Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Adózzanak többet a gazdagok?

2015. április 22. - Szarvas Norbert

szja.jpgVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy 2016-ban 15%-ra csökken az SZJA. Ezzel számításaik szerint 120 milliárddal több forintot hagynak az adófizetőknél. A költségvetés 2016-ra 2,5%-os gazdasági növekedéssel számol, 1,8-2%-os inflációval, és 308 forintos euro árfolyammal. A hírnek önmagában nagyon örülnék, hiszen ezek az intézkedések egyértelműen a gazdaság további bikázását hivatottak biztosítani. A számítások pedig nem annyira földről elrugaszkodottak, mint amit megszokhattunk az elmúlt években. Kifejezetten tetszik a 308-as euro árfolyamon való konvertálás, ami egy abszolút tartható szint a következő időszakra anélkül, hogy Mnyp vagyon beolvasztás méretű lépéseket kellene a kormány részéről eszközölni. Tehát a számok akkor is reálisnak tűnnek, ha semmi különöst nem csinálunk és a mostani úton haladunk tovább...

Ha pedig kötözködni akarnék, akkor bizony az SZJA csökkentés önmagában nem tud meghatni, hiszen mellette a Fidesz kormány számtalan új adóterhet vezetett be az elmúlt években. Így összességében még ezzel a csökkentéssel együtt is többet fogunk 2016-ban adózni, mint tettük azt mondjuk 2010-ben. Persze egyetlen felelős gazdaságpolitikától sem lenne elvárható az azonnali drasztikus adócsökkentés. Szóval ezt az SZJA lépést elkönyvelhetjük (megelőlegezve a bizalmat) egy olyan pozitív folyamat kezdetének, aminek a végén a gazdaság előírt adóterhe lényegesen csökken, ezáltal fokozva a gazdasági versenyképességet és közelítve a nyugati életszínvonalhoz.

Adótalanság, előnytelenség

Olvasva a reakciókat, gyorsan előkerültek a hangok, akik szerint ez a csökkentés semmit nem ér addig, amíg a magasabb jövedelműektől (átlag feletti jövedelem- ez jelenleg 150e forint felett) 30%-ot nem vonnak el közös teherviselés jogcímén. 

Szerintem ez egy örök ellentét lesz mindig is  a világban. A szegények "gyűlölik" a gazdagokat, mert nekik több van, míg a gazdagok nem akarnak többet fizetni azért, amiért szerintük megdolgoztak. A gazdaság is az egyenlőtlenségekre épül. Mondhatni ízlés és gazdaságpolitikai döntés kérdése, hogy éppen az aktuális adószabály melyik fél felé húz inkább. Egyik oldalról a legigazságosabb megoldás, ha %-os adózás van mindenkinek bármekkora jövedelemre. Másrészről mégis igazságtalan, hiszen nem mindegy, hogy 150.000 forint 50%-át vagy 2M forint felét akarják "elvenni". Nyílván az alacsonyabb jövedelműeknek jobban fáj az azonos mértékű %-osan meghatározott adózási forma.

Másik oldalról viszont aki az átlagnál (hangsúlyozom: 150e) jobban keres, attól igazságtalan lenne többet elvenni, mert neki jobb. Ez olyan lenne, mintha a kisközért a sarkon azt mondaná neked, hogy a kiló kenyérért fizess 100 forintot, de a sorban utánad következő (és sokkal jobban kereső) Julitnak már ugyanaz a kenyér 200 forintba kerül a jövedelme miatt. Igazságosnak tartanád ezt?

Azt kell mondjam, hogy sosem lehet igazságos adózási elvet szerkeszteni pontosan az ellentétek miatt. Így nem marad más, mint adózásban alkalmazkodni az aktuális gazdasági trendekhez. Ha meg trend, akkor engedd meg, hogy bebizonyítsam neked, miért nem szabad a gazdaságpolitikánkkal és adózási rendszerünkkel az alacsonyabb jövedelműeket olyan engedményekkel illetni, mint amit sokan elvárnának (sávos adózás).,

Bármely országot az alacsonyabb jövedelműek építik, a gazdagok irányítják, de jellegét a középosztály határozza meg.

Bármelyik kocsmai akadémista beszélgetés során hány ezerszer történtek meg a cinkos egyettértő, sőt elismerő biccentések, amikor szóba került Magyarország, mint a minimálsbéresek országa? Gyakorlatilag országos hobbivá vált a fusizás és az ügyeskedés. Olyan ez, mint a gulyás levesünk. Csak mi tudjuk igazán jól csinálni és értékelni. A társadalom még mindig nem tanulta meg (nem tanította meg neki a politika), hogy az Állam vagyonát az adófizetők adják, így amikor adót kerülünk, akkor a saját újraelosztási és közfenntartó rendszerünktől vonunk el forrást. Ezt (és a rossz politikai döntéseket, korrupciót) csak további adóemelésekkel lehet kompenzálni, aminek természetes következménye a további kényszer-adóelkerülők kitermelése.

 

1_1.jpg

Tehát ha nagyon le akarom egyszerűsíteni számodra a mai gazdasági realitást, akkor be kell látni, hogy 3,8 millió embernek kellene eltartani, fenntartani 6 millió másik ember és saját maga számára a társadalmat és a szociális rendszert. Tehát ennek a 3,8 millió embernek a befizetéséből fizetik (részben, ide nem számítva a vállalati adókat és egyéb forrásokat az input oldalon) az orvosodat, az utakat, a közvilágítást, a tanárnénit a fiadnak és így tovább. Tehát nem mindegy, hogy ez a 3,8 millió ember minimálbér körüli állapotból adózik a LEGÁLIS jövedelme után vagy pedig 2-300 ezer forint után. És itt nagyon lényeges a LEGÁLIS jövedelem. De előtte nézzünk meg még egy elrettentő statisztikát:

2_3.jpg

Ha tovább boncolgatjuk az adófizetők jövedelemi arányát, akkor jön az igazi feketeleves. Ugyanis jelenleg az ország aktív korú lakosságának az 55%-a vagy nem dolgozik vagy pedig feketén műveli a népi sportot (vagyis nem fizet adót, nem kér számlát, de legalább használja a szociális hálót-lsd.: orvosok, oktatás, közvilágítás...stb). Gyakorlatilag az aktív korú lakosság 30%-a produkál papíron minimálbér feletti adóztatható jövedelmet, amiből kellene az ország vezetésének kimatekoznia a komplett társadalmat érintő országvezetést, fenntartást. Nem egyszerű a helyet.

Első felindulásból persze bátran lehet bizonygatni, hogy ilyen helyzetben mégindokoltabb lenne, ha a magasabb jövedelműektől többet vennének el %-osan közteherviselés jogcímén (annak ellenére, hogy nyílván nem jár a gazdagabb duplán orvoshoz, duplán az utakon..stb). De ha jobban belegondolsz, akkor mi történne a valóságban?

Az a magasabb jövedelmű, aki megtehetné (márpedig mindenre van megoldás- lásd: kényszervállalkozó) gyorsan visszasoroltatná magát az alacsonyabb bérsávba, miközben a többi jövedelmét vagy feketén szerezné vagy pedig olyan úton-módon, aminek köszönhetően az adó összességében kevesebb lenne, mintha alkalmazottként a bruttó béréből adózna. Jelen gazdasági helyzetében az országnak ösztönöznie kell a vállalkozásokat és az embereket, hogy szakadjanak el a minimálbéres státuszból és a lehető legtöbben kerüljenek át a "nem minimálbéres adózó" státuszba. Ez az egyetlen út, amin érdemes elindulni, ha a nagy egészet nézzük és hiszünk a statisztikáknak.

Másrészről sajnos áldozatokkal jár ez az irány is (mint minden más), hiszen az egysávos adókulcsnál a mostani SZJA kivételtől eltekintve a kormány "kénytelen" volt az adókat emelni, mivel nem számíhtatott lényegesen több bevételre a magasabb jövedelműektől. Emiatt a valódi minimálbéreseken és aközeli állapotban levőkön csapódik le minden. Ők azok, akik nem tudnak pillanatnyilag változtatni, ők azok akik nem rendelkeznek eltitkolt jövedelemmel. Viszont jelenleg nincsen más megoldás, hiszen nem létezik olyan demoratikus rendszer, ami képes lenne különválasztani a valódi minimálbérest a trükkös minimálbérestől. Ez nem vígasz, de legalább egy válasz...

Ha tudok valamiben segíteni, akkor írj bátran: szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy klikk

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr457389260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 15:01:35

Aha és az szja csökkentés által okozott adókiesést a kivetett új adókból akarja majd beszedni a kormány .
Meg fogják oldani !
Meg és ami a gazdagabbaktól kiesik, azt majd befizetik a szegényebbek, annak rendje s módja szerint...
Az szja nem behajtható, az áfa behajtható.
Nagyon jó.
A költségvetési lyukat meg majd bestoppoljuk valahogy.
Valami új adóval.
A lényeg, hogy az gazdagokat ne sanyargassa tovább a qrmány, mert ugye Mo-n mindenki egyenlő.
Az egykulcsos jövedelemadóval a szegények fizetik be jövedelmükből a legtöbb adót a költségvetésbe: a gazdagok nem hónapról hónapra élnek, nem költik el minden jövedelmüket, félre is tehetik, és akkor maximum a kamatai után adóznak, vagy külföldön is elkölthetik, amiből a magyar állam semmit nem lát. A szegények, ha rögtön elköltik az összes jövedelmüket (fogyasztásra), azzal ÁFÁt, jövedéki adót, chipsadót, sms-adót fizetnek. Tehát arányaiban, az, aki a jövedelmének 100%-át kénytelen elkölteni, fizet 15% SZJA-t, és a maradék 85% után teljes egészében forgalmi adókat (mondjuk átlagosan 20%), összesen 32% adót fizetett. Aki mondjuk kincstárjegyet vesz, vagy részvényt, kft üzletrészt, vagy gucci táskát egy reptéri duty freeben, az a jövedelmének kisebb aránya után fizet adót, ez egyszerűen belátható. (ez nem összegekről szól, hanem a jövedelemhez viszonyított adófizetésről). A költségvetés szempontjából ezért lenne igazságos a progresszív jövedelemadó.
A családi és gyerekkedvezmények is nagyobb arányban lesznek saját költségvetési bevételek, mert a gyerekek utáni költségek rendesen adóznak, szemben a fenti alternatív lehetőségekkel, amire az extra jövedelem félretehető lenne, tehát ezen az elven a gyerekkedvezmény meg igazságos.

Orbán:" "sose titkoltam, hogy a FELSŐBB középosztályban látom hazánk felemelkedésének kulcsát".

A egyik fő ok,az 2011-es egykulcsossal az EGOISTA "senkiházi bitang"
FideSSkormány a költségvetésnek okozott évi több mint 500 milliárd ft
hiányt és a bruttó 220 000 ft és az azalatt keresők nettója csökkentette
,amit az EGOISTÁK átraktak a saját és a felső tízezer zsebébe. Kétség
nem fér ahhoz ,hogy ennek a szűk rétegnek ugrásszerűen nőtt a
megtakarítása ,ugyanolyan ugrásszerűen nőtt a szegénység az ország
lakosságának a 60%-nál. A FELSŐ TÍZEZER MEGTAKARÍTÁSA NŐTT!
A másik fő ok"A munka sem véd teljesen a szegénységtől"

Ez a legnagyobb baj! A XXI. században vagyunk, a napi 8 óra
(hopp!inkább 12!)munkáért kapott bérnek mindenki számára normális
megélhetést kellene biztosítania.
Ma azonban nálunk ez nincs így, a minimálbér nettója megélhetéshez kevés, éhenhaláshoz sok.

A másik szomorú tény: az utóbbi évek megszorításai igencsak lyukassá
tették a szociális hálót, emiatt a munkahely elvesztése a többség
számára azonnal a szegénységet jelenti.
A szegénység terjedésében nagyon komoly szerepet játszottak a FideSS intézkedései.

Néhány példa: családi pótlék befagyasztása; minimálbér megadóztatása;
egykulcsos szja; rokkantellátások átalakítása; előrehozott nyugdíjba
vonulás lehetőségeinek megszüntetése; munkanélküli ellátás idejének és
összegének csökkentése stb.
Amikor a felnőtt elszegényedik,vele a
gyermek az a kicsi ember is, aki képtelen önmagáról gondoskodni. Ha
hideg van, fázik. Ha nincs étel, éhezik. Ha nincs pénz gyógyszerre,
orvosra, meghal. Jelzem a nagyon tisztelt keresztény, valamint demokrata
honatyáknak, nem csupán a magzati élet védendő tűzzel-vassal, akár a
magzatot hordozó fiatal nő akarata ellenére is. A már megszületett
életet is védeni kellene. Legalább úgy, mint az elefántok, "akik"
körbeveszik az apróságokat és testükkel védelmezik. Függetlenül attól,
melyikük borja került veszélybe.
A nyomorban élő, éhező, fázó
gyermek is ember. Nem csupán az én gyerekem, a szomszéd, a fodrász, az
orvos, a miniszterek elnöke, az államtitkár gyereke, hanem minden
gyermek ebben az országban. Nincs nagyobb érték, fontosabb dolog, az
ország jövőjének nincs más záloga, mint a gyermekeink.
Akkor is, ha a
szülők minden igyekezete ellenére és akkor is, ha a szülők hibájából
vannak kilátástalan helyzetben. A gyermekeket védeni kell, mert
önellátásra, önvédelemre képtelen. Az ő védelmük közös felelősség. A
társadalomé és a kormányé.
Íme, a FideSS működésének egyik ékköve, a
sok közül: "Háromszor kevesebb szociális munkás dolgozik ma az
iskolákban, mint ahány iskolarendőr van. Az igazgatók nem vehetik fel
őket, így jobb híján az osztályfőnök vagy valamelyik lelkes tanár próbál
segíteni a bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeknek. A kormány
elvárja, hogy az iskola gondoskodjon a gyermekvédelemről, de az már nem
érdekli, hogy ezt hogyan oldják meg."( Abcúg)

A társadalmon nincs mit számonkérni.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.22. 15:29:58

Összefoglalom egy modatban az előttem szólót: kedves poszter, hülye vagy. És ezzel egyet is értek.

Szarvas Norbert 2015.04.22. 15:37:56

@a nagy hohoohooo:

"Aha és az szja csökkentés által okozott adókiesést a kivetett új adókból akarja majd beszedni a kormány ."

Elméletben az adókiesést a gazdasági növekedésből eredő többletbevételeiből akarja finanszírozni

"Az szja nem behajtható, az áfa behajtható."

Pontosan! Eddig Magyarország mind a két oldalról megpróbált mindent behajtani, pedig normálisan vagy figyasztás alapú adózási rendszerről vagy termelés alapúról beszélhetünk. Azzal, hogy az SZJA-t csökkenit a kormány és ezáltal többet hagy a lakosság zsebében azt éri el, hogy többet fognak fogyasztani (ergo nő az ÁFA bevétel)

A cikkben pontosan azt az ellentétet írtam meg miszerint más az általánosan elfogadott helyes lépés (sávos adózás), más a gazdasági igazságosság (egysávos adórendszer) és más az, amire éppen szüksége van a gazdaságnak.

Kérem figyelembe venni a tényt, hogy mennyien élnek a fekete gazdaságból, mennyien nem fizetnek adót és menynien vannak bejelentve minimálbérre, közben többől élnek. Ezeket az embereket kell elmozdítani az adózási pozíciójukból felfele.

Teljesen egyetértünk, hogy megint a valódi kisemberek szívnak, de összességében minden más lépés mégnagyobb adóemelésekkel járna

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 16:29:00

@Szarvas Norbert: Sőt a szakemberek véleménye:
"A Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmány a fönti kérdésekre is
választ ad. A tanulmány legfontosabb következtetései a következők:

- A 2010 és 2013 között végrehajtott személyi jövedelemadó reform
összességében évi 444 milliárd forinttal csökkentette a magyar állam
bevételeit.

- Az adócsökkentés 74 százaléka a két legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó gyermektelen állampolgárok nettó jövedelmét növeli.

- A változások hatására az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése
összesen 134 milliárd forinttal emelkedett. A nyolcadik tized adója
kismértékben csökkent, a kilencediké 72 milliárd forinttal mérséklődött,
míg a legmagasabb jövedelműek adója 501 milliárd forinttal zsugorodott
(lásd fenti táblázat).

- Az említett folyamatok eredményeképpen 61 százalékról 42 százalékra
csökkent a tizedik (legmagasabb jövedelmű) tized hozzájárulása az
összes adóbevételhez.

- A minimálbér környékén kereső magánszemélyek adója éves szinten
átlagosan 58 ezer forintról 126 ezer forintra emelkedett, az átlagbér
környékén keresők adókötelezettsége viszont 312 ezer forintról 299 ezer
forintra mérséklődött.

- Az adóváltoztatások nyerteseinek aránya mindössze 20 százalék körül
mozog az alsó négy jövedelmi tizedben, a következő négy jövedelmi
tizedben pedig 30-35 százalék. A nyertesek aránya a kilencedik tizedben
92 százalék, míg a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők körében 99
százalék.

- Bár a három vagy több gyermeket nevelők 63 százaléka az adóreform
nyertesének számít, az alsó hat jövedelmi tizedhez tartozó sokgyerekes
adózók adókötelezettsége nem csökkent érdemben.

- Miközben a három vagy több gyermeket nevelők számára az adóreform
összesen 67 milliárd forint adócsökkenést biztosított, az összeg 92
százaléka a legfelső két jövedelmi tized nettó keresetét növelte.
A tanulmány számtalan igen érdekes megállapítást tesz az
adóváltoztatások hatásairól, arra ugyanakkor ügyel, hogy ne mondjon
ítéletet magáról az adóreformról. Minden hatást egyébként sem lehet
számszerűsíteni, egyrészt a gazdasági rendszerek komplexitása, másrészt
az eltelt idő rövidsége miatt. A jelen posztban kiemelt megállapítások
ugyanakkor mindenképpen tanulságosak, a második gondolatjel után
következő eredmény pedig különösen elgondolkodtató.

penzugyiszemle.blog.hu/...

Van-e nyertese az egykulcsos adózásnak?

offtopik.reblog.hu/van-...

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 17:56:26

@Szarvas Norbert: Hááááát:"de összességében minden más lépés mégnagyobb adóemelésekkel járna "...nem,mert :
Az SzJA csökkentés mítosza és a valóság
Pogátsa Zoltán
Az egykulcsos személyi jövedelemadó elvileg is méltánytalan. Ennek legfőbb oka, hogy a társadalom tagjainak jövőjébe hatalmas összegeket fektet, ezért sikeres tagjai saját személyes erőfeszítései mellett amiatt képesek az átlagon felül teljesíteni, mert a társadalom oktatás, infrastruktúra, közrend, igazságszolgáltatás, képzett munkaerő, és számos egyéb módon hozzájárul. Mivel mindig lesznek, kiknek képességeik, örökölt helyzetük és szerencséjük átlagon aluli, ezért méltányos, hogy a társadalom sikeresebb tagjai nagyobb arányban járuljanak hozzá az állam kiadásaihoz. Ráadásul a társadalom nagyobbik része úgy látja, hogy a gazdagabbak boldogulásához saját erőfeszítéseik és a társadalom támogatása mellett a korrupció, az adóelkerülés és a fekete gazdaság is jelentős mértékben hozzájárul. Ez ismét csak a jövedelmi adók progresszívé tétele mellett szól (a vagyoni adózás fokozása mellett).

A felső jövedelemadó kulcsok csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatos elméleti vélekedéseket azonban az empíria is cáfolja. A csökkentés hívei szerint a felső adókulcsok csökkentése több mechanizmuson keresztül hat. Elvileg az „embereknél hagyott pénz növeli a magánbefektetéseket” a gazdaságban. Az empíria szerint azonban a gazdagoknál hagyott pénzeket azok megtakarítják és nem invesztálják:5. ábra – A legfelsőbb SzJA kulcs csökkentése a neoliberális elmélettel szemben a valóságban nem vezet magasabb privátberuházásokhoz, a gazdagok megtakarítják azt (Forrás: Hungerford L, Thomas Taxes and the Economy: An Economic Analysis of Top tax Rates since 1945, Congressional Research Centre, 2012)

Ez persze nem annyira újdonság, John Maynard Keynes már a huszadik század harmincas éveiben leírta mindezt („Keynesi fogyasztási funkció”). Az sem stimmel azonban, hogy az SzJA csökkentések az „okos magánberuházásokon” keresztül a termelékenység növekedéséhez vezetnének:
6. ábra – Az alacsonyabb felső SzJA kulcsok a munkaerő termelékenységének alacsonyabb növekményéhez vezetnek (Forrás: Hungerford, ibid.)
Mindebből szinte következik, hogy az alacsonyabb SzJA kulcsok eredményeképpen az egy főre jutó GDP sem növekszik, ahogy azt az SzJA csökkentés hívei várnák:
7. ábra – Az alacsonyabb SzJA szintek mellett nem nő jobban az egy főre jutó GDP (Forrás: Hungerford ibid.)
8. ábra – A legfelső adókulcs csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt hatása az USA-ban 1979 és 2005 között, a késleltetett hatást is figyelembe véve, inkább negatív volt, mint pozitív (Filip Spagnoli, a belga jegybank statisztikusának számításai)
9. ábra – A nemzetközi kitekintés sem erősíti meg a gazdasági növekedésre feltételezett pozitív hatást

Ami viszont világosan látszik, hogy a legfelsőbb SzJA kulcs csökkentése drasztikusan növeli a felső 0.1% részesedését a jövedelmekből, miközben drámaian csökkenti a foglalkoztatottak jövedelmi részesedését.10. ábra – A csökkentett felső SzJA kulcsok drámaian növelik a legfelsőbb 0,1% jövedelmi részesedését, és csökkentik a foglalkoztatottakét (Forrás: Hungerford ibid.)

Nem volt mindez másképp Magyarországon sem. Az egykulcsos SZJA bevezetése 2011-ben majdnem 400 milliárdos bevétel kiesést okozott a költségvetésnek[iii]: 2011-ben 1382,8 milliárdnyi szja-bevétele volt az államnak, ami 20,9 százalékkal, 395,7 milliárddal kevesebb volt a 2010-esnél, miközben alapvetően a magas jövedelműek jövedelme nőtt (293 ezer forint bruttótól, azaz 83 ezer forinttal a bruttó átlagkereset felett). A közepes jövedelműeké nem változott, az alacsony jövedelműeké pedig csökkent.

[iii] www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/allamhaztartasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tajekoztato-az-allamhaztartas-kozponti-alrendszerenek-2011-evi-es-2011-december-havi-helyzeterol
pogiblog.reblog.hu/az-szja-csokkentes-mitosza-es-a-valosag

eau sauvage 2015.04.22. 18:40:50

@a nagy hohoohooo: "Az egykulcsos jövedelemadóval a szegények fizetik be jövedelmükből a legtöbb adót a költségvetésbe: a gazdagok nem hónapról hónapra élnek, nem költik el minden jövedelmüket."

Aha. Mert az SZJA-t fizetők között csak két kategória létezik.
A "szegények" akik minden jövedelmüket fogyasztásra költik, és a (szerinted) Gucci táskát és üzletrészeket vásárló "gazdagok"

Tisztára mint az 50-es évek sematizmusa...

A világ ennél azért egy picit bonyolultabb. És most függetlenül attól, hogy ki milyen adórendszert tart "igazságosnak".

Fekete Pestis 2015.04.22. 18:42:30

@a nagy hohoohooo:

Dániában az SzJA egy részét az önkormányzat kapja. Az önkormányzat szabadságot élvez, hogy az önkrományzati SzJA kulcsot megszabja.

Történt egyszer Gentoftében ( Koppenhága elit negyede), hogy egy "gazdag ember" [ a Maersk felsövezetöje, asszem] meghalt. Az önkormányzat erre fel megemelte az önkormányzati adókulcsot, mert csak ez az egy ember annyi adót fizetett be, amennyiböl az alacsonyabb SzJA kulcsot finanszírozni lehetett.

Kérdésem: vajon tudod, hogy ez a tanmese hogy függ össze a hozzászólásoddal?

Fekete Pestis 2015.04.22. 18:46:21

@a nagy hohoohooo:
te mondd, nem ez a pogácsa, aki az alapjövedelem névvel illetett idiotizmust promózza ezerrel?
Pogácsának üzenem innen, hogy olvassa el (és értelmezze) a Birkaiskola címü verset.

Fekete Pestis 2015.04.22. 18:47:44

@a nagy hohoohooo:
"zért méltányos, hogy a társadalom sikeresebb tagjai nagyobb arányban járuljanak hozzá az állam kiadásaihoz. "

ja, ezzel konkrétan nem értek egyet. a sikereseket nem büntetni kell, hanem ösztönözni.

erol 2015.04.22. 18:51:50

@Fekete Pestis: sikereseket nem büntetni kell, hanem ösztönözni.
Így van! Ha valaki keres 1 millát, vágjunk hozzá még egy fél millát és biztosan még lelkesebben fog dolgozni. A lúzerek meg kit érdekelnek?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.22. 18:52:22

Az igazi gazdagok nem fizetnek SZJA-t, azaz eleve az egész téma egy hatalmas félreértés.

zobod 2015.04.22. 19:03:13

A bérköltség több mint fele még mindig közteher, nincsen tere az elvonások növelésének.

Netuddki. 2015.04.22. 19:27:46

Gülüszemű bulvártoncsi azt találta mondani reggel, hogy ez az adócsökkentés kormánya. Nyahahahe!

gtri 2015.04.22. 19:32:18

@a nagy hohoohooo:
Kellemetlen, ha a korábban semmit sem fizetőknek is hozzá kell járulniuk a közterhekhez, ugye?
A sávos adózás rendszere azért lenne ideális sokaknak, mert 2010 előtt szépen összeházasították a pár legálisan magas jövedelmű ember magad kulcsú adóztatását a jövedelmek ellenőrzésének hiányával. Kényelmes volt az adócsalóknak, ugye?
OK, legyen sávos adózás, DE mellette szüntesék meg a készpénzt Magyarországon és csakis banki átutalással lehessen fizetni. Legyen MINDEN JÖVEDELEM látható. Pár "szegény" rögtön átkerülne a "gazdag" kategóriába. Dolgoztam olyan cégnél, ahol papíron a vezérigazgatónk kevesebbet keresett, mint én. És nem bukott le. Na, az az adórendszer minden volt csak nem igazságos.

2015.04.22. 19:32:36

@zobod: Hajajajaj..... dehogy nincs tere. Még csak 5 éve, hogy 16%-ot fizetek a bérem után. Előtte 11 évig 38%-ot fizettem.

Persze én kő gazdag vagyok. Csak azt nem tudom, akkor mi a faszomért kellett hitelt felvennem a házra, meg hol a picsában van az X5-ös BMW-m és az AMG Mercim a ház elől???

2015.04.22. 19:34:19

@zobod: Egyébként a megoldás az lenne, hogy minden kibaszott minimálbéres vagy annak közelében fizetett embert kőkeményen ellenőrizni kellene és akinél kiderül, hogy az elmúlt 5 (de inkább 20 - persze elévült, tudom) évben csalt ezzel, azzal visszamenőleg befizettetni. Lenne tér további csökkentésre, azt hiszem.

gtri 2015.04.22. 19:34:43

magas jövedelmű ember magad kulcsú adóztatását=magas jövedelmű ember magas kulcsú adóztatását

2015.04.22. 19:35:35

Ismerek olyan embert, aki velem egyidős, és eddig a 6.900 Tb-n kívül még egy kibaszottt buznyákot nem fizetett a kasszába 16 év alatt. 3.20-as Tourer BMW, KTM krosszmotor, kompletten felszerelt asztalosműhely az van. Ez hogy a pinába nem tűnik fel senkinek, bazmeg?

2015.04.22. 19:36:30

Tourer = Touring... bocs

midnight coder 2015.04.22. 19:57:11

Valójában a postnál felvázoltnál is rosszabb a helyzet. A 30% minimálbér feletti feletti legalább fele ugyanis közszolga. Aki végül is, ugyanúgy eltartott mint a többi. Persze megdolgoznak a pénzükért, és hasznos munkát végeznek, de ha nincs a maradék 15%, akkor ugyanúgy éhen halnak mint a többi eltartott.

A gond ott van, hogy ez a maradék 15% viszont értékes tudással (Pl. nem bölcsész diploma, nem lovári nyelvvizsga, stb) rendelkezik, így nem csak kis hazánkban értékes, de kinn is. Márpedig pár száz kilométerrel nyugatabbra ugyanezért a melóért kb. 5x annyit kaphat. Ezért aztán, különösen a fiatalok, akiket még nem köt ide a család, mennek is tömegesen. És aki elmegy, az többé senkit nem fog itt eltartani, ami oda fog vezetni, hogy 20 év múlva a segélyesek adójából fognak élni a nyugdíjasok, a nyugdíjak adójából meg a segélyesek.

élhetetlen 2015.04.22. 20:17:57

@Szarvas Norbert:
Nem látod át a dolgokat. „ Azzal, hogy az SZJA-t csökkenit a kormány és ezáltal többet hagy a lakosság zsebében azt éri el, hogy többet fognak fogyasztani (ergo nő az ÁFA bevétel)”. Ez úgy hülyeség, ahogy leírtad. Mondjuk a 600 bruttó felett kereső miért fog többet fogyasztani itthon, ha még több marad a zsebében. Nem kell több kenyér, tej, hús, legfeljebb többet megy nyaralni külföldre, ott költi el a plusz pénz. A fekete/szürke gazdaságot ezzel nem lehet kezelni. Esetleg, ha 0 % lesz a jövedelemadó, de ezt te sem gondolod komolyan. Ez ugyanaz a hülyeség, mint a rezsicsökkentés, ahol az egyik család nyer 1000 forintot, a másik 30 000-et havonta, és közben sorba dőlnek be a szolgáltatók, és az önkormányzatiakat pénzelik a befizetett adóból. Ha a TEK (vagy mi) szállítja el a szemetet, akkor nem kerül pénzbe? De.
Normális lenne a két kulcsos jövedelemadó, mondjuk 400-500 eft felett több, nem halnának bele, a rezsit úgy kellett volna megoldani, hogy mivel mindent mérnek, a szükségesig olcsóbb, a luxusfogyasztás drágább, csak sajnos, a parlamentben több luxusfogysztó ül, hát nem az épeszű döntést hozták. „Teljesen egyetértünk, hogy megint a valódi kisemberek szívnak, de összességében minden más lépés még nagyobb adóemelésekkel járna”. Például a sávos adózás, és az általam írt rezsicsökkentés megvalósítása milyen plusz adóemelésekkel járt volna?

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:23:00

@Fekete Pestis: Aha ,én Pogátsával érveltem és te?
Mint Pistike Géza bácsi csodálkozva nézi Pistikét, aki a fa tövében guggol csukott szemmel.
- Mit csinálsz, Pistike?
- Szarok.
- Ahhoz előbb le kellene tolnod a nadrágod.
- Minek?
- Mert úgy szokás.
- Miért?
- Apád nem tanított meg rá?
- Mire?
- A higiéniára.
- Nem értem.
- Higiénia, tisztaság. Kapisgálod?
- Ne..e..em érte...m!
- Nem is érzed? Tisztasááág. Hm?
- Mi van vele?
- Ááá, reménytelen, hagyjuk.
- Na mi van Gézabá, elfogytak az érvek?

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:28:50

@gtri: Magasabb adózott_ jövedelműek = gazdagok, amikor pontosan tudjuk, hogy tíz BMW-ből kilenc és felet adócsalásból vettek minimál környékére bejelentett vállalkozók.

Precízebb lenne a magasabb adózott jövedelműek = az átlagosnál sokkal becsületesebbek c. egyenlőség.

élhetetlen 2015.04.22. 20:30:36

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: „Előtte 11 évig 38%-ot fizettem.” Nem igaz, csak adott összeg feletti részre fizettél annyit. Én is. És nem éreztem igazságtalannak.

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:30:52

@erol: Amúgy ne feledkezzünk meg, hogy az egykulcsos bevezetésénél az volt a érv, hogy ezzel:

1. növekszik a belső fogyasztás
2. növeli az ország versenyképességét
3. növeli a foglalkoztatást
4. beindítja a gazdaságot

Hát igen, ezzel szemben pont az ellenkezője történt.

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:33:46

@erol: Lehet igazságosnak nevezni egy olyan adórendszert amiben az is 16%-ot adózik aki 70 000 forintot keres, meg az is aki 700 000 forintot. Ez végtelenül igazságos, eltekintve attól hogy a 70 000 forint alatt élő emberek a létminimum alatt billegnek és náluk bármilyen fajta csökkentés boríthatja a havi költségvetést, 5-6 ezer forintos csökkenés jelenthet náluk több napi éhezést például. Ez a Fidesz igazsága.

Természetesen ahol lehetett ott ráterhelték ezt az ezeknek az embereknek munkát adó vállalkozásokra, amik ennek következtében vagy feketén dolgoztattak a továbbiakban, vagy elbocsátottak. Itt bukik is az elméleted miszerint a rendszer nem ösztönzi annyira a szürkegazdaságot mivelhogy éppenhogy sokkal jobban ösztönzi.

Azt kell megérteni hogy aki a létminimum alatt él azt nem lehet megadóztatni mert a fizetése így sem elég már arra hogy normális élete legyen. Az nem igazságos ha az ő fizetéséből elveszünk mert azzal éhezésbe vagy csődbe lökjük.

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:35:42

@Fekete Pestis: Jut eszembe 70 000 forint brutto 16%-a 11 000 forint. Az a Fidesz igazsága hogy ez az ember vagy a munkáltatója fizessen be ennyit a közösbe, aki pedig 700 000 forintot keres annak mostantól 110 000 forinttal többet adunk. És ezt az adórendszert véditek, atyaég.

élhetetlen 2015.04.22. 20:38:27

@gtri: De azt be kéne látnod, hogy az általad vázolt problémát az egykulcsos nem oldja meg, ugye? „ahol papíron a vezérigazgatónk kevesebbet keresett, mint én. „ Most is kevesebbet fizet, mi van? Hogy jön ez az egykulcos megoldott mindent szöveghez, mert ez most igazságos? Látod az utat?

a nagy hohoohooo 2015.04.22. 20:44:33

@Fekete Pestis: Plusz tetszik tudni, a 16%-os SzJa bevezetése miatti 500 milliárdos hiány miatt kreáltak 50 új adót, ...azt kompenzálandó.
De míg az előbbi a lakosság 20 %-át érinti pozitívan,
(80%-ot viszont negatívan, de azt ki nem ß@rja le?), addig az utóbbi a lakosság 100%-ának fáj.)
És, mint tudjuk, minél könnyebben jön valakinek a lé, annál ß@rrágóbb!
.És igenis minden kultúrállamban a progresszív adózás dívik.
Mert igaz ugyan, hogy egy milliárdos sokat fizet be az államkasszába, (amelyből a rászorulók profitálnak),de a maradékból még nagyon vígan megél. De ha a "csóró" nettója a megélhetéshez is kevés, ...
Szóval: nem kellene állandóan felfedeznie a melegvizet Orbán gazdasági csodadoktorainak,
-hanem némi empátiával az ország lakossága iránt
-felhasználni azokat a módszereket, amelyeket mások már évtizedek óta sikerrel alkalmaznak.
Bizonyos jövedelemhatárig 0 %-os jövedelemadó, utána progresszív. Bizonyos termékek o%-os áfa.
Ilyen egyszerű. Igaz, akkor kevesebb menne a mutyisoknak, beleértve a fidesz-kdnp prominenseit is.

élhetetlen 2015.04.22. 20:45:21

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ez a NAV feladata lenne, ezt nem lehet megoldani az egykucsos, és csökkentendő jövedelemadóval. Ezt te is látod, ugye?

élhetetlen 2015.04.22. 20:50:16

@a nagy hohoohooo: Na, ezzel nem mész sokra, de tökéletesen egyetértek veled.

program készítő 2015.04.22. 21:03:50

Van rá javaslatunk,sőt költségvetésünk is,akárcsak 2014-es programunk is volt.Talán Viktorka megint lop belőle mint 2010-ben.

desw 2015.04.22. 21:18:23

@a nagy hohoohooo:

"Plusz tetszik tudni, a 16%-os SzJa bevezetése miatti 500 milliárdos hiány miatt kreáltak 50 új adót, ...azt kompenzálandó."

Nagyon helyes, mert ne csak a BEJELENTETT béren foglalkoztatott emberek fizessenek adót.

"De míg az előbbi a lakosság 20 %-át érinti pozitívan,
(80%-ot viszont negatívan, de azt ki nem ß@rja le?), addig az utóbbi a lakosság 100%-ának fáj.)"

Közös teherviselés! Miért a bért kell szarrá adóztatni?

".És igenis minden kultúrállamban a progresszív adózás dívik."

Az szja kulcson kívüli egyéb bért terhelő adókat és járulékokat és a teljes bérköltséget is megnézted a többi kultrúállamban? Oszt mit láttál?

"Mert igaz ugyan, hogy egy milliárdos sokat fizet be az államkasszába"

A milliárdost érintené a többkulcsos adó?

"-felhasználni azokat a módszereket, amelyeket mások már évtizedek óta sikerrel alkalmaznak. Bizonyos jövedelemhatárig 0 %-os jövedelemadó, utána progresszív. "

Várjá' má'! Mintha 20 éven keresztül többkulcsos adó és sokáig adójóváírás lett volna, aztán a siker elmaradt Magyarországon. Hol a hiba?

zobod 2015.04.22. 21:53:18

@a nagy hohoohooo: értsed már meg, az szja csökkentés nem adomány a gazdagoknak... ez egy korrekt rendszer, mert a flat tax szja nem torzítja el a piac által beállított bérarányokat.

De mindezektől függetlenül, amíg 50% felett van a bérköltséget terhelő elvonások aránya, addig egyébként is csak egy irány lehet, az elvonások jelenlegi szintjének további csökkentése.

gtri 2015.04.22. 22:58:50

@élhetetlen:
Nem tudják ellenőrizni a jövedelmeket ezért a fogyasztást adóztatják. Ez az út, amit követnek. A probléma a kereskedőknél, cégek között jelentkező áfacsalás. Erre lenne kitalálva az EKÁER.

Szóval van út. Nem ismerem a részleteket, biztos van sok mellékhatás, amiről nem tudok az EKÁER vonatkozásában. De az ellenzéknek semmiféle útja nincsen. SOHA, SEMMIKOR nem volt olyan program, hogy megfogjuk az adócsalókat. Az ugyanis túl sok szavazat elvesztésével járt volna. Egyszerűbb volt ránk mutogatni (én is fizettem 4%-os különadót a 36%-on felül). Szóval csak annyit kérnék az ellenzéktől, hogy a sávos adózás mellé tegyék le a hatékony jövedelemellenőrzés módszerét és alkalmazzák is mindenkire. Ha ezt nem tudják, akkor az adócsalók támogatói és nem szabad rájuk szavazni.

2015.04.22. 23:05:07

@élhetetlen: Mivel a nagy része a 38%-osba esett, a nagy része után 38%-ot fizettem. Az meg nem érdekel, hogy te minek érzed.

Abban az országban, ahol milliók (de minimum 8-900 ezer ember) minimálbéren vannak bejelentve, de közben közel annyit keresnek, mint én, a minimálbér megadóztatása teljesen rendben van.

gtri 2015.04.22. 23:05:40

@a nagy hohoohooo:
És megfogta ezt az ellenzék, amikor hatalmon volt? Ó, dehogy! Én be voltam jelentve a teljes fizummal és én is kaptam a nyakamba a "szolidarítási" adót. (Pedig nem volt BMW-m soha) Magasról tettek a becsületes, teljes jövedelmükkel bejelentettekre. Úgy gondolták, hogy csak 300 000 embert kell nyúzni és megmarad a többiek szavazata. Nos, nem maradt meg az sem, olyan hülyék voltak.
A bejelentetten magas jövedelműek nyúzása + az adócsalók békén hagyása. Ez az ellenzék programja. Soha, semmit nem nyilatkoztak arról, hogy miként akarják megfogni az adócsalókat. Soha, semmikor.

gtri 2015.04.22. 23:22:49

@élhetetlen:
Tettem javaslatot is:
"OK, legyen sávos adózás, DE mellette szüntesék meg a készpénzt Magyarországon és csakis banki átutalással lehessen fizetni. Legyen MINDEN JÖVEDELEM látható."
Milyen javaslatot tett le az ellenzék?

gtri 2015.04.22. 23:24:53

@a nagy hohoohooo:
"De míg az előbbi a lakosság 20 %-át érinti pozitívan,
(80%-ot viszont negatívan, de azt ki nem ß@rja le?), addig az utóbbi a lakosság 100%-ának fáj.)"
-----------------------------------------------------
Ez mióta érv? Ennyi erővel mondhatja azt is, hogy "az 50-es években a "kulákok" kicsinálása teljesen rendben volt, hiszen a parasztságnak csak 4-5% át tették ki." Vagy "tiltsuk be az abortuszt, hiszen csak 100 000 nő kér évente abortuszt, ami az ötmilliós női népesség nagyon kicsi része, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk őket". A Fidesz is most sokszor ezt csinálja (teljes negligálása és kicsinálása "kisebb csoportnak"), de ezek szerint öntől sem áll távol ennek a "hozzáállásnak" az alkalmazása.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 07:07:22

@desw: A többkulcsos sávos adózás azért igazságos, mert mindenkit a terhelhetősége határáig terhel csak. Akinek több adatott, attól többet is lehet beszedni, mint akinek kevesebb, úgy hogy mindkettő továbbra is jó adózó maradhat. Mert ha tönkremegy, akkor nem fog adózni!

Az adózás olyan, mint a libatépés: minél több tollat kapni, minél kevesebb sziszegés árán. A 800000 Ft 25%-ának elvonását könnyebben elviseli az ember, mint az 50000 Ft 16%-át! Az utóbbiba beleroppanhat a család, és akkor kit fogunk jövőre adóztatni?

Őrültség azt állítani, hogy az egykulcsos SZJA megváltoztatása "képtelenség". Pontosan ennek ellentéte: gazdasági racionalitás!

Ha rajtam múlna, akkor én is háromsávos SZJA rendszert vezetnék be:
- 5% a mindenkori minimálbér összegéig
- 15% a minimálbért meghaladó részre
- 25% az éves átlagbér másfélszeresét meghaladó részre

A logika pedig az, hogy akinek kevés jutott, attól nem elvenni, hanem költse el. És ő el fogja költeni az utolsó fillérig, mivel azt a keveset el kell költenie. Ha pedig költ, akkor a belső fogyasztást növeli, nem mellékesen az ÁFÁ-n keresztül adózik. (Ez az, amit az egykulcsossal a gazdagoknak adott pénz nem ért el, hiszen enni utána is csak ugyanannyit tudnak, a drága luxuscikkek pedig egytől-egyig külföldiek, azaz egyszerűen az a fogyasztás kiment az országhatáron.)

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 07:52:51

@zobod: Ne irkálj sületlenségeket, mert csak a hangulatkeltésre jó, és önkéntelenül is megzavarod vele az embereket.

Hányszor írjam még le neked: a többkulcsos sávos adózás esetén az alapkulcshoz tartozó összegig te is alapkulccsal adózol. A határösszeg feletti rész adózik csak a magasabb kulccsal. Vagy ahogy a wikipédia "Progresszív adó" szócikke írja:

"A társadalomban általánosan jelen lévő tévhit, hogy a sávhatárnál (1 700 000 forintnál) magasabb jövedelműek teljes egészében jövedelmük 36%-ával adóznak, ilyen módon nemcsak a határadókulcsban, hanem a fizetendő összegben is egy „ugrás” figyelhető meg a sávhatárnál. Valójában mindig csak az 1 700 000 feletti rész adózik a magasabb kulcs szerint."

De vegyünk egy hipotetikus példát! Adózás két kulccsal, 200000-forintig 16%, az ezt meghaladó részre 25%.
Te keresel precízen 200000 forintot. Ekkor tehát 32000 forintot adózol, tehát havonta kézhez kapsz 168000 forintot.
Elvállalsz havi 40000 forintért valamilyen túlórát. Ezzel 240000 forintra emelkedik a kereseted. Az első kétszázezer forintra továbbra is 32000-et fizetsz, a kétszázezer feletti 40000-re pedig 40000*0.25=10000 -et. Összesen adózol 42000 forintot. Ezt levonva a 240000 forintból, a túlmunkával együtt hazaviszel 198000 forintot. TÖBBET, mint a túlóra nélküli 168000 forint!

2015.04.23. 08:00:23

@a nagy hohoohooo: Én egyet is értenék a sávos adórendszerrel, ha a sávhatárok az európai átlagbérekkel és adókulcsokkal harmonizálva kerülnénk meghúzásra. Ezzel szemben ha viszzavezetik valaha, jó magyar szokás szerint bruttó 200.000 felett rohad burzsuj leszek és 40-50%-os adót kapok a nyakamba.

desw 2015.04.23. 08:36:49

@a nagy hohoohooo:

"Az adózás olyan, mint a libatépés: minél több tollat kapni, minél kevesebb sziszegés árán."

Nagyon jó a példád! Ha van 100 libád, akkor ugye nemcsak 10-nek tépkeded a tollát? Melyik a jobb megoldás, 10-et félholtra tépkedni, vagy mind a 100-at kicsit megkopasztani?

A jelenlegi 16%-os kulcs mellett is a BEJELENTETT dolgozók minden 100 Ft-jából 70-80 Ft-ot lerabol az állam, az adócsalók meg röhögnek a markukban, mert ők csak az áfát és esetleg a jövedéki adót fizetik.

Nem a bért kellene adóztatni, hanem a fogyasztás, és így a fekete pénzeket is meg lehetne adóztatni.

"Őrültség azt állítani, hogy az egykulcsos SZJA megváltoztatása "képtelenség". Pontosan ennek ellentéte: gazdasági racionalitás!"

Nem az egykulcs vs. többkulcs a lényeg, hanem a TELJES BÉRKÖLTSÉG, ami még így a 16%-os kulccsal is az egyik legmagasabb a világon.

"(Ez az, amit az egykulcsossal a gazdagoknak adott pénz nem ért el"

Gazdagoknak???? ADOTT pénz?? B+, csak kevesebbet vesznek el, nem adnak!!!!! És miért gazdag az, aki bruttó 200-at keres?? Normális vagy, b+?

"hiszen enni utána is csak ugyanannyit tudnak, a drága luxuscikkek pedig egytől-egyig külföldiek, azaz egyszerűen az a fogyasztás kiment az országhatáron.) "

Azért ha minden 100Ft-ból 70-80-at lerabol az állambácsi, akkor azért a maradék 20-at hadd költsem már el a saját ízlésem szerint.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 09:39:48

@desw:
Az egykulcsos szja-val nem azért emelkedett a nettód, mert te jól dolgoztál a múltban vagy jól fogsz dolgozni a jövőben, hanem mindenféle plusz teljesítmény nélkül.

A teljesítményedet már korábban beárazta a munkaerőpiac az előző adórendszer (adójóváírás és sávosan progresszív szja) alapján, mint ahogyan más területeken és szakmákban is, ezt Orbánék az adórendszerükkel felborították és aránytalanná tették.
A legjobban és legrosszabbul keresők között akár másfélszeresére is nőtt a korábbi nettóbér különbség, miközben mindannyian ugyanannyit dolgoznak most is...
Ez nem a munka elismerése, hanem leköpése.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 10:01:03

Azért ne vicceljünk már,vegyünk pl. évi 2.400.000 (akár nettóban is) a legfölső 10%. Ismétlem 2.400.000. Az havi 200.000 ÁTLAGBAN. Nehogymár ezért szarul érezzem magam, vagy éppen kivételesnek.

Ha simán megkeresem ezt, de gazdagnak nem mondanám magam, maximum jómódúnak. Csak a nálam szegényebbekhez képest vagyok gazdag, de azért elég vicces hogy havi 200.000 Ft már a leggazdagabb tizedbe sorol. Közben minden piros lámpára jut lassan egy Porsche, S Merci, avagy A8-as Audi (szükséges bekarikázandó, beírandó).

Nem az 10%-on kell rugózni, meg azon hogy ez az országos átlag harmada, hanem azon, hogy van egy olyan százalék ami évente nem 2,4, nem 24, hanem 240.000.000 forintot keres többnyire "okosan" adózva, és hogy olyanok kedveznek ezeknek az embereknek, akik félmilliós alapilletménnyel, többszázezres költségtérítéssel, cafeteriával, százezres FB-tagsági és igazgatósági díjakkal, na meg persze a kapcsolódó vállalkozások innen onnan így-úgy csordogáló pénzeivel vannak havonta kistafírungolva...
Ez olyan mint a fogorvos ismerős, aki szerint én nem vagyok elég jó hazafi, mert a baloldalira szavazok. mondom neki: te maxi hazafi, mennyi adót fizetsz egy évben, én inkább arra gondoltam itt, hogy tízszer akkora bevétele van, és ehhez képest tizeddakora adót fizet mint én.

desw 2015.04.23. 10:38:24

@a nagy hohoohooo:

"A teljesítményedet már korábban beárazta a munkaerőpiac "

A munkaadót baromira nem érdekli, hogy mennyi a nettó, őt csak a (szuper)bruttó érdekli, azaz csak az, hogy mennyibe kerül neki egy munkavállaló.

"Ez nem a munka elismerése, hanem leköpése. "

Egyetértünk! Nem a bért kellene adóztatni, hanem a fogyasztást!

"Azért ne vicceljünk már,vegyünk pl. évi 2.400.000 (akár nettóban is) a legfölső 10%. Ismétlem 2.400.000. Az havi 200.000 ÁTLAGBAN. Nehogymár ezért szarul érezzem magam, vagy éppen kivételesnek."

Te most kivel vitatkozol? Elvagy így kettődmagadban?

"Ha simán megkeresem ezt, de gazdagnak nem mondanám magam, maximum jómódúnak. Csak a nálam szegényebbekhez képest vagyok gazdag, de azért elég vicces hogy havi 200.000 Ft már a leggazdagabb tizedbe sorol. Közben minden piros lámpára jut lassan egy Porsche, S Merci, avagy A8-as Audi (szükséges bekarikázandó, beírandó)."

Super, én is ezt mondom! Mert ugyanis a második szja kulccsal csak a BEJELENTETT ALKAMAZOTTAKAT fogod szopatni. A mercis köcsög a cégén keresztül veszi ki a pénzét, az adócsaló vállalkozócska meg minimálbérre van bejelentve.

Érted már, hogy miért lenne szar a JELENLEGI Magyarországon egy magasabb kulcsú szja?

desw 2015.04.23. 10:42:55

@a nagy hohoohooo:

"olyanok kedveznek ezeknek az embereknek, akik félmilliós alapilletménnyel, többszázezres költségtérítéssel, cafeteriával, százezres FB-tagsági és igazgatósági díjakkal, na meg persze a kapcsolódó vállalkozások innen onnan így-úgy csordogáló pénzeivel vannak havonta kistafírungolva..."

A politikus köcsögök miatt ne akard megszopatni a többi versenyszférában dolgozó alkalmazottat. A politikus megemelheti az szja kulcsot, csak azzal a mozdulattal lazán megszavazza magának a magasabb bruttót is, és végül csak a versenyszférás embereket szivatod meg.

a nagy hohoohooo 2015.04.23. 11:32:35

@desw: Hát ezt Szárnyathy Géza is így látja.
"ÖtletEgy kulcs - több kulcs? A rendszer szar, fiúk!
Szárnyathy Géza
Több kulcsnak akkor van értelme, ha nem azokat szopatjuk halálba, akiknek épphogy nincs kinn a gatyából a segge, vagyis a magasabb kulcs nem léphet be túl korán. Kockás füzet, cerka: nő, férfi (oké, két felnőtt), két gyerek, egy jelzáloghitel, egy autó, rezsi, évi egy nyaralás (a Balatonon, lófaszt neked Riviéra). Ez Budapesten ennyi, Csengerben annyi, súlyozott átlaggal országosan amannyi havi kiadással jár. Na, eddig tart az alsó kulcs. Az adózás ugyanis nem kizárólag költségvetési bevételi kérdés. Ne az döntse el a sávhatárokat, hogy három vagy öt forint hiányzik a kasszából, hanem az, hogy mit akar az állam. A felső kulcs (ha két kulcsról beszélünk) hasonló számítás alapján ott léphet be, ahol már nem egzisztenciális kérdés az adófizetés. Ez baromira nem az átlagbér duplája, de nem is négymillió forint. Hanem mondjuk tíz.
Igen, attól, hogy valaki mocsok sokat keres, még rosszul esik neki, hogy sokat adózik. Épp ezért kell az szja-n kívülre is tekinteni. Öcsém, fizess felső kulcsot - mondjuk 33 százalékot -, cserébe máshol adunk engedményt. Például adott éves jövedelem felett járulékplafont vezetünk be. Nem az egész járulékra, csak az egészségbiztosításra. Azért arra, mert míg a nyugdíj egy magasabb jövedelműnél több kiadással jár, és nagyobb hozzájárulás is várható el tőle a kockázatközösségben, addig a szegény infarktusos épp annyiba kerül az államnak, mint a gazdag infarktusos, hiszen ugyanazt a beavatkozást kell rajtuk elvégezni.
A plafon azonban a munkáltatói befizetésekre is vonatkozzék, így logikus. Vagyis tíz misi felett jön a felső kulcs, cserébe az egbizt járulék és a munkaadót terhelő szochozz adó is kisebb. Ennek a megoldásnak több szempontból is lehet értelme. Egyrészt ma sokan nem Magyarországon mutatják ki jövedelmüket adott szint felett, mert a munkaadónak ez sokkal többe kerül. Ez nem adócsalás. Egy vállalat eldönti, hogy a regionális igazgató nem Budapesten dolgozik, hanem Pozsonyban (a személy ugyanaz), mert van az az adó, amit már nem akar kifizetni. Járulékplafonnal sokat javulhatna ezen a szinten a helyzet, simán lehet, hogy többet hozna a bolt, mint vinne, mert nem menne annyi pénz így külföldre. Másrészt a munkavállaló sem járna feltétlenül rosszul, ha inkább szja-t fizet és nem járulékot: mert míg a járulékokból nem lehet kedvezményt igénybe venni, addig az szja-ból igen. Vagyis a magas jövedelmű adott esetben - ha például öngondoskodásra költ és van egy focicsapatra való gyereke - többet nyer így az ügyön.
A másik fontos elem a kedvezmények köre - családi adókedvezményt hagyjuk, ez simán belefér egy többkulcsos rendszerbe, sokkal inkább, mint egy egykulcsosba. Be kell látni, hogy olyan adókedvezményt, amelyet reálisan csak a gazdagabbak használhatnak ki, nem érdemes nevetségesen alacsony értékben maximalizálni. Tipikusan ilyen az öngondoskodáshoz kapcsolódó kedvezmény, például az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés - más is van, csak a példa kedvéért hozom fel ezt. Ez most úgy áll, hogy évi pár száz ezer forint felett már csak önszorgalomból fizet be az ember. Kedvezmény csak a minimálbér 1,2 szereséig jár, ami annak, akinek van miből fizetnie, nem nagy motiváció, akinek meg motiváció, annak nincs ennyi befektetni való pénze. A kedvezmény szintjét nyugodtan feljebb lehetne vinni, hadd legyen motivált a gazdag is. Ez simán támogatható befektetés, sőt az államnak muszáj támogatnia az öngondoskodás minden fajtáját. Ez a pénz itt marad, hazai pénztárak kezelik, és ezek a figurák vénségükre is kiveszik majd a részüket a fogyasztásból.
Hosszabb távon is ígérni kell, és ami még fontosabb, azt be is kell tartani - ez egyelőre kurvára nem megy. Vagyis. Lesz felső kulcs, és lehet, hogy összességében az e szerint adózók többet fizetnek (végül is ez a lényeg), de közép-hosszabb távon az egyéb terheket visszább kell venni. Praktikusan itt a bérre rakódó terhekre kell gondolni, különösen a 27 százalékos szociális hozzájárulási adóra. Ez komoly önfegyelmet követel a mindenkori állam részéről, hiszen egy komolyabb járulékcsökkentés iszonyatosan költséges - két százalékpontot nem éri meg nyesni, legalább öt százalékpontban kell gondolkodni. Vagyis ha erre nincs legalább 300-400 milliárd, akkor neki se érdemes kezdeni.

A miért kell a tisztességes embereket szívatni, míg a csalók Audikkal furikáznak típusú, egyébként teljesen jogos kritikát csak egy általános vagyonadóval lehet orvosolni. Ha már több kulcsos az szja, ha már jelentős hangsúlyt kaptak az egyes kedvezmények, akkor egyértelmű, hogy a vagyonadót is le kell tudni írni az szja-ból.
Folytatás a linken:mentalisdeficit.blog.hu/2012/10/21/utolso_iras_az_egykulcsos_szja-rol

Tibor Bencsik 2015.04.28. 14:12:18

Csak nagyon röviden és szűken.
Ennyit beszélni fölösen és károsan is (a a kommentekre gondolok).
A személyi jövedelem adó gazdaságilag törvényellenes, akkor meg mire megy a vita a sáv/nem sávról. Az az igazán furcsa, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök erről tud és mint célt is megfogalmazza a 0%-os szja-t.
A másik, hogy maga a munkabér is (hogy a munkaerőnek ára van) törvényellenes, .

Reactor 2021.03.24. 21:20:29

Én amellett állok ki, hogy akinek van pénze, azt sarcolják. Nem pedig a szegénytől vegyék el az utolsó garasát is, aztán tűzzel-vassal üldözzük, ha hajléktalanná válik. Mert a mostani kormányzat pont ezt csinálja - a 20%-nak kedvez az adórendszerével, a maradék 80% meg bekaphatja, éljen meg ahogy tud, vagy dögöljön meg.
Aztán megy a cirmogás a sok adócsaló, adóeltitkoló miatt...őszintén, mi a francot vártak? Minél drágább valami, annál kevesebben tartanak rá igényt. Az adóra ez duplán igaz, mert itt az ember csak fizet, fizet, és egy nagy kalap szart kap helyette. Akkor meg minek fizesse?

@eau sauvage: Idehaza nagyjából ez a két kategória van. Akinek mindenre telik, és akinek max. a létfenntartásra. Welcome to Orbánisztán, enjoy your stay.
süti beállítások módosítása