Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

[Tapasztalat] Mindenből Apple termékem van

2017. június 13. - Szarvas Norbert

 apple-ifl.jpg

Már nagyon érett bennem egy véleménycikk az Apple termékeivel kapcsolatban, ugyanis évek óta csak ezeket használom saját eszközként. Kizárólag a saját tapasztalataimról tudok nyilatkozni, így nem biztos, hogy neked is ugyanazok lesznek a jó megoldások! Vegyünk végig az "én apple cuccaimat".

iMac 21,5 (2011 október óta)

Nekem az iMac előtt egy nagyon fasza, összerakott gépem volt (2009-ben raktuk össze kb. 400.000 forint értékben (inflációt ne felejtsük el...). Ehhez képest egy idő után napi szinten érzékeltem a Windows hibáit, a rendszer egyre inkább elavult optimalizáltságát. Az sem segített akkoriban, hogy vagy kalóz windowst raktál fel, vagy vehetted meg az újabb operációs rendszert. Kifejezetten gyűlöltem, hogy időnként újra kell telepítenem a rendszert, ami akkoriban cd-ről vagy külső vinyóról tudott kiviteleződni (legalábbis számomra).

Úgy döntöttem, hogy beruházok egy iMac-re. Bevallom, hogy a prémium érzet győzött meg, alapvetően a technikai paramétereknek nem néztem utána, kritikákat sem olvastam. Megvásároltam, mert annyi lejött, hogy ezek kompakt rendszerek és úgyis érett már egy új gép. 

Azóta jöttem rá, hogy mit jelent Apple tulajdonosnak lenni. Megszűntek számomra a vírusok létezni (ne tudd meg mennyit küzdöttem Windowson...), vége lett a folyamatos újratelepítgetésnek, vége lett az operációs rendszer megvásárlásának (apple ingyen adja). Az elmúlt 5 évben gond nélkül működött és nagyon megszerettem. Maga a rendszer mérföldekkel felhasználóbarátabb, intuitívabb. Tökéletesen optimalizált arra, amire használtam.

Aztán 2016-ban már elkezdett a rendszer lassulni. Mivel nekem ez munkaeszköz, ezért nagyon problémás volt a folyamatos belassulás. 4GB ram volt benne. Véletlenül jöttem rá tavaly év végén, hogy mégis lehet ebben a típusban bővíteni a ram-ot. Próbaképpen vettem 2x4GB ramot és a gép megint baromi gyors lett. Tökéletes, nem kell beruháznom! Gondoltam magamban...

Aztán megjelent a monitoron egy csík (nem brutális, de zavaró). Az Apple szervízben azt mondták, hogy a kijelzőcsere 200.000 forintról indul. Itt tapasztaltam először az Apple valódi hátrányait. Ugye az iMac egy "all in one" gép, tehát ha a "monitort"  cseréled, akkor a géoet is cseréled. Az árak brutálisak. 5 évig semmit nem kellett ráköltenem, de most döntés elé kerültem. Kifejezetten szerencsétlen volt az időpont, hiszen pár héttel előtte ruháztam be 25 ezer forintért a ramra. Erről írtam cikket is, hogy milyen logika mentén gondolkozom az új gép vásárlása esetén. Végül nem adtam el, hanem a "csíkkal" használtam és úgy voltam vele, hogy amikor kifújt, akkor újat veszek.

iPhone 3gs, 4, 4s,6 és 7

Én először az iPhone 3GS-nél szálltam be a buliba, majd ráálltam a kétévente új telefon projektre. Nekem előtte egy Samsung Omnia érintőképernyős csúcsmobilom volt, ami árban pont annyiba került akkoriban, mint az iPhone. Mégis ég és föld volt a két termék. Lassan 10 éve használok Apple telefont és mindezt tettem gondtalanul. A rendszerről mindig azt hiszem, hogy nem lehet ennél jobb, és mégis az új frissítések jellemzően nekem tetszenek.

A munkám miatt (rengeteget telefonálok, gyakran használom különböző feladatokra a telefont (pdf, excel, word, internet, FB) fontos a stabil telefon, ami sosem volt panaszom. Összesen talán 2x kellett újraindítanom az aktuális iPhone-t, mert befagyott. Soha nem tapasztaltam lagolást, belassulást. Viszont fontos, hogy én kétévente vásárolok új modellt, így relatív mindig a "legfrissebbet" használom. A "levetett" telefonjaim a családban landolnak és hozzátartozik az igazsághoz, hogy az ios frissítések sosem a régi modellekre optimalizálódnak. Ezt leginkább aksi fogyasztásban, gyorsaságban lehetett érezni. De állítom, hogy még az iPhone 4s-em a mai napig használható lenne alapfunkciókra (telefonálás, gps, fotó, internet). Pontosan ezen felismerés miatt most megtöröm a kétéves ciklusomat és megpróbálok egy minimum 3, de inkább 4 éves ciklusban gondolkodni. Pontosan a telefon erőssége miatt érzem azt, hogy felesleges kétévente 300.000 forintot kidobni az ablakon.

Apple TV első generáció (2011 óta)

Ezt a páromtól kaptam valentin napra (mekkora hülyeség már a valentin nap?). Igazából soha nem akartam és vettem volna meg magamtól, de ajándék lónak nem nézzük a fogát. Befogtam. Természetesen az Apple dizájn itt is csúcsra volt pörgetve. Fantasztikusan néz ki a távirányitó és a dobozka.

Ennek ellenére a világ leghasználhatatlanabb Apple eszköz ever. 35 ezerért kicsit rossz néven vettem kibontáskor, hogy egy 1000 forintos HDMI kábelt képtelen volt az Apple hozzá csomagolni. Irány a Média Markt. Aztán gyakorlatilag Magyarországon ez az eszköz a használhatatlan kategória. 

Filmeket nem fogok több ezer forintért túlárazva megvásárolni az Movie store-ból. Youtube és hasonló programokat nem a tv-n akarok elindítani, hanem a gépen (apropó: valaki elmagyarázná, hogy mire használjátok a smart tv-ket? ). Az elmúlt években egyetlen dologra használtam az Apple tv-t, mégpedig az iMac-ről való képtükrözésre és ezáltal a gépről való filmnézésre tv-n. 

Egyetlen problémám, hogy kábelt annyiszor sehonnan nem huzigáltam még ki, mint az Apple tv-ből.Ugyanis évekig komoly problémát jelentett a rendszernek, hogy a 3 méterre levő iMac-ről bemérje a jelet és tökéletesen (akadozás és lefagyás mentesen) átmenjen a kép és hang. Sajnos túl sokszor volt kapufa és volt egy érzésem, hogy itt szoftverhiba lehet. Sajnos a gyanúm beigazolódott, mivel amikor bejelentették az új Apple tv-t és a régi is megkapta a frissítst, akkor egycsapásra elkezdett akadozásmentesen működni a rendszer... No komment... Magyarországon Apple tv-t soha többet nem veszek, mert nincsen értelme. 

Apple Watch 2 (2016, magyarországi megjelenés óta)

Teljesen feleslegesnek gondoltam az Apple watch-ot. Egy high-tech kütyü, ami túlértékelt és használhatatlan. Aztán megérkezett tavaly a modellfrissítés, ami már vízálló volt, gps-el felszerelt és nagyon király. Ez pont elég volt arra, hogy megvásároljam. Bevallom, éppen meg akartam magam lepni valamivel és ilyenkor az ember hajlamos túlköltekezni. Hozzátartozik az igazságomhoz, hogy évek óta nem használtam a polcon sorakozó drágábbnál drágább óráimat.

Megvettem és azt nem értettem, hogyan bírtam elötte létezni? Gyakorlatilag nem mozdulok ki nélküle otthonról. Úsztam benne, figyelem a pulzusom, segít az egészségesebb életmód kialakításában, megkapom az órán az üzeneteket, emailt tudok diszkréten nézni egy unalmas előadáson és így tovább. Számtalan felhasználási lehetősége van, ami egyszerűen könnyebbé teszi az életemet. Itt megjegyezném, hogy az Apple eszközök tökéletes szinkronban vannak egymással és minden magától értetődik.

Persze itt is van hiba. Legnagyobb szívfájdalmamra a GPS funkcióban maga a térkép burált lassan töltődik be (ha egyáltalán be akar töltődni) és ez zavar. Nem ehhez szoktam az Apple-től, de gondolom ez megint szoftver hiba lehet. Remélem az új szoftverben majd ezt is kijavítják és akkor tényleg tökéletesen fog működni az eszköz minden porcikája. 

Azt azért látni kell, hogy a watch nélkül is tudunk élni. A legtöbb információ jelen pillanatban érdekesség (pulzus, értesítések), mintsem lényeges dolgok. Ez egy kiegészítő, ami akkor lesz igazán fontos, amikor Magyarországon is elérhető lesz az Apple pay fizetési lehetőség és ezt az órával el tudjuk majd intézni a kártya helyett. Páromnak már nem engedem, hogy hagyományos karórát vegyek, mert tudom, amint megveszi a watch-ot, akkor minden más a polcon fog porosodni.

Airpods

Baszki, sosem hittem volna, hogy én 60 ezer forintért vásárolni fogok egy füllhallgatót. Bevallom, hogy még most sem hiszem el igazán. Ez kész őrület. Hetekig agyaltam rajta, és az egyik legjobb barátom (aki vett magának) hetekig rágta a fülemet, hogy ezt meg kell vennem. Végül beadtam a derekamat és életem egyik legjobb döntése volt.

Ugye ez egy vezeték nélküli füllhallgató, aminek a tokjában újra tudom menet közben is tölteni az eszközt. Tökéletesen szinkronizálódik más Apple eszközökkel, kivéve, ha több van a közelben. Nekem pedig több van és bizony a mai napig gond szokott lenni, amikor a telefonról a gépre akarom átirányítani az Airpods kapcsolatot. Ilyenkor van, hogy befagy a rendszer, lelassul vagy egyszerűen nem történik semmi. Szerintem ez megint szoftveres hiba lehet, amit kijavítanak.

Az én életemet az alábbi területeken tette könnyebbé:

  • nincsenek összegubancolódó vezetékek. Végre vége a megtőrt, összecsomózódott zsínórok korszakának, ami ráadásul  sok helyet foglal a zsebünkben. 
  • Az egész lakásban járkálhatok úgy, hogy közben az Airpods-on keresztül telefonálok (tökéletes hang) vagy podcastet hallgatok. Nagyon jó a hatótáv.
  • A watch új értelmet nyert, ugyanis a watch-ban van 2 gb tárhely zenére. Rápakoltam a zenét és az óráról megy az airpods-on keresztül. Ez több szempontból nagyon hasznos tud lenni, például amikor nincsen zsebed a telefont elpakolni (pl.: sport közben), de zenét hallgatnál.
  • fel tudod venni ha hívnak, illetve két koppintással Siri-vel tudsz kommunikálni
  • És király érzés egy ennyire formatervezett eszközzel mászkálni.

iPod shuffle (2016)

Mindig akartam egy ilyet. Csiptethető cucc, dizájnos, megbízható és könnyen kezelhető. Sajnos, amikor megvettem akkor még nem tudtam, hogy lesz airpods és venni is fogok. Imádtam használni pár hónapig, de le kellett passzolnom, ugyanis nincsen vezeték nélkül csatlakozási opciója és a watch miatt már zenét sem kell tárolnia.

Mindenkinek javaslom, aki nem akar beruházni a watch+airpods kombóra.

MacBook Pro Touchbar 13 (2017)

Legújabb szerelmem és régi álmom a macbbook pro volt, amit immár touch barral szereltek fel. Ahhoz képest, hogy pro, hihetetlenül könnyű, maximumra pörgetett dizájn. Viszont bosszantó, hogy egy 650.000 forintos gépbe nem tudtak belepakolni az USB-C-n kívül más portot. 

Igazából engem a portok nem érdekelnének, mivel már nem vezetéken kommunikálnak alapvetően az eszközeim (még a nyomtatóm sem). Imádtam elhagyni a kábeltengert. Viszont azt szánalmasnak tartom, hogy a legújabb Apple eszközök sem kompatibilsek egymással (lásd iPhone 7 és macbook pro). Persze az életben nem használnám az egymásra kötögetést, tehát akár mindegy is lehetne.

Hogy miért nem kötögetek? Mert az Apple-nek az új eszözein (sajnos az iMac-emen még nem) elérhető az Airdrop, ami vezeték nélküli kapcsolaton keresztül baromi gyorsan viszi át a készülékek között az adatokat, képeket, filmeket, bármit. A rendszer jól működik tényleg.

Ettől függetlenül vettem egy hordozható vinyót, úgymond back up rendszernek, mivel félek, hogy elhagyom a macbookot vagy ellopják. Jó, annyira nem parázom, de az ördög sosem alszik és a vinyón levő adatok számomra pótolhatatlanok. Szóval kellett, és ez kb. 20 ezer forintba került. Tök átlagos ár. Viszont ezt a vinyót nem tudom rákötni a macbook-ra szerencsére, mivel nem USB kompatibilis.

Tehát akkor kellett vennem egy minőségi átalakítót, ami USB-C kombatibilis. Ez a gép után még szerény 18ezer forintomba fájt, ami tényleg fájt, mivel felesleges kiadás (Apple megoldhatta volna...), ráadásul veszít a vezetéknélküli élményből, amikor a macbook-ra rákötöm az átalakítót, amire rákötöm a vinyót. Kábeltenger on...

Maga a gép tökéletes. A touch bart imádom használni, valóban könnyebbé teszi a munkáimat elékszíteni. Mostmár mobilis lettem iylen szinten is. Egyedül a töltéssel vannak problémáim, mert szerintem túl hamar merül le (átlagosan 6-6,5 óra alatt), pedig elvárnék minimum 8 órát. a képernyőt nem hittem el. Én azt hittem, hogy az iMac képernyője fantasztikus. Az is volt, hiszen a ma is kapható monitorok 90%-ánál jobb képet ad. Erre leülök a macbook elé és elájulok a különbségen. Mint a megye első osztály és az NB1 közötti különbség stadionban mérve!

iPad 2, iPad mini, iPad Air 2

Nekem az iPad létkérdés. Ugyanazt tudom itt is elmondani, hogy nem akadozik, a rendszer fantasztikus és nagyon jól használható, amikor nem a gép előtt akarsz görnyedni. Gyakorlatilag nekem a tablet kiváltotta a tv-t, és inkább ezen keresztül nézem meg a sorozataimat. Mellette itt olvasók híreket és emaileket is. Tökéletes kiegészítő eszköz, amit könnyen kézben tudunk tartani. Én prezentációkhoz is a tabletet használom.

Viszont itt érezhető szerintem leginkább az Apple szemétsége, miszerint az új operációs rendszereket sosem optimalizálja a régebbi eszközökre. Tableten érezhetően frissítésről frissítésre lassul be a rendszer,míg a végére annyira lassú, hogy akinek gyors munkára van szüksége, az inkább megveszi az újat. Vateromnál landolt az első iPad-em és ma már számomra majdnemhogy használhatatlan a lassúsága miatt. Ez probléma amúgy, mertha nem munkaeszköz lenne nekem ez, akkor én sem akarnék kétévente újat venni...

Soha semmi bajom nem volt mostanáig a tabletekkel. Aztán az Air2-nél (ami nem volt idősebb másfél évesnél) egyszerűen a home gomb beszart. Irány a szervíz, ahol 15-ért tudják cserélni. Nem lett volna gond, de volt a kijelző sajnos egy-két karcolás, ami miatt nem merte a srác felnyitni, mert félt, hogy megtörik a kijelző. Egy kijelző csere 50-60 ezer a gombcserével együtt. Így már nem éri meg az üzlet annyira. Szerencsére szoftveresen lehet nem fizikai home gombot varázsolni a tabletre, tehát tökéletesen tudom használni.

Support

Dícsérik az Apple supportot, nekem sajnos csak rossz tapasztalatom van vele. Amikor felhívom őket (kb. két alkalom), akkor semmit nem akarnak elmondani vagy megcsinálni. A csúcs az volt, amikor az iMac miatt hívtam őket, hogy legyenek szívesek elmondani, milyen ram kell a gépbe, hogy ne csesszem szét az egészet. A válasz valami egészen megdöbbentő volt: "nem tudjuk, ezzel kapcsolatban forduljon bármelyik hivatalos szervízünkhöz, ahol kicserélik"- igenám, de a szervízben 40-be kerül az, amit magam 25-ért megoldottam. Mert bedugni én is betudom, hiszen hülyebiztos az egész. 

Nálam ez amúgy kiverte a biztosítékot, hogy ennyire képtelen a support. Szerencsére ennyi eszközzel a hátam mögött sem volt sok dolgom velük, mert az eszközök viszonylag tökéletesen működnek. Számomra talán ez a legnagyobb kincs, hogy nem kell folyamatosan szervízbe, meg szakemberhez rohangálnom, mert az eszköz vagy a rendszer összeomlottm belassult, lefagyott...

 

►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

Ez a cikk 2017. június 13. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzés trackback címe:

http://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr7012589363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Paradigma 2017.06.13. 19:33:26

"külső vinyóról tudott kiviteleződni"? Van, amin az Apple sem segít...

toce 2017.06.14. 09:00:11

Az iphone-t (6s) én is megelégedettséggel használom. Megjegyzem előtte Androidos Sony Xperia-t használtam, és azzal sem volt semmi bajom, de összességében az IOS stabilabb és talán ergonomikusabb is.

Windows-ról viszont egy fél éve váltottam Mac-re (egy kimaxolt MAC mini egy nagyon jó EIZO monitorral) és én semmivel sem érzem jobbnak a MAC OS-t, mint a Windows 7 volt. Sőt! A hardver jó, de a szoftver már nem. Egy csomó alap dolog jobb a Windows-on, semmi értelme nem volt a váltásnak, fele ekkora összegből is kíváló PC-t lehet összerakni, ami talán nem ennyire kompakt és design-os, de legalább bővíthető. Talán a Final Cut az egyetlen értelmes érv a MAC mellett, de annyi videót meg nem vágdosok, hogy amiatt megérje...

Az iPad Air 2-őt az egész család szereti, az tényleg egy jó termék főleg iphone mellett. Bár a számítógépet nem tudja kiváltani 100%-ban még akkor sem, ha csak szorakozásra és/vagy általános életvitelhez szükséges dolgokra használod, tehát nem munkára. Pl. a legtöbb esetben nem megy rajtuk a bankod netbank rendszere, vagy nem tudsz frissíteni USB-n egy külső (okos) eszközön szoftvert, ehhez mindenképp kell egy "hagyományos" számítógép...

randomgenerator 2017.06.14. 09:48:26

Lehet szeretni bármiféle kütyüt, főleg azt amiről látszik, hogy drága volt (ha az ember olyan). De ideologizálni nem érdemes, szubjektív és kész. Nekem most sincs antivírus a pc-men és nem láttam talán 10 éve vírust, de nem tudom, volt-e valaha pedig Windowst használok elég régóta. Az XP SP2 óta stabilitás problémáim sincsenek, ha volt gond az valami eszközzel volt pl hibás ram. Most másfél éve van fent a win10. A lassulás problémát megoldott-k az ssd-k szerencsére, régebben mentésből húztam vissza friss telepítést olyan évi rendszerességgel.
Az iphone-t elég későn próbáltam ki, a 6-os szériát, akkoriban htc one m8-am volt, ahhoz képest bizony lagolt és lehangolóan egyszerű volt a szoftvere android után, megértettem miért megy jól (amikor jól megy) viszonylag gyenge hardveren maga az OS. Évekkel azelőtt biztosan másként volt, a samsung galaxym előtt volt nekem is rossz Android telefonom és a 2.3 előtti szoftververziók borzalmasak voltak.
Az apple tv-nek lehet, hogy van értelme elvileg, gondolkoztam többször rajta, ha netflixeznék akkor egy chromecast-al vagy roku-val hasonlítanám össze... de leszoktam a tvzésről többnyire...
Azért érdekes volt, köszi a posztot.

szellemkor 2017.06.14. 10:54:15

Ekkora kommentvadászatot még Széchenyi Zsigmond sem látott mint ami itt következik.

FogarasiArpi 2017.06.14. 11:00:34

Nálam szép lassan jött a váltás Windows-ról, kezdve az iPhone 3-al.
Majd lett belőle iPod, Macbook Pro, iPhone 6, Airport Express.
A legjobb bennük, hogy mennyire összedolgoznak. Nekem a Macbook Pro napi munkaezköz, és a HomeBrew-val egy tökéletes megoldás minden feladatra.
Még mindig a 2013-as modellt nyúzom a legkisebb meghibásodás nélül.

Sajnos az utóbbi Macbook Pro bejelentések véleményem szerint botrányosra sikerültek.
Egy upgradelt Macbook Air-t próbálnak lenyomni a vásárlók torkán a jelenlegi 4 éves Pro-m technikai specifikációjával.

A legnagyobb baromság szerintem meg a Touchbar a legnagyobb újdonságnak bejelentve egy "Pro" gépen, hacsak az Apple azon nem dolgozik, hogy újra csak a marketingesek és dizájnerek legyenek a célközönsége, mindenki más meg mehet balra el...

Ződ2000 · http://autossagok.blog.hu/ 2017.06.14. 11:40:24

Én egy éve írtam le a saját almás előtörténetem ( autossagok.blog.hu/2016/09/09/apple_kritika_jack_dugo ).

Speciel engem annyira zavartak a proprietary megoldások hiányosságai, hogy a telefon esetében a 3G után váltottam Androidra, és inkább szívtam vele de megkapjam azt amit akarok.

Az Ipad kiváltása nehezebb dolog, azzal nagyon telibe találta Jobs az emberek igényét (ami azért nagy dolog mert ilyen tudású/jellegű terméket nem gyártott senki akkoriban). És még mindig égetően hiányoznak egyes IOS appok az android ökoszisztémában

PC vs Macbook esetében nem volt kérdés, hogy a filléres de használható Win subnotebook lesz a befutó.

Világít a torony 2017.06.14. 12:46:08

"Megszűntek számomra a vírusok létezni (ne tudd meg mennyit küzdöttem Windowson...), vége lett a folyamatos újratelepítgetésnek, "
Szét röhögöm magam az ilyesmin. Amióta elérhetően megjelent a pc nálunk, azóta használom.
A 2000-es évekig talán ha 2-3 vírust kaptam be, azóta egyet sem. Érdekes módon újra telepítgetnem sem kell, ezen a vason 3-ik éve hajtom a W7 prof-ot. Teljes filmeket vágok full hd-ban min. 40 mbit/sec adatfolyam mellett , photoshop-ot használok. És működik és működik és működik. A Tabletem sem Mac, mégis hibátlanul működik. 8 mag 1.66-n , GPU 4 mag 700 mhz-n. Android. Összegezve: A vírusokat a naív és a ...a felhasználók nyelik be. Újra telepíteni is azért szükséges, mert a userek orrba-szájba telepítgetnek, ha kell ha nem. Aztán törölgetnek mert rájönnek, hogy faßságot raktak fel. Ott marad a sok szemét utána szétszórva. És a végére. Komoly csacskaság azt gondolni, hogy a Mac nincs veszélyben. Híresen sebezhető, orbitális biztonsági rések vannak rajta. Nem én találtam ki. A legeslegvégére. Kis szarokon filmeket nézni a kor hipszter igénytelensége.

Világít a torony 2017.06.14. 12:47:05

"Megszűntek számomra a vírusok létezni (ne tudd meg mennyit küzdöttem Windowson...), vége lett a folyamatos újratelepítgetésnek, "
Szét röhögöm magam az ilyesmin. Amióta elérhetően megjelent a pc nálunk, azóta használom.
A 2000-es évekig talán ha 2-3 vírust kaptam be, azóta egyet sem. Érdekes módon újra telepítgetnem sem kell, ezen a vason 3-ik éve hajtom a W7 prof-ot. Teljes filmeket vágok full hd-ban min. 40 mbit/sec adatfolyam mellett , photoshop-ot használok. És működik és működik és működik. A Tabletem sem Mac, mégis hibátlanul működik. 8 mag 1.66-n , GPU 4 mag 700 mhz-n. Android. Összegezve: A vírusokat a naív és a ...a felhasználók nyelik be. Újra telepíteni is azért szükséges, mert a userek orrba-szájba telepítgetnek, ha kell ha nem. Aztán törölgetnek mert rájönnek, hogy faßságot raktak fel. Ott marad a sok szemét utána szétszórva. És a végére. Komoly csacskaság azt gondolni, hogy a Mac nincs veszélyben. Híresen sebezhető, orbitális biztonsági rések vannak rajta. Nem én találtam ki. A legeslegvégére. Kis szarokon filmeket nézni a kor hipszter igénytelensége.

Laser Johnny 2017.06.14. 12:47:17

Én elégedett Linux felhasználó vagyok. Most Ubuntut használok, de még ezen a nyáron belevágok. az Arch Linux telepítésébe. Mert kíhvás, mert öröm, és mert nem teszem függővé magam egy multitól sem.

Duplaxiii 2017.06.14. 16:22:42

Döbbenetes...
Döbbenetes, hogy Apple fanként ide jutottál. Szerintem csak ki akartad kiabálni magadból, mint egy bzi a szivárványosfelvonuláson....
Bszki ez egy eszköz! Az eszközöket feladatokhoz alkalmazzuk.
És a feladat visszacsatol és meghatározhatja az eszközt.
Minden Apple imádó EZT felejti el, a szcientológia-jellegű brand-imádatnak semmi köze a minőséghez, a használhatósághoz.
Te kizárólag a saját életed szerint ítélheted meg az egészet, mondhatok tucat feladatot, hogy ott Apple-t nem használhatnál, azaz akkor az Apple megítéslése 0 körül lenne.
És a "magamutogatásod" ugye beindította a nyálképzést a linuxosoknál és a többi "állatfajtánál", miközben arra sem vagy képes, hogy definiáld a környzetetedet.
Ez a szavazás... Öreg, az Apple-tudat nem tanított meg az iskolában a statisztika alapjait?
Mert véleményalkotáshoz nem hagyható ki a ellenkérdés és a kontrollkérdés sem.
Te csak Apple-re vonatkozó megerősítéseket vársz? Olyat, hogy mondjuk "Nem ismerem", az kihagyod.
Nem az Appleval van bajom, használtam eleget adott feladatokhoz, ahogy veled szemben mást is, nagygépes környezetet, UNIX-ot, CP/M-et, DOS-t és Windows is, de tudom, hogy az összes egy operációs rendszer és a vashoz jellemzően nem kapcsolódik, míg az Apple meg ellenkezőleg, egy divatos tárgy, eszköz, amin valami arra írt dolog fut, hogy lehessen mutogatni este a sörözőben.
Egyébként az írást melyik piackutató cég támogatja? Mert itt azonnal mindenki a "sajátját" kezdi közölni...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.14. 18:10:50

@Világít a torony: Nem tudom. Nekem is van antivirus megoldás a gépemen, sőt defense in depth jegyében, ha már van 2nd opinion antivirus megoldás akkor az is. Jelezni 2 esetben szokott.

1.) Vakriasztás :)
2.) Akit érdekelt a téma, annak van szépen és jól izolálva gyűjteménye.

Mindig nevettem azon, hogy "mert ez unix alapú" nem lesz rajta malware. A rootkit nevében a root említése bizony szintén unixos örökség, és piszok sok unixos worm és társai ismertek. Amennyire a titkosszolgálatok tudnak Apple eszközök jelentős részére malwaret juttatni, úgy más is tud. Ha valaki ezek után megírja, hogy pénzt, akár más ember pénzét is kezeli, jó célpont, de számára a probléma az OS választása miatt szűnt meg (nincs naprakész valódi védelme) annak piszok nagy szerencséje, hogy kevés emberhez jut el a postja :)

Világít a torony 2017.06.15. 01:18:09

@Válasszunk: Tökre értem az egyet..:)
Az a legszebb, hogy úgy interpretálják a vírusfenyegetéseket, hogy a genya ott bóklászik a zárt portok előtt és mikor bekapcsolják a vasat az meg jól beoson. Szegény j(l)uzer semmit sem tehet ellene. Mert arról mégsem tehetnek, hogy saját maguk invitálják meg a gírnyókat mindenféle gyanús helyekről, mert odakotorkálnak egy jól csengő emil tartalom miatt.

xyyyxyxyyxyxyyx 2017.06.15. 12:27:08

@toce: Ezt a Final Cut dolgot sosem értettem. Ha otthoni videókat vagdosol, akkor arra bármilyen szirszar program jó (és a FC feleslegesen bonyolult), ha viszont komolyan gondolod, akkor úgyis vagy Avid, vagy kiröhögnek a szakmában. Szóval hogy tulajdonképpen mire jó a Final Cut?

shitgun 2017.06.15. 13:15:44

Az Apple cuccok pont azoknak valók, akik egy posztban tudatják a világgal, hogy nekik az van. Ez az Apple cuccok értelmének az esszenciája. Nyilván van köztük hasznos és remek termék, de ez poszt tűpontosan rámutat arra, hogy miért választja a többség azt a 250 ezres telefont, amin egy alma van, és amin 99%-ban a legprimkóbb alapfunkciókat használja csak.

Ákos79 2017.06.15. 21:07:56

Azé egyszer már megmutathatná vki, hogyan lehet almán zenét hallgatni... mármint lejátszási listát létrehozni... nekem ez máig a feketemágia és az érthetetlen hülyeség elegye... korábban használtam iphone 4s-t, de zenelistát egyet sem tudtam csinálni... pls help

Cirrus 2017.06.16. 01:06:34

Nevetséges ez az ömlengés annak ellenére, hogy vannak negatív tapasztalatok is, amik persze nem tántorítanak el. Kisebb vagyonokat költesz rendszeresen olyan cuccokra, amiknek te sem látod az értelmét eleinte, de kell, csak azért, mert Apple, aztán elhiteted magaddal, hogy élni sem nagyon érdemes ezek nélkül, különben le kellene nyelned, hogy megint súlyos pénzeket fizettél feleslegesen. Legalább 2 millió Ft-nál jár a legújabb-legmenőbb-Apple-cucc mániád, a drága órákról, meg amik kimaradtak, nem is szólva. Az Apple védelmére felhoznám, hogy az iMac kijelzője miatt nem a céget kéne csak okolni, vehettél volna pl. iMac mini-t külön monitorral. Léteznek egyébként vezeték nélküli HDD-k és SSD-k is, nem beszélve a felhőről... ahogy léteznek vezeték nélküli fülhallgatók is az earpods-on kívül, persze azok kábelen lógnak, amit viszont nyakba tudsz akasztani.

Stefan_Schneider 2017.06.16. 10:41:24

Nálam a következő a szitu:

1. iPhone 4, 5s, 6s. Évek óta csak iPhone-t használok, intuitív, egyszerű és vírusmentes. Már rég nem a legszebb és a legfejlettebb de semmi esetre nem cserélném le a hasznalati értéke miatt

2. iPad 2 - évekig alig használtam aztán elajándékoztam. Akartam venni újat de nem hiányzik egyáltalán szóval nem

3. Apple tv (régi) szuper, Netflix, iTunes, fotó nézegetés nagy képernyőn. Nem a legstabilabb Apple termek de nagyon jó használni, tok egyszerűen működik

4. AirPort express vagy minek hívják. Az internetszolgáltató wi-fi routere szánalmas. Egyéb routereket is próbáltam, mindegyik szívás volt. Most az egész lakásban stabil, erős a wi-fi , minden mindennel együttműködik (hangszórók, nyomtató, Apple tv) soha nem kell ránézni , szuper cucc

5. MacBook air - na ehhez évek óta képtelen vagyok hozzászokni. Eleve az ios eszméletlen bénán néz ki, rossz ránézni, kb mint a Windows tíz éve. A fájlkezelés windowshoz képest egyszerűen minősíthetetlen, teljesen hétköznapi dolgok pl fényképek másolása USB-re total szívás , és elég instabilan működik együtt a hálózattal (lehet van valami baja). Egyetlen előnye hogy vírus nincs rajta, meg hogy soha nem zaklat olyasmivel hogy "win32.dll nem megfelelően bootolt. Igen/nem/mégse". Ennek ellenére a következő laptop egészen biztosan vindózos lesz

Rónarider 2017.06.16. 11:11:04

zenfone 2 új korában 80000, lassan két éves lesz, semmi baja, persze a dobozból kiesve azonnal kiganéztam/root/cm/lineage.
chromecast/miracast/xxxcast usb-dongle kb. 1000 Ft - képernyőtükrözés bármiről
PC-gentoo - 10 éve volt 200000, persze azóta gyakorlatilag majdnem minden része cserélődött, nem tudnám megmondani mennyi a vége annak, ami éppen most benne van.
tablet, notebook soha nem érdekelt.
tplink 1054nd fogalmam sincs, talán 6-8000 Ft.

Mindegyik működik, stabil, és mindegyik kéz alá alakított, jellemzően majdnem vékonykliensi szintre lefaragott FW/OS.
Valamint nem járunk a telefonod áránál. A különbözet pedig meglepinyaralás évente kétszer, és/vagy új alkatrészek a hobbiprojektbe, és/vagy ilyen-olyan tanfolyamok, amelyek érdekelnek.. :)))