Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A BAR listások is megkaphatják a CSOK-ot?

2016. január 28. - Szarvas Norbert

khr-lista-lekerdezes.jpgKiszivárgott információk szerint a februári CSOK változásokban a kormány állást foglal a BAR listások CSOK támogatásával kapcsolatban. A tervek szerint feloldják a BAR korlátot, és a CSOK támogatásra jogosultak lesznek azok, akik passzív státuszba kerülve, már korábban (akár tegnap) rendezték a tartozásukat. Újabb látszatintézkedés vagy pedig valódi segítség? Szeretném, ha közösen gondolkoznánk!

Otthont teremteni csak pénzből lehet!

A BAR listán való jelenlét a banki hitelezési szabályok szerint automatikus eltiltást jelent, ha jelzáloghitelről beszélünk. Első gondolatom az volt a kiszivárgott hírrel kapcsolatban, hogy a kormány most köpi szembe saját magát, hiszen elértékteleníti az összes eddigi próbálkozását, ami megfékezte az eladósodást. Valamilyen szinten visszatartó erő lehetett a BAR listára való felkerülés, hiszen ha itt szerepelünk bármilyen státuszban, akkor gyakorlatilag évekre ellehetetlenül az életünk hitelezés szempontból. Akkor pedig miért akarja a kormány "megjutalmazni" a BAR listásokat a CSOK támogatással?

Egy nagyon érdekes ellentét lesz, ami miatt továbbra is kiesnek a rossz adósok, viszont a tőkeerős passzív BAR-osok, akik egy rossz periódus miatt kerültek a listára, tovább fognak tudni lépni. Érdemes BAR listást és BAR listást is megkülönböztetni. Ismerek olyat, akinek az elmúlt évben félmillió forint feletti jövedelme volt, az életét rendezte és mégsem bizonyult hitelképesnek egy múltbeli hiba miatt. De sokan vannak olyan reménytelen helyzetben, akik rossz anyagi helyzetükből kifolyólag nem tudnának tovább lépni akkor sem, ha kapnának CSOK-ot!

A természetes szelektáció itt is működni fog, de csak óvatosan! Önerő nélkül nagyon nehezen fog működni!

Persze mindenki a CSOK 10+10-ben gondolkodik, de ettől függetlenül nem mindegy, hogy már van minimum 3 gyerek, vagy bevállalnánk. Második esetben vagy van elég önerőnk (az ár minimum 20%-a), vagy nem költözünk, hiszen banki hitelt továbbra sem fognak kapni a passzív BAR listások sem.

Így a passzív BAR+ CSOK kombó önmagában nem lesz elég a továbblépéshez, hiszen a legtöbb BAR listára felkerült ember ingatlantulajdona veszélybe került (ha volt egyáltalán ilyen), amikor nem fizette a tartozását. Elképzelhető, hogy a folyamat közben elbukta ezt az ingatlant és még mindig van tartozása a behajtó felé. Ahány élethelyzet, annyi eshetőség.

Az aktív BAR-osoknak is megoldást jelenthet, amennyiben ki tudják fizetni a tartozásukat, hiszen jelenleg nem tudni bármilyen időbeli korlátról. Így akár a tegnap passzivált státusszal is lehet igényelni a CSOK-ot megfelelés esetén.

De nézzük az alaphelyzeteket!

Bővíteni szeretnénk passzív BAR-al a családi házat, van három gyerek, kapunk 2,2M forintot.

Ennyi pénzből már jó dolgokat lehetne csinálni. Azonban mindenkit figyelmeztetek arra, hogy bővítés esetén a CSOK maximum 50%-a lehet a bekerülési árnak. Vagyis 50% önerővel kell rendelkezni. Ha nincsen önerő, akkor hitelt kell felvenni. Hitelt viszont passzív BAR-al továbbra sem fogunk kapni.

A családi házam felső részén egy különálló lakást szeretnénk kialakítani, ami minden feltételnek megfelel. 3 gyerek miatt 10M forintot kapunk.

Ez a pénz talán elég is lehetne, viszont az ügyintézés során komoly költségek merülnek fel (mint például társasházzá nyílvánítási folyamat). Már az igénylés során szükségünk van megfelelő pénzre. Akinek ez nem elég, annak ott van a következő kitétel, miszerint építkezés esetén az első fázist meg kell előlegezni, saját zsebből kell kifizetni. A CSOK csak a második fázis során érkezik. Akinek nincsen önereje, annak a banki hitel lehetne a megoldás, hiszen a hitel már az első építési fáziskor felszabadul. Hitelt viszont passzív BAR-al sem fogunk kapni. 

Használt lakást szeretnénk vásárolni, hogy a 3 meglévő gyerekkel ne albérletbe fizessünk, hanem saját lakásba

Ebben az esetben az első verzió lép életbe. 2,2M forint támogatás, amihez kell önerő. Ezt lehet lakáseladásból (ha van ilyenünk) vagy hitelből finanszírozni. BAR státusszal a hitel nem fog működni, tehát csak önerővel költözhetünk.

Bővitünk, használtat vásárolunk vagy újat építünk, 2 gyerekünk van, 1-et vállalnánk be.

Az építés 20M forintba kerülne (mert a Telek már megvan). A bank legjobb esetben 16M forintot adna az építkezéshez, viszont a vállalt gyerek miatt a CSOK 10 millió forintból 7,4M forintot le kell vonni a 16M forint hitelezhetőségből, így a bank csak 8,6M forintot adna nekünk hitelbe. Ezen felül 10M forint lesz a CSOK, tehát kell még 1,4M forint önerő. Ha ez meg is lenne, akkor is meg kell felelni a különböző feltételeknek, eshetőségeknek.

De ha még ez is megvan, akkor is ott van a BAR státusz, ami miatt nem kapunk hitelt.

Van azért remény

Már van olyan bank, aki a passzív BAR státuszt valamilyen szinten tolerálja, de csak akkor ha hozunk egy életképes BAR nélküli, jó jövedelemmel rendelkező adóst. Ilyet nagyon nehéz találnunk. Kézenfekvő lenne a házastárs, de náluk az lehet probléma, hogy egy vagyonközösséget alkotnak, ami miatt a BAR máris necces, hiába passzív (vagy aktív). Ráadásul általában egyszerre kerültek nehéz helyzetbe az emberek, tehát mindkét oldalon játszik a BAR. 

Ránézésre azok a BAR listások tudják felhasználni a CSOK támogatást, akik rendezett anyagi körülmények között élnek, van megtakarításuk és költözni szeretnének.

Rendezetlen anyagi körülményekkel, folyamatban levő behajtással továbbra sem éri meg próbálkozni. Csak idő és pénzpazarlás.

:

Ha kérdésed van:

  • CSOK-ot szeretnék
  • CSOK-ot és hitelt szeretnék
  • Hitelt szeretnék

akkor írj bátran vagy klikk: szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy klikk

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr168326300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bigjuli 2016.01.28. 18:31:37

Jobb, ha senki nem igényel CSOK-ot.
Illetve jobb, ha csak az igényli, akinek már van 3 gyermeke.
Veszélyes a szülés.
index.hu/tudomany/egeszseg/2016/01/28/antsz_magyarorszagra_kis_bejuthat_a_kisfejuseget_okozo_zikavirus/

2016.01.28. 18:42:58

Aki BAR listán van nem kap hitelt - azt gondolom, ez teljesen rendben van. Aki felelőtlen volt korábban, mitől lenne felelős később.

Az ilyen gondolkodás (mindkét fél részéről - bank és hitelfelvevő) vezet a nagy borulásokhoz.

Mr. Waszabi 2016.01.28. 20:46:30

Na muti mán csak egy BAR listást, akinek van pénze...ne viccelj már. A hitelezési szakmában van egy íratlan axióma: az emberek, ha megszorulnak, először a fogyasztási hitelek törlesztésével maradnak el, azután a személyi kölcsönnel, aztán az autóval, végül a lakáshitellel. Az egyes hitelfajták kockázata is eszerint árazott - ezt tükrözik a kamatlábak is. És a BAR listára is ebben a sorrendben kerülnek fel. Akinek van elég büdzséje a hitelek törlesztésére, az nem kerül fel a BAR listára.

kvadrillio 2016.01.28. 20:57:51

magyar i...gazságszolgáltatás: MAL ZRT FELMENTVE ! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))

6 ÉVIG ELHÚZVA............, OCCT A LÉGIFELVÉTELEK A TÁROZÓ FALÁN LÉVŐ REPEDÉSRŐL ELTÜNTETVE !!!

CSODÁS.......MAGYAR KAMU-JOGRENDSZER !!! :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SZEGÉNY..., SZEGÉNY...MAGYARORSZÁG !!! MAFFIA-ÁLLAM !!!!!!!

kvadrillio 2016.01.28. 21:09:55

Az Együtt Obamát dicséri a Hóman-ügyben
MTI2016.01.28. 16:0791

Az Együtt szerint a kormány a Hóman-szobor ügyében az Egyesült Államoktól kapott leckét arról, mi a különbség a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó országok értékei és a Fidesz értékrendje között.

EZ BAROMSÁG ! OBAMA AIPAC ELNYOMÁS ALATT VAN !!!!!

EGYÉBKÉNT IS KUSS NEKI, MERT AZ USA FOGADTA B E A LEGTÖBB NÁCIT !!!
SS tisztek és katonák, tömeggyilkos kollaboránsok tízezrei megúszták a felelősségre vonást. Megszökött Mengele és a horvát usztasa Führer, Ante Pavelic. Klaus Barbiet, a lyoni Gestapo főnökét antikommunista hírszerzőként a CIA alkalmazta, és persze a csodafegyvereket rabszolgamunkásokkal gyártató náci tudósok is amerikai útlevelet kaptak.

AMÚÚÚÚGY A CSOK...., A GAZDAGOKNAK KEDVEZ, MINT MINDEN ORBÁN-INTÉZKEDÉS !.

kvadrillio 2016.01.29. 00:51:55

EZ EGY KURVAJÓÓÓÓ CIKK !
Máté T. GyulaSorosok világa
Álláspont. Kivert ablakú, omladozó házak, lerobbant gyárcsarnokok, vánszorgó roncsautók. Bedeszkázott üzletek és kocsmák.

Máté T. Gyula – 2016.01.28. 03:13

A munka nélkül lődörgő, fogorvost évtizedek óta nem látott maradék lakosság kilométereket gyalogol a környék „kulturális centrumáig”, az italboltig. Nyomor, kábítószerbe fojtott társadalmi kilátástalanság.

Mi ez? Csernobil? Vagy a kegyetlen magyar végek egyike? Nem. Ez Detroit, az egykori szimbolikus autóváros, az Amerikai Egyesült Államok iparának emblematikus metropolisa.

Ma, ahol a sok millió lakosból jó, ha félmillió maradt. Ma, miután innen Ázsiába szervezték ki az autóipart, miután a Fehér Ház által a válságból kipénzelt bankok százezreket buktattak be a jelzáloghitelekbe.

Ma, amikor a washingtoni kormányzat semmit sem tesz, legfeljebb romházak előtti gyommezők biogazdasággá nemesítésére szán pénzt, meg alapítványt az üresen tátongó felhőkarcolók éjszakai kivilágítására – mert hát fényes reményt kell adni az embereknek, az a píszí, a munkahelyteremtés unortodox kirekesztő szexista maradiság.

A detroiti példa nem egyedi Alice tengerentúli csodaországában, Chicagótól az egykor tündi-bündi kisvárosokig kisezer példa van rá. Most csak azért érdemel említést, mert kitűnően mutatja azt, hogy az Egyesült Államokban nagy a baj.

„Nekem úgy tűnik, hogy a válságok, amelyekkel most küszködünk, az egyenlőtlenség, a szegénység Amerikában, a tisztességtelen kampányfinanszírozási rendszer olyan komoly problémákat jelent, hogy az eddig megszokottakon túl kell lépnünk”. A mondat a kormányzópárt, a demokraták egyik legesélyesebb elnökjelöltjétől, Bernie Sanderstől származik. A vermonti szenátor éppúgy kiütheti az előre lezsírozott „nyeregből” Hillary Clintont, mint a másik oldalon Donald Trump az amerikai politikai arisztokrácia másik klánjának jelöltjét, Jeb Busht. Sanders sokat emlegetett politikai forradalmából persze győzelme esetén sem lesz semmi, mint ahogy várhatóan az extravagáns Trump is legfeljebb a Fehér Ház külsőségeire fog látványos hatást gyakorolni.

A novemberi elnökválasztás után is folytatódni fog az, amit most tapasztalunk. Washington exportálja saját gazdasági nehézségeit, a hazai gondok fokozódásával párhuzamosan nő külföldi agresszivitása.

Közhelyszerű, hogy az összes „felszabadító” háború a mindenható, elnökjelölti kampánybüdzséket dosztig töltő hadiipari és energialobby érdekeit szolgálta.

Soros György alapítványainak és „civil szervezeteinek” ujjlenyomatát sem nehéz fellelni az Európába tartó migráns invázió útitervén, a millió­számra osztogatott „otthont elhagyó segélyeken”, „helyes magatartást magyarázó” mobilos installációkon. A magától is agyonbürokratizált Európai Unió padlóra küldéséhez az afrikai és közel-keleti „szenvedő demokratikus ifjak” idetelepítése adta az utolsó lökést.

Angela Merkel azt gondolta, hogy ha becsülettel „szalutál” Washingtonnak, blokkolja a hatékony, európai vezénylet alatt álló uniós haderő kiépítését, a második világháború utáni német társadalmi megállapodást szembeköpve katonai kalandokba kezd, támogatja Obama ukrajnai ámokfutását, és saját érdeket feláldozva szembemegy Moszkvával is – nos, akkor az Egyesült Államok segíteni fogja, mindkét félnek előnyös szabadkereskedelmi egyezséget köthetnek, Németország hosszú évtizedekre „törvényesítheti” irányító szerepét Európában.

Merkel ma már tudja, átverték, veszített. Washingtonnak már csak a végjátékhoz kell, saját lakossága mellett Európa is naftalinba küldené. Változtatni már nem tud, de végigjátssza hattyúdalát, bármi is az ára. Neki is, de főleg nekünk, félő, másik előjellel.

A már említett Soros György mindig is tengerentúli érdekeket szolgált, soha sem piszkított a saját fészkébe. A múlt század végén Londonra kellett nyomást gyakorolni, az 1992-es fekete szerdán összeomlott a font, öt évvel később a ringi és baht zuhant a mélybe, és lett készséges a maláj és thai vezetés. Az üzletember nem lett szegényebb az Oroszországot fegyelmező olajárzuhanáson sem, legutóbb Davosban Kína ellen indított hadjáratot, tegnap megroppant a sanghaji tőzsde.

Berlin, Brüsszel, Moszkva és Peking is értsen a szóból: egy diktáló szuperhatalom van politikai, gazdasági és kulturális téren. Értsék a „kicsik” is, ami korábban mézzel ízesítve jött, azt most bokacsattogtató lelkesedéssel kell lenyelni.

Amerika hazai gondjait oldják meg az amerikaiak. Mi meg merjünk nemet mondani, a barátság kétoldalú dolog, erőből már nem megy. Det­roit is más, a világ is már nagyon más – még ha Washingtonban sokan nem akarják ezt észrevenni.

- See more at: magyarhirlap.hu/cikk/46248/Sorosok_vilaga#sthash.rUopSeBn.dpuf

kvadrillio 2016.01.29. 00:52:39

@kvadrillio: MÁTÉt gYULA: KÖSZI, HOGY ELOLVASHATTALAK ! :)

midnight coder 2016.01.29. 06:38:05

A CSOK-nak nem kellene hogy jótékonysági intézmény legyen. Társadalompolitikát kellene csinálni végre, igazit: belátni, hogy azokban a családokban akik a semmire vállalnak be 10 gyereket, akik segélyből és lopásból élnek, akik BAR listán vannak, stb. bizony _általában_ olyan gyerekek nőnek fel, akik később a szüleik életmódját folytatják. Lehetnek kivételek is, ezeket meg kell találni és támogatni kell, de alapvetően a feltételeket kell olyanra változtatni, hogy ilyen életmódot ne legyen érdemes folytatni, és az ilyen családoknak ne érje meg sok gyereket vállalni.
A másik oldalon viszont, ahhoz hogy a társadalom fennmaradjon és fejlődjön, érdemes azoknak a családoknak akiknek a gyerekei potenciálisan hozzáadnak majd a társadalomhoz és nem csak terhet jelentenek neki a gyermekvállalását bizony támogatni kell.
De ehhez nagyon jól kell megválasztani a célközönséget.

na4 2016.01.29. 09:35:28

A dzsentrik nem tanultak semmit: megint a mások pénzét költve akarnak boldogulni.

2016.01.29. 10:56:26

@midnight coder:
"A másik oldalon viszont, ahhoz hogy a társadalom fennmaradjon és fejlődjön, érdemes azoknak a családoknak akiknek a gyerekei potenciálisan hozzáadnak majd a társadalomhoz és nem csak terhet jelentenek neki a gyermekvállalását bizony támogatni kell."

Ezek a családok fizetik a legtöbb adót és járulékot, nekik az adócsökkentés lenne a nyerő az osztogatás helyett.

Kivlov 2016.01.29. 11:22:33

Minek kapnának?
Először rendezzék a korábbi kötelezettségeiket.

Bea Lőrinc 2017.03.02. 17:59:00

Én szeretném felvenni a szocpolt 2gyerek után és már az egyik útba van és a párom bárlistás és így is igénybevehető 2gyerek után ???
süti beállítások módosítása