Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A magyar foci miért nem exportál?

2013. november 25. - Szarvas Norbert

Unknown_4.jpegA magyar foci több évtizedes mélyzuhanásban van, miközben már a belső érintetteken kívül senkinek nem okoz örömet, gazdaságilag pedig állami támogatástól függetlenedve életre képtelen lenne. Valóságos hidegháború bontakozódott ki az elmúlt években, ahol az edzők és a foci "szakemberei" védik saját királyságukat, a szurkolók pedig támadják azt (nyilvánvaló okok miatt). Miközben próbálják belénk sulykolni, hogy minden rendben van és jó úton haladunk (pláne az állami milliárdokból), addig sokan (köztük én is) érzik, hogy semmi sincsen rendben és szemléletváltás nélkül nem is lesz.

 

Városi legenda szerint egyszerre érkezett próbajátékra Shevchenko és Nicsenko. Az előbbire a magyar szakemberek azt mondták, hogy nem tud játszani. Később aranylabdás világsztár vált belőle. Másik legenda arról számol be, hogy egy bizonyos Nemanja Vidic-re mondták itthon, hogy falábú. Az elmúlt években a világ legjobb védőinek egyikeként emlegetik. Mi a következtetés? Működik a magyar utánpótlás és szakértői gárda.

Gazdaságilag nézve a magyar bajnokság ténykedését, meg kell állapítani, hogy külön tantárgyat érdemelne minden magára valamit is adó egyetemen és főiskolán. Mondhatni gazdasági csoda és egyben gazdasági ambivalencia jellemzi a honi közeget. Miközben a világ legtöbb részén a focit színtiszta üzletként kezelik és nyereségre törekszenek, addig idehaza gyakorlatilag mindezt mellőzi a szakma.

A magyar klubokat mostanáig (Orbán Viktor és Deutsch Tamás közreműködésével 6 fővárosi tradicionális egyletnek átveszik a tartozásait és kapnak támogatást) aránytalanul magas adósság gyötörte, amit képtelenek voltak a legtöbben kidolgozni. Helyette a számlák folyamatos görgetése ment, miközben magyar tradícióként felfedezhettünk egy folytonosan ismétlődő eseményt. Időközönként bizonyos számú első és másodosztályú klub fizetésképtelenné válik, eladja legjobbjait és megy vissza alacsonyabb osztályba.

A probléma az, hogy állami támogatás nélkül maximum 5-6 klub létezhetne a magyar első osztályban. Már évekkel ezelőtt be kellett volna látni, hogy teljesen rossz az üzleti modell, amivel próbálnak a csapatok előre haladni. Mert az elfogadhatatlan, hogy évtizedeket tölt egy-egy klub adósságcsapdában, míg "gazdagabb" kollegái sem feltétlenül haladnak előre. Gazdasági sikerként pedig azt értékelik, aki letud egy évet különösebb fizetésbeli fennakadás nélkül, tartozásait rendben fizeti. Mondjuk ki: Ezek a gazdasági klubok Nyugat-Európában már rég csődbe mentek volna.

A mindenkori NB1 szerkezeti felépítése is magáért beszél. A bajnokság mindenkori 75%-a a mindennapi megélhetésért küzd, miközben képtelen regionális szponzorok bevonására, regionális állandó szurkolótáborok kialakítására (több ezres mértékben). Ezek a klubok sosem a fejlődésben gondolkodnak, hanem a túlélésben. A maradék 25% pedig egyértelműen a mézes bödönért, vagyis a magyar fociban uralkodó gazdasági modellek csúcsáért küzd. A klubok anyagilag stabilak, magyar átlagban kiemelkedő szurkolótáborral rendelkeznek, néhány helyi és nem helyi szponzor bevonásával refinanszírozzák magukat.

A csúcs pedig esetünkben a bajnokság megnyerésével (és a következő néhány nemzetközi kupaszereplést érő hely)  kezdődik, végül pedig nemzetközi kupaszerepléssel válik teljessé, ami miatt komoly pénzeket kapnak a nemzetközi szövetségtől. Megfigyelhetünk ismétlődő periódusokat, aminek következtében három-négy évente feltűnik egy picit erősebb magyar csapat ( 2000-es évek elején a Fradi, majd Debrecen, Videoton), aki néhány meccset behúz nemzetközi porondon, aminek eredményeképpen gyakorlatilag akkora összeget finanszíroz, mint az addigi éves működési költsége.

Gazdaságilag gondolhatnánk, hogy ez egy tökéletes fejlődési kiindulópont, amikor a "semmiből" sikerült kiépíteni valamit (és felnevelni x mennyiségű hazai tehetséget. Lásd: Dzsudzsák, Huszi), amihez hozzáadódik egy nagyobb mennyiségű pénz (UEFA pénzek), ami kellő fedezetet nyújt a további fejlődéshez. A magyar valóság viszont minden esetben ugyanaz volt. A csúcs az adott klubnak a nemzetközi porondon való megmérettetés, majd a következő években a folyamatos hanyatlás és a magyar mezőnybe való beszürkülés. A sikeres csapatot pedig gyakorlatilag kiárusítják, amiből még több plusz pénz folyik be, ami egy esetleges építkezés alapja lehetne. A megfigyelhető folyamat következő pontja, hogy az adott klub elhagyja sikeres stratégiáját (minden esetben az utánpótlás volt a legfontosabb tényező) és elkezd külföldről hatodrangú játékosokat behozni, miközben a fiatalokat háttérbe szorítja.

Ennek következményeképpen pedig a csapat legyengül, a pénz a könyvelési machinációk sorozatával eltűnik, a jövő pedig elhalványul, mivel nem toporog az ajtóban a következő Dzsudzsák Balázs vagy Huszti Szabolcs. Majd szépen lassan az adott klub is financiális válságba kerül, hiszen egy NB1-es középcsapattól már elfordulnak az addig jelenlevő szponzorok. Viszont nincs is senki a keretben, akit el lehet jó pénzért adni, mert már rég el lettek adva (és visszautalva az előbbire: utánpótlást pedig nem építettek fel). Ez a magyar gazdasági modell, ami a gyors gyarapodásra van beállítva, miközben folyamatos, szisztematikus és ismétlődő minták sorozatából kivehető a magyar foci rothadásának a legfontosabb tétele.

Kétféle gazdasági modell létezik a fociban (és annak számtalan variánsa). Exportál egy bajnokság vagy importál játékosokat. Az angolok tipikusan importálnak folyamatosan, míg Hollandia a legkézenfekvőbb példa (már csak területileg is) arra, hogy milyen, amikor valaki exportálja a játékosait. Belátható, hogy egy országnak megvannak a területi korlátai. Nyilvánvaló, hogy Németországban több potenciális fogyasztó van (mezek, jegyek...stb.), mint mondjuk a 10 milliós Magyarországon. Ebből a szempontból vizsgálva a dolgokat, a magyar bajnokság képtelen lesz arra, hogy olyan mértékben állítson elő értéket, mint Németország vagy Brazília. Egyszerűen azért, mert ennyivel kevesebb ember él itt, mint ott.

Akkor pedig Magyarország miért mondható importáló országnak? Tudvalevő, hogy a magyar bajnokság arányosítva a legnagyobb importáló ország fociban a Közép-Kelet régióban. Amíg minden szomszédos ország (Ukrajna, Románia, Szlovákia) törekszik a lehető legjobb exportanyag (minőségi utánpótláskorúak) kinevelésére, addig Magyarország törekvése pontosan ellentétes. A magyar legfontosabb taktikai "fegyvere" a külföldi maradék felvásárlása abban a reményben, hogy majd ettől fog minden beindulni. Pedig Magyarországon (is) statisztikai valószínűséggel több tucat olyan játékos rohangál minden korosztályban, akiket megfelelő utánpótlással ki lehetne nevelni, fel lehetne építeni és el lehetne jó pénzért adni külföldre.

El kell fogadni azt a helyzetet, hogy Magyarországon a foci nem képes a piacról komolyabb tőkebevonásra. Másrészről pedig van egy adottság, az állam erős támogatása, amivel már kellő pénz áramlik be a fociba. Viszont az állami pénzek jelentős részét (nem az akadémiai támogatásokat) rosszul használják fel. Ma mindenki a stadion felújításokon rugózik, a szakma és a politika ebben látja a mennyország eljövetelét. Viszont abba senki nem gondol bele, hogy ezzel a stadionépítési-újítási hullámmal még nagyobb terhet rak a klubbokra. Azon felül, hogy képtelenek lesznek ezek a klubok támogatás nélkül fenntartani a stadiont (lásd: Felcsút), az állami támogatások ésszerűtlen és akarnok felhasználása egyenesen rögzíti a magyar foci jelenlegi helyzetét.

Évek óta olvasni edzőktől, klubvezetőktől, hogy az azonnali eredmény a legfontosabb, hiszen ezt várja el a tulajdonos és a szurkoló egyaránt. Emiatt nem mernek 16-18 éves magyarokat betenni az első csapatba, helyette hozzák a külföldi "kész" játékosokat. Ha elfogadjuk Magyarország jövőbeni (logikus) szerepét a világ futballjában, akkor logikus lenne, hogy exportáló országként (amivel a külföldi tőkét bevonja a magyar fociba és ezzel tovább tud fejlődni a rendszer jó felhasználás esetén) a legfontosabb feladata minden klubnak az, hogy az első és másodosztályban lehetőség szerint (és felvállalva a kockázatokat a jövő érdekében) az esetenként kevésbé "kész" fiatalokat játszassa, akikkel először vélhetően nehezebb lesz elérni a célokat.

De ezt a lépést még kevésbé fogja megtenni az itthoni szakma, hiszen a közvélemény nagyon ráfeszült a focira az eredmények és az új infrastruktúra miatt. Nagyon komoly eredménykényszerbe hozta az állam és a politika a magyar focit, ami előrevetíti, hogy a magyar fiataloknak még kevesebb lehetőséget fognak adni. Pedig alapvetően leendő export országként ez lenne a logikus és megtérülő lépés. Helyette marad minden a régiben, hiszen ahogyan Puskás is megmondta: "Kis pénz, kis foci".

Piacról legálisan és mutyi nélkül bevont tőke nem lesz, de cserébe más sem. Azok az országok, akik rájöttek arra, hogy a fiatalokban van a legnagyobb potenciál és az utánpótlás nevelésre helyezték a hangsúlyt (bajnokság szinten is), mára mind rendkívül stabil bajnoksággal, nemzeti válogatottal rendelkeznek, miközben klubjaik évről évre komoly tízmillió eurókat kapnak kinevelt játékosaik után. 

A Debrecen példája mutatja, hogy lehet sikeresen építkezni (esetükben ideig óráig érthetetlen módon). Anno a bal szélen volt egy Halmosi Péterjük, akit eladtak külföldre. Ahelyett hogy a hiányzó posztot kapkodva pótolták volna egy jövőbe nem mutató lépéssel, beépítették azonnal a fiatal Dzsudzsák Balázst, akit később magyar viszonylatban komoly pénzekért sikerült értékesíteni. Látszólag sikeres folyamat, sikeres export, sikeres gazdaságpolitika. De akkor mi történt? A színfalak mögé nyílván nem látok be, de biztosan állítom, hogy itthon nem divat 5-10 éves programokban gondolkodni (márpedig ennek a rendszernek a felállítása a mostani 12 évesekkel kellene elkezdődnie), helyette az azonnali haszonszerzés a cél.

Az akadémiák nem rossz lépés, mondhatni előre mutató. De önmagában ez is csak egy felesleges és nagyon drága próbálkozás. Az akadémiai nevelés önmagában nem gyógyír minden problémára, és nem is lesz az soha. Hiába nevelnek ki játékosokat az akadémiák, ha a klubok nem adják meg nekik a fejlődéshez szükséges játéklehetőséget 16-20 éves korban. Amíg nálunk a 24 éves újonc az első osztályban még tehetségnek számít, addig a külföld (importáló ország) leginkább a 21 éven aluliakra vadászik (pláne a foci tekintetében elmaradott Magyarországról). Mivel nálunk egyszerűen nem létezik olyan, hogy 16-20 éveseket bedobni a mélyvízbe, ezért a továbbiakban esélytelen, hogy komoly pénzért hazai játékost vigyenek ki külföldre.

Másrészről pedig az akadémia nem a kezdet (j. Öregkenus). Az egészet a tömegsporttal kellene elkezdeni. Az országot évek alatt visszakellene téríteni a focihoz, aminek feltétele az országszerte létrehozott ingyenes focipályák fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Gondoljunk bele! Ha az apuka lemegy a haverokkal a grundra focizni, akkor viszi magával a gyereket is, amivel meghozza a gyerek kedvét a focira (részletesebb okfejtésbe helyhiány miatt nem mennék bele). Másik fontos alaplépés lenne egy egységes iskolai utánpótlás nevelő hálózat kiépítése, ahol testnevelésóra keretében és/vagy iskola utáni különfoglalkozáson a gyerek megfelelő edzéslehetőséget kap, illetve esélyt, hogy évenként 2-3-4x egy regionális tehetségkutatón megmutassa magát a klubok megfigyelőinek.

Számtalan megoldás létezik arra, hogy elinduljon a magyar foci. Látom, hogy mi még messze vagyunk a jó iránytól, miközben egyre nehezebb megtalálni a pozitívumokat a rózsaszín maszlag mögött. Hiába lesznek akadémiák milliárdokért, ha közben csökken az újonnan focizni kezdő focistapalánták száma. Az akadémiák lehetőségei végesek, maximum pár tucat-100-150 gyereket képesek foglalkoztatni, miközben Magyarországon csökken az utánpótláskorú aktívak száma. Így a merítési lehetőség a több tízezerről lassan lecsökken pár ezerre. Ez pedig válasz lehet, arra, hogy Szlovákiának miért van Hamsik-ja és nekünk miért nincs. Egyszerűen náluk többen kezdenek el focizni, mint nálunk, emiatt nagyobb a merítési lehetőség. 

Minden sport a tömegsporttal kezdődik, nem pedig a stadionokkal, akadémiákkal.

Minden vágyad, hogy kijavíthass? Eljött a te időd!


Amennyiben helyesírási hibát vagy elütést észlelsz, akkor kommentbe írd le a megoldást és bekerülsz a cikkbe! 

 

Például:

Cikkben: Amenyiben helyesírási...

KisPista komment: Nem amenyiben hanem amennyiben

Javítás: Amennyiben (j. KisPista) helyesírási...

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr475655218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lencsés István 2013.11.26. 10:37:40

" .... Minden sport a tömegsporttal kezdődik,
nem pedig a stadionokkal, akadémiákkal. .... " .

A kézilabda is akadémiával kezdődik ....

Shopping 2013.11.26. 10:41:47

-Valaki legyen kedves megírni, hogy Both József kicsoda, és mik azok az eredmények amelyeket elért?

-Miért van az, hogy 130 éve az MLSZ utánpótlásában dolgozik?

-Miért van az, hogy az MLSZ-ben kihalás útján örökölhetőek bizonyos pozíciók?

Venona project (törölt) 2013.11.26. 10:43:23

Veszélyes dolog a tömegsport=ingyenes focipálya megközelítés. Hiszen ekkor minden sport jogosan követelheti majd, hogy legyen ingyenes kézilabda pálya, ingyenes uszoda, ingyenes síugrósánc és lovarda.

Helyi egyesületek kellenek, akik pályázhatnának támogatásra, szülők összedobnák, stb. És kifizetik a pályabérletet.

♔batyu♔ 2013.11.26. 10:55:02

Azzal együtt, hogy Orbán focimániája szerintem is gáz, az állami pénzt eleve itt a tizedére venném, Orbánék javára írandó, hogy sokkal jobban támogatják a tömegsportokat mint elődjeik. rendszeresen túrázom, így észreveszem, hogy hosszú idő után újra felújítják a jelzéseket, lerohadt turistaházak kelnek új életre.

Netuddki. 2013.11.26. 11:04:28

"A probléma az, hogy állami támogatás nélkül maximum 5-6 klub létezhetne a magyar első osztályban."

A probléma az, hogy a profi focit egyáltalán nem kellene közpénzből "támogatni"! Ha nincs rá igény akkor minek?

Öregkenus 2013.11.26. 11:17:04

Cikben: nem kezdett, hanem kezdet....

1349973572759 2013.11.26. 11:17:15

KÖZGÉP.

Ezt ne tudnátok?

Atrox 2013.11.26. 11:32:27

"Ha az apuka lemegy a haverokkal a grundra focizni, akkor viszi magával a gyereket is, amivel meghozza a gyerek kedvét a focira"

Megváltozott a modern világ, és nem csak nálunk. Olyan, hogy grund, gyakorlatilag nem létezik. A lakótelepi dühöngők üresen mennek tönkre. 30 éve a srácok alig fértek el az ilyen pályákon. Most a tömegsport helyett van facebook, playstation, online MMORPG, 20 részes sorozat letöltés/végignézés és egyéb hasonló elfoglaltság, amire régebben nem volt lehetőség. Tapasztalatból tudom, egy sportegyesületben vagyok edző. Az elmúlt 30 évben brutálisan átalakult az emberek szabadidős elfoglaltsága. Gyakorlatilag nem sportolnak/mozognak a fiatalok tömegsport szerűen. Teljesen mások a viszonyok, mint 30-40 éve, amikor a srácok a térre és a pályára jártak le, hogy találkozzanak a barátaikkal és szociális életet éljenek. Most ez megoldható otthonról, a fotelból, sokkal kényelmesebben. Az emberek nagy része nem igényli a mozgást, nem szeret elfáradni, nem érti, hogy miért jó sportolni. Ebből következően magátol is visszaszorul - az állaom tevékenységtől függetlenül - maga a tömegsport, mint jelenség.

kacsa232 2013.11.26. 11:37:36

Az itt a kúrva nagy baj, hogy pl Ausztria és Svájc is csak 10 darab első osztályú klubot bír el, akkor nekünk miért kell 16 csapatos első osztály?

Most kapott Mezőkövesd 400 millió állami pénzt a stadionja fejlesztésére. A baj ezzel csak az, hogy aki egy kicsit is reálisan látja a dolgokat az tudhatja, hogy max 1-2 évig fogja bírni még ezt a fos NB1-es tempót is, és ki fognak esni.
És ott lesz majd az NB2-ben egy felújított stadion, kb 1000 nézővel.

Nincs szükség 16 NB1-es csapatra. Nagyon maximum 12-re, de inkább a svájci/osztrák mintát kellene követni, 10 első osztályú csapattal!

Fullánkos Algol 2013.11.26. 11:45:44

Amíg a klubok nem tudnak elszakadni a lelátókat megszállókkal - főleg az egykori (ma többnyire a jobbik körül csoportosuló) lenin-fiúkkal (pl a zagyvagyula ezen kuruc.info/galeriaN/egyeb/zsidokomm1.jpg a bal feksőben) - való irracionális bűnszövetkezéstől, addig nem lehet várni hogy ezen a területen a józan ész vezessen bármit is.

Demis Castro 2013.11.26. 12:18:53

Grundok már nincsenek. Elméletben vannak ugyebár játszóterek, ahol viszont be van tiltva a fodball:

generalfailure.blog.hu/2013/09/22/miert_beteg_a_magyar_futball_953

Pernahajder Campbell (The Scunner Cambell) 2013.11.26. 13:03:43

Azert mindig orom egy teljesen felkeszuletlen ember megmondo irasait olvasni. A cikk elso reszeben csusztat, azt sejteti, hogy az allam a foci klubok tartozasait vette at, mikozben az allam a tradicionalis budapesti klubok tartozasait vette at ahova a foci klubok nem tartoznak bele. A foci klubok mar reg levaltak az anyaegyesuletekrol, legfeljebb a nevuket tartottak meg. tehat amit az allam atvett az az MTK, FTC, Budapesti Honved (nem osszekeverendo a Budapest Honved nevu focicsapattal), UTE, Vasas kajak-kenu, roplabda, birkozo, kezilabda stb. szakosztalyanak tartozasa. Utana elmond nehany agyonismetelt strofat az elmult par honapbol, mintha mindenki az O velemenyet vette volna at, aztan tomegsportol beszel, mikozben elfelejti, hogy legalabb 10-20 eve semmilyen csapat sportot nem uznek tereken utcakon, sot a most jol meno sportjainkat (kezi, vizilabda) sosem lehetett tomegsportkent uzni. Miert gondolja azt az iro, hogy ert a sportokhoz, es tudja mi van mogotte, amikor ennyire tajekozatlan?

kynorptor 2013.11.26. 13:06:40

@Lencsés István: Ha jól tudom, az akadémiát a kézilabdában is tavaly, vagy tavaly előtt indították el. Pl. Rédei Pisti anno egy debreceni tócóskerti általánosban kezdett, iskolai csapattal országos bajnokságot nyertek, DSI-ben játszott, NB1-es csapatba került, válogatott lett, most Spanyol bajnokságban játszik. De szerintem sem Görbicz Anita, de még Nagy Laci sem akadémián kezdett tanulni. Sok debreceni női kézis is a Hunyadi általánosból került be a kis Lokiba, innen indult a karrierjük, nem akadémiáról. De az akadémia nagyon jó ötlet, ha szakmaiságról szól és a kiemelkedő tehetségekkel külön foglalkoznak szakmailag. A magyar kézilabda a legmagasabb szinten van jegyezve világszinten, ezt csak tovább erősítheti, ha nem folyik bele politika. Illetve az a sok haszonleső semmirekellő, akik ezáltal bekerülnek a rendszerbe.

Spiro 2013.11.26. 14:00:33

Amit feszegetni próbálsz azt a pénzügyi fair play hiánya okozza.

Állításoddal ellentétben külföldön is fenntarthatatlan üzlet szerint működnek a klubok. A különbség csak annyi, hogy ezt a modellt nem mindig az állam (de végül mindig ő) próbálja életbe tartani, hanem irracionális gazdasági döntéseket hozó, monopol helyzetű gazdasági társaságok, vagy hobbyból EUR milliókat elpörkölő magánszemélyek próbálják életbe tartani.
www.deloitte.com/assets/Dcom-UnitedKingdom/Local%20Assets/Documents/Industries/Sports%20Business%20Group/uk-sbg-football-money-league-2013.pdf

A klubok nem reálisan mérik fel a lehetőségeiket, és a TOP klubok ráadásul a nemzetközi szövetségekkel összefonódva lefölözik a sportágak szinte összes szponzorációs bevételét. A kicsiknek nem marad semmi, és ezt helyettesítik be állami támogatásokkal, vagy csődbe menetellel.

evil demon satan devil 2013.11.26. 14:16:10

kár felhozni vizilabdát, kézilabdát a focival szemben. ott persze, hogy sikeresek vagyunk, van max 5-10 ország, aki potenciális ellenfél, ilyen közegben nem nehéz császárnak lenni, amúgy meg lehet nézni a férfi kézilabdát a bl-ben, mióta spanyol és német klubok bevásároltak, azóta másnak esélye sincs odajutni a mézesbödönhöz, a veszprém is szenvedve eljut nyolcig, aztán cumi, mert 2-3 német-spanyol klub közül bármelyik kifingatja(sajnos)
női kéziben a győr királykodik, amíg ott is nem kezdik el önteni a lóvét a nyugati csapatokba

fociban is ugyanez van, csak nagyban, kb a bossmann-szabályig volt meg a fair-play azóta nem csak nekünk, de kb európa 90 %ának esélye sincs a tornákon, kupákban eredményt elérni(a bejutás nálam nem siker)

colonel Tigh 2013.11.26. 14:30:13

Az akadémiákhoz nem kellenének akadémikusok is?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.11.26. 14:42:04

"...miközben magyar tradícióként felfedezhettünk egy folytonosan ismétlődő eseményt. Időközönként bizonyos számú első és másodosztályú klub fizetésképtelenné válik, eladja legjobbjait és megy vissza alacsonyabb osztályba."

Hát izé...
Szóval értem én hogy mi magyarok, meg minden, de az a helyzet hogy ez sem hungarikum. Bocsi.
Merthogy ez bizony Angliában sincs másképp.
A leglátványosabb ilyen manővert a közel(?)múltban a Leeds United produkálta. De más csapatokkal is elő-előfordul odakint is az eladósodás, és akkor bizony marad a megválás a sztároktól és irány a harmad-, negyedosztály...

Spiro 2013.11.26. 15:03:49

Európában csak akkor lesz (bárhol) racionálisan fenntartható sportklub működés, ha az USA modell szerint fizetési plafonok kerülnének bevezetésre, és gyengék helyzetbe hozására támogatási- és a versenyrendszer átalakulna, hiszen most pénzügyi eszközökkel dől el a verseny. De ellenfelek nélkül megszűnik a verseny is, így hiába marad 1-1 szuper klub.

A fentiek azt jelentik, hogy az adott versenyben indulók eltérő anyagi lehetőségeit, önmérséklettel, vagy ennek hiányában szabályozással valahogy kezelni kell, mert egy idő után, mindenki számára unalmas –egyre drágábban- állandóan a Barcát, Vettelt, stb. nézni a TV-ben. Ez előbb utóbb a nézők, szponzorok elfordulásához vezet (ezért lassan már nem csak NFL, de cricket fanclubok is lesznek Mo.-on)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.26. 15:04:45

@♔batyu♔: Hol? Én a Mátrában pont azt tapasztalom, hogy minden lerobbant, alig találni normális pihenőhelyet az erdőben, mert minden szétesett. Persze egy-egy városközpont szépen néz ki, ott van szép díszburkolat, padok, de én az erdőben szoktam túrázni.

evil demon satan devil 2013.11.26. 15:18:28

@Spiro: sajnos tévedsz, mert idehaza is nagyon jól elvannak a divat-szurkolók, akiket nem zavar, ha az a 4-5 csapat nyeri a bl-t, hogy a foci vb/eb-kre gyakorlatilag ki van kövezve az út a német/spanyol/olasz válogatottaknak évek óta, mert a kalapos sorsolás szerint esély sincs arra, hogy a német/spanyol/olasz-trió 1 csoportba kerüljön és csak az egyik jusson ki a világeseményre
itt abból világraszóló botrány lenne, ha nem lehetne a játékosokat 50-100 millió eurókért adogatni és nem keresnének 1 hét alatt annyit, mint más egy egész élet alatt

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.26. 15:40:44

@Spiro: Az USA-modell sem egységes, a zárt ligák mellett ott van az MLS single-entity modellje.

Egyébként kit korlátozna egy onnan átvett fizetési korlátozás, hogy nem lehet 1,5 milliárdnál többet fizetni egy játékosnak? :)

Spiro 2013.11.26. 16:04:18

@fordán tamás:
Ugyan arról beszélünk, de ez zsákutca, és az USA-ban sem a fair play miatt alakult ki a jelenlegi, az Európainál előremutatóbb rendszer, hanem azért mert a változatosság jóval szélesebb, és nem csökkenő szurkolótábort (fogyasztót) vonz, és a szponzoroknak ez fontos.
Az irracionális fizetések, transzfer árak is csak annak a következményei, hogy az Európában a szponzorok is irracionálisan viselkednek, a top klubok eltúlzott támogatásával (de ez előbb utóbb unalomba fullad).
Igen én is ezt feszegettem, a versenyek sorsolása és a FIFA, UEFA koefficiensszámítás, és annak hatásai rendkívül egyoldalúvá teszik az egész cirkuszt.

@Online Távmunkás:
Az MLS még messze nem tart még ott ahol a többi, tradicionális sportág (néhány éve az éves átlag fizuk 100.000 USD alatt voltak –ezért nem volt perspektíva nemzetközi sztároknak, csak levezetni), bár kétségtelenül fejlődik, és nincs kétségem, hogy előbb utóbb az MLS is követi a többi sportág modelljét. Ez egyébként a latino közösség növekedéséből is következik.

A fizetési sapkát jól látod, a racionalitás sem elhanyagolható. :P

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.11.26. 16:10:19

"...hiszen a közvélemény nagyon ráfeszült a focira az eredmények és az új infrastruktúra miatt."

Ne röhögtess! Az összes csapatunk úgy zúgott ki a nemzetközi porondról mint a pinty. És mi (közvélemény) lényegileg legyintettünk!
Anno (merthogy most úgyis téma) a focistáink alig mertek hazajönni, olyan őrjöngés volt a VB ezüst(!) okán!
Most?
Pár gúnyos blog, és némi nethőbörgés.
Nagyobb port vert fel a szurkolói nyilvántartás kérdése, mint a nemzetközi szereplés(?)...

délioldal 2013.11.26. 16:42:30

@Lencsés István: Beszélsz össze-vissza. A hozzá nem értésed szinte már fáj, te állítólagos sportkommunikátor. A veszprémi, vagy szegedi játékosok nem akadémiáról kerültek ki. Nem ezen múlik egy sportág sikere.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.26. 17:48:40

@Spiro: Az MLS különlegessége az, hogy minden csapata a ligáé, a csapatok működtetői a liga tulajdonosai és még a játékosok szerződéseit is a liga kezeli. Az tény, hogy a 160 ezer dolláros átlagfizetés is csak fele az angol másodosztálynak.

Egyébként miért Európáról írod, hogy irracionális magasak a fizetések? Az NBA, az NFL és az MLB sztárjai vannak a csapatsportok legjobban fizetett játékosainak az élén.
www.forbes.com/athletes/list/#page:1_sort:3_direction:desc_search:

Spiro 2013.11.26. 19:47:59

@Online Távmunkás:
Én Európával kapcsolatban arra gondoltam, hogy rendkívül egyenlőtlenek a bérek.
Vannak szemtelenül magas bértömeggel, és ebben a vonatkozásban is gombokból gazdálkodók, akik pl. azonos ligában „küzdenek” (nem egyes sztárok fizuját értem, hanem a költségvetési különbségeket).
Illetve, ha BL is „demokratikusabb”, vagy legalább is más országbeli csapatok szurkolóinak is kedvezhetne, ha lenne pénzügyi fair play (mondhatjuk a koefficiensben hátrasorolt országok gyarmatok, akiknek csak a szurkolóira van szükség, és csapatuk kiesése esetén másnak kezdenek szurkolni- és ugye a TV-be látottakat akarja otthon is viszontlátni, de ott sosem lesz pénz olyan kaliberű játékosokra).

Ha lenne salary cap, akkor a tulaj eldönti, hogy mindet Drew Brees, C. Ronaldo, Messi, stb. kapja, és a többiek semmit, vagy arányosan elosztva. Azért csapatsportágakban kissé igazságtalan a jelenlegi EU bérezés, és arányeltolódás.

Lencsés István 2013.11.27. 09:27:45

@kynorptor: Kötőszóval ( ha , de ) nem kezdünk mondatot . A rövidítés szint alatti . Rédei István nem " .... Pisti .... " . Nagy László nem " .... Laci .... " . A politika belefolyása jó dolog , mert ők adják a pénzt , és a pénz az segíthet .

@délioldal: A sporthoz értek a legjobban . Nem állítólagos , hanem tényleg az vagyok , ne irigykedj . A veszprémi , meg a szegedi játékosok többsége nem MAGYAR . A sportág sikere ezen IS múlik .

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 09:45:34

@Spiro: Az NBA-ben is az átlag tízszerese a legnagyobb sztárok fizetése, a minimálbérnek pedig hetvenszerese a csúcsfizetés. A Los Angeles és a New York bevétele meghaladja az egy milliárd dollárt, miközben a Milwaukee, az Atlanta vagy a Charlotte alig több mint 300 millióból gazdálkodnak, pedig ez egy bajnokság, nem különböző országok bajnokságait hasonlítjuk össze, mint Európában.

Szarvas Norbert 2013.11.27. 10:27:31

@Online Távmunkás:

www.forbes.com/teams/new-york-knicks/

bevétele 240 millió

A Real Madrid a földkereség első klubja, akinek bevétele egy naptári évben elérte a fél milliárd dollárt! (tavaly volt)

Amúgy én abszolút NBA és fizetéssapka párti vagyok és ezen sokat is gondolkodtam, hogyan lehetne megvalósítani.

Gyakorlatilag lehetetlen ugyanis az NBA-be öszpontosul minden ami kosárlabda (sorry euroliga csapatai).

Olyan az NBA, mintha a fociban összevonnánk az angol, spanyol, német, orosz, olasz bajnokságot és belőlük gyúrnánk 31 csapatot, akik soha nem eshetnek ki.
Az NBA egy zárt rendszer, amiből képtelenség kiesni. Sajnos a foci teljesen máshogy épül fel.

Maximum egy fizetési és átigazolási plafont lehetne kiépíteni.

kynorptor 2013.11.27. 11:31:20

@Lencsés István: A kioktató stílus és a lekezelés pedig nem érv. Itt kommentálnak az olvasók, nem szépirodalmi művek születnek.
A politika befolyásának "jóságát" nap mint nap tapasztalhatjuk a szabályosan elnyert közbeszerzésekben, nem túlárazott projekteken, a kiváló minőségű és nem drága útjainkon és a többi.

délioldal 2013.11.27. 16:05:04

@Lencsés István: Te szimplán hülye vagy. Már írtam máshol, hogy irigy nem lehetek, mert amit veled kapcsolatban érzek az sokszor a szánalom és nem több. És majd akkor oktass ki másokat, ha magad is képes vagy leírni bármit is hiba nélkül. És mielőtt szóvá tennéd, mert úgy írtam, nincs olyan szabály, hogy kötőszóval nem kezdhető a mondat.

Lencsés István 2013.11.28. 10:00:38

@kynorptor: Nem oktattalak , és nem kezeltelek le , alapdolgot vártam el , van különbség . :) ;) A közbeszerzések elnyerése pályázatok alapján , azaz szabályosan történik . Az utak olcsóbbak , a minőségüket folyamatosan javítják , csak nem megy minden egyszerre .

@délioldal: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Az a hülye aki mondja . Irigy vagy , azért foglalkozol velem . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . Én nem oktatok ki senkit , alapdolgot várok el , van különbség . :) ;) Hiba nélkül írok . Van olyan szabály hogy kötőszóval nem kezdhető mondat , az hogy te nem tudsz róla az a te szegénységi bizonyítványod .

kynorptor 2013.11.28. 10:12:29

@Lencsés István: A stílus maga tűnik kioktatónak és lekezelőnek.
A közbeszerzésekről és utakról inkább ne beszéljünk többet, ebben élek és dolgozok, szerintem több mindent látok a színfalak mögött, mint te. Természetesen minden törvényes, mindig is az volt, csak a politikai befolyás és a korrupció ne lenne mögötte. Papíron minden törvényes. Papíron focizni is nagyon tudunk, csak az a fránya labda, fizikum és technikai tudás ne kellene hozzá. A "szakmáról" nem is beszélve.

Lencsés István 2013.11.28. 10:35:14

@kynorptor: Pedig nem az , bármennyire is annak érzi ... A közbeszerzésekről tényleg ne beszéljünk többet , mert minden pályázat útján történik , aki mást állít az szimplán hazudik . Az utakról meg már írtam hogy vannak gondok , de folyamatos a javulás . A politikai befolyás teljesen normális dolog . Korrupció az meg nem bizonyított , tehát ilyen súlyos szavakkal dobálózni , érthető hogy csak név nélkül mersz ....

délioldal 2013.11.28. 11:25:54

@Lencsés István: Nálad valami nagyon nincs rendben. Menj el egy orvoshoz és beszélj róla. Hátha tud segíteni. Okosabb tény, hogy nem leszel, de legalább szerzel papírt, hogy fogyatékos vagy.

Lencsés István 2013.11.28. 11:44:13

@délioldal: Nem kell elmennem orvoshoz , mert nincs rá szükségem , ugyanis semmi bajom . Nálad okosabb vagyok jóval , ez már nekem bőven elég . :) ;) :D A rólam kialakított véleményed továbbra sem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

délioldal 2013.11.28. 12:02:21

@Lencsés István: blablabla. Terelsz... Üres szavak, semmi több. Szellemi fogyatékos és korlátolt vagy. Az ostobaság és butaság tökéletes definíciója.
süti beállítások módosítása