Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Komoly probléma: A fiatalok többsége a szüleitől kér pénzügyi tanácsot

2017. január 26. - Szarvas Norbert

anya_jovo.jpg

A fiatalok mintegy 54 százaléka saját bevallása szerint sem tartja magát tájékozottnak a pénzügyek terén,  a válaszadóknak pedig a 84 százaléka jelölte meg a szüleit azok között, akiktől pénzügyi tanácsot kér - derül ki Diákhitel Központ kutatásából

Jó persze, nagyon fontos a családi kupaktanács, de álljunk meg egy pillanatra! Tényleg Anya és Apa a legmegfelelőbb személy arra, hogy megvédjen minket a pénzhées bankároktól, a lehúzos ügynököktől vagy éppen a totális anyagi csőd felé vezető rögös úttól? Most tényleg? Vagy nem tényleg?

Induljunk ki onnan, hogy a megkérdezettek mind középiskolások, azaz szüleik mostanában súrolták a 45-öt. Ez mit jelent? Jellemzően az X generáció jeles képviselőivel van dolgunk, akik a pénzügyeiket a saját szüleiktől tanulták meg! De mi is ez a generációjukra jellemző tudásanyag?

Mit tudnak?

 

1. Spórolni

Szerintem a semmiből való spórolásban ők a világbajnokok. Mai fiatalok ésszel fel nem tudják fogni, hogy milyen lehet évekig spórolni egy menő cipőre. Ma már egyszerűen berohanunk valamelyik outletbe és csillapítjuk vágyainkat. Régen nem volt ez ennyire egyszerű. Mivel az X generáció kénytelen volt az országot újra építeni, ráadásul a rendzserváltás idején is ők voltak a felkészületlen "kőműves" brigád, ezért valószínűleg soha nem tapasztalták meg a "gondtalannak" nevezhető feltörekvő éveket (amikor a fiatal felnőttek céltudatos karrierépítésbe kezdenek).

2. Célirányosan befektetni

Gyakorlatilag kétfajta befektetés létezik a számukra, amit biztosan ismernek. Ingatlan vásárolni és berakni az OTP-be a pénzt. Nem akarok degradálni, de 10 - 45+-os a anyából és apából 6-7 magabiztosan állítja, hogy minden helyzetben az OTP és az ingatlan a megoldás.

3. Kockázatkerülés

A "szüleink" generációja jellemzően kockázatkerülő. Mindentől fél, amit nem ismer. Mivel nem ismeri, ezért kockázatosnak ítéli meg. Ebből következik, hogy mindig a "tutira" mennek. De a tutit mindenki ismeri, így nem feltétlenül jövedelmező üzlet.

4. Rövid távú problémákat megoldani

Nem mernek és nem is tudnak évtizedes távlatokban gondolkodni. Számukra elképzelhetetlenül hosszú idő, ami teljességgel beláthatatlan. Hogy miért? Mert egész életüket végigkísérte a létbizonytalanság. Senki nem mert előre tervezni, mert azt sem tudta, hogy mi lesz holnap. Viszont a rövid távú célokat pontosan be tudják lőni és a meg tudják teremteni a megfelelő hátteret.

5. Jólétet hitelből

Jelemző, hogy nem tudnak a hitelekkel bánni. Mindent kölcsönből akarnak megoldani és úgy gondolják, hogy a hitel az szükséges rossz! Valójában képtelenek kordában tartani saját hitelügyleteiket és mindig túlsok hitelt vesznek fel. Végletekben gondolkodnak. Ha "csak" 10 ezer forint a törlesztőrészlet, de 20ezer forintra lenne keret, akkor vesznek egy "jobb és drágább tv-t". Hogy miért? Mert felelőtlenül költekeznek. Mert megtehetik. Mert a hitelből futja rá.

 

 

Mit nem tudnak? 

 

1. Pénzből spórolni

A semmiből ez a generáció profin tud spórolni. Viszont amint szabad szemmel látható pénz áll a házhoz, azonnal bajba kerülnek. Egyszerűen nem tudják okosan felhasználni, mivel soha nem mutatta meg nekik senki. Ilyenkor dörzsölik a kezüket a Zepter ügynökök, akik komolyabb ellenállás nélkül éneklik ki az 5-600 ezer forintokat ennek a generációnak a zsebéből... 

2. Befektetni

Az első pontból következik, hogy ez a generáció jellemzően nincsen tisztában a befektetési lehetőségekkel. Nagyon leegyszerűsített világképük van pénzügyi téren és a megfelelő tudás hiányából eredően nem tudják elmondani, hogy mi a különbség a vállalati kötvény és az állampapír között.  A lényeg, hogy biztosan nem tudja ez a generáció megtanítani a különféle befektetési lehetőségeket és azok használatát.

3. Kockázatkezelés

Ezt a generációt (és szerintem az utána következőket sem) nem tanította meg senki a helyes kockázatkezelésre. A kockázatkezelés nem egyezik meg a kockázatkerüléssel. Vannak helyzetek, amikor nem elmenekülni kell, hanem felmérni a kockázatokat és annak tükrében dönteni. Mivel már szabad kapitalizmus van (szerény negyed évszázada) és az állami védőháló egyre vékonyabb, ezért akarva-akaratlanul is egyre nagyobb kockázatokat kell vállalnia mindenkinek. Ez elől nem lehet elmenekülni. 

4. Hosszú távú stratégiák megalkotása

Be kell látnunk, hogy ma már 10-20 év nagyon hamar eltelik. Akik nem képesek előre gondolkodni, azok behozhatatlan hátrányba kerülnek. A mai generációknak olyan problémákkal kell megküzdenie, mint az álllami nyugdíjrendszer összeomlása, az egészségügy privatizálása vagy éppen a migráció. Minden egyes probléma újabb anyagi kötelezettséget jelent, amire fel kell készülni. Igaz az az elv, hogy sok idő+kevés pénz= sok pénz.

5. Hitelből jólétet

A hitel az szükséges jó! A hitelnek akkor van értelme, ha a pénzből előre meg tudjuk finanszírozni azokat a pénzügyi lépéseinket (vállalkozás, pénzszerzéshez köthető eszközök...stb), amikből hosszú távon pénzt kereshetünk. Ebben az esetben egy jól megtervezett stratégia mentén van létjogosultsága a hitelnek. A hitel lehet olyan pénz is, amit a jövőben keresnénk meg, de előre megkapunk, hogy növeljük a hatékonyságunkat. 

 

Káosz

 

Felhoztam 5-5 ellentétes pontot. A végtelenségig tudnám folytatni az összehasonlítást, de szerintem látod ebből is a lényeget. NEM az X generációt akarom megbántani! Egyszerűen felhívom a figyelmet arra, hogy ők egy másik világ kihívásait tanulták meg kezelni, míg ma már teljesen más dolgokra kellene reagálni. Ezért lehet veszélyes, hogy a gyerekek jelentős része a szülere hallgat pénzügyekben, akik általánosságban véve biztosan nem a modern elvárásoknak fognak megfelelni.

Ez szerintem komoly probléma, mert évtizedekre tartósítja a közfelfogásban az előző évezredet...

  

 ►►►►

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű, szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul, nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr6412158021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

upsidedooown 2017.01.26. 21:37:53

Az írásból nem derült ki, kitől kellene tanácsot kérnie a gimis?/egyetemista?/kezdő diplomás?/kezdő szakmunkás? fiatalnak.

Mi lenne üdvözítő?

A bankba ugye nem tanácsos menniük, hiszen ott a "pénzéhes bankárok" markába futnak.

Ügynökökhöz (kik az ügynökök?) szintén ellenjavallt, hiszen ők azonnal "lehúzzák" a szépreményű fiatalt.

Mi a javaslata, Szarvas úr?

Az sem derült ki, milyen anyagi háttérrel rendelkező fiatalok esetében problémás, hogy az ön szerint semmihez nem értő szüleiket kérdezik.

Pár cikkel hamarabb arról szólt a tuti, hogy az elköltöző csemete milyen móson vásároljon (havi 200-bol) lakást, hogyan tanuljon meg kockázatkerülő módon spórolni a semmiből, most meg az a baj, hogy a szülei ugyanazt tették.

S hogy jön ahhoz, hogy százezreket egy kalap alá véve alkot véleményt bármilyen kutatásra való hivatkozás nélkül?

Meséljen még magáról...

Szarvas Norbert 2017.01.26. 22:13:29

@upsidedooown: elmondtad mi nincsen a cikkben! Lehetne beszelni arrol is, ami viszont benne van! Konkret allitasok!

Ezzel egyetertesz vagy cafolod?

upsidedooown 2017.01.26. 22:53:04

@Szarvas Norbert:
Persze. Konkrét állítàs, hogy komoly hiba a szülőktől tanácsot kérni.
Mi a helyes, követendő magatartás?

Szarvas Norbert 2017.01.26. 23:15:33

@upsidedooown: nem komoly hiba, viszont fontos merlegelni! A helyes magatartas ha nem kizarolag a szulokre tamaszkodnak,hanem utana olvasnak, beszelnek szakemberekkel es a tobb forrasbol megszerzett informacio alapjan dontenek

A dontest pedig nem a szulokre bizzak

VT Man 2017.01.27. 00:39:31

"Be kell látnunk, hogy ma már 10-20 év nagyon hamar eltelik."

Hat igen. Bezzeg a mi idonkben! Akkor meg 20 ev az 20 ev alatt telt le!

upsidedooown 2017.01.27. 08:17:58

@Szarvas Norbert:

Azt írja válaszként, hogy "nem komoly hiba, viszont fontos mérlegelni!", miután cikkének a "Komoly probléma: a fiatalok többsége szüleitől kér pénzügyi tanácsot", s az alcím is hasonló: "Anya, hogyan rontsam el a jövőm?".
Szarvas úr: tegyen már rendet a saját portáján!

A a cikkben szereplő "konkrét állítások"-ra hívja fel a figyelmemet, azzal a szándékkal, hogy arról kellene inkább beszélnem.
Újra elolvastam. Semmi konkrét állítással nem találkoztam arra nézve, mi lenne üdvözítő a mai fiataloknak a pénzügyeiket tekintve. Találtam öt-öt erősen megkérdőjelezhető állítást a szüleikről, de róluk semmit.
Érdekelne a véleménye, tippjei.

Kjos 2017.01.27. 08:54:34

@Szarvas Norbert: Hidd el, a negativ peldakent emlitett genreracio tagjakent kepes vagyok menedzselni a penzugyeimet, tovabb latok az OTP-nel, s nagyobb osszegben fogadhatnék arra is, hogy nalad is :).
Azt gondolom, gyermekem is jobb kezekben van, ha velem beszeli meg a dolgait, mintha mondjuk épp veled.
Felelmetes ahogyan belerugsz egesz tarsadalmi csoportokba puszta kitalacioiddal. Megis honnan vetted,amiket leirtal? Nehany ugyfeledtol szerzett tapasztalataidat elfogadtat reprezentativ felmereskent??
Mire valo a szulo?

Szarvas Norbert 2017.01.27. 10:08:57

@upsidedooown:

ez a cikk nem a tippekről szól. Itt kifjezetten pro és kontra állítások vannak egymásnak feszítve!

Miért nem ért eggyet az állításokkal? Mivel tudja megcáfolni?

Szarvas Norbert 2017.01.27. 10:11:38

@VT Man: valójában az emberi agy számára sokkal gyorsabban telik az idő, mint 20 évvel ezelött. Ennek oka az információáramlásnak a fokozódása... sokkal több információ ér minket, sokkal több problémát és kérdést meg feldolgoznia...

Nézd meg a saját életedben:

Ha nem csinálsz semmit vagy "nyugis" dolgot csinálsz, amit annyira nem élvezel, akkor alig akar telni az idő, ha viszont valami izgalmas dolgot csinálsz, akkor hihetetlenül gyorsan telik az idő.... Ez az a jelenség, amiről beszélünk (és most vonatkoztass el, hogy mit szeretsz és mit nem)

upsidedooown 2017.01.27. 10:39:22

@Szarvas Norbert:

Ragadjunk ki gondolatokat írásából:

Nem tud a mai negyvenes korosztály befektetni?
Mégis, honnan jött ez? Hasára ütött?

Ez nekem is megy: Nem tud a mai harmincas, hetvenes, ötvenes (folytassam) korosztály befektetni. Most, hogy leírtam, igaz lett?
Ugye, hogy nem? Nem kezdem mondogatni, hogy cáfoljon meg...

Az volt a kérdésem, mi alapján állít ilyet egy "generációról"? Egy generációról, mely a hátán viszi épp az országot?

Miért gondolja, hogy én épp mégbnagyobbtévé-ért állok sorban valamelyik áruhitel pultnál, csak azért, mert 40 és 50 év közötti a korom? Miért gondolja, hogy "csak ingatlanban" tudok gondolkodni? S ha igen, miért is rossz gondolat ez?

Miért küldjem Önhöz felnőtté vált/váló gyermekemet, miért ne én adjak neki tanácsot? Ha nekem nem tanították meg, hogyan gazdálkodjak, Önnek mitől? Kitől?

Probléma? A szülő ismeri legjobban a gyermekét, anyagi lehetőségeit. Sőt, még jobban ismeri, mint a fiatal, hiszen adott esetben be is tud avatkozni segítőleg.

Szarvas Norbert 2017.01.27. 11:42:35

@upsidedooown:

az a hatalmas probléma, hogy egyből támadásként éled meg az állításokat. Negatív tartalmat keresel ott, ahol nincs. Egyszerűen el kell fogadni, hogy a mai 45+-os generációnak egy teljesen más világban kellett felnőni és helyt állni, mint a mai fiataloknak. Teljesen más kihívásokkal kellett megküzdeni.

Ez most olyan, mintha a hosszútáv futó megsértődne azon, ha azt írnám, hogy a sprinterek sokkal gyorsabban futnak, mint a hosszútávfutók.

A "honnan vettem"- meg kell nézni MNB és banki jelentéseket az elmúlt évekből, hogy jellemzően ki milyen hiteleket vesznek fel, milyen élethelyzetekre hogyan reagálnak és kik hol tartják a folyószámlájukat.

"Az volt a kérdésem, mi alapján állít ilyet egy "generációról"? Egy generációról, mely a hátán viszi épp az országot? "- Ez annyira tipikus szenvedéstörténet. Elárulom, hogy a mai 20-30 évesek ugyanúgy a hátukon cipelik az országot, mint a mai 40-50-60 évesek. Itt megint kiütközik a sértődöttség, hogy a Te generációdat nem lehet minősíteni vagy megfejteni.

Érdemes lenne néhány generációkutató előadására elmenni, bár lehet, hogy azzal is vitatkoznál. Én voltam jópár ilyen egész napos előadáson és nagyon meggyőző dolgokat állítottak a generációkról szakemberek, akik 0-24-ben ezzel foglalkoznak

"Miért gondolja, hogy én épp mégbnagyobbtévé-ért állok sorban valamelyik áruhitel pultnál, csak azért, mert 40 és 50 év közötti a korom? Miért gondolja, hogy "csak ingatlanban" tudok gondolkodni? S ha igen, miért is rossz gondolat ez? "- Én nem ismerlek téged, nem rád gondoltam. Ez is amúgy tipikus generációs probléma, hogy nem tudsz elvonatkoztatni és túl komolyan veszel minden állítást. Az állítás nem névre szóló. Tessék végignézni a saját ismerősi körben, hogy hány 40-50 éves embernek van személyi kölcsöne, hitele, áruhitele és kik azok, akik jellmezően ingatlanban tartják a pénzüket.

Több cikket írtam már erről, hogy miért orssz például ma ingatlanba fektetni. El kell olvasni.

Nem állítottam, hogy hozzám kell bárkit küldeni. Itt megint nem személyeskedés történt, hanem egy általános állítás, aminek a lényege, hogy több forrásból informálódjon a fiatal

" A szülő ismeri legjobban a gyermekét, anyagi lehetőségeit. Sőt, még jobban ismeri, mint a fiatal, hiszen adott esetben be is tud avatkozni segítőleg."- a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Amúgy a probléma nem az, hogy kikérik a szülők véleményét, hanem az, hogy vakon rájuk támaszkodnak és áttolják a döntés felelősségét a szülőre. Van különbség.

d4n13l 2017.01.27. 14:16:54

@upsidedooown: nem irom le megegyszer, amit a poszter mar az iment megtett, de erdemes lenne a martirkodas helyett alaposan elolvasnod, hogy mirol is szol az iras.

Mert nem arrol, hogy a 40-esek milyen szerencsetlenek.

Nancsibacsi 2017.01.27. 14:26:54

1. A gyereknek a szülei JÓT AKARNAK, ugyanez nem mondható el egyik pénzügyi tanácsadóra sem.
2. A gyerek szülei NEM MENTEK MÉG CSŐDBE - ugyanez nem mondható el a pénzügyi világról.

Innen kezdve szerintem lehet kapálózni, de gyakorlatilag a hitel/befektetés nepperek kora lejárt - nincs már rájuk szükség, ahogy pl. ingatlan nepperekre sincs.

Visceroid 2017.01.27. 14:31:50

De Magyarországon nem feudalizmus van? Mármint családok mentén megy a pénz. Azért itt nem sok "self-made-man" van, azaz a gyerek is majd apuci vállalkozását viszi tovább. Akkor meg persze hogy apuci mondja meg hogy mi legyen a pénzzel, ha egyszer ő adja.

Bafana 2017.01.27. 14:40:50

Két nyomós érv a szülői tanácshoz, egy pénzügyi zsenihez képest:
1. Nem kér érte uzsorát
2. Érdekelt abban, hogy ne menj tönkre.

conchita wurst 2017.01.27. 14:58:34

Tény, hogy a gyerek csak akkor jár(na) jól a szülői tanácsokkal, ha mindenkinek a szüleje sikeres vállalkozó, befektető lenne.

Persze nem jár jobban azzal se, ha 'befektetési tanácsadókhoz fordul', hiszen ezek 95%-a nem sikeres aktív befektető.

nick papagiorgo 2017.01.27. 15:06:40

Ez az egész olyan általánosítás, mint hogy a nők nem tudnak vezetni, a férfiak nem tudnak főzni, a szőke nők mind hülyék stb.

Nem lehet az egész 40-es, 50-es korosztályt egy kalap alá venni.
Itt vannak pl. azok, a privatizáció során ellop..... izé meggazdagodtak. Na, azok pl. kifejezetten ügyesen gazdálkodnak, és nem az OTP-be rohangálnak, meg nem is kockázatkerülők :)

Szerintem igenis helyes, ha egy gyerek ill fiatal felnőtt a szüleitől kér tanácsot - tényleg kitől kérjen, a providentes nőtől (aka " pénzügyi tanácsadó"), aki a kezében lebegteti a tízezreseket? :)
Egyfelől nem olyan méretű problémákról van szó, hogy "apa, megvegyem a MOL-t vagy ne", hanem elenyésző nagyságrendekről.
Másfelől meg ha apuka/anyuka gazdaságilag hülye, ennek következtében csóró, akkor ezt a gyerek is látja, és nem tőlük fog tanácsot kérni.
Úgyhogy kialakul ez magától szerintem.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.27. 15:13:51

Helyes, hogy a szüleiktől kérnek tanácsot. Minden szempontból.

para_noir 2017.01.27. 15:41:19

Miért, kire kéne hallgatniuk? Bloggerekre? Pénzügyi tanácsadókra, akik tulajdonképpen idegenek, és a saját hasznukra hajtanak (ha a befektetés összeomlik, mossák kezeiket, apróbetűs rész, balra el..)? Mellesleg hadd legyen egy jópofa kérdésem. Ha egy befektetési tanácsadó tényleg kiváló befektetési tanácsadó, akkor miért nem magának fektet be, hogy pár év alatt kurva gazdag legyen, és a Bahamákon süttethesse a hasát? És inverz: ha egy befektetési tanácsadó nem a Bahamákon sütteti a hasát, akkor még saját magát se tudta gazdaggá tenni, vagyis miért gondolnám egy pillanatig is, hogy engem majd az anyagi jobblét felé tud terelni? És ha a megkövült szar befektetések (ingatlan pl) nem jók, mi az ajánlat helyette? Brókermarcsika? Vagy az egyéb nagy kockázatú legális befektetések, amik kb egy rulettasztal biztonságát nyújtják?

nick papagiorgo 2017.01.27. 15:52:03

@para_noir:
:)
Brókermarcsika is erős negyvenes, még inkább ötvenes :)
Mégis hogy tudta forgatni a pénzt! Egy valóságos pénzügyi példakép lehetne az a nő :)

para_noir 2017.01.27. 16:02:05

@nick papagiorgo: és egy darabig tényleg jól működött :) Aki időben kivette a lóvéját szép haszonnal, az gondolom a mai napig meg van róla győződve, hogy remek befektetés volt :)

upsidedooown 2017.01.27. 16:05:42

Kérdéseim soha nem személyesek, nem személyemre vonatkoznak, hanem arra a generációra, mellyel kapcsolatban minden alap nelkül általánosít.
Nem válaszolt a kérdéseimre, azaz, hogy kikre kellene hallgatnia a mai fiataloknak? Nem hallottam meg érveimet, nem hallja meg az enyémmel egyetértő kommentelőket.
Önnek mit hozott a generációkutató?
Mennyire sikeres, mint független pénzügyi tanácsadó?
Mennyire sikeres, mint fiatal befektető?
Mit mond papagiorgo és para noir véleményére?

nick papagiorgo 2017.01.27. 16:18:25

@para_noir:
ja csak gondolom, ezek voltak kevesebben :)
Egyébként tény, hogy ezek az idősebb hölgyek (mint pl. a Tribuszerné is régebben, az is ilyen piramisépítő volt) gyakran meglepő affinitást mutatnak ilyen pénzügyekhez.
Gondolom úgy vannak vele az emberek, hogy egy ilyen "mama", olyan becsületes képe van, biztos nem veri át őket :)

Szarvas Norbert 2017.01.27. 16:23:33

@upsidedooown:

"Kire kene hallgatnia"- haromszor irtam le, tobbet nem vagyok hajlando

A penzugyek nem egyenlo befektetes... penzugyek a nyugdij, egy folyoszamla, egy biztositas, az ingatlan vagy barmi mas. Sokkal tobb penzugyi tranzakcionk van, sokkal tobb dontest hozunk meg, mint broker vagy nem broker.

Az nagyon unalmas erv, hogy "miert te mit tettel le az asztalra?"- sose a kritikust, hanem a kritikat kritizald.

Amiket a ket kommentelo felhozott ervek, azok is teljesen helyesek es sosem tagadtam. Egyertelmu, hogy a csalad akarja egyedul erdek nelkul a hasznunkat.... itt.a cikk teljesen masrol szol, de nem fogom megegyszer leirni

upsidedooown 2017.01.27. 16:43:53

Nem is szükséges ismételni, köszönöm. Mindent értek. :)

Kjos 2017.01.27. 17:57:09

Gyors életritmus, tudás, pezsgő pénzügyek?
Az internetet ne felejtsük el.
Régebben volt az IBUSZ, ma a fiatalok (és nem fiatalok is) letöltik a Tripadvisort és társait, vesznek egy repjegyet, s mennek, látnak. nagyjából mindenhez hozzáférnek, amit korábban csak az idegenvezető segítségével értek el. Ez ugyan azt igazolja, hogy van a generációk élete között különbség, de azt nem, hogy a negyvenesek ne tudnának ehhez igazodni. Pénzügyeket illetően is belépett az internet., hatalmas tudásanyagot szedhetsz össze. Kalkulátorok, összehasonlító táblázatok, tanulmányok, kommentek a tapasztalatokról, stb. Legyen az biztosítás, ingatlan, számlanyitás, bármi. Nem értékelem le a szaktudást, de egy tapasztalatlan fiatal számára elég az internet (és apja-anyja) ahhoz, hogy elinduljon.

d4n13l 2017.01.27. 18:10:57

@para_noir: el vagy tevedve. A befektetesi tanacsado nem az az ember, aki par ev alatt meggazdagszik. Akirol te beszelsz az a vallalkozo, aki viszont tonkre is mehet ennyi ido alatt.

Pont az a baj, hogy azt gondoljatok, hogy van olyan tuti es egyszeru modszer, amivel nehany ev alatt kozgazdag lehetsz. Aztan amikor egyeseket bepaliznak, akkor ott hisztiznek, hogy oket bizony atvertek. Miert, honnan a fenebol gondolta, hogy realis a havi 20-30%-os haszon? Sehonnan, csak EL AKARTA HINNI! Egyaltalan nem jart utana, tobbet gondolkodik azon, hogy mit reggelizzen, minthogy mibe rakja a megtakaritasat.

Ez az egesz terulet ugyanolyan, mint a magyar hasznalt auto piac, ajanlom az alabbi irast, detto ugyanez a helyzet a befekteteseknel is, az atlagbefekteto egesz egyszeruen hulye.

totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/10/12/a_magyar_hasznaltauto-vasarlo_hulye/

Hidd el nekem, hogy akit igy atdobtak a palankon, az legalabb annyira saros, mint aki ravette a bulira. Saros, mert kapzsi volt es tul nagy kockazatot vallalt.

nick papagiorgo 2017.01.27. 18:30:04

@d4n13l:

no, akkor talán tisztázzuk ezt.

Egy pénzügyi tanácsadónak én fizetek, hogy tanácsot adjon, ezért mondjuk valahol elvárom, hogy azok a tanácsok, amiket kapok, jók legyenek, és meggazdagodjak (mivel szar tanácsot mindenki tud adni ingyen is, ugyebár).
Azt én elfogadom, hogy a pénzügyi tanácsadók sem orákulumok, tehát nem jönnek be a döntéseik 100 %-ban. Ugye az a tanácsadó, aki mindig szar tanácsokat ad, attól elfordulnak az ügyfelek.

Erre mondta para noir, hogy ha egy tanácsadó jó tanácsadó, akkor (ha nem is azonnal, de pár év után) a tanácsadásból összejön annyi pénze, hogy magának is befektessen, és jól éljen. Egyébként rengeteg ilyen tanácsadó van (cégek is, magánszemélyek is), már most is kőgazdagok a tanácsadásból, és a megszerzett pénzből élnek, meg a Bahamákon nyaralnak, de mellette még pl. előfizetéses rendszerben továbbra is tanácsadnak (most kell venni az aranyat, adják el az XY részvényt stb), mert ettől még gazdagabbak lesznek.

Ha meg rossz tanácsadó, akkor még mindig Kőbánya-alsón húzódik meg egy lepukkant gyárban kialakított irodában, és a leendő kuncsaftokat hálóval halássza.

Azt senki se gondolja, hogy elmegyek EGY tanácsadóhoz, az majd ad EGY tanácsot, és abból én majd zsírosra keresem magam. Legalábbis értelmes emberek nem.

Egyébként ez a használtautó-piachoz annyiban hasonlít, hogy van jó használtautó kereskedő meg jó tanácsadó is, ahhoz járnak az ügyfelek. Meg nagyon sok a rossz, aki festi magát, és mutatja, hogy hogy "megy a biznisz", pedig igazából egy 0 az egész.

d4n13l 2017.01.27. 19:33:30

@nick papagiorgo: en nem penzugyi tanacsadorol, hanem befektetesi tanacsadorol beszeltem. Sem a penzugyi, sem pedig a befektetesi tanacsado nem fog teged gazdagga tenni, ez teljesen irrealis elvaras, ahogy az autoszerelotol sem varjuk el, hogy most aztan ugy megcsinalja az autot, hogy soha tobbe semmi baja nem lesz.

A penzugyi tanacsado a penzugyeidet teszi rendbe, elsosorban nem bevetelt novel, hanem kiadast csokkent - olcsobb biztositas, koltseghatekonyabb portfolio, stb. A vegeredmeny ugyanaz: tobb elkoltheto jovedelem.

A befektetesi tanacsado az, akirol az elobb beszeltel, es o az, aki tippekkel szolgal, amik vagy bejonnek vagy nem. Azt kellene latni, hogy a penzugyi piacon nem tudsz ugy tanacsokat adni, mint mondjuk jogi ugyekben, megpedig azert nem, mert elobbi esetben a jovot kell megjosolnod, ami neha bizony problemas. Ennek ellenere a befektetesi tanacsadot is hajlamosak az emberek ugyanugy ertekelni, mint azt a szakembert, akinek a munkaeszkoze konstans es nem valtozik. Picit hendikepes a dolog, nem?

"Erre mondta para noir, hogy ha egy tanácsadó jó tanácsadó, akkor (ha nem is azonnal, de pár év után) a tanácsadásból összejön annyi pénze, hogy magának is befektessen, és jól éljen."

Ehhez vagy oltari mazli vagy hatalmas kezelt vagyon szuksegeltetik.

2%-nal magasabb fix eves dijat nagyon ritkan tud elerni, plusz erre szokott meg rajonni a 20%-os sikerdij, amit viszont jellemzoen high watermark-modszerrel szamolnak.

Ennek az a lenyege, hogy csak akkor van sikerdij, ha a mindenkori csucshoz kepest is hozamot tudott elerni.

Pl. kezelt vagyon 100 milla,

1. evben +20% hozam, ove ennek a 20%-a, azaz 4%, teljes vagyon (adotol, fix dijtol, meg ilyesmitol tekintsunk most el): 116 m
2. evben -10%, nincs sikerdij, teljes vagyon: 104,4 m
3. evben +10%, az ove lenne ennek a 20%-a, de mivel a mindenkori csucs alatt van a vagyon (116 m vs. 114,84 m), igy nincs sikerdij.

Azaz 3 ev alatt 100 m Ft-on keresett 4 m Ft-ot, ami evente 1,33 m Ft. Hozza lehet meg tenni a 2%-os fix dijat, de a lenyegen nem valtoztat: ebbol azert nehezen gazdagodsz meg, pedig 100 millat kezelsz, ami azert nem olyan keves penz.

"Egyébként rengeteg ilyen tanácsadó van (cégek is, magánszemélyek is), már most is kőgazdagok a tanácsadásból, és a megszerzett pénzből élnek, meg a Bahamákon nyaralnak, de mellette még pl. előfizetéses rendszerben továbbra is tanácsadnak (most kell venni az aranyat, adják el az XY részvényt stb), mert ettől még gazdagabbak lesznek."

Ezt rosszul latod. Az elofizeteses rendszer nem azert van, mert annyi penzuk van, hogy mar nem tudnak magukkal mit kezdeni, hanem pontosan azert, mert egy vallalkozast nem lehet ugy uzemeltetni, hogy vagy bejon a tipp vagy nem, ott rendszeres koltsegek vannak, amiknek a fedezetenek minden honapban meg kell erkeznie. Akkor is, amikor nagy buko van. Erre szolgal az elofizeteses rendszer, ami ugyan lehet, hogy nem nagy penz, de tervezheto es ebben az esetben ez a lenyeg.

Roadster68 2017.01.27. 20:00:20

@Szarvas Norbert: "és kik azok, akik jellmezően ingatlanban tartják a pénzüket. "
Az ingatlan az egyik legjobb, legbiztosabb -és ahhoz jépest jó hozamu- befektetés, ha jól csinálják. Talán nincs is nála jobb, biztosabb. Legalábbis egyelőre.

nick papagiorgo 2017.01.27. 20:36:01

@d4n13l:
ez így oké.
Azt hagyod ki, hogy pl. évente 1,33 millát keresel (havi 100 ezer kb), de NEM egy ügyfeled van. Egy befektetési tanácsadó nem egy "néger inas", egy munkaadóval. Van neki valami 10 és 100 közötti ügyfele, ugyanúgy, ahogy az adótanácsadónak, a könyvelőnek stb. Az tény, hogy a nagy vagyonokat kezelők kevesebb ügyfelet vállalnak, de általában akkor sem egyet. A fenti számot ezzel kb meg is lehet szorozni - persze, ha a tanácsadó jól működik :)

nick papagiorgo 2017.01.27. 20:39:50

@Roadster68:
ingatlanban pl. mindig érdemes tartani a pénzt, ha másért nem, azért, mert megmarad az ingatlan.
Kivéve az olyan extrém helyzeteket, mint pl. most, amikor 10 milliós panellakások ára szalad fel 20-25 millióra is akár.
Pár évet érdemes várni ezzel. Most, de ismétlem, ez most egy extrém helyzet, hosszútávon ilyen árak (se bérletiek, se vétel/eladásiak) nem fognak fennmaradni.

d4n13l 2017.01.27. 20:58:17

@nick papagiorgo: az atlag penzugyi tanacsadonak egy darab 100 millas ugyfele sincs, az a szuk reteg pedig, akiknek van, szamodra es szamomra elerhetetlenek, azaz szamunkra nem is leteznek.

A lakasarakkal kapcsolatban pedig elkepzelhetonek tartom, hogy a tagadas fazisaban vagy.

nick papagiorgo 2017.01.27. 21:23:39

@d4n13l:
"az atlag penzugyi tanacsadonak egy darab 100 millas ugyfele sincs"

- ne haragudj, ezt te honnan tudod? Mindnyájan zöldségeseknek, cipőfelsőrész-készítőknek meg butikosoknak adnak tanácsot? 100 millát nem olyan nehéz összeszedni, ha nem vasgyári munkás vagy. Pl egy jobb étterem, középméretű hotel Pusztaszakállason, autószalon, vagy bármilyen átlagos (pár fős) vállalkozás, erre gondolj.
Aki meg befektetési tanácsot kér, az nem az első millióját akarja befektetni.

lakásárak: hát akkor vegyél most lakást :)
süti beállítások módosítása