Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Ezért a pénzért nem éri meg dolgozni... Jobb, ha otthon maradsz

2016. november 14. - Szarvas Norbert

find_a_waynot_an_excuse.jpg

El szeretnék neked egy jelenséget mesélni, ami valójában létezik ebben az országban. Olyan szinten alacsonyak a jövedelmek és mellette relatív "magasak" (szigorúan az alacsony jövedelemhez viszonyítva) a segélyek, hogy bizony sok esetben nem éri meg elmenni dolgozni. 

Ki merem jelenteni, hogy sok esetben egyszerűen nem motiválnak a munkára!

Nézzünk egy konkrét életből vett példát! Példa János buszsofőrként dolgozik évek óta. A lakóhelye 50 oda-50 vissza kilométerre van a garázstól, ahol a buszt az xy magánvállalkozásnál át kell vennie, majd műszak után leadnia. 2016-ban a buszvezető alapvetően hiányszakma és hamarosan kifogyunk belőlük. 

Mondhatni jó alkualap lehet, mert ezt tudják a buszos cégek is. Mégis azt mondják többen, hogy a soktízmilliós éves nyereség ellenére is kijelentik a sofőröket a téli szezonra (ahol pangás van) és cserébe órapénzt fizetnek a ledolgozott órákért (NEM munkanapért). Példa Jánosnak fizetnének óránként 1.000 forintot, ami egy normális munkaviszony mellett havi szinten (20 nap meló, napi 10 óra munka) 200.000 forintot jelentene, ami jóval több a KSH átlagbérnél...

A cég benyeli a nyereséget, és a szűkösebb időben nem fizeti meg Példa Jánost, mondván jövőre is lesz jelentkező... Undorító az egész művelet és hozzáállás, amivel egyes cégek működnek. És ezt sajnos az Állam büntetlenül végignézi...

Nézzük a téli szezont, ahol mondjuk csak 15 munkanapra elegendő megbízást tudnak szerezni. Átlagosan ezek a megbízások napi 6-6 órának felelnek meg, ami munkával telik. Természetesen (hisz Magyarországon élünk) az utazási időt, a busz karbantartásának az idejét vagy egyéb tényezőket nem fizetnek ki.  

Tehát ebben a hónapban Példa Jánosnak ki akarnak fizetni 6x1.000x15= 90.000 forintot és azt mondják neki, hogy éljél meg te paraszt. Ha nem tetszik, akkor el lehet menni!

lustasag.png

De akkor beszéljünk arról, hogy a munkahelyre való utazás esetünkben: napi 100km, ami egy 5 liter fogyasztású kisautóval is 1900 forint/ nap, azaz 28.500 forint. A 90.000-ből vonjuk le a 28.500 forintot és kapunk máris 61.500 forintot, amiből meg kéne élni egy olyan embernek, aki hiányszakmában dolgozik!

A munkanélküli segély pontosan kiszámított összege mindig a kiszámított járulékalap 60%-a, mely nem lehet a mindenkori legkisebb minimálbér napi összegénél magasabb. Ez 2016-ban Példa János esetében 5.110 forint/nap azaz 111.000 forint/hó

Akkor ízlelgesd a sztorit! Példa János ha otthon marad, akkor 111.000 forintot kap, ha viszont dolgozik ennél a szemét cégnél 15 napot és utazik 100-100 kilométereket, akkor nettóban megkeres 61.500 forintot! Ráadásul a munkanélkülit 90 napig kapja, tehát pont abban a három hónapban, amikor pang a buszos piac...

Jelenleg a jogosultsági idő az elmúlt három évben legalább 360 napig dolgozottság illetve az elmúlt 4 hónap által számított átlag jövedelem. Ennek minden évben megfelel Példa János...

És sajnos a cégek is erre játszanak, ha megtehetik. Márpedig jelen esetben megtehetik, hogy megnyomorítják a munkavállalójuk életét, hiszen a törvény nem kötelezi őket semmire...

Merül fel a kérdés, hogy a Te munkádat megéri elvégezni ahelyett, hogy elmész munkanélkülire? Tényleg nem értem, hogy ez miért éri meg az Államnak és az adófizetőknek. A rendszerhez lehetetlen anélkül hozzányúlni, hogy ne szigorítanák a szabályokat. Viszont ez az állapot a munkáltatón kivül mindenkinek ráfizetés...

 

 

►►►►

Ha kérdésed van nyugdíjjal, gyerekprogrammal kapcsolatban, lakástakarékkal vagy cselekedni szeretnél, akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr311958983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2016.11.14. 08:39:09

A buszvezető meg pont olyan hogy "osztott műszak" -jellegű. Amikor van munka akkor bűvészkedhetnek a tachográffal is.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.15. 12:00:30

Ezeket a problémákat csak a piac oldhatja meg.

Viszont mivel egyre nehezebb munkást találni minden munkakörben, így vélhetően majd változtatnak a stratégián, mikor észreveszik, hogy mégsincs elég jelentkező legközelebb.

Netuddki. 2016.11.15. 12:07:33

Van elég fasszopó fidesz szavazó, most éppen 45%-nál járnak állítólag, majd azok elmennek dolgozni és fenntartják a példaképeik átlagon felüli életszínvonalát.
Vagy mégse?

Sanyi 32 2016.11.15. 12:22:30

Marhaságokat írtál. 360- napos jogosultsági időt hogyan szerzi meg úgy hogy 90 napra regisztrál álláskeresőként? Egy év 365 nap. Szőkőév 366. Csacska írás... Nem éri meg otthon maradni, semmikép. A fizetés egy dolog. Persze kevés, de nézd meg nyugaton! Ott sokkal jobb pénzek vannak, de a burkolók 80% nem német, hanem egyéb náció. Nézőpont kérdése, hogy kinek mennyi a jó fizetés.

konrada 2016.11.15. 12:24:05

@Tibi !:
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.

szemétpasi 2016.11.15. 12:32:42

@Sanyi 32: Van olyan amikor nem éri meg. Ha dolgozol kötött munkaidőben akkor elesel az interjúra járás lehetőségétől, attól, hogy adott esetben képezd magad stb. Plusz ott van a munkába járás rezsije, a stressz, befektetett energia stb. Néha többet ér, ha az ember otthon egy csomó dolgot megcsinál ahelyett, hogy minden levonás után 30-50k forintokért dolgozzon.

Kicknick 2016.11.15. 12:36:17

@Sanyi 32: "az elmúlt három évben legalább 360 nap" . Nem tudsz olvasni?
Ja a poszthoz : kőműves ismerős kb 15 éve igy van, Minden télen munkanélkülin, tavasszal/ősszel/nyáron minimálbér meg zsebbelóvé meg maszek.
Fel kell ismerni hogy piac van. Majd ha elfogynak a buszsofőrök akkor emelés lesz.
És az a 110ruppó nem sok...az is csak 3 hónapig. Átlagjózsi ennyi idő alatt nem biztos hogy talál új munkát, szóval ne sajnáljuk már tőle.

Untermensch4 2016.11.15. 12:40:25

@Sanyi 32: Ha azok az egyéb nációk is jogosultak lennének a németekkel egyforma segélyre, szted akkor is mind burkolnának?

room_101 2016.11.15. 12:43:40

@Tibi !:
Csak sajnos az orbán eltakarítása nem oldja meg ezt a helyzetet (sem).

Bicepsz Elek77 2016.11.15. 12:43:44

Segélyeket megszuntetni, migransokat beengedni. Par busz felborul neha meg par ember meghal, de ez járulékos veszteség!!!

Advanced Flight 2016.11.15. 12:49:09

@konrada: szép! de nem hiszem, hogy megérti....se a mondatot, se azt, hogy miért írtad :-)

StanLee · https://newsroll.net 2016.11.15. 12:56:24

@Untermensch4: Ha nem csal az emlekezetem, akkor min. 12 honap munkaviszony utan a nem nemet is ugyanannyi ideig jogosult a munkanelkuli segelyre, mint a nemet allampolgar. Persze aztan a kovetkezo segelyre, amit a tartosan munkanelkuliek kapnak mar nem jogosult (HARTZ-IV), de az kit erdekel. Amugy a menekult meg a megerkezese utani elso naptol jogosult HARTZ-IV-re, de ez megint mas tema.

Nekem mostani fonokom felajanlotta, hogy ha lejar a szerzodesem, felvesz felmunkaidobe. Megkoszontem neki, de nem fogadtam el, mivel tobb munkanelkuli segelyt kapok, mintha ledolgoznam a napi 4 orat.

Kivlov 2016.11.15. 13:03:03

Alanyi jogú CSP azonnali megszüntetésével kéne kezdeni.
Gyerek utáni támogatást csak adóból leírhatóan, vagy természetben közvetetten adni.
Szoc tűzifa, közgyógy, ingyenes utazás és hasonló marhaságokat szintén megszüntetni.

Buchhalter 2016.11.15. 13:06:02

Kimegy Németországba honosított jogsival és egyből fog kapni alsó hangon ,bejelentve nettó 1500-1700 €-t! Erlangenben egy 3 fős család minden tagja buszsofőr! Anyuka is lerakta a jogsit 46 évesen.Igaz a srác is már 26.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.11.15. 14:17:42

EZ már csak ilyen. Ha megtehetik megfogják tenni.

laci_52 2016.11.15. 14:24:57

"Ezért a pénzért nem éri meg dolgozni... "

Továbbvinném a dolgot: több embert ismerek, aki már régóta segélyt sem kap, mégsem vállal állandó munkát, mert csencselésből, fusizásból vagy alkalmi munkákból jobban megél. Ezek az emberek akkor fognak munkát vállalni, ha normális bérek lesznek.

konrada 2016.11.15. 14:30:20

@laci_52:
A normális bérért normális munkát is követelnek.
...aki meg azt szokta meg, hogy csencselésből, fusizásból, alkalmi munkákból is megél, az nem nagyon fog már beállni a szalag mellé...
(Legfeljebb akkor keresniük kell más kifogást, de félteni őket nem kell, kifogást a munkakerülésre mindig lehet találni!;))

Untermensch4 2016.11.15. 14:32:30

@StanLee: Arra a párhuzamra akartam utalni hogy volt már magyarisztánban is olyan hogy hoztak pl mongol varrónőket. Arra a munkára amit itteni nem csinál mert a segélyen tengődéshez képest sem "éri meg". Ha jól tudom az angoloknál van egészen nagy keletje az életvitelszerűen a szociális rendszeren/ben élésnek mert csekély a jövedelmi különbség egy heti 40 órás melóhoz képest (mármint kevésbé képzett munkanemvállalókról beszélek), a munkával járó felelősség problémája is kiesik. A "nemszeretem" munkákra meg van jelentkező külföldi aki addig biztosan jól is funkcionál amíg beilleszkedik, állampolgárságot szerez. Hogy utána mi lesz az más kérdés.
Pont buszvezető mesélte milyen érdekes dolgok voltak ahol ő dolgozott az angoloknál. A paki kisfőnök a "jobb melókat" igyekszik a pakiknak tolni. Az angolnak nem mer sz@rt adni, így szívhatnak a lengyelek meg a magyarok. Bár utóbbi kettő köszönésnél nem disztingvál, nem csak azt veszi észre aki honfitársa vagy olyan bennszülött aki alátehet...

2016.11.15. 14:34:24

ja, 3 hónapig van munkanélküli segély utána meg 22500 forint, miről is beszélünk?? kik ezek az emberek???

Untermensch4 2016.11.15. 14:39:55

@konrada: "Between two jobs" én is előfordultam olyan helyen ahol az "állandó dolgozók" ilyen "csencselésből, fusizásból"-típusok voltak mint a laci_52 által írtak. Az illető vállalkozó azért kereste meg mindig őket hogy épp ráérnek-e mert amikor volt munka akkor napi 16-ban is jól dolgoztak és hajlandóak voltak egy hetet is az ország másik végében táborozni a meló miatt. A minőség is megfelelő lehet mert ha garanciális geb@szból túl sok lenne akkor az nagyon hamar oda juttatná azt a főnököt hogy lehúzhatja a rolót.
Meg vannak persze azok is akiket mondasz, jóval látványosabb kiszerelésben. Beáll a szalag mellé aztán felháborodottan távozik "ezt a munkát ennyi pénzért?!", miközben pont annyit fizetnek amennyiben megállapodtak, pont azért a munkáért amire jelentkezett... :)

Untermensch4 2016.11.15. 14:43:04

"az elmúlt három évben legalább 360 nap" úgy tudom úgy működik hogy ha "kimeríti a keretet" az ember akkor legkorábban 360 ledolgozott nap után kaphat újra munkanélküli segélyt. Az meg nem kilenc hónap.

StanLee · https://newsroll.net 2016.11.15. 15:00:55

@Untermensch4: En ertelek. A nemet szochalo pont azon alapul, hogy a tarsadalom nagyobbik reszenek fontos, hogy az ideje egy reszet munkaval toltse el, ezert nem fog a segelyekre rafanyalodni. Csakhogy, ha valaki Minijob-ra tud elmenni, akkor a segely jobban megeri, mert meg a lakast/futest is fizeti az allam, es a zsebpenz is elkoltheto masra. Es innentol kezdve meg egyre jobban erdemes a feketemunkara rahajtani.

konrada 2016.11.15. 15:02:49

@Untermensch4:
Igen, van olyan is, aki tud jól dolgozni, megszakítani magát, de nem bírja a kötöttséget. No ők sem fognak beállni a szalag mögé (azaz olyan munkakörbe, ahol az év 230-240 napján ismétlödő rutinszerűséggel kell megdolgozni a fizetésért...)

Ad Dio 2016.11.15. 15:14:28

Tele van az írás tárgyi tévedésekkel.

elemes 2016.11.15. 16:06:00

Apppszolút nem értek egyet, de annyira, hogy csak na.

nekemtene 2016.11.15. 16:52:59

Mivel piac is van a világon, csak akkor lehet "alulfizetni" vkit, ha - ugyan hiányszakmáról van szó - mégis tudható hogy máshol sem keresne többet. Az viszont csak akkor lehet, ha ténylegesen nem termel a cégnek annyi hasznot, amennyibe a magasabb fizetés fájna - különben idővel emelkednének a bérek a piacon.

szamaritánus 2016.11.15. 16:55:17

@Kicknick: gondolom a komuves haver se szeret szamlat adni a maszekolas utan.

dunántúli gyerek 2016.11.15. 17:03:48

Az köztudott, hogy a szocik idején megérte csalni a minimálbérrel, ezért volt több mint 1 millió minimálbéres, akiknek mára nyoma sincs, és 600ezerrel többen dolgoznak, ebből 350ezren belföldön, a versenyszférában.

Azt is tudjuk hogy ez egy szoci blog.

Azt is tudjuk hogy a seggéből húzta elő a számokat.

elemes 2016.11.15. 17:18:19

Na, kicsit bővebben.

Szigorúan piaci alapon persze előfordulhat, hogy a munkavégzés szoros önköltsége (amelyeket a munkavállalónak a munkabéréből kellene finanszíroznia) olyan magas, hogy a fennmaradó összeg már nem éri el a segélyek minimális összegét sem.

DE MÉG EBBEN AZ ESETBEN IS MEGÉRI DOLGOZNI, mert a tartós munkanélküliség olyan pszichés változásokat okoz, hogy később, amikor magasabb fizetésért már dolgozhatna: nem lesz rá képes.

elemes 2016.11.15. 17:19:37

@dunántúli gyerek:

Ez sükeség. Nem szoci blog. Szarvas Norbert utálja a fideszt, de nem ok nélkül. Szerintem okosabban tenné, ha az erős érzelmei fölött uralkodni tudna, de ez legyen az ő dolga.

Viszont attól, hogy utálja a fideszt, még nem szoci :)

dunántúli gyerek 2016.11.15. 17:20:50

egyébként olyan nincs, hogy vki 50 km-re járjon buszozni (falun is otthon a ház előtt parkol a busz+kamion a kis cégeknél, a nagyoknál meg nincs bérvarázslás)

de ez is csak egy a jól hangzó, seggből előhúzott számok mellé

Mondok én is vmit: alig pár órányira, Prágában sétáltam az előbb, drótkerítéses plakát a buszudvar mellett, mennyé sofőrnek, kezdő havi 30.000czk (330e bruttó, 240 nettó+juttatás,bónusz,müszakpótlék). A bp-i fizuk hasonlók.

Úgyhogy be lehet fejezni a picsogást.

Untermensch4 2016.11.15. 17:22:46

@nekemtene: Fordítva is működik. A bérköltség kitermelésétől függetlenül amíg máshol ugyanannyit fizetnek addig "nem kell több pénzt ajánlani, máshol is ugyanennyi". Ehhez hasonló abszurdisztáni logika hogy "nem gond a magas fluktuáció, mindig van jelentkező egyszerű munkára", csak a meló instabilitása/szezonalitása miatt aki alkalmas rá hogy jól is dolgozzon, az a következő szezonra már máshol van (és ott is marad). Ilyen baromságokat évekig lehet görgetni mire összerothad a sz@r.

Untermensch4 2016.11.15. 17:26:42

@StanLee: Azért döbbenetes hogy a keletnémetek nem mesélték el a többieknek hogy mi az a strukturális/pszichológiai ok ami miatt nem működik a szocializmus... :)

Untermensch4 2016.11.15. 17:30:32

@elemes: "...a tartós munkanélküliség olyan pszichés változásokat okoz..."
Populációnk híres előrelátásáról és a hosszútávú folyamatok racionális elemzéséről.

Untermensch4 2016.11.15. 17:32:59

@dunántúli gyerek: www.bkk.hu/category/karrier/
Lehet hogy rossz helyen keresgélek, honnan az infó a bp-i buszos fizetésekről?

dunántúli gyerek 2016.11.15. 17:40:52

@Untermensch4: fingom sincs

a cseh bérek = a magyar +15%, de a prágai bérek nem magasabbak a pestieknél, ez nagy generál igazság, nem foglalkozom a buszosok bérével, csak épp szembejött a plakát

de ugyanígy plakáton keresnek szinte minden supermarketbe árufeltöltőtől kasszáson át főnökig, mindenkit - fizu megjelölésével, szóval kb. uaz a hiányszakma mint otthon

városi rendőrség is így toboroz, metróplakát, fizu = a buszsofőrével

cseh munkanélküliség a legalacsonyabb európában, 3%, mindenkiből hiány van

elemes 2016.11.15. 17:43:57

@Untermensch4:

Kevésbé analitkusan is fogalmazhatok.

Az az ember a jó munkaerő, akinek fő motivációja a jól végzett munka öröme.
Ez a szorosan vett ("neoklasszicista") piacgazdaságon kívüli tényező.

Szerencsére a kevésbé csőlátó közgazdászok már évtizedek óta foglalkoznak a "humán tőke" összetevőivel, sőt: mérésével is, ezért számukra ez nem annyira idegen.

Szabálykövetés, pontosság, igényesség, rendszeretet, együttműködés, törvénytisztelet, jogkövetés, becsületesség, érzelmi önszabályozás, előremutató megküzdési stratégiák, alárendeltségi viszonyok kezelése, tolerancia, tisztelet, egyenjogúság, empátia, konfliktuskezelés, önismeret, bizalom, hiányosságok és fogyatékosságok kezelése, segítőkészség, jövőorientált időperspektíva, önbecsülés, türelem, mások emberi méltóságának tisztelete stb.

dunántúli gyerek 2016.11.15. 17:47:46

@Untermensch4: hogy vmi konkrétat is mondjak az átlagfizu 30ezer korona (országosan 27ezer) Prágában, ebből 22-23 a nettó (11el kell szorozni).

Tehát a nagy különbség itt van, a nettónál, kevesebb az elvonás jóval (a cseheknél jobb az aktív-inaktív arány).

Ezek tehát az átlagos fizuk (csomó olyan ismerős magyar is ennyit keres mindenféle irodai multimelókban, egy szó cseh nyelvtudás nélkül).

A magasabb kategóriákban (informatikus, mérnök stb.) viszont lehet hogy még egy kicsit jobb is a fizu Pesten (tesóm a t-systemsnél keres nemtommennyit bruttó, 750 tisztán, nem vezető pozi)

gizmo26666 2016.11.15. 18:11:17

@dunántúli gyerek: a foglalkoztatottakba beleszámolják már az EU-ban dolgozókat és a közfoglalkoztatottakat is, az rádob pár százezret a valóságra.

dunántúli gyerek 2016.11.15. 18:18:03

@gizmo26666: mindig is beleszámolták

minden ország beleszámolja

- gyengébbek kedvéért még azt is leírtam az előbb mennyit dob rá jaz

dunántúli gyerek 2016.11.15. 18:23:50

@gizmo26666: persze nem az eu-ban dolgozókat számolják bele, mert mo-n mindenki az eu-ban dolgozik

- hanem azokat, akik életvitelszerüen otthon, mo-n élnek, vagy bejelentett állandó magyar lakcímmel rendelkeznek és külföldön dolgoznak - ami szintén minden eu tagállamban teljesen azonos szabályok alapján megy, a tagság kezdete óta

- tehát az a 9000 'szlovák', aki a suzukiban meg a nokiába (ott mán nem), foxconnban húzza az igát, az pl. a szlovák foglalkoztatottságba/munkahelyszámba számít, ügye, mer ideingázik (legalábbis papíron szlavákia lakója)

örülök h segíthettem

Boka1 2016.11.15. 18:28:40

Akit a pénz motivál, annak sosem éri meg bejárni.

jolankovacs 2016.11.15. 18:41:45

Ez a munka-jövedelem-segély-adó kérdéskör nagyon rossz állapotban van kishazánkban. Probléma, hogy aki mondjuk 20-40 évet dolgozott, az is 3 hónap sgélyt kap és az is aki csak egy évet. Nem igazságtalan?? Mintha azt hirdették volna, hogy "munka alapú társadalom". No ez nem az.
Úgy általában a segélyek semmit nem érnek, kútba dobott pénz. Tudom, üzemeltettem már vendéglátót, boltot... Pesze a kézzelfogható élelmiszer stb. segély is kétséges ebben az országban, mivel láttam már segélycsomagot árulni 6 gyerekes anyát szájában cigivel, mobilozás közben. Nem beszélve arról, hogy csak a korrupciót növelné, ki szállíthatja a "jóárasított" segélyt.
Ami a normális társadalomban kiveri a biztosítékot az a gyerekgyárosok pénzzel pumpálása. Egyszerűen felháborító ami ebben az ügyben ebben az országban folyik!! Kérem annyi gyereket vállalni, amennyit a drága szülő el tud tartani. Ne a társadalom tartsa el őket úgy , hogy a szülők nem fizetnek adót, járulékot, a porontyok ingyen kapnak ellátást óvodában, iskolában, minden segélyre jogosultak. tízmilliókat adnak lakhatásra stb.
Azt a dumát meg felejtsük már el, hogy majd ők keresik meg a nyugdíjunkat. Ezt már csak a legalsó szellemi szintű 1% hiszi el és a haszonélvezők.

Willkommenskultur 2016.11.15. 18:45:30

@jolankovacs: munkaalapú társadalom mihez képest?

2010 munkanélküliség 12%, ma 5%, EU átlag ma 10%

Mr. Waszabi 2016.11.15. 19:27:38

Sokáig néztem a motiválatlanság/lustaság kombinációjának problémáját ebben a társadalomban. Ma már úgy vagyok vele, hogy el kéne fogadni, hogy van egy primitív, igénytelen - önmagával szemben is igénytelen - társadalmi réteg, amelynek nincs perspektívája, sem fejlődni, sem ebből eredően tanulni, dolgozni nem akar. És persze vannak azok, akik bár ebben a rétegben sarjadzanak, az ambíció megvan bennük, hogy többek legyenek, csak éppen társadalmi helyzetük nem teszi lehetővé ezt számukra. Szóval, az alapjövedelmet támogatnám, mivel, aki nem is akar dolgozni, arra nem kéne annyi adminisztratív erőforrást sem fordítani - azt inkább a dolgozni, tanulni vágyókra érdemes pazarolni. Mindenkinek jobb lenne, ha aki nem is akar se dolgozni, se tanulni, csak lejárni a sarki kocsmába a napközben valahogy összekaristolt napszámos béréből, nos, ha ővelük nem is kéne foglalkoznia a társadalom azon rétegének, intézményeinek, amelyek ennél azért magasabb életviteli színvonalat tudnak létrehozni, azok körében, akik akarnak valamit az életben. Ez hasonlatos ahhoz, amiként a korrupciót is törvénybe kéne iktatni, ha már van, ugye - határozzák meg a jogos mértékét, aztán jóccakát, nem kell annyit foglalkozni vele feleslegesen. Legyen törvénybe iktatva 15% baksis, és le van a gond. A NAV, az ügyészség nem foglalkozik feleslegesen azokkal, akik ezen a határon belül síbolnak - hatékonyabb a rendszer. Viszont, aki túlkap ezen a határon, azt keményen üldözzék és ültessék le.

Willkommenskultur 2016.11.15. 19:45:10

@Mr. Waszabi: az 5let jó csak a korrupció nem eccerü dolog

pl. felépítenek vmit 5 milliárdból, amit az ország 99%-a még csak nem is lát soha, meg tök fölösleges (ki szerint?). Akkor az az egész korrupció, 100%-ban.

pl. vagy vesznek vmit 250 mrd-ért, ami ellenzéki szakértők szerint 50 mrd-ot ér. Persze ez akkor derül ki amikor mán az ellenzék kormányoz és a tuladonjog rég átment. Akkor ez 80% korrupció, csak hát mi a valós érték?

pl. a korrupció nem pénz hanem valamilyen engedély kijárása stbstbstb, határozat megszerzése - a fehérgalléros bünözésnek legalább 50 szürke árnylata van, a többsége pedig legális, nem véletlen amikor még erős volt a baloldal akkor a jobb-bal-ból 30% kenőpénzt a szopóágon levő oldal is megkapott a pártkasszába(70et meg az épp kormányzók), az országos jelentőségü projekteknél, és viszont

ez teljesen megvalósíthatatlan

new_boy_on_the_block 2016.11.15. 20:30:41

És a buszos munkája mennyit is ér? Na pont ennyit.

jolankovacs 2016.11.15. 20:49:03

@Willkommenskultur:
Ha a közmunkás rejtett réteget, meg a második legnagyobb magyar város London munkásait és hasonló társaikat is beszámítod lenne az a munkanélküliség 15% is.

Visceroid 2016.11.15. 20:55:16

"Ezeket a problémákat csak a piac oldhatja meg.

Viszont mivel egyre nehezebb munkást találni minden munkakörben, így vélhetően majd változtatnak a stratégián, mikor észreveszik, hogy mégsincs elég jelentkező legközelebb. "

Ja, valahogy úgy, hogy a segélyt is lecsökkentik, minden marad a régiben, a munkavégzők nyugdíjba/külföldre mennek, és végén az itthon maradottak, élükön Viktorral tekintgetnek majd össze-vissza, hogy ki fog nekik adót fizetni?

kalbász 2016.11.15. 21:02:24

Többek között ezért élhetetlen az ország.
Mindenki sír, a nyugdíjas meg a segélyezett is, miközben a fizetésekhez viszonyítva világbajnok magasak ezek az eltartási díjak.

Nem csoda, mert sokan vannak, tehát a szavazatuk miatt meg kell venni őket.

A másik csapda ami ebből ered, hogy az élőmunkát terhelő adók (meg minden más adó is) kib. magas. Hiszen valamiből fizetni kell a nyu**ereket és a segélyeseket.
És csoda hogy akkor már a szlovákokhoz járnak inkább dolgozni a fiatalok, nem beszélve a nyugati államokról.

Így fordulhat elő, hogy (élő példa) a rokkantnyugdíjon "tengődőnek" inkább megéri felvenni ezt a segélyt, és napközben elmenni fusizni, mint rendes munkát vállalni esetleg megerőltetni magát.
Bizony, a rokkantnyugdíjas közben feketemunkát végez építkezéseken.

Este ráér még egy kis fusi fekete taxizásra, meg hordja a lomit a sajópartra.
Ha feljelentik semmi gond, nincs jövedelme, szegény, megszüntetik a nyomozást.

Így királyul rá lehet szocializálni tömegeket erre az életmódra és ez csak egy példa volt.
A c1gányokról nem is beszélve, ahol generációk szokják meg hogy azért mert c1gányok pénz jár nekik, tenni semmit sem kell érte és tele vannak szabadidővel amit valahogy el kell tölteni. ugye.
És igen,a z a hülye, aki közülük tanul meg szakmát szerez és dolgozik valamit. Aki nem az sokszor jobban él és több ideje marad. Természetesen olyasmiből él ami a társadalom számára káros, dehát ez az ország ezt megengedheti magának, ugye.

És gondolkozzatok róla hogy alapjövedelmet vezessetek be. Ide.

kalbász 2016.11.15. 21:03:30

A c1gány tiltott szó???
Az igen.
Éljen a PC elfojtás, csak az igazságot ne lehessen mondani. Ugyan kit sért ez. Mióta szitokszó?

tavaszihóvirág 2016.11.15. 21:37:53

nem a segély magas - a segély arra való, hogy ne halj éhen. Ennél már nem lehet alacsonyabb

Willkommenskultur 2016.11.15. 21:45:50

@jolankovacs: akkor számítsd bele, de ez így vicc

minden országban van közmunka meg határon át ingázó munkavállalás, ahogy 2010ben is volt

Willkommenskultur 2016.11.15. 21:48:07

@kalbász: ne feledd, a blog címe 'őszinte gazdaság', amely névválasztás hasonlóan az európai, demokrata és fügetlen címkékhez garantálja a ballib cenzúrát

Untermensch4 2016.11.15. 21:54:52

@elemes: "Az az ember a jó munkaerő, akinek fő motivációja a jól végzett munka öröme."
Ezt van olyan (munkaadó) aki úgy értelmezi hogy akkor nem is kell bért fizetni.
Találóbbnak érzem amit egyik volt főnököm mondott: "Sikerélményért és pénzért dolgozunk" azt már én teszem hozzá hogy ha a kettőnek az aránya és/vagy az "összértéke" (már ha átváltható lenne) kevés akkor meg nem dolgozunk.

Untermensch4 2016.11.15. 22:00:48

@Mr. Waszabi: Mit jelent az "alapjövedelem"? Amit írtál annak alapján egy egyszerűsített bürokráciájú segély is lehet az meg a "feltétel nélküli alapjövedelem" (ami mindenkinek járna). Az első verzió az még akár működhetne is, a másodikra viszont akik tanultak közgazdaságtant eléggé gyorsan el tudják magyarázni hogy miért nem. Kivéve ha külföldi rabszolgákat dolgoztatunk itt és/vagy egy másik kontinensen, de az meg állítólag nem etikus.

Untermensch4 2016.11.15. 22:09:03

@new_boy_on_the_block: A buszosnak nem a "tényleges" munkája ér annyit amennyit. Majdnem bárki el tudna vezetni egy buszt, lassan már a busz is saját magát. A balesetek elkerülése a produkció lényege, hogy ne haljanak meg emberek a busszal kapcsolatos fizikai trauma miatt. Az a vicces szöveg hogy "a buszvezető szállítja a világ legértékesebb rakományát" már volt számolgatva, kb 10 éve egy 40 évesnél fiatalabb Átlag Béla baleseti halála (kieső GDP, közvetlen és közvetett költségek) több mint 100 millió HUF anyagi kár. Mármint átlagos ember, nem segélyvitéz, nem menedzser.

Bicepsz Elek77 2016.11.16. 08:22:49

@Untermensch4:
Na ja. Hazat is barki tud tervezni, de azert kellenek hozza építészmérnökok, hogy ne doljenek ossze. Műtétet is barki(lassan gep is) tud csinalni, csak közben ne haljon meg a beteg. A bíróságosdit is regen sokkal gyorsabban elvegeztek: börtön helyett 25+ botutes, kezlevagas.
Ertjuk mi!!!! www.blikk.hu/aktualis/buszbaleset-holttestek-leptek-el-az-utat/bfqnql3
Hurghada ‒ Tizenegy magyar turista halt meg, és több mint húszan megsérültek – köztük négy gyerek –, amikor az őket szállító turistabusz felborult. A szemtanúk szerint a baleset helyszíne maga volt a rettenet...
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/hurghadai_buszbaleset_ferditesekkel

Első ránézésre is nagyon hihetetlennek tűnik, hogy csaknem annyian meghalnak, mint ahány baleset történik. De ha tudjuk azt is, hogy Magyarországon tavaly 18 ezer sérüléses közlekedési baleset történt, amiben hétszázan haltak meg, akkor úgy is tűnhet, hogy a tizenegyszer nagyobb Egyiptomban lényegesen kevesebb a baleset, de arányaiban többen halnak meg.

d4n13l 2016.11.16. 08:30:34

@Willkommenskultur: Abban azert gondolom, hogy megegyezhetunk, hogy Londonba viszonylag kevesen ingaznak, illetve a kulfoldi munka (kulfoldi elet) nem_pont_ugyanolyan, mint a hazai (elet).

Egyebkent a kozmunkat a kulfoldi munkavallalokat beleszamolni a foglalkoztatasba kb. olyan, minthogy az egyik ceg legyart 10 darab mindenben megfelelo termeket, a masik pedig legyart 7 mindenben megfelelot, 2 selejtet, illetve egyet, amilyet nem is rendeltek. Darabra megvan, dehat...

Hol van meg amugy kozmunka?

Bicepsz Elek77 2016.11.16. 08:34:02

@jolankovacs: allambacsinak intezkedni kene: havonta segelyert fogamzásgátló szurit 3 gyerek felett. De ugye a jogvedok....
@Mr. Waszabi: Ilyen reteg minden orszagban volt-van-lesz. A franciak foglalkoztak ezzel: vannak a passziv jovedelmekel+kivalo szakmaval rendelkezok kozepen(a kornek) kufele egyre kevesebb es bizonytalanabb fizu. Ez a reteg az alkalmi munkakbol el es ha ki is torne, a csaladjat kene otthagynia. Anyagilag jobban jarna, de a csalad jo szocializacios kozege nem lenne. A 22 csapdaja!!! Masreszt mind az alvilag, mind a felvilag szamara hasznosak(bűnözés, prostitúció stb stb. a jo betörőket meg a titkosszolgálatok iskihasznaljak).

elemes 2016.11.16. 09:31:28

@Untermensch4:

"van olyan (munkaadó) aki úgy értelmezi hogy akkor nem is kell bért fizetni."

Nade egy másik munkaadó esetleg fizet :-) Régi történet.

- Főnökúr, mikor kapunk cégautót?
- Ehhez a pozícióhoz nem jár cégautó.
...
From: xxxx
Subject: farewell

Egy hónapra rá
- Főnökúr, mikor kapunk cégautót?
- Ehhez a pozícióhoz nem jár cégautó.
...
From: xxxx
Subject: farewell

Egy hónapra rá
- Főnökúr, mikor kapunk cégautót?
- Beszéljük meg a dolgot.
...
From: főnök
Subject: cégautó a csapatnak

Untermensch4 2016.11.16. 09:44:01

@Bicepsz Elek77: A négykerekű, gépi erővel hajtott járművek (hétköznapi) vezetése viszonylag elterjedt skill és nem is túl bonyolult. Közlekedéshez nagyon alap fizikai ismeretek elegek (mondjuk más kérdés hogy minden évben vannak balesetek ahol ezek az alapok is hiányozni látszanak), egy építendő dolog tervezése sokkal bonyolultabb. De ott sem a "vonalak rajzolgatása a kockás füzetbe" a tudás lényege hanem hogy a kész műben (vagy építés közben) ne haljanak meg az emberek tervezési-szerkezeti okokból. Ahogyan a buszvezetésnél, ne haljanak meg vezetéstechnikai okokból.

Reactor 2021.03.08. 01:23:40

Hát kérem, ez van, ha nem fizetjük meg a tényleges munkát végzőket és az értékteremtőket, ellenben a sleppnek, kamuszakmásoknak ötször annyit juttatunk - szépen elfogy az értékteremtő, mindenki slepp és kamuszakmás akar majd lenni. Csak ugye ilyenkor már az nincs, aki fizesse...
Talán el lehet kezdeni nyugati szintű fizetéseket adni, és akkor motiváltabbak lesznek az emberek a munkára egy kicsit. Ja, hogy nincs miből? Persze vaci új Audira meg nyaralóra, arra futotta, a munkás meg kapja be. Aztán persze megy a cirmogás, hogy gyere haza Mikkamakka.

@Ballib cenzúrázók réme 18: Azt hiszed? Ezek inkább becsődölnek, minthogy akár egy forinttal is többet fizessenek a beosztottjaiknak. Nem érdekli őket a legkevésbé se, hogy saját magukat is a pusztulásba rántják ezzel, csak az lebeg a szemük előtt, hogy nehogy a szemét beosztott kicsit is jól járjon. Ez ma Magyarország.

@Sanyi 32: Jó fizetés = annyi pénz, amennyiből következő fizetésnapig kihúzod relative jó színvonalon, nem szárazkenyérre meg krumplistésztára futja huszadika után. Meg minimum alá letekert radiátorokra.

@szemétpasi: Vicces, de ennyi pénzt akkor is összeszedhetsz havi szinten helyből, ha napi 4 órában aludobozt keresgélsz...
Kiszámoltam: ha valaki napi 8 órában aludobozt gyűjtögetne, havi szinten 160 ezer (!) forintot kereshetne vele. A borsodi, nógrádi fizetésekhez képest, ahol már a 110 ezer nettónak is örülni kell, ez azé' elég jó összeg.
Pár nyomoronc lehet ki fog röhögni, amikor azt látja, hogy a konténerben keresgélsz. Te pedig majd akkor fogsz röhögni rajtuk, amikor az adott távol-keleti vírus miatt őket páros lábbal rúgják ki, veled meg nem tudnak mit kezdeni.

@room_101: De igen, megoldja.

@elemes: Veszteséget termelni SOHA nem éri meg dolgozni.
süti beállítások módosítása