Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Túl kevesen ismerik az 50-30-20-as szabályt!

2016. október 05. - Szarvas Norbert

saving-mistakes.jpg

Az 50-30-20-as szabályt betartva helyezheted a saját életedet egy sokkal nyugodtabb pályára. A bevételednek MAXIMUM 50%-a fedezze az alapvető kiadásaidat. LEGALÁBB 20%-ából képezzél magadnak pénzügyi védőhálót, azaz legyen életbiztosításod, vésztartalékod, privát nyugdíjbiztosításod, tegyél félre a gyerekednek vagy egyéb célra. A 30%-ot arra költöd, amire akarod, hogy az életed kényelmesebb és szebb legyen. 

kepernyofoto_2016-10-05_12_51_09.png

 

Túl keveset foglalkozunk a példákban a családok mindennapjaival és jellemzően Tökéletes Béla életén keresztül próbáljuk bemutatni a megoldást. Most nézzünk egy igazi magyar családot, akivel jobban tudsz azonosulni, hogy nekik mi lenne a helyes magatartás? Nem fogok elkalandozni 10-20 évre előre, mert én sem tudom, hogy mi lesz. Maradjunk egy kellemesebb időtávban, hogy mit érhetünk el ezzel a szabállyal!

[példa] Anya,Apa és 2 gyerek (5 és 6 évesek). 

 

kepernyofoto_2016-10-05_13_03_54.png

A szabály szerint az ideális az lenne, ha ebből a jövedelemből maximum 183.300 forint lenne a rendszeres és várható kiadás. Teljesíthető elvárás? Sok minden függ a lakhatástól. Ha már a lakhatásért kell fizetnünk (jelzáloghitel, albérlet), akkor ez az arány könnyen felborulhat, hiszen egyszerűen túl alacsony az összes jövedelem ahhoz, hogy a mostanában gyakran 100.000 forint feletti albérleti díj mellett minden rezsi és egyéb telefonos költséget kigazdálkodjunk!

Lakbéren/lakáshitelen akkor tudunk "spórolni", ha lejjebb adjuk az igényeinket és a pénztárcánkhoz igazodó lakásba költözünk. Ilyen például saját lakás vásárlás esetén, hogy nem 12M forintos hitelt veszünk fel, hanem csak 7M forintot és olcsóbb lakást választunk. Ez a szignifikáns különbség máris megjelenik a rendszeres kiadásunkban!

kepernyofoto_2016-10-05_13_14_01.png

Az igazság az, hogy egy átlagos kétgyermekes család ma Magyarországon már az első szakasznál megcsúszik. Ráadásul véleményem szerint ezt a túlfizetést jellemzően nem kompenzálják a további szakaszokban. Ez azt jelenti, hogy "mindig megoldják valahogy", hogy mindenre jusson. Ez általában személyi kölcsön, áruhitel, folyószámla hitelkeret vagy családi kölcsön formájában érkezik, ami felborítja évekre a teljes családi pénzügyeket.

62,4%

 

Két dolgot tehetünk, ha képtelenek vagyunk a jövedelmünket tovább növelni! Az egyik, hogy csökkentjük a kiadásainkat (olcsóbb lakhatás, tudatosabb fogyasztás, autó elhagyása). A lényeg, hogy meg kell spórolni a példában  45.700 forintot! A másik lehetőség, hogy a további szakaszokban hozzuk vissza a kiadásokat! 

kepernyofoto_2016-10-05_13_27_59.png

 

Papírforma alapján a 20%-ot a példához hasonló arányban lehetne ésszerűen felosztani anélkül, hogy csodát várnánk. Természetesen lehet súlyozni a helyzetet és fontossági sorrendet felállítva elhagyni tételeket, hogy a fontosabb sorokat növelni tudjuk. Lehet törekedni az állami támogatások maximalizálására (lakás-takarékpénztár, egészségpénztár, nyugdíj) is. 

A pénzügyi védőháló legfontosabb alapfelvetése, hogy rövid-közép- és hosszútávon is fel legyünk készülve illetve váratlan helyzetekre is. Váratlan helyzet lehet egy haláleset, egy baleset. Nem szerencsés, ha egy kéztörés miatt kénytelenek vagyunk a megtakarítási számláinkat feltőrni, miközben havi 1-2.000 forintért már biztosítást is vásárolhatnánk magunknak. 

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az alapkiadásoknál felgyülemlett túlfizetést honnan szeretnénk visszapótolni? Nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egyszeri kiadás, hanem havonta önmagát újratermelő kötelezettség. Azaz évente a példa alapján 548.400 forint túlfizetés.Pontosan újratermelődési jellemzője miatt nem szerencsés hitelt felvenni, mivel az életben nem tudjuk utolérni magunkat. Valamikor biztosan le kell valamiről mondani!

szerintem várjuk meg a harmadik részét a történetnek és a végén találjuk ki, hogy honnan hozzuk vissza a túlfizetést!

Addig is néhány számot hadd mutassak be neked, ha ez az arány megmaradna (20%)! Nézzük meg, hogy 57 hónap múlva hova jutnál:

Szeretnél kérdezni vagy segítséget kérsz a saját koncepciód összeállításában? Írj: szarvas.norbert@iflgroup.hu

kepernyofoto_2016-10-05_13_41_07.png

És ebben az 57 hónapban a biztosítások révén be voltatok védve nem várt esemény ellen is!

Egy átlagos család 57 hónap alatt ha megfelelő céllal és helyre teszi a jövedelme 20%-át, akkor képes akár 4,2M forintos vagyont összegyűjteni! Hogy mi a magyar valóság? Az átlagos családoknak 3-5-10 éves távlatban sem gyűlik össze mai értéken 1M forintnál több megtakarítások!

Mi történt a példában? 57 hónap múlva:

  • 742.831 forintotok van, amit lakásvásárlásra vagy felújításra tudtok elkölteni (pl.: fürdőszoba feljúítás)
  • a folyószámlátokon közel 1 millió forint vésztartalék pihen
  • 656.640 forintotok van az egészségpénztárban, amit bármikor fel tudtok használni gyógyszerre vagy műtétre, fogorvosra...stb. Itt fontos megjegyezni, hogy alapesetben nem gyűlik évekig a pénz az EP számlán, mivel rendszeresen a számla terhére vesznek [logikus] gyógyszereket a szülők!- Ez most egy reprezentatív példa volt
  • hosszú távon megtakarítási célokra (gyerek és nyugdíj) máris összegyűlt , majdnem 2M forint!

 

A szórakozásra mi marad?

 

Az optimális tanács alapján 30% azaz esetünkben 109.980 forintnak kellene maradnia szórakozásra, hobbira, luxusra, önmagunk kényeztetésére, utazásra. Én azt javaslom, hogy érdemes itt visszahozni a lemaradásunkat, hiszen ezen a ponton a luxus bizonyos fokáról mondasz le és nem a jövődről (nyugdíj, gyerek megtakarítás). 

Van 64.280 forintunk, azaz a 30% helyett 17,5%. Karcsú, nem karcsú, de ez van, ebből kell dolgoznunk!

Ennél a pontnál nem gyártok táblázatot, mert minden embernek más a fontos. Van akinek az elektronikai eszközök, van akinek az utazások számítanak. Van, aki egy jobb autóra vágyik, míg másnak a luxusmárkák öltözködésben okozzák a legnagyobb boldogságot! És persze nem szabad elfeledkezni a gyerekekről, hiszen ebből a keretből kell megoldanunk a gyerekek játékait is! Hát osszátok fel ügyesen!

A legjobb tanácsom, hogy sose vállaljátok túl magatokat! Ha a keret 64.280 forint havonta, akkor nem engedhettek meg magatoknak olyan hónapot, amikor 100.000 forint megy el! Még akkor sem, ha ezt a hónapot a karácsony időszaka jellemzi! A családok 99%-a ünnepekkor enged a pénzügyi fegyelmen és csúszik meg, amit idővel a hosszú távú megtakarításaik felszámolásával próbál megoldani. Ez komoly probléma, aminek az árát majd később fizeti meg mindenki!

Lehet úgy tenni, mintha az áruhitel, személyi kölcsön egy ördögien rossz dolog lenne. De nézzünk szembe a realitással, hogy a legtöbb család él ezzel az eszközzel. A lényeg az 50-30-20-as szabályban, hogy ezen hitelek havi törlesztését le kell vonnod a "30"-as keretből. 

Ha veszel egy tv-t hitelre, aminek a havi törlesztése 9.900 forint, akkor ezt az összeget vondd le a 64.280 forintból és a maradékból gazdálkodj!

 

►►►►

Ha szeretnéd a kiskapukat és a legjobb ötleteket a pénzügyekben, akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

� Ajándék lakástakarék választó 

Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr8911770989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucifer Morningstar 2016.10.06. 08:22:55

norbika újabb valóságot messze elkerülő agymenését olvashattuk.

ChemZso 2016.10.06. 08:24:33

@Csisz79: Nekem a havi 60k élelmiszeren. Ez egy négy fős családban 500 Ft/nap/fő, ez nagyon kevésnek tűnik.

kőcsiga 2016.10.06. 08:45:43

Tetszik ez a valóságtól elrugaszkodott, "szarvas" bakikkal telitűzdelt mese. Kb. olyan mint a 47.000.- forintból meglehet élni. :)

lavór 2016.10.06. 08:53:13

Hülyítjük a jónépet, hülyítjük? Na de már páran bővebben leírták.

Medgar 2016.10.06. 09:11:47

Baromság amit írsz.

60 000 Ft/hó a kaja? Az napi 500 Ft. A két gyerek iskolai menzája így néz ki /fő:
reggeli: 135 Ft
ebéd: 493 Ft

Azaz napi 628 Ft + otthoni kaja. Azaz napi 800 Ft
Anya apa kajája napi 1 000 fő alsó hangon, ha apa nem kemény fizikai munkát végez.
Hétvégén napi 1 000 Ft/fő

Ez így együtt kb. 110 000 Ft, mindenféle nagyzolás nélkül.

Ha akarod a többi hülyeséget is tételesen cáfolom.

tobias2 2016.10.06. 09:26:30

Bármennyit meg lehet takarítani! A civilizált Nyugaton már törvény, hogy a negatív kamatok miatt a bankok kötelesek kamatot fizetni a felvett kölcsönökre. Felveszem tehát a világ összes kölcsönét, és a kamataiból élek. Ja, hogy ez csak a Soros-brancsnál működik? Kár.

Szarvas Norbert 2016.10.06. 09:27:27

A cikk egy konrét példa, egyértelműen nem az itt kétkedők élete. Mindenki annyit használjon fel belőle, amit tud.

A valóságtól nem elrugaszkodott azért, mert te pont kevesebbett keresel vagy többet. Ezen túl kéne már lépni, mert sok értelme nincsen annak, ha mindegyik blogban jól beírod, hogy "hazugság és 120-ból nem lehet megélni"

Horvátba akarsz eljutni autóval nyaralni. 100 liter benzin szükséges, de neked csak 50 liter van! Hogyan jutsz el Horvátba?- ergo többek között a cikk sem arról szól, hogy hogyan szerezz benzint. Arról szól, hogy milyen minőséget vegyél a motor kímélése miatt, milyen átlagsebességgel utazz a jobb fogyasztás miatt...

@Medgar: tessék egyeztetni itt azokkal a kommentelőkkel, akik 120-ból élnek, hogy ők a kaját higyan oldják meg. Ez egy olyan szám, amit lehet tartani és simán kevés is lehet. Ha azt írom, amit én költök el egy hónapban kajára, akkor el vagyok küldve az anyámba, mert "nem reális", próbáld a 50-30-20-at a saját életedre lefordítani

Szarvas Norbert 2016.10.06. 09:31:09

@daniferi: sokkal jobban kellene ismernem a szokásaidat és részleteen belemenni.

Azt már látom (ez fájni fog), hogy 140e fizuval ne lakjál 70 ezres albiban. Tipikusan túl van tolva. Vagy költözz össze haverral, pároddal, vagy keress kisebb garzont vagy költözz kicsit arrébb. Ez a megoldás jelen pillanatban.

Mighty 2016.10.06. 09:47:23

Szeptembertől elváltként (gyerektartás, új lakás hitele) egy tegnapi számolás után nekem 57-25.5-17.5 lett, és a 25 tartalmazza az ételt is :(
Persze van mnyp, önyp, ep és több tbsz is, de érzem, hogy most rendesen összébb kell húzni a nadrágszíjat, hogy ne kelljen a tartalékokhoz nyúlni. Vagy kell egy második kereső is :)

subwoofer1 2016.10.06. 09:52:03

És közben ne számolj azzal, hogy ha Amerikában bedől egy-két bank, akkor a te lakáshiteled is két és félszeresére nő. Az ilyen elméletekkel itt a periférián ki lehet törölni.

Medgar 2016.10.06. 09:54:31

@Szarvas Norbert: Természetesen lehet 120-ból élni, de a takarékoskodás azt jelenti, hogy hó végén tudsz venni két zsömlét...

habodo 2016.10.06. 10:02:57

@cso zsi: Mo-n a nettó átlagbér 170-180 körül van, szóval a példában említett háztartásnak bizony átlagos a jövedelme.

erkölcsi hulla 2016.10.06. 10:03:05

Logikusan hangzik a szabály.
Leegyszerűsítve : spórolj amennyit bírsz, ne költs semmire, és (talán) lesz félretéve pénzed. Ennyi a lényeg.
Azonban egy átlag magyar család nem tud félretenni, egyszerűen annyira ki van élezve a helyzet pénzügyileg, hogy hónapról hónapra élnek. És szerintem ez a mérvadó többség.

Automne 2016.10.06. 10:12:34

Egy 4 tagú családnak 60.000.- havi élelemre? Egész hónapban zsíros kenyeret esznek? Mert ennyiből a gyerekek tuti nem kapnak elegendő gyümölcsöt. Ha anyuka minden nap főz, apa-anya ezt viszi a munkahelyére, az oviban kiharcolnak befizetési kedvezményt (ennyi fizuval eléggé esélytelen) akkor sem jönnek ki ennyiből. A példába be sem lett kalkulálva, hogy az oviba mennyit és mi mindenre kell fizetni két gyerek után. Azzal is egyetértek, hogy egy garzonnak is több a rezsije, és akkor már nagyon kicsi lakásban élnek négyen!

CyberPunK 2016.10.06. 10:14:05

@habodo: Nem. :)

Átlagos fizetés: összes ember sumbevétele/összes ember száma. Gazdagég annyira megdobják a statisztikát, hogy köze nincs a valósághoz az átlagnak. Pl Matolcsy fizetése önmagába átlagra húz egy egész mélynyomorban élő falut (ugye itt csak a keresőképeseket nézünk, nem mindenkit). Kb a lakosság 5-10%-a mozoghat ebben a fizetési sávban, a többség (sokkal)szarabbul él.

Más példával élve: ha egy hétig székrekedésed van, majd egy hétig fosol, akkor attól még, hogy átlagos lesz az emésztésed, még nagyon szarul érzed magad két hétig.

Bumpi 2016.10.06. 10:23:02

Ez a kalkuláció a valóságtól nagyon elrugaszkodott. Átlagkeresettel számolni baromság, mert az emberek nagytöbbsége átlag alatt keres, a kevés szerencsés meg jóval átlag felett. Mi a feleségemmel, mindketten diplomás állásban összesen nem keresünk nettó 300 felett.
De ahogy nézem, az elöttem szólók is rávilágítottak erre a dologra.

Roan 2016.10.06. 10:24:13

Nem ismertem a szabályt, de jól állok: nekem 35% a megélhetés, 30% a megtakarítás, 35% egyéb, de a jövedelmem jóval átlag feletti. A 35% úgy jött ki, hogy a lehetőségeimhez mérten sok tekintetben visszafogom magam: másfél szobás (új építésű) lakásban élek, nem túl jó környéken, viszont alacsony a rezsi, és bár megtehetném, de nincs autóm sem.

Egyébként nem számoltam utána, de az adó visszatérítések (ÖNYP, EP) bele lettek kalkulálva a megtakarításba?

Bumpi 2016.10.06. 10:26:11

A cikkre főleg azok kattintanak, akik valamiféle megváltást remélnek, de hát pont rajtuk nem segít, mert sokkal kevesebb pénzből kellene ezt megoldani, mint a példában szerepel.

Szarvas Norbert 2016.10.06. 10:29:15

@Roan: igen bele lettek, hiszen ha csináljuk, akkor már okosan csináljuk szerintem

kewcheg 2016.10.06. 10:30:04

Ez annyira nyomorúságos bazmeg, hogy ha jobban belegondolok, megyek hányni, utána meg Kenyába kexet kapálni...

Plumper_ 2016.10.06. 10:46:22

@Szarvas Norbert: ennek folyománya az összeköltözés, ami akadályozza az önálló élet kialakítását, továbbá az agglózás, ami borzalom.

chopper 2016.10.06. 11:04:02

Komolyan nem értem, hogy lehet ilyen 180-200 nettókra 2 gyereket bevállalni...meg diplomás állásban ketten nem keresnek 300 nettó felett??
Biztosan én vagyok a helikopter, de azért 2 gyerekhez csak megkeresem a 600+ nettót, anyuka meg majd ha úgy érzi, elkezd megint dolgozni és hozzáteszi a maga 300+ át...és így talán elkaristolunk valahogy. Nade amíg nincs meg ez a szint, addig nem a babán kellene melózni, hanem a megfelelő bevételen...szerintem. Az 50-30-20 egyébként jó, nem tudatosan, de követjük :)

cso zsi 2016.10.06. 11:08:13

@habodo: Ne statisztikát olvass, hanem nézz ki az ablakon.
Az "átlag" 80-90 %-a máról holnapra él.

CyberPunK 2016.10.06. 11:17:18

@chopper: Na, azért a 600+ nettó fejenként se a tömegek számára elérhető szint. Még IT-n belül se. De abban egyetértek, hogy 200-ra/család felelőtlenség.

cso zsi 2016.10.06. 11:25:25

@Medgar: 120-ból úgy élsz, hogy minden nap két-három zsömle, és esetleg hétközben egy, és hétvégén egy főtt étel.
Szórakozás nincs, vagy belépőmentes helyen.
Számlák. Villany, gáz és/vagy fűtés, közösktsg, net/tv/telefon, mobil.
Melyikből adjunk le?
Mobilhasználat mellőzhető, de elérhetőnek kell maradni. Egy korábban bevállalt net/tv-t lemondani nem üzlet, kötbéreznek. Olcsóbb végigvinni.
Kihúzhatjuk a "nemkívánatos" fogyasztókat (pl. kiürûlt mélyhűtő), máris megspóroltunk 500-1000 forintot. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.06. 11:28:05

Hm... tanulni kellett volna az iskolában, egyetemre menni, és nem semmirenemjó érettségivel lébecolni.

chopper 2016.10.06. 11:29:35

@CyberPunK: Jogos, nyilván nem. Kár, hogy ennyi kellene egy viszonylagos "jólét"-hez, 2 gyerekkel. De korábban kijöttünk az én nettó 400-amból, meg Anyuka 100+ Orbán-segélyéből is, 2 picivel, 2 autóval, 72 m2-es újépítésű házzal, vidéken. De hogy a tömegek hogy éljenek meg, pláne hogyan vállaljanak gyerek(ek)et, arra nem nagyon látom a megoldást, a kivándorláson kívül, ami viszont az országra nézve katasztrófa...ha kicsit jobb lenne a lakosság idegennyelv tudása, már meghaltunk volna :(

cso zsi 2016.10.06. 11:31:56

@CyberPunK: Elég sokan vállaltak 13-14 évvel ezelőtt gyereket, akkor még 60-70 nettó mellett, mert nem jelentett ekkora gondot a megélhetés.
Ezek a gyerekek nőttek, és merészelnek többet is enni. Valamint ruházkodás kb. félévente. Időközbenaz árak elszaladtak, a bérek meg nem annyira. Már ha mindkét szülőnek van melója...

Peetee 2016.10.06. 11:40:41

Ez egészen addig tud működni, amíg minden idilli, csodálatosan makulátlan a család életében. Nem törik össze SOHA az autót, nem kell a gyereknek SOHA SEMMIT vásárolni, nem vesznek 1 új bútort sem, nem festik ki a beázást, nem cserélik le az elhasználódott háztartási cikkeket. soha semmilyük nem romlik el. Továbbá mindenki makk egészséges, és a rokonságban sem betegszik meg senki, soha. Nem mennek nyaralni, telelni, de még a belföldön is csak vadkempingezni. Soha nem járnak el moziba, vacsorázni, színházba, állatkertbe, sehová, mert egész egyszerűen nem fér bele a szigorú költségvetésbe. 30napra számolt 60kajapénzbe nem fér bele egy normál 5-8e forintos vacsora. Ajándék nélkül ünneplenek meg mindent, és a barátaiknak sem vásárolnak semmit a jeles alkalmakra, hiszen erre sincs semmiféle keret a büdzsében. Továbbá betonbiztos a munkahelyük, egyiküknek sem kell soha váltani, nem marad ki 1-2hét vagy 1-2hónap fizetés, mert attól menten összeomlik a rendszer. Egy ideális világban ez elképzelhető, de mi nem a Truman Show-ban élünk!!!

fda 2016.10.06. 11:42:47

Bölcs tippek.
Továbbá javaslom kipróbálni a következő szabályokat is:
20-70-10
23-67-10
35-50-15
van még pár másik szabály, leírjam részletesen? :-)

Payrollerwitch 2016.10.06. 11:48:39

@fda:
Kihagytad a 90-60-90-t :) :D

Che_ 2016.10.06. 11:50:10

Átlagkeresettel, 2 gyerekkel, 2 autóval, családi házzal, 2 számlával, 1 hitellel csak pillogok , mint hal a szatyorban, hogy éves egy nyaralással, étterembe járással, hogy a picsában tudok én évente legalább 500 eFt-t félretenni , a másik meg itt panaszkodik, hogy nincs kenyérre valója.

Lehet, hogy tudat alatt is alkalmazom a 50-30-20-t?

Emberek, ébresztő!!!
A saját sorsotokkal ti rendelkeztek, nem nyavalyogni kell, szimplán csak gondolkodni...

Payrollerwitch 2016.10.06. 11:51:48

Villámgyorsan elfogyna a magyar, ha csak a nettó 300 felett keresők vállalnának gyereket.

cso zsi 2016.10.06. 11:59:30

@Che_: Ha évi 500-at félre tudsz tenni, az azt jelenti, hogy nem havi 80-150-ből élsz.
Keresőnként.

Payrollerwitch 2016.10.06. 12:08:55

"Ha már a lakhatásért kell fizetnünk (jelzáloghitel, albérlet), akkor ez az arány könnyen felborulhat,..."
Akkor ez a bejegyzés azoknak szól, akik kaptak ajándékba egy lakást?

R2D2 & C3PO 2016.10.06. 12:27:49

Ez annak a középrétegnek való, ami nincs ma Magyarországon, csak nyomokban...
Az alsó középnek a 10% is sok, nem is próbálják ki! Valamiért hitelt viszont szeretnek fizetni...

AlexAston 2016.10.06. 12:34:42

Én sokszor látom, hogy kilóg valakinek a s*gge a gatyájából, de a cigire, piára mindig van pénz, meg a húzott szemöldökre a kozmetikusnál, és a hajfestésre is.
Lakásból sem jó a kis, emberi léptékű, neki a drága kell, mert az jár, vagy mifene.
Ja, hogy ezek egyike sincs ingyen....?

HaCS 2016.10.06. 12:41:51

@Che_:

Azért pillogsz, mint hal a szatyorban, mert olyanok a lehetőségeid, hogy ezt megteheted, és bele sem tudsz gondolni, hogy másoknak más a helyzetük. Eldöntötted, hogy ez a lehetőség, mindenkinek csak az egyéni döntésein múlik, mert a saját külső körülményeit mindenki adottnak veszi. Eddig bele sem gondoltál (igazából most sem), hogy ez akár tévedés is lehet.

Finoman megjegyzem, hogy a sors lényegéhez tartozik, hogy a sajátja fölött senki nem rendelkezhet önmaga.

CyberPunK 2016.10.06. 12:44:27

@Payrollerwitch: Családi bevételt írtam, nem fejenként.

Kotit 2016.10.06. 13:00:08

Nem ismertem a szabályt, de a 20% megtakarítás megvan. Hogy a mindennapi/luxus aránya milyen azt nem számolgatom. A bevételünk kb. a példa szerinti.
Mondjuk mi 20 év alatt bejártuk a panel-lakás-ház utat, egyszer volt kb. 5 misis hitelünk.

Kotit 2016.10.06. 13:01:49

@Automne: Csak szólok: a példa szerinti a fizunk (ezt is adtuk le!) és ingyen esznek a gyerekeink az oviban.

alapos 2016.10.06. 13:08:04

@Che_: Kíváncsi lennék én arra az átlagkeresetre. És te egymagad teszel félre évi 500-at, azaz havi kb. 40-et. Eszembe jutott egy idézet: "Na tudod ám kinek meséld...".
@CyberPunK: te meg olyan okos vagy. Miért is kellene bárkinek elmennie nyugatra te nagyokos? Neked is egy idézet: "El lehet menni...) Na ki mondta?

northia 2016.10.06. 13:14:18

@chrisred: " De szerintem szerencsésebb lenne a magyar nettó átlagkeresettel (160 ezer) számolni, és akkor borul minden."
Ha átlagoljuk anya és apa fizetését, akkor kb. megvan az átlag. (Az a plusz tízezer nem releváns.)

CyberPunK 2016.10.06. 13:15:49

@alapos: Neked is egy idézet: végre norális bért keresek, és nem nyomorgok otthon. Ezt már többszázezren mondják. Persze, nem kell, csak akkor meg sírni se kell, hogy rabszolga vagy. Én nettó 200e alatt, tudva, hogy belátható időn belül nem érem el ezt a szintet, biztos nem maradnék itthon.

porthosz 2016.10.06. 13:19:28

"A bevételednek MAXIMUM 50%-a fedezze az alapvető kiadásaidat"

Ugye ezzel többnyire az a baj, hogy az alapvető kiadások adottak, a fizetéseket meg nem úgy adják hogy megkérdezik a dolgozót hogy mennyi az alapvető kiadása és akkor annak a kétszerese.

FeroxX 2016.10.06. 13:28:43

Én abszolút azon felfogás szerint élek, hogy szinte sosem a spórolásra kell törekedni, hanem arra, hogy többet keressen az ember azonos időn belül, vagyis a "hozzáadott értéket" hozzunk létre. Sokkal többre és előrébb vezet, mint a sima takarékoskodás, és általában nagyobb tőkefelhalmozással is jár.

Che_ 2016.10.06. 13:33:38

@alapos: nekem is eszembe jutott egy idézet:

"A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos."
Albert Einstein

Átlagkereset alatt pedig a fenti példát értem.
Egyébként pedig nem értem, hogy ha te nem tudsz félretenni,attól miért kellene megkérdőjelezni a másikat?

abcdedcba 2016.10.06. 13:38:34

Én a bevételem (átlagfizu 3-szorosa) 80%-át teszem félre, kb. 20%-ból élek.
Vagyis átlagfizu mellett is 60%-ból meg tudnék élni, a maradék félretehető lenne.

Party Zoltán 2016.10.06. 13:44:36

Az oké hogy meglehet takarítani.... de én még annyit se keresek mint "anya" ...hogy is van ez bruttó..... szr....:) ez magyarország:)

Kicknick 2016.10.06. 13:46:38

Itt mindenki csóró? Akkor ne netezzetek hanem álljatok neki tanulni vagy dolgozni.
@abcdedcba: monsdjuk rád ez nem vonatkozik :D

DFK 2016.10.06. 13:50:05

teljesen irreális a példa. A kiadások nem életszerűek. A havi 60000/hó/4 fő kajapénzen jót röhögtem. Az azt jelenti, hogy erősen hiányos a gyerekek étkezése, vagy anya-apa nem eszik semmit. csak a 2 gyerek iskolai ebédje havi 20000. A 30000 közlekedésben nincs autó, mert 2 felnőtt, 2 gyerek bkv bérlete 27000. Rezsi havi 35000? Telefon havi 4000? iskolalai költség 0? gyerek nem sportolhat? Ráadásul úgy, hogy a bevételt 15 %-kal föléméri az átlagosnak? és még ez egy gazdasági szakember?
A legtöbb család örül, ha hó végén nullszaldós a csalási kassza.

Tahó Sandokan 2016.10.06. 13:52:28

@Kicknick: nem mindenki, én az átlagfizetés 2,5x-esét viszem haza, de feleségemet eltartom, albérletet fizetek, és eddig fizettem egy belgrádi lakás minimálrezsijét is, plusz feleségem adóit, mert csak magyar módon tudtuk megoldani, hogy legyen egészségbiztosítása. Plusz lett egy baba, akinek nagyon örülünk, de nem javít a mérlegen :)

Szóval Átlag Jóskával lehet, hogy ilyen mattegyszerű a számolás, de mindenkinek lehet valamije, ami nem teszi egyszerűvé a dolgokat. Amíg egyedül voltam, a fizetésem 70%-át simán félre tudtam volna tenni, jellemzően a felét tettem is, ma ez nem járható.

chopper 2016.10.06. 13:52:28

@HaCS: szerintem nem a beleérző képesség hiánya itt a gond, én legalábbis bele tudok érezni annak a sorsába, aki albérletben tengődik, hónapról-hónapra...már kicsi gyermek koromban is bele tudtam magam képzelni a szituba és már akkor eldöntöttem, hogy mindent megteszek amit csak lehet hogy ezt elkerüljem, mert normális életet akartam élni, rendes házban, családdal, drága hobbikkal, stb., stb. Ennek elérése érdekében saját finanszírozásból (nem a szüleim fizették!) lediplomáztam, lenyelvvizsgáztam, váltogattam a munkahelyeket, ezáltal tapasztalot gyűjtöttem, stb. és most ott tartok, ahol...még nem ott ahol szeretnék, de hát kell a motiváció a jövőre nézve is. Ezek után valahogy nem tudok már együtt búsulni/irigykedni azon kortársaimmal, akik az elmúlt 20 évet a gyártósor és a söröskrigli mellett töltötték, fentiek helyett...az a sugallmazás pedig, miszerint nem mi alakítjuk a sorsunkat, így a jobban élő se örüljön, hanem parázzon azon hogy mi lesz holnap, eléggé savanyú a szőlő hozzáállás, olyan magyarosch. Én nem vagyok hajlandó ezen parázni, azt a problémát (bár vannak rá most is kész terveim) majd akkor oldjuk meg, ha jelentkezik ;)

DFK 2016.10.06. 14:01:06

Na összeadtama reális, de szűken mért kiadásokat:
Törlesztő/lakbér:85E
kaja: 100E
rezsi: 44E
telefon: 10E
TV+NET: 10E
bérlet: 10E
rendszeres iskolai befizetés: 2E
ruha: 30E
Összesen 311E/hó.
Az átlagos család örül ha nullszaldós ezzel hóvégén.
És akkor nem romolhat el semmi, nem mehetsz sehova, a gyerek se mehet osztálykirándulásra, a gyerek nem sportolhat. Senki nem lett beteg (gyógyszer, ráadásul betegállományban kisebb jövedelem!). Megtakarítás nulla.

HaCS 2016.10.06. 14:01:18

@DFK:

Igen ezen én is elgondolkodtam.
Nehéz elképzelni, ahogy a 7. jövedelmi decilisbe (magyarán még éppen a felső jövedelmi harmadba) eső család nyomorog napi 500 Ft/fő étellel, 4000 Ft-os telefonszámlával.
De szó sem róla, a tervet meg lehet csinálni (nekik!). Csak soha ne olvassanak Moliere-t.

Kicknick 2016.10.06. 14:15:38

@Tahó Sandokan: átmeneti állapotnak el tudom ezt hinni, de a kommentek 90%-arról szól hogy miért baromság ez a szabály mert ennyi pénz a világon sincs.
Gondolom a feleséged nem marad otthon örökre és akkor mindjárt visszabillenhettek mondjuk 3,5-4 átlagfizura. Abból minjárt máshogy néznek ki a százalékok.

HaCS 2016.10.06. 14:26:04

@chopper:

Az a komment nem is neked szólt. Teljesen megértem a hozzáállásod a hosszú kitartó munka gyümölcseiről, és a léha élet hátulütőiről. A helyzet, hogy az életpályáknak ez az összefüggése mások által is elismert, és egyértelmű.
Azt már jóval kevesebben ismerik fel, még kevesebben tudják elfogadni, hogy senki sem uralja az életét teljes mértékben, és nem minden embernek ugyanaz a mozgástere életpályája során. Nem tartom reálisnak, sem etikusnak mások pillanatnyi helyzete alapján a külső körülmények ismerete nélkül ítélkezni sem az egyén erőfeszítéseiről, sem a vélt lehetőségeiről.

Csak hogy értsd mire akartam kilyukadni.

ekat 2016.10.06. 14:29:34

@camilló: Hát nem tudom, mi távol állunk a gazdagtól, de körülöttem meg olyan nincsen, aki nettó 200 alatt keresne egyedül. (Bp.)

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2016.10.06. 14:33:57

@abcdedcba: akkor te mamahotelben laksz, kulonben nem tudom, hogy josz ki havi 100bol

Tahó Sandokan 2016.10.06. 14:35:06

@Kicknick: persze, de addig szívunk. :) Ráadásul az állam vigyorogva elteszi a fizetésem felét (igazából többet is), de adni nem nagyon adott semmit.

Más tészta: Nem bízom a felsorolt megtakarítási formákban, mert mindegyik kizárólag forint eszköz, az elmúlt 100 évben 2x volt hiperinfláció Magyarországon, úgy gondolom nem számít paranoid üldözési mániának, ha nem bízom 100%-ban a forintban sem.

Azon kevesek közé tartozom, akik megtartották a magánnyugdíjat. Az államban nem igazán bíztam akkor sem, teljesen biztos voltam benne, hogy az a választás arról szól, hogy 0 Ft-ot érjen, vagy valamennyi pozitívot.

Márk_Márk 2016.10.06. 14:42:34

A cikk szerzője egy idióta, aki nincs tisztában a magyar realitással.

Ezért szar, ha amerikai cikkeket fordít valaki agy nélkül magyarra.

breezer 2016.10.06. 14:42:39

80.000 lakbérre? Kőbányán bérelek garzont 75-ért... a rezsije egy ekkora lakásnak valóban 35 körül mozog, de egy 4 fős családnak egy 120.000-es albérletben azért talán másabb volna...

DFK 2016.10.06. 14:45:45

@ekat: Akkor szerencsés vagy, mert a kollegáim fele ez alatt keres.

abcdedcba 2016.10.06. 14:51:15

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: párommal lakunk ketten, gyerek nélkül, saját lakásban

01234567 2016.10.06. 14:52:56

Ez egy viccrovat? A magyar munkavállalók 80%-a 80-120 ezer nettóból él. Tudja a posztoló az elvileg ingyenes oktatás mennyibe van akár csak egy gyereknél is középiskola végéig havonta? Tudja a posztoló hol tartanak most az albérlet árak? Rezsi árak? Élelmiszer árak? Közlekedés? Olyan ez az írás mint a HR-es blogok munkavállalóknak írt tanácsai. Röhejesek. JobAngel profilt váltott? :D

chopper 2016.10.06. 15:02:49

@HaCS: Láttam hogy nem nekem írtál, de érdekesnek találtam :)

Ítélkezni valóban nem etikus és nem lehet reális pontos ismeretek nélkül (de talán azokkal sem), én inkább azt látom egyébként, hogy éppen a lustaság miatt nem haladók irigykednek a leginkább, nem azok, akik bármilyen módon, de önhibájukon kívül akadályoztatva voltak...

daniferi 2016.10.06. 15:18:50

@Szarvas Norbert: Ez már a máshova költözés után van, ahol 10 perc gyalog a helyi járatos buszmegálló. Egy másik emberrel lakom egy lakásban, egy szoba neki, egy szoba nekem. Így jön ki fejenként kb 70-re, rezsivel együtt. Nyáron kevesebb persze, mivel fűtés nincs, de szerintem nem mondható, hogy túl van tolva :)

Győrben ennyi a lakhatási költség, sőt, örüljön az ember, ha talál egyáltalán. Az elméletek jók, hogy vagy növelni kell a bevételt vagy csökkenteni a kiadást, de a kiadást lassan nincs hova csökkenteni. A bevételnövelés elsősorban képzéssel érhető el, viszont évek óta nem találok hasznos szakmai képzést (például fémipari), ami a munkahely mellett végezhető. Hiába van az OKJ-s képzés ingyen, oda sajna be kell járni, ami meg ütközik a munkaidővel. Ami kevésbé kötött, tehát hétvégén van néha, majdnem csak vizsgákra kell bejárni, az pedig több százezer forint.

para_noir 2016.10.06. 15:28:43

Én itt el is akadtam: "nem 12M forintos hitelt veszünk fel, hanem csak 7M forintot". Azért ez elég gyatra tanács, gyakorlatliag azt jelentené, hogy háromszobás lakás helyett költözzünk minigarzonba, gyerekkel. Vagy azt jelenti, hogy költözzünk el valami 50 km-re lévő faluba, mert ott ennyivel olcsóbb ugyanaz a méretű lakás/ház. De akkor meg bukunk a bejáráson egy csomót, és szarabb lesz a komplett életminőségünk. Oké, hogy ezen spóroltunk, de úgy fogunk élni, mint a kutyák az ólban. Ez nem egy értelmes tanács. Az ilyen számokkal való dobálózás, hogy élj meg a fizud feléből és tedd félre a harmadát egyszerűen nem működik, pont azoknál nem működik, akik szerényebben élnek, és szükségük lenne megtakarításra.

ekat 2016.10.06. 15:38:33

@para_noir: Igen, ez így van, a fenti tanácsok itt Mo.-n csak a normálisan vagy jól keresőekre alkalmazhatók, nem a többségre, mint pl. Németországban.

camilló 2016.10.06. 17:07:01

@ekat: Az egyik kezem tűzben, a másik meg jégben így átlagban jól érzem magam. Sajnos az ország lakosainak a döntő többsége meg sem közelíti a nettó 200 ezer forintos jövedelmet. Borsod, Heves, Nógrád, Szabolcs, hogy csak a legszegényebb megyéket emeljem ki. A statisztikai átlag itt is biztosan jó, de a csupasz valóság más! A munkatársaim. 100 ezer körül keresnek. Én 140-et és ha körül nézek az építőiparban akkor sajnos nem jobb máshol sem. Kik viszik fel az átlagot? Azok a diplomával rendelkező mérnökök, aki vezető beosztásban vannak. Bár én soknak egy fillért sem fizetnék, mert annyit ér a tudásuk, de ez van! Egyenlőre....

christophe 2016.10.06. 17:08:30

@Szarvas Norbert: ''50-30-20-at a saját életedre lefordítani'' lègyszives,ahogy màr tobben irtàk vezesd le az elmèleted 120000 netto fizuval(kozalkalmazott,gyàri melos stb)Ne feledd egy gyereknek ruhàt kell venni,èvente egyszer fogorvos,ahogy fentebb irtàk hàztartàsi gèpek se orokèletuek,azèrt 2 gyerekkel ne egy 30nm-s lakàssal gyere!Bp.-i ill.màs nagyvàrosok ingatlanàrait tessèk figyelembe venni,vidèki falvakban ugyanis kozmunkàn kivul nem sok lehetoség van.

christophe 2016.10.06. 17:16:32

@chopper: Ugyes vagy,tènyleg.Gondolj bele,ha mindenki olyan kèpesègekkel ès èletszemlèlettel rendelkezne mint Te,nem lenne mit enned,nem lennènek boltok,korhàzakban takarito,àpolono,nem lenne bolcsi,ovoda,iskola,rendor ,tuzolto,ugyintèzès...

laci_52 2016.10.06. 17:41:40

Az 50-30-20-as szabály szép gondolat, de abszolúte irreális. Kis hazánkban a családok 90%-a kifizeti a lakásrezsit, megveszi a kaját, ruhát, cipőt vásárol olcsón a kínai üzletben és a hónap végére egy fillérje sem marad. És akkor váratlan kiadásról, betegség vagy a munkahely elvesztése miatti jövedelemcsökkenésről még nem is beszéltünk.

Burgermeister 2016.10.06. 18:47:36

A magyar családok 90%-a nem tud takarékoskodni, pénzt beosztani. Mindent elköltenek mindenféle szarra. Ez van!!!

christophe 2016.10.06. 18:58:39

@Burgermeister: jaa,laknak,futenek, esznek tomegkozlekednek,micsoda egy pazarlo népség...

bkkzol 2016.10.06. 19:53:40

Megoldottam! 1 év alatt spórolok 4-5 milliót. Két semmirekellő, lusta "dolgozómat kiteszem a vállalkozásból. Többiekre demoralizáló volt, gyakorlatilag nem hiányoznak. :-)

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.10.06. 21:14:26

@christophe: Sőt! Azok, akik sokra vitték önerőből, szülői támogatással, szerencsével..., azok vajon belegondoltak abba, hogy ha mindenki az ő életszemléletüket követi, akkor most az összes közmunkással kellene versenyeznie az állásáért? Mert akkor mindenki kétdiplomás, nyelvvizsgás átlagember lenne. Akkor pedig a kereslet/kínálat miatt ők sem dicsekednének az átlagfizetés háromszorosával. Ilyenkor azon gondolkozom, hogy ha egy ilyen egyszerű összefüggést nem vesznek észre, hogy tudtak lediplomázni???

káposzta 2016.10.06. 23:38:47

Kicsit off: A medián átlagkereset kb. 130.000 Ft/hó, tehát az emberek fele többet, fele kevesebbet keres. Szóval senki ne mondja, hogy az emberek 80%-a 80-120 között keres :)

A cikknek nem sok értelme van, mert aki tényleg megteheti, hogy használja az 50-30-20-as szabályt, és csak 20%-ot tesz félre, 30%-ot elbasz, az sajnos hülye. Mi a párommal szerencsés helyzetben vagyunk, egyetemen végeztünk, multinál dolgozunk, közösen nettó 600 körül kapunk, és a feleségem kifizetett lakásában élünk. Elbaszhatnánk havi 180 ezret (30%) baromságokra, ehelyett képesek vagyunk félretenni 60%-ot minden hónapban. Nincs autónk, mert nem kell, és nem is veszünk csak azért, mert másnak van (egyedül azért kéne, mert néha a barátainknak kell ide-oda cipelnie minket, ha közösen megyünk valahová, és már ég emiatt a pofám). Nem cigizünk, mert nem vagyunk idióták. Nem vedelünk folyamatosan, nem cserélgetjünk a telefonunkat évente (a nyolc éves céges telómat használom még mindig, pedig "telefonos" cégnél dolgozom :)), nem költünk guccsi cuccokra. Ehelyett nyaralni megyünk (Balatonra), évente 2-3x wellnessezni egy jót, idén 2x mentünk külföldre is (Szlovénia, Spanyolország). Lehet így is, lehet máshogy is, mi ezzel vagyunk elégedettek. Remélem hamarosan gyerekünk (gyerekeink) is lesz(nek), ekkor megnőnek a költségeink, de bízom benne, hogy minden oké lesz. Remélem, minden kommentelőnek is az lesz :)

s 2016.10.06. 23:56:26

@Che_: Teli hasból könnyű szarni.

s 2016.10.06. 23:59:51

@káposzta: "Remélem, minden kommentelőnek is az lesz :)"

Persze, mi baj lehet. Keresek 100 nettót, az üvegekből is összejön 20 . . . :-D

cso zsi 2016.10.07. 08:35:21

@káposzta: A medián?
Azt ugye bele tetszett számolni, hogy nagyon kis százalék HAVONTA visz haza annyit, mint 3-4 másik ÉVES jövedelme?

káposzta 2016.10.07. 09:49:04

@cso zsi: Azt ugye tudod, mi a medián?

cso zsi 2016.10.07. 11:39:58

@káposzta: Talán még rémlik valami. Nagyon sokan 80 alatt keresnek, és nincs "egyéb juttatás". Jóléti függvénnyel is ilyen szép a matek?

káposzta 2016.10.07. 11:54:50

A medián bér azt jelenti, hogy az emberek fele többet keres, fele kevesebbet. Ha 130e Ft a nettó medián bér, akkor nem kereshet az emberek 80%-a 80-120 ezer között. mint azt valaki állította előbb, erre akartam kilyukadni. Erre még rámegy a gyermekek után járó adókedvezmény (és a csp), jó, tudom, ez nem elég a gyerekekkel kapcsolatos költségekre, de egy (nem átlagos, hanem) medián keresetű házaspár 2 gyerekkel havi 300-ból gazdálkodhat. Ez ugyan nem éri el a példában szereplő összeget (366 ezer), de legalább megközelíti, és lehetővé teszi, hogy havonta valamennyit (akár csak 10%-ot) félretegyenek. Az alsó 5 jövedelmi decilisbe tartozó embereknél viszont már valóban lehetnek gondok a félretevéssel... :(

christophe 2016.10.07. 13:01:28

@káposzta: ''A medián átlagkereset kb. 130.000 Ft/hó''Ami azt jelenti,hogy vannak igen kimagaslo jovedelmek.egyszeru pèlda egy kètmillios jovedelem plussz 9db szàzezres fizu az 290 ezres àtlag,jujj de jo,de attol mèg àtb@szàs az egèsz.....Egyèbkènt Te magad irtad,hogy hogy a havi 240ezret koltottok a pàroddal havi kiadàsokra,ugy hogy nincs gyerek,lakbèr,torlesztorèszlet,nemigazàn hiteles amikor a havi 130ezres fizut probàlod beosztani....

káposzta 2016.10.07. 13:49:47

@christophe: És ha vannak kimagasló keresetek? Akkor mi van? Ez mennyiben érinti azt, hogy az emberek fele többet, fele kevesebbet keres a mediánnál? Ami a medián kibaszott definíciója? Ki beszélt átlagról? Kit érdekel, hogy hiteles vagyok-e vagy sem? Indulok talán valami kibaszott választáson, vagy pénzügyi tanácsadónak nézel? Azért költünk ennyit, mert szórjuk a pénzt a saját fogalmaink szerint, mert megtehetjük. Ha nem tehetnénk meg, mert kevesebbet keresnénk, akkor kevesebbet is költenénk, megállnánk 180-nál. Vagy, és ezt mindenkinek a figyelmébe ajánlom, akinek nem jut eszébe, megpróbálnánk egy olyan helyen dolgozni, ahol többet kereshetünk.

habodo 2016.10.07. 14:42:08

@cso zsi: az átlagkereset 175 (nettó), ha elfogadod, ha nem. a medián bér ennél valamivel alacsonyabb lehet, viszont ezt ellentételezi a sok adócsaló vállalkozó. Természetesen ez azt is jelenti, hogy kb. 2,5 millió embernek 170 alatti a havi nettója, de az tis jelenti, hogy ugyanennyinek pedig több.
Ha te körbenézel és 80-90% máról holnapra él, akkor egy szegény környéken élhetsz. Az országban nem csak ilyenek vannak ám.

habodo 2016.10.07. 14:44:31

@CyberPunK: a medián kereset is 175 körül lehet, tralán kicsivel alatta. Vagyis az összes kereső fele 150-160-nál többet keres havonta nettóban.

cso zsi 2016.10.07. 18:36:45

@habodo: Bizonyára szegény környékek lehetnek a főváros belső kerületei is, ha így vesszük. Az országhatáron belüli területről beszélek, elég sűrűn járom.

tede 2016.10.07. 22:04:51

Én kapok 650-750e tisztán, feleségem gyes+családi 50e meg kiadunk nettó 110e-ért egy lakást és rohadtul nem tudunk félre tenni. Nem azt mondom, hogy nem lehetne spórolni, de már belefáradtam a havi veszekédesekbe, hogy mégis hova a p.csába ment el a pénz. Ok, a gyerekek mindent megkapnak, de még így sem értem. Minden hónapot nullszaldóban, kis mínuszban zártam, most fel kellett vegyek személyi hítelt, hogy kiváltsam az összegyűlt nem kevés folyószámla hitelt, mert annak horror a kamata.

És nem élünk luxusban, suzuki autó, nyaralni idén nem voltunk, de nem is merek tervezni komolyabb nyaralást, mert az komoly mínuszba vinne. Kaján, ruhán viszont nem spórolunk. Nem a sz.r pizzát fogom rendelni, hanem a minőségi 3e forintosat.

Van egy haverom, aki havi 1,5 milla nettó mellett van hasonló cipőben, igaz ő azért pl autókra nagyon sokat elkölt meg el tud menni külföldre nyaralni 1-2x évente (nem luxus út, de nem is rezsón melegíti ki a mirelit pizzát kategória) de hónap végén neki sem marad soha.

Ismerek idős embereket, van sok pénzük mégis még a fűtésen is sprólolnak. Kérdeztem tőlük, hogy minek és kinek? Azért, hogy a fiúk majd elb.ssza az örökséget pillanatok alatt egy új autóra meg laptopra meg nyaralásra?

Nem azért írtam, hogy bárki sajnáljon, nem kérek belőle, csak annyit kéne látni, hogy egyáltalán nem luxus szinten él az sem, aki több százezret költ.

A magyar agy valamiért nagyon leértékelte a gazdag ember fogalmát, úgy értem, hogy itt már olyanokat is gazdagnak titulálnak, akik rohadtul távol állnak tőle.

NagyZol 2016.10.08. 11:04:06

@tede: Próbáld meg tételesen vezetni a kiadásaidat 3 hónapon keresztül. Legyen benne minden, pl. a kávé és a süti is a büfében vagy benzinkúton.

3 hónap múlva nézd meg, és látni fogod, hova folyik el a pénzed.

2016.10.09. 16:43:40

ezt a röhejesen képtelen nettó baromságot honnan szívta ki egy a lágyult agyú eszetlen? Vagy nem is értem ez eddig a falvédőn élt? Mint akinek fogalma sincsen az itteni átlag keresetekről és mellé a havi fix kiadásokról :D
Akkor korrigáljunk, reálisabb az ha havi 10 rongyot félre tudsz tenni, ha leesik a cipőd talpa meg mire szétesik a 15 éves roncsod épp legyen miből kiköhögni egy hasonlóan öreg szart hogy legyen egyáltalán mivel bekajtatnod a szutykos melóhelyedre lapátolni a szart mindenféle csóróságtól hasonlóan frusztrált barom közé.
De még tipikusabb hogy nem marad a hó végén egy kanyi vasad se, vagy negatívba mész át és "elfelejted" befizetni valamelyik számládat.

2016.10.09. 16:55:08

@Che_: és te kihagytad a meséből hogy nem mo-on élsz vagy pár alulfizetett nyomorék gályázik a garázs kft-dben míg lefölözöd a melójuk hasznát.

2016.10.09. 16:59:10

@CyberPunK: na most ha mindenki beverné ezt az ócska hisztit akkor 1 hét alatt kiürülhetne az ország 70%-a.
Ez csak azért nem követekezik be mert mindig lesz temérdek olyan nyomorult aki túl hülye vagy öreg az ugráláshoz vagy csak simán belefásult már abba ami van és míg az éhen döglés szó szerint nem fenyegeti vegetál ahol van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.09. 17:25:25

Idézet a posztból: "Az igazság az, hogy egy átlagos kétgyermekes család ma Magyarországon már az első szakasznál megcsúszik."
Na, hát akkor ez a bejegyzés kb. ennyit is ért, a nagy tömegnek legalább is.

Vajon miért van/volt az utóbbi 10-15 évben 6-800ezer vagy akár millió környéki számú kivándorló külföldre?!?!És más nem csak a huszonévesek, hanem akár az ötvenesek is mendegélnek...

Egyébként oké a módszer, egy bizonyos szint felett már használható. De nem a mai átlag magyar valóságban...

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.10.11. 06:32:20

Szóval 5 év alatt akár 4 millió is összejöhet? nem akarok a számokon lovagolni, meg hát kinek mi, de 5 év alatt 4 millió nem pénzügyi védőháló, max pókfonál.

Annyira ambiciózus dolog lenne a teljes anyagi függetlenség felé haladni? Dolgozni azért, hogy ne 200 ezer legyen a fizu, hanem többszöröse? Biztosan az a 4-5 millió fog megmenteni valamitől?

@tede: Ugyan egy ideje már nem élek otthon, de 650-700-ból szűkösen megélni azt nem értem... Azt hiszem valakivel, akinek adsz a véleményére és tudna segíteni, ülj le, és mutasd meg neki őszintén a kiadásokat, szerintem simán lehetne 200 ezret úgy fogni, hogy nem száraz zsömlén élsz, csak az okosabb megoldásokat választod. Ha picit agresszívebb vagy, van ott 300 is.

d4n13l 2016.10.11. 11:56:25

@chopper: rakerdezhetek? Informatikus vagy gepeszmernok!

d4n13l 2016.10.11. 13:08:22

@christophe: bazmeg, odairta, hogy MEDIAN! Tudod, hogy mi az a median? Dehogy tudod, de annyit segitek, hogy nem_az_atlag.

hu.wikipedia.org/wiki/Medi%C3%A1n

d4n13l 2016.10.11. 13:15:02

@NagyZol: en latatlanban megmondom, mire megy el a penz: arra, hogy a gyerek(ek)nek megvesznek minden felesleges szart, amire amugy total semmi szuksege, csak epp pillanatnyilag orul neki. A masik pedig az, hogy minel tobb penzed van, annal nehezebb sporolni (egyszeruen a csokkeno hatarhaszon elve miatt csokken az ujabb forint erteke. Vo.: pohar viz a sivatagban vs. pohar viz a vizparton). Ezen csak az segit, ha kenyszerited magad, hogy ne legyen tul sok penzed, azaz ho elejen elpakolod a penzt es a maradekbol elsz meg. Maskepp egyszeruen nem megy, a vilag penzet is el lehet kolteni. Havi 8-900k-bol nem felretenni amugy tobb, mint luxus.

Es a gond az, hogy sosem biztos az, hogy mindig lesz havi 8-900k jovedelem es ha ennyibol sem tudsz felretenni, akkor a kevesebbnel konkretan becsodolsz.
süti beállítások módosítása