Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az Apple a legértékesebb

2013. október 01. - Szarvas Norbert

apple-1-620x350.jpgAz Interbrand kiadta éves listáját: a cupertinóiak megelőzték a Google-t, de a Coca-Colát is. A pénzben kifejezett érték szerinti listán 2000 óta a Coca-Cola az első, de a tavalyelőtti nyolcadik és tavalyi második helye után az Apple idén megelőzött mindenkit! Az Interbrandnél egyébként nem lepődtek meg a teljesítményen, a folyamatosan jól szereplő Apple első helyezése csak idő kérdése volt – mondta Jez Frampton, a cég vezetője. Az Apple név pénzben kifejezett értéke egyébként 98 milliárd dollárt ér, a Google 93 milliárdot, míg a tavalyi győztes Coca-Cola 79 milliárddal csak a harmadik lett. A top 10-ben szép számmal képviseltetik magukat számítástechnikai cégek, így megtaláljuk még az IBM-et, a Microsoftot és a Samsungot is, de pl. a Facebook már nagyon lemaradt, 7,7 milliárddal még az első 50-be sem fért bele…

De mitől válik egy márka értékessé, és egy másik ígéretes brand egy-két év szárnyalás után miért tűnik el a mélységben? Az innováció és a marketing talán a legfontosabb feladata annak a vállalatnak, amelyik valóban értékes brandet akar teremteni, és tartósan fenntartani azt a modern fogyasztói társadalomban, ahol nem elég jónak lenni, hiszen a marketing révén a rosszat is becsomagolják olyan szexibe, amelyik képes lehet elterelni a figyelmet a hiányosságokról, a másik jobb tulajdonságairól. Amikor a legjobb vállalatok pénzben kifejezett értékéről beszélünk, akkor az sosem csak a jelent fejezi ki, hanem a jövőbeni potenciált, vagyis azt, hogy a befektetők és a piac mennyire tartja alkalmasnak a vállalatot arra, hogy az akár középtávon sikeresen tudjon működni.

De miért fontos az innováció?

Példaként az első helyezett Apple-t hoznám fel a 2000-es évek amerikai sztárjával, BlackBerryvel szemben, mely évekre kisajátította az üzleti szférát qwerty billentyűzetével és e-mail kliensével. Mára azonban a BlackBerry elsüllyedt a középszerűségben, mi több elvesztette minden versenyelőnyét, és a továbbiakban nem lehet vele tényezőként számolni a mobilpiacon. Mi történt valójában? A piaci uralkodót hogyan előzhette meg egy alma?

Az Apple az innováció mestere – mondják sokan. Én azzal egészíteném ki, hogy Steve Jobs volt az innováció mestere, aki sosem ért rá saját vállát megveregetni, viszont mindig a többiek előtt akart járni, és jövőbe tekintő vízióit megvalósítva egy teljesen új szegmenset teremtett a mobilpiacon (érintőképernyő), amely feleslegessé – mondhatni nehézkessé és kényelmetlenné – tette a BlackBerry teljes billentyűzetes megoldását. Az igazi innováció egy ekkora vállalat életében nem állhat egyetlen periódusból, hiszen akkor 2013 legértékesebb brandjei között üdvözölhetnénk a BlackBerryt, hiszen egyszer legalább igazán innovatívak voltak.

Bátran mondhatjuk, hogy felgyorsult világunkban, melyben az internet igazi katalizátorként kapcsolja nagyobb sebességre az információ és a technológia áramlását, egyszerűen nem lehet leállni a fejlesztéssel és a jövőbe mutató lépésekkel. Pontosan ezzel a mentalitással magyarázható a Google sikere és fényes jövője: nem ültek rá a sikereikre, és nem elégedtek meg a világ legnépszerűbb internetes keresőmotorjával. A hetekben jelentették be a Hummingbird (Kolibri) elkészültét, amely egy új algoritmus alapján új szintre emeli a keresés hatékonyságát és élményét. Ezzel pedig a Google ismét a versenytársai elé lépett éppen akkor, amikor többen már majdnem utolérték.

apple-2.jpg

Mi értelme a marketingnek?

Főleg a régi motorosoktól hallom sokszor, hogy a marketing csak azoknak fontos, akik nem rendelkeznek igazán jó termékkel/szolgáltatással. A számok mégis azt mutatják, hogy a marketinget annak kell a legjobban használnia, aki kiváló termékkel rendelkezik, hiszen a marketing az az eszköztár, amellyel egy érzést-életérzést lehet közvetíteni a fogyasztó felé. Ha elfogadjuk, hogy a marketinggel az igazán nagyok életérzést közvetítenek – és ezzel tulajdonképpen összekapcsolják az emberek tudatalattijában az általa kiváltott pozitív érzéseket a termékkel –, akkor bátran kijelenthető, hogy a marketing igazi mesterei fényes jövőt képesek biztosítani cégük számára.

Ebben pedig a legjobb évtizedek óta a Coca-Cola, mely valószínűleg – vitán felül – a világtörténelem legjobb marketingjével rendelkezik. Kutatások szerint a Coca-Cola szót a világ minden táján ismerik, az italt a legtöbben szeretik, és nem vált ki ellenérzéseket. Tehát egy brand, amelyik igen nehezen kompromittálható, egyáltalán nem megosztó. Persze ez a termékükből és a minőség iránti elkötelezettségükből következik.

Honnan tudod, hogy megint karácsony van? Onnan biztosan, hogy a tévében megpillantod a Coca-Cola kamiont a hóban egy kellemes zene kíséretében. Ez csak egyetlenegy példa a számtalan közül, melyről a Coca-Colára asszociálunk. A Pepsi, a  Dr Pepper és a Coca-Cola között az igazi különbség a marketingjükben keresendő. A Coca-Cola sokkal nagyobb léptékben gondolkodik, míg a Pepsi mindig az aktualitásokat keresi. A Coca értékközvetítése konstans és stabil, valódi érzéseket közvetít a fogyasztó felé, és nem ül fel a mainstream vonatra: nem törekszik híres színészeket/sportolókat bevonni a reklámkampányaiba. A Coca-Cola ereje tehát a marketingeszközök tökéletes évtizedes alkalmazásával magyarázható leginkább (persze a magas minőség mellett).

Összességében

Ha megnézzük a top10-es listát, nem találunk olyan céget, amelyiknél nem jut eszünkbe egyből vagy a marketing vagy az innováció, vagy mindkettő. A Samsung–Apple háború is sokaknak eszébe juthat, de ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy az egy rendkívül erős kölcsönös marketing és innováció különleges keveréke. Már Rómában is tudták: „kenyeret és cirkuszt a népnek”. Ez a két kivételesen sikeres brand semmi mást nem csinál, mint cirkuszt, mellyel a fogyasztókat választás-elköteleződés elé állítja. Kénytelen tehát mindenki választani, miközben ennek a háborúnak logikus következménye a kiszorító hatás. Két brand, mely a mobil- és tabletpiacon kiszorítja a többieket, hiszen előbb vagy utóbb mindenki késztetést érez arra, hogy e két márka közül válasszon, ezzel is erősítve a brandek értékét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr755540785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2013.10.01. 22:29:11

Én nagy Apple fan vagyok de szerintem az Apple kevés vadonatúj dolgot talált ki, amiben ők nagyon nagyon sőt talán a legnagyobbak az hogy az új már meglévő technológiákból tudnak működő képes kütyüt építeni (míg mások nem vagy csak sokkal lassabban)

Az iPod sikere annó a kis samsung mikrovinyón alapult amit senki más nem akart használni. AZ iPhone bejelentésekor már jó ideje léteztek a felhasznált technológiák csak még senki nem rakott össze használható gépet belőle. Dettó az iPad-el emlékszem mindenki azt kérdezte mire jó ez és kell-e valakinek majd egyáltalán…aztán megláttuk...

Ma ugyanez az ujjlenyomat olvasó az új iPhone-ban tuti hogy nemsokára minden telóban lesz, más is megcsinálhatta volna de ők csinálták meg először (jó érzékkel vásárolnak fel startup cégeket)

Link elek 2013.10.02. 00:54:29

@rockjano:
Lenyegtelen, hogy ki csinalt meg valamit eloszor, az szamit, hogy ki csinalt sikeres termeket belole.
A google legalabb a 100. kereso volt, a facebook elott is volt vagy 50 soc.network
Nem kell elsonek lenni, viszont fontos, hogy a termek olyan legyen, amit az emberek akarnak hasznalni barmelyik masikkal ellentetben

rockjano 2013.10.02. 01:40:57

@Link elek: Teljesen igazad van pont ezt írtam le.

Ők csinálták meg először JÓL.

Egyébként a forrása a sikernek az hogy az Apple nagyon tud SOFTWERT írni. Ez sokszor nehezebben megy a cégeknek mint a hardvergyártás.

Az Itermékek és a MacOS is pont azért jó s szeretik mert nagyon jó szotveresen...
süti beállítások módosítása