Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Tuti biznisz. Gyakorlati tanácsok, hogy védekezz az átverés ellen!

2016. március 24. - Szarvas Norbert

index_9.jpgEgy vállalkozói szakmai csoportba bekerült egy újabb csuda lehetőség. Sajnos három szakmai kérdésem után törölte a hírdető a bejegyzését, mert nem tudott választ adni. Mivel még mindig folyamatosan dőlnek be emberek az átveréseknek, így át kell beszélnünk, hogy mire figyelj, ha szembe jön veled a legújabb szuper pénzügyi r lehetőség, amibe csak be kell szállnod. Nem tagadom, hogy vannak remek lehetőségek, viszont a legtöbb átverés. Átverés, mert nem azon a kockázati szinten mutatják be a történetet, mint amit te gondolsz erről az egészről. Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy biztonsági öv nélkül utazz autóban sík terepen, miközben a valóságban hegyi szakaszon száguldoztok. Nagyon más...

Nem tudom bemásolni a szöveget, mert törölte magát a harmadik kérdésem után. Így emlékezetből mondom, de a szokásos kompetencia bullshitet (pl kommunikatív, jó kiállás, magas kereset) kihagyom. A lényeg, hogy egy nemzetközi cég keresi igazgatóságát nemesfém és egyéb nagy értékű ingóság értékesítésére.

Mi a garancia a pénzedre?

Sokadik kérdezésemre sem kaptam meg a választ a garanciáról. A magyar emberek pénzügyileg nagyon buták. Be kell látnunk, hogy hozott anyagból dolgozunk. Így el kell fogadnunk, hogy az átlagos magyar ember számára a garancia azt jelenti, hogy az adott cég "európai igazgatója" a képedbe mondja: "tuti üzlet. nincsen esély a bukásra". És ezzel így rendben van minden.

A garancia nem ezt jelenti!

Gondolj a Quaestor "károsultakra", akiknek fogalmuk nem volt, hogy milyen helyre teszik be a pénzüket. Elhomályosította őket a kötvény és a magasabb hozam hívószavak. Gyakorlatilag egy mini cégnek adtak kölcsön pénzt mindenféle védelem nélkül, amelyik cég ezután a pénzt tovább tolta aQuaestor csoport egymástól független tagjainak. A név ugyanaz, de jogilag különálló egységek. Az emberek kölcsön adtak egy évi 10M forintos árbevételű cégnek akár sok tíz millió forintot. Ennyi történt.

Ha pénzügyi termékbe, szolgáltatásba szállsz be, akkor győzödj meg az OBA vagy BEVA garanciáról. Nem baj, ha nincsen ilyen garancia, de akkor tudnod kell a kockázatot. Ha nincsen semmi független biztosítási szervezet a tőkédre (és nem mindegy, hogy a tőkéd mekkora részére), akkor te a befizetett pénzedet kockáztatod mindenféle védőháló nélkül. Ezt mérlegeld. Nem baj, ha nincsen védőháló, de akkor nem biztos, hogy megéri a gyerekek örökségét 100%-ban a buliba tolni.

Mi köze van Magyarországhoz?

Következő kérdésem az volt, hogy ez a nemzetközi vállalat rendelkezik e magyarországi székhellyel és leányvállalattal? Ez miért fontos? Mert ebben az esetben tudjuk megfogni probléma esetén a magyar hatósággal a céget. Más esetben sokkal bonyolultabb, szinte lehetetlen helyzetbe kerülnénk, ha egy magyarországi engedéllyel nem rendelkező, xyz szigeteken bejegyzet "nemzetközi" cég eltűnik a pénzünkel és futnánk utána

A "nemzetközi" baromi jól hangzik, de az átlagos ember (akinek se komolyabb vagyona, se komolyabb nyelvtudása) ne akarjon a "nagyok" ligájában játszani, mert veszíteni fog. A "nemzetközi magyar székhely és leányvállalat nélkül" annyit jelent, hogy egy olyan jogrendszernek vagy kiszolgáltatva, amiről fingod nincsen és amit sosem fogsz tudni elérni (leginkább anyagi okok miatt. Ritkán utaznak xyz szigetekre az emberek pár százezer forintos kárért...).

Érdekelet, hogy az MNB adott e nekik engedélyt? Ez azért fontos, mert nemesfém forgalmazása (pl arany) esetén alapvetően pénzügyi terméket forgalmaznak, ami engedélyköteles. Ha ez nincs, akkor nem stimmel valami és két dologban lehetsz biztos:

1. előbb vagy utóbb érkezik az MNB bírság, ami egyben kinyírja ezt a céget

2. a cég xyz szigetekről eltűnik a pénzeddel

A válasz egyik mondatában azt mondta, hogy minden MNB engedélyt megkaptak, a másik sorban pedig azt írta, hogy a tevékenységükhöz nem kell MNB engedély. Akkor most melyik az igaz? Erre sajnos már nem kaptam választ. De arra rájöttem, hogy a hölgy egy "nagyon lelkes" amatőr, aki nincsen tisztában azzal, hogy milyen hátterű céget akar promotálni. Ez nagyon veszélyes, mert így ő sem fogja tudni reálisan bemutatni a kockázati szinteket az általa "behozott" embereknek.

 

Lásd a pénz folyását és értsd meg miből mi lesz!

Vannak nagyon jó lehetőségek, ha megérted a rendszerek működését és kockázatát. Ha ehhez mérten támasztasz elvárásokat, akkor nagyobb eséllyel fog működni a dolog számodra is. De bármibe akarsz beszállni, azt jegyezd meg:

Senki nem akar neked ingyen pénzt adni. Ha neked napi 1000 eurót akar valaki adni, akkor biztos lehetsz benne, hogy rajtad 5000 eurót fognak keresni.

Nekem alapvetően azzal nincsen bajom, hogy egy rendszerbe beszállva a rendszer know-how birtokosai jutalékot akar leszedni. Nyílván ezért csinálták. Legegyszerűbb elnevezése a bérleti díj. Sosem így hívják, de tulajdonképpen te, mint új beugró kibéreled a know-how-t és a háttérrendszert (mintha egy micosoft office csomagot bérelnél havi díjért cserébe), hogy a rendszert felhasználva pénzt keress. 

Viszont értsd meg, hogy a pénz miből lesz? Mi a pénznek a folyása? A cég rendszerébe mi van belekódolva? Alapvetően két fő irányvonal van:

1. a cég kizárólag belső keresletet teremt és belső pénzfolyása van. Ez azt jelenti, hogy a belépő tagok fogyasztásából teremt pénzt és azt osztja szét. Classic pilota játék, ami alapvetően tilos, de mindig vannak kiskapuk.

2. a cég értéket teremt és te ezt az értéket értékesíted. Magyarul a cégnek a legfőbb bevételi forrása a külsős ügyfelekből lesz és nem a tagok befizetéseiből.

Kövesd a pénz folyását. Ha te kapsz 1000 euro jutalékot az arany forgalmazásáért, akkor biztos lehetsz benne, hogy a téged beszervezők és maga a cég is nyerészkedni fog és még legalább 1500 euro pénzt beszednek az ügyféltől. Mert minden pénzt végső soron a fogyasztó fizet meg. Nézd meg az általad értékesíteni kívánt termék/ szolgáltatás feltételeit és költségeit. Keresd meg az anomáliát.

Anomália pl:

Azt írja a jutalék szabályzat, hogy 20 ezer euro értékben vásárolt arany esetén te kapsz 1000 eurot (és a hálózat még biztosan kap 1500-at, de ezt nem szokták hirdetni). A költségekben viszont annyit írnak, hogy az arany vásárlásának pl 2%-a költség. Ez 400 euro. Ebből hogyan lesz neked 1000 euro (és a hálózatnak további 1500 euro?). Itt valami nem stimmel!

Két eshetőséget látok:

1. az egész egy hatalmas lufi, amit addig fújnak, amíg lehet. Pl. a 20 ezer euro mögött nincsen valódi arany, hanem ebből a pénzből fedezik a te 1000 euródat, az ügyfélnek a kami kamatokat. Amíg több a beszálló, addig nincsen gond. Utána eltűnik a pénz.

2. Olyan rejtett költségek vannak a termékbe ágyazva, amiről nem tudsz és emiatt átvered magadat és az ügyfeledet.

Nagyon fontos, hogy megértsd miből lesz pénz. A pénz nem terem egy fán. A pénzt mindig az ügyfél hozza.

Értsd meg, mit kockáztatsz!

Már beszéltünk a kockázatról. Meg kell értened, hogy milyen garanciát kapsz és KI ADJA A GARANCIÁT!

A milyen garancia nagyon egyszerű: a teljes tőkére kapod, vagy a kamat+tőkére vagy valamire.

De ennél sokkal fontosabb, hogy ki adja neked a garanciát. Itt volt a Quaestor kötvénykibocsájtója, aki garanciát adott a kamatokra. Ezt elhitték az emberek és minden rendben van. De ez a fajta garancia addig él, ameddig a cég működik. Ha a cég felszámolás alá kerül, akkor a vagyont a felszámoló elkezdi felosztani és biztos lehetsz benne, hogy a te követelésed leghátul lesz a sorban.Általában az olyanokra, mint te már nem jut fedezet és bukta a pénzt. Ezért fontos egy független szervezetközösség, amelyik globális garanciát nyújt (pl: Buda-Cash esetében a BEVA). A BEVA hiába húzza az egész kifizetést, biztos, hogy megtörténik a kártérítés!

Viszont a BEVA sem korlátlan. Van egy konkrét összeghatár ameddig térít és van egy önrész, amivel kevesebbet fog neked téríteni. Ezekre oda kell figyelni.

Azt gondolom, hogy nem szabad egylábon élni és nem szabad mindenedet egy helyre pakolnod. Ha jön egy szuper lehetőség, és be akarsz szállni, akkor is csak olyan pénzzel szálljál be, aminek a hiánya nem tesz titeket tönkre. Ha működik a dolog, akkor se szállj be nagyobb pénzzel amíg meg nem értesz mindent teljesen. Tudod miért?

Az átverések pontosan erre építenek. Beszállnak a madarak próbának kis pénzzel, a cég visszaosztja a pénzt, a madár megtapasztalja, hogy ez működik és nyílik a pénztárca. És huss...

Bullshit hívószavak

A magyarok még mindig szenvednek az évtizedes komplexusaiktól. A cégek pedig pontosan tudják ezt! Nézzük egy tipikus hívószavaktól hemzsegő szöveget:

" Partnereket keresünk, akik egy nemzetközi cégcsoport magyarországi terjeszkedésében vállalnának szerepet. Európai jövedelem, Nemzetközi karrier...blablabla"

Első kérdésem, mielőtt benedvesedik a bugyid: beszélsz nemzetköziül? Szoktam nézni ezeket a hírdetéseket és általában olyan emberek lelkesednek be, akik egy gírost nem tudnak nemzetköziül kérni. Nekik valójában milyen nemzetközi karrieről beszélünk? Semmiről, viszont kúrva jól hangzik. Ennyi az egész. Ez a magyar komplexuss:

A magyar az biztosan gagyi és rossz, de a nemzetközi az egy nagy dolog és tuti jó! Hát nagy francokat!

Kérlek gondolkozz ez! Nem a lehetőség rossz, hanem általában az információ kevés.

Ha a nagyokkal akarsz játszani, akkor naggyá kell vállnod. Ha vállalkozni akarsz, akkor vállalkozóvá kell vállnod. Ha nemzetközi akarsz lenni, akkor nemzetközivé kell vállnod. Amit nem tehetsz meg, hogy a befőttes pénzedet akarod biztonságban elhelyezni a nagyok vállalati perselyében!

 

kepernyofoto_2016-03-19_23_02_34.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr438523128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.24. 16:17:14

Ajánlanék egy nagyszerű üzletet, mindenki milliomos lesz napok alatt: hurramilliomosleszek.co.nr/

Untermensch4 2016.03.24. 19:50:06

Meg egy konkrét tárgyalástechnikai elem: aki sürget az gyanús.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.03.24. 21:34:00

Ilyenekről már én is írtam párszor. Az a durva, hogy legtöbbször már azelőtt megkapják az utasítást az ismerősök beszervezésére és a net linkekkel teleszemetelésére, hogy ők tudnák, miről szól a "munka"...

@Untermensch4: Alapvető eladási trükk a sürgetés.

Untermensch4 2016.03.25. 10:32:49

@Online Távmunkás: Alapvető de nem eléggé közismert. Vagy túl sokan túl türelmetlenek és hagyják magukat sürgetni. Nem árthat szólni nekik, ez mégsem olyan mint a reklámok, sürgető rábeszélőembert könnyű kiiktatni az életünkből.

báró Csekonics 2016.03.25. 15:16:58

@Untermensch4: pedig ez még autóneppernél / ingatlanosnál / akármilyen ügynöknél is gyanús, ott is megtapasztalhatja bárki. Ha annyira van más jelentkező is, akkor miért engem zsibbaszt, miért nem annak adja el? (Feltéve hogy annyira komoly jelentkező.)
Lakáshiteleknél bezzeg három napig alá sem írhatod a szerződést, ha nagyon akarod és sürgős lenne, akkor sem.

elemes 2016.03.25. 16:38:58

Visszajött a régi Szarvas :-) akit örömmel olvasunk.

2016.03.26. 16:52:58

Lehet hogy valamelyik bank akar túladni a rézen, amire milliárdos hitelt helyezett ki egy zálogosnak. Mo.
A szarany a nyakukon maradt nyilván. Sóval akkor se csodálkozzon senki, ha esetleg kap egy tényleges aranyrúdnak kinéző, réz fedezetet.

s 2016.03.27. 00:26:36

Baszod Norbert! Magyarul tudsz?

" Semmiről, viszont kúrva jól hangzik. Ennyi az egész. Ez a magyar komplexuss:"

Kurva és komplexus. O.K., ugorjunk!

"Ha a nagyokkal akarsz játszani, akkor naggyá kell vállnod. Ha vállalkozni akarsz, akkor vállalkozóvá kell vállnod. Ha nemzetközi akarsz lenni, akkor nemzetközivé kell vállnod. Amit nem tehetsz meg, hogy a befőttes pénzedet akarod biztonságban elhelyezni a nagyok vállalati perselyében!"

Válnod. Érted, pajtás? Nem lehet elütés, mert háromszor is odapingáltad.

De hogy a lényegről is szóljak.
"A magyar emberek pénzügyileg nagyon buták."
Hagyjál már a faszba ezzel a baromsággal. Nem ez a baj. A magyar lakosságnál viszonylag kevés assault rifle van üzemben. Ez a magyarázat mindenre. Ezért van tarsoly, buda cash, meg ilyesmik. Légy megnyugodva, hogy minden pénzügyi ajánlat teljesen más lenne, ha ezen változtatnánk. Ez az általad olyan sokszor emlegetett garancia. Másrészt a magam részéről menekülök attól, ami magyar. Megmagyarázom: trombitaréz. Erre magyar hatóságok és felügyeleti szervek bólintottak egy kibaszott nagyot. Ahogy a fasz matolcsy vezette mnb bólintott rá a tarsolyék túlméretezett kötvény kibocsátására is. Ez az én nézőpontomból 50 év karóba húzás lenne, de poltpetike nem lesz ennyire szigorú, mert a ribanc lánya quaestor fasszal baszik. Hogy magyarul is mondjak már valamit.

A pénzügyi alapelvem pedig a következő: nem teszek olyasmibe pénzt, amivel mások - hirdetők, egyéb reklámozók, ajánlatot tevők - keresnek meg. Ha valaki megtalált, akkor abba biztosan nem teszek pénzt, mert csak az találhatott meg, aki keresett. Ez rögtön egy hibapont, több már nem is kell. A befektetési lehetőségeket nekem magamnak kell megtalálni, úgy, hogy azt senki nem ajánlotta. Az jó üzlet lehet, ezért is nem verik nagy dobra.
süti beállítások módosítása