg szakiktól" tanulni. Nem pampogtam amikor néha rövidebb ideig más (sz@rabb) melóba kellett behelyettesítenem (egy embert, nem kettőt vagy többet) mert ott is lehetett azért érdekes dolgokat megtudni.
A vége megint csak visszakanyarodott a "valóságba". Minimális célként azzal mentem oda hogy ha nem is megy jól, fél-egy év gyakorlat kell majd önéletrajzba meg interjúra hogy egyáltalán odajussak a második próbálkozáshoz. De olyan szórakoztató volt a meló (és megfelelő a pénz, legalábbis a minden nap a csődeljárást és militáns hitelezőket váró céghez képest) hogy magam is meglepődtem azon, már több mint három éve dolgozok. Akkortájt jött úgy a válság hogy egyik héten vége a nagy bankhitelnek, özön megrendelés, másik héten meg négy napos munkahét, lehet hogy egynaposra is lekúszunk de a főnök addig nem akar senkit kirúgni amíg nem biztos a halál. Arrébb tolta pár héttel az anyagi összeomlást és pár napra elment pihenni. A főkönyvelő meg kisebbségi tulajdonosként helyettesítve elkezdte kirugdosni az embereket. A humor jó barát, előre vicceltem vele hogy nekem a legdrágább a bejárásom úgyhogy ha csak az excell-t nézegeti akkor könyvelői szemmel én lefaragandó költség leszek. Ha megkérdezi a közvetlen főnökömet akkor meg legalább eggyel hátrébb kerülök a halállistán mert a "járulékos költsége" másnak magasabb volt. Hát nem kérdezősködött... :)
De ez csak akkor működik ha teljesül egy dolog amit egy későbbi főnököm mondott: pénzért és sikerélményért dolgozik az ember, e kettő csak korlátozottan tudja kiváltani egymást. Ha az egyikből nincs elég vagy a kettő nem tudja ellensúlyozni az egyéb negatívumokat (ez nálam az ingázás volt a rothadó mávval) akkor vmi mást kell keresni.
És ha vki gyerekkel egyik hónapról a másikra él akkor nagyon "árérzékeny" lesz, a saját munkaereje árát tekintve is. Havi nettó plusz kétezerért szívbaj nélkül vált egy másik cégre ami kb ugyanaz egyébként. Mert nincs két hétnyi túlélési tartalékja sem hogy a (talán) szebb jövőbe dolgozzon bele egy tál rizsért.
szamvarazs.blogspot.hu/2013/06/munkavallaloi-korkep.html

2016.08.10. 12:53:23

@jobangel: Nem olvastam a cikkedet, de remélem, hozzátetted azt is, hogy ha elvállal egy ilyen képzettsége alatti munkát, sokkal kisebb esélye lesz olyat találni, ami megfelelő. Az álláskeresés sokszor elég kemény napi munkát jelent, arról nem beszélve, hogy a meglévő munkahely miatt nehezebb interjúkra mászkálni.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 12:53:43

@jobangel: Talan mert nem arrol van szo, hogy mas, vagy "alsobbrendu" munkat vallaljon az ember, hanem hogy 90e-bol ugyanugy nem tud megelni, cserebe mellette nem tud olyan allast sem keresni, amibol viszont igen?

Untermensch4 2016.08.10. 13:12:48

@Herbert Putzenschramm: nyugatmagyarisztánt állítólag kötőjellel kell írni :) :)) :)))
"NINCS OLYAN HOGY GÁZ MUNKA, SZINTE BÁRMILYEN MUNKA JOBB ANNÁL, HA NINCS MUNKÁD!"
Nana. Pont ilyen targoncásjogsis (meg gyakorlat meg még a cégnél speciális fizikai terhelésre vmennyire alkalmasság de kellő elszántság megléte mellett) már találtam olyat ami nagyon gáz.
Fizetés kb alap. Amikor csináltak béremelést és előtte jöttek rá hogy olyan típusú cafetériát adnak ami már évek óta nem is létezik akkor ezzel a mínusz 5ezerrel kezdődött a dolog és sokaknak ennyi is maradt. Viccből rákérdeztem hogy nem "bérrendezés" lenne ennek a neve és teljesen komolyan azt mondták hogy ez "béremelés". A munka konkrétan életveszélyes volt (de jót tesz az egónak hogy se halott se nyomorék nem lettél, idegileg és szakmailag is bírtad ezt a dolgot csinálni), de legalább tudtuk hogy kb évi 20ezer huf (húszezer) megspórolásáért kell kockáztatnunk. A cég simán tudott szerződés, kötbér akármi nélkül meghiúsult megrendelésre felesleges kapacitásbővítést csinálni (90 guriga zsebből) de 50 (azaz: ötven) forintos tollakon meg egyéb sz@rokon spórolni kell. Meg a munkaerőn is, "neked úgyis van időd, segíts annak akinek épp kell" (lehet hogy van néha időm ha nagyon rohanok ami alig balesetveszélyes, csak lehet hogy nem pont akkorra lesz időm amikor vkinek pont kellene segítség; az "oldd meg" és a "kell/legyen" varázsigék... meg trükkös pszichológiai nyomásgyakorlás). Kifogy az egyetlen olyan targoncából az üzemanyag amivel nagyobb holmit fel/le lehet rakni kamionra meg gyártógépre? Egy üzemóra állásidő gépenként tízezrekért miközben elmennének naftáért mert amikor kifogy a kicsiny kanna akkor még nem, amikor már leáll a masinéria akkor talán. Amikor (az egyébként két műszakban működő üzemben) két munkanapon keresztül ott állt a gép ahol kifogyott belőle és ebből kifolyólag majdnem agyonbaszott a leboruló cucc vkit aki önként akart nekem segíteni kézzel pakolászni akkor hagytam is a pycsába. Másnap vittem be egy jelképes kis kanna gázolajat és kérdeztem hogy közös vagy rendkívüli? Tekintettel a közvetlen főnökömre (ha valóban van oka a rendkívüli felmondásnak akkor vkit ott meg kell rugdosni a hatósági zaklatás után, a tag meg pont rendes volt amennyire a szürreális helyzet engedte) közös megegyezéssel távoztam.

masada 2016.08.10. 13:14:02

Mivel a cikk nem arról szól hogy mennyi és milyen jó minőségü embert vett, hanem a fordítottjáról, ezért szerzője elég sikertelen HR-es lehet....az hogy mennyi állásbörzén állított ki nem túl izgalmas...le kell tenni valamiz az asztalra elősször. Aztán lehet fröcsögni.

calen 2016.08.10. 13:14:06

@Szelid sunmalac:
Szerintem logikusan hangzik, hogy aki képtelen a helyes központozásra, tele van elütésekkel az irománya, gondok vannak a fogalmazásával, az nem tud hatékonyan kódolni, ill. mások munkájának koordinálására sem biztos, hogy alkalmas.
Ez persze nemcsak az IT-re igaz (könyvelő, közgazdász, stb.).

akrosztikon 2016.08.10. 13:14:51

Én sajnos személyesen ismerem ezt a szarvasnorbit, így őszintén mondhatom, hogy ez csak egy trollblog. Szegény szarvasnorbi itt előadja a megmondóembert, de a valóságban nettó 110.000-ért gályázik afféle mindenes csicskaként és még mindig a szüleivel lakik. Azonban még így is folyamatosan remeg, hogy nehogy elveszítse a munkáját. Megjegyzem jogosan, mert többször felmerült már, hogy ki kellene rúgni, de mindig megkegyelmeznek neki, mert a legmegalázóbb feladatokat is képes egy szó nélkül elvégezni. Egyszer pl. a munkatársai elhitették vele, hogy a takarító megbetegedett és neki kellene kitakarítani a wc-ket, ő meg persze szó nélkül megcsinálta.

Ezt a blogot arra próbálja használni, hogy provokatív posztokkal növelje a látogatottságot és így a hirdetésekből keressen egy kis mellékest. Nem nagyon működik neki, eddig csak aprópénzt hozott a blog, de kitartóan próbálkozik az ehhez hasonló posztokkal.

A középiskolában elég gyenge tanuló volt, éppenhogy sikerült valahogy leérettségiznie és a helyesírás azért ennyire a vesszőparipája, mert soha nem tudott helyesen írni és ezért folyton gúnyolták és gúnyolják ma is. Egyszer láttam, amikor előadást próbált tartani és utánna a hozzászólások nagyrészt arról szóltak, hogy milyen igénytelen volt nyelvileg a prezentációja. Szóval ez a dolog nem csak a neten, hanem a valós életében is folyton kísérti őt.

Ezeket csak azért mondom el róla, hogy annyira vegyétek komolyan, amennyire megérdemli.

calen 2016.08.10. 13:17:12

@Untermensch4:
"A cég simán tudott szerződés, kötbér akármi nélkül meghiúsult megrendelésre felesleges kapacitásbővítést csinálni (90 guriga zsebből) de 50 (azaz: ötven) forintos tollakon meg egyéb sz@rokon spórolni kell. Meg a munkaerőn is"

Hehe, tipikus vállalkozóbetegség. :)

Untermensch4 2016.08.10. 13:19:19

@trev: Viszont egy meglévő munkahelyről, megfelelő céltudatossággal, módszerességgel és előrelátással állást kereső jelentkező akár előnyösebben is feltüntetheti magát mint ugyanő ugyanezen felsorolt megjelenés illúziójával "másfél éve munkanélküli vagyok"....
Meg emlékszem hogy nulla pénzből is nehéz nem gyalog interjúkra mászkálni. Bizonyos távon túl kerékpárral is húzós.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 13:22:47

@calen: Nem arra valaszoltal, amit irtam. Persze orulok a velemnyednek, de reszemrol nyomosabb erv az elutasitasra, ha az illeto nem kepes a szovegertelmezesre, illetve az adott kerdesre reflektalni... ;)

2016.08.10. 13:24:46

@Untermensch4: Igen, ez is igaz, mindezzel csak azt akartam mondani, hogy nem jó kapásból olyanokat mondani, hogy "mert derogál a kétkezi munka", mivel egy ilyen helyzet soktényezős és egyedi. Biztos van olyan is, de nem általános érvényű igazság.

Untermensch4 2016.08.10. 13:24:47

@calen: A röhej az hogy a cégvezető (és asszem többségi tulaj) egyébként a szakterülethez is nagyon ért és zseniális menedzser is, az az igazi, gazdaságilag sikeres pszichopata aki nagyon okos is. Egyszer az egyik szakinak nagyon csúnyán beszólt az meg közölte vele hogy ha legközelebb hozzá szól kérjen bocsánatot vagy belegyártja a gépbe de nagyon. Mivel a szaki kulcsember volt, bocsánatot is kért. Akinek egyébként az a kávé mellé a vhanyadik cukor hogy az első embert akit reggel úgy lát meg hogy szerinte nem dolgozik, kirúgja. A rekordja "csomagban" asszem 16 ember volt, a felét nem is látta és mindnek munkaközi szünete volt... :) Nekik inkább :( bár ők legalább megúszták súlyos sérülés nélkül.

para_noir 2016.08.10. 13:29:06

@akrosztikon: hát nem saját gazdasági tanácsadó/üzletkötő cége van?

Untermensch4 2016.08.10. 13:31:20

@trev: Van olyan is. De nekem a csúcs az volt amikor az illető nem akart ciki közmunkás mellényben járkálni. Mert a munka tényleg járkálás volt, pont meg is volt tiltva hogy effektív munkát végezzenek mert arra voltak a "kétkeziek", a "szépek" meg a turisztikai-dekorációs felületre (tehát nincs "száz ember", a friss érettségi gyenge nyelvtudással elég és senkit nem érdekel hogy szintén hiúságból nem hordja a szemüvegét). Mindezt több pénzért mint a "kétkezi" közmunkás és kb annyiért mint a közeli gyárban az egy-két műszakos melós.
De az biztos hogy sok az egyedi eset, ha ennyire általánosítható/szabványosítható lenne a probléma ahogy egyesek gondolják akkor már nyilván lenne hűdeegyszerű megoldás is.

Szarvas Norbert 2016.08.10. 13:37:32

@para_noir: de igen:) saját tanácsadó cégem van

most azon gondolkozom, hogy ezt a hazudozó parasztot kirugjam a blogról vagy sem?

egyrészt nem szeretem a hazudozást személyeskedéssel kombinálva, másrészt viszom amit ír munka (pl wc pucolás) nem sértés számomra (noha soha nem vegeztem ilyen jellegű munkát) mivel ez is egy tisztességes munka, ami nélkül nagy bajban lennénk sok helyen:)

tisztelj minden munkát

szerinted mit tegyek ezzel a kamuzó trollal?

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 13:37:56

@Szelid sunmalac: ebbe tényleg ne menjünk bele, mert én eddig mindig azt láttam, hogy aki jó vezető, az bizonyos határokon belül akár teljesen más osztályon/ cégnél is alkalmazható vezetőnek - itt főleg gyártásra gondolok, de pénzügytől fogva más területekig is simán így van.
a másik meg hogy minden cégnél kivétel nélkül mindenki fel tud sorolni legalább 2 nagyfőnököt/ igazgatót, akinél senki nem érti hogy 1: hogyan került egyáltalán oda, 2: mi a fészkes fenét keres még mindig ott?
meg hát ugye mindenki példája egyedi, szerintem kívülállóként biztos máshogy látnám az 50 évesen felsővezetőből liftkezelővé vált emmbertársamat

@jobangel: sejtem miket kaptál, hiszen minden munkával kapcsoaltos blogposztnál azzal kezdődik a kommentek egyharmada, hogy a köcsög HR-esek nem értenek semmmihez :D csak azt nem értem hogy ha szerintük ez ilyen egyszerű, akkor miért nem mennek el a nagy tudásukkal egyből HR managernek?

calen 2016.08.10. 13:38:14

@Szelid sunmalac:
Ja, én még a nyelvtannácizmuson akadtam le és kizárólag ebben a témában vártam a lehetséges válaszokat.
A helyesírás nálam pont olyan mánia, mint Sheldon Coopernek a rendszerezés és címkézés. Kb. hasonló karakterek is vagyunk.

Untermensch4 2016.08.10. 13:41:16

@akrosztikon: " utánna" Az nem egy "n"? :)
Egy időben nagyon jók voltak a posztok nyelvtanilag (nem tökéletesek de tényleg szinte csak elütés, a maradék meg élő-írott eltérési stilisztikai), kezdetben nagyon sz@rok (nyelvtanilag), most olyan közepes de messze a végzetesen rossztól (sztem). Az igyekezetét mindenesetre értékelem. Látva híroldalakon a lektorálás és a forrásellenőrzés hiányát, meg tudom érteni hogy kattintást vadászik.
A nyelvtannácizmus viszont kissé tényleg túl van trollva a lángoktól öleltben. A leíró és az előíró nyelvészeti megközelítés konfliktusa amiben Norbi célpont lett. Sztem érzi hogy mindenképp a lőtéren sétál de a tűzerő overkill.

eMJe 2016.08.10. 13:49:02

@jobangel: Mert nem akarsz megérten minket? Ha lejjebb adod eggyel-többel, utána a hazai piacon gyakorlatilag el vagy vágva. Újra építheted a karriered, és még ez a jobbik megoldás. A rosszabbik, hogy ez miatt nem is kellesz sehova, vagy hazudsz a CV-ben :D Így értheő? :D

@Herbert Putzenschramm: 28 évesen estél ki a padból? :) Bocs, a trollkodásért, de nagyon nem vagy képben. Targoncásként Dunántúlon is egyedül éhen halsz, ennyi fizetést nem nagyon kapsz jobbat . Albérlet + reszi + ennivalóra + valamit magadra is költenél, messze nem fogsz belőle megélni. Kb annyi, ha nem rosszabb, mint Tiszántúlon. Szinte éhbér. Persze szerencsésebb vagy, ha nem egyedül bérelsz vagy kapsz munkásszállón helyet, de ne álmodott, nem fogsz átlag színvonalon sem élni (itt átlagon arra gondoltam, hogy ami elvárható lenne, átlag álom, azaz 20-án nem azon filózol, mint eszel 22-én).

@Untermensch4: Ezt félig legendának gondoltam, amíg nem futottam bele ilyen cégbe. Sajnos igaz... Most én vagyok a running man :D

calen 2016.08.10. 13:49:56

@Untermensch4:
Hujuj, a vállalati pszichopata az egyik kedvenc vesszőparipám.
Meggyőződésem, hogy az ilyen "sikeres" menedzserpszichopaták hosszútávon sokkal több kárt okoznak, mint hasznot. Anno az Enron botrány idején kattantam a témára. Persze a legtöbb pszichopata nem okoz ilyen látványos károkat, csak csendben élősködik a cégen.
Legutóbb a BMW botrányt kísértem figyelemmel és a magam részéről legalábbis gyanítom, hogy nem a két kiérdemesült mérnök a hunyó, hanem a vezetők közül akart valaki nagyot villantani és kiadta parancsba a csalást.
Érdekes és hasznos meló lehetne a cégek vezérkarából kigyomlálni a kártevőket. Jelenleg viszont a kártevők irtják el a cégek leghasznosabb (tehát jólfizetett) alkalmazottait a költségoptimalizálás jegyében.

Untermensch4 2016.08.10. 13:51:36

@Herbert Putzenschramm: " minden munkával kapcsoaltos blogposztnál azzal kezdődik a kommentek egyharmada, hogy a köcsög HR-esek nem értenek semmmihez :D"
Védelmükre elmondanám hogy ahol felvesznek vkit cselesen "HR-ügyintéző II" -nek hogy majd "HR ügyintéző I", később pedig HR vezető lehet, kezdetben csináltatják a bérszámfejtést, akármit, meg még felvételiztessen is mert idővel úgyis vezető lesz, időnként kicsit kap meglepi prémiumot és a folyamatos nyomás alatt nem tűnik fel neki hogy behúzták a csőbe, ott még az sem feltétlenül segít ha tényleg HR+könyvelésben is otthon van. A nap nem lesz hosszabb, nem lesz ideje megtudakolni hogy mégis mi lenne a gyártósor alkalmasság megállapításának módja. Akitől meg az üzemben kérdezné az már eleve azzal kezdi és zárja magában hogy "Nem ért hozzá és még engem is feltart meg dolgoztatna maga helyett".

eMJe 2016.08.10. 13:52:10

@Herbert Putzenschramm: Ezt gyk legalább jól látod. A baj az, hogy akiknek ez érdekük lenne, ők nem :D A vezetés itthon nagyon gyerekcipőben jár, sokszor fogalmuk sincs, mi a baj, pedig olyan szépen kitalálnak mindent :D Azért külföldön sem fenékig tejfel

para_noir 2016.08.10. 13:56:41

@Szarvas Norbert: te blogod, tégy belátásod szerint.

Untermensch4 2016.08.10. 13:58:11

@eMJe: Az a hely olyan durva volt hogy az üzemvezető is volt hogy egy nap alatt (ami reggel 6-este 10 volt neki vagy kicsit több), összesen 9 órát gyártott is. Self-made-man volt, nem azért mondom, tényleg alulról dolgozta fel magát és nem a nyelvével... Eredetileg a "flying man"-t hallottam de az egy olyan ember lenne aki felváltva többek helyére be tud állni, nem pedig egyszerre végezni a saját munkáját meg még egy-két másikét is. Mert ezt kimondani egyszerű de nehéz fizikailag egymástól több- több-tíz méternyire két helyen lenni egy és ugyanazon időben.

Szarvas Norbert 2016.08.10. 14:01:18

@para_noir: te mit tennel ha a sajat blogodon lenne ilyen helyzet?

Leylandi 2016.08.10. 14:02:31

@Szarvas Norbert: "most azon gondolkozom, hogy ezt a hazudozó parasztot kirugjam a blogról vagy sem?"

Ennek fontossága sztem elenyésző a dolog másik oldala mellett: egy HR-es SOHA nem veszti el az önuralmát! Ha te igen, az egész hitelességed dől itt a blogon. Ne tedd!
Az önuralom gyakorlatokkal fejleszthető, meg kellő rutinnal rendelkező HR-est már senkinek nem sikerül a sodrából kihozni. Lehet, hogy titokban majd kukába tépkedi négyzetcentinként az adott önéletrajzot, de kifelé sose mutatja, hogy sikerült felhúzni. Hiszen ő találkozik a cégnél (az ügyfeles után) a legtöbb hülyével, hogy venné ki magát egy cégnél, ha folyton behisztizne?:-(

para_noir 2016.08.10. 14:03:13

@Szarvas Norbert: ha valóban durva hazugság, kitörölném a kommentet, a következőnél meg tiltanám a kommentezőt is. Ha nagyon akar, új reggel visszajöhet bármikor, szóval túlreagálni felesleges.

Leylandi 2016.08.10. 14:07:24

@Szarvas Norbert: "te mit tennel ha a sajat blogodon lenne ilyen helyzet?"

Te mit teszel - többezer interjúztatás után - ha egy troll jön be interjúzni, akinek láthatólag semmi óhajtása nincs, hogy fölvegyék? Mert mondjuk csak egy pecsét kell neki, hogy nem alkalmas, vagy anyuka löködte be?
Erre nagyon kíváncsi lennék...

2016.08.10. 14:10:36

@Leylandi: Az önuralom megőrzése nem jelenti, hogy minden aljasságot el kell viselni.

Untermensch4 2016.08.10. 14:11:02

@calen: Ez sokkal durvább mert tulajdonos és nem teszi tönkre a céget (embereket igen). A nemzeti oligarchatenyészetbe sem ismeretségi hanem tehetség-alapon lépett be. A ráhelke-esküvőn egyik "rajongója" ki is szúrta egy főasztali képen ami nem sokáig volt a neten. Múltkor poénból rákerestem egy-két percre, maga a fazon is csak olyan képen látható ami vszeg nem töröltethető könnyen mert újságban jelent meg, politikus is van rajta.
Másik autós cégnek egyszer majdnem elültettem egy mérgező magot... (olyan márka amit nem kedvelek). Mondtam félig viccből a minőségügyis igazgatónak hogy az a repedés ott ni az nem lehet olyan durva. Akkora túlterhelést kibírt a gyártósoron, előírás szerint, aztán meg kukázzák. Mi lenne ha a laboros kislány tökre szabványos állagúra keverne hasonló fémporos kencét mint amiket méricskél és néhány ecsetvonás, visszaszámolva 20 cent alatt a selejt visszaváltozott. Ha később mégis tönkremegy úgyis másik kerül a helyére, élet- és balesetveszély nem lesz, semmi probléma. Ha mégis akkor meg rá lehet fogni a beszállító beszállítójára akitől az előgyártmány jött mert az a fránya repedés tényleg olyan felületen volt vala hogy rá lehetett volna mondani.
Szép látvány volt ahogy a magyar és a vállalati kultúra összecsikordult a fejében és néhány másodperc gondolkodás után lassan, szaggatottan ki tudta mondani "Az nem... lenne... etikus."

Untermensch4 2016.08.10. 14:15:36

@Leylandi: "Ennek fontossága sztem elenyésző a dolog másik oldala mellett: egy HR-es SOHA nem veszti el az önuralmát!" :)
Bocs de erről eszembe jutott egy HR-es. Egyszer telefonon beszéltem vele, nagyon zaklatott volt a hangja. Hat évvel később amikor meghallottam élőben, rögtön beugrott. Az idegösszeomláshoz ugyanolyan közel. Végülis ez önuralom, hat év alatt tényleg tengernyi hülye megfordult annál a cégnél és mivel gyártó, ott biztos hogy a HR-es sokkal több sokkal hülyébbel találkozott mint bárki más.

Leylandi 2016.08.10. 14:15:50

@trev: ez abszolút igaz! De erre is megvan a módszer!
A nyilvánosság előtti bizonytalankodás, káromkodás, jelenetezés nem az...
No várjunk, hátha meglesz a helyes út is.

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 14:18:44

@eMJe: de érted, a 90k HUF az pont 90 ezerrel több, mint amikor nincs munkád :)

Untermensch4 2016.08.10. 14:28:29

@Szarvas Norbert: Van olyan technikai lehetőség hogy kitakarva legyen komment (helytakarékosan, avatar meg név sora és a kitakarás oka "személyeskedés" (frankó kategóriákat kell kitalálni nehogy ne legyen lefedve vmi ami csak a helyet viszi a képernyőn), de külön rákattintásra meg lehessen nézni?

Leylandi 2016.08.10. 14:30:26

@Untermensch4: ha hat év alatt sem omlott össze, akkor valójában először se volt az idegösszeomlás szélén:-) Az átlagembernek ha a hangja remeg, akkor már csak méterekre van az összeomlástól vagy a robbanástól. Kivéve, akiknek eleve ilyen a hangjuk, hanghordozásuk, mondhatni "gyárilag". De nekik nyugalomban is... Biztos ismer mindenki nagyon idegesítő embereket, akik hangjukkal mindenkiben megpendítik az ősi veszélyjelző receptorokat. (A csimpánzok is ilyen rikoltozó-sápítozós hangokat hallatnak leopárd láttán. A magas, sírós, vibráló hang a veszély jele, hallatára kényelmetlenül érzi magát az ember.)

A HR-es szakma nagyon kevés embernek való. A másik 99% kiégne, vagy összeomlik. Az ideális HR-esnek nagyon jók az idegei, de azért viszonylag magas az érzelmi intelligenciája is, hiszen emberekről, nem csavarokról van szó. Ők a "legérzőbb flegmatikusok".
Hát ilyen elég kevés van...

eMJe 2016.08.10. 14:32:08

@Herbert Putzenschramm: Értem, de nem csak szalagmunkások léteznek. Ha visszalépsz, mert kénytelen vagy, hosszabb távon sokkal többet bukhatsz. Mondjuk havonta akár simán 90k-t is. Meg nem azét épít az ember karriert, hogy visszafelé lépdeljen. Természetesen ennek is lehetnek előnyei hosszú távon, de pl annak, hogy gyárigazgatóból segédmunkás légy (direkt sarkítok), annak nagyon nem.

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 14:45:30

@eMJe: pont ezaz, mert minél magasabb pozíciót töltöttél be n+1 évig, valószínűleg annál több mindenhez értesz, jobb esetben annál több eszed van :)
na és ilyen specifikációkkal elég csak pár lépcsővel lejjebb adni az igényeket - ami nyilván nem egyszerű és nem kis trauma -, de már lehet találni olyan munkát, amibe nem rokkan bele se fizikailag, se lelkileg.
persze hogy szar a céges Mondeo-ból átülni a saját Suzukiba, ne adj isten felszállni a helyi/ helyközi járatra a "pórnéppel" (hosszú ó-val), vagy lecserélni a fincsi kertes házat egy lakásra/ panelre, de még mindig jobb mint munkanélküliként vergődni az életben és évekig siránkozni, hogy a köcsög HR-esek nem vesznek fel :)

eMJe 2016.08.10. 15:14:08

@Herbert Putzenschramm: Nem érted. Ha gyárigazgatóból leszel segédmunkás, onnan nagyon nehéz visszakapaszkodni, de még ha csak pár lépcsőfokról beszélünk, akkor is. Legyen mondjuk gyárigazgatóból csoportvezető :D

És igen, jobb esetben, aztán nézz szét :D :D :D

Egyébként engem sohasem vonzott a céges autó, céges mobil, laptop. Ha sűrűn kell használni, akkor persze adjanak, de én pont letojom ezeket :D Hagyjanak dolgozni, ha már egyszer felvesznek, ha meg droid kell vagy rabszolgahajcsár, akkor nem én vagyok az emberük. Látszik is :D

Szelid sunmalac 2016.08.10. 15:18:50

@Herbert Putzenschramm: Hat perse, ogy alkalmazhato....LENNE. De nem alkalmazzak. Pont errol beszelek.

Szelid sunmalac 2016.08.10. 15:21:32

@Herbert Putzenschramm: De nehezen akarod megerteni. LIFTSZERELO SEGEDMUNKAS-nak ment el vezetoi poziciobol, de oda is csak nehezen vettek fel, mert 50+ Erted? Irjam lassabban, hogy NEM derogalt neki szintet lejjebb lepni, hanem a munkaadok egyszeruen nem akarnak ennyi idsen felvenni SENKIT mert altalaban tobbe kerul, nem megvezetheto, nem naiv, nem hajtogatja amit masok a szajaba ragnak.

blist 2016.08.10. 15:29:59

@ö...mikó?: És az érthető és egyértelmű utasításokat, információáramlást nem is említetted. A poszt szövegét is több helyen újra kellett olvasnom, kitalálni, hogy vajon mit akart közölni a szerző...

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 15:30:24

@Szelid sunmalac: ez mondjuk elég szomorú, hogy 50 éves korára nincs annyi kapcsolati tőkéje, hogy még egy ismerőse se tudja alkalmazni bolti eladónak/ irodai akárminek stb :(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 15:37:03

@Herbert Putzenschramm: ez nem szomorú, ez a XXI. század :(
Nekem is lehetett volna munkám, ha belemegyek, hogy ismerős vagy legutóbb a volt főnököm, szívességből ad munkát. Én viszont úgy vagyok vele, hogy gerincesnek születtem, szeretném legalább ezt megőrizni...

Jottó 2016.08.10. 15:50:46

@Orban VikTROLL: örülök hogy tetszik:) , látom pár embernek bejön.. a végén még levédetem

Herbert Putzenschramm 2016.08.10. 15:51:54

@Hóhér az utolsó barátod: ez viszont nem értem: miért gerinctelen az, ha elmész dolgozni egy ismerősödhöz? elvégzed a munkát és megkapod érte a fizetésedet, ebben mi a gerinctelen? az a gerinctelen, ha munka nélkül kapsz pénzt ismerőstől a semmiért. ha megdolgoztál érte, akkor jár a pénz, ebben tényleg nem értem, hogy mi a kivetnivaló.

Jottó 2016.08.10. 16:01:23

@Herbert Putzenschramm: hidd el észak-magyarországon nagyon sok olyan ember van, akinek évek óta nincs munkája (nem a kisebbségről beszélek, az más tészta).. munkásemberek, akik kb a rendszerváltás óta nem voltak képesek lépni.. nem akar mindenki elköltözni több 100 km-t, mert itt van a családja, itt szokta meg.. pláne az idősebb korosztály nem olyan mint a fiatalok, hogy fogja magát és csomagol.. de akár értelmiségiek is, lehet h x évig dolgozott akár tanárként, v titkárként, és megszűnt az állása, mert itt a xy-nak az unokaöcsikéjét beültetik a székébe, csak azért mert valakinek a valakije..nagyon sok ilyen van.. egy ilyen helyzetbe került embertől persze elvárhatod hogy menjen el árufeltölteni, de mondjuk egy 55 éves, másféle munkához és munkarendhez (nem kell 3műszakozni) szokott hölgy pl nem biztos h kurva jól érzi magát a minimálbérével egy ilyen helyen.. vagy max elmehet napi 8 órában basztatni az embereket a telefonos marketinggel, amihez szintén nem fűlik a foga.. elnézem néha az álláshirdetéseket, a fővárosban tényleg sokkal több lehetősége van akár egy olyan embernek is, aki "válogatni" szeretne..de ez nem mindenhol az országban van így..ja és hogy miből élnek? ott van a segély, vagy valami nyugdíj, esetleg a nyugaton dolgozó gyerek hazaad valamennyit.. az emberek nagy része itt vegetál, nem él.. nem nyaralnak, mozi, színház, könyv, új ruha, étterem szóba se jöhet..

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 16:03:59

@Herbert Putzenschramm: úgy értem, ha pusztán azért vesz fel, mert ismerősök vagyunk. Ha azért, mert ismer és szüksége van a tudásomra, tapasztalatomra, az más téma. De amikor azzal indít, hogy te segítettél anno nekem, ezért most én is... kösz, ilyenre nem vagyok vevő.
Ahogy arra sem igazán, hogy ex főnök közel tíz év után a sokadik munkahelyére felvenne "mi szeretnél lenni?" kérdés kíséretében.

akrosztikon 2016.08.10. 16:38:38

@para_noir: Nincs neki, ezt csak bekamuzza ide, hogy hitelesebbnek tűnjön. Valójában viszont csak egy sima alkalmazott átlag alatti fizetéssel.

Untermensch4 2016.08.10. 16:57:40

@akrosztikon: Véletlenül tudok egy olyan módot amivel átlag alatti fizetéssel is lehet (a NemzetiÁVH által egyszerűsítettnek haluzott) vállalkozás-szerűsége vkinek, főként egyszemélyes. Lényegében ez már elnevezhető lenne egyszemélyes cégnek.
A saját cég mint hitelesség/tekintély az nekem kb ugyanaz mint az "alkalmazott átlag alatti fizetéssel" hitelesség-/tekintélyrombolásra.
Futhatunk ezen még pár kört de a vége úgyis az lesz hogy
1) messziről jött ember azt mond amit akar
2) egy állítás => <= egy tagadás patthelyzet mert vagy azt mondjuk hogy ő tett először bizonyítatlan állítást, vagy azt mondjuk hogy te tettél először....

Sztem a megoldás az lesz hogy a kulturált kommunikáció fenntartása közepette végül az aki a "hunyó", hibázik. A lelki játszmák érdekesek lesznek. Mindketten mérsékelt passzív-agresszívnek tűntök.

Untermensch4 2016.08.10. 16:59:17

@akrosztikon: Mint látom, magad is a leíró nyelvészeti megközelítés híve vagy és humorod is van. :)

Szarvas Norbert 2016.08.10. 17:38:59

@Untermensch4: bocsanat, hogy felbeszakitom a diskurzust, de ez volt az utolsó csepp, hogy anyukamat belekeverte ez az arctalan troll.

Konyes bucsut veszunk egymastol

Mariann19 2016.08.10. 17:45:46

A poszt nem komplex módon elemzi a munkavállalás újkori elvárásait, hanem kiragad egy részletet a munkavállalóval szembeni elvárásokat illetően.
Nekem az írás olvasásakor egy menedzser továbbképző ismeretek kivonatának tűntek a leírtak.
A posztban többször megjelenik a munkában való kiteljesedés munkavállalók iránti igénye.
Ennek a kiteljesedésnek az eredőjét azért nem ártana elemezni.
A kiteljesedés akkor jöhet létre, ha az ember talál olyan foglalkozást, amely életének a célja, arra készült már a pályaválasztás időpontjában. Tehát egy korai elhatározás megvalósulása következik be. Az ide vezető út kedvezően alakul, a tanulmányok, a felkészülés és lehetőség tökéletes harmóniában jelenik meg a munkába lépés idején.
A másik tagadásom, hogy a kiteljesedés foglalkozásfüggő. A mai műszaki fejlődés következménye a magasan szervezett munkavégzés, amely monotomiával jár. Nem hinném, hogy egy normában dolgozó ember, aki 8 órában a pedált nyomja, vagy egy kapcsoló táblát figyel egész nap kiguvadt szemmel, munkájától felmagasztosulva végzi a tevékenységét, és ez élete netovábbja.
Az a körülmény, hogy az ember milyen örömmel és intenzitással végzi a munkáját, az a munkavégzés körülményeitől függ. Lenézett alkalmazottnak érzi-e magát, vagy megbecsült, elismert embernek, mely érzést az emberi környezet és a munkáltató magatartása motivál.
A szerzőnek egy ilyen összefüggésben nem ártott volna a munkáltató kötelmeit is felsorolni, amikor a munkavállalói elvárásokat maximalizálta.
Egy tényezőben egyet értünk, a kapitalista gazdaságban /is/úgy lehet hasznosulni, ha a dolgozó ember kedvvel, odaadóan dolgozik.

Untermensch4 2016.08.10. 17:47:37

@Szarvas Norbert: Nyelvtanilag ez inkább úgy hangzik hogy ti ketten, mint hogy mi ketten tőled... közben látom hogy nem látom... :)
Sztem kicsit türelmesebbnek kellett volna lenned. Az az önuralom-dolog amiről már volt szó. De lehet hogy rosszul látom, két hónapja mondtak nekem olyat hogy nem vagyok eléggé sértődékeny.

Bobby Newmark 2016.08.10. 17:48:45

@Szarvas Norbert: LOJALITÁS?! Mi a faszom?!

A munkáltatóm NEM a gazdám, NEM a hűbéruram, és NEM a házastársam, mi a pöcsömről beszélsz?

Azért vagyok az alkalmazottja, mert mindkettőnknek kölcsönösen megéri, és CSAK addig, amíg ez így van.

Lojalitást meg lehet szépen vásárolni, bármi más a témában faszság.

Csatlakozom az előttem szólókhoz, te milyen világban élsz, baszdmeg?!

para_noir 2016.08.10. 17:58:20

@akrosztikon: az mondjuk tuti, hogy korábban valaki lektorálta itt a posztokat, mert egy időben hirtelen nagy javulás volt, aztán később visszatért a régi szint. Azért ha engem bloggerként ennyien kutyáznának (jogosan) az ultratré helyesírásom miatt, biztos megfizetnék okosba' egy írástudót, hogy kikerülés előtt fussa át a posztokat. Főképp, ha hiteles gazdasági szakembernek szeretném eladni magam, az értelmiségi szakembereknél ugyanis alap az írásban is színvonalas kommunikáció.

para_noir 2016.08.10. 18:03:18

@Bobby Newmark: ez amolyan vállalati bullshit, aminek az a célja, hogy a melós még lelkesedjen is azért, hogy a szart is kihajtják belőle. A magam részéről melóidő végén a tollat eldobom, és onnantól szarom le, nem az én cégem, legyen lojális hozzá a tulaj, elvégzem, amit kell, aztán söprés, a munkám nem az életem, az csak egy kurva munka. A sikerélményeimet máshol keresem és találom meg, akinek a munka a boldogság forrása, az vagy szerencsés (5%) vagy agymosott hülye (95%).

Untermensch4 2016.08.10. 18:13:03

@Bobby Newmark: A lojalitásnak, ha KÖLCSÖNÖS, sztem van vmennyi interaktív szerepe és létjogosultsága. Amolyan kisebb hitel jelleggel. Csak itt hamar diszharmóniába tud kerülni a vállalati és a helyi kultúra, a lojalitás magyar változatai nem mindig jól illeszkednek a cégvezetés "otthonról hozott" választékához.
Példával, "A" és "B" cégnél is kb ugyanakkora alkalmazotti létszám, ugyanúgy magyar alkalmazottakkal az alsóbb vezetői szinteken. "A" cégnél a régi és az új "külföldi" igazgató cicaharca miatt kisebb hiba történik a kollektív bértárgyalásoknál. Magyar lojalitás, "mi a cég ellen" üzemmód. A szabotázs hatása fenomenális. "B" cégnél a fő megrendeléseket fenyegető műszaki hiba miatt (de még semmit sem tudva róla csak gyanakodva a gyakori határidő-csúszások miatt) jön a vevő rendkívüli auditra, "mi, a céggel együtt" jól átb@sszuk a vevőt. A hatás fenomenális, a lelkesedés nagyobb mint valaha.
Pedig "A" cégnél az új menedzser nagyon értelmes bemutatkozó beszédet adott elő, csak sajnos ezt az alkalmazottak nem úgy értelmezték. "B" cégnél csak óvatosan sunnyogva próbálták az előadást megrendezni de ahogy kiderült miről van szó, még némi extra munkát is örömmel végeztek az alkalmazottak, szinte önszerveződő módon.
A kölcsönösen megéri mellé (nem helyette) lehet a kölcsönös lojalitással is operálni. Amíg megéri.

Untermensch4 2016.08.10. 18:19:05

@para_noir: Sztem a visszaesés messze az eredeti szint fölött állt meg (mondjuk ez hogyan is lenne mérhető..?) de még feljebb is lehetne, pont a hitelesség miatt.
Nekem volt már olyan munkám amiben több örömömet leltem mint mások akik ugyanazt csinálták. De attól még munkaidőn kívül, fizetetlenül nem fűtött a hivatástudat. A te nézőpontod szerint akkor én szerencsés vagyok/voltam. Mondjuk úgy is éreztem magam, nem pedig gazdagnak... :) :)) :)))

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.10. 18:19:48

@Szarvas Norbert: ha viszont igazat mondott, akkor nem moderálni kell, hanem feljelenteni személyes adatokkal való visszaélés miatt.

nyelvtannaci 2016.08.10. 18:27:46

Tehát:

- tőled, mint munkavállalótól az az elvárás, hogy legyen lojális, motivált, és ne a pénzt és a szabadságot nézd, hanem a munkában való kiteljesedést, lehetőséget

- a cégek a profitra mennek

Ez a rendszer így eléggé az ókori rabszolgaságot juttatja eszembe...

Értem a poszt írójának a szándékát, de ez így kevés, és inkább visszataszító. Szóval én, mint munkavállaló legyen lelkes és motivált, hogy a te, mint cég profit iránti éhségedet a lelkes és motivált munkámmal csillapítsam. Hátizé, ez marhára nem így működik. Kapitalizmust akarunk? Rendben, akkor a cégek is megkapják a kapitalizmust a profitéhes, minél kevesebbet dolgozni akaró alkalmazottak képében. Oda-vissza. Ez így fair.

Illetőleg, ott, ahol nem az éhen döglés / tengődés / kicsit félrerakni tudás szentháromságból lehet választani, hanem úgy megfizetik az embereket, hogy abból normálisan / jobban / nagyon jól meg tudnak élni, ott majd működni fog a "motivált munkavállaló, akinek nem a fizetés az első és legfontosabb" duma, addig meg csak a túlélésért küzdő, elkeseredett és cinikus emberek tömegei közül lehet majd próbálkozni a lelkes munkavállalók kihalászásával. Hajrá, jó munkát ;)

Untermensch4 2016.08.10. 18:42:21

@Hóhér az utolsó barátod: Ez még eddig csak jó hírnév megsértése vagy rágalmazás. Polgári peres, hosszadalmas és költséges. Ezért készültem rá hosszú és feszült (amolyan wmiki jobb napjain) beszélgetésre.
" ott majd működni fog a "motivált munkavállaló, akinek nem a fizetés az első és legfontosabb" "
Beneluxban dolgozó illető mondta hogy a helyiek nem kapkodnak mert nem az az elképzelés a cég részéről hogy ha már kaptál akár egy banánt akkor a végtelenségig dolgozzál utána és még érezd magad megtisztelve. A már letelepedett és beilleszkedett magyarok között viszont látta egy igazi mesterét a kummantásnak. A vicc az hogy a tag ugyanannyit meg kicsit többet dolgozott mint a helyiek de a nap nagy részében azért lazított. Az itthoni munkatempó és munkakerülés rutinjait kiválóan alkalmazva fele annyi munkáért kap 6-8-szoros vásárlóértékű munkabért (meg ott az hogy a gyerek beiskolázása ingyenes, az matematikailag is azt jelenti amit szótári értelemben). És még csodálkoznak itt nálunk a cégeknél hogy a zemberek mennek nyugatra dolgozni...

SEHERIKE23 2016.08.10. 19:08:51

Nem találtam olyan kérdést, ami rám vonatkozhatna. Én másképpen oldottam meg a munkavállalást. Elhatároztam, hogy munkahelyet változtatok, keresgélni kezdtem és amikor találtam egy nekem megfelelőt, megállapodtam a munkaadóval. Másnap elmentem a régi munkahelyemre és beadtam a felmondásomat. Következő napon már az új munkahelyen dolgoztam, amivel tökéletesen megvagyok elégedve. Nem vettem igénybe munkanélküli segélyt, megoldottam egyedül a saját problémámat.

Szarvas Norbert 2016.08.10. 19:25:01

@Hóhér az utolsó barátod: annyi igazsagtartalom volt benne hogy van anyam es dolgozom.... szoval semmi

Leylandi 2016.08.10. 19:27:05

@para_noir: "Azért ha engem bloggerként ennyien kutyáznának (jogosan) az ultratré helyesírásom miatt, biztos megfizetnék okosba' egy írástudót"

Már miért kéne??? A hibák nagy részét simán csak a wordbe beillesztve is ki lehetne javítani! Láthatóan a blogger ezt valami lázadásként éli meg, tehát nem is akarja kijavítani.
Mindegy. Nincs egyedül. Egy idő után meg lehet szokni.

zaturek 2016.08.10. 19:38:14

@Szarvas Norbert:
"ezt a hazudozó parasztot kirugjam a blogról vagy sem?"

"tisztelj minden munkát"

Igen, tisztelni kell minden munkát, ezért a parasztot se használd pejoratív jelzőként.

DoctorMorreau 2016.08.10. 19:39:23

Kedves Olvasók!

Természetesen ezt a blogot nem kell komolyan venni.

Színvonaltalan és butaságok vannak benne.

A legtöbb nagy amerikai vállalkozó szerint a munka nem más, mint a munkaidő átváltása pénzre.

Ennyi és nem több.

Természetesen dolgozni kell, a főnök cégéért hajtani kell, de az ilyen bugyuta, álszent írásokkal senki ne idegesítse magát.

Javaslom ezt a cikket, ezzel a témával foglalkozik:

www.hetek.hu/hatter/201601/hagyd_az_egodat_a_ruhatarban

mildi 2016.08.10. 20:20:08

@jobangel: ezzel annyiban vitatkoznék, ha nem ég a ház, akkor igenis ne adja alább. ha beáll egy mélyen a képességei alatt lévő munkába, akkor könnyen benne ragad. nem lesz ideje képességeinek megfelelő munkát keresni, képezni magát. csapdába kerül, olyasfélébe, mint a közfogik.
de azért ésszel, mert bár az elvek szép dolgok, de nem lehet őket feltálalni. :(: az éhezésnél a tecsós polcpakolás is jobb

egysmás 2016.08.10. 20:32:03

@SEHERIKE23: se felmondási idő, se semmi?

egysmás 2016.08.10. 20:35:35

@mildi: a teszkós polcpakolás akkor jobb az éhezésnél, ha anyuci eltart és elinni kell csak a pénz.
Minden egyéb esetben az a munka arra jó csak, hogy benntartson a nyomorban.

Lucifer Morningstar 2016.08.10. 20:41:56

Háááát, (igen, ez is hiba) norbika, olvasva a megszokottnál is mélyebb színvonalú blogodat és a figyelmedet ezen alacsony szintre felhívó hozzászólásokat, azért abban meg kell egyeznünk, profi módon találod meg azokat a témákat amikből kiderül, hogy sok-sok blog után sem érted még ennek a világnak a működését.

2016.08.10. 21:15:39

Kedves posztot író!

Először is:

"A cikk olvasása közben keresed a hibákat, már a szövegre, hanem a szöveget figyeled. Elvontam értelmezésben a pontok olvasása közben mindent megpróbálsz megcáfolni és megmagyarázni."

Az első mondat második bekezdése értelmetlen.
A második mondat első szavában elírás van.

Nyelvtannáci vagyok?
Szerintem nem. Pusztán szemet szúr a helytelen írás vagy az elírt szó.
Ha blogot írsz, akkor olvasd vissza az írásod, és javítsd ki!

Másodszor:
Az van, hogy van olyan ember - mint én is -, akinek úgy jár az agya, hogy azonnal észreveszi a hibát, de nem azért szól érte, hogy fikázzon, hanem mert zavarja.
Nem a rosszindulat vezérli, hanem a jobbító szándék.

Harmadszor
Valamikor aktív tagja voltam a MENSA HUNGARIQA nevű egyesületnek. (Személyes okokból már nem vagyok tagja.) Ott gyakran játszottunk olyan játékot, hogy ki talál több helyesírási hibát egy újságban.

Negyedszer.

Én ha állást kerestem, az elején még csatoltam a egyesületi tagsági okiratot, aztán rájöttem a negyedik alkalommal, hogy a frusztráció, amit ez okoz nagyobb volt, mint a szakmai hátterem, a referenciám, a munkáltatói értékelésem, vagy bármi egyéb. Ezért a következő alkalommal már nem csatoltam a pályázathoz, és láss csodát! Felvettek. Azóta is dolgozom, bár később mégis kitudódott, hogy "okosabb vagyok mint egy ötödikes".

Ezzel azt szerettem volna csak jelezni, hogy a kishitűség, a kisebbrendűségi érzés, a "főnök mindig legyen okosabb mint a beosztott" mentalitás miatt kerültem olyan helyzetbe, hogy végül el kellett hallgatnom egy - szerintem - egyébként abszolút releváns információt, és így kaptam meg a munkát.

A végső konzekvenciát vond le magad!

Ennyi.

Bobby Newmark 2016.08.10. 21:53:37

@egysmás: Én is úgy léceltem le az előző munkahelyemről, hogy nem kívánták, hogy ledolgozzam a felmondási időt. Nekem volt még 10 nap, mire elmentem a konkurrenciához, kértem egy állásinterjút, és felvettek, de kb hasonlóan zökkenőmentesen történt a dolog.
Van ilyen.

Analfa Béla 2016.08.10. 22:15:26

Pedig nem olyan rossz rákérdezni a fizetésre. Kiderül belőle, hogy milyen komolyságú munkát vár el a cég az adott pozícióban. Ha keveset kínálnak, akkor a munka kevésbé igényes kell, hogy legyen, miveh a jó munkaerőt nem akarják megfizetni. Meg ha nyilvános lenne a bérezés, akkor nyilván rögtön többet kellene fizetni, mert a munkaerőpiac könnyebben árazná be a munkát.

A nyelvtannácizmusról pedig annyit, hogy nem értem, hogy miért próbálod lebeszélni az embereket arról, hogy szóljanak, ha valaki hibázik. Egy cégnél az a legnagyobb öngól, ha elnyomja azokat, akik a hibákért szólnának, mert azzal rengeteg fejlődési lehetőségtől esik el. A hibákből lehet még mindig a legtöbbet tanulni.

Circus 2016.08.10. 22:53:21

Apróbb észrevételek a poszt és a való élet különbségeiről:

Új helyen honnan kellene tudnom, hogy pontosan milyen munkát, milyen körülmények között ajánlanak, és mennyi pénzt tudnak/akarnak rászánni, milyen lehetőségeik vannak? Minden esetben, amikor ezt kérdezik tőlem, a nyelvemen van, hogy a legolcsóbb, vagy a legjobb jelöltet keresik? Ilyenkor tényleg másodlagos, hogy én mit szeretnék...

Kétszer kerültem olyan helyzetbe, hogy belementem a „kezdjünk olcsóbban, majd emelünk rajta” játékba. Egyszer sem emeltek, az ígért éves kompenzációt sem, meguntam a kifogásokat (cég helyzete, tulajdonosi döntés, fejlesztések, előre nem definiált saját szájíz szerinti elbírálások miatt, stb). Ilyet többé nem játszom.

Miért baj, ha az ember zsoldosként definiálja önmagát? Pénzért dolgozom, én a munkámat adom, munkáltató érte pénzt fizet. Nem lélektelen a zsoldos, hanem belefáradt az üres lózungokba. Fizesd meg, hogy legalább emiatt ne legyenek problémái, oda tudjon koncentrálni a munkájára teljesen.

Munkáltatóként te ne akarj engem kioktatni, hogy hogyan-miként tervezzem a munkán kívüli időmet. Fizess meg, hogy gondtalanul éljek, becsülj meg és hagyj élni, ne várd el az ingyen túlórát, a munkaidőn túli telefonálgatást, a hétvégi munkavégzést 0-24... A többi az én dolgom.

A cégek profitot akarnak – és a munkaerő? Én miért nem lehetek kapitalista, nekem is kell a bevétel, nem? A munkaszerződés is kétoldaldalú, kötelezettségekkel és jogokkal, ez Magyarországon erősen egyoldalú… lásd a poszt által lehozottakat.

Nyelvtannácizmus – tehát nem az a fontos, hogy pontosan és helyesen végezné a munkáját, hanem az, hogy kijavított téged, a tévedhetetlent? Értem.

Untermensch4 2016.08.10. 22:54:06

@DoctorMorreau: "Kétségtelen, hogy a keresztesek fosztogatása Jeruzsálemben szörnyű bűncselekmény volt, különösen azoknak a vallásos és erkölcsi elveknek a fényében, melyeket állítólag képviseltek. Ugyanakkor a kor katonai szabályai szerint ez nem volt szokatlan."
"„Amikor összetalálkoztok [a háborúban] a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat!”), mivel szívesebben látta őket halottnak, mint fogolyként."
A kor katonai szabályai szerinti viselkedésbe ez is belefért...
" A kereszteseknek sokkal bölcsebb lett volna természetes szövetségeseikként tekinteni dimmi társaikra, a zsydókra, az iszlám dzsiháddal szembeni ellenállásban"
Meg a helyi keresztényekre is. Eléggé durva ha a "felszabadított" keresztények inkább visszaengedik a muszlim sereget mert "hittestvéreik" olyan jól bánnak velük hogy a muszlim hódoltság a kisebbik rossz...

Circus 2016.08.10. 22:57:49

@Herbert Putzenschramm: tőlem nem kapsz gyűlöletkommentet, csak kérdezem, hogy 44 évesen tagadjam le az összes korábbi munkahelyemet, amikor kérdezik, legyek újszülött?

Ami a CV-mben benne van, az alapján senior/középvezetői szint alatt szóba sem állnak velem, mert nemcsak én tudom, hogy az első adandó alkalommal lépek, ha jobb esélyem van, plusz azt is mindketten tudjuk, hogy nem tudnak hülyére venni. Annyira, mint egy kezdőt.
:)

Untermensch4 2016.08.10. 23:15:36

@DoctorMorreau: "A legtöbb nagy amerikai vállalkozó szerint a munka nem más, mint a munkaidő átváltása pénzre."

"Válaszd azt a munkát, amit akkor csinálnál hobbiból, ha gazdag lennél. Azon a területen leszel igazán sikeres” – így Buffett. A logika végtére is érthető: az ember könnyebben foglalkozik azzal, amit egyébként is szeret. Nincs stressz, nincs kényszer. De ez biztosan így működik?

„A családodat szeresd, ne a munkádat”

Ugyan egyre népszerűbb Buffett álláspontja, mégsem osztja mindenki ezt a véleményt. Mindnyájan ismerjük azokat a történeteket, amelyek inspirált emberek eredményeiről szólnak, akik elhívatásból vagy pusztán örömből űzték foglalkozásukat. „Ez mind hülyeség” – mondja a német Volker Kitz, akinek a témában megjelent könyve szerint végső soron a munka nem más, mint a munkaidő lecserélése pénzre. Egyre több prominens vezető szerint a boldogságot a munkában kell megtalálni, szerintük végső soron az, aki az örömöt okozó munkát nem találja meg, saját maga felelős a sorsáért. "

mildi 2016.08.11. 07:52:49

@egysmás: he?! nefárassz
vagy ha neked kell eltartanod két gyereket + a gyesen lévő feleséged.
btw az megvan, hogy a nyomorról ugyanazt írtam?

nyelvtannaci 2016.08.11. 08:22:56

@Untermensch4: "És ha vki gyerekkel egyik hónapról a másikra él akkor nagyon "árérzékeny" lesz, a saját munkaereje árát tekintve is. Havi nettó plusz kétezerért szívbaj nélkül vált egy másik cégre ami kb ugyanaz egyébként."

Jajj, de szépen megfogalmaztad :) Persze vannak olyan (HR) vezetői magasságok, ahol ez már nem látszik, és az emberek nem emlékeznek arra, amikor egy tál rizsért kellett gályázniuk, és a hó végén félretett pénznek azért örültek, mert lesz miből kifizetni az víz/gáz/villany elszámolót, ha éppen..., de addig amíg errefelé nincs egy olyan jóléti társadalom, ahol a többség a "szarabb munka többért" és az "inspirálóbb munka kevesebbért" közt úgy tud dönteni, hogy a b verzióban is azért még telik egy hét nyaralásra is, miután mindent kifizetett, viszonylag jól él, a kocsija nem rohad szét és a bank sem veri a fejét a lakáshitel törlesztés elmaradása miatt, akkor lesz valid, ami le lett firkálva amott fejlebb, a posztban Addig viszont megkérnénk a kollegát, fáradjon ki a való világba és nézzen szét, mielőtt a jelöltek interjúztatásából leszűrt tapasztalatok alapján okoskodik. Köszöntük.

nyelvtannaci 2016.08.11. 08:43:55

Most nézem csak,

"bevettem a leszarom tablettát, jöhetnek a kommentek"

Tehát, te így gondolod, és leszarod, hogy más mit gondol. Hülyének nézed a kommentelőket, sőt, talán még le is nézed őket.

Akkor tényleg neked való a HR "szakma" :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.11. 08:48:18

@nyelvtannaci: te nem nyelvtannaci vagy, csak egy ostoba, kötekedő seggfej. Az az idézet kicsit mást jelent, mint amit seggfejséged belemagyaráz.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.08.11. 08:55:23

@trev: Nem kisebb az esélye, csak jól kell kommunikálni ezt is. A nehézséget inkább az jelenti, hogy hogyan járjon el állásinterjúra, de az is megoldható. De adtál egy posztötletet, köszi, hamarosan írni fogok róla!

nyelvtannaci 2016.08.11. 09:03:18

@Hóhér az utolsó barátod: a kötekedö seggfej stimmel, ostobának nem mondanám magam ;) egyébként egy kávé mellett gondolkoztam ezen az egészen, és pont azért jöttem vissza, hogy kicsit magamat is megkövetve az előző beszólásért, (tényleg, komolyan, értem a postban a jó szándékot, mi meg itt fikázódunk, nem biztos, hogy jogos, sry érte) leírjak pár gondolatot.

Szóval, az a baj, hogy a kiindulópont fix. Kapitalizmus van, teljesítményalapú, és ehhez kell (?) alkalmazkodnia mindenkinek, aki nem akarja a híd alatt végezni. Ebben a kontextusban érthető jó tanácsokat fogalmaz meg a szerző.

Csak az ezzel az elég nagy bibi, hogy az emberek nagy része nem akar beszállni ebbe a kapitalista versengésbe, csupán akar egy állást, amit lehetőleg nem akar cserélgetni pár évente, akar értelmes fizetést, amiből fussa mindenre, amit a maga középosztálybeli szintjén megkíván, és csókolom.

Felteszem a költői kérdést, de biztos, hogy én leszek miatta a fasz/idióta/élhetetlen/stbstb (tehát nekem is egy leszaromot, köszi) biztos, hogy az embereknek kéne alkalmazkodni a rendszerhez, és nem fordítva? Az emberek többsége nem akar versenyezni, nem akar a munkában inspirálódni, "csak" dolgozni akar, hogy legyen pénze élni.

Szóval azok a tanácsok, amik a postban megfogalmazódtak, biztos segítenek egy elenyésző kisebbségnek, de a probléma nem is velük van, ők előbb-utóbb alkalmazkodnak. A maradék meg nem fog, mert nem akar, sőt kikéri magának, és tudjátok mit? Nekik van igazuk.

nyelvtannaci 2016.08.11. 09:07:02

Btw, csak hogy kontextusba kerüljön a dolog, az IT szektorban dolgozom vállalkozóként, jóval a magyar átlag fölött hozok haza és jó kilátásaim vannak a jövőre nézve, miközben egyre inkább azt csinálom, amit szeretek.

"Csupán" kurvára nem tetszik, ami körülöttem történik, és néha nem bírom befogni a pofám. Főleg mert, mint ahogy @Hóhér az utolsó barátod kollega megfogalmazta, egy kötekedő seggfej vagyok, de felvállalom. Szidjatok.

Herbert Putzenschramm 2016.08.11. 09:08:33

@egysmás: "Minden egyéb esetben az a munka arra jó csak, hogy benntartson a nyomorban."

Akkor mégis mi a tökömet kéne tenni, hogy valaki kijöjjön a nyomorból? mindenki nyerje meg a lottót? vagy éljen tovább segélyből mert az aztán sokkal jobb és kimozdít a nyomorból? valamelyikünk fordítva ül a biciklin...

@Circus: értem a dilemmát, ez esetben megkövetem magam és árnyalom a képet, tényleg nem lehet bármilyen állást megkapni, mert nem mindenhová akarnak túlképzett embereket felvenni.
ugyanakkor ha felmész profession/ jobline-ra, ott dunát lehetne rekeszteni senior/ középvezetői állásokkal. csak hát valószínűleg nem biztos, hogy a 10km-es körzetben lesz az a munka, nem pont az ami kényelmes és a legjobban fizet. családdal és gyerekekkel tudom hogy nem olyan könnyű csak úgy elköltözni az ország másik szegletébe, de mérlegelni kell hogy vagy nyomorgunk és sírunk tovább, vagy hozunk egy döntést és változtatunk az eddigi életünkön.

erre meg tudom hogy mindenki azt mondja hogy könnyű azt mondani, meg hogy túl fiatal vagyok és úgyse érteném, de tényleg továbbra se tudom felfogni, hogy valaki évekig munkanélküli legyen közép/ felsővezetői múlttal.
továbbra is fenntartom, hogy aki komoly vezetői pozíció után évekig nem talál munkát az vagy nagyon peches, vagy semmi keresni valója nem volt eddig se olyan magas pozícióban. én eddig jópár életutat láttam, és az alapján mondom, hogy aki tényleg jó vezető az soha nem lesz munkanélküli, mert vagy cégen belül vagy a kapcsolatai révén fog találni munkát bármikor.
olyanokat is láttam, akiket egy cimborájuk feltolt cégen belül, aztán amikor a cimbora elment és nem maradt senki aki bevédje, akkor úgy kib**ták, mint azt a híres macskát.

de mégegyszer, nem azt mondom hogy minden 45-55 éves ex-nagyfőnök munkakereső anno rosszul csinálta amit csinált, mert hogyan tudnám megmondani a tutit minden egyes emberről - szerencsére nem is az én dolgom :) -, csak leírtam hogy én miért látom úgy a dolgokat, ahogy.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.11. 09:24:36

@nyelvtannaci: félreértések elkerülése végett jelezném, sem a posztot, sem a szerzőjét nem óhajtom védeni. Viszont a szöveg elejére írt, ráadásul idézőjelbe tett "beveszem a leszarom tablettát" mondat egyáltalán nem arról szól, amit belemagyaráztál. Pusztán annyi, hogy akárki, akármekkora ökörséget ír, szerzőnk nem fogja felhúzni magát, nem fog megsértődni etc.
Ez messze nem azonos azzal, hogy "szarok rátok".

nyelvtannaci 2016.08.11. 09:29:58

@Hóhér az utolsó barátod: (lásd feljebb) persze, ez azóta világos lett nekem is . nem hatott még a kávé reggel, de kösz hogy szóltál.

Circus 2016.08.11. 15:56:45

@Herbert Putzenschramm: Még csak közeledsz a valósághoz ;)

Minél feljebb vagy abban a rohadt piramisban, annál kevesebb a hely, pont, hogy nehezen lehet találni más helyet - messze nem annyira sok főnök kell, mint melós, eleve nincs annyi hely. Ugyanez van a szakértői pozíciókkal.

Másrészt elköveted azt a logikai hibát, hogy neked egyik középvezető olyan, mint a másik - azért vannak szakmák is, nem minden járható át mindennel, bár ma ugye nagy divat 'menedzsereket' képezni, akik 'mindenre' (értsd: igazándiból semmire) alkalmasak.

Harmadrészt, mint írtam, sokszor szóba sem állnak veled "rangon alul", azért, amit írtam, és új foglalkozást sem olyan egyszerű pikpak elkezdeni.

Tizenhuszon évesen kevésbé érdekel, ha ugráltatnak, mint kicsit a betanulás helyett, később ez már másképp lesz.

Untermensch4 2016.08.11. 18:44:13

@nyelvtannaci: "... biztos, hogy az embereknek kéne alkalmazkodni a rendszerhez, és nem fordítva? Az emberek többsége nem akar versenyezni, nem akar a munkában inspirálódni, "csak" dolgozni akar, hogy legyen pénze élni. "
A determinisztikus megközelítés szerint igen, a rendszer azért olyan mert a többség ilyenné teszi. Az individualista megközelítés szerint nem, alakíthatunk(nánk) rajta csak nem eléggé sokan, nem eléggé hatásosan alakítanak.
A verseny egy érdekes dolog. A piaci verseny ugye elvileg hűdejó mert a vevő (napjainkban már inkább: fogyasztó) jól jár, hiszen árverseny. Hát aki a munkaerejét tudja csak eladni és esetleg pont túlkínálat van (a közel teljes foglalkoztatottság már nem tesz jót a "gazdaság versenyképességének") annak viszont a verseny gáz. Aki meg győzhet egy versenyben az szeretne is és nem szeretne azért újra meg újra versenyezni hogy az addigi eredményeket csak megőrizze, újak nélkül.
Az emberek többsége örök életet, végtelen fogyasztható erőforrásokat és teleportálást akar, ingyen. Tudatos szinten a többség azért belátja hogy ezért hiába veri az asztalt és vmiféle együttműködéssel igyekszik élni, de nem mindenki (és a vágy a felsoroltakra lappang, némelyeknél időnként fel-felbukkannak). A munkában "inspirálódás" az lenne hogy win-win kompromisszum, ha már dolgozni kell akkor közben/miatta a lehető legkevésbé boldogtalan legyen az ember. Sőt, ha lehetséges akár a közömbösnél boldogabb.
De "eredetileg" a "rendszer" célja a az lenne hogy az emberek a lehető legjobban érezzék magukat benne. Ha sok a bolddogtalan ember akkor az a rendszer problémája is. Akkor is ha az emberek egy részének túlzó vágyai vannak, ha a vágy-faktort nem tudja jól kezelni a rendszer akkor abban a tekintetben nem eléggé jó.

Sobbis 2016.08.11. 18:59:15

Nehéz döntés egy interjúnál jól kiválasztani a pályázókat, főleg ha sokan jelentkeznek, de akkor is ha kevesen....

Több hres ismerősöm van, akik panaszkodnak, hogy amíg régen havonta kaptak 80-90 önéletrajzot, most negyedévente jön ennyi.

A cikk amúgy tetszik, aki már vett részt kiválasztásban, az tipikusan tudja és átérzi azokat amiket leírtak. Látszik, hogy a kommentelők többsége, főleg akik erősen támadják az írást, mint munkavállaló látta eddig csak a piacot. Mindkét oldalt meglehet érteni, de ez a cikk tipikusan a problémás emberekre koncentrál.

Én is sokat hallom az ismerősömet (velem egykorú), hogy keres ő munkát de nem talál. Amikor nekem szükségem volt pénzre, 1 hét alatt találtam munkát, érettségivel, okjs végzettséggel és 0 tapasztalattal. 6 óráért 130 nettót kaptam.
Ami tipikus hibák munkakeresésnél:
- el kéne dönteni, hogy egyáltalán akar e dolgozni az ember, valaki csak nézelődik, de nem gondolja komolyan, van, hogy a leegyeztetett interjú időpontra szó nélkül nem jönnek el az emberek, ez manapság elég gyakori
- a "beadtam az önéletrajzomat"-nak azt kéne jelentenie hogy 20-30 vagy akár több helyre is elküldöm 2 havonta, nem az, hogy 2 max 3 cégnek elküldöm és várom a csodát. Valahol a beérkezett önéletrajzok felét kapásból kukázzák, anélkül hogy megnézzék, majd talán a kövi pakkal szerencsésebb lesz.
- a tapasztalat gyűjtést főiskolásoknak/egyetemistáknak célszerű már a suli alatt elkezdeni, heti mondjuk 10 órában, arra mindenkinek van ideje, a pénz ne számítson, csak a releváns tapasztalat szerzés. Nem raktározni, hostesskedni meg ilyen habiszti munkákat kell csinálni, jobb pénz, de hosszútávon a buli finanszírozáson kívül semmi értelme.
- én pl kapásból elutasítom a középiskolában tanított standard world dokumentumos önéletrajzot. Unalmas, nem sok ingere van ránézni az embernek és nem nagyon tükrözi a személyiséget. Szerintem a kreatív önéletrajzok sokkal praktikusabbak, egyrészt kitűnik a tömegből és valszeg a sok fehér papír közül biztos, hogy kifogják húzni megnézni. Másrészt az emailt sem úgy kéne elküldeni, hogy jelentkeznék x-y állásra, mert ezt biztos hogy nem sokan nézik meg. Pár sort érdemes írni oda is magunkról, meg hogy miért jelentkezünk az állásra.
- a kommentek között olvastam, hogy egy interjú során kijavította az interjúztatót a pályázó. Én se venném fel, mert ez szimplán bunkóság. Lehet, hogy szakmailag toppon van, és lehet jó munkaerő lenne, de a munkahely egy nagy csapat. Aki az interjús környezetben nem tud viselkedni, valszeg a csapat többi tagjával is ilyen lesz,. Hiába jó munkaerő ha a személyisége nem passzol a légkörbe és megrontaná a levegőt a viselkedésével, csak ártana.
- és ami a fizetésről szól, természetes hogy fontos a fizetés, viszont a cikkírónak azokkal van a problémája, akik ezt elsőként kérdezik meg. Én találkoztam olyannal, amikor az első két kérdés az volt, hogy: Mennyi a fizetés és hogy vannak a szabadságok?..... nekem kapásból az első gondolatom akaratlanul is az volt, hogy lábat lógatni akar ide bejárni. Természetesen a fizetés kitárgyalásának is megvan a helye.
- Amit viszont nagyon hiányolok a jelentkezőktől, 10ből talán 1 ember kérdezi meg az az, hogy: Van-e illetve milyen előrelépési lehetőségek vannak a cégnél?
Ezt pl az idősebb korosztály x generáció, szinte soha nem kérdezi meg. A fiatalabb y generációsoknál gyakoribb, de ott is elenyésző. Pedig talán ez a legfontosabb dolog hosszútávon. Szinte hihetetlen, de még a Mekiben is van előrelépési lehetőség. Egyik ismerősöm másfél év után 180 nettót kap, heti 3 nap munkáért, tanulni kell és dolgozni.

az övezet gázai 2016.08.11. 20:05:55

@NyelvtanHitler: Azért, ha már mások kijavítására adtad a fejed, próbáld már meg például a vesszőket helyesen használni.

Untermensch4 2016.08.11. 20:52:31

@az övezet gázai: "NyelvtanHitler: Azért, ha már mások kijavítására adtad a fejed, próbáld már meg például a vesszőket helyesen használni."
irónia? önirónia..? :)

Untermensch4 2016.08.11. 21:04:42

@Sobbis: " Hiába jó munkaerő ha a személyisége nem passzol a légkörbe és megrontaná a levegőt a viselkedésével, csak ártana."
A legutóbbi helyen volt egy munkatársam. Agresszív személyiség volt, gyakran sértegetett másokat. Engem is. Egyesek szerint "megrontotta a levegőt a viselkedésével", sztem meg feladatcentrikus volt, az illetőnek a munkával kapcsolatos bénázásával arányosan adta az ívet. Én ezért is mondtam a panaszkodóknak hogy nem kell megsértődni, én sem tettem. Ő sem sértődött meg az ugyanolyan agresszív válaszra és jó munkaerő volt.
"Több hres ismerősöm van, akik panaszkodnak, hogy amíg régen havonta kaptak 80-90 önéletrajzot, most negyedévente jön ennyi."
"Valahol a beérkezett önéletrajzok felét kapásból kukázzák, anélkül hogy megnézzék,"
Ha egyet se kukáznak látatlanul akkor javítható az arány.
Úgy egyébként ennek a kapásból kukázásnak mi a logikája?

Sobbis 2016.08.11. 22:01:11

@Untermensch4: Ezt konkrétan a Doclernél csinálták, azzal a mentalitással, hogy az "Élethez, szerencse is kell... - Nekik most nem volt"

Sok helyen meg azért nem foglalkoznak a felével, mert nagy tömegek jó esetben nem mennek el cégektől, így új pozíciók negyed-fél évente vannak általában, addig meg felgyűlnek az önéletrajzok. Ami már kapásból kiemelkedik a tömegből azt amúgy is behívják vagy korábban, vagy elrakják az önéletrajzot, viszont a 95% ugyan az a copy paste, felesleges átnyálazni.

Mivel egyre gyakoribb a leegyeztetett interjúkra szó nélkül nem megjelenni, nincs idejük a hren az össze válogatására és behívására, ezért ránézésre a jobbakat kiveszik és azokból szinte mindig megtalálják a megfelelő embert.

Sok cég ezért kezdett amúgy csoportos felvételikbe, elhívnak 15 embert, eljön kb a fele. Rendeznek egy második fordulót is, aki komolyabban gondolja az eljön oda is és azok közül választják ki a megfelelőt, akit az utolsó harmadik fordulóra is behívnak, hogy akkor kezet rázzanak ha úgy van.

A magasabb pozícióknál, ahova nyilván kevesebb jelentkező van, ott azért jól leszűrik ki a legjobb.

Amúgy egyetértek az írásoddal, ha valaki kolerikus, de hatékony és jogos a sértése, mert egy evidens dolgot elrontok, kell a szidás, nem lehet mindig simogatni a lelket hibánál. Nyilván lehet pro és kontrát írni a témában, azt gondolom egy interjú, ahova jelentkezek pont nem a "kioktatás" helye, főleg ha én vagyok a jelentkező. Illetve tényleg függ milyen munkáról van szó, ügyfél orientált munkakörnél ez pl abszolút nem megengedett, viszont megint más ha mondjuk csoportvezetőt vagy hasonló pozícióba keresek embert.

Untermensch4 2016.08.11. 22:29:39

@Sobbis: A példaszereplőm nem ügyfeles. Azért jutott eszembe mert elképzeltem ahogy elveszti a türelmét interjún aminek ugye a párbeszéd lenne a lényege hogy hatékonyan kiderüljön az alkalmassága/alkalmatlansága... mondjuk ő extrém példa mert tényleg túl agresszív de a munkahelyi hatásfoka is magas.
Egy interjú nem a kioktatás helye de ha pl azt mondja hogy perfekcionista és szabálykövető akkor tesztelésre jó hogy egy nyelvtani hibát hogyan reagál le.
" Valahol a beérkezett önéletrajzok felét kapásból kukázzák, anélkül hogy megnézzék" ezt úgy értettem hogy "rá se néznek". Az nem ugyanaz mint rápillantani felületesen, utóbbinál van "szemkontaktus". A tényleg látatlanban kidobott az viszont annyira vesz részt a felvételi folyamatban mint ami be sem érkezett.

egysmás 2016.08.11. 22:32:43

@Herbert Putzenschramm: ha kevesebb pénzért mész el dolgozni, mint ami a megélhetésedhez kell, akkor elvágtad magad, mert amíg dolgozol, nem tudsz olyan munkát keresni, amiből megélsz.
Ez az egyik olog.
A másik pedig az, hogy ha az embernek nincs munkája, de ért valamihez (bármihez, ami túlmutat azon, hogy wowozik), akkor egy minimálbér kétharmadát simán megkeresi pár nap alatt -többet nem biztos, hogy sikerül a hónapban, de ennyit igen- és akor jön a kérdés, hogy megéri-e plusz párezer forintért elbaszni az egész hónapot, ha az a párezer forint nem visz előrébb, mert annak a jó része elmegy arra, hogy munkába járj, ott egyél, kávézz.

Az emberi döntések gazdasági racionalitását általában a valóság próbájával lehet lemérni.
Az az ember, aki évek óta munkanélküli és nem hajléktalan, az racionális döntést hozott akkor, amikor nem ment el pl. a teszkóba árufeltöltőnek, hiszen ha elment volna, akkor sem lenne jobb helyzetben, mint amiben most van.
Magyarul, ha összehasonlítod egy főállású árufeltöltő életszínvonalát az övével, nem fogsz sok különbséget találni, amennyiben a szabadidő értékét nullának tekinted.

Untermensch4 2016.08.11. 22:33:07

@Sobbis: "Élethez, szerencse is kell.." :)
Egy rég halott bohém rokonom permanensen úszott a kisebb adósságokban. Mondta egyszer vkinek: "Ha váratlanul pénzhez jutok akkor felírkálom a hitelezőket kis cetlikre az összegekkel, beteszem egy kalapba és sorban húzgálok." "És ha elfogy a pénz mi lesz azokkal akik még a kalapban vannak." "Nekik akkor nem volt szerencséjük." :)

Untermensch4 2016.08.11. 22:42:43

@egysmás: Az "évek óta munkanélküli" aki időnkénti alkalmi munkákból megél az nem "évek óta" munkanélküli hanem a legutóbbi munkája óta...

egysmás 2016.08.11. 22:50:26

@Sobbis: "Mivel egyre gyakoribb a leegyeztetett interjúkra szó nélkül nem megjelenni, nincs idejük a hren az össze válogatására és behívására, ezért ránézésre a jobbakat kiveszik és azokból szinte mindig megtalálják a megfelelő embert. "

Ha elmennének az emberek az interjúra, akkor lenne ideje válogatni és behívni a hr-esnek és akkor nem csak azokat hívná be, akik már ránézésre is megfelelnek?

"Sok cég ezért kezdett amúgy csoportos felvételikbe, elhívnak 15 embert, eljön kb a fele." - lehet, mind elment, csak a felük lelépett, amikor látta, hogy mennyien tolonganak. "
Rendeznek egy második fordulót is, aki komolyabban gondolja az eljön oda is és azok közül választják ki a megfelelőt, akit az utolsó harmadik fordulóra is behívnak, hogy akkor kezet rázzanak ha úgy van." - ez egzecíroztatás, ami onnan nézve biztos nagyon okos ötlet, innen nézve viszont megalázó. Ami megmondja, miért is utálják az emberek az hreseket.

egysmás 2016.08.11. 22:54:49

@Untermensch4: definiáljuk a munkanélkülit.
Ha a szomszéd feketén lenyírja a füvet egy ötezresért, akkor a szomszéd nem munkanélküli, hanem kertész?
Ha elmegy pecázni és eladja a fogott harcsát tízezerért, akkor meg halász?

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2016.08.11. 22:57:44

"...Ez pedig csak akkor működik, ha nem a fizetést nézed, megérted a kapitalizmus lényegét és motivált tudsz maradni...."

Hahh, de ostoba vagy, kedves blogger! És jó nagy kettős mércét alkalmazol ám, hallod-e? Miközben a munkanélkülieknek osztod az észt, hogy szeressék a kapitalizmust, és tekintsék természetesnek azt, hogy a cégeknek a profit a fontos, elfelejted, hogy a kapitalizmusban a munkaerő is áru, aminek ára van, és azt meg kell(ene) fizetni. DE ha ezt nem teszik, akkor lilaködös süketség motivációról papolni....

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2016.08.11. 23:01:28

"...Valójában a színfalak mögött arról van szó, hogy tudálékos az ember és számára mentális kielégülést, az agy számára jutalmat (mint pl a csokoládé) jelent, ha villogtathatja sokszor nem létező tudását és ezáltal mások fölé emelkedhet. "

Öregem, tök jól összefoglaltad, miért írod ezt a blogot :)

Untermensch4 2016.08.12. 00:21:51

@egysmás: munkanélküli=nincs munkája. Ha időnként alkalmi munkát végez akkor az "évek óta munkanélküli" nem a legpontosabb sztem. Hülyén hangzik a "többnyire munkanélküli" meg körülményesen a "munkanélküli de időnként alkalmi munkákat végez". Az egy dolog hogy szeretünk a sorok között olvasni és "okosba" megoldani, hülyeség lenne elvárni hogy nagy erőkkel (és adminisztrációs költséggel) próbáljon adókat fizetni az akinek vszeg azért nehezebb/lehetetlen állandó munkát találnia mert a rákként túlburjánzott bürokrácia elszívja a versenyszférától az erőforrásokat.
Ha pecázás/haleladás közben elkapja az erőszak-monopólium akkor orvhalász. És örömmel jelenthetem be hogy feltaláltuk az orvkertészt. :)

nyelvtannaci 2016.08.12. 09:33:24

@Untermensch4: Köszönöm, ezt szépen összefoglaltad :)

egysmás 2016.08.12. 10:05:53

@Untermensch4: szinte mindenkinek van munkája.
A gyerekemé pl. a mosogatás, a lányomé meg a takarítás a szobájában

A munkanélküli pedig az a munkaképes korban és egészségi állapotban lévő ember, akinek nincs bejelentett munkahelye.

tnsnames.ora 2016.08.12. 11:38:58

@Szarvas Norbert: Új kísérlet kommentküldésre, új remények:

>>>>Megkérdezhetem, hogy nálad melyik a top 3 blog, ami a legjobbnak tartasz?

Köszönöm kedves kérdésedet, még ha nem is érdemlem ki a megtisztelõ figyelmet. Legfõbbképpen azért, mert nem bújom a blogokat és nagyon kevés idõt töltök a blogoszférában (nem vagyok értékelhetõ célközönség).

Nálam két csoportja van a blogoknak: konstruktív (elõremutatóan építkezõ) és élvezkedõs. Itt most nyilván a konstruktív az érdekes, az élvezkedést elhagynám.

A jó és rossz blog alapvetõ vízválasztója nálam: a normális kommentelhetõség (elõzetes meg kínos moderáció nélkül). Hiszen aki nem képes az olvasóival cenzurázatlan kapcsolatot tartani, ott e tény vissza kell köszönjön/csatolódjon a posztjainál. Rikítóan negatív példák a legrosszabbak közül: index által agyonhypeolt borzalmas business and café, dolgozzmagadon és bulshitelõ társaik.
Ez az itteni blog viszont tehát átment már két „vizsgán” is, ami nagy szó, magyar nyelvterületen :)

Engem négy terület érdekel jobban:

(1) Szakmám (informatika, üzleti intelligencia)
Nincs jó blog (nem tudok róla). A legjobb a bi.hu lenne, de nem kommentelhetõ és nem elég pörgõs (túl kevés az élet rajta). Félreértés ne essék, az enyém sem jó (sok minden miatt).

(2) (Klasszikus) zene
Blog se nagyon van, nemhogy jó. A saját témámban meg egyáltalán.
Közrejátszik benne, hogy a zenérõl naggggyon kevesen tudnak jól és hitelesen beszélni, információt adni (pár ember csak).
Amíg mûködött talán ez volt a legjobb:
rezfaszubagoly dot blog dot hu

(3) Nyelvtanulás
Itt egy picit jobban képben vagyok: a nagyon sok közül ezt a kettõt tartom jónak:
tanuljnyelveket dot blog dot hu/
otevotnyelv dot com

(4) Általános
csinaldmeg dot zalaba dot eu
onlinetavmunka dot blog dot hu

Untermensch4 2016.08.12. 18:27:24

@egysmás: Ha ragaszkodsz a jogszabályi meghatározáshoz akkor a gyerekmunka határeset lehet... :) Sztem az a munkanélküli aki nem végez olyan értékteremtő/produktív keresőtevékenységet amivel a létfenntartásához szerez erőforrásokat. Az a munka amiért fizetnek, vkinek értéket teremt amiből ki tudja fizetni a munka ellenértékét.

egysmás 2016.08.12. 18:50:37

@Untermensch4: Akkor Magyarországon nincs egyetlen munkanélküli sem.

Egyszerűen nincs olyan.
Még a guberáló csöves sem munkanélküli.

Mellesleg a munka nem feltétlenül produktív.
Egy tűzoltó, orvos munkája a kármegelőzés, kárenyhítés, ami nem produktivitás.
A munkavédelmi ellenőr, vagy szakszervezeti vezető munkája pedig pont, hogy a produktivitás csökkentésében nyilvánul meg.

Untermensch4 2016.08.12. 22:17:14

@egysmás: Az hogy magyarisztánban diszfunkcionálisak a szekszervezetek, valós probléma. A munkavédelmi szabályok is "idiótabiztosra" vannak alkotva. Ez utóbbit fájlalom is mert ha a darwin-díjasok életbentartásának ára alacsonyabb hatékonyság akkor az már nem éri meg. A valóban szükséges mértékig azonban a rendőr, tűzoltó, munkavédelem is "produktív" egy bizonyos értelemben. Ha állig felfegyverkezve kellene járkálni (munkába is), a házat meg közben vkinek otthon kéne őrizni, beruházni mélységi védelembe (aknák, szögesdrót, bunker), az nagyon drága lenne. A tűzoltóság sem vallási okokból jött létre. Az orvos szintén olyan hogy lassan haldoklani nélküle kényelmetlenebb és egyéni/családi életvitelben is rosszabb. Volt jónéhány éve egy számolgatás a hvg-ben. Egy átlagos zember 40 évesen meghal munkahelyi balesetben, a közvetlen költségek, az elmaradt gdp-termelés az ebből kifolyólag nem befolyó adók összesen 100guriga fölötti veszteség társadalmi szinten.
Persze bizonyos szempontból "átlag alatti" emberek jobban viszik a "közösség" pénzét mint hozzák, de a lényeg az hogy kissé szélesebb összefüggésben nézve pl a csöves aki(k) pl nálunk a társasház számára szükséges hulladékszállítási köbmétert csökkentik és gyakorlatilag újrahasznosítanak, az nekem áttételesen csökkenti a közös költségemet.
Más kérdés hogy a jogszabályi definíciótól én sem akarok teljesen elszakadni de a feketemunka (adóelkerülés) egy része a túlszabályozás miatt fekete. Ha totál legálisan vennéd fel az orvkertészt akkor több lenne a papírb@szás a dologban mint a lényegi munka. Pedig mióta van térerő országszerte, sztem az adóhivatalnak küldött emelt díjas sms-sel (benne adószámok , tevékenység övtj-kódja, napi bér összege) is lehetne adót fizetni, csak a sok papír meg a túlszabályozás vmi miatt szent.

egysmás 2016.08.14. 11:04:12

@Untermensch4: Oké, meggyőztél!

Az a munkanélküli, aki semmit sem csinál és nincs semmilyen bevétele.
Az összes többi az melós.

Azért én a helyedben elgondolkoznék azon, hogy lehet-e igaz, amit leírok.
pl. ez:
"pl a csöves aki(k) pl nálunk a társasház számára szükséges hulladékszállítási köbmétert csökkentik és gyakorlatilag újrahasznosítanak, az nekem áttételesen csökkenti a közös költségemet. " - hogy azzal, hogy a könnyen kiszedhető drága hulladékot kiszedi a szemetedből, azzal csökkenti-e a közös költséget, vagy éppen, hogy drágítja, hiszen ezzel a tettével teszi gazdaságtalanná a hulladékfeldolgozást, és nem-e azért te fizetsz a szemét elszállításáért, mert ő kiszedte belőle az értékes cuccot.
Hogy ellenkező esetben nem érték lenne-e a szemét, amit el lehet adni.

Az, hogy a szomszéd, vagy a szomszéd gyerek lenyírja a füvemet és ezért nem fizet adót, az teljesen rendjén van.
Ez nem szabályzási kérdés.
Az van, hogy inkább nekiadom a pénzt, mint a kormánynak.
Elvi okokból.
Ezen elvi okok egyike az, hogy a magyar állam, gonosz. Nem csak ez a kormány, hanem maga az állam az. A gonoszt pedig nem tápláljuk.

egysmás 2016.08.14. 11:13:22

@Untermensch4: "Az hogy magyarisztánban diszfunkcionálisak a szekszervezetek, valós probléma. " nem csak itt vannak a produktivitás ellen a szakszervezetek, hanem mindenütt, ahol van dolgozói érdekvédelem.
Magyarországon pont nincs ilyen, így a magyar szakszervezetek lófaszt sem érnek.
Ha a szakszervezetek nem harcolják ki a nyolcórás munkanapot, meg a szabadságot, meg a magas fizetést, nyugaton is szarul élnének a melósok.
A munkavállaló érdekképviselete, mivel a munkavállaló érdeke a minél alacsonyabb maximális produktivitás, mindenképpen a produktivitás ellen hat.

A munkavédelem nincs idiótabiztosra méretezve, hiszen azok betartása mellett is történnek munkahelyi balesetek.
Az a Darwin-díjas, aki nem tartja be az előírásokat.

A produktivitást összekevered a kármentéssel, kármegelőzéssel.
Kb olyan szintű hiba, mintha a kiadáscsökkenést kevernéd a bevételnövekedéssel.

antonov 2016.08.17. 13:34:51

2-3 fordulót rendező hr-eseket/cégeket nem szabad komolyan venni... ha egy cég ennyire döntesképtelen, az üzletileg sem lesz sikeres.. ezekre sosem mentem el, ennek ellenére találtam mindig melót 2-3 hónapon belül

Rónarider 2016.08.24. 07:40:09

Amikor még állásban voltam, egy-két, jellemzően szoftverhasználati- megoldásom azonnal ment a céges szoftverhasználat policy-jába.
Amikor olyat láttam, hogy egy nem zsigerbe vágó ügyön 2 hétig-1 hónapig elszerencsétlenkednek, és 2 telefonnal, 1 egyeztetéssel harmadnapra megoldottam, akkor már fúrtak a kollégák. Amikor pedig rájöttem, hogy a napi penzumot féltízre elintézem, és egyszerűen nincs semmi félhatig, akkor érdeklődtem hogy nem lehetne-e valamit még csinálni, bízzanak ide felelősségteljesebb, időigényesebb feladatokat is, akkor vége lett, mert úgy gondolták, azt a fizetést amit kérnék, nem vállalja be a cég, hiszen a húsz éve náluk dolgozó, időhúzó naplopókat nehogy átlépjem már... szóval "fájó szívvel" megváltak tőlem, ráadásul feltételezések alapján, hiszen egyszer sem ültünk asztalhoz megbeszélni ki mit szeretne.
Azóta önfoglalkoztató vagyok, több a pénz és ritkábbak a feladatok, de ha dolgozom, magamért dolgozom, viszont nincsenek illogikus rutinok és elvárások, ami megfizethetetlen.

Rónarider 2016.08.24. 07:51:33

@egysmás: "A munkavédelem nincs idiótabiztosra méretezve, hiszen azok betartása mellett is történnek munkahelyi balesetek.Az a Darwin-díjas, aki nem tartja be az előírásokat"

Ott az ellentmondás ebben, hogy megint a tipikus ágyúval verébre felfogásban szabályoz a törvényhozó.
Adott 10 ember, ebből 2 nem szabálykövető, ők csinálnak valamit, a törvényhozó szigorít, tehát a maradék 8-nak nehezebb, körülményesebb lett a dolga (és mert a 2 nem szabálykövető, őket ez nem érinti). Viszont a 8-ból 1 elkezdi esetlegesen kezelni a szabályokat, mert a dolgát csak így tudja megoldani hatékonyan/ vagy amúgy is van rá hajlandósága stb. A törvényhozó tovább szigorít, 7 ember megint morcosabb.->körbe-körbe.

Szarvas Norbert 2016.08.30. 23:12:43

@tnsnames.ora: most olvastam a kommentedet, köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a véleményedet:)

Selvaria 2019.02.27. 16:03:25

Tartósan munkanélküli vagyok, le sem merem írni mennyi ideje. Dolgoztam már, csak mindig rövid ideig, rajtam kívül eső okok miatt. És igen, szoktam magam hülyének érezni. Talán ott rontottam el, hogy mindig becsületes, jó kislány voltam, talán azzal, hogy sokat tanultam és mindig tettem a dolgomat. Államira támogatott egyetemre hiába voltak jó jegyeim nem vettek fel. De a szegénységet is lehet hülyeségnek értelmezni, így utólag valóban az voltam, hogy mertem arról álmodni, hogy egyetemre vagy főiskolára járhatok. Elmentem egy okj-s képzésre ami érdekelt. Tisztességesen elvégeztem. Tudtam, hogy amit választottam okj-ban arra vannak egyetemen ráépítő kurzusok. Gondoltam, ha majd munkába állok és gyűjtök pénzt, tovább képeztetem magam. Igen hülye voltam, hogy hittem ebben. Az iskola elvégzése után nem vettek fel sehová a szakmámban, arra hivatkozva hogy nincs tapasztalatom. Pályakezdőként. Ezután ahogy telt az idő jelentkeztem mindenhová, eladónak, adatrögzítőnek, operátornak. Gondoltam nem kapaszkodhatok görcsösen a szakmámhoz, amit amúgy szerettem volna csinálni. El kell állnom dolgozni, mert az ambíciók nem fognak kenyeret tenni az asztalra, sem kifizetni a számlákat. Próbálkoztam. Volt olyan hely ahová többszöri jelentkezés után vettek csak fel. Pedig a sok kudarc élmény miatt nem enyhén görcsbe rándul a gyomrom már csak attól, ha leülök az álláshirdetések elé. Lényeg első alkalommal elküldtek, arra hivatkozva nem feleltem meg. Másodjára már megfeleltem és mint kiderült az első alkalommal is. De építsük az önbizalmát a pályázónak azzal, hogy alkalmatlannak tituláljuk. Jó magyar szokás, rúgj bele a másikba ott ahol csak tudsz. Viszont a kolléganőim megkeserítették az életemet. Mert mást szerettek volna a helyemre. Nagyon illedelmes voltam, feltaláltam magam, megtanultam azokat amiket nem tanítottak meg nekem, de így sem voltam jó. Egy nap már én sem bírtam tovább leüvöltöttem a kollegina fejét és felmondtam. Attól hogy fiatalabb vagyok mint ő nem tehet meg velem bármit. Az volt a baj hogy nem mentem velük egységesen a szopisarokba, ahol komoly teljesítményükkel feljebb jutottak. De volt állásinterjúm is ahol átkellett volna látnom a telibe fa ajtón. Illetve érdeklődtek bizonyos szakmai dolgok után. Válaszoltam. Nem felelt meg az interjút vezető személynek. Bár mint kiderült teljesen jó volt a válaszom. És kb. a cikk írójához hasonlóan bár burkoltan de lehülyézett. Távozáskor voltak olyan kedvesek, hogy nyitva hagyták a szomszédos terem ajtaját ahol azzal a hölggyel folyt az ,,interjú” akinek alapból megígérték a munkát. Természetesen rám förmedtem mit nézelődöm én. Nem nézelődtem, csak a helyiség amiből kijöttem pont szembe volt az említettel. És hát igen azóta is próbálkozom és nem csak a felvázolt 2 rossz tapasztalatról tudnék írni. De hülye vagyok és próbálkozom, próbálkozom, mert kapcsolataim nincsenek amikre támaszkodhatnék. És lehet hogy baj hogy nem szeretném, hogy kihasználjanak, hogy megalázzanak csak azért mert elvégzem a munkám, ezért valami nemű stabilitásra vágyok. Igen lehet, hogy ezért hülye vagyok, hogy még hiszem és tudom, hogy egy érző ember vagyok. Csak egyszerűen nincsenek lehetőségeim.

Gergő Filkus 2019.03.14. 16:21:17

"Ha nem vagy kapitalista droid akkor egy hülye vagy". Én elhiszem, hogy te ezt komolyan és őszintén írod mint droid, mit is lehetne várni a hülyéktől... tudod amúgy, hogy a föld bolygón élünk? A náci szó jelentése nemzeti szocialista és semmi kivetnivalót nem látok benne.

Reactor 2021.11.03. 23:09:47

Hogy miért nem talál az átlagember munkát? Az esetek döntő többségében azért, mert NINCS. Nemhogy jó munkahely, de gyakran még szar kubikos trógermeló sincs. Se közmunka. Semmi. Bőven akad Magyarországon olyan település, ahol 100 százalékos a munkanélküliség. A víruscirkusz erre még rátett egy jó nagy lapáttal, miután tavaly uszkve 1 millió embert rúgtak ki a munkáltatóik "neked se legyen jobb" mentalitással. Aztán persze csődbe is mentek, igaz, ezt azzal a keserédes diadalérzettel tehették, hogy előtte "jóóóóóól kikúrtak a sok hálátlan lógós semmirekellő rabszolgával" (ti. a munkavállalóik).
Általában az az oka a tartós munkanélküliségnek, hogy a főnökség (és ennélfogva az interjúztató csoport) jobbára elitista, kötekedő, embergyűlölő férgekből áll, akik csak a Tökéletes Munkaerőt hajlandók fölvenni, akiben egy pici hibát is lelnek, már repül is az önéletrajza a kukába. Nem érik be kevesebbel, nekik a legjobb kell. Hogy a legjobbak már rég Németben meg Ausztriában dolgoznak ötször annyi fizetésért? Akkor kicsinyes dacból nem vesznek fel senkit.
Rendszeres az is, hogy nem tudás, hanem hátszél vagy kenőpénz alapján válogatnak a jelentkezők közül. Ha valaki valakinek a valakije, és a boríték jó vastag, a határ a csillagos ég.
Mint ahogy általános dolog az is, hogy elő van írva kismillió diploma meg nyelvvizsga az állás betöltéséhez, akkor is,ha semmi köze nincs az adott munkakörhöz. Felrakják jó magasra a lécet, aztán meg rinyálnak, hogy nincs ember...
Az is gyakori indok, hogy az álláshelyek jelentős része nincs is meghirdetve. Online sincsenek fent, álláskereső weboldalakon sincsenek, gyakorlatilag mintha nem is léteznének.

@firg_firg: Az emberek úgy 99 százalékának kényszer a munka. Nem örömében csinálja, hanem muszájból, hogy ne dögöljön éhen. Néhány késői sztahanovistát leszámítva persze, de ők nem élnek sokáig.

@Szarvas Norbert: Lehet, hogy ez újdonság lesz számodra, de pénzből él az ember. Nem teheti meg, hogy egy tál rizsért gyakornokoskodjon, mert nem 5 év múlva akar kaját tölteni az üres hasába, vagy kifizetni a számlákat, hanem most, ebben a pillanatban. A 400 ezres baromkodástól ezt megkapja. A tál rizsért való gyakornokoskodástól nem. Persze, van rá olyan 0,5% esély, hogy 5 esztendő múlva valóban megkereshet nettó 600-t majd a cégnél, ha szófogadó kis rabszolgaként húzza az igát (valószínűbb, hogy nem, mert a munkáltatók hülyék lesznek többet fizetni, előléptetni, ha azt látják, hogy az igavonó baromja egy tál rizsért is megcsinál bármit), de ez egy nagyon bizonytalan, képlékeny dolog, amibe millió meg egy tényező belerondíthat közben. Például egy ilyen távol-keleti vírus. Ha pedig mégse jön össze, nem tudja visszatekerni az időt és mégis inkább 400-ért baromkodni, ez kérlek, a való élet, itt nincs SAVE GAME/LOAD GAME. Arról nem is beszélve, hogy "majd"-ra, "ha"-ra, "talán"-ra az okos zsldó se ad. A 400-zas baromkodástól megkapja azt, amit a tál rizses gyakornokoskodástól talán sohasem fog.
A kapitalizmus és a fejlődés kapcsolata egyértelmű. Csak sokszor az nem, hogy az a fejlődés az előrefelé vagy visszafelé történik-e. És mivel a kapitalizmus ugyanúgy nem fenntartható hosszú távon mint a kommunizmus, mostanság az utóbbi a jellemző.
Az meg nem tudom, miféle szabadság, hogy az ember a fele életét a munkahelyen éli le, több időt tölt a főnökével, mint a családjával. Hát végülis...Hitler szerint a munka szabaddá tesz...

@midnight coder: Nem. A kapitalizmust felszámolni kell leginkább. Addig, amíg az nem számol fel minket. Úgy vélem, mostanra elég sok embernek lett evidens, hogy a kapitalizmussal egy önfenntartó monsztát etetünk. Legalábbis a nagytöbbségnek 30 év alatt lejött a dolog.

@Herbert Putzenschramm: Úgy lehet, ahogy fentebb felsoroltam. Remélem elég meggyőzőek voltak az indokok. Hogy miként bekkeli ki azt a másfél évet? Szüleivel lakik, koldul, bűnözik, akármi. És igen, egy jelentős százalékuk hajléktalan lesz, ahogy írod.
Olyan munkát meg miért vállalna el bárki is, amitől ugyanúgy éhendöglik, csak mellé még dolgoznia is kell? Akkor már egyszerűbb, ha nem dolgozik, ígyis-úgyis éhenhal, minek strapálja még magát?
Persze, aki akar,az talál munkát. Csak éppen megélni nem tud belőle. Akkor meg minek vállalja el?
Ja, egyébként a HR-esek konkrétan mihez is értenek? A kákán való csomókeresésen kívül, úgy értem. Mert minden szarba belekötni, azt prímán tud mind.
Hogy mit kéne tenni ahhoz, hogy valaki kijöjjön a nyomorból? A kormányunkat kérdezd, a jelenlegi helyzetet ők idézték elő. Rajtuk kérd hát számon a megoldást.
Költözzön el, változtasson a jelenlegi életén...oké, akkor most jön a 40 milliós kérdés: MIBŐL?

@jobangel: Valóban - ha nem tud megélni a kapott pénzből, nem adja alább. A szemét kulákja, van pofája annyit kérni, hogy ne dögöljön éhen! Skandallum!
Hogy mik nincsenek.

Herbert Putzenschramm 2021.11.04. 00:08:25

@Reactor: először is wow, egy 5 éves kommentre választ kapni még a megboldogult blog.hu-ról, kajak elöntött a nosztalgia :)

Amúgy nem értek egyet, jelenleg 2021-ben a pl vendéglátóipar bárkit felvesz aki makog valamit idegen nyelven és el tud számolni tízig.
Ahova viszont még ennyi se kell és többet is fizet az az építőipar: ha van két lábad meg két kezed akkor napi 20-ért mehetsz segédmunkásnak, ha meg láttál már közelről Teddy hengert, glettvasat vagy csemperagasztót akkor havi 3-400at megerőltetés nélkül össze lehet szedni. Ezt pont első kézből tudom mert három ismerősöm építkezik, azt meg egy kivitelező mondta már szinte kínjában röhögve hogy még egy rohadt segédmunkást sem találni.

A másik kijelentésed meg nem tudom hogy amiatt van-e mert halvány fogalmad sincs a munkaerő toborzásról és a felsővezetés működéséről vagy csak simán ennyire kiégtél és válogatott szar cégeknél dolgoztál csicska pozíciókban, de azért messze nem mindenhol az van amit írtál.

Először is tudom hogy nehezen hihető de vannak olyan cégek ahol jól bánnak az emberekkel, megfizetik őket, nem hajtják ki belőlük a szart is és tényleg törődnek velük, és itt nem azt értem hogy évente egyszer elviszik őket céges kontóra berugatni.
Az ilyen cégek ritkán adnak fel hirdetést mert vagy belülről megoldják a pótlást vagy ismerősökön keresztül találnak valakit. Az irodai munkák minimum 70%-ához semmilyen specifikus képzettség nem kell diplomám és nyelvtudáson kívül, pár hónap alatt betanulnak oszt jónapot.

A HR-eseket szidni meg eléggé tipikus dolog, a sértődött, meg nem értett zsenik szokták ezt tenni akik azt hiszik hogy azért nem vették fel őket az áhított pozícióra mert a 20éves műkörmös picsa szerintük direkt csak a kákán is csomót keres és egy személyben eldöntötte hogy neki nem szimpi a jelölt.
Na ez egy normális cégnél sose volt így, a HResnek annyi a dolga hogy a full alkalmatlanokat kiszűri első körben, aztán az első körben felméri hogy emberileg alkalmas e együtt dolgozni a főnökkel és a csapat többi tagjával, de a végső döntésbe alig van bármi beleszólása illetve a szakmai kérdéseket sem ő teszi fel hanem a főnök.

Az antikapitalista dumával meg végképp nem tudok mit kezdeni, van esetleg alternatívád is? A kommunizmus, szocializmus meg feudalizmus előre szólok hogy nem játszik :)

Herbert Putzenschramm 2021.11.04. 00:21:50

@Reactor: Ja és az sem igaz hogy mindenki gyűlöli a munkahelyét és a munkáját, én pl - számomra - elég jó pénzért dolgozok kötetlen munkaidőben, korlátlan privát használatú céges kocsival amit májusban hoztam ki a szalonból, céges ruha, iPhone meg laptop meg már szinte alap, emellett szeretem amit csinálok, jó vagyok benne, jofejek a kollégák, es a főnökeim is elismerik a munkámat.
Mindezt 34 évesen, nyilván van mögöttem is szar meg sokkal szarabb munkahely, rossz főnök es alkalmatlan kollégák, de ha valahol nem volt jó akkor simán csak eljöttem, és utólag igazam is volt, mert végre úgy érzem megtaláltam a helyemet.
Nyilván itt sem minden tökéletes, meg persze hogy jobb lenne ha egyáltalán nem kellene dolgozni és egész nap csak a kokaint szívnám csöcsös szőke csajok seggéről de azért maradjunk a realitásoknál :)

Reactor 2021.11.04. 02:15:32

@Herbert Putzenschramm: A komment lehet 5 éves, de a szituáció nem javult. Sőt, romlott. A cikk, sajnos, még hosszú-hosszú ideig aktuális lesz itt Orbánisztánban.
A víruscirkusz elég korrektül kicsinálta a vendéglátóipart, onnét is páros lábbal rugdosták ki az embereket (mivel a kormány a tömérdek sok eszével bezáratta őket elég hosszú időre, és általában ennyi tőketartalékkal nem rendelkeznek). Páran persze most az újranyításnál a fejükhöz kaptak, hogy jaj nekem, kiöntöttem a fürdővízzel a gyereket is, viszont általánosan ez sem igaz. A kirúgottak jórésze pedig már rég külföldre menekült.

Ami az építőipart illeti, napi 20 ezret maximum Pesten vagy a nyugati megyékben kaphat egy segédmunkás. A keleti országrészben, Somogyban, Baranyában stb. gyakran már az 500 forintos órabér is fejedelmi fizetésnek számít.
A másik kijelentésem konkrétan a való életből van. Időnként nézz szét a felsorolt megyékben majd, de a közmunkások 100 százalékát is nyugodtan ideveheted, ugyanis 47 ezer forintból fizikai képtelenség megélni. Mármint kicsit is civilizált, emberi szinten. Örülhetsz, ha ennyi pénzből csak az élelmiszer kijön, és akkor még nem fizetted a rezsit, nem vásároltál ruhát, nem közlekedtél.
Magyarország nemcsak Budapestből, meg a nyugati megyékből áll. Az ország területének jelentős többségén biza úgy mennek a dolgok, hogy választhatsz szar cég és a nagy büdös semmi között. Hogy az a szar cég az most magyar, vagy multi, teljesen mindegy.
Biztos vannak ilyen vállalatok is, amit említettél, mint ahogy becsületes rétinéger is akad egy pár. Igaz, ez utóbbival gyakrabban futok össze, mint olyan vállalattal, ami actually embernek tekinti a beosztottjait.

A HR-eseket senki nem divatból szidja; azért teszi, mert az esetek döntő többségében ők állnak az emberek boldogulásának útjában. Ők azok, akik helyből kivágják a CV-det a kukába, ha nem tetszik nekik a képed, és ők azok akiknek a vastag borítékot odacsúsztatod, hogy egyáltalán legyen második meneted. Egy korábbi kommentben le is írtak egy konkrét esetet, hogy elolvasás nélkül töröltek számos beérkezett CV-t, mondván, hát ezeknek sajna-bajna nem lett szerencséjük. Ki tudja, ezzel hány hozzáértő, dolgozni tudó és akaró embert szelektáltak ki. A végső döntést nem ők hozzák meg, ez stimm, ha viszont a jelöltek nagy része el se jut odáig, azért vastagon ő a felelős.
Persze, normális cégeknél valóban nem így mennek a dolgok. A cégek minimum 90 százaléka pedig nem ilyen, ez itt a probléma.

Ami a kapitalizmus-ellenességemet illeti, nos, ezért tartunk társadalommérnököket és egyéb ilyen állatfajtákat - és fizetünk nekik csillagászati összegeket - hogy találjanak alternatívát. A feudalizmus megbukott, a kommunizmus megbukott, most a kapitalizmuson a sor. Mert remélem nem gondoltad komolyan, hogy egy ilyen fenntarthatatlan, tulajdon gyermekeit is felfaló inhumán rendszer a létezés non plus ultrája.

A munka gyűlölete...nos, a "munka" szónak mindenütt pejoratív, negatív értelmezése van, akár közbeszédet, akár szakszókincset nézünk. Sehol nincs pozitív színben feltüntetve. Az emberek 99,99 százalékának nyűg, egy szükséges rossz, amit azért csinálnak, hogy legyen pénzük. Ha munka nélkül is megkapnák azt a pénzt, szerinted dolgoznának? Persze hogy nem, lenne jobb dolguk is, mint a fele életüket a melóhelyen leélni.
Amit az ember örömében csinál, azt szórakozásnak nevezik. Ha fizetnek érte, fizetett szórakozásnak. De nem munkának. Ne keverjük a fogalmakat.
Természetesen, aki megteheti, az eljön a pocsék munkahelyről. Ha van választási lehetősége. Ha nincs, akkor nem tudja ezt megtenni. Ha pedig kirakják, az általában azt fogja jelenteni, hogy a nincstelenek száma eggyel nő. És már uszkve 5 millióan vannak...
süti beállítások módosítása