Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A bevásárló áruházak 5 főbenjáró bűne, amit elkövettek ellenünk

2018. január 18. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-5_2.png

Mindenki jár boltba, mindenki áldozatául esett már annak az elviselhetetlen ökoszisztémának, ami ezeknek a nagyra nőtt lokális sarki fűszereseknek a sajátossága. Ebben a cikkben végigvesszük azokat a fő bűnöket, amiket rendszeresen és évek óta elkövetnek már ellenünk a multik. Hogy miért teszik ezt? Gonoszságból? Genyóságból? Oda nem figyelésből? Azt sajnos soha nem tudjuk majd meg!

A parkolói közlekedés élet-halál

Bele sem merek gondolni, hogy hány tízezer alkalommal adtak potya melót ezek a bevásárló áruházak az autószerelőknek, a biztosítónak és az alkatrészesnek egyaránt. Ugyanis valamilyen csoda folytán minden második áruházi parkoló úgy van megtervezve, hogy a gyengébb képességű autósok konkrétan életveszélyt jelentsenek a többiekre.

Kedvencem, amikor jobbkéz szabályt akar a költő ránk erőltetni olyan helyeken, amikor adná magát az elsőbbségadás kötelező tábla. Értem, hogy így próbálják meg folyamatosabbá varázsolni a közlekedést, de semmi mást nem idéznek elő évek óta, mint értetlen és néha koccanó autósok hordáját, akik a mai napig nem értik, hogy akkor kinek volt elsőbbsége!

Ha nincsen nálad persely, akkor rácsesztél

A madaras teszkós túlélő játék mindig a shopping dodzsem beszerzésével kezdődik. Most őszintén! Főleg a férfi ember menekül ettől a sok aprótól és tipikusan nem hordunk magunknál a hölgyek mintájára neszeszernek méretezett pénztárcát, aminek van malacpersely funkciója is!

Szóval kevésbé előrelátó kollégák menetrendszerűen rácsesznek, amikor képtelenek "kibérelni" 100 forintért a shopping dodzsemet. De miért gondolta azt az áruházak 90%-a immáron több évtizede egyhuzamban, hogy ez jó ötlet? Miért szívatják a népet ezzel a hülyeséggel, hogy kiveszem a százast-berakom a százast-visszaveszem a százast. Felnőtt emberek vagyunk és hidd el, hogy aki el akarja lopni a dodzsemet, annak megér 100 forintot a művelet!

Sokat gondolkoztam ezen és a megoldás az lehet, hogy így akarják "motiválni" a Szabó Péteren nevelkedett tömegeket, hogy legyenek már szívesek önmegvalósításukban visszatolni a helyére a guruló kosarat. Azt gondolom, hogy azért a jóérzésű ember már csak azért is visszatolja, mert pontosan tudja, hogy milyen szar érzés lenne autóval kerülgetni a gyalogosok mellett az otthagyott shopping wageneket is és autós szolidaritásból visszagurítja, amit vissza kell gurítani.

Direkt túráztatnak a boltban

A halálom, hogy szinte a tarkómon érzem minden bevásárlás alkalmával az excel táblán profitot kimutató menedzser úr leheletét. Betérek a boltba és szabályos időközönként úgy átrendezik az áruházat, hogy kénytelen legyél Minotaurus-osat játszani és bejárni a teljes labirintust, mire sikerül megtalálnod a cuccot. Persze közben akaratlanul is bepakoltál már néhány "soha vissza nem térő" ajánlatot.

Sajnos így lesz a "leugrottam tejért"-ből gyakorlatilag egy minimum 5 000 forintos értelmetlen minivásárlás. Szinte rákényszerítenek téged mindenféle agymachinációval, hogy vásárolj. Elfáradsz a keresgélésben, leengeded mentális pajzsod, a réseken pedig bekúszik az ÁÁÁÁKCIÓÓÓÓ...

 

Hívj meg egy kávéra, ha tetszik a tartalom: Become a Patron!

Számolni sem tudnak?

Mivel lebontották mentális pajzsodat, így már a látszatra sem kell törekedniük. Nem véletlen, hogy annyira ritka a valódi ÁÁÁKCIÓÓÓ, mint az NB1-ben az igazi focista. Lehet, hogy gonosz vagyok, de Dunát lehetne rekeszteni azokkal a képekkel, amiket vásárlók posztolnak arról, hogy az ÁÁÁKCIÓÓÓÓ alatt kivan írva a -30%, de alatta az ár -5 forint.

A másik szuper matek, amikor ÁKCIÓÓÓ alatt eredeti ár áthúzva és 20 forinttal csökkentve. Elhiszem, hogy minden cent számít, de ez azért nyílt támadás a jó ízlés ellen szerintem, amikor egyértelműen hülyének nézik az embert. Persze az ember erre rá is szolgál, amikor nyakát törve rohan, hogy megvehessen valamit 20 forinttal olcsóbban! Hogy miért? Mert ÁKCIÓÓÓÓ

10 napi hideg élelem a pénztárnál

Imádom, ahogyan az áruházak mindig olyan felkészülten várják az előre tervezhetetlen rohamokat, mint például a karácsonyi. Ilyenkor valami agytröszt szerint jó ötlet 200 embert 4 Kasszás Erzsivel várni, miközben a maradék 40 pénztár üresen áll. Ennél már egy fokkal jobb az a fejlesztés, amikor a Tesco bevezette az önkiszolgáló pultokat.

De sajnos nem ez a jellemző, hanem a másik véglet, amikor 4 ember állítanak hadrendbe és abból legalább 2 a tanuló jelzésű kollega, aki természetesen három percenként akasztja meg a munkafolyamatokat!

+1 Személyes sérelem

Egyik hétköznap az esti kosár után minden héten az utam 11 fele a 0-24-es Tesco-ba vezet. Nesze neked KDNP, de én szeretek ilyenkor megvenni egy üccsit sport után! Nah szóval egyértelmű, hogy azért az óránként 20 vásárlóért nem fognak pénztárosokat beállítani hadrendbe. Nem is várom el, amikor van már önkiszolgáló egységük!

Nah valamelyik IQ fighter logisztiks menedzser bürokrata barom elmondom mit talált ki ebben a Tesco-ban. Az önkiszolgáló pénztáregység egy adott-fix ponton található. Jellemzően a Tesco "hátsó végében", mondhatni az autós főbejáraton.

Mit csinál a parasztja? Úgy dönt hogy akkor mostantól zárlat van és lezárja az "autós bejáratot", vagyis azt a bejáratot, amit az autósok szívesen közelítettek meg (és szerinted este 11-kor miből van több? Gyalogos vagy autós vásárlóból?) és kizárólag a túloldali "gyalogos bejáraton" lehet belépni a boltba. A probléma az, hogy ettől még a fizetőhely továbbra is a bolt túloldalán lesz.

Szóval a gyökér rákényszeríti a vásárlót éjszaka, hogy vágtasson át az egész áruházon, ha fizetni akar, hogy aztán megint átvágtasson az áruházon, ha ki is akar onnan jutni.És mindezt miért? Hogy az az óránkénti 20 vásárló három forinttal többet vásároljon az ÁKCIÓÓÓ-ból? Most tényleg erre van szüksége a Tesco-nak, akik egy nap több ezer vásárlót szolgálnak ki?

Írd meg kommentbe, hogy téged mi idegesít a legjobban!

►►►►

Nyugdíjmegtakarítás: Klikk

ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt: Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.

Ez a cikk 2018. január. 18. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4213586777

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fazekas Sándor bíró végre megbukott, mint Fővárosi Törvényszéki elnök 2018.01.20. 16:49:22

Egy újság írása alatti vitába becsatlakoztam a napokban ahol valaki úgy nyilatkozik Fazekasról, hogy szerinte mindig is becsületes és tisztességes ember volt és most is az. Ezt persze túl sokan vitatják, hogy igaz lehessen. Főként a tények és mára má...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.01.18. 20:22:39

a képlet egyszerű, hanyagolni kell őket
kb. 1 évben 5ször ha beteszem a lábam az ilyen helyekre

Untermensch4 2018.01.18. 22:50:08

Azt vettem szre hogy a parkolóban egyfajta transzba esnek a fogyasztók, már megérkezéskor. Ahogy megfogja a kerekesketrecet, átvált zombiüzemmódba és kisétál az autók elé. Olyannál is láttam ezt aki autóval érkezett és mielőtt leparkolt, elé is kisétáltak így ketten... lehet hogy már az autóban is módosult tudatállapotban vannak. Mert úgy egyébként ilyen lassan manőverezős helyzetben sztem boldogulniuk kéne azoknak akik egyébként a mindenféle forgalomban is tudnak közlekedni.

Egy százas elfér a zsebben. Ugyanakkora, kulcskarikára kis karabinerrel rakható bizbaszokat is szoktak árulni meg reklám-jelleggel ajándékba adni. Ahova én járok ott meg megy a drótszekér tízforintossal is, az is elfér a zsebben. És mivel a tízforintos nem igazán tétel, a bringás parkoló meg pont a bolt bejáratánál van, oda szoktam adni egy érkezőnek, így nem kell tolongania a terelőkorlátok között ahol a kis rácsosok laknak.

Átrendezik és a keresgélés közben szóló agytompító zene megteszi kötelességét... de ha az átrendezés felismerésekor jól felszívja az agyát az ember és csakazértis kizárólag a bevásárlólistáján szereplő tételeket veszi meg, akkor mindössze a helyismeret hiánya miatti plusz idő a veszteség. Az átrendezés miatti düh segíti a koncentrációt.

Tudnak számolni, a fogyasztók meg érdekesen viselkednek. Ha sok van akkor még arra is ugranak ha kitol vmit az árufeltöltő, ha már ketten odamennek megkérdezni hogy akciós-e... a többi azt látja hogy ott vmi friss dolog érkezett és már ketten előbb odaértek, gyorsan vegyünk egyet mielőtt elkapkodják... :)

A hírekben óriási fizetés ellenére vhogy nem tolonganak a népek hogy pénztárosok legyenek, meg árufeltöltők. Főleg nem egyszerre. Sokakat nyomaszt hogy nem tudnak egyszerre a pénztárban és a polcok között is lenni, akkor sem ha a főnökük szerint kellene mert kevés az ember. Elmennek máshova dolgozni ahol nincsenek ilyen kvantumfizikai feladványok.

+1 A helyszín ismerete nélkül, nem lehet a nem lezárt kijárat közelében parkolni? Vagy akár egyetlen üdítőért nem külön menni esténként hanem a kedvenc márkából betárazni nagybevásárláskor?

Bp150 · budapest150.blog.hu 2018.01.19. 19:29:05

A "túráztatást" nagyon egyszerűen ki lehet küszöbölni: menj előre megírt/kigondolt listával, és ne térítsen el ettől semmi. A "leugrottam egy tejért, de 5000-es vásárlás lett belőle" típusú sztorik nagyon egyszerűen kivédhetőek minimális akaraterővel.

consul 2018.01.20. 00:23:04

A Metroban nem kell érme a kosárba, tele is van a parkoló elhagyott kosarakkal.

Én a benzinkútra járok vásárolni esténként. Nincs parkoló probléma...

erkölcsi hulla 2018.01.20. 00:42:00

Már megint egy szokásos mélyrehatóan intelligens és zseniálisan újító cikket láthattunk ami az érdemeit tekintve kikerült index címlapra.
Értem én hogy blog, de ez....femcafé színvonal alja

saetta26 2018.01.20. 01:54:52

@consul: Én is benzinkútra járok. "Hála" a vasárnapi boltzár átmeneti bevezetésének egyes benzinkutaknál kisebb boltokat nyitottak egyes élelmiszerláncok, és versenyképes áron árulnak egyszerűbb termékeket (régen nem így volt)

kalandfereg 2018.01.20. 02:50:34

Még hogy abevásárlókocsit visszatolnák a jóérzésű embertömegek, akkor is, ha nem ejtené túszul a százast??
Látta már a kedves posztíró, hogy mi történik azzal a pár kocsival, amin tönkremegy a bedobó, és szabadon vihető? Azok szinte soha nincsenek a helyükön, a minimum, hogy a parkolóban vannak, ahol kiestek a vásárló kezéből. De olyan is van, hogy a szomszédos Aldi parkolójában, vagy a buszmegállóban.
Egyébként gratulka, hogy sokat gondolkozott, de végül rájött, a százas nem azért van, hogy ne lopják el a kocsit, ugyanis a kocsi simán többet ér, mint 100Ft, hanem azért, hogy visszatolják. :)))))

kalandfereg 2018.01.20. 02:58:07

Egyébként meg, ha oly sok bosszúság gyűlt fel, hogy valakinek az agytevékenységében ennyire túlreprezentálttá válik a hipermarket sopping, akkor egészségesebb lenne hanyagolni a dolgot. Pl. edzés előtt megvenni a kólát a sarki boltban.
Én pl. nem járok hiperbe, nem az én világom, es amit csak tudok, a piacon szerzek be.

2018.01.20. 05:33:23

A tizennyolcadik ilyen jellegű poszt a blogponthun egy éven belül. Akinek ez még újdonság, az nem tudom hol élt eddig.

adg 2018.01.20. 06:10:54

A lakaskulcs pont passzol a bevasarlokocsiba, ha epp nem lenne erme. Az onkielegito penztar meg jo dolog, ha csak par dolog van a kosarban, sajnos idiotak beallnak puposra rakott kocsival, es egy ora nekik, mire kicsekkolnak.

Amugy nagyon izgalmas es eredeti poszt volt.

feketeesfeher 2018.01.20. 06:44:38

Bakker, aki nem szeret vásárolni, az ne menjen vásárolni.
Plusz ha nem szereted az " ÁÁÁKCIÓÓÓÓ"-t akkor kerüld el.
Ha meg bedőltél neki, akkor így jártál.
Felnőtt ember vagy, ne picsogj már mindenen.

Denise Hogyisdugják 2018.01.20. 06:47:04

Nem muszáj teszkózni van cba is :-)

megamedve 2018.01.20. 07:16:33

Az átrendezés tényleg szemét dolog, de az egyéb praktikák csak az egybitesekre hatnak. Tekintve azt, ami ma ebben az országban zajlik, igazuk van, az emberek jelentős része egy bites.

gurigapapa 2018.01.20. 07:21:26

Ez most nagyon gyenge eresztés volt.
1. Akinek az áruházi parkolóban nehézséget okoz a közlekedés, attól azonnal el kell venni a jogosítványt. És hogy hány tízezer baleset? Sehány.
2. Bevásárlókocsi... Megírták feljebb páran. Szanaszét lennének.
3. Áruházátrendezés: sokan hiszik azt, hogy ezt állandóan csinálják, pedig nem, mert nagyon időigényes és költséges dolog, haszna meg igazán nincs. Inkább szezonális igények miatt rendeznek át, de akkor sem az egész áruházban, csak egy részén, de ez természetes.
4. Akció: lehet menni a GVH-hoz, ha szerinted nem az. Amúgy a magyar vásárló ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben van, mint mondjuk az angol, mert ott elég ráírni, hogy a gyártó szerint ez 100 font (ez az RRP), szerintem meg 50, -50%, hurrá, akció, miközben sosem volt 100 font a termék. Magyarországon ezt bünteti a GVH.
5. Tőlem is kérdezik: miért nem állítunk be több kasszást? Mert a kasszások nem bent lógnak fogason egy kasszásraktárban, akiket bármikor elő lehet hívni... Munkaerőhiány van, tetszett róla hallani? Másik kedvencem, mikor a kedves vevő ott hőbörög, hogy várnia kell 5!!!! percet -ennél többet aligha -, majd mikor ő van soron, leszarja a sort, nyugodtan pakolgat, majd miután elpakolt, nekiáll komótosan fizetni. Persze, megteheti, hiszen neki jogai vannak meg önérzete, csak éppen szivat vele pár embert.

daito 2018.01.20. 07:41:58

Ezekkel a problémákkal azért én tudok élni, tesco-auchan világ előtt azért elég sokáig a sz.ros magyar boltok-áruházak voltak, amikkel sokkal-sokkal több baj volt..
Másrészt, a tuskó honfitársaink számomra sokkal zavaróbbak. Az egyik ilyen klasszikus, ami minden Aldi, Lidl, Penny, Tesco, Auchan sajátja: a bejárathoz parkoló humánegyed, aki csakazértis nem a kijelölt parkolóhelyekre parkol. Miközben van bőven üres parkolóhely, de ennek a típusnak 12m a halál széle a Mojave sivatagban. Kosarak mellé áll. Keresztbe, a bejárathoz, néha többen egymás mögé. Mindig van indok: haldokló rokon, fájó lábak, gyerek, árnyék, csak 1 kifliért ugrok be, stb-stb. Meg mitjászodarendőrt, kiaf.szvagyte, stb-stb.
Egyébként nagy hülyék is, múltkor egy Aldinál a csávó így parkolt, valaki nem vitte vissza a bevásárlókocsit és a szél (elég komoly vihar lett később aznap) nekivágta a kocsi oldalának, aztán még végis húzta az oldalán. Néztem, szerintem simán csinált 100e feletti kárt az autóban. (Ha rendes helyre parkol, akkor is nekifújhatta volna a szél a bevásárlókocsit, de akkor max a lökös bánta volna...)
Ja, és ez valami össznépi játszma, mert nemcsak a luxusautókkal parkolnak így, hanem mindenféle közepessel, meg szakadék kisautókkal is.

PepeXVI 2018.01.20. 07:48:20

Engem az idegesít, hogy az hogy lehet, hogy minden Sparban fél órát állsz a pénztárnál sorban, függetlenül az előtted sorban állók számától? Tényleg csak végszükségben járok Sparba de Tolnától Baranyáig mindenhol ezt tapasztalom.

A Lidl-ben ahogy 5-6 embernél több van 1 sorban, már nyílik is az új pénztár. Gyorsan letolják a tömeget aztán mennek vissza a dolgukra. Miért nem lehet máshol is így csinálni?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.01.20. 07:53:10

@PepeXVI: mert a Lidl akkora, mint egy Tesco Express, ahol egyébként tényleg ez a módi. Egy nagy Tescoban, Auchan-ban a mérete miatt ez nem megoldható.

2018.01.20. 08:28:56

@megamedve: pont nem a magyarokra hatnak ezek az indulatvásárlásra ösztönző multis trükkök, hanem a nyugatiakra, akik négyszerannyi pénzből költhetnek és ezért nem állnak ellen, ha a pénztárnál a szűkülő sor két oldalán ott figyel minden szar kóla, jégkrém. A magyarok többsége bevásárlólistával megy vásárolni vagy kifejezetten az akciós termékekért megy ide-oda. Sok magyar nyugdíjas képes Budapest egyik pontjáról a másikra elbuszozni, mert ott akciós a csirkefarhát. Ha kifogy a készlet, akkor inkább hazamegy üres banyatankkal, de nem kezd indulatvásárlásba.
Nyilván vannak magyarok, akik hülyeségekre is költenek, de egy brit vagy amerikai idiótához képest a csóró magyar sehol nincs.

Sztavrosz7 (törölt) 2018.01.20. 08:32:35

Nem lenne semmi baj a bevásárlással ha nem lenne az a sok köcsög vevő :) Engem leginkább a mindenkimást le---rok vásárlók idegesítenek. Akik sosem veszik észre hogy mögöttük előttük van valaki, vagy hogy pont középen vannak és se jobbról se balról nem tudod kikerülni, meg azok akik keresztbe az oldalánál fogva tolják a szekeret.

teofilka 2018.01.20. 08:36:05

A szigetszentmiklósi osanban megszüntették a pénzérmék használatát a bevasarlokocsiknal.
Ennek megfelelően mindenhol bevasarlokocsi van...
Egysejtunek szoltam, hogy tolja vissza, mire a valasz: "nincs benne PÉNZ".

Sztavrosz7 (törölt) 2018.01.20. 08:43:47

@daito: Azaz jól mondod, a beállok a bejáratba, mert a nagymamának fáj a lába, és itt árnyék van. Mondjuk a nagymama ki se száll a kocsiból, de azért csak..

gigabursch 2018.01.20. 08:48:42

@karandash:
Az elmúlt 16 év legnagyobb hozadéka az egyre tudatosabb vásárlás és a célzott otthonlevés kialakulása. Általánosan.
Nyöszögnek is emiatt a multik, de csak halkan.

]{udarauszkasz 2018.01.20. 08:49:06

En emiatt a turaztatas miatt nem jarok mar tescoba,csak akkor, ha nincs mas nyitva. Semmi kedvem vegigkoborolni az aruhazat 20x 2kg bananert,meg egy kis harapnivaloert. Akkor ott marad a polcon, es megveszem mashol.

]{udarauszkasz 2018.01.20. 08:55:36

@gurigapapa: en pont az atrendezes miatt hanyagolom a multikat. Regebben,mikor tobbet jartunk arrafele, HETENTE volt atvarialva az osszes polc. A masik az az,amikor kiirnak egy arat a cikk ala, nevvel, mindennel, aztan a penztarban mar tobbe kerul. Ez nem csak bosszanto, hanem illegalis is, vasarlo megtevesztese, stb.

gurigapapa 2018.01.20. 09:07:48

@]{udarauszkasz: Vedd elő a józan paraszti logikát és gondolj bele: mi költség, mi munkaerő, mi pénz átrendezni HETENTE az összes polcot. Ki finanszírozná ezt meg és milyen okból? És mindezt azért, hogy a vásárlót elriassza, mert azt teszi... persze van variálás, megjegyzem, az élet összes területén, jól néznénk ki, ha pl. még mindig Windows 95-öt használnánk, mert azt már úgy megszoktuk, de sokkal-sokkal ritkábban, mint gondolnád.

Az áreltérések másik kérdés. Amúgy az eladott termékszámhoz képest elhanyagolható az aránya, mondjuk aki pont beleesik ilyenbe, annak elhiszem, hogy bosszantó. Vevőszolgálatra kell menni, ha jogos, vissza fogják adni, van olyan áruház, ahol az eltérés dupláját. Megjegyzem, a vélt áreltérések jelentős része nem jogos, mert vagy "benézi" a vevő, vagy az előtte lévő kedves vásárló úgy gondolta, hogy ami nem kell, lepakolja máshová, és ha az adott termék hasonló a címkén lévőhöz, a másik vásárló benézheti. De ezen a dolgokat széthagyó vásárlók gondolom otthon is ilyenek.

Ferenc Zsolt (törölt) 2018.01.20. 09:27:10

Nem megyek se a madarasba, se a simába. Inkább ők mennének már haza!

Senki A. 2018.01.20. 09:47:09

Annyira sajnálok mindenkit, hogy egy ilyen szemét, szar nép közepében él. Nálunk, a mi bevásárlóközpontunkban olyan szélesre építették a parkolóhelyeket, hogy az autó mindkét oldalán elfér egy-egy bevásárlókocsi, ha ott kell elmenned a következő sorig. Ha nincs százasod, akkor a kocsifelhozó (parkoló a pincében) nyit neked egyet ingyen. A pénztárosok jönnek-mennek az igények szerint, s eddig még (4-5 éve nyílt??) sosem rendezték át az áruházat.
A vásárlók rendesek, az eladók ugyan kevesen vannak, különösen a felvágottas-sajtos pultnál, de kedvesek és igyekeznek, a húspult tiszta, a hús nem büdös.

Persze itt is akad egy-két bunkó, de korántsem annyi mint nálatok. Sajnállak titeket.

Én egy más Magyarországon élek.

Em.MA 2018.01.20. 09:50:36

Ésszel kell élni! A multikat nem arra tervezték, hogy beugrok egy tejért, hanem a 10 napi hidegélelem beszerzésére, azt 2 hétig elfelejtettem, hogy vásárlás.
Jellemzően havonta egyszer elintézem a nagy bevásárlást, a tej-kenyér téma meg hazafelé is megoldható a sarki kisboltban.

Legközelebb próbáld ki, hogy nem edzésről hazafelé mész be éhesen-szomjasan-fáradtan, hanem egy nyugalmasabb időszakodban. Nincs hisztisebb egy éhes férfinél ....
Az egész dolog varázsigéje egyébkét a tolerancia. Türelemmel, másokra odafigyeléssel párosulva csodákra képes.

levi009 2018.01.20. 09:54:01

A módszer: bevásárló lista és határozott haladás. A kamu akciókra már immunis vagyok, teszek rájuk magasról. Amennyiben ebben akadályozni próbálnak és van más alternatíva, garantáltan elkerülöm őket. Nálam így járt a Tacskó. Csak akkor megyek be hozzájuk, ha valami kizárólag ott kapható. De semmi mást, még csak véletlenül sem! Ez elvi dolog és nem a pénzről szól.

KAMA3 2018.01.20. 10:02:15

A százas igenis indokolt. Mert enélkül az emberek 10 % tolná vissza a helyére a szekeret. A 80-as években megfigyelhető volt a Skála parkolójában, ahogy a tavaszi szél nekifújta a szanaszét hagyott szekereket a parkoló autóknak.

jajmarnemoderalj 2018.01.20. 10:12:51

házhozszállítás, és minden gond elillant...
nincs sorbanállás, átrendezés, impulzusvásárlás, kocsitologatás
nagyobb mennyiségek kedvezményén a házhozszállítás költsége is visszajön

HgGina 2018.01.20. 10:30:54

Értelmes ember miért jár a tescoba? A hülyék önmaguk is fenntartják azt a kócerájt. Az élelmiszerük hulladék, ha csak nem véletlen valami külországi csomagolás, amin már nem tudnak rontani. A többi meg, ésszel vásárolva semmivel sem olcsóbb egy normális minőséget adó kisebb üzleténél.. Sok esetben akár Kínából házhoz szállítva sem drágább. NA bumm... pár nappal tovább tart, mire beérkezik egy epiláló vagy orrszőrvágó.

Karipapa01 2018.01.20. 10:32:32

Javaslom a posztolónak, hogy ha egy ilyen multinál akar bevásárolni, akkor kérje meg az anyukáját, hogy kísérje el. és közben fogja a kezét. Ez a nyafogás, amit olvashattunk tőle 10 éves kor alatt még éppen elfogadható.
Nem a multik dolga, hanem a gépjárművezető-oktatás szégyene, hogy a parkolóba közlekedési táblákat kellene kirakni. Sőt forgalomirányító rendőrt, mert a táblákra egyébként is szarik mindenki.
25 éve kell érme a bevásárlókocsikhoz. Nem tegnap lett bevezetve. Mit nem lehet ezen megjegyezni? Különben pedig van a boltban bevásárlókosár, amihez nem kell érme.
Azt az embert meg már nem is minősítem, aki kifliért megy be a boltba mert éhes, de mosóport vásárol, mert az akciós!
A sorbanállással kapcsolatban pedig nem is értem az üzletet, hiszen ha annyi pénztár lenne ahány vásárló, akkor soha nem kellene sorbaállni! Ejnye-ejnye multi...
+1 : azt meg végképp nem értem, hogy az üzletben körben miért nincs mindenhol bejárat, mint a piactéren! Emiatt szegény vásárlónak akár 20 métert is kell gyalogolnia a boltban. Főként kosármeccs után :( Ezt az energiapazarlást! Talán meg kellene bízni a biztonsági őrt, hogy a szegény megfáradt vásárlót ölben vigye ki a parkolóba!

alien 2018.01.20. 10:44:29

@PepeXVI: pont ezert nem megyek spárba. Valahogy mimdig egy fel ora. Es ha veszel valami péksüteményt akkor elotte ra kell jönnöd mi az, majd kulon cikkezned. Ott is sor van.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.20. 10:44:49

2002 óta tudatosan bojkottálom a hipermarketeket, azóta évente átlag 3-szor járok ilyen helyre. Tudomásul veszem, hogy drágábban, de nyugodtabban vásárolok be.

H?P? 2018.01.20. 10:52:29

"Ennél már egy fokkal jobb az a fejlesztés, amikor a Tesco bevezette az önkiszolgáló pultokat."
Szart se ernek az esetek 90%-ban nagyobb sor all mint normal penztaraknal.

"Imádom, ahogyan az áruházak mindig olyan felkészülten várják az előre tervezhetetlen rohamokat, mint például a karácsonyi."

A penztarakat direkt lassitjak, hogy az ott elhelyezett arukbol is tobbet vasaroljanak az emberek.

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 10:58:38

Kifejezetten utálok vásárolni, de gyakran nekem marad a program. Az utálatom oka a legritkább esetben a felsoroltak valamelyike, hanem inkább az a népszokásszerű bambaság, amivel EGY polgártárs EGY kocsival képes kétméteres közlekedőutat elfoglalni (egyébként ha törvény írná elő, hogy a kocsit akkor is magával kell löknie mindenkinek, ha két métert lépne tőle, akkor nem tennék, de így el nem mulasztják).
Ez majdnem az egyetlen, ami ellen nem tehet a betévedő. A másik a nyitott pénztárak száma, a várakozás. Viszont a sarki kisboltban, meg a MÁV pénztárnál, meg a moziban meg a forgalomban is pont annyit kell várni, amennyit a MÁSOK száma megkövetel - ez napszaktól és ráéréstől függően van vagy nincs rendben. (Nekünk ez jellemzően rosszul megy, de pl. az angoloknál nemzeti sport.)
A többi csak a betévedő önfegyelmén múlik: ha nincs neki, kérje vissza a tanulópénzt és ne vigyen virágot anyák napjára!

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 11:00:23

@H?P?: '"Ennél már egy fokkal jobb az a fejlesztés, amikor a Tesco bevezette az önkiszolgáló pultokat."
Szart se ernek az esetek 90%-ban nagyobb sor all mint normal penztaraknal.'

Akkor nagy szerencsém van mindig kifogni a 10%-ot, és előbb kijutni, mint azok, akik mögé beállhattam volna a többi pénztárnál.

ze11 2018.01.20. 11:02:07

@gurigapapa: Vagy a polccimkén van egy apróbetűs dátum, ameddig érvényes. Volt. Amit egyébként a vevőt nem érdekli (jogosan) - ahogy, ha jól tudom, az aktuális fogyasztóvédelemmel foglalkozó hatóságot sem.

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 11:03:35

@kalandfereg: "Látta már a kedves posztíró, hogy mi történik azzal a pár kocsival, amin tönkremegy a bedobó, és szabadon vihető? "

Az IKEA parkolója a tanú arra, hogy azért ha nem is mindenkinél, de nem telt el hiába az eeemút25év.

gurigapapa 2018.01.20. 11:06:46

@H?P?: "A penztarakat direkt lassitjak, hogy az ott elhelyezett arukbol is tobbet vasaroljanak az emberek."

:-)))))))

Erre nem lehet mit írni-- talán kérdezz meg egyszer egy pénztárost mindenfajta összeesküvés-elmélet gyártása helyett.

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 11:08:40

@Ferenc Zsolt: "Nem megyek se a madarasba, se a simába. Inkább ők mennének már haza!
"

Pontosan! A CBA-ban sosincs sor a pénztárnál, sosem rendezik át, féreglyukak teszik szükségtelenné a gyaloglást az ajtótól a tejfölig, és az akciójátékot nem a marketing játékszabályai szertint játsszák.

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 11:11:26

@gurigapapa: Külön figyelmet érdemel a Lidl, ahol a pénztár előtt mind közül a legnagyobb az árukészlet, és úgy pörögnek a pénztárosok, hogy nem lehet bírni a tempót az elpakoláskor.
Majd megkérdezem őket, hogy nem lesz-e abból bajuk, hogy ilyen bénán lassítják a menetet.

VaradiJanos 2018.01.20. 11:11:44

Remélem, hogy a paraszt gyökér stb megkeres és úgy vág pofán, hogy egy hétig siránkozó posztokat írogass, te nagyképű semmirekellő parazita nyálféreg

gurigapapa 2018.01.20. 11:12:47

@ze11: Jelentsd be a GVH-nál, online is megteheted. Foglalkozni fognak vele, nagyon szeretnek hiperektől pénzt szedni, más kérdés, hogy kicsit lassan mennek ott a dolgok.

Dzsordzs Lukász 2018.01.20. 11:13:25

A bankkartyas faszkalapokat utnem. Mert mindig veluk van a gond. Probalkozik a sosem mukodo fedezet nelkuli kartyajaval, aztan 5 perc baszakodas utan kezdi keresni a kezpenzt, de miutan nincs nala, ujra jon a bankkartyas baszakodas.
Agyonvernem aki kitalalta ezt a kartyas fizetest.
Ha csak lehet forintra kiszamolt osszeget adok a penztarosnak, es egy masodpercig sem tartom fel a sort.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2018.01.20. 11:20:21

Nem mondom, hogy szeretem a hipermarketeket, de ez nettó picsogás lett.
1. Élet-halál? Muhahaha, a parkolókban jellemző tempónál szerintem még a betétlap is riktán kerül elő, legtöbbször parkolás/tolatás közben koccannak vagy húzzák meg egymást. Akinek a jobbkéz gondot okoz, az sürgősen törje négybe a jogsiját és buszozzon, emiatt én nem is láttam még parkolóban koccanást.
3-4. Akinek csak egy doboz tej kell, az először is minek megy el egy hipermarketbe (majdnem tuti hogy van közelebb kisbolt) másrészt hogy tud egyáltalán ötezer forintnyi szirszart összeszedni? Ennyi akaraterőd nincs, akkor magadra vess.

Dzsordzs Lukász 2018.01.20. 11:24:25

De kulonossen azokat a rohadekokat vernem agyon, akik ugy erzik, hogy az adott penztar KIZAROLAG MIATTUK VAN NYITVA es a tobbi vevo le van szarva.
A penztaros lehuzta a szarjait, de eszebe sem jut, hogy talan elkene pakolnia a pultrol. Kenyelmessen acsorog, oltozkodik, a telefonjat basztatja. Meg csak akkor kezdi keresni a penztarcajat, es olyan komotosan, kenyelmessen pakol, mintha az egesz aruhazban egyedul lenne.
En az esetek 90 szazalekban hamarabb lepakolok a pultrol, mint ahogy a penztaros beuti termekeket, es kinyomtatja a szamlat, ezeknek a buziknak meg, van pofajuk percekig feltartani a sort. Kurva anyukat.

Karipapa01 2018.01.20. 11:25:37

@Dzsordzs Lukász: "A bankkartyas faszkalapokat utnem. Mert mindig veluk van a gond."

Képzeld el, én mindig bankkártyával fizetek. Csak ráteszem a leolvasóra, csipog egyet és már nyomtatja is a blokkot.
Ellenben a készpénzesekkel, aki kiötforintozza, vagy van visszajáró, vagy egy perc számolgatás után kiderül, hogy mégsincs nála annyi apró és húszezrest kell váltani...

lyken 2018.01.20. 11:30:20

"A parkolói közlekedés élet-halál"
A szabályzás szerint ha nem megfelelően szélesek a parkolóhelyek, használatbavételi engedélyt nem is kaphatnának. Mégis kapnak. Vajon aki aláírja a felmérés után az engedélyt vegsz új naralót vagy vesz új nyaralót?

"Ha nincsen nálad persely, akkor rácsesztél"
Valóban tervezhetetlen felnőtt embereknek, hogy kelleni fog egy 100-as, ezért tarts a kocsiban egy 100-ast.

"Direkt túráztatnak a boltban"
Ilyet évek óta nem tapasztaltam, minden ugyanott van. A madarasban és a másikban is. Végigmész és bepakolod a kosárba ami kell.

"Számolni sem tudnak?"
De tudnak. A törvény adta lehetőségeken belül amennyire csak tudnak hülyének néznek, hogy több pénzt hagyj ott. Boltot csináltak, nem jótékonysági intézményt. Ugyanezt csinálja minden más bolt is online és az utcán is.

"10 napi hideg élelem a pénztárnál"
De tudnak, csaak munkaerőhiány van. Ha neked okoz kényelmetlenséget, akkor morogsz. Ha a pénztárosnak, akkor felmond. Ha morogsz, az kicsit zavaró. Ha nincs pénztáros, akkor lehúzhatja a rolót. Vezesd le a végeredményt.

"+1 Személyes sérelem"
Ha tervezetten elmész sportolni, akkor tervezetten tudsz bekészíteni üdítöt a végére. Mégegyszer: felnőtt emberek vagyunk(egyesek), csak tudunk tervezni. Panaszokat meg lehet jelezni. A lezárás lehet hogy elősegíti az esti tolvajok aktivitásának a csökkentését amit az egyszeri kocavevők esti bridzs utáni bambi vásárlása nem fog kiegyenllíteni

lyken 2018.01.20. 11:32:21

@Dzsordzs Lukász: "A bankkartyas faszkalapokat utnem."
Igazad van, milyen jó lenne visszatérni az üveggyöngy alapú cserekereskedelemre.

dr. mesterséges színezék 2018.01.20. 11:45:48

@Karipapa01: "Ellenben a készpénzesekkel, aki kiötforintozza, vagy van visszajáró,"

Azért a legjobb az "Erzsébet", amit egyszer nyal végig, aki fizet, és kétszer a pénztáros.

szemétpasi 2018.01.20. 11:48:57

1 parkoló: Ez valóban nem jó, bár én még balesetet nem láttam, mert lassan mennek az emberek. A probléma inkább a nagyon szűk parkolókkal van amitől nem lehet normálisan kiszállni még akkor sem ha szépen állt meg mindenki.
2 érmék: Nem is az a baj, hogy 100-as kell, mert 1-et mindenki tud magánál hordani. Hanem az, hogy ide ez, oda amaz kell. Pl a közelembe lévő 3 boltba: Spar: 50-es, Lidl: 200-as, Aldi 100-as. Szóval igazából tényleg meg lehet szívni és egyes boltokban egyáltalán nincs (Lidl) vagy csak kevés kézi kosár van... Miért nem lehet egységes, hogy a kocsikba milyen érme kell?
3 Túráztatás: Ezt sose értettem. Ami nem kell nem veszed meg. Nehogymár a bolt hibája legyen, hogy hat rád a marketing. Én sose vásárlok többet mint ami kell. Van listám meg minimális önfegyelmem. Mondjuk az átrendezés engem is zavar, mert elég nagyok ezek az áruházak, néha sokat kell keresni.
4 Ez viszont jogos. Tudom drága a jó pénztáros, de ez az ő problémájuk, nem az enyém és nem érdekel. Vicces tényleg amikor egy 20-30 pénztáros üzletben 1 kasszánál áll 50 ember.
5. Nem tudhatod miért van zárva egy ajtó. Lehet szivatnak, lehet elromlott, lehet akármi. Most komolyan azon megy a picsogás, hogy kell sétálni +50 métert?

commentes nikk 2018.01.20. 11:53:01

Ezért szeretem a Penny-t meg a Lidl-t, mert ott mindig minden ugyanott van, ráadásul nem csak egy üzletben, hanem az összesben.

Karipapa01 2018.01.20. 11:53:59

@dr. mesterséges színezék: ...Azért a legjobb az "Erzsébet"...

Na várjál! A vásárló csinál egy ötezer párszáz forintos számlát a pénztáros pedig közli, hogy "háromezer Böskét elfogadok".
És innen társadalmi vitára van bocsájtva, hogy mennyi az annyi és mi számít fogyaszthatónak, vagy kell-e további feldolgozás.
Vagy a másik: kell fizetni 2900 forintot, az utalvány értéke 3000 és akkor vissza kell menni vásárolni egy szelet csokit, vagy 4 zsemlét...
Na ezek az igazi csemegák! :D

felső határ nincs 2018.01.20. 12:12:53

3 éve Prágában járok szuperekbe.

Még egy idegesítő dolog a listába: 3 éve MINDIG az nyomják a hangosba, h gyere pénztárosnak mert qrva jó, stabil állás, jó fizetés, cafeteria, légy tagja a csapatnak stb.. És ki is van írva mindenhova, sok helyen a fizu is.

Olyan qrva jó lehet ott dolgozni, hogy 3 éve ezt minden vásárláskor végig kell hallgatnom, amikor épp nem az agyzsibbaszó zenéik mennek.

Mindenesetre, aki járt vásárolni a kádár érában, mint én kisgyerekként, az tudja h akkor behugyoztunk volna örömünkben ha ilyen 1st word problémáink lettek volna a bevásárlással mint amit a poszt felsorol...

Ferenc Cserepkei 2018.01.20. 12:40:11

Sziasztok, az usában mostanság sajtótéma az ‘anandoned malls’ A Tesco Globál is elindította a házhoz jön a bevásárlás akciót. Ez az egész shopping áruház egy 20 századi mém, felejtő. Szerintem pár év és nálunk is elmúlik.

Ferenc Cserepkei 2018.01.20. 12:40:11

Sziasztok, az usában mostanság sajtótéma az ‘anandoned malls’ A Tesco Globál is elindította a házhoz jön a bevásárlás akciót. Ez az egész shopping áruház egy 20 századi mém, felejtő. Szerintem pár év és nálunk is elmúlik.

élhetetlen 2018.01.20. 13:03:25

@jajmarnemoderalj: Érdekes. Nálam éppen házhozszállításnál tör ki az impulzusvásárlás. A gép előtt ülve nem kell meggondolnom, hogy föl bírom-e cipelni az árut, nem kell eldöntenem, hogy karfiolt vegyek-e vagy brokkolit, megveszem mindkettőt, meg mellé egy kis kelkáposztát, és a csirke mellé megveszem a bőrös császárt is, stb.

BOAR 2018.01.20. 13:11:59

Ennyi szánalmas buzi picsogást régen láttam egyrakáson... Ebből kárt volt posztot kreálni.
-a parkolóban nyisd ki a szemed és készülj fel a hülyékre. Nem a multi tehet róla, hogy birkák a vásárlói.
-nemrég még a parkolás is csak apróval működött. Akkor is verted a nyálad, te pénztárca nélküli macsócsávó? Nálunk a koldusok leszerelése miatt a tesco ingyenessé tette a bevásárlókocsikat. Eredmény, a sok türhő paraszt szanaszét hagyja a parkolóban az üres taligákat, azért nem tudsz beállni mert előtte ki kell szállnod eltakarítani más szemetét.
-az akciókkal mindenhol átbasznak. Nem csak a multik, a többi kereskedelmi egység, a rezsicsökkentő kormány és az ingyenszemétszállító önkormányzat is. Az agyad smucig rejtekére hatnak, az ellenszert józan észnek hívják, sajnos boltban nem kapható.
-a vándoroltatás közben fölöslegesen megvett cuccok, a pénztáraknál kirakott csokikólarágók versus önuralom harcot jó esetben az utóbbi nyeri. Ha mégsem, arról nem a multi tehet.
-a hipermarket ugyanúgy profitorientált kereskedelmi egység mint Józsi bácsi kisboltja. De senki nem tart géppisztolycsövet a tarkódra, hogy bemenj. Tudomásul kell venni, hogy az olcsó(bb) és kényelmesebb bevásárlásnak ára van aztán eldönteni, megéri-e neked? Ha nem, akkor nem mész oda és nem csinálsz magadból ekkora hülyét egy ilyen műbalhés poszttal...

motoroskonyhaja 2018.01.20. 13:24:07

Lejárt lemez, több éve tapasztalt (lejárt és elavult) klisék felsorolása. Likevadász poszt, úgy nevetséges, ahogy van. Ilyet kirakni az Index címlapjára? Röhej!

Fánkevő Fáncsi 2018.01.20. 14:51:55

Nagyon gagyi cikk, az alapokat nem érti az író, azt hogy hogyan működik a világ. Na meg tele van ellentmondásokkal. És tárgyi tévedésekkel.

A jobbkézszabály a közutakon nem azért van, hogy folyamatosabbá tegye a közlekedést, ellenkezőleg, a macisajt teszi folyamatosabbá. A jobbkézszabály (egyenrangú kereszteződés) lassítja a közlekedést, mert mindenképp lelassítasz előtte, nehogy csattanj, hisz mindenkihez érkezhet jobbról valaki. Ha meg lassabb egy kereszeződés akkor kicsit biztonságosabb.

És ez csak az első bekezdésben volt.

room_101 2018.01.20. 16:09:08

Az uszodai öltözőszekrényhez is százas kell, ráadásul mikor már ott állsz egy szál gatyára vetkőzve, akkor derül ki.
Pedig az nem is szemét multi, hanem Nemzeti önkormányzati.

Sztavrosz7 (törölt) 2018.01.20. 17:00:25

@Ferenc Cserepkei: Nálunk ez sem működik. Csütörtökön leadtam a rendelést amit ma hoztak volna 8 es 10 között. 9-kor jött egy üzenet hogy 90-120 perc késéssel tudják hozni, majd délben egy másik hogy egyáltalán nem tudják kihozni. És ez nem az első alkalom, te meg egész délelőtt ezt várod, és délután mégis mehetsz nem tervezetten a tömegbe :(

metal · http://electric.blog.hu 2018.01.20. 18:05:29

"Felnőtt emberek vagyunk és hidd el, hogy aki el akarja lopni a dodzsemet, annak megér 100 forintot a művelet!

Sokat gondolkoztam ezen és a megoldás az lehet, hogy így akarják "motiválni" a Szabó Péteren nevelkedett tömegeket, hogy legyenek már szívesek önmegvalósításukban visszatolni a helyére a guruló kosarat. "

Akinek ezen sokat kell gondolkodni, az miért ír? Bár ismerjük a mondást: aki osztja az észt, az a legönzetlenebb, mert olyanból ad, amiből neki is kevés van!

scsaba1 2018.01.20. 18:33:27

@poszt
Hát irigylem a problémáidat, meg a poszt is nagyon magas színvonalú... Ja, nem.
Úr isten menyi ökörség van összesűrítve benne... 100 Ft vs. kocsilopás.
Mondjuk trollfogásra jó a poszt..

HaCS 2018.01.20. 20:18:54

Ez az önkiszolgáló pénztár!

Hogy a fészkes fenébe lehetne jó megoldás neked elvégezni valaki más munkáját ingyen? Szívességet teszel egy külföldi nagyvállalatnak ingyen és bérmentve, hogy cserébe néhánnyal kevesebb ember vigyen haza kenyeret a családjának?

Gondolkozz ember!

HaCS 2018.01.20. 20:21:44

Aztán mit nyersz rajta? Jobb kiszolgálást (a sípoló géptől)? Kedvezményt? Árengedményt?

Nem, nem...

Téged simán csak bepaliztak.

Untermensch4 2018.01.20. 20:42:37

@szemétpasi: Nálunk a lidl kocsijaiba 100-as és 10-es érme jó... és a kezdő pénztárosok is olyan tempóban csipogtatják a vonalkódokat hogy alig tudok olyan gyorsan visszapakolni a kocsiba.

neet 2018.01.20. 20:46:57

sose értettem, miért baj, ha az ember leugrik 2 tejért, és 5000t költ az akciós termékek miatt
AMENNYIBEN az épp akciós termékek amúgy is kellenek, legfeljebb nem most
pl mosópor
kell mindig? kell
megromlik? nem
ha ma 2000, de amúgy 2500, hülye vagyok, ha ma veszem meg, pedig csak 2 tejért ugrottam le? biztosan
ne vegyem meg, mert most még van otthon, majd 2 hét múlva vegyem, amikor elfogyott az otthoni, de a por addigra ismét 2500? természetesen...

az a hülyeség, ha valaki csak azért vesz meg vmit, mert AKCIÓS és amúgy eszébe se jutna megvenni, mert nincs rá szüksége, nem szokott ilyet használni, stb
de kiröhögni azt, aki akciózik, hülyeség
nálam tudatosabb vásárló nem nagyon van (listával megyek, nem térek el tőle, nem csábulok el, vagy csak nagyon ritkán, de sose hasztalan hülyeségekre), de ha valami akciós és amúgy kell is, megveszem
pl hajfesték, ált.ban: 1700, ha akciós: 1000
lehet, h nem hajfestékért mentem le, de ha van nálam annyi pénz, bizony megveszem, mert majdnem a duplája amúgy

kocsivisszatologatás: leírták százszor
arról nem is szólva, h ha 3 sorban állnak a kocsik, ki tolja be a legrövidebbe, és ki a legközelebb esőbe, ami már kilóg a parkolóhelyekre

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.20. 21:33:26

@Untermensch4: Tescoba is jó a 10-es. Csak abból jöttem rá, hogy amikor visszatoltam, a százas helyett egy 10-es ugrott ki belőle..

schmitt p dr (törölt) 2018.01.20. 21:57:17

a belgáknál így megy ez:

www.youtube.com/watch?v=Skg5rHdNalA

Szarazinda 2018.01.20. 21:58:36

Hát normális ember valóban utálja a hipereket, de ezzel együtt nem értettem ezt a közhelypanaszcunamit. Aztán megnéztem, hogy hol is vagyunk kéremszépen? Az IFL gazdaság blogon.

A közgazdaságtudomány Einsteinje megint alkotott. ÁÁÁÁÁÁÁ

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.20. 22:48:57

@teofilka: Na ez az. Lassan a százas is annyit és, hogy azzal sem fogják visszatolni (különösen, hogy 10-essel is müxik). Át kell alakítani 200-asra..:)
A lőrinci Lidl-ből egyébként eltűntek a kosarak, gondolom, hogy kíméljék szegény alkalmazottakat a folyamatos kosárpakolászástól..

The G 2018.01.20. 23:21:36

Kasszás Erzsi.... kedves blogger, nem szép dolog. Nagyon nem szép dolog sok kedves embert lekasszáserzsizni. Kicsit szedd össze magad legközelebb mielőtt írsz. A sértő, általánosító és lealacsonyító jelzők használatával nem fogsz előrébb jutni. Vedd észre amikor ilyen eszközöket használsz ha szeretnél jobb világot magadnak.

Arcade Macho 2018.01.20. 23:50:57

unnep kornyeken az autosok bevadulnak, nem annyira elozekenyek a zebranal mint altalaban szoktak, aztan bent a tecskoban meg a sok unnepre keszulo gyilkolja le az embert, ezert volt jo regen az ejjeli tecskozas amit hala Orbannak a tecsko beszuntetett mert nem erte meg nekik...

adg 2018.01.21. 00:09:35

@HaCS: nem egeszen. Amikor delben veszek valami szart magamnak gyorsan, akkor nem fogok beallni a ket-harom termekkel a nyitva levo ot penztarnal allo sorokba, es kivarni, amig elottem harman atjutnak tele pakolt kocsikkal. Inkabb beallok az onkielegitosbe, 18 van beloluk, mindig van szabad, es fel perc alatt vegzek. Igen, ingyen elvegzem a munkat, leolvasok ket vonalkodot, nyomok egy gombot es odatartom a kartyat.

Amikor nekem van tele a kocsi, akkor meg megyek az emberes kasszaba, nem bohockodok magam, es viheti haza a penztaros a penzt.

De te nyugodtan aljal be ket dologgal a sorba, nem kell mindenkinek ilyen bepaliyott birkanak lenni.

(A penztaros allas meg velemenyem szerint erost veszelyeztetett, 10-20 ev mulva szerintem nem sok helyen lesz mar. Ez sajnos ilyen dolog.)

Orszag 2018.01.21. 01:13:51

@Dzsordzs Lukász: A készpénzes autista faszkalapokat ütném, állandóan keresgélik a nyamvadt aprójukat, amivel csak feltartják a sort, de persze nincsen nekik, szóval átalpozzák a ridikül méretű pénztárcájukat az ezresükért meg ötszázasukért, aztán bénáznak a visszajáróval.

within 2018.01.21. 08:03:32

@Orszag: nem lehet mindenki kártyás gyökér te faszkalap de szívesen várlak a parkolóban egy ütésváltásra

lobster thermidor 2018.01.21. 08:29:09

A 100 forint igen súlyos problematikájához annyit tennék hozzá, hogy sok helyen be lehet szerezni olyan kis érmét, ami minden bevásárlókocsohoz jó. A többi felvetés is hasonlóan komolytalan, ugyanis a felnőtt, gondolkodó emberek vagy észre sem veszik ezeket, vagy megoldják, nem pedig hisztiznek miattuk egy gyerekes posztban.

Orszag 2018.01.21. 11:00:40

@within lol, lehet, hogy megbánnád, kisfiam.

ze11 2018.01.21. 13:59:55

@gurigapapa: Ha gyakori, meg napközben szedik le az akciós cetliket, akkor panaszkönyv a minimum, ha meg azt látom, hogy "kint maradt" (előző napi lejárat kora délelőtt),a kkor szólok a legközelebbi dolgozónak, hogy nézzen rá, mert szerintem problémás.
Mivel nem gépek, hanem emberek dolgoznak ott is, így hibázhatnak ők is - a cél nem az, hogy
hátsón billentsék a melóst, hanem az, hogy ha valami problémás, akkor az legyen rendberakva.

ze11 2018.01.21. 14:04:39

@Dzsordzs Lukász: Nem tudom, nekem ilyen problémám nem szokott lenni - sem a sorban ácsorogva, sem a fizetésnél. Az sokkal gyakoribb, hogy a készpénzes baromarc elpakol, _után_ kezdi kitúrni a bukszát a táskából/szatyor aljáról, akárhonnan, majd fizet nagy címlettel, aztán amikor a pénztáros már számolja ki a visszajárót, akkor döbben rá, hogy van aprója, és elkezd alkudozni, hogy "adhatokkétszáznzolcvanat", aztán kitököli, hogy mégse 280, csak százkilencven...
De az utalvánnyal baszakodás is agyhúgykövet tud okozni - a legnagyobb sorakozásnál kerülnek elő ezek az egyedek - jó esetben előre kérdezi a pénztáros, hogy lesz- e utalvány (mert nem minden fizethető vele...), ha nem, akkor meg jön a tökölés extra fokozata...

ze11 2018.01.21. 14:06:13

@SomiTomi: Azért egyik-másik kétsávos egyirányú úttal megalkotott parkolóban láttam már érdekes "majdnemcsattanós" dolgokat... Az a minimum, hogy irányjelző nélkül a jobb oldali sávból fordul a marhája balra, aztán amikor ledudálják, akkor boci szemeket meresztve néz, hogy mijjafac...

ze11 2018.01.21. 14:07:53

@szemétpasi: Lidl 200-as? Érdeke, mert elég sok Lidl-be járok (6-8 boltjuk minimum), és mindenütt 100-as kell.

H?P? 2018.01.21. 15:06:47

Azokat kene meg pofanverni, akik egy doboz gyufa miatt vegigtolnak az aruhazon egy kobmeternyi kocsit. Ha csak par dolgot vesz, a fasze nem tudja kezben vinni ?? Es persze annak is K. anyat aki megszuntette a normal kezi kosarakat, hogy helyette az egesz uzletet elfoglalo dompert hasznaljak az emberek. Mert helyet azt nem biztositanak a feleslegessen nagy mertu kocsiknak.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.21. 15:23:14

@H?P?: Sztem az alkalmazottak erőszakolták ki a kosarak eltűntetését,hisz mostanában elég jók a pozícióik..Így nem kell visszapakolászniuk, tisztítaniuk..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.21. 15:26:22

@H?P?: Vajon, ha saját kosárba pakolom az árut, az jogi értelemben megvalósítja a lopás tényállását? Nem merem kipróbálni, ismerve a magyar biztonsági őröket..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.21. 15:28:28

@ze11: Biztos valami gazdagabb környéken lévő Lidl, és a százasért már nem tolják vissza..:)))

Untermensch4 2018.01.21. 20:06:10

@H?P?: Ha kosár nincs, csak kocsi és a balkáno vagyunk (*) akkor én pár dolgot sem fogok azért szétszórni mert szted akkora zsonglőrnek kéne lennem hogy elvigyem kézben.
(*) németországban '97 tájékán simán pakolhatott az ember a saját szatyrába kosár helyett. Kamerák, civilruhás szekus, ha a pénztárnál nem fizeti ki akkor a pénztártól való távozás után bukta.
Úgy tudom elvileg amíg nem lépted át a pénztár vonalát fizetés nélkül addig vélelmezik hogy fizetni fogsz. Látni már láttam olyat hogy anyuka még mondott plusz kifli-darabszámot vagy egy túrórudis papírt is adott a pénztárosnak hogy azt meg a gyerek sorban várakozás közben meg is ette már... pénztáros morcos volt de csak egyéni indulóként, őrség nem szállt versenybe.

pannonfunk 2018.01.21. 21:17:59

@Untermensch4: Volt már példa arra, hogy az őrség beszállt a versenybe, de annak politikai indjttatása volt... :/

H?P? 2018.01.22. 09:02:05

@Untermensch4: En most is szoktam a sajat szatyromba pakolni, ha kezben nem tudom elvinni.Szerintem nincs arra szabaly, hogy az uzleten belul, lathato modon kene szallitani a termekeket.
Ha esetleg nincs nalam akkor meg a kisebb dolgokat beleszorom az egyszerhasznalatos zacskokba.

Untermensch4 2018.01.22. 18:57:35

@H?P?: Az egyszerhasználatos zacskó mint bevásárlókosár sztem környezetvédelmileg aggályos ötlet (mondom ezt úgy hogy én is használtam már így). Tekintve hogy rövid szegényke életciklusa (kivéve ha olyan notórius zacskógyűjtögető kezei közé kerül mint egyik rokonom) és itt a balkánon a hulladék-újrahasznosítás nem áll a helyzet magaslatán. Szatyor helyett hátizsákot használok, ráadásul a kis vásárlásaimnál pont szoktam olyan müzliszeletet venni ami egyébként még van az előző bevásárlásból a zsákomban. De egyébként értem a dolog mikéntjét és elfogadom hogy működik. Az én módszerem inkább az hogy úgy manőverezek a kocsival hogy mások is elférjenek. Ez hosszabb távon sztem nagyobb hatású, minél többet látják a Zemberek hogy lehet nem csak a polcközi út közepén parkolni hanem akár tejesen(!) rátolva a polcra is, annál inkább felvetődhet bennük az ötlet hogy ők is kipróbálják.

Kjos 2018.01.27. 07:02:47

- A parkolókban is a KRESZ előírásai érvényesek. Én boldogulok. Különben érdekelne, hogy a cikkírónak milyen ötlete van forradalmasítani a parkolókat. Biztosan ugranának rá az üzletláncok (jobbkezes kereszteződésekre nemigen emlékszem, de lehet, hogy vannak).

- Ahogyan írtad is, többnyire autóval járunk a nagyobb áruházakba. Több autóban szériafelszerelés az aprópénztartó műanyag kis izé. Ha meg nem, akkor is ezer helyre be lehet szórni néhány százast, de az áruházak is támogatják a vásárlókat mindenféle kulcstartós műanyag izével. Meg aztán nem kötelező a nagy kocsi sem, lehet kézikosarat is választani, meg magunk után húzósat is...

- Az akciókat, árazásokat jogszabályok szabályozzák, a fogyasztóvédelem segít betartatni azokat. A vásárlóknak joguk van jelezni sérelmeiket. Az áruházak ügyfélszolgálata is segít.

- kisebb üzletekben kisebb a sor. Nagyobb az ár. Az összefüggés adott. Lehet választani.

- Az éjszakai üdítő esetében lásd előző választ.

Reactor 2021.02.27. 17:42:00

Nyugodtan ide lehet sorolni még a következőket:

- Az önkiszolgáló kasszák állandó meghibásodása. Építettek belőle hatot, hátha így kisebbek lesznek a sorok, persze ebből háromnál mindig kint van az "üzemen kívül" tábla, és villog rajta a piros fény, így aztán semmivel nem lettek rövidebbek a sorok. Ráadásul ezek a robotkasszák nemhogy a hamispénzt nem veszik be, de sokszor az igazit se hajlandóak: előfordult már, hogy szentségeltem nagyokat, mert állandóan visszaköpködte az aprót. Kuponoknál, utalványoknál is rendszeresen kell az emberi közreműködés, hogy beolvassa. Ezért is mondom, messze vagyunk még a full robotizálástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
- Gyalázatos ahogy pl. az üvegvisszaváltáshoz viszonyulnak. Nyomatják ezerrel a karbonsemleges-kékbolygó-környezetvédelem propagandát, de ha fél miliméter hiányzik a Borsodi sörösüveg címkéjéből, ők azt már nem veszik vissza. Röhejesen szarfacsarik; mintha abba a 25-50 forintokba mennének tönkre.
- A biztonsági ork miért nem zavarja el a bejárat előtt tobzódó bérkoldusokat sohase?
- Ez nem igazán probléma, csak kicsit vicces: Október közepén már karácsonyi dekor és szaloncukor fogadja a belépőket.

@consul: Na jó, csak épp a benzinkúton 800 forint egy szelet Snickers is...

@]{udarauszkasz: Ilyen velem is volt, mentem is egyből a vevőszolgálatra. Azonnal átjavították, és még ajándék utalványt is kaptam. Nem sok, 200 forint, de egy dobozos "mántengyúra" elég volt.

@jajmarnemoderalj: Persze, csak rádverik a szállítás költségét.

@Karipapa01: Ja, ideális esetben így működik, hogy bankkártya lehúz, csippant, szelvény aláír, és megy a dolgára. Az esetek 90 százalékában meg úgy, ahogy a kolega úr mondta: jaj, a terminál nem olvassa be, jaj elrontottam a kódot, hogy kell törölni, jaj nem érkezett meg a fizu...aztán mire eszébe jut az őskori elavult Frédi Flintsztón-féle készpénz, már hosszú sor kígyózik mögötte.

@lyken: Égjen az a szalmabáb!!!

@Orszag: A készpénzes faszkalap bőven ki tudja keresni a megfelelő összeget, mialatt sorbaáll. Amíg te a kártyáddal ezt nem tudod megtenni, ugyanis a fizetés pillanatáig tehetetlen vagy. Mindazonáltal még mindig mindenütt a "készpénzes faszkalapok" vannak többségben, szóval te itt konkrétan most a széllel szembe pisálás művészetét gyakorolod.
süti beállítások módosítása