Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Már megint látványintézkedéseket tartalmaz a CSOK legújabb módosítása

2016. szeptember 08. - Szarvas Norbert

ferihegy_skycourt_epitkezes_2009.jpg

Hát-szóval-hogy is mondjam-öhm-khm.  Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a CSOK programban "további" könnyítéseket terveznek bevezetni, hogy a lehető legtöbb igaz honi rászoruló hozzájuthasson az állami ingyenmilliókhoz. Pusztán a zsetont gyereket kell hozzá legyártani, és pörög a money rulett. 

Az év első hét hónapjában 14 240 igénylést nyújtottak be, összesen 38,3 milliárd forint értékben- ismertette Dömötör Csaba. Ez barátok között is havonta 2.373 benyújtott igénylés (a januárt nem számolom bele, mivel a gyakorlatban a január nem működött CSOK szempontból). Még mielőtt gyorsan örömtáncot kezdenél járni, jelezném feléd, hogy ez csak az igénylések száma és nem azoknak a családoknak a száma, akiknek sikerült magukat a jogosultság ingoványos ösvényén átverekedve magukat eljutni a paradicsomba. 
1. pont 
  • osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul,

Később pedig ezt említik

  • az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra ugyancsak igénybe lehet majd venni a CSOK-ot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek, vagyis nem kell társasházzá nyilvánítani az épületet - ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget,

 

Szóval akkor én megint elsírtam magam, mert az illetékesek továbbra sem értenek a témához, valószínűleg továbbra sem egyeztetnek szakemberekkel és egyik intézkedésükkel ütik a másik mondatukat.

Szóval [teszem fel a kérdést] 

  • Miért kelllene a banknak az ingatlan társasházzá alakulása előtt folyósítania (1. pont), ha tulajdonképpen használati megosztási megállapodás elég lesz és elfelejthetjük az "alakulj társasházzá csak mert én azt mondtam" sztorit? 
  • az 1. pont esetében eddig sem az volt a legnagyobb probléma a CSOK folyósítás szempontjából, hogy kellett a társasházzá alakulás (ezt nagyjából májusban kaptuk ajándékba az NGM-től). Sokkal inkább feltétel és akadályozó tényező a használatbavételi megszerzése. Ingatlan vásárlás esetében (attól mert most épül, még lakás vásárlásnak minősül, hiszen építés esetében a CSOK már eddig is folyósítható volt második építési fázistól) a CSOK kiköti, hogy használatbavételivel rendelkező lakásra lehet egyáltalán benyújtani a CSOK igénylést (új lakás vásárlása). 
  • Mi tartott az illetékeseknek 4-5 hónapig, mire rájöttek, hogy ez a társasházasosdi egy hatalmas baromság és  csak arra jó, hogy családokat szivassanak meg?

 

  • az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanul vagy sem,

 Ezzel az intézedéssel sikerült újabb "haveri körnek" elintézni a CSOK jogosultságot. Ennyire égeti a zsebét az Államnak a nemlétező pénz? Neharagudjatok, de szakemberként és adófizetőként ennek egyszerűen nem tudok örülni. Mi az, hogy egy 25 éves felnőttre lehet még igényelni a Családi Otthonteremtési Kedvezményt??????? Annak az embernek már külön élete van. Ráadásul a legnagyobb vicc az egészben, hogy megigénylik a "gyerekre", majd folyósítás után törvényileg adta jogával élve a 25 éves "gyerek" egy hónap múlva már családot "alapíthat" és mehet a bankba a saját CSOK támogatást megigényelni. Szóval, ha nagyon rafkós a család, akkor fogják magukat és a családi telekre két házat építenek fel dupla CSOK támogatással:

1. már nem kell társasház, írnak használati megállapodás valami strómannal (pl: nagynéni)

2. Apa-Anya megigényli a 25 éves gyerekre és a két kistesóra (pl: 23 és 19 éves) a CSOK 10+10M forintot.

3. A stróman tovább  adja a telek 1/2-ed részét és a jogokat valami ismerős cégnek, aki vállalja, hogy felépíti a másik lakrészt

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

4. A CSOK szakaszosan érkezik a hitellel, még az Apa-Anya részére 5M ÁFA-t is visszaigényelnek. A másik részt a cég felépíti.

5. A felépült másik lakást a cég elkezdi "árulni" CSOK kompatibilis lakásként és csodák csodájára a 25 éves "gyereknek" eszébe jut önálló családot alapítani és betrottyol a bankba, hogy ő is megigényelje a CSOK támogatást. Új lakás vásárlásra ő is megkap egy szabad szemmel látható összeget, extrém esetben a CSOK 10+10-et ugyanúgy megkapja, ha teljesíti a feltételeket és ígéreteket. 

6. Nekem meg a pofám leszakadt.

mostantól a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni - a korábbi 24 helyett - az igénylésnél,

 Na ez egy értelmes kezdeményezés, hiszen állapotosan nem túl vicces egy idő után idegeskedni a CSOK miatt...

  • azok is igénybe vehetik a CSOK-ot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek, és rájuk erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség,

Eddig sem értettem ezt a részt. Mondjuk merül fel a kérdés, hogy megteremtették ennek a valódi hátterét is és egyéb körülményekkel is foglalkoztak, amikről egy fegyveres testületi tag órákat tudna szerintem mesélni...

  • az építőközösségek is jogosultak a jövőben a CSOK-ra,

Húha! Van itt baj!

Az építőközösség
578/B. § (1) Az építőközösségi szerződésben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy épület felépítése végett együttműködnek és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. 

(2) Az építőközösség ügyeinek vitelére és ennek körében a képviseletre az jogosult, akit a szerződésben kijelöltek; megbízatásának terjedelmét a szerződés határozza meg.

  • Építőközösség hányszor és milyen gyerek után igényelhet CSOK támogatást? Vagy úgy gondolja a törvényhozó, hogy az építőközösség létrejöttekor a tagok a saját anyagi hozzájárulásuk egy részét vagy a teljes volument fedezhetik a saját CSOK jogosultságukkal?
  • Ezzel akarnak megágyazni a NOK (Nemzeti Otthonteremtési Közösség)-nek? (Mi a NOK: Klikk)? Jó ez már nagyon extrém feltételezés, de az ördög nem alszik. 
  • Tulajdonképpen eddig sem volt különösebb akadálya, hogy családok összeálljanak és CSOK támogatással otthonhoz jussanak. Onnan indulunk, hogy ez látszatintézkedés vagy jogszabályharmonizáció. De ezt nem nevezném könnyítésnek.
  • ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a CSOK-os ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.

Én csak azt kérdezném meg Gizikétől, hogy ez a pont miért nem került bele a CSOK törvénybe mondjuk december 31.-én???? Mi tartott ennyi ideig?

Zusammen:

Egyetlen értelmes és valódi intézkedés, hogy végre beismeri a kormány a saját hülyeségét és jogszabályi erőre emelik az önkritika gyakorlását. Végre rájöttek, hogy rosszul van értelmezve és megírva az osztatlan közössel foglalkozó hivatalos állásfoglalások hada és nem életszerű, amit elvártak a családoktól. Persze merül fel a kérdés, hogy akkor most a kormány kifizeti azokat a családokat, akik szerencsétlenül a "köztes időben, amikor "még úgy volt...", igényelték a CSOK támogatást osztatlan közös tulajdonra és emiatt százezrekért kellett megcsináltatni azt a szerencsétlen társasházat?

Én ismerek néhány ilyen családot... Legalább bocsánatot tessék tőlük kérni, ugyanis ez minimum negatív megkülönböztetés, hiszen ezek a családok semmivel sem többek vagy kevesebbek, mint azok a szerencsések, akiknek mostantól mégsem kell a társasház.... 

►►►►

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez, CSOK-hoz vagy kérdésed van, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

� Ajándék ingyenes családi vagyontervező

Letölthető itt: Klikk

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr6311687415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2016.09.08. 11:16:09

Maga a téma dögunalmas, de az tök jó, hogy valaki átnézi az írásodat, mert ez így teljesen olvasható, rendben lévő.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.09.08. 12:13:35

CSOK

Hogyha lenne három lyányom,
Igényt tarthatnék a CSOK-ra,
S Hivatal, ha stemplit rányom,
Virulna a jólét bokra!

Építenék házat, hazát,
S magas kőkerítést körbe,
Szomszédból ne nőjön gaz át,
S ne lásson a közrendőr be!

Kacsalábú lenne váram,
S nem kellene bele elem,
Rezsicsökkent váltóáram
Forgatná, míg bírná belem…

Számolgatnám a zöld hasút…
Takaróm csak addig ér-e,
Hogy se stadion, se vasút…?!?!
Kettő a lyány… szerencsére!

„Ne rezignáljon itt megkönnyebbülten, költő úr, hanem szüljön szakmányban! Illetve nem maga, hanem a kedves neje! Fogy a nemzet, ami nem csoda, mert mindenki fitneszezik meg diétázik! Egyszer kapnám el azt az ugribugri Update Norbit, úgy megtömném szénhidráttal, hogy az anyja se tudná megkülönböztetni egy túlfújt Michelin babától!” /Csokis Csömör, fagylaltos és a Magyar Lélekszámnövelő Szervezet (MLSZ) elnöke/

„CSOK?! Stadion?! Vasút?! Politizálunk, költő elvtárs, politizálgatunk?! Uszítjuk a keményen dolgozó kisembereket?! Jópofa nemzethaláltáncot vizionálgatunk, oszt’ terjed a rémhír, mint Budapesten a tömeges fakivágás, mi?! Illetve, mit is mondok, nincs fakivágás, csak korszerű területrendezés! Na, tűnés innen, míg békés vagyok, nincs itt már semmi látnivaló! Útban volt, kivágták!” /Csávás Kálmán főtörzsőrnagy, a Komcsikat Orrcsonton Könyöklő Intézet (KOKI) erődemonstrátora/

„Próféta engedni, nekem lenni sok nej, sokszor három gyerek! Allah nagy! Én lenni CSOK király!” /Ahmed ibn Musztafa, Magyarországon élő arab CSOKker és szőnyegkereskedő/

„Ne legyél magányos nyanya, hanem sokat szülő anya!” /Kínrím Kenéz, a Magyar Anya Szülj Amennyit Tudsz! (MASZAT) szlogen feltalálója és az Asszonyokat Gyermekvállalásra Buzdító Anakronisztikus Jószolgálat (AGYBAJ) főideológusa/

„A gyermekvállaláshoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Ja, nem, az a háború! Bár… lehet, hogy nincs is olyan sok különbség...” /Raimondo Montecuccoli, hadvezér//

„All you need is lóvé. All you need is lóvé. All you need is lóvé, lóvé. Lóvé is all you need!” /John Lennon, ex-beatle és duplán nősült kétgyerekes apuka/

„Kinek a Stemp Lí, kinek a Puk Lí! Koszorús Költőnktől nem vártunk száraz tényeket, pláne nem propagandát. Arra ott a vonatkozó kormányrendelet, meg a vonatkozó államtitkár. A vers egy tisztán szubjektív rendelet tisztán szubjektív interpretációja, bármilyen egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve. Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat...” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája és háromgyerekes szemét (?) mázlista (?) és reménybeli csokker/

„Keresztény anyákat keresztrímekkel megszólító üde idill, amelybe azonban fekélyként kúszik be az anyagias világ mákonyos álarcú mételymentalitása. A költőnek a materialista teher lerázása feletti megkönnyebbült öröme oly pozitív zárást ad a műnek, melyet eddig talán csak a nagy Zahorán Csoboly munkásságából ismerhettünk! Az előjelek alapján Frady Endre nagy dolgokra lehet még képes!” /özv. Zahorán Csobolyné Gríz Matild, nyugdíjas múzsa és a Költők Zahorán Csoboly Intézete (KŐZACSI) tiszteletbeli alelnöke/

„Egy selejtes faékben percegő szú mondanivalója egy akadémiai székfoglaló ehhez az egy a fejlődésben erősen visszamaradt félsejtű szellemi színvonala alatt vergődő irodalmi rákfenéhez képest! Ha kultúrára éhes disznókat tartanék, ezt a verset még a moslékjukba se keverném bele! Anyám szerint elnézőbb is lehetnék, de ez egy olyan semmi, hogy nincs, ami mellett elnézhetnék!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A rengeteg igényt a CSOK Hivatal csak akkor tudná kifizetni, ha jótékonyan kölcsönadnék nekik a magánvagyonomból, mert én gazdaságilag IS erősebb vagyok, mint a magyar állam. Soha nem kopik fel az állam. Mármint az enyém. A magyar állam nem érdekel, mert azok még egy vacak Duna-hidat sem bírtak elnevezni rólam.” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/07/csok.html

Rizsa Rizsa 2016.09.08. 14:11:38

Legnagyobb sajnálatomra az 5 éves visszamenőleges szakaszt nem vették ki. Mert milyen is amikor visszamenőlegesen büntetnek.? Jó kis csókot kaptunk. Aki tudja a kiskaput szóljon. Köszi

2016.09.09. 00:49:08

"....bocsánatot tessék tőlük kérni, ugyanis ez minimum negatív megkülönböztetés, hiszen ezek a családok semmivel sem többek vagy kevesebbek, mint azok a szerencsések...."

Indíthatnának egy bocsánatkérő cunamit, ugyanis a családi otthonteremtő támogatás lényegében egyetlen hatalmas kivételezés. Például bocsánatot kérhetnének attól a széles rétegtől, akik bár tisztes adófizetők, mégsem juthattak soha semmilyen állami kedvezményhez, vagy támogatáshoz, csak kibaszott előnytelen piaci lakáshitellel, önerőből tudtak elindulni az (használt) otthonteremtés rögös útján, mert egész egyszerűen, más lehetőségük nem volt. És akkor lőn, megjött a CSOK, jóskának, bélának, és ubulnak is jár, akár úgy is, hogy még gyerek sincs váóóóó... És vajon hogyan segít az igentisztelt kormány a 20 évre eladósodott kisgyerekes családokon? Ők vajon mivel különbek jóskánál, meg bélánál? Merthogy meglévő lakáshitel törlesztésére még mindig nem használható a csok. Jóska meg béla állami támogatással felépíti az új házát, és örül, a többi szerencsétlen telibeszart család, meg még 20 évíg nyőgheti a használt ingatlanra felvett hitelét... Az illetékesek szerintem nem tudják, hogy az otthonteremtés egyik módja az is, ha kiradírozzuk végre a bankot a tulajdoni lapról !

Tizedes1 2016.09.16. 12:09:08

Ezek megőröltek.......
De még mindig ott van a tetőtér beépítés két, új, önálló egységként létrejövő ingatlan korlátja.....Tehát aki egy telken már úgy él, mint társasházi tulajdonjoggal bíró, X /a lakos, most kaphat csok-ot....de hogyan is?
Annak ellenére, hogy NEM családi házként, hanem lakásként van nyilvántartva az ingatlan, KÉT lakást kell létrehozni a tetőtérben? pedig ez egy társasház.. :((
Mert így nem lesz egyszerű létrehozni a bővítést és lemondhatunk a 10+10 millióról :(
süti beállítások módosítása