Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A Keresztények miért nem engedik a melegeknek a gyermeknevelést?

2015. január 12. - Szarvas Norbert

lead_370.jpgEgészen véletlenül keveredtem erre az oldalra, ahol valamilyen oknál fogva visszakerültem a múltba, az ellenségeskedésbe, a gyűlölködésbe és a homofóbiába. Egyik Facebook öribarim osztotta meg ezt az oldalt nagy lelkesen. Tudni kell az illetőről, hogy KDNP-s kissekrestyés mintapolitikus, akinek a szájából több gyűlölködés hagyja el a száját, mint egy foggalmatlan tininek a gimnáziumban. Régóta tartom az álláspontomat, hogy a világ legegyszerűbb dolga odabújni Isten háta mögé, és az ő állítólagos szavait felhasználva gyűlölködni a hatalmas szeretet és világbéke nevében. A probléma az, hogy nem a melegek akarják a keresztényeket megváltoztatni, hanem a keresztények egy csoportja a melegeket. Én meg ezt az egészet nem értem az isteni szinten, hiszen úgy hallottam, hogy Isten mindenkit a saját képére teremtett meg és senki nem kérdőjelezheti meg a Teremtő alkotásait...

 

"Nemrégiben az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) hivatalos állásfoglalást adott ki a “szexuális orientációról és nemi identitásról” , amelyben hivatalosan támogatja az azonos nemű párok "szülőként" való elismerését, továbbá sürgeti az olyan törvények eltörlését, amelyek megakadályozzák a homoszexalitás megismerését a gyermekek körében. Emellett a gyermekek jogainak és érdekeinek “védelmében” támogatja a “társadalmi normák megváltoztatását” a homoszexuális viselkedéssel kapcsolatosan. Ennek érdekében hatalmas anyagi forrásokat használnak fel és latba vetik nemzetközi befolyásukat."

Szóval van ez az UNICEF, aki vitán felül áll, ha a gyerekek életéről és védelméről van szó.Ez a szervezet a szokásos politikai körökön kívül esik, profitszerzés vágyálmának és temlpomépítési célok nélkül fogott neki 1946-ban az ENSZ égisze alatt egy jobb világ kiépítésének, ahol a gyerekek nem éheznek, nem ölik őket, nem dolgoztatják őket és lehetőség szerint szerető körülmények között cseperednek. Van ez a szervezet, mondhatni a főnök helytartója, aki a vidámvasárnapi kántálásoktól szervezeti szinten eltérve (értem ezalatt azt, hogy az egyház is rengeteget tesz papfüggésben a gyerekekért, de az egész struktúrája nem erre épült ki, hanem valami sokkal inkább gazdaságilag megindokolható valami miatt, amiben pénzzé váltják az emberek valódi hitét- magánvélemény) gondolta úgy, hogy aktivistaként minden erejét a jövőnk érdekeinek kell alávetni. Szóval ez a galád szervezet folyamatosan ajánlásokat és állásfoglalásokat pakol a társadalom elé, amiben rögzítik az éppen divatos és aktuális felfogást. Mondhatni az ENSZ halad a korral és folyamatosan tágítja azt a bizonyos empatikus kört, hogy a végén a társadalomban megkülönböztetés nélkül mindenknek joga legyen jót tenni a gyerekekkel. És igen még a melegeknek is legyen joga! Bumm!

"A gyermekeknek nem azonos nemű “szülőkre” van szükségük."- citizengo

 

Az arcom leolvadt hétfő reggel, amikor szembesültem ezzel az álkeresztény terrorista támadással a melegek ellen. Kinek van joga megmondani, hogy a gyereknek milyen családra és modellre van szüksége? Azért mert több ezer évvel ezelőtt valamit elfogadtak, majd az évszázadok során félelemből és undortól fűtve megerősítettek, az még mindig aktuális? Egyáltalán valaha aktuális volt? Tényleg új dolog a melegség, az azonos neműek vonzódása? Én úgy informálódtam, hogy mióta emberiség létezik, azóta ez a szexualitás is létezik. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a melegség ugyanolyan egészséges szexuális vágy, mint a heteroszexualitás. Egy természetes életforma, ami évezredekkel ezelőtt is létezett titokban. De most nem akarok nagyon belefutni a melegség világmegváltó védelmébe, hiszen itt most kizárólag a gyerekekről és a szükséges családmodellről van szó.

Társadalomtudományi tapasztalataim és megfigyeléseim alapján állítom, hogy a Férfi-Nő családmodell nem a kiindulópont, hanem egy tranzit állapot az origó és a gyermek egészséges fejlődése között. Egy opció, amire a gyereknek valóban szüksége van. Egy verzió, amiből még több felállás is létezik. A gyerek alapvető és ösztönös szükséglete a család! A család, akik óvják, nevelik és tanítják a túlélésre és az éppen aktuális társadalmi normákra. A Férfi-Nő modell a leggyakoribb forma a világon, mivel a legtöbb ember szexualitása pontosan erre a modellre ösztökél. Viszont nem az egyetlen opció, hiszen egy normális Nő-Nő vagy Férfi-Férfi családmodellben is képes a gyermek a megfelelő szülői jelenléttel fejlődni és saját magát felfedezni. Egyértelmű, hogy a gyerek a legtöbb attitüdjét tanulja, viszont mindenki alapja az ösztön, ami belülről jött. Hozott anyag, amit nem változtathat meg senki, maximum erőszakkal elfojthathatja. 

Most akkor attól kell félni, hogy a Férfi-Férfi modellből jött gyerek is meleg lesz? Előfordult a saját hagyományos családodban olyan, hogy Apa szerette mondjuk a spenótot, de te hánysz tőle? Mi az oka annak, hogy nem pontosan ugyanazokat szereted, mint Apa és Anya? Egyik gyerek se szereti meg a "mézesbödönt" vagy a "kolbászt" csak azért, mert a szülei szeretik. Ráadásul nem gondolom, hogy a melegek a gyerek előtt élnék ki szexualitásukat, mint ahogyan a hagyományos családmodellben sem a gyerek előtt történik a dolog. Egy elfogadó társadalomban (az UNICEF erre adott ki ajánlást) már az iskola szintjén sem merül fel a kérdés, "miért van két apukád"?, mivel ez egy természetes állapotnak kellene lennie. Pontosan úgy, minthogy senki nem kérdzei meg tőled, hogy miért van egy anyukád és egy apukád?

És akkor tegyük fel a kínos kérdéseket! 

Egyértelmű, hogy a Férfi-Férfi modellben az örökbefogadás az egyetlen opció. Vagyis a férfi melegházasságok pozitív járadéka, hogy a Föld árváinak egy részét képes befogadni egy nem hagyományos család, ahol esélyük lesz a szülői szeretet és tanítás megismerésére. Miért jobb bizonyos embereknek, hogy a gyerekek boldogtalanul és hányattatva nőnek fel árvaházról árvaházra járva, mint egy családban? Az természetesebb állapot, mint egy meleg család adta védelem? Vagy nézzük a hagyományos családokat. Miért egészségesebb a gyerek számára egy iszákos apuka, vagy egy boldogtalan anyuka közelében felnőni? Mitől elfogadottabb a családon belüli erőszak a hagyományos modellben? 

És a melegek alatt nem feltétlenül a rikító bugyiban masírozó devianciában szenvedő díszhímekről beszélek, hanem azokról, akik éppen a környezetedben vannak és évekig észre sem veszed, hogy meleg. Nem is veheted észre, hiszen mindig jól öltözik, beszél, eszik és levegőt szív, mint te. Akkor miben másabb, mint te? 

A gyerek harmonikus fejlődését (amit ez a homofób oldal is védeni akar) pontosan ezek az ítélkező szentfazekak gátolják és torzítják, akik megparancsolják, hogy ki mit szerethet. Mindenkinek azt kell szeretni, amit ők. És sajnos erre nevelik a gyerekeiket is (elfogadás teljes hiánya), akik az iskolában majd egy jót buziznak, akár csak poénból is. Közben pedig folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy a nem hetero társadalom tinédzserei öngyilkosságot követnek el, mert nem bírják az ítélkező környezetet (esetenként a saját szüleik elutasítását), képtelenek élni ezzel a tudattal. Ez lenne a harmonikus fejlődés? Aki ugyanazt gondolja, mint én az élhet, aki meg más (gyerek), mint az enyém, az dögöljön meg, mert nem istennek tetsző? Istennek hogy nem tetszhet, amikor Isten teremtette meg őt is a vallás szerint?

Én hetero vagyok, ami nem dicsőség, hanem egy állapot. Viszont mélységesen elítélem azokat az embereket, akik ítélkeznek mások felett, akik ártatlanokat bántanak, akik meg akarják változtatni erőszakkal a másik ösztönös belső lényét. Ezek azok az emberek, akik a legtöbb szenvedést okozzák, és nem azok, akik mások és csak boldogok akarnak lenni.

A vallás és a szexualitás mindenki magánügye, amíg házon belül marad.

 

 

 

Ha szeretnél többet a pénzügyeidről, gyere el hozzám, és megbeszéljük mit, hova, miért, mikor érdemes rakni. Eleged van az önérdekű bankosokból, a foggalmatlan jutaléknáci biztosítós ügynökökből? Kattints a linkre információért: Link

::::

 

Tetszik a performance? Ez Like:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr957063831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Obama két kamasz lánya túltolta a ribancjelmezt a hivatalos protokoll-eseményen 2015.01.13. 14:56:09

Kilógott a csunyája a két kiskorúnak a szoknya alól a Fehér Házban tartott ünnepségen. Bocsánatot kérnie mégis a ribancfelvonulást csípős stílusban véleményező republikánus szóvivőnek kellett. Pedig nem is ő, hanem a két csitri pózolt úgy, mintha a get...

Trackback: Csak így tovább, fiúk! Csókpuszi: Lenin elvtárs 2015.01.13. 14:53:56

Nyugatról hergelik, módszerük a hazudozás, céljuk az erőszakkal történő kormányra jutás. A magyar baloldal ugyanabból a kottából játszik, mint a leninista bolsevikok 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása