Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

A kormány mindenkit gazdaggá akar tenni

2013. december 03. - Szarvas Norbert

mijert.jpgMostanában ritkaságszámba megy, ha a kormány teljesíti ígéretét valamilyen ügyben. Ezért csalt könnyeket a szemembe, amikor ígéretükhöz híven megemelték a tavaly már jelentősen megnövekedett minimálbért. Aztán a könnyezés nagyon hamar átváltott sírássá, hiszen ez az ígéret nem az a tipikus karácsonyi jótét ígéret, ami vitán felül mindenkinek jót tesz. Jelentem elfolytak a könnyeim, így gazdasági szemüvegem felvéve próbálom értékelni ezt a lépést. 

 

Elmondom mi fog történni: A főnöki oldalon ülő utas odaszól a mitfahrernek, hogy holnaptól a sofőrnek több támogatást adjon, hiszen csak így fognak tudni eljutni az út végére biztonságban. A mitfahrer hátrafordul és próbálja kérlelni a főnököt, hogy ez őrültség, hiszen már így is maximálisan támogatja a sofőrt. A sofőr csendben lapít elől, de azért résen van, hogy ki mellé álljon a jó ügy érdekében. A főnök cinkosan összekacsint a sofőrrel, ezzel biztosítva útját. A mitfahrer becsapva érzi magát, hiszen ő a kapocs a főnök és a sofőr között, mégis kijátszák, hiszen a sofőrt is támogatnia kell, de a hátul ülő főnök minden kényelmét is szolgálnia kell. 

Igazságtalan az élet, hiszen minden felelősség az övé, de útközben a sofőrnek drukkol mindenki, mikor megállnak, akkor pedig a főnökre szegeződik minden szempár. Bármi történik, mégis a mitfahrert veszik elő. Egyszercsak megunja ezt a mitfahrer és abbahagyja a közvetítést. A sofőr nem fogja tudni a helyes irányt, a főnök pedig soha nem ér a céljához. 

 

2014.01.01-től állami előírás lesz a jólét és a vállalkozások fejlesztése. A kormánynak sikerült megtalálnia azt a forrást, amit Németország a mai napig keres (ott nincs minimálbér). Rájött arra, hogyan lehet az ipar és gazdaság legfontosabb szereplőjét, a KKV szektort ösztönözni a növekedésre, fejlődésre. Számtalan befuccsolt próbálkozás után (állami támogatások, koncessziós jogok, adóemelések, adócsökkentések, megint adóemelések, és megint adóemelések) arra jutott a "M.I.K.U.L.Á.S (Magyar integrációs központi undok és lagymatag állami szerv) műhelye, hogy eljött az idő a kötelező minimálbérek 100.000,- forint fölé emelésének. 

Várható eredménye (nem lesz): a magyar vállalkozások összekapják magukat és soha nem látott ütemben elkezdenek termelni, hogy a megnövekedett bérterheket ki tudják fizetni és az államkasszába még több pénzt pakolhassanak be.

Nem várható eredménye (csak minden közgazdász szerint): Több iparág is nehéz helyzetbe kerül, miközben betokosodik a munkaerőpiac, a bérkövetelmény miatt nehezen mozgathatóvá válnak a munkások. Tömeges elbocsájtásokra lehet számítani a KKV szektorban, miközben a képzetlen minimálbéres munkaerőt felváltja a szakképzett munkaerő, ami rengeteg embert kényszerít évekre a közszférába, mint  statisztikai (a közmunkások tavaly gyönyörűen szinezték ki a KSH adatokat a foglalkoztatottságot illetően) közmunkás négy órás munkaidőben.

Érthető: Amikor arról beszélünk, hogy a mindenkori kormány próbálja a gazdaságot irányítani és megvédeni az átlagemberek érdekeit (és szavazatokat gyűjteni), akkor sosem igazságos egy ilyen lépésnél csak a rosszat látni. Társadalmi szempontból abszolút megindokolható a lépés, hiszen a magyar vállalatok nem arról híresek, hogy megbecsülnék a dolgozóikat. Miközben az árak folyamatosan emelkednek (ehhez mondjuk köze van a kormánynak is), a fizetéseket maguktól nem igazán akarják emelni (mondjuk a közszférában dolgozókét sem: a bölcsődei szakképzett dolgozók kevesebbet keresnek, mint a szakmunkások, évek óta nem volt bérfejlesztés). 

Nem érthető: Nehezen érthető, hogy a kormány gazdasági szempontból mit is akar elérni. Amíg látszólag az átlagos emberek oldalán van, addig az elmúlt években gyakorlatilag csak a magasabb keresetűeknek (gazdagabbaknak) kedvezett és a nagycsaládosoknak az átlagos emberek (netto 140e forint alatti jövedelem) és az átlagos méretű családok (2 gyerek) kárára. Kompenzációnak viszont nagyon gyenge próbálkozás lenne a minimálbér emelése, hiszen a legtöbb embert nem érinti. A kormány kommunikációja szerint a gazdasági növekedés beindítása a prioritás. Ez a lépés viszont (a magas adókkal összefésülve) pont az ellenkezőjét fogja kiváltani, hiszen még sosem indult rohamos növekedésnek olyan gazdaság, ahol az adott kormány ennyire erőteljesen beleszólt a bérekbe a piaci realitások és termelékenység ellenére.

Ez sokaknak rossz lesz: Amikor a 2000-es években drasztikusan megemelték a minimálbéreket Magyarországon, akkor a gazdaság nagyon nehéz helyzetbe került, tömeges elbocsájtások voltak, miközben a termelékenység lejtőmenetbe kapcsolt. Nem gondolom, hogy ez most másként történne meg. Sosem tartottam normálisnak és járható útnak, amikor a kormány beleavatkozik olyan piaci folyamatokban, amiknek maguktól kellene alakulnia. A bérszint pontosan egy ilyen dolog, amit a mindenkori piac áraz be magának normális esetben.  Egyértelmű, hogy 2013-ban egy bolti eladó nem megy el dolgozni havi 20 ezer forintért napi 8 órába. Ennek oka, hogy az ő munkaerejének nem éri meg ez a jövedelemszint, illetve a piac egy magasabb jövedelemkategóriába árazta be magát ezen a területen. Másrészről pedig van egy felső határ, ami adott termelési szinten megéri az adott vállalkozásnak. Legyen az a határ most havi 80.000 forint (bruttó). Jön az állam és azt mondja, hogy holnaptól a minimum bér legyen 103.000 forint. Ez esetünkben olyan többletköltséget jelent a vállalkozásnak (béremelés+ adó), amit már nem fog tudni kitermelni, ezért kénytelen lesz az eddigi 3 alkalmazottjából 1-et elengedni, hogy a másik 2-t meg tudja tartani. 

Ha szerencséd van, akkor tovább fognak alkalmazni és jó lesz. Ha peched van, akkor te is a munkanélküliség felé veszed az irányt. Félek, hogy a kormánynak nem így kellene a "jólétet" megteremtenie, mindamellet, hogy ránézésre csábítónak tűnhet az emelkedés. De lehet rosszul gondolom.

Minden vágyad, hogy kijavíthass? Eljött a te időd!


Amennyiben helyesírási hibát vagy elütést észlelsz, akkor kommentbe írd le a megoldást és bekerülsz a cikkbe! 

 

Például:

Cikkben: Amenyiben helyesírási...

KisPista komment: Nem amenyiben hanem amennyiben

Javítás: Amennyiben (j. KisPista) helyesírási...

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr15673396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[megmondoember] 2013.12.04. 06:22:43

Van egy további lehetőség is: nem fog változni szinte semmi, mert a legtöbb, hivatalosan minimálbéres állásban eddig is valójában legalább százezret kerestek az emberek. Ezt most bebruttósítja a minimálbér megemelése. Ami persze megnövekedett terhet jelent majd a munkaadó számára, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy a foglalkoztatottság csökkenni fog. Lehet, hogy csak kicsit eltolódik a jövedelmek elosztása a munkahelyen belül.

northern lights 2013.12.04. 06:33:56

Egyik következmény a jelenleg is dolgozó lakosság ~99%-a minimálbér közeli fizetést fog kapni alapbérként. Totál mindegy lesz, hogy van érettségid vagy nincs max. 5000ft különbség lesz a kettő között. Ugyan ezt tapasztalhattuk meg, mint a blog írója is utalt rá 2000-ben. Egyenlőség lesz, ha tudásban nem ,de bérben igen.

Másik következmény vállalkozások fejlesztése terén abban jelentkezik, hogy közép vállalatok egésze fog használni, és szinte már az összes nagy vállalat ISO 9001:2001 szabványt használ. Ezzel már eleget is tett a kormány által diktált fejlesztés önkéntes vállalásnak. Természetesen ennek is ára lesz, mind az auditálásoknak, mind a tanúsítási eljárásnak.
Kis vállalkozások fejlesztése, illetve egyéni vállalkozók fejlesztési kötelezettsége érdekesebb kérdés, még érdekesebb hogy fogják ellenőrizni... Ez ismét a vállalkozások/ vállatok számának csökkenéséhez vezet.

Nemzeti Dohányos 2013.12.04. 08:45:33

Most komolyan alig 5000 forint per kopf pluszkiadáson kell nemzethalált vízionálni?

Rémbódess 2013.12.04. 08:47:42

@[megmondoember]: "Ami persze megnövekedett terhet jelent majd a munkaadó számára, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy a foglalkoztatottság csökkenni fog."

De akár könnyen jelentheti is. Ha nekem, mint vállalkozónak csak meghatározott keret áll rendelkezésre a teljes bérköltség kifizetésére, akkor a bruttó bérek kényszerített emelése után csak úgy férek bele az eddigi keretbe, hogy elküldök valakit.

Netuddki. 2013.12.04. 08:49:33

Ja, mindenki minimálbért fog keresni. Hivatalosan. A többit meg zsebbe. Ennyi. Adott az orbán rezsim megint egy sallert a szarnak.
Kinek jó ez? A fidesz megint tetszeleghet a "bezzegmegintazemberekjártakjól" bullshittel. Közben az ország szarrá lesz a kezükben. Ostoba, mutyizó, tolvaj, megélhetési banda...

Brix 2013.12.04. 10:03:56

A munkáltató közel 130 ezer forintot kényszerül kifizetni egy minimálbéres után 2014-ben, 35-40 ezer forinttal többet mint 2010-ben. Viszont, a minimálbéres dolgozó nettó bére csak 4 ezer forinttal emelkedett 4 év alatt. Közben, az évek alatt összeadódó infláció közel 20% volt, vagyis komoly reálbér-csökkenést szenvedett el!
Sem a dolgozók, sem a munkáltatók nem jártak jól, mert ahelyett hogy csökkentené az állam a munkáltatók és a munkavállalók terheit, több adót akar beszedni tőlük.
Persze, kell a forrás a milliós keresetű léhűtőknek , akik évi 400 milliárdot zsebelnek be az egykulcsos adó következtében...