Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Amikor egy MLM átveri az ügyfelet

2013. március 21. - Szarvas Norbert

 

images_1.jpgÜgyfelem kicsivel több mint 1 hónapja kérte a segítségemet. Történt ugyanis, hogy a Capter egyik munkatársa, K. T. hideghívás gyanánt meginvitálta egy infóestre. Ügyfelem és a párja úgy ment el a tájékoztatóra, hogy semmit nem akar venni, mert nincsen pénzük...

 


Az infóest azonban annyira meggyőzőre sikeredett (illetve a szünetben történtek, azaz K. T. úr + felsőbb vezetőjének meggyőző ereje az oka), hogy ügyfelem (továbbiakban S. T.) rábólintott egy 414.000 forint értékű víztisztító berendezésre + légtisztító eszközre. K. T. úr kapva az alkalmon azonnal elé tolt egy szerződést. S. T. jelezte az értékesítőnek, hogy most nem tudja kifizetni az összeget (2013. január), és májusig biztosan nem is tud belevágni semmibe, illetve addig a berendezést sem tudja sehova sem elpakolni, mert az albérletet teljesen szétverik, mivel felújítják azt. 

K. T. úr felajánlott egy hihetetlen akciót, ami miatt „azonnal bele kell vágni”, mert lejár a határidő. Mégpedig azt a lehetőséget javasolta S. T. úrnak, hogy hitelre is megveheti, a törlesztéseket, illetve az eszközök átvételét pedig lehet májusban intézni. S. T. úr egy többórás meggyőző előadás után agyzsibbadva, és a szenzációs lehetőség kapujában rábólintott a szerződésre. 

Eltelt pár nap, mire kiderült, hogy S. T. nem tudja fizetni a hitelt, mert egy enyhébb szívinfarktust kapott, ami miatt még a munkája is veszélybe került (buszsofőr). Hogy szeretne visszalépni a szerződéstől, azt szinte azonnal – a megkötéstől számított 5. napon – jelezte is K. T. értékesítőnek. Azonban az értékesítő nem készített semmilyen bizonylatot a bejelentésről, a gyanútlan ügyfelet pedig nem küldte tovább a panaszkezelési osztályra, hanem szóbeli egyezséget sürgetett. Teltek a napok, és az ígérettel ellentétben megérkezett a futár a csomaggal. S. T. nagyon nézett, hiszen ő abban a hiszemben volt, hogy a szerződést felmondta, sőt ha élt volna a szerződés, akkor is májusban kellett volna megkapnia a terméket, és nem február 2-án. 

Ekkor hívott fel S. T. úr, hogy segítsek neki megoldani a helyzetet. Ügyfelem egészségügyi problémái miatt csak két hét elteltével, 2013. 02. 21-én tudtunk elmenni a Capter-központba. Itt S. T. mint bejáratos ember azonnal a lifthez irányított, hogy menjünk fel a harmadik emeletre, az értékesítőhöz. Rutinos ügyintézőként közöltem S. T.-vel, hogy nem ahhoz az emberhez megyünk, aki sikeresen kibekkelte a felmondási határidőt (8 nap), mely után már kötbérgyanús a helyzet, és nem nagyon lehet elállni a szerződéstől. A portához irányítottam, és onnan pedig (mily meglepő, éppen a porta melletti) panaszkezelési osztály következett). Ekkor S. T.  kikerekedett szemmel nézett rám, hogy miért nem ide irányították a bejelentéskor. Én persze tudtam a választ: JUTALÉK.

Bementünk a panaszkezelésre, ahol először egy kedves hölgynek a folyosón elmondtam a problémánkat. Ekkor ő berohant az egyik ajtón, pár perc múlva pedig átadott minket egy kolléganőjének, akit már valószínűleg felkészített a „harcra”. A panaszkezelési hölgy nyilván a cég érdekeit védte, mi pedig a sajátunkat. Ez tiszta sor. Elmondtuk a problémánk tárgyát:

– szeretnénk az előszerződést (ugyanis így lett eladva S. T.-nek a szerződés, ami logikus is, hiszen csak májusban lett volna kapacitása belevágni egy ekkora volumenű pénzügyi manőverbe) felmondani félretájékoztatás, illetve fizetőképtelenség miatt. Úgy érezzük, hogy az értékesítő több ponton is félrevezette az ügyfelet.

Hosszú beszélgetés után az ügyintéző lehívta hozzánk K. T. urat, aki számomra bizonyítékértékűen viselkedett. Amikor ugyanis érdeke volt, hogy normális legyen, fényesre nyalta S. T. fenekét. Most azonban bejött a szobába, nem fogott kezet velünk, átnézett rajtunk, és egyből az ügyintézőhöz fordult, hogy mi a probléma. Mielőtt megtudhatta volna, csörgött a mobilja, ő pedig se szó, se beszéd kiment telefonálni egy ilyen fontos ügy közepén. Feltettem az ügyintézőnek is a kérdést, hogy vajon értékesítés közben is elkövet-e ekkora udvariatlanságot az úr. Az ügyintéző nem szólt semmit. Visszajött  K. T., és elkezdődött a számomra teljesen felesleges szembesítés. K. T. azt állította, hogy mindent szabályszerűen követett el, S. T. pedig ezeket a szabályszerűségeket vétózta meg több ponton. Ezzel nem lettünk okosabbak, és nem jutottunk egyről a kettőre. 

Amikor S. T. felvette velem a kapcsolatot, azonnal elkértem tőle az általa aláírt szerződést. S. T. közölte, hogy ő olyat nem kapott. K. T.-től kértünk e-mailen egy másolatot, hogy megnézhessem. Két napon belül meg is kaptam, bár furcsa volt számomra, hogy nem egy rendesen szkennelt példányt kaptam, hanem egy telefonnal ferdén és alig olvashatóan készített képet. A panaszkezelési osztályon derült ki, hogy a szerződés nemcsak abból az egyetlen oldalból áll, amit megkaptam, hanem többoldalas. Feltettem a logikus kérdést, hogy miért nem kaptam meg mindegyiket, hiszen a lényegi dolgok a hiányzó oldalakon találhatók (mint például maradékjogok stb.). Jeleztem az ügyintézőnek, hogy az e-mail fiókomban megvan, tehát bizonyítani tudom a hiányos dokumentációt.

Kiderült, hogy S. T.-nek a szerződés egyik példányát elvileg meg kellett volna kapnia. Elmondása szerint ez nem történt meg. Miután az ügyintéző burkoltan arra célozgatott, hogy S. T. hazudik, és rendelkeznie kell a szerződéssel, feltettem kérdéseimet:

1. Mi értelme lett volna e-mailen elkérni a szerződést, ha meglenne? Pont az volt a lényeg, hogy lássuk a jogokat.

2. Miért csak 1 oldalt kaptam meg?

3. Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy az épületben van-e kamera a harmadik szinten. (Tudtam, hogy ott írták alá.) A hölgy gyanútlanul rávágta, hogy természetesen. Megkérdeztem, hogy a szerződést mappában kapják-e meg. A válasz: igen. Mondom oké, akkor ezt a vitát (ami egyébként alapjaiban olyan szabályszegés, amely azonnal érvénytelenítheti a szerződést) el tudjuk egyszerűen dönteni. Meg kell nézni a kamera felvételeit, és kiderül, ki hazudik. A hölgy olyan képet vágott, mintha azt mondtam volna, hogy megöltem valakit. Nagyon mogorván elbagatellizálta ezt a megjegyzést azzal, hogy ez nem rendőrségi, hanem az ő belső ügyük, és majd kivizsgálják. Erre mondtam, hogy ez tök jó, de a vizsgálat nyilván K. T. vallomása alapján fog történni. Illetve nagyon hamar komoly ügy lehet belőle, ha az ügyféltől a pénzt bírósági úton akarják behajtani.

Megírtuk a jegyzőkönyvet, és mostanáig vártunk a válaszra.

Ma (2013. 03. 20.) megérkezett a levél, ami miatt rendkívül fel vagyok háborodva. 

S. T. kapott egy sablon elutasítólevelet és egy csekket 62.100 forintról (majdnem egyhavi fizetése!). Hiába küldtük be az orvosi papírokat, melyek igazolják, miért nem tudott az ügyfél hamarabb bemenni, a Capter elutasítja, mert szerintük enyhébb szívrohammal ki lehet tenni magunkat egy ekkora stresszel járó eljárásnak. K. T. elmondására hivatkozva, illetve az ügyfél aláírására közlik, hogy S. T.  megkapta a szerződést, és pont. 15 napon belül fizesse be a tartozást.

Felháborodva


Ez az egész ügymenet elkeserített, hiszen úgy bántak az ügyfelemmel, mint egy hazuggal. Egy percig nem éreztük, hogy megpróbálnák a valóságot kideríteni. A kötbérről pedig mostanáig nem tudtunk, hiszen a szerződés erre vonatkozó oldalát (logikusan) nem kaptuk meg! A Capter pedig ezt kész tényként közölte velünk, és nem ajánlotta fel a kötbérfizetési vagy a szerződésmegtartási opciót.

A Capter termékei rendkívül jók, tehát a Captert ilyen téren egyáltalán nem kívánom támadni. Viszont tény, hogy e miatt az ügy miatt a jövőben mindenkit  lebeszélek arról, hogy tőlük vásároljon (és én sem fogok, pedig szándékomban állt).

Megértem, hogy jutalékból él K. T. De az már egy másik kérdés, hogy rábeszéli az embert valamire, ami annak 5 havi fizetésébe kerül, és nem létszükséglet. (Kiszámoltam, hogy a víztisztító berendezés 12 év alatt térülne meg S. T. számára.) Nem mérte fel S. T. valós anyagi lehetőségeit, ami szerintem kimeríti a felelőtlen hitelezés fogalmát, mint az is, hogy úgy írattak vele alá 5 percben egy áruhitel-szerződést, hogy semmilyen valós, a banki kódexnek megfelelő eljárás nem történt.

Nem értem meg az emberi oldalt. Az ilyen gusztustalanságok miatt irtóznak sokan a jutalékos rendszerektől, pedig azok alapjában nem rosszak! A kétszínűség, hogy amíg az ügyfél bólogat, addig mézes-mázos az értékesítő, de ha valamit meg akar változtatni, akkor pedig emberszámba se veszi, undorító. Nem értem K. T. urat, hiszen (és ezt megbeszéltük az ügyfelemmel is egymás között) ha most segítőkész, és valóban segít 8 napon belül elállni büntetés nélkül a szerződéstől, akkor a jövőben biztosan ajánlotta volna S. T. a Captert másnak is. Sőt amint helyrejött az élete ő maga is vásárolt volna, ráadásul K. T.-nál. Helyette lett ez a helyzet, aminek nincs vége, hiszen számos hazugság árán nem lehet kötbért behajtani egy normális országban!

De! Nálunk a fogyasztóvédelem az a multikat védi. Így már készülhetünk a kötbér befizetésére.

Nem értem a Captert, hiszen egy ekkora vállalatnak illene odafigyelnie a jó hírére. Amennyiben tényleg olyan jók, ahogyan mondják, akkor elképesztő presztízsveszteséget jelent egy ilyen ügymenet. Hiszen S. T. környezete is megtudja majd, ami futótűzként fog terjedni az ismerősök ismerősei között. Ez lehet akár több száz ember is. Nem értem, miért éri meg a Capternek a jó hírét becserélnie nyamvadt 62.100 forintra, hiszen egy pozitív tapasztalattal rendelkező ügyfél által sokkal többet nyerhet. Meg kellene érteni azt is, hogy Magyarország népessége nem növekszik, és a piac egy idő után körbeér. 

Nem értem a törvényhozást sem. Egy ilyen nagy volumenű (átlagos ember számára hatalmas összeg az 5 havi fizetés elköltése egyszerre) ügylet felmondási idejére miért csak 8 napot ad (ezt ráadásul 16 napról csökkentették le, amibe még éppen belefértünk volna). Értem én a lobbit, de nem értem a törvényhozást, hiszen ez egyszerű kizsákmányolás, nem több. Ha jó a termék, és az ügyfél tényleg akarja, illetve ki tudja fizetni, akkor nem a 16 vagy a 30 nap lesz a rizikós. Akinek viszont megváltozik a helyzete, vagy éppen feleszmél az infóest manipulációjából, annak 8 nap nem elég az elállásra (főleg ha valami közbejön, mint S. T.-nél).

Az igazsághoz tartoznak S. T. hibái is, amit azért mondok el, hogy ezentúl legalább ti figyeljetek rá:

– Nem olvasta el a szerződést. MINDIG olvassátok el a szerződést, és ha aláírtok valamit, abból egy példányt mindig kérjetek! S. T. nem tudta ezt, viszont ha figyelmesen elolvassa a szerződést, akkor elvileg oda volt írva. Bár nem lehet elítélni emiatt, hiszen sokan nem olvassák el, pláne egy többórás előadás után.

– Sose dönts egyből az újdonság varázsának hatására! S. T. engedett a manipulációnak, egyből döntött az akciós (mint kiderült, hazugság volt) lehetőség lejárta okán. Higgyétek el, jobban jártok, ha egy ilyen nagy volumenű beruházás előtt alusztok egyet-kettőt. Ha pár tízezerről lett volna szó, akkor még érthető, hogy az akció miatt aláírtok, de nagyobb összegnél soha. Emiatt le is szidtam S. T.-t, hiszen ez az akció nem anyagi előnyt jelentett, hanem időeltolódást. Nem is értettem, hogy akkor miért nem mondta, hogy májusban térjenek rá vissza...

 

(Ez a cikk nem akarja a Captert lejáratni. Elismerem a minőséget, amit termékei képviselnek. Viszont nem ismerem el panaszkezelési osztályának a minőségét, illetve K. T. értékesítő munkáját. Nem értem, hogy miért kell anyagilag tönkretenni egy kisembert. Nem értem, hogy miután S. T. jelezte a betegségét, miért kellett erőszakoskodni, és a jutalékért cserébe egy ember életével játszani.)

(Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy a Capternél és más jutalékból élő cégeknél is számtalan kiváló ember és értékesítő dolgozik, akik becsületesen és etikusan végzik a munkájukat! Nem felettük török pálcát, hiszen tisztelem és megbecsülöm őket és tudásukat!)

(Természetesen ez a történet egy kitaláció (mindenki maga döntse el, hogy valóság vagy mese), hiszen ha valóság lenne és a Capter meglátná, akkor valószínűleg a sok kötbérből futná egy szép pereskedésre, amit én nem akarok)

 

UPDATE:

Mivel több ember abban a hiszemben él (kommentek alapján), hogy a cég nem MLM, ezért az alábbi képet csatolom, ami a www.mlm.com honlapjáról lett kivágva (ahol a világ összes MLM vállalkozása megtalálható).

Képernyőfotó 2013-03-23 - 1.05.48.png

 

  ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2013. március 21. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr875156915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cirrmurr 2013.03.23. 00:41:14

1. A Zepter nemn capter.
2. a Zepter nem MLM cég. (Direkt értékesítő)
3. a capter nevü cég nem forgalmaz Aquveena nevű viztisztítót.
4. Az meg egy Z(c)imeres Barom aki aláir egy 400 000es szerződést csakazért mert zsibbadt az agya.

Szarvas Norbert 2013.03.23. 01:02:50

@cirrmurr:

www.mlm.com ezen az oldalon a világ összes MLM vállalkozása megtalálható. A Zepter is rajta van.

1. az okot remélem tudod miért capter lett megnevezve

4. nagyon sajnálom, hogy az intelektusoddal (amivel olyan könnyen barmozol le mást) csak ennyit sikerült felfogni az egészből, hogy azért írta alá mert... Segítek:

S.T azért írt alá, mert a több órás info est azon felül hogy lefáraszt, olyan motivációs pontokra tapint rá, ami által az ember (némi értékesítő ráhatással) élete lehetőségének érzi az adott dolgot. Némi értékesítői "sürgetéssel" pedig egyből aláír hirtelen felindulásból.

Én tiltanám az azonnali szerződéskötést ilyen nagy összegeknél mint a Capter termékei. Biztosan el kéne telnie 2 napnak az info est után, hogy az ember át tudja normálisan gondolni, és tényleg csak az vegye meg akinek tényleg szüksége van az amúgy nagyon jó minőségű termékre

XEP 2013.03.23. 05:57:35

Mit tudhat ez a gép, amitől ez bárki "élete lehetőségének érzi az adott dolgot"!? Pénzt nyomtat? :))))

Babosi György · http://nyiregyhaza2019.blog.hu 2013.03.23. 06:35:31

Nem kell itt finomkodni, a Zepter ebben az esetben szemét volt. Amellett, hogy a termékeik iszonyatosan túl vannak árazva. A legjobb lenne, ha senki nem vásárolna ilyen cégektől.

Én is itt vagyok 2013.03.23. 07:29:49

Még csak sajnálni sem tudom a balfaszt. Egy közepes értelmi színvonalon lévő cserebogárnak is több esze van.. Biztos, hogy sofőr? Hogy lehet ennek jogsija?
A Zepter egyébként nagyon jó. Annak aki eladja.

Annamarias 2013.03.23. 09:20:58

A zepter egy nagy rakás sz@r, tulertekelve. A zepteresek mind csalók, albérletbe meg ugyan minek a fél milliós tisztító csoda??

Robertooo 2013.03.23. 13:03:37

Ez a "vásárló" tudatlan és buta. Megérdemli a sorsát. Remélem sokan tanulnak a történetből.

cirrmurr 2013.03.23. 16:58:13

@Szarvas Norbert: Miért nem neveztétek meg ? Sztem mert Beszariak vagytok és sunyin álcamögül köpködtök.

A zepter Direkt értékesítő cég, ebben benne vannak az MLM cégek is de neked ez magas.
Egy fiktiv web oldal nem bizonyit semmit.

Szarvas Norbert 2013.03.23. 20:56:47

@cirrmurr:

milyen álca? milyen köpködés?

fiktív honlap:

itt egy másik:

mlm.tlap.hu/mlm-cegek-kozponti-honlapjai/2/

és még egy

http://www.mlmrádió.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=106:zepter-&catid=3:mlm-cegek&Itemid=3

és még kb 1000...

Gondolom mindenki hülyeséget beszél:)

De kedves cirrmurr nagyon örülök a reakcióidnak! Hiszen a sok reakciód között egyszer sem tűnik fel az igazi probléma, ami a Capter vállalkozás panaszkezelése, (jogtalan?) kötbérkövetelése és az értékesítőjének viselkedéséből ered. A non-reakciód is az igazamat bizonyítja.

cirrmurr 2013.03.23. 23:33:15

@Szarvas Norbert:
Kedves Norbert.
Logikádat követve : Mivel Capter nevü MLM cég nem létezik igy, az általat leirt PROBLÉMA se létező.

Tehát OFF az egész, hiszen szavaiddal élve NON-Probéma.

Most boldog vagy mi ?
Doromb :-))))))))))))))))))))))))))))))))))

Csii 2013.04.01. 22:33:49

Az szidja az MLM-et, akinek fingja sincs arról, hogy mi az.
És főleg az, aki hülye és lehúzzák olyanok, akiknek nincs köze az MLM-hez.
A rendszerváltás után 24 évvel eszméletlenül hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki a poszt első pár sorának elolvasása után ne csapkodja a térdét a röhögéstől.

"Pedig láttam, hogy ott van a piros! Adják vissza a pénzt!" :D

Reactor 2021.11.01. 00:52:59

Whehehe...mikor NEM veri át az MLM az ügyfelet? Most komolyan...

@Csii: Az hát, mindenki hazudik, meg gonosz MLM-hater, MLMsérült, direkt sározza ezt a kiváló üzleti modellt, iLígy az MLMezők sikereire, az MLM megválthatja az egész világot, Rothstein, Fengyou, Lesson, Madoff, Ponzi mind elhozták volna az emberiség aranykorát, csak a csúnyarossz világ állandóan elszabotálja, nehogy az emberek megtudják a szörnyű igazságot...asszem nem hagytam ki senkit. Lényeg a lényeg: mindenki hülye, ti vagytok a diliház helikopterei egyedül.
Mehetsz is befektetni a legújabb scamcoinba. Majd szólj, ha csiliárdos leszel...
süti beállítások módosítása