Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Mibe érdemes befektetni 5M forintot?

2017. augusztus 03. - Szarvas Norbert

5_millio_forint.jpg

Nagyon nehéz egy ilyen cikket megírni, ugyanis lesz akinek az 5M forint játékpénz, míg másoknak eddigi életük összes megtakarítása. Van, aki nem szeretne kockáztatni és van, aki kifejezetten veszélyes instrumentumokba szeretné elhelyezni a pénzét. Akkor most kinek írjam a cikket? Megpróbálom a lehetőségeket minél általánosabb szemüvegen keresztül végigvinni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak ezek a lehetőségek léteznek

#1. Fektessek állampapírba?

 

Nagyon divatos megoldás jelen pillanatban magyar állampapírt vásárolni. Jellemzően azok az óvatos duhajok keresik ezt a lehetőséget, akik tőke- és hozamgaranciát keresnek a piacon, illetve a jelenlegi banki lekötéseknél magasabb kamatra vadásznak. Az biztos, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni, viszont rendkívül olcsónak számít a maga 0,5-1%-os költségével. Jelenleg 2,5-3,80%-os kamatot is kaphatunk évente futamidő függően. Az biztos, hogy a portfóliónk kevésbé kockáztatható részét középtávra jelen pillanatban jobban megéri ide csoportosítani, mint bármelyik banki lekötés.

#2. Fektessek aranyba?

 

Aranyba fektetni sokkal kockázatosabb, mint azt első hallásra gondolná az ember. Az arany értéke egy magyar ember számára nem csak vételi árfolyamtól függ, hanem a devizakockázattól (milyen drága 1 dollár?), politikai régiós kockázatoktól és egyéb fontos tényezőktől. A legnagyobb aranytermelők a világon Kína és a Dél-Afrikai köztársaság, évente nagyjából 2000-26000 tonna aranyat termel a világ. 1 uncia arany előállítási költsége erősen függ a kitermelés és a feldolgozás módjától. 2007-ben 1 uncia átlagos előállítási költsége 317 USD volt. Amíg ilyen magas az arany árfolyama, addig a kitermelés megéri. Az arany nem fizet kamatot, tehát mindig az aktuális árfolyam lesz a meghatározó.

#3. Fektessek Forex kereskedésbe?

 

A Forex kereskedés úgynevezett tőzsdén kívüli ügyleteknek, OTC piacokon való kereskedésnek számít. Magánemberként is bevonulhatsz ezekre a piacokra, amennyiben találunk megbízható brókercéget. Azt szokták javasolni az okosabb emberek, hogy először érdemes demo számlákon kipróbálni a kereskedést, mielőtt éles pénzzel kezdesz el kereskedni. Előnye, hogy tudsz "fogadni" a dollár vagy az euro árfolyamára (minden más devizával egyetemben), amit jól használva komoly hasznokat lehet szerezni.Másik esetben viszont veszíthetünk is.

#4. Fektessek befektetési alapba?

 

A befektetési alap egy olyan lehetőség, ahol nem direkt egy vállalkozás részvényeit/kötvényeit vásárolod meg, hanem egy csomagot választasz magadnak, amit profi alapkezelők állítottak össze és menedzselnek különböző kockázati szintek alapján. Ebben az esetben porlasztod a kockázatodat. Számtalan befektetési alap létezik már, amik közül választhatsz az igazán kockázatostól kezdve az állampapírokba fektető befektetési alapig. 

 

Extra cikk: Megmutatom, kezdő munkavállalóként hogyan építsük fel a pénzügyeinket és mire érdemes odafigyelni!

 

#5. Fektessek vállalati részvénybe?

 

Tipikusan ilyen részvény lehet az OTP részvénye is, ami az elmúlt években hatalmasat veszített az értékéből, majd hatalmasat növekedett.Vállalati részvénybe fektetni azt jelenti, hogy megbízunk az adott cégben, hiszünk az üzleti politikájában és látjuk a sikerét. Még a legstabilabbnak tűnő vállalati részvények esetében is ott lehet a kockázat, hogy egy negatív piaci hír vagy cselekedett kedvezőtlenül hat a részvényünk árfolyamára és akár képes lefelezni annak az értékét. Semmi sem törvényszerű, de figyelembe kell venni a kockázatokat!

#6. Fektessek ingatlanba?

 

Miért tűnik jó befektetésnek az ingatlan? Azért, mert most nagyon magasak az árak? Ne feledd, hogy te is ezeket a magas árakat fizetnéd ki, ha most vennél ingatlant. Esetleg az a csábító, hogy drágán tudod kiadni albérletbe? Aláírom, de szerinted meddig tart ez az állapot? Vagy szerinted természetes, hogy 150.000 forint Budapesten egy két szobás albérlet, amikor a KSH átlagbér is valahol ekörül mozog? Ingatlanba fektetni a legkevésbé likvid megoldás, ami abszolút hosszú távon fejtheti ki pozitív hatását. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy benne ragadsz egy rosszul megválasztott ingatlanba és pénzt veszítesz.

#7. Fektessek ETF-be?

 

Az ETF úgynevezett alacsony költségű index alap, aminek a legnagyobb előnye, hogy az egyik legolcsóbb opció a piacon, ugyanakkor több ezernyi lehetőséget kínál. Elindításához nem kell más, mint egy befektetési számla valamelyik forgalmazónál és már kezdheted a befektetési folyamatot. Jól hangzik? Mostanában nagyon divatos termék az amatőr kereskedők körében is, ugyanakkor nem árt, ha beszéljük hozzá az üzleti angolt, tisztában vagyunk olyan fogalmakkal, mint tőkeáttétes kereskedés vagy ISIN kód és képesek vagyok megfelelően monitorozni 1-1 ETF jelentést. Egy fokkal több utánajárást, egy fokkal nagyobb hozzáértést igényel, mint a befektetési alap, cserébe olcsóbb (pont annyival, mint amennyibe az kerül, hogy megvásároljuk a másik hozzáértését, aki lebutítja nekünk a terméket a végletekig)

#8. Fektessek oktatásba?

 

Most biztosan meglepődtél ezen a ponton. Pedig véleményem szerint az oktatás rendkívül jól jövedelmező lehetőség lehet számodra. Nyilván nem kell 5M forintot azonnal oktatásra költeni, de például (élethelyzetedhez és korodhoz mérten) egy exkluzív tanfolyam, továbbképzés vagy akár külföldön való tanulás+munka 1 évig rendkívül hasznos lehet, ami által olyan skilleket szerzel meg, amiért később jobb állásban fognak alkalmazni téged vagy lesz lehetőséged vállalkozni.

#9. Fektessek vállalkozásba?

 

Megtaláltad a piaci rést? Van egy nagyon jó ötleted? Akkor ideje vállalkozni és befektetni a pénzedet. Ugyanakkor a vállalkozás egy nagyon veszélyes befektetés, ugyanis szűk látókörűséget, mondhatni lóvakságot eredményezhet az, hogy hiszek a saját projektedben. Éppe ezért érdemes mások véleményét kikérni, vállalkozás fejlesztésével foglalkozó szakemberek tanácsadására befizetni. Nagyon körül kell járni a témát és végletekig kimatekozni mikor és milyen feltételek teljesülése mellett lesz az IRR pozitív?

 

►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. augusztus.02. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr7412708680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Pink 2017.08.03. 17:44:20

Részben értelmetlen, részben felületes, részben szakmaiatlan baromság. Ezmiez ember? Ennyit tudsz? Befektetés forex kereskedésbe? Teljesen hülye vagy?

Mr. Pink 2017.08.03. 17:46:48

Portfólióépítés? Kockázatvállalási hajlandóság? Megosztás a különböző eszközosztályok között? Ezek nélkül jó lenne, ha egy szót se írnál, mert senki sem lesz, aki csak egy pillanatra komolyan vesz. Igénytelen analfabéta önjelölt bulvárszakértő vagy, a pénzügyek Schobert Norbija.

WinterSoldier 2017.08.03. 17:53:40

Forex? Miért nem inkább kaparós sorsjegy? Ezt ugye viccnek szánták...?!?

Ingatlan? Jó, persze, egy teremgarázs-beállót már 5 milláért kapok is... de tényleg, elfelejtette a kedves szerző, hogy ő nevezett meg összeget már a címben? És nyugi, az albérletárak maradni fognak még pár évig... ;) Ha értenél hozzá, tudnád, miért...

Összefoglalnám: ennek a kis irománynak se értelme, s haszna nem volt. Most komolyan, megéri lemenni Blikkbe néhány kattintásért...?

Spontán Bloggerr 2017.08.03. 18:57:28

Ennyi baromságot rég olvastam. Még, hogy kockázatos a befektetés. Nem mondod? Az a legkockázatosabb ha nem kockáztatsz de azért ésszel kell csinálni.

Az arany meg a legstabilabb dolog amiben a pénzt tarthatjuk. Csak nézzük meg a gazdasági válság idején rengetegen az aranyba menekitették a pénzüket és jól is tették.

Az arany melett az ingatlan a legjobb dolog amibe még pénzt lehet tenni. A lényeg, hogy jó helyen vegyük és akkor szinte biztos, hogy növekedni fog az értéke.

Ezek után pedig a vállalkozás a legjobb dolog amiben nincs is szinte kockázat ha megtanulja valaki, hogyan kell csinálni.

Még érdemes részvényeket is venni olyan cégeknél amelyek osztalékot fizetnek utánuk és ha valaki összeállit egy jó protfoliót már csak ezekből is meg tud élni.

igazi hős 2017.08.03. 22:12:22

@Spontán Bloggerr: "Az arany meg a legstabilabb dolog amiben a pénzt tarthatjuk." Az emberek általában nem aranyat esznek vagy használnak a mindennapi életükben, hanem pénzt, itthon leginkább forintot, esetleg eurót vagy dollárt. Ezért az a kérdés, hogy az arany árfolyama mennyire stabil. Az elmúlt 5 évben volt 1800 felett és 1100 alatt (USD/uncia) is. (2000-ben meg 300 alatt volt.) Ez jelenthet óriási nyereséget vagy hatalmas bukást is, attól függően, hogy mikor szállsz be és mikor szállsz ki. Ha felosztod 5 éves szakaszokra, akkor azt látod, hogy 90-95: 0 a nyereség (tehát buktál volna, hiszen volt infláció), 95-2000: nominálisan is buktál volna, 2000-2005: nagyjából az inflációt kapod, 2005-2010: óriási a nyereség, 2010-2015: kb. infláció, de közben volt egy óriási kiugrás. 25 év alatt hozott évi 2%-ot az infláció felett. Nem rossz, de nem ebből leszel gazdag. Ha ugyanezen az időszakon nézem a Dow Jonest, az évi 1%-kal nagyobb hasznot hozott volna, igaz még nagyobb kilengésekkel.
Az arany pont olyan tőzsdei áru, mint egy részvény, bár van saját értéke is (amit az ipari felhasználás ad), de az árfolyamát első sorban nem ez határozza meg, hanem a spekuláció. Amikor az emberek jobban hisznek a tőzsdében, akkor kiveszik a pénzüket az aranyból, ha épp a félelem az erősebb, akkor aranyat vesznek. Mivel a tőzsdén mozgó pénz sokszorosa az arany forgalmának, azért az árfolyam nagyokat tud elmozdulni.

VT Man 2017.08.03. 23:06:32

@Spontán Bloggerr:
"Az arany melett az ingatlan a legjobb dolog amibe még pénzt lehet tenni. A lényeg, hogy jó helyen vegyük és akkor szinte biztos, hogy növekedni fog az értéke."

Persze, novekszik, csak mikor?

Ha 2006-2007-ben vettel volna ingatlant, akkor 2015-ig orulhettel, ha ugyanannyiert el tudtad adni.. Es az alberlet arak se voltak tul magasak, amortizacio felett epp csak kicsivel, azaz nagyon szereny haszon.

VT Man 2017.08.03. 23:09:03

Arany: 2011 szeptember/2012 oktobere ota "zuhant".

1744 USD volt, ma 1250 USD. Rohadt jo biznisz 5 ev alatt!
Most ott tart, mint kb. 7 eve. 0% haszon 7 ev alatt!

VT Man 2017.08.03. 23:10:53

Arany meg: goldprice.org/gold-price-chart.html
1988-ban 458 USD/oz, 2002-ben 302 USD/oz -- ez 14 ev alatt minusz.

encir 2017.08.03. 23:47:34

@WinterSoldier: Hát szerintem ebben igaza van a szerzőnek, a lakásbérleti árak lufiban vannak, egyszerűen nem tartható ez az árszínvonal, mert a bérlők belerokkannak vagy inkább saját lakást vesznek, ha van némi önerejük, mert most ez sokkal racionálisabb döntés.

VT Man 2017.08.04. 00:35:44

@encir:
Most lattam facebookon: 53 m2, 11. kerulet, egyetemekhez kozel, havi 160 ezer.

Brutalis.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.04. 04:04:16

Olyanokat mondjatok lécci, aminek van éves szinten legalább 10-15% haszna, hozama.Ilyen 1-2-3%-okkal foglalkozni szóra sem érdemes...

2017.08.04. 09:36:28

Milyen lakást és hol veszel 5 millióért?

Burgermeister 2017.08.04. 09:47:10

@geegee: nem tudnak :(
Marad a sajat elkepzelesunk es majd szivunk vagy nyerunk.
En az ingatlan mellett szavazok. Garazs, nyaralo, lakas.

chrisred 2017.08.04. 09:59:34

10. Fektess gyereknevelésbe.

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.08.04. 10:01:00

@geegee: hát ha valaki tudna is ilyet, biztos nem mondaná el, hanem ő maga maxolná ki a dolgot (?). De a mai világban 10-15% elég elérhetetlen átlagos kockázatvállalás mellett. Talán a lakástakarék jöhetne szóba, de ott meg kötött a felhasználás.

fotdm 2017.08.04. 10:07:13

szakmaiatlan sületlenség az egész cikk, remélem nem ez alapján akarja senki sem megfialtatni az 5 misijét. Forex... LOL :)
Sok jobb írás van, ahol a kockázat mellett a befektetési időtáv és cél alapján értelmesebb tippeket kaphat, akinek nincs ötlete. Ha valaki "porlasztani" szeretné a kockázatokat böngésszen tovább.

Medgar 2017.08.04. 12:00:50

@encir: Az új lakás árak folyamatosan nőni fognak. Nincs munkaerő + a követelményrendszer is szigorodni fog most januártól, de már tervezik a 2022-es szigorítást is.

Ez a drágulás magával húzza a használt lakásokat+ a bérlést..

encir 2017.08.04. 12:55:30

@Medgar: még egy darabig esetleg...de a bérek nem nőnek ilyen iramban.
Egyszer régen valaki mondta (pénzügyi ember), hogy attól fél, nehogy dél-amerikai típusú gazdaság legyen nálunk is.
Akkor éreztem, hogy biztosan ez lesz Látszik már.
Nyomorgók hatalmas tömege és szűk, bűngazdag réteg.

encir 2017.08.04. 13:12:33

@Hortenz: ismerősömék licitáltak egy VIII. kerületi 10 (!!) nm-es "lakásra". A licit 4 M fölé kúszott. No, a lyuk azért nem volt olyan, amit néha lehet látni, hogy gyönyörű, szép burkolattal, szép galériával stb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.04. 13:15:51

@Burgermeister: @OneBall: Én is így sejtettem, de rákérdeztem, hátha...azért kösz.
Illetve marad a klasszikus 6P, ami biztosan busás haszonnal jár:

pénz (mosás, hamisítás)
pia (csempészet)
pina (futtatás)
por (drogkereskedelem)
puska (fegyverkereskedelem)
pakura (olajszőkítés)

Csak hát itt ezeknél az üzletágaknál a mellékes paraméterek veszélyesek lehetnek, könnyű ólommérgezésben, vagy betoncsizmával egy folyó fenekén elhalálozni...

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.08.04. 13:34:03

@encir: és ami a legrosszabb, hogy ennek a gazdag rétegnek a nagy részét (főleg a jelenleg meggazdagodókat) mondjuk úgy, hogy nem a tehetsége és hozzáértése juttatta oda, hanem a lojalitása és kapcsolatai. És ennek az állapotnak kb. örökre mérgező hatása lesz az országra.

Camus 2017.08.04. 15:17:59

A legjobb befektetés, ha pénzed egy részét magadra és családodra költöd. Utazol, szórakozol, élsz... a maradékból pedig a gyerekeidet taníttatod és biztosítasz induló tőkét. a befektetéssekkel te sohasem jársz jól. Azon más fog keresni.... Az életed nem arról szól, hogy befekteted a pénzed. Élni kell.... ne hallgass azokra akik elveszik az életörömödet....

NetuDki 2018.02.10. 22:19:29

Nem olyan rossz bejegyzes ez szerintem.
Persze lehetne - es irtak is egesz konyveket az osszes lehetosegrol kulon-kulon. Egy felsorolasnak es gondolatebresztonek nagyon is szuper ami ide van irva. Tartalmilag is megalja a helyet. Ennyi karakterben jol elmondta a lenyeget,
Sok kritika elhangzik, itt, viszont eszre kene venni hogy nem a 10 eve daytrederkedo olvasok a celkozonseg.

Reactor 2021.02.28. 02:46:39

Aranyba, esetleg. Mert az nem inflálódik.
süti beállítások módosítása