Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Orbán a modern kor legnagyobb szónoka!

2013. július 30. - Szarvas Norbert

Orban-viktor.jpgAz ókori Róma óta tisztában vagyunk a szónokok hatalmával és jelentőségével. Szinte kivétel nélkül minden modern kori társadalom a szónoki képességekre épült. Ahogy teltek-múltak az évszázadok, egyre inkább vált jelentőssé, miként képes az egyén megszólítani a tömegeket.  Ezek az emberek igazi multitaskok voltak, akiknél a továbbiakban semmit nem nyomott a latban a szakmai kompetencia, a hadsereg vezetőjének nem volt szüksége harcászati tapasztalatra (gondoljunk itt az USA-ra, ahol a hadsereget végső soron az amerikai elnök „vezeti”). A lényeg egyértelműen a széles tömegek megszólításának a képessége, befolyásoló ereje és az, hogy minden területhez hozzá tudjon szólni az illető. És elérkeztünk Orbánhoz.

A politika gyakorlatilag kifejezhető az MLM-cégektől jól ismert ügynöki értékesítés elvével. Tökéletesen kirajzolódik a magyar társadalomban és a politikai színtéren, hogy mindenki a saját termékét (ez rengeteg minden lehet, de idetartozik a szakmai tudás és a kompetencia hiánya egy ország vezetéséhez) csomagolja be szépen (eszme), miközben tökéletesen tisztában van a saját maga gyengeségeivel és azzal a ténnyel, hogy egyáltalán nem ő (lesz) a megfelelő az adott pozícióra. De mégis menni kell, hiszen mindenki pénzből él, emellett a hatalomra vágyik. Ha megnézek egy MSZP- vagy éppen Fidesz-nyilatkozatot/vitát, bizony hamar rá kell ébrednem, hogy itt már régen nem az igazságról van szó – tökéletes példázata ennek, hogy egyetlenegy politikus sem képes ferdítés és terelés nélkül egyszerű mondatban válaszolni a neki feltett kérdésekre –, hanem saját gyengeségeinek elhomályosításáról úgy, hogy a másik „hibáit” emeli ki.

Az ilyen dolgokhoz pedig azok a szónoki képességgel megáldott „kirakatemberek” szükségesek, akik képesek megcsinálni a műsort. Ezek azok az emberek, akik kellően képesek hatni a tömegekre, és karizmatikusságukkal, meggyőződésükkel akár még a valóságot is képesek átírni. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb és legjobb képességekkel megáldott szónoka, aki ebbéli tehetségét Magyarország „bevételénél”, de az Európai Bizottság előtt is bizonyította. Nézzük meg konkrét példán keresztül, mitől annyira jó! 

Tusnádfürdő, 2013.07.27.

Orbán azt mondta a tömegeknek, hogy az országnak több olyan nemzeti vállalkozásra van szüksége, mint amilyen a Közgép

Ez egy zseniális kijelentés, mely Orbán Viktor sajátos kisugárzásával vegyítve képes elmélyíteni a nemzeti-hazafias érzéseket, miközben a saját pártját és kormányát mossa tisztára (Mutyi van a levesben? Na ne simicskázzunk már!), a külföldöt elidegeníti, valamint szimpátiát épít ki. Önmagában ez a mondat egy arra jelentéktelen ember szájából semmit nem érne. De Orbán szájából ez valóban hihető, elhihető, meggyőző, sőt követendő és támogatandó. Szinte senki nem teszi fel a kijelentés hallatán a kérdést, hogy arra van szüksége az országnak, hogy még több „haver” cégét tartsa el az állam milliárdjain... És vajon arra van-e szükség, hogy mindenhol a „csókosoknak” írjanak ki tendereket, és az összes riválist kizárják? Ha meg nemzeti a vállalkozás, akkor miért nem az állam nyerészkedik belőle, miért nem az állam a tulajdonos, és miért megy magánkézbe a nyereség?

Persze egy kiváló szónok tökéletesen tudja, hogy a mai viszonyok között elég valamire rásütni a „nemzeti” szót, és máris széles tömegek között válik elfogadottá annak analógiájára építve, miszerint a nemzeti = hazai = magyar = miénk. Ennél tovább pedig a legtöbben nem is akarnak gondolkodni. És ez összességében nem más, mint egy tökéletes tömegmanipuláció, melynek végtermékeit tapasztalhatjuk a szavazásokon, a tévében, a fórumokon. Az embereket tömegpszichózisnak vetették alá, és ennek manifesztálódása a logikus gondolkodás és összefüggéseket kereső látásmód teljes hiánya. Ezért lehetséges, hogy az emberek képesek hinni olyan emberekben, akik ország-világ előtt ormótlan baromságokat, ferdített részigazságokat adnak el.

Tulajdonképpen az egész politika – pártfüggetlenül és minden pártra értve is – erről szól. Az nyer, aki a legnagyobb hülyeséget a legvalószerűbb módon képes a legérthetőbben átadni a legszélesebb tömegeknek. A tömegek pedig már jó ideje nem arra szavaznak, aki a legjobb választás (lenne), hanem aki a legkevésbé rossz. A legkevésbé rossz választás 2010-ben pedig egyértelműen a Fidesz volt élén az egyik legnagyobb szónokkal, akinél csak abban lehetett bízni, hogy képességét és tudását nem a magyarok ellen használja fel, hanem mordor szemeit picit messzebbre irányítja, és tehetségével képes lesz összefogni a teljesen széthullott társadalmat. 

Önmagában káros és piti dolog lenne azt állítani, hogy aki jó szónok, az egyben rossz ember. Az is hülyeség, hogy aki nem mond el mindent vagy ferdít, és ezáltal tömegeket ver át, az egyben gonosz, sőt bűnöző. Nem lehet azt mondani, hogy Orbán valamilyen csak azért, mert (a fenti példából kiindulva) nem feltétlenül a valóságot mutatja be, ezáltal átmossa az emberek agyát. Hiszen időnként bizony a tömeg, a társadalom nem készült (még) fel a teljes igazságra. A legtöbbeket nem érdekeli a hogyan és a miért, ellenben az eredmény és az életszínvonal már annál jobban. Ahhoz, hogy ezek a dolgok a lehető legmagasabb minőségben teremtődjenek meg, szükség van a társadalom támogatására és néhány stratégiailag fontos füllentésre. Ezzel még nem is lenne nagy baj, hiszen egy nyilvános beszéddel nemcsak a hallgatóságot manipulálja a szónok, hanem a jelenlegi és a leendő (országba) befektetőket, döntéshozókat, minősítőket is. A probléma pedig ott kezdődik, ha az ígérgetések mögött nem áll valódi eszme és cselekvés, illetve sosem fog sehol megvalósulni az a Kánaán, amelyiket a szónok elénk vizionálta.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr505432292

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.30. 10:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fefe79 2013.07.30. 23:09:21

Orbán amióta csak politizál, csakis a dumájával ért el sikereket. Azon kívül nemigen van semmi, ami számokkal is kifejezhető eredmény lenne. És sok embernek erre a süket dumára van igénye, ami elég szomorú.

unommáazegészet 2013.07.30. 23:19:10

". És ez összességében nem más, mint egy tökéletes tömegmanipuláció, melynek végtermékeit tapasztalhatjuk a szavazásokon, a tévében, a fórumokon. Az embereket tömegpszichózisnak vetették alá, és ennek manifesztálódása a logikus gondolkodás és összefüggéseket kereső látásmód teljes hiánya. Ezért lehetséges, hogy az emberek képesek hinni olyan emberekben, akik ország-világ előtt ormótlan baromságokat, ferdített részigazságokat adnak el."

Bár jómagam aluliskolázott, agyatlan, gondolkodásnélküli, megvezetett, befolyásolt, agymosott Fidesz-szavazó volnék, s a környezetemben, valamint a baráti körömben is sok a selejtes szavazópolgár- úgy gondolom a pár, még el nem ivott agysejtemmel, hogy e része az írásodnak a magamfajtáknak szól. Jártam én már eleget MSZP tömegrendezvényeken, oda bizony illene ez a mívesen megfogalmazott gondolatsor.

Larry Silverstein 2013.07.30. 23:37:18

Az hogy minden politikus hazudik v. csúsztat az alap. Csak nem mind1 hogy mennyit.

Hosszú távon a politikában is igaz hogy csak akkor marad meg a hitelesség ha a tettek is alátámasztják a dumát.

Jó szónok volt Gyurcsány is, de soha többé nem tér vissza a nagypoltikába, sőt soha egyetlen baloldali ME-t sem választottak újra.

Orbánt eddig 2x megválasztották, és valószínüleg jön a 3. ciklusa. Ehhez több kell mint üres duma.

WLaci 2013.07.30. 23:41:28

Fel- és alcsút legjobb szónoka.

ob.szerver 2013.07.30. 23:41:47

@unommáazegészet:

"Bár jómagam aluliskolázott, agyatlan, gondolkodásnélküli, megvezetett, befolyásolt, agymosott Fidesz-szavazó volnék"

Ha a rezsim nyertese vagy, és a legkevésbé sem zavar, hogy amit neked juttat, azt nem a többlet teljesítményéből teszi ami ugyanis nincs, hanem másoktól veszi el, akkor nem feltétlenül az általad használt jelzők a megfelelőek, és még a fidesz rokonszenved sem róható fel igazán.

A helyénvaló jelzők ezeknél rosszabbak.

nikon 2013.07.30. 23:46:02

Nem Orbán mossa az emberek agyát.
Az agymosottság a múlt rendszernek és a rendszerváltás óta regnáló kormányoknak köszönhető.
Orbán szép célokat fogalmaz meg, amikkel azonosulni lehet, erősnek mutatja magát, ami biztonságérzetet ad, jól viselkedik és szép gondolatokat ad az embereknek, amik által azok többnek érezhetik magukat.
A baloldal arról kántál, hogy mennyit buknak a zemberek a zórbán kórmánnyal, ki mekkorát és hányszor hazudik, mennyi pénzt nyúl le, stb., stb.

Mert a baloldalnak nincs érzéke annak megértéséhez, hogy egy szegény, nincstelen néni egyáltalán nem érzi lenyúlásnak, ha egy szép mise után az utolsó fillérjeit dobja bele a perselybe.
Egyszerűen értékesebbnek érzi, amit az igehirdető paptól kap, mint amennyit ő cserébe adni tud.
A nénik nem mondanak le a szép beszédekről azért, hogy megspóroljanak havi 1-2 ezer forintot.
Ezért hiábavaló Orbánék pocskondiázásával operálni.
Orbán ügyes. Az ország kilátásai vésztjóslóak.

unommáazegészet 2013.07.30. 23:51:00

@ob.szerver: A ha után nem következik az esetemben.

ob.szerver 2013.07.30. 23:55:53

@unommáazegészet:

Ha jól értem, nem vagy a rezsim nyertese és mégis fidesz szavazó vagy.

Akkor viszont még mentséged sem lehet. A helyzet súlyosbodik.

cserju 2013.07.30. 23:59:17

Már az első bekezdésnél felháborodok, de igenis, sok mindenkinek eszébe jut már az első kérdésnél, hogy képzeli Orbán Viktor tisztára mosni állami pénzem a saját haveri köreinek üzleteit. Igenis itt kell abbahagyni a cikkírást és elgondolkodni azon, hogy Orbán retorikai képességeit miért akarja a szerző zseniálissá tenni azzal, hogy a hazugságot és a piszkos üzleti életet, közbeszerzést retorikai bravúrnak tartja. Épp az ilyen vélmények ( számos van belőlük a blogokban és újságcikkeben) éltetik még mindig Orbánt és a ndszerét. Le kellene végre számolni a hamis látsztakletéssel és a tényekkel szembenézni, a régivel szemben egy új világnézet, erkölcs és stílus felé tekergetni a nyakunkat.

Pop40 2013.07.31. 00:27:28

@Larry Silverstein:

"Orbánt eddig 2x megválasztották, és valószínüleg jön a 3. ciklusa. Ehhez több kell mint üres duma."

Nyilván ehhez kell egy agymosott, félkegyelmű zombihorda is, aki akkor is leszavaz rá, ha percenként mást hazudik, mint előtte, milliárdokat lop, és mindent elbasz, ami a kezébe kerül.
Zsák meg a foltja.

alf (törölt) 2013.07.31. 00:30:33

@nikon: Az agymosást - bármennyire nehéz is ezt elfogadni - nem az előző rendszerek hajtották végre, hanem a mostani.
Az előző rendszerek csak nettó elb@xták.
És ennek hátán a mostani agymos.
Tudom, nehéz ezt értelmezni, de akkor is így van. És bár a bejegyzés intelligensen menti a jelenlegi Kedves Vezetőt, azért finoman átsiklik felette, hogy de bizony csak arról szól a dolog amit maga is megír, hogy itt és most a nép lenyúlása zajlik.
Amit az se ment, ha netán a Kedves Vezető nincs is teljes egészében tisztában regnálása mibenlétével.
(Úgy egyébként azt gondolom, hogy de, tisztában van.)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 00:35:22

drága szerző, ez a történet messze nem orbánról szól, hanem az ellenfeleiről. a logikád szerint demszky egy kitűnő főpolgármester volt, pedig csak annyi történt, hogy rosszak voltak az ellenfelei (smittpáll például már akkor is komolyan vehető embernek számított).

ehhez képest orbán politikai karrierjét gyurcsány mentette meg, illetve azok, akik kiszivárogtatták az őszödi beszédet. na ott vége is volt a baloldalnak abban a szent pillanatban. erre még rájött egy apró kis világválság meg néhány enyveskezű szoci ügye és máris megvolt a kétharmad. ha orbán egy szót nem szól 2006 után, akkor is röhögve nyer 4 évvel később.

ami a mostani helyzetet illeti, azért legyünk tényszerűek: az a kormány nem jó, aminek a leváltását a megkérdezettek 56%-a támogatja, de csak minden harmadik választó szavazna rájuk egy "most vasárnapi" választáson. itt még egy darab költségvetési tényt nem írtam le, mert azt a fideszbirkák úgyis azonnal letagadják, elferdítik, und so weiter...

mesterházy barátunk reméljük olvassa e sorokat és egy napon majd rájön, hogy ha sokáig erőlteti a saját jelöltségét annak ellenére, hogy röhögve csapkodja tőle a térdét minden "bizonytalan" szavazó, akkor szépen el is búcsúzhat a pártja a politikától úgy kb örökre.

bajnai meg vagy felköti a gatyáját és keményebben politizál, vagy várjuk szeretettel a közös jelöltet, akinek még nem adott farkasházy bmx-et szárszón.

de orbán, na ő biztosan nem tehetséges. ilyen a mezőny srácok.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 00:39:03

@nikon: ott a pont. de nem ezt a réteget kell megnyerni, van középen épp elég szavazó, akit valamiért nem fogott meg a rezsicsökkentés és a szabadságharc szépsége. utalnék 2002-re, akkor medgyessy szolid karaktere behozta ezeket a szavazókat, bár tény, hogy balról is kellett ügyeskedni a 19 ezer forinttal. most balról csak a kőszoci nyugdíjasra és a közmunkásra érdemes rámenni de úgy, hogy a középosztály nem-fideszes része ne azt kapja '14 után, hogy azért fizet majd több adót, hogy másnak nagyobb legyen a segélye. ezt megoldani az igazi feladat.

netnepper 2013.07.31. 00:39:06

Nagyon hülyének kell lennie a blogírónak, ha egy ilyen pojácát mint az Orbán - már a név maga is abszurd, hogy ilyen néven itt, ma miniszterelnök lehet valaki - bármilyen szempontból is értékelhetőnek tart. A nép azon része pedig, amelyet Orbán az orránál fogva vezet valami egészen siralmasan embrionális szellemi állapotban leledzik.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 00:41:54

a politika maga a hazugsag. A tomeny nephulyites, a kovetkezmenyek nelkuli igergetes-cunami, a kamuzas technika non-plus-utlraja.

a legnagyobb uzlet ha te oszthatod el az adokat - ergo mikor valasztunk azt fogjuk meghatarozni - ha nincs csalas - hogy melyik part ossza el a befolyt adokat es hogyan. Ennel nincs jobb uzlet - illetve a penznyomtatas de azon a fronton leosztottak a lapokat szaz evekre elore ott most loni kell ha valtozast akarsz elerni.

A nep hinni akar a szebb jovoben, a politikus ezt a szebb jovot kipuhatolja es aszerint hazudik.

Akinek ez uj annak meg sokminden mas is uj lesz.

Orban - a hazudozasban - kivalo. Ehhez ketseg nem ferhet, aki ezen allitast tamadja az nem ert semmit.

Amadeus62 2013.07.31. 00:42:57

@Larry Silverstein:

"Az hogy minden politikus hazudik v. csúsztat az alap. Csak nem mind1 hogy mennyit."

Így igaz, orbán vízfolyásszerűen hazudozik, és rágalmaz, sunyiskodik állandóan, a többi üres duma.

Attól meg, hogy valakit akár 5X is megválasztanak egymás után még nem lesz se hiteles, se pozitív az ország társadalmára és gazdaságára nézve. Ugyebár nem mindegy milyen a lakosság is...
A populizmus nyilván nem pozitív. Az mszp populizmusa se volt az természetesen, ha ezzel vádolnál, hogy szoci lennék. Nem, nem vagyok az. De orbán hívő még inkább nem. "Kisebbik rossz"? Hagyjuk már, értelmetlen illúzió.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 00:46:00

visszamehetunk oda - es ebben a kelet romai birodalom volt "jo" - hogyha eros torvenyek, ( minden torveny annyira eros amennyire betartjak )eros kozigazgatas es a polgarok reszerol nagy adobefizetesi hajlandosag mutatkozik ( altalaban ahol kevesek az adok ott jobban befizetik ) akkor teljessen mindegy ki vezeti az orszagot, ergo feleslegesse valik a politikai elit mert a gazdasag onszervezodo, a kozigazgatas nem kezivezerlessel megy hanem szabalyok alapjan, tehat felesleges fntatrtani olyanokat akik megmondjak nekunk mi miert jo.

( minel kevesebb adot fizetsz annal kevesbe tud beleszolni a kormany az eletedbe - Ronald Reagen )

Amadeus62 2013.07.31. 00:47:08

@ob.szerver:

Van ilyen. Sajnos a legtöbb embernek elég egy rezsicsökis konc meg "szabadságharc" is. A gazdaság, a demokrácia? Az kit érdekel! Lényeg a MOST! Az, hogy mi lesz itt 10 év múlva kit érdekel?
Ezért tartunk itt...hülye demagóg nép vagyunk, akik a saját anyjukat pár ezer forintért is simán eladják.

P.Freddy 2013.07.31. 00:52:09

@balage_81 reloaded:

Orbán hazudni se tud úgy, hogy az ne látsszon a pofáján, vagyis mindig. Tehát kurvára nem tehetséges, hanem ismer egyfajta genetikusan köcsög népréteget, akit ki tud használni. Hogy ezek történetesen magyarok?

No, Hö, és akkor most mi van? Ez van vazze, így járt a világ legszíriuszibb népe, hogy egy milla marha gyün össze belőle minimum.

Patakit meg kétszer visszahozták a fényevő földönkívüliek, mondjuk másodszor már felesleges volt, hagyhatták volna ott is, ahol Lázárnak a böcsülete van.

A lényeg: Mesterházy-Bajnai: egyelőre hagyni kell a saját szarjjában megforogni a fideszcsürhét. Selmeci Gabit is hagyni még párszor beégni, rettegni, és közszolgálati tévén élőben befosni az agresszív szempillafestéktől, ilyesmi. A bugyiját nem kell megmutatni, elég a pofája is a hányingerhez.

Dajcs Tomi a Hungaroringen eklatáns, mocskos paraszt példája volt a tipikus Fideszesnek: az igazi köcsög zsírdisznó telepofával, teleganéjjal élvezte a seggnyalói népszerűségét. Hajrá Tomi!

Szóval hadd libázzanak csak. Fingjuk sincs róla, hogy mi van róluk. Nem is kell ebbe beleszólni, Orbán Viktor és seggfejcsapata építse fel saját magát a történelem köpőfalára, nyugodtan.

Larry Silverstein 2013.07.31. 01:02:46

@Amadeus62: @Pop40:

Én meg hadd higgyem azt, hogy a zembereket egyszer lehet átbaszni. Akit újraválasztanak, az biza hitelesebb, mint akit nem.

Ebből egyenesen következik, hogy Orbán 1990 óta a legkevésbé hazudós ME.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 01:06:54

@Larry Silverstein: demszky gábor pedig a leghitelesebb és egyben legjobb politikus, kitűnő városvezető volt, még orbánnál is sikeresebb. a fővárosi mszp-szdsz úgyszintén, mivel 1990 és 2010 között 20 éven át uralták a főpolgármesteri hivatalt. rendben, elfogadom a logikád.

P.Freddy 2013.07.31. 01:09:30

@Larry Silverstein:

"Orbán 1990 óta a legkevésbé hazudós ME. "

Aztakurva. Ezt nem lehet finomabban kifejezni, ne haragudj.

A leghazudósabb tajparaszt magyarul ugató seggfej az jelenleg a regnáló minelnök, aki kilopja a magyarok becsületét a világból.

Ezzel akár a Ki Mit Tud-on is indulhatna, ha lenne, és biztosan nyerne is.

tisztapista 2013.07.31. 01:55:33

Nem kell, hogy elhozza a Kánaánt. Ez nem politikusi feladat. Azt mindenkinek magának kell elhozni a saját életébe.

Nekem már az is elég, ha nem megy az ország tönkre. Gazdaságilag és ebből következően társadalmilag. Orbánnak és "bandájának" nagy szerepe van abban, hogy nem lettünk olyan állatorvosi beteg ló, mint az IMF által megsegített Spanyolország.

nikon 2013.07.31. 02:01:43

Nekem, mindegy, hogy mikor mosódtak az agyak. Nekem jóval túl az ötvenen nagyon sok a párhuzam az orbáni retorika és az akkori váteszek üzenetei között.
A Zórbán szerintem erre érzett rá, vagy ehhez van tehetsége - azt csinálja jól, amit a komenisták (baloldaliak) őelőtte rosszul. És ez nem azt jelenti, hogy ezt vagy azt összeségében jónak tartanám.
Szerintem a poszt azért fontos és jó, mert túl mer lépni az igazság (igazságérzet)űzött hablatyolásán, és megpróbálja megragadni, mi lehet ennek a torz lélekkel megvert(áldott) ember sikerének a titka.
Ha valaki szintén túl akar lépni a zigazság rögeszmés sulykolásán, és ellamentálna a "megoldáson" is, akkor mindenképpen számításba kell venni az OV-nek ezt a különleges képességét, mert ez lenne az a lepel, amit le lehetne rántani a rendszerről. Aztán majd ki lehet persze bontani az igazságot is.
De ki fogja tudni megtenni? A vásári haknista senkyházi, az emeszpés őstulkok koszorújában? Vagy Bajnai a tepsi sülthalnál is kevesebb vitalitást mutató politológus szakkörével? Netán Gyurcsány? Meg fogtok lepődni, a pasas jól látja, hol kell lefőzni az OV-t, és arról se feledkezzünk meg, hogy ő már egyszer kétszer személyesen is vitázott vele, nem cskély eredményességgel. Vagy az LMP? Baszki, azokról prófétát lehetett volna mintázni a Brian életébe, élő ember nem érti, hogy mit akarnak.
Szóval azzal együtt, hogy mindenki igazsága továbbra is érvényes mindkét oldalon, jó és fontos ez a poszt. Remélem, olvassa pár ellenzéki oldali kommunikációs guru is. (Oszt visszaadja az iparengedélyét.)
Néha az az érzésem, hogy a zellenzék nem is akar 14-ben nyerni.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 03:35:09

@nikon: elorebocsajtom, nem Magyarorszagon elek es nem jarok haza szavazni. Nem szimpatizalok egyik szekertaborral sem, soha nem voltam egy partnak sem a tagja.

Orban a legkarakteresebb politikus az elmult kb 15 evbol. ( miota 96ban MPP Fidesz lett a fidesz biztossan )

Mint ember nem tudjuk milyen, arrol ne nyissunk vitat, de mint politikus elsoranguan tud kolbaszt tolteni es gumicsizmaban a gaton allni. ( 2001ben es 2013 ban is megmutatta "ki a legeny a gaton" bar utobbi szereplest kopizta rendessen a baloldal is es szidta a ballib media - ketsegtelen hogy Mesterhazy vagy Bajnai, Gyurcsany nevetsegessen hat gumicsizmaban a gaton) Viktorunk "veletlenul" beter egy nepszeru szinesszel egy kihalt kocsmaba, csak egy komplett ciganyzenekar jar arra es kb husz testor. Orban beszedei olyan lassuak hogy szo szerint megerti egy 70 eves videki foldmuvelo is ( kerulni akartam a paraszt szot )
merem gondolni hogy reszben ezek a dolgok tudatossak, de van bennuk egy adag osztonos cselekedet, szo mi szo Orban "erzi a penget". Falun imadjak mert "jol megmondta", Torgyan Jozsefi magassagokba emelkedik a karizmaja. ( 1994 ben Hogyesz re latogatott mint az FKGP elnoke amerikai elnokoket megszegyenito konvojjal, volt viragcsokor dobalas, "eljeneljen", nepviseletben lanyok-asszonyok, uj kenyer, becsuletben megoregedett parasztemberek igazi konnyeket hullattak mikor kezet razhattak vele, abban a pillanatban ha lett volna lehetoseg kirallya koronazzak - en nem tudtam sirjak vagy nevessek e )

Orbannak van egy varazsa ami letezik, megkerdojelezhetetlen, es GyF jol raerzett hogy populisabbnak, kozvetlenebbnek kell lennie de egy KISZes milliardostol ez nevetseges.

Orban elbukott ket valasztast, de vezeto szerepe a Fideszben egy percre sem volt megkerdojelezheto.

Akit "megfog", jellemzoen a videki vallasos idosebb reteget, foldmuveloket ( pedig azokkal most kibabraltak rendessen ) a mutyizasokat sajat malmara hajtani tudo kozepreteget, es barkit aki vevo erre - nos, azok ra fognak szavazni mindig, akarmit tesz es mond ( ami kozott ugye sokszor szakadekok tatonganak.

Mondj valakit rajta kivul akinek hianya feltunne a kozeletbol!

Ez az Orban effekt, mas ezt nem tudja. Se kozel, se tavol.

En ugy gondolom az orszag rossz iranyba megy, de nem latok alternativat ki tudna lecserelni Ot.

.. es hogy hogyan.....

states1 2013.07.31. 03:40:04

Tehát tulajdonképpen már megint a néppel van a baj, a nép a hibás. Példátlan módon 2x is megválasztotta Orbánt, és kilátásban van a harmadik mindenekelőtt az alkalmatlan, jellegtelen, karizma nélküli ellenfelek miatt. Mert bizony Mesterházy, Bajnai szenvedéseit mikrofonnal a kézben elég nehéz megállni röhögés nélkül. Rossz szónokok, de ettől még aligha lesznek jó vezetők. És nyilván a nép tehet erről is, hogy ilyen a választék. Le kell váltani.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 03:45:57

@nikon: az LMP olyan mint a hisztis kislany : nem tudja mit akar, de azt tuti nem amit kitalalnak neki.

MSZP: ma mar verciki minden mondat, tett, otlet toluk. Ok eljatszottak minden utokartyajukat, a kadari nosztalgia tartja oket 5%felett meg "vsak-a-fidesz-nem" szavzatok.

Jobbik: rengeteg fiatal "lajkolja" oket,
a gyuleseik erdekessek: rendkivul okos, eretten gondolkodo hiveik mellett rengeteg az eszetlen teljesen hulye magat "nagymagyarnak' gondolo ikuhuszar. Azert nem szeretnem ha a hatalom kozelebe kerulnenek, korai nekik meg.

LMP, DK, ABS, ESP, ACS, ABCD es a tobbi amit megjegyezni sem erdemes: komolytalanok, tomegbazis nelkuli almodozok gyulekezete. "Internetes partok" - otthon mindenki kattint egyet rajuk ettol ok azt hiszik megnyerik a valasztas.

ennyi. Tobb lo nem indul. Lehet valasztani.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 03:58:17

@states1: igen, nyilvanvalo hogy a nep a rossz, le kell valtani nem vitas.

Milyen nep az amelyik kozbiztonsagot akar, nem akar keves penzert dolgozni, elheto, tervezheto eletert nyaggatja a kormanyt. Nem akar orditozo antiszocialis csaladokat a szomszedjaba ( nem ciganyoztam tisztelt ballibek! ) este 11kor nyugodtan akar hazagyalogolni, ketkedik a "ket hetben" ( copyright by Pinter Sanya ) tomegkozlekedni akar olcson es kulturaltan, elege van abbol hogy allando kampany van.

Ilyen neppel egy part sem tud igazan gyozni. A partok jok, a szavazokat kene levaltani.

Bezzeg "nyugaton" - a canadai valaszto nem tudja ki a penzugyminiszter, nem tudja hogyan mukodik a cigeretta eladas es fingja nincs mit akarnak a partok, max mit szeretne az orszag elso embere. Igazabol szavazni sem jar. ( legutobbi szavazas elott egy nappal csinaltak egy 100fot megszolaltato korkerdest Vancuverben hogy mikor van a szavazas: 31 ember nem tudta hogy masnap lesz, 4 ferfi es egy no pedig hatarozottan allitotta hogy "ebben az evben nincs is"! :D:D:D )

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 04:06:23

@states1: bazz, Mesterhazy mikor eloszor szoba jott azt hittem aprilisi trefa! :D:D:D hogy trendi legyek: uberLOL a csako. Pajeszet ( barkojat ) lecsapatta hogy szelesedjen az a tomegbazis akinek tetszik de hat egy kerek logikus mondat nem tudja elhagyni azt a szajat neki! :D azert a kommunistak regen azert tobbre voltak kepesek.

Bajnai: mindig varja az ember hogy mondjon valamit jot de helyette mindig okosat mond az meg nem nyero. Legalabb egyszer ki fasiztazna magat teli torokbol vagy valami akkor felfigyelnenek ra de igy max a lanyos anyukaknak tetszik. Hoszzu mondatokkal operal, kedvenc szofordulata Orban Viktor. Emlegeti vagy tizenketszer. pl:

www.youtube.com/watch?v=wqBKHBJ73ww

GYF: Torgyan utod jelolt. Egyre jobban besz@raskozeli produkciokat nyom, a legutolso az mar Jaszai Mari Dijjas gyanus! :D

www.youtube.com/watch?v=zTCoDelcaLs

az a resz a legjobb amikor hadonaszik! :D:D:D

hat ide jutottunk.

röhögő 2013.07.31. 04:16:25

@Larry Silverstein: "Én meg hadd higgyem azt, hogy a zembereket egyszer lehet átbaszni. Akit újraválasztanak, az biza hitelesebb, mint akit nem."

- Tehát Gyurcsány hiteles. Na rólad ennyit, te fasz!

röhögő 2013.07.31. 04:19:00

@Larry Silverstein: Meg Horn, meg Demszki is. :-)) Miért vagy te ennyire buta? A kisegítő iskolában még lobotómiád is volt?

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 04:20:48

@Larry Silverstein:

Gyurcsanyra egy mehesz-szakkort nem biznek. Ott kitorne a demokracia, a kiralynot elzavarnak, Ferencunk eladna a kaptart, kisemmizett darazsakat fujna a szel.

felcsutisuttyo 2013.07.31. 05:51:55

Akkor így kell beszélni: ha wc-re megy az ember: "MEGYEK KITESZEM A NEMZETI SZART,
vagy: ha a kormányról beszél egy ember: " A NEMZETI KORRUPT GAZEMBEREK"
ha orbábról beszél valaki: " A NEMZETI GONOSZ HAZUDOZÓ TÖRPE"
ha a KDNP-ről beszél az ember: " NEMZETI FIDESZ CSÖKEVÉNY"
ha a Fidesz holdudvarról beszélünk, akkor: "NEMZETI OLIGARHA BŰNSZÖVETKEZET"...
ha az ügyészségről beszélünk: "NEMZETI KORMÁNY KISZOLGÁLÓ SZEMÉLYZET"
ha a kormányszóvivőről beszélünk, akkor:" NEMZETI KORMÁNYSZARVIVŐ" stb.. lehetne még sorolni....
fideszes szavazó: NEMZETI ALATTVALÓ:)
(a végén ott van" A NEMZETI ELLENÁLLÁSI MOZGALOM ÉS A NEMZETI LÁZ-ADÓ"...és a NEMZETI KORMÁNY BŰNSZÖVETKEZET MEGBÜNTETÉSE"

röhögő 2013.07.31. 06:24:18

@visszakettopadlogaz: Viktor megvédené a királynőt, egy nemzeti medvének koncessziót adna a mézre, a méhek pedig közmunkásként békemenetre mennének.
Végül is ugyanaz, csak itt még Viktor hülyére is vesz.

svega 2013.07.31. 06:29:54

Vakok között a félszemű a király. Orbán ennyi, nem több. A kitanult, illetve kitanított szónok, politikus. A választást meg azért nyeri meg (azon kívül, hogy nincs ellenfele), mert olyanná törvényezte magát, hogy ne bukhasson. Ezt lehet politikai érzéknek vagy egyszerűen pofátlanságnak nevezni.
De hogy abban látja a jövőt, hogy sok erős állami vállalat legyen, ez vicc. Egyet mondjon, ami állami és jól megy. Csak egyet! (BKV? MÁV?) Pénzszivattyúkat hoz létre, nem kérdés, hogy kinek, minek. Tudtátok, hogy milliós fizetésekkel ülnek olyan helyeken, mint a pl. Távérzékelési Intézet? Mintha a kommunizmusban lennénk.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.31. 06:37:55

@röhögő: :D jo!!! :D

A kiralynot egy ido utan Orban Viktorianak hivnak, a kaptarban stadiont rendeznenek be, kozmunkas mehek gyujtenek a mezet ( de egy ejszakan valaki ellopna a nyugdijra felretett reszt ) a KOZMEZ Rt nyerne az osszes kaptarfelujitasi palyazatot :D

Pop40 2013.07.31. 06:54:27

@Larry Silverstein:

"Én meg hadd higgyem azt, hogy a zembereket egyszer lehet átbaszni. Akit újraválasztanak, az biza hitelesebb, mint akit nem."

Akkor ugye te Demszkyt minden idők legsikeresebb polgármesterének tartod? Ötször választották újra. :)))

Nem, a jelenség oka kettős:
Részint Orbánnak van a legnagyobb hardcore szavazótábora az országban. Ők azok, akiknek nem számít, mit tesz a vezér, leszavaznak rá, ha esik, ha fúj. Ennek köze nincs a hitelességhez, annál több a vakhithez. Kb mint ahogy az SS tagjai szavaztak volna Hitlerre - ott se lett volna túl sok gondolkodás, kire is szavazzunk. :D

Önmagában ez nem is lenne gond, mert hardcore keménymag szavazókkal egymagában sehol nem lehet választást nyerni, ahhoz túl kevesen vannak. Itt jön viszont képbe az, hogy az ország döntő többsége apatikus, leszarja, mi megy a politikusok közt, csak őt hagyják békén.
Ilyen környezetben viszont már elég a hardcore bázis is, hogy választást nyerjen, mivel nincsenek ott a tömegek, akik kiegyensúlyozhatnák másik oldalról ezt az amúgy önmagában nem túl jelentékeny bandát.

Orbánéknál ez, és csak ez a jelenség az oka még annak is, hogy egyáltalán léteznek, nemhogy annak, hogy felvetődhet velük kapcsolatban az, hogy választást nyernek ilyen kormányzati "teljesítmény" után. Egyszerű a feladat: A zombik mennek, ha esik, ha fúj, mindenki mást meg úgy elidegeníteni a politikától, ahogy csak lehet, menjen külföldre, vagy undorodjon az egésztől, tökmindegy, lényeg hogy a szavazófülkét meg ne közelítse. Egyszerű taktika, más tészta, hogy jövőre ezzel sem fognak nyerni.

lavór 2013.07.31. 07:05:51

"A probléma ott van, hogy az ígérgetések mögött nem áll valódi eszme és cselekvés, illetve sosem fog megvalósulni a beígért Kánaán."

Már hogyne állna, a saját zsebek megtömése már nem számít valódi cselekvésnek? Na meg annak a bizonyos "felső tízezernek" megvalósul(t) a Kánaán.

csabakirályfi 2013.07.31. 07:05:57

Sokan megsértődtek itt, amikor a zembereket feddték. De azért azt megkérdezném: olyan nehéz zseniálisan szónokolni olyan választóknak, akik nem veszik észre, hogy amit egyik nap mond, a másikon már nem érvényes?! Hányszor szónokol nem kiválasztottak előtt? Ennek az embernek karizmája? Senki nem küldi el a ...csába az össze-vissza hazudozással? Erdélyben kell ezt az embert megpróbálni megdobni paradicsommal? Ami az ellenzékét illeti, úgy tesznek, mintha Orbán egy úriember lenne. Nézzék végig 1994-től: nem az. Ezt Ibolya úgy fogalmazta meg: keresztény ember nem lopja el más pártját. Igaz, akkor már ellopta az MDF-et.

2llkedő 2013.07.31. 07:10:29

@Pop40: "Egyszerű taktika, más tészta, hogy jövőre ezzel sem fognak nyerni."

Nyerniük kell! (Egy minimális többséggel). Máskülönben folytatódik az, ami 2010-ben abbamaradt.
Nekik kell megenniük azt, amit főztek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.31. 07:11:31

Nem lehet alábecsülni annak a jelentőségét, hogy Viktor a komprádorszivattyúk és a Birodalom általi kizsákmányolásunk után a magyaroligarchákról is beszélt!

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/07/az-esemeny.html

Az Ő megszólalásai mindig Eseményt jelentenek!

ob.szerver 2013.07.31. 07:11:34

@states1:

"Tehát tulajdonképpen már megint a néppel van a baj, a nép a hibás."

Igen, pontosan erről van szó. Vannak sikeres népek, vannak sikertelen népek, és vannak kifejezetten önsorsrontó népek. Hogy ne menjünk túl a saját keresztény-kaukázusi gyökerű kultúrkörünkön, amit a legjobban ismerünk és megértünk, az utóbbiakra jó példa a görög és az argentin, akik messze rosszabbul élnek, mint ahogy azt az múltjuk, adottságaik, lehetőségeik alapján megtehetnék. Ha jövőre felhatalmazást kapnak a jelenlegi rombolás és pusztítás folytatására, akkor évtizedekre szólóan mi is csatlakozunk hozzájuk, és csak nézni fogjuk, hogy a hasonló adottságokkal és lehetőségekkel rendelkező népek elhúznak mellettünk.

Hogy léteznek önsorsrontó népek, abban nincs semmi különös, csak szomorú, hogy mi közéjük tartozunk.

Gábor Pápay 2013.07.31. 07:12:53

Pop40-nek nagyon igaza van!

Vegyünk más országból példát. Berlusconi-nál keresve sem lehetne találni ellenszenvesebb pasast, mégis meg tudná ma nyerni a választásokat Olaszországban, börtönbüntetéssel a nyakában.

Ilyen az istenadta nép...

2llkedő 2013.07.31. 07:20:56

"""AZ IKREK JEGYŰ EMBER JELLEMZŐI

Könnyű felismerni, mert állandóan mozgásban van, akkor is ha ül ,mert akkor a kezei, ujjai mozognak, vagy kalimpál a lábával, de szinte képtelen mozdulatlan maradni.
Kíváncsi, nagyon sok kérdést tesz fel rövid idő alatt, és ezek a kérdések néha már az indiszkréció határát súrolják.
Nem érzi, amikor esetleg tapintatlan, mert őt az információ érdekli, és nem kapcsol hozzá feltétlenül érzéseket.
Abszolút szellemi ember, mindent a logika oldaláról közelít meg.
Az információ áramlása a lételeme, ezért néha abba a csapdába eshet, hogy valahol felszedi a híreket, még máshol kissé szubjektíven leadja, ezt a köznyelv pletykának nevezi, és az ikrek szülött szinte a tudtán kívül belekeveredhet ilyen helyzetekbe.
Nagyon jó az írás és beszédkészsége, bár inkább ő a szavak embere.
A kommunikációjában türelmetlen, mert a gondolatai nagyon gyorsak, ettől a beszéde is gyors, sokszor hadar.
Jól riposztozik, gyors az észjárása, amin esetleg nem is lehet túljárni.
A humorérzéke is kiváló, nagyon társasági, szereti ha rá figyelnek.
A kapcsolatok fontosak számára, ő az akinek a legmagasabb a telefonszámlája, hiszen minden lehetőséget megragad a beszélgetésre, és nehezen tudja azt abbahagyni.
Fiatalos lendülttel rohan át az életen, és idős korában is szellemi és fizikai frissesség jellemzi.
Türelmetlen, nem tud várni, de amennyiben erre kényszerül, az idő alatt kapcsolatokat köt és máris a kommunikációt hívja segítségül az idő múlására.
Nem szeret egy helyben ülni, ezért a változatos elfoglaltságok valók neki.
Az egyhangúságot is nehezen viseli, fontos tehát, hogy a mindennapjai se teljenek rutinszerűen.
Képes egyszerre több dologgal foglalkozni, pl. tv-t néz, rejtvényt fejt és közben még telefonál, de ő ezt nagyon élvezi.
Sokoldalú, széles körű az érdeklődése, de mivel sok minden érdekli, esetleg nem tud egyikben sem elmélyülni.
Fontos számára, hogy képessé váljon egy dologban mélyre ásni és azzal a témával kapcsolatban alapos ismeretekre szert tenni.
Ő az aki szinte mindig elkésik, mert egyszerre több dolgot vállal és csinál, és nem méri fel jól, hogy azokkal mikor végez.
Meg kell tanulnia élete során a pontosságot.
Mivel kettős jegy, olyan mintha szülötteiben két lény lakozna, sőt ezek ott benn folyamatosan vitatkoznak egymással.
Változó minőségéből adódóan könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, lehetőségekhez, sőt igényli is az újat a változatosságot a szellemi kihívást mindenben.""""
csillaglilla.hu/zodiac/ikrek

Viktor is, Feri is Ikrek jegy szülötte.

Pop40 2013.07.31. 07:38:34

@félázsiai 2llkedő:

Azért remélem, nem várod el tőlem, hogy rájuk szavazzak?:PPP

Amúgy (sajnos) igazad van, ezen én is gondolkodtam már, mi lenne jobb: ha nyernének, és nyakukba szakadna a trágya, amit összehordtak, vagy ha nem, viszont szenvedhetne Bajnai a fidesz szemetével.
Az első megoldás alapban nekem is rokonszenvesebb, na de kibír az ország még 2-3-4 év Orbánt?!?!

@Gábor Pápay:

Igen, ez jó példa (sőt, az olaszoknál elítélték Berlusconit, pedig Orbánnál sokkal kisebb "stikliket" csinált.)
Persze van egy réteg nyilván itt is, ott is, mindenhol, akik csak azt nézik, ki dumál szebben.

felcsutisuttyo 2013.07.31. 07:39:03

@wmiki: ha életben hagyják őket...egy elcsalt választás...háát...az FORRADALMAT JELENT..

felcsutisuttyo 2013.07.31. 07:42:01

érvénytelen választásnak fogja a Nép nyílvánítani..(.ha pattognak, akkor jön a "tüzes tojás":)))
Kizárás minden további politikából választásból..a Nemzeti Szarok,....minden semmis, amit "alaptörvényeztek" , tákolgattak...
elszámolás, leszámolás Magyarország Felszabadulása.....!!!! ..s Magyarország újra vidám ország lesz!

nu pagagyí 2013.07.31. 07:42:35

A poszt túl megengedő. Eltereli a figyelmet arról, hogy Orbán több, mint jó szónok. Egy vérbeli, tudatos diktátor, aki tüneményesen rövid idő alatt az egész államot egy maffiaszerű képződménnyé alakította át. A lojalitás lett a mérce, de az alattvalók sem lehetnek biztosak egy percig sem, hogy nem lesz belőlük ellenség. A bizonytalanságot a tudatosan előídézett, mesterséges válság okozza, ami természetesen csak az olyan területeket sújtja, ahol az emberek önálló cselekedetekre ragadtathatnák magukat: versenypiac, kultúra, stb. Minden az államtól függ, az lett a forrása az egyéni gazdagodásnak, az határozza meg a társadalmi státuszt. Nem teljesítményt kell felmutatni, hanem "érdemeket" szerezni. Érdemeket az "ellenség" elleni harcban, a lojalitás kinyilvánításában.

Orbán szövegei mindig kétfenekűek: általánosságban fenyegeti, aki még nem hódolt be és beígéri a kánaánt azoknak, akik már behódoltak. A tényeket kerüli, ami annak tűnik, az sem biztosan úgy van, de nem is ez a lényeg. Pontosan tudja, hogy hazugságait nem leplezik le nagy nyilvánosság előtt, hiszen mára minden tömegmédiumot ellenőrzése alatt tart. Az igazi mondanivaló az aktuális ellenség körülírása. Összevissza nem beszél, lesz következménye a kimondott szónak.

Szövegeit nem bennfentes hívei lázasan igyekeznek dekódolni, beazonosítani az általánosságban megnevezett "ellenséget", nehogy ők is közéjük sodródjanak valahogy. Mára mindenki megtanulta, hogy a bejelentést azonnali tettek követik: az ellenség egzisztenciális kivéreztetése, retorziók. Nem lehet ütemet téveszteni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.31. 07:45:02

@felcsutisuttyo: lol
ahhoz ki kellene kelnetek a fotelból elvtársak...
és hát... a ti képességeitekkel, forradalomról ábrándozni... hát... nem tartana tovább 3 percnél **

$pi$ 2013.07.31. 07:49:29

"Orbán azt mondta a tömegeknek, hogy az országnak több olyan nemzeti vállalkozásra van szüksége, mint amilyen a Közgép."

Mondjuk Orbán ilyet nem mondott, de azért ti gyertek össze, acsarkodjatok, háborogjatok és határolódjatok.

A fontos, hogy semmiképpen se azzal foglalkozzatok amit mondott, meg se hallgassátok csak megzavarja a gondolataitokat. Nektek elég azt tudni, hogy mit írt a HVG meg a kommunista sajtó arról, hogy szerintük mit mondott az Orbán. Ez már sokkal könnyebben emészthető és jobban bele is illik az idológiai világotokba.

2013.07.31. 07:53:07

Én baromira nem hallhatom az Orbán beszédeit. Arra viszont figyelek, hogy mi történik az országban. És ebből számora eddig az jött le, hogy nagyon egyetértek azzal amit a miniszterelnök csinált és csinál.

Talán nem csak nekem tűnik fel, hogy milyen aljas kommunikációs háborút folytat az ellenzék a kormány és személy szerint Orbán ellen. Még a családját sem kímélik.

Szerencsére ez ellenük fog hatni, mert minden tisztességes embert felháborít!

2llkedő 2013.07.31. 07:57:35

@Pop40: "Azért remélem, nem várod el tőlem, hogy rájuk szavazzak?"

Az agymosottak még éppen elegendően vannak, hogy nyerésre vigyék a fideszt. Ha még Te is rájuk szavazol, akkor ismételten összejön a 2/3.

2llkedő 2013.07.31. 07:58:26

@Lindalinda: "Talán nem csak nekem tűnik fel, hogy milyen aljas kommunikációs háborút folytat az ellenzék a kormány és személy szerint Orbán ellen. Még a családját sem kímélik."

Talán nem csak nekem tűnik fel, hogy milyen aljas kommunikációs háborút folytat az ellenzék a kormány és személy szerint Gyucsány (Bajnai) ellen. Még a családját sem kímélik.

♔batyu♔ 2013.07.31. 08:12:25

Ez megvolt Gyurcsányéknál is, csakhogy ők még ráadásul jól el is kúrták. Azért Orbánékra nem lehet ráfogni, hogy nagy államháztartási hiányokat hoznak össze, megszorítások és adóemelések közepette 30%-al növelik az államadósságot, ráadásul ellenére csődbe is jutnak, így marad az IMF.

Pop40 2013.07.31. 08:27:55

@$pi$:

Nem mondott?
Érdekes, a honlapja máshogy tudja.

www.miniszterelnok.hu/beszed/a_kormany_nemzeti_gazdasagpolitikat_folytat

"A negyedik dolog, amelyet célul tűztünk ki, hogy a magyar nemzeti tőkét is meg kell erősíteni. Fontos a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése, de az is fontos, hogy közép-európai méretekben számottevő, nagy, nemzetközi cégei is legyenek Magyarországnak. Most ez nem teljes lista, amit mondok, mintegy demonstrálandó az eredményeket egy rövid ízelítő. (...) Építőiparban a Trigránit, a Közgép, (....) Tehát nyugodtan mondhatom, hogy a nemzetközi versenyképességhez szükséges ágazatokban versenyképességet mutatni tudó nagy magyar cégek hálózata is lassan megépül.
"

Ezt te minek neveznéd, kedves elvtárs? Ha ilyet nem mondott, akkor milyet mondott?

Az még önmagában nem lenne gond, hogy tájékozatlan vagy, de hogy még utána nekiállsz okoskodni, az már az. (Bár kommunista sajtó terén elismerem, hogy sokkal hozzáértőbb lehetsz itt bárkinél.)

Pop40 2013.07.31. 08:30:29

@félázsiai 2llkedő:

Ne aggódj, annak az esélye, hogy én bármikor is Orbánra szavazok, a nullánál is kevesebb.

2llkedő 2013.07.31. 08:33:17

@♔batyu♔: "Azért Orbánékra nem lehet ráfogni, hogy nagy államháztartási hiányokat hoznak össze,"

Csak azt lehet ráfogni, hogy lenyúlt 12-évnyi megtakarítást, amit ellopott a jövő nemzedékétől. Most, hogy ez a pénz szerte foszlott, a különadókkal (amiket ugye 2014-ig kivezetnek), meg a különböző megszorításokkal, 27 (hamarosan 35%) ÁFÁ-val, stb. az államadósság szépen emelkedik.

2llkedő 2013.07.31. 08:34:06

@Pop40: Tartsd meg jó szokásod!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.31. 08:34:13

Beszélni azt nagyon tudott az biztos, ám vagy 10 éve meg se erőlteti magát, az előtte 10 év alatt szerzett népszerűségéből, szónoki nagyságából él.

Pop40 2013.07.31. 08:35:48

@♔batyu♔:

"Azért Orbánékra nem lehet ráfogni, hogy nagy államháztartási hiányokat hoznak össze, megszorítások és adóemelések közepette 30%-al növelik az államadósságot, ráadásul ellenére csődbe is jutnak, így marad az IMF."

Nem, alattuk lazán stagnál az államadósság, úgy, hogy elloptak 3000 milliárd manyupot, ami nyom nélkül eltűnt.

3000 milliárdnyi pluszpénzből Ferenc testvér is tudott volna menőzni, elhiheted.
Csak benne valami érthetetlen okból nem vetődött fel az a gondolat, hogy nyom nélkül ellopjon 3000 milliárdnyi manyup-vagyont. (Még egyszer: 3000 milliárdnyit. 3.000.000.000.000 ft.)

Gondolom, ha a szomszédod betör hozzád, kirabol, és abból törleszti az épp esedékes adósságait, akkor te megdicséred, hogy milyen fasza gyerek.

Pop40 2013.07.31. 08:37:42

@félázsiai 2llkedő:

Megtartom, cserkész becsszóra esküszöm! :)))

niklex 2013.07.31. 08:39:26

Annyiban jó (és ebben igen jó) szónok, hogy leszáll arra a szintre, amit híveinek java része, meg a gondolkodásra kevésbé hajlamos tömeg igényel.

Szerintem azokat, akik tudatosan figyelik és elemzik beszédeit-netán összevetik az abban elhangzottakat a tényekkel- már a harmadik mondattól kezdve csak bosszantja.

Pop40 2013.07.31. 08:42:30

@niklex:

"Szerintem azokat, akik tudatosan figyelik és elemzik beszédeit már a harmadik mondattól kezdve csak bosszantja."

Az első 2 mondat alatt még a konyhában vannak, vagy a slozin?:)

Rémbódess 2013.07.31. 08:44:50

@Larry Silverstein: "...sőt soha egyetlen baloldali ME-t sem választottak újra."

Őőőőő, 2006-ban lehet hogy nem ugyanazt a választási műsort néztük?

Blogger Géza 2013.07.31. 08:55:32

Tényleg, miért is baj, ha vannak sikeres magyar tulajdonú (ha úgy tetszik, nemzeti) cégek, amelyek itthon adóznak, ha gáz van velük, itthon perelhetők stb.? Erre valahogy nem született válasz ebben a semmitmondó posztban. Ha a kedves posztoló most jött rá, hogy a politikában (is) fontos a marketing, akkor gratulálok hozzá, remélem, még max gimnazista korú, idősebbtől ez már ciki lenne. Amúgy a poszt időzítése is hatalmas melléfogás, épp most veszített a Közgép egy tenderen, egyáltalán nem voltak kizárva a
versenytársai, 4 konzorcium küzdött.

"Az eredetileg becsült nettó 8 milliárd forint helyett nettó 11,4 milliárd forinttal nyerte el az M85 gyorsforgalmi út Győr-Enese szakaszának építését a két Colas-cég alkotta konzorcium.

Ajánlatot tett még a KM-Győr-Enese konzorcium, amelynek tagjai: a Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., továbbá a Magyar Aszfalt Kft.; közös ajánlatot tett a Swietelsky Magyarország Kft. és az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.; végül pályázott még az SDD konzorcium, amelynek cseh tagja a Subterra a.s., szlovák tagja a Doprastav a.s., a magyar részvevő pedig a Dömper Kft."

www.napi.hu/magyar_vallalatok/a_colas_nyerte_az_m85_gyor-enese_szakaszanak_epiteset.560584.html

Blogger Géza 2013.07.31. 08:59:40

@svega: Ha nem tűnt volna fel, Orbán nemzeti, és nem állami cégekről beszélt. (Amúgy a MOL legnagyobb tulajdonosa a magyar állam, és elég sikeres.)

eMJe 2013.07.31. 09:00:55

blogíró, ne 2010 óta figyeld orbán "munkásságát"

nézd meg azt, amikor gyurcsánnyal összeeresztették, köpni-nyelni nem tudott. ferkó lemosta, pedig ugyanaz az iskola, mindkettő mszmp ivadék komcsi :)

$pi$ 2013.07.31. 09:02:05

@Pop40: "Ezt te minek neveznéd, kedves elvtárs? Ha ilyet nem mondott, akkor milyet mondott?"

Elvtárs az anyád. Olyat nem mondott, hogy "az országnak több olyan nemzeti vállalkozásra van szüksége, mint amilyen a Közgép". Nem tudom mit nem értesz ezen.

"Az még önmagában nem lenne gond, hogy tájékozatlan vagy, de hogy még utána nekiállsz okoskodni, az már az."

Hasonlítsd össze azt, amit a blogger írt és azt, amit te idéztél. Fogadd el, hogy a kettő nem egyezik, aztán ennyi.

"(Bár kommunista sajtó terén elismerem, hogy sokkal hozzáértőbb lehetsz itt bárkinél.) "

Akinek két anyja volt. Mocskolódni már tudsz, most már csak olvasd el miről van szó.

Blogger Géza 2013.07.31. 09:03:21

@Rémbódess: Őt nem újra, hanem előszörre választották meg, ugyanis 2002-ben D-209-et választották meg. Így utólag talán beláthatjuk, hogy az volt a legtragikusabb választás Magyarország későbbi sorsát tekintve. Na jó, 20006-2010 az SZDSZ halálához vezetett, talán ennyi pozitívuma volt.

2llkedő 2013.07.31. 09:05:37

@Blogger Géza: "Tényleg, miért is baj, ha vannak sikeres magyar tulajdonú (ha úgy tetszik, nemzeti) cégek, amelyek itthon adóznak, ha gáz van velük, itthon perelhetők stb.?"

Mert egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral indulok.

$pi$ 2013.07.31. 09:07:04

@Pop40: "3000 milliárdnyi pluszpénzből Ferenc testvér is tudott volna menőzni, elhiheted."

Majdnem 20 milliárd eurót vettek fel te nagyon képzett. Kábé 6000 milliár forintot egy pillanat alatt. Csak a végén!

Azóta is ezzel menőznek, úgy hívják, hogy "Bajnai Gordon egy pénzügyi szakember".

2llkedő 2013.07.31. 09:07:30

@Blogger Géza: "Őt nem újra, hanem előszörre választották meg,"

Ha nem tudnád, miniszterelnököt a korábbi szabályozás szerint a parlament választott, nem a nép. Tehát Ferenc testvért újra választották.

eMJe 2013.07.31. 09:08:18

@Larry Silverstein: "Én meg hadd higgyem azt, hogy a zembereket egyszer lehet átbaszni. Akit újraválasztanak, az biza hitelesebb, mint akit nem."

tehát neked gyurcsány is hiteles. mondjuk ezek után nem is csodálkozom, hogy neked orbán is az :)

Tökönrúgott Feleségek 2013.07.31. 09:09:19

@Blogger Géza: a legtragikusabb választás az 1994-es volt, ahol a Fidesz alig-alig, de bent maradt a Parlamentben...

2llkedő 2013.07.31. 09:09:39

@$pi$: "Azóta is ezzel menőznek, úgy hívják, hogy "Bajnai Gordon egy pénzügyi szakember"."

Először is, nézd meg, hova ment az a pénz. Másodszor, Bajnai nem menőzött, mert ha azt tette volna, akkor Piktornak nem lett volna miből MOL-t vásárolni.

eMJe 2013.07.31. 09:11:05

@Blogger Géza: a választások előtt már 2 évvel gyurcsók volt m.elnök, szóval csak újraválasztották::) ha nem kellett volna nekik gyurcsók, akkor nem választják, de választották. most attól tekintsünk el, hogy ki miért stb szavazott rá, a két tábor kb ugyanaz

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 09:11:07

@Pop40: Ez a MANYUP eltűnt egy szimpla hazugság. Hiszen pl közel 600 MRD forintot költöttek belőle MOL 21%-os pakettjének visszavásárlására, a Rábára, meg az EON gáz üzletágára. Lehet vitatni hogy a MOL valójában mennyit is ér, de az mindenesetre biztos, hogy a részvény, értékpapír stb. a mai gazdaságban legalábbis egyenértékű a pénzzel. Tehát nem költötték el, szemben a szocikkal, akik 52 százalékról bírták feltornázni az államadósságot 80-ra.Ez nagyjából 9000 milliárd forintot jelent. Ha ezt összeveted a MANYUP 3000 milliárdjával, amelyből kb. az 1/3-a megvan részvényekben, illetve a közel duplázódó államadósságot a stagnálóval, akkor rájössz, miért csinálja jobban az Orbán, ha tetszik neked, ha nem. Nem jól, de jobban. Persze te ettől még szavazhatsz a sz@rabbra, ha a hited/érdekeid/ideológiád így diktálja. Csak ne próbáld racionális érvek mögé bújtatni, mert valahol mindig ki fog lógni.

$pi$ 2013.07.31. 09:12:19

@félázsiai 2llkedő: "Másodszor, Bajnai nem menőzött, mert ha azt tette volna, akkor Piktornak nem lett volna miből MOL-t vásárolni."

Bennhagyott 10%-ot a felvett pénzből és a világ legnagyobb meglepetésére sikerült három évre kölcsönt felvenni az IMF-től. Még "Orbánék lazán visszafizetik" beszédet is mondott. :)

2llkedő 2013.07.31. 09:15:07

@$pi$: Mennyit költött Bajnai a kölcsönből?

Tökönrúgott Feleségek 2013.07.31. 09:15:51

@politikailagnemkorrekt: a MOL-papírokat sikerült a valaha volt legmagasabb árfolyamon megvenniük.

blah 2013.07.31. 09:17:08

szerintem meg bármelyik cigány tud nagyot mondani

2llkedő 2013.07.31. 09:19:03

@politikailagnemkorrekt:
A központi költségvetés adóssága
2013.06.30 22 238,4 Mrd Ft
változás 1 518,3 Mrd Ft
2012.12.31 -hez képest.

7 hónap eredménye.
Négy évre:

(1 518 / 7) * 4 * 12 = 10 409 Milliárd Ft.

Nem rossz!

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.07.31. 09:23:01

@Blogger Géza: "Tényleg, miért is baj, ha vannak sikeres magyar tulajdonú (ha úgy tetszik, nemzeti) cégek, amelyek itthon adóznak, ha gáz van velük, itthon perelhetők stb.?"
Gejza ennyire nem lehetsz hülye! Meséld már el hogy került orbán az ország 10 leggazdagabb emberei közé. Csak nem a Nemzeti Közgép segítségével? És ha gáz lenne? Ugye a Polt, Pintér egymást félrelökdösve nyomoznának orbán után, hogy aztán a kis Szájer Tündike elitélhesse
Menj te az anyádba!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.31. 09:23:31

@blah: látod, ezért hiteltelen a liberális tolerancia. Ugyanolyan rasszista proli vagy mint bármelyik fogatlan jobbikos.

elwood 2013.07.31. 09:25:24

@♔batyu♔: "Azért Orbánékra nem lehet ráfogni, hogy nagy államháztartási hiányokat hoznak össze,"

gyurcsányék 8 év alatt kb. 10%-kal növelték a hiányt ciklusonként. (nagyvonalúan a világválságra csak 5% hiányt tegyünk és a többit gyurcsányra.) így lett 55%-ból 80%.

viktor három év alatt tapsolt el GDP 10%-nyi manyup pénzt, és a hiány maradt 80%.

adósság szempontból semmivel sem jobb, csak mellette szétverte a gazdaságot és a jogrendet.

2llkedő 2013.07.31. 09:29:02

@politikailagnemkorrekt: "Ez a MANYUP eltűnt egy szimpla hazugság. Hiszen pl közel 600 MRD forintot költöttek belőle MOL 21%-os pakettjének visszavásárlására,"

Csak az időpontokkal nem vagy tisztában.

elwood 2013.07.31. 09:29:20

@Blogger Géza: "Tényleg, miért is baj, ha vannak sikeres magyar tulajdonú (ha úgy tetszik, nemzeti) cégek"

ennek mindenki örülne. ne keverd szándékosan a magyart a fideszessel.

valójában nem magyar, hanem fideszes cégek válnak sikeressé a magyarok ellenében is.

a bezárt magyar trafikok helyébe nyílnak a fideszes trafikok.

☉ ☾ 2013.07.31. 09:32:40

@politikailagnemkorrekt:

A MANYUP nem az övék volt, de elvették. Innentől fogva az érvelésed oly hamis mint egy zsebtolvaj mentegetőzése.

Megróbálhatod ésszerűsíteni a hazugságot, de ne próbáld racionális érvek mögé bújtatni, mert valahol mindig ki fog lógni.

elwood 2013.07.31. 09:38:30

@politikailagnemkorrekt: "Ha ezt összeveted a MANYUP 3000 milliárdjával, amelyből kb. az 1/3-a megvan részvényekben, illetve a közel duplázódó államadósságot a stagnálóval"

ha szerinted "csak" 2000 milliárdot szórt szét orbán, stagnáló államadósság mellett. (vagyis három év alatt 6%-kal növelve a nettó adósságot) az mitől olyan jó teljesítmény ?

☉ ☾ 2013.07.31. 09:43:22

"politikailagnemkorrekt" persze nem fog válaszolni, mert az nincsen benne az "utasításban", hogy ilyenkor mit kell írni.

blah 2013.07.31. 09:45:55

@Wind Callman tér: te figyelj már, gyakran szoktál olyan hülye lenni mint most?

Blogger Géza 2013.07.31. 09:50:15

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.: Melyik országban van gazdag Orbán? Mutasd a listát... És azokon csak olyan vörös oligarchákat láttam, mint Gyurcsány, Bajnai...

Blogger Géza 2013.07.31. 09:52:51

@eMJe: @félázsiai 2llkedő:

A nép akkor először választott úgy, hogy tudta, hogy ő lesz a min. elnök. A 2002-es választás még D-209-ről szólt, akkor Gyurcsány még egy elég jelentéktelen figura volt.

Blogger Géza 2013.07.31. 09:53:45

@elwood: "valójában nem magyar," Miért ne lenne magyar?

nemecsek ernő áruló 2013.07.31. 09:53:48

"Orbán a modern kor legnagyobb szónoka!"
Elég gáz a híveire nézve, ha ezt jelenti nagy szónoknak lenni... Ezek szerint a kommunista kiálltvány és Rákosi Mátyás műveinek majdnem betű szerinti idézgetése nagy szónokká tesz valakit. Mindenesetre érdekes...

elwood 2013.07.31. 09:55:51

@Blogger Géza: ne tettesd magad. nem az kerül egy helyzetbe aki magyar, hanem aki fideszes. magyaroktól veszik el az üzleteiket, és már magyarok kapják. ez nem nemzeti érdek hanem fideszes érdek.

lobaszopiatej 2013.07.31. 09:55:59

A 2 szocialista pártból 1 maradt talpon (= Fidesz), annak zombi szavazóival, akik bármit beszopnak.

Még1 közgépet, igen mert kevesebbet lopnak, "becs szó" és a szent vezér mondja!

Nem változott itt semmi, az emberek síkhülyék és igénylik hogy uralkodjanak rajtuk, cserébe lerázhatják magukról a felelősséget.

moophlander 2013.07.31. 10:00:40

@elwood: Te olyan okos vagy! Miért nem szónokolsz? Taníts mester! Szerintem jelöltesd magad! Istenként fognak imádni, hiszen mindenhez értesz! Állj fel az emelvényre és hintsed az okosságod! :)

bulista 2013.07.31. 10:04:43

@Lindalinda: Mi van libuska, lejárt a szabadság? Jó hogy visszatértél, mert a blogok népe teljesen kétségbe volt esve, hogy nem olvashatott semmit a közted és a felcsúti bonszáj-napóleon között bimbódzó szerelemről. :LOL:

Ja, gondolom akkor is ennyire mélységesen fel voltál háborodva, amikor a nemzeti sajtó rászállt a Medgyessi és a Gyurcsány családjára...

rfbzs 2013.07.31. 10:10:22

@Lindalinda:
"Talán nem csak nekem tűnik fel, hogy milyen aljas kommunikációs háborút folytat az ellenzék a kormány és személy szerint Orbán ellen. Még a családját sem kímélik."

- Hol voltál 2010 előtt? Orbánéknál (meg Semjén, meg Navracsics és a többiek)aljasabb társaság akkor nem létezett a kormány(pártok) mocskolásában. És náluk aljasabb társaság ma sem létezik. Hogy félelemből- e - és biztos az is van benne - vagy egyszerűen csak mert ez az alaptermészetük, mindenütt és mindig, még az önfényező dumájuk legfőbb elemeként is a jelenlegi ellenzéket támadják.

ursus artos 2013.07.31. 10:10:37

@fefe79: "Azon kívül nemigen van semmi, ami számokkal is kifejezhető eredmény lenne. "
Csak azok a rendszerek, megoldások, amiket 2002 után a következő kormány nagy szakértelemmel vert szét.
Amit te írsz, az a soha semmit létre nem hozó, fel nem építő emeszpére vonatkozik.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.31. 10:19:22

"És elérkeztünk Orbánhoz."

Bazdmeg, már azt hittem, hogy valamelyik libsibolsi főmaffiózóhoz fogsz elérkezni.
De ugye, csodák nincsenek.
Arcukba kaptuk a mai, menetrendszerű Orbán-, Fidesz- vagy kereszténységgyalázó blogbejegyzést. Előre szólok: estig még lesz 2 (kettő). Kb.
Lapozzunk, elvtársak!

bulista 2013.07.31. 10:20:15

@ursus artos: Esetleg valami konkrétumot is írnál az Orbán-Torgyán Polgár Kormány remek eredményeiről és pompás rendszereiről?

safranek 2013.07.31. 10:22:00

Egyszer megnéznék egy olyan sajtótájékoztatót, ahol előtte igazságszérumot adnának az összes politikusnak.

rfbzs 2013.07.31. 10:22:48

@ursus artos:
" Amit te írsz, az a soha semmit létre nem hozó, fel nem építő emeszpére vonatkozik. "
Ezzel szemben az mszp, vagy a "gyurcsánybajnai" - ahogy ti mondjátok - létrehozásairól hosszú listát lehetne állítani, orbánnál a papír üresen maradna, - persze, ha a sok szemetet is fel kéne sorolni, akkor5 ők bizony kötetnyi dolgot hoztak létre.

ursus artos 2013.07.31. 10:23:40

@rfbzs: "Hol voltál 2010 előtt? Orbánéknál ..."
Barátom, az Orbán elleni kommunikációs hadjáratot 2000-ben indította Ron Werber amihez csak asszisztált a Heti Hetes és a többiek.
Már mindent bevetettetek: a feleségveréstől kezdve a nem is így mondja, meg ezt mondja de arra gondolon át, Gratzig, mindent.
És ebbe zavarodik bele a baloldal...

bulista 2013.07.31. 10:25:06

@Kara kán: Nem tudom, az feltűnt-e, hogy több, mint 3 éve ki van hatalmon?

Ja, és ahhoz pofa kell, hogy valaki kereszténység gyalázásnak minősítse azt, amikor valaki a Semjén és Pálffy Pista-féle megélhetési műkeresztények ámokfutását bírálni merészeli...

ursus artos 2013.07.31. 10:25:18

@bulista: családi adózás, állami támogatott lakásépítés, hidak, szinház meg ilyenek. És akkor még ezek NEM uniós pénzből!!!!

rfbzs 2013.07.31. 10:26:21

@grünweinsalz:
Remek. Thomas Mann Cipollája s bűvész volt, hipnotizőr. Mi is lett a vége?

bulista 2013.07.31. 10:32:20

@ursus artos: Tényleg nem uniós pénzből, hanem a Bokros-csomagból, amivel ugyan sikerült megbuktatni a pufajkást, de aztán a helyére ülve - egy-két propagandisztikus lépést leszámítva - véletlenül elfelejtettek a fiúk visszavonni, így az tovább ontotta a pénzt az államkasszába...

ursus artos 2013.07.31. 10:35:45

@bulista: "de aztán a helyére ülve - egy-két propagandisztikus lépést leszámítva - véletlenül elfelejtettek a fiúk visszavonni, így az tovább ontotta a pénzt az államkasszába... "

Konkétan mire is gondolsz, ami ontotta a pénzt az államkasszába, amit a fijjúg elfelejtettek visszavonni???
(Ne erőlködj, városi legendáról beszélsz.)

elwood 2013.07.31. 10:36:46

@ursus artos: "állami támogatott lakásépítés"

ezt nem ő fizette, hanem az utána jövő szocik.
ő is tudta, hogy fenntarthatatlan, és jól lehetett szidni a leállításáért a szocikat akik többet költöttek a fennálló hitelek támogatására mint orbán.

rfbzs 2013.07.31. 10:41:28

@elwood:
Sőt a közszféra dolgozóinak második lakásépítéshez, vásárláshoz is biztosították a kedvezményt. Nyögjük még most is.

almatermelő 2013.07.31. 10:45:46

Kár azon meditálni, ki a hazugabb politikus/vezető. Mind a blog, mind a hozzászólások afelé konvetálnak, hogy a politikus propagandát folytat, az eredményt érezzük.
A kérdés az, hogy mi vinné előbbre a dolgokat?

ursus artos 2013.07.31. 10:46:05

@elwood: "ezt nem ő fizette, hanem az utána jövő szocik."
Ez sem ilyen egyszerű, de maradjunk annyiban, hogy a szocik fozették.
A rendszer fenntartható volt, csak a szocialista kormány megvalósított választási pénzosztásával együtt már nem. Nyilván, nem azért hozta létre az állami támogatot lakásépítési rendszert az első Orbán-kormány, hogy kibasszon a szocikkal, vagy magukkal, mert éppen hogy választási újrázásra készültek.
És nyilván pénzszüke esetén egy kormány a saját rendszerét tartja meg a másikat meg megszünteti, ezért alakult így a kamtám lakáshitel sorsa.

"ő is tudta, hogy fenntarthatatlan, és jól lehetett szidni a leállításáért a szocikat "
Újra választásra készül Orbán és akkor bevezet egy fenntarthatatlan rendszert saját magának?????
Ezt gondold át mégegyszer!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.31. 10:46:43

@bulista:
Persze, hogy pofa kell a jobboldal gyalázáshoz, vélt vagy ritkán valós okok miatt, és a szemhunyás a libsibolsik rabló-gazemberségei felett. Ez már bűnös cinkosság!

Ugyancsak felháborító, hogy az Ateista Blog egy ószövetségi, Mózes könyvéből kimazsolázott idézet alá odabassza azt, hogy "A keresztény Isten" buzdít gyilkosságokra, holott egyértelműen a zsidók Istene őkelme. (Én speciel csak az Újszövetséget tekintem szent könyvnek, a zsidó biblia, az Ószövetség nekem egy kétségkívül érdekes és izgalmas könyv, de csak propagandamű, történelmi olvasmány, irodalom, törvénygyűjtemény, teológiai- és szakácskönyv.)

A lóláb, a büdös, lábszagú, vaskos libsibolsi lóláb annyira, de annyira kilóg ezekből.

ursus artos 2013.07.31. 10:47:21

@rfbzs: "Sőt a közszféra dolgozóinak második lakásépítéshez, vásárláshoz is biztosították a kedvezményt. Nyögjük még most is."
Hülyeség.

bulista 2013.07.31. 10:48:17

@ursus artos: Jó, akkor nézz utána, hogy mit sikerült megszüntetniük a megátkozott Bokros-csomag megszorításaiból, pedig ugye az egész, amúgy nagyon sikeres választási propagandájuk erre épült.

Szerintem nagyon meg fogsz lepődni...

rfbzs 2013.07.31. 10:54:09

@ursus artos:
Hülyeség? - Hát az bizony te vagy.
De konkrét példám van, nem is egy, a második lákáshoz való hitelnyújtásra a lakókörnyezetemben.

nnnnnnnn 2013.07.31. 10:55:09

ubiszezon van nagyon. szegény balliberók.

ursus artos 2013.07.31. 11:03:16

@bulista: "Jó, akkor nézz utána,..."
Látom még mindig egy városi legendáról beszélsz...
Te kértél tőlem egy ilyet: "Esetleg valami konkrétumot is írnál ..."
Erre én válaszoltam. Konkrétan.
Aztán írtál valami nagy általánosat, amire én is konkrétumot kértem, amire te megint egy általános valamit írtál.
Tehát várom a válaszodat arra, hogy mi volt az, ami 1998 után: "tovább ontotta a pénzt az államkasszába..."

elwood 2013.07.31. 11:03:26

@ursus artos: "Újra választásra készül Orbán és akkor bevezet egy fenntarthatatlan rendszert saját magának?????
Ezt gondold át mégegyszer! "

simán.
szerintem te gondold át mégegyszer, hogy hányszor változtatgatja akár az ellenkezőjére az álláspontját, a hívek meg lelkesen követik.

csak két közeli példa:
szemét IMF három betűs szervezet hordja el magát ... izé megkezdtük a tárgylásokat, én itt ülök és várok, már nagyon közel a megállapodás ... szemét IMF költözzenek el az országból.

"A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről."”A tandíj a fiatalok ellen indított büntetőhadjárat része.” „Nem veheti el gyermekeinktől a tanulás lehetőségét.”„El fogjuk törölni a tandíjat, bárhogyan is fogják nevezni azt.”

4900-ról 250-re csökkent az állami finanszírozással felvehető hallgatók száma gazdasági szakon. 100 hely jogász szakon.

elwood 2013.07.31. 11:04:58

@ursus artos: nekem is vett fel kollégám második lakásra állami támogatott hitelt befektetési céllal.

2llkedő 2013.07.31. 11:11:22

@Blogger Géza: "A nép akkor először választott úgy, hogy tudta, hogy ő lesz a min. elnök."

A nép pártokra szavaz, ill. egyéni képviselőkre.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 11:11:33

@félázsiai 2llkedő: Nagy hülyeséget írtál, barátom. Ez kb. uolyan, mint az ÁAK propagandája, amit majd az IMF kölcsön visszafizetésekor fognak nyomni, hogy "csökkent az államadósság szintje". És persze u.úgy igaz lesz, mint a te téves extrapolációd, mivel néhány hónap változása egyszeri kibocsátások esetleges sikeréből/túljegyzéséből, illetve kifutó tételek "végtörlesztésétől" függ. Ha ezt nem érted, akkor baj van a felfogásoddal. Ha érted, csak hazudsz, az egy kicsit rosszabb.

A MANYUP- osoknak pedig egy cikk és egy link: "Nyugdíj: már Nyugaton is úgy látják, hogy Orbánnak van igaza?" hvg.hu/gazdasag/20130623_Nyugdijpenztar_veszteseg_Orban. És nem, ezt nem Simicska írta, hanem a HVG. Ja, persze, már az is biztos fideszbérenc lett, ugye? Fiúk, lányok, olvassatok, és néha gondolkodnotok sem ártana.

bulista 2013.07.31. 11:11:44

@ursus artos: Ja értem, hogy te kérdésre kérdésre felelsz... Mondjuk nem rossz taktika, előbb-utóbb mindenki megunja, és akkor te nyertél - ügyes!

ursus artos 2013.07.31. 11:13:45

@elwood: az első példából vedd ki e jelzőket és akkor hiteles is lehet.
Valóban. Ha 1989 előtt lett volna tandíj sokan nem tanulhattak volna tovább.
Valóban eltörölték a tandíjat.
"4900-ról 250-re csökkent az állami finanszírozással felvehető hallgatók száma gazdasági szakon. 100 hely jogász szakon. "
Ez azt jelenti, hogy továbbra is van állami finanszírozott hely az említett szakokon, de oda csak a legjobb tanulmányi eredményű diákokat veszik fel. A többieknek fizetni kell. Ha nem tudnak zsebből, ott a diákhitel.
(apropó diákhitel. Ez is Orbán-kormány találmány és nagyon sokan örülhettek neki 2002-től, hogy volt ilyen és nagyon sokan már vissza is fizették. És nem rokkantak bele, és nem lettek adósrabszolgák... de ez egy más téma)
Tehát visszatérve. Nem látom az ellentmondást abban amit írtam. Én inkább azt olvasom ki, amit végre már Orbán is kimondott, hogy a minőségi felsőoktatáshoz minőségi tudású diák kell, tehát a nagy hármasokkal érettségiző, a középiskolában bukdácsolókat ne vegyük fel azekbe az intézményekbe. (2002 óta felvesszük és az eredmény látszik...)

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 11:16:18

@elwood: A nyolc év alatt 38%-hoz képest? Számolj és szorozz, légyszi! Tudod, ott van a zokostelefonodon, nem olyan bonyolult ám megtalálni! Ráadásul úgy, hogy a szocik áldásos tevékenységének következtében lényegesen nehezebb finanszírozni az államháztartást. (tudod: 80 ezer forintot veszel fel a bankból, akkor több kamatot fizetsz, mint 52 ezer után, tehát sz@rabbul jössz ki hó végén. Ehhez sem kell Einsteinnek lenned, hogy belássad, még ha ez a veszély téged nem is fenyeget :) )

ursus artos 2013.07.31. 11:18:24

@bulista: "Ja értem, hogy te kérdésre kérdésre felelsz... Mondjuk nem rossz taktika, előbb-utóbb mindenki megunja, és akkor te nyertél - ügyes!"
Kérdezél, válaszoltam, kérdeztem, terelsz.

elwood 2013.07.31. 11:18:57

@ursus artos: szóval az, hogy az ingyenes jogászképzés helyett a hallgatók 95%-a tandíjat fizet, az egyenlő a tandíj eltörlésével.

orbán akármit mond, aztán az ellenkezőjét, és ugyanúgy teljes lelkesedéssel támogatod mindkettőt.

elwood 2013.07.31. 11:22:16

@politikailagnemkorrekt: 55%-ról 80%-ra nőtt az adósság 8 év alatt. ( 25% )
ebből nagyvonalúan csak 5% tettem a világválságra, és 10-10 százalékot a két szoci ciklusra.

orbán 3 év alatt tapsolt el 10%-nyi manyup pénzt.
ebben nincs különbség.

Blogger Géza 2013.07.31. 11:24:33

@félázsiai 2llkedő: És a pártnak van egy országos listája, és egy miniszterelnök-jelöltje, aki azt hagyományosan vezeti.

ursus artos 2013.07.31. 11:24:44

@elwood: más a rendszer. Az állam azt mondja, ennyi jogászra van szüksége, annyit finanszíroz.
A többiek kifizetik a költségeket, ha úgy tetszik a tandíjat.

2llkedő 2013.07.31. 11:25:15

@politikailagnemkorrekt: "illetve kifutó tételek "végtörlesztésétől" függ."

A "végtörlesztést magasabb kamatú hitelből valósítjuk meg, vagy a devizatartalékok rovására, amit az a gaz Gyurcsánybajnai duzzasztott fel.

Blogger Géza 2013.07.31. 11:28:50

@elwood: Csakhogy az a pénz nincs "eltapsolva" Részben az adósság kb 6%pontos (85% -> 79%) csökkentése, részben állami tulajdon növelése (MOL. Rába) lett belőle finanszírozva, részben még mindig megvan elkülönített alapban.

Ezzel szemben az MSZP idején ennél sokkal nagyobb értékű állami vagyon lett "eltapsolva". Úgy zajlott az ország eladósítása, hogy közben még ment a vagyonfelélés is.

2llkedő 2013.07.31. 11:29:46

@politikailagnemkorrekt: "A MANYUP- osoknak pedig egy cikk és egy link: "

A belinkelt cikkben a címen kívül semmi nem utal arra, hogy Orbánnak igaza lenne.

moophlander 2013.07.31. 11:52:17

@elwood: Öregem.... sziporkázol! ...és még azt hittem szar napom lesz! :D

2llkedő 2013.07.31. 12:02:49

@Blogger Géza: Ettől még pártokra és nem miniszterelnökre szavaz az Isten adta nép.

Ha a listán mondjuk börtönviseltek szerepelnek, akkor tök mindegy, hogy ki a miniszterelnök jelölt.

tcom 2013.07.31. 12:30:43

@Blogger Géza:
Annak idejèn Bajnai koràban is meg akarta vàsàrolni az àllam a MOL-t, de Orbànèk ezt megakadàlyoztàk. Majd megvettèk 100 milliàrddal dràgàbbèrt.

Maga az àllamosítàs kommunista fogàs. A hatalom erősítèsère való. A mobil tender soràn az àllam 100 milliàrdokat veszt, ha maga próbàl ilyenbe fogni. Nincs a vilàgon versenykèpes telekom tàrsasàg az àllam kezèben. Ugyan lett volna fèl millió előfizető a közszolgàk megzsarolàsàval, de màr vicces maga a brand is: "Vegyen MVMPOSTANAV..."telefont!"

Az àlladóssàg nominàlisan növekedett. Azt sem javaslom, hogy most 300 ft/euro-nàl nèzd meg a %-àt! Nem 79.

Maga a gazdasàgi növekedès a GDP csökkenèse (!) a legrosszabb a környező orszàgokhoz kèpest. A bankrendszer rogyadozik, a külföldi tőke elvonul, a fiatalok soha sem làtott mèrtèkben menekülnek. Ha tönkretesszük a bankokat, nincs az a Csànyi, Simicska, aki a helyükte lèp a hitelezèsben.

Ha ma van 1 millió forintod nem èri meg betenni a bankba kamatozni, mert az adók miatt az inflàciót nem hozza vissza. Elkèpesztő àllapot.

Egyètelműen csődhöz vezet a kommunizmus èpítèse, a nyugat ellenessèg. A "keleti nyitàs" óts csökkent onnan is az ide àramló tőke. Magyarorszàg kiszàmíthatatlan. Ha a Mercedes ma döntene nem èpítene gyàrat itt.

Ha màr Szèchenyi a rezsim pèldakèpe, akkor èrdemes lenne figyelmeztetni a fiukat, mit mondott a bankokkal kapcsolatban! Vagy esetleg mit tett a sajàt vagyonàval! Nem arra gondolok, hogy az àllami vagyon kiosztàsa a haverok között.

Blogger Géza 2013.07.31. 12:40:49

@tcom: "Orbànèk ezt megakadàlyoztàk." Micsoda kreténség ez már megint, hogyan akadályozhatta volna meg Orbán, hogy Bajnai azt csináljon, amit akar? Bajnai kormányfő volt vagy egy impotens bohóc? Nagyon olyan képet kezdenek festeni róla, hogy ez utóbbi, és lassan el kell hinnünk...

" Nincs a vilàgon versenykèpes telekom tàrsasàg az àllam kezèben. " Hogyne, csak pl a Duetsche Telekom, amelyben meghatározó állami tulajdonarány van.

"a GDP csökkenèse (!) a legrosszabb " Még szerencse, hogy 2013-ban eddig nálunk a 3. legmagasabb az EU-n belül...

"Az àlladóssàg nominàlisan növekedett" Mint ahogy kenyér ára sem 3,60 már. És? Számít ez bármit is? Nem.

"a külföldi tőke elvonul" 2012-ben rekord szintű működő tőke áramlott Magyarországra.

2llkedő 2013.07.31. 12:49:18

@Blogger Géza: "Bajnai kormányfő volt vagy egy impotens bohóc? Nagyon olyan képet kezdenek festeni róla, hogy ez utóbbi, és lassan el kell hinnünk.."

Nem mindegy, hogy valaki 2/3-os többséggel rendelkezik, vagy 50% + 1-2 szavazattal. És nem mindegy hogy kivel áll szembe. Egy gátlástalan, gerinctelen, hazug ellenzékkel, akit csak és kizárólag a hatalom megszerzése érdekli bármi áron, vagy pedig egy jelentéktelen, erőtlen ellenzékkel.

elwood 2013.07.31. 13:00:41

@Blogger Géza: "Részben az adósság kb 6%pontos (85% -> 79%) csökkentése,"

kezd elharapózni ez a 85%, ha sokat ismételgeted el fogod hinni.
2010 végén 80% volt az államadósság, most is annyi.

" részben állami tulajdon növelése (MOL. Rába) lett belőle finanszírozva, részben még mindig megvan elkülönített alapban."
a tizede van meg.

tcom 2013.07.31. 13:12:01

@Blogger Géza:

Mindegy volt mit, mindent megakadâlyoztak, amit Bajnai-Gyurcsàny próbàlt. Csak olyan elvakult fideszhívő hiheti, hogy minden rossz volt. pl. az egèszsègbiztosítàs àtalakitàsa. Ma az egèszsègügy soha nem làtott mèlyben van.

A MOL àllamositâsàt azèrt akadàlyoztàk, mert Orbàn akarta volna a dicsősèget. Mekkora kommunista orszàg ez!!! Kàdàr forog a sírjàban.

A Takarèkpènztàrakat mèg Ràkosi sem merte megszüntetni. A dolgozók azt mondjàk ez màr a vèg. A szövetkezetek 50 milliârd vagyonal rendelkeznek, nem kèrnek az àllami segítsègből. De bassza Orbàn csőrèt hogy nem függenek a kormànytól.

Jó lenne a vèlemènyed a trafik, föld ügyről. Vagy a fiatalok mièrz menekülnek, olyan arànyban mint 56-ban, ha itt mindent jól csinàlnak?

Ami a legrosszabb, hogy a sok hatalommàniàs mellett a hozzà nem èrtő vezetői slepp olyan döntèseket hoz, ami a mindennapjainkat keseríti meg. 2 gyerekem van. Rózsika egyszet unatkozott, ès kitalàlta, hogy az àllt. iskolàkba mèg egy főàllàsú könyvtàros kell. Ezèrz a 2.-os lànyomnak elvette az iskola az osztàlyfőnökèt ès megy könyvtàrosnak. A gyerekek annyira szetettèk, hogy sírva fakadtak.

nnnnnnnn 2013.07.31. 13:24:16

@tcom: "Mindegy volt mit, mindent megakadâlyoztak, amit Bajnai-Gyurcsàny próbàlt."

jóltették. látod volt néhány dolog amit nem tudtak megakadályozni aszt csődbe ment az ország meg gigahitel lett belőle. mi lett volna ha mindent meg tudtak volna csinálni a patkány gyurcsányék? katasztrófa.

2llkedő 2013.07.31. 13:26:47

@$$$=$$$: "jóltették." Helyette bevezették ők, csak szarabbul.

nnnnnnnn 2013.07.31. 13:29:29

@félázsiai 2llkedő: mit vezettek be? felvettek 20ezer milliárdnyi imf hitelt? nem. csődbe vitték az országot? nem.

nnnnnnnn 2013.07.31. 13:30:45

@félázsiai 2llkedő: orbán helyében első dolgom lett volna listázni és megadóztatni mindenkit aki 2006ban az mszp-szdsz-re szavazott és csak velük fizettetni vissza az imf hitelt. ehelyett énis fizetem a te primitív átgondolatlan szavazási mizériád következményét.

tcom 2013.07.31. 13:32:21

@$$$=$$$:

Ja, annak a mocskosnak szàradjon le a keze, akinek rèsze volt a devizahitelezès elindítàsàban! Gyurcsàny volt 2001-ben ès nem ugye Varga Mihàly az Orbànkormànyban.

2llkedő 2013.07.31. 13:34:02

@$$$=$$$: Ha fidesz került volna hatalomra 2006-ban, akkor most a fidesz által felvett imf hitelt nyögnéd.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 13:38:04

@félázsiai 2llkedő: aha. Akkor tedd meg, hogy az első mondatot értelmezed nekem, lécci: "Ha a nyugdíjtakarékosság után nem lehet pozitív hozamra számítani, akkor az egésznek semmi értelme nincsen" - mondta Guillaume Prache, a EuroFinuse igazgatója.

Tehát akkor mitől is olyan f@sza a MANYUP?

Illetve egy hónapos hír, hogy Lengyelországban a (z inkább) liberális Tusk most ugyanarra készül MANYUP ügyben, mint Orbán 2010-ben.

De azért persze folytassátok csak nyugodtan az utóvédharcaitokat ebben az ügyben, csak hajrá!

Pop40 2013.07.31. 13:38:06

@Blogger Géza:

Teljesen igazad van. Fene se tudja, miért teszi valaki egyáltalán szóvá azt, hogy a miniszterelnök koleszos haverja 99%-ban minden közbeszerzést megnyer, amin elindul. (ez persze nem lehet nehéz, ha eleve rá írják ki.) Csak olyan furcsa valahogy ez a sikeres cégvezető Simicska, valahogy csak akkor sikeres cégvezető, mikor a haverja van hatalmon. A külföldi versenyképessége meg kimerül abban, mikor az EU csalás elleni hivatala szétszedi az irodáját.
Érthetetlen, hogy Vitya miért a Gyurcsány idehozta Mercitől, és miért nem a rendkívül sikeres Közgéptől várja, hogy lendüljön már fel végre az a kókadt GDP .:DDD

Ezek meg semmi mást nem jeleznek, csak egy versenyképes cégvezető ügyességét:

index.hu/belfold/2013/05/07/tobb_mint_3_milliardot_kerestek_a_kozgep_tulajdonosai/

www.napi.hu/magyar_vallalatok/milliardokat_vettek_ki_a_fidesz-kozeli_cegekbol_itt_a_lista.555445.html

hvg.hu/gazdasag/20130717_simicska_agrar

Annyira ügyes ez a Lajos, mindenben otthon van. :D

Ezerből egy pályázatot elveszít, de ezzel legalább megnyugtatja a narancsbolsi pártfunkcikat, hogy "ááá, nincs itt semmi korrupció, hisz vesztett a Lajos, közben meg a mocskos ballibsik szerint minden pályázatot megnyer, közben meg nem is, minden ezrediket más nyeri."
Én mondjuk ha ilyen ipari méretekben lopnám a közpénzt, legalább a pályázatok 10-20%-át elveszteném, nem ezerből egyet, ugye adjunk már a látszatra is, na de a narancsbolsik igényes híveinek láthatóan elég az az 1 is. :D

tcom 2013.07.31. 13:41:45

@$$$=$$$:
Igen, az emberek nem is tehetnekróla, hogy èsz nèlkül vettèk fel a szüksègesnèl nagyobb lakàsokra, ès új autókra a hiteleket. Biztos vagy benne, hogy 2002-ben Orbàn tesz valamit, miközben 2001-ben törvènyben tettèk lehetővè a devizahitelezèst. Vagy tesz egyàltalàn valamit Orbàn 2002- ben kormànyon, ha az àllamilag tàmogatott lakàshitelek, maga volt a panama. Van ismerősöm, aki 2 lakàst vett àllami hitelre. A 2.-t eladta kèsőbb. Az àllam meg fizette a kamat különbsèget.
Ezeket a milliàrdokat ki fizeti vissza, melyik szavazók?

Óvatosan az ötleteddel, mert előbb-utóbb a vagyonod ràmehet, ha a mai àllapotokat nèzzük.

Blogger Géza 2013.07.31. 13:41:58

@elwood: Ez nem hit kérdése, 2010 II. negyedév végén tényleg annyi volt, egészen pontosan 85,3%.

2llkedő 2013.07.31. 13:43:54

@politikailagnemkorrekt: "Tehát akkor mitől is olyan f@sza a MANYUP?"

Attól, hogy az államot nem érinti a hozam alakulása.

Pop40 2013.07.31. 13:44:33

@$pi$:

"Elvtárs az anyád."

Ne a saját felmenőidből indulj ki, drága narancsbolsi.

"Olyat nem mondott, hogy "az országnak több olyan nemzeti vállalkozásra van szüksége, mint amilyen a Közgép". Nem tudom mit nem értesz ezen."

Na akkor te ezt hogy értelmezed?

"Építőiparban a Trigránit, a Közgép, (....) Tehát nyugodtan mondhatom, hogy a nemzetközi versenyképességhez szükséges ágazatokban versenyképességet mutatni tudó nagy magyar cégek hálózata is lassan megépül."

Esküszöm, nekem az jön le, hogy Vitya a közgépet egy, a "a nemzetközi versenyképességhez szükséges ágazatokban versenyképességet mutatni tudó" cégnek látja. Ez nem ekvivalens szerinted azzal, hogy az országnak sok ilyen sikeres cégre van szüksége?
Értelmezd már légyszi nekem ezt az idézetsort, ha már magadnak eddig nem nagyon sikerült.

"Akinek két anyja volt. Mocskolódni már tudsz, most már csak olvasd el miről van szó."

Aha. Ja, ha már kommunista sajtó: Az MN-t olvasod, ahol az mtv-től egy hírhamisításért kirúgott fószer a hírigazgató, és roskadozik a tárhelye a helyreigazításoktól, vagy az ex-nébszabis Bencsik elvtárs Demokratáját?

Blogger Géza 2013.07.31. 13:45:21

@tcom: :D "mindent megakadâlyoztak," Oszt mégis hogy? Orbán csúnyán nézett rá a parlamentben, erre Bajnai beszaladt a férfi mosdóba, és fél napig kis sem mert jönni? :) Mondjuk lassan ezt is elhiszem, ha a közröhejbe fulladt felcsúti sajtótájékoztatójára gondolok...

2llkedő 2013.07.31. 13:46:07

@Blogger Géza: 2010 II. negyedév végén tényleg annyi volt, egészen pontosan 85,3%.

2010 II. negyedév végén kik voltak kormányon?

2llkedő 2013.07.31. 13:48:08

@Blogger Géza: "Oszt mégis hogy?"

Hallottál népszavaztatásról? Hallottál nagygyűlésekről, ahol uszítás folyt? Hallottál vekkerezésről? Hallottál kordonbontásról?

Blogger Géza 2013.07.31. 13:49:54

@Pop40: Van-e valami adatod erre a 99%-ra? Merthogy épp a héten vesztett egyet a Közgép (gondolom, erről a cégről beszélsz), tehát akkor neked most 99 idei győzelmet kéne felsorolnod, hogy kijöjjön a 99%. Lássuk! :)

És persze a Közgép már 2010 előtt is ugyanúgy komoly szereplője volt a piacnak, csak ez nem illik bele a képbe, ezért próbálod elhallgatni.

Pop40 2013.07.31. 13:50:25

@$pi$:

"Majdnem 20 milliárd eurót vettek fel te nagyon képzett. Kábé 6000 milliár forintot egy pillanat alatt. Csak a végén!"

Nem mondod. Ebből csak 2 dolog maradt ki, amit narancsbolsiék szeretnek elfelejteni.

1, akkor (a mai helyzettel ellentétben) volt némi válság világszerte. A tőzsdék napi 2 számjegyű százalékokkal szakadtak, a német 2009-es GDP -5% körül volt. Ilyen helyzetben talán nem árt kicsit megnyugtatni a piacokat. (Én egyébként személy szerint nagyon sajnálom, hogy nem a zseniális Eltolcsy meg Vitya kezelte a válságot, már nem lenne gond rájuk, csak sajna valszeg az országra sem. Na akkor álltak volna neki szabadságharcolni. :DDDDDDDDDD)
2, Az a pénz (a manyuppal ellentétben) nem tűnt el nyomtalanul.

Csak kis, jelentéktelen különbségek, említésre sem méltók.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 13:50:30

@tcom: Bocs, de amit az egészségügyről írsz, az nettó hazugság. A rezidenseknek a kormányváltáskor már kb. borítékban volt a felmondásuk és a tömeges, szervezett lelépésük, ill. olyan sztrájkfenyegetés, amit pl. a szlovák orvosok be is váltottak. Gondolom emlékszel, hogy a rezidensek bérét nem az általatok visszasírt Bajnai rendezte, mint ahogy azóta idén tavasszal harmadik körben történt 2010 óta EÜ-i bérrendezés. Ettől persze még a béka s@gge alatt vannak a béreik, főleg ha No.-gal hasonlítod (miért is, milyen alapon?) össze, de ugye azt te sem gondolod, hogy 3 év alatt meg lehetett volna évtizedes lemaradásokat szüntetni egy olyan országban, ahol ezerkétszáz milliárd évente CSAK az adósságszolgálat. Arról pedig kérdezd csak a Tóbiás Józsefet, hogy hány lélegeztetőgépet vehetnénk évente abból a kb. 400 milliárdos többletteherből, amit a zemúttnyócév hitelfelvételének leveként iszunk azóta is. Szóval nem tetszik az egészségügy? Tetszett volna 2006-ban nem Gyurcsányra szavazni, akkor lehet h. nem lenne ennyire kivéreztetve az ágazat...

ursus artos 2013.07.31. 13:51:08

@Blogger Géza: ha egy "elmebeteg", "asszonyverő", "komcsi" etc. meg tudja akadályozni Bajnai vagy éppen Gyurcsány vagy bárki politikáját, vagy az ország vezetését, akkor azok teljesen alkalmatlanok ezekre a feladatokra.

Blogger Géza 2013.07.31. 13:51:32

@félázsiai 2llkedő: Hol volt "uszítás" a MOL miatt? Vagy népszavazás?

Ha egy kormányfő nem meri meglépni, amit helyesnek tart, mert majd emiatt rászól az ellenzék, az nem alkalmas kormányfőnek.

2llkedő 2013.07.31. 13:52:54

@Blogger Géza: "És persze a Közgép már 2010 előtt is ugyanúgy komoly szereplője volt a piacnak, csak ez nem illik bele a képbe, ezért próbálod elhallgatni."

Akkor még se a Strabag volt az egyeduralkodó, mint ahogyan azt reklámoztátok?

Blogger Géza 2013.07.31. 13:54:59

@félázsiai 2llkedő: Az volt az utolsó negyedév, amikor az MSZP kormányzott, az épp felálló Fidesz-kormánynak akkor még nemigen volt hatása az államadósság alakulására. De ha az első negyedév végi 82%-ot nézed, ahhoz képest is jelentős a csökkenés.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 13:56:14

@félázsiai 2llkedő: Ez elég kevés érvnek. Ugyanis, mivel felosztó-kirovó a nyugdíjrendszerünk, ezért a nagymamád nyugdíját a te befizetésedből fizetik. Meg az enyémből. És ha mi máshová fizetjük, akkor bizony az államnak a hiányzó összeget hitelként kell fölvenni. Mondjuk egy befektetési alaptól. Mondjuk attól a befektetési alaptól, amelyik a te és az én MANYUP befizetésünket kezeli, és ad rá neked és nekem 0, jó esetben 1% hozamot (lásd HVG cikk). Az államnak viszont ugyanő mondjuk 5,5%-ra adja oda a pénzt a nagyi nyugdíjára. Tehát ebben a sztoriban valaki hülyének néz minket. És ennek lett vége 2010-ben. Akkor most kit is ért kár? (Az ugye megvan, hogy a nagyi nyugdíjára előzőek szerint felvett hitel 5,5%-os kamatát te és én fizetjük?) Akkor most ebben az ügyben pontosan miért is a k@rva anyját a zorbáncigánynak? Ja, hogy csak megszokásból? Azért ez így elég sovány...

Pop40 2013.07.31. 13:57:28

@politikailagnemkorrekt:

"Ez a MANYUP eltűnt egy szimpla hazugság. Hiszen pl közel 600 MRD forintot költöttek belőle MOL 21%-os pakettjének visszavásárlására, a Rábára, meg az EON gáz üzletágára."

A Molt az IMf-es pénzből vették. (Zseniális módon, többéves csúcson, hol máshol, ehhez kell ám a hozzáértés.:DD)
De még ha igaz is lenne, amit írsz, hol is van a maradék?

"Lehet vitatni hogy a MOL valójában mennyit is ér, de az mindenesetre biztos, hogy a részvény, értékpapír stb. a mai gazdaságban legalábbis egyenértékű a pénzzel."

Az utolsó félmondat valóban igaz, csak az a kár, hogy ettől még a manyupos pénz nincs meg.

"Ha ezt összeveted a MANYUP 3000 milliárdjával, amelyből kb. az 1/3-a megvan részvényekben, illetve a közel duplázódó államadósságot a stagnálóval, akkor rájössz, miért csinálja jobban az Orbán, ha tetszik neked, ha nem. Nem jól, de jobban. "

Eggen, Mo jobban teljesít.
1, Vess meg, nekem a hitel (bár igencsak szar dolog) de még mindig jobb, mint ha valaki a szükséges pénzt egyszerűen magánszemélyektől ellopja. És akkor a hetente esedékes "nemmegszorításokat" meg sem említem. Hát így nem nehéz bármit szinten tartani. Csau is csökkentette Románia adósságát, az ország meg nyomorgott, sikeres modell volt.
2, Jelenleg is veszünk fel hitelt (a papírjainkat mit gondolsz, miért viszik a külföldiek, Eltolcsy szép szeméért??)

Blogger Géza 2013.07.31. 13:59:21

@félázsiai 2llkedő: Ki reklámozta? Nem volt egyeduralkodó, bár a legnagyobb volt. Ami nyilván teljesen független volt az SZDSZ-nek juttatott támogatásoktól. :) Mert akkor itt virágzó, tiszta közélet uralkodott, amely neveket a fenti eseten kívül, Zuschlag, Hunvald, Hagyó és társaik neve fémjelzett. No meg a későbbi rekord GVH-s bírság, amelyben a STRABAG részesült.

tcom 2013.07.31. 14:01:05

@politikailagnemkorrekt:
A magànnyugdíjat zsarolàssal erőszakkal vettèk el. Hànyan jöttek volna önszàntukból az àllamhoz ezek közül, ha maga Matolcsy prof. is önkènt belèpett annak idejèn (hahaha)?

Ha a kedvenc pàrtom lenne 30 èvig kormànyon akkor sem lèpnèk vissza az àllamhoz. Mert az öregedèsi trendet nèzve, nem lesz aki kifizesse 30 èv múlva a nyugdíjakat. De màr Orbàn is szigorított az új nyugdíjba vonulókon.

Èn nem vèdem az MSZP-t, mert nàluk csak egy rosszabb galeri van, amelyik kihasznàlja a rugalmatlan, lusta,felelőtlen, avitt magyar nèpet.

Mekkora szègyen, hogy ma az emberek nagy rèsze visszavàgyik a szocializmusba? Àllamosítàs, vezèrkultusz, nyugatellenessèg, rasszizmus a menő. Mint Àzsia közepèn.

Pop40 2013.07.31. 14:01:39

@Blogger Géza:

Nem, lehet hogy csak 98%. Ez valóban nagyszerű.
azt azért halkan megsúgom , h normálisabb helyeken (nem Orbanisztánban) ha a miniszterelnök haverja egy (1) közbeszerzést úgy nyer meg, hogy rá írták ki, az a miniszterelnök repül.
Nem ám arról vitatkoznak a párthívei fórumokon, hogy ezer pályázatból csak 99, vagy 98%-ot nyert e meg ilyen feltételek szerint, vagy mindet.

"És persze a Közgép már 2010 előtt is ugyanúgy komoly szereplője volt a piacnak"

Most elő nem keresem neked Lajoska nyereségességének felfutását, de légy erős, nem volt ilyen nyereséges anno.
Az más tészta, hogy a csúnya gonosz szocik nem zárták ki mindenből, mint ahogy nálatok működik ez reflexből mindenkivel, aki nem hűséges fideszes elvtárs.

elwood 2013.07.31. 14:03:27

@Blogger Géza: van erről adatod ?

március végén 80% volt

" Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB)."

ezután bajnaiék aigha vettek bármilyen hitelt ezen túl. a kósa-szíjártó performanszot a forint bedöntésére meg ne ide számoljuk.

Pop40 2013.07.31. 14:04:02

@Blogger Géza:

Ja és ha ilyen veszett ügyes ez a Lajos, meséld már el nekem, miben is merül ki a Vitya által nagyon emlegetett nemzetközi versenyképessége?
Fenemód érdekelne. Estig nem leszek, de esz a fene addig is. (én csak annyit hallottam, hogy az eu csalás elleni hivatala megszállta ennek a nagyon versenyképes cégnek az irodáját, bizonyára véletlenül, ott ez a bevett szokás a nagyon versenyképes cégekkel.:D)

elwood 2013.07.31. 14:06:25

@politikailagnemkorrekt: "Az államnak viszont ugyanő mondjuk 5,5%-ra adja oda a pénzt a nagyi nyugdíjára."

az államnak nem kötelező minden évben infláció fölött emelni a nyugdíjakat ( ahogy most történik ) és végképp nem kötelező hitelből emelnie. takarékoskodhat is.

2llkedő 2013.07.31. 14:08:12

@Blogger Géza: "Az volt az utolsó negyedév, amikor az MSZP kormányzot"

A II. negyedév vége június vége. Május végén alakult az Orbán kormány. Az utolsó hónapban Bajnaiék már nem költekezhettek. Ha azt tették volna, akkor telekürtöli a világot a fidesz ezzel.

Államadósság:
2010 jan. 19,393.7
2010 feb. 19,515.4
2010 már. 19,411.2
2010 ápr. 19,323.1
2010 máj. 19,933.4
2010 jún. 20,470.5

2llkedő 2013.07.31. 14:09:19

@Blogger Géza:

Gejza!

Fogd rá a nyuszira!

elwood 2013.07.31. 14:11:15

@félázsiai 2llkedő: mostanában hintik el ezt a 85%-ot, korábban az összes bértroll is 80%-ról beszélt csak az hülyén jön ki hogy egy fillérel sem csökkent.
szerintem azt adták ki nekik, hogy 85%-ot kell emlegetni sokat, aztán tény lesz belőle.

2llkedő 2013.07.31. 14:14:05

@elwood:

"""Kikhez kell a propagandának szólnia?

A művelt intelligenciához, vagy a kevésbé képzett tömegekhez?
Mindig csak a tömegek felé kell irányulnia!

A propaganda feladata nem az egyesek tudományos kiképzése, hanem a tömegnek bizonyos tényekre, eseményekre, szükségszerűségekre stb. való figyelmessé tétele úgy, hogy azok jelentősége a tömeg érdeklődésének középpontjába kerüljön.
Minden propagandának népszerűnek kell lennie és szellemi színvonalát a felvilágosítandók legkevésbé képzett rétegének befogadóképességéhez kell szabni.
Minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala. Ha tehát a propaganda a háborúban való kitartás fokozását célozza, és éppen ezért az egész népre irányul, a túlságosan magas szellemi előfeltételek kerülésére a legnagyobb gondot kell fordítani.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény. Ez a propaganda helyességének és helytelenségének legkitűnőbb fokmérője, és semmi szín alatt sem egynéhány tudósnak vagy esztétikai ifjoncnak a kielégítése.
A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk. Mihelyt az ember ezt az alaptételt feláldozza és sokoldalú akar lenni, akkor a hatás elaprózódik, mert a tömeg a nyújtott anyagot sem megérteni, sem megemészteni nem tudja. Ezáltal azonban az eredmény is tovább gyengül mígnem végleg elmarad."""

Blogger Géza 2013.07.31. 14:20:00

@Pop40: Akkor ezt rosszul hallottad, semmiféle irodát nem szálltak meg. Vagy szerinted ha bármely céghez elmegy vizsgálódni mondjuk az adóhatóság, akkor az "meg van szállva", és ez már bizonyíték bármire is?

elwood 2013.07.31. 14:21:09

@félázsiai 2llkedő:

nekem ez jut eszember mindig, IMF, multik, bankok, nemzetközi pénzügyi körök, spekulánsok

"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani ... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik.

Hermann Göring"

el kell ismerni profik a propagandában. kár, hogy ilyen közelről kell nézni, és hogy az ország rámegy.

Blogger Géza 2013.07.31. 14:24:31

@elwood: Ez nem mostani, ez egy 3 éves adat, amit mindenki ismer, aki ért egy picit is a pénzügyekhez. Az, hogy ti szeretnétek elfelejteni, magánügy. :)

Tessék, egy több, mint egy éves cikk, de szerintem legalább 100 találatot bárki talál:

Az elmúlt évek csúcsértékét 2010. második negyedévében érte el, akkor 85,3 százalék volt az államadósság.

"http://www.origo.hu/gazdasag/20120517-sullyedni-kezdett-az-allamadossag.html"

Blogger Géza 2013.07.31. 14:27:37

@félázsiai 2llkedő: Hogyne, 2010. ápr 1-jén hirtelen bezárt az összes iskola, kórház, közintézmény, onnantól nem fizetünk kamatot az állampapírokra stb. nehogy a Fidesz "telekürtöljön". :D Te valami elképesztően buta ember vagy.

tcom 2013.07.31. 14:32:21

Itt legtöbben nem az MSZP- t vèdjük, csak elkèpesztő mennyire vèditek az Orbân-galerit.
Hogy a kènyes kèrdèsere nem vàlaszoltok. Hogy nem hàborodtok fel a Közgèpen, trafikügy, földosztàs, takszöv...
Lehet rabolni, osztogatni a haveroknak, csak mert nem Gyurcsànyèk?

De a legdurvâbba lâbàval szavazó 200ezer, aki elhagyta az orszàgot 2010-óta. A 200 ezren ne lovagoljatok, maga Kuszaszem àrulta el. Szerinte olyan vonzó lett MO, hogy ezek visszajönnek.

Mi van a tavalyi GDP "növekedèssel"? 2014-től az lesz a szèp, hogy nem lehet elmúltkormànyozni.

Holnap reggelig lehetne folytatni a kormàny balfaszsàgait. Addig óbègattak annak idejèn, hogy Gyurcsànyèk nem mertek 500 milliót Baumgàrtnerèrt az F1-ben. Mondjuk nem làttam sok èrtelmèt, de mèg is 100-szor hatèkonyabb lett volna, mint a Fradinak kiosztott 9 milliàrd.

A kb. 60 milliàrd, ami focira ment 3 èv alatt. Csak azèrz, mert a Kedves Vezető imàdja a focit.

De meddig folytassam? Alkotmànybírósàg, tandíj?

Valaki írta, hogy az egèszsèhügyben jobb a helyzet. Volt manapsàg kórhàzban? Èn voltam. Regènyt írhatnèk. Kàosz ès kő kemèny kommunizmus, korrupció, vàrólistàk, csődben lèvő kórhàzak, nem működő lift, nincs gyógyszer, wc papir, emberiessêg. Úgy menekültem el a kórhàzból.

A problèmàk nagy rèsze 60 èves. De kevès jó tendencia van az elmúlt èvekben. Jó hogy nem lehet kocsmàban bagózni, de most a kocsma előtt ordibàlnak, emberek ezreinek erontva a pihenèsèt. Mert arra nem gondoltak, mi lesz az ajtóban èjjel ordibàlókkal. A rendőrsèg szarik a bejelentèsekre.

A 6 èveseknek kötelező lett az iskola. De arra nem gondoltak hova kerül a több ezer plusz gyerek? A kisfiam osztàlyàban 34 lesznek. Kurva hatèkony lesz az oktatàsa.

Meddig folytassam?

2llkedő 2013.07.31. 14:35:05

@Blogger Géza: Ha megnézed a folyamatot akkor nem mondasz hülyeségeket. Nem egy adatot vettem ki, mint ahogyan te szoktad.

elwood 2013.07.31. 14:36:53

@Blogger Géza: a június végi adatban már bőven benne van az orbánék ámokfutása miatti eurógyengülés.
a március végi 80% a reális, hacsak nem mutatod ki, hogy március vége után bajnaiék még nagy összegű hiteleket vettek fel.

korábban 80% volt a hívószó

www.kormany.hu/hu/hirek/elfogadta-magyarorszag-uj-alkotmanyat-az-orszaggyules

"az utóbbi nyolc évben az ország rendkívüli adósságokat halmozott fel, az államadósság 2002 és 2010 között a GDP 53 százalékáról 80 százaléka fölé emelkedett"

most kiderült, hogy ez kevés akkor legyen 85%. ki tudja még mit hoz a múlt.

2llkedő 2013.07.31. 14:40:05

@elwood: 85 először, 85 másodszor.... Kérem a licitet!

Blogger Géza 2013.07.31. 14:56:21

@elwood: "80 százaléka fölé " És nem 80%-ra. Nagy különbség. 2010-ben végig 80% felett volt, attól függ mennyire, hogy melyik időszakot nézzük, de az utolsó oylan negyedév végén, amelyben az MSZP még kormányzott (ezt ált. negyedévente szokták kiértékelni), akkor még 85% fölé is. Nyilván lehetetlen egy konkrét napot megjelölni, hogy "mennyivel vette át", mivel a kormányváltás egy hosszabb folyamat, és még hosszabb, míg azok intézkedései beérnek, de a "80% felett" megfogalmazás az támadhatatlan.

elwood 2013.07.31. 14:59:40

@Blogger Géza: egy olyan negyedévben amikor szijjártó és kósa elkezdtek bohóckodni és bedöntötték a forintot.
ezt ne ródd fel bajnainak, hacsak nincs adatod arról, hogy áprilisban még hitelfelvétel történt.

2llkedő 2013.07.31. 15:01:08

@Blogger Géza: "amelyben az MSZP még kormányzott (ezt ált. negyedévente szokták kiértékelni), akkor még 85% fölé is."

85% fölé a negyedév végén ment, amikor már Piktorod jeleskedett. A Nestlé már megmondta, hogy fogd rá a nyuszira!

2llkedő 2013.07.31. 15:02:17

@Blogger Géza:

Gejza!

Kérd el Piktortól a Csontvázbrigád jelentését, oszt abból kiderül.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 15:25:21

@elwood: Nem beszéltem emelésről. Csak arról, hogy ha x Ft befizetésből egyik évben x Ft. nyugdíjat fizet ki, majd következő évben egyszer csak az x-nek egy része más csatornába megy (marad tehát y), akkor az x és az y különbözetét ki kell onnantól pótolni valahonnan. Szerintem nem olyan bonyolult!

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 15:28:33

@tcom: Bocs, de milyen plusz gyerek? Orbán maga is elismerte, hogy sajnos csak rövid ideig tartott a születések számának növekedése. Ráadásul a most 6 évesek 2007-ben születtek, amikor is csökkent az élve születések száma. Az MSZP és SZDSZ vezette Főváros 2007 márciusban 19 (!) db. középiskolát szüntetett meg. Szerinted arról is Orbán tehet?

tcom 2013.07.31. 15:40:35

@Blogger Géza:

Akkor most hogy is van? 2010 április 80%, 2013 79%?
Ez lenne az eredmény? Mindezt a MNYUGP 3000 milliárdjával?

Géza!

Írtad, hogy a beruházások nem csökkentek 2010-óta. Írd meg a forrásod.

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/siralmas-adat-erkezett-hanyatlanak-a-beruhazasok-magyarorszagon-404759

Ez a KSH adataira támaszkodik. Ez nem aggasztó szerinted?

szandé 2013.07.31. 15:48:40

Ez van, de mielott elloknenk odebb a hatalombol, csinalj egy programot es ird be az osszes rendelkezesre allo politikus adatait, ki mit iger mit tett mik a kehetosegei elfogadotsaga mennyi a politikai ero mogotte es a becsutet indexe hogy adot dolgot megtehet, ugy hogy nem dobvissza 100evre. ES KEPZELD AKIT KIDOBA GEP AZ ORBAN VIKTOR ! lehet hogy nem tetszik de az eletben mindenert fizetni kell! ha ingyent akarunk a jovonkkel fizetunk.

tcom 2013.07.31. 15:50:23

@politikailagnemkorrekt:

Jó lenne tisztába lenned a tényekkel.
Kormányunk húzott egy pipát és eldöntötte, hogy 2013 szept. 1-ig 6 életévüket betöltötteknek muszály iskolába menniük. Ehhez azt is tudnod kellene, hogy eddig nem volt az.
Evvel az átgondolt döntéssel több ezerrel több gyerek kezdi meg az iskolát összel, mint amennyi hely van.
A balfasz Hoffmannék nem számoltak evvel. Korábban 2 ezer gyermeknek még nem volt egyáltalán helye sem, mert az iskolák beteltek.

Ők több tiz km-re távolabb kell majd iskolába menniük.

A legtöbb osztály így is 30-34 fővel indul majd, miközben az ideális ennél 10-el kevesebb.

Majd ha a te gyerekeddel járod ezt végig akkor dumálj! Mindennek van határa!!!

Igen az MSZP iskolákat szüntetett meg, de ki a faszt érdekel ez?

Azt is ajánlom neked, hogy vegyél részt egy sorsoláson, mint ahogy ez volt az országban, amikor is a szülők részvételével sorsolták ki az iskolákba kerülő gyerekeket. Milyen frankó volt azokak a szülöknek, akiket nem sorsoltak ki. Mehet ahova akar, próbálkozzon máshol.

Egyszerűen dühtő volt a hozzánemértés, a következményekkel nem számolás.

Blogger Géza 2013.07.31. 16:07:34

@tcom: Soha nem mondtam olyat, hogy a beruházások nem csökkentek 2010 óta. Ez természetes folyamat, hiszen megszűnt a egyre növekvő eladósodás, amely a beruházásokat korábban finanszírozta.

tcom 2013.07.31. 16:21:51

@Blogger Géza:
Szerintem meg ez a válemény helyes:

"Összességében az látszik, hogy a beruházások meredek visszaesésében fontos szerepet játszottak az elmúlt időszak kormányzati intézkedései. Az ágazati különadók visszafogták egyes szektorok beruházásait, miközben a kiszámíthatatlan kormányzati intézkedések hatására vélhetően a többi szektor is újragondolta beruházási szándékát."

Nem tudom, hogy van e összefüggés, de az energiszektor felére vette idén a beruházásait. Ugyen nem kell megkeresnem!?
Persze, hogy nem fejlesztenek, hiszen ki tudja garantálni, hogy megéri-e? Mi a biztosték, hogy kormány hogy nem folytatódnak ez egyoldalú intézkedések?

Én is egy multinál dolgozom, akit halálra szivat a kormány. És vagyok olyan tályékozott, hogy tudom, visszafogták a fejlesztéseket. Azt az összeget, amit műszaki fejlesztése fordítanánk megy a focipályákra, meg az extra nyugdíjemelésre.

Macropus Rufus 2013.07.31. 16:36:15

@Larry Silverstein:
"Ehhez több kell mint üres duma."
pl. az, hogy ne legyen ellenfele a párton belűl, országosan meg csak át kell írni a körzeteket és a választást. Már is nyert a Fidesz és Orbán ismét a szolgák lenöke lesz. De ehhez kell egy olyan ország aki zsigerből gyűlől mindent ami bal és szívből szeret minden ami jobboldali (megjegyzem: a szélső jobbot is nagyon komálja a nép...)
Szóval a Viktorunknak lesz vagy még 5-6 ciklusa.

Megjegyzem: a Hazafias népfront minden egyes választáson nyert 89 elött. Több kellett oda, mint üres duma ;) nemártott némi presszió kifejtése a beosztottakra + némi csalás sem ártott.
Lásd: 2010-ben amikor a hivatalos urnazárás után még vagy 4 órán át nyitva voltak bizonyos helyeken a szavazó fülkék. Én véleményem szerint minden 19:00 után érkezett szavazatt a Viktort segítette.
Csalás volt az keményen.
Szóval igazad van, több kell ide mint dumba...

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 16:42:52

@Larry Silverstein: na mi van már, várnám a választ, hogy akkor demszky ugye mindenkinél jobb vezető volt-e vagy sem? larry pajtás, itt az idő, hogy következetesen méltasd a fővárosi vezetés 20 évét, rajta!

@Blogger Géza: tán ismétlem magam, de tényleg arra szeretnélek buzdítani, hogy folytasd a kormányoldal lejáratását, mert nálad és a többi elvtelen trollnál jobban senki sem tudja kimutatni ennek a gerinctelen és dilettáns hatalomnak a természetét.

tehát úgy állunk közel ugyanazon a szinten az államadóssággal, hogy közben elköltöttek 3 ezer milliárd forintot, felvették az utolsó, 500 milliárdos imf-hitelt, elkezdték elosztani a pénzt, amit bajnai az mnb-nél hagyott ÉS még voltak megszorítások is, amik a bokrosi szinteken jóval túlmutatnak.

ehhez képest:

- csökkentek a beruházások
- elment +200,000 ember külföldre
- tartósan 300 környékén a forint/eur árfolyam

van egy laza sejtésem, hogy a több ezermilliárdot ennél még egy bazári majom is hasznosabban tudta volna elkölteni.

köszönjük géza, kérlek folytasd!

Blogger Géza 2013.07.31. 16:46:43

@balage_81 reloaded: " felvették az utolsó, 500 milliárdos imf-hitelt," He? Miféle hitelt? Amúgy te nagyon buta vagy, ha egy hitelfelvétellel azt akarod bizonygatni, hogy attól csökkennie kellett volna az államdósságnak, a hitelfelvételtől NŐ az államadósság, te oktondi. Ez a szellemi sötétség jellemzi a sötétbalt, ezért nincs sok esély a hatalomba visszatérésükre - hála istennek.

2llkedő 2013.07.31. 17:02:53

@Blogger Géza: "hiszen megszűnt a egyre növekvő eladósodás, amely a beruházásokat korábban finanszírozta."

De jött Magyarország, amelyik jobban teljesít!

2llkedő 2013.07.31. 17:04:12

@Blogger Géza: Saját hülyeségedet ne reklámozd!

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 17:19:42

@Blogger Géza: ez a vitastílus már akkor sem volt eredményes, amikor elkezdted a szánalmas kampányodat te fasz. mindenki látta a "thank you for smoking" című filmet, legkésőbb ott mindenki számára kiderült, hogyan "vitatkozik" egy aljas, cinikus szemétláda - mint amilyen pl. te is vagy

tehát nem válaszoltál eleve a többire, amit írtam (jellemző: kiragadunk egy részletet és már visszük is félre a témát), illetve összességében állapítottam meg, hogy az országban zajló folyamatok mit sem javultak, miközben imf-hitel is rendelkezésre állt, és használták is. tehát: kitágították a pénzügyi kereteiket már a kormányzás elején, és mégsem mentek semmire

na ezzel kezdjél valamit te kis hernyó pártkatona

tcom 2013.07.31. 17:20:23

@Blogger Géza:

"Soha nem mondtam olyat, hogy a beruházások nem csökkentek 2010 óta. Ez természetes folyamat, hiszen megszűnt a egyre növekvő eladósodás, amely a beruházásokat korábban finanszírozta.

Micsoda? Megszűnt az eladósodás, amely a beruházásokat finanszírozta. Atyaúristen. Ilyen hülyeséget még nem mondtál!

Beruházás? Beruházni a tulajdonosok szoktak egy vállakozásba. Építőipar, technológiai cégek, gyógyszeripar, járműgyártás... Nos, ez csökken. Annak, hogy egy cég fejleszt, vagy csak lecseréli a régi trafóállomásait, mint az EON mi köze van az eladósodottsághoz? Ennek ahhoz van köze, hogy megtérül-e, megéri-e? Mostanában a cégek arra szavaznak, hogy nem.

Megszűnt az eladósodás? Nem pont ennek az ellenkezőjét prédikálja a kormányod? A vállalatok is fuldokolnak az adósságaikban. Annyi változott, hogy a bankok kormányzati baszogatás következményeként már nem szívesen hiteleznek. A vállakozások terhei viszont nőnek. Pont holnaptól is egynéhány. Igaz, hopgy volt rezsicsökkentés választási célból, de a magánszemélyeknek, a cégeknek viszont növekedett az áramszámla. A pék drágábban gyárt kenyeret, amit te szépen előbb utóbb drágábban veszel meg. A Traqnzakciós adó is növekszik jövő hónaptól. Így szépen kifizetjük a rezsicsökknetést más módon.

Viszont, mivel ettől kezdve spórolnak az energiacégek a hálózatuk karbantartásánál, az elavult áramhálózat hibáit 10-szeresen lesz kénytelen valaki kifizetni a jövőben.

Ez egy felelőtlen kormány és ország, amely szépen fokozatosan elmarad a régiótól Szlovákiától, Lengyelországtól, de még Romániától is. Szép hely az a Balkán, csak sajna nekünk nincs tengerünk.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 17:29:03

@tcom: szegény géza annyira védi a szart, hogy már az ő száján is az folyik ki. gyakorlatilag jó látni, hogy pontosan ennyire magabiztos ez a rezsim: semennyire.

amíg gézák vannak, addig lehet tudni, hogy a hívők és fizetett pártkatonák bármire képesek, hogy védjék a legrosszabb döntéseket is.

bevitted a gyomrost, már lehet, hogy föl sem áll belőle:)))))

2llkedő 2013.07.31. 17:47:53

@tcom: "Szép hely az a Balkán, csak sajna nekünk nincs tengerünk."

De ha így haladunk, akkor Piktor lesz az EU vezére, és máris lesz óceánunk.

politikailagnemkorrekt 2013.07.31. 18:07:09

1. A muszáj szó pontos "j". (Még akkor is, ha nagyon tele vannak az osztálytermek.)
2. Amikor én jártam iskolába, a 80-as, 90-es években, akkor is sokan voltunk, általánosban 32-en, gimiben 42-en. Túléltük.
3. A szocik bezártak iskolákat, de ez "ki a f@szt érdekel" (idézet tőled) kijelentés a mai helyzet fikázásának tükrében az oksági gondolkodás ismeretének hiányát feltételezi. Az elfogultság, tudod, nem helyettesíti a gondolkodást.

Blogger Géza 2013.07.31. 18:39:40

@tcom: " Beruházni a tulajdonosok szoktak egy vállakozásba" A te kis egyszerű agyadban csak ez van, miközben a korábbi magas általános beruházási szintet az eladósodásból finanszírozott lakásépítések, állami autópályaépítések és hasonlók tartották magasan.

Sokat kell még tanulnod a gazdaságról, mert így csak égeted magad. Pl nézd meg, mi történt 2010-2012-ben a kulcsfontosságú feldolgozóiparban:

www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/dinamikusan-emelkedtek-a-feldolgozoipari-beruhazasok

Blogger Géza 2013.07.31. 18:42:54

@balage_81 reloaded: Nem tudok mit kezdeni ezzel, mert azóta is azon röhögök, hogy azt próbáltad levezetni, hogy egy IMF hitelfelvételtől csökkenni kellett volna az eladósodásnak. :D Ez a hónap vicce. :D De lehet, hogy az év vicce is lesz, eddig favorit!

(És ne haragudj, annyi hülyeséget írsz, nem tudok mindre reagálni, csak a legnagyobbakra, sorry.)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 18:54:56

@Blogger Géza: legközelebb majd nem hadoválsz butaságokat, és akkor nem kell a szavakon lovagolnod, sőt, talán azt is el tudod magyarázni, hogy a kormányod miért nem tudott élni a plusz források adta óriási lehetőségekkel és miért nem látszanak a gazdasági eredmények 3 év után. ezzel a válaszoddal most tehát kénytelen vagyok úgy tekinteni, hogy érdemi értelmezés és vita helyett az olcsó megfutamodást választod.

2llkedő 2013.07.31. 19:21:09

@Blogger Géza: Nekem nem fáj. Tudom, a negatív növekedés is növekedés. Tanulok.

Blogger Géza 2013.07.31. 19:31:57

@balage_81 reloaded: Nézd, ha neked nem eredmény a túlzott deficiteljárás 9 év utáni megszüntetése, az EU ellen is sikeresen megvédett ágazati adók (telekomadó, csipszadó), a 2012-es rekord összegben beáramlott működőtőke, a lakossági fogyasztás 2013-ban megindult növekedése, a 3% alá vitt infláció, a tartósan magas, korábban soha nem látott mértékű (kb 7 MRD EUR/év) külker mérleg többlet, a kétszámjegyű ipari növekedés a kormányváltás óta, a 2013-ra történelmi mélypontot elért kamatlábak, amelyekkel az állampapírokat el lehet adni (külföldön és belföldön egyaránt), a tartósan 3% alatti költségvetési hiány, csökkenő pályára állított GDP-arányos államadósság, a négy éve nem látott alacsony munkanélküliség, a 12 éve nem látott magas foglalkoztatottsági ráta, továbbá a 2013-as első negyedévi EU-dobogós növekedési pálya, akkor nincs miről beszélnünk. :)

tcom 2013.07.31. 21:30:00

@félázsiai 2llkedő:

Hagyd! Gèzàèk nem beszèlnek a 200ezer eltàvozottról pl. Legalàbb annyit, hogy az mind mszp-s komcsi.

De nem bírja a billentyüzetük a GDP (2012)-t, trafikmutyi, földosztàs, közgèp, tandíj, magnyugdíj...

Igaz, Gèza mèg a -GDP-t is megmagyaràznà. De mondjuk nehèz, főleg ha a lenèzett Szlovàkokhoz viszonyítjuk.

Gèzàt a KSH sem zavarja. Ha a KSH azt mondja 8%-al csökken a beruhàzàs, akkor erre nem reagàl.

tcom 2013.07.31. 21:32:34

@Blogger Géza:

Ja hogy dimanikusan rmelkedett a feldolgozó ipar. A többi 8 kazeória meg csökkent. Ez igazàn elhanyagolható.

tcom 2013.07.31. 21:37:20

@politikailagnemkorrekt:
Igen, tènyleg szemèt dolog iskolàkat bezàrni. Ezt is elitèlem. Nem nem èrdekel, hanem nem relevàns. Visszahozhatjuk az elmúlt 50 èv oktatàsi hibàit, de ha evvel vègeztünk...

De azèrt amit leírtam èrtetted? Mivel nem reagàltàl biztos rendben csinàlta a zemberek kormànya.

tcom 2013.07.31. 21:43:45

@politikailagnemkorrekt:

Illetve szerintem inkàbb ne beszèljünk az oktatàsról, mert a kormàny a koràbbi harcos tandíj-ellenessège màra kissè megvàltozott. Màra kb fel annyi a tàmogatott helyek szàma, mint amikor tüntettek Gyurcsàny hssonló szàndèka ellen.

Erről se beszèljünk? De mielőtt vàlaszolsz keresd visszs, mit kommentèl annak idejèn. Mert kínos lehet Gyurcsàny tetveit vèdeni.

tcom 2013.07.31. 21:48:35

Gèza sem vàlaszolt arra, mi a vèlemènye arról, hogy Varga Mihàly alkotta meg a devizahitelezès törvènyi lehetősègèt 2001- ben. Gyakorlatilag ez a törvèny szabàlyozza ma is a hitrlezès menetèt.
Kurvàra valószínű hogy ezen vàltoztatattak volna, ès nem örültek volna a devizahitelezès kedvező hatàsainak.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.07.31. 21:48:47

@Blogger Géza: nocsak, mégis próbálkozol valamivel? jó, akkor nézzük miért van mégis beszélnivalónk

a külker többlet és egyáltalán az ipari termelés felfutása nem a kormány miatt, hanem annak ellenére sikerülhetett jól. ugyanis semmit nem tett, amivel ezt segítette volna ugyebár. plusz ezek főleg azok az autóipari beruházások és termelés, amikről bizony még bajnaiék alatt döntöttek a befektetők. az itthoni fogyasztás visszaesését ezért sem nevezném eredménynek, mert nyilván köze van ahhoz, hogy kevesebb terméket importálunk. itt tehát semmit nem bizonyítottál

deficit-témában ismét felhívom a figyelmed, hogy a 3 ezer mrd-os einstandot és a megszorításokat bárki meg tudta volna csinálni, ez nem teljesítmény, arról meg nem szólsz, hogy ez 20 év múlva mennyire fog hiányozni. tehát nem a növekedésből vagy a sikeres reformokból jött be a pénz, hanem a manyup-lóvéból meg a különadókból, amiket meg kell tartani, ami = kis hitelezés, bizonytalan növekedés

a cds-felárak és a finanszírozás nem a kormány, hanem az usa bankóprés eredménye. nemrég még imf-tárgyalásokat kezdtünk, tán emlékszel. ehhez ennek a kormánynak a világon semmi köze.

a cds-felárunk magasabb a csehekhez képest, mint 2010-ben, és az állampapírokat még így is drágábban adjuk el, mint a hasonlóan megítélt országok. ezen százmilliárdokat bukunk mellesleg, ha akarod, linket annyit adok kalkulációval, hogy megeszed a billentyűzeted.

az egyetemek eközben szénszüneteket tartanak, ezt valahogy kifelejtetted. a reálbérek csökkentek tavaly, a gdp visszaesett, miközben németország és szlovákia pl vígan nőtt (előbbi a felvevőpiacunk, utóbbi ugyanúgy export-vezérelte gazdaság, mint mi).

az előbb linket is kaptál arról, hogyan zuhantak és zuhannak a beruházások idehaza, erre sem reagáltál valahogy...

a bejövő pénzek pedig ki is utaztak azonnal az országból, illetve az anyabankok veszteségpótlásai a leányok felé. ez is egyes, már le is ülhetsz.

végül pedig munkanélküliség: mivel 200 ezer ember kénytelen volt elmenni, hogy van pofád neked még bármilyen statisztikákkal jönni?

Pop40 2013.08.01. 00:34:31

@Blogger Géza:

Adóhatóság? Az EU csalás elleni hivatala neked ugyanaz, mint a magyar adóhatóság?:DDDD
Végül is, teljesen igazad van, múlt héten is itt járt az Olaf szemben, a sarki péknél. :) Jövő hétre pedig Kovács Jakab lakatoshoz jelentkeztek be. :DDD

Valahogy elfelejtetted kifejteni, miben is merül ki Simicskáék Vitya által nagyon emlegetett nemzetközi versenyképessége?

2llkedő 2013.08.01. 06:50:50

@tcom: "A költségvetésnek nincs elég pénze a devizahitelesek megmentésére. Ha meg tudunk állapodni a Bankszövetséggel, akkor kompromisszumos javaslat lehet erről ősszel a parlamentben, de ha nem, akkor a kormány önálló javaslatot tesz majd" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2-nek.

Más farkával verik a csalánt.

Nem ismerik azt a mondást, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.

Reactor 2021.09.02. 01:00:53

Nem attól gonosz, és elvetemült bűnözö a Viktátor, mert nem mond el mindent, ferdít, vagy hazudozik. Ez igazából már csak a hab a tortán. A szónoklatait elnézve meg valamiért kapásból Göbbels ugrik be nekem, bár sz'tem ez még őrá nézve is komoly sértés lenne.
No de semmi gond, láttuk, Göbbels milyen véget ért anno...kis szerencsével a felcsúti törpe is erre a sorsra jut.

@Larry Silverstein: Persze, hogy több kell. Csalás, például.

@tisztapista: Nem kell? Akkor igazából hót fölösleges bármiféle kormány. Hasznosat egyik se csinál, kárhoz pedig a tizedük is sok.

@visszakettopadlogaz (törölt): Az is egy választás, hogy "egyik se". Nem a kommunista időkben élünk, hogy kötelező voltál szavazni.

@svega: Ez így van, nem véletlenül tart már hosszú ideje az oktatás lezüllesztése és a mélyhülyék tenyésztése. Az agyatlan, ostoba butabirkák felett könnyű uralkodni, könnyű nekik bármit tényként beadni, gondolkodni egy se fog, mennek bégetve maguktól, ha előrenéznek is, csak egy segget látnak: az előttük haladóét. A gondolkodni tudó és akaró kisebbség meg elmenekül ebből a romhalmazból. Így múlik el a világ dicsősége...

@: Remek, remélem te voltál az első, akit kipenderítettek a munkahelyéről, amikor a felcsúti csüngőhasúd komplett vesztegzár alá rakta az országot. Segond, sörösdobozt még mehetsz szedni nettó 47 ezerért az autósztráda mellé, Matolcsidióta haverod amúgyis megmondta, hogy annyi pénz mindenre elég...

@♔batyu♔: Ezt tényleg nem, csak épp négyszer annyi hitelt vett föl a ruszkíj haverkáitól, mint anno Kádár. De sebaj, mutogass csak tovább ujjal a Kurcsányra meg a Libajnaira, meg a Sorosra, meg az EU-ra, ilyenkor többnyire ez szokott következni.

@Blogger Géza: Nem az a baj, hogy vannak ilyen cégek. Az viszont már igen, hogy semmivel se jobbak a multiknál.

@almatermelő: Átfogó és teljes körű politikusirtás. Nézettől, párttól függetlenül.
Ha már mindegyiket a lámpavason himbálja majd a jegeces januári szél, na AKKOR végre neki lehet állni a szarhegy elhordásának, és lehet építeni a helyére, amit akarunk.

@elwood: Ennek mondjuk az is az oka, hogy mindkettő büfészak, és töméntelen mennyiségű munkanélkülin kívül mást nem ad az országnak. A jogász-közgazdász lufi már réges-rég kidurrant, de az egyetemek csak ontják-ontják magukból a frissen végzetteket.

@tcom: Azt speciel nem bánom, ha a bankrendszer omladozik. Okoztak már épp elég kárt az adófizetőknek, közvetlenül is és áttételesen is. Most szívjanak ők is.
A külföldi tőkét meg egyáltalán be se kellett volna engedni. Az első, amit tettek, az az volt, hogy felvásárolták/szétverték a hazai konkurenciát, az így munkájukat vesztett embereket meg nagy kegyesen éhbérért güriztetik. Ahhhhh, ezé' oszt megérte ám!
süti beállítások módosítása