Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az Auchan fityiszt mutatott a kormánynak

2014. december 18. - Szarvas Norbert

unnamed.jpg1 órája ért végett Budaörsön egy átlagosnak tűnő esemény sajtótájékoztatója, amin a kereskedelmileg rendkívűl fejlett város 98-ban létesült legelső bevásárlóközpontja (a francia Auchan) átadta diszkont árazású benzinkútját. Bevallom elgondolkoztam, hogy eleget tegyek e a meghívásnak, mivel alapvetően egy szimpla benzinkút átadása nem sok izgalmat tud magában rejteni az ilyenkor szokásos növekedő adóbevételeken és forgalom kívül. Viszont nem bántam meg, hogy elmentem, mivel a felszólalók több szempontból is komoly témát, politikai fegyvereket szolgáltattak a hallgatóságnak, miközben szó sem volt politikáról, csak a józan észről! Mégis olyan érzésem volt, mintha végre elkezdődne a frontok megnyitása a bevezetendő kiteljesített útdíj illetve a kormány plázaellenessége végett. Mi fog következni? 22 agglomerációs polgármester, környezettudatosság, milliárdos multi beruházás és a fejlődés egyetlen járható iránya. Szabadságharc a Fidesz ellen?

Első felszólaló Varga László, Auchan Budaörs áruházigazgató

unnamed-1.jpgVarga László először természetesen lefutotta az ilyenkor szokásos hálaadásba csapó köröket, köszöntötte a partnereket. A legelső mondat, ami igazán megcsapta a fülemet az volt, amikor legfőbb partnereinek, szövetségeseinek a vásárlókat és a dolgozókat nevezte. Szép mondat, okos mondat és lényeges mondat, amit sok álami vezetőnek is meg kéne kötelezően tanulnia. László igazából felvezette a benzinkút létjogosultságát, energiahordozójának árazását. Az Auchan Budaörs az első magyarországi áruházuk, ami 1998-ban jött létre. Ez a kereskedelmi park Magyarország legaktívabb kereskedelmi parkja, ami számtalan új munkahelyet és adóbevételt eredményezett.

A vállalat az elmúlt 16 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon és közel 7000 főt foglalkoztat jelenleg. Az Auchan célja, hogy újabb töltőállomásokat nyisson meg azok mellett az áruházak mellett, ahol még nincs benzinkút, jelenleg a 19 áruház közül már 16 mellett található töltőállomás. Az idei 5 milliárd forint értékű beruházás feléből, mintegy 2,5 milliárd forintból 5 benzinkutat adott át a vállalat, közülük az utolsót Budaörsön.

 

A nagy bejelentés most következett. Az ELMŰ-vel közös beruházásban megnyitották a benzinkúttal egyidejűleg 4 elektromos töltőállomást, aminek haszna hosszú távon a fenntartható fejlődés garaciája lesz. Na innentől lett izgalmas ez a sajtótájékoztató, hiszen beengedést nyertünk abba a jövőbe, ahol az energiahordozók egy teljesen új családja az autóipar szempontjából fogja garantálni a környezettudatosságot. Üdvözlendő fejlesztés, aminek igazi célja első körben nem a profit termelése, hanem a jövő teljeskörű kiszolgálása.

 

Következett Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Tamás jó vezető módjára sokkal nagyobb volumenben gondolkodik, mint hogy körbenyalja háromszor a közös unnamed-2.jpgberuházást, aminek hála többletbevételhez fog jutni Budaörs. Megragadta az alkalmat, hogy beszédének jelentős részét a fenntarthatóság egy másik megközelítése töltse ki. Budaörs fejlődésének kulcspontja azok a gyűlölt multik, akik idetelepültek, akiknek adóforintjából jöhetett létre az elmúlt húsz évben Budaörs infrastruktúrájának a bumm-ja (mint például a budaörsi felüljárók, amik összekötik a várost az autópályájval). Tamás megemlítette, hogy éppen Gyálról érkezett, ahol 22 agglomerációs polgármesterrel értekeztek a kormány legújabb gyermekével kapcsolatban. A polgármester úr hangsúlyozta, hogy itt most nem politizálni akar, hanem a józan ésszel akarja megközelíteni azt az őrültetet, amit jelenleg a kormány megcsinált. Fontos pontja, hogy a 22 agglomerációs polgármester különböző pártoktól, különböző politikai összetételű önkormányzatoktól érkezett, mégis egyhangúlag értettek egyet abban, hogy tenni kell a kormány útdíjával kapcsolatos őrületével szemben, különben veszélybe kerül a térség nyugalma, biztonsága, és fejlődése.

„Lassan 20 éve kezdődött a történet, hogy egy akkori kisvárosban, melyet egy autópálya is kettévág, az Auchan munkatársai megjelentek és első áruházuk helyszínéül kiválasztották ezt a területet. Megépítettek egy felüljárót, kiszélesítették az autópályát, rengeteg fejlesztést valósítottak meg a város területén. Örülök, hogy a mai kút és elektromos töltőállomás avatásával ismét tovább fejlődött a településen igénybe vehető szolgáltatások köre!” – mondta avatási beszédében Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.

 

Wittinghoff Tamás nem véletlenül az egyik olyan ritka polgármester, aki a rendszerváltás óta végig a hivatalában volt egyhangú szavazások sorával a háta mögött. Ritkán látni olyan intelligens politikust, mint ő. Most sem burkolózott bele a demagógia bugyraiban, hanem józan paraszti ésszel érvelt gazdasági látásmódja mellett. Az nyílt titok, hogy a kormány a vasárnapi zárvatartás megszavazásával immmár nyílt frontot nyitott a nagykereskedelmi egységek ellen, akikre nincsen valódi ráhatása, akiknek nyereségéhez képtelen hozzáférkőzni. Ezen a fronton a kormány szerint a multik minden baj okozói, kizsákmányolnak és a pénz talicskával lopják ki az országból. Wittinghoff meglepő (annyira mégse) módon mégsem azt az oldalát fogta meg a dolognak, amikor a milliárdos befektetésekért cserébe a tulajdonos profitot akar felvenni, hanem egy Auchan kaliberű multi jelenlétének gazdasági előnyeit, városra gyakorolt hatásait. Az Auchan  nem csak a közvilágítás oda eső részét, a felüljárót vagy a közművesítést végezte el, nem csak munkahelyeket teremtett, nem csak kényelmi és kedvező pénztárcabarát megoldást nyújtott, hanem lehetőséget teremtett arra (ki nem mondva a Tesco-val egyetemben, akik a másik autópálya összekötőért feleltek), hogy Budaörsnek lehetősége legyen a város forgalmát tehermentesíteni és az autópályát elkerülő útként használni. És pontosan ez a lényeg, hogy egy multi, egy szuperpláza számtalan olyan területen segíti elő a fejlődést, ami szorosan nem köthető az adóbevételekhez. Ráadásul egy jövőbe mutató gyors összefüggést is közölt velük a polgármester, miszerint keletre tekintve az orosz válság komoly és súlyos hatással lehet a magyar gazdaságra. Egy ilyen nehéz helyzetben pedig az országban letelepülő tőkeerős multiknak azt kell érezniük, hogy szívesen látott vendégek.

"Azok a cégek, akik Magyarországon működnek, úgy érezzék, hogy jó nekik Magyarországon működni. A szolgáltatás, amit nyújtani tudnak fontos az itt élőknek, fontos az országnak és fontos a nemzetgazdaságnak is"- Wittinghoff Tamás

„Egy elektromos autó töltése 1-2 órát is igénybe vesz, ezért kifejezetten célszerű bevásárlás közben kihasználni a parkolási időt. 2050-re a személygépkocsik 60-70%-a várhatóan elektromos lesz, ezért is fontos, hogy lehetőség nyílik az autók töltésére a budaörsi Auchannál. Előnye az áruház elhelyezkedésének, hogy a fővárosi agglomerációban található, így akár a napi, környezetbarát ingázáshoz is használható a töltőállomás. Reméljük, egyre többen fogják használni ezt a hazánkban még kuriózumnak számító lehetőséget!” – mondta el Jászay Tamás, az ELMŰ vállalatfejlesztési igazgatója.

 

Domingue Ducoux, vezérigazgató, az Auchan Magyarország Kft. és Jászay Tamás, vállalatfejlesztési igazgató, ELMŰ

Ducoux  hangsúlyozta az Auchan elköteleződését, amit az benzinkút 5 milliárd forintos fejlesztésével kívánt alátámasztani. Az Auchan hosszú távon köteleződött el Magyarország mellett és nem hagyja, hogy bármelyik kormány, pillanatnyi politikai erő befolyással legyen hosszútávúságukkal szemben. Az Auchan elköteleződött a természettudatosság mellett is, aminek újabb eredménye a 4 elektromos töltőállomás. Ez a történelmi pillanat azért fontos, mivel az ELMŰ-vel együttműködve Magyaroszág első elektromos töltőállomását létesítették bevásárlóközpontban. Jászay ismertette a mögöttes sztorit, miszerint az elektromos autó töltése több órát vesz ígénybe, ezért célszerű olyan helyen elhelyezni az állomásokat, ahol a töltés ideje alatt az ember el tud menni vásárolni, le tudja magát foglalni. Az Energiaügyi Hivatal tájékoztatása szerint 2050-re az autók 60-70%-a elektromossággal fog működni. Ettől a pillanattól beléptők az előremutató jövőbe, kirajzolódik elöttük az ELMŰ fejlődésének íve. A jövőben nem lesz meglepő, ha egyre több plázában (már ha a kormány nem üldöz el mindenkit) létesülnek hasonló töltőállomások. Tehát egy óriási változás előtt állunk, amiből az ELMŰ is ki akarja venni a részét. Az Auchan pedig elköteleződött a környezetkímélő megoldások mellett. Ne lepődjön meg senki, ha hamarosan újabb Auchanban  létesül töltőállomás.

„A jelenlegi, kereskedelmi piacot meghatározó körülmények között a mai fejlesztés – a budaörsi benzinkút és első elektromos töltőállomásunk megnyitása – kiváló példája az Auchan magyarországi elkötelezettségének. A jövőben is folytatjuk diszkont árpolitikánkat, azaz a már megszokott, rendkívül kedvező árakra számíthatnak a vásárlóink benzinkútjainknál is, növelve a lakosság vásárlóerejét. A fenntartható fejlődés döntéseink meghatározó szempontja, ezért is örülök, hogy elsőként adhatunk át környezettudatos, elektromos töltőállomást a hazai kereskedelmi láncok közül, reméljük, népszerű lesz!” – hangsúlyozta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója.

 

Mi is történt itt?

Szerintem egyértelműen bebizonyosodott, hogy a multik nem fogják végignézni, ahogyan a kormány ellehetetleníti őket. Ellenben folytatják azokat a beruházásaikat, amiknek köszönhetően új munkahelyeken teremtődnek, kényelmi funkciójuk fejlődik és további szintekre lépnek, ami a társadalmi felelősségvállalásukat érinti. Egy Auchan-hoz hasonló mammutnak nagyon fontos a szerethetősége és a missziója. Számukra legalább annyira fontosa a társadalmi felelősségvállalás minősége, mint maguk az üzleti folyamatok. Pláne egy olyan időben, amikor a hatalom minden eszközével be akarja bizonyítani ennek ellenkezőjét. A frontok pedig megnyíltak. Az Auchan fityiszt mutatott a kormánynak, törekvéseinek. Megmutatta, hogy jól szervezett, társadalomfelelős működéssel eredményt lehet elérni, a politikát meg ráhagyja a nagyokra.

Másrészről a nap legfontosabb közlése előrevetítette az elkövetkező hónapokat, amik az agglomerációs települések lázadásáról fognak szólni az útdíj tekintetében. Kérdés, hogy a kormány meddig lesz képes kiállni saját álláspontja mellett, meddig lesz képes észérvek nélkül felfegyverkezve védekezni az ésszerű meglátások kereszttűzében. Melyik hónapban jönnek rá, hogy eszement ötlet a bekötő utakat megsarcolni, hiszen annak kizárólag nemzetgazdaság hátráltató eredménye lehet.

Ja és megnyílt egy újabb benzinkút is!

 

Tetszik a performance? Ez Like:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr596994851

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gőzölős vasaló a karácsony slágerterméke lehet (18+) 2014.12.18. 16:17:32

A művelt nyugaton a herevasalás mellett a puncigőzölés is egyre népszerűbb. Célszerű tehát beruházni egy jó minőségű többfunkciós termékre. Vasalóra fel! Zelk Zoltán gyerekversét meg, ami szerint "apa mosdik, anya főz" hamarosan lehet is majd kukázni,...

Trackback: Spekuláciusz áldozata lett a Magyar Üzletlánc 2014.12.18. 16:12:41

Akkorát bakizott a CBA stábja, hogy a fal adta a másikat. Félrefordították a német vajas süti nevét, majd jól kiplakátolták mindenhová, hogy ők spekulációs süteményt árulnak :) A vajassütis karvalytőke lefordíthatatlan nevű édességgel próbálja nevetsé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lófüle elemér 2014.12.18. 15:32:29

hehehhehehehh hehehe heh he hehehehhe

Egy elektronyos verda ártöbbletéből egy életen keresztül lehet pengetni az útdíjakat.
Egységnyi tömeg mozgatásához egységnyi energia kell. A hatásfokokon (erőmű - benzinmotor) lehet rugózni, de végeredményben csak a sötétzöldek tapsikolnak a szennyezés helyének arrébb tolása miatt.

fda 2014.12.18. 15:32:44

Ezt a gyengus cikkecskét vajon az auchan fizette?

megvagyhadnagy 2014.12.18. 15:44:20

Oszt a benya mennyit kóstál? Hol helyezkedik el ár tekintetébana többi kúthoz képest?

jolaca 2014.12.18. 16:00:18

Tartalmilag egyetértek a leírtakkal, de formailag kritikán aluli.
Máskor nézesd át valakivel, akinek íráskészsége is van!

konrada 2014.12.18. 16:17:18

@megvagyhadnagy: Valszeg mint a többi Auchan-os kútnál: 40 Ft-tal a közelebbi pályakutak ára alatt, 10-zel a környező kutak ára alatt (5-tel a Lukoil alatt.)
Nem akkora újdonság ez, mint az országot egyáltalán nem ismerő blogger hiszi.

Ez csak egy kút a többi osanos között....
....de pozitív, mert nem kell már Fehérvárig kibírni a városban kiszárított tankkal, és egymás közt: a minőségük rendben van...

Pityubácsi 2014.12.18. 16:24:13

@megvagyhadnagy: ott van az irodánk nem messze.
ma a 95-ös 333 ft volt.

chico 2014.12.18. 16:34:45

még egy szempont kimaradt: BENZINKÚTON VASÁRNAP IS LEHET ÁRULNI. Az meg pitiáner, és a grandiózus beruházásokra fogékony magyar bürokrácia számára is cashben kezelhető részletkérdés, hogy a MEKKORA az a nyomorult benzinkút. Két állomásos nyomi, vagy akkora mint Ferihegy, vagy Szászhalombattán a MOL finomító.

Módfelett Kényelmetlen 2014.12.18. 16:49:50

@chico: nekem is ez jutott eszembe azonnal, ez vajon így is van? szóval ez az elgondolás valid lehet?

Qwer 2014.12.18. 16:50:45

chico: mivel nem ez az első Auchan-benzinkút, illetve ismerve egy építkezés adminisztratív átfutási idejét, nyilván szerencsés véletlen, hogy pont most nyílik meg, nem szándékosan a vasárnapi bezárás miatt létesítették.

Qwer 2014.12.18. 16:58:27

Kedves Szerző!
Sajnos a reggeli műsorokban elterjedt az az igénytelen hozzáállás, hogy mindenkit keresztneven szóltunk.
Van egy rossz hírem: ez az eljárás írásban még rosszabb. A W.T. ugyanis nem mint magánszemély (Tamás) volt ott, hanem mint a város vezetője, tehát letamásozni sem őt, sem az igazgatót nem illik.
Külön szépsége az eljárásodnak, hogy a francia főnököt viszont a vezetéknevén emlegeted.

centenárium 2014.12.18. 16:59:46

Magyarországon vagyunk nem gotfingek jenki országában.
Előbb utóbb eltakarítjuk ezt a sok semmirekelő bloggert,

sanyix 2014.12.18. 17:00:24

@lófüle elemér: nemnem, bizony az elektromos hajtás, a teljes láncot figyelembe véve is sokkal hatékonyabb mint a hagyományos, akkor is ha szén égetésével termelik az áramot.
Emellett megbízhatóbb is köszönhetően a nagyságrendekkel kevesebb mozgó alkatrésznek.
Nem lesz az elektromos közúti jármű olyan drága, idővel kikerül az "újdonságért lehúzzuk a vásárlót" körből. Tudod ahol régóta van elektromos hajtás( vasút), már az van hogy a villanyhajtású vasúti jármű: olcsóbb maga a jármű, olcsóbb a fenntartása, megbízhatóbb, erősebb, mint egy dízeles jármű.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.12.18. 17:00:24

Gyurcsány jól keveri a lapokat: szívatja a kiskereskedőket, s előnyt ad a családi vállalkozásoknak.

A külföldi karvalytőke megadóztatása nélkül a költségvetés sosem kerülni egyensúlyba – mindezt jól látja a Köztársasági Elnök Úr!

kanász 2014.12.18. 17:03:28

A vasárnapi zárvatartásról rendelkező törvény szerint, a benzinkutak üzemeltethetnek vasárnap nyitvatartó shopokat. Ne az ósannak legyen benzinkútja, hanem a benzinkútnak legyen ósanja /shopja/!

Pierr Kardán 2014.12.18. 17:33:14

@maxell a nevét és profilképét változtatgató birka: Igen a külföldi multi megkárosítja a költségvetést!

Nagyon egyszerű a képlet, ha a sarki CBA-ban 300 Ft egy kiló kenyér, akkor abból 63,8 Ft az állam ÁFA bevétele.

A gaz Ósan pedig 150 Ft-ért adja a kenyér kilóját, vagyis csak 31,9 Ft az ÁFA.

Ez példátlan gazság, az illibsi emberek szívesebben fizetnének 300 Ft-ot egy kiló kenyérért, de a gaz Ósan nem hagyja ezt, mert ők 150 Ft-ért tukmálják rá ezt az emberekre. Ez tűrhetetlen, ezen változtatni kell!!!!

toportyánzsóti 2014.12.18. 17:41:47

Most hogy putinkát felültették a szopórollerre csuti orálmuzsikjának is követnie kell.Mekkora analfabéta aki nem látja csak az unió gazdasága 7x akkora mint az orosz...

toportyánzsóti 2014.12.18. 17:43:57

@centenárium: Gondolod a bloggerek utánatok mennek az azeri répába?

rezícökkentész 2014.12.18. 17:45:39

atlantista aucan álltal szponzorált fizetett blog amit egy guyrcsánista libsibolsi seggfej ír kusoljál magyarellenes idegenszivü majom a magyar gazdaság jobban tejjesít nő a gdp és REZSICSÖKKENTÉS volt ami egyedülálló vivmány a világon!!!!!!!!!
Hajrá Magyarország hajrá FIDESZ!!!!!!!!!!!!!!
Orbán Viktor a legnagyobb legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.12.18. 17:52:45

"Bevallom elgondolkoztam, hogy eleget tegyek e a meghívásnak"

Bevallom, hogy nyelvtannáci vagyok, de az "e" kérdőszócskát akkor is kötőjellel kell kapcsolni az igéhez.

Zakeus 2014.12.18. 18:34:42

A Auchan Mo. Ker. és Szolg. Kft. Budaörs Sport u. 2-4. Nyilvános mérlegét böngészve kiderül, hogy az elmúlt 5 évben 2009-2013 között éves 226-272 milliárd forintos bevétel mellett -6 és -10 milliárd forintnyi adózás előtti nyereséget könyvet el. Mindent elhiszek, csak azt nem, hogy a tőke befektetői veszteségesen üzemeltetnek egy ilyen vállalkozást és a nem hordják ki talicskával a pénzt. Illetve feltételezem, hogy a cikk írója utána nézett ennek, mielőtt azt írta, hogy a kormány erre a veszteségre irígy. Ez egy vicc. Nézzetek utána. A Spar Mo. az elmúlt 5 évben -100 Mrd, a tesco 2013-ban -48 Mrd forint veszteséget vallott be. Szerintem is pucoljuk a cipőjüket a multiknak. Bértollnokok!

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.12.18. 19:01:47

@lófüle elemér: a hatásfokkülömbség jelentős, de ez csak az egyik része a sztorinak. A másik az az előállítás módja. Míg elektromos áramot előállíthatsz megújuló energiahordozókból, addig benzint/dízelt nem igazán.

Zakeus 2014.12.18. 19:06:00

Azért ruház be, mert így szerezhet forgalmat. Ha jobb a megközelíthetőséged, szélesebb a szolgáltatási köröd, többen vásárolnak nálad ez evidens. A polgármester úr vélhetően kedvezményes telket és adókedvezményt biztosított az induláshoz, aminek fejében "auchanos tanulók plakátolták a kampányát" (vagy valamilyen más módon támogatták) ez így rendben is van. Nem azért épített átjárót, hogy a Budaörsieknek jó legyen, hanem azért, mert így az ellenkező oldalon közlekedők is elérik őt. Ha nem így lenne, biztosan nem áldozott volna rá, de ez is rendben van. Ettől szerintem nem kell kiny@lni a shegit. Illetve egy politikusnak ki kell a tőkéét, de ezt válllta. Egy dolgot ne várjon tőlem senki. Hálás legyek valakinek azért, mert ő önös érdekből (használható mellékhatásként mások számára is pozitív végkifejlettel) beruház Magyarországon, aztán a megtermelt hasznot adózatlan kivigye az országból. A kormány berágott a multikra. Teljes joggal. A három multi több mint 1100 milliárd forintot forgalmaz, aminek ha csak 15 %-os réssel számolok (ami elég szerény megközelítés) 165 milliárd forint. Ha ennek a 16%-os nyereségadóját számolom, 26,4 milliárd forint lenne. Amiből jelen pillanatban egy huncut vasat sem fizetnek a mi költségvetésünkbe és emiatt tőlünk kell beszedje internetadó és M0 útdíj formájában. (Most jöhettek azzal, hogy ne építsen stadionokat, de próbáljatok meg csak a multik kontra költségvetés megvilágítást figyelembe venni. Azt sem tudom érvként elfogadni, hogy mennyi ÁFA bevételt generálnak, mert ha nem multinál veszed meg a lomot, akkor máshol. Nem eszel kevesebbet ettől.

samot 2014.12.18. 19:17:52

Itt veri a nyàlàt a sok taplo!Nem kell nàluk vàsàrolni és akkor maguktol elhuznak!Ilyen egyszerü!
Kiviszik a hasznot,adot keveset fizetnek stb.... azért mindig odajàrtok.Ennyi taplot te jo isten...

Szarvas Norbert 2014.12.18. 19:34:00

@Zakeus:

nem is a hivatalos nyereségről van szó, hanem arról a pénzről, amihez vagy hozzáférhet a kormány egy Spar vagy CBA esetében és amihez nem férhet hozzá a Tesco, Auchan és a többiek esetében. Félreértés ne essék, attól mert hozzáfér, az nem az államkasszába vándorol...

amúgy az Auchan és társai agglomerációra gyakorolt közvetett és közvetlen hatásai a lényeg. Adó szempotból nem elhanyagolható a bevétel után fizetendő Helyi Iparűzési Adó sem...

sanyix 2014.12.18. 19:35:02

@RabiMiki: elő lehet megújuló hagyományos üzemanyagot állítani (etanol), és ezt sajnos már előírás a benzin mellé keverni. Azért sajnos, mert szétmarja a motort... minél nagyobb arányban van annál jobban.
Tehát nagyobb kárt okoz mint amekkora haszna van.

lófüle elemér 2014.12.18. 19:39:43

@sanyix:

Nem a hajtásról emlékeztem meg, hanem az előállított energiáról. Szemléld az erőmű kapujából az ottani szennyezést, és a továbbítás költségeit a felhasználási pontig. Lehet vitatkozni azon, hogy 100, vagy csak 80, vagy nem 100, hanem 120, a lényegen nem változtat. Drága a villanyautó, és szennyez, mint a fosszilis, csak nem helyben, hanem az erőműnél. A mértéken meg ha akarsz vitázhatsz, de keress hozzá partnert, engem nem érdekel 6 tized pontosságig a dolog.

lófüle elemér 2014.12.18. 19:41:32

@maxell a nevét és profilképét változtatgató birka:

Kezeltesd magad. Gyurcsány 6 éve nincs. A 30-40 új adónemet meg orbán fürered hozta az országra, ő szívatja a vállalkozókat. Is.

lófüle elemér 2014.12.18. 19:44:48

@RabiMiki:

Igaz. A probléma az előállítás időszaka. Nappal jársz az autóval, éjjel töltöd. Magyarázzam tovább, vagy egyedül is rájössz, hol a bibi?

jet set 2014.12.18. 20:27:09

@Módfelett Kényelmetlen: Nekem is eszembe jutott. Ott a benzinkút, a kurva nagy áruház pedig a shop. Nincs a törvényben benne, hogy az mekkora lehet. Meg szálláshelyen is üzemelhet bolt vasárnap. Innentől kezdve a parkoló kemping is. Aztán szívózzon tovább a köcsög kdnp.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.12.18. 20:31:27

@lófüle elemér:

Az erőműben többnyire hatékonyabban lehet kezelni a szennyezést. Az is szempont, hogy az erőműben inkább felhasználható a hulladékhő, mint az autóban. Vagyis a benzinmotorban keletkező kb. 65% hőt az erőmű jobban tudja hasznosítani, mint az autó.

sanyix 2014.12.18. 20:39:28

@lófüle elemér: jó azt látom, hogy te szajkózós "benzinakirály" ember vagy, olvasás nélkül.

Mint írtam az EGÉSZ láncot figyelembe véve is sokkal hatékonyabb az elektromos mint a hagyományos, tehát ahol szennyez ott is kevesebbet szennyez, mint egy hagyományos jármű és amíg eljut bele a finomított üzemanyag.

Nézz meg egy várost ahol a hagyományos autók szennyeznek... majd nézd meg az olajfinomítót is mit szennyez, majd nézd meg a tartálykocsit is ami a szállítja mit pufog ki.

Aztán nézz meg ehhez képest egy modern szénerőmű mit szennyez(legrosszabb eshetőségként), aztán nézz rá egy atomerőműre az mit szennyez (legjobb eshetőség), vagy vízerőmű, vagy földgáz erőmű...

Aztán szóljál ha a hagyományos jármű fékezéskor visszatáplál ;)

sanyix 2014.12.18. 20:45:30

@sanyix: Aztán meg ott van az is hogy az elektromos közúti jármű élettartama során, csak a futóműre lehet hogy kell költeni, meg a gumikra, más nemnagyon használódhat el, esetleg az akkumlátor(bár egy új elektromos motornál pl 1,3 millió km-et írtak a 80%-os akksi állapothoz, és már 1 millió km is iszonyú sok autónál is, a legtöbb jármű előbb a bontóban végzi). Nem kell olajcsere, szelephézag állítás, levegőszűrő, és még ezer dolog cseréje, és jóval kisebb az esélye hogy külföldön több száz km-re a határtól lerohad, mert valami kis 0 pöcök keresztbe állt a motorban.

Sobo 2014.12.18. 21:26:01

@fda: ...nem vajon,biztos.

kovasany 2014.12.18. 22:11:51

"Szerintem egyértelműen bebizonyosodott, hogy a multik nem fogják végignézni, ahogyan a kormány ellehetetleníti őket. Ellenben folytatják azokat a beruházásaikat, amiknek köszönhetően új munkahelyeken teremtődnek, kényelmi funkciójuk fejlődik és további szintekre lépnek, ami a társadalmi felelősségvállalásukat érinti. "

gyönyörű PR cikk, ami vastagon benyalt az Auchannak. Gerinctelenségből ötös! Volt ott dolgozóként szeretnék valamit tisztázni, javában folyik túldolgoztatás a cégnél, a menedzserek akár 10-12 napoznak, 10-12, leltáraknál 16 órákat húznak le! Egy áruházban öt éve 30 felett voltak, ma ugyanannyi munkára alig vannak 20 felett. A benzinkút pedig nem teremt több munkahelyet, mert a diszpécserek (biztonságiak) kezelik, a kasszába pedig a bolti kasszások ülnek ki. Mondom, gyönyörű PR cikk!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.12.18. 22:57:26

@sanyix:

"Aztán szóljál ha a hagyományos jármű fékezéskor visszatáplál ;)"

Ez tetszett. :D

yaksi 2014.12.18. 23:23:07

"...(a francia Auchan) átadta diszkont árazású benzinkútját..."

Az azért ugye megvan, hogy hosszú évek óta működik ugyanilyen diszkont árazású benzinkút pl. Székesfehérváron, vagy Budapesten is a Savoya parknál?

Ahelyett, hogy hosszan elgondolkodik a blogger, hogy elmenjen-e a megnyitóra, inkább utána nézhetett volna a tényeknek írás előtt!

Na_mi_van?Semmi? 2014.12.18. 23:28:55

Ööö, azért a cúnya multik több ezer embert foglalkoztatnak! Ha mind eltakarodik a CBA átveszi őket? Őket ki fogja megVÉDENI?

Kaptabakta 2014.12.18. 23:42:15

@Zakeus:
Barátom, látom neked sosem volt céged.
Az hogy mennyi az adott év eredménye igen sok dologtól függ. Mennyit fektetsz be új eszközökbe, emberekbe, stb..
Én csak egy kisvállalkozó vagyok, de bizony nekem is volt jó pár veszteséges évem beruházások miatt. Ez az amit a munkavállalók valahogy nem vesznek vesznek észre. Ők azt hiszik, hogy mi munkáltatók talicskázzuk ki a pénzt - ami néha így is van, de ha nagyobb beruházás kell, akkor azt viszont rengetegszer a saját zsebünkből, a saját kockázatunkra rakjuk vissza a cégbe. Ez az a kockázat ami miatt mi -esetleg- jobban profitálunk mint a munkavállalói - bár ez azért a cégtől is függ.
Munkavállalóként rohadt könnyű huhogni, de azt senki sem látja -és nem is akarja látni- , hogy a menedzsmentnek mennyi munkája van abban, hogy a cég ott tart ahol. Nekem pl a napi munkaidőm kb 13 óra és hétvégén még olyan 6 óra naponta. Akkor miért baj az, hogy kétszer vagy akár ötször annyit viszek haza, mint egy munkavállaló? Majdnem kétszer annyit dolgozok és még a munkavállalók miatti felelősség és ezer apró más is a nyakamban van.
Ha nem tetszik, lehet céget csinálni, felkészülni arra, hogy jó pár évig fizut se nagyon veszel fel, és hajrá.
Nem kötelező munkavállalónak lenni, tessék munkáltatónak lenni és onnan osztani az észt.

ogli dzsí 2014.12.19. 04:43:21

senkinek sincs fingja sem, hogy 2050re az autók 10 vagy 50%-a lesz elektromos, és hogy egyáltalán ez-e a jövő.

az biztos hogy a mostani üzemanyag árcsökkenés betesz a projektnek.

Egyábként az elektronyos jármüvek száma az elmúlt 20 évben Németországban stabilan 1% körüli.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.12.19. 06:06:16

@lófüle elemér: annyi butaságot sikerült ebbe a pár mondatba zsúfolnod, hogy meg kell kérdeznem: politikus-e vagy? De hogy csak a legtriviálisabbat kiemeljem - tuti biztosan jól látod az üveggömbödben, hogy 20 év múlva még mindig a mai akku technológiát fogjuk használni?

Zakeus 2014.12.19. 06:14:22

@Kaptabakta jól látod barátom, csak egy éljük túl bt- beltagja vagyok, soha nem volt alkalmazottam, nem is tervezem hogy lesz. Túl nagy felelősség. Minden tiszteletem a munkaadómé és más munkaadóé. De! Ha adsz egy e-mail címet elküldöm a SPAR elmúlt 5 évi pénzügyi beszámolójának Opten fotóját. Ha beruházol és aktiválod, ha bevásárolsz raktárba, vagy céltartalékkal élsz ezek a sorok nőhetnek a nyereség terhére. De nem teszik. Jelentősen csökken a befektetett eszközök értéke, a forgóeszköz stagnál. Nem hiszem, hogy a mélyen tisztelt menedzsment feleslegesen fizet többszáz embert, már seggberúgták volna őket. Nem a munkaadókkal van bajom, hanem azzal, hogy a nyeurópai anyacéggel való számlamozgásokkal nem hagynak adózandó nyereséget a magyar leányban. Nem fog elmenni, mert kurvára megéri neki itt lenni. Csak annyit szeretne szerintem a kormány is, hogy az adókedvezményes (olcsó telek, munkahelyteremtő támogatás, iparűzési adókedvezmény) időszak után járuljanak hozzá a közöshöz. Én is ezt akarom. Meg hogy a magyar magántulajdonos munkaadóm sokáig éljen és szolgálhassam becsülettel, mert ő becsületesen adózik. Ennyi!

Zakeus 2014.12.19. 09:45:32

@Kaptabakta: Jól látod barátom, csak egy éljük túl bt- beltagja vagyok, soha nem volt alkalmazottam, nem is tervezem hogy lesz. Túl nagy felelősség. Minden tiszteletem a munkaadómé és más munkaadóé. De! Ha adsz egy e-mail címet elküldöm a SPAR elmúlt 5 évi pénzügyi beszámolójának Opten fotóját. Ha beruházol és aktiválod, ha bevásárolsz raktárba, vagy céltartalékkal élsz ezek a sorok nőhetnek a nyereség terhére. De nem teszik. Jelentősen csökken a befektetett eszközök értéke, a forgóeszköz stagnál. Nem hiszem, hogy a mélyen tisztelt menedzsment feleslegesen fizet többszáz embert, már seggberúgták volna őket. Nem a munkaadókkal van bajom, hanem azzal, hogy a nyeurópai anyacéggel való számlamozgásokkal nem hagynak adózandó nyereséget a magyar leányban. Nem fog elmenni, mert kurvára megéri neki itt lenni. Csak annyit szeretne szerintem a kormány is, hogy az adókedvezményes (olcsó telek, munkahelyteremtő támogatás, iparűzési adókedvezmény) időszak után járuljanak hozzá a közöshöz. Én is ezt akarom. Meg hogy a magyar magántulajdonos munkaadóm sokáig éljen és szolgálhassam becsülettel, mert ő becsületesen adózik. Ennyi!

Zakeus 2014.12.19. 09:46:45

Nem vagyok egy nagy vitahuszár, de így hivatalos bocs.

KUHULIN 2014.12.19. 10:04:20

@Zakeus: "az elmúlt 5 évben 2009-2013 között éves 226-272 milliárd forintos bevétel mellett -6 és -10 milliárd forintnyi adózás előtti nyereséget könyvet el. Mindent elhiszek, csak azt nem, hogy a tőke befektetői veszteségesen üzemeltetnek egy ilyen vállalkozást és a nem hordják ki talicskával a pénzt."
Akkor náci vagy! :P

Zakeus 2014.12.19. 14:50:46

@KUHULIN: Belém fojtottad a szót pajti, fogalmam nincs milyen összefüggésben lettem náci. Gondolom ne próbáljalak észérvekkel meggyőzni ezen kijelentés valótlanságáról. Átmegyek liberálisba, azt gondolsz és mondasz amit akarsz. Remélem most már jobb. :P

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.12.19. 15:22:42

@Zakeus:

Ne törődj vele. Liberális körökben náci az, akivel nem értenek egyet vagy csak szimplán nem tetszik a pofája.
süti beállítások módosítása