Párizsban sajnálatos és talán elkerülhetetlen események következtek be. Ha perspektívá akarjuk helyezni a történéseket, akkor mindenkinek számára egyértelművé válhat egy folyamat, kezdete és közepe. Pontosan be tudjuk határolni a lehetőségeinket és a következményeket. Bármennyire is rácsodálkozott a világ erre a katasztrófára, igazából a nyugati civilizáció egója sérült. Szörnyű ezt leírnom, de nem a Párizsban meghalt ártatlanok száma volt önmagában döbbenetes (ugyanis a világ számos pontján ezekben a percekben is többen halnak meg terrorizmus vagy diktatúra miatt), hanem a terror helyszíne. A nyugati világ szereti magát sebezhetetlennek tekinteni, határait átjátszhatatlannak.
Európa fuldoklik a jóléti demokráciában
Az Európai Únió tagállamai a második világháború után törekedtek megalkotni a totális békét. Véget akartak vetni a véres háborúknak. A továbbiakban a háborút a társadalom háta mögött kívánták megvívni a világ többi szuperhatalmával (lásd: hidegháború). Pattanásig feszült helyzetek jellemezték az elmúlt évtizedeket azzal a lényeges kitétellel, hogy mindegyik érintett fél törekedett elkerülni a "véres konfrontációt" egymással. Ezzel ok-okozati függésben a jóléti társadalmak egyre inkább elkényelmesedtek és mostanra megengedhették maguknak a szolidaritás luxusát. Amikor egy társadalomnak már nem a holnapra kell gondolnia, hanem a jövőre, akkor elkényelmesednek és "jómódiban" új emberi értékeket fedeznek fel maguknak.
Így történhetett meg, hogy a liberális demokrácia működőképes mechanizmusként elárasztotta európát. A hangsúly az emberségességre tevődött át. Szitokszó lett valódi érzéseink kimondása, hiszen egyből rásütötték a rasszista-nem toleráns jelzőt. Gyakorlatilag egy kényelmes álomvilágban éljük az életünket, miközben tudomást sem akartunk venni a távolban zajló valódi eseményekről (Közel-Kelet, Afrika, Balkán...stb). A való világ mára a jóléti társadalomban filmekben materializálódik, amikre rásütik a "true story" emlébámat. Jól elborzad a néző, elmorzsol néhány könycseppet, majd folytatja tovább nyugodt életét, amiben a legnagyobb probléma, hogy mennyi adót kell fizetni és a szomszéd túl hangosan bömbölteti a zenét.
Emlékeztetnék mindenkit, hogy a világ nagyrészén víz és élelmiszerhiány van. Ehhez képest itt Európában több százezer tonna élemiszert dobunk ki évente a kukába, mégnagyobb mennyiségű ivóvizet pazarlunk el. Hogy miért? Mert megtehetjük. Megtehetjük, hiszen megdolgoztunk érte! Megdolgoztunk és látjuk, hogy a Tesco polcain "újraterem" minden. Végtelen erőforrások, amikhez a megfelelő mennyiségű zsetont kell összegyűjteni munkánkal. ,
És egy ilyen elhízott-ellustult környezetbe érkezik a migráns csoport (sok százezer), aki azidáig egy másik életet ismertek. Szerinted mi lesz ebből?
De ne szaladjunk ennyire előre. Mikor országunkba beléptek az első migránscsoportok, már akkor konfliktusba keveredtem bizonyos politikai tényezőkkel, akik mindenáron erőltették keresztény liberalizmusukat. Szerintük minden migráns menekült, akin emberi feladatunk segíteni, mint jó keresztény a másik embernek muzulmánnak . Már akkor sem értettem, hogy mit akarunk mi európaiak velük. Jelenlegi társadalmi alapunk a döntésképtelenség és a politika. Mindenki politikai haszonszerzés céljából cselekszik. Gyakorlatilag az elmúlt hónapokban senki nem volt hajlandó észrevenni a problémát. Minden politikus bármelyik felszólalása a témában semmi másra nem irányult, mint a napi marketinganyag és szimpátiabrossúra bemondása. Közben tízezer számra áramlottak be azok a számunkra ismeretlen idegenek, akik a határainkon belül szabadon mozoghattak. Már akkor óva intettem mindenkit, hogy a migráns hordával jönnek a terroristák is. Nem mindegyik migráns terrorista, de nekünk elég, ha csak elenyésző része robbantgatni fog.
Akkor az elgyengült-elkényelmesedett politikai és emberi vezetők nagy része meggyőződéssel állította, hogy bizony itt nincsenek terroristák, csak megmenteni való emberek. Emberek, akik folyamatosan szabályokat szegnek (a mi törvényeinket), de meg kell nekik bocsájtani, mivel menekülnek. Sajnos annyira elkényelmesedett a társadalom, hogy az alapvető túlélő ösztöneikre se voltak hajlandóak hallgatni. Kétlem, hogy ma már hallgatnának rájuk. Pedig közben hivatalossá vált, hogy az egyik párizsi merénylő migránsokkal érkezett. És akkor mi van? Én nem emiatt aggódok, hanem azon terroristák miatt, akik a migránsokkal érkeztek és még nem volt idejük felkészülni a terrorjukra. Ők még alszanak és már esélyünk sincs megtudni kik ők, hol vannak, mit akarnak.
Majd időben értesülünk róluk. Időben, amikor majd megint robbantgatnak, lövöldöznek, erőszakolnak.
Hogyan történhetett meg mindez? Miért állította a legtöbb értelmiségi, hogy segíteni kell és nem védekezni?
Mert ők még abban a korban élnek, ahol az érzelmi intelligencia elvárás és lehetőség. Érzelemből döntenek és nem értelemből. Magukból (és az általuk ismert világból indulnak ki), nem pedig a másikból, a más kúltúrából érkezőkből. Kicsit álságosnak érzem ezt minden körülmény között, hiszen idegeneknek feltétel nélkül akarnak segíteni, de amikor a saját éhezőnk ellop egy kiló kenyeret a boltban, akkor börtönbe vetik. Érdekes kettős mérce, de tegyük túl magunkat ezen az apróságon.
Mit mond az érzelmi intelligencia?
Minden ember egyenlő (a mi felfogásunk szerint. Ez a felfogás viszont nem egyezik a migránsok életértelmezésével), és minden emberi lény megérdemli a segítséget. A legjobbat akarjuk látni az ide érkező emberekben. Segíteni akarunk nekik, mert mi is örülnénk a segítségnek. Nem akarunk egyetlen embert sem elveszíteni, kiutasítani, mivel nem tudhatjuk, hogy ki a terrorista.
Mit mond az értelmi intelligencia?
Jelen esetben az egyenlőségnek nincsen sok értelme. A saját életünket nem veszélyeztethetjük senkiért sem, mint ahogyan nem ugrasz be kimenteni az óceánban a fuldoklót, ha te sem tudsz úszni. A saját társadalmunk alapjait nem remegtethetjük meg egy globális társadalmi kísérlet miatt, aminek teljesülésére semmi garanciánk nincsen. Nem segíthetünk, mivel teljes bizonyossággal nem tudjuk megkülönböztetni a terroristát a menekülőtől.
Nehéz időkben nehéz döntéseket kell hozni
Jelenleg Európa még sokkos állapotban van. Ma még próbálunk szimpátiatűntetésbe menekülni (együttérzés, zászlózás), és elkerülni a rideg valóságot. Franciaország már elkezdte a háborút. Egyre többen beszélnek a III. világháborúról. Sok dolgot még nem tudnk a helyzetről. Engem félelemmel tölt el, hogy kik álhatnak a háttérben. Nem tartom életképesnek az elmúlt két hét két eseményét, amikor az ISIS először az oroszokat támadta meg, majd az EU-t és Franciaországot. Nem látom stratégiai értelmét, hogy egy ISIS-nak miért érné meg egyesíteni két szuperhatalmat maguk ellen. Nekem ez bűzlik és szerintem valami olyan szörnyűség van a háttérben, amiről mi nem tudhatunk.
Már régóta fel kellett volna mindenkinek tennie magában a kérdést, hogy hajlandó e megfizetni az érzelmi intelligenciájának az árát? Hajlandó kockázatot vállalni és úgy segíteni, hogy könnyen belebukhat? Változnunk és fejlődnünk kell, különben áldozatokká válunk.
Határozottan kell kiállni a saját értékeink, kultúránk mellett.
Ez az, amit sokan a mai napig nem akarnak elfogadni, mert egyszerűen nem érzik veszélyben a saját kultúránkat. Ők még a mai napig megmentendő embereket látnak a migránsokban. Valóban sokan vannak, akiken segíteni kéne, de egyszerűen nem fogunk tudni, ha élni akarunk. Nem tudunk, mert nem tudjuk kiválogatni a terroristát, a radikálist, a mérsékelt radikálist, a befolyásolhatót és a békést. Elég ha a migráció 1%-a ellenséges szándékkal érkezett. A párizsi terrort is pár ember intézte. Képzeld el ezt 1000x-esen, és megkapod amitől én félek jelen pillanatban. Liberálisnak lenni ma azért álságos, mert minden keresztény, liberális, csak addig viselkedik emberbarátként, amíg személyesen nem lesz érintett az egyik terrorban. Onnantól kezdve hidegzuhanyként éri a valóság, ami betőrt az otthonunkba. Békeidőben én is inkább vagyok liberális, mint nem.
De ma nem békeidőket írunk.
