Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

A Mikulás egy kapitalista csőcselék!

2014. november 24. - Szarvas Norbert

kep.php.jpegNekem a Mikulás és a Jézuska a karácsonyi időszak kezdetét és végét kötötte össze mindig is. Az év legnagyobb ünnepe, amit az évek múlásával egyre érzelemteljesebben tudok megélni. Annak ellenére hiszek ennek az ünnepnek a rendkívüliségében, hogy az ünnepeket általában zsigerből utasítom el. Szerint mi magyarok túl sok ünnepnapot veszünk ki az évben. Mindig ünnepelünk valamit, vagy megemlékezünk valamire. De a karácsony az egy teljesen más szentély. Ez a szeretet ünnepe, amit a kapitalizmus tökéletesített. Elérték, hogy a Mikulás egy kapitalista buzi legyen, akinek az égisze alatt minden szart többszörösn áron lehet rásózni a szerencsétlen, ámbár nagyzoló szülőkre, rokonokra.

A világ már régóta bajban van. A probléma onnantól datálódik, amikortól a felnőtteknek ciki lett hinni a csodákban, gyerekessé vált reménykedni a rendkívüliben. A gyerekek a legbátrabb és legőszintébb lények, akiket csodálattal figyelek. Ők azok, akik gyermeki bájuknál és naivitásuknál fogja tudnak hinni és reménykedni a jóságban. A szülők az évek folyamán ezt is, mint sok más mindent elrontottak. Egyfajta farokméregetési versenybe csapott át a történet, ahol az ajándékok végeláthatatlan és kiszámítható nagysága, értéke egyfajta társadalmi szimbólummá vált. Ki tud többet adni karácsonykor a gyerekének? Ki az, aki minden szart hajlandó többszörös áron megvenni szeretete tárgyának?

Elveszett a karácsony szelleme a modern magyar társadalomban? Hát ne csodálkozz! A legtöbb szülő sokszor akaratlanul is mindent elkövet, hogy a gyerekének a hasi pacsiját kivívja. Ezt pedig csak akkor tudja elérni, ha módszeresen lerombolja a Mikulás mítoszt, és helyébe lépve a fő ajándékozó szerepét akarja a gyerek életében minél hamarabb betölteni. Szinte könyörög sok önbizalomhiányos szülő, hogy a gyerek ne a Mikinek írjon levelet, hanem őt kezdje el gyúrni a "ez is kell meg ez is" szokásos drámával. A szülő pedig egyfajta hős szerepében tetszelegve megvalósíthatja a gyerek vélelmezett vágyait. De tényleg erre vágyik a gyerek?

Baromi nehéz kérdés, hiszen a modernkori ajándékfegyverkezési lázban komplett sztorik váltak jelentéktelenné. Ma hány nebuló ismeri a karácsony illetve a Mikulás igazi történetét? Tulajdonképpen szerintük miről szól ez az ünnepcsokor? Az erőn felóli ajándékozásról? Ez az év legnagyobb lehetősége bevasalni a drágább cuccokat? Tényleg minden a pénzről szól? Valóban akkor lesz értékes a gyerek, ha pontosan tudja, hogy a szülei mennyire gazdagok? És hol van a szeretet ünnepe? A fegyelmezett karácsonyi shopping napokkal feltöltött karácsonyi ünnepek melyik részében marad idő és türelem elfeledni a sérelmeket és megbocsájtani a szeretteinknek? Vagy egyszerűen mikor tudunk az egész évi hajtásból kiszakadva őszintén leülni a családdal, sőt! várni a családi találkozót? Sajnos már régóta nem tanítja meg senki senkinek ezt a bulit. Mindenki csak az anyagi javakat keresi (nyílván nem mindenki, de nagyon sokan). Az önzetlenebbek illetve a feltünési viszketekségben szenvedők a legveszélyesebbek ilyenkor a családi kasszára, akik saját túlköltekezésük önigazolásaként élik meg az ünnepeket.

A karácsonyi láz pedig évről évre eltolódik! Már számolom a napokat, amikor a plázák júliusban kezdik el az ilyenkor kötelezőnek vélt agymosást és mindenfajta geci trükkel kényszerítenek minket a költekezésre. Az ünnepi "erekciónk" is innen ered! A nyugalmat, az elégedettséget, a békét már régóta nem a családi körben való jelenlét jelenti, hanem az "ikeázás" során elcsípett tuti cuccok mennyisége. Hétvégén elmentünk párommal az Ikea-ba és kúrvára be voltam szarva. Előtte az Auchanba mentünk be, ami (valljuk be) fényévekre le van maradva értékesítési Jedi trükkökben az Ikeától.De már az Auchan is kihozta belőlünk az állatot. November közepe volt, de már elindult a christmas day program bennünk. Ilyen előzmények után reszkettem átcuccolni az Ikea-ba, ahol valószínűleg a józan eszemet is képesek lesznek elvenni a tudatosan elhelyezett karácsonyi színeikkel, illataikkal, termékeikkel illetve a háttérben alig hallható karácsonyi best of zenével. Hát bazdmeg, lemészároltak! Olyan debil vigyorral az arcomon ütögettem hálásan a kasszánál a pin kódom, miközben dúdoltam az "i wish you a merry christmas" rock változatát. Hát a pofám leszakad utólag magamtól!

Kötelező karácsonykor minden megspórolt pénzed elkölteni? Ha nem, akkor miért látom sok embernél azt a helyzetet, ahogyan az egész évben nagy nehezen összespórolt pénzét nem tovább gyűjtögetni, hanem mániákusan próbál megszabadulni tőle még 24.-e előtt? Mintha tárgyév 12.24 lenne a határidő, aminek leteltével a pénz értéktelenné válik. Kész agyrém ez az egész sztori! Évről évre figyelem az agyonfeszült szülőket, akik minden szarral türelmesen tudnak foglalkozni (képesek 1 órán át a kávéfőző placcon mikroszkóppal végigmérni a tökéletes ajándékot), de a gyerekükkel 20 másodperc után üvöltöznek, miközben állítólag a karácsony pont a gyermek miatt lenne fontos. A gyerekek mögé bújnak, miközben (ha őszinte akarok lenni) sok szülő pont szarja telibe a gyerek lelkét a karácsony előtti shopping napokon. Ingerültek, feszesek, és bizsereg a pénztárca is. Mire eljutnak a szentestéig, addigra a gyerek kész idegroncs lett lelkileg, amire enyhe gyógyírt tud szolgáltatni a töménytelen ajándék. Azt hiszi a kis lelkével, hogy ennek így kell történnie. De kérdezem én! Mennyivel ér többet ez a történet, mint mondjuk harmadad annyi ajándék, amit meg fog becsülni a gyerek, megmaradt családi kassza, nyugalmas környezet megteremtése és a családnak való tökéletes alárendelődés az ünnepek alatt? Mi lenne, ha az ünnep legnagyobb hányadát nem a kötelező készülődés, hanem az egymás szánt minőségi idő tenné ki?

Mivel gazdasági oldal vagyok, ezért gyorsan pofádba szórom az előnyeit is ennek a bulinak! Baromira hálás a makrogazdaság azért, hogy te féktelenül költekezel és feléled minden megtakarításod értelmetlen, értéktelen (és nem értékálló) szarságokra. A kereskedelmi bevételek jelentős része generálódik ilyenkor, hiszen az emberundortól felcsigázott potenciális balek még akkor is vásárol, ha éppen nézelődik. Vásárol, mivel meg akarja magát jutalmazni azért, hogy kibírja a mamatankerokkal közlekedő vagy éppen 8 gyerekkel a hátán csüngő egyének bunkóságait. A jutalom pedig nem fog elmaradni. Ilyenkor tuti megveszed sokkal drágábban is a sztoridat, csak végre legyen valami. de ne aggódj, mivel a pénzed nem vész el, csak átalakul. Te kapsz valamit, amit pár hónap múlva elfelejthetsz a sarokba, míg a kereskedő majd jól befekteti helyetted a dellát! Kapitalizmus power!

 

Számomra a karácsonyi időszakot az első hó leesése mellett (amiből mostanában nagy a hiány) a Coca Cola remek marketingesei által összedobott reklám zenéjének pillanata hozza el! Hadd nyissam meg nektek az idei karácsonyt!

 

Tetszik a performance? Ez Like:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr436928913

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.25. 10:00:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.11.25. 05:17:52

Munkavállalói szempontból pont hogy kevés a piros napos ünnep.Főleg a következő évben lesz kevés, mert mind hétvégére fog esni.

joska61 2014.11.25. 10:18:36

Csak az látja így, aki így AKARJA látni. Ha beszállsz az idiotizmus-versenybe, akkor lesz kapitalista buzi a mikulás. Ha helyesen viselkedsz, és normálisan neveled a gyereked, fel nem fog merülni, hogy a másik gyerek mit kapott, és a tiéd miért nem.

Alick 2014.11.25. 10:32:46

@joska61: a legjobb az ünnepekben a családi lazítás lehetősége, a személyes beszerzéseket pedig oldja meg mindenki magának inkább az ünnepek utáni leárazások alkalmával. :)

grigorij 2014.11.25. 10:48:49

Én nem értem az egész írást... (Főleg a értelmetlen indulatokat és az agresszív stílust)
Nem tetszik? Elfogadom!
Ez a globalizált világ, melyben a társadalmak, az emberiség elleni legkártékonyabb szakma, a marketing dominál.
A hazugság a pénzért.
A átlagpolgár meg mindig ilyen volt, csak régebben kevesebb volt a kihívás, de sok évtizede is versenyeztek az emberek, az "ősi" időkben is a gazdag tehetős nagyobb fát vett, a szegény meg picit...
Szóval nem hiszem, hogy bármely ünnep lenne az adu egy bloggernek a féktelen globalizációellenességéhez!
A kérdések meg értelmetlenek, mivel kimaradt egy alap, hogy kinek miért NEM JÓ a Karácsony...

István Tamasi 2014.11.25. 11:11:22

@joska61:
A Mikulás egy őskommunista: Talpig vörösben jár. (:

grigorij 2014.11.25. 11:15:30

@joska61: Egyetértek!
Megéltem és működött! Apró személyes történettel tudom is bizonyítani!
Amikor megszületett a fiam, tudtuk, hogy egy örökség miatt kedvező körülmények között lehet majd felnőtt. Tehát el kellett döntenünk, hogy puritán vagy engedékeny stílusban legyen nevelve. Mi az utóbbira szavaztunk, amíg betartja a szabályokat, megkaphat szinte mindent...
Viszont nem nézhetett tévét két éves koráig, nem volt puska meg kard, volt múzeum, állatkert, utazás, kirándulás, kreatív játékok, ja és KÖNYVEK!!! Utólag, már nagykorú, igazolódott a helyes út!
Viszont mi is szembesültünk - mi, akik szerves részesei voltunk a multik globalizált marketingvilágának! - azzal az "aprósággal", hogy mi lesz az óvodában... Hogy nem lesz-e probléma, hogy a fiamnak nem volt GI Joe babája, meg számtalan trendi cucca, játéka...
Hát az egész gond kb. 5 percig tartott!
Amikor szóba jött a dolog, megkérdeztem a gyereket, hogy OK, nincs GJ Joe baba, de van hétvégén Balaton, bakonyi kirándulás, állatkert és még számtalan dolog, amit mi napi, heti rendszerességgel tettünk. Szóval megkérdeztem, mit szeretne? Babát vagy az a számtalan sokat, amit ő már megkapott, míg a GI Joe-s babás gyerek nem, hiszen aki TÁRGYAKKAL és TÉVÉVEL nevel, pénzzel vesz meg gyereket (magyarán a saját kényelmét, szabadidejét), az nem szokott kreatív programokat szervezni...
Tehát igen, szűlök, a családokon múlik az egész, a posztban írt dolgok csak KÖVETKEZMÉNYEK!
A marketing reakciója a emberi igényekre...

randomuser1 2014.11.25. 11:28:31

történelmi perspektívában nézve, az ünnepek elsikkadásának oka a folyamatosan javuló életminőség ami aminapság már amindennapokban job körülményeket biztosít mint száz éve valami ünnep. egyre magasabba mérce, h kiemeljük ezeket jeles(?) napokat, egyre nehezebb jobbat, újabbat, szebbet, szükségesebbet, vagy akár bármit, amire a másiknak szüksége lehet...
ez elgondolkodtató, tul.képp minek az a pár kiemelt nap mikor a civilizált világban mindennap szinte ünnep?.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 12:27:13

1. Nem "Mikulás" és "Jézuska", hanem Szent Miklós és Jézus.

2. A keresztény ember számára a Húsvét a legnagyobb egyházi ünnep.

3. A keresztény ember december 24-én este nem a "szeretetet" ünnepli, hanem a Megváltó megszületését.

4. Aki nem keresztény hitű, annak nem kellene ünnepelni ezen a napon, ez evidens.

5. Konzumidióták kérem, kerüljenek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 12:32:43

" A probléma onnantól datálódik, amikortól a felnőtteknek ciki lett hinni a csodákban, gyerekessé vált reménykedni a rendkívüliben. "

A Karácson misztériumában az HISZ, aki vallásos. Legyen akár felnőtt, akár gyerek. A többiek ezen a napon nem hisznek, hanem bohóckodnak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 12:42:36

" Vagy egyszerűen mikor tudunk az egész évi hajtásból kiszakadva őszintén leülni a családdal, sőt! várni a családi találkozót?"

Ezt bármelyik vasárnap megteheted. Csak ne a pláza felé vedd ezen a napon az irányt, hogy a pénzt költsed. Egyetértesz azzal, hogy "mammon templomai" vasárnaponként ZÁRVA legyenek?

-

"Sajnos már régóta nem tanítja meg senki senkinek ezt a bulit."

Érdekelne, hogy mi a posztoló véleménye az iskolai hittanról? Ha van gyereke, a "polgári" erkölcstan órára, vagy a "papokhoz íratta-e be? Tudja-e, mit jelent az, hogy katekumen?

És hallott-e már a farizeusokról? Akik a külsőségekhez a végsőkig ragaszkodva éppen a hit LÉNYEGÉT nem értették meg?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 12:52:40

@Diorella Queen:

"Munkavállalói szempontból pont hogy kevés a piros napos ünnep."

Egyetért Ön azzal, hogy a nagy bevásárlóközpontok vasárnaponként ZÁRVA legyenek?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 13:04:02

"Nekem a Mikulás és a Jézuska a karácsonyi időszak kezdetét és végét kötötte össze mindig is."

A karácsonyi időszak az Advent első napjával kezdődik, és a Vízkereszttel ér véget.

randomuser1 2014.11.25. 13:08:57

@polyvinyl: rendes családokban a kari az a mikitól a jézuskás napig bezárólag
különben eleve, miféle keresztény az, aki fát állít az otthonába?
ne is válaszolj,. tuti katkó vagy, azok még a templomaikban is a bálványimádást progapálják nagy sátánizmusukban...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 13:21:44

"Elérték, hogy a Mikulás egy kapitalista buzi legyen, akinek az égisze alatt minden szart többszörösn áron lehet rásózni a szerencsétlen, ámbár nagyzoló szülőkre, rokonokra."

Az ugye megvan, hogy a kereskedelem a zsidók felségterülete már többezer éve? Tudod, ők azok, akik Jézust megfeszítették a saját gyönyörűségükre, és a pogány Róma kedvéért.

A zsidók számára nem ünnep a karácsony. Így azt se várhatod el tőlük, hogy a hívő keresztények ünnepe előtt az ünnep spirituális vetületét nézzék, és ne azon legyenek, hogy minél nagyobbat kaszáljanak az őrületen :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 13:49:16

@Emmanuel Goldstein:

" rendes családokban a kari az a mikitól a jézuskás napig bezárólag"

Rendes családokban az advent első vasárnapja a karácsonyi készülődés kezdete, és a vízkereszt a karácsonyi ünnepkör utolsó napja. Adventtől a szentestéig a lelki ráhangolódás ideje van, a második rész, a "karácsonyi tizenketted" pedig január 6-án ér véget.

Nyugatmajmoló konzumidióták lehet, hogy találkoztak is már a "twelve days of christmas" gyerekdal valamelyik feldolgozásával ;)

Karácsonyfát állítani pedig egy pogány áldozati szokás. Valójában egy fiatal élet értelmetlen feláldozása.

2014.11.25. 14:17:54

@polyvinyl: Te egy igazi ökör vagy baszki!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.25. 14:45:25

@Diorella Queen:

Kussba legyél, hiszen guglizás nélkül meg se tudnád mondani, mi az az ökör :)

joska61 2014.11.26. 09:49:22

@grigorij: Ennyi. Jó példa, gratula hozzá!

Szúrófény 2014.12.03. 10:50:00

@joska61: Mikor lesz a gyereked lábán új cipő? Ha a polgármester fia rálép! Hofi! Emberek vegyetek szarut! Jövőre szarunk se lessz! Kabos Gyula klasszikus!
süti beállítások módosítása