Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Most elgurult a gyógyszer. A debil bíróság szerint az 5 fiú jófejségből szexuálisan molesztált egy 14 éves kislányt...

2016. június 15. - Szarvas Norbert

fa.jpgElőre figyelmeztetlek, hogy most elgurult nálam a gyógyszer és a szövegben súlyos megállapításokat fogok tenni nem egyszer nyomdafestéket nem tűrő alpári stílusban. Számomra itt ért véget az akadémista díszmaszlag és a mindenhez ultraliberális megmagyarázósdi-belemagyarázósdi. Ha nem tetszik, akkor most kivételesen erre a cikkre vonatkoztatva tehetsz egy szívességet. Itt most nincsen helye a finomkodásnak és szimpátiagyűjtő majomkodásnak. Itt most kő kemény indulatok munkálkodnak bennem és még abban a sok százezer jóérzésű emberben, akiknek leszakadt a pofája, amikor megtudták, hogy a magyar bíróság szinte kitüntette a 14 éves kislányt molesztáló, megalázó fiú csoportot!

Letöltendő börtönről felfüggesztett fogházra enyhítették az ítéletét kedden annak az öt nyíregyházi fiúnak, akik szexuálisan molesztáltak és közben levideóztak egy magatehetetlen, 14 éves lányt. Az áldozat meggondolatlan volt és az elkövetők is, hangzott el a Debreceni Ítélőtáblán. A bíró azzal bocsátotta el a jó családból jövő, ígéretes jövő előtt álló fiúkat, hogy tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek.

A kurva anyját. Basszus, mióta ezt olvastam folyamatosan anyázok. Pedig nem tisztem más anyját emlegetni és soha nem is tettem. De a kurva anyját! Kurva anyját mindenkinek, aki ebben a mocsokban részt vett. Ha tetszik, ha nem, de ez kibaszta a biztosítékot. Mi az, hogy utolsó figyelmeztetés????? Egy olyan morbid országban, ahol milliárdokat eltulajdonító és emberek tízezreit kifosztó brókervezérek dícsérettel ússzák meg, de több év börtönre ítélnek valakit, mert ellopott egy tetves kakaós csigát?

Mi a faszom folyik itt emberek?

És aki bemeri írni kommentbe, hogy ez a kakaós csiga kontra szexuális erőszak mennyire demagóg, annak feldugom a kommentjét a nemesebbik felébe és örökre tiltom. Mert ez nem demagóg, hanem a puszta undorító különbségtétel és kasztrendszer.

Mi az, hogy utolsó figyelmeztetés? Mire figyelmeztet? Ilyen alapon lehetne a gyilkost figyelmeztetni, hogy legközelebb próbáljon meg nem megölni valakit, lehetne figyelmeztetni Tarsolyt, hogy legközelebb próbáljon meg nem 100 milliárdot ellopni, hanem csak 50-et. Utolsó figyelmeztetést én nem olyanoknak szoktam tenni, akik ilyet csinálnak, hanem akik rosszalkodnak.

De itt konkrétan megnyomorítottak egy emberi életet, egy kiskorú életét. Mindezt:

  • csoportosan
  • erőszakkal
  • előre megfontolt szándékkal
  • megalázták
  • szexuálisan zaklatták
  • felvették videóra
  • kitették az internetre

Uraim, még mi a picsát lehetett volna ezen kívül elkövetni ahhoz, hogy úgy érezze a mélyen tisztelt bíróság, hogy itt bizony nagyon súlyos bűntény történt? Mi a picsát??????

Az elsőfokú ítéletben mindegyik fiatal letöltendő börtönbüntetést kapott, de a mai jogerős ítéletben az összes vádlottnak felfüggesztettre enyhítették az ítéletét. A bíró az elkövetők esetében kamaszos kíváncsiságról, az áldozatnál meggondolatlan magatartásáról beszélt.

Mi ez a tetves undormány? Mi az, hogy kamaszos kíváncsiság? Az anyukájuk nem tudta ezeket a söpredékeknek megtanítani, hogy nem itatunk le senkit, nem erőszakolunk meg senkit vagy nem pisilünk le senkit? Mi az, hogy kamaszos kíváncsiság? Ha a tisztelt bírónak a lányával kiváncsiskodnak, akkor is így gondolkozik? Akkor is ennyire megértő?

Akkor mostantól minden fiatalnak van egy "kamaszos kiváncsiság" ütőkártyája? Lophatnak, csallhatnak, erőszakolhatnak, gyilkolhatnak, mert úgyis megússzák, ha elég félkenyelmű a döntnök és elég pénze van a családnak? Bezzeg a "Lakatos" a kakaóscsigájával elmehet a kóterba...

Az indokláskor elhangzott, hogy a bírói gyakorlat enyhítő körülményként szokta értékelni a sértett meggondolatlan magatartását..

Érted bazdmeg???? Még a sértett a hibás azért, mert úgy viselkedett, mint nagyjából minden korabeli lány az elmúlt 100 évben. Amikor én voltam 15-17 éves és buliban lerészegedtek a csajok magatehetetlenül, akkor nem az jutott eszünkbe, hogy akkor itt a lehetőség jól megerőszakolni, megalázni. Sokkal inkább azon mesterkedtünk, hogy biztonságba helyezzük ezeket a lányokat és ne essen bajuk.

Mi a faszom történt a világgal?

Ez már szinte Katar, ahol megerőszakoltak egy holland nőt és még őt zárták börtönbe emiatt.

Mert nyilván az ő hibája. Kiváncsi lennék, hogyha a tisztelt bíróság bármelyik tagját 5-en körbeállnánk, akkor mi a tökömet tudna tenni azellen, hogy jól megpakoljuk? És, ha ő nem tud mit tenni, akkor egy 14 éves kislány 5 fiúval szemben mit tud tenni józanul/eszméletlenül? Vagy ez az enyhítő körülmény, hogy jól lerészegedett?

Kamaszos kíváncsiság, barátok közötti felvágás

 

Egyikőjük se gondolja, hogy amit csináltak, az nem erkölcsileg elvetendő és mélyen elítélendő magatartás

Akkor állítsuk már meg ezt a rohadt biciklit. Mi az, hogy nem gondolták? Akkor a jó édes anyjukat is el kéne küldeni a tajgetoszra, aki képtelen volt teljesíteni a szülői feladatait és a kis kölkeit integrálni a társadalomba, megtanítani nekik a jót és a rosszat. Nehogy már ez legyen a magyarázat. Még a végén kiderül, hogy ez az 5 pöcs az áldozat és a kislány a felbújtó illetve elkövető egyszemélyben.

Itt most megtőrt bennem valami. Ez már végképp nem az az ország, ahol szeretnék élni. Itt a jog már tényleg nem véd meg senkit. Eddig sem védett, de legalább ha kibukott egy ilyen súlyos dolog, ami egyértelmű, azt nem egy debil próbálta meg elbagatelizálni.

Persze srácok! Semmi nem történt. Csak egy lány életét nyomorítottátok meg. Semmi gond, csak így tovább. Legközelebb majd okosabbak lesztek és nem veszitek videóra és teszitek közzé. És akkor majd jól megússzátok a dolgot.

A büdös picsába.

(a kép csak illusztráció. forrás: femina.hu)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr168811900

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tények önkényes értelmezése szabad a hazai bíróknak 2016.06.15. 17:25:07

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom indult 2016.06.15. 17:24:42

Bírói Önkény Ellen Mozgalom indult a faszbukon. Oldal elérhető: https://www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen

Trackback: Zuhan a bírák és ügyvédek bizalmi indexe 2016.06.15. 17:24:12

7 és 7 százalékot zuhant a bírák és ügyvédek bizalmi indexe a társadalmunkban 2008 és 2013 között. Ez nagyon komoly bizalomvesztés, mert eddig sem voltak a lista élén.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okoska77 2016.06.15. 14:05:54

Nos, ezek a fiuk mar evek ota azt halljak a hivatalos kormanypropagandaban, hogy amelyik no kihivoan oltozkodik az baszhato kovetkezmenyek nelkul. Ha meg nem oltozkodik ugy, de allitolag szereti a szexet, akkor szinten.

Ezek utan mit varunk toluk? Azt tettek amirol azt hittek szabad.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.06.15. 14:53:40

Egyetértek a posztolóval. Pont ez előtt az ítélet előtt volt valami hasonló enyhe ítélet Amerikában. Érdekes módon az óriási felháborodást váltott ki a tengerentúlon. Ezek után nálunk a bíró elintézi egy szigorított ejnye bejnyével, és némi szemöldök ráncolással.

prognosys 2016.06.15. 15:15:40

Liberális BTK következménye: amt szabad, azt szabad, de amt nem, azt is, mert szabad...liberális mentalitás -> az önkényuralom fellegvára ( értsd: nem csak nemzetiszocialista rendszer lehet egyben önkényuralom is, hanem a törvények kiforgatása, sajátos értelmezése is):

Ergo: nincs rend (nem is volt sosem) ebben az átkozott országban. Amíg nem kerül egy igazi rendpárti mozgalom az élre, addig Magyarország egy kupleráj, egy banánköztársaság marad, ahol talán jó lehet turistának, de nem jó állampolgárnak lenni :(

consul 2016.06.15. 15:21:33

- az elkövetők is gyerekek voltak,
- nem erőszakolták meg a sértettet, jóval enyhébb volt a tettük,
- a terheltek büntetlen előéletűek voltak,
- a sértett sem kérte, hogy letöltendő szabadságvesztést kapjanak,
- nem a középkorban élünk, fiatalkorúak esetében a büntetés célja nem a megtorlás, hanem az elkövető megjavítása

szerintem helyes ítélet született

Szarvas Norbert 2016.06.15. 15:27:46

@consul: kérlek fordulj szakemberhez, hogy szexuális erőszak esetén egy gyerek számára traumát okoz e ha nem dugják meg csak benyulnak?

amúgy fel ne mentsd már őket.

kb addig vagy ilyen okos, amíg nem a saját gyerekeddel csinálják ezt.

mit mondanál ha a te lányodról lenne szó?

Szarvas Norbert 2016.06.15. 15:28:22

@consul:

jah és akkor perspektívába helyezve a történetet nagyon érdekelne, hogy a kakaóscsiga tolvajt miért nem akarták megjavítani és miért került börtönbe?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2016.06.15. 15:33:25

@consul: Fizikai erőszak nem történt, oké. A nemi erőszaknak viszont nem a fizikális része a legrosszabb (bár az is nagyon rossz) hanem a megaláztatás és a tehetetlenség. Ebből a szempontból semmiféle különbséget nem látok aközött, hogy valakit megerőszakolnak, vagy valakiről olyan képeket osztogatnak boldog-boldogtalannak, ahol az illetőt levizelik és a szájába tesznek bizonyos szerveket. (Próbáld meg elképzelni, hogy rólad készül ilyen kép). Zárójelben jegyezném meg, hogy ugyanebbe a kategóriába sorolom azokat, akik csoportosan verik meg a gyengébbet, vagy bármilyen más módon a fizikai felsőbbrendűségüket fitogtatják a gyengébbek felett. Ezzel tényleg életre szóló trumát lehet okozni, miközben az elkövető az egészet puszta perverz élvezetből csinálja (nincs olyan, hogy "megélhetési megalázás") és ha rákap a dolog ízére, semmi nem fogja megállítani. Ezt "megtorolni" nyilván nem lehet, viszont ha ennyivel elintézzük az egészet, azzal az összes többi büntetlen előéletű, fiatal korú, továbbá embernek nem minősülő beteg barmot rászabadítjuk a világra.

Kelly és a szexi dög 2016.06.15. 15:39:28

lassan a Benét is kiengedik....

consul 2016.06.15. 15:41:46

@Szarvas Norbert: különös visszaeső volt, aki épp a próbaidejét töltötte
Ráadásul nem lopás, hanem rablás volt

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2016.06.15. 15:42:31

::ultraliberális megmagyarázósdi-belemagyarázósdi

Ez mitől ultraliberális? Azt hittem, ez a jelen kormányunk irányelve, lásd Kiss László esete...

consul 2016.06.15. 15:43:18

@Szarvas Norbert: Nagy szerencse, hogy független bíróság és nem a sértett rokonai ítélkeznek. Különben napi szinten menne lincselés.

_Molly 2016.06.15. 15:47:42

Azért egy vagyonosodási vizsgálat most talán nem ártana annak a bírónak a családjánál...

fifibá55 2016.06.15. 15:55:27

A posztolót puszta érzelmei vezérlik, a jogszolgáltatást végző végző hatalmi ág pedig érzelmektől mentesen, szakmai alapon jár el. Ennyi. Az ítélet nem jogszabálysértő.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2016.06.15. 15:57:44

@consul: Nézzük a másik oldalát is:
5 elkényeztetett újgazdag hülyegyerek porigaláz egy másikat, csak mert érzik, hogy megtehetik.
Most próbálgatják, hogy apu vagyona mire elég---és mostmár tudják, hogy amiért más nagyon kemény éveket húz le a kaptárban, azt nekik lehet!
Ezért a bűncselekményért igenis a börtönben a helyük és nem élni tovább az aranyifjak életét és röhögni az áldozaton, mesélgetni egymásnak, mekkora buli volt már,.......!! Szóval tényleg tiszta USA van már otthon--ha pénz van, meg úszhatsz mindent. Na!--ezt sikerült megtanítania a vélhetően megvett bírónak!

_Molly 2016.06.15. 15:58:51

@consul: "szerintem helyes ítélet született"

Egy fontos dolgot nem veszel figyelembe. Legutóbb egy fiatal lány azért lett öngyilkos, mert "pajkosságból" néhány pasi levideózta, ahogyan zuhanyozik, és aztán ezt föltették a netre.

A bűn nem ott ért véget, amikor a molesztálás véget ért, és ez a 13-14 éves lány magához tért. Mert ezt az egész gusztustalanságot, amit a lánnyal műveltek és amit videóra vettek ezek a fiatal pasik, kb. 100 havernak küldték szanaszét.

És ezek a filmek bármikor - érted: BÁRMIKOR! - belerondíthatnak még ennek a lánynak az életébe.

_Molly 2016.06.15. 16:03:03

@fifibá55: "a jogszolgáltatást végző végző hatalmi ág pedig érzelmektől mentesen, szakmai alapon jár el"

Az első fok letöltendő börtönre ítélte a fiúkat!

Ezt hívod te "szakmai alapnak"? Ha még maga a bíróság sem képes helyesen és egyértelműen értelmezni egy bűneset, és egységes ítéletet hozni???

anyadmajma 2016.06.15. 16:03:52

@consul: figyu csak, írd már meg a címed, meglátogatunk 4-5en, aztán majd utána megírhatod, hogy mi a véleményed a nem történt erőszakról. Ha egy széklábat dugok a seggedbe az nem számít nemi erőszaknak, te lelki nyomoronc?
Anyád büszke lehet rád! Bár szerintem inkább átkozza a napot, amikor nem nyelt le inkább.

Persze, amikor azt a focistát agyonverték, vagy a kézist agyonszúrták, az is rendben volt mi?

Ezért szavazok én a fegyvertartás mellett. Nem aludnának az ilyen senkiháziak nyugodtan egy ilyen ítélet után.

Íme az új jövő: Ha párttag vagy, mindent megtehetsz, ha nem, mindent megtehetnek veled. Ez a hazaáruló bolsevik geci emútthatév eredménye. És ez még csak a kezdet

consul 2016.06.15. 16:04:32

@_Molly: Igen ez így van függetlenűl attól, hogy mekkora büntetést kap az elkövető. Azonban a büntetésnek nem az a célja, hogy attól a sértettnek jobb legyen...

consul 2016.06.15. 16:05:32

@anyadmajma: buta vagy... sajnos nagyon

consul 2016.06.15. 16:07:09

@HK417: az anyagi helyzetük semmit nem jelent
amúgy a bíróság hármas tanácsban járt el

Peetee 2016.06.15. 16:07:32

Pedig szépen le kellett volna ültetni őket. Nem sok időre, elég pár hónap is. Ott aztán szépen kiélhették volna a maradék kamaszos kíváncsiságukat. Azonosulhattak volna az áldozat szerepével is egy kicsit, amikor őket csinálják hátulról a klotyóban. És senki emberfia egy kurv@ szót nem szólhatna, mert 10000évig a szemet szemért, fogat fogért el nagyon jól működött. Erőfölényükkel visszaélve megbecstelenítették a kislányt, hát viseljék csak el, ahogyan őket is erőfölényből becstelenítik meg. Mi a gond?

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2016.06.15. 16:22:20

@consul: ezt nyílván te sem gondolod komolyan,..

Wrex 2016.06.15. 16:23:56

Ahogy elnézem, sokakat nem zavar hogy maga az áldozat is egyetértett a felfüggesztettel. Rohadtul abba kéne hagyni ezt a "pápább vagyok a pápánál" rinyálást.

_Molly 2016.06.15. 16:30:05

@Wrex: "maga az áldozat is egyetértett a felfüggesztettel"

Úgy érted, hogy az elsőfok által meghozott letöltendő börtönt pedig az áldozat kifejezetten ellenezte? És esetleg direkte éppen ő kérte a másodfoktól, hogy a bíró úr legyen szíves enyhíteni a szegény fiúk büntetését?

Te most viccelsz?

Amúgy éppen a Kiss László-ügy kapcsán lehetett hallani olyan történeteket, hogy az áldozat szüleit a feljelentés miatt összeverték, meg pénzt ígértek neki, ha visszavonja a feljelentést... szóval biztos vagy benne, hogy ez az alvilági szokás mára teljesen kiment a divatból?:-o

rüssel 2016.06.15. 16:30:12

A jog már csak arra való, hogy elfedje az igazságot...

Wrex 2016.06.15. 16:34:21

@_Molly: Diszlexiás barom, olvastad a cikket?
"a lány sem akarta, hogy börtönbe kerüljenek a fiúk"
Mit nem értesz ezen?

fifibá55 2016.06.15. 16:34:37

@_Molly: (Ezt hívod te "szakmai alapnak")
Igen.

_Molly 2016.06.15. 16:44:16

@Wrex:

Az arroganciádból ítélve, gondolom, te vagy az egyik fúcska.
Jobb lenne, ha elhúznál innen, ha más mondandód nincs, csak a gyalázkodás.

bringás bosszantó 2016.06.15. 16:45:14

"Mi a faszom folyik itt emberek?"

Az orbánizmus génselejtes féreg kiszolgálói tudatosítják a normális emberekben, hogy máskor gondolják meg ha 50 éves üggyel megpróbálnak egy férget (sikeresen) lejáratni.
Fel kell készíteni a tömegeket a jövőre, nehogy már a paraszt meglepődjön ha pedotóni és tompika benyújtja az első éjszaka jogára vonatkozó igényüket.

Arcade Macho 2016.06.15. 16:49:51

7 honap elozetest mar javitointezetben letoltottek
tehat ez a fegyhaz helyett legyen egy buksisimi(== felfuggesztett) egy szimpla hazugsag / felreertes

Arcade Macho 2016.06.15. 16:53:18

"Akkor mostantól minden fiatalnak van egy "kamaszos kiváncsiság" ütőkártyája? "

mindig is volt kamaszos utokartyaja MINDENKINEK, esetleg csak a zsaruk fingattak be a kamaszt picit durvabban

a kakaoscsigas legeny mar cca 10szer kijatszotta ezt a kamaszos kartyat, azert jott a RABLAS miatt a letoltendo böri

élhetetlen 2016.06.15. 16:57:03

@Wrex: „Diszlexiás barom, olvastad a cikket?
"a lány sem akarta, hogy börtönbe kerüljenek a fiúk"”. Akkor a te stílusodban. Gondolkodni nem tudó barom! Mit gondolsz, miért nem, mert megsajnálta szegény elkövetőket?

ami szabad 2016.06.15. 17:05:27

Én sem értem, hogy lehetett felmenteni őket...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2016.06.15. 17:06:56

Egyetlen dolgot leszámítva szó szerint egyet tudok érteni a cikkel. Az az egy pedig a hülye liberálisozás... Ez pont a vak komondor, a szüljön az asszony kussban, akkor nem lesz megverve, és hasonló történetek folytatása.

élhetetlen 2016.06.15. 17:18:08

@consul: Hát igen, elrabolt egy kakaós csigát. Nem azt vitatom, hogy jogilag helyes-e az ítélet, mert jogilag (akár visszamenőleg) nagyon sok minden jogos ma már, csak azért az én szememben más az, ha az utcán kitépik egy nő füléből az ékszert, a fél fülével együtt. Megfogta az eladó karját, hogy kiszabadulhasson. Az előző ügyeiben ezek után el tudom képzelni, hogy sípcsonton rúgta a rendőrt, hogy el tudjon futni. Nem helyes, de nem súlyos. Nem kellett volna az első esete után elbeszélgetni vele egy pszichológusnak, hogy keressenek másik utat? Nem, húzzuk a strigulát. Aztán csapás.

Terézágyú 2016.06.15. 17:18:15

Ebben az országban a gicányok mindent megtehetnek...

Terézágyú 2016.06.15. 17:23:32

@Terézágyú:
Jaaa, hogy ezek nem nem is azok voltak??????????? Hát ilyen van?????

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.06.15. 17:26:27

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

erkolcstan.blog.hu/2016/02/23/tenyek_onkenyes_ertelmezese_szabad_a_hazai_biroknak

KisIst 2016.06.15. 17:29:49

A pedofil sem bűnöző, csak a felnöttkori kíváncsiság hajtja... Ejnye-bejnye... ... ...

Arcade Macho 2016.06.15. 17:33:21

@élhetetlen: "Nem kellett volna az első esete után elbeszélgetni vele egy pszichológusnak, hogy keressenek másik utat? Nem, húzzuk a strigulát. Aztán csapás."

szerintem de
de miota is buntetes tetel egy pszichologus?

amugy meg erdekes infok vannak a neten:
birosag.hu/szakmai-informaciok/altalanos-sajtokozlemeny/kecskemeti-torvenyszek-itelet-rablas
"A vádlottat korábban több alkalommal is elítélte a bíróság, többek között rablás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt is. Jelenleg is párhuzamosan több eljárás folyik vele szemben.

Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti."

nem hinnem hogy nem szolt volna neki senki hogy nem szabad lopni / rabolni fokent ha van mar TÖBB eljaras ellene

pl. ezt szemezgesd: "közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette"
tudod mit jelent?
pl. a böripszichologust felpofozta, vagy adott egy tockost a tanitononek, te akkor ugye ugy gondolod hogy mindenki csak ott huzta a strigulat senki nem szolt neki hogy ez nem koscher?

élhetetlen 2016.06.15. 17:41:00

@consul: „Azonban a büntetésnek nem az a célja, hogy attól a sértettnek jobb legyen...”. Nagyon nagy okosság. De meséld már el, hogy annak mi a célja, ha egy ilyen tett után nincs büntetés? (mert a felfüggesztett, az lószar). Zöld lámpa a hasonlóknak? Egyszer megcsinálhatjuk büntetlenül, az is több a semminél, mint perverz élmény? Lejár a felfüggesztett, újra megcsinálhatjuk, esetleg durvábban, mert már felnőttebbek leszünk? Mi van? Egy előbbi hozzászólásodból. Büntetlen előéletűek voltak. Minden gyilkosnak, aki először gyilkol, egy felfüggesztettet? És, sajnos el tudom képzelni, hogy ez az ügy neked kisebb bűn, mint a kakaós csiga rablás. Mert más a jog, és más az etika, és az erkölcs. Bár ez utóbbi kettő beleférne a jog keretei közé is.

élhetetlen 2016.06.15. 18:01:08

@Arcade Macho: Nem ismerem a srác előéletét, ez tény, csak erről az utolsó „súlyos tettéről” értesültem a sajtóból. „de miota is buntetes tetel egy pszichológus?”. Biztosan nem az, de lehetne, ugyanúgy, mint a terelés egy drogosnál. Nem? Nem arról van szó, hogy nem mondta senki, hogy nem szabad lopni, hanem, hogy nem hiszem, hogy valaki is foglalkozott vele, hogy hogyan lehetne megoldani az életét. Ahogyan több százezer emberrel sem foglalkoznak. A „"közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette", mondom lehetett az is, hogy sípcsonton rúgta a rendőrt, hogy el tudjon futni, és végig sem gondolta, hogy úgyis megtalálják. De nem erről van szó. Ez az öt fiú sokkal súlyosabb dolgot követett el, mint, gondolom a srác halmozottan. Erre kaptak egy felfüggesztettet, ami túró. Nem érzed a disszonanciát?

Aranyi Gábor 2016.06.15. 18:16:48

@consul: Bocsika, ez közvádas bűncselekmény volt, kb. lexarom, mi a (befolyásmentes véleménye????? a tehetős szülők kölykei áldozatának. 14 éves kislánynak max a kezét fogjuk meg, négyszemközt. Esetleg a vállát. Egyedül!

Lali papi 2016.06.15. 18:24:49

Ez vérlázító, vendetta!!!!!! A börtönben legalább kaptak volna hátsó beöntést!!!
Tetvek!!!!

2016.06.15. 18:25:35

Majd lesz belőlük úszóedző.

Jottó 2016.06.15. 18:29:57

én itt a szülőket kérdezném meg, akik állítólag (és valószínűleg) sírva ölelkeztek össze csemetéikkel, miután azokat felmentették, hogy csókolom, lánya egyiküknek sincs? vagy esetleg egy unokahúg? egy lányismerőse a családnak, akit tetszenek kedvelni? ha az ő kárára történt volna ilyen ifjonti csínytevés, akkor is keblére tetszene ölelni az elkövetőket? vagy elvárnák a szülőktől hogy 2 kurva nagy pofont levágjanak aztán meg 10 év szobafogság.. az a baj h a szülők manapság (tisztelet a kivételnek) azt gondolják hogy a saját gyerekük szarta a spanyol viaszt, és ahelyett hogy megmutatná neki a társadalomban elvárható erkölcsi normákat, még akkor is a kisfiát védi ha az ilyen f*szságokat csinál

Stohl András 2016.06.15. 18:33:52

"Csak egy lány életét nyomorítottátok meg. Semmi gond, csak így tovább."

Ez azert tulzas. Mert nem egy artatlan kislanyrol van szo, hanem a felnotek eletet elo fiatalrol. Mert aki reszegen fetreng egy buliban, azt nem hiszem, hogy kulonosebben nagy trauma eri, ha taperoljak kicsit.
Es a buntetest a serelem a kar mertekeben kell kiszabni.
A problema inkabb az, hogy mas esetekben, pusztan azert mert az elkoveto idosebb, ennel feleslegesen sulyosabb iteleteket szoktak adni, mikozben nincs komolyabb serules vagy trauma, vagy epp semmilyen kar nem tortent.

Netuddki. 2016.06.15. 18:36:47

@Szarvas Norbert: Mondjuk én nem feltétlenül börtönt adtam volna nekik, hanem kiraktam volna az elkövetők arcképét a netre. Aztán, ha már tehetősek, megküldtem volna a szülőket egy olyan kártérítéssel (a témában tevékenykedő alapítványok javára), hogy azt még ők is megérezzék, hogy legközelebb kétszer is meggondolják hogyan nevelik a gyereküket.
14-15 éves még gyerek, 16-18 határeset. De ha valaki 20 évesen, felnőtt fejjel követ el ilyet, akkor ott nem hagynám másfél évvel megúszni neki. Főleg ha többszörös elkövető, mint ez az úszóedző.

Afrika steht an der Elbe 2016.06.15. 18:43:07

Ha a feka erőszakoló ejnye-bejnyét kap a bíróságon, akkor a nem feka erőszakoló is ejnye-bejnyét kap a bíróságon. Ez így korrekt.

okoska77 2016.06.15. 18:54:40

@Stohl András: " Mert aki reszegen fetreng egy buliban, azt nem hiszem, hogy kulonosebben nagy trauma eri, ha taperoljak kicsit. " Tehát ha a mondjuk a feleseged elmegy bulizni egyet és sokat iszik, siman alanyulhat bárki. Sot mivel nagy lany akar meg is dughatjak. Csak nem eri majd nagy trauma hiszen ivott elotte!

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.15. 18:58:51

@prognosys: "Amíg nem kerül egy igazi rendpárti mozgalom az élre"

Hahó! Most szólok, hogy több, mint 6 éve került rendpárti "két hét alatt rendet csinálunk" kormány az orszég élére, és aztóa szakmányban gyártják a törvényeket. Pártszintre van emelve a nők alsőbbrendűségének deklarálása (lásd Kövér és a Kedves Vezető megnyilatkozásait). A libsi kormányzás az emútnyócévbe vót, arra már nem tudsz hivatkozni.

mero.vera 2016.06.15. 19:00:31

@consul: mivel a szexuális erőszak bűntette az új Btk.-ban nem tesz különbséget behatolás és ujjazás, szájba pénisztömés vagy fogdosás között, de igen, megerőszakolták. A jog szerint és minden más szempontból ugyanúgy.

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.15. 19:02:14

@_Molly: "vagyonosodási vizsgálat most talán nem ártana annak a bírónak a családjánál..."

Andivajnától kapott kölcsön 35 milliót. Közöd?

A vagyonosodási vizsgálat a csókosoknál egy vicc.

mero.vera 2016.06.15. 19:03:38

@Stohl András: nincs komolyabb trauma? Miután az összes iskolatársa látta, hogy eszméletlenül lepisilik, ujjazzák és tömnek péniszt a szájába? Mert nem emlékszik rá? Elárulom, attól ha lehet, még rosszabb. A posztolót idézve: ,,A kurva anyádat."

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.06.15. 19:06:35

A debil liberális magyar bíróságok így működnek. A társadalom által elvárt ítéletek, melyekre azért vannak megfelelő törvények, köszönő viszonyban sincsenek a bíróságok által hozott ítéletekkel. Ostobák, lassúak, tudatlanok és ezt a véleményemet akkor is fenntartom ha Handó Tünde beperel, nagy égés lenne neki megmagyarázni hogy mondjuk egy garázs peren mi tart 14 évig..

consul 2016.06.15. 19:10:00

@mero.vera: Csak a tényállás tekintetében azonos, de a büntetés kiszabásának szempontjából igen nagy a különbség.

1bitang 2016.06.15. 19:15:55

@Wrex: A leány -okosan- jól mérte fel az erőviszonyokat. Tudta, hogy ha nem így tesz, az érintettek helyzeti előnyükben "karaktergyilkosságot" valósítanak meg (ez mostanában a leghatékonyabb módszer az ellenfelek -virtuális- legyilkolásához, következmények nélkül) és pillanatok alatt "kiderül", hogy a leány már hat éves korában prostituált volt ...

bbwd 2016.06.15. 19:22:55

ami felkerült a netre, az örökre ott is marad

eltávolíthatatlan

É2I 2016.06.15. 19:33:25

Bazd meg. Erre tényleg csak kurvaanyázni lehet.
Tehát: qrvaannyát az ötköcsögnek és családjánák. Mindazonáltal az tetves, megkent bíróságnak is. Remélem befeszítik majd valamelyik családtagjukat és az elkövetők kiss rejszló emlékérmet kapnak néhány milliós kárpótlással, az áldozat kifejezett kérésére.
A tetves elkövetőket mentegető barmoknak meg kívánok hasonló jókat még a kislányuknak is.

prognosys 2016.06.15. 19:36:59

@atpijkamo112: Ez egy kókler, dumás banda. A szemforgatáshoz több közük van, mint a rendpártisághoz

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.15. 19:38:18

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Én lehetek majom és ostoba, de annál több eszem van van, minthogy a fidesz fasszopója legyek.

232323 2016.06.15. 19:48:39

minek ivott annyit.
a fiúkat meg remélem az előzetesben megseggbekukizták.

így mindenki jól járt.

Dzsontra Volta 2016.06.15. 20:05:10

Biztosan élsportolók a srácok...

Szakura 2016.06.15. 20:09:50

Amikor Amerikában, a szabad világ államában történt hasonló, mindenki tudja a bíró, az elkövető nevét, ismeri a fotóját, mert az embereknek joguk van tudni. Magyarországon holnap összejöhet a lányoddal is valamelyik tetű, és te talán boldog is leszel, mert nem tudod, miféle.
Hát ez a különbség az igazi szabadság meg a volt kommunisták "szabadsága" között.
De ez ellen azért még lehetne tenni.

Rohnie 2016.06.15. 20:39:53

Molesztálás én értelmezésem szerint tapizás,amihez képest szerintem jobban elitélendő hogy egy 14 éves miért fogyaszt alkoholt és miért nem a barátnői társaságában teszi ezt ha már tényleg ennyire kíváncsi.A videózás meg emberi jogokat sértő ha az illetőnek nincs bele egyezése (nálunk az iskolába játékból meg volt ennyi idősen ez a tapizás dolog és még csak az igazgatónak se jelentették,meg a baráti viszony se romlott meg a társaságban).
Ha én jól értelmeztem az esetett akkor pszihologushoz vagy egy értelmesebb felnőttel való elbeszélgetésre ítéltem volna a biró helyében a srácot.Akit büntetnek ahelyet hogy elmagyaráznák és feldolgoznák tettét nagyobb eséllyel lesz vissza eső..és ez az eset egyfajta figyelem felkeltés,csillogás volt,felvágás mások elött,a viedó kszités is ezt bizonyitja.

flamer 2016.06.15. 20:47:22

@Rohnie: "Molesztálás én értelmezésem szerint tapizás"

A fiúk értelmezése szerint meg az volt, hogy az eszméletlen lányt megujjazták, a farkukat a szájába lógatták és a végén az egyik le is vizelte. Mindezt felvették videóra és szétküldték mindenkinek.

"amihez képest szerintem jobban elitélendő hogy egy 14 éves miért fogyaszt alkoholt"

A posztolót idézve: a kurva anyádat.

Irbisz 2016.06.15. 20:50:33

"Mi a faszom folyik itt emberek?"

mit akarsz orbanisztan nagy kereszteny erkölcsi posvanyaban?

a jo csalad meg azt jelenti, valamelyik fidesznyik majom gyereke (esetleg majmok gyerekei) is erintettek, es kapcsolat, zseton, netan csak a mar kezivezerelt birosagoknak leszoltak, x meg y jo elvtarsak gyerekei kis zürbe keveredtek, intezzetek mar el bazmeg hogy megusszak ezt a csinytevest.
különben mivel ez kosaland, vegkepp nem volt nehez talalni valami szarhazi mamelukot, aki aki akar ingyen is, a kesöbbi szivessegek fejeben meghozta ezt az iteletet.

Irbisz 2016.06.15. 20:53:14

@Rohnie:

rosszul ertelmezed te tajparaszt fidesznyik seggfej. az ilyen mindent relativizalo es mentseget keresö szarhaziakat jobban utalom mint a politikusokat, akik legalabb eszmeletlen sok penzert erkölcsi hulla gazemberek, te meg ingyen es seggnyalasbol.

É2I 2016.06.15. 21:09:02

@Rohnie: Agyhalott. Legalább olvasnád el, hogy mit csináltak mielőtt beírsz "szerinted" baromságokat. És ne vedd egy kalap alá a szexuális bűncselekményt egy berúgással, főleg ne fordított relációban.

kalbász 2016.06.15. 21:22:10

@Szarvas Norbert: Te demagóg gyökér.

Esetleg meg kéne ölni őket?
Vagy mit akarsz, mi legyen? Nyomjuk mind az 5-öt kóterbe?

Demagóg fasz vagy, barátom.

kalbász 2016.06.15. 21:24:31

@Szarvas Norbert: A kakóscsiga-tolvaj, bazmeg életvitelszerűen bűnözött.

Ha ismernéd a valóságot meg se kérdeznél ilyesmit.

Neki a napjai azzal telnek, hogy állandóan a környezete terhére van, kisebb nagyobb lopásokkal, állandó szabálysértésekkel, bűncselekményekkel.

Annyit értesz minden máshoz is, mint a pénzügyekhez, mégis nagy mellénnyel oltasz mindenkit, aki nem a fotelliberális téveszméid alapján ítél és él.

kalbász 2016.06.15. 21:29:03

@élhetetlen: Kívánok neked egy ilyen élményt, mint a kis kedves kakaóscsiga tolvaj barátunk, akit látatlanban annyira sietsz védeni.
Aki a bátorságát abból meríti a környezete zaklatásához és ellehetetlenítéséhez, hogy dehát csak egy kakaóscsiga. Azért nem jár semmi.
Meg a tyúkért sem, meg az éjszakai zaklatásért, az állandó megfélemlítésért sem.
Hiszen az semmi, el lehet viselni, nem?

Ostoba férgek.

egysmás 2016.06.15. 22:01:26

@kalbász: tehát, ejnyebejnyével kell megúsznia a csoportos erőszaktevőknek.

jet set 2016.06.15. 22:03:06

Te demagóg, seggfej poszter! Mégis mit akarnál? Kivégezni őket? Kiherélni? Önbíráskodást? Legyen itthon saria? Mennyivel lenne jobb bárkinek is, ha börtönbe kerülnének az elkövetők? A 7 hónap előzetesben, javítóintézetben elég kell hogy legyen, hogy felfogják, hogy ilyet nem csinálnak többet. A felfüggesztett börtön is pont arról szól, hogy ha bűncselekményt követnek el, akkor a most kiszabott büntetést is le kell ülniük.
Nem érv, hogy mi lenne, ha a te gyerekedet, hozzátartozódat erőszakolnák meg. Nincs önbíráskodás. Ez a civilizáció egyik alapja. Ha nem fogadod ezt el, akkor egy féreg vagy, nem ember.
Melyik az a büntetés, amelyik jóváteszi a bűnt? Ha a gyilkost kivégzik, feltámad az áldozat? Ha a az erőszakoskodót leültetik, akkor az áldozat elfelejti, ami történt vele? Ha a tolvajt leültetik, akkor megtérül a kár? Nem. A büntetésnek két oka van. Egyrészt a bűnhődés, másrészt az elrettentés és a bűnismétlés elhárítása. Jelen esetben ennek ez az ítélet megfelel. A fröcsögés, a primitív indulatok biztosan sikeresek a buták esetében, de ezzel saját hitelességedet ásod alá.

2016.06.15. 22:04:12

@anyadmajma: "Ez a hazaáruló bolsevik geci emútthatév eredménye. És ez még csak a kezdet"

Ugyanmár ez nem az elmúlt hatév eredménye. Rendszerváltás után mindenki szabadságot, liberalizmust akart, hát tessék, ittvan beérett a gyümölcs ! A gyerekeknek egyre több joguk van, az oktatás züllik, az erkölcs lazul, isten, nemzet, család, haza, hagyományos konzervatív értékrend teljesen ismertlen fogalom az ifjúságnak, közben ömlik rájuk a mocsok, a szar az internetről, a tévéből, meg a társadalomból. Egy ilyen közeg miért eredményezne normális fiatalokat?

Gyakorló szülőként, csak annyit tudok hozzáfűzni, minden azon múlik, hogy a szülő képes-e semlegesíteni azt a tengernyi fost, ami folyamatosan, mindenhonnan csobog a gyerekre... és ez erőt próbáló feladat manapság.

egysmás 2016.06.15. 22:12:31

@jet set: elrettentő a nemi erőszakért a felfüggesztett börtön?

Páva Zsolt lányáért is az járt?

egysmás 2016.06.15. 22:14:56

@Jankove: Milyen joga van egy gyereknek?
Az isten szolgái gyerekeket szoktak baszni.
Ez az erkölcsük.
Két pápa volt, amelyik eltusolta az ügyeket ez a mostani is sokat gondolkozott, mire tett valamit.
EZ a keresztény erkölcs valósága, ezt jelenti az istened.

Szabványok 2016.06.15. 22:16:19

Igazad van, de a minősíthetetlen stílusoddal súlytanná teszed a véleményed. Ez így az "anyázás" kategóriája.

élhetetlen 2016.06.15. 22:52:02

@kalbász: Látom, érted a lényeget. Nem védtem, csak azt tettem szóvá, hogy a srácnak börtön, a tinit megalázóknak felfüggesztett, (azaz semmi). Kívántál nekem ilyen élményt, azért én nem viszonzom, mármint nem kívánom, hogy megtörténjen a lányoddal, vagy valamelyik ismerősöddel az, amit a fiúk csináltak. De, ha megtörténne, biztosan csak olyan súlyúnak tartanád, mint egy tyúklopást. Erről ennyit!

egysmás 2016.06.15. 22:53:07

@Szabványok: Szépen kulturáltan megfogalmazza az ember a véleményét, petíciót ír, fészbúkcsoportot szervez.
Ez a civilizált módszer, hiszen ez nem zavar senkit.
Bezzeg az anyázás!
Olyat nem szabad, hiszen az súlytalan.
Még megsértődik az, akinek szól az anyázás. Szegényke.

élhetetlen 2016.06.15. 22:56:01

@kalbász: Na, két darabra szakadtam. „Aki a bátorságát abból meríti a környezete zaklatásához és ellehetetlenítéséhez, hogy dehát csak egy kakaóscsiga. Azért nem jár semmi.”. Mennyivel jobb, ha valaki abból meríti a bátorságot, hogy apa majd úgyis elintézi? Mert itt azért kb. erről volt szó.

VT Man 2016.06.15. 23:11:24

@okoska77:
"Nos, ezek a fiuk mar evek ota azt halljak a hivatalos kormanypropagandaban, hogy amelyik no kihivoan oltozkodik az baszhato kovetkezmenyek nelkul."

Hol van ilyen kormanypropaganda?

Ha van is, akkor mit erdekli a kamaszt a kormanypropaganda?
Maximum annyit tudhat, hogy kockas ing es a kormany szar!

darvaskristof 2016.06.15. 23:24:19

A szerző indulatait teljesen megértem, mert bennem is erős érzelmek dolgoznak.
Egy velejéig hímsoviniszta eljárás ment a bíróságon, különösen az áldozathibáztató érvelés háborít fel, hogy a lány önként ment föl a lakására (mintha minden fiúismerőst szexuális ragadozónak lenne köteles tekinteni, ha nem, akkor így járt), jelentős mennyiségű alkoholt ivott (mert itatták basszus), és táncolt (mi a franc van?!).
Viszont ha elszámolunk tízig, érdemes ezt a kérdést tágabbról is megnézni.

Egyrészt eleve rossz az a rendszer, ahol az eset után 3 évvel kerül csak sor ítéletre. 18 évesen elítélni valakit azért, amit 15 évesen követett el, eléggé értelmetlen.
Kéne az igazságszolgáltatáson belül egy "gyorsreagálású egység" a fiatalkorúak ügyeihez, ami néhány hónapon belül lezár egy ilyen ügyet.

Másrészt, a bíróságok miért csak a börtönbüntetést ismerik?
Szerintem tizenéveseket bevágni börtönbe hülyeség, nem fognak onnan érettebb személyiséggel kijönni, csak éppen kiesnek a tanulmányaikból, és kettőtörik a pályájuk.
Helyette el tudnék képzelni egy közérdekű munkát, ami iskola mellett, illetve az iskolai szünetekben teljes munkaidőben végzendő. Az is tud fájni, amikor lehet lemondani az Olaszországba tervezett közös családi nyaralást, és a jövő évi síelésre is nélkülük mennek el a család többi tagjai, de azért mégsem kell a családjuktól elszakítani és az iskoláikat is végezhetik.
Emellett pedig, ha már a bíró is kiemelte, hogy mennyire jó családból származnak, akkor legyenek olyan szívesek finanszírozni az áldozat felépüléséhez szükséges terápiákat.

Aztán érdemes az oktatási rendszer hiányosságaival is foglalkozni, ahol sok értelmetlen információ bemagoltatása helyett foglalkozni kéne azzal, hogy amikor egy tizenéves fiúban túltengenek a hormonok, akkor hol van a határ, mi az, ami még belefér és mi az, ami nem. Hogy rendszertani értelemben mi emberek is csak állatok vagyunk, vannak ösztöneink, de közben attól vagyunk emberek, hogy ezeket felül tudjuk írni.

Mert ilyen esetek még lesznek.
És tinédzserkorban tényleg sokan követnek el hülyeséget, van számos olyan felnőttek esetében büntetendő cselekmény, ahol a kamaszos kiváncsiság egy legitim mentőkörülmény, de ez túl van ezen a határon.

monddazigazatmar 2016.06.15. 23:26:45

Ki kell végezni mind az öt 16 éves fiút, mert együtt berúgtak, aztán levetkőztették a 14 éves lányt és lefényképezték. Jogos. Bitóra velük.

Treff Bubi 2016.06.15. 23:32:34

Jogászok ezt jobban tudják, de nem biztos, hogy hülyeség (főleg ilyen fiatalon) a felfüggesztett büntetés. Ha a kiszabott időn belül bármilyen mértékű törvénysértést követ el és rajtakapják (pl. nem köti be a bztonsági övet lakott területen kívül), megbüntetik, plusz le kell ülnie az eredetileg járó éveket is. Tehát van egy visszatartó erő. Ugyanakkor nem kerül be a börtöntársadalomba, nem képzik ki a tapasztalt rókák betörésből, lopásból, és nem foglal el helyet a cellában.
Viszont nyilván csak úgy eredményes ez a "második esély", hogy kötelező legyen részt vennie egy képzésen, ha már a szüleitől nem kapta meg időben a nevelést.
Persze az is igaz, hogy ebben az esetben nem erőszakolják meg csoportosan a börtön zuhanyozójában, ami érzelmi szempontból elégtételt jelentene a társadalomnak.

Arcade Macho 2016.06.15. 23:54:20

@Treff Bubi: "Persze az is igaz, hogy ebben az esetben nem erőszakolják meg csoportosan a börtön zuhanyozójában, ami érzelmi szempontból elégtételt jelentene a társadalomnak."

hat ha a szemet-szemet fogat-fogat elv lenne, akkor szerintem a fijjuk onkent es dalolva vallaltak volna fel a 7 honapos javitointezet helyett, cca egy prosztatavizsgalat

Szakura 2016.06.16. 01:46:18

@darvaskristof: @monddazigazatmar: Ha nemi erőszakért és gyermekpornográfiáért csak felfüggesztett jár, annak azért van üzenete a társadalomnak. Nem csak ezeknek a gazdag fiatalembereknek, bár nekik is. Azok, akik "szeretik" a gyerekeket, láthatják, ez nem nagy ügy.
Ez a magyar értékrend?

Voyager10 2016.06.16. 01:52:48

Tudjátok mi az ultragáz? Az, hogy itt sokan úgy érzik, hogy ez ügyben van miről vitatkozni! Mert szerintem ez egyértelmű. Ezek a fattyúk csoportosan rámentek a gyengére, a kiszolgáltatottra. Mi van veletek emberek?! Magyarország erkölcsileg rohad szét. Irány a süllyesztő!

zsüliett 2016.06.16. 02:04:28

@darvaskristof: Végre egy normális és emberi hozzászólás!
Nem is tudtam mindent végigolvasni a cikk után - mert csak a rémület nő bennem a facebookon (és másutt is) elterjedt indulatrohamokon és mocskos beszédstíluson.
Miközben én is felháborodtam a történteken, az áldozat hibáztatásán, de elsőnek az jutott eszembe, mennyire vétkes a tömegesen előforduló hasonló jellegű történésekben a társadalmi minta, a médián ömlő negatív minta, a szülők elhanyagoló és "felkészületlen" nevelési módszerei, az iskola teljes kimaradása az emberi kapcsolatok, értékek és szolidaritás neveléséből.... Mindenre keresünk felmentést... Miközben az itt felháborodó emberek többnyire jogosan háborognak, de olyan mocskosan beszélnek - vajon gyerekeik is hallhatják ezt a stílust? - ez minden csak nem az emberi személyiség tisztelete, az emberi méltóság védelme- holott annak megsértéséért dühöngenek.... és kiderül, hogy milyen sokan tudják, milyen meggyalázási szokások léteznek intézményekben és azon kívül is....Vajon felkészítik a gyerekeiket arra, hogy kell egymást megvédeni, önmagukat megvédeni? A kamaszokat is fel kell készíteni arra, hogy mi történhet egy buliban, és hogyan mondhat nemet úgy, hogy ne érezze rossz helyzetben magát. Az agyon szidott nyugati társadalmakban iskolai szinten is kidolgozott programokkal, tréningekkel tanítják a gyerekeket ezekre... A liberálisokat szidó magyar katolikus konzervatív polgár -(tisztelet a kivételnek)- pedig lelkiismeret- furdalás nélkül önti magából a gyűlöletet, az intoleranciát, az irigységet, a kirekesztést, a rendmániát- börtönt és akasztást, fegyverhasználatot és így tovább....Minden erőszak szabad lesz az államnak és egyre több egyén is úgy érzi... Pedig nem a bosszú, hanem a megelőzés a fő cél, és csak ez hozna eredményt a gyerekeinknek. Szerintem emberibb társadalmi közösségeket kellene építeni, emberibb iskolákat működtetni, Körül lehet azért nézni kis hazánkban, hogy szép számmal vannak kisközösségek civil, egyházi, művészi és más egyéb összekötő szállal szerte az országban.... Sajnos egyre kevesebb támogatással.....
A gyerekek és a fiatalok is kevésbé tévelyegnének, ha megkapnák az őszinte törődést és védelmet az életre és emberségre való neveléssel....Sok jó példa látható és olvasható szerencsére, de ezt folyamatosan csinálni kell... és szakember is kellene , elég számban, normál munkaidővel és tisztes fizetéssel, megbecsüléssel. Csakhát a mai gyakorlatban minden humán szolgáltatás lassan megszűnik, illetve anyagi megszorítások között tengődik. Összefoglalóan mégegyszer - bár én is gyakran kétségbeesve dühöngök sokféle történés esetén- de példát kell adnunk egymásnak is, hogy ne legyünk durvák, alpáriak a beszédben se.....

monddazigazatmar 2016.06.16. 02:13:59

@Szakura: Ember! Ugyanúgy fiatalkorúak voltak mint a lány!
Ugyanúgy piáltak mint a lány. Hatalmas baromságot csináltak, de nem erőszakolták meg. Annyira meg hülyék voltak, hogy nem gondoltak személyiségi jogokra, meg arra, hogy ez gyermekpornográfiának minősül.

monddazigazatmar 2016.06.16. 02:16:30

@zsüliett: "A kamaszokat is fel kell készíteni arra, hogy mi történhet egy buliban, és hogyan mondhat nemet úgy, hogy ne érezze rossz helyzetben magát. Az agyon szidott nyugati társadalmakban iskolai szinten is kidolgozott programokkal, tréningekkel tanítják a gyerekeket ezekre..."
Mondjuk az az első lecke, hogy ne idd magad eszméletlenre? Pont mint a rendőrségi oktatófilmben? Hogy esetleg képes legyél egy nemet kimondani?

ezneménvagyok 2016.06.16. 02:59:32

Elfogtunk egy levelet.

"Tisztelt Rendőrség!

Mint arról önök is értesülhettek, újra szabadlábon van az öt srác, akik azt a vicces videót csinálták a múltkor. Ennek örömére, és egyben megünneplésére rendeztünk egy kis bulit nekik, amin picit bepiáltak. Ezen a GPS-koordinátán találják őket, vélhetőleg még mindig mattrészeg ájulatban: (link). Lehet, hogy egy kicsit pisisek és ondósak lettek a buliban, óvatosan nyúljanak majd hozzájuk amikor költögetik őket, nehogy maguk is összekenjék magukat. A seggükben lévő széklábakat a srácok megtarthatják, nekünk már nem kellenek.

A buliról amúgy tréfás videófelvételt is készítettünk, amit itt: (link), itt: (link) és itt: (link) lehet letölteni, bár azóta barátaink és ismerőseink bizonyára számos egyéb helyen is megosztották, úgyhogy mostanra jó eséllyel már mindenki látta.

Mindezt azért írjuk meg önöknek, hogy a nyomozással ne bajlódjanak: az egészet kamaszos kíváncsiságból tettük, egyébként is valamennyien jó családból származunk, úgyhogy ne raboljuk egymás idejét felesleges nyomozgatással meg letartóztatással, úgyis tudjuk, mi lesz a vége.

Baráti üdvözlettel:

Néhány perverz kis gyökér, országunk majdani elitje."

anonymand 2016.06.16. 05:12:57

Az indulat érthető és elítélendő.
Érthető, mert minden ép erkölcsi érzékkel bíró ember fel kell háborodjen az "ejnye-bejne" hallatán.
Elítélendő egyben, mert nem indulatból kell egy posztot megfogalmazni, hanem józan racionalitással, észérvekkel, és legfőképpen higgadtan.
Korunk gazságszolgáltatását számtalan kritika éri, s joggal.
Elaradt és célirányos vizsgálatok furcsasága, megmagyarázhatatlan ítéletek sokasága jelzi, hogy Máriaországamutyisztán gondokkal küzd, nem csak az oktatásban, egészségügyben, hanem a gazságszolgáltatásban ... is.
Komoly gondokkal.
Ki az, akiben nem merül fel, hogy ilyen "felmentő" ítélet kellett szülessen, mert...
Mert az öt nagyreményű közül valamelyikük apja, anyja nem engedheti meg, hogy folt essen a család becsületén, oszt ölég egy telefon?
Mert lehet, hogy az öt bohó közül valamelyikük szüleje megengedheti magának, hogy "megvegye" a bírót?
Mert a bírókiválasztás ma hazánkban kontraszelekcióval zajlik?
Lehet kérdéseket feltenni, választ úgysem kapunk rá.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem egyedi esetről van szó, a probléma rendszerszintű.

anonymand 2016.06.16. 05:15:03

@anonymand:
Mindenkitől elnézést kérek a fenti bejegyzésben fellelhető elütésekért.
Én sem voltam elég higgadt...

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 05:46:11

Gyerekek szórakoztak egymással, ennyi az egész.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.16. 05:49:45

@fifibá55: Azért az elgondolkodtató, hogy az első és másodfokú ítélet eltér egymástól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.16. 05:52:04

@Wrex: A bírói gyakorlatban mióta szempont hogy mit akar az áldozat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.16. 05:54:32

@Arcade Macho: "7 honap elozetest mar javitointezetben letoltottek"
Ez nem tudtam. Akkor viszont az ítélet szerintem részben érthető.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.16. 06:00:54

@Jankove: "Gyakorló szülőként, csak annyit tudok hozzáfűzni, minden azon múlik, hogy a szülő képes-e semlegesíteni azt a tengernyi fost, ami folyamatosan, mindenhonnan csobog a gyerekre... és ez erőt próbáló feladat manapság. "

Eddig ez volt a legértelmesebb mondat amit a kommentek között olvastam.

Prof. Phil Grimm 2016.06.16. 06:23:16

@consul:
- az elkövetőknek ennyi idösen tisztában kellett lenniük a tettük következményeivel
- a kislányt nem csak molesztálták, hanem arról videót is készítettek és feltették a netre: ez nem kíváncsiság és meggondolatlanság, hanem tudatosság
- a lány életét eröteljesen befolyásolja a tettük - annak hátterétöl függetlenül - amit szintén nem ártana figyelembe venni
- de ami a legfontosabb: az ítélet egyben üzenet a társadalom számára arról, mit lehet és mit nem lehet tenni. Ez felbujtás mások számára, mert ez még belefér - pedig NEM, nem fér bele
- nem a középkorban élünk, amikor a gyengébbel akármit megtehet az erösebb, egy egyenlöségen alapuló társadalomra akarjuk cserélni azt. Márpedig ez a bírói gondolkodás éppen középkori: a nö helyét, társadalmi szerepét illetöen.

szerintem ostoba, maradi, inkorrekt ítélet született.

Prof. Phil Grimm 2016.06.16. 06:30:44

@monddazigazatmar: Igen, ezeket mind figyelembe kell venni a büntetéskor - de büntetni kell, mert elkövették, következményei lettek. Mint a sofört, aki gondatlanul elüt valakit.
és figyelembe kell venni a súlyosbító körülményeket is: többen tették, magatehetetlen embert aláztak meg, videót készítettek...

És még valami:
NEM CSAK AZ ÁLDOZATNAK KELL MEGTANULNIA, HOGY NE IGYON! Ha nem vagy benne biztos, hogy nem követsz el büncselekményt, vagy nem válsz áldozatává, akkor ne igyál (annyit).

jandera 2016.06.16. 06:59:38

@_Molly: Nincs annak a bírónak egy 14 éves lánya, aki nem vetne meg 1 - 3 deci vodkát???

jandera 2016.06.16. 07:04:27

@BircaHang Média szerkesztősége: Kár, hogy nem veled! Ja, lehet te is hasonló okból nem mersz hazajönni?
Nyugodtan gyere, bírkaországban, bírkákat csak felfüggesztettre, főleg ennyi mocskolódás ( a kommentjeid) után.
Vagy most töltöd a büntetésed? 10000 troll - komment + 5 év Bulgária?

2016.06.16. 07:05:38

" Egy olyan morbid országban, ahol milliárdokat eltulajdonító és emberek tízezreit kifosztó brókervezérek dícsérettel ússzák meg, de több év börtönre ítélnek valakit, mert ellopott egy tetves kakaós csigát?"

A kakaós csigát nem lopta, hanem rabolta, ami kurvára nem mindegy. Szóval jogos a sitt.

Ettől még a cikk alapjául szolgáló kurvaanyázással egyetértek. Rettenetesen enyhe ítélet született.

2016.06.16. 07:10:59

@KisIst: Nem pedofil az, csak türelmetlen.

kvadrillio 2016.06.16. 07:27:36

168 Óra Online írása

2016. június 8.

A magyarok már hozzászoktak az autoriter rendszerekhez

Heller Ágnes szerint Orbán Viktor jelenleg a nemzeti sértettségre és az euroellenességre játszik – írja a Die Presse a filozófussal készített interjújában.
Kapcsolódó írásaink

Nem tudják, minek nevezzék Orbánt
Erre nem figyel a Fidesz, pedig a vesztüket okozhatja
Orbán ezt nem teszi zsebre

Fotó: Kovalovszky Dániel

Éspedig főleg azért, mert Kelet-Európában nagyon bejönnek a nacionalizmusra és a gazdagok elutasítására épülő előítéletek. A kormányfő most éppen Sorost hibáztatja. A térség mindenki másnál többet kap az EU-tól, mégis az a közvélekedés errefelé, hogy az unió elhanyagolja a perifériát. Hiszen ha rosszul megy a gazdaságnak, mindig kell valaki, akire ujjal lehet mutogatni. A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy Kelet-Európának egyáltalán nincsenek demokratikus hagyományai. Heller arra is kitért, hogy a lakosság nagy részének jelentős gondjai vannak a kormánnyal, szívesen venne egy másikat.

A tanárok és orvosok tüntetéseket szerveztek, csak épp ezek nemigen izgatják a hatalmat. A gond az, hogy az emberek nem tudnak kit választani. Az ellenzéki pártok egymás ellen dolgoznak, ezért tud nyerni a Fidesz. Az emberek a biztonságra voksolnak a szabadság helyett – arra, hogy mások döntsenek helyettük. A magyarok már hozzászoktak az autoriter rendszerekhez.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)

""" A magyarok már hozzászoktak az autoriter rendszerekhez."""........A HELLER-MAGYAROK BIZTOSAN ÁGIKA ! :ol).......

kvadrillio 2016.06.16. 07:28:25

NAGYON ÖREXIK HELLER-ANYÓKAHHH.....:)

Irbisz 2016.06.16. 07:46:09

@jet set:
"Jelen esetben ennek ez az ítélet megfelel. "

megfelel??
hm, egy olyan bünrelativizalo erkölcsi hullanak mint te, egesz biztosan. netan magad is emlitesre sem emlto kamaszos csinynek tartod, mert amgas is amolyan vakkomondoros ösfideszes szarhazi vagy.

Irbisz 2016.06.16. 08:11:39

@Szakura:

"Ha nemi erőszakért és gyermekpornográfiáért csak felfüggesztett jár, annak azért van üzenete a társadalomnak. Nem csak ezeknek a gazdag fiatalembereknek, bár nekik is. Azok, akik "szeretik" a gyerekeket, láthatják, ez nem nagy ügy.
Ez a magyar értékrend? "

nem, ez a fideszes, kdnp-s kereszteny ertekrend.
egyebkent meg mindenki "megnyugodhat", nem magatol hozott a biro ilyen bicskanyitogato iteletet, ekkora valakik leszoltak a bironak (hisz a birosagok is fideszesen kezivezereltek mar), netan egyszerüen megvettek kilora a "jo" csaladbol valo elkövetök szülei, rokonai ismerösi, mert igy nyoma sem marad a nyomasgyakorlasnak.
szerintem

Terniak 2016.06.16. 08:27:57

@zsüliett: Nem ismerem az ügyet, a videót sem láttam és végképp nem olvastam az ítéletet, így nem is tudok állást foglalni az ügyben.

De teljes mértékben osztom a véleményedet azután, hogy elolvastam a posztot. A káromkodás a mindennapok része lett, az utcán nincs olyan beszélgetés, amit hallani lehet, hogy ne lenne minden mondatban legalább egy b**** meg. Nevetünk ezen, de a "stílus maga az ember". Nincs értelmes párbeszéd, csak személyeskedés, artikulálatlan üvöltözés, egymás politikai minősítgetése stb.

Kisgyermekem van, találkozom más kisgyermekes szülőkkel. De már félve, mert a szülők többségében a legkisebb önkontrollt sem látom, hogy beszédjükben és viselkedésükben visszafogják magukat. Én hiába nevelem úgy a gyermekemet, hogy tiszteljen másokat, ne beszéljen csúnyán, ha ma a többség nem így teszi. Szülő ismerősök meg is mondták: jobb, ha leteszek arról, hogy én így akarom nevelni a gyereket, mert a tapasztalatuk, hogy más kora iskolában olyan "szókinccsel" jönnek haza a gyerekek, ami hihetetlen.

Vicces, hogy mindenki fel van háborodva, de a legnézettebb műsorok között vannak a trash realityk, a műsorok között már nincs egy komolyan vehető sem, és olyan emberek vannak példaként állítva, akik soha semmit nem tettek le az asztalra.

Kérdés: miért is csodálkozik bárki is, hogy ilyen dolgok történnek? Ez nem jelenti az ilyen cselekmények relativizálását, de jobb lenne, ha mindenki előbb a saját portája előtt söprögetne, mielőtt mások felett ítélkezik.

Gizi Bé 2016.06.16. 08:50:55

@Kelly és a szexi dög: Van egy rossz hírem. A bene kint van, él és virul a másod fokig szabadlábon. Hétvégén pl. a Börzsöny Trailen integetett a "szimpatikus fiatalember" www.facebook.com/TrailRunningHungary/photos/a.1058231374259622.1073741915.348281938587906/1058232934259466/?type=3&hc_location=ufi

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 09:33:16

"...És aki bemeri írni kommentbe, hogy ez a kakaós csiga kontra szexuális erőszak mennyire demagóg..."
Nem, ez nem demagógia, hanem baromság. Elolvastad miért ültették le?
"...a vádlottat korábban többször is elítélték, többek között rablás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt is, most is párhuzamosan több eljárás folyik vele szemben, és egy másik ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti..."
index.hu/belfold/2016/06/08/nem_a_kakaos_csigan_mult_az_1_ev_3_honap_foghaz/
Kibas*ott jó ebben az országban, hogy mindenki tájékozódás nélkül írogat...

videki gyerek 2016.06.16. 09:59:18

A tortenet kb annyi, hogy fiatalok egymast kozt baromkodtak, es tulzasba estek. Az persze sajnalatos, hogy mostansag, a fitalok igy elik az eletuket. Es ebbe beletartozik az is, hogy a vilag legtermesztesebb dolga, hogy egy 13 eves lany reszegen fetreng valami buliba.
Ha ezert most lecsuknak ezt az 5 gyereket, akkor a jelenlegi 12-16 eves korosztaly 90 szazaleket bortonbe lehetne zarni, mert pont ilyen dolgokat csinalnak nap mint nap.

Kaszáspók 2016.06.16. 10:00:44

Te bugris barom poszter! Ha már írsz valamiről, legalább vedd a fáradságot és írd le (vagy ha ez nem megy kopizd be) az előzményt, hogy legyen fogalmunk róla hogy valójában mi is történt.

Utána kezdheted a kulturált fröcsögésedet, nemkülönben megtanulhatnál helyesen írni.

consul 2016.06.16. 10:03:53

@Prof. Phil Grimm: Abból is látszik a meggondolatlanságuk, hogy feltették a netre, ezzel maguk ellen szolgáltatva bizonyítékot. Fiatalkorúak esetében a büntetés célja nem az elrettentés, hanem a helyes útra terelés. Épp ezért nem szabad úgy vizsgálni a büntetés mértékét, mintha felnőttek követték volna el. Gyerekekről van szó, nem a nők társadalmi szerepéről! A bíróság nagyon is bölcs döntést hozott.

okoska77 2016.06.16. 10:28:44

@VT Man: Az a szlogen, hogy "tehetsz rola, tehetsz ellene" eleg lesz?

Ha nem, javaslom a kisfilmek megnezeset:
index.hu/belfold/2014/11/21/itt_vannak_a_rendorseg_uj_buliellenes_spotjai/

Németh Olga István 2016.06.16. 10:30:11

@Wrex: ha ezt így le merted írni,akkor a te kurva anyád is....továbbiakban no comment...ne válaszolj,mert odáig nem süllyedek, hogy vitázzak veled ezügyben.....álláspontom pedig ismeretes mondataim tükrében !!!!!!
u.i. : téged is dugjanak meg öten,aztán függesszék fel őket........meg ezt a bírót is legalább négyen,hogy érezze a törődést......

Németh Olga István 2016.06.16. 10:33:07

@consul: ennyi hülyeséget hogy a picsába hordhatsz össze ? egy 14 évesnek már kell lennie annyi erkölcsi kontrollnak, hogy ha feláll is a fasza akkor nem tesszük azt olyan lányba aki ezt ellenzi,vagy felhúzza a szemöldökét,mintegy jelezve nemleges szándékát !!!! hülye....még megmagyarázza...tán a rokonod,hogy véded?!

konrada 2016.06.16. 10:34:03

15-16 éves fiúk, bandában, részegen, +1 lány, aki bulista, a lehető legrosszabb kombó.

Amit a fiúk elkövettek, megbocsáthatlan, ez tény.
...de azzal meg - összenézve az össze körülményt: megbánás, nem megátalkodottak, és az eljárás: benne a javító intézet, rabosítás, bírósági per - nem lehet se meg nem történté, se jobbá tenni őket, ha valódi bűnözők közé zárják... (ami egyébként most már damoklész kardjaként a fejük fölött lóg: ezek a fiúk - ha csöpp eszük van, nem ülnek piásan volán mögé, kemény magban rombolónak, mert tudják, nincs 2. esély...

...aki meg azt hiszi, hogy attól, hogy börtönbe csukják őket, más begőzölt 15-16 éves kamasz nem fog se piálni, se ránézni a lányokra, az kb. olyan elmefejlettségi szinten lehet, mint ezek a hülyegyerekek voltak: mert nem tudja, hogy ez a korosztály nem kékfényt, bűnügyi rovatokat, erkölcsi magasságból írogató bloggereket néz, és mindezt piásan összezárva kisértekezletet tartva megbeszélik, annak sok ismerete nem lehet a világról...
(Hogy értsük: kb annyi esze van, mint azoknak, akik egy ilyen meggondolatlan gyerekbűnt összemos egy öreg pedofil mindennapjaival...)

...de félreértés ne essék: a bűnhődés kell, kell tudniuk azt, hogy rosszat tettek, és ezt el kell magyarázni a korosztályuknak is.
...de nem azzal, hogy a társadalmat büntetjük azzal, hogy 6 pubertást a bűnözői iskolába küldjük, hogy megtanulják, nem csak a pillanat hevében lehet bűnt elkövetni, van ahhoz profi, hosszan érlelt módszerek is...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 10:34:18

"...téged is dugjanak meg öten,aztán függesszék fel őket........meg ezt a bírót is legalább négyen,hogy érezze a törődést...... "
A legjobbak mindig azok, akik a nemi erőszak elleni felháborodásukban, nemi erőszak elszenvedését kívánják valakinek.
Balkánisztán...

okoska77 2016.06.16. 10:34:31

@BircaHang Média szerkesztősége: "Gyerekek szórakoztak egymással, ennyi az egész."

Te meg mindig azt hiszed, amikor kiskorodban a pap bacsi a nadragodba nyulkalt, azt isten neveben tette. Azonban ahelyett, hogy elmenekultel volna, gyorsan elvegeztel 2 katolikus iskolat is. Aztan meg elvettel egy ferfinek kinezo szemelyt: www.flickr.com/photos/bircamax/15432582621/in/album-72157648346025901/

apropo: a 2 fiaddal te is "szorakoztal" amikor kicsik voltak? Nyugodtan valld be, te ebben ugysem latsz semmi kivetnivalot!

Szakura 2016.06.16. 10:35:41

@kalbász:
Hát inkább lopják el a kakaós csigámat, mint hogy megujjazzon és lepisiljen öt kamasz. Lehet, neked a csigád értékesebb, de ízlések és pofonok.

MACISAJT 2016.06.16. 10:37:24

Egy friss eset a "demokrácia hazájából"(muhaha.)

2015 januárjának egy éjszakáján a Stanford egyetem két végzős hallgatója éppen átbiciklizett a campuson, amikor észrevették, hogy egy szeméttároló konténer mögött egy fiatal diák egy eszméletlen, félmeztelenre vetkőztetett lány fölött fekszik.

A tetten ért fiatal az egyetem elsős hallgatója, az akkor 19 éves Brock Allen Turner volt, áldozata egy 22 éves lány, az egyetem egykori diákja. Amikor rajtakapták, Turner megpróbált elmenekülni, de a két diák lefogta és értesítették a rendőrséget.

A lány húgát kísérte el a buliba. Az estének csak részleteire emlékezett: este tizenegy körül érkeztek meg a buliba, előtte otthon vacsoráztak. Fogyasztott alkoholt, ez a történet szempontjából majd fontos lesz. A buliba érkezve még írt üzeneteket a barátjának, aki ekkor egy másik városban volt. Majd 20 perccel később, kevéssel éjfél előtt fel is hívta, de ekkor összefüggéstelenül beszélt, nem lehetett kivenni, mit akar. Újabb 20 perccel később megint telefonált, majd felhívta a húgát is, aki időközben a campus egy másik részére ment át. Mindkét hívás összefüggéstelen volt.

Éjjel egy óra előtt öt perccel talált rá és Turnerre a két diák, a lány ekkor már nem volt eszméleténél, csak hajnali négy körül tért újból magához.

A rendőrségi jelentések alapján Turner is részeg volt, de mindenre emlékezett. Vallomásában azt állította, hogy jól érezték magukat a lánnyal, aki szerinte szintén élvezte azt, ami történt köztük. A rendőrségi jelentés is hangsúlyozta, hogy kiérkezésükkor a lány teljesen eszméletlen volt.

Turner nem vallotta bűnösnek magát, ügyvédet és magánnyomozókat bérelt, és komoly erőkkel próbálták meg aláásni a lány szavahihetőségét. Védekezésének lényegi magja az volt, hogy mindketten részegek voltak. Szerinte a lány mindenbe beleegyezett, és csak azért bújt el vele egy konténer mögé, mert attól tartott, hogy rosszul lesz az alkoholtól. Elfutni is csak azután akart, hogy a két idősebb diák megpróbálta lefogni.

Az ügyészség más, nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekhez képest kifejezetten alapos munkát végzett: voltak szakértői vizsgálatok, szemtanúk és fizikai bizonyítékok is, melyek mind cáfolták Turner állításait. Volt egy szemtanú, aki még azt is elmondta, hogy az áldozat korábban az este folyamán visszautasította Turnert, amikor az táncolás közben próbálta megcsókolni.

Ezzel szemben Turner verziója állt, aki arra épített, hogy a lány nem emlékszik rengeteg mindenre, így ő alakíthatja a narratívát. A bíróság előtt ugyan elnézést kért az áldozatától, de a szexuális erőszak elkövetését nem ismerte el, csak a túl sok alkoholt bánta meg.
Az ítélet

Az esküdtszék egyhangúlag bűnösnek találta Turnert három vádpontban is: magatehetetlen személyen elkövetett nemi erőszak kísérlete és bántalmazás miatt, illetve eszméletlen ember elleni szexuális erőszak és idegen tárggyal elkövetett erőszak miatt is. A kaliforniai törvények értelmében tettéért akár 14 évnyi börtönbüntetést is kaphatott volna.

Az ügyében eljáró bíró, Aaron Persky viszont máshogy döntött: hat hónap fogházra ítélte Turnert, illetve további három évnyi felfüggesztett büntetésre.

Indoklása szerint Turnernek nem volt priusza és jó tanuló volt, aki hibát követett el. Ennél nagyobb büntetésnek komoly hatása lenne a fiatal életére, érvelt Persky. Az ítéletből kiderült az is, hogy a bíró szerint Turner morálisan kevésbé felelősségre vonható, mert részeg volt, az enyhe ítélet pedig egyfajta ellenszer lehet azzal a szorongással szemben, amit az ügyet kísérő erőteljes médiafigyelem okozott számára.

Mindezek mellett Turner óriási sporttehetség, az egyetemi úszócsapat sztárja, az olimpiai csapattagság aspiránsa. Ez egy olyan szempont, ami a tárgyalás során újra és újra előjött.

A tárgyalásra levelet írt a bírónak Turner apja, Dan Turner is, arról, hogy akármekkora börtönbüntetés túlzó büntetés lenne, és szerinte fia túlzó büntetést fizet 20 percnyi cselekedetért.

Prof. Phil Grimm 2016.06.16. 11:01:19

@consul: Hát, ha meggondolatlanok voltak, akkor nincs mit tenni. Vagy mégis?

Igen, fiatalok és meggondolatlanok - de tudniuk kell, hogy amit elkövettek bün. Ez azonban eszükbe sem jutott. A legkisebb mértékben sem fordult meg a fejükben, valóban elég nagy meggondolatlanság. Ezek a fiatalok már nem elzártan élnek, mindenféle impulzusok érik öket: más a közeg mint 50-100 évvel ezelött. A meggondolatlanság legyen enyhítö körülmény - de ne tegye zárójelbe az eseményt, amit elkövettek. Azt muszáj büntetni.
Ha nem, azzal azt kommunikáljuk, hogy ez belefér, ez még elmegy. A helyes útra terelésnek is biztosan vannak olyan eszközei, amik megfelelöek itt - tényleg nem kell egyböl akasztani, de elsétálni? A "meggondolatlanság" többszörös kárt okoz, folyamatos - éppen azért mennek egyre tovább, mert ezt lehet. Rádásul a bírói indoklás és érvelés ráerösít erre: ez végülis társadalmilag elfogadható szerinte.

Nem nézheted csak a dolgok egyik oldalát - nem csak a tettesek vannak, hanem az esemény, az áldozat, a következmény, a közeg. Igenis arról is szól, hogy mit engedhet meg magának valaki. Ha elsétálnak, akkkor azzal a társadalom azt fejezi ki, hogy OK, belefér. A bíróság nagyon is ostoba, rövidlátó döntést hozott (különösen az indoklással együtt).

Janossz 2016.06.16. 11:01:21

Csigabajnokoknak:

Nem számít bűncselekménynek Olaszországban, ha valakit az éhség késztet arra, hogy kis mennyiségű élelmiszert lopjon; erről az olasz legfelső bíróság határozott keddi ítéletében.

konrada 2016.06.16. 11:02:15

@Szakura:
Teljesen egyetértek veled! Remélem te már ezért se fogsz felmenni 6 részeg hülyegyerekkel szobára, és már így 14 évesen is tudod, hogy a megelőzés egyik legjobb módszere, ha az ember nincs ott.
Ezt tudatosítsd osztálytársnőidben is, és beszéld meg szüleiddel, hogy ezt magyarázzák el fiús osztálytársak szüleinek is (ha estleg mégis előfordulna), hogy már előre kiverjék belőlük az ilyenkor piásan felmerülő hülyeségeket!

martineden 2016.06.16. 11:02:19

@BircaHang Média szerkesztősége: Te zoldfulu szamar!Ha mar te is kozbe begetsz,nyilvan fideszes tolvajok kolykei voltak az elkovetok.

konrada 2016.06.16. 11:05:02

@Janossz:
...és a rablás? (Persze biztosan túl lett ez lihegve, de azért maradjunk annyiban, hogy a lopás nem azonos az erőszakkal elvétellel még a dígóknál sem...)

consul 2016.06.16. 11:11:05

@Prof. Phil Grimm: Azt ne téveszd szem elől, hogy a bíróság nem felmentette a vádlottakat, hanem bizony elítélte! A kommentelők többsége azon őrjöng, hogy nem büntették meg őket, de ez nem igaz. Megállapították a bűnösségüket és el is ítélték őket. Nagyon helyes, hogy nem kaptak 15-16 éves gyerekek LETÖLTENDŐ börtönt, hanem csak felfüggesztettet. Ennek megvan a kellő nevelő hatása, ha bármi újabb cselekményük lesz, akkor irány a börtön.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 11:14:29

@Prof. Phil Grimm:
Azért 6 hónapot voltak előzetesben javítóban. Tehát nem úgy kaptak felfüggesztettet, hogy egy percet nem voltak benn. Nem biztos, hogy az lett volna a jobb megoldás, ha még pár évre berakják őket oda.

Janossz 2016.06.16. 11:20:18

@konrada: Abszurd az egész csigaügy. Kárérték kb 160 HUF.
Ezért feljelentés, nyomozás, körözés, tárgyalás, végrehajtás....
Simán kijött az adófizetőknek kétszázezerből, gondolom.
Az az üzletvezető, aki mondjuk naponta küld 10 kg pékáru-maradékot vissza, nem bírta ki az egy szem csigája elvesztését.
A rablás meg a bíróság szerint fennállt, de hát igazából nem ilyen...

martineden 2016.06.16. 11:21:16

@consul: ,,Azt ne téveszd szem elől, hogy a bíróság nem felmentette a vádlottakat, hanem bizony elítélte!"..Aha!A 4-5 ev bortont enyhitette 14 honap foghazra ,amit felfuggesztett.Huuu,ez am a kemeny itelet.Persze a bironak nyilvan jo oka volt erre,de nem az altala felsorolt dolgok az biztos.Egy kis fideszmaffia nyomas,jo ahlom penz,elomenetel igeret stb.Tudod van az a penz.Egyebkent kilog a lolab,ha megnezed a hozzaszolasokat, lathato h fideszvedo trollok vedik az 5 kocsogot,logikus ,hogy valamelyik fideszes maffiozo kolyke koztuk van.

Bobby Newmark 2016.06.16. 11:23:36

@prognosys: Ha szerinted ennek bármilyen köze van a liberalizmushoz, akkor pont ugyanolyan agymosott gyökér vagy, mint aki az áldozatot hibáztatja.

prognosys 2016.06.16. 11:27:23

@Bobby Newmark: Van köze! Nálunk egy kicsit túltolták a biciklit ezzel a fene nagy liberalizmussal!

schlumbergerna 2016.06.16. 11:28:30

Jól értem, hogy a kedves szülők fideszes újgazdagok, akik pártsegítséggel megvették kilóra a szintén zenész bírót?
Nagyon kíváncsi lennék konkrét nevekre is, bár tudom, hogy törvényeink szerint nem lehetek ilyenre kíváncsi.

Bobby Newmark 2016.06.16. 11:33:46

@anyadmajma: A fegyvertartás ezen a típusú dolgon egy paraszthajszálnyit sem változtatna. USA-ban éppen most történt egy kislászlós eset, úszó csóka megúszta a nemi erőszakot ejnyebejnyével, pedig őt tetten érték. Aztán ott szabad fegyvertartás van.

consul 2016.06.16. 11:36:43

@martineden: Ne keress benne politikát. Ez egy teljesen átlagos büntetés ilyen ügyeknél.

2016.06.16. 11:36:48

Végre valaki felemlegeti a szülők felelősségét (bár szerintem csak azért mert pénzesek). Így nevelték / nem nevelték a gyerekeiket, de ma a legtöbb ember ilyen. Ők mindent jobban tudnak.

Bobby Newmark 2016.06.16. 11:39:56

@prognosys: Ja, apró törés ebben a gondolatmenetben az az, hogy ez homlokegyenest az ellentéte volt még a vadliberalizmusnak is, amit úgy rühellsz, ez éppen a skála tökéletesen átellenes oldala volt, a vadkonzervativizmus. Fehér, gazdag, "jó családból"* származó köcsög bűnöző geciket mentettek fel. Tudod, azokat a fehér, gazdag, jó családokat, amik éppen a konzervatív ideológia kedvezményezettjei.

*az meg megint kibaszott jó kérdés, hogy egy családot, ami nemi erőszaktevőket termel ki magából, hogy a picsába lehet "jó"ként értékelni...

konrada 2016.06.16. 11:51:33

@Bobby Newmark:
...hát neked is elég durva életed lehet, ha az eddigi élettapasztaltod alapján 7 hónap javító, +14 hó felfüggesztett legfeljebb csak felmentésnyi lehet.
...én nem irigyellek...

Bobby Newmark 2016.06.16. 11:53:06

@Muad\\\'Dib: Ja, igen, bocs, kvázi.
Ez minden, csak nem büntetés.

2016.06.16. 11:55:49

@consul:
Igen, megvan a nevelő hatása. Most végképp megtanulták, hogy nem az számít, hogy mit tesznek, hanem hogy nekik vagy ez esetben a szüleiknek milyen kapcsolataik vannak...

Bobby Newmark 2016.06.16. 11:56:59

@konrada: Előzetesben voltak hét hónapot. Az nem a büntetés része, legfeljebb utólag beleszámolják abba.

2016.06.16. 12:00:07

Amúgy nekem Merle védett férfiak című regényéből az jut eszembe erről, mikor a femináci diktatúrában kamasz lányok elkapnak egy idős papot, lekötözik, és szexre kényszerítik. Az áldozatot hibáztatóknak, támadókat védőknek érdemes lenne elolvasniuk a könyvből ezt a részt, mert amilyen érvekkel a könyvbeli bíróság védi a lányokat, az görbe tükröt mutatna nekik.

monddazigazatmar 2016.06.16. 12:03:52

@Bobby Newmark: Te normális vagy?
7 hónap előzetes plusz 14 hónap felfüggesztett. Mégis mit kéne adni 15-16 éves hülye kölyköknek? Akik berúgva lefényképezgettek egy szintén berúgott lányt.
Igen, fel sem fogták, hogy pucér képeket felposztolgatni a faszbookra pedofil kép terjesztése.
A "jó családból való" az nem fideszest vagy gazdagot jelent a magyar nyelvben, hanem egy rendes középosztályt.

Arcade Macho 2016.06.16. 12:03:59

@Janossz: "Abszurd az egész csigaügy. Kárérték kb 160 HUF.
Ezért feljelentés, nyomozás, körözés, tárgyalás, végrehajtás...."

na persze
a kiskancso allandoan lopdosott napi szinten, ugymond jo heccnek gondolta, a boltos az eset soran mar elore figyelmztette hogy ne lopjon, azert is lett rablas mert mar felkeszulve varta hogy nem fogja MEGINT kiengedni csak ugy
megis mit tegyen az ember / tarsadalom ebben az esetben? vagjon jo pofat hozza? add mar meg a lakcimedet napi szinten feltoltekeznek nalad...

darvaskristof 2016.06.16. 12:05:39

@Szakura: Én is épp azt mondtam, hogy a felfüggesztés, ami praktikusan felmentés helyett más szankciót kellett volna alkalmazni, ami nem börtön. Ezért gondoltam a közérdekű munkára.
De vadabb ötleteim is lehetnek.
Például egy börtönnek látszó intézményben kitenni őket egy beépített emberekkel megrendezett imitált(!) megerőszakolásnak, az erről készült videókat levetíteni nekik, majd egy pszichológus megkérdezi őket, hogy milyen volt, és hogy el tudják-e képzelni, hogy az a lány mit élhetett át.
És, hogy őszerintük ők hogyan tudnák ezt jóvátenni.

monddazigazatmar 2016.06.16. 12:09:01

@nagybalfasz:
Ki védte a támadókat? Egyáltalán kik voltak a támadók? Ki támadott kit?
Elmentek hatan, berúgtak. A lány kiütötte magát, erre az 5 idióta levetkőztette aztán fotókat csináltak.
Tudod, ez olyan, mint amikor a részeg haverodra tollal bajuszt rajzoltál. Nem, nem olyan, mert ezt tiltja a törvény.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 12:09:05

@Bobby Newmark:
6 hónapot voltak előzetesben javítóintézetben. Aztán kaptak egy felfüggesztettet. Azért ezt nem nevezném felmentésnek...

Bobby Newmark 2016.06.16. 12:14:36

@Muad\\\'Dib: Ismétlem, az előzetes az nem a büntetés része. Ha a jelen ítélet elfogásuk után azonnal keletkezne, akkor egyetlen percet sem töltöttek volna rács mögött.
Elvekről beszélgetünk, a gyakorlattal járó, szükséges intézkedéseket, ami véletlenül épp az elkövető kárára töréttnek, ne keverjük bele.

Bobby Newmark 2016.06.16. 12:16:13

@monddazigazatmar: Fiatalkorúak börtöne szerintem pont erre van kitalálva. De szólj, ha az csak dísznek van!

Nagy Zsolt 69 2016.06.16. 12:21:18

@darvaskristof:

Egyet tudok érteni bizonyos mértékig.
Viszont az embert állítólag az különbözteti meg az állattól, hogy az ember tud uralkodni az ösztönei fölött, van tudata.
Ha én lennék az apa, a jó családok most díszes temetésen gondolkodnának, nem ígéretes jövőn! De a bíró is!!

monddazigazatmar 2016.06.16. 12:22:59

@Bobby Newmark: Az tényleg igazságos lenne, hogy 5 ilyen szerencsétlen hülyét betegyenek néhány 16 éves gyilkos közé. Tudod, olyanokkal van tele a fiatalkorúak börtöne akik 80 éves öregasszonyokat vertek agyon.
Éljen Bobby Newmark igazsága, pár hülye facebook fotóért sitt.

2016.06.16. 12:23:02

@monddazigazatmar:
Hmmm, micsoda "liberális" (ti újkommunisták ilyen értelemben használjátok a szót az igazságszolgáltatás kapcsán) leszel hirtelen, ha hozzád hasonló embereket kell védened....

konrada 2016.06.16. 12:24:08

@Bobby Newmark:
...nekem mást meséltek az előzetesről, de mivel te azt tudod, hogy az nem bűntetés, én hiszek neked, mert ezek szerint neked nagy tapasztalatod lehet abban, milyen szanatórium fél éveket előzetes kóterben ücsörögni...

2016.06.16. 12:25:04

@monddazigazatmar:
Nem, ott olyanok is vannak, akik hasonló súlyú bűncselekményt követtek el, csak nem tehetős proli családból származtak, ezért nem úszták meg felfüggesztettel.

Bobby Newmark 2016.06.16. 12:26:59

@monddazigazatmar: Egyébként meg a legtöbb börtönben rohadó elítélt "csak" ugyanilyen hülye volt.

És még egyszer kiemelném, hogy ha valakinek a kölyke megerőszakol valakit, akkor az a család elvesztette a "jó" jelzőt, úgy két generációra előre.
Ezt egyébként nem is értem, hogy a jó büdös picsába meri így kimondani, leírni egy bíró, ez nettó diszkrimináció. Ebből egyenesen következik az, hogy aki meg nem jó családból származik, az súlyosabb ítéletet kap. Nesze neked jog előtti egyenlőség...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 12:28:11

@Bobby Newmark:
A bírói indoklás külön kitért az előzetesre...

martineden 2016.06.16. 12:29:23

@consul: ,,Ne keress benne politikát. Ez egy teljesen átlagos büntetés ilyen ügyeknél."...Aha Emese!Atlagos ha fideszes hozzatartozorol van szo,sot meg sulyos is.

2016.06.16. 12:29:49

@Bobby Newmark:
"Egyébként meg a legtöbb börtönben rohadó elítélt "csak" ugyanilyen hülye volt."

De érted, azok nem ugyanilyenek, azok veleéig romlottak, akik megédemelték, bezzeg ezek rendes gyerekek, hiszen jó családból származnak...

konrada 2016.06.16. 12:31:08

@nagybalfasz:
...mármint olyanok, akik életükben először ütköztek a törvénnyel egy olyan hirtelen helyzeti bűnnel, ami se előre megfontolt nem volt, se nem várható a bűnismétlése?

...én erről is mást hallottam, de te biztosan tudhatod valamiféle személyes tapasztalatból, így nem vitatom, csak csodálkozom...

darvaskristof 2016.06.16. 12:32:04

@zsüliett: Az iskolában nagyon fontos lenne sokat beszélni arról, hogy az emberből miként tud előtörni az állat, a XX. századi történelme elég példát szolgáltat hozzá, magyarórán pedig a Robert Musil: Törless iskolaévei c. regénye adna rá jó alkalmat, osztályfőnöki órán pedig lehet akár ezzel az esettel foglalkozni.
És őszintén kell erről beszélni, nem pedig erkölcsi prédikációt tartani.
Arról, hogy normális emberekből is elő tud törni az állat, például az alkohol hatására.
De arról is, hogy ha egy fiúnak izgalmat okoz elképzelni, amit ezzel a lánnyal csináltak, attól ő még nem egy rossz ember, hanem most benne egy állati ösztön lépett működésbe. Viszont emberként dönthet úgy, hogy csak fantáziál róla és nem valósítja meg, ezzel úgy élheti át ezt az izgalmat, hogy nem okoz kárt vele másoknak.
Ezt egyik állat sem tudja megcsinálni, mi emberek ebben vagyunk különlegesek.

Bobby Newmark 2016.06.16. 12:33:45

@monddazigazatmar: Igen, PONTOSAN ott a helyük. Ugyanúgy erőszakos bűncselekmény, ugyanaz a kategória.

És nem néhány facebook fotóért, te faszgyökér, hanem nemi erőszakért ÉS pedofil képek terjesztéséért. Ezért egy felnőttre rárohad a műanyag lakat is, te faszfej!

konrada 2016.06.16. 12:34:47

@martineden:
Ezt te tudod, vagy kell valamiféle prekoncepció, mert megfelő füszerezéssel még a szar is sokkal büdösebb?

...ha tudod, írd meg nyugodtan kipontozva a nevek helyét, és körülírva a poziciókat, nem hiszem, hogy ha ténytartalma van, perelnének...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 12:34:56

@Bobby Newmark:
A fiatalkorúak sokkal kevesebb alkalommal kapnak letöltendőt, mint a nagykorúak. Ez így van más ítéleteknél is.

Bobby Newmark 2016.06.16. 12:35:02

@konrada: Pont leszarom az előzetest, vonják le azt a hét hónapot az ilyen cselekményekért járó kb másfél évtizedből, nem hat meg.

martineden 2016.06.16. 12:38:37

@konrada:
,,...ha tudod, írd meg nyugodtan"....nem kell nagy esz hozza.Nezd meg kik vedik oket. Birca,mondazigazatmar,muad,konrada,fidesztroll egytol egyig,vajon miert?

konrada 2016.06.16. 12:38:45

@Bobby Newmark:
Igazad van! Adjál csak neki, hogy lássa, nem az életkor-élettapasztalat határozza meg azt, ki a felnőtt! Hiszen ezek a hülyegyerekek 16 évesek voltak csak, de te sem hiszed azt, hogy náluk több esze lehet egy idősebbnek, és ezt be is bizonyítod!

darvaskristof 2016.06.16. 12:39:48

@Nagy Zsolt 69: Elvileg igen, azért ez párszor már társadalmi szinten nem sikerült, említhetném újra a XX. század történelmét.
Épp ezért kéne az iskolában beszélni a jelenségről, hogy ha egy gyerek elkezd inni és észreveszi magán az első jeleket, akkor bevillanjon neki, hogy hoppá, itt most le kéne állni, mert baj lesz.
Persze az önismeret nehéz dolog, nem biztos, hogy minden ember képes rá.

konrada 2016.06.16. 12:40:04

@martineden:
...tán mert a gondolkodáshoz ész kell, és a tények ismerete, a fröcsögéshez meg elég ismerni a betüket....

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 12:42:50

@okoska77:

Nem jártam katolikus iskolába. Nem jártam sosem hittanra. Gyerekkoromban sosem voltam misén vagy más egyházi eseményen, gyerekként templomban csak turistaként jártam. Nem vettem el férfit feleségül.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 12:43:31

@Bobby Newmark:
Tehát fiatalkorúaknak rögtön 15 évet kell adni, mindezt úgy, hogy az áldozat is azt nyilatkozta, nem szeretné, hogy börtönbe menjenek? Miért nem akasztjuk rögtön fel őket? Meg úgy általában mindenkit.
Valójában nincs semmi különös itten, csak a középkorból még mindig nem sikerült kilépni. Vannak minden kornak a tabu bűncselekményei, amiért szeretné a legdurvább, legkegyetlenebb büntetéseket kiosztani. Lehet, hogy ez az ítélet enyhe, de amit itt az emberek művelnek, az csak az a fajta állati viselkedésminta, ami ezekből a csávókból is kijött. Nem sok különbség van. Csak az egyik be van csavarva jó kis erkölcsi mázzal, hogy megnyugodjon a lelkiismeret. Mert a tömeges lincselés jó móka, ha van hozzá erkölcsi hátszél...

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 12:43:34

@martineden:

Nem hinném, hogy lenne jelentősége ilyen kérdésben a politikának.

Janossz 2016.06.16. 12:45:30

@Arcade Macho: Azt kellene megérteni, hogy a nép egy tetemes része nyomorban él. (Tudom, ez nem egyszerű)
Amíg a csigát, meg a tyúkot viszi, addig van jó világ.
Ha egyszer elszakad a cérna, abból baj lehet.
Hallga csak:www.youtube.com/watch?v=tl94QoBgQnk

Jöhetsz, ha kutyákon átjutottál, pakolhatsz is!! :-)

konrada 2016.06.16. 12:45:49

@martineden:
...egyébként meg védi őket a ...om. Nagy bűnt követtek el, nem lehet felmenteni, elbagatelizálni tettüket.
Meg kell őket húrcolni, tudatosítani bennük, hogy mit követtek el, és ezt be kell mutatni, hogy ilyen lehetőleg ne történhessen meg.

...de nem kell itt Dzsihád John-t játszanunk. Nem kell egyből a sarija legszigorúbb pontjait alkalmaznunk azért, mert pár pattanásos hülyegyerek nem tudott időben leállni...

prognosys 2016.06.16. 12:48:10

@Bobby Newmark: "vadkonzervativizmus"

Ezt nem értem! Ilyen mikor volt M.O.-n? Valahogy nekünk nem sikerül konszolidált, megfontolt, valóban szakértői politikát csinálni, csak olyat, amiben a nép jelentős része szenved. Mindig mindenből csak a vad és szélsőséges jut :(

okoska77 2016.06.16. 12:54:33

@BircaHang Média szerkesztősége: "Nem jártam katolikus iskolába. Nem jártam sosem hittanra. "

Latom zsir mar felkuszott az agyadba es torolte a memoriadat. De ne felj, en segitek! Szoval ide jartal iskolaba:

- Pázmány Péter Katolikus Egyetem
1999. szeptember - 2005. június · Jog · Budapest

Szófiai Ohridi Szent Kelemen Egyetem
1992. évfolyam · Slavic - Hungarian · Szófia

www.facebook.com/maxval/about?section=education

nagybalfasz (törölt) 2016.06.16. 12:58:29

@konrada:
Honnan tudod, hogy nem ismételhetik meg akár ezzel, akár valami hasonlóval? Egyáltalán mi az, hogy ez az első, és akkor ne üljenek miatta? A csajnak nem kevés kárt okoztak ezzel, az is lehet, hogy tönkretették az életét. A jó család meg honnan tudod, hogy nem olyan tipikus konzervatív jó család, ami kifelé szép máz, belül meg rohad?

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:00:15

@Muad\\\'Dib: Igen, de a súlyos, erőszakos bűncselekményekért szoktak kapni. Ez meg pont olyan volt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.16. 13:01:33

@BircaHang Média szerkesztősége: "Sosem érdekeltek a nálam fiatalabb nők. "
Ha nem az idősebb bácsik, női ruhában. Értjük. :-))

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:02:46

@prognosys: Amint látod, most van.

És igen, nagyon elkélne már egy erőszakos, lámpavasos rendszerváltás.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 13:03:20

@okoska77:

Egyik sem iskola, hanem egyetem.

S csak az első katolikus.

prognosys 2016.06.16. 13:06:43

@Bobby Newmark: Hát ha így folytatódik minden, akkor tényleg kinéz az oszágnak egy forradalom. Csak utána arra kell vigyázni, hogy ne legyen visszarendeződés.

Tűrhetetlen szintet üt meg a politika a cinizmussal, illetve a jog és igazság szembe állításával

monddazigazatmar 2016.06.16. 13:14:41

@Bobby Newmark: "Ezért egy felnőttre rárohad a műanyag lakat is, te faszfej!"
Igen bazmeg! Egy felnőttre igen.
Sőt, ha te felnőttként felteszed a faszodat a netre, akkor nincs semmi, ha gyerekként teszed, akkor te is pedo képeket terjesztesz.
Pont azért szoktak más megítélés alá esni a fiatalkorúak, meg a gyerekek.

Ja, és nem volt nemi erőszak, ugye?

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:15:19

@Muad\\\'Dib: Tudod, én az az ember vagyok, akit más témákban simán ballibsinek neveztek. Erre most hirtelen én lettem a merev erkölcsű középkori vérszomjas rohadék, mikor egy (öt) _erőszakos_ bűnözőt börtönben szeretnék látni? Hát elmész már a picsába, komolyan.
Az milyen ideológia, áruld már el, ami szerint egy drogos börtönbe való, egy erőszaktevő meg nem?!

Baszd már szíven, ez az egyik legsúlyosabb erőszakos bűncselekmény, ennél már csak a gyilkosság súlyosabb!

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:18:00

@monddazigazatmar: "Ja, és nem volt nemi erőszak, ugye? "

Mi a fasz van? Ezt a kérdést nekem akartad feltenni, vagy összekevertél valakivel?

"Pont azért szoktak más megítélés alá esni a fiatalkorúak, meg a gyerekek."

Pont miért? Az érvet elfelejtetted leírni.

monddazigazatmar 2016.06.16. 13:20:22

@prognosys: Forradalom? Höhöhö.
Aztán mi is az alternatíva? Az ilyen koncepciótlan balfaszok mint akik itt osztják az eszet?
Az egyik 16 éveseket akasztana mert hülyék voltak és fényképezkedtek, a másik a migránsokat mentegeti tényleges erőszak után, a harmadik egy vén cukrászt avat szentté aki 50 éve takarított utoljára.
Ha elég sok kommentet olvas el valaki, akkor arra a következtetésre jut, hogy hatalmas baromság a demokrácia, mert túl sok a hülye.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 13:22:24

@Bobby Newmark:
Ugye azzal is tisztában van, mi a fiatalkorúakkal szembeni büntetőjogi gyakorlat, mind nálunk, mind a világ fejlettebbik felén (mínusz USA)? Azt is gondolom tudod miért alakult ez így, ismered a kriminalisztika idevágó irodalmát, a különbségeket a fiatalkorúakkal szemben alkalmazott büntetések hatékonyságáról, miegymás?

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:26:21

@prognosys: Ugyan, soha nem lesz. Normális helyeken, ahol nem agyhalott birkákból áll az ország döntő többsége, tized... lófaszt, ezredennyiért lángokba borul az ország.
A franciák éppen azért sztrájkolnak olyan szinten, hogy leáll az ország, meg nem lehet benzint kapni, mert egy hangyányit meg akarják nyirbálni a munkavállalói jogokat. Nálunk a Fidesz a franciákéhoz képest rabszolgatartó jogokból vett el még egy jó adagot, és mindenki csak csendben végignézte, az ország fele meg még tapsolt is hozzá.
És akkor a tényleg komoly dolgokat még nem is említettük, amik iszonyat durva gazdasági bűncselekmények lennének, ha nem éppen a kormány művelné a törvényeket módosítgatva... Olajozás, ügynökakták, földlenyúlás, építőipari tökáltalános korrupció, piaci szegmensek haveroknak kijátszása... ezekből egyetlen egy is elég lenne egy nyugati országban, hogy a komplett párt örökre eltűnjön a politikából, és a konkrét elkövetők évtizedekre börtönbe kerüljenek. Itt meg úgy hívjuk az ilyet, hogy kedd.

prognosys 2016.06.16. 13:27:49

@monddazigazatmar: ez igaz. Egy forradalomhoz kellene némi jövőkép és tisztán látás is. Sajnos nem a demokráciával van a baj, hanem a zemberekkel, akik így gondolkodnak.... + a médiával és a szándékos tereléssel.

Kérdés, h mit lehet tenni egy olyan országban, ahol minden tizedik emberbôl a drog vagy az alkohol beszél? Mert ennyi baromságot nehéz józanul összehozni

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:29:16

@monddazigazatmar: Bármi alternatíva lenne. Még az alkalmatlanság sem akkora kár az országnak, mint a módszeres kifosztás.

Egyébként még mindig nemi erőszak a bűnük, nem a fényképezkedés, te hazug köcsög.

Bobby Newmark 2016.06.16. 13:35:55

@Muad\\\'Dib: Persze, és még talán igazad is lenne, ha nem létezne fiatalkorúak börtöne a legsúlyosabb bűncselekményeknek. És ha ez nem a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozna.

A csoportos nemi erőszak nem egy kibaszott lerúgott postaláda kategória, akurvaéletbemár!

okoska77 2016.06.16. 13:38:15

@BircaHang Média szerkesztősége:

vegulis szamodra ugyis csak az volt a lenyeg, hogy minden napra jusson valami csuhas aki a nadragodba teszi a kezet. De ne feledd, te tehetsz rola, mert 150kg-ra hiztal!

ezneménvagyok 2016.06.16. 13:47:19

@monddazigazatmar: "Ki védte a támadókat? Egyáltalán kik voltak a támadók? Ki támadott kit?
Elmentek hatan, berúgtak. A lány kiütötte magát, erre az 5 idióta levetkőztette aztán fotókat csináltak.
Tudod, ez olyan, mint amikor a részeg haverodra tollal bajuszt rajzoltál. Nem, nem olyan, mert ezt tiltja a törvény."

Pontosabban mintha a kiskorú részeg haverodra tollal bajuszt rajzolnál, aztán feldugnád a hüvelykujjad a seggébe, belenyomnád a farkad a szájába, és végül lehugyoznád. Mindezt videóra vennéd és feltennéd a netre, hogy a többi haver is lássa és később is jókat is röhöghessetek együtt rajta.

Ja, hogy nálatok ez egy szimpla szombat este? Akkor nem szóltam. Hülye.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 13:48:39

@Bobby Newmark:
Igazad is lehetne, ha nem olyanok lennének a magyar börtönviszonyok, amilyenek. Lényegében bűnözőképző intézmények, ráadásul teljesen lepukkantak.
Az ügytől függetlenül amúgy:
itt jön elő az a büntetési elv is, hogy arányos és egyenlő súlyú legyen mindenkinek. Ezzel pedig a magyar viszonyok miatt sok bíró bajban van. Mert igenis nem ugyanakkora súlyú büntetés neked, vagy nekem fél év letöltendő, mint annak aki olyan körülmények közül jön, hogy a börtönviszonyok nem is kirívóak számára. Emiatt tűnik úgy, hogy a jobb körülmények közül érkezők enyhébb büntetést kapnak. De ha téged hússzor jobban megvisel 120 nap elzárás, mint azt aki otthon még lepukkantabb helyen él, akkor vajon az arányos lenne, ha mindketten 120 napot ülnétek ugyanazért a bűncselekményért?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.16. 13:52:16

@okoska77:

Nem. Kizárólag hozzád hasonló homokos, pedofil ballibák gágogása hoz számomra örömöt.

Arcade Macho 2016.06.16. 13:59:24

@Bobby Newmark: "A csoportos nemi erőszak nem egy kibaszott lerúgott postaláda kategória, akurvaéletbemár!"

jo jo megertjuk hogy feminaciknal mar az is eroszakolas, hogyha asszonka noszogatasra vette csak a szajaba a dolgot, es hogy oszerintuk ez az eroszak pont az mint amikor a sikatorban teszik ugy, hogy 2 honapig apoljak a korhazban utana
de ne legyunk mar demagog f.szok, azaz te ne legyel az!
a csajt ugy de ugy MEGEROSZAKOLTAK hogy masnap nem is erzett semmit...

okoska77 2016.06.16. 14:02:47

@BircaHang Média szerkesztősége: hat igen, ezt teszi az impotencia. De legalabb ebben oromed leled. Valami kell neked is.

nagybalfasz (törölt) 2016.06.16. 14:12:32

@Muad\\\'Dib:
Csóróként a veszíteni valód is kevesebb, ráadásul középosztálybeliként a tájékozottságod, világra rálátásod is nagyobb, tehát az, hogy valaki középosztálybeliként ilyen súlyos bűncselekményre vetemedik, az egy sokkal nagyobb tudatosságú döntés tőle mint egy csöves alkoholistától. Így teljesen jogos, hogy pont ugyanazt kapja, és nem kell a duma, hogy az ő életkörülményeihez képest a börtön nagyobb érvágás, mint a csövesnek.

Amúgy érdekes, máskor az a mantra megy ugyanazoktól, akik szerint túl súlyos ezeknek a börtönbüntetés, hogy túl jók a körülmények a börtönökben, pedig kenyéren és vízen élve kellene egy veszélyes bányában dolgozniuk...

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:14:12

@Muad\\\'Dib: Ja, értem, tehát a diszkrimináció jó, a jogegyenlőség meg elmehet a picsába.

Az arányos büntetés elve meg pont kurvára nem erről szól, hanem hogy a tetthez képest legyen a büntetés arányos, egy piros lámpáért ne kapj többet, mint egy tolvaj, a tolvaj meg ne kapjon többet, mint egy gyilkos, de még hogy egy kiflit ellopó tolvaj is kevesebbet kapjon, mint aki autót lop. Mondjuk ilyen elbaszott tévképzetekkel nem csodálom, hogy ennyire ostoba a hozzáállásod a dologhoz, bár az elvtelen takonygerincűségre nem nagyon van mentség...

Szerinted ezek enyhébb büntetést érdemelnek, mert jómódúak, meg fehér a bőrük. Szerintem meg aki állat módjára viselkedik, azt nyugodtan basszák be a c*gányok közé, MERT ODA VALÓ. A bűnöző c*gánnyal is csak az a baj, hogy egy önuralom nélküli erőszakos állat, nem a bőrszíne. De látom a te értékrended szerint ez pont fordítva van. Nem a tettei határozzák meg az ember értékét nálad, hanem az előítéleteid, és a tetteket meg azok fényében kell megítélni...

Hát rendben, akkor ezt is tisztáztuk. Nem baj azért, ha ezt a hozzáállásodat a legdurvább szaremberségnek tartom, ugye?

nagybalfasz (törölt) 2016.06.16. 14:18:07

@Arcade Macho:
Ha eszméletlen anyádat levetkőztetem, megujjazom, majd lehugyozom, akkkr majd ugye akkor is a feminácikra mutogatsz, hogy mit akarnak nekem letöltendő börtönbüntetést, hisz anyád nem is érezte.

Akkora szardarabok vagytok, és még ti pofáztok leghangosabban, hogy a szemét libsik a bűnözők jogait védik. A magát konzervatív jobboldalinak hazudó újkomcsi réteg mind ekkora erkölcsi hulla? Hol vannak ilyenkor azok a szigorú morális elvek, amelyekkel az ellenségeiteket támadjátok?

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:21:01

@Arcade Macho: Jó, akkor én is csak a seggedbe dugdosok valami alkalmas tárgyat, meg a szádba teszem a faszom aztán térjünk rá vissza, oké?

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:25:45

@nagybalfasz: "A magát konzervatív jobboldalinak hazudó újkomcsi réteg mind ekkora erkölcsi hulla?"

Igen, mind. A konzervatív egy szinonima a képmutatóra. Az egész ideológia arról szól, hogy a megszerzett privilégiumokat meg kell tartani, és olyan jogrendszert kell kiépíteni, ami előjogokat biztosít egy bizonyos rétegnek, mindenki mást meg a földbe tapos. Ezzel együtt meg ugye az erkölcs is kirepül az ablakon, relatívvá válik a bűn megítélése attól függően, hogy azt ki követte el.

Jahno 2016.06.16. 14:26:08

Remélem engem sem ítélne majd el a bíró, ha ígéretes jövő áll előttem, oszt feldugom a seggébe a kerítés oszlopot. Csak úgy kamaszos kíváncsiságból, mert ezt múltkor elmulasztottam. Most meg már érdekel. Nagyon érdekel. Ugyanitt 3-4 csoport társat keresnék, hátha egyedül elvétem a projektet. Eredményhirdetés még majd az internetes videókban. Nahh. Valaki?

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:29:09

@Bobby Newmark:
Olvasási nehézségeid vannak? Tudod értelmezni azt a szókapcsolatot, hogy "ügytől függetlenül"? Tehát nem foglaltam állást jelen ügyben az ítélet súlyosságát illetően.
Egyébként pedig de, nagyon is fontos elv, hogy ugyanazért bűntettért ugyanakkora büntetést kapjon mindenki. Ugyanakkorát, érted, Nem ugyanolyan időtartamút, hanem ugyanolyat.
Az, hogy a kriminológiai tudásod nulla tulajdonképpen érdektelen. Az, hogy mindezt undorító személyeskedéssel pótolod, tetézve azzal, hogy szöveget értelmezni sem tudsz márt egy kicsit súlyosabb, de nem meglepő balkánisztánban.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:31:08

@nagybalfasz:
Nem tudom ez a konkrét ítélet túl súlyos-e, vagy nem, mert nem olvastam az ítélet szövegét, meg a teljes peranyagot. Nem tudom őszintén megbánták-e a tettüket, vagy nem.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:34:44

@Bobby Newmark:
Ugye ezt olvastad:
index.hu/belfold/2016/06/16/felfuggeszett_fiatalkoru_vadlottaknak_szexualis_eroszak_miatt_jo_csalad_ennyit_szamit/
Kiemelnék valamit:
"...Galajda Ágnes elmondta: a gyermekjogi, gyermekvédelmi szempontok tükröződnek a büntetőjogi rendelkezésekben, mivel a fiatalkorúaknál eleve más a büntetési tételkeret, mint a felnőtteknél, és más a büntetés kiszabásának a célja is. Ha fiatalkorúval szemben szabnak ki büntetést, minden esetben az a cél, hogy helyes irányba fejlődjön, a társadalom hasznos tagjává váljon, és szabadságvesztés helyett elsősorban azokat a büntetőjogi következményeket kell preferálni, amelyek ezt mozdítják elő..."

Tehát nem, nem arról van szó, hogy azért kap enyhe ítéletet, mert fehér és jómódú. Hanem azért, mert fiatalkorú...

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:43:41

@Muad\\\'Dib: Szerinted hol volt ebben az ügyben tolvaj, okoska?

Nem a jó kurva anyádat nem foglaltál állást az ügyben, minden egyes hozzászólásoddal azt a kupac emberi hulladékot véded.

Elmész a büdös picsába, te hazug geci.

fizetekmegegysort 2016.06.16. 14:45:03

@Muad\\\'Dib: jó, akkor idézzünk még ebből a cikkből, pl ezt:
A jogvédő elmondta, hogy a bíróságnak az úgynevezett sértetti közrehatásra figyelemmel kell lennie, de gyakran éppen ennek égisze alatt történik az áldozathibáztatás. „Hogy miért sétált egyedül az utcán, miért volt kihívó ruhában, miért fogyasztott alkoholt, miért találkozott a férfiakkal, ezeket az erőszakhoz amúgy nem kötődő dolgokat rendszerint beleveszik az érvelésbe” - sorol néhány példát a jogvédő szakember. Véleménye szerint egy ilyen enyhe ítéletnek „borzalmas társadalmi üzenete van, mert a sértettek nem mernek előlépni, a potenciális elkövetők pedig megerősítést látnak abban, hogy lám, nem történik jelentős szankció.”
Tehát ugyanez a szakértő, akit az előbb idéztél, nem ért egyet ezzel a gyakorlattal, mert rossz a társadalmi üzenete, és rejtőzködésre kényszeríti az áldozatokat, lovat ad az elkövetők alá.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:47:59

@Bobby Newmark:
Ne idegeskedj, mert agyvérzést kapsz. Olvastad amúgy a teljes periratot? Az ítéletet? egyáltalán bármit, vagy csak fröcsögsz? Tudod nem az a baj, hogy primitív vagy, hanem, hogy büszke rá. Lehetne értelmesen beszélgetni, de a te szinteden ez nem megy.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:48:47

@fizetekmegegysort:
Az áldozathibáztatás elfogadhatatlan. Minden esetben.

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:49:54

@Muad\\\'Dib: Ja, az elvtársadnak meg korábban az nem tetszett, hogy bebasznám őket a 16 éves rablógyilkos c*gányok közé. Azok meg nem fiatalkorúak, ugye? Sőt, nem is léteznek, meg olyan sem létezik, hogy fiatalkorúak börtöne. De még ha létezik is, oda senki nem való, a súlyos erőszakos bűncselekményeket elkövetők meg aztán főleg nem.

Az meg aztán kurvára mérvadó, hogy mit nyilatkozott bárki hivatalosan. Kevesen merik felvállalni azt, hogy leírják hivatalos iratba azt, hogy "az ő ítéletüket azért enyhítettük, mert fehér a bőrük, és vagyonosak". Ha ezt várod, akkor ostobább vagy, mint aminek látszol.

Janossz 2016.06.16. 14:51:03

@Muad\\\'Dib: Amit fent kifejtettél, magyarul az indoklása volt annak, hogy "jó családból" valókat nem vágunk sittre.
Mert a szegény cizellált lelküket valószínű, hogy nagyon megviselné.
Természetesen értendő ez a komplett felső osztályra, logikád szerint.
Én meg azt mondom erre, hogy de igenis.
Aki onnan jön, tudja, mit szabad, mit nem, fel tudja mérni tettei következményeit, ha olyat tesz, oda való!

Bobby Newmark 2016.06.16. 14:53:12

@Muad\\\'Dib: Lehetne értelmesen beszélgetni, ha nem hazudoznál és állítanál tényként egetverő faszságokat. De az nem megy, mert mindenképp be akarod védeni azokat az állatokat, azt meg hát ugye értelmes érvek alapján nem lehet.

Mint ahogy az elvtársad is már ott tart, hogy nem történt nemi erőszak, a felfüggesztettet csak fészbúkozásért kapták.

Igen, persze, beszélgessünk róla értelmesen, ha már a tényeket is letagadjátok, menni fog nyilván.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:53:24

@Bobby Newmark:
Fuss neki újra. A cikkben benne van, hogy a nagykorúak esetében 83% a végrehajtandó szabadságvesztés, míg fiatalkorúaknál ennek a töredéke. Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy látszódjon itt nem valószínű, hogy az elkövetők bőrszíne, meg anyagi helyzete az egyetlen különbség.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:55:13

@Janossz:
Nem ezt mondtam. Azt mondtam - és ismét NEM KONKRÉTAN ERRE AZ ÜGYRE -, hogy igenis nem lehet úgy megítélni egy ügyet, hogy húú ez 8 hónapot kapott, az meg csak 5-öt, biztos azért, mert pénzes, és nem akarják megbüntetni.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 14:55:53

@Bobby Newmark:
Mit szeretnél ? Akasztást, 200 évet? 40 évet? Mennyit?

fizetekmegegysort 2016.06.16. 14:59:19

Az enyhe ítéletnek kizárólag akkor lenne bármi értelme, ha Magyarországon működne egy jól szervezett gyermekvédelmi rendszer, aminek keretein belül az "eltévelyedett" fiatalkorúakat szakemberek szoros kontrollja mellett visszaterelik a helyes útra. Mivel ilyen nincs, nincs is értelme erről beszélni. És mivel ilyen nincs, most az égvilágon semmi más nem történt, mint visszaengedték az öt kis pöcsöt abba a családba, ahol ugyanúgy nem fogják őket nevelni, mint eddig. A nemi erőszak hatalmi bűncselekmény: semmi köze a szexhez, a hatalomról szól, a másik elnyomásáról. Ez az öt fiú teljesen tudatosan itatta le a kislányt, és műveltek vele minősíthetetlen dolokat. Most,ezzel az ítélettel megerősítést nyertek abban, hogy nem gáz amit tettek, hogy a "jó státusz" fontosabb, mint a tettek, és hogy hatalommal minden elérhető. Kétségem nincs afelől, hogy már a következő buliban leitatnak egy lány, akit majd ugyanígy "kezelgetnek", max lesz annyi eszük, hogy nem lövik fel a netre, hogy ne legyen bizonyíték. Nem tudom, hogyan lehet egy lányt arra felkészíteni, hogy a saját haverjaihoz sem mehet fel, mert potenciálisan minden férfi ellenség, de remélem senki, aki a leányzót hibáztatja nem gondolja komolyan hogy efelé kellene mennünk. Nagyon nagy bajban lesznek a fiaim, ha felnőve ilyen falakat kell majd áttörniük, ha beleszeretnek egy kislányba. Mert ha most lányos szülő lennék, én is bajban lennék, mit mondjak a gyerekemnek. Fiús szülőként inkább megtanítom arra őket, hogy 1. kislányokat nem kínálunk piával. 2. Ha piával kináltuk és berúgott, nem dugjuk a péniszünket a szájába. 3. Nem hugyozzuk le. 4. Nem vesszük mindezt fel, és nem lőjük ki a netre.5. Helyette az ájult hölgy hozzátartozóját (anyuka apuka) értesítjük, és biztonságban hazasegítjük. Úgy általánosságban: a nőket tiszteljük, szeretjük, segítjük. Az erőnket és hatalmunkat pedig nem csoportosan bizonygatjuk egy darab gyengével szemben, hanem méltó módon, méltó és egyenrangú féllel szemben. Akkor vagyunk ugyanis Férfiak. Minden ellenkező esetben csak hímtaggal rendelkező humanoidok.

Irbisz 2016.06.16. 15:00:55

@Muad\\\'Dib:
egy ilyen tetves bünrelativizalo es eröszakvedelmezo tipikus vakkomondoros taplot alakot olvasgatva mint te, nehez barkinek higgadtnak maradni.

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:01:25

@Muad\\\'Dib: A címlapi felvezetőben meg ez van:
"Ha 18 év alatti követ el szexuális erőszakot, az esetek bő harmadában se börtönbe, se javítóba nem kerül."

Tehát az esetek kétharmadában azért mégiscsak létezik olyan, hogy fiatalkorút lesittelnek a gecibe nemi erőszakért.

Vélhetően az elkövetők egyharmada "jó családból származik"...

Arcade Macho 2016.06.16. 15:02:11

@nagybalfasz: ha egy ilyen meretes farokkal mint te vagy, barmilyen nonemu rokonom elmegy es kiuti magat vodkaval, akkor ok mehet a dolog...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:02:30

@fizetekmegegysort:
Nem tudom mit fognak tenni, de azért ezzel (szerencsére) le lehet bukni, a közhiedelemmel ellentétben nem történik ilyesmi minden bokorban. Akkor pedig mennek letölteni a most felfüggesztett büntetést, plusz kapnak egy középérték fölöttit még hozzá nagyon helyesen.

Arcade Macho 2016.06.16. 15:04:17

@Bobby Newmark: "Jó, akkor én is csak a seggedbe dugdosok valami alkalmas tárgyat, meg a szádba teszem a faszom aztán térjünk rá vissza, oké?"

azert elotte meg kellene innunk a pertut hozza, tudod mint a kislany, en meg ilyen demagog farkakhoz nem ereszkedem le...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:04:49

@Irbisz:
Jeee, újabb agyhalott. Hol relativizáltam én az erőszakot? A nemi erőszak bűncselekmény, méghozzá igen súlyos.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:07:51

@Irbisz:
Tudod az még a külön vicces, hogy én a norvég igazságszolgáltatáshoz hasonlóban hiszek. Különösen mókás, ahogy a hozzád hasonló IQ betyárok próbálják ezt úgy beállítani, mintha pont én lennék az, aki valami fityeszes módszerben gondolkodom...

Irbisz 2016.06.16. 15:13:25

@Muad\\\'Dib:

Ne makogj te fogalmatlan posztkommunista fidesznyik. Az itelettel egyetertessz, innentöl kezdve a löteri döglött kutyat nem erdekel mit probalsz mismasolni, akar magadnak is tökeletesen ellentmondva, mert a barazdalatlan agyadba nincs annyi IQ hogy eszrevedd az ellentmondasokat amelyeket leirtal, es amelyre a vitat atfutva mar masok is ramutattak.
Es nem is az IQ lathato hianya a legnagyobb baj, mert együgyü es/vagy buta ember is lehet rendes, ep erkölcsi erzekü, mig neked itt van a legnagyobb deficited te amoralis erkölcsi hulla.

fizetekmegegysort 2016.06.16. 15:14:33

@Muad\\\'Dib: Sajnos a nemi erőszakok kb 90 % nemhogy felderítetlen, de bejelentetlen marad. Legyen neked igazad, de csak a saját ismeretségi körömben legalább 4-5 nőt ismerek, aki áldozatul esett nemi erőszaknak, és nem tett feljelentést, pontosan az eljárási rend és a meghurcoltatástól való félelem miatt. És a nemi erőszakok nagy részét ismerős követi el. Valahogy el kellene érni, hogy az áldozatok legyenek biztonságban, és az ő biztonságuk legyen előtérben, ne az elkövetők jövőjéért aggódjunk elsősorban. Egy egészséges társadalomban az elkövetőnek kellene aggódni, nem az áldozatnak.

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:14:59

@Muad\\\'Dib: Hát nézzük csak...

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200100.TV

Szexuális kényszerítés:
196. § (1) Aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezt csak azért, mert később hivatkozik rá az ügyre vonatkozó rész is

Szexuális erőszak:
197. § (1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki (a szexuális kényszerítést)
b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.
Akkor itt már kipipáltuk, hogy ez szexuális erőszak.

(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el,
c) azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen követik el.
Ó, minősített eset!

(4) Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,
b) ha a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.
Ráadásul duplán, szóval bónusz az évekre.

Akkor ez úgy indul, hogy 7.5 év. Abból engedek neked faragni egy-két évet, mert fiatalkorúak követték el, jó családból.

Mondjuk legyen hat év letöltendő.

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:17:05

@Arcade Macho: Felőlem aztán asztal alá ihatlak előtte. Aztán amikor elájultál, kitapétázom a fészbúkot azzal, ahogy lóg a farkam a szádból, a seggedből meg mint egy árbóc, ágaskodik egy seprű.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:20:30

@Irbisz:
ROTFLMAO!
Ja, én mint fidesznyik. Istenem, de sötét vagy...

Irbisz 2016.06.16. 15:21:25

@martineden:

"Persze a bironak nyilvan jo oka volt erre,de nem az altala felsorolt dolgok az biztos.Egy kis fideszmaffia nyomas,jo ahlom penz,elomenetel igeret stb.Tudod van az a penz.Egyebkent kilog a lolab,ha megnezed a hozzaszolasokat, lathato h fideszvedo trollok vedik az 5 kocsogot,logikus ,hogy valamelyik fideszes maffiozo kolyke koztuk van. "

Ja, ez nekem is feltünt, majd az összes ismert seggnyalo fideszzombi troll itt vedi es helyesli az iteletet teljes mellszelesseggel, biztos küldte öket a propagandaminiszterium.
Ugy latszik mar nemcsak a 100 milliardos lopasokat vedik es ignoraljak gatlastalanul, mar ide süllyedt ez a csürhe.
Mivel nincs olyan hogy nincs lejjebb ennel a különleges emberfajtanal, 2018-ban mar a gyilkossagot is ilyen amoralisan fogjak teljes erövel vedeni- amennyiben van a tettesnek fideszerintettsege :(

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:21:53

@Muad\\\'Dib: Csak szerinted büntetést nem érdemel.

Irbisz 2016.06.16. 15:24:04

@Muad\\\'Dib:
nem vagy fidesznyik? akkor meg rosszabb a helyzet, mert öket ideküldtek bertopkiolni, vedeni a vedhetetlent, mig te ezek szerint magadtol, alanyi jogon vagy ilyen.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:25:22

@Bobby Newmark:
De igen, érdemel. Lehet azon beszélni, hogy a benn töltött 7 hónap kevés, vagy sok, de ne állítsuk azt, hogy nem kaptak semmit...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:27:58

@Irbisz:
Tőled is megkérdem, mit szeretnél fiatalkorúak esetében? 7 hónapot ültek. Mennyi lenne az ildomos, ami várhatóvá teszi, hogy nem lesznek visszaesők?

Irbisz 2016.06.16. 15:28:47

@fizetekmegegysort:

ezt pont ennek az alaknak meseled?? mintha a közpenzek korrekt es tisztesseges kezelesenek elveiröl ertekeznel matolcsy elvtarssal ..

Janossz 2016.06.16. 15:29:42

@Muad\\\'Dib: " Mert igenis nem ugyanakkora súlyú büntetés neked, vagy nekem fél év letöltendő, mint annak aki olyan körülmények közül jön, hogy a börtönviszonyok nem is kirívóak számára."
Nem érzed a szavaid borzasztónak?
Tehát a csóró mehet nyugodtan a hűvösre, még jól is jár vele, de a "jobbak" nanehogymár!
És milyen ország az már, ahol sokaknak jobb a börtönben, mint odahaza?

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:30:42

@Muad\\\'Dib: Annak még mindig semmi köze az egészhez, akármilyen messzire is lovagolsz rajta.

Akkor is eltöltötték volna ott azt a hét hónapot, ha a végén teljesen felmentő ítéletet kapnak, és ártatlanná nyilvánítják őket.

Az nem az ítélet része. Levonhatod a hat évből, akkor már csak öt év öt hónap járna nekik.

martineden 2016.06.16. 15:42:42

@Muad\\\'Dib:,, Tőled is megkérdem, mit szeretnél fiatalkorúak esetében?"..Amit az elsofokon eljaro biro itelt.Az volt korrekt,a torvenynek megfelelo.

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:44:05

@Janossz: Ja, és akkor még MI vagyunk a középkori állatok, mert szerintünk a törvény előtti egyenlőség az így a 21. században az elvárható minimum lenne.

Kicsit fordítva ül a lovon, na. Kezdem azt hinni, hogy csak egy troll, mert ennyire ostoba fasz nem tudom elképzelni, hogyan lehet valaki.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:50:55

@fizetekmegegysort:
Ezzel teljesen egyetértek. De ezt nehéz megtenni. Az USA rendszere is abnormális, ahol indokolatlanul is bekerülhetsz a szexuális bűnözők nyilvántartásába, miközben a sportolóik minden megúsznak. A magyar rendszer használhatatlan, tehát akkor maradnak a nyugati példák.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:52:04

@Janossz:
Milen ország? S*ar! De felmerült már benned miért olyanok a norvég börtönök, amilyenek? Azért, mert ők eljutottak oda, hogy a büntetés maga az elzárás, nem az embertelen körülményekben tartás...

Bobby Newmark 2016.06.16. 15:54:58

@Muad\\\'Dib: Aztán te meg mégis az elkövetők miatt aggódsz, meg hogy mit tesz majd velük a börtön.

Mikor éppen ezzel a tettükkel bizonyították, hogy emberileg szemetek, állatként viselkednek sőt, úgy gondolják, hogy az viccses/menő és dicsekednek is vele ország-világ előtt.

Őszintén, ennek az emberi mocsoknak már mit árt egy kis börtön? Nevelve nem lettek, itt az ideje az idomításuknak.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:58:30

@Bobby Newmark:
Tehát kb. egy erős felindulásból elkövetett emberöléssel egyenértékű tételt.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 15:59:18

@Bobby Newmark:
Mert a büntetésnek a rehabilitáció is célja. Nem az, hogy élete végéig ki-be járjon a sittre.

Bobby Newmark 2016.06.16. 16:04:03

@Muad\\\'Dib: Hát, ha nem tetszik a Btk, írhatsz levelet a képviselődnek. Sok sikert hozzá, főleg, ha az egy fideszes.

De igen, a kettő körülbelül hasonló súlyú dolog, nyilván ezért hasonló a büntetési tétele is a kettőnek.
Az erős felindulás is némileg érthető, de azért csak bevarrandó pár évre az elkövetője, hogy ne bátorítsuk az állatként, kontroll nélkül viselkedést. Itt is csak ugyanez a cél.

Bobby Newmark 2016.06.16. 16:05:51

@Muad\\\'Dib: Majd lesz ott neki elég rossz ahhoz, hogy ne akarjon visszamenni. Értelmes embernél ez működik úgy is, hogy nem kell neki megmutatni.
A továbbiakban is csak rajta múlik majd, hogy ki-be jár a sittre, vagy nem.

Janossz 2016.06.16. 16:12:12

@Bobby Newmark: Csak be kéne vezetni azt az erkölcstant az iskolában.
Ha mindenkinek nem is, a komondoros "jó családoknak" a sarjainak mindenképpen.
Tényleg úgy van, nem szexuális indítéka van az ilyen disznóságnak, hanem hatalmi túltengés, nagyon okosan írták...Ezt a levizelést mással magyarázni nem lehet.
Képzeld el, ha valami jó iskolák után ezek valami állást kapnak valahol...
Na nem a piacon, szigorúan az állami szférában mozognak a jócsaládbólvalók.

monddazigazatmar 2016.06.16. 16:26:02

@Bobby Newmark: Baszd már meg a hülyeségedet, nem volt erőszak. Akkor meg miről ugatsz, te véresszájú farok?
"Miért szoktak más büntetési tételeket alkalmazni felnőtt, fiatalkorú meg kiskorú között?" Talán először ezzel legyél tisztában, mielőtt kommentelsz. Lehet, hogy azért, mert egy gyerek nincs tisztában a tettének a súlyával meg következményeivel?

monddazigazatmar 2016.06.16. 16:27:43

@Janossz: Te ugye rosszcsaládból való vagy? Hm?

Bobby Newmark 2016.06.16. 16:32:40

@monddazigazatmar: Btk feketén-fehéren leírja, mi a nemi erőszak.

Innentől már csak az a választásod van, hogy ostoba faszgeci vagy, vagy takonygerincű hazug szardarab.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 16:45:31

@Bobby Newmark:
Ez így van, ez egyértelmű szexuális erőszak. De az általad emlegetett btk tartalmazza azt is, hogy a fiatalkorúaknál igyekezni kell az enyhébb ítéleteket hozni. Ez persze lehet elzárás, de lehetőleg enyhébb, mint a nagykorú elkövetők esetében.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 16:46:49

@Bobby Newmark:
Valahogy nálunk mégis sokkal magasabb a visszaesők száma, mint például Norvégiában. Tehát csak s*arul csinálunk valamit.

Janossz 2016.06.16. 16:55:52

@monddazigazatmar: Komondor nem volt otthon. Erőszak se.

Bobby Newmark 2016.06.16. 16:58:39

@Muad\\\'Dib: Oké, akkor legyen a tényállás büntetési tételének legalsó határa, öt év letöltendő. Velem lehet beszélni...

Bobby Newmark 2016.06.16. 17:00:09

@Muad\\\'Dib: Börtönreform ellen sincs semmi kifogásom.

Emlékeztetnélek rá, hogy a probléma alapvetően ott van, hogy van egy Btk-nk, ami úgy tűnik a kiváltságosakra kurvára nem vonatkozik.

monddazigazatmar 2016.06.16. 17:00:17

@Bobby Newmark: Figyelj, kisköcsög! A nemi erőszak az az, amikor berakod a kis pöcsödet úgy, hogy a nő nem akarja. Ezt így tudja mindenki.
A btk-t pedig jogászok meg ügyvédek olvassák nem pedig részeg 15 évesek.
Senki nem tagadja, hogy hülyék voltak, nem felmentették őket, hanem felfüggesztettet kaptak. Te vagy az egyetlen kretén, aki szerint az, hogy berúgnak egy csajjal (aki nem bírja és kifekszik) aztán lefényképezik meg fogdossák az egyenértékű azzal mint amikor a nyolcvanéves öregasszonyt megerőszakolták meg félig agyonverték a ciggógyerekek.

monddazigazatmar 2016.06.16. 17:00:54

@Janossz: Tehát akkor jócsaládból való gyerek vagy, ugye?

Bobby Newmark 2016.06.16. 17:09:17

@monddazigazatmar: Nézd, rajtad kívül senki nem vitatja, hogy ez nemi erőszak volt.

Azt én értem, hogy te ahhoz vagy hozzászokva, hogy egy állatként viselkedsz, de civilizált fehér emberek közt ez bizony nemi erőszak, büntetendő, akkor is, ha te hülye vagy hozzá, hogy felfogd.
Azért ahhoz engedd meg, hogy gratuláljak, hogy írni-olvasni ilyen jól megtanultál, ritka eredmény már ez is a népcsoportod körében.

Irbisz 2016.06.16. 17:14:43

@monddazigazatmar:
"Figyelj, kisköcsög! A nemi erőszak az az, amikor berakod a kis pöcsödet úgy, hogy a nő nem akarja. Ezt így tudja mindenki."

a hozzad hasonlo roma köcsögök biztos mind igy tudjak. bar hogy öszinte legyek, a börszined, szarmazasodis lenyegtelen, egy valosag,- celebsokon szocializalodott 20 eves pöcs velemenye nem sokat nyom a latban.

Janossz 2016.06.16. 17:25:57

@monddazigazatmar: Mondhatni, igen.
De ha Te nem érted, hogy mi a baj ezzel a jó családból valósággal, szívesen megvilágítom.
1. Magyarra fordítva káder/ nagykutya/ mi kutyánk kölke a jó család ezeknél.
2. Ha az ítélet jelentős csökkentésének indoklásában szerepel a származás, erősen felmerül a törvény előtti egyenlőség elvének sérülése.

Egyébként meg a foglalkozz a saját családoddal, ha van olyan, kérnélek!

Arcade Macho 2016.06.16. 17:28:36

@Bobby Newmark: "De igen, a kettő körülbelül hasonló súlyú dolog, nyilván ezért hasonló a büntetési tétele is a kettőnek."

na akkor gyere ujjazzal meg engem, utana meg agyonverlek hogy megdögöljél
tenyleg ennyire hulye vagy vagy csak tetteted magad?
hogy egy emberoles egyenerteku egy csöcsörészéssel?

Arcade Macho 2016.06.16. 17:31:13

@Janossz: "Tényleg úgy van, nem szexuális indítéka van az ilyen disznóságnak, hanem hatalmi túltengés, nagyon okosan írták..."

igen
van az u.n. bullying is
azokat is el kellene kapni es valamilyen rehabra fogni, kozszolgalati munkat vegztetni veluk, hogy igy bunhodjenek

total folosleges fegyhazba vagni tobb evre mint itt egyes agyhalottak ohajtanak, csak mert olyan barmok, hogy nem birjak a sajat kislanyuknak elmagyarazni hogy 14 evesen nem megyunk el 5 tesztoszterondus kandurka koze blackoutolni...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 17:46:27

@Bobby Newmark:
Hát akkor bizony mindkettőnknek levelet kell írni a képviselőnknek a btk miatt, mert mint másik blogon írtam neked:
A 109. § azt mondja, hogy fiatalkorúval szemben alkalmazható szabadságvesztés alsó határa (generális minimum) bármely bűncselekmény –függetlenül a Különös Részben meghatározott alsó határtól – esetén egy hónap.

Bobby Newmark 2016.06.16. 17:53:03

@Arcade Macho: Te is nyugodtan írhatsz a képviselődnek, hogy szerinted hülyeség a Btk.

Ennek a tényállásnak (18 év alatti, magatehetetlen személy sérelmére csoportosan elkövetett nemi erőszak) a büntetési tétele koppra pontosan 5-15 év, mint az emberölés alapesetének.

És igen, ez így nagyjából rendben is van szerintem is. Az nem az én, meg a világ hibája, hogy te egy erkölcsileg nulla, civilizálatlan állat vagy, hogy ez a te szemedben nem bűn.

Bobby Newmark 2016.06.16. 17:59:24

@Muad\\\'Dib: Oké, akkor hol tartunk, 1hónaptól 15 évig terjedő szabadságvesztés? Közepe 7.5 év, erre jönnek az enyhítő körülmények. Ha 5 fölött van vége, akkor az 5.

(Jó hülye vagyok, hogy az 5-15-öt az előbb 7.5nek közepeltem be, még jó, hogy nem vettétek észre :P)

Janossz 2016.06.16. 18:09:56

@Arcade Macho: Megítélésem szerint az aljas megalázás még mocskosabb dolog, mint a sima szex, bár az se ízlésem szerint való ilyen körülmények között.
Érdekes, a vérgőzös kakaóscsiga-rabló ügyében nem voltál ennyire megengedő állásponton.
Ott működött a BTK, itt meg nem annyira...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 18:21:56

@Bobby Newmark:
Na látod, lehet veled értelmesen eszmét cserélni. Nem értem miért kellett az előbb állat módjára nekem rontani...
Én azt gondolom, minél inkább minimalizálni kell egy fiatalkorú börtönéveit. Nem véletlenül tartják a börtönöket, javítókat a bűnözés főiskolájának. Ha tényleg 5-6 évekre akarunk nem a legsúlyosabb esetekben (mert azért gondolom abban egyetértünk, hogy ennél durvább szexuális erőszakok és bűntettek is vannak) leültetni fiatalkorúakat, akkor igenis olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy ez az 5-6 év az elzárás miatt legyen büntetés, nem az embertelen körülmények miatt (mert ne feledjük, hogy Magyarországot már többször figyelmeztették mind a nagykorú, mind a fiatalkorú büntetés végrehajtásban jelen lévő embertelen viszonyok miatt). Addig viszont igyekezni kell - amennyiben lehet - elkerülni a hosszú elzárásokat.

Bobby Newmark 2016.06.16. 18:33:36

@Muad\\\'Dib: Továbbra is elképesztőnek találom, hogy mentegeted ezeket az állatokat. Továbbra is úgy gondolom, hogy öten egy eszméletlen lányt partiba baszni, aztán az erről készült videókkal dicsekedni az egyik legaljasabb mocsadék dolog, amit ember elkövethet.

Itt pont nem érdekel engem, hogy konkrétan velük mi lesz, itt határozottan az lenne célom, hogy _másokat_ elrettentsen ez a hasonlóktól, hogy lehessen erre az öt baromra mutogatni, hogy "fiam, ne legyél akkora fasz, mint ez az öt erkölcsi nyomorék, mert lesittelnek érte a picsába, aztán ott majd téged fognak partiba rakni a kanc*gányok".
Így meg az belőle a tanulság, hogy "heh, nyugodtan basszátok partiba a bedzsinázott csajokat, ha lebuktok, úgyis megússzátok"

És ne felejtsük el, hogy ha ezeknek az állatoknak barna lenne a bőre, még csak fellebbezés sem lett volna, szépen leültetik őket arra a 2-3 évre, amit első fokon kaptak.

És ez így együtt elfogadhatatlan, felháborító, gusztustalan.

Prof. Phil Grimm 2016.06.16. 18:38:21

@consul: Azt ne téveszd szem elől, hogy a bíróság hazaengedte ezeket a bünelkövetöket. Technikailag igaz, amit mondasz, hogy elítélte - de gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy jól van, menjetek haza, ha legközelebb nem csináltok ilyet, akkor minden oké, el van felejtve. Hát ne legyen elfelejtve. Ezért
"őrjöng a kommentelök többsége, hogy nem büntették meg őket".

Nagyon helytelen, hogy nem kaptak ezek a szexuális ragadozók KÉZZEL FOGHATÓ büntetést, igen, akár LETÖLTENDŐ börtönt. És igen, szándékosan használtam erös jelzöt, mert nem kell aranyios gyerekeknek beállítani öket, akikl egy kicsit tévedtek, hát bocsi. Ugyanis az áldozat életében keletkezett kár itt olyan mértékü, amit nem lehet visszacsinálni. A lopott cucc visszaadható, az ütés sebe begyógyul nyom nélkül - ez nem.

Ebben tér el a véleményünk nagyon, hogy ennek megvan-e a kellő nevelő hatása. NEM A "bármi újabb cselekményük" MIATT KELL büntetni öket, hanem ezért. Nem csak miattuk, hanem az ügy kommunikációs és társadalmi hatása miatt is. Ennek a nevelö hatása annyi, hogy ez belefér. Ezt megtanulták most az összes hasonló korú gyerekek, a lányok és a fiúk egyaránt. Hogy az áldozat a hibás, mert a bíró megmondta. Ezt is megtanulták a hasonló korúak. Hogy le kell itatni a csajt, ha véletlen feljön, és akkor majd lehet hazamenni egy enyje-bejnyével.

monddazigazatmar 2016.06.16. 18:39:27

@Bobby Newmark: "Továbbra is úgy gondolom, hogy öten egy eszméletlen lányt partiba baszni, aztán az erről készült videókkal dicsekedni az egyik legaljasabb mocsadék dolog, amit ember elkövethet."
Tényleg nem bírod felfogni, hogy nem baszták meg?

Prof. Phil Grimm 2016.06.16. 18:42:27

@Muad\\\'Dib: A "kerülni a hosszú elzárásokat" nem azonos azzal, hogy hazaküldik öket. Ha a börtön túl drasztikus a szegény kis megtévedt gyerekeknek, akkor kell találni olyan formát, ami érzékelhetö, látható büntetés.

monddazigazatmar 2016.06.16. 18:45:38

@Janossz: "1. Magyarra fordítva káder/ nagykutya/ mi kutyánk kölke a jó család ezeknél.
2. Ha az ítélet jelentős csökkentésének indoklásában szerepel a származás, erősen felmerül a törvény előtti egyenlőség elvének sérülése."
Nem. Ez azt jelenti, hogy, normális családból származó, büntetlen előéletű. Egyébként sehol senki nem írta még azt sem, hogy gazdagok lennének, nemhogy nagykutyák. Életükben először csináltak egy hülyeséget.

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 18:50:27

@Bobby Newmark:
Azért érdekel mi lesz velük, mert önző vagyok. Nem szeretném, hogy még nagyobb állatként jöjjenek ki a sittről, és megint félteni kelljen tőlük mindenkit. Azt akarom, hogy ne kövessenek el még egyszer bűncselekményt.
"...aztán ott majd téged fognak partiba rakni a kanc*gányok..."
De ez nem normális, hogy ilyenek a sittek. Ezért van az, hogy Norvégiában 20% a visszaesők aránya (ott nem így gondolkodnak), nálunk meg 40-45%. És bizony az önzésem azt mondja, ott jobb a helyzet, mert nem kell annyira rettegnem, hogy akit kiengednek már jön is hozzám a kis baltával...

Muad\\\'Dib 2016.06.16. 18:51:23

@Prof. Phil Grimm:
Egyetértek. Kellenek normális javító, nevelő intézmények.

monddazigazatmar 2016.06.16. 19:02:17

@Muad\\\'Dib:
Azért azt is meg kéne nézni, hogy a norvégok miért kerülnek a börtönbe. Mert ez marha jól hangzik, hogy 20% a visszaesés - a gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésre, meg ittas vezetésre. Meg olyan hülyeségekre, hogy részeg lányokról posztolgatnak képeket.

Nem ismerem a norvégokat, van ott északon olyan vidék, ahol normális és elfogadott hogy agyonvernek és megerőszakolnak öregasszonyokat?ő

A fiatalkorúak sokkal durvábbak, mint az igazi sitt.
Ezekből a gyerekekből nem profi bűnöző lett volna a fiatalkorúaknál, hanem csicska, és rommá-szarrá verték volna őket (az igazi nemierőszak is bejátszott volna jó eséllyel). Arányos büntetés azért, mert berúgtak, és lefotózták a lányt?

Lacza Mária 2016.06.16. 19:33:17

@monddazigazatmar: azt mondanám inkább, hogy túl nagy a szabadság és nem nôttünk még fel hozzá. Ez nem csak Magyarországra érvényes, hanem nagyon sok nyugati országra. Véleményem szerint sokkal szigorúbb büntetések kellenének néhány bûncselekmény elkövetése esetén, ami elvenné a többiek kedvét a hasonlók elkövetésétôl. Számomra döbbenetes, hogy az elmúlt idôszakban azt tapasztaljuk, hogy szinte intézményesen szemet huny pl a nemi erôszak felett egy magát fejlettnek és kultúrálisan más kontinensek népeinél különbnek tartott országban a közvélemény jórésze és az áldozatot hibáztatja. Ami a legszomorúbb, hogy nagyon sok nôtôl olvastam ilyen kommentet. Soha semmilyen körülmény nem jogosít fel senkit az erôszakra. Elképzelése nincs az erôszak elkövetôjének, hogy tette milyen közetkezményekkel jár az áldozat jövôbeni életére nézve.

consul 2016.06.16. 19:40:45

@Prof. Phil Grimm: Ne vicceljünk már, ezek nem szexuális ragadozók, hanem 15-16 éves hülyegyerekek. A börtönben viszont igazi bűnözővé váltak volna, elvette volna a jövőjük minden esélyét. A büntetésnek fiatal korúak esetében kifejezetten nem a megtorlás vagy mások elrettentése a célja, hanem az elkövető gyerekek megjavítása. Teljesen mindegy a sértett lelkiállapota, mert nem róla szól a büntetőeljárás, hanem az elkövetőkről. Nem ismered a büntető jogot, a felfüggesztett nem azt jelenti, hogy jól van mehetsz haza, pártfogó felügyelet is jár mellé.
Az áldozathibáztatáshoz nem tudok mit szólni, nem ismerem a tényállás részleteit, de a sértetti közrehatás létező fogalom a nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetében és ez valóban enyhítő körülmény.
Mindent egybevéve ez egy teljesen szokásos ítélet ilyen ügyeknél és teljesen rendben is van így.

Janossz 2016.06.16. 19:40:52

@monddazigazatmar: A jó család az én fogalmaim szerint jó nevelést is jelent.
A történtek nem erre vallanak.

monddazigazatmar 2016.06.16. 20:43:55

@Lacza Mária: "a közvélemény jórésze és az áldozatot hibáztatja. Ami a legszomorúbb, hogy nagyon sok nôtôl olvastam ilyen kommentet. Soha semmilyen körülmény nem jogosít fel senkit az erôszakra."

Egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg ennyire nem tud szöveget értelmezni senki. NEM, nem jogosít fel semmi. Eddig oké. Viszont, a te saját lányodnak pont, hogy azt tudod mondani, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe az az, hogy talán ne igya le magát hullára.
Ez nem az áldozat hibáztatása, hanem az, hogy hogyan lehet kivédeni.
Ha elkezdesz az M7es autópályán focizni, akkor jó eséllyel elütnek. Tehát mit mondasz a gyerekednek? Hogy focizzál az osztyapenkónál?
Mit nem lehet ezen érteni? Ki tud vigyázni egy nőre, ha nem saját maga? És ennek az első lépése az, hogy mondjuk nem megy vadidegenhez fel, nem issza magát eszméletlenre, stb. Kinek kéne rá vigyázni? Rendőrt minden nő mellé?
Továbbra is az van, hogy nem az áldozat áll a bíróság előtt- de könyörgöm, tényleg semmi felelőssége nincs? Nem jogi, hanem úgy egyáltalán. Felmegy, szriptizel és eszméletlenre issza magát.

monddazigazatmar 2016.06.16. 20:45:13

@Janossz: És az eszméletlenre ivás belefér?
Vagy akkor a lány sem meg a fiúk sem jó család?

Janossz 2016.06.16. 20:57:28

Nem ismerjük az előzményeket-körülményeket.
A lány áldozat, ha ivott, ha nem, a fiatalurak elkövetők. Ők adták büszkén a világ tudtára, nincs vita ebben.

Lacza Mária 2016.06.16. 20:58:04

@monddazigazatmar: 1. Nem kellene kiabálni.
2. A mindenki hülye csak én vagyok helikopter nem szimpi.
3. Igen, a szülô felelôssége, hogy ilyen-olyan módon irányt mutassanak a gyereküknek.
4. Akkor sem jogosít fel senkit semmi a nemi erôszakra, ha a lány ittas stb.
5. Egy sztriptíz bárban a lányokat megerôszakolják ? Nem Hinném. Pedig hát....

ezneménvagyok 2016.06.16. 21:44:05

No, le lehet lazulni, ez a cikk (meg a többi is ebben a témában) lekerült az index címlapjáról, mostantól már csak azok olvassák, akik itt osztják egymást. A bértrollok is lenyugodhatnak, olvasó híján honorárium se jár a hozzászólásaikért.
Uborkaszezon van, az ügy is kikerül az érdeklődés kereszttüzéből, aztán minden megy szépen tovább, mintha mi sem történt volna. Lassan majd ezeket is megszokjuk, mint a milliárdos lopásokat, oszt jónapot. Londonba ugyan már bajos lesz mostantól emigrálni, de van még sok szép város az EU-ban... :-?

patrik233bp 2016.06.16. 21:46:45

Lehet itt görcsölni ezen vagy bármi máson...túl sok információt kapnak a fiatalok és túl korán amit nem kéne. Röviden ennyi. Lehet most erre reagálni meg okoskodni a lényeg ez: sok információ és olyan amit nem kéne (még),túl korán! Teljesen megsemmisíti a normál felfogást. Mind a hétköznapokban, mint a szexualitásban, mindenben! Mert a filmben úgy volt..és lehet nem mondják ki..csak azt veszik észre pár nap,hónap év után,hogy pont olyanok mint akit a filmben láttak..mert olyan akar lenni tetszik a stílus. Nincs ezzel baj..csak elfelejtenek valamit...azok színészek és csak egy film. Nem a való élet....(vagy mégis??)...aztán hiphop egy bankban találják magukat amint épp egy fegyvert fognak valakire mert ha neki bejött...vagy ..ne is soroljam. Vagy alkoholizál mert az tökjó...én is szeretem a piát...aztán évek után lefogy, beteg lesz, mindent elkap stb...persze ezt filmben nem mutatják...csak inni milyen jó mert ellazít. Emberek: ÉSSZEL! Mindenennek megvan a szép és jó oldala, mindenki vonja le magának de egy valami tény...a világ egyre mocskosabb és ha nem vigyázol magadra senkit nem fog érdekelni,hogy Te nem úgy akartad...szabályok szerint kell élnünk és ha közelítesz a határhoz jobban jársz ha betartod mert megszívatnak mint a szart és nem számít,ohgy jogos -e vagy sem...Te mint húsvér ember a sitten fogsz megro@adni...és onnan egyenes út az öngyilkosság az életed meg kuka...szép napot.

épészmérnök 2016.06.16. 23:25:23

Mi az az ultraliberalis belemagyarazosdi? Arrol is a liberalisok tehetnek, hogy hat vadbarom garazdalkodik? Amikor a liberalisok a nok molesztalasa ellen tiltakoznak, es az isztambuli egyezmeny alairasat kovetelik, akkor pedig hisztis picsanak nevezik oket???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.17. 08:18:43

@monddazigazatmar: Fuss már neki a BTK-nak te farok! Neked ennyire súlyos értelmezési problémáid vannak? A gallylopkodást sem értetted.
Te miért vagy ennyire hülye?

lorik.hu/szexualis-eroszak/

"A közösülés büntetőjogi értelemben eltér a biológiai megközelítéstől. A cselekmény ugyanis már a nemi szervek közösülési célzattal történő külső érintésével befejezetté válik. Nem feltétele tehát a férfi nemi szervnek a nő hüvelyébe történő behatolása, illetve az ejakuláció bekövetkezte. Ezért nincs jelentősége annak, hogy a passzív alany biológiai értelemben érett-e a közösülésre. Az egyéb súlyosan szeméremsértő cselekmények körébe beletartozik bármely olyan szexuális jellegű magatartás, amely nem tartozik a büntetőjogi értelemben vett közösülés alá, de célja a nemi vágy felkeltése, kielégítése."

martineden 2016.06.17. 10:10:55

@Irbisz: Igen,ez pontosan igy van.

EgyHozzászóló08 2016.06.17. 10:36:44

1. Bármit is tettek,vagy nem tettek a fiúk,már a személyi jogsértés büntetendő. A többiről csak akkor beszéljünk,ha vannak pontos információk.
2. Egy 14 éves lány miért issza magát magatehetetlenre?

Ha a fiúk nevelése rossz,a lányé sem különb.... A 14 éves gyerekek miért isznak,drogoznak,cigiznek,vesztik el a szüzességük??

Prof. Phil Grimm 2016.06.17. 14:36:57

@consul: Ne vicceljünk már, ezek nem 15-16 éves hülyegyerekek, hanem 15-16 éves bünelkövetök. Ugye milyen érdekesen hangzik, ha nem babusgatjuk, becézgetjük öket, hanem más cimkével illetjük? Ha annak nevezzük, amik? Megtévedt báránykák, ártatlan gyermekek is lehetnének, csak sajnos nem egy csokit loptak brahiból, nem összefirkálták a diri kocsiját - hanem tönkretették valaki életét. Szóval tegyünk már különbséget, légy szíves!

"A börtönben viszont igazi bűnözővé váltak volna, elvette volna a jövőjük minden esélyét."
Egyrészt ez nem igaz. Ez egy lehetöség - ami sajnálatos, de ez benne van, ha valaki büncselekményt követ el. De ki lehet jönni enélkül is. Lehetnek még szövetségi kapitányok is, kis szerencsével.
Másrészt sorry, de ök is elvették valakiét. Az a minimum, hogy ne ússzák meg minden nélkül. Vannak ilyen helyzetek: akármelyikünk elgázolhat véletlenül valakit a kocsival - ilyenkor ugye nem hiszem, hogy elsétálhatnánk azzal, hogy legközelebb azért jobban figyeljünk - csak azért, mert az tönkretenné az életünket. Itt viszont egy véletlennél még sokkal több is történt.
Harmadrészt fentebb láthatod, hogy nem a nevelési célú halál mellett érveltem - nem kell feltétlenül börtön, de olyan megoldást kell találni, ami amellett, hogy nem teszi tönkre öket, meg is bünteti.

"A büntetésnek fiatal korúak esetében kifejezetten nem a megtorlás"
Ebben egyetértünk,

"vagy mások elrettentése a célja"
de ebben nem. A büntetés igenis szolgál ilyen szerepet, minden esetben - és ugyan valóban nem lehet cél a "statuálás", de nem hagyható figyelmen kívül sem. Nem is az elrettentés a jó szó, hanem az, hogy tudnia kell mindenkinek, hogy nincs következmények nélküliség. A hatást nem lehet eltörölni.
Hogy ki mitö "javul meg", azt nem lehet tudni. De ha ezek a "megtévedt gyermekek" abban nöttek volna fel, hogy az ilyesmi elkövetésekor félni kell, akkor lehet legalább egynek eszébe jut, hogy álljunk már le gyerekek, mert nem lesz jó vége. Ha viszont ezek hazamennek, akkor másnak ebböl okulva az lesz a gondolata, hogy ez még nem eröszak, ez tuti belefér, majd legfeljebb megdorgálnak és hazaengednek.
Cél sokféle van. A büntetésé például az is, hogy igazság-érzetet adjon, társadalmi szinten is. Hogy az emberek azt érezzék, hogy az együttélés szabályainak betartására ügyelnek azok, akiknek ez a dolga. Ezért méregethetjük egymás mellett az azonos valutában (idö) mért büntetéseket: ez ennyi, az annyi. A te érvelésed elmenne akkor, ha 4-5 éves elkövetök lennének. De ezek nem annyi idösek.

"Teljesen mindegy a sértett lelkiállapota"
Akkor miért hivatkoztál arra, hogy ö sem kérte a büntetésüket? Most akkor mindegy vagy nem?
Ki beszélt a lelkiállapotáról amúgy? Én mintha az elszenvedett sérelemröl beszéltem volna, de lehet rosszul fogalmaztam. Ha megfogják a seggét, mondhatod, hogy enyje-bejnye (bár jobb helyeken már ennek is következménye van). A csoportos eröszaknak más mérce alá kell tartoznia. A feltöltés meg a videó pedig súlyosbító körülmény, és önmagában is büntetendö kellene legyen.
Szóval egyébként egyetértek az állítással, önmagában, de az ilyen használata nem viszi elöre a vitát.

"a felfüggesztett nem azt jelenti, hogy jól van mehetsz haza"
Nem. De ismerem azt, hogy ez mit jelent lefordítva a közösségnek - mint ahogy te is ismered. Tudom, hogyan értelmezik azok, akik ezt látják - mint ahogy te is tudod.
És mondd, mivel jár az ilyen felügyelet számukra? Mi a következmény, amit ök ezzel viselnek? Mi az a büntetés, amit a felügyelet jelent? Gyakorlatilag semmit. Ha ez nem így van, írd le, meggyözhetö vagyok.

A sértetti közremüködés itt mi? Abban hitt, hogy nem bántják, a kis naív?! A magatehetetlen áldozat meggondolatlan volt?! Tehetsz róla, minek mentél oda?! Ez valami vicc? Tehát az elkövetöknek bocsika, rosszul az áldozat viszont aktívan közremüködött azzal, hogy magatehetetlen volt? Az áldozathibáztatás az, amit a bíró csinál. Sokszor abból táplálkozik, amit te is képviselsz itt: hogy ht ne legyünk már szigorúak, ilyesmi elöfordul. Az áldozat lelkiállapota az nem számít a büntetésnél, de azért kicsit kenjük is rá. Lehet öt viszont le kellene csukni szerinted?! A te elveiddel lehet Szaud-Arábia jobb hely lenne számodra, ott az ilyeneket tényleg le is csukják.

Mindent egybevéve, ha ez egy teljesen szokásos ítélet ilyen ügyeknél és ez óriási nagy probléma, nagyon súlyos következményekkel. Ha ez igaz, akkor mindn a törvénykezést, mind a bírói gyakorlatot felül kell vizsgálni. Ilyen bíróra ugyanis szabad hasonló ügyeket bízni, biztosan van olyan terület, amit emberi kvalitásai és ítéletalkotó képessége alapján jobban el tudna látni.

consul 2016.06.17. 15:31:59

@Prof. Phil Grimm: Nagyon nagyon maradi nézeteid vannak. A büntetőjog tudomány ezeket kb. 30 éve szerencsére már meghaladta Magyarországon is.

Prof. Phil Grimm 2016.06.17. 16:00:05

@consul: Elegáns lezárás, érvek nélkül. Nézz körül a társadalmi vitára, mit ez az ügy kiváltott és lehet megérted, hogy mi a problémám.

Hogy haladta meg? A kábítószerhasználat kriminalizálásával? Vagy ezek a haladó elvek csak a nők elleni erőszaknál érvényesek? Biztosan nem ismerem a büntetőjog elmúlt 30 évének fejlődését úgy mint te, de sajnos azt hiszem, a maradiság rád (és a bírói kar egyes tagjaira) érvényes, a nők elleni erőszak kérdésében. De látod, így fejlődik a világ, a büntetőjog is, meg a társadalmi szerepek is változnak.

erősjellem 2016.06.17. 21:55:19

EZÉRT VAN AZ APJA, A KERESZTAPJA, HOGY UTÓLAG MEGKERESSÉK EGYENKÉNT ÉS AGYBA-FŐBE BASSZA A SRÁCOKAT, TÖKÖNRUGJA, LEPISÁLJA. EZ RÉGEN MI IGY RENDEZTÜK LE. HATÁSOS VOLT.

consul 2016.06.17. 22:46:55

@Prof. Phil Grimm: Volt egy 15 éves srác, aki a kb egykorú a haverjaival kisebb stikliket csinált, autókat lopott, majd elrabolta az osztrák követség előtt posztoló rendőrt és túszul tartották pár napig. Ezzel a sráccal szemben az akkori igazságszolgáltatás - a te elveidnek megfelelően - úgy bánt el, hogy nem gyereknek tekintették, hanem bűnözőnek. A srácot Mansfeld Péternek hívták, az ítéletet gondolom te is ismered... Szerencsére már nem tart itt az igazságszolgáltatás és a gyerekeket nem kezeli felnőttként, hanem olyan embertársunknak tartja, akik nem rendelkeznek elégséges élettapasztalattal, tettük súlyát nem láthatják be előre és még javíthatók. A te nézeteid semmiben nem különböznek attól a bornírt felfogástól, mint amit azok képviselnek, akik a halálbüntetés visszaállítását követelik vagy a szabad fegyverviselés mellett vannak. Attól még, hogy sokan követelik, nem lesz haladó szellemiségű, hanem nagyon maradi álláspont. Szerencsére ezek a nézetek már a múlté! Soha ne is térjenek vissza!
A kábszer kriminalizálása nem a büntetőjog tudomány eredménye, hanem buta politikai döntés. Viszont kiváló példa a nézeteid cáfolására: ahogyan a kábszer elleni küzdelemnek sem megfelelő eszköze a börtön, ugyanígy a nők védelmére sem a büntetés az alkalmas eszköz. Ezeket a cselekményeket megelőzni kell, utána már semmit sem jelent egy ítélet. A megelőzés pedig a potenciális elkövetők esetében társadalmi szocializáció, a potenciális sértettnél viktimológia kérdése.

Atommaki 2016.06.18. 08:53:01

@consul: Akkor még vol halálbüntetés, ma már nincs. Most már csak 20-25 évet kapna de még az is simán lehet, hogy életfogytiglant. Az a kölyök is egy bűnöző volt, aki megérdemelte a büntetést, ha nem is a halált.
Lopott, fegyveresen rabolt, életeket veszélyeztetett.
És várjál csak, a fiatalkorúakkal szembeni már akkor is létező szabados elveknek köszönhetően felfüggesztettet kapott. Jól megváltoztatta az életmódját, jó útra tért tőle. Jah nem, csak folytatta tovább és meg is lett az eredménye.
Szóval ha ezzel akarod összehasonlítani, akkor az analógiát követve most jön majd a csoportos nemi erőszak meg a rablás a srácok részéről az enyhe ítélet után.

inebhedj - szerintem 2016.06.18. 09:09:23

A "tetves kakaóscsiga"-s hasonlatot nagyon ki kellett volna hagyni a gondolatmenetből, épp az az ítélet lenne a jó példa, sőt az ellenpélda a gondolatmenetben (nem kakaóscsigáról van ott ugyanis szó a párás szemű oknyomozó újságírók minden erősködése ellenére, hanem egy, többek között kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakos cselekményekből, prostítúcióból élő "család" egyik fiatal, feltörekvő de már aktív és visszaeső tagjáról).

Atommaki 2016.06.18. 09:09:42

A koncepciós perekben politikai okokból a diktatúra által levezényelt koncepciós perek és halálra ítélések pedig nem hasonlíthatóak össze a mindenkor hatályos büntetőjoggal.

heptakontanonaéder 2016.06.18. 13:48:34

@Muad\\\'Dib: mert a kakaóscsigás az 47 éves, ugye? És habfehér, sőtmitöbb azon belül is albínó!

heptakontanonaéder 2016.06.18. 13:59:43

@Muad\\\'Dib:
én speciel kiegyeznék egy olyan ítélettel, amitől fideszes bimbasi apuci pici fiacskája is lefossa a bokáját és inkább nem kínál gyereklányokat másfél deci vodkával.

káposzta 2016.06.19. 12:19:00

Most így visszagondolva, hogy 15 évesen milyenek voltunk a gimiben... Annyira fostunk mindentől (tanároktól, szüleinktől), hogy még lógni se nagyon lógtunk az órákról. Ezek meg leitatnak egy csajt (mi a büdös kurva anyjukért isznak 15 évesen eleve), levetkőztetik, levideózzák, lehugyozzák, aztán körbeküldik a videót? Mi a fasz van ebben az országban? Ezek nem emberek, hanem mocskos férgek, a szüleik meg idióták. A bíró meg egyen faszt.

Piroska Zsolnay 2016.06.19. 12:58:30

CSAK SIROK , CSAK SIROK EGY DÉDIMAMA , KÖSZÖNÖM ANNAK KI EZEN ÁLATSÁG ELLEN FELEMELI SZAVÁT , S DURVASÁGA BOCSÁNATOS BÜN . DE A TETT NEM AZ , NEM LEHETNE EGY EJNYE BEJNYÉVEL TULLÉPNI IGEN IS TANULJÁK MEG A REN DET ÉS LEGALÁBB 1 ÉV JAVITÓ NEVELŐBE , AZ ITÉLKEZŐ / TISZTES BIRÓSÁGGAL/ KÖZÖSEN BASSZUSKULCS EGY IDŐS ŐSZ DÉDIMAMA ÜZENI.

Meistrovich 2016.06.19. 23:17:34

@fizetekmegegysort: Én ezt az áldozathibáztatást jogosnak tartom valamilyen szinten, hisz gondolj bele hogyan bizonyítasz egy nemi erőszakot, ha csak lefogja és megdugja annak nincs semmi nyoma? De ha nagyon ki akarnak baszni veled akkor még a csaj megkér hogy paskolj kicsit a seggére. .. a férfi hogy bizonyítja be hogy csak szadomazo volt?:D .. szóval ezt is ki lehet találni...és hidd el ilyen is van. Ha a nőnek levernek egy állast meg a körme alatt az erőszakoló bőre van na az már valami, onnan ki lehet indulni. De az ilyen hogy bevoltam baszcsizva, meg nem akartam meg öntudatlan voltam.. hát érted, ő is az volt. Meg hányszor van olyan hogy "jó bulinak" gondolja a csaj, aztán meg meggondolja magát, mikor már fent van a szobában..vagy utána. Nem kell egyedül járkálni haza hajnal 4 kor, miután 10 ted bundyt elküldtél a picsába... ismeretlenekkel találkozni a tinderről nem nyilvános helyen. Megelőzni könnyebb mint bizonyítani, sokkal könnyebb. Ilyen van, és sajnos lesz is..mégiscsak állat az ember. S általában 3. fél aki tartja a gyertyát..
Ami a fenti esetet illeti...és mielőtt bárki megkövezne, ha a húgommal történt volna..egyenként megkeresném ezt a sok kis szarházit, és megverném, megaláznám...de nagyon, és közben marhára nem érdekelne hogy sittre kerülök miatta.

fizetekmegegysort 2016.06.20. 08:35:21

Ne haragudj, de most jó nagy marhaságot írtál. Mi az, hogy nem lehet bizonyítani? Nemi erőszak esetén sérül a nemi szerv. Menjek bele résztletesen, hogy milyen az, mikor a nő nemi szerve nem "készül" fel a behatolásra, vagy el tudod képzelni, milyen az amikor téged szárazon megpocsékolnak? Komolyan azt hiszed, hogy ennek nincs bizonyítható orvosi nyoma? Elég komoly horzsolások/sérülések vannak, amik nagyon jól bizonyíthatóak, és az is látszik belőle, hogy nem egy kívánt durva menet eredménye. Nem beszélve az egyéb nyomokról (szakadt ruhák, kéznyomok, a durva kényszerítéstől...stb ez nem olyan mint egy seggrepacsi) De továbbmegyek. Tudod, van egy olyan tudomány, hogy pszichológia. Egy gyakorlott pszichológus pedig egy néhány órás beszélgetés után megállapítja, hogy élményszerű -e az áldozat által előadott történet. Azaz egész pontosan meg tudja mondani, hogy erőszak történt vele, vagy kamuzik. Miből godnolod, hogy egy bizonyítási eljárás abból áll, hogy megkérdezik Gizikét akarta-e vagy nem? Orvosi és pszichológusi szakvélemény. Számos vallomástétel, ellentmondások keresése...stb. Nem egy bemondásra ítélnek el szegény kanos hapsikat. Épp ezért marad sokszor felderítetlen, mert nehéz bizonyítani. Egyébként meg ha valakit öntudatlanra itatnak, akkor tök mindegy, hogy előtte mit mondott. Öntudatlan embernek nem lógatjuk a farkunkat a szájába, nem nyúlkálunk a testnyílásaiba. Ami meg a vizelést illeti, azt a wc-ben végezzük, és ügyelünk rá, hogy senkit ne vizeljünk le a nappali közepén. Nem hiszem, hogy ez túl nagy elvárás magát férfinak gondoló humanoidoktól.
Az pedig neharagudj, de milyen hozzáállás, hogy "nem kell egyedül hazajárkálni"? Komolyan, az a normális, hogy félelem alapú társadalmat építünk? Nem kéne a nőket esetleg bezárni és csak férfi engedéllyel elengedni bulizni? Ha én mint nő, képes vagyok megállni, hogy az utcán éjjel magányosan flangáló jóseggű hapsit megerőszakoljam, mert tapadós naci van rajta, és klassz kigyúrt izmai vannak, meg a mosolya is olyan mind Brad Pitté (főleg számos aloholegység után), akkor talán ezt a férfiaktól is el lehetne várni. Szóval nem, semmilyen formában nem jogos az áldozat hibáztatása. Ha egy nő a behatolás előtti másodpercben mondja, hogy bocsmégse, neharagudj, akkor az ugyanolyan nem, mintha három úszó fogja le, vagy mintha öntudatlanra itatnák, és nincs módja tiltakozni. A NEM az minden körülmények között NEM. De elég könnyű ám ezt megérteni, ha magadat képzeled az áldozat helyébe egy szivárványos fesztiválra. Godnolom te is elfogadnád, hogy hát miért járkáltál hajnali négy körül a Capella környékén, te kis csacsi!? (és itt most sűrű elnézéseket kérek a meleg társadalomtól, mert nem feltételezek ilyesmit, csak a szélsősőges példa kedvéért írtam) Ugye nem gondolod, hogy ott veszélyben lennél? Akkor egy lánynak miért kéne azt gonolnia, hogy veszélyben van, ha elmegy 3 pasi előtt hajnali négykor az utcán?
Ami pedig azt illeti, talán majd ha az Urak megtanulnak újra tisztességgel viszonyulni a nőkhöz, akkor nem keverednek olyan helyzetbe, hogy ismeretlen, megbízhatatlan nők kamu szado-mazo után felnyomják hogy erőszak volt. Elfelejtetted, hogy elvben a szex egy intim dolog, amit nem idegenekkel űzünk, és nem az első randin. Szóval tessen szépen férfiként is megismerni a hölgyet, és udvarolgatni. És akkor majd nem vernek át, és nem hazudnak nemi erőszakot. Egy férfi pl így védekezhet, ha már olyan nagyon fél attól, hogy ártatlanul hírbe hozzák...

Reactor 2021.03.19. 17:26:36

Ez lófasz volt, nem büntetés. Ennyi erővel akkor, ha egy csapat 15-16 éves suttyó odacágol egy másfél mázsás betontömböt a Budapest-Miskolc vágányra, és az érkező félhetes intercity telibebombázza, meghal minimum 20 ember, azt is el lehet majd ennyivel sikamikálni, hogy há' de bíró bácsi, kérem, fiatalok vagyunk, csináltunk egy kis hülyeséget, mostantól jók leszünk, tetőtől-talpig csupa jók.
És hogy jön ez ide? Úgy, hogy büntetlen előéletű 15-16 éves fiatalok rendszeresen csinálnak ilyen "hülyeségeket", nem telik el hét, hogy ne jelenne meg újsághír arról, hogy unatkozó hülyegyerekek komplett blokádokat húztak fel a vasúti sínekre csatornafedőkből, kukákból, padokból, vagy éppen az autópálya felüljáróiról gurigatnak sziklatömböket az alant elhaladó autókra, mert ez mekkora király poén már, amikor a sofőr ijedtében félrerántja a kormányt, és százhússzal kipördül a sztrádáról.

Az pedig egyik kis retardáltat se menti fel, hogy mattrészegek voltak, a lány is mattrészeg volt, és különben is, ők még csak 15-16 évesek, nem "bétékát" olvasgatnak szabadidejükben. A nem tudás senkit nem mentesít a felelősségre vonás alól. Ennyi erővel bárki, aki életében nem látott még törvénykönyvet, elaknásíthatná a vasúti pályát meg hajigálhatna sziklákat a sztráda felüljáróiról, aztán ha jönnek a policájok, kisfiús ártatlansággal őszintén mondhatná, hogy "hádde nem is tudtam hogy ezt nemszabad...".

A bűnözőpátyoló selejtekre meg nem vesztegetnék szót. Arra se méltók.
süti beállítások módosítása