Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Divat lett a bankozás

2013. szeptember 05. - Szarvas Norbert

bank.jpgMagyarország a Kelet Párizsa. Ahogyan Párizs a divat fővárosaként vonult be a világ almanachjába (miként a párizsiak követik a divatot), pontosan ugyanezen a síkon haladva vált Budapest a bankok fővárosává (miként a pestiek követik a bankokat). Biztos vagyok abban, hogy ez az a pont, ahol mindenkiben felrémlik egy képfoszlány az elmúlt hetek bankok előtti tüntetéseiről vagy egy cikk valamelyik hírportálról, amelyik a témával foglalkozik, esetleg egy politikus nyilatkozata.


Divat lett a bankozás. Normális esetben a bank olyan privát és egyéni szoc. probléma, amelyiknek nem lenne szabad publicitást kapnia, hiszen minden embernek más a kapcsolata a bankjával, mások a lehetőségei és mások az elérhető keretei. Mára azonban a „bank” szitokszó lett, melyet populizmusban utazó politikusok még inkább felkaptak. A bank sokak szemében egyet jelent a lehúzással, és hetek kérdése, hogy megszülessen az új kifejezés arra, amikor az egyik haverunk le akar minket húzni pénzzel, vagyis „mit bankozol itt nekem?”.

Persze viccesre lehet venni a figurát, és valószínűleg nem is nagyon ütném mellé azt a bizonyos billentyűzetet, ha ezen a vonalon indulnék el, viszont az olvasatomban a téma sokkal komolyabb annál, semmint tréfát fabrikáljak belőle. Sőt arra is érdemes, hogy akár a néppel szembe menjek, és sokakat magamra haragítsak. Örömmel jelzem, hogy a birkamechanizmus általában működőképes az országban, ami azt jelenti, hogy valaki elkezd valamit szidni (a magyarok a siránkozásra, a negatívumra kaphatók leginkább), amihez egyre többen csatlakoznak függetlenül attól, hogy érintettek-e a témában vagy sem. Közösen szidni valamit, amivel igazoljuk saját életünk hiányosságait teljesen magától értetődő – és önigazoló! – ténykedés.

Valami ilyesmi történt a bankokkal szemben (amire azért rá is szolgáltak egy pontig), hiszen például akik a devizahitelezésben ténylegesen érintettek, csak töredéke annak az embermennyiségnek, akiket az ájulás kerülget, ha hitelt kellene felvennie vagy bankba kellene mennie. Ezen emberek nagy részét hiába nem érte tényleges kár a bankoktól, mégis szolidáris azokkal, akiket igen. Ez a populizmus pedig olyan szintre érkezett, amikor már azzal képes vagy a másikban szimpátiát kelteni és a másik szemében szimpatikussá válni, hogyha elböfögsz ennyit: „ezek a szemét bankok”.

Ezek a szemét bankok, és máris a világ összes fájdalma látszódik mindenki arcán, hirtelen barátokká váltok, akik ugyanabban a csónakban eveznek. Mondhatni: ellenségem ellensége a barátom – ha már pufogtatom a közhelyeket, amit mi magyarok nagyon tudunk. Az még csak-csak oké, hogy a 22–50 közötti keresőképes réteg nem feltétlenül szimpatizál a bankokkal, mert a legtöbbjüknél az ismerősük panaszkodott egy igazit nekik, amivel az Oscar-díjas előadás keretében mindenki tud azonosulni. Ez még érthető, bár nem túl szerencsés, ha valóban mindenkinek az a célja, hogy a gazdaság beinduljon, mondhatni dübörögjön, miközben az életszínvonal nő. Ennek lenne fontos feltétele a banki hitelezés.

A bökkenő az, hogy a következő generáció (mostani tizenévesek) abszolút lazára vették a figurát a témával kapcsolatban, sőt tökéletesen azonosultak a negatívummal, amely az ő kifejezésmódjukban gyakran az irónia és paródia. Tehát a gimnáziumokban parodizálják a bankokat, elhatárolódnak tőle, és egy komplett felnövő generáció válik totálisan bankellenessé, pénzügyileg képzetlenné. Ez persze nem új keletű dolog, hiszen évtizedek óta hasonló a helyzet Magyarországon. A probléma az, hogy mindenki várja a szebb jövőt, mindenkinek elege van abból, ami itt folyik. A szebb jövőt viszont elméletben az új generáció szemléletváltása fogja szállítani, ami igencsak nehézkes abban az esetben, ha az új szemléletet szállító generáció a régiek szemléletével azonosulna. Ebben az esetben nem fog semmi változni. Viszont születnek majd igen jó banki poénok.

Most persze abbahagyhatnám a cikket, de belső késztetést érzek kicsit „politikusozni” is. Ez sajnos az én keresztem, amit nem szeretnék átadni a gyerekeimnek. Politikusozni is nagy divat: definíciója eggyé vált a rablással, mondhatni annak egyik szinonimája. A politikus sosem a legokosabb, a legrátermettebb, a legjobb szakember. A politikus olyan, mint egy középiskolai osztályban a menő gyerek. Az a társadalmi kaméleon, aki képes minden rétegnek eladni magát, és szimpátiát ébreszteni. Ennek legfontosabb eszköze a populizmus, amely mindig valami közösségi dologból növi ki magát. Jelenleg ilyen a devizahitelesek ügye. Minden magára valamit adó politikus napi feladata hónapok óta elmondani egy-egy olyan mondatot, amelyik tartalmazza a bank, devizahitel, átverés, megmenteni, pártnév szavakat. Az emberek pedig ez alapján fognak dönteni sok lényeges dologban. Leegyszerűsítve az a legszimpatikusabb, aki a legtöbbször támadta a bankokat a nyilvánosság előtt és a legtöbbször mentette meg – elméletben – az embereket.

A legszebb az egészben pedig az, hogy a politikusok ezzel a cselekvéssel megoldják az éhezés problémáját is, hiszen úgy megetetik dumájukkal az embereket, hogy már nem kell vacsizniuk sem...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr345494823

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kölcsön kenyér visszajár... 2013.09.06. 07:04:55

Mindenki bűnös, aki hitelt vesz fel, vagy kölcsönből él, ha nem főbűnös. Hogy miért?Elmondom.A kialakult helyzetért elsősorban azok felelnek, akik bármikor, bármire kölcsönt, hitelt vesznek, vettek fel. Ha valakinek van pénze valamire, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prolee 2013.09.05. 21:06:29

Én mindig is birka voltam. Én már a '90-es évek elején olyan mély ellenszenvvel gyűlöltem a bankokat, hogy soha nem is vettem fel hitelt.
(Nem is volt lakásom, 11 évig laktam bérlakásban két gyerekkel, amire rá is ment a házasság, de inkább öröklési szerződéssel szereztem lakást.)
De a bankokat még most is gyűlölöm, mert szívességből intézgetem az kétségbeesett ismerősök ügyeit.
Mondhatom, mocskos egy banda, mindig azt hiszem, hogy már nincs lejjebb, pedig igen.... Szinte minden hétre jut valami szaftos bankos disznóság...

sanyix 2013.09.05. 21:18:50

nem lehet hogy aki lehúzósnak hiszi a bankokat inkább pénzügyileg képzett? :)
Nehéz nem lehúzósnak nevezni a bankokat, amikor mindig is a lehúzásról szólt a dolog ebben az országban. IGEN különadók előtt is, nem azért mert a fasztestű viktor azt mondta! Holott örülniük kéne hogy náluk van a pénzünk, bár más választás nincs, mert megkerülhetetlenek.

progressive attack 2013.09.05. 21:33:10

@prolee: bérlakásban két gyerekkel, örökösödési szerződésre lakást szerezni.. te tényleg igazi proli vagy. jah nem elnézést, nem bántom meg ennyire szegény réteget, akit régebben "prolinak" pélyegeztek. a proletár dolgozott.
az öröklési szerződés viszont fantasztikus lehetőség annak,a ki rühell dolgozni, de lakást akar. igazi magyar vagy te, légy rá büszke.

lakást venni munkából előállított pénzból kell. ha nincs rá pénz, akkor okosan mérlegelve, tisztában lenni korlátainkkal kedvező hitelre vásárolni. ha nincs/vagy nem éri meg, akkor bérleni és a tőkekülönbözetet kamatoztatni.

VISZONT! amiben igazat adok: magyarországon tényleg a lehúzásról szól az egész bankosdi. és ez nagyon gusztustalan. németben 0% kamatra és 0% induló befizetésre adják jelenleg a kocsikat. itt meg 10%-15%... lakáshitel kamat is van németben vagy 1%... itt meg mennyi is??? 6? 8? 10? ultragáz...

másik hogy most etetik a népet az átlátható árazással, a referencia kamatozással, meg hogy a király lenyomta nektek a kamtokat és olcsó a lakáshitel... aztán megnézem, amikor elszáll a bubor, mert az elqrt gazdpol előbb utóbb megmutatja a következményeit, és elszáll a bubor... akkor megy majd a sírás, hogy mentsük meg a forinthiteleseket...

hibás itt mindenki, a bank is, a kormány is és az adós is. de nagy hiba azt kommunikálni, hogy a bankok rosszak. a bankhitel a gazdaság alapvető rugója... lehet bankellenesnek lenni... meglesz a következménye.

szar ez az egész nép úgy ahogy van, be kell szántani és sóval behinteni. aztán majd eltelik 1-2-300év és letelepszik valami életképes létforma, amelyiknek nem a széthúzás van a vérében, és majd sokra viszi... ENNYI

Mr. Waszabi 2013.09.05. 21:46:57

Ha jól értettem az elmúlt napok történéseit, akkor a bankok ( azaz, a hazai bankok, ugye) 3 féle megoldási verzióval álltak a kormány elé. Köztük egy számukra egyértelműen nagyon hátrányos, egy közepesen hátrányos, és egy igazságos verzióval. A kormány kurvára nem szólt semmit egyikre sem, hümmögött legfeljebb, viszont önmagával leülve ma megszült egy verziót, mintha a bankok nem tettek volna ajánlatot pár nappal korábban. Ez nettó becsapása aválasztóknak, azt gondolom. Kinyilvánítása annak, hogy kurvára semmi közük nicsen a témához, de mé gis ők hoznak majd döntést abban. A hiányosságaik ellenére.
Én Rogánt Tónit nem tekintem bankszakembernek, mivel hogy nem az. Soha nem is volt és soha nem is lesz az. Ennek a kormánynak az egyik kommunikációs alap-sablonja, hogy minden helyzetben a legidiótább, leghozzánemértőbb képviselőjét nyilatkoztatja adott témában. Selmeczi "fürdőszoba" Gabikát nyugdíj-ügyekben, Kósa "elkúrom az árfolyamot" Lajos, ROgán "semmihez nem értek, de én vagyok az elnök bal keze" Tóni, valamint Lázár "nem keltem fel, mert nem az a Lázár vagyok" János személyében.
Ez is önmmagáért beszél.

panic_button 2013.09.05. 22:14:58

Az osszeset allamositani kene, megerdemlik!

theo 2013.09.05. 22:23:35

@panic_button: És az miért, és kinek lenne jó? Az állam (bármelyik) nem kifejezetten arról híres, hogy képes bármit piaci körülmények között sikeresen üzemeltetni.
Én pedig nem szeretem az adómból támogatni a TV/autó vásárlásokat, vagy a haver cégének feltőkésítést.

prolee 2013.09.05. 22:36:56

@progressive attack:"...lakást venni munkából előállított pénzból kell. ..."
Hadd döntsem már el, hogy én hogyan szerzek lakást.
Te melyik demokratikus szarhalomban nőttél fel, hogy kérdés nélkül is megmondod a tutit, mint a Viktor, meg a "tudjukmerjüktesszük" SZDSZ?

Lakást vegyél te a munkával szerzett pénzedből. :)))
Csak nem gondolod, hogy rajtam fog élősködni 35 évig egy rakás fostalicska bankár, meg szarból várat építő simlis építési vállalkozó? :))))

prolee 2013.09.05. 22:42:36

@Mr. Waszabi: Ebben teljesen egyetértek azzal a kiegészítéssel, hogy a hazai bankokban sincs egyetlen bankszakember sem. Tehát nagyszerűen megértik egymást a mindenkori magyar politikai elittel.

prolee 2013.09.05. 22:45:24

@panic_button: Én inkább odaadnám nekik a plazmatévéiket, autóikat és ingatlanaikat, hogy kenjék a hajukra. De mindet, amit hitelből vettek és nem nehéz törleszteni!!!!!

Melampo 2013.09.05. 22:55:31

T.Szerző!
Már sokadszor írom le, hogy először meg kellene próbálni megérteni, hogy a pénz egy adósság. Az a pénz ami a zsebedben van az azért lehet ott, mert valaki hajlandó volt eladósodni. Az a pénz ami zsebedben van az az ő adóslevele. Te pedig hajlandó voltál elfogadni az ő adóslevelét és megbízol benne, hogy a tartozását ki fogja egyenlíteni. Aki a kettőtök között közvetít az egy harmadrangú szereplő kellene, hogy legyen a történetben. Ne döntse el, hogy te kiben bízol meg és nem döntse el, hogy az adós mennyire szavahihető. Legfőképpen pedig ne döntse el, hogy az adósod ígéretét ő kinek hajlandó odaadni, neked-e, vagy másnak.
Ennek a szereplőnek kuss. Ez a szereplő egy szolgáltató és téged és az adóst kellene kiszolgálnia nem pedig döntéseket hozni és mindkettőtök életében meghatározó szerepet játszania. Ez a szereplő a feladata elvégzése helyett az információk manipulálásával mindkettőtöket kijátszik, megpróbál kifosztani, zsarol és fenyeget.
Amúgy szeretjük a bankokat(is), csak a bűnözőket, korrupt jellemtelen embereket, szerviens seggnyalókat, valamint a közgazdaságtant még elemi fokon sem értőket nem szeretjük. De ezeket nagyon nem!

pupumpa 2013.09.06. 01:00:54

Sajtóhibát javítok:"..felnövő generáció válik totálisan bankellenessé, pénzügyileg képzetlenné".
Helyesen: KÉPZETTÉ.

Rendszerváltáskor megmagyarázták nekünk, hogy micsoda szuper világ lesz itt: mindenki a vásárlók és az ügyfelek kegyét lesi majd. Jönnek a versengő bankok: egymás alá ígérgetve egyre jobb kamatokat és "termékeket" ajánlgatnak. Ezzel szemben tökéletes egyetértésben cseszték át az országot.

"Termék". Már a kifejezés is hazugság. A termék az, amit termelnek. Azaz előállítanak, készítenek, gyártanak. Valamit létrehoznak. De a bankoknak nincsenek termékeik.

Egy kommentben olvastam nemrég, hogy bankoknak milyen nehéz is az élete: az ügyfeleik és tulajdonosaik ellentétes érdekeit nem könnyű egyszerre kiszolgálni.
Amit nem értek: az ügyfeleknek szar, át vannak verve, magas kamatot fizetnek, a bőrüket is lenyúzzák. A tulajdonosoknak is szar: aki figyeli a banki papírok árait, az tudja, hogy nem egy nyerő dolog banki részvényesnek lenni. DE AKKOR KINEK JÓ? HOL A PÉNZ, MIT CSINÁLNAK VELE?

xxyati 2013.09.06. 05:13:53

Tisztázzuk! Maga az állam is egy nagy bank, mert kibocsájt egy papírt, amit mi a javak cseréjére használunk. Az inflációval meg lehúz mindenkit.
Amióta a papírpénz mögül eltűnt az aranyfedezet, azóta hitelezzük az államnak az általa kinyomtatott papírfecniért cserélhető javakat.

nu pagagyí 2013.09.06. 05:40:34

Vajon mi lesz, ha már a betéteket sem tudják visszafizetni a bankok? Lesz-e még arra szó?
A bankokat a Fidesz helyett szídják azok, akik minimimális intelligenciával, de annál nagyobb pofával rendelkeznek. A forint rontása, a nulla gazdasági növekedés, az országkockázat irreális mértéke a Fidesz műve, a bankok erről nem tehetnek. Mint ahogy arról sem, hogy minden erőforrást kiszívtak már belőlük, így ha akarnák sem könnyíthetnék a hitelesek helyzetét, pedig nekik sem érdekük, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák hiteleseiket. Orbánék jelenleg betétesek pénzét lopják el a különadókkal, mivel nyereségük már rég nincs a bankoknak. Nem volt elég az mnyp, az emberek banki megtakarításaira is szemet vetettek. Közeledik az idő, amikor sorban állhatunk a bedőlt bankok ajtaja előtt betéteinkért és közmédia tevékeny uszításának hatására harsányan szídjuk najd a "bankármaffiát".

midnight coder 2013.09.06. 06:27:18

@nu pagagyí: A bankok a gengszterváltás óta taligával viszik ki a pénzt az országból. Az utóbbi pár évtől eltekintve nemigen tudsz olyat mondani, hogy a pénzügyi maffia ne produkált volna extraprofitot.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.06. 06:28:58

milyen szerencse, hogy az index, és bérblogjai így aggódnak szegény, elnyomott kis bankokért

sok sikert 2014-hez elvtársak
xd

nu pagagyí 2013.09.06. 06:51:43

@midnight coder: Lehet, de a profit az üzlet hajtóereje. Amúgy nemzetgazdasági szinten elmondható, hogy a magyar betétek mindig alacsonyabbak voltak a hitelállománynál, így a bankok pénzt hoztak be az országba. Most már nem hoznak, olyan is lett az ország. A hitelt meg mindenki csak akkor vegyen fel, ha ki tudja termelni az árát. Vonatkozik ez a magánemberekre és a cégekre egyaránt. Egy felelőtlen ország felelőtlen lakói most szembesülhetnének saját hülyeségükkel, de sajnos ez sem sikerül. A szokásos "nyomják krahácsot" szimptómától nem tudunk megszabadulni. Ez az ország soha nem tanul saját hülyeségéből.

nu pagagyí 2013.09.06. 06:53:16

@wmiki: Jó utat a kommunizmusba! Neked az való.

Mr. Waszabi 2013.09.06. 07:04:33

@prolee: ezzel nem értek egyet. Aki valamihez ért, azt eredménnyel tudja művelni, az eredményesség az értékmérő, szerintem. Eszerint a bankok - és benne a szakemberek - jól teljesítettek, örülhet mindenki, akinek részvénye van. Nem csak a büdös külföldi, hanem ugye a magyar kisrészvényes is.

Az ügyfelek érdekeit viszont - különösen a vadkapitalizmus szakaszában - törvényeknek kellett volna és kellene védenie, s hogy ez nem történt meg, csak tessék-lássék módon, nos, az a politika és az állami funkcionalitás hiányossága, vagy inkább beleszarása.

Csináltak kamatplafon törvényt 20 év után, na de milyet? A fogyasztási hiteleknél megnézték a jelenlegi maximális kamatokat, majd annak mértékét törvénybe iktatták. Adtak a szarnak egy pofont, pontosabban az állítólag védni szándékozott ügyfeleknek, s közben közpénzen szidják a bankokat ugyanazon ügyfelek szemébe. Ez mezei átverés, nem munkavégzés.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.06. 07:27:02

hajrá bankok....ne hegyjátok magatokat.
hajrá bankárok és bróker gecik. rántsatok fel egy csík kokót, és irány a spekiland...aztán ha nem jött be a bót. majd a zállambácsi kisegít. sebaj.

VT Man 2013.09.06. 07:34:33

Na, nézzük csak. Ha szlovákiából, osztrákoktól, stb. utalok tetszőleges eurózóna országba, azt minimális banki jutalékért megtehetem.

Ha tetszőleges magyar bank számlájáról akarok utalni az EU-ba, akkor az 2000 Forint + konverziós költség.

De nem, nem a bankok a szemetek, biztos a szlovákok, osztrákok dömpingelnek és irreálisan olcsón adják az utalásokat...

A vicc az, hogy még az a bank is ilyen sokat számít fel, akinek az eurozónában is van anyabankja, vagy leánybankja (pl. OTP, CIB, stb).

progressive attack 2013.09.06. 07:38:12

@Mr. Waszabi: teljes mértékben egyetértek. A bank egy profit termelő vállalkozás.Az elelsődleges célja hogy a jogszabályi keretek között profitot realizaljon. Gondolom, egyik kedves ősmagyar turultenyésztő bankellenes kommentművész munkahelye sem azért üzemel, hogy a munkavallaloit eltartsa, hanem azért, hogy profitot termeljen.

Ehhez jön két megállapítás :
- addig, amig a fenti nem tudatosodik a kis balkalni agyatokban, addig el lehet felejteni a fejlődést. Jó a magyaroknak a szocializmus és a kommunizmus művészi határa, ahol elhitetik velük, hogy mindenki azért dolgozik, hogy a népnek jó legyen...
- a vállalkozások feletti felügyelet megalkotása mindenkor a kormányzat feladata... kérdezem én : mikor vezették ki a devizahiteleket? amikor minden deviza árfolyam az egeket veri és jól lehetne vele adoskent jarni... mikor van átláthatónak és biztonságosnak hirdetett referencia kamathoz árazott forinthitel? amikor a bubor a béka segge alatt van, és egy húsz éves hitelnel a kamatkockázatsoha nem llátott magasságokban van... mikor keletkezett a thm maximum? amikor rekord magasak voltak a kamatok...

Nem azt momdom, hogy a bankok ártatlan bárányok, de egy profitot termelő vállalkozástól ne várjuk el, hogy magától jótékonysági intézmény lesz... ellenben az állam feladata jogszabalyokkal és korlátozásokkal a gazdasági szereplők védelme. (igy sz adósok védelme is!) ÉS EZT A FUNKCIÓJÁT A MAGYAR ÁLLAM NEM LÁTTA ÉS LÁTJA EL. Korábban sem és ma s!

Magyar seggbe magyar lófaszt... és aki bedől a mostani bankellenes kormány propagandának, az nettó hülye...

VT Man 2013.09.06. 07:40:17

@progressive attack:
Az, magyar seggbe magyar lófaszt.

Magyar mobilszolgáltatóknál a "korlátlan" havi csomagok 15 ezer / hó körül kezdődnek.

Ugyanez az osztrák T-Mobile-nál havi 3 ezer Forint (1000 perc, 1000 SMS, stb).

Ezt magyarázza ki valaki...

javított állomány 2013.09.06. 07:46:36

@VT Man: A zarányosság barátom.
Köztudott hogy itt magasabbak a jövedelmek, így az előfizetők könnyebben kifizetik a cehet mint a
halmozottan hátrányos helyzetű sógorok.
Csak így lehet.:-)

nu pagagyí 2013.09.06. 07:52:23

@VT Man: Például a 27%-os Áfa, a Matelcsy-adó, a telekomcégek egyéb különadói a különbség.

Félkifli 2013.09.06. 08:13:51

"és egy komplett felnövő generáció válik totálisan bankellenessé,"

"pénzügyileg képzetlenné."

Na, a kettő nem függ össze, (ha demagóg akarnék lenni, azt mondanám, hogy legalább annyira képzett pénzügyileg, hogy nem akar hitelt felvenni - erre mondhatjuk, hogy bankellenes? - napjainkban már ez is egyfajta "képzettség"). Sajnos.

Nem magamat akarom fényezni, és talán nem is az én ötletem volt, csak egyszerűen láttam a környezetemben, hogy ki mire kondicionálja a jövő generációt, - persze lehet, hogy az is elég, ha anyuci/apuci egyszer-kétszer elejti otthon, hogy "rohadt, mocskos, kapitalista kutyák" - de kb. 2 éve szajkózom, hogy ezt a bankok hosszú távon meg fogják szívni, és totál nem értem, hogy miért csak arra a még hátralévő 2-3 évre, esetleg lakáshiteleseknél 10-15 évre terveznek, és véreztetik ki az embereket (ügyfeleket!), és nem gondolnak arra, hogy ezt a kivéreztetést nem csak látja, de saját zsebén és életkörülményein is érzi, az a következő generáció, akit tkp. be kellene palizni.

1. nem feltűnő, hogy ez már nem fog sikerülni?
2. régen egy bank 50-100 évre tervezett előre (mármint legalább ilyen időszakra látta biztosítottnak a fennmaradását, 3-4-5 generáció hiteleit finanszírozta - mondjuk azt vissza lehetett fizetni, tehát igazi szolgáltató-ügyfél kapcsolat volt, nem kizsákmányolás)
3. minden devizahiteles spekulált, (DE A BANK IS!) tessék már a banknak is lenyelni a békát, mert a devhitelesek már fuldoklanak a vödörnyi varangytól. Veszteségmegosztás: 100% vs. 0%.
4. ez a bankok részéről is pénzügyi szűklátókörűség (pillanatnyi harácsolás a hosszútávú stratégia ellenében), újabb demagóg, kispolgári megjegyzés: ki is a pénzügyi analfabéta?
5. valóban az összes Magyarországon prosperáló, külföldi érdekeltségű bank úgy képzeli el a jövőt, hogy a még kintlévő hiteleit behajtja, aztán elhúz innen? Csak azért kérdem, mert a hozzáállás ezt mutatja.

Jól mutatott a Brazil tévében is, amikor több száz ember verte kanalakkal a bankok előtt sebtében felállított kordonokat, de nem így kell megmozgatni az embereket, hogy menjenek a bankokba, mert ez általában visszafelé szokott elsülni, a görög bankok példáján is látszik, hogy ez "égő" :)

Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogyha a magyarországi Takarékpénztárak "veszik át az uralmat", állami "támogatással", akkor az nekünk jobb lesz. Ugyanezt, ugyanígy fogják csinálni, csak "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk" alapon.

Csányi is miért csak most kezd el foglalkozni "jobbnál-jobb" "javaslataival" (értsd. megpróbál keresztbe tenni OV-nak), mikor már kiesett a pixisből. Amig ő is odafért a sza[..]ros kondérhoz, addig jó volt, most meg már hirtelen nem, megtért a szentem. Kb. ilyen hiteles, megbízható embernek kell elképzelni az összes - nekünk jót akaró, a gazdaság fellendülésén munkálkodó - bankárt? :)

javított állomány 2013.09.06. 08:51:49

@nu pagagyí: Csak azóta!
Addig nem.
Szegény hazánk.:-(