Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A BKK tönkreteszi egy gyerek életét? Most megtanítjuk a BKK-t az üzleti kommunikációra

2017. július 21. - Szarvas Norbert

bkk.jpg

A BKK bevezette nagyon sok pénzért az e-jegyet, amit többek között egy 18 éves gyereknek is sikerült kijátszania. Történt ugyanis, hogy a bérletet egy biztonsági rést kihasználva 50 forintért vásárolta meg. Persze ezután egyből jelezte az illetékesek felé a problémát. Eddig tipic sztori, de ami utána következett az a legsötétebb balkáni erőfitogtató állapotokat idézi meg... 

Egy Brand értéke és értékesítése

 

Onnan indulunk ki (gyors ismétlés kifejezetten a BKK vezérnek címezve), hogy van a brand tulajdonos és a brand értéke. Minél egyértelműbb és erősebb a brand által közvetített érték, annál könnyebben kezelhetőek a fogyasztók (esetünkben az utasok). Brandet sokféle indíttatásból lehet építeni.

A BKK esetében egyértelműen nem hasznosszerzés céljából kell a "közösségi közlekedés" jól csengő szlogenjébe csomagolt BKK-BKV brandet erősíteni, hanem azért, hogy a szűkös anyagi kereteket elfedjük, az egyértelmű problémák élét tompítsuk és legfőbbképpen azért, mert szükségünk van ilyen balkáni állapotokban egy türelmesebb és elfogadóbb utazó közönségre!

Minden azon múlik, mit kommunikálunk kifele és miközben a szánk mozog, mit művel a kezünk...

Manapság a nagyon divatos YOLO érzést próbálja a BKK-BKV brand elkapni, egyre trendibb arcát mutatja, amit a mindenféle látványos fejlesztések (FUTÁR, M4, Applikáció) megerősítenek és igazolnak. Szépen lassan tehát a BKK-BKV elkezdett önazonossá válni saját kommunikációjával. Ez pedig azt jelenti, hogy a fogyasztók (értsd: utazó közönség) egyre közelebb kerül a vállalathoz, mivel érezhetően emelkedik az utazás minősége és a kommunikáció milyensége.

Hogyan kommunikáljuk a hibákat?

 

Abban egyetértünk Tarlós úrral, hogy csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Olyan komoly fejlesztéseknél, mint az M3 vagy az e-jegy bizony becsúszhatnak a gépezetbe hibák. Azon vitatkoznék, hogy ár-érték arányba milyen hibák férnek bele és milyenek nem. Most fogadjuk el, hogy fenntartjuk a hibázás jogát a BKK-nak és helyén kezeljük a dolgokat.

A történetben most csatlakozik be a 18 éves gyerek esete...

Érdekes, hogy a gigaberuházás, aminek a havi fenntartása további 22-25 millió forintba kerül, olyan amatőr hibákat "termelt ki magából", amit egy 18 éves gyerek is ki tudott használni. Ez a nagyon ciki kategória, amit sokféleképpen lehet kommunikálni. Itt a BKK vezér szempontjából nem az a lényeges, hogy volt egy gyerek, aki észrevett egy hibát és azonnal jelezte. Beszűkült idegállapotban saját erkölcsi nívóját helyezi minden fölé és megpróbálja a bizonyítványt  magyarázni. 

Mivel a bizonyítvány ebben az esetben magyarázhatatlan, ezért passzív agresszív üzemmódba váltanak.

Nagyon buta módon a passzív agresszív attitüdbe csomagolt megfélemlítési technikát alkalmazta a BKK, ami a lehető legrosszabb a YOLO életérzést közvetítő közösségi közlekedő vállalat részéről, amelyik éppen megpróbál az utazóközönség szívéhez közelebb lopakodni.

Mit mutat ez a reakció?

  • Húzz a picsába el!
  • Mi nem hibázunk soha!
  • Ha hibázunk, ahhoz semmi közöd!
  • Mi vagyunk az erősebbek!
  • Megbűntetünk!

Nevezzük el MAFFIA kommunikációs technikának ezt a műveletsort, aminek egyik csúcspontjaként a rendőrség este megjelent előállítani a 18 éáves gyereket a házába. Arról most ne beszéljünk, hogy a rendőrség miért blamálja magát folyamatosan az ehhez hasonló cselekedetekkel, miért kell úgy hozzáállni a 18 éves gyerekhez (aki semmit nem cisnált amúgy), mint egy gyilkoshoz, nem erőszak tevőhöz vagy más komoly bűnt elkövetőhöz?

Miért nem lehet ezeket az előállításokat normálisan, csendben, nap közben eszközölni az ilyen esetekben? Miért szükségszerű éjszaka beállítani és megfélemlíteni? De most nem a rendőrség kommunikációjáról van szó.

A vezérigazgató, kiborult és  nyilvános sajtótájékoztatón, tajtékozva jelentette be, hogy feljelentést tesz.

Hol hibáztak?

  1. A vezérigazgató nem "borulhat ki" a nyílvánosság előtt. Ő a vállalkozás feje. Neki mindig nyugodtnak és tárgyilagosnak kell maradnia. Jellemet és erőt kell sugároznia. Ugyanakkor a modern vállalati kommunikációban, ahol a YOLO érzés mentén akarjuk a brand-et erősíteni, simán belefért volna, hogy egy cinkos mosollyal, egy vállrándítással, egy poénnal vagy egy köszönömmel intézze el a dolgot, vegye el az élét az egésznek.
  2. Ez nem rendőrségi ügy. A BKK nem engedhette volna meg magának, hogy sértett kisgyerekként, erőfölényét felhasználva rohanjon a rendőrségre panaszkodni.Ugyanis legjobb esetben (srác számára) onnan indulunk, hogy a saját életében idegeskedni fog, gátolva lesz, anyagiakat emészt fel az egész ügy, míg a BKK szempontjából bekerül a "leírható költségelem" bürokratikus útvesztőjébe, ahol nem életszerűen, hanem munkaszerűen foglalkoznak majd az üggyel. 

    Saját primitív, "ki az erősebb" elvűségét bizonyítja az igazgató és ezáltal a vállalat, mivel egy nyilvánvalóan jószándékű ügyben úgy viselkedik, mintha bűntény született volna. Márpedig ritkán akarnak tolvajok 3.450 forintos bérletet ellopni. Mégritkábban jelzik ezt azonnal a BKK-nak. 


    A BKK vezér hülyét csinált magából, de nem kicsit.
  3. Nem kommunikálták le a YOLO életérzést és nem kínálták meg a srácot valami munkával. Kommunikációs szempontból rendkívüli PR értékkel bírt volna, ha a BKK azt kommunikálja, hogy ezt a komoly informatikai hibát egy 18 éves tehetséges gyerek észrevette, ami alapján elkezdik kijavítani, míg a srácot felveszik főállásba? Ez a cselekménysorozat pozitív fennhanggal futotta volna végig a sajtót, felbecsülhetetlen "brand pontokat" szereztek volna, tovább fejlődött volna a BKK YOLO életérzés és élét vették volna annak a nyilvánvaló problémának, hogy már megint mutyi lehet a dologban, de minimum túlárazott hozzá nemértés!

 

Jelen pillanatban a BKK felerősítette a brand rombolást és azokat a hangokat, akik mutyit sejtenek. 

Szóval őszintén megvallva a BKK-nak semmi oka nem lett volna erre a meghurcolásra, márcsak PR szempontokat figyelembevéve sem. Attól, mert egy 18 éves gyereket (a nép gyerekét) meghurcolják, még nem lesz jobb, viszont sok mindent elveszített itt a vállalat.

Sajnos a mai napig  sok vállalatvezető a "régi kommunikációs iskolát" képviseli, ami az erőre, az erőfölényre és megfélemlítésre épül. A világ közben megváltozott! 

 

(Update: azóta kiderült annyi, hogy a T-Systems állítólag hivatalból tett feljelentést és nem a BKK... ettől függetlenül még ugyanott vagyunk)

 

►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. július 21. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr3812677141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

we dont want arabs here..So what 2017.07.22. 15:18:54

Bunkó ellenzéki köcsögök vagytok.

18 évesen nem gyerek. Felnőtt. Illegálisan cselekedett. Megoldhatta volna úgy is hogy felveszi a céggel a kapcsolatot és jelzi hogy szerinte probléma van. Nem ezt tette, hackelt, betört, illegálisan. Ennek minden normális országban következménye van, mert törvényt sértett.

HA a krva baloldali anyátokhoz törne be valaki és azzal védekezne hogy csak tesztelni akarta a lakást, merthogy szerinte nem betörés biztos, de nem vitt el semmit akkor is azt ugatnátok hogy GYEREK? hogy DIÁK?

Persze hogy nem..
Gyökerek vagytok egytől egyik..képmutató farizeus köcsögök..
Azt a faszt meg remélem elítélik, mert az nem járja hogy valaki törvényt szeg és aztán azzal védekezik hogy jószándékból..persze,.

zizi77 2017.07.22. 15:31:31

Eleve a T jelentette fel és nem a BKK, mert a T belső policy-je ezt írja elő. Az még nem világos, hogy pontosan hogyan történt ez az egész, mert a BKK szerint a srác arra az emailre reagált, amit a rendszer küldött neki, hogy a bérlet le van tiltva, mert észlelték a vásárlásnál történt "problémát". Ez a mail egy "ne küld vissza, mert qrvára nem olvassuk!" rendszerüzenet volt. Hogy ez után kit és hogyan próbált még értesíteni a sajtón kívül, ki fog derülni.

we dont want arabs here..So what 2017.07.22. 15:32:00

@ez a nick már létezik: miért? mert nem vagyok liberális baloldali köcsög? :)

ez a nick már létezik 2017.07.22. 15:38:23

@we dont want arabs here..So what: Ezek szerint jobboldali köcsög vagy. Kösz, hogy szóltál, így már érthető.

pa-lee 2017.07.22. 16:18:43

nem vazze, paraszt vagy, nem a szó jó értelmében, egy igazi agy mosott fidesznyikes troll

pa-lee 2017.07.22. 16:20:09

nem vazze, gusztustalan tetű paraszt vagy, nem a szó jó értelmében, egy igazi agy mosott fidesznyikes troll, tudnék még jelzőket rád te nem süllyedek le a színvonaladra...

pa-lee 2017.07.22. 16:21:01

@we dont want arabs here..So what: kapd be Te a fideszes haverjaidét, remélem örülnek neki

Bitvándor 2017.07.22. 16:23:58

@we dont want arabs here..So what:

Az első mondatod máris feltárja a vitakultúrád sokszínűségét. Bizonyára tökéletesen ismered ismered a politikai nézeteit azoknak, akiket megszólítasz. No mindegy!

Érdemben akkor:
A 18 éves gyereket én is csúsztatásnak érzem, azt írtam volna rá, hogy pl.: diák, srác, de feltétlenül nem tekinteném felnőttnek, legalább is ami az élettapasztalatot illeti.
Szerintem te nem olvastál ennek utána, mert valótlant állítasz. A srác valószínűleg érdeklődött az informatika iránt, és elkezdte nézegetni a BKK oldalának kódját. (Ezt egy sima kattintással bárki megteheti a böngészőjén. Jobb click: az oldal forrásának megtekintése). Talált egy hibát, és tett egy próbát. A hiba nyomán feltárta az applikáció gyengeségét, mert sikerült egy általa beállított összegért jegyet vennie. Sehova, ismétlem sehova nem kellett "betörnie". Miután a dolog "működött", azonnal jelezni próbálta ezt a BKK-nak, akik le sem szarták. Amikor egy zárt fórumon megemlítette, onnan valaki pedig kiszivárogtatta. Az hogy törvényt sértett-e, majd a bíróság eldönti. Te nem. A jogaszbályokról való tájékozatlanságod miatt az a gyanúm, hogy nem vagy ügyész. Azok ugyanis kimondják, hogy amit tett, azt haszonszerzésért vagy jelentős anyagi hátrány okozásának céljával kellett volna, hogy elkövesse. Nem volt budapesti, nem kívánta az "ebül szerzett" bérletét használni. SEMMILYEN tényleges anyagi kárt nem okozott. Ennek egy normális országban amit és ahogy tett általában köszönet és nem ritkán masszív pénzjutalom a következménye. (olvass utána a neten számtalan cikk szól ilyenekről keresőszó "ethical hacker", remélem angolul azért tudsz.)

A következő bekezdésed a mérhetetlen szellemi sötétséget teszi zárójelbe, mint a hangnem, mint pedig a mondani való terén. A kiber betörés és a betörés bűncselekmények olyan távol állnak egymástól, hogy nem is próbálom megmagyarázni, úgysem értenéd.

Az utolsó bekezdés: Már említettem, hogy igen valószínűtlen, hogy törvényt szegett volna, de majd a bíróság eldönti.

Már csak egyetlen kérésem van a számodra, kérlek mindig használj óvszert! Mindig!

Pop40 2017.07.22. 16:28:25

Ez elméletileg valóban így van, csak nem 2017 Magyarországán.
Adott egy köztörvényes bűnöző vezette maffiaállam, ahol a felelős pozícióba kerülés egyetlen feltétele, hogy az illető nyelve minden körülmények között elérjen Vitya seggéig.

Az ilyen kiinduló feltételrendszernek pont ez a logikus következménye: a hozzánemértés miatt minden tele van hibával, de szóvátenni tilos, hisz erősödéses jobbanteljesítés van (sőt, ahogy a vajda Posványoson most egész találóan megmondta, Trianon óta nem álltunk ilyen jól. És tényleg. Utoljára Trianon idején állhattunk ilyen "jól", mint most, ez persze Vitya, meg a maffiája zsebére nem vonatkozik.)

Ideje lenne felfogni: Ezek nem hibák a rendszerben.
Ennek a rendszernek bizony ez a normális működése.
Ha szarból állsz neki főzni, szar lesz a végeredmény, és ez nem hiba, hanem magától értetődő végkifejlet.

Személyes vélemény, hogy a srác rátapinthatott valami résre, ahol a fideszes maffiózók (a megszokott túlárazáson túl) feltűnésmentesen le akartak nyúlni egy kis lét. Erre nem csoda, ha erőből reagálnak olyanok, akik alapból sem a hozzáértés miatt vannak a helyükön.

Thunder_th 2017.07.22. 16:29:47

@we dont want arabs here..So what: Az látszik, hogy igazi műveletlen agyhalott senki vagy. Az sem meglepő, hogy jobboldali. Onnan jönnek az ilyen ostoba tanulatlan prolik csapatostul. Amúgy azt a kifejezést így írják helyesen: en bloc. Nem block te szerencsétlen.

Pop40 2017.07.22. 16:33:09

@we dont want arabs here..So what:

Csatlakozom az előttem szólókhoz, ritka kapitális nagy barom vagy, büszke lehet rád a vajdád posványoson.

Gyk, ez nem hackelés ám. Mint ahogy az se betörés, ha észreveszem, hogy a szomszéd egy kartonlapot állított be a lakása ajtaja helyére, és -mintegy rácsodálkozva - besétálok rajta a lakásba, hogy ezt komolyan gondolta e.

Sorosozzál inkább, pajtás, a te agyi kapacitásod addig terjed, nem tovább.

Alick 2017.07.22. 16:44:05

Szerintem a cég cseszett ki magával, nem jön jól az amúgy is megtépázott "hírnevének".... ahelyett hogy fülét-farkát behúzva a problémákat javítanák.
A srácot nem kell félteni, nem fogják lecsukni és már kapott ösztöndíjas ajánlatot is.

2017.07.22. 16:55:23

@we dont want arabs here..So what: Na ide figyelj ne narancshályogos csököttagyú barom. Egy böngésző címsorába azt ír be bárki, amit akar. Az oldal üzemeltetőjén múlik, hogy az oda beírt valamire hogyan reagál az általa összegányolt oldal. Tehát a srác nem követett el bűncselekményt.
Nem tört be sehova, nem módosította a weboldal kódját, nem szerzett illegális módszerekkel adatokat senkiről és semmiről.
Csak a magadfajta csököttagyú fideszes szar csukatna le mindenkit, aki nem olyan csököttaygú, mint ő maga.
Amihez nem értesz, abba ne pofázz bele, menjél vissza nyalni, mert orbán segge megint csupa fos.

Visceroid 2017.07.22. 17:41:13

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Megtanította, hogy Orbánnal és sleppjével ebben az országban nem szabad baszakodni?

Punxsutawney Mormota 2017.07.22. 17:50:37

@we dont want arabs here..So what: Figyelj, éhbértroll! Ez mind megtörténtl... Tudom, hogy az szerepel a központtól kapott papíron, hogy nem, és tilos rögtönöznöd, a leírt szöveg felolvasandó, mert ugye, ha nem, akkor nem kapod meg lét... Szóval, mindez megtörtént. 4 napoig várt a fickó a BKK reakciójára.
Persze, nyomd tovább a baromságaidat, tisztában vagyok azzal, hogy minenkinek fontos az állása, és nem mondhatsz mást, mint amit mondanak, hgy mondj... De egyszer el kell számolnod a lelkiismereteddel, a hazugságaiddal.

énisfélek 2017.07.22. 17:58:24

Gondoljunk bele abba, hogy ez az esemény mit üzen MINDENKINEK, aki a jövőben észrevesz egy durva biztonsági rést, vagy rájön, hogy valakinek a hibájából hogyan lehet könnyedén megkárosítani egy céget vagy akár az országot.

Bikkfanfutyulo 2017.07.22. 18:11:23

@Alick: "...már kapott ösztöndíjas ajánlatot is."
Ez húsz év múlva, amikor majd szabadul, senkit nem fog már érdekelni. Belefognak állni a dologba, gyorsan találnak a srác lakhelyén némi kábszert meg terrorista kapcsolatot, és Szájernén keresztül valamelyik távirányított bíró kimondja a 20 évet, csak nehogy még egyszer valaki valamit meg merjen kérdőjelezni. - Lehetetlen?

FayRodisz 2017.07.22. 18:49:58

"Sajnos a mai napig sok vállalatvezető a "régi kommunikációs iskolát" képviseli, ami az erőre, az erőfölényre és megfélemlítésre épül. A világ közben megváltozott! "

Nem túlzottan vagy képben. A mai vállalatvezetők az elmúlt 7 év eredményeképpen a fideSS és a fajtád iskoláját képviselik. Nincs már itt semmiféle régi iskola, mindenhol a buta de erőszakos és tudatlan ifjúkommunista titánok osztják az észt.

FayRodisz 2017.07.22. 19:01:55

"Minden, a bejegyzéshez érdemben hozzá nem tevő, figyelmet elterelő, offtopic, nyelvtannáci, személyeskedő, a blogot szidalmazó kommentet figyelmeztetés nélkül törlünk... "

... amennyiben az nem a baloldali libsibolsik ellen irányul és bármilyen módon ártani próbál a fideSS-nek és azon keresztül Istenáltal felkent vezérünknek, orbán viktor elvtársnak.

---

Legalábbis az első hozzászólások ezt bizonyítják, orbánista bármit mondhat és sosem tűnik el a mocskolódása...

we dont want arabs here..So what 2017.07.22. 19:08:54

Nincs olyan hogy etikus hekker, nincs olyan hogy kicsit drogos vagy kicsit nemi erőszakoló vagy kicsit pedofil...

Kedves baloldali liberális köcsögök, ne mentegessétek már, védhetetlen.
Horn Gyula egy kommunista diktatúrát szolgált, ami embereket gyilkolt, az is védhetetlen meg ez a 18 éves digitális bűnöző is.

Az hogy a BKK tele van faszokkal, az hogy a T-system is tele van túlfizetett hozzá-nem-értő faszokkal, az hogy en block ebben az országban egy rakás hozzá nem értő fasz ül döntési pozícióban az mind igaz. Ahogy az is hogy a csávó bűnt követett el.

Visceroid 2017.07.22. 19:11:04

"Ahogy az is hogy a csávó bűnt követett el. "

De hogy mennyi bűnelkövető lesz még ebben az országban, ha továbbra is ilyen szarokat tolnak ki a Fidesz-csicskák! Mindet le fogják csukni, ha egy rossz gombot nyomnak meg?

we dont want arabs here..So what 2017.07.22. 19:11:16

@FayRodisz: ha esetleg rám gondolsz, semmi közöm a fideszhez, ahogy írtam nincs olyan hogy etikus hekker, bűnöző van, aki betör valahova, legyen az való világ vagy digitális világ, az bűnöző,. Pont az a probléma lényege hogy az ellenzéki faszfejek politikai kérdést próbálnak csinálni egy köztörvényes bűncselekményből.

Gyorgy Nagy 2017.07.22. 20:02:52

Anyád a kocsis soron kapott be téged.Még mélyebre nyaljál Orsosnak te F.SZ.

Netuddki. 2017.07.22. 20:04:40

@we dont want arabs here..So what: "ha esetleg rám gondolsz, semmi közöm a fideszhez"

Ja, persze.

"we dont want arabs here..So what 2017.07.18 21:10:54
Csodálatos lesz az a pillanat amikor őrjöngeni fognak a balos libsi gecik a választási eredmények közlésekor :) Érik újra a 2/3"

"we dont want arabs here..So what 2017.07.16 21:36:43
A FIDESZ azt csinál a kampányban amit akar. Az emberek nem hülyék ahogy ti gondoljátok. Nyerni fognak vagy 2/3-al vagy majdnem annyival. Szopó rolleren lesztek a következő 4 évben is :)"

"we dont want arabs here..So what 2017.05.28 16:47:21
Kipusztultok a szavazáson. Ocsmány féreg Gyurcsány az ostobenkó Botkával együtt bukni fog."

A kedvencem:
"we dont want arabs here..So what 2017.05.17 16:53:01
Orbán az egyetlen hiteles politikus ma a parlamentben. Egyébként ha Rómában jársz tégy úgy mint a rómaiak.. Bekaphatjátok faszkalapok. Öröm nézni ahogy vergődtök napról napra az egyre fogyatkozó táborral egyetemben. Magyarország soha nem lesz liberális, soha nem is volt, nem is lesz."

Mocskos kis fizetett fidesztoll! Imádkozz, ne legyél rajta egy tolvajfideszes kifizetési listán se!

VaradiJanos 2017.07.22. 20:24:28

@Pop40: bár nálam csodálkoznál rá arra a kartonlapra, tyúkmellű parazita kutya

Thunder_th 2017.07.22. 20:27:47

@we dont want arabs here..So what: A szellemi képességeidet pontosan mutatja, hogy segítettem neked leírni helyesen, hogy en bloc, erre leírod újra, hogy block. :) Epic fail. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Honnan szalasztottak téged, te agyatlan? Hol lehet ekkora idiótát látni? Azt tudom, hogy a fideszesek között az intelligencia üldözendő tulajdonság, de te még a saját táborod szellemi lécet is levered. Pedig az már igen mélyen és sötétben van.

CoolKoon 2017.07.22. 20:35:59

@we dont want arabs here..So what: Te egy idióta vagy, akinek nemcsak hogy fingja sincs az egészről, még a kapanyél is kilóg a pofádból. Menj inkább gyerekeket riogatni az utcán.

CoolKoon 2017.07.22. 20:39:23

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz. A valószínűsíthető felfüggesztett, ami a gyereknek kinéz, ugyanúgy elbassza az életét, mintha letöltendőt kapna. MIndezt azért, mert a T-Systems gecik gyülekezete, és mert a BKK-t is az vezeti.

CoolKoon 2017.07.22. 20:40:52

Kár, hogy a poszt csak a BKK brandjéről szól. Érdekelt volna a Tré-Systems brand elemzése is, hogy mennyire vág egybe az én véleményemmel (szerintem ugyanis egyenesen le is húzhatják a klotyón most már).

CoolKoon 2017.07.22. 20:43:18

@zizi77: "Eleve a T jelentette fel és nem a BKK, mert a T belső policy-je ezt írja elő." - Hogy ki jelentette fel, igazából nem annyira lényeges. A belső szabályzatra hivatkozás pedig tipikus, sunnyogós multis tempó. Ha dolgoztál volna multiban, tudnád, hogy az ilyen idióta szabályokat csak akkor alkalmazzák, ha valakivel csúnyán ki akarnak baszni. Itt is pontosan ez történt.

$pi$ 2017.07.22. 20:53:21

18 éves gyerek? Milyen értelemben gyerek?

eßemfaßom meg áll 2017.07.22. 21:11:12

@Bitvándor: "Sehova, ismétlem sehova nem kellett "betörnie"."

Valami pár évvel ezelőtti balhé óta az URL átírása is betörtésnek minősül

"azonnal jelezni próbálta ezt a BKK-nak, akik le sem szarták."

Szokott olyan lenni, hogy a noreply@akarmi.hu irt mailt senki nem olvassa Ezért is noreply. Érdemes megpróbálni olyan csatornán felvenni a kapcsolatot amit az is olvas akivel fel akarjuk venni a kapcsolatot

Alick 2017.07.22. 21:11:57

@Bikkfanfutyulo: Már beindult a bocsánatkérési hullám, fentről odaléptek a tökükre.

we dont want arabs here..So what 2017.07.22. 21:19:33

@Netuddki.: attól hogy a bal liberális ellenzék szopni fog, mert ezek a tények még nem vagyok fidesz ember, de ha az lennék ugyan ez lenne a véleményem. Emlékszel arra hogy Sólyom köztársasági elnököt a baloldali ellenzék azzal vegzálta naponta az elnöksége idején hogy fidesz ember? :) Mókás hogy mennyire nem volt az, bár csak az lett volna és ne egy zöld faszfej. Szóval baromság amit írsz, a baloldali liberális ellenzékben egyetlen hazafit ismerek, úgy hívják Schiffer, az LMP alapítója, de már neki is sok volt az ellenzék és a párttársai ostobasága..ezért inkább lelépett. Nem mindenki fidesz ember akinek hányingere van a liberális bolsevikok ostobaságaitól.

VaradiJanos 2017.07.22. 21:29:03

@Gyorgy Nagy: nagyon be van fixálva nálad ez a kurva-anya párosítás. Sejtjük az okát, szegény kispajtás.

zizi77 2017.07.22. 22:01:35

@CoolKoon: multinál dolgozom, sőt a férjem multinál informatikus, és náluk is az a policy, hogy a rendszer külső manipulálása esetén rendőrségi feljelentést kell tenni. Egységes nemzetközi szabályzat van, nem áthágható, csak mert nálunk "máshogy mennek a dolgok".

CoolKoon 2017.07.22. 22:24:05

@zizi77: Jaaaa, hogy te ezeket a szabályokat (még) el is hiszed meg komolyan is gondolod?! Nem baj, az idő majd megoldja. Majd ha pár kollegádat az idióta belső szabályokra hivatkozva rúgnak/utálnak majd ki mellőled, majd ha a főnököd segítség/magyarázat helyett valamilyen idióta szabály idézésével intéz el, talán majd rájössz.

A férjed főnöke hasonló kaliberű behatolás esetén szintén mérlegelhetne, és megkérdezhetné a felettesét (az meg az ő felettesét, és így tovább). A feljelentés megírása mindig a könnyebbik út, amivel általában tevékenyen hozzájárulnak a multis droidok ahhoz, hogy a cégeik már nyugaton is lassan általános közutálatnak örvendenek.

Pop40 2017.07.22. 22:26:19

@we dont want arabs here..So what:

Fogyatékos pajtás, nálad pontosan melyik része bűncselekmény annak, ha egy weboldal címsorában átírsz valamit?
Ha felugrik a macska a billentyűzetedre, és emiatt valahol összedől egy szar cég informatikai rendszere, nem lesz gond, ha emiatt lesittelnek? Ugye egy szavad se lesz rá, te szerencsétlen majom?

Ha köztörvényes bűnözőket akarsz látni, nézz körbe a tolvaj miniszterelnököd környékén, ott találsz eleget.

Pop40 2017.07.22. 22:28:18

@Netuddki.:

Ne bántsd szegényt, annyira segghülye, látszik rajta, hogy tényleg nem rémlik már neki az se, amit 2 bloggal ezelőtt hazudozott.

Pop40 2017.07.22. 22:32:34

@VaradiJanos:

Mi van, kismajom, lemaradtál a prájdról? Bújj vissza a vajdád valagába, és maradj is ott.

Azt a kartonlapos hasonlatot természetesen épeszű szomszéd esetére írtam.
Ha egy magadfajta fogyatékos lenne a szomszédom, pont leszarnám, ha betörnek hozzád. Még ki is plakátolnám a városban, hogy itt egy ilyen magadfajta hülye, ingyen vihetők a cuccai ezen meg ezen a címen.

Pop40 2017.07.22. 22:39:00

@zizi77:

"és náluk is az a policy, hogy a rendszer külső manipulálása esetén rendőrségi feljelentést kell tenni. "

Aha. És nálatok is úgy megy a rendszer, hogy ha a sok milliárdból kifejlesztett rendszeretek az egyszeri user otthon ülve 2 perc alatt a böngészője fejlécében (!...) át tudja írni, akkor az egyetlen teendőtök az lesz, hogy feljelentitek a usert?

zizi77 2017.07.22. 22:41:27

@CoolKoon: a férjem főnöke most éppen osztrák, de volt már német is. Nem érdekli őket, hogy itt, hogyan mennek a dolgok, ki hogyan akar sunnyogni, fű alatt intézkedni. Az eu-s jognak megfelelő szabályrendszer van.
Én magam 14 éve dolgozom a cégnél, megértem már ezt-azt. Vannak helyi sajátosságok, de bizonyos dolgokban nincs mérlegelési lehetőség.
Azért mert nálatok kényetek-kedvetek szerint csavarjátok a dolgokat, máshol ez még nincs így. Ja, és összehasonlítva, én még egy nagyon humánus, dolgozóbarát helyen dolgozom.

Pop40 2017.07.22. 22:43:13

@CoolKoon:

Ennek a sztorinak köze nincs a multikhoz, egyedül Vitya maffiaállamához van köze, ahol kizárólag inkompetens seggnyalókat raknak vezetői pozícióba.
Normális multi nyilván nem ilyen.

Guglinál ha egy ilyen eset lejátszódik, meghurcolás helyett egy valag pénzt fizettek volna a srácnak.
Persze ehhez az is szükséges, hogy náluk ne csak pofázzanak az erősödésről meg a jobbanteljesítésről, mint itt.

zizi77 2017.07.22. 22:47:46

@Pop40: nem, természetesen azonnal javítják a hibát. Egyébként a BKK vezér szerint ez meg is történt. Aztán ez most mennyire igaz, se Te, se én nem tudjuk. Nekem nagyon sántít a kissrác meséje a jóhiszeműségről, de az biztos, hogy a T-nél nagyon elszúrtak valamit. Gondolom, a FINA miatt extra gyorsan kellett aktíválni, és baromira nem tesztelték le.Nagy hiba volt. Hülye volt itt minden résztvevő a sztoriban.

zizi77 2017.07.22. 22:49:59

@Pop40: ez abban az esetben igaz, ha a srác nem fordul a nyilvánossághoz. Presztízs rombolás esetén nincs az a cég, amelyik tapsolna neki.

CoolKoon 2017.07.22. 22:53:57

@zizi77: "a férjem főnöke most éppen osztrák, de volt már német is." - Igen, azok (főleg az osztrákok) kimondottan nácik, de szerintem ha PR-katasztrófa lehet a dologból, ők is nagyon gyorsan el tudnak térni a szabályoktól (hiszen őket is szarul érintené, hogyha a PR-katasztrófa után óhatatlanul bekövetkező, gyors boszorkányüldözés/tisztogatás első számú áldozatai ők lennének). Persze a másik dolog, hogy normális cégnél olyan egyszerűen nincs, hogy egy ilyen banális dolgon csússzon meg a rendszer. Ezért fizetik rengeteg pénzért az erre szakosodott (haveri) külsős céget, akik az ilyen hibákat szépen kiszúrják (aztán gyártanak róla egy 30-50 oldalas dokumentációt, hogy nehogy szó érje a ház elejét).

"Azért mert nálatok kényetek-kedvetek szerint csavarjátok a dolgokat, máshol ez még nincs így." - Nálunk? Muhahahaha :D

"én még egy nagyon humánus, dolgozóbarát helyen dolgozom." - Humánus, dolgozóbarát multi? Ez kész oximoron :D De oké. Tételezzük fel, hogy vannak ilyen helyek is (amelyek ritkák, mint a fehér holló). Viszont a legtöbb multi nem ilyen (a T-Systems pl. egészen biztosan nem, és a te helyed se lesz az, ha a következő vezetőcsere/boszorkányüldözési hullám/felvásárlás után egy barmot ültetnek a nyakadba).

CoolKoon 2017.07.22. 23:00:19

@Pop40: "Normális multi nyilván nem ilyen." - Normális multiból sajnos nagyon kevés van, és arról ismerszik meg, hogy MINDENKI ott akar dolgozni, de ők tényleg csak a legügyesebbeket veszik fel. Legutóbb pl. az Amazonról derült ki, hogy náluk is bűzlik valami.

"Guglinál ha egy ilyen eset lejátszódik, meghurcolás helyett egy valag pénzt fizettek volna a srácnak." - Bizony. Ahogy a Fosbook-nál és néhány másik cégnél is.

"Persze ehhez az is szükséges, hogy náluk ne csak pofázzanak az erősödésről meg a jobbanteljesítésről, mint itt." - Pedig a legtöbb multiban pontosan ugyanaz történik, mint Vityacsászár kis királyságában: ugyanolyan idióta, néha már-már gügyögős ostobaságokkal hülyítik a dolgozókat, és rendszeres agymosó szemináriumokat/szeánszokat szerveznek nekik, kiplakátolják az irodáik falait az ostobaságaikkal, e-mailekben küldözgetik, a nagyfőnökök külön e-mailben említik meg, mennyire fontos az éppen aktuális baromság, hogy mennyire fasza hely a cég stbstb.

zizi77 2017.07.22. 23:04:16

@CoolKoon: svéd cég, több vezetőt is megértem már.
Abban igazad van, hogy nagyon elbaltázta a T ezt az aktíválást, mint fenntebb írtam a vb-re kellett nekik kezdeni, de megcsúsztak valószínű.
Mellesleg a kissrácnak a világon semmi baja nem lesz. Már kapott is egy magát ezzel reklámozó tanfolyamos cégtől ösztöndíjat.

CoolKoon 2017.07.22. 23:09:22

@zizi77: "ez abban az esetben igaz, ha a srác nem fordul a nyilvánossághoz." - Igen, ez sajnos amatőr hiba volt (pláne a hiba részleteinek nyilvánosságra hozatala).

"Presztízs rombolás esetén nincs az a cég, amelyik tapsolna neki." - Nem a tapsolásról van szó, hanem arról, hogy ha a céget nem aberrált idióták vezetik (mint a T-Systemst) hanem csak sima pszichopaták (mint úgy általában), akkor fogcsikorgatva tudatosítják, hogy a kár már megtörtént, és innentől fogva csak kárenyhítésről beszélhetünk (tehát hogy minél kisebb presztízsveszteséggel megússzák az egészet). És ha az illetőnek jutalmat nem is adnak, legalább egy erőltetett mosollyal megköszönik egy sajtótájékoztató keretén belül a hiba észrevételét, amit fénysebességgel javítanak is. Na itt pont nem ez történt.

"Gondolom, a FINA miatt extra gyorsan kellett aktíválni, és baromira nem tesztelték le." - És? A vizes vébé időpontja egy hete derült ki? Vagy egy hónapja? Szerintem pontosan tudták, hogy a vizes vébére kérni fogják a rendszert, mégis szartak bele. A hiányosságok, amiket az Index lehozott, EGYETLEN ember fél-egy napnyi munkájával helyrehozhatóak lettek volna. Ez egyszerűen akkora lebőgés, hogy még az időhiány se mentség rá.

CoolKoon 2017.07.22. 23:19:40

@zizi77: "svéd cég, több vezetőt is megértem már." - Szerintem mázlid volt.

"Mellesleg a kissrácnak a világon semmi baja nem lesz." - Ebben nem lennék annyira biztos. Az ügyész (már csak elvből is) szépen nekimegy majd, és megpróbálhatja ráverni azt is, hogy a rendszer, amit megsértett, közüzemi rendszer (akkor pedig már alapból 2 évről indul a "buli"), meg ki tudja, mi minden mást. A Trések aljasságához pedig kétségem se fér, ők azon lesznek, hogy minden bizonyítékuk az illető bűnösségét igazolja. Ha pedig akár csak két év felfüggesztettet kap a diák, már sikeresen elbaszták az életét. Mindezt azért, mert egy szánalmas, amatőr hibára figyelmeztetett.

zizi77 2017.07.22. 23:20:08

@CoolKoon: azért ez a hiba észrevétel elég furcsa dolog. A BKK szerint/ha nem így van, akkor azt a srác majd bizonyítja/, a srác arra a noreply mailre válaszolt, amiben az automata jelezte neki, hogy a bérlet nem érvényes. Aztán érdekes módon nem jött válasz pár napig a BKK-tól, és a srác kiteregette a szennyest. Ha ez valóban így volt, akkor a jóhiszemű tesztelés egy nagy kamu, csak rájött, hogy valami marhaságot csinált. Ha más módon is fevette a BKK-val a kapcsolatot, akkor azt biztosan bizonyítani is fogja. Nyilván más színezete lesz a dolognak.

zizi77 2017.07.22. 23:23:46

Viszont én most alszom, bocs! Jó éjszakát!

CoolKoon 2017.07.22. 23:26:08

@zizi77: "A BKK szerint/ha nem így van, akkor azt a srác majd bizonyítja/, a srác arra a noreply mailre válaszolt, amiben az automata jelezte neki, hogy a bérlet nem érvényes." - Mondjuk ha ez így is van, a BKK-igazgató dührohamát akkor se igazolja.

"Aztán érdekes módon nem jött válasz pár napig a BKK-tól, és a srác kiteregette a szennyest." - Az a baj, hogy a feljelentést még így se érzem adekvát válasznak. Épeszű ember ilyenkor villámgyorsan ír neki a Fosbook-on, megköszöni a hiba bejelentését, és megkéri, hogy vegye le.

Éhesló 2017.07.23. 10:51:53

Nem hekkelünk meg senkit és semmit - erre szóló jogszerű megbízás hiányában.
Vannak erre cégek, akik ezt legálisan űzik.
Aki pedig saját szakállára hekkel rápacsál.
Egyszerű, nem?

A bolti lopást sem tekinti senki a bolti biztonsági rendszerek tesztjének.
A normális emberek egészen biztosan nem.

CoolKoon 2017.07.23. 11:56:28

@Éhesló: Ha ennyire fogalmad sincs az egészről, akkor minek nyitod ki a szádat? Legközelebb (jogszerű megbízás hiányában) a módszereiben jóval kevésbé finnyás elkövető (=bűnöző) jön majd rá valami hasonló sebezhetőségre. Csak akkor már a Trések nem fogják tudni, hogy honnan jön a pofon. De minek is magyarázom ezt neked....gyöngyöket disznók elé......

CoolKoon 2017.07.23. 11:57:24

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Neked talán Pintér papa az apósod, hogy ebben ennyire biztos vagy?

Éhesló 2017.07.23. 12:35:24

@CoolKoon: anyád volt a disznó, amikor a mocskában fetrengve aherlyett, hogy lenyelt volna, a világra szart az ávs apád szégyenére.

Egyértelmű, hogy ugyanolyan bűncselekmény illetéktelenül behatolni egy másik ember
számítógépébe/adatbázisába, mint betörni valaki lakásába.
Aki egy hivatal irodájába betör, az betörő. Ha közben bármit (akár csak egyetlen aktát)
eltulajdonít vagy lemásol, az betöréses lopás. Ha ugyanezt számítógéppel, számítógépes
adatbázist feltörve követte el, akkor ugyanazt tette, csak a módszer volt más.
Egy magánszemély lakásába betörni szintén bűncselekmény. Az, aki bemászik valakinek az
ablakán, és széttúrja a hálószobát, összetöri a konyhaszekrényt, vagy elviszi az értékeket, az nem hősnek, hanem bűnözőnek minősül. Jogilag ugyanezt teszi az is, aki más számítógépét (vagy honlapját, stb.) töri fel, és ott kárt okoz, vagy adatokat lop el.

BTK 300. § Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmények
300/C. §
(1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer
védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával
jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve,
illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és
egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy
pénzbüntetéssel büntetendő.

Szóval takarodj a kurva anyádba!

CoolKoon 2017.07.23. 12:45:38

@Éhesló: Jaaa, hogy te fogyatékos vagy? Bocs, elsőre nem tűnt fel (ha feltűnt volna, inkább nem pazaroltam volna rád az időmet).
Amúgy meg ha ennyire szégyelled, hogy sötét vagy a témában, mint az éjszaka (hiszen rögtön káromkodni kezdtél=már az elején kifogytál az érvekből), miért nem nézel inkább egy kicsit utána a dolgoknak ahelyett, hogy a szapulásommal a butaságodat bizonygatod? Nehezen megy az olvasás, vagy mi? Diszlexia? Funkcionális analfabetizmus?

Éhesló 2017.07.23. 13:03:45

@CoolKoon: nem szóltam hozzád, te ugattál be nekem, disznózva.
Semmiféle előjogod nincs a sértegetésemre és semmiféle alapod nincs arra ezek után, hogíy amikor a stílusodban válaszol neked bárki, akkor picsogjál.
Amit ideröfögtél semmiféle tényt, forrást, logikus érvet nem tartalmaz, puszta okádás, fröcsögés, ami mondjuk fajtajellemzőtök, ezért is küldtelek el a kurva anyádba ávósfattyú.

Az magadfajta emberi hulladék a sötét, a diszlexiás és az analfabéta a témában, aki összekeveri a szerződés alapján végzett biztonsági vizsgálatokat, az etikus hekkelést a BTK-ban bűncselekményként is rögzített tényállással és cselekményekkel.

Ha nem érted az írott szöveget, kérj segítséget olyanoktól, akik értik mi van leírva, mert előbb utóbb rápacsálsz, ha azt hiszed azt tehetsz, amit csak akarsz, mert a fajtádra nem vonatkoznak a törvények.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.23. 13:44:26

@CoolKoon:

Csak tudni kell logikusan következtetni. Szerinted szükséges bírósági tárgyalás? Nem. Akkor meg hogy lesz felfüggesztett ítélet?

CoolKoon 2017.07.23. 22:24:58

@Éhesló: "Semmiféle előjogod nincs a sértegetésemre" - Hát pedig amikor kiposztoltad a véleményedet, számolnod kellett azzal, hogy esetleg jöhet valaki, aki (veled ellentétben) ért is a témához, és esetleg a fejedre olvassa, hogy te meg nem. Ez a veszélye annak, ha az ember olyan témához szól hozzá, amiről fingja sincs.

"Amit ideröfögtél semmiféle tényt, forrást, logikus érvet nem tartalmaz" - Mondom én, hogy vagy simán diszlexiás vagy, vagy "csak" funkcionális analfabéta. Úgyhogy akkor leírom még egyszer: "Legközelebb (jogszerű megbízás hiányában) a módszereiben jóval kevésbé finnyás elkövető (=bűnöző) jön majd rá valami hasonló sebezhetőségre. Csak akkor már a Trések nem fogják tudni, hogy honnan jön a pofon." Ha ebben nem találsz érvet, akkor "a hiba az ön készülékében van". Ennyi.

"ami mondjuk fajtajellemzőtök" - Ó, még "fajtám" is van? És miről ismerszik meg a fajtám? Hogy nem sötét, mint az éjszaka? Hogy nem a félig megkezdett inasiskoláig vitte (ahonnan az állandó piálás miatt bukott ki)? Hogy nem szalma vagy vákuum van az agya helyén?

"ha azt hiszed azt tehetsz, amit csak akarsz, mert a fajtádra nem vonatkoznak a törvények" - Mondom én, hogy halványlila gőzöd sincs arról, hogy miről dumálsz itt. Keress inkább fajelméleti fórumokat, ott biztosan szívesen fogadják majd a fajelméleti fejtegetéseidet.

CoolKoon 2017.07.23. 22:30:34

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: "Szerinted szükséges bírósági tárgyalás?" - Jaaa, hogy ezt te döntöd el? Azt hittem, az ügyész....

Éhesló 2017.07.23. 23:14:12

@CoolKoon: egy kommunikációképtelen balfasz vagy, aki megbaszhatja a kurva anyját bátran, amikor harmadszorra sincs egy épkézláb érve, forrása sem, hanem, csak ömlik a szar a billentyűzetéről.
Olvasd el a BTK 300§-át és a BKK-Tsistem felhasználói feltételeit.
Ha sikerült, próbáld megérteni miért pacsálsz rá, ha megsérted a törvényt és a feltételeket és elklapnak, mint a balfasz hülyegyerek védencedet.
.
Ha nem megy, kérdezd bátran a rabbit.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 06:06:27

@CoolKoon:

Te mondtad, hogy felfüggesztett ítélet lesz, nem én. Azaz szerinted az ügyész vádat fog emelni és lesz tárgyalás.

CoolKoon 2017.07.24. 06:31:45

@Éhesló: "Ha nem megy, kérdezd bátran a rabbit." - Csak kibújt a szög a zsákból. Hogy egy klasszikust idézzek: "...nálunk még csak a hülyébbje próbálja adoptálni a módszert, de folyton elzsiddantja magát közben. Inkontinens, szegény."

"a BKK-Tsistem felhasználói feltételei" lényegében irrelevánsak, mert hiába van bennük, hogy megrakhatják az anyádat naponta háromszor, ha ezt a törvény nem engedi, bármennyire is szeretnék.

A Btk-val meg az a helyzet, hogy bűncselekmény csak akkor van, ha sértett is. A szakmai részbe meg nem fogok belemenni, mert az olyan lenne, mintha tyúknak magyaráznám az ábécét. Lehet, hogy a szép kis különbejáratú világodban fasza dolog, ha minden szemüvegest lecsuknak (hiszen az biztosan értelmiségi!), csak hát a való világ nem így működik ám. Azok az ördögi számítógépek már csak olyanok, hogy állandóan támadják őket (igen, biztos a "hittársaim", világszerte). És a legtöbbször bizony a rendőrség nem tud a támadókhoz reggel hétkor kiszállni, bármennyire is szeretne. De most már tényleg nem folytatom, mert még a végén a túl sok információtól felrobbanna a fejed....

CoolKoon 2017.07.24. 06:34:02

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Igen. Ugyanis ha megalapozott a gyanú, és bizonyítékok is vannak, akkor bizony az szokott történni, hogy az ügyészség vádat emel.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 07:17:26

@CoolKoon:

Csak itt elég nyilvánvaló, hogy nem ez a helyzet. Azaz nem lesz vádemelés.

Éhesló 2017.07.24. 14:01:43

@CoolKoon: a rabbik mifelénk bölcs emberek a mondás pedig elterjedt minden kultúrkörben.
lativ.hu/kerdezd-a-rabbit-2/

Ha gondjaid vannak, fordulj hozzájuk bátran.
A fajtádnak bármi irreleváns, törvény, felhasználói szerződés, morál.
Történelmi távlatokból ismert jellemzőtök ez.
Volt sértett.
Fel is jelentették a taknyos hülyét.
El is kapták sec perc.
Tehát hazudtál ismét.
Ez a kényszeres hazudozás, amoralitás valami betegségetek lehet.
Kezeltesd.

CoolKoon 2017.07.24. 14:38:42

@Éhesló: "A fajtádnak bármi irreleváns, törvény, felhasználói szerződés, morál." - Elkezdesz itt szabadkozni, hogy te nem zs idózol (nem mintha érdekelne, tekintve, hogy nem vagyok zs idó), de azért rögtön a következő sorban jössz a "fajtámmal". Ezt hívják öngólnak szerintem.
Egyébként meg látom, tényleg képtelen vagy szöveget (és főleg: összefüggéseket értelmezni). Bégesd csak tovább, hogy néééégy láb jó, kéééét láb rossz. Igen, a "taknyos hülye" egyértelműen bűnöző, és legyen golyó általi halál a "jutalma". Aztán egy szép napon felébredsz a diliházban, kényszerzubbonyban, és rájössz, hogy a világ összeesküdött ellened.

Éhesló 2017.07.24. 14:53:29

@CoolKoon: nem érted a magyar szót ávósfattyú.
Semmiféle szabadkozást nem írtam sehová. Az a te nyomorod, hogy egy jótanács kapcsán is csak arra tudsz gondolni a fogyatékos agyaddal.
Felénk az ilyen magadfajta elmegyenge alakokat mesügének nevezik.
Feleslegesen hazudozol, semmiféle halálról, kivégzésről nem írtam, ez a te beteg elméd szüleménye, beszéld meg a kezelőorvosoddal, mielőtt a kurva anyádat szájba bassza.

Reactor 2021.02.28. 03:04:57

Üdv Magyarországon, ahol az ártatlan bűnhődik, a bűnöst nem büntetik.
Na így számítson bárki a hatalom jóindulatára, vagy pláne hálájára, ha valamilyen rendszerben valami hibát talál, és jelenteni merészeli.
Gyanítom, ha az örökkártya megalkotója jelentette volna ezt anno a Matáv felé, ott helyben ki is végzik.
Korcs egy ország.
süti beállítások módosítása