Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Bemutatták a CSOK könyvet, amivel százezreket spórolhatunk

2016. november 22. - Szarvas Norbert

mkb-bank-csok-igenyles-feltetelei-2016_1.jpg

Előzmény

A kormány bejelentette az új CSOK törvényt az év utolsó előtti napján, aminek keretében bevezették a CSOK 10M forintos támogatást, illetve megemelték az összegeket! Természetesen minden ember fantáziáját megmozgatta a történet, azonban a kezdeti lelkesedést a hónapokon át tartó bizonytalanság követte. Gyakorlatilag se ügyfél, se bankos, se szakértő nem tudta pontosan követni a minisztérium utólagos értelmezéseit.

Ennek eredményeként megalakult a Facebookon a CSOK károsultak csoportja, ahol rendszeresen jelennek meg csalódott emberek, akiknek az információhiány és a bénázó bankosok sok százezresek károkat okoztak. Tipikus példa volt, hogy a lelkes család februárban elkezdte építésszel a terveket megcsináltatni (sok százezres költség is lehet), miközben a törvényi utólagos értelmezés elkaszálta a gondolatot. A család pedig ott maradt letolt gatyával és felesleges kiadásokkal. 

A CSOK ezidáig nem nevezhető sikertörténetnek annak ellenére sem, hogy komoly segítséget jelenthet azoknak a családoknak, akik szeretnének az életben tovább lépni, gyakran kisgyerekkel a kezükben! Számukra rendkívül fontos, hogy a folyamat hibamentesen és gyorsan végbe menjen, máskülönben két szék közé eshetnek!

Mai napig a legnagyobb probléma az információhiány. Gyakorlatilag nagyítóval kell ma is keresni azt a banki ügyintézőt, akinek valami halovány fogalma lenne az ügymenetről és a CSOK-ról. Arról már ne is beszéljünk, hogy minden ügyletben van egy csavar, ami komoly szaktudást igényel. Ezen a ponton véreznek el az ügyletek, ragadnak benn az anyagok.

Régóta vártunk a megoldásra

Persze az információt elvileg megszerezhetjük a banktól, ahol jellemzően félválaszokat kapunk egy közönyös ügyintézőtől, akinek egyetlen érdeke, hogy beadd az anyagot, aztán szabadesésben megoldjátok valahogyan. Vagy megpróbálhatod dekódolni a Magyar Közlönyt, amiben viszont számtalan jogi értelmezést nem találsz meg. Esetleg informálódhatsz az interneten, amivel az a probléma, hogy jellemzően nem létezik részletekbe belemenő és tudatosan felépített anyag. Inkább csipegetnek az oldalak az információk között. Te viszont nem biztos, hogy a teljes képet látni fogod!

 Exkluzív bejelentés

Egy cég úgy gondolta, hogy ideje összegyűjteni az információkat, a kiskapukat, és összehozni az építőipart, a bankot és az ügyfeleket. 

A CSOK könyv kiadója: 2001 óta újságkiadással foglalkoznak, 20 ezer vállalkozóval tartják hónapról hónapra a kapcsolatot, akik jellemzően az építőiparból kerülnek ki.  Ezáltal a cég pontosan ismeri az építőipari vállalkozások problémáit, lehetőségeit és igényeit. A CSOK könyv nagy hangsúlyt fektet ezekre az építőipari "rejtett" információkra, amik által az ügyfél jobban megértheti a CSOK folymatát egy építkezés folyamán. 

Én, mint CSOK szakértő láttam az elmúlt hónapokban, hogy mennyire távol helyezkedik el egymástól az építőipar és az ügyfél. Egyszerűen a bank képtelen átmenetet és segítséget biztosítani az ügyintézés bizonyos részeiben. Ezáltal az ügyfélnek mindent magának kell megtapasztalnia és magának kell kitalálnia, hogyan néz ki egy bank által elfogadott költségvetési terv, milyen engedélyeket hogyan kell beszerezni és a folyamat hogyan zajlik?

Ha rosszul dönt, vagy kevés az információ, az többek között:

  • hetekkel, hónapokkal lassítja az igénylést
  • sok százezer forintba kerülhet
  • akár többször be kell ugyanazokat a lejárt papírokat szerezni
  • feleslegesn kell ügyvédhez járkálni (sok pénz)

 

Mit tartalmaz a könyv?

Azon kívül, hogy magyarul és emberi nyelven mutatja be neked a CSOK intézményét, számos konkrét példával illusztrálja számodra a folyamatot, ami által sokkal egyszerűbben tudod megérteni.

A cég azt ígéri, hogy a könyv megvásárlásával jogosult leszel telefonos ügyfélszolgálatukat elérni és feltenni az egyedi kérdéseidet, amit megválaszolnak neked.

Lehetőséged van e-book és nyomtatott könyv formájában is megrendelni 

Másfél éves ingyenes utánkövetést és frissítést ajánlanak a könyv mellé, ha menet közben megváltozna a CSOK törvényben bármilyen szabály. A frissítésben nem csak leírják neked, hanem elmagyarázzák a változást példákon keresztül. 

Ráadásul lehetőséget biztosítanak arra, hogy CSOK szakértő személyes segítségét igénybe vegyétek a saját ügyetekben, hogy minden a lehető leggyorsabban működjön.

Véleményem

Olyan fontos információkat tartalmaz, amiket sehol nem olvashattál. Főleg azoknak nélkülözhetetlen, akik építkezni szeretnének és nincsen teljesen képben az építőiparral. Külön tetszett, hogy a könyv mellékleteként építőipari sablonokat mutatnak a különféle szükséges jegyzőkönyvekből, beszerzendő dokumentumokból. Már ezért önmagában megéri, hogy ne kelljen feleslegesen futkorászni a bank és a kivitelező között, mert nem tudja az egyik, hogy mit akar a másik. 

Ráadásul a jogosultságodat is tudod ellenőrizni a könyv végigolvasásával, ami megint komoly összegeket jelenthet neked. Sajnos a mai napig sokan írtok nekem, hogy a bankban azt mondták, hogy mehet az ügylet, aztán az ügyintézés során derültek ki dolgok. Ez szerintem senkinek nem jó, hiszen neked sem lehet élmény rohangálni össze-vissza. 

Ahhoz képest, milyen értéked ad számodra a könyv, véleményem szerint a többletszolgáltatásokkal együtt nagyon olcsón akarják neked odaadni. Ha belegondolok, hogy hallottam egyes hitelközvetítőkről, hogy 60-100.000 forintot is elkérnek a CSOK ügyintézésért és informálásért, akkor elnevetem magam a könyv+ szolgáltatások árán…

http://csoktanacs.hu

 

►►►►

Ha kérdésed , akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8211778825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elemes 2016.11.22. 23:49:53

Csak kiváncsiságból kérdezem, ha mondjuk megveszem az ebook formátumot (epubot tud olvasni az elektromos könyvem) és februárban teljesen VÁRATLANUL módosul a rendelet, akkor mennyibe kerül az upgrade...?

Remélem jó helyen kérdezem :))))

elemes 2016.11.22. 23:54:03

Nahát, csak figyelmesebben kellett volna olvasnom.

"Másfél éves ingyenes utánkövetést és frissítést ajánlanak a könyv mellé, ha menet közben megváltozna a CSOK törvényben bármilyen szabály."

elemes 2016.11.22. 23:54:41

a papiros könyvet is lehet előrefizetéssel rendelni?

Szarvas Norbert 2016.11.23. 08:41:25

@elemes: szia! Kerlek irj emailt, kozben kideritem neked es megvalaszolom: szarvas.norbert@iflgroup.hu

Frank August 2016.11.23. 17:33:47

Újabb eladósítás felpörgetésere találták ki a CSOK-kot!Annak a szűk rétegnek való a csok,akik hitel nélkül is tudnak építkezni,házat vásárolni.
A következő gazdasági válság után,munka nélkül nehéz lesz törleszteni a lakásrészletet.A mostani beetető kamatok sem maradnak ilyen barátságosak.
De aki követi a devizahitelesek példáját az magának köszönheti.
süti beállítások módosítása