Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

5 kommunikációs és szervezési hiba a vizes világbajnokság előtt

2017. július 11. - Szarvas Norbert

olimpiai_bajnokok.jpg

"Egykori olimpiai és világbajnok úszókat kértek fel szereplésre az utolsó pillanatban, majd egy napra rá közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség a megnyitóünnepségen."- írja az index

Oké, szóval akkor a világ minden pénze sem elég ennek a tehetségtelen mérhetetlenül pénzéhes garnitúrának arra, hogyha már kiszámláznak két egészségügyre elegendő pénz ugrótornyokra, meg nyitórendezvényre, akkor legalább a minimálisan elvárható kommunikációs és szervezési szintet hozzák.

Amit hallok a vizes vb rendezése körüli dilettanizmusról, az alapján kezdem azt hinni, hogy valakiknek a valakijei kerültek be gyakornok helyett döntéshozói poziba, hogy majd a középiskolai marketing fakultáción kapjanak gyakorlatra egy piros pontot. 

Sikerült elérniük azt, hogy a magyar vizes sport elmúlt évtizedeinek legeredményesebb példaképeit megalázták, vérig sértették és végérvényesen kiírták őket a budapest vb alól. Gondolok itt arra, hogy a másfél ezer VIP jegyből a szövetség kemény 25 darabot különített el számukra (nem követem a vizi sportot, de kapásból felsorolok nektek 50-70 magyar bajnokot, akinek ott lenne a helye eredményei alapján), vagy az utolsó pillanatban gyere-aztán mégse gyere a megnyitóra féle történetet produkált.

Kezdjük a legelejéről Kedves Szervező Babáim!

1. Ha egy sportágban világeseményt rendezünk, akkor mindig a hazai sportág legendáinak inspiráló jelenlétét biztosítjuk. Hiszen a nyilvánosság mégiscsak hozzájuk tud érzelmileg kapcsolódni.

2. Tiszteletet meg kell adni! Tudom, hogy mostanában nagyon nehéz olyan embereknek megadni a tiszteletet, akik saját kultuszukat nem közpénzből dagasztották. Mégis azt gondolom, hogy még a legYOLO-bb sz@rf@szu andragógia szakos "a szomszédom porontya" döntéshozónak is fel kéne ezt tudnia fogni, hogy a vizes vb-n a vizi olimpikonjaink a legfontosabb díszvendégek.

3. Ha nem tudunk megszervezni egy ilyen drága rendezvényt, akkor kérjünk meg valakit. Mostanság a vizes vb rendezési költsége az eredeti összegnek a 6-7x-ese, és még mindig ott tartunk, hogy nagy a fejetlenség, a kapkodás. Rendkivül piti dolog, hogy ennyi pénzből egyetlen normálisszervezőt nem lehetett megszerezni "mutiba", hogy egy kis profizmust hozzon az éjszakába.

4. Nem zárjuk ki a hazai sajtót. Nem tudom kinek a mesterterve volt, de ilyet én még a világon sehol nem tapasztalatam, hogy a közpénzből megrendezett világeseményről a hazai sajtó képviselőit politikai alapon kizárják. Főleg, mivel itt alapvetően sportérdekek mentén kellene meghúzni a törésvonalat. Hacsak nem pár ember házi buliját fizettük ki, akkor azt gondolom, hogy minden magyar sajtósnak joga van tudósítani az eseményről.

5. Biztosítjuk a megfelelő hangtechnikát- hihetetlenül kínos volt, amikor megpróbáltak sajtótájékoztatót adni, miközben a sajtós kollégáknak kellett a hangtechnikát zsebből biztosítani, hiszen az állami milliárdokból nem futott erre!

Te mit gondolsz erről? 

►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. július 11. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

http://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr9912656907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szemétpasi 2017.07.12. 08:24:14

Nagyon kíváncsi leszek erre az egészre. :D Még szerencse, hogy komolyan gondolják, mert viccnek durva lenne.

$pi$ 2017.07.12. 08:48:13

Megalázták a Katinkát? Jajj, szegényt mindig megalázzák, nem is tudom hogyan lehet így élni! Katinka for president, mert gyorsabban tud úszni m int a többiek!

shitgun 2017.07.12. 08:48:53

Egyetértek, de a 4-es pont azért nem teljesen így van, olvastam erről egy hosszabb írást, ahol kifejtették, hogy a közvetítési jogot a Fina mindig egy országos csatornának adja, mert érdeke, hogy a lehető legtöbben lássák, és ez persze nem kis összeg, ergo aki megkapja, nem enged mást a dolog közelébe, ez nagyjából érthető, szóval ez speciel nem politikai dolog, egyszerű üzleti húzás, a királyi tévé a drága pénzen megvett jogokból értelemszerűen a saját (gyenge) nézettségét kívánja feltornászni. Az RTL sem engedett oda mást, mikor az F1 az övék volt. (Norbi, az miért van, hogy egyfolytában felugrál a fb ajánló ablak? Kurva idegesítő, ha ez beállítás kérdése, igazán eltüntethetnéd.)

shitgun 2017.07.12. 08:51:31

@$pi$: nem (csak) Katinkáról van szó, itt most a régi nagy nevekkel csináltak egy rém kínos dolgot. Katinka egyébként nem azért nagy király, mert gyorsan úszik, hanem mert a világ élvonalában van abban, amit csinál, és ebből sokmilliót tud profitálni. Te világszinten élvonalbeli vagy szakmádban, és keresel vele évi százmilliós összeget? Ha két nem a válaszod, akkor bizony Katinka frankóbb nálad :)

Netuddki. 2017.07.12. 08:52:32

Tahó, tolvaj bűnözőktől mégis mit vársz? Már csak 2-őt kell aludni, hogy megtudjuk milyen balfaszkodással égetik még tovább az országot. Emlékezzetek erre, mert nem ez volt a gödör alja a vizes vébén, az biztos.

polpetti 2017.07.12. 08:54:49

Úgy tudom, hogy a szervezésre az adott szervező ország mindig kap pénzt a Fina-tól. Ezt nem lehet egészségügyre stb. elkölteni.

$pi$ 2017.07.12. 09:13:26

@shitgun: "nem (csak) Katinkáról van szó,"

Rosszul látod, csakis és kizárólag a katinkáról van szó. A magyar természettudósokról például összesen nincs annyi szó, mitn a Katinkáról! Gond van a kerti csapommal, szerintem eldugult a Katinkától.

"Katinka egyébként nem azért nagy király, mert gyorsan úszik, hanem mert a világ élvonalában van abban, amit csinál"

Úszik. Amit csinál, az az, hogy gyorsan úszik. Abban van a világ élvonalában. Én pont ugyanezt mondtam, csak lecserélted az "úszik" szót arra, hogy "abban amit csinál".

"és ebből sokmilliót tud profitálni."

És attól, hogy sokmilliót tud ptofitálni mindjárt "király" lesz?

"Te világszinten élvonalbeli vagy szakmádban,"

Igen.

"és keresel vele évi százmilliós összeget?"

Nem. De nem is rólam van szó, hanema Katinkáról. Mindig róla van szó, nem érted?

"Ha két nem a válaszod, akkor bizony Katinka frankóbb nálad :) "

Sikeresebb. Ha utánanézel a neten, akkor jó sok magyar szót találsz és akkor jobban ki tudod majd fejezni magadat mintha ilyeneket mondanál, hogy "király" ,eg "frankó".

Ló Elemér 2017.07.12. 09:15:19

Vegyük már észre, hogy a sport körüli összes habverés csak pénzmosoda: a fiúk vastagon leszarnak mindent, a lényeg, hogy abból a százharmincmilliárdból, amibe a jelenlegi állás szerint fáj a vizes vb, jó nagy rész haveri zsebekbe került. Erről szól a foci meg az egész TAO rendszer is. Az más kérdés, hogy most már annyira túltolják a dolgot, hogy a maradékból már el se készül, amit terveznek és lehet, hogy kibaszott nagy botrány lesz az egész vizes vb, főleg, hogy a fiúk soraiban tombol a kontraszelekció. Olyan arcok intézkednek, akikre régebben egy gyalupadot sem bíztak volna. A jó magyar nép meg, mint francia szűz a nászéjszakán: sikít, de tűr.

erkölcsi hulla 2017.07.12. 10:03:23

kurvára unom már a nemzet szenvedője elnyomott katinkát

erkölcsi hulla 2017.07.12. 10:04:19

@Ló Elemér: Tűrni azt nagyon tudott mindig is. Meg sírni.

erkölcsi hulla 2017.07.12. 10:05:09

Mi a kérdés? Katinka a válasz.

lyken 2017.07.12. 10:20:58

@shitgun: Aha, és az írott médiumok ezért nem kapnak akkreditációt? Le kéne már állni a tündérporszippantásról.
444.hu/2017/07/11/sajnos-a-444-nem-tudosithat-a-budapesti-uszoveberol

shitgun 2017.07.12. 10:35:29

@$pi$: lehet, hogy párhuzamos univerzumban élünk, de én akkor is úgy hallottam reggel a hírekben, hogy volt olimpikonokat hoztak kínos helyzetbe, nem Katinkáról volt szó, én ebből értesültem a dologról, egy szó nem esik benne Katinkáról: index.hu/sport/uszas/2017/07/11/vizes_vilagbajnoksag_megnyitounnepseg_meghivottak_olimpikonok/

És ha azt hiszed, hogy törököt fogtál, elárulom, hogy szarok a (verseny)sportra, Katinka drukker se vagyok, simán csak elismerem, ha valaki abban, amit csinál, mondjuk az öt legjobb között van (tudom, te tuti az első háromban vagy :))) A vizes vébét a pokolba kívánom, minden egyes arra költött forintot inkább Dunába dobatnék, akkor is több értelme lenne, egy darab versenyszámot nem fogok megnézni, és felháborít az egész úgy ahogy van.

@lyken: nemtom, szarok rá igazából.

tompus 2017.07.12. 11:00:48

Akkor sorolj fel fejből 70 nevet, légyszi!

GMS 2017.07.12. 11:45:44

@Ló Elemér: most mégis mit csináljon? újhullám: menjünk ki tüntetni, hátha történik vmi (internetadó, történt: nem lett, CEU: semmi nem történt egyelőre),
56-os retró: lógassuk fel őket a Várbazár penészesedő falaira, oszlopaira (de könyörgöm, annyi nem is fér fel, mert akkor már az összeset, kérem, a rendszerváltás óta ám! nem is szólva arról, hogy ki fog nekem lincselés miatti hiányzást igazolni a munkahelyemen, pláne, ha nem is egy nap!), szokásos magyar virtus: hőbörgés, kifigurázás, egymás torkának ugrás, széthúzás. mondd, te mit választanál.....?:) a kérdés persze költői, mert a magyar nagyon hagyományőrző és bebetonozott (erre a kártyára játszik rá mesterien a figyisz és ovi), ezért jobbára marad a 3. verzió. ha van egyéb, jó esetben működő ötleted, mondd!

Szarvas Norbert 2017.07.12. 11:45:58

@shitgun: milyen facebook felugróra gondolsz?

Szarvas Norbert 2017.07.12. 11:47:20

@tompus: én ezt nem értem, hogy számodra miért ezt sikerült leszűrni lényegként...

shitgun 2017.07.12. 11:49:08

@Szarvas Norbert: egy ablak, ami középen jelenik meg, ha a kurzort elmozgatom fölfele a címsorba, felugrik és kéri a fb oldal lájkolását, nem csak nálad van, sok blognál, rém idegesítő.

Aurora86 2017.07.12. 12:49:17

A 4-es pontnál azt írod, hogy ilyet még nem láttál, hát van egy rossz hírem, ez mindenhol így van, kizárólag a jogosult forgathat benn. Ez van. A TV2 sem mehet be, ,eg az Echo sem, úgyhogy hülyeség politikát belekeverni. Az olimpia helyzineire sem mehetett volna be miondjuk az RTL klub.

Szarvas Norbert 2017.07.12. 13:17:02

@shitgun: igen ez azért van, hogy like-old a Facebook oldalt! Miért nem lájkoltad eddig egyébként?:D

Ott is vannak exkluzív tartalmak, amikről lehet beszélgetni!

shitgun 2017.07.12. 14:05:55

@Szarvas Norbert: semmilyen oldalt nem lájkolok, a fb-ot csak 2-3 tematikus hobbicsoport látogatása miatt használom :)

Szarvas Norbert 2017.07.12. 17:22:56

@shitgun: értelek! sajnos, ami zavar azt nem tudom eltűntetni! Ha zavar, akkor nyomj egy lájkot, nem lesz tőle bajod.

Punxsutawney Mormota 2017.07.12. 21:25:20

@$pi$: Lapozz, idióta! Az olimpia óta központi utasítás, hogy szeretni kell Katinkát. Ha meg nem tudod, hogy miről van szó, akkor miért ugatsz bele?
Ha sorosoztál volna egyet, azzal sem tudtál volna nagyobb bakot lőni.

Punxsutawney Mormota 2017.07.12. 21:31:22

@Ló Elemér: Már észrevettük. Legalábbis az, aki észre akarja venni. Arra leszek kíváncsi, hogy mennyi fog elmenni az utózöngékre, illetve felkészül a Nemzethy Stadion. Ugyebár, a kiindulási pont 190 milliárd. Uraim! Tegyék meg a tétjeiket, hogy mennyiben fog megállni!

Én személy szerint olyan 350 milliárdra teszem a végszámlát, de sokkal szórakoztatóbbak lesznek a magyarázatok.

- Sziklás / fövenyes / futóhomokos altalaj
- be kellett szerezni a régi közműtérképeket, és mivel nem voltak meg, így újakat kellett csináltatni, de úgy, hogy Felcsút is rajta legyen
- kemény / lanyha tél.
- esős / száraz tavasz
- forró / csapadékos nyár
- Soros

Punxsutawney Mormota 2017.07.12. 21:33:01

@shitgun: Összeragadt néhány oldal a FAQ-jában, mert arra recskázott, és a 2016 január-februári utasításokat lapozta fel.