Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

5 dolog, amit elmondanék a 21 éves énemnek!

2017. március 12. - Szarvas Norbert

onismeret_21_eves_en.jpg

Biztosan megfordult már a fejedben, hogy mennyivel előrébb tartanál az életedben, ha visszamehetnél a múltba és megoszthatnád a tapasztalataidat a 21 éves kori éneddel! És itt most ne a heti tipmix eredményekre gondolj első sorban, hanem olyan életbölcsességekre, iránymutatásokra, amikkel valóban jobban tudtál volna érvényesülni!

 

1. Az iskola nem felesleges, csak máshogyan kell hozzáállni

 

21 évesen már miénk a világ és sajnos ennek a tévképzetnek a lerombolásában nem képes segíteni a felsőoktatás. Szerintem a jelenleg ismert felsőoktatási (és a teljes oktatási) rendszer a kreatív elme halála. Egy börtön, ahonnan ki akarunk tőrni és soha vissza nem nézni. 21 évesen a világképemben az iskola= tanulás jelentette. Akkor még nem volt divat a ma jellemző coaching és egyéb workout témák. 

Ha beszélhetnénk 21 éves kori önmagammal, akkor biztosan fejen vágnám és megmutatnám neki, hogy az iskola maximum az alaptudást képes szolgáltatni és nem szabad a rendszerben ragadni. Nem szabad arra várni, hogy majd a tanárok megvilágítják számodra a tananyag jelentőségét és olyan titkokat fednek fel, ami később hasznos lesz. Saját magamnak kellett volna utána járnom és addig mennem, amíg nem találom meg a kérdéseimre a választ. 

  • Eljárni továbbképzésekre
  • Sok-sok szakmai könyvet és önéletrajzot olvasni
  • Beszélgetni szakemberekkel

 

2. Okosabban oszd be a pénzed

 

Az Én egyik legnagyobb hibám az szerintem ugyanaz volt, mint minden más huszonévesnek, aki elkezd jól keresni. Egy idő után sokkal jobban kerestem, mint az átlag, ahol felnőttem. Persze ilyenkor az ember elkezdi kompenzálni saját gyerekkorának a hiányosságait és orbitális baromságokat vásárol meg. Én mindig akartam NBA kosárlabdamezeket, de nagyon drágák voltak (20 ezer felett). Aztán egyik boltban találtam 10 ezer/darabért és annyira elkapott az érzés, hogy vettem 7 darabot azonnal...

De hiába mondanám azt a fiatalkori magamnak, hogy okosabban ossza be a pénzt... Megmagyarázná nekem, hogy mennyire okosan költekezik és tudatosan. Ezért biztosan nem utasítanám ilyenre. Helyette megmutatnám neki, hogy mennyivel lehetne többet keresni, mennyire nem keres jól. Mert egyszerűen rossz volt a mérce.

"Ha úgy akarsz élni, mint a vagyonos emberek, akkor nem hasonlíthatod a fizetésedet az átlagoshoz. Neked egy másik ligában kell versenyezned"- És talán itt jöttem volna rá, hogy mennyire nem kerestem jól. Mennyivel kellett volna tovább mennem ahelyett, hogy megelégszem.

 

3. Gondolj a jövődre

 

Ilyen fiatalon nem akarjuk elfogadni az idő múlását. Minket ez még nem érint. Nekünk még sok időnk van. Bár soha nem volt jellemző rám, hogy vagyonokat költöttem volna el utazásra vagy bulizásra (ezen a ponton azért megfogtam a pénzt), azt sem mondhatom el, hogy a jövőt igazán felépítettem volna. Pedig a lehetőségem megvolt rá. Mégsem indítottam el egy lakáskasszát, mégem tettem el a fizetésem 30-40%-át azért hogy vehessek magamnak mondjuk egy lakást. Egyszerűen nem terveztem meg rendese a jövőt. Annyira hittem a vállalkozásomban, hogy abból reméltem egy szebb jövőt mindenféle tervezés nélkül.

Ha most beszélgethetnék vele, akkor biztosan elmondanék neki egy olyan titkot, amit szerintem sok szülő megtehetne a gyerekével:

Tegyél félre minden hónapban pontosan annyi pénzt, amennyibe kerülne neked, ha holnap albérletbe költöznél!

Tudom, hogy vannak akik nem lakhatnak otthon, de többek között nekem is megvolt ez a lehetőségem évekig. Adtam haza pénzt természetesen, de ez messze nem volt akkora összeg (40.000), mint amennyibe került volna egy albérlet+rezsi. És fiatalként egyszerűen hülye voltam és feléltem ezeket az összegeket. Amikor elköltöztem, akkor viszont gond nélkül kifizettem mégis ezeket a nagyobb összegeket. És ekkor jöttem rá, hogy miéyen lehetőséget szalasztottam el.

Ha 4 éven keresztül minden hónapban eltettem volna 120.000 forintot (ez még mindig messze nem az albérlet+rezsi+autó költségei), akkor közel 6M forinttal több lett volna a számlámon 25 éves koromra. Persze ezek szép számok, de még mondanom kéne valamit a 21 éves kori énemnek. Egy meggyőző állítást...

"Ha 25 évesen lett volna plusz 6M forintod, akkor tudtál volna venni egy panellakást Budaörsön 2-3 M forintos jelzáloghitellel. Akkoriban ezek a lakások 7-9 millió forint között mentek el. Ma már ez a lakás 20 millió forintot ér és 100-120 ezerért is ki lehet adni. Pontosan ezt vesztetted el, amikor fontosabb volt neked a gyerekkori frusztrációid kompenzálása, mint a jövőd. Amikor inkább vettél 30 ezerért egy inget, minthogy félretetted volna ezt az összeget. "

 

4. Mindig maradj mozgásban

 

A legnagyobb veszélye az emberi elmének, ha megszűnik kreatívnak lenni, ha leállítjuk magunkat, ha megrekedünk valahol. Ennél rosszabb, ha mindezt egóból, önteltségből és elégedettségből tesszük. Ha azt hiszzük, hogy "elfáradtunk" és most minden jó. Az élet viszont ennél sokkal kegyetlenebb. Nincsn megállás. Két irány van. Vagy lefele vagy felfele tartunk. Ha felfele megyünk, azt észrevesszük. Ha lefele vettük az irányt, azt sosem vesszük észre időben. 

A ritmus nagyon fontos az életben és nem lehet kampányszerűen dolgozni. Az nem működik, hogyha a célunkat elértük hónap közepéig, akkor a hónap másik felében lazulunk, pihenünk. Mert az élet nem erről szól. Ideje felelősségteljesebben élni. Állítsuk át az agyunkat és ne határoljuk be saját magunkat! A cél ne a pénz vagy egy valaminek az elérése legyen. MErtha megvan és marad még időnk, akkor kiengedünk. A cél valami sokkal távlatibb,sokkal fontosabb dolognak kell lennie, aminek mellékes velejárója a pénz vagy azok a dolgok, amikre éppen vágyunk. 

Elfogyott a cél? Minden megvan? Akkor találj magadnak új célt. De azonnal, mert holnap már késő lesz. Nem szabad hagyni, hogy a belső láng kialudjon, mert az a személyes válságod kezdetét veszi. Nem mondom, hogy nekem nem volt fontos az életemben ezeknek a válságoknak a szerepe. Mindenből megrpóbálunk tanulni és erőt meríteni, De azért könnyebb lett volna a folyamatosság.

[ Az egyik futóversenyen... ]

Az edzőm gimisként elrángatott a mezei diákolimpia megyei állomására. Emlékeim szerint ez 3-4 km futást jelentett mezei versenypályán, ahol volt emelkedő, lejtő, egyenletlen talaj. Én sprinter voltam. Nekem a táv az versenyen maximum 400 métert jelentett. Mindig utáltam hosszútávot futni (edzésen is), mert számomra túlságosan ingerszegény volt az egész és fejben belefáradtam.

Ezen a versenyen több, mint százötvenen indultak a korosztályomban (vagy lehet, hogy többen, tényleg nem emlékszem). Egy fura taktkát választottam egyik társammal. Tudtuk, hogy mezőny leggyorsabbjai között vagyunk rövidtávon. Fogtuk magunkat és elkezdtünk sprintelni, rengeteg embert megelőzve! FANTASZTIKUS érzés volt! 

De elfáradtunk. Elkezdtünk sétálni. Sokan leelőztek. Aztán megint lekezdtünk sprintelni és megint rengeteg ember mellett haladtunk el. Aztán megint séta. Megint sprint, megint séta... A végén Én 21. lettem. Ezzel a hülye taktikával. És akkor még nem értettem, amit ma már tudok. Ha egyenletesen futok, akkor az erőnlétem alapján képes lettem volna sokkal előrébb végezni. A sprintek pillanatnyi sikerélményt adtak, de valójában sokkal jobban lefáarsztottam magamat és hátrányba kerültem saját magamhoz képest. 

Egyszerűen nem állhatsz le! Akkor sem, ha már mindent beleadtál! Tudom, hogy fáj, de menni kell tovább!

 

5. Használd az internetet tanulásra

 

Az internet nem a Nemzeti Sportban, a Windows Messengerben és az IWIW-ben merült ki már akkor sem.És az azt követő években hatványozottan igaz ez az állítás. Nekem még azt mondta a gimis osztályfőnököm (igazi vén csataló), hogy az interneten csak hazugságok és nem hiteles dolgok vannak. Én meg beletörődtem, illetve többek között ennek hatására fel sem merült bennem az igény, hogy ebből többet is kihozhatok.

Mekkora hiba! És látom, hogy a mai fiatalok is ugyanezeket a hibákat elkövetik! Ma mi fut? Snapchat, Instagramm és valami trendi oldal, pletyka dolgok. Pedig annyi ingyenes és könnyen elérhető tudásanyag található fenn a neten, hogy hihetetlen. Egyszerűen bűn nem kiakázni ezt a lehetőséget!

  

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8812331515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roadster68 2017.03.12. 12:01:48

A 3. pont, az telitalálat.

Roadster68 2017.03.12. 13:09:29

"De hiába mondanám azt a fiatalkori magamnak, hogy okosabban ossza be a pénzt... Megmagyarázná nekem, hogy mennyire okosan költekezik és tudatosan. Ezért biztosan nem utasítanám ilyenre. Helyette megmutatnám neki, hogy mennyivel lehetne többet keresni, mennyire nem keres jól. Mert egyszerűen rossz volt a mérce."
...és jönne a mókuskerék, aki sokat keres-sokat költ. Tök mindegy hogy 300e FT-ot kerestél volna vagy 3 milliót, mindet elköltötted volna.

2017.03.13. 00:32:36

Dehat pont attol tudod ezeket mar jobban, mert mar nem vagy 21... :D Van olyan tapasztalat, amit nem lehet megsporolni, az ido az pont erre valo :)

cog3981 2017.03.13. 06:33:52

Hacsak nem akarsz gyereket 3x evesen ami mar keso akkor suli utan par evig tudsz csak jobban felretenni. A gyerek eleg sok penzt visz el hacsak nem akarod tesco E betus gyerek kajan felnevelni. A felretetel helyett tanacsolom a kulfoldre koltozest ahol tenyleg jobban fogsz keresni es ahol nagyon fiatalon vallalnak gyereket.

Atiati 2017.03.13. 06:45:29

@cog3981: A külföldre költözéstől nem feltétlenül keres mindenki jelentősen jobban, főleg ha az ottani megèlhetèst is beleszámolva. Ha esetleg valahonnan lenne egy lakásos akkor még pláne.

Túlélő ... 2017.03.13. 07:11:52

6. Alaposan gondolj át 3 döntést:
- pályaválasztás
- nősülés
- életmód

Behajtó70 2017.03.13. 07:43:51

Én leírtam hogyan szeretnék élni. Hogy mi mennyibe kerül. Összeadtam és kiderült mennyit kellene keresnem. Állást eszerint kerestem/választottam. Vállalkozói életemben is ez mozgatott: mennyi kell a megélhetésemhez. Emiatt nem vagyok ma gazdag vállalkozó :) Mások kihozták az üzletből, amit lehetett, én csak annyit amennyi kellett. Ostobaság volt.

laborpatkany90 2017.03.13. 07:49:12

Ki tud felretenni 21 eveseb havi 120 000 forintot??

bontottcsirke 2017.03.13. 07:50:44

Ezt még az utána lévő korosztályoknak is mondhatod.

Em.MA 2017.03.13. 07:51:54

Gratulálok, mert le tudtad vonni a tanulságot!

Tanulság, ami azt jelenti tanultál az "Élet iskolájában". (Borzalmas, szánalmas olvasni sokak FB lapján.)
Ezt a folyamatot senki nem spórolhatja meg, mert a maga életét kell élnie, tapasztalatokat szereznie.
Másnak más tanácsai lesznek, és ez így jó. :)

ordasbacsi 2017.03.13. 07:54:55

A nősülést jobb kihagyni... Rettentő rizikós anyagi szempontból.

Mérnork 2017.03.13. 08:01:58

Én 21 évesen (47 vok ;-) ) tuti lexartam volna azt, amit a mai énem tanácsolna neki. Mivel a szüleim pont azokat mondták el nekem anno és azt is lexartam.

Bicepsz Elek77 2017.03.13. 08:10:20

@laborpatkany90: Aki kimegy kulfoldre, vagy akit a papi/mami betett jo helyre!!

Bicepsz Elek77 2017.03.13. 08:18:39

21 evesen kihuztam volna Angliaba, akkor mar a 3-ik lakasomat vennem Budapesten hitelmentesen!!!
Persze aszketa elet az alap. Ha nő van, megy a penz!!

031052 2017.03.13. 08:37:27

Fogadd meg ezeket a tanácsokat és 30 évesen gondolj vissza rá, hogy elment melletted az élet. Elpazaroltad a fiatalságodat, csak azért, hogy pár évvel előbb legyen lakásod, kocsid. 21 évesen nem a világ vége, ha hónap végére elfogy az összes pénzed, úgy is megoldod, élmények viszont megmaradnak örökre. 25 felett már úgy sem fogod bírni úgy a bulikat, fesztiválokat, jön a minden napi mókuskerék. Nem fogsz egy hátizsákkal elutazni világot látni, mert már nem akarsz hostelben aludni. Nem fogsz 3 emberrel bérelni lakást, mert már kényelmetlen lesz, hanem inkább egyedül laksz és elköltöd a fizetésed felét albérletre, törlesztőre.

solo 2017.03.13. 08:56:27

Én most 41 éves vagyok. 17 évesen az első fizetésem 9500 Ft volt . 21 évesen kb 20-25 ezer körül lehetett. Nem tudom hány éves lehetsz,ha 21 évesen 40-et tudtál hazaadni,de 120 ezret is tudtál volna,a nem küldöd ki az ablakon!? Valószínűleg harminc körül. Rossz hírem van! A 40 éves éned újra fog generálni egy ilyen semmitérő posztot a 30 éves énednek! :D :D

Negrogo 2017.03.13. 09:22:26

@laborpatkany90: En eloszor 21-23 es majd 26-28 evesen kerultem olyan helyzetbe, hogy 120-at felre tegyek minden honapban. Na de persze ezt ugy viszont, hogy otthon laktam! Felre raktam de abbol a celbol, hogy meg vehessem az autom. Auto meglete utan viszont de ezekben az eveibem baromi sok elmeny gyujottem! Jottem, mentem az orszagban es sok kulfoldi orszag is utamba kerult. De mellette szervizeltem egy 5-os BMW-et, szalon allapotra huztam es tankoltam. (ami btw havi szintre bontva annyi mint egy albi+rezsi) De nekem sokkal fontosabb volt mint egy lakas. Elmenyek es szabadsag. Ma 32 vagyok de nem csinaltam volna maskeppen. Fix helyre kotni magam illetve ne menni sehova mert nincs mibol? Kosz nem. Persze en is kiszamoltam ha anno fabiat vagy swiftet veszek ami fele ennyit eszik es 1/4-e a szerviz koltseg akkor vehettem mennyit sporoltam volna vagy ha nem is veszek autot akkor telibe vehettem volna egy kisebb lakast 7 millaert (nem bp-en lakom) 28 evesen csak epp nem eltem volna semmit es lattam volna vilagot 21-28 kozott.

Szarvas Norbert 2017.03.13. 09:35:55

@mennyi?husz!: es hol van a kozeput?

A cikkben en sem azt irtam,hogy ne elj hanem tegyel felre mindent.-van kuoonbseg!

Nem erdemes mindent feketen-feheren latni

solo 2017.03.13. 09:36:28

@mennyi?husz!: A posztnak spec. pont ez lett volna a lényege, hogy egy swiftből pont ugyan azt a világot láttad volna 21-28 között, csak legfeljebb futotta volna mellette egy hamburgerre is havonta, meg 35-40 évesen lehet,hogy BMW-re is,( 38 évesen is értékelhető kategória még egy 5ös.. :D ) csak addigra még a lakás gondja is le lenne tudva. :)

Egyallampolgar 2017.03.13. 09:47:13

Tehát élj úgy 21 évesen mint egy 31 éves. Aha...

Kjos 2017.03.13. 09:55:23

Új Bojtorján Zenekar: Énekelsz egy régi nótát
1. Énekelsz egy régi nótát,
S azt mondod, sokért nem adnád,
Hogyha visszajönnének azok a szép idők,

2. Amikor még vártak rátok
A lányok és a jó barátok
Esténként egy mozi vagy egy klub előtt.

3. Most képzeld el, hogy visszatérnek
Azok a régi bolond évek,
És minden éppen úgy van, ahogyan volt.

4. Éhes vagy és nincsen pénzed,
Átcsavarogtál három éjjelt,
És mint egy őrült járod a rock and rollt.

R1. Minden korban van valami,
Ami akkor és ott jó,
És éppen attól válik széppé,
Hogy vissza nem hozható.

5. S ha összejönne a régi banda,
Hidd el, roppant unalmas volna.
Mást gondolnánk és másról volna szó.

6. Azok az évek elmúltak már,
Te is eléggé megváltoztál,
Bár meglehet, hogy a tükörnek nem hiszel.

7. De ha egy régi lánnyal találkoznál,
Tudom, te is csodálkoznál,
Hogy meghízott, s hogy két gyermeket nevelt.

R1.

R2. Megmarad nekünk néhány dal,
Ami emlékeztető,
Hogy az életünknek nincs refrénje,
Nem ismételhető.

8. S ha őrzöl is néhány régi nótát,
A helyed most már nem találnád,
Ó, ha visszatérne, az a boldog bolond idő.
Ó, ha visszatérne, ha visszatérne az a boldog bolond idő.

Faszerkezet 2017.03.13. 10:18:45

Sőt, ha épp dohányzol, akkor szokjon le a dohányzásról. 10 év alatt egy jó autó árát füstöli el.

És mint a társdadalmi kép mutatja, a nemdohányzók, mind fsza, új autókkal rohangálnak, hisze mennyit megspóroltak a cigarettán. :D

murray 2017.03.13. 12:07:44

44 vagyok. mit mondanék 21 éves magamnak?

1. ne csald meg azt a lányt aki szeret. ne akarj megszerezni minden lányt akit lehet mert ezzel másnak fájdalmat okozol. (aztán persze lehet hogy e nélkül is elhagyott volna , és nagyjából kiéltem magam)
nem most baszok szét mindent mint sok kortársam

2. ne hagyd ott a sulit, tanulj többet , ne 30 évesen kelljen estin munka mellett diplomáznod hogy ne legyél fizikai munkás időskorodra.

3. utazz többet mert ha jönnek a gyerekek, annyi.

3. pénz. régen is csóró voltam, most is az vagyok, ez már így marad.

Kjos 2017.03.13. 12:22:39

Ha cinikus szeretnek lenni (igen!! :) ), azt mondanam, a "milyen Apple szamitogepet vegyek?"-re is megfogalmazhatnal majd egy elkepzelt visszamenoleges intelmet a "mit mondanek a 29 eves Norbinak 39 evesen kerdesre.
Ha komoly szeretnek lenni, azt mondanam, vedd meg, hiszen aztol erzed jol magad ma, 29 evesen.
Kozgazdasagtan, hasznossag.

Sajat tanacsom 21-30 eves korra:
Utazz, csavarogj, lass vilagot! Sokan irtak itt (s mashol is), hogy el innen, kulfoldre, stb.). En nem ezzel azonosulok, mikor azt mondom, dolgozzon a fiatlal kulfoldon. A fiatalkoru kulfoldi munka tapasztalatszerzes legyen. Masik tarsadalom, kultura megismerese. Ez tud igazan ugy hasznosulni, hogy utana itthon is megtalalhato a boldogsagot (ami nem kizarolag penzben merheto, bar a cikk erosen csak erre fokuszal).
En ebben az idoszakombam az eves iovedelmem 30 szazalekat utaztam el tudatosan. Lehet hogy tobb lakasra valo osszegyult volna.
Ma azt mondanam fiatalkori onmagamnak, hogy 40-50 szazalekot koltson.

erkölcsi hulla 2017.03.13. 12:28:15

Miért vannak ennyien belebuzulva a kocsi-témába?
Azt vettem észre a mai fiatalok, akik nem egyetemen rohadtak, hanem szakmunkás után dolgoznak, az összesnek minden második gondolata (a pina után) a kocsi, legyen kocsi, milyen kocsi, kocsi így úgy amugy...
Jó dolog, de én annyiból letudom hogy veszek egyet aprópénzért használtan, guruljon, és ne legyen sok a fenntartási költsége. Minek ennyire idealizálni, mintha az lenne az életcél, hogy KOCSI

A fiatalkori önmagamnak azt tanácsolnám: Ne légy ilyen gyáva pöcs, dugj meg minden szóbajöhető dolgot, tanulj durvábban, állj ki magadért. Na de mivel fiatal vagyok, most is ez a helyzet.

erkölcsi hulla 2017.03.13. 12:30:44

@Faszerkezet: Tetszik a neved :D Én is ezt akartam, aztán az acélszerkezetet...:) Foglalt volt, a monolit beton meg nem menő..

erkölcsi hulla 2017.03.13. 12:36:40

Utazgass, élet iskolája stb faszság: Nőknél: menj ki erasmusra dugasd meg magad átlag havi 2 külföldi 'egzotikummal', aztán gyere haza sírni hogy itt minden rosszabb. Férfiaknál: menj ki erasmussal, és vedd észre hogy a jómódú külföldi csajok nagy ívben szarnak rád, mivel egy alja balkáninak néznek, mint magyar. :D Érzitek a különbséget?

Nekem a világlátás képekben is elmegy, én elhiszem hogy az eiffel-torony úgy néz ki, ahogy a képeken.
Ha kimennék, csakis a pénz miatt tenném, leszarom hogy mily' szép a táj ésatöbbi, az itt is elég szép. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb külföldi utazgatós picsa még csak nem is látta széphazáját.

Roadster68 2017.03.13. 13:57:36

Ahogy elnézem a cikk nem talált megértésre. Mindenki csinálná tovább amit idáig is.
Lehet hogy ezért ilyen szerencsétlen -anyagilag- az ország? Igen.
@Faszerkezet: "És mint a társdadalmi kép mutatja, a nemdohányzók, mind fsza, új autókkal rohangálnak, hisze mennyit megspóroltak a cigarettán. :D"
Jól mondod, én igen. Ha valaki nem vett belőle "fasza autót" akkor Ö nem azért nem vett mert megspórolt vele X milliót, hanem annak ellenére mert pl, utazott, telket vett, házat épített vállalkozott belőle, vagy csak szimplán elitta ;)

para_noir 2017.03.13. 15:12:20

Én meg 21 évesen tök jól éltem, később is jól éltem, sok pénzt kerestem, sokat szórakoztam, király időszak volt, aztán később jött egy córeszes 5-6 év, kajagondjaim akkor se voltak, de elhelyezkedtem a szakmámban, ami kevesebbet fizetett, mint előtte a más jellegű munka, de akkor is jó volt, aztán folyamatosan jobb lett, egyre többet kerestem, túl sokat most se keresek, de pár hét múlva költözöm be a párommal a családi házunkba, nyár végén veszünk egy verdát, szóval most is jó. Ha visszamehetnék a 21 éves énemhez, azt mondanám, hogy érezd jól magad, szórakozz, ne úgy kelljen 15 év múlva visszagondolod a mostra, hogy kuporgattál, és azzal töltötted az időt, hogy minden kurva forintot félrerakj. Egyetlen karriertanácsot adtam volna, amivel most sokkal előrébb lennék, kb ennyit tennék (volt egy pálya, amit elkezdhettem volna, nem vállaltam be, de mostanra már nagyon előre tartanék benne). Rövid sztori, volt anno egy kollegám, aki minden pénzét a bankba rakta, a jattokkal 2-3 naponta szaladt az OTP-be, három fekete kínai piacos pólója volt, új gatyát akkor vett, ha a régi elkopott, parízeres zsömlét kajált, bő 4 év alatt összegyűjtötte egy lakás önrészét, de mindig mondtuk neki, Áron bazmeg, ha holnap elüt a villamos, és lepereg előtted életed filmje, csak azt fogod látni, ahogy sorban állsz OTP-ben.

szsuzsanna 2017.03.13. 16:09:00

@Kjos: Szinte minden szavaddal egyetértek, ami arról szól, hogy MENJ, CSAVAROGJ, láss, nézz szét, fiatalon !!
- DE, kedveseim, ehhez, időben nyelvet kellene TANULNI!!! Amit, sajnos a legtöbb "kisdrága", túl fárasztónak talál, ezért nem teszi...-Így aztán b@szhatja pl., az olyan egyetemi tanszék is, ahol egy csomó, jobbnál - jobb külföldi egyetemre szereznek ösztöndíjat, -doktoranduszi helyekre is!, -és NINCS elég jelentkező!
Kedves Szülők! Mindegy, hogy a "kisdrága" mit tanul, szakmát, vagy bármit, a lényeg!!! -legalább egy NYELVET TANULJON meg, használhatóan!,
-Mert akkor "szét tud nézni", -tud utazgatni, tapasztalni...
-NEM voltak hülyék az elődeink, akik mindenféle mesterségeket tanulni "külföldre" is elküldték a tehetséges fiatalokat..
Bocs., -vén vagyok, -nekünk munka mellett kellett +nyelveket (is) tanulnunk, nem fiatalon, +"képezni" magunkat idegen nyelven, hogy anno "Erasmussal" kimehessünk néhány hónapra...
-A lényeg, fiatalon csavarogjatok mindenfelé, amennyit csak tudtok!!! Használjatok ki mindenféle lehetőséget!
Nekünk, elég későn adatott meg, a nemzetközi csavargás lehetősége, -DE, semmiért nem adnám az élményeket! Szerintem, bármit el lehet veszíteni: házat, lakást, kocsit, pénzt... -DE, a csodaszép utazós, csavargós élményeinket senki sem veheti el tőlünk...

Roadster68 2017.03.13. 16:21:50

@szsuzsanna: Lehet csavarogni 30 évesnél idősebben is sőt 50 évesen, de még 70 évesen is, az nem a fiatalság privilégiuma.

Kjos 2017.03.13. 16:36:59

@Roadster68: csavarogni lehet, de arrol volt szo, hogy a fiatalkori vilagjarasbol olyan vilaglatas lesz, mely segiti az embert palyajan, barmivel is fog foglalkozni.

Kjos 2017.03.13. 16:38:43

@szsuzsanna: a jatek arrol szolt, higy 21 eves kori en.
Ma mar ebben a korban ott a nyelv.
Persze igazad van, a kiegeszites jogos. Ha nem tanult, nehezebb. De potolhato "csavargas kozben" is.

solo 2017.03.13. 16:49:56

Úgy írjátok itt ezt a csavarogj, éld ki magad, láss világot dolgot,mintha anélkül nem lehetne teljes életet élni 30 fölött ! :))) Ehhez is kell egy érettség, hacsak nem a szomszéd falu jelenti a csavargás netovábbját !
Lehet,hogy huszonévesen semmitmondó egy csavargás,ami 30-40 évesen már akár értékeket is hordozhat. Én rengeteget mentem egészen fiatalon már. Eleinte itthon, később Európa, majd jött távol-kelet. Örülök neki,hogy a komoly utakat már 30 felett abszolváltam. A fiatal koriból mi maradt? Jó bulik, beb.szások, csajok. A későbbiekből? Használható kapcsolatok, tapasztalatok, világnézet. Szinte semmit nem tesz az összképhez a fiatalkori csavargás, lényegében tök felesleges volt. Jobban jár aki tanul, megtanul élni, megtanulja élvezni azt,ami van, esetleg értékelni másokat még fiatalon, a tivornya helyett, mert az élet nem 21-től 30ig tart, 30-40 felett is folytatódik,aztán ott még jól jöhet a megszerzett tudás, tapasztalat! (Ráadásul pontosan olyan jó csavarogni 40 évesen is,mint 25-ön! :))) )

Tyki · http://netesmelok.blog.hu/2017/10/24/vasarolj_okosan_ingyen_10_vagy_akar 2017.03.13. 17:17:48

nekem is lenne néhány szavam a múltbéli énhez..., de sajnos nem lehet

cardiobascuralis 2 2017.03.13. 17:40:29

@szsuzsanna:
Baszhatod az élményeidet, ha közben éhen halsz.
Egyébként nem tudom, mikor életél, de én 18 évesen már beszéltem jól oroszul (az volt kötelező a suliban), meg tűrhetően angolul (magánszorgalomból) meg valamennyire németül (német szakkör a suliban).

Szóval minimum az oroszt, ha nem voltál lusta, amivel a mostani fiatalokat vádolod, tudhattál, és az a világ 1/6 részére elég volt akkor. Máshova meg úgyse nagyon engedtek.

Másrészt csavarogj - ja, miből? Huszonévesen nem a nagy kereset a jellemző, néhány szakmát kivéve.

Kjos 2017.03.13. 18:07:57

@cardiobascuralis 2:

Eltorzult a kifejezes, utazz, lass vilagot. Valahogy igy indult. Ennek resze a munkavallalas is. S ott mar van penz is, mely ahhoz kell, hogy finanszirozd szemlelettagito utjaidat.
Szomoru az, hogy nehanyak szamara csak a "bebszast", bulit jelenti a "csavargas".
Ma vannak onkentes programok, fel eves, egy eves idotartamban, vallalhatsz munkat barhol taborokban, szallodakban, ott az Erasmus program, de akarcegy feleves indiai hatizsakos tura is megfinanszirozhato egy kozepes fizetesbol is.

szsuzsanna 2017.03.13. 18:11:08

@Roadster68: Ó, persze, hogy persze, -TE hány éves vagy?
Lehet csavarogni, vénen is, -de, akkor már öléggé szar, hidd el. Túúúúl sok "kompromisszum", -meglátjátok, ha megéritek, és még tudtok csavarogni...

Untermensch4 2017.03.13. 18:17:58

@solo: A siker receptje az lehet hogy a tivornya ne takarja el a világot amit csavargás közben látnál vala.

szsuzsanna 2017.03.13. 18:33:14

@cardiobascuralis 2: Nagyon jól beszéltem oroszul, -de minek, -arrafelé nem vágytam...
70-74-ig jártam gimnáziumba, angolt is tanultam: a tananyag egy rettenetesen lebutított sz@r volt sajnos...
Szerencsénkre, a nyelvtanárnőnk, heti egyszer, ingyen angol szakkört tartott!
Zsigmond Vilmosné, -az akkori Ceylon=Sri Lanka nagykövetének felesége, -akit, akkor, persze nem engedtek ki , itthon kellett maradnia a fiával.

Kjos 2017.03.14. 08:25:19

Hianypotlo lenne egy poszt a blogolalak moderalasi elveirol, arrol, hogy a bloggereknek valojaban csak a kattintas a fontos, vagy az ervek, s ellenervek utkoztetese.
Errol az oldalrol kulturalt (de a bloggernak tukrot allito) velemenyek tuntek el, a korabbi cikknel viszont megfer medium size devil alpari stilusa, hiszen o masokat gyalazott, nem a cikkiro tetelet, felkeszultseget vagy felkeszuletlenseget.
Ez elhiteltelenedeshez, s vegul a blog elhagyasahoz vezet (kitiltas eseten termeszetesen azonnal), ami vegul a bloggernek is karos lesz, hiszen legtobben vitazni, kulonbozo vilaglatasunkat erositeni, utkoztetni jovunk ilyen helyekre, nem bologatni.
Allni kell a kritikat. Fejlodni is csak attol lehet.
Az origot is sokan elhagytak.

Szarvas Norbert 2017.03.14. 08:45:01

@Kjos: olvasd el a szabalyt

Alapvetoen nagyon ritkan moderalok, de amikor olyan hozzaszolas erkezik, aminek semmi koze a cikkhez, kizarolag a szemelyemet akarja serteni, azt nem toleralom.

Miota bevezettem ezeket a alapelveket, javult a kommentfolyam minosege, es egyre ritkabban megy el a cikk mondandojatol egy teljesen masik iranyba.

Ha nem tetszik a minosegi es tartalmas kommentelesre valo torekves, akkor el lehet partolni errol az oldalrol. Ez nem egy kocsma, ahol barkit lehet sertegetni es osszevisszabeszelni vagy eppen a frusztraciokat kielni.

Szarvas Norbert 2017.03.14. 08:47:45

@Kjos: u.i.: itt sokaknak ez csak egy jatek... konnyen beboffent valamit aztan a nevtelenseg leple alatt jot rohog a markaban. Nekem viszont ezzel szetrombolja a munkamat es azt a tobb eves erofeszitest, amivel felepitettem peldaul ezt a blogot.

Es hangsulyozom... akit most sokadjara moderaltam kulonbozo regekkel ugyanazt az egy szemelyt, az nem akart hozzaadni a sztorihoz, nem akart erveket utkoztetni. O csak gyalazni akart engem...

szsuzsanna 2017.03.15. 10:37:04

Bocs., így visszaolvasva jócskán "banyának" tűnök.Elnézést kérek minden fiataltól, hülyeség arról magyarázni, hogy anno, mi, mennyire vágytunk EL, -hogy többet lássunk mint amit lehetett...
Valószínűleg, emiatt "sérelmezem", hogy, sokszor, az se -"néz ki"-, -aki tehetné...
Ne haragudjatok, sem ítélkezni, sem a "tutit" megmondani nem akarom.
Utazgatni, csavarogni, kint dolgozni, ösztöndíjakat kihasználni, stb-stb, -csak az fog, akinek erre igénye van.
" Visszaélés is", amiket írtam, mert arról volt szó, hogy 21 évesen.
Én "belekevertem", a későbbi, "független" fiatalabb éveket is...
Persze, többeteknek igaza van abban is, hogy, van-e értelme "csavarogni", -ha, az, -akkor (még) csak arról szól, hogy a világ több pontját végigkocsmázzuk, piáljunk, beszívjunk stb...
Még egyszer elnézést kérek, a mostani 21 évesektől (is), NEM tudhatom, hogy ők mit szeretnének...
DE, szerintem tanuljatok "valamit", -és egy NYELVET, is mindenképp!!!

cardiobascuralis 8 2017.03.16. 15:42:19

Te kis félanalfabéta faszkalap Szaros Norbert...

Elmondhatnád azt is neki, hogy tanuljon meg helyesen írni, valamint ismerje meg a helyesírás-ellenőrző használatát (pár év alatt meg lehet tanulni, hogy F7 billentyű), és amíg nem megy, addig hagyja a faszba a blogolást.

"Én sprinter voltam. Nekem a táv az versenyen maximum 400 métert jelentett."
Ennek alapján te életedben nem futottál, legalábbis az iskolai kocogóórákon kívül.

A 400 m már nem sprinttáv, hanem középtáv.
Tudom, én középtávoztam. Leginkább 400-on, esetenként 800-on.

Ja igen, a futók mind futnak edzésen hosszútávot is, mert növeli a vitálkapacitást meg a tüdő oxigénfelvevő képességét, amire rövidtáv esetén is szükség van.
A sprinterek is, szóval a 3-4 km egy sprinternek sem táv.
Ja, még valami. A mezei futóverseny síkfutás.
Amire te gondolsz, az terepfutás.

Szóval azt is elmondhatnád a fiatal énednek, hogy idősebb korában próbáljon igazat irkálni, mert többet fog szopni, mint a sánta kutya.
süti beállítások módosítása