Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Legálisan vágják át, húzzák le az embereket

2013. május 12. - Szarvas Norbert

images-2_2.jpeg

 

Képernyőfotó 2013-05-11 - 11.17.33.png

 

Képernyőfotó 2013-05-12 - 11.55.36.pngGyengébb pillanataimban évek óta figyelem lelkesen a tévés asztroshow-műsorokat az ország két legnagyobb kereskedelmi csatornáján. Számomra ez elképesztő önismereti tréning és önkontroll, hiszen nem dobom ki a taccsot egyből, megemelkedett vérnyomásomat pedig szemlehunyással csökkentem. Próbálom megfejteni ennek a műsornak nagy titkát. Kik nézhetik? Épeszű ember nem, talán a csalódott-reményvesztettek...

Igen. Ez a műsor pontosan a reményvesztett emberekből táplálkozik, akik sajnos elképesztően befolyásolhatók. Szinte minden telefonhívás azzal kezdődik, hogy Joli néni rendkívül szegény, nagy szüksége van pénzre, amire az aktuális asztromókus pár másodperc alatt asztropénzt küld az éteren keresztül két legyintéssel. Ennyi az egész! Huss és pöcc! Aztán fokozzák az izgalmakat a nagy jóság rothadó terhe alatt, hiszen ezek az emberek csak segíteni akarnak a szegényeknek. A fokozás azonnal leleplezi a bagázst, hiszen a magyar Dragon Ball megtestesülését élhetjük át, amint az asztro szupercsillagharcosok megemelik az (tűz)energiát, és máris 100.000-szeres pénzráhatást küldenek. Komolyan mondom, ezt a fejlődést még Son Goku is megirigyelhette volna. Csak a legkritikusabb emberben merül fel a kérdés: miért vannak ennek fokozatai? Miért kell fokozni a számokat? A néniket szívesen megkérdezném, tudják-e, mi az az egyszeres energia? Megmondhatjuk-e pontosan, annak mi a hatása, és miben a különbözik a 100.000-szeres energiától? Mert így számomra ez az egész csak hatásvadász próbálkozás, mely kihasználja az emberi kapzsiságot és a matematika alapjait, miszerint a 100 mindig nagyobb, mint az 1.

Vagy mégsem?

Képernyőfotó 2013-05-12 - 11.55.36.pngBennetek felmerült a kérdés, hogy miért bohóckodnak ezek az emberek a tévében, ha egyszer a kezükben van a pénzteremtő energia? Saját magukon miért nem alkalmazzák? Persze jöhet a duma, hogy segíteni akarnak, és csak ezért csinálják. Ámde akkor egyből reflektálnék az előző gondolatmenetre, miszerint miért nem egyből teljes gőzzel küldik az energiákat, miért kell különbségeket tenni, fokozni? Az a durva, hogy ezt a nyilvános tudatmódosító gengszterséget legálisan űzhetik, hiszen az egész humbug annyira megfoghatatlan és bizonyíthatatlan, ami miatt az ORTT és egyéb szervek kénytelenek hagyni. Azért elképesztő ezeknek a tévében szereplő embereknek is a lélektanuk! Hiszen biztosan tudják, hogy hatalmas kamu az egész (na jó, a nagy számok törvénye alapján időnként bejöhet egy pénzráhatás), mégis képesek tükörbe nézni, és nem köpik szembe magukat, holott nemegyszer megfigyelhető, amint elröhögik magukat, mivel ők sem képesek mindig kibírni azt a sok baromságot, ami elhagyja a szájukat.

 

Képernyőfotó 2013-05-12 - 11.55.36.pngNem szabad elfelejteni, hogy ezek a műsorok gyakorlatilag a valóban rászorulók és a szinte éhezők kevés pénzét szívják el, és ebből csinál a csatorna egy rendkívül jól jövedelmező (és etikátlan) bizniszt. A pofám leszakad ettől, hiszen a legtöbbször hallhatóan beteges, szegény idős és hiszékeny néni hívja az asztrót 485 forint/percért, hogy aztán átvágják a fejét. Emiatt aznap a néni nem fog enni, hiszen ez volt a napi kosztpénze, de a lényeg, hogy dől a lé! Na de nem az emberekhez, hanem az emberektől. Az asztrológusoknak nevezett emberi egyedek pedig olyan elképesztő általánosságokkal operálnak, amelyek minden ember életére simán ráhúzhatók. Hamis reményeket táplálnak bennük, ami szerintem nem helyes. Hogyan tudnak ezek után kimenni az utcára, és az emberek szemébe nézni?

 

Képernyőfotó 2013-05-12 - 11.55.36.pngA nagy jóslat!

Kedves olvasóm, most emelem a tétet, és 200.000-szeres energiával fogok érted küzdeni a nagy sötétség ellen. Küldöm a pénzteremtés tüzes és igaz energiáit, de még mielőtt megtenném, pár dolgot el kell mondanom! Látom, hogy mostanában nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültél (mindenki, basszus! Ezt hívjuk gazdasági világválságnak), de ne félj, hiszen ráhatásommal az év végére minden jóra fordul, és komoly összeghez jutsz majd (karácsonyi prémiumot kapsz vagy vége lesz a válságnak, vagy ha semmi nem történik, úgyse kérsz számon). Mély depresszióba kerültél a helyzet miatt (mekkora megállapítás! A magyarok alapvetően depresszióra hajlamosak, és mindenki nyafog mindenért), amit most kiűzök belőled. Megcsinálom a speciális kelta depresszió elleni mozdulatsort. (Huss és pöcc!) Érzed, hogy jobb lett?

De itt még van valami! Az egészségeddel komoly problémák vannak, nehezen veszel levegőt (hallani lehet a telefonban, illetve itt az allergiaszezon, tehát tutira megyek). Volt a közelmúltban (kinek mi a közelmúlt, ugyebár?) egy komoly betegséged(őszintén! a betelefonálók 100%-ának volt már komolyabb baja, pont azért telefonál), melyet a szervezeted még nem hevert ki, hiába javult az állapotod. (Tulajdonképpen ha már elmúlt, akkor most jól megijesztelek, ezért hiteles leszek, ha pedig még mindig van valami bajod, akkor is annak tűnnek a szavaim, hiszen el akarod hinni, hogy ma már talán jobb, mint tegnap, bár még ez sem tökéletes). Ennek a betegségnek a háttere azonban egy súlyos átok! Valaki megátkozott téged: egy rosszakaród.(Ekkor kezdesz el mindenkire gyanakodni.) Ezennel Jupiter erejével leveszem rólad ezt az átkot, csak elzengem a varázsszavakat:

„gkrkepfgvlvkkvkrykkprdkgkpőerkkerőgkpekgőekrgeő. És kész is van. Érzed, ahogy felszabadultál? OOOOHHH YEEEEEEAH!”

És vége a szeánsznak! Kommentben írd meg, ha rád nem volt igaz ez a jóslat!

 Amennyiben felhívtál volna, akkor itt és most te pénzt és egészséget nyertél volna. Én pedig szerény összeget (5 x 485 Ft), kaptam volna, mert elhúztam (bocsánat, érthetően és a rituálé szerint szakszerűen mondtam) a műsort, ami a te érdeked, nem az enyém...

Mindenkinek saját joga eldönteni, hogy mire költi a pénzét, de ezek után számomra hiteltelenné válik, amikor az emberek pénzügyi csalásról beszélnek, mert mindenféle szuperbefektetés címszóval „elvették” a pénzüket. Itt is, ott is semmi más nem történik, mint az, hogy az ember valamiben hisz – mert hinni akar –, és ezért hajlandó áldozni is. Ha nem jön össze, így járt... Bár számomra teljesen emészthetetlen, ahogy legálisan lehúzzák az embereket mindenféle légből (bocsánat csillagból) kapott dumával, melyeket sok (szavazójoggal is rendelkező) ember elhisz, sőt pénzt is költ rá. Esetenként a szerény nyugdíját. 

 

Ha mindenki gazdag, akkor ki a szegény? Ha ennyire egyszerű pénzhez jutni, akkor miért halnak éhen gyerekek a világon mindenhol? 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr15294847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.13. 23:54:33

Az Alexander mágust meg lehetne fogni, mert ő konkrétan hazudik, amikor arról beszél, hogy Amerikában riportban ismerte el valaki, hogy ezzel a mágiával volt kétszer főnyereménye, és hárommilliárdot nyert vele. Ez egy bírósági perben könnyen cáfolható lenne.

Amúgy az a vicc, hogy az EZO TV honlapján az általános szerződési feltételekben benne volt, hogy a műsorban nem történik valós mágia, mert az csak egy szórakoztató műsor.

Lenne még egy észrevételem. Azzal, hogy folyamatosan megy a tévében, átformálja sokaknak a gondolkodását. Míg régebben kizárólag tanulatlan nyugdíjas nénikék telefonáltak be, ma már huszonéves fiatal férfiak is.

Adj gázt! 2013.05.14. 00:18:34

Nincs ezekben semmi átverés, nálam beváltak.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.05.14. 00:20:58

Kezembe került egy könyv, Baranyai népmondák. Valami elképesztő, hogy a régiek mennyi baromságot képzeltek. Ezek a mai dolgok ugyanolyanok csak az már folklórrá minősült.

MagyarHírmondó 2013.05.14. 05:38:01

@álfirkász: jól tudod, ez csalás, csak a tévedésbe esjéts és azanyagi haszonszerzés alaki elemeit kell ugyebár lenyomni a rendőrség torkán hozzá. Láthaóan ot van a bibi, mert az aszrológia, meg minden iylen - ológia, bizony sok esetben áltudomány SZAGÚ, csak sajna, ezekre nincsen ellentétes és megdönthetetlen bizonyíték. már pedig ennyi erővel akkor a PAPSÁG is csaló, mert hát Isten sem megy veled szemben, azt meg ugyebár józan ésszel még sem hiheted, hogy élne vagy valaha is élt? Vagy még is? Akkor most nem normális egyedek tömkelege sétál az utcán? Vagy végül is: ahogyan vannak placebó gyógyszerek, a palcebó hatás érvényesülhet, a hitben is. Már pedig ha hiszel, akkor az erőt adhat, szándékot erősíthet és a döntés:megszületik, megépül, előkerül a jó gondolat! Ezek után akkor mi is ez az egész? Kicsit óvatosana dolgok fekete-fehér leirásával!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 07:34:23

@vegyészmérnök: :0
tényleg? a hasonlóság bizonyíték?
a bmw, a mercedes, és az audi nagyon hasonlít egymásra, akkor ez bizonyítja, hogy ezek a dolgok pusztán véletlenül alakultak ki?
nincs semmiféle tervezőjük, mert amit nem lehet látni az nincs!

a batman, és a vasember is hasonlítanak, akkor ez bizonyítja, hogy ők is léteznek?

esetleg tudnál jóslatot is adni??
tudod... a tudás onnan ismerhető fel, hogy ellenőrizhető ^^

Don Quixote de la Ferko 2013.05.14. 07:41:37

Képviselőd a barátod.
Bemész hozzá, és kéred a jósműsorok Nemzeti Egyéni Jólét Előrejelző Szolgálattá (NEJES) alakítását.

Oszt lesz nagy boldogság.

Megjegyzem, a hatékonysága semmivel nem jobb a lottónak, az mégis legális.
Egy humbug állami elfogadottsága az államkasszába befolyó összegtől függ. A bevétel után adózik az EZO, nem keveset, adózik a telefontársaság, nem keveset, szóval nyugodj meg, nem fogják megszüntetni azt a módszert, amivel a pógár önként és dalolva tolja át az utolsó forintját az államkasszába.
Kapís?

2013.05.14. 07:45:47

@wmiki: Te továbbra is nagyon hülye vagy. :-)

2013.05.14. 07:47:03

@vegyészmérnök: Emberek, wmikivel nem vitatkozunk. Felesleges.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 07:53:32

@_zulu_: :x
azt látom, hogy ti szektások sokat tudtok a hülyeségről, ellenben érvelni kevésbé sikerül...

Mészáros Laci 2013.05.14. 07:54:49

A legtöbb reklám, üzletkötő, befektetési tanácsadó, biztosítási ügynök stb legálisan vágja át az embereket. Szelavi.

Shopping 2013.05.14. 08:10:00

Aki hülye, haljon meg.

HugóBoss 2013.05.14. 08:17:35

@wmiki:
Batman és Vasember nem hasonlítanak egymásra.

BUSTED

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 08:22:35

@Shopping: akkor is azt mondanád, ha a nyugdíjas anyádtól, nagyszüleidtől nyúlnának le ezreket, tízezreket ezek a csalók?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 08:25:34

@Mészáros Laci: ebben van valami... De nem kell olyan messzire menni.
Coop üzlet. Coca Cola (mint gyár) üdítők, 2x2l-es csomagolásban, akciósan 799Ft. Ugyanott, két polccal odébb, ugyanazok az üdítők 389Ft-ért kaphatók egyesével, akció nélkül.
Ez nem átverés?
Sajnos a fogyasztóvédők kevéssé foglalkoznak az ilyesmivel, vagy ha mégis, mire reagálnak, eltűnik a "bizonyíték" a boltból.

metal · http://electric.blog.hu 2013.05.14. 08:35:01

"Bennetek felmerült a kérdés, hogy miért bohóckodnak ezek az emberek a tévében, ha egyszer a kezükben van a pénzteremtő energia? Saját magukon miért nem alkalmazzák?"

Pont, hogy ezt csinálja:) Alkalmazza saját magán.

Amúgy én azt vallom, hogy aki annyira hülye, hogy ilyen egyértelmű dologgal át lehet verni, azt nem lehet megvédeni saját magától! Sajnos ez az igazság, nem az asztro huszároktól kellene őket megvédeni, hanem maguktól.

2013.05.14. 08:53:29

@wmiki: A hülyéknek nem érvelünk miki. Kezeljük őket.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 09:20:22

Tegyük hozzá: sok asztrológus, jós nem csaló.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 09:23:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mutass egyet, amelyik hiteles körülmények között hajlandó volt bizonyítani, hogy a tudása ér is valamit! Ja, olyat egy se vállalt, mert ez "hit" kérdése? Elmész ám anyádba!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 09:28:01

@HugóBoss: :( pedig az is bizonyította volna az evolúció elméletet

@_zulu_: látom sokat hülye ismerősöd van... :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 09:31:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: így van...

ezért is nevezzük pl. az asztrológiát tapasztalati tudománynak

...mindazok ellenére a jóslatai még így is sokkal pontosabbak, mint pl. a meteorológia, vagy a szeizmológia... ^^

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 09:35:18

@wmiki: ezért is nevezzük az asztrológiát áltudománynak, kóklerkedésnek stb. stb. stb.
Persze van egy olyan érzésem, hogy te ilyesmiből tartod fenn magad, ergo neked létkérdés, hogy ne derüljön ki, hogy csalás, hazugság az egész.

polly graph 2013.05.14. 09:39:55

Két éve egyszer láttam valamelyik reggeli TV műsorban az egyik NAGY LÁTNOKOT. Egy rövid, vörös hajú, igen rámenősen hablatyoló nőszemélyt, akit meghívtak egy kis korai traccspartira, hogy promózzák a késő esti mágus show-t.

Nos, ott, élő adásban a NAGY LÁTNOK jósolt! Nem köntörfalazott, nem homályosított, hanem konkrét jóslatokkal állt elő. Mivel az asztalon ott állt a naptár, gondoltam leírom amit jövendölt, ki tudja, hátha alapon. A bejegyzés időpontja 2011 március 23., amikor a mi kis szibillánk a következőt mondta:

augusztusban Győr és Sopron környékén földrengés lesz

2012 nyarán Orbán Viktornak fia születik

Még a naptárra száradt könnyeim is látszanak, amik a röhögéstől csordultak ki.

Mivel gondolom én voltam egyedül, aki lejegyezte a nagy próféciát, gondoltam végre megosztom a nagy hírt a nyilvánossággal: Orbánnak val'színűleg él valahol egy törvénytelen fia (reméljük nem Sopronban, mert azt elpusztította a földrengés)!

Mellesleg én is azt gondolom: ha valakinek ez kell, hát hívogassa a jósok, látók, médiumok számát, még mindig jobb, mint piára költeni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 09:40:52

@álfirkász: tudom, tudom, amit nem lehet látni az nincs, és éljen a tévedhetetlen tudomány... :x

akkor végre adnál pontos jóslatokat valamilyen témában? ^^

Mészáros Laci 2013.05.14. 09:42:19

"Ha ennyire egyszerű pénzhez jutni, akkor miért halnak éhen gyerekek a világon mindenhol?"

-- a pénzt nem lehet megenni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 09:47:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én meg profi "orvosokat". És akkor mi van?
Ettől még hazudik mint a vízfolyás, max. annyi lehet, hogy elég hülye ahhoz, hogy el is higgye, hogy van alapja az összehordott sületlenségeinek.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 09:48:05

@wmiki: megjósolhatom: belőled sohasem lesz épelméjű ember. Pedig én nem vagyok jós, mégis biztos vagyok benne, hogy ez a jóslat valóra válik. :D

Mészáros Laci 2013.05.14. 09:51:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Én is -- és nem túl sok beszélgetés után azt gondolom, hogy az illető zseniális pszichológiai érzékkel bír, az ügyfelei pedig a spirituális érdeklődésű (ezért a "hagyományos" pszichológusokkal szemben tartózkodó) emberek.

Viszont emiatt komoly hiányossága, hogy vannak fontos dolgok, amit a "hagyományos" pszichológusok megtanulnak, ő pedig vagy rájön saját maga, vagy nem. Például hosszasan tud félre-, jobb esetben eredménytelenül kezelni borderline vagy narcisztikus személyiségzavarban szenvedőket.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 09:53:04

@álfirkász: igen azt látom, hogy te semmit nem tudsz arról, milyen épelméjű embernek lenni...

de esetleg EGYetlen konkrét, ellenőrizhető jóslatot végre képes lennél magadból kimagokni?

pl. pontosan milyen idő lesz 1 hónap múlva?
milyen új faj jelenik meg 1 év múlva?

tudod... a tudás innen ismerhető fel...
persze egy szektás honnan is tudná... :((

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 09:54:39

@álfirkász:

Tévedsz. Az asztrológia tudomány. Vannak profik, amatarőrök és sarlatánok is.

Acsabi44 2013.05.14. 09:56:35

@wmiki: Menj be egy genetika vagy biokémia intézetbe, laboratóriumba, van egy pár. Elég sok kutató csinál evolúciót. Fehérjeevolúciót, vírusevolúciót, baktériumevolúciót. Igen, a "csinálják" a jó szó, mivel a kutató állítja be a kísérleti körülményeket, úgymond ő az evolúciós változások "hajtóereje".
Mindennap látni lehet az evolúció folyamatát (amit a köznyelv "evolúciónak" nevez, az valójában az evolúciónak csak egy fázisa). Látni lehet, hogy baktériumok vagy vírusok honnan indulnak, hova evolválódnak. Sőt, prediktálni ("jósolni", hogy a te szavaiddal éljek) lehet, hogy milyen változatok fognak megjelenni- nem 3, meg 5 év múlva, ahogy te szeretnéd hallani, hanem akár másnapra vagy egy héten belül.

Az alapelvek pedig ugyanazok mint a "nagybetűs" evolúció esetében (amire a legtöbb ember, így te is gondolsz), csak egyszerűen a baktériumok, vírusok életciklusa elég gyors ahhoz, hogy meg lehessen figyelni laboratóriumi körülmények között.

Szóval hidd csak el nekem, hogy az evolúció létezik, megfigyelhető és bizonyos határok között jósolható is.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 10:04:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: áltudomány.
Mutass egy olyan asztrológust, aki már bizonyított! Anno, asszem a szkeptikusok társasága próbált rávenni néhány profi kóklert a bizonyításra, valahogy nem jött össze.
Egy éve még feltételeztem volna, hogy provokálsz, de azóta már tudom: te tényleg ilyen ostoba vagy. Wmikinek jó partner lehetnél. :D

(esetleg a fényképezőgéped érzékelőjét is tisztíttasd meg valami mágussal, valószínűleg többre mész vele - ha ért hozzá - mint a beépített "tisztító" mechanizmussal :D )

különvélemény 2013.05.14. 10:06:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nekem is van félprofi, meg profi asztrológus ismerősöm, mégsem tartom tudománynak.

De azonnal elhiszem neked, hogy tudomány, amint "levezeti" az asztrológus a jóslatát.
Tehét miért, ez, miért nem az, mik a forrásai, hogy számolta ki, stb.

Az "azért mert csak", nem elfogadott, meg "a hosszas megfigyelés eredménye" sem elfogadott.
Tényekkel, dokumentumokkal, adatokkal bizonyítsa.

Ez az összes valódi tudománynál működik.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:07:53

@Acsabi44: :0
csinálják?
az evolúció nem véletlen folyamatok eredménye?
ezek szerint van mögötte valami tervező?

akkor te végre biztos könnyedén megmondod, milyen új fajok alakulnak ki a jövő héten **

köszi
sajnos eddig erre egyetlen hittársad sem volt képes :((

indapass90210 2013.05.14. 10:17:03

@wmiki: Szia Miki! Milyen idő van Tapolcán?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 10:17:40

@álfirkász:

A Szkeptikusok Társasága egy szekta, komoly ember nem áll velük szóba.

deruyter 2013.05.14. 10:17:58

Ha már alkotmányosan nem lehet ezeket a jósokat, asztrológusokat stb. kiiktatni a világból, akkor javaslom, hogy pl. a magyar gárda ezek háza előtt is masírozzon egy kicsit. Amúgy lehet, hogy kertévét működtetni alanyi joga mindenkinek, de pl. országos földi sugárzásút működtetni nem, az ugyanis egy szűkösen rendelkezésre álló "jószág", ezért is van koncesszióba adva. Ezeknél lehetne a koncesszió feltétele, hogy ilyen műsort nem működtetnek. Csak akkor az állam bevétele kisebb lenne és ezért szemet huny a koncesszió kiírásánál. Ez ugyanolyan álszent állami lerablása a nyomorult reménytelen embereknek, mint az alkohol jövedék, cigi jövedék, meg a szerencsejáték Zrt. teljes tevékenysége. Az egyházakat csak részben sorolnám ide, mert esetükben a "szerződéses ígéret" az örök élet, ami ugyebár nem derül ki a halál előtt, a remény egész életre garantált. Viszont a jós pénzenergia küldéséről viszont viszonylag rövid idő után lehet tudni, hogy nem jött be. Vagyis nem adja meg azt a permanens boldogságot, reményt, amit legalább egy egyház megad. Plusz nem feccöl energiát erkölcsi tantételek átadásába.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 10:19:24

@különvélemény:

Az asztrológia nem természettudomány, nincsenek 100 %-os törvényei. Az asztrológia társadalomtudomány, mint a közgazdaságtan, a szociológia, pszichológia - valószínűségeket állapít meg, nem egzakt ok-okozati kapcsolatokat.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:24:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ... no nem mintha a többi "tudomány"nak hazudott szakterületnek (meteorológia, szeizmológia) lennének 100%-os törvényei... :x

mindazonáltal jól láthatóan a híveket ez cseppet sem zavarja abban, hogy bekajálják bármelyik meséjüket

indapass90210 2013.05.14. 10:25:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na igen, de ezek a fránya valószínűségek olyanok, hogy hiába dug az ember fia és lánya akkor amikor együtt áll a Mars a Jupiterrel és Szaturnusszal csak azért, mert akkor gyakrabban születik fiú, ha ezek hosszú távon kiegyenlítik egymást....

különvélemény 2013.05.14. 10:26:14

@deruyter: "Ezeknél lehetne a koncesszió feltétele, hogy ilyen műsort nem működtetnek. Csak akkor az állam bevétele kisebb lenne és ezért szemet huny a koncesszió kiírásánál."

Dehogy, a korrupció az egyetlen szempont a koncessziónál.

"A Legfőbb Ügyészség vizsgálatot kezdett az országos kereskedelmi televíziók szerződéseinek meghosszabbítása ügyében. A TV2 és az RTL Klub 2007-ben lejáró szerződését nyáron váratlanul és idő előtt hosszabbította meg további öt évvel az Országos Rádió és Televízió Testület. A versenyeztetés nélküli, változatlan feltételekkel történt hosszabbítást már tavaly nyáron is többen támadták. A mostani ügyészségi eljárást Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese kérte."

index.hu/kultur/media/ortt0303

Ugye-ugye...
Persze az ügyészségi vizsgálatból sem lett semmi, mert az MSZP alatt jogállam volt, meg demokrácia.

deruyter 2013.05.14. 10:28:00

@Acsabi44: Én máshonnan közelíteném a problémát. Egyszerűen annyi az egész, hogy vannak emberek akik azt hiszik, hogy Te földhöz ragadt vagy, mert nem látod azt a nagy okosságot, amit ők. Mindez a végtelen butaságból és ismerethiányból táplálkozik. Úgy mondanám, annyira hülye, hogy esélye sincs rá, hogy lássa, hogy mennyire hülye. Mondjuk a gyerekekhez hasonlítanám. Néhány éves korodban Te is biztos elhitted, hogy van varázslat, meg sárkányok. Ma már nem hiszed, hiszen rengeteg információt és összefüggést ismertél meg. Mások viszont nem ezt tették. Ezért hisznek az asztrológiában, plusz azért mert hinni is akarnak benne. Persze lehet, hogy nekik jobb, hiszen egy varázslatos mesevilágban élnek még mindig. Csak jó lenne, ha ezt nem használnák arra, hogy mások életét megkeserítik, pénzét elveszik.

2013.05.14. 10:29:13

@wmiki:

"tényleg? a hasonlóság bizonyíték?"

Nem csak a hasonlóság hanem az is, hogy ugyanaz a gén megtalálható az említett élőlényekben.

"a bmw, a mercedes, és az audi nagyon hasonlít egymásra, akkor ez bizonyítja, hogy ezek a dolgok pusztán véletlenül alakultak ki?
nincs semmiféle tervezőjük, mert amit nem lehet látni az nincs!"

A bmw, a mercedes és az audi nem teljesíti a biológiai evolúció feltételeit tehát nem alakulhattak ki ilyen folyamat által.

"a batman, és a vasember is hasonlítanak, akkor ez bizonyítja, hogy ők is léteznek?"

Ez a kettő, hogy jön ide?

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem, az asztrológia semmilyen szempontból nem tudomány.

@Rorschach: @_zulu_:

Néha reménykedem, hogy sikerül egy kis észt önteni a buta fejébe.

indapass90210 2013.05.14. 10:29:23

@wmiki: Azért azt sejteni lehet, hogy eső nem konkrétan azért van, mert eljárod az esőtáncot! Vagy mert isten úgy akarja.

Azért nem lehet pontosan meghatározni az időjárást pl, mert annyi apró hatás ismerete kell a modellezéséhez, amit lehetetlenség pontosan ismerni. De azért azt egész jól eltalálják mindig, hogy a következő 1-2 napban milyen idő lesz...

indapass90210 2013.05.14. 10:30:56

@wmіkі: annyira jó, hogy ezt mindenhova bemásolod...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:33:02

:((
kissé unom már ezt a sok mellébeszélést, valamelyik szektás tudományhívő adna végre egyetlen, konkrét ellenőrizhető jóslatot a jövőre nézve, vagy tovább folytatják a prédikációt, és a hittérítést

utóbbi esetben nem zavarnám a híveket az áhítatban

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:33:38

@Dövan: hát ő ilyen, egy egyszerű klón, csoda, hogy tud másolni :x

MarbleC 2013.05.14. 10:34:38

Egyszer elkaptam egy gyönyörű beszélgetést:
- Önnek két gyereke van.
- Egy.
- Lány.
- Nem.
- Istvánnak hívják.
- Nem.

Végül is 50% esélye volt. :)

Ne de komolyan. Én egy dolgot nem értek, ha a játéktermeket be lehetett zárni nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Akkor ez MIÉRT NEM AZ???

Felháborító, hogy évek óta engedik és most már nem csak eldugott csatornákon, hanem a két legnagyobb kertvén is megy.

deruyter 2013.05.14. 10:36:21

@különvélemény: Hát ezt nemtom védeni, nyilván korrupt volt az ügy. Viszont ha a bankoknak stb. neki lehetett menni, + lehet 98 %-os visszamenőleges különadó, akkor ezeknek is neki mehetett volna a fidesz. Gondolom ők is megkapták a %-ot. De lehet, hogy elég annyi, hogy a kertévék szinte sosem közölnek kormány kritikát. Egy kivétel talán a hetihetes.

MarbleC 2013.05.14. 10:40:07

@deruyter: Ezek nem kertvés műsorok. Ők csak fixen eladják a műsoridőt egy nekik kevésbé érdekes műsorsávban.

Itt csak egyetlen kérdés merül fel, mint általában a nagy de kétes eredetű haszonnal kecsegtető bizniszekben. A lelkiismeretem vagy a befolyó pénz számít jobban?

Azt hiszem világos melyik nyert...

különvélemény 2013.05.14. 10:42:08

@deruyter:
Gondolom lexarják, túl komplikált törvénnyel üldözni, és jönne rögtön az összes gittegylet, hogy sokan hisznek benne, stb.
Meg aztán átkeresztelnék lelkisegélyre és annyi.

A tévéshopokat is ugyanúgy be lehetne tiltani, azok is hazudoznak és túláraznak.

hondamonda 2013.05.14. 10:43:53

A hujesegnek ara van. Akik ilyen szolgaltatasert fizetnek azok tulajdonkeppen torlesztenek. :)

SZDSZPistike 2013.05.14. 10:44:45

Nyilvánvaló lehúzás, mint a piramis-játék.
mégis ez, mehet!

Emlékszünk, választások előtt le lett hurrogva az egyik pénzintézet, hogy 'uzsora kamattal dolgoznak', 'lehúzzák a bőrt is a magyar emberről', 'de majd mi odacsapunk, ha nyerünk' stb.
Utána meg az egyik fő szponzora lett az egyik sport klubnak, s minden a legnagyobb rendben.

Ilyen ez is, ha akarnák, tenni tudnának a néplehúzás ellen.

Senkinek ne legyen kétsége, hogy kétharmaddal probléma lenne-e. A trafikokat is, mint rádió adó torony átjátszották, gond nélkül.

deruyter 2013.05.14. 10:46:04

@különvélemény: Ez is igaz. Én inkább úgy fogalmazék, hogy sok lenne vele a munka, kevés a politikai haszna, viszont pénzögyileg nem éri meg. Ergo nem lesz semmi. Viszont javaslom, hogy a jósok és asztrológusok károsultjai szerveződjenek civil mozgalomba. Más esélyt nem látok.

2013.05.14. 10:47:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tudomány? Mikor nem létező objektumok (vö. csillagjegyek) hatásaival operál? :-)

Asztrofizika. Na az tudomány.

különvélemény 2013.05.14. 10:48:55

@deruyter:
Nem fognak, mert hisznek benne.
Mindegy, hogy 100-ból csak egyszer jön be, ők csak arra az egyre emlékeznek.

2013.05.14. 10:49:49

@_zulu_: Vagy az asztronómia. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:49:55

egyébként pont most megy a tv2-n ilyen műsör

a beletelefonálók nagyon őrülnek, mert már sokat segítettek nekik ^^

2013.05.14. 10:49:57

@wmiki: Azért rajtad erős lehet a szelekciós nyomás, úgy evolúciós szempontból....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:50:30

pénzkapu **
akarom a változást, ezt kell mondani ^^

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:51:17

@_zulu_: jössz végre valami konkrét jóslattal, vagy csak tovább papolsz, mintha mise történt volna?

2013.05.14. 10:53:25

@wmiki: Speciel a meteorológia igen alaposan támaszkodik a termodinamikára, annak pedig biza vannak törvényei mikikém.

zaza pipi 2013.05.14. 10:54:14

@wmiki:
ne hagyd magad hergelni, mert ha jól látom, te éppen a nyugalmat keresed, próbálsz ráhangolódni az univerzumra.
elég, ha te megtalálod a belső békédet, nem kell megváltanod a világot. Ha te nyugodt vagy, akkor az univerzum is nyugodtabbá válik.

szeretnél jóslatot kapni, ami bizonyítja az evolúció létezését? nézz utána, hogy miért nem lesz az embereknek hamarosan bölcsességfoguk (sokaknak már ma sincs, vagy nem nőtt ki, vagy ki sem fejlődött), vagy hogy hány generáció lesz még kislábujjak büszke tulajdonosa.

a világ egy bonyolult hely, nem kell minden apró részletét megérteni. de előbb a megértés és aztán a vita. csak ostobák vitatkoznak olyasmin, amit nem tudnak befogadni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:55:36

@_zulu_: akkor simán megmondod, milyen idő lesz ezen a napon a jövő hónapban?

köszi **

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 10:57:08

@wmiki: csak ma lehet megnyitni, és csak együtt, ők tudják **

indapass90210 2013.05.14. 11:01:06

@wmiki: aaaa, látom...

Mitagadás, ez a népszerűség átka :)

2013.05.14. 11:04:30

@wmiki: A légkör kaotikus rendszer, ezért sohasem fogunk megbízható egy hónapos előrejelzést készíteni. De ettől még a meteorológia tudomány, a rövidtávú előrejelzések kifejezetten sokat javultak az elmúlt húsz évben, nem utolsósorban a számítástechnika fejlődésének köszönhetően.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 11:12:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: jééé... te nem csak birka vagy, hanem wmiki egy klónja. Régóta sejtettem, most már biztos vagyok benne. :D

Azért Vágó Istvánt és még jónéhány társát leszektázni, ehhez igen komoly retardáltság szükségeltetik. :D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 11:17:24

@_zulu_: először azt hittem, az asztronómiát keveri az asztrológiával, de nem... Ez sajnos épp akkora barom, mint wmiki. Néha egészen komolyan olyan érzéseim vannak, hogy a két nick egy személyhez tartozik. Turing teszten talán átmennének, de még abban sem vagyok biztos, hogy élő emberhez tartoznak. Talán egy "humoros kedvű" programozó által, a körülményekhez képest jól megírt AI két néven... :)

trev 2013.05.14. 11:20:29

Tévéjósok? Van rájuk igény, és ennyi. Ha nem lenne, helyük sem lenne a kereskedelmi tévékben. Azt meg, hogy ki mire költi a pénzét, döntse el mindenki saját maga. Mondom, saját maga... Hülyeség ellen nincs orvosság, soha nem is volt. És megjósolom (:-DDD), hogy nem is lesz.

2013.05.14. 11:23:02

@trev: Ennyi erővel mindenféle csalás legalizálni kellene, mert ott is csak arról van szó, mint itt: Az okosak megélnek a hülyékből.

maxval a nem gondolkodó birca 2013.05.14. 11:37:18

Sok asztrológus, jós nem csaló.

A fényevés pedig tény.

trev 2013.05.14. 11:49:21

@_zulu_: Csalókra nincs igény. Ezoterikus dolgokra, beleértve a csillagjósokat is, van. Meg a vallásra is. Ez van. Láthatsz átfedést, a de a két kategória több ok miatt sem lesz azonos.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 11:50:10

@trev: a "több ok"-ból felsorolnál párat? Csak úgy, ismeretterjesztésileg?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.05.14. 11:51:20

ők adják az élet értelmét, azaz azt, amiért érdemes élni.....

nélkülük unalmasabb, szürkébb, egyhangúbb, értelmetlenebb lenne a világ

Energizáljunk Tihanyi Tamással, kedvenc - hard tekknós - verziómban: www.youtube.com/watch?v=8khE8gH1ozk

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 12:33:20

@_zulu_:

Ez téves. Az asztrológia alapvetően személyiségjegyekkel foglalkozik. A csillagok csak jelképek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.14. 12:35:19

@álfirkász:

Vágó Istvánnak van sok pozitív tulajdonsága, de vulgármaterializmusa nem tartózik közéjük.

Ha olvasol gyakran, látni fogod, hogy az esetek 90 %-ában nem egyezik az véleményem Mikiével.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.05.14. 13:50:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: olvasom gyakran és látom, hogy egyformán hülyék vagytok.

Acsabi44 2013.05.14. 14:31:30

@wmiki: Az evolúció alapvetően két tényezővel írható le: Vannak egyrészt az élőlények megváltozását okozó jelenségek, másrészt pedig létezik egy szelekciós nyomás.
Mi a laborban megnöveljük az élőlények változását előidéző jelenségek gyakoriságát, másrészt pedig igen intenzív szelekciót alkalmazunk. Mivel mindkét jelenség előidézője a kutató, ezért azt gondolom, helyes kifejezés, hogy a laborban "csináljuk" az evolúciót. Ilyen értelemben igen, van mögötte tervező, és igen, meg tudom mondani, hogy milyen új fajok fognak kialakulni. Most például egy olyan baktériumfajon dolgozok, ami egy medúza génjét tartalmazza. Múlthéten is csináltam hasonló fajokat.

A "természetben" ugyanezek a jelenségek játszódnak le, csak 1, sokkal lassabban, 2, sokkal összetettebben, illetve 3, véletlen események előfordulásával. Éppen ezért a tudomány mai állása alapján nem tudjuk megjósolni, hogy milyen új fajok jönnek létre a jövő héten, ahogy te kéred. A megadott kezdőfeltételekkel és a megadott szelekciós nyomás ismeretében azonban a fajkeletkezés megjósolható.

rovidesz 2013.05.14. 19:02:05

@wmiki: en a lanyomnak a te beirasaiddal bizonyitom az allitast , hogy nem szabad terhesen drogozni.

mar erti, nagyon is erti.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.14. 19:29:50

@Acsabi44: értem, tehát az evolúciónak, a tudáshoz, vagy a tudományhoz semmi köze nincs

köszi, én is így gondolom...
de egyáltalán tudsz olyan tudományterületet, amiben konkrét, ellenőrizhető jóslatot tudsz adni bármelyik jövőbeli időpontra?

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.05.14. 19:54:37

A csillagharcosok a dragon ballban vannak :D
A mai világban már sajnos nem talál fel az emberiség nagy dolgokat ami növelné az életszínvonalat, a gazdaságot, a termelést.
Kint dolgoztam németbe, és már ők mondták, hogy szükség lenne egy ma élő Einsteinre, aki feltalál új dolgokat, mert már nagy szükség lenne rá. Ma már mindenkinek 100 meg száz konkurenciája van... Ma már mindenki aki boldogulni akar, az "ügyeskedik". És mindig a hiszékenyek járnak rosszul (amibe sajna én is beletartoztam, bár nem ebbe a jóslásos izébe, mert ezzel nem tudok mit kezdeni) Anyagilag viszont hoztam már sok rossz döntést. Pl kölcsön adtam barátoknak...

Acsabi44 2013.05.14. 20:59:13

@wmiki: te mégis mi a faszból szűrted le, hogy az evolúciónak nincs köze a tudományhoz?
Veled komolyan nem lehet értelmes vitát folytatni, mert tárgyi tudásod semmi, csak lököd a demagóg szövegedet.
Ha nem lennél nagyon buta ember, akkor felfogtad volna, amit az előbb írtam, de úgy látom, nem sikerült.
Szóval toljad nyugodtan tovább a szövegedet, én ebből a "vitából" kiszálltam.

rovidesz 2013.05.14. 21:36:25

@Acsabi44: engedd el.
"wmiki hiresen ostoba egyugyu fasz". Ezt a batyam mondana ha itt lenne, de nincs itt, en meg ilyet nem mondok termeszetesen.

nemcsak targyi tudast nelkulozi 100% ban, de a logikus gondolkodas sem lakik egy megyeben vele. Meggyozni sem nem szabad sem nem lehet. A baj ott van amikor az ilyen ostoba buta emberek kovetokre is akadnak.
en jol szorkaozom rajta, mert azt hiszi hogy olyan okos mint ide lachaza, ennek ellenkezojet sikerul bizonyitania, gyakorlatilag minden formura torteno hanyasaval. sem nem komolyan venni sem nem vitazni nem kell vele. ha allit valamit a tobbi tv nezo gyereknek , aki esetleg elszedul meg kell mondani mekkora nagy bitang faszsagot sikerul bufogni az iment emlitett urnak, de aztan tovabb kell lepni. A tudomanyt fikazza es vonja ketsegben egy szamitogepen es az interneten. hat normallliissss????:)

a fenti sorok maganvelemynt tukroznek es semmi kozuk nincs a valosaghoz. termeszetesen wmiki nem egy ostoba egyugyu fasz

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.15. 16:01:24

@Acsabi44: :(
te mondtad, hogy képtelen vagy jóslatot adni

látom már, hogy ti szektások csak gyűlölködni tudtok, érvelni nem :((

Circus 2013.05.15. 16:15:30

@wmiki: nem vitatkozni szeretnék, csak mesélek egy történetet röviden:

Dolgoztam egy egyetemen hosszú évekkel ezelőtt. Félig-meddig saját szórakoztatásra egereket szaporítottunk (nem ez volt a cél, ezek a kísérleti 'tartalékok' voltak).

Folyamatosan válogattuk az erősebb, nagyobb egereket (nőstényeket és hímeket) több alomból, ezeket újra párosítottuk. Már mindössze 5-6 generáció alatt (1 év) sikerült szuper méretű (értsd 1,5x átlagtömegű, a többi átlagához viszonyítva) egereket 'létrehoznunk'.

Nem én kettyintettem meg az egérlányokat, tehát nem én 'teremtettem' a következő generációkat - én mindössze szimuláltam bizonyos természeti történéseket, mondjuk egy természeti csapás által elzárt területen fennmaradt populációt, ahol csak a legerősebbek maradtak életben felzabálva a gyengébbeket.

Javaslom, próbáld ki Te is.

Az evolúció működik.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.15. 16:22:30

@Circus: köszi

ha működik, és ugye tudás alapú a dolog, akkor biztos könnyedén adsz néhány jóslatot

elmondanád 2014ben milyen új fajok jelennek meg?
és 5 év múlva?

Circus 2013.05.15. 18:14:31

(bocs az OFFért, mindenki)

@wmiki: Ha megkérsz, hogy nemesítsek/hozzak létre új fajokat, megadod a specifikációkat (és nem szárnyas, röpképes vízilovat kérsz) valamint biztosítasz elég időt és erőforrást akkor természetesen van rá ESÉLY, hogy sikerül, csak győzdd kivárni :)
Amit fent leírtam, az max a 'fajta'nemesítés első néhány lépése, innen hosszú még az út a külön fajig, csak szemléltetésként írtam, hogy már néhány generáció, belátható idő alatt lehet ilyesféle változást elérni.

Amúgy nagyon köszönöm, hogy segítettél visszakanyarodnunk a poszthoz, miután itt épp arról van szó, hogy bizonyos emberek hogyan vágnak át másokat szélhámozással.

Én pont nem erről beszélek, Te viszont erre akartál megkérni - én erre nem vagyok kapható :)

Szép napot.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.15. 19:36:45

@Circus: csak szerettem volna valami bizonyítékot látni erre az elképzelt evolúció elméletre, vagy egy komolyan vehető, konkrét jóslatot olvasni bármely más tudományosnak hazudott területen, de látom itt a hívek erre képtelenek

csak mocskolják, aki kételkedni merészel az igazolatlan szektájukban :((

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.05.16. 21:44:22

csak ezek miatt a fíírgek miatt remélem, h van pokol...

Circus 2013.05.17. 14:38:12

@wmiki:
Jósolni a szélhámozók szoktak általában nulla, vagy minimális ismerettel illetve alappal azon dolgokról, amit jósolnak.
Másik típusú szélhámozó aki biztos ismeret birtokában játssza el a nagytudású jóst. Lásd manapság a tőzsdén a bennfentes kereskedelem, vagy a középkorban a kat. egyház részéről mondjuk a napfogyatkozások kijátszása az egyszerű emberek ellen: "Meglássátok az Úr megbüntet majd mindannyiatokat - holnap napkelte után fertályórával elsötétűl az ég!" És lőn - a tudás hatalom.

A tudomány nem 'jósol', hanem következtet a rendelkezésre álló tények, adatok, információk és valószínűségek alapján. Az más kérdés, ha pl. Te nem fogadod el azt sem, amit a saját szemeddel látsz :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.18. 18:32:50

@Circus: értem, tehát a tudomány képtelen jóslatot adni...

ez végülis érthető, hiszen nincs mögötte tudás, egy csak egy szekta, ami most rákényszeríti a hittételeit az egyszerű emberekre

galicius 2013.07.07. 12:52:13

Nekem volt egy csillagjós csajom.Az úgy készítette a horoszkópot,hogy elővett a papírhalmazaiból egyet és azt ráhúzta az aktuális napra.Na,kb.ennyit ér az egész.Az idióta emberek meg elhiszik,hogy a csillagokban meg van írva az életük.