Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

Mégis lehet a blogírással milliókat keresni?

2017. november 13. - Szarvas Norbert

www_iflgroup_hu-4_4.png

Több tízezer embert foglalkoztat ma Magyarországon a kérdés, hogy tulajdonképpen a blogírás egy kellemes hobbi vagy akár olyan kereseti lehetőség, amivel milliókra tehetünk szert? Az igazság az, hogy mindkettő. Alapvetően a blogolás egy kellemes hobbi, amit unatkozó emberek kezdenek el vezetni. Őket általában a like és a megosztás élteti, mivel másból élnek. De most beszéljünk arról a nagyon szűk rétegről (konkrét példával), akik milliókat kerestek Magyarországon blogolással!

Blogolni csak szenvedélyből lehet

Hidd el nekem, hogy minden sikeres blog szenvedélyből születik. Egyszerűen nem működik a kizárólag üzleti alapú blogolás, ahol valójában a szerző nem szenvedélyből írja meg a cikkeit. Ezek a mesterkélt dolgok nagyon hamar be szoktak érdektelenség miatt csődölni.

Ezzel szemben azok a blogok, ahol találkozik a szenvedély a tudatosság és a vállalkozásra való hajlam a közönséggel, ott csodák születnek. Idővel ezeknek a csodáknak az elkerülhetetlen mellékterméke lesz a pénz. Megjelennek szponzorok illetve egy komplett üzleti vállalkozást, úgynevezett blogger startupot lehet felépíteni.

Vállalkozás esettanulmány egy bloggertől

"Minner" Milánt azért szeretem példaként felhozni, mert sok bloggerrel ellentétben ő mindig az eredményeiről beszél. Csakhogy értsd ez miért ritka, a legtöbb blogger megír 5-10-15 cikket, amiből lesz egy 5-10-15 ezer olvasottságú és máris érkezik a "visszaemlékező" esettanulmány a sikerről.

Ezzel szemben az olyan emberek, mint "Minner" Milán először komoly eredményeket érnek el, és utána beszélnek róla. Ráadásul ezek a cikkek, esettanulmányok, írások és vlog bejegyzések nem a vakvilágba érkeznek, hanem tökéletesen illeszkednek a marketing stratégiájukba, tovább építve a kitalált brandet!

Márpedig egy blog esetében mindig a brandnek van értéke

Honnan hova?

Nagyon fontos látnod, hogy Magyarország egy nagyon kicsi piac, ahol kizárólag blogolásból már középtávon sem lehet megélni, hacsak nem vagy tizenéves beauty blogger és beszélsz 0-24 hülyeségeket kamerába. Az egyetlen megoldás, ha a blog mögé egyfajta startupot képzelsz el, egyfajta üzleti modellt építesz fel.

Ilyen üzleti modell nálunk a független pénzügyi tanácsadás, vagy ilyen mögöttes üzleti modell a Minneren a vállalkozási ötletek megvalósítása és prezentálása esettanulmányok és vlog formájában. Ez azért nagyon fontos, mivel kizárólag blogolásból soha nem fogsz milliókat keresni, kivéve, ha te vagy a Kasza Tibi, de igazából egyrészt ő sem blogol, másrészt ő a Kasza Tibi, akihez képest minden blogger handicappel indul érthető okokból...

ke_pernyo_foto_2017-11-13_16_03_22.png

De hogyan valósítsuk ezt meg?

Nagyon fontos a folyamatos, minőségi tartalom leképezése, és a hasznos információk megosztása. Most nézegettem Milán napi vlogját, amiben rengeteg nagyon hasznos "how" kérdést válaszol meg, mutat be és végül ad egy megvalósítási  tervet az arra fogékonyaknak.

Ha megnézzük ezt a konkrét példát, akkor láthatjuk, hogy töménytelen mennyiségű információt oszt meg évek óta, amik mögé/mellé behozza a saját fizetős szolgáltatásait, üzleti tudásanyagát, amit így pontosan azok a követők fognak megvásárolni, akik számára eddig is hasznos volt az itt talált tartalom. Mondhatni létrehozott egy free basic és egy pay for pro portfóliót, amit újabb és újabb opciókkal bővít folyamatosan.

Ugyanezt a metódust láttam már diétával foglalkozó blognál, üzleti blognál is. Mindig a közös metszet a tudás volt, azaz nem kizárólag cikkek kerültek ki, hanem az adott terület szakembereitől kerültek ki azok a cikkek, akik emiatt könnyen a blog mögé/mellé tudták pakolni a szolgáltatást. A pénz pedig ebből érkezik!

Az olvasók is fejlődnek

Az igazán jó hír, hogy alapvetően az olvasó közönség is fejlődik, változik. Egyre többen kezdtek el az informatív, érdekes, hasznos tartalmakról érdeklődni, miközben egyre érdektelenebbé válnak a mindenféle kamu posztok ("UFO-t láttak az Alföldön"), baromságok, totál közidegen dolgok iránt.

Ez azért fontos, mert minél több olvasó indul el ebbe az irányba és nyit a minőségi-tartalommal teli blogok felé, annál egyszerűbb lesz ebből a tevékenységből megélni, emögé a tevékenység mögé konkrét szolgáltatást társítani. Ebben a folyamatban pedig úttörő szerepet vállaltak azok a bloggerek, akik már ma is milliókat tudtak keresni közvetve abból, hogy blogolnak!

 

►►►►

Elkészült, nézd meg!: Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.   

Ez a cikk 2017. november. 13. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. 

A bejegyzés trackback címe:

http://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr4813263179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2017.11.14. 10:25:37

A blog egy jó reklámfelület, ha az ember jól csinálja, de még ha jól csinálja, akkor is kell mondjuk neki a nagy felület, például az index(2) főoldal, mert önjáróként alig működik pár blog. Az az érdekes Norbi, hogy látom utánanézel ezeknek a dolgoknak, mégsem hallgatsz a jó szóra, amikor sokan figyelmeztetnek az olykor kikerülő gagyi tartalom miatt, vagy mikor az ügyfeleidet savazod, és személyes sértésnek veszed a helyesírásod felemlegetését, ami pedig alapfeltétele a komolyan vehetőségnek, ami neked kéne, hogy számítson, mert van egy üzleti elképzelésed a blogoddal. Ha kuncsaftokat akarsz fogni a blogoddal, akkor szerintem ilyenekre is figyelj. Az is tény, hogy a blogolásból közvetlenül pénz nem nagyon szerezhető, bár én például szabad szemmel is látható összegért írok egyet, ami nem is sikertelen, de ez tényleg csak mellékes lóvécska, aki ebből nagyot szakít az az a befutott fashion/beauty blogger, aki teherautónyi repicuccot vagy konkrétan lóvét kap a posztokért, de azt én meg már nem tekintem igazi blognak, hiszen az már rejtegetés nélkül színtiszta reklám, csak nem a megszokott formájában.

REadmin 2017.11.18. 06:53:20

Nyomni kell a kontent marketinget ezerrel! :)

Forex Klub · http://forexklub.hu 2017.11.19. 18:08:19

Milán valóban érdemel egy piros pontot, mert a kezdeti tőzsdei próbálkozásai után, végre talált valami olyat, amiben igazán sikeres tudott lenni.