Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Ezért ne dolgozz Londonban! Hahó, magyar fiatal!

2014. november 06. - Szarvas Norbert

fotolia_41680227_xs-uk-gov.jpgBizonyára neked is van olyan ismerősöd (,szomszédod, vagy annak a kiskutyája), aki vette a bátorságot (mert ugye ehhez hatalmas bátorság is kell) fiatalként (Y generáció tagjai) székhelyet váltani angliába. Eleinte nem retúr, csak oda. Aztán a városi legendák elkezdtek terjedni, ahogyan a Londonban dolgozó haverok elkezdték terjeszteni az igét csodavilágot felvázolva. Kinn máris kolbászból van a kerítés, az emberek sokkal királyabbak, a csicska nem is csicska, hanem (magyar szinten igazgatói) fizetéssel megbecsült munkavállaló.  De ebből mennyi igaz, és miről nem beszél senki?

Már a legelején tisztázzuk le, hogy a hiearchia Magyarországon is pontosan ugyanoda poizícionálja az embert, mint Londonban sem. Sokat hallani, hogy agyonművelt sokdiplomás emberek, akik idehaza középvezetők voltak egy multinál, kirohantak a szigetlakókhoz tányért mosogatni. Az már ízlés dolga, ha valaki benyalja azt a gyönyörű féligazságot, miszerint tányérmosogatóként sokkal jobban él Londonban, mint idehaza középvezetőként. De ne szaladjunk ennyire előre.

Generation Y (kép forrása: ELTE TáTK Módszertani Kutatóközpont)

5492494_8e54e139e41e095786553ffa14174948_wm.jpg

A magyar Y generáció tagjai (nem is beszélve az utánuk következő Z generációról, mint az első globális falu gyermekei) a globális társadalmi fejlődés azon szakaszát élik meg, amikor nem csak vágyaik vannak az ismeretlen iránt, de lehetőségeik is. Az X ( 1965-1979 között születtek, 30-asok) generáció (szülők) még egy olyan példát tudtak mutatni a gyermekeiknek Magyarországon, ami egyfajta kisebbségi komplexust programozott a fiatalokba, mivel az idősebbekben is ez volt. A kisebbségi komplexus forrása pedig a gazdag nyugat iránti óhatatlan vágy, amit csak hallomásból tudunk, de nagyon ritka, hogy valaki látja is. Ilyenkor jöttek azok a nagybácsik, akik kimentek Kanadába, de látógatóba érkezve mindig előadták magukat milyen fasza az élet kinn. Az X-ek meg benyalták, hiszen a városi legendák mindenhonnan érkeztek. Minél többet hall valamit az ember, annál inkább hiszi el a tudatalattija.

Az Y generáció az első  olyan csoport Magyarországon, amelyik már szabadon, saját szemével direkt (utazás) vagy indirekt (internet) módon tapasztalhatta meg a nyugati világ csodáit. Persze a városi legendák, kisebbségi komplexusok (miszerint a nyugatiak sokkal jobbak, mint mi) megmaradtak. Sőt! Tovább is fokozódik az elvárás évről évre, hiszen egyre nagyobb tömegben választják a fiatalok a külföldre csábulást. Aztán 1-2-3 év múlva úgy jönnek vissza, mint akiknek bejött London (például), de a hatalmas honvágy győzött. Annak az országnak a honvágya, ahonnan kézzel lábbal rohant el, amitől undorodott, és amit egyetlen forrásként jelölt meg a "minden bajok" forrásaként.

Mi történik kinn? 1. verzió

A városi legendákat az Editek és a Miklósok táplálják, akik kimentek, éjjel nappal dolgoztak és sokat spóroltak. Elmondásuk szerint Londonban (például) minden sokkal királyabb, gazdagabb. London (például) az a hely, ahol megbecsülik az embert és megfizetik rendesen. Kifelé az jön le, hogy hatalmas királyság van. A királyság, ahol a kemény munkát jól megfizetik és csak ennyi számít. Aztán az Editek, Miklósok hazajönnek látogatóba hatalmas drága (ez igazi londoni cucc!!!!!) ajándékokkal a családnak, haveroknak, majd a buliba az első köröket ők állják és minden fasza.

Jah és kiderül, hogy lassan költöznek vissza.

Mi történik kinn? 2. verzió

Én még olyat nem hallottam, hogy valaki nagy nyílvánosság előtt beismerte volna sikertelenségét. Egyértelmű, hogy csak a legritkább esetben terjesztik azt a városi legendát, miszerint London (például) hasonlóan működik, mint Budapest. Ott is dolgozni kell, itt is dolgozni kell. A futár itt is futár, ott is futár. Itt is vannak köcsög cégek, ott is vannak köcsög cégek. Itt is és ott is.

images_8.jpgBENEVEZTEM A WWW.GOLDENBLOG.HU VERSENYÉBE! ERŐSÍTS MEG SZAVAZATODDAL ABBAN, HOGY VAN ÉRTELME NYÍLTAN, KRITIKUSAN ÉS KONFLIKTUST FELVÁLLALVA ÍRNOM! ITT TUDSZ SZAVAZNI:

GOLDENBLOG SZAVAZÁS

Kimegy a felspanolt újkori Toldi, aki titkon úgy be van szarva, mint a rákfene. Hogy ne lenne beszarva, hiszen vadidegen kultúrába költözik. A hősiesség érzete, a kalandvágy pedig általában a repülőút végéig tart, amikor a Toldink kiszáll az airbuszból és nem várja harsona, táncoslányok, vörös szőnyeg. Tulajdonképpen le sem szarja senki, de még csak az idő sem szebb, mint itthon.

Na sebaj, font a zsebben, munka a kilátásban, irány a lakhely. A lakhely a filmekkel ellentétben nem a Buckinghem palace, hanem valami külvárosi diákszállóra, koleszra hasonlító családi ház, háztömb, ahol a magyar fiatalok (többen) egy szobába bezsúfolódnak spórolás céljából. Itt ér végett a privát élet hónapokig. De még ez sem feltétlenül probléma, hiszen most pénzt jöttek keresni, amit otthon nem lehet. Nem lehet, mert azt mondták, hogy itt (London például) lehet.

Sokan úgy érkeznek meg Londonban (például), hogy munka van kilátásba. Aztán jön az angliai bürökrácia, amit végig kell szenvedni, mielőtt kezdődne a tuti meló (ha van, ha nincs). Érdekes hallani, ahogyan az angliai bürökrácia természetes, a magyar pedig undorító, miközben sokszor ugyanaz a folyamat eleje és vége. Viszont lassan korog a poci, irány a fonttal teli Toldi az első Tescoba, drogériába. Basszus!!!!! Hoppácska van! Nekem nem ezt adtátok el, ti szemetek!

                                                              London Tesco                                 Magyar Tesco

750g előre szeletelt kenyér                   1,35 font ( 550 HUF)                       175 HUF 

Tesco finest yoghurt                             1,5 font ( 612 HUF)                          169 HUF

Lego Xbox One játék (ajándékba)       49 font  (19.992 HUF)                      17.900 HUF

Nem is írom tovább az árakat, mert sokan sírni fogtok tőlük, akik a drága kizsákmányolós hazai árakhoz vagytok szokva. A lényeg az, hogy Londonban (például) több pénzt kapsz ugyanazért a munkáért kézbe, de lényegesen többe is kerül a megélhetésed. Akik pedig azt írják, hogy mennyire keveset költenek kajára, szállásra, szórakozásra, azokat kérdezd meg bátran, hogy a konzerven kívül esznek mást is hónapok óta, munkán kívül csinálnak mást is illetve hány emberrel laknak együtt egy szobában? Hát ez biztos nem az a valóság, amit eladnak nekünk nap mint nap az urbánusok.

London lakosságának az összetétele is teljesen más, mint amit hiszel. Alig találni original angolt, ellenben tele a rothadó, büdös, szürke város arabbal, törökkel, kelet európaival és még ki tudja mivel. Nem hiszem, hogy erre számítottál. Elkezd benned ketyegni a honvágy, ami teljesen érthető, rossz a közérzeted az idegen kultúra miatt és még melód sincsen. Hát de azért biztos akadni fog valami tuti meló. Mondjuk mehetsz szobalánynak! 

Olvastamegy cikket az egyik Editről, aki szobalányként tevékenykedik kinn 252 ezer forintos havi fontért! Gyorsan számológép a kézbe és matekold ki a Tesco US online shoppjában, hogy egy rendes élet mennyibe kerülne neked kinn? Ne a konzervben gondolkodjál, mert felteszem nem akarsz konzerven élni 10 évig, mint Robinson se. 

Magyar valóság

Bennem akaratlanul is olyan érzés alakult ki, miszerint az Y és a Z generációknak általánosságban véve Magyarországon büdös lenne a munka. Ez ilyen lokalizációs társadalmi probléma lehet, hiszen ugyanaz a srác, aki itthon nem hajlandó elmenni a mekibe hamburgerezni, az Londonban lazán elmegy mosogató boynak egy szállodához. Most nem kell magadra venned, nem mindenkire igaz, csak olyan, mintha általános lenne.

Azért nem igazságos az összevetés nettosítva, mivel teljesen más az elvárás az élet minőségével kapcsolatban idehaza és Londonban. Magyarországon a legtöbben mama hotelban kénytelenek sínylődni full ellátással, nulla lakbérrel. Saját szoba, saját család. Erre tehát sokaknak nem kell költeni. De sokan vannak, akiknek kell, mert albiba akarnak menni. Albit viszont nem úgy bérelnek, mint Londonban, ahol egy szobában vannak 2-3-4-en!!!! Itt az albi minimum saját szobát jelent. Gondold el, ha ma 3-an fizettek megosztva havi 80-at albira, akkor mennyi lenne a per kopf költség 12 fő részére?

Itthon a munkával kapcsolatban is vannak elvárások, mivel azért minden szart nem vállalunk el, ráadásul nagyon fontos a munkaidő. Dolgozni csak 4-6-8 órában lehet idehaza! Olyan munkáról a legtöbben nem is akarnak hallani, ahol napi 12 órázol vagy esetleg két munkahelyed van! London persze mindjárt más, ahol nem ritka az imént felvázolt extrém munkahelyzet is. Azt gondolom, hogy kinn is lehet sokat dolgozni és itt is lehet sokat dolgozni. Kinn nem éri meg keveset dolgozni, idehaza meg tök mindegy a vegetáció időszakában a mama hotel vendégszeretetében a főiskola melegében.

Azért érdemes elmerengeni mi lenne, ha Edit, a londoni Toldi női reinkarnációja idehaza nem saját albérletben lakott volna, hanem úgy mint Londonban, nem svédasztalos reggelivel ajándékozta volna meg magát minden nap, hanem mint Londonban, és esetleg többet dolgozott volna, mint Londonban. 

Hogy értsd: 252e/hó a keresete Londonban, elmondása szerint 1 havi fizuja ment el 4 hónap alatt kajára (gondolom szépen le is fogyott), állítólag maradt neki 3x252e forintja. 

Itthon ha ugyanolyan színvonalon élne, mint Londonban (szar kaja (leánykori nevén koleszos kaja), sok szobatárs, minimális költekezés), akkor szobalányként megkeresne havi 140e forint mondjuk ugyanazzal a melóval, viszont a kiadása négy hónap alatt nem lenne több 10e (lakbér+rezsi), 15e kaja és a többi= 25 e. 4 hónap alatt így megspórolna magának 4x 115e forintot! Miért nem tette addig, amíg itt élt Magyarországon?

Van ellentmondás

Azért az én is belátom, hogy 756e több, mint 460e forint. Ráadásul azt gondolom, hogy sokaknak kifejezetten jót tesz/tenne a londoni kaland, mivel megtapasztalná a világot és nem azon gondolkodna, hogy milyen jó lenne kinn. Vagy összejön neki ha kimegy vagy nem. Hiszen ismerek olyakat, akiknek tényleg összejött az élet kinn! De azt gondolom, hogy ezen emberek 90%-ának itthon is ugyanúgy összejött volna megfelelő hozzáállással az élet. Itt jön a kisebbségi komplexus és a keleti bizonyítási vágy a tökéletes, piedesztára emelt rothadó Londonnak.

De ha mindenkinek bejön az élet, ahogyan azt adagolják nekünk a haverok akkor miért jönnek nagy százalékban haza a srácok néhány hónap után? Elképzelhető, hogy kinn sem jövedelmező a semmittevés?

Azért azt is lássuk be, hogy Londonban költözni és visszajönni és pénzbe kerül. Így a 756e megtakarításból Editnek lazán lejön kétszer 30e forint (ha nincsen sok csomagja és pont egy akciós gépet talált oda és vissza is).  756-60e= 696e. Aztán legyünk reálisak és vegyük figyelmebe azt is, hogy Hazaköltözés után (mert mondjuk Edit úgy dönt négy hónap után, mint a legtöbben, hogy hazajön "honvágyból") 2 hónapig étlagban az Editek nem találnak melót a megnőtt munkaigényükkel. Itthon meg kell élni, ráadásul el kell játszani a "jól kerestem Londonban" társadalmi szerepet, így lazán elmegy két hónap alatt 150e forint! 696-150e= 546e forintnál tartunk. És mi van a drága "ez londoni" ajándékokkal a családnak, közeli haveroknak. Hát valljuk be azért itt is elmegy alsó hangon 50e forint, hiszen "visszanemtréőalkalom" volt a londoni út. 546e-50e= 496e. A példa szerint alig van különbség az idehaza azonos feltételek között megspórolható pénz és a gazdag Londonban megdolgozott pénz között. 

Ebbe belegondolt valaki, hogy ez az átlagos, és nem a milliomosként hazatérő tányérmosogató haver?

 

 

 

  ►►►►

Gyerekmegtakarításról szeretnél többet megtudni? Klikk

✰ ingyenesen letölthetsz egy hasznos pénzügyi eszközt:  Klikk

Segítsek neked vagy kérdésed van pénzügyekben? Akkor írj:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu 

Itt találsz meg minket, ahol további "csak itt megjelenő" egyedi tartalmakat is olvashatsz

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr216869287

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdemes-e külföldre vándorolni minimálbéres munkáért? 2014.11.07. 11:58:45

"Kimegyek külföldre mosogatni, és királyul fogok élni!" Úgy tűnik, hazánkat is elérte a "kivándorlási láz", azaz egyre többen fontolgatják, hogy külföldön keresik boldogulásukat kis országunk helyett. Ez a folyamat amúgy nem egyedi, pl. a lengyeleknél ...

Trackback: Érdemes-e külföldre vándorolni minimálbéres munkáért? 2014.11.07. 11:01:49

"Kimegyek külföldre mosogatni, és királyul fogok élni!" Úgy tűnik, hazánkat is elérte a "kivándorlási láz", azaz egyre többen fontolgatják, hogy külföldön keresik boldogulásukat kis országunk helyett. Ez a folyamat amúgy nem egyedi, pl. a lengyeleknél ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 10:11:04

Mindenképpen hasznos a mobilitás. Szóval menjen csak mindenki. Aztán meglátja a valóságot. Eleve hasznos az egész, mert ha az ember megismer egy másik valóságot, akkor az otthoni valóságotb is reálisabban fogja szemlélni.

Ugyanis mind a két véglet káros: az is, aki szerinte Mo. a világ legszegényebb országa, az emberek éheznek és kőkemény diktatúra van, s az is, aki szerint Mo. páratlan paradicsom, s nyugaton mindenki drogozik és pedofil.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 10:13:44

"Az X (1965-1979 között születtek, 30-asok) generáció"

Hát... én messze vagyok a 30-astól, 1967-ben születtem...

Szarvas Norbert 2014.11.06. 10:26:10

@maxval birca hozzászóló: igen ezt en sem ertettem de atanulymanyban ez igy volt szorul szora a generaciohoz

Mr Long 2014.11.06. 12:41:00

Ritkan olvasni ennyi hulyeseget...

Muscari 2014.11.06. 14:07:04

Mi az a bürökrácia? Van murokrácia is? Mert az is egy növény, csak azért kérdem...

Egyébként meg Anglai nem csak Londonból áll, vidéken minimálbérből is egésy jól meg lehet élni.
Akinek meg nincs vesztenivalója, azt úgysem fogja ez a cikk eltántorítani.

Muscari 2014.11.06. 14:10:50

Ja, a város nem rothad és nem szürke, és török sincs túl sok, ellenben van rengeteg indiai. És?
Aki magyarok között tud csak élni, az maradjon otthon. Aki sok angolt akar látni, az meg elköltözik egy faluba.

Szarvas Norbert 2014.11.06. 14:14:03

Nem az eltántorítás a cél, hanem a gondolkodásra egy gondolatcsíra elültetése, hogy nem elég álmokkal elindulni. Nagyon karcsú csak a sok jót hallani.

Van mindennek hátrányos oldala is, amire sokan nem gondolnak, mert senkitől nem hallani.

2014.11.06. 15:21:18

Kedves Szarvas Norbert. Csak kb. 15 evig eltem Londonban, igy sok kerdes nem vilagos szamomra, de remelem te mindent megmagyarazol. Peldaul:

- Hol talalkoztal rengeteg emberrel akik par honap utan visszakoltoztek Londonbol Magyarorszagra?

- Kik laknak negyen egy szobaban, dolgoznak 12 orat, esznek konzerv kajat honapokig? En egy ilyen embert sem ismerek, ennel a benefiten elo brit ismeroseim is sokkal jobban elnek.

- Ki az aki Mo.on 460 ezer forintot keres (brutto vagy netto?) de inkabb Londonba megy 700-valahany ezerert? Ismersz ilyen embert?

- Te Londonban laksz vagy Mo.on? Ha Mo.on, akkor honnan ismered Londont - esetleg te voltal az aki honapokig konzerveken elt rengeteg masik emberrel egy szobaban, aztan visszament Mo.ra es most hulyesegeket irogat Londonrol? Ha Londonban elsz - minek laksz ott, ha szerinted egy szar hely? Nem kotelezo ott lakni.

- Es vegul: milyen ismeroseid vannak neked, akik Lego Xbox One jatekot akarnak ajandekba? Egyaltalan mi a f*sz az a Lego Xbox One?

Szarvas Norbert 2014.11.06. 15:32:20

@Mirjam2:

1. Értelemszerűen Magyarországon (Budapest) találkoztam ilyen emberekkel:)

2. ez egy állapot leírása és nem konkrétan 6 hónapnyi konzervevés.. felteszem néha sikerült egy érett almát is letolni:) Nem ez volt a lényeg.
Amúgy a sokan egy szobában (nyílván több ágyon) azok a szakképzetlen , pénznélküli diákok laknak, akik mindenféle különösebb ismeretség nélkül kimennek szerencsét próbálni.

3. szerintem ezt félreolvastad, mivel az a számítás 4 hónapról szólt és a 460 ill. 700e az nem a fizetés, hanem a potenciálisan megtakarított pénzről

4. Teljesen félreértetted a cikket. Nagyon örülök annak, ha neked más tapasztalataid vannak, ezt kérlek írd meg mint ellenvélemény. A világ viszont sosem fekete vagy fehér. A cikk is csak azért lett ennyire fekete, mert Londonról általában úgy nyilatkozik mindenki, mintha fehér lenne hátrányok nélkül (metafora). De sose feledd, hogy attól mert neked összejött, nem biztos hogy te vagy az átlag.
Nagyon közeli ismerőseim jártak így, többen is.

5. most ez tényleg komoly kérdés volt, mint elvi probléma?:D kérlek helyettesíts be akkor basszus bármi mással a kínálatból!:D de amúgy értékeltem ezt a kérdést, feldobtad a kedvem:D

Szóval szerintem sokan várjuk a tapasztalataidat Londonnal kapcsolatban... főleg a 15 évvel ezelőtti kezdeti elhelyezkedést, hogyan mentél ki, ismeretlenüól vagy már valakihez, mennyi idő alatt tudtál elhelyezkedni, segítséggel vagy anélkül, addig miből és hogyan éltél stb...

2014.11.06. 16:27:17

@Szarvas Norbert: Koszonom kerdesedet, de nem latom ertelmet annak hogy leirjam itt az elettortenetemet, egyreszt mert hosszu lenne, masreszt meg igazabol nincs benne semmi kulonos. Egyike vagyok annak a tobb millio embernek akik egy masik orszagban elnek mint ahol szulettek. En meg az EU-csatlakozas elott koltoztem UK-be, igy nem merultek fel ilyen kerdesek hogy 'mennyi ido alatt tudtal elhelyezkedni', csak ugy lehetett menni ha mar volt munkad. En au pair vizummal mentem, mivel szinte ez volt az egyetlen legalis ut annak idejen, es au pairkent / nannykent dolgoztam az elso evekben.

Mivel soha nem koltoztem vissza Mo.ra, ertelemszeruen nem talalkoztam olyan emberekkel akikre te utalsz, tehat akik visszakoltoztek Mo.ra. Viszont joparat ismerek akik nem koltoztek vissza. Senki olyannal nem talalkoztam akit leirsz, tehat hogy nyomorognak, konzervet esznek stb. Ezen az eletszinvonalon nem europai bevandorlok, hanem konkretan illegalis harmadik vilagbeli bevandorlok elnek akik orankent 2-3 fontert dolgoznak - nekik viszont megvannak ra az okaik hogy miert csinaljak.

Konnyen lehet hogy felreertettem amit a penzzel kapcsolatban irtal - nekem a szamok forintban mar nem sokat mondanak es nincs kedvem atszamolni. Szerintem teljesen felesleges ezt szamolni hogy par honap alatt hol mennyit takaritasz meg, mivel az eletben nem ez a lenyeg. Az szamit hogy olyan helyen laksz-e amit szeretsz (pl. en nagyon erosen kotodom Londonhoz, nekem ez az otthonom), mik a hosszu tavu kilatasaid karrier, maganelet, fejlodes, anyagi biztonsag szempontjabol. Parezer font ide vagy oda nem szamit, nem ez hatarozza meg az eletminosegedet. Mint ahogy az Xbox ara sem. Ami az elelmiszer-arakat illeti: Mo.on nagyon dragak az elelmiszerek a fizetesekhez kepest, lehet hogy van egy-ket dolog ami Angliaban dragabb, de minden alkalommal megdobbenek mikor Mo.on vagyok hogy majdnem annyiba kerul az elelmiszer mint Angliaban mikozben egy csomo ember kb. ketszaz fontot keres havonta. Angliaban a munkanelkuli segely tobb mint 200 font, es ez csak megelhetesre van, szukseg eseten fizetik a lakhatasodat es mas koltsegeket is.

Szarvas Norbert 2014.11.06. 17:21:03

@Mirjam2: ugyanazt gondoljuk mindketten.. szerintem is ott kell lakni ahol szeretsz es azt kell csinalnodamit szivbol tudsz!

viszont meggyozodesbol
gondolom hogy sokaknak nem London a megoldas es csak a jo reklam, osznepi etetes miatt utaznak ki es nem meggyozodesbol

2014.11.06. 17:51:27

@Szarvas Norbert: Oke, peace :). Meg vagyok lepodve hogy ossznepi etetes folyik Londonnal kapcsolatban - regen nem elek Mo.on, nem tudom hogy igy van-e, de ha igen az tenyleg nem hasznos mivel London a vilag egyik legdragabb varosa ahol jelenleg nem konnyu munkat talalni, igy nem tudom elkepzelni miert gondolna valaki hogy odakoltozni 'megoldas' a legtobb ember problemaira.

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.06. 19:12:50

Azért azt a cikket másold már be, plusz év, plusz arfolyam adatok. Mi az a Tesco US shoppja és mi köze van Londonhoz?

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.06. 19:15:03

@Szilvana1[Bucks, UK]: már látom, Tesco US shoppja ahol a Lego Xbox One-t árulják!!

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.06. 19:18:46

@Szilvana1[Bucks, UK]: és bürökrácia uralkodik, még a tanulymányba is ez volt szorul szora!!
:)))))))

Shopping 2014.11.07. 10:44:30

Egy apró dolgot elfelejtett megemlíteni a szerző.
Itt a Fideszes/MSZPs apuka kisfia kapja meg a zsíros állást, még ha szarul is teljesít.
Londonban legalább megvan rá az esély hogy kiemelkedj ( ha tényleg jobb vagy az átlagnál).
Egyébként ha tényleg ilyen szar lenne ott a helyzet akkor ne hiszem hogy több száz ezer Magyar élne kint.

Laci1982 2014.11.07. 10:49:56

ez a cikk eléggé ki van sarkítva...Én még nem nagyon találkoztam külföldön mosogató magyarországi vezetőkkel......Viszont aki itthon is mosogatni, felszolgálni, takarítani, stb kényszerülne, annak igenis jobb....Fő és legfontosabb, megbízható ügynökséggel kell kiutazni és voálá, már van is munka, mielőtt oda érkeznél.....wáóóóó.....és egy átlag melóval jó helyen meg lehet keresni 5-600ezret, amiből akármilyen drága is az élet, de meg lehet élni szépen. És ha van egy rendes párod is, akkor a havi bevétel 1 millió körül van......ez a cikk a szuperhülyékről szól, akik nyelvtudás és létező munka nélkül utaznak ki és természetesen meg is szívják. Mert még ha akad is nekik valami, csak kihasználják őket, stb....De az ilyenek magukra vessenek.....

Laci1982 2014.11.07. 10:52:07

és egyébként kb 70-80 fontot költök hetente élelmiszerre. Ezzel a hűtő rogyásig tele lesz. Otthon kb 5ezerrel kevesebb ez hetente. Viszont a fizetés arány kissé más....

cenzuratroll bosszanto 2014.11.07. 10:54:48

Pajtás, nem leszel népszerű. Az igazság sokaknak fog fájni, és rajtad állnak majd bosszút, mert szembesíteni merted őket a saját valóságukkal.

Amit hiányoltam: kimaradt a nagyfaszú Toldi, aki itthon "nekem jár a saját lakás, haggggyámááá az albérlettel" tip. hőstenor, akik az erőn felül vállalt hitelek miatt mesélik be, hogy ők üldözöttek és muszáj elmenni.
Lehet fokozni a "nekem jár a BMW, te csak járj Suzuki-val" tip. ugyancsak komoly öntúlértékeléstől nem mentes faszkalap, aki hasonló hitelproblémák miatt "menekül" az elnyomásból, miközben egy bringa fenntartását sem tudná megalapozni.
Jó a cikk.

Laci1982 2014.11.07. 10:56:19

@Mirjam2: na igen, leírtál mindent. Ez jó volt és minden kérdésed és szavad helytálló :D Ennyi röviden....a cikk egy vicc :D

Szúnyog 2014.11.07. 10:59:23

@Shopping: persze vazze, mert Londonban olyan állást kapsz, amihez itthon politikai hátszél kell.

C4rmin3 2014.11.07. 11:01:57

Mindenben igazat adok! Végre valaki, aki ködösítés nélkül fogalmaz és sok igazságot leír! Nem mellesleg sok pontot pl. svájcra is rá lehet húzni...

paráznabillegető 2014.11.07. 11:02:58

kijaza hülye, aki a tescoban vásárol?
lidl, aldi! kenyér 69 penny. yoghurt is egyfont alatt (pontosan nem tudom, nerm eszem...)
videojáték, na, ezt nem tudom, én már nem játszom, a fiam meg még nem... de biztos azt is lehet olcsóbban.
london azért szar, mer kéccerannyi megy a lakbérre, mint vidéken, de amúgy semmi különös.
ha dolgozni akar valaki, akkor vidéki anglia.
ha biznisz, akkor viszont london, mert ot van a több zsé...
ilen eccerű.

nincs1itt 2014.11.07. 11:04:12

Szarvas Norbert: csak éppen azt az alapvetést hagytad ki a számitásaidból, hogy a legtöbb fiatal nem kalandvágyból megy ki külföldre, hanem azért, mert itthon, pályakezdőként SEMMIFÉLE munkára nincsen kilátása. Ha képzetlen akkor elmehet valami szalagmunkára minimálbérért (ird le kérlek, hogy magyar minimálbérből hogyan lehet Mo-n megélni), ha képzett, akkor pedig nem jut neki állás, a képzetlen helyekhez pedig "túl képzett". Aztán: hogyan mersz egy egész generációt (vagy kettőt), általában minősiteni?? Az általános minősitése egy embercsoportnak nem csak primitiv, hanem butaság is, ráadásul egy működő demokráciában ilyen nem is létezhetne. Ja, bocs, Mo-n az emberek zöme el sem tudja képzelni, hogy mi az a működő démokrácia, mert sosem volt benne része. Aztán: nagyon sok fiatal nem csak azért robotol külföldön, mert muszáj neki, hanem azért is, mert hamar ráérez arra, milyen az, amikor a világ működik körülötte. Amikor egy működő rendszerben létezhet. Tudod, itt hamar tanul az ember toleranciát, és hamarosan képes átérezni a saját értékét is. Egyébként pedig ne tekintsük már alapvetésnek azt, hogy a magyar fiatalok mind a mam-hotelban szeretnének élni. Sokan pont azért mennek külföldre, mert egy valamire való, felnőtt, intelligens, önérzetes ember minimum vágya az, hogy felnőtt életet élhessen, annak minden vonzatával együtt!

londonline 2014.11.07. 11:06:03

Goldenblog mi? Meg kellene tanulni helyesen írni először, ez egy hányadék úgy ahogy van.

Dr Gregory House 2014.11.07. 11:08:01

@Szarvas Norbert: Aki így járt, az elsősorban magában (képességeiben, hozzáállásában stb.) keresse a hibát!

szvsz 2014.11.07. 11:09:18

@Mirjam2: Ugyan nem London, hanem USA, de 2 ismerősöm is van, + 1 elég jó cimborám, aki eklatáns példája a fent leírtaknak.
Fos meló kevés pénzért (na nem mintha itthon jobb lenne nekik), nyilván feketén és azért is fizet, 27 nm-en lakás ketten-ketten, melegváltásban.
Az egyetlen pozitívum amit mindannyian mondtak, hogy itthonnal szemben, ott még ebből a fosból élve sem érzed azt, hogy holnap éhenhalhatsz. Ilyen fos melót bármikor találni és ha tudsz így -patkány módjára (ami a kor előrehaladtával nyilván nehezebb- élni, akkor ellehetsz.
Szóval egy pár évig OK, de aki nem tud elöbbrelépni, az bizony a pár év után hazaszotyog.

Kidkid · http://gyerekbutorda.hu/ 2014.11.07. 11:13:57

Az alap gondolat helyes (ott sincs kolbászból a kerítés), az érvelés több ponton sántikál (lásd hozzászólók fentebb).

Ha engem kérdeznél, minimum két nézőpont van, az egyik azoké, akik itthon gyakorlatilag ÉLETKÉPTELENEK, például nincs kapcsolati hálójuk, támogató családjuk, képzettségük, nehezen eladható személyiséggel rendelkeznek, de kint simán találnak munkát egy csomagolóban, havi 800 fontért.

Na, nekik London az ígéret földje.

2014.11.07. 11:15:10

Értem én és igaz is, de:
Ha itthon összeköltöznek 12-en és konzerven, zöld almán élnek, akkor sem viszik semmire a brutto 110 ezerből. Akkor miről beszélünk? Szerintem ésszerűbb, hogy valaki meghúzza magát és éhezik 1-2 évig angliában, majd abból a pénzből lakást vesz itthon, mint hogy itthon marad és eszeget, éldegél, kuponokkal még wellnessbe is elmegy, de élete végéig nem lesz fedél a feje felett.
Vagy pedig feladja a stresszelős középvezetői állását és brutto félmillás fizetését és inkább ugyanennyiért elmegy angliába takarítani. Világot lát, embereket ismer meg és megfiatalodik.

lifelike 2014.11.07. 11:15:30

a valósághoz nem sok köze van az írásnak, de legalább elveszi a kedvét pár sutyeráknak aki csak a rosszhírünket keltené, ennyit megért

alexwine 2014.11.07. 11:17:28

Hát kedves bejegyzésíró, nem tudom honnan informálódtál de nagyon nagy tévedésben vagy. Először is különbséget kellene tenni azok között akik beszélik az angol nyelvet meg azok között akik kijönnek nyelvtudás nélkül mosogatni és csodát várnak. Különbséget kellene tenni azok között akik szorgalmasak abban amit csinálnak és otthon a szép hazában nem tudnak feljebb jutni egy szint fölé mivel nem valakinek az ismerősei, rokonai vagy protezsáltjai, egyszerűen csak jók és nem akarnak borítékos fizetést és idiótákat kiszolgálni akik azért tartanak ott ahol mert apuci és anyuci. Na ilyenkor jön a fejvadász és kiderül hogy a világ egyik legelismertebb kutató intézete téged szemelt ki. Megkapod az állást és nem szobát hanem kertes házat bérelsz és annyit férre teszel egy év alatt amellett hogy látogatsz haza, élsz ,dolgozol és szórakozol hogy még egy magyarországi nyaralóra is tellik. Közben megtanulsz a másik oldalon vezetni, töredék áron veszel autót mert az itt nem status szimbólum. Ja és ezek után nyitva áll Amerkia, Kanada, Ausztrália és sok más ország, mert a CV-d értéke óriásit ugrik. Van ez igy is. Ez a saját példám. Hangsúlyos hogy szorgalmasnak kell lenni és fontos egy erős angol tudás. De akinek csak az előbbi van, az is könnyen viheti valamire. Akkor persze az első év lehet egy tömegszálláson tellik, de 2-3 év kemény munkával akár az adott személy a saját vállalkozásában dolgozhat és megvalósíthatja az álmait. Bürokrácia? MIVAN? De most tényleg miről beszélsz? Arról hogy lejárt a jogsim mikor épp otthon voltam látogatóba, erre a járási hivatal közölte, hogy menjek külföldre kérni új jogosítványt mert bizony én már ott élek és itt nem jár a jogositvány. AHA. Persze ez nettó 1.5 nap utánajárás és telefonálgatás utén derült ki. Felhívtam Magyarországról a DVLA-t ahol a hölgy aki fogadta a hívásomat kedvesen annyit mondott, hogy ha visszaérkeztem Londonba, akkor küldjem be a lejárt EU-s magyar jogsit, fényképet, űrlapot és az illetéket fizessem be, addig is további jó nyaralást kívánt. Visszarepültünk és két héten belül lett érvényes jogosítványom, igaz, angol.
Az élelmiszer lehet hogy nem olcsóbb, de arányaiban igen. Tesco itt minőségibb mint otthon de akkor se vásárolnék ott ha ingyen volna. Ellenben az egészségesebb ételek sokkal olcsóbbak mint otthon, nem beszélve a ruhákról és egyéb dolgokról. A múzeumok nagyrésze is becsületkasszás, ott vannak a parkok ahol nem kell rettegni mint otthon ha kimész a Népligetbe például. Sok ingyenes lehetőség van. ahogy extrém drága klubbok és éttermek is megtalálhatóak.
Viszont ami a legfontosabb senki sem nézi milyen telefonod, autód vagy ruhád van, mert nem ez alapján itélnek meg, legalább is az erős és itt még létező középosztályban - ahová tartozom.
Angolok igen is sokan vannak, bár nagyrészük vidékről ingázik be ahogy hamarosan én is majd. Ehhez olyan helyen kell dolgozni. Egyébként mindig küföldi maradsz és mindig elsütnek egy egy poént. De megéri. Megéri mert röpke pár év alatt sikerült kialakítanom olyan kapcsolatokat hogy már csak ajánlás alapján fogok bele egy projektbe és válogatok. Nem azért mert jó helyre születtem vagy mert ismerek valakit. Nem. Engem ismernek, ismertek meg. A vicces magyar akcentusomat, a munkabításomat, a mérnöki hozzáértésemet és azt hogy megbízható vagyok. Ezzel otthon sajnos megakadtam egy szinten, de itt kinyíltak a kapuk. De a legfontosabb és ez nagyon kotrasztos sajnos minden hazautazás alkalmával: Az emberek arca itt nem búskomor, életunt és reménytelen. Odahaza? Köszönöm a figyelmet.

spontan · http://erdekessegek.info 2014.11.07. 11:17:47

@stef55: gyanítom, hogy a kimenők többségének nincs kint piacképes szakképzettsége, és csak szerencsét próbálni mennek ki, és csak a kisebbség megy úgy ki, hogy tényleg tud valami olyat, ami kint is kell (pl. informatikus)

spontan · http://erdekessegek.info 2014.11.07. 11:20:25

@Shopping: fidesz/mszp hátszél leginkább közalkalmazotti helyeknél értendő nem? Valószínűleg kint sem ilyen helyekre veszik fel a magyarokat, a magáncégeknél pedig ez itthon sem igazán mérvadó általában

GERI87 2014.11.07. 11:22:16

Nem mindegy hogy szar melóval, olcsó kajával, társbérletben spórolsz havi 20-at itt vagy 1-200-at ott!
Ennyi.

Na meg ha normális bejelentett munkád van napi 8 órában, akkor meg nincs miről beszélni, a szubjektív fasságokat leszámítva - honvágy, túrórudi, pörköltnokedli, rasszizmus - mindenképpen jobb a nyugat.

____törült____ (törölt) 2014.11.07. 11:28:11

"Bennem akaratlanul is olyan érzés alakult ki, miszerint az Y és a Z generációknak általánosságban véve Magyarországon büdös lenne a munka. Ez ilyen lokalizációs társadalmi probléma lehet, hiszen ugyanaz a srác, aki itthon nem hajlandó elmenni a mekibe hamburgerezni, az Londonban lazán elmegy mosogató boynak egy szállodához."

Elképzelhető, hogy presztízskérdés. Mivel hasra vagyunk esve a nyugattól, ott élni már rangot jelent. Akármilyen pozícióban.

Gondolatkísérlet. Osztálytársad vállalati jogász Kazahsztánban. Menő vagy nem menő? Nem menő, pedig lehet, hogy hatalmas háza van, tele elektronikával, Bömbivel jár és az a munkája, hogy szerződéseket ír angolul, földgázexport, ilyenek. De Kazahsztán... nem menő. Elmaradott. Nem a Nyugat... érted.

A magyar társadalom egyrészt borzalmasan presztízsorientált, másrészt borzalmasan el van ájulva a nyugattól. Ha BÁRHOGY megkapaszkodsz ott, már jó a presztízsed.

tralalala 2014.11.07. 11:28:52

Azzal együtt is nem árt London, pont a munkatapasztalat, világlátás miatt, legjobb ha kimegy, melózik, visszajön, hozza a know-howt meg a tőkét. Jó nyilván nem a mosogató, de annak se árt amúgy.

chocco channel 2014.11.07. 11:29:31

En 8 eve jottem ki es ezalatt egyetlen egyszer talalkoztam konzerven elo magyarokkal meg 2007-ben akik ket het utan haza is koltoztek azota tulkepp mindossze egy magyart ismerek ( o sem konzerven el).

Szoval ez nem valami altalanos tendencia, bar teny es valo h nincs ismeretem arrol, h itt milyen magyarok elnek. 8 eve volt egy borzalmasan szar melom 3 honapig amit megerdemeltem leven kepes voltam kijonni nyelvtudas nelkul, es az osszes diplomam ellenere erre a 3 honap szar melomra vagyok buszke, marmint arra, h tuleltem es vegigcsinaltam.

Azota felsovezeto vagyok, jol keresek (konkretan krva jol keresek) a szakmamban dolgozom, evi ket de inkabb haromszor nyaralok es nem tudom, h te hogy vagy vele de ugyanebben a pozicioban M.orszagban a fizetesem felet kerestem, nem szamitva azt, h az itteni ceg fizeti a ceges utazasaimat, plusz mindenfele bonuszok.

Pesten a mikromenedzselestol, pitianresegtol, protekciozastol sokalltam be, itt ilyennel nem talalkoztam.Nyilvan nem mindenkinek sikerul, de vegtelenul negativ lenne azt mondani, h London egy borzaszto hely ahol csak kulfoldiek elnek.

Nalunk a cegnel rajtam kivul ket kulfoldi van ( multi) ok az IT reszlegen dolgoznak.Eszembe sincs visszamenni pestre, nem is hianyzik ellenben fontolgatom, h atteszem a szekhelyem az US-ba.

En mindenkinek azt javaslom, h probalja meg mert ugyan nincs kolbaszbol a kerites, de igenis lehet szuper munkat talalni es magas eletszinvonalon elni.

Atiati 2014.11.07. 11:33:38

Szobalány 140 ezer nettóért? Azigen!

2014.11.07. 11:34:43

primitív hazug poszt, jellemzően nem a tájékoztatás a célja, hanem a poszter jaszkarizása.
Nem az itthoni középvezetők mennek tányért mosni londonba hanem az itthoni MUNKANÉLKÜLIEK. Ennek az országnak nem kellenek a diplomás fiatalok !!! Itt a hoppá.

_-_-_ 2014.11.07. 11:35:24

Nekem vannak kint rokonok Svédországba,Angliába, Németországba, USA-ba,Norvégiába, mindegyik jól,magas szinvonalon él.Van némi honvágyuk mégsem jönnek haza. Én még olyat csak egy embertől hallottam, hogy rossz volt neki kint mert rabszolgának nézték.

2014.11.07. 11:38:36

@MiklósA: azért nem menő tadzsikisztán, mert nincs kultúra, szarok az utak amik tönkreteszik a bömöst, el vannak maradva a világ főáramától, kecskét esznek marhabéllel és kiskirályok uralják a kleptokrata államot... ja bocs.. itthon is ez a helyzet.
Naná, hogy nagyon fontos a környezet és inspiráció.. pont ez a lényege, hogy NEM szimpla tárgyakra (iphone, bmw) korlátozódik az ember vágya. Éééérted ???

2014.11.07. 11:41:29

@spontan: nagyon rosszul gondolod. A poszt azokról szól akik itthon is lúzerek, azok ott is azok maradnak.
A többség nyelvtudással és szakmával megy ki és ők sikeresek is lesznek. Itthon meg lenyomják őket a párállami urambátyámosok.

2014.11.07. 11:44:07

@alexwine: minden szavaddal egyetértek !

$pi$ 2014.11.07. 11:46:38

@paráznabillegető: A londoni lidl noname sz@rjainak az árát a magyar Lidl noname sz@rjainak árával illik összevetni.

makriak 84 2014.11.07. 11:47:31

A melyen tisztelt blogger osszemos tobb problemat amik igy sajnos hangulatkeltesen kivul sok mindenre nem alkalmasak (persze az Index cimlapra kerulesen kivul). Sajnos nem derult ki az irasbol, hogy rendelkezik e sajat tapasztalattal kulfoldon dolgozas (eletvitelszeruen) teren, vagy csak a visszatert baratok beszamoloira hagyatkozik. Mondom is, hogy mire gondolok:
1. London draga + plusz mindenhol dolgozni kell: aki ezen ketto kozul barmelyik ellenkezojet hiszi az ne induljon el kulfoldre dolgozni. Ne csak Londonba, de ugy egyaltalan. Mielott valahova koltozik az ember illik legalabb egy Google keresest futtatni, arrol mi mennyibe fog kerulni, hogy csinalhasson az ember egy hozzavetoleges szamitast mennyi penzre lesz szuksege.
2. Az Y illetve a Z generacio tagjainak munkamoralja nem kapcsolodik a kulfoldre kivandorlashoz. Egyesek (sokan szerencsere akarnak) otthon sem szeretnenek dolgozni, hanem az egyetem utan rogton igazgatoi szekbe vagynak, igazgatoi fizetessel, mindezt persze munka nelkul. Ez otthon sem mukodik es idekint sem, szakmatol, vegzettsegtol, cegtol fuggetlenul. Aki dolgozni akar, az legtobbszor talal maganak munkat. Ha pedig jo a szakmajaban, kulfoldon is talal a vegzettsegenek megfelelo allast. Nem egy het alatt, de talal. Nem biztos hogy azelott kell kimenni hogy van biztos allas.
3. A blog szerint a legtobb ember haza megy par honap utan. Nem, nem mennek haza. Vannak akik hazamennek de azok altalaban olyanok akik az elozo ket pontban reszletezettek szerint probaltak meg a dolgot. Aki komolyan gondolja hogy felad otthon majdnem mindent, azokban altalaban eleg eros az elhatarozas hogy ne terjenek haza 4 honap utan. Vagy barmikor. Persze alakulhat ugy az elet mikor nincs mas valasztas, tapasztalhatnak olyan lelki melypontokat amire azt gondoljak a hazakoltozes a megoldas, de ahogyan a blogban helyesen lett kiemelve, az ok amiert elvagytak otthonrol nem valtozott, tovabbra is el fognak vagyni abbol az orszagbol.
4. Kint elve en keves embert hallok akinek csak pozitiv lenne a velemenye az itt letrol (ahogy a blog iroja szerint mindenki csak a szeprol es jorol beszel, mikozben a valosagban minden szornyu), mindenki erti es tudja a hatulutoit a dolognak, es latja a pozitiv oldalat is. Ez a ketto szerintem idealis esetben egyensulyt alkot. Ha nem akkor nem szabad itt/kulfoldon elni hosszu tavon.
Az egyik legfontosabb dolog ami szerintem sok esetben hianyzik a tudatossag es a tervezes, hogy ne erhesse (annyi) meglepestes az embert. Ez ma mar nem ugy mukodik, hogy ma veszunk egy fapados repjegyet holnap kijovunk, holnaputan pedig a vegzettsegunknek megfelelo pozicioban fogunk vagyonokat keresni, anelkul, hogy elotte tudatosan kerestuk volna a lehetoseget. Ha a fiatalokat nezzuk, szerintem legtobb esetben ez utobbi tudatossag hianyzik. Ugy altalaban az elethez.

Dr_utcai_arcos 2014.11.07. 11:48:12

Hazugság. Kolbászból van a kerítés. Pont. Nincs vita. Itt is többen megmondták már. (Érdekes a Határátkelőn vannak kevésbé pozitív történetek is...bár azok is hazudnak.)

dfens111 2014.11.07. 11:48:44

@chocco channel: az hogy a családodtól (szüleidtől) távol élsz, az kicsit sem probléma? Gondoltál már arra, hogy mi lesz velük ha megöregednek és ne adj Isten szükségük lenne Rád?

$pi$ 2014.11.07. 11:49:32

@chocco channel: "azota tulkepp mindossze egy magyart ismerek ( o sem konzerven el).

Szoval ez nem valami altalanos tendencia"

Az jó kis tendencia... egy emberből komoly tendencia, tényleg. :D

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2014.11.07. 11:50:20

Anélkül, h vitába szállnék a cikk szerzőjével és kétségbe vonnám a leírtak (igazság)tartalmát azért szögezzük le, h ez egy ugyanolyan sarkított példákat tartalmazó írás volt, mint az, amikor vki azt írja, h megérkezett és Bentlyevel vitték azonnal a Nothing Hill -i lakásába.

Igen, ez így igaz, ott is nehéz az élet, sőt, miután az ember fia/lánya az esetek nagy részében a nyelvet sem ismeri (az itteni nyelvvizsgáddal max. addig érsz vmit, míg kiszállsz a repülőből és azonnal meglátod, h fingod nincs a nyelvről, mert olyan angol amit te itt megtanultál a suliban nem is létezik, a kiejtéstől ne is beszéljünk) még nehezebb.

De! Azért lássuk, hogy a két véglet (kimentem és két hónap után hazajöttem, mert a rohadt angolok nem értékelték a fantasztikus tudásom -> fél év után megvettem első McLaren -em) vannak fokozatok. Én ugyan /még/ nem éltem kint, de több ismerősömnél is jártam már látogatóban, van aki 10 éve kint él és köszöni elvan.

Először is a mosogatáson kívül is van élet. Igen, lehet, h ott kezded, de az is biztos, ha jól mosogatsz, nem vagy hülye, megtanulod a nyelvet pikk-pakk leszel főmosogató, aztán a mosogatók főnöke, és ha ügyes vagy akár szállodaigazgató is. Nem holnap, de ott nem lehetetlen. Idehaza átlagemberként még nem dolgoztam olyan melóhelyen ahol belátható időn belül előrébb léptem volna, mert itt beülsz az irodába, ráülsz a kocsira, stb. és ott is maradsz. Ez van.

A másik. Igen, vki itt nem akar elmenni a mekibe, ott meg elmegy. De lássuk, hogy az élet nem csak erről szól. A mai generációnak igenis van igénye arra, hogy új embereket, új kultúrákat ismerjen meg, hogy megtanulja azok nyelvét és azért lássuk be, az sem mindegy, h itt a Köbánya alsón lévő McDrivébe megy vki minden nap 400 FT -os órabérért dolgozni, vagy ugyan helyi viszonyok közt nem sokkal többért de Londonba és minden nap a London Eye mellett megy munkába és az Akváium alatti mekiben dolgozik ami épp kilátással van a Big Ben -re és a Parlamentre. Mert meki- meki, na de a környezet! Ez simán ad annyi többletet, ami esetleg megéri 2-3 év távollétet.

És még valami. Azért ott is emberek élnek. Vannak jobbak/rosszabbak, rendesek/büdös parasztok, stb. Igen, ki lehet fogni tetű lakótársakat, benne van a pakliban. De ha találsz 2-3 jó arcot (akár együtt mentek a haverokkal) ez már pipa, semmi gond a lakással. A másik. Ahogy idehaza, ott is simán lehet, h megtalál a szerelem. Ketten már nem gond kivenni legalább egy saját szintet 2 szobával egy lakásban és akkor meg is vagyunk. (voltak ilyen ismerőseim is, sőt van olyan, aki ma már komplett házat bérel a csajával, tesójával)

Szóval a lényeg. Elijeszteni nem kell senkit, mindenkinek magának kell döntenie. Lehet, h bejön, lehet hogy nem. De az, h eredendően rossz lenne, az hülyeség. Vannak ott azért pár millióan a föld minden szegletéből (és igen, inkább ismernék meg távoli, egzotikus kultúrákat, mint itt a cigányokat, mert lassan bármerre mész más nincs) és azért vhogy elvannak. Bírni és tűrni kell, ez igaz. De ha kitűzöl egy célt és ledobod az itthoni prekoncepcióidat, igényeid, stb. lehet, h sikerül.

Puller István 2014.11.07. 11:51:13

"Már a legelején tisztázzuk le, hogy a hiearchia Magyarországon is pontosan ugyanoda poizícionálja az embert, mint Londonban sem." Na, ezen a ponton veszítettem el az érdeklődésemet.

drrodopszin 2014.11.07. 11:52:04

@Atiati: Jaja, azt én is megnézem. Ellenben ismerek olyat, aki havi 79 nettóért 12 órázik itthon, szervezői/lebonyolítói munkakörben. Mert mondjuk művelődésszervező diplomája van. És hiába teszi oda magát, dolgozik becsületesen - nincs nyelvvizsga, nincs jó papír... Akkor bocsi, nincs pénz, mert "nem kell" adniuk. Nonszensz.

2014.11.07. 11:57:59

Angliaban elek 5 eve, nem Londonban.
szar munkabol nyilvan ott sem lehet csodat tenni. plane nem Londonban olyan ingatlan arak mellett.
en negy hetente kapok fizetest, 13x egy even, 50-60 ora munkaval 2100-2300£. ki lehet szamolni 27000 egy even + bonusz mai arfolyamon kozel 10 millio egy even. hat ennyit en mo-n sehogy nem brtam kereseni,
nem huznam le angliat ennyire. mosogatassal pesten milyen elet van?
gondolom hasonlo

dfens111 2014.11.07. 11:59:51

Nagyon örülök, hogy ennyi boldog ember él Londonban, csak az az egyetlen baj, hogy éppen az ország egyik legnagyobb problémájáról beszélünk, éppen ezért tudok azonosulni a szerzővel. Az, hogy milyen a helyzet ma Mo-on és mik a jövőbeli kilátások, arról nem érdemes beszélgetnünk, azt hiszem abban egyetértenénk. Ami számomra viszont sajnálatos, az az, hogy ebben a nehéz helyzetben mennyire sokan döntenek a kiutazás mellett. Igen, nagyon nehéz itthon megélni és érvényesülni, mint ahogy nagyon nehéz volt 10-20-30-50 évvel ezelőtt is. Mégsem gondolták ennyien, hogy a legegyszerűbb utat választják, hanem küzdöttek és próbálkoztak. Mert mégis csak itt van a családjuk. Számomra ez a borzasztó, hogy sokan képesek már idős és egyedül élő szüleiket is itthagyni, csak mert külföldön könnyebb lesz. És sajnos nagyon sok ilyet láttam már. Borzasztó, hogy sokaknak mennyire nem azt jelenti a család amit kellene.

paráznabillegető 2014.11.07. 12:02:22

@$pi$: és annak mi értelme? 2000km!!!

halszájú 2014.11.07. 12:06:09

Jó kis vitatéma. Sok igazság van benne. De.
Hiányolom a Budapest-vidék kontraelemzést. Mivel faluhelyen (70 %-a az országnak) tényleg nincs semmi lehetőség. Nincs 140 ezer netto. Nincs semmi csk a NIHIL.
Ez a gond.

sztrugackij 2014.11.07. 12:07:28

Fel nem tudom fogni, hogy mi vezette a cikkírót, amikor ezeket a szinte már ordas hazugságokat felvonultató és rosszul megfogalmazott szöveget összehányta.Van az egésznek egy " különben is Amerikában meg verik a négereket" beütése, egy markánsan körvonalazható nyugatellenes jellege.Valótlanságokat állít, csúsztat, ferdít, félre- és belemagyaráz.Színtiszta propaganda anyag.

kewcheg 2014.11.07. 12:08:16

Summa summárum az alábbi szakmákkal, hivatásokkal, képzettségekkel fölösleges Londonba menni.
1. diplomás: fogorvos,kohómérnök,vegyészmérnök,olajmérnök, gépészmérnök, fizikus....még lenne pár
2. szakmunkás: szinte minden, kivéve esetleg vidéken a kényszervállalkozó műkörmöst, fodrászt, kozmetikust.Ez nem azt jelenti, hogy jól keres, hanem azt, hogy ha szereti, érti és szívvel-lélekkel csinálja a szakmáját, akkor vagy önállósulhat, vagy olyan szintet ér el, ahol már meg fogják fizetni.( egy jó kovács, kerékgyártó-bognár, lakatos már az elején meg fogja találni a számítását.) Mindazonáltal nem teljesen értek egyet azzal amit a min.elnök úr mond, hogy legyen sok szakmunkás. (valahol azért ő is diplomát akar a gyerekeinek) Viszont kötelezővé tenném a fősuli, egyetem mellett egy kétkezi szakma megtanulását....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.07. 12:08:41

"Ez ilyen lokalizációs társadalmi probléma lehet, hiszen ugyanaz a srác, aki itthon nem hajlandó elmenni a mekibe hamburgerezni, az Londonban lazán elmegy mosogató boynak egy szállodához."

Ezt nem szoktam érteni én se.

Meg azt, hogy itthoni közép vagy akármilyen vezető elmegy legutolsó beosztottnak. Hogy is?

ztskyline 2014.11.07. 12:15:17

Ismeretlenul is minden tiszteletem Szarvas Norbert nevu figuranak, de hasznosabb lett volna ulnom egy ladaban a sajat szaromban lakat alatt, mint elolvasni ezt a vegtelenul primitiv, hangulatkelto, es szerintem - bar lehet, hogy tevedek - szemelyes tapasztalatot nelkulozo firkantast.

alexwine 2014.11.07. 12:23:48

@dfens111: A családtagokat meglehet látogatni. Sokan döntenek úgy pont az itt született vagy születendő gyerekek miatt hogy hozzak a nyugdíjas nagyszülőket hosszabb időre. Persze nyílván nem könnyű. De az se sokkal jobb ha naponta látod őket és akkor lehet közösen panaszkodni és keseregni, hogy milyen az ellátás, kevés a nyugdíj, a hitelek, a számlák. Így legalább lehet mesélni az élményekről és az én szüleim bizony büszkék rá. Az sem kérdés hogy a még otthon élő testvéremnek is tudok segíteni ha szeretne belevágni egyszer, mert mondjuk otthon a Szijjártópetiket nyomják előre bármennyire keményen próbálkozik az ember. Ha majd eljön az idő hogy az elmúlt negyvenév politikusait kivétel nélkül lámpadisszé avatjuk akkor megyek haza segíteni. Addig meg nekem is egy életem van és nem fogom szétgörcsölni otthon. A szüleim se azt szeretnék. Hála Istennek nem szorulnak ellátásra nem olyan idősek. De ha így volna akkor innen könnyebben tudnám a 10 évnyi tanulás után minimálbéren élő orvosnak a kis zsebébe csúsztatni a boritékot. Mert ez ma 2014-ben Magyarország internetadóstól mindenestül.
A másik hogy az ember idős korára ha megtudja teremteni azt a környezetet vidéken (ha élhető lesz a vidék most a tendencia nem erre mutat sajnos) akkor az angol nyugdíjából boldogan eléldegél otthon a nem hitelre vett házában. Kivéve ha Szíjjártópeti. Mert akkor anyu ad 38 vagy mennyi milliót. Hát az én édesanyám nem tudom. Cserébe büszke anya aki bátorít.

Szaktanár 2014.11.07. 12:24:12

@Mirjam2: "London a vilag egyik legdragabb varosa ahol jelenleg nem konnyu munkat talalni,"

alapvetően igazad van sok mindenben, de ezzel nem értek egyet. londonban pont h elég könnyű munkát találni, ha az alapszintnél csak egy hajszálnyival jobban gagyogod az angolt, ráadásul a drágaságtól is messze van. néhány hónapja költöztem el onnan skandináviába, szóval tudom, mit jelent az, h nehéz munkát találni, meg mi az a drágaság.

Cobold 2014.11.07. 12:24:36

Én nem tudom, lehet nekem vannak fura ismerősim, de aki nekem kiment Londonba, az nem mosogatni ment, hanem olyan szakmába, amivel itthon nem eléggé élt meg, kint viszont van rá kereslet. Bébiszitter, programozó, gyógytornász. A fent vázolt példára 1 ismerősöm van. Az ellenpéldára sok. Többség nem akar hazajönni, a honvágy meg lehet valódi honvágy, itthon ragadt család, ízek, barátok, magyar szó. Ilyen ismerősöm is van, aki sok év után, sok pénzzel ezért költözött haza, s házat vett.
Van olyan ismerősöm, aki dedikáltan, eleve átmenetire szánta a kintlétet, 2 évet kint sebészkedett, hazajött, vett 1 házat, s boldogan él. Kint abból a pénzből nem vett volna házat, de itthon se az itthoni bevételéből. Plusz érdekes szakmai tapasztalat volt.
A kalandvágy pedig önmagában elegendő indok.

adg 2014.11.07. 12:25:45

Az a kozepvezeto, aki elmegy londonba mosogatni, nyilvan egy broki. Szerintem olyan keves ilyen van, hogy meg megemliteni is tok felesleges, nem hogy peldakent felhozni.
Hasonlits ossze olyan, aki itthon is mosogatott vagy takaritott, vagy olyat, aki itthon kozepvezetett, de londonban(peldaul) meg beosztott egy hasonlo helyen irodaban. Esetleg szakmunkasokat, burkolot, festot.
Valahogy mas lenne az eredmeny, de tisztessegesebb az almat az almaval hasonlitani. Szerintem.
Egyebkent valoban eleg sok hibbant lehet, aki a felvazolt modon lakik, el, dolgozik. De ketlem, hogy ez lenne a nagy tobbseg.

Ezt a hulyegyereket meg legy szives eltakaritani a kep szelerol, mert a fel kepernyot elfoglalja telefonon, es marhara megneheziti a szerkesztest is, mert barhova bokok a szovegben, mindig elougrik. :)

Koori 2014.11.07. 12:27:06

Huhh, van itt gond...

majkanni 2014.11.07. 12:33:09

Ritka nagy marhaságokat hordtál össze!

vpbarna74 2014.11.07. 12:42:00

Ez hülyeség!!!! Nkem van pár barátom aki kint él, voltam kint látogatóba is náluk. 9év alatt 3 házat vásárolt itthon (Vszprémben, nem Salgótarjánban) Persze a kinti élethez eleinte mnélkülözni is kell, nem is keveset, és kellenek az ambicíók is. De az tuti hogy aki kimegy, és ennyit dolgozik mint itthon, az ott sokkal többet keres. A lakhatás az drága, egy albérlet 1000 font körül van egy hónapban, de ha esetleg eleinte többen mentek ki, akkor ez is megoszlik. Nincs sehol sem kolbászból a kerítés, de ami itthon van az a legszarabb az EU-ban!

Szaktanár 2014.11.07. 12:44:51

@dfens111: ha megengeded, javasolnám, h tanulmányozd az alapvető emberi viselkedést, maslow-piramis pl sokat segít, az egész alapja, h az egyén, mint olyan, biztonságban érezze magát, csak utána jön a közösség, még akkor is, ha ez a legszűkebb közösség, vagyis a a család. ez a szomorú igazság, így működünk genetikailag.

Patreides · patreides.blog.hu 2014.11.07. 12:45:12

"Itthon a munkával kapcsolatban is vannak elvárások..."
.
Milyen igaz! Például, hogy legyen.

dadddd 2014.11.07. 12:46:16

Tegyük hozzá, hogy tényleg királyság van. :)

Case1 2014.11.07. 12:46:35

@Szarvas Norbert: Az enyhen rasszista, idegengyulolo beszolastol most eltekintek. Gondolom neked jobban bejonne egy varos ahol csak angolok meg magyarok vannak.
A cikkbol nekem az jott le, hogy foleg az anyagiakra koncentraltal, ugyhogy kezdjuk ezzel. Eloszor amiben egyetertek: hely nem sok van es az albik altalaban szarok, ha olcsot akarsz. Public transport eszmeletlen draga es a kaja is. Az, hogy Mo-n sokkal olcsobb a kaja nem igaz. Otthon csak fogom a fejem amikor osszehasonlitom az arakat.
Amit kifelejtettel: elektronikai cuccok, ruhak, internet/telekommunikacios szolgaltatasok az allando learazasok/akciok miatt sokkal olcsobbak. Ezeken a teruleteken nagyobb a valasztek, jobb a szolgaltatasok minosege, a vasarlonak tobb joga van.

Biztos hozhatnek fel meg ezer es egy peldat (es te is arrol, hogy mi olcsobb magyarorszagon). A teny az, hogy nagysagrendekkel tobb penzt teszek felre a honap vegen mint amennyit az otthoni, jobb pozicioban dolgozo ismeroseim.

Munkavallalas: csak szemelyes tapasztalat, de itt max ket hetig voltam munkanelkuli ket melo kozott. Ha egy 7-8 millios varosban nem talalsz melot, valami gaz van. Soha nem volt tobb allasom egyszerre, soha nem tuloraztam ingyen, minden allasom jobb mint az elozo volt, olyan hardware-ekkel dolgozom amikrol Mo-n csak vmi szaklapban olvasnek.
Tanulas: a felsooktatas marha draga, de a felszereltseg ossze sem hasonlo a magyar egyetemekevel. Otthon nem volt retyopapir a wc-ben es sorba kellett allni a szamitogepekert. It vilagklasszis kutatas folyik a legtobb teruleten. A fizetos rendszer miatt nem a legjobb a helyzet, de nem is a legrosszabb.
MultiKULTURALIS kornyezet: az arabos-torokos megjegyzesed alapjan arra kovetkeztetek, hogy a kultura reszbol ragadhatott volna rad tobb is, de... hogy is mondjam... you can take the Hungarian out of Hungary, but you can't take Hungary out of the Hungarian. Legalabbis a te esetedben. En szemely szerint elvezem a dolgot. Tobb mint 100 nyelvet beszelnek London minden egyes keruleteben. A legtobb itteni baratom nem magyar vagy angol (de sok van magyar es angol is). Ebben a varosban megismerkedhettem egy argentin novel (most mar a felesegem). Mivel megvan a brit allampolgarsag is, gyermekeinknek minimum 3 utlevele lesz es legalabb ennyi nyelvet is fognak beszelni. Attol fuggoen, hogy hol jobb a helyzet koltozniuk is konnyebb lesz. Szerinted nekem volt jobb eselyem egy szebb jovore vagy nekik lesz? Otthon is lehetseges, hogy elofordul az ilyesmi, csak marhara nem valoszinu. Van jo sok magyar, meg nehany kulfoldi diak. Plusz a rasszizmus olyan melyen gyokerezik a magyar tarsadalomban, hogy generaciok nonek fel mire ez megvaltozik majd.

Ropi Geller 2014.11.07. 12:47:14

pffffff. ez gondolom provokáció céljából készült, mert ekkora faszságot véletlenül se lehet összehordani.
Nem hiszem h szükség van tételesen megcáfolni az állitásokat, meg páran már reagáltak, úgyhogy egyszerűen leirom a személyes példámat. Még egyetemistaként ugrottam ki egyszer 4 hónapra passziv félév alatt, 3 nap után találtam munkát egy kávézóban, és később tényleg többet dolgoztam mint itthon, viszont 2008-ban 200.000 ft megtakaritással jöttem haza- ami se előtte se utána nem sikerült egy jó darabig- Albérletben közösen laktunk, volt egy saját szobám plusz egy közös nappali - ilyet pl azóta se tudnánk fizetni Pesten (mindig lakótársakkal nyomjuk).
És egyébként el lehet lenni itt is diplomásként több nyelvvet beszélve, felelős, stresszel és túlórával járó beosztásban havi nettó 180-200-at összeszedve, amiből gondolom agyonsprólva kijönne évente max 1M megtakaritás, az emlitett konzerves pizzafeltétsajtos tesco szeletelt kenyeres életmóddal. Igaz,h nem Anglia, de Franciaországban 3,5 hónap szezonmunka után konkrétan 3 millió forintot tudok félrerakni -és ha nagyon akarnám a maradék időmben baszhatnám a rezet 900€ segéllyel. Közben itthon minden haverom a hó végi számlákkal baszakszik és akinek jól megy az királyi módon gyroszozik egy nagyot a hétvégén. A 140 nettó az elárulom h nem a szobalány itthon, hanem pl egyes orvos-rezindens ismerőseim fizetése (heti 60-70 óra asszem).

dfens111 2014.11.07. 12:48:55

@Szaktanár: lehet, hogy a könyvekben így működünk, a valóságban jobb ha nem

Tudományos libsizmus 2014.11.07. 12:48:59

40 ezer libsi mosogat Londonban. Az nem egy millió:)

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2014.11.07. 12:52:36

Hát, barátom, ez egy totális baromság. Nyilván, itt is vannak lúzerek, de nem mindenki az. Jelenleg 800 ezer körül keresek nettó (nen dolgozom keveset, de a hétvégém szabad és nem kell megszakadnkm), és a szobámban van saját WC és zuhanyzó, mindez Birminghamben drágának számító 375 fontért havonta, nem mindenki él tömegszálláson. Ezen kívül van egy kocsim, ami 15.5 litert fogyaszt (sosem költök 100 000 Ft alatt benzinre), és amit totálisan felújítok, eddig 7000 font van benne, de még szánok rá ennyit. Venni akarok mellé egy Cadillac-et is. Megtakarításaim ennek ellenére radikálisan emelkednek.

NemNick 2014.11.07. 12:53:06

Borzasztó tendenciózus egy bejegyzés ez - a kiegyensúlyozottságot hírből sem ismeri... Kicsit olyan érzésem van, mint ha egy 1970-es évekbeli újságot olvasnék, ahol már le kell írni a nyilvánvalót, elvégre volt valami nyitás, vagy mi - de jó alaposan szájba kell rágni a megfelelő, elvárt értelmezést is, az sem baj, ha csúsztatások árán...
Megrendelésre készült a bejegyzés?

Számtalan helyen lehetne belekötni, a példákat így nem is venném egyenként sorba, csak a tendenciózusságot próbálnám kicsit higítani.
Úgy, hogy közben le kell szögeznem, itthon próbálok boldogulni, és nagyon szomorú vagyok, hogy a következőket kell írnom.

Az emlegetett kisebbségi komplexus egyrészt valós tényeken nyugodott, nem tudom, milyen városi legendát kell észrevenni a hivatalos GDP alakulásban, az alkalmazott technikai megoldások színvonalában, vagy az emberi szabadság korlátozásában; másrészt ezt az Y generációnál előhozni elég szánalmas érv, pláne úgy, hogy a szerző maga is leírja, ez a korosztály már egy mobilis, átjárható és egyesült Európába született.
Pontosan nem hallomásból, hanem sokkal-sokkal nagyobb arányban személyes tapasztalatból, barátságokból, kapcsolatokból szerezhet tapasztalatot...

_ Pl. azt a tapasztalatot is, hogy nyugaton azonos egység munkával _biztosan_ és jobb körülmények között, nem utolsósorban tervezhetően előre lehet jutni, egyről a kettőre, míg itthon - főleg a mostani rezsim alatt - ez gyakorlatilag csak kapcsolatok alapján lehetséges, vagy nagy-nagy szerencse révén... _

És ez az, ami miatt bevállalnak emberek átmenetileg (és az emlegetett négy hónap egy élet egzisztenciájában nem átmenet, hanem egy gyenge próbálkozás vagy csak egy hosszabb kirándulás...) kényelmetlenséget is.

Én még a nem-egyesült EU alatt éltem kint egy darabig, így a mostani körülményeket csak az ismerőseimtől, barátaimtól ismerem.
Sajnos, sokan vannak - mégha csak Angliát nézzük is.
És nem, egyáltalán nem általános használható szakmával, vagy diplomával a fent leírt helyzet már akár fél-egyéves viszonyban sem, maximum pár hónapig.

Nyilván, ha nyelveket nem beszélve, deklaráltan aljamunka céljából mész ki, akkor azt kapod, amit a hírekben is néha látni: kihasználnak, nyomorogsz stb. De azért legyünk azzal tisztában, hogy nem borsodi zsákfalvakban élő, kevéssé iskolázott polgártársaink mentek - és mennek - ki jellemzően külföldre. Még akkor sem, ha mostanában divat róluk filmeket forgatni. És még akkor sem, hogy ha már ők is egyre nagyobb számban teszik ezt.
Sőt...

Most így, ahogy végiggondolom, legalább 5-6 olyan, az ország számára egyértelmű veszteséget jelentő fiatalt tudnék elősorolni, akiknél végigéltem azt a folyamatot ami az egyszerű, de nem a létfenntartást érintő gazdasági kényszer+kiváncsiság kombóból indult, aztán a kinti tapasztalatok egy év utáni összegzése már az volt, hogy megéri még kint maradni, aztán, egy éven túl, vagy alakul ott kapcsolat, vagy itteni párja, esetleg a gyerekek is mentek ki...
Mert az ott félretett pénz, itthon sokkal több mindenre lesz elég, mert meg tudták lépni, hiszen tudtak tervezni...

Aztán, a gyerekek már ott kezdtek közösségbe járni, nyelvet tanulni - és azon vették észre magukat, hogy a gyerekneveléssel együtt is jobban élnek, mint itthon élnének...

És igen, bürokrácia, van - de nem ellened van (maximum, a legrosszabb esetben, önmagáért), és a hivatalos szervek, a rendőrtől az adóhatóságig, szintén nem ellened vannak, partnerként kezelnek, és a megélhetésük nem attól függ, Nálad mennyi hibát találnak, így mernek, tudnak akarnak is segíteni, nemcsak büntetni - és nem sorolom.

Aztán azt vettük észre, hogy eltelt pár év, és már csak ritkán (és a mostani rezsim alakítását elnézve egyre ritkábban) kerül elő a hazaköltözés, mint téma...

Én meg nem tudok mit mondani.
Arról sem, hogy miért maradok.

A bejegyzés alapgondolata meg egyenesen szánalmas: tényleg az a tromf, a végső érv, hogy ott kint sem jobb, sőt?
Nem lehetne esetleg azt mondani, hogy itthon -egyértelműen, vita nélkül - jobb?
Nem hát...

Bocs, ha kicsit komor lett - én lennék a legboldogabb, ha valaki meg tudna győzni. De, akikkel én beszélgetek, és ezt gondolják, a hitre alapoznak - elismerten, sokszor - mert tényekkel ezt nem tudják igazolni. Pláne jelen időben.
És ez a tragédia.

nem akar az ökörcsorda legelni 2014.11.07. 12:54:22

@doggfather: Nem elképzelhetetlen, nekem is van olyan az ismerősi körömben, aki a 500 ezer nettó fölötti fizetéssel honorált felsővezetői állását otthagyta egy olyan beosztotti állásért, ami nem jár napi 10-12 óra munkával, stresszel és több örömöt ad neki a munka maga, mint a félmilliós fizetés. Nyilván nem mosogatásról beszélünk.

A 140 ezer nettós szobalány fizetés, mint összehasonlítási alap nagyon mókás. Vidéken ha egyáltalán van ilyen lehetőség (Borsod falvaiban, kisvárosaiban relatív kevés szálloda van) jó lesz nettó 70 ezernek is, De oda is csak kihalásos alapon tudsz bekerülni, mert arra a helyre ácsingóztok tízen, tizenöten. Szakképzettség nélkül ha nem ugrik be valami bomba lehetőség 100-110 ezer nettónál többet vidéken nem nagyon fogsz keresni és akkor még szerencséd volt, hogy el tudtál helyezkedni valamelyik gyárban és van lehetőséged túlórázni, hogy egyáltalán az előbbi fizetést elérd a 90 ezres alapbérről. Szerintem egyre kevesebben hiszik, hogy kolbászból van a kerítés akár Londonban, akár Németországban, ugyanakkor az tény, hogy vagy annyival még betanított munkásként is többet kereshetsz minimális nyelvtudás mellett is, hogy az itteni életszínvonaladhoz képest sokkal jobban élhess, vagy azonos életszínvonal mellett tudj spórolni.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2014.11.07. 12:54:50

Otthon tanárként dolgoztam, de itt sokkal jobban meg vagyok becsülve, mint otthon valaha is. Külföldiként. Nem is szeretek otthon lenni..

Szaktanár 2014.11.07. 12:54:56

@dfens111: szerintem meg de, és úgy tűnik, ez a kivándorlási helyzet is engem igazol.

Szelid sunmalac 2014.11.07. 12:59:23

Olyan, mintha a Birka es az Azbej Trisztan agymeneseinek egy kevert valtozatat olvastam volna! Hihetetlen. Norbert vajon hol is el? Dolgozott kulfoldon huzamosabb ideig, vagy csak mendemondakbol formal velemenyt?
En ugyan most nem Londonban elek (mert ruhellem mint a szart, de ez szubjektiv), hanem Nemetorszagban. Mo.-n is vezeto voltam, itt is. Nem jokedvembol jottem el, hanem mert otthon nem kaptam olyan munkat, amivel egyreszt fenn tudtam volna tartani a szinvonalat, masreszt amit szivesen csinaltam volna. Persze mehettem volna kozmunkasnak is. Miert is ne? De nem azert beszelek negy nyelven folyekonyan es van ket diplomam tobbevtizedes nemzetkozi munkatapasztalattal, hogy arkot assak. Szerencsere a trafiktorveny jo nagyot lenditett az elhatarozasomon.
Otthonrol palyaztam allasokat. Kb. 300 elkuldott palyazatbol volt 30-40 telefonos interju, 14 szemelyes es 6 ajanlat.
A mostani munkahelyemen nemhogy egyenragukent kezelnek, de mint irtam, vezetem is oket. A keresetemrol nem beszelnek, de siman fizetek otthon ket lakas minden koltseget, plusz itt kint kettoet, mikozben nem konzerven elek (most pl. lazacsztek volt kapros martassal, bebirepaval es petrezselymeskrumplival).
A volt csoporttarsaim, barataim kozul jelenleg 38 el kulfoldon. Vannak koztuk Uj-Zelandon, Ausztraliaban, Hawaii-on, Mexikoban, Nemetorszagban, Ausztriaban,Svajcban, Olaszorszagban es Angliaban. Egyik sem mosogat. Van koztuk szallodaigazgato, vallakozo, szakacs, multinal menedzser, gyarban muszakvezeto es meg sorolhatnam. Egyik sem jott haza, pedig nem most mentek ki. Meg az apam is nemet cegnek dolgozik, igaz o a magyar leanyvallalat vezetoje, tehat neki mazlija volt. Raadasul ugy, hogy otthon ket eve keresett melot, minden eredmeny nelkul. Aztan fogta magat, kiment es elkezdett ott keresni. Eloszor egy liftszerelonek volt a segedje, aztan csomagkihordo, majd masfel honapnyi kint tartozkodas utan kapta meg a mostani munkat, ahol egy 70 fos ceget vezet.
Burokracia: a jogsim lecserelese osszesen 2 orat vett igenybe, oda-vissza utazassal. Bementem, fenykep, papir kitolt, egy het mulva kesz volt. Minden egyeb papiromat az egeszsegpenztartol, adoszamon keresztul masfel het alatt inteztem el.
Arak: Otthon voltam projekten, elvittek vacsorazni. Elso adando alkalommal at is vertek, egy hulye halaszle volt 3500 forint. a itt a belszin kerult 12 euroba. A boltban atszamitva olcsobb es jobb minosegubb minden. Szo szerint minden. Nem kell jonni, azzal, hogy nem tudom mi van otthon, mert kethetente otthon vagyok es mint mondtam, megvannak a lakasaim is.
Ugyhogy szep es jo, ha teged amitanak a hazamentek, de talan nem artana belegonodlni, hogy ha az a parszazezer ember azt mondja, hogy jobb kint, akkor valami alapja csak lehet.

baszomalásan 2014.11.07. 13:01:23

elfogult a cikk norbi

london drága, tény. de az árak, amiket néztél, azok épp a drága élelmiszerek, írok párat én is, amiket én szoktam enni pl.

spagetti tészta: 20p (78FT)
marha darált hús fél kg 1-1,5GBP 390-585FT
steak hús 6gbp 2400ft/kg
ásványvíz 2l 17p 70ft
indiai szószok, paradicsomszószok stb 1 font 390ft
lidl-ben féláras hétvégi akciókon olyan árak, amilyen olcsó otthon sosem lesz
krumpli 2,5kg 1 font 400ft
ebayen vagy 1fontos boltban minden kis apróság, amire szükséged van, hugyért szaré van.

tudni kell hol és mit kell venni, a luxuscikkek megint olcsóbbak itt kint, kaviár, pisztácia, minőségi cuccok

egy telóra, laptopra a heti fizud költöd és nem 3 havi otthon összekuporgatott 0 pénzed.

a kenyér tényleg kurva drága itt, de tudod miért, mert nem esznek, ahogy nyugat europában kb alig, ha olcsón kell, süssél, a liszt annyi, mint otthon a rizs is 40p egy kg.

a lakás drága, tény, de a fizetés is 6x annyi, minimum, ha meg balfasz vagy és mosogatni tudsz csak az a te bajod, tanulj meg angolul, válalkozz, találd meg a piaci rést, és akkor kelhetsz délben, mint én és elég 1-2 órát dolgozni, h a tengerparton élhess ;)

a magyar nők hiányoznak! többet nem tudok

Booker DeWitt 2014.11.07. 13:03:44

Ez a cikk teljesen valótlanságokat állít, demagóg. Én 2 évet dolgoztam Magyarországon, és 2 évet egy London melletti városban, és összehasonlíthatatlanul jobb! Elismerem, hogy valakinek bejöhet az élet Magyarországon, és Angliában is meg lehet szívni, de annyira nem vészes a helyzet, mint mondod. Én otthon csak szívtam a munkámmal, ha nem lettek volna szüleim, akkor utcára kerültem volna. Itt pedig még én támogatom a családom, és bőven van pénzem mindenre, és jóval többet költök, mint otthon!
És szerinted átlagos, hogy egy szobában 4 (!)-en laknak? Mi ez, koncentrációs tábor? Ilyenről még sose hallottam, néha laktam másik emberrel, amikor épp költöznöm kellett de legtöbbször egyedül!

holdi 2014.11.07. 13:05:14

A cikket olvasva egy kicsit fura érzés kapott el , kedves cikk író , mintha az itthoniakat interjúztattad volna meg és te magad nem voltál kint sohasem ha jól vettem ki. (Persze lehet tévedek ezért ne haragudj). Pontosan ezért mások véleményére adsz és nem azt amit te magad átéltél.
Éltem kint én is pár hónapot , de akkoriban azért jöttem haza , mert itthon is várt egy jól fizető munka és nem azért mert nulla gyenge alap angolom volt... lehet találni anélkül is. Aztan ragad rád az angol..
Most úgy vagyok , hogy diplomával , több szakmával , jelenleg hivatásosként szolgálok, de mennék innen (pénz, megélhetés) !! Nem politizálom , de nagyban befolyásolja az életet itthon hmm...
Nem gondolnám azt , hogy a sok nulla tudás nélkül kimegy, miért kéne itthon szívnia pár évet ? , hogy amúgy is rádöbbenjen neki mennie kell.. ha van már olyan "én kép tudata" . Tapasztaljon !!!
Londonban épp azok lettek hasonlítgatva amik drágák.
Kimész és keresel munkát , találsz és dolgozol , élsz ! Mosogatni , oké gány meló, takarítás, majd lesz jobb... utcát seperni ? napi 8 óra , londonban 500ezerért.... hát na.. ( interjún hangzott el kint )
Itthon ? nos , baszogat a NAV , meg minden olyan intézmény ami kis emberekre megy rá.
Itthon a bürokrácia , kinek a minek az ismerőse vagy.... hivatásosoknál meg aztán ez nagyon megy...
Kint meg ahogy többen is mondták , jóval egyszerű az élet !! jobban fizetnek , meg lehet élni , itthon nem. Mentalitásban szarok vagyunk , inkább hitelből a faszát de mutassuk meg a szomszédnak és fikázzuk mást mert neki nincs.
A magyar nép birka... mindenkinek joga van de kötelességét senki nem tudja.
Angliába -londonba inkább kimegy az ember és ott nem érik atrocitások , nyugodt élete van , tudatban van hazája : Mo.
Ide hazajöhet bármikor.
Idővel megtanulja az angolt és halad előre , magabiztosabb lesz kint és több lehetősége. Itthon nem azt látom !!! Az emberek idegesek és fusztráltak... Sok munka , még több és ugyan annyiért !
Gondolkodom a leszerelésen...
A lényeg akárki akármit mond, amíg te nem tapasztalod mondhat bármit... mert neki nem jött össze annak oka van....

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:09:08

No, hat azt hiszem igen hamar kaptal kicsivel tobb velemenyt a masik oldalrol. Mar ezert megerte, legalabb kicsit realisabban nezed a dolgokat. Talan...

baszomalásan 2014.11.07. 13:10:34

@dfens111:
könnyebb utat választották 10-20 éve? hát esélyük sem volt baszod, eu meg wizzair sehol sem volt még akkor, de gondolj arra a vasfüggönyön hányan szöktek át, szerinted az mit mutat?
amúgy, h rossz lenne ez az országnak? kétlem, pl én mit csináltam eddig, illetve mit csinálnék otthon. Otthon dolgoznék az én esetemben feketén, költenék 1 hónapban max 70-80000et és élek elég szűkösen. Ehelyett, havi negyed millát költök el otthon cigire, vajon miért, plusz 50-100et, azon az 1-2 héten, amíg otthon vagyok, h jól érezzem magam, arra viszont figyelek, h még ausztriában tankoljak meg, nehogy az a pénz is stadionba jusson, ja és vettem egy házat 2 évi kinti megtakarításomból! szted ki tol bele több lóvét a gazdaságba? én egy hónapban annyit nyomok bele, mint egy tanár egész évben! jó, h az ABC termékeken még az adó is 3x annyi, mert én főleg arra költök. (alkoholbenzincigi, a gyengébbek kedvéért, mert a közgáz diplomával sem érsz többet otthon)

Mérnork 2014.11.07. 13:10:34

@evooo:
Azért jó lenne, ha a pénz mellett valaki le is írná, hogy mi volt itthon a végzettsége/szakmája és mit dolgozik odakint. Nem bántásból, csak tényleg érdekelne ez, az összehasonlítás miatt.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2014.11.07. 13:11:00

A cikkírónak láthatóan nem jött be London.

Csezarro 2014.11.07. 13:11:48

@vpbarna74: Magyarorszag a legszarabb az EU-ban. Gratulalok! Probaltad mar Bulgariat, esetleg Romaniat? Oda is ki lehet költözni es utana legyszives meselj, hogy melyik jobb! Elhamarkodott kijelenteseket ne tegyel!

Eino81 2014.11.07. 13:12:00

Én alapból nem Londonnal kezdenék, hanem egy vidéki angol várossal... De, pl én most Prágában élek, idestova négy éve már, nem érzem magam rabszolgának, jó, nem is mosogatok :) Csak nyelvtudásom volt, mikor kijöttem, most már szakmai tapasztalatom is van. 4 év alatt a bruttó fizum 110.000 HUF-nak megfelelő koronával emelkedett (és a cseh adó nem olyan magas, mint a hazai). Tervek: tovább innen, tán jövőre, de nem biztos, hogy Angliába...

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:12:55

@Mérnork: Egyreszt irtam a kommentemben, hogy masok mit dolgoznak. Hogy en pontosan mit, azt itt nem tehetem kozze, de nemzetkozi informatikai projektet iranyitok (nem vagyok informatikus! Kozom nincs hozza), vagy legalabbis annak bizonyos reszeit.

Buncog 2014.11.07. 13:13:19

Miért is megy el a magyar külföldre dolgozni?

Biztos azért, mert a megvalósult egymillió új munkahely közül nehezen tud választani.

Esetleg szeretné nem elveszteni a bankhitelre vett lakását/házát.

Az is lehet, hogy sokkal tájékozottabb a legtöbb birkánál és rájött, hogy 6-7 év alatt akár annyit is kereshet, mint Magyarországon 30-40 év alatt.

Arra emlékeztek, hogy bölcs vezérünk O.V. milyen jelszavakkal operált kb. 10 éve? Választási beszédeit erre a szóra hegyezte ki: POLGÁRI. Anyagilag és számszerűleg megerősödő polgársággal, magasabb életszínvonalon élő középréteggel kábított. Ehelyett van a holdudvara és van 8 millió buckalakó. Nem is meri kimondani ezt a szót már egy ideje. Pedig még anno egy zenei adón betelefonálós játékot is csináltak abból, hogy hányszor fogja kimondani beszéde alatt.

Valószínűleg a sok diplomás és szakmával rendelkező magyar a középréteghez szeretne tartozni és nem árokpartot kapirgálni éhbérért. Nem ezért tanultak, nem ezek a kitűzött terveik. És ha London nem jön össze? Megtanult egy nyelvet, amit használhat Skandináviában, a tengerentúlon, stb. Onnantól kezdve övé a világ, ha jól csinálja.

Az internetadó törölve (ideiglenesen), jöhet a világnyelv adó! (A beszedés módja jelenleg kidolgozási fázisban van.)

oszt jónapot 2014.11.07. 13:15:20

Akik egyetértenek a cikkel, azok közül próbálkozott valaki külföldön?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.11.07. 13:16:44

Ez nem ennyire egyoldalú.

Nekem az öccsém és barátnője vándorolt ki (nem dolgozni).
Mindketten dolgoznak, nem valami csúcs meló (targoncát vezet, illetve takarít), de kijön belőle egy kicsi külvárosi ház bérleti díja és tudnak megtakarítani mellette. Itthon magasabb presztízsű munkát végeztek és nem tudtak. Nemrég vett egy használt sportautót szinte fillérekért. Néhány havonta hazajönnek.
Természetesen ott is van bürokrácia, szidták is, meg szidják az angolokat is, hogy milyen hülyék, az építészet egészen tragikus, a nők hájpacnik stb. Ennek ellenére nem jönnének haza. Persze, az is igaz, hogy nem anyagi okokból mentek ki, hanem a politikai klímából és korrupcióból lett elegük. Arról nem is beszélve, hogy a magyar TB több év alatt se volt képes feldolgozni, hogy már nem élnek az országban és a mai napig zaklatják...

baszomalásan 2014.11.07. 13:16:48

@Mérnork: érettségi, utána fősulik/egyetemek, nem végeztem el egyiket sem, mert közben már pénzügyi területen dolgoztam és láttam, h semmivel nem leszek több a papír által, amit kellett megtanultam
fémmunkákkal foglalkoztam még, ügyes vagyok :)

itt mosogattam én is, mint sokan, kényelmes volt csak azért csináltam, konkrétan nem kellett semmit dolgozni, aztán elég lett és most csináltam egy céget, emberek szórakoztatásával foglalkozom, laza könnyű és vidám munka, és én osztom be az időm

Gombperec hídlakó 2014.11.07. 13:18:03

Bakker, egész Angliában nincs annyi multicég, ahány Magyarországról kivándorolt, havi 10 csilló fontot kereső CEO kommentelt ide (akik egy részének még a céges útjait is a cég fizeti!!! Ilyet még nem is hallottam! Magyarországon nekem kellett megvennem a repjegyet, ha céges útra küldtek...).
Amúgy teljesen egyetértek a cikkel, és én nem emlékszem, hogy valahol azt írta, hogy csak ilyen emberek mennek Angliába dolgozni. Én is ismerek olyat, aki kint dolgozik, jól keres (IT) - (Mondjuk ő is hazajönne, mert nem igazán érzi kint jól magát, de ez már más tészta).
A cikk inkább azokról szól, akik kimennek mosogatni vagy futárkodni, tényleg 2-3-an laknak egy szobában, a munkán kívül max az albérletben nézik a TV-t, itthon meg játszák a nagymenőt, hogy ők mekkora királyok. És ez nem csak Angliára igaz, hanem szinte minden nyugat-európai országban megtalálható ez a réteg.
Aki külföldön él, és jó munkája van, normális körülmények között él, az jellemzően nem ilyen nagy mellénnyel közlekedik Mo-on.

Szaktanár 2014.11.07. 13:19:38

@Lord_Valdez: ezt egyszerű rövidre zárni, amikor elhagyja az országot, be kell nekik jelenteni, néhány papírt kitölteni, majd a fogadó országból igazolást küldeni a magyar tb-nek, a kinti biztosító nevével (van rá magyar formanyomtatvány). ha ezt megteszi, többet nem fogják zaklatni, ha nem, akkor havi 6.000-rel ketyeg a magyar tb, előbb-utóbb úgyis bevasalják rajta. nincs mit:)

vvjozsi 2014.11.07. 13:20:07

Norbikam, vagy hogy a gecibe hivnak. Most azonnal vedd be a vereres farkamat, ne kelljen ketszer mondadni, akkor faszsagokat beszelsz. Ez a cikk a budos suttyo tanulatlan proli tirpak szaroknak szol max, akik se nyelvet nem tudnak se szakmajuk nincsen. Ha beszelsz egy nyelvet es mondjuk tudsz felszolgalni stb. igenis erdemes kimenni kulfoldre, akar ausztriaba, angliaba, nemetorszagba, svajcba stb.

Nem tudom milyen suttyo retegbol valo vagy de nekem egy ilyen ismerosom sincs aki nagyon rabaszott volna. Persze aki gyoker azzal nem lehet mit kezdeni (ahogy veled se pl.).

Lehet menni kulfoldre csak mindent esszel es kello felkeszultseggel. A cikk meg mondom kurvara sarkitott es egy suttyo szar tanulatlan reteget erint.

thegabcsi 2014.11.07. 13:21:39

Ez a bejegyzés csak sulykol egy véleményt, ennyi, hangulatkeltés, ahogy fentebb írta valaki.
Ismerek sok olyat, aki hazajött -1-2-3 év után, de ugyanannyi olyat, aki kint van 5-10 éve, és nem tervezi hazajönni.
Egyedül rajtad múlik, ha kitartó vagy, boldogulni fogsz ott is.
Megint másik kérdés, hogy ki miért megy ki. Sokan nem a pénz miatt. Lehet, hogy ott a kelet-európai "elveszik a munkát, aztat el!!" bevándorló vagy, csak épp itthon sem sokkal jobb a helyzet, ha másképp gondolkodsz, mint ami most a mainstream, akkor egy bolsilibsi zsidó vagy, vagyis nem magyar. Akkor mi a faszért is kéne itt maradni, ha a "többiek" önkényesen eldöntötték, hogy te nem vagy magyar?
Kivándorlás kicsit összetettebb kérdés, mint hogy 740k vajon több-e, mint a 490k, - repjegy.

ricso1111 2014.11.07. 13:21:51

Szerencsétlen cikkíró. :)) Látszik, hogy rendesen képben vagy.

Atarist 2014.11.07. 13:23:21

Az igaz, hogy fiatalkent igenytelenebb az ember.Amikor en Londonba jottem 1 honapig a haverommal laktam egy szobaban, masodik honaptol mar sajat szobat bereltem a fizetesembol. Aztan par ev mulva talalkoztam a felesegemmel es osszekoltoztunk, fizettuk a kozos lakas alberletet majd 2 ev mulva megvettuk a hazunkat es annak a reszleteit fizetjuk. Nullarol indulva mindketten!. Otthon arra varnak generaciok hogy kihaljanak az oseik, igy jutva kezdotokehez. Most hazunk van, kisfiunk van, autonk van, nekem motorom, es a magyar politikusok hazugsagait csak hirekben olvasom, nem a boromon erzem. Nekem ez igy jo. Egyebkent tenyleg ott kell elni ahol boldog az ember, tul rovid az egesz buli hogy ne elvezzuk.

Vidám dal 2014.11.07. 13:24:53

Londonban élek, kb 1 éve. Ez nem sok, de azért leírom, hogy ennyi idő alatt mit tapasztaltam:

- Az itteni magyarok 90%-a úgy jön ki, hogy se a nyelvet nem beszéli, se felsőfokű végzettsége nincs (de véletlenül van, akkor nem a szakmájában helyezkedik el, hanem bébiszitter, vagy takarít).
A legtöbben takarítók, pultosok, munkenélküliek, gyerekvigyázók. Amivel persze semmi gond, csak jelzem, hogy ez megy.

- Mivel az albérlet ára horribilis, 4-8an élnek egy lakásban, a legtöbb esetben közös fürdőszobával. 18-24 éves kor között ez lehet még buli, de idővel az ember többre vágyik.

- Mivel az angol nők többsége (mondjuk ki) ronda, a magyar lányoknak van esélyük felszedni pénzes (nem feltétlenül angol) pasit, akivel bebiztosíthatja a jövőjét. Ilyenekből is akad itt jócskán.

- Én HUF-ban kb 500e-et fizetek egy 45 m2-es szaros kis lakásért / hó, ami zajos stb..., de a legtöbbeb 25-40K / év fizu körül jönnek ki, amiből tényleg csak kommunában lehet megélni

- A mobiltelefon költségén ill. a használtautón kívül tényleg minden drága. Ha valaki szeretné nézni (ne adj' Isten HD-ban) a focimeccseket, akkor a SkySport-ra elő kell fizetni, ami gyors internettel, HD-ban, sokcsatornával stb. 100-120 GBP (40-48e forint körül van / hó). Otthon a diginél ez kb 7000 HUF. Ez is belefér az évi BRUTTÓ 25-40K-ba? (teszem hozzá, a többség inkább a 25höz közelit keresi)

- Valaki itt írta, hogy ő 70 fontért telepakolja a hűtőt... Aha, ASDA-ban vásárolt cuccokkal (Az ASDA olyan, mint otthon a tesco). Meg lehet azt csinálni, h mindig ott bevásárolni olcsó cuccokkal és eszegetni otthon. De ha beülsz valahova, de nem is kell puccos helyre gondolni, hanem kis kínai, török, olasz stb, na, akkor már eléggé a zsebbe kell nyúlni (otthoni árak többszöröse)

- Én elővárosi vonattal járok melózni, kemény 3 megállót (10 perc). Erre a 3 megállóra (ami azt jelenti, hogy csak a ezen a kis szakaszon érvényes a jegyem) havi 104 GBP-t fizetek (41e HUF).

- Nem elég a drága lakásbérlet, van ún council tax, ami szintén ilyen 100GBP körüli összeg / hó (40e HUF), van TV díj, ez a kábelTV csomagon kívül (150 GB körül / év = 58e HUF)

Tehát, ha valaki nem szeretne cigánykodni (támogatásokért, segélyekért rohangálni az önkormányzathoz - elég sokan csinlják ezt itt), nem akar sokadmagával osztozni egy lakáso/fürdőszobán, nem akarja hetekre előre megvenni az akciós 1,5 GBP-s indiai kaját a Sainsburyben meg ASDAban, hogy lefagyassza és azt egye, ha néhanapján megnézne egy jó meccset otthon HDban, ha szélessávű netet szeretne, akkor nagyon a zsebbe kell nyúlni.
Röviden, kényelmesen és jól élni (egyáltalán nem luxus életmódról beszélek) sokkal könnyebben egyáltalán nem könnyű itt, és a legtöbb kinnlévő magyar nem is így él.

- A magyar kommuna... hát, enyhén szólva anyagias. Mindig az a téma, hogy ki mennyivel száll be az üzemanyagköltségbe, meg múltkor józsi tesója nálam aludt 2 hétig és nem akart a rezsibe belefizetni, vagy hó vége van, kéne inni egy sört (kb 3-5 GBP), de baromira nincs már pénzem stb stb. Mindenre lehet ellenpéldát mondani, de akikkel én találkoztam itt kint, azok döntő többsége ilyen volt, és a találkozásunkkor a köszönés utáni harmadik mondat általában az volt, h "megkérdezhetem, mennyit keresel?"

- Hogy mondjak valami pozitívumot is: Az amazonról a legtöbb esetben ingyen kiszállítás van :) És a visszaküldés is az, na, ez tetszik :) Ja, a TK Maxx-ban is van néha 1-2 jó akció....

Lehet, hogy hosszú lett kicsit, de azt szerettem volna ecsetelni, hogy a normális, nem szarrágó, kényelmes élethez az otthoni fizetések soksoksoksokszorosát kell megkeresni, de az ide kköltöző magyarok többsége ennek az összegnek a felét se keresi.

Ja, és még 1 adalék, teli van az angoluknak már a tökük mind az EUból, mind a máshonnan bevándorlókkal....

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:25:41

@Gombperec hídlakó: Nekem az interjukra kellett elore megvenni a repjegyet, amit aztan ott helyben vissza is fizettek (a szallaskoltseget is), meg az interjuk ELOTT! Ha meg egy cegnel dolgozol es munka miatt utaznod kell, termeszetes, hogy fizetik az utat.
@Lord_Valdez: Nekem a TB ket honap utan letiltotta a zoldkartyam.

Void Bunkoid 2014.11.07. 13:30:44

@Mirjam2: "es au pairkent / nannykent dolgoztam"

Az au pair nagy sláger volt annak idején, a vicces az, hogy ennek a munkakörnek igazából nincs is magyar megfelelője (ilyen egyszerre bébiszitter-magántanár-nevelőnő-bejárónő-kertész-miegymás).

Talán a cseléd a legmegfelelőbb fordítás :)

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.07. 13:31:05

Isten ments attól a várostól. Mindenki volt ott, csak fehér meg angol nem.
Kiküldetés miatt voltam ott pár hónapot (akkor Svájcban dolgoztam), de nem volt jó. Akkor volt a fekák zavargása, annyi elég is volt abból az országból.

djangyu 2014.11.07. 13:32:14

A nancsi neniked nyalt be egy adag teknokolt mikor megtudta, hogy ilyen hulye unokaoccse van. Nem tudom hanyas lehetsz, de akkor benyaltad, hogy az X generacio benyalt valamit vo. benyalas benyalasa - kontraprodukt vagy raerosites? :)

Chi No 2014.11.07. 13:33:37

Na te a tokeletes mintapeldanya vagy az elte bolcsesz- vagy valami hasonszoruen szinvonalas karan nevelkedett, 30 x evesen a harmadik befejezetlen (vagy befejezett de hasznalhatatlan) diplomajara hajto, magyar kozepvezetoi poziciorol almodozo kasszasiker embereknek, akiknek annyi fogalmuk van arrol hogy mi tortenik Londonban, meg amugy a vilagban amennyit a ferfi wc falan olvastal. Foglalkozzal inkabb a diakhiteleddel minthogy blogot irsz olyan dolgokrol amirol fingod nincsen. Begooglezod hogy hol mennyi a tescos kenyer, meg a fel fullel hallott szajrol szajra terjedo hireket a faluradiobol, hogy a szellemi rovidnadrag 'Editke' aki Tibike balherejekent megerkezett 0 angollal Londonba es csak mosogatni tud. Ebbol levontad a kovetkeztetest, hogy itt minden szar. Eeeez igeeen, kb az iras is ezen a szinvonalon mozog. Vagy meg annyi tudok elkepzelni, hogy ezert a remek kis bejegyzesert cserebe valaki fizetett neked egy rud parizelt, esetleg meghivtak egy kisfroccsre az egyetemi klubban, ne adj isten egy segglyuk kinyalasat megsporoltad a ahitott kozepvezetoi poziciohoz vezeto uton, amivel majd keresel annyit hogy a rezsit befizeted a 40 eves lakashitel reszlete mellett, es meg pont marad annyi penzed hogy a piros 3 ajtos kalaptartos, virsligumis suzuki swifteddel 3 evente legurulsz a balatonra. De nincs ezzel semmi gond. Aki meg ennel tobbre vagyik az 18-20 evesen elhagyja azt a pocegodrot ami otthon van aztan vissza se nez. Mert aki nem a pocset vakarni jon ide hanem tesz is erte, az 1-2 ev utan majd azt sem tudja elkepzelni hogy hogy tudott otthon letezni. Amugy ha kell valami netrol csak szoljal mert itt a nyakig ero fosban az internet is ingyenes marad.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.07. 13:34:32

@nem akar az ökörcsorda legelni: ahogy te is írod nyilván nem mosogatásról beszélünk. De igen, a legendákban arról beszélünk, általában elmennek fekete mosogatónak és nagyon örülnek neki.

Persze azt el tudom hinni, hogy ilyen olyan vezetők kiégnek elmennek máshova, de ennyire tuti nem éghet ki senki.

hbambi 2014.11.07. 13:34:49

Egyértelmű provokatív, szemét cikk. Nincs türelmem végigolvasni az összes hozászolást, de avval értek egyet aki tömör őszinteséggel azt írta hogy régen olvasott ekkora hülyeséget. Mert ez tény. Közvetlen környezetemből több fiatal, fiatal család utazott ki Angliába. A fiatal pár három(!) év alatt Londonhoz közel (22 km) vettek kétszintes házat, a gyermekük most lesz kétéves. Nem tervezik a hazatelepülést. Mindketten egyetemet végeztek, angolul beszélnek. A másik pár bérlakásban él, a fiatalember informatikus, a kislány "háztartásbeli", szeret otthon tevékenykedni. Havonta két -három alkalommal vannak itthon. A harmadik fiatalember itthon kamionozott, autószerelő végzettséggel. Buszsofőrként dolgozik most veszi a saját lakását. Nincs szándékában hazajönni. A nyolc általános és a nemlétező nyelvismeret világon sehol sem elég a megélhetéshez.
Mindenből csak azt akarom kihozni hogy ez a hülye rémisztgetés felveti bennem hogy kormány rendelésre készült a cikk.

judyt4 2014.11.07. 13:35:17

Ekkora baromsagot reg hallottam. A baratom es en azota is Angliaban elunk, es nem mosogatunk... Tortenetesen o peldaul az Aston Martinnal tervezo mernok...

martineden 2014.11.07. 13:36:43

@Szarvas Norbert: ..De ha mindenkinek bejön az élet, ahogyan azt adagolják nekünk a haverok akkor miért jönnek nagy százalékban haza a srácok néhány hónap után?"...vagy hulye vagy,vagy lefizettek es hazudsz mint a fideszes gazdaid.A nagy tobbseg nem nehany honap,hanem nehany ev utan sem koltozik vissza,Aki igen az altalaban az a fajta aki sehol sem allja meg a helyet.

oszt jónapot 2014.11.07. 13:38:08

@Bockó: A cikkíró nem járt Londonban, max turistaként.

alfacharlybravo 2014.11.07. 13:38:28

Azért érdekes a programozó C++ és Java kollégáim vagy vissza költöztek Magyarországra vagy Ausztráliában Új Zélandon bukkantak fel. Amikor kitört a válság sorra vesztették el az állásukat. És tényleg a frissen kimentek tömeg nyomorban laktak valami lepukkant külvárosi lakásban. Én 1987 ben mentem ki Stuttgart környékéra dolgozni mint mérnök, de csak szerviz technikusi állást kaptam, a cég elkezdett lepusztulni, majd kaptam programozói munkát is. A jövedelmem 3 év alatt drasztikusan csökkent, 1990 ben amikor jöttek a keletnémetek haza kellet jönnöm mert nem volt többé lehetőség kint maradni és ez helyzet azóta radikálisan csak romlott. Hát nem volt egy élet a vége felé, eleinte nagyon élveztem a vidám grill partikat a nyugati életformát, de ez hamar elmúlt. Akkor elég szép megtakarítással jöttem haza, ami mára már teljesen elinflálódott. Egy dolog a német nyelvtudás ami hasznos volt ami segített végül is itthon nagy multiknál az elhelyezkedésben, de erre itthon 8 évet kellett várni. Kb. háromszor annyit tettem félre itthon mint kint. Ennyi.

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:39:08

@judyt4: Oszt mennyier ad akciosan Astont?

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:39:54

@judyt4: Meg jobbat kerdezek? O biztos tudja a valaszt, engem meg erdekel. Bar kurva jol neznek ki, de miert ugyanolyan evek ota mindegyik? Nem engedik mast tervezni, vagy mas oka van?

Vidám dal 2014.11.07. 13:41:41

@judyt4: Szia!
1-2 hozzászólással előrébb én is írtam egy (talán negatívabb) london kritikát. Ha a barátod tervezőmérnök, akkor van fogalma arról, h mi az ÁTLAG, MEDIÁN, SZÓRÁS, KÖZÉPÉRTÉK stb.
Na, ő NEM az átlagot képviseli! Az átlag olyan szerintem, amit fent leírtam és az elmúlt 1 évben tapasztaltam. Ettől a kritika még nem baromság, csak nem a tervezőmérnökre, hanem a többségre illik.

les miserables 2014.11.07. 13:42:08

@Mirjam2: Nos ,neked és a blogírónak is van igaza.Éltem Skóciában 10 év de jártam több alkalommal Londonban. A fizum elfogadható volt de az esőt nem szerettem és átköltöztem Dániába ,majd 8 éve Hollandiában élek.Fiam 21 évesen Angliába ment és 3 évet dolgozott egy bútorgyárban Bradfordban.Majd visszaköltözött Miskolcra ,most áttelepülési segélyt kap Angliától és hivatásos sofőrnek tanul .Mivel perfekt beszél angolul és kint lengyelül is megtanult ezért jön Hollandiába jóval tőbb pénzért.Angliába vagy bárhova szakmával és nyelvtudással érdemes csak menni .Én is extrémnek tartom a 12-14 órás munkaidőt ,normál országokban még a szombatra is szépen megkérnek.Mellé Angliával ellentétben megéri túlórázni ,heti 55 óráig nagyon keveset vonnak le .Visszatérve fiam 4-d magával ment ki és 2-n Magyarországra 1 pedig Németországba ment .Hollandiában is találkozom lengyelekkel akik szintén éltek Angliában de élhetőbbnek tartják és anyagilag jobbnak a kontinenst .Persze aki pénzügyes vagy más értékes diplomája van annak Londont ajánlom !

djangyu 2014.11.07. 13:44:13

@Chi No: na igazi heder mintapeldanya meg te vagy aki altalanosit a sajat peldajabol, es elhiszi, hogy king, de csak egy bunko, anyagias fasz 8 altalanosnyi mentalitassal. Az ilyenek egyebkent jobb is hogy mentek innen, jobb nekik kint, legalabb elegedettek az angliai livin' da loca-val (ami olyan, mint a konyhajuk, az igenyteleneknek epp megfelelo)

dr. trafik nomac 2014.11.07. 13:45:03

Ez a cikk egy nagy baromasg, fuggetlenul, hogy Londont senkinek nem ajanlom, de fura a modon tobb ismerosom is szerti.

Kaja (Londonban).:
wrap.: 1.5Font (kb, itthoni gyros)
joghurt.: 0.15-0.3 Font (Aldi, Lidl)
kenyer (0.75kg).: 0.3-1 (1 font mar tipikusan a minosegi kategoria, ami MO-n is draga)
1 uncia fu.: 20Font
1Liter 100%-os narancsle.: 0.69Font
Na a sor az draga.: 0.5l - 1 font
1Liter tej.: 0.5 Font

Ok, a Tesco draga mivel angliaban MO-val ellentettben,az egy premium aruhaz !

Munka meg van rengeteg, de csak a szar fajtabol, a jo munkaert talpalni kel litt is. Lehet mindenki hazudik, en azert elek sok kuzdelemrol hallottam, valojaban egy tortenet sem volt olyan, ami alapjan elindultam volna utolag, es igen en is 3 honapig egy olyan lakasban eltem, ahol 5-a laktunk. Ezutan lett egy jo melom, ahol azota is dolgozom.
Viszont a szar munkat is megfizetik, es a tulorat is fizetik. Termeszetesen itt is vannak rossz cegek, ezert ha lehet csak angol manager ala menjen mindenki, de az olcsobb munkaknal ez sajnos nehez. Altalaban amugy a nagyon taplo managereget kirugjak, de nem feltetlenul erdemes megvarni, foleg a szolgaltato szektorban.
Mivel a minimalber mindenutt ugyanannyi, es Londonban egy szobaert siman elkernek 600Fontot, videken egy faluban 350Fontert mar kapsz egy 90nm-es lakast rezsivel, persze ott meg nincs munka.
Szoval valoban nincs kolbaszbol a kerites, de ha mar az angol megy , akkor biztosan kapsz munkat, es ha 10 ev alatt osszekaparsz egy lakast, akkor mar havi 1000fontbol (vagy tobbol), siman megelsz ugy, hogy lenezd az itthoni felso vezetot is, mert lehet neki is van ennyi nettoja, de mellete kiuti a szterssz, hogy mi lessz ha megszunik a munkahelye, es utanna mehet o is hambugret arulni, 60eFt nettoert.
Sok mernokkel talakoztam kint akik 1-2 evig, amig a nyelvet tanuljak, wc-t takaritanak. Aki ezt szegyelli, az eleg szanalmas. Mert ugye mindenki olyan marha jol beszel angolul MO-n, csak mikor ide kijon, akkor derul ki, hogy semmit nem er. Szoval ha valaki meg is visszaterne, azert van a zsebeben egy biztos nyelvtudas.
A brit munkatempo meg valoban 1/3-a a MO-n elvartnak, de es nem jelenti, hogy nem kell dolgonzi rendesen, csak nem kell tulporogni, itt meg a munka az ertekteremtes, es nem rabszolgasag.

Mernokkent meg persze sokszorosat keresem, es meg otthon is megkapnam (talan), abban a 4-5 cegben ami szoba johet, itt viszont tobb ezer nyitott allas van.

GERI87 2014.11.07. 13:45:48

@dfens111:

Ma sem mennek el többen mint 20-30-40 éve.
A magyar nem egy kivándorlós fajta: még a nagy amerikai kitántorgás idején is sokan visszajöttek.

A helyzet ma annyiban más hogy mindig reménykedtek benne (mert lehetett) akik elmentek, meg azok akik nem, hogy majd ITT még talán az ő életükben jobb lesz mert pl elmennek a ruszkik, felzárkózik az ország stb. ma már a legtöbbeknek világos hogy ilyen NEM lesz.

Így nem küszködnek, várnak és pazarolják el az életüket arra hogy majd az ükunokáknak sem lesz jó.

Lezu 2014.11.07. 13:48:47

Ez vagy az egyik legrosszabbul sikerült fidesz propaganda szöveg, vagy egyszerűen a cikk írója ostoba.

Nem az a baj, hogy ez a szerencsétlen leírta ezt a sok sületlenséget. A meglepő az, hogy az index egy ilyen mocsoknak helyet adott.

Aki egy kicsit is fontolgatja, hogy külföldre megy - legyen bármi is az ok - járjon utána, gondolja át jól. Egyetlen buktatóját látom a kinti életnek és az a cikk tudatlan szerzője által meg nem értett "honvágy". Anyagilag jobb életed lesz, a megbecsülésed még bevándorlóént is magasabb, de tudnod kell a családod, barátaid nélkül újra kezdeni.

judyt4 2014.11.07. 13:49:24

A baj az, hogy kijönnek az emberek raktárba, vendéglátásba dolgozni, majd nem váltanak és ott ragadnak. Meg kell próbálni kiszakadni abból a környezetből és egy normálisabb munka után menni, pláne ha magasan iskolázott egyénről van szó.

dr. trafik nomac 2014.11.07. 13:50:56

Burokracio.:
NI number megszerzese.: 2 perces beszelgetes volt nekem, felesegemnek 10. Meg azon a heten kikuldek postan. Ez mar viszont nincs igy, elkezdodott a szivatas, most 8 het minimum. De ennelkul is el lehet kezdni a munkat. Egyeb burokracia meg nemigen letezik, gyakorlatilag minden bemondasra megy.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2014.11.07. 13:52:48

Nahát ez aztán a tájékozott szerző. Éljen tehát Magyarországon minden rendbe van és az emberek csak azért nem élnek normálisan mert mindenki mocskos lusta disznó. Kivéve persze a poszt írója aki csak azért keres 2 missit havonta mert Ő akkor egy munkamániás, hogy napi 16 órát dolgozik. Megfeszítetten egy irodában bőr fotelben keményen kortyolva a kávét miközben éppen egy kis elmés kis szöszzenetett rittyent a sok buta lusta disznó elé.

Mondja maga normális. Ki kellene jönni a Rózsadombi lakóparkból egy kicsit beszélgetni az emberekkel is. Tudod nem lehet mindenki címeres és gazdag korrupt esetleg áfacsaló, mint ugye jó pár nagy dolgos és amúgy minden rendben ember,

A posztoló szerint ugyan olyan jól lehet élni itt mint nyugatra. Persze ezért a magyar átlag fizetés vásárló érték paritása, nem nem az eu27, hanem az össz Európáé átlaghoz nézve 37,7%. Igen még átlag töröknek is jobb leni mert ott 38 felett van. De persze itt minden szép és csak az nem tud megélni rendesen aki nem dolgozik. Sőt tudod mit itt még jobb is mint kint nyugaton. Ez a földi Kánaán, maga a Mennyország csak a sok lusta bunkó nem értékeli.

Na tudod mit menjél inkább egy kicsit dolgozni öregem. De tényleges munkát, aztán járjál úgy mint a dobozi férfi akit késsel kellett menjen a jogos fizetést követelni.

Amúgy meg ennyi baromságot, ekkora tájékozatlanságot, és sötétséget régen láttam mint ebben a posztban. A bunkóságról ami árad belőle már meg sem emlékezem.....

A poszt írója meg tényleg jobban tenné ha elmenne követ törni ott haszna is lenne legalább és megismerkedne a magyar valósággal.

judyt4 2014.11.07. 13:53:20

@Szelid sunmalac: Fogalmam sincs, majd megkérdezem tőle és válaszolok a kérdésedre:)

scsaba1 2014.11.07. 13:55:29

Nem olvastam a kommenet
ekt, de nyilván itt hőbörög ékezet nélkül a fél határátkelős különítmény, hogy mekkora szar már a poszt, mer' ő nem is mosogat, hanem pizzafutár vagy recepciós, meg a lidliben is lehet vásárolni nem csak széjnszbüriben, meg nem is négyen laknak egy szobában, hanem neki saját szobája, igaz a mérete vetekszik egy lakótelepi vécével. Mindegy...

Csak egy kis történet akarok elmesélni: a fele család nekünk is kint van, ha kell, ha nem tolják ám az igét, hogy hogy kellene élnünk nekünk itthon. A nejem testvérének indiai a fickója. Kint persze nyomták a dumát, hogy Magyarország mekkora putri hely már, mindenki koldus, nagy szegénység, nyomor van stb...stb... Nyilván mindenki levágja, hogy miről beszélek. Na egyik nyáron eljött látogatóba az indiai srác is a nejem testvérével, aki elég gyorsan neki szegezte a kérdést, hogy mégis milyen szegénységről meg nyomorról beszélt neki hónapokon keresztül. Itt majd' mindenki a saját házában lakik, van fürdőszoba, lapostéve, már Budapest szélén is akkora telkeken állnak a családi házak, hogy Angliában felépítenének rá rögtön egy 100 lakásos papundekli házat, majd' mindenkinek van autója, egy rahedli családnak kettő is... stb.. Ha nyomort akartok látni, akkor gyertek b+ Indiába...

hujegyerek 2014.11.07. 13:55:55

Szerintem latogass el Londonba, aztan ird ujra a posztot!

q-84 2014.11.07. 13:56:53

Van némi igazság a cikkben, de megnézem én azt hol lehet takarítóként nettó 140.000 HUF-ot keresni, mert akkor oda megyek én is srácként..

Hercegnő21 2014.11.07. 13:57:16

Itthon egy 3 csillagos szállodában jó ha 90-et megkeres egy szobalány, és még lehet, hogy sokat is írtam! Amúgy abszolút bírok azonosulni a bejegyzéssel. A legnagyobb szívás, hogy ha hazjössz a semmire. Hiába tettél félre fél milliót vagy egyet, munkát találni legalább egy hónap vagy kettő, addig is élni kell valamiből, plussz mire az első fizu megjön pont el is úszott a megspórolt pénz. Hát ha világot akarnak látni akkor az itthon megspórolt pénzből foglaljanak olcsón fapadost és olcsó szállást aztán kirándulás! (jjajj ne gyertek azzal, hogy itthon nem lehet spórolni-csak lessünk be mondjuk az Aréna Plázába holnap délután-hát van itt pénz kérem szépen)

Szelid sunmalac 2014.11.07. 13:58:57

@judyt4: Azt megkoszonnem, mert a gyereket kifejezetten erdekli! Meg engem is...

2014.11.07. 14:00:16

Szerintem korrekt cikk, ha nem is pontos. Csak értelmezni kell tudni. Én éltem kint két évet. 26 évesen mentem ki, most közel vagyok a 40-hez. Sose bántam, hogy kimentem és azt se, hogy hazajöttem.

Nekem óriási ugrást hozott gondolkodásban, karrierben és jövedelemben. Teljesen máshogy látom a világot azóta és mosolygok a tudálékos magyarokon, akik éppen Putyint, vagy Obamát szidják. :-)

Habár én diplomás állást kaptam kint, a fizum rögtön a nagyot ugrott. Amiben jó volt, hogy ezzel a háttérrel már kaptam jó állást itthon is, amiben elvagyok és tudom, hogy a főnököm, aki külföldi 3x többet keres nálam, de nem érdekel.

Legfőképp pedig tudom, hogy nekem már kint se lenne lényegesen több a jövedelmem, mert nem vagyok akkora ász, hogy megcsípjek egy helyivel szemben egy jó állást. Ahhoz már tényleg nagyon kiemelkedőnek kéne lenni.

Szóval valamit, valamiért. Mindenkit arra bíztatok, hogy menjen ki, nézze meg, hogy milyen a világ. Aztán jöjjön haza és kamatoztassa itt az ott megtanultakat!

micsoda? 2014.11.07. 14:00:22

@alexwine: Igen, én is így gondolom.

Itthon lehetsz bármilyen ügyes, ha nincs politikai hátszél akár rokoni alapon, nem jutsz ötről- hatra. /trafik mutyi/ Ráadásul az önbecsülésed is semmivé lesz. Persze van hely, ahol diplomatikus a vezetés, ott megy a szekér, és az alkalmazottnak is jó, "egy darabig". Amíg a kevésbé sikeresek kinem csinálják.

Szelid sunmalac 2014.11.07. 14:00:36

@scsaba1: Dolgoztam Indiaban. Elkepedtem rajta, hogy a hasonlo beosztasban levo emberkek milyen lakoparkokban elnek, milyen lakasban es milyen ruhakat vesznek. Komolyan irigyeltem oket. Ha meg olyat akarsz latni, ami ott nyomor, akkor irany Borsod!

egysmás 2014.11.07. 14:01:14

Ha "szobalányként megkeresne havi 140e forint mondjuk ugyanazzal a melóval, " , akkor nem menne ki...

Szelid sunmalac 2014.11.07. 14:02:18

@Teddyke: "Aztán jöjjön haza és kamatoztassa itt az ott megtanultakat! " Minek? Hogy egy tollvonassal megszuntesse a munkahelyem valami faszom politikus? Vagy hogy beletoljam a fizetesem felet a budai villajaba?

DarrellEReviS24 2014.11.07. 14:03:28

A cikk írója valszeg egy vastag háttérrel rendelkező akárki,a legtöbben pont azért lécelnek le, mert elegük van az ilyen figurákból...apuci kitalálta neki,h jó leszel bloggernek fiam,aztán szólt a pártbeli havernak,itt van az autista fiam,kezdjél már vele vmit,mert már kockára nézte otthon a búráját...sajnos az egész ország így működik.

les miserables 2014.11.07. 14:05:49

@GERI87: Ez nem igaz !40 éve még nehéz volt útlevelet kapni ( én 1988 -g politikai okból nem kaptam )Akkor évi 3000-3200 ember "disszidált ".Oka is volt ,hiszen akkor akik menedékjogot kértek ,Ausztriában azok nem maradhattak könnyen ,tovább kellett menniük.Még én is regisztráltam 1988-n Usa,Kanada,Ausztráliába.De már akkor annyian voltunk a lágerban ,hogy csak különleges szakmával vagy diplomával mentek tovább.Én akkor kaptam munkavállalásit Ausztriában és még vagy 10 000 magyar .A többi 10 000 meg hazaköltözött, mert vagy nem akart dolgozni vagy nem értett semmihez és németül sem beszélt .

2014.11.07. 14:07:09

@Szelid sunmalac: jajj, ne legyél már ilyen, kérlek! Megkérdem tőled: éltél kint, vagy csak belülről látod ilyen rothadónak ezt az országot?

Egyébként azért gyere haza, hogy nagy hal legyél a kis vízben és ne kis hal a nagy vízben. Politikusok jönnek-mennek. Nem állítom, hogy mindenkinek lehetősége van hazajönni, mert lássuk be, hogy aki futárnak megy az nem egy agysebész és itt is futár marad. De aki tanult valamit és nem bölcsész, annak teljesen reális alternatíva.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2014.11.07. 14:07:38

Rendkívül egyoldalú és buta írás ez, egy nagy fikázás az egész, önigazolás-keresés minden sorában. Hiányzik a vitakultúra belőlünk magyarokból, csak fikázni, cinkelni tudunk mindent, vagy pont ellenkezőleg- piedesztálra emelni és isteníteni. Olyan hihetetlen szélsőségesen látunk mindent és ezért nem jutunk sehova. Sem itt, sem Londonban. Tisztelet a kivételnek :)

2014.11.07. 14:09:31

@DarrellEReviS24: na téged, meg melyik lukból fújtak? Apuci beszól a pártba, hogy blogger legyen a gyereke? Miről beszélsz? Ahhoz már engedély, meg apuci kell, hogy blogoljál?

Komolyan ennyi az érvrendszered a cikkel kapcsolatban? Esetleg magadra ismertél és most így támadsz vissza?

Mega Héja 2014.11.07. 14:13:01

Elég sokszor jártam Londonban, éltem is kint jópár hónapot. Az tény, hogy mázlim volt, három nap alatt lett jó melóm, csak aztán nem sokáig, és mivel szarabbat már nem akartam csinálni, és itthon is úgy nézett ki, lesznek lehetőségek hazajöttem :)

De ha nem vagyok ilyen úri módi, két perc alatt lett volna olyan meló, amivel meglettem volna annyira, mint a környezetmben élők.

Az árakon addig szívod a fogad, amíg turista vagy. Ha van munkád, akkor meg csak röhögsz rajta. A példáid szerint mondjuk 30%-kal kerül többe az alapvető élelmiszer. Csak közben félmunkaidővel kétszer annyit keresel, mint itthon. A hús tényleg drága volt, ezért kevés sonkát ettem, viszont az itthon kifizethetetlen (600ft volt asszem) Goldflakes pehely, amit mindig imádtam, volt kb 1 font, kétszer akkor csomagban, a tej két pint 1,20, kicsit olcsóbb, is mint itthon, vettem egy fél kiló garnélát (itthon akkor aranyáron) 3 fontért, egy fokhagymát 10p-ért, sarki török csirkésnél meg 1 fontért egy vájlingnyi sültkrumplit, és királyi lakomákat rendeztem :)

A szállás az kurva drága, főleg ha egyedül akarsz lenni. Heti pénzem felét elvitte.

Viszont villanyszerelő srác meg keresett annyit, hogy 1200-ért egyedül bérelt egy négyszobás házat, nem tudta mire költeni már a pénzét, és inkább vissza akart menni közösbe, hogy húzhassa a csajokat :)

szita szita péntek 2014.11.07. 14:14:01

Van ezzel a post-tal egy kis probléma.

A KSH felmérése szerint a rendszerváltás óta 750 ezer honfitársunk költözött külföldre és vállalt ott munkát és az egyik legkedveltebb célpont Anglia. Személy szerint sok országelhagyót ismerek - visszatérőt egyet sem. (Na jó, egyet igen, de ő felvállaltan azért ment ki 2 évre, hogy nyelvet tanuljon.) Ha feltételezzük, hogy az emberek többsége, azért ANNYIRA mégsem hülye, hogy hosszabb távon szívassa magát rosszabb körülményekkel, mint ahonnan elment... Hááát...

Annyit azért hozzátennék, hogy az angliai minimálbér 21 éves kor felett (ahogy egy gyors netes keresés nekem mutatja) 6.31 font/óra az adó és egészségbiztosítás befietése után 830 font körül marad "tisztán". Ez úgy kb 330 eFt -> elképzelni sem tudom, hogy hogyan merült fel a példában említett 252e/hó. Részmunkaidő?

hope1969 2014.11.07. 14:14:04

Baratom! Fogalmad sincs mekkora baromsagokat hordasz ossze it! Vagy ez a cikk is a maradj otthon es dogolj ehen propaganda miatt jott letre???U.i.Az itteni tescoba az ertelmesebbje be se teszi a labat ,mert a legdragabbak koze tartozik!! Ha esetleg lenne minimalis angliai tapasztalatod nem irtal volna ennyi zagyvasagot ossze!!!!

Mega Héja 2014.11.07. 14:14:21

Nah de nem is ezt akartam, hanem, hogy nem igazán találkoztam olyannal, aki nem tudta megvenni azt a kaját, amit akart...

2014.11.07. 14:14:34

@Nikosi: megvédem a posztolót (nem a haverom, nem ismerem és nem is én vagyok a szerző). Jogos számos észrevételed a poszttal kapcsolatban. De a poszt egy teljesen jogos kérdést vet fel. Ugyanannyi kompromisszumot hoz meg itthon, ugyanolyan keményen dolgozik, ugyanolyan körülmények között lakik és ugyanolyan elvárásai vannak, mint amikor kiköltözik? Mert abban a posztolónak igaza van, hogy nem. Egyébként a posztoló se azt írta, hogy aki itthon van lusta, hiszen nem lesz senki szorgos egy költözéstől. Csak annyit ír, hogy itthon eleve máshogy állunk hozzá a dolgokhoz, mint kint. Vélhetően azért, mert más is a közeg.

les miserables 2014.11.07. 14:15:39

@scsaba1: Mondjuk ha Miskolci vagy Nyíregyháza környéki lennél te sem írnál ekkora butaságot !Te feleded, nem Budapest és környékéről jöttek rengetegen hanem kelet Magyarországról meg Dél Magyarországról .Rengeteg Pécs és Szeged környékiekkel találkoztam New Yorkshire városaiban .

Nagy Eszti 2014.11.07. 14:15:46

Biztos vagyok benne, hogy vannak lusta emberek akiket itt felvázoltál és akik egy álomvilágban élnek, de kicsit tényleg egyoldalú lett a cikk. Több dologról is írhattál volna, például, hogy nem csak Londonban vannak magyarok és nem csak ott lehet munkát találni és hogy más városokban kicsit másak az árak. Nem mondom, hogy sokkal olcsóbb, de mégsem egy London. Most nem kezdek monológba. Nem volt hülyeség amit leírtál, jó, hogy rámutatsz erre a problémára is, de lehetett volna kicsit több "kutatómunka" benne.

Chi No 2014.11.07. 14:15:52

@djangyu: ja te akkor nem penzbol elsz? a konyhank szep, koszi, csajom takarit. mondjuk az meg pont igaz hogy a szaros talpam nem csokolhatnad meg

dfens111 2014.11.07. 14:16:40

@Teddyke: szívemből szólsz. Ha nem tudnám, hogy olyan ember a magyar, hogy előbb hibáztat bárki mást a saját problémájáért, mintsem saját magát, akkor nem szólnék egy szót sem. Akik kimentek, csak azzal nyugtatják magukat, hogy nem lehet itthon élni. Ezer meg ezer példát tudnék mutatni az környezetemből, akik megküzdöttek azért, hogy megéljenek. Ők is választhatták volna az egyszeűbb utat, és most lehetnének felháborodva a cikken

TGabi 2014.11.07. 14:18:12

Ez a cikk konkrétan egy förtelem. Stílusérzéked nincs, írni nem tudsz, az elmondottak tele vannak csúsztatással, féligazságokkal, helyesírási hibákkal.

1., Tájékozódj alaposabban, mielőtt klaviatúrát ragadsz.
2., Fontos a véleményszabadság, de tehetség nélkül csak idegelni fogsz másokat a neten.

2014.11.07. 14:20:01

@dfens111: köszi, már féltem, hogy egy párhuzamos univerzumban élek.
Lehet én vagyok az, aki kiment és hazajött, szemben a kommentelők 95%-val? :-)

2014.11.07. 14:23:39

Nekem három barátom is kiment Angliába. Kint is kell dolgozni, mint ahogy itthon is. A különbség a már talán említett árak - fizetések arányában van. Itthon majdhogynem nyugati árakhoz kapunk nulla fizetéseket. Persze aki fizikai munkásnak megy ki annak nehezebb de had érzékeltessem a különbséget egyik barátom példáján keresztül, aki világ életében fizikai munkás volt mert egy kis faluból származik és nem úgy alakult az élete, ahogy sokan természetesnek vélik a "fejlett" Magyarországon. Szóval tanulásra nem volt lehetősége, ismerősei nem voltak akik benyomták volna valahova, viszont kellett a pénz. Különböző áruházaknál, gyors éttermekben dolgozott, éhbérért, nem vették emberszámba és sokat és keményen is dolgoztatták, hiszen kevesen kellett, hogy sokak munkáját ellássák. Ennek eredményeképpen otthon élt a családjával, kitörési lehetőség semmi, megtakarítás minimális 10 év munka után. Az illető kiment Londonba és most ott végez hasonló munkákat. Ugyanúgy másokkal lakik együtt, ugyanúgy szarul bánnak vele a munkahelyén (de azért állítólag annyira nem rossz) és az ottani fizetésekhez képest nem keres sokat DE jobb életszínvonalon él mint otthon. Tud normális ételeket enni (nem úgy mint otthon), eltartja magát (nem úgy mint otthon) és többet tesz félre havonta mint az itthoni fizetése volt.

Kérdezem hát én most mi a jobb? Dagonyázni ebben a posványban és reménykedni, hogy a minimálbéres kizsákmányolt munkavállalónak lesz majd nyugdíja amiből majd nem hal éhen, vagy tenni valamit ellene?

Szelid sunmalac 2014.11.07. 14:23:50

@Teddyke: Ne haragudj, de alternativa egy faszt. Meglehetosen sokat dolgoztam a legkulonbozobb orszagokban, de azert alapvetoen mindig Mo.-n volt a szekhelyem. Az elmult evben tettem at es jottem ki (egyelore veglegesnek szanva). Nem. Otthon nem kap az ember olyan munkat, ha kap, az meg bizonytalan. Nem kishal vagyok itt sem, de inkabb lennek itt kishal egy kiszamithato, normalis folyasu vizben, mint egy nagy doglodo ha egy mocsarban.

Negrogo 2014.11.07. 14:26:43

Ezen amugy nem tudom mi annyira kurvara meglepo? Angliaban, Londonba a mellett persze, hogy azert valjuk be Nemetorszag utan a lekisebb a munkanelkuliseg ergo munka van, azert mennek ki az emberek mert a legtobben angolul tudnak es ezt sehol mashol nem igazan lehet kamatoztatni europaban. Nem azert mert annyira kurva jo ott! Olaszban, Spanyolban, hajadra kenheted az angol tudasod es kozep, felso nyelvvizsgad pl.

2014.11.07. 14:27:08

@Szelid sunmalac: nem tudom, hogy mivel foglalkozol. Lehet, hogy agysebész vagy, lehet hogy nem. Mint írtam, nem mindenkinek alternatíva. Hidd el, hogy sokaknak az. Ha itt is és ott is a kishal szerep jut és nagyon bizonytalan itt az életed, akkor nem kérdés, hogy ott kell maradnod.

Firga Bacsi 2014.11.07. 14:27:23

nyolc+éve vagyok Angliában,8 osztály+szakmunkásképző,59 elmúltam,szeptemberi nettó bérem 3255 font-dolgozni kell barátaim és nem pofázni,blablabla

dfens111 2014.11.07. 14:29:25

@Teddyke: az, hogy valaki kimegy, nyelvet tanul, dolgozik, szép összeget megtakarít, majd hazajön, az egy remek dolog. A baj azzal van, aki problémákba ütközik és az a megoldás, hogy itthagy csapot-papot, családot és osztja az észt Londonból, hogy Mo-on nem lehet megélni. Szidják a cikk íróját, miközben ők is ugyanígy fröcsögnek Mo-ról, megbántva ezzel azokat akik így vagy úgy, de amellett döntöttek, hogy itthon maradnak. Nekünk is ugyanúgy szarul esik, mint neki ez a cikk.

EMP 2014.11.07. 14:30:38

Londonban elek tobb mint 10 eve. A cikkben vazolt Londonba koltozo embertipus elofordul. En is talalkoztam ilyennel. DE, altalaban azok akik hazamennek par honap utan, mert valami szar volt, azok vagy nem beszeltek angolul, vagy nem volt semmi ertekelheto szakkepzettseguk. Ebbol a kettobol kifolyolag a minimalberes melokra voltak itelve, mert sehova mashova nem vettek fel oket, abbol pedig csak ugy lehet megelni/megtakaritani ahogy a cikk irta. (Mondjuk egy mekis minimalber itt meg mindig jobb mint egy minimalber otthon, de ez csak sajat velemeny). Azok akiknek van szakmai tapasztalata valami hasznos szakmaban, es jol beszelnek angolul, el tudnak helyezkedni egy sokkal jobban fizeto helyen, es valoszinuleg kis esellyel akarnak csak hazamenni. Ez az oka annak hogy a kozeposztaly vandolol ki foleg. Illetve kivandorol minenki a kozeposztaly alatt is, csak azok haza is mennek, es ez az a reteg akikbol ez a cikk keszult...

q-84 2014.11.07. 14:33:58

Én csak azt bírom, hogy a kommentelők 90-95% kinn van vagy volt már Londonba / Angliába.. na persze.. lol

DarrellEReviS24 2014.11.07. 14:35:01

@Teddyke: Most te találsz ki engem??Tanulj meg helyesen írni,te sötétkamra.

dfens111 2014.11.07. 14:39:54

@DarrellEReviS24: ha nincs ész érv, akkor jönnek a helyesírási hibák. Könyvet lehetne írni rólad, mint primitív kommentelői szokások.

2014.11.07. 14:41:02

@DarrellEReviS24: egy újabb komoly érv tőled. Sírok (bocs elgépeltem: nevetek). Tanuljak meg helyesen írni? Amikor két kérdőjelet írsz és kihagyod a szóközt az írásjelek után? Plusz lehagyod a felkiáltójelet a felszólító módban lévő mondatról?
Ez most komoly? Nem olvasom vissza, hogy mit írtam neked. Talán valamit elgépeltem és abból építkezik az "érvrendszered"?

@q-84: :-) fordított lesz az az arány, de véleményük az van.

Szelid sunmalac 2014.11.07. 14:42:54

@q-84: Nem lol. Inkabb egy kis izelito, hogy valojaban hanyan vannak kint.

Reszelő Aladár 2014.11.07. 14:43:18

A fő állítás, miszerint kint sincs kolbászból a kerítés abszolút helytálló. Azzal is egyetértek, hogy odakinn ugyanaz a munka nem olyan büdös, a lakhatás odakinn nem gáz ha csak egy szoba, szórakozásra meg itthon sem telik.
Jó írás, gratulálok!

Lordmotor 2014.11.07. 14:43:18

@dadddd: Tévedés kolléga, Alkotmányos Monarchia :D

Szelid sunmalac 2014.11.07. 14:43:43

@Teddyke: Csak ennel a cegnel, akiknek pillanatnyilag dolgozom, 8 magyar van. Ennel az egynel! Itt, ebben az epuletben.

dfens111 2014.11.07. 14:45:51

@Szelid sunmalac: és mit szeretnél ezzel mondani?

2014.11.07. 14:49:24

@Szelid sunmalac: elhiszem. Mit akarsz ezzel mondani? Hogy sokan vannak kint? Igen sokan.

annamanna 2014.11.07. 14:50:31

www.youtube.com/watch?v=4VTV45OAG60
"Ne menekülj, ha mondom, London nem segít a gondon, ne add fel a holtponton, maradj itt a fronton."

mandiner.hu/cikk/20141029_stefano_bottoni
"Érdekes, hogy ugyanakkor a nyugati gazdaságoknak még mindig szüksége van új munkaerőre. A németek, ha megtehetnék, elvinnék innen az összes mérnököt és orvost. Hiába kapunk némi pénzt az EU-ból – egyébként egyáltalán nem olyan óriási összeg, mint aminek tűnik –, ha ennek fejében kemény ellenszolgáltatásokat várnak, például elősegített migrációt."
"Az európai elit egyik informális projektje, hogy Kelet-Európából kell elszívni a képzett munkaerőt. Itt nincsenek muszlimok, a kelet-európaiak nem nagyon foglalkoznak nagypolitikával, dolgosak, alkalmazkodók és nem jelentenek nemzetbiztonsági veszélyt."
"Csak Olaszországban több, mint egymillió külföldi – egészen pontosan kelet-európai – nő él, akik öregeket gondoznak, és becslések szerint még néhány millióra lehet szükség a következő 5-10 évben, mivel akkor éri el az öregedés az 1945 utáni nagy generációt. A „badante” (az időseket saját otthonában ápoló hölgy) szorgosan dolgozik, megkapja a maga 1000-1500 euróját, és együtt él a családdal – ami jó neki is, a családnak is, hiszen az állam nem tudja ellátni az öregeket. (...) A kelet-európai munkaerő megbízható, irányítható, nem elég tudatos. Abban nem reménykedhetünk, hogy majd a nyugati politikusok a homlokukra csapnak, és felkiáltanak: hú, ezek a társadalmak ott, keleten, kiürülnek! Ez a mi bajunk marad, ők abban érdekeltek, hogy minél többen nyugatra menjenek innen. Ránk van szükségük, nem az afrikai tömegekre."

Ha igaz az, amiről Bottoni beszél, akkor a nyugat a támogatásért cserébe migrációt vár.
Tehát a kormányoktól olyan célzott politikát, ami elősegíti minél több helyi lakos nyugatra költözését.
Ezek után Orbánnak megéri fejleszteni a magyar gazdaságot?
Attól tartok, hogy egyáltalán nem, és ennek a cinikus politikának (aminek eredménye eddig 700 ezer kivándorló) az egyik eleme a netadó.

A kérdés a következő. Ha kiürül az ország, ki fog lakni benne? A kelet és a dél milliószámra ontja a nyugat felé menekülő tömegeket. Akik megszokták, hogy "nem szarral gurigáznak", akik hozzászoktak az erőszakhoz.
És ha a lakosságcsere (akár csak lassú beszivárgás révén is), de elér egy bizonyos pontot, onnantól kezdve a helyben maradt lakosok élete sincs biztonságban.
És ha így történik, akkor azok, akik ideiglenesen elmentek mondjuk mosogatni Londonba, már nem biztos, hogy valaha is visszajöhetnek, hiszen addigra a "horror vacui" feltöltötte az országot másokkal.

De van itt még valami.
A 21. sz. legfőbb természeti kincse az ivóvíz lesz, meg a termőföld. Mindkettőben bővelkedünk. Ha a világban éhínség törne ki, vagy már nem volna elég ivóvíz, a Kárpát-medence még mindig elég jó lakóhelyet biztosítana.
És ezt adjam fel azért, mert már nincs munkahely, és menjek el inkább mosogatni Londonba? Hogy a helyemre olyanok költözzenek, akik "NEM SZARRAL GURIGÁZNAK"? És ha mondjuk 3 évvel később vissza szeretnék jönni, már nem lenne hová?

2014.11.07. 14:51:08

@Szelid sunmalac: bocs, leesett. Gondolom q-84 kommentjére reagálsz, amire én is reagáltam. :-) Hát, ha minden a nyolcan toljátok ide az igét, akkor lehet, hogy jobb az arány és akár a kommentelők 15%-a is dolgozott már kint. :-)

Lordmotor 2014.11.07. 14:51:27

Két dolog sokkal drágább kint:
Az ingatlanvagyon és a szolgáltatás.
Itthon 15 millerből (ami kb 7 évnyi átlagkereset) már Pesten is kapsz egy vállalható, normális kecót. Kint erre esélyed sincs.
Illetve a szolgáltatások: (és ez fog nagyon hiányozni, ha kimész Lándönbe): Ha el akarsz menni a haverokkal kicsit szétcsúszni, mert szülinapod van vagy valam, egy havi fizudat otthagyod a jellemzően 2-3000 ft/ sör és 4-5000 forint/feles árak után. Aztán az egészet lecsapatod egy koszos aluljáró Subway szendvicsével, amiért szintén 3000 et pengettél.

USA ban is ez van. Van ami olcsóbb és van ami drágább a fizetésekhezt képest is. Pölö mikor amcsik voltak itt nálunk turistáskodni, majd bele döglöttek a piába meg az étteremben kajálásba, mert nekik annyira nevetségesen olcsó volt, hogy hihetetlen, otthon meg az ő fizujukhoz képest is drágbb, mint nekünk itt.

Angliában továbbá sokan mondják, hogy szaréhugyé adnak itthon faszának számító autókat. Ez így is van. Csak mikor meggondolatlanul megvesznek mondjuk egy 5 éves alfa romeót egy havi keresetükből, akkor jön a nyakleves: az autó vételárát havonta(!) be kell fizeni biztosítás és adó címén, mert az ott durván környezetszennyező és veszélyes dolognak minősül..

Uffbeszéltem

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 14:53:22

ezt a fizetett politikai bullshitet, te édes istenem.......
itt élek londonban 3 éve, évi 1 milliót teszek félre, BMW 535i tipusú személ y gépjárművem van, Magyarországra csak akkor gondolok amikor lehúzom a wc-t.
De persze, biztos nem jó nekem , gyökerek xDD

annamanna 2014.11.07. 14:55:26

És van itt még másik gond is.
Bottoni azt mondja, a keleti munkaerő azért jó, mert megbízható, szorgalmas, jól irányítható (engedelmes), nem tudatos és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. És persze olcsó, ezt nem teszi hozzá. Mindezen jellemzők igazak lehetnek minden emberre, de különösen a női munkavállalókra. Jóval több nő megy el nyugatra dolgozni, mint férfi.

Ami a több millió badantét illeti - Bottoni egészen nyilvánvalóan EGYEDÜLÁLLÓ nőkre gondol, családostul nem lehet olyan munkát vállalni, hogy az alkalmazóival éljen együtt a háztartási alkalmazott. Tehát olyan nők millióira van szükség, akiknek nincs párkapcsolatuk.

Ez pedig elég szaftos következményekkel jár.
Hogy lesznek ebből családok? Hogy alakulnak ki párkapcsolatok? Ki kivel, hol, hogyan, miért kapcsolódik?
Mondjuk, ha több millió kelet-európai nő megszállja Olaszországot (csak egy országra jut több millió bevándorló) akkor az olasz nők pártalálási esélyei mennyiben javulnak? És a kelet-európai férfiaké?
De még ha ebből tisztességes kapcsolódás jönne ki, már annak se volna értelme.
Csakhogy ez egészen biztosan melegágya a szexuális bűnözésnek.
Mivel kötelező olvasmány volt, így azonnal beugrik Édes Anna története. Ha 5 millió egyedülálló, párkapcsolat nélküli nő él idegen családoknál, akkor közülük vajon hányan lesznek szexuális visszaélés áldozatai?

Bottoni ezt is mondja: „Egyre több baloldali értelmiségi rádöbben, hogy a bevándorló és a nyugati társadalmak periférián felnövő muszlim tömegek megszegik a korábban bevett normákat. Amikor én gyerek voltam a kommunista Bolognában, nem volt ildomos az utcán köpködni: a háború után kikopott az a szokás, ha pedig megtetted, odajött egy volt partizán kinézetű nyugdíjas és keményen kioktatott. A kilencvenes évek második felében megjöttek a bevándorlók, és köztudott, hogy egyes csoportoknál teljesen normális a köpködés. Visszajárva szülővárosomba egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fehér gyerekek, az olaszok is köpködtek. Mert azt látták, hogy mások is teszik, és senki nem meri már fegyelmezni a suhancokat. A VISELKEDÉSI NORMÁK FOLYAMATOS ÉS BÜNTETLEN MEGSZEGÉSE NEM SZABADSÁGOT HOZ, HANEM AMORÁLIS TÁRSADALMAT. Nyugat-Európában a tömeges bevándorlást ellenző „reakciós” pártok és értelmiségiek jelentős része már nem rasszista megfontolásból mondja és teszi, amit hallunk, és nem a premodern világrendet kívánja visszaültetni a XXI. században, hanem ellenkezőleg: a nyugatias, felvilágosult, toleráns világ mellett érvel, amiben még az én generációm felnőtt, és ami felbomlóban van szinte minden fejlett nyugati társadalomban. Számomra például – aki egy ilyen rendezett, világos értékek által vezérelt mikrokozmoszban nőttem fel – ami ma Európában történik, az egyenesen tragikus. Hiszen ezt akartuk terjeszteni kifelé, keletre is ezt a modellt vitték a kilencvenes években, pont akkor, amikor belülről már a modell felbomlóban volt!”

Persze a szexuális visszaéléshez ehhez nem kellenek iszlamisták, megteszik az europeer kanok is.

Ha azzal az ürüggyel keresnek is az olaszok cselédet, hogy az öregekről kell gondoskodni, akkor is - aki innen elmegy olasz öregekre vigyázni, annak ki vigyáz a saját szüleire, nagyszüleire?
Avagy a kelet-európai embereknek nincsenek idős családtagjai, akikkel törődniük kell? Azok dögöljenek meg?
És mi lesz addig a gyerekeivel (ha vannak)? Azokat kire hagyja? Vagy egyáltalán, kinek szülje meg őket?
A kelet-európai nőknek nem nevelhetik a saját gyerekeiket? Csak ahhoz van joguk, hogy az angol családok gyerekeit pesztrálják?
Mert ott a MUNKÁJUKNAK VAN VALÓS ÉRTÉKE?

Ezt a képet az egyik blogon láttam: www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_23803.jpg
A kép jobb oldalán a cselédlány az elemózsiás kosárral.
Vajon a képen látható hímneműekből ki ment rajta végig? Szerintem mind!
Tudott tenni ellene? Nyilván semmit.
A Csengetett mylord-ban Teddy úrfi hány cselédlányt baszott meg? Az összeset!
És most, ha a nők elmennek a "szerencsésebb történelmi fejlődésű országokba", mit tudnak tenni, ha a munkaadóik szexuálisan zaklatják őket?
Ki védi meg? Mondjuk az öregasszony, akire vigyáz, és akinek a fia felpróbálja a keleti bevándorlót? Majd az szembeszáll a fiával a badante érdekében?

Vajon hogy alakulhat ki egy olyan világ, ahol többmillió egyedülálló nő abban találja az életére a megoldást, hogy egy idegen országban beálljon házicselédnek?

Én itt látom a feminista mozgalmak szerepét, akik arra biztatják a nőket, hogy mutassák meg, milyen erősek, nem kell eltűrniük, hogy a férjük nem segít a házimunkában, nem nyírja le a füvet stb. Megvannak ők egyedül is, még jobban is, mintha rajtuk lógna egy pasi.
Természetesen nem az egyetlen, sőt nyilván nem is a legerősebb motiváló erő a feminista erős nő képzete, de valahol a tudat mélyén ez is benne van a dologban. Az erős nők vágnak neki a világnak egyedül.

Összességében úgy gondolom, a tömegesen nyugatra nyomulásnak semmi értelme, és mindez csak TUDATOS HÜLYÍTÉS, AGYMOSÁS, GONOSZ MANIPULÁCIÓ EREDMÉNYE.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2014.11.07. 14:56:09

Bocsi én csak azért írok, mert én itt vagyok Magyarországon, magyarként, aktív korúként, egy érettségivel és egy szakmával, mivel az egyetemre nem volt pénzem és munka nélkül, mivel a szakmámban is csak akkor vennének fel, ha igazolnám, hogy csökkentett képességű munkavállaló vagyok.
Szóval érdekelne, hogy havonta mennyi pénzt lehet kapni ilyen bérposztokért? Rezsi kijön belőle vagy ilyesmi, mert akkor szívesen indítok én is egy ilyen blogot tele ilyen posztokkal.

Meli1001 2014.11.07. 14:57:44

Azt hiszem a cikk írója még egy percet sem élt Londonban és foggalma sincs arról hogy ki milyen megfontolásból költözött Londonba. Én tudom hogy ez csak álítalánosítás de ha az akkor milyen szempontból lehet kijelenteni hogy ezért ne költözz Londonba! Nem akarok én senkit se bántani de igen vannak olyanok akik kijönnek dolgoznak hazamennek mert mások a céljai mint annak aki végleg elköltözött Mo-ról. Én nem minimálbérért dolgozó Edit vagyok...keményen dolgozó de nagyon is jól megfizetett informatikus és akkor itt jönnek a különbségek: volt évfolyamtársaim BP-n programozó munkakörben kevesebb mint 1/4 annyit keresnek mint én BI developerként itt Londonban. Ha azt vesszük hogy én a fizetésem jóval kevesebb mint feléből egy 2 szobás lakást bérelek akkor kb uott vagyunk, sőt a Magyar lakáshelyzet job... de én évente 5-ször járok nyaralni...jövőre pl a Maldív szigetek a cél, nem egyszer voltam Amerikában, voltam a Karib tengeren hajózni, kb nincs olyan ország Európában ahol még nem jártam...ezen felül tele a lakás Apple kütyükkel mert azokat szeretem és mert megtehetem hogy megfizetem a minőséget, a Waitrose-ból rendelem a kaját mert nincs kedvem azzal tölteni a szabad időmet hogy a boltot járom. Egyébként én még 1.5 fontos joghurtot nem ettem...az mit tud? Pont most voltam ebédszüneten és megnézem 1.5 font a 4db-os activia réteges joghurt a boltban...no mindegy a blog írója biztos jobban tisztában van az árakkal...Van autóm amit könnyedén fent tartok és hétvégente mindig van valami szórakozás beiktatva (mozi, színház, múzeum, belvárosi seta, hajókázás a Temzén vagy éppen amihez kedvünk van) ja és emelett még a wellness bérletemet is fizetem hogy reggelente azért el tudjak menni úszni és kondizni...és majdnem elfelejtettem hogy jövőre azért már a lakásvásárlást tervezgetjük. Na most ha én ezt mindet számításba veszem és megnézem hogy hány Mo-I ismerősöm tudja ezt utánam csinálni hát 1 kezemen meg tudom számolni őket...ja várjunk csak egy sem :O No kérem szépen én ezért hagytam el Mo-t, nem a pénz motivált mert sose éltem rosszul, mindig dolgoztam de mindig meg is volt mindenem. Én élvezem azt hogy egy olyan országban élek ahol kedvesek az emberek, ahol gyönyörűen tisztán tartják a parkokat, ahol úgy megélek hogy soha de soha nem kell azon gondolkoznom mi lesz holnap, nem kell félnem hogy elveszítem a munkámat és ha el is veszítem nem találok egy másikat 1-2 héten belül. Ahol igenis keményen kell dolgozni úgy mint Mo-n de ha egy bizonyos szintet elérsz akkor iszonyat megugrik az életszínvonal. Még egy dolgot azért hozzátennék a blog-hoz...annyit hogy London se nem koszos se nem büdös, de vannak olyan városrészek amiket érdemes elkerülni viszont kérdezem én: melyik európai nagyvárosban nincsen olyan? Azok akik Croydon vagy környékére kerülnek elsőre azoknak meg is lesz a véleményük Londonról elég gyorsan...és tényleg tudom őket sajnálni...viszont BP-n se a VIII. kerületbe kell költözni! Én azt tudom mondani mindenkinek aki ki akar költözni hogy gondoljon ki egy életszínvonalat ahogyan élni szeretne és ne változtasson rajta az hogy azt éppen Mo-n vagy Londonban teszi...hiszen ahogy mondtam Mo-n se költözne senki jószántából a Rózsadombról a VIII.kerbe. Pénz kell a kezdéshez, és nem érdemes Mo-n mindent feladni...azt hiszem most egyenlőre ennyi jutott eszembe a bloggal kapcsolatban. Szép napot mindenkinek!

2014.11.07. 15:00:04

@büdösbohóc: évi 1 misit teszel félre és 5-ös BMW-vel jársz. Érdekes.

Gyerekeid vannak, vagy csak magad vagy még? Nem tűnik havi 80k megtakarítás valami eszméletelen nagynak, bocsáss meg.

annamanna 2014.11.07. 15:01:09

Tehát azt gondolom, minél inkább nyomulnak a SZABADSÁG eszméjével, abból annál inkább rabszolgaság jön ki;
minél inkább hirdetik a JOGokat, annak annál inkább jogtalanság az eredménye;
minél inkább szajkózzák a DEMOKRÁCIÁT, annál kevésbé tud beleszólni valaki a döntésekbe;
minél jobban nyomul a FEMINIZMUS a nők felszabadításával, annál sanyarúbb, méltatlanabb, elnyomottabb állapotba döntik a nőket.

Valamiféle modern rabszolgaság jön létre, teljes jogfosztottság, kiszolgáltatottság, és ráadásul ÖNKÉNT.

Ravasz és cseles terv, nem mondom, le a kalappal előtte, és aki bedől neki, az senkit sem hibáztathat, mert ő volt a hülye, hogy elhitte. Sajnos sokszor még menekülési esély sincs belőle.

kellys 2014.11.07. 15:03:33

@Szarvas Norbert: @Vidám dal: szarvas hazudik, te meg elhetetlen vagy.
az internetem 11 rugo, 160 megas. otthon fizetek 7et 15ert. a skyodrol annyit, hogy kurva dragak.
kaja. ez a legotrombabb tulzas, te meg nem smered a konyhat. kurva jol kajalok, kurva jo szinten, havonta kijovok 50 rugobol. hentes, zoldseges, piac, latott mar? konnyu ennek a faszlamanak odabaszni a joghurtot meg a fasz tudja wrapet a ket oldalra, de miert nem a hust irta? tej? olivaolaj? fuszerek? rizs? zoldseg? gyumolcs? muzli? turo? tojas? baszdmeg az eszem megall... az egeszseges etelek meg olcsobbak is mint otthon!
utazas. talan el kene rajta gondolkozni, hogy szar helyen berled a lakast mer messze van. ido, penz meg ilyenek? en 30 perc bringara vagyok a melohelyemtol, sajat furdoszaboaval, wc vel, szoba, ez igaz! de sajat netet fizetek, most tervezem hogy veszek egy rezsot oszt meg a konyhaban is lekoccolok a tobbiekrol, es akkor kis sajat lakasom van. mennyibe kerul? 320 font. utazas nulla font. 30 perc.
de meg ez hagyjan, mert tenyleg megertem, hogy valaki szeretne egyedul lakni, es az tenyleg draga, nem kell maszatolni, az. de kis kompromiszumokkal es ugyesseggel lehet olcsositani. nekem speciel lenne penzem lakasra, de nem orultem meg kifizetni evente 4-5 milliot, amikor tudok viszonylag onalloan elni harmadennyibol.
szoval meg nem is ez ami felbassza az embert, hanem hogy
KAJABAN es KOMMUNIKACIOS koltsegekben HAZUDTOK (vagy kibaszott elbaszottak vagytok). baszdmeg a mobilelofizetesem 12rugo, korlatlan es meg a mobil 0 kamatos torlesztoje is benne van, csucstelefon... otthon mennyi ez? es mer nem tetted melle a benzint? gazszamlat? vizet? orbitalis csusztatassal van tele az egesz formedveny, kiragadva a draga dolgokat. jah baszdmeg az etterem draga. jut eszembe valamelyik nap elmentem egy kurva fasza olasz pizzeria mellett, ahol kemenceben sutottek az olaszok apizzat, maradjunk annyiban, hogy a baudos eletben nem ettem ilyen jo pizzat meg otthon (windsor), 7 font volt... nah akkor lehet kardba dolni, hogy nem latjatok a fatol az erdot, meg elébaszottan koltotok.
ja es a masik kurva fontos, ugyanazon fizetesert dolgozol birminghamben vagy manchasterben vagy vagy vagy vagy stb. UGYANAZ A FIZETES. es a koltsegek? laskaberles? ugyanannyi?
elmentek a picsaba... egyik agitrop rohadek, masik csak szimplan balfasz.

EMP 2014.11.07. 15:04:29

Ja meg a burokracia mi? Auto adas-vetel a kovetkezokeppen zajlik:
1. Felteszem az autot az ebayre.
2. Jon a vevo, megnezi, megbeszeljuk az arat, kifizeti cashben.
3. Az auto tualjoni lapja 2xA4 oldal. Van rajta egy adasveteli mezo. Azt kitoltjuk hogy en eladtam, o meg megvette az autot X napon Y orakor. A tulajdoni laprol letepheto kis cetlit a vevo elviszi magaval az autoval egyutt. A masik, teljes lapot az elado bekuldi postan a hatosagnak.
4. A hatosag atirja az autot es kikuldik postan az uj tulajdoni lapot az uj tulajnak.

ENNYI. Ugyanolyan burokracia egy fenet.
Otthon hogy megy ugyanez?

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:06:23

Sajnos a posztolónak igaza van.
Persze, a sok agyhalott Határátkelős tag idejött azonnal fröcsögni, mint ez a mirjam is, vagy kiagecim.
Ott alap, hogy Magyarország mindenben rosszabb, ott minden szar, csak a húgy nem.
Pontosan idevág birca írása:
bircahang.blog.hu/2014/08/15/a_kivandorlo_tiz_pontja

dfens111 2014.11.07. 15:06:54

@büdösbohóc: az ilyen faszkalap mint te jobb is ha kint marad. Csak mikor lehúzod a wc-t? De az indexet azért olvasod, mi? Vagy az elmúlt 2 órában hasmenésed van?

Sanko13 2014.11.07. 15:07:46

@holdi: I agree... :-) Utoljára kormánypropagandában olvastam ennyi csúsztatást! ;-D
Napi kaja - kb. egyszinten, de inkább olcsóbb
Ruha - töredéke mint itthon (Ha valaki tud olyan helyet, ahol 3e Ft-ért kapok olyan minőségű farmert, mint a Primark-ban, akkor szóljon!)
műszaki cikkek - kb. fél évvel előttünk járnak és olcsóbb
pia - kocsmában b@romi drága
lakhatás - kur..va drága
közlekedés - szintén
Magánvélemény: aki nem tudja a nyelvet, felejtse el, mert tényleg nagyon kockázatos. Én csak kirándultam párszor összesen vagy 3 hetet. De közeli ismerőseim dolgoztak, dolgoznak kint. Aki hazajött az a család/honvágy miatt tette és nem keveset rakott félre...

Traktoros lány 2014.11.07. 15:09:18

@kellys: "en 30 perc bringara vagyok a melohelyemtol, sajat furdoszaboaval, wc vel, szoba, ez igaz! de sajat netet fizetek, most tervezem hogy veszek egy rezsot oszt meg a konyhaban is lekoccolok a tobbiekrol, es akkor kis sajat lakasom van. mennyibe kerul? 320 font. utazas nulla font. 30 perc.
Te vagy az élet császára bazdmeg! :D Veszek egy rezsót!!! ROFL!!!

dfens111 2014.11.07. 15:09:28

@Meli1001: nem motivál a pénz, de előtte 30 soron át mesélsz, hogy miket szoktál csinálni, amik eléggé pénzigényesek. Na ja! Amiket te csinálsz, azt kinnt nem nagy dolog, sokkal jobban megbecsülöm azt, aki itthon éri ezt el, jóval nehezebb körülmények között.

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:10:09

@Mr Long (UK): @Muscari: @Mirjam2:
Na mi van seggfejek, a Ha-ről kiadták az utasítást, jöttök fröcsögni?
Haha..

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:11:32

@Sanko13: Hazucc.
London sokkal drágább.
Csak a lakhatást hasonlítsd össze.Köszi.

Szarvas Norbert 2014.11.07. 15:13:39

@DarrellEReviS24:

Giga Like:D Szerencséd, hogy van öniróniám:D:D:D De nagyon tetszett a hozzászólásod a személyemről:D

Traktoros lány 2014.11.07. 15:14:23

@Sanko13: "műszaki cikkek - kb. fél évvel előttünk járnak és olcsóbb - "
Közelebb van Kína? :)

kellys 2014.11.07. 15:15:42

@Lordmotor: "Két dolog sokkal drágább kint: Az ingatlanvagyon és a szolgáltatás."
IGAZ. azzal a kitetellel, hogy londonban. nem angliaban. a cikk fobb csusztatasai az egyeb koltsegeknel jelentkeznek. persze tudom en, hogy tre a partszekhazbol rendelve nem irhatod le, hogy
ruha
mobil
net
rezsidemon
benzin
bringa
ebay amazon
aranyokat nem irhatjuk le. de legalabb a kurva kajaval ne hazudjon a rohadek, hogy kiragad 2 peldat. azt miert nem irja melle, mennyi a szajbavert kinderbueno? csak hogy egy dragat mondjak, mert ez ha nem 3at veszel, kicsit dragabb. mondjak sokkal olcsobbat? olivaolaj, basmati rizs, lazac, tonhal, kokuszzsir, etc

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 15:15:55

@Teddyke: igen, jómódban élek, és félre tudok tenni, mi ebben az érdekes?
Nektek, gatyába fingós csóró magyaroknak, lehet; de nekem természetes dolog a jómód.

kellys 2014.11.07. 15:16:28

@Lordmotor: "Két dolog sokkal drágább kint: Az ingatlanvagyon és a szolgáltatás."
IGAZ. azzal a kitetellel, hogy londonban. nem angliaban. a cikk fobb csusztatasai az egyeb koltsegeknel jelentkeznek. persze tudom en, hogy tre a partszekhazbol rendelve nem irhatod le, hogy
ruha
mobil
net
rezsidemon
benzin
bringa
ebay amazon
aranyokat nem irhatjuk le. de legalabb a kurva kajaval ne hazudjon a rohadek, hogy kiragad 2 peldat. azt miert nem irja melle, mennyi a szajbavert kinderbueno? csak hogy egy dragat mondjak, mert ez ha nem 3at veszel, kicsit dragabb. mondjak sokkal olcsobbat? olivaolaj, basmati rizs, lazac, tonhal, kokuszzsir, etc

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 15:18:58

@dfens111: egyik ismerősöm linkelte facebookon rengeteg mosolygós smile kíséretében.
Gondoltam leírom a tényeket , hogy milyen is a való élet Angliában.
Aki meg irigykedik rám az ne tegye, és nemgtehetem, nem nagyképüsködés ez , hanem a tények.
Dolce vita--> ez a jelmondatom.
köszi hello

dfens111 2014.11.07. 15:19:21

@büdösbohóc: de akkor tényleg mi a szarnak olvasol magyar honlapokat? Ja bocsi, ha nem értenéd: What the fuck are you reading hungarian websites?

Meli1001 2014.11.07. 15:19:41

@dfens111 : azt hogy nem motivál a pénz úgy értettem hogy én nem azért költöztem el Mo-ról, nem a pénz miatt bár abban igazad van hogy az életszínvonal és a pénz összefügg mert sajnos pénz nélkül elég kevés dolgot lehet csinálni. Igen én is megbecsülöm azokat akik Mo-n jóval nehezebb körülmények között engedhetnek meg maguknak kb fele annyit mint én itt. (Kb az egész családomat meg rengeteg barátomat ide sorolhatunk) Viszont én azt vallom hogy egy életünk van és azt igenis mi választjuk meg hogyan akarjuk élni. Én így akarom, ezt választottam...amúgy már még ha akarnék se tudnék visszaköltözni Mo-ra ugyanis amerikai a férjem aki egy szót sem tud magyarul. A cikkben az nem tetszik hogy nagyon leszólja Londont...és kb a fele sem igaz.

kellys 2014.11.07. 15:20:09

@Traktoros lány: "Közelebb van Kína? :)"
fasznak terelsz. olcsobb es elorebb jar. nehez osszeadni?
rezso. 2 rugo a netto keresetem. boven megengedhetnem magamnak, hogy lakast bereljek. de majd elszegyellem magam, hogy nem kolotok evente 12rugot lakasra, mer traktoroslany beszolt egy forumon :(
vagy inkabb az otthoni hazamra koltom el.
facepalm... nyomasd tovabb a terelest otthonrol, hazudos, maszatolos fasz. fizut kapsz erte? ;) ajjajjj a szekhazban leutesre vagy kommentre kapod a lecsot? vagy esetleg kibaszott szar frusztraltan irogatni otthon, es meg kell magyarazni, hogy masoknak se jott be NEM NEM NEM NEM jol dontottem, hogy otthon szopom a faszt 2kilo nettoert.

dfens111 2014.11.07. 15:22:45

@büdösbohóc: hú, elvesztettem a fonalat! mit is tehetsz meg? a szarást? hogy közben ránk gondolhass?

Traktoros lány 2014.11.07. 15:23:04

@kellys: Ne idegeskedj, nagyon menő 1 órát bringázni melóba (oda-vissza), meg rezsón baszakodni... :D Irigyellek!

Atarist 2014.11.07. 15:24:21

@dfens111: Ne beszelj spanyolul Csoki! -Miert? Mert nem tudsz!
Why the fuck...

Ezt most kozosbe: Amugy nyomjatok meg...jo olvasni ezt a sok sertodott magyart mindket oldalon. Szorakoztato.

Sanko13 2014.11.07. 15:26:29

@Lordmotor: @Traktoros lány: "Közelebb van Kína? :) " Lehet, nem tudom... :-D De azt tudom, hogy a fényképezőgép amit kint vettem kb. fél év múlva jelent meg a hazai boltokban, drágábban... Akkor azt áruld el, hogy ugyanaz a kínai ruha miért olcsóbb Londonban mint itt?

Traktoros lány 2014.11.07. 15:28:19

@Sanko13: Már nem is emlékszem mikor vettem utoljára "boltban" műszaki cikket.

dfens111 2014.11.07. 15:28:58

@Meli1001: én csak azt nem értem miért kavart fel benneteket ez a cikk ennyire? Nem Londont szólja le, de tényleg van egy olyan réteg, aki nyelvtudás és szakképesítés nélkül kimegy mert azt hiszi onnantól övé a világ, aztán néhány hónap múlva halál csórón hazajön. Te nem tartozol közéjük, oké. Kimentetek, oké. De miért kell ennyire bizonygatni, hogy kinnt mennyivel jobb. Hogy mennyivel jobban éltek. Hogy az itthoniaknak milyen szar. Miért kell nyugtatni magatokat folyton, hogy jó döntés volt. Kimentetek, sikerült legyetek boldogok. Azt gondolnám sokkal megértőbbnek kellene lennetek az itthon maradotakkal.

Sanko13 2014.11.07. 15:29:15

@Sexual Harassment Panda: "London sokkal drágább.
Csak a lakhatást hasonlítsd össze.Köszi" - Könyörgöm, tanulj meg szöveget értelmezni, pont ezt írtam én is!!!!! (és vedd ide a közlekedést is...)

kellys 2014.11.07. 15:30:04

@Traktoros lány: jaj draga kenyer, akkor is bringaval mennek meloba 1 orat, ha lenne ingyen teleport keszulekem, tudod, sport, alak, izom, mozgas, stressz, meg ilyen dolgokat probalj meg osszekapcsolni, mar ha kepes ra az agykapacitasod. bonusz facepalm, otthon is bringaval jartam, ugy hogy az auto ott allt az udvaron. bonusz 2, itt ezen a szemetdombon, ahol minden olyan draga, 1.2millas bringaval jarok, amit 0% kamaton vettem meg (nem, ki tudtam volna fizetni, de mi a fasznak, ha 18 honapon at fizethetem nullas kamattal). otthon is van ilyen? es otthon mennyi lett volna ez a bringa? 1.5? ajajjj pedig megaszondta a traktoros lany, hogy nekem itt szar. mer rezso. meg 1 ora bicaj... :(
ui.:
sajnalom, ha nem tudsz irigyelni, hogy lerakok havonta 6kilot. ezek szerint jobban fizetnek a kommentekert, mint gondoltam... :(

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:31:57

@kellys: nagyon jókat szórakozok a vetítéseden!
Nagyon jó!

dfens111 2014.11.07. 15:32:40

@Atarist: kemény vagy. lényegtelen elem, amibe belekötsz, de kint nbiztos tisztelnek a nyelvtudásodért

kellys 2014.11.07. 15:32:40

@Traktoros lány: javaslom te szerencsetlen, faradj fel egy angol bolt honlapjara es lass csodat. aztan probald meg ezt ataplikalni magyarorszagra, postan vagy futarral. probald meg a postakoltseget es a kockazatait a szallitasnak feldolgozni, mar ha sikerul :(
az olyan akciokrol mar nem is ejtek szot, mert lefagy a processzorod a kis fejecskedben, hogy van a bót a sarkon, oszt nyom egy laza raktarsopreses akciot, NEM ONLINE, oszt sirva konyorognel a dupla araert magyarorszagon...

Traktoros lány 2014.11.07. 15:33:51

@kellys: Öreg leírom még egyszer a lényeget, mert úgy látom a proli fajtádnak egyből nem jött le. Mindegy hány száz ezret "raksz le" havonta, Te már egész életedben szarrágó maradsz és még büszke is leszel rá! :)

dr. HáziMacska 2014.11.07. 15:34:32

Nekem az ilyen csusztatott dolgokat tartalmazo irasokrol mindig csak az jut eszembe: "Igaz, hogy kulfoldon sincs kolbaszbol a kerites, de ott legalabb van kerites."
Ennyi.

kellys 2014.11.07. 15:36:31

@Sexual Harassment Panda: :( hat olyan ez a dolog, hogy felslattyogsz gumtree re, oszt megnezed a berletarakat. a tesco.co.uk re es megnezed az arakat. aztan nezel angol forumot a piacokrol. aztan beirod google.co.uk be hogy xy bringa uk buy. aztan megnezed a v12 finanszirozast. aztan megnezed a virgin arait. vagy az xy mobilos ceget. aztan megnezed stb stb... tudod, internet. aztan hozzafantazialod, hogy mennyi a netto fizetese egy operations managernek.
es aztan ejakulalsz a vetiteseimre... tudod, minden ellenorizheto :( ajjajj, most szopsz vagy szopsz?

prunoki 2014.11.07. 15:37:02

Elolvastam, de ha valaki ki akarja próbálni, az menjen és próbálja ki, nem?

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 15:37:37

@dfens111:
hello!

látom nehéz a felfogásod, ezért lerom mégyegszer:
nem olvasok magyar honlapokat,csak ezt az 1-et.
Egy ismerősöm linkelte ezt a cikket , én meg gondolom reflektálok, hogy milyen szerencsés vagyok hogy eljöttem abból a putri magyarországból, és hogy mennyit keresek, hogyan élek , bla-bla...
Most már így érted?
-
amúgy ne írj angolul mert nem tudsz, hehe ;)

pocsolya 2014.11.07. 15:42:03

Én ugyan nem dolgoztam odakint egy percet sem, de itthon élek, informatikus vagyok, alkalmazott, még csak nem is főnök, egy multinál dolgozom, vidéken. 30 éves vagyok, van kocsim, most vettünk egy házat megyeszékhelyen, élünk és virulunk. A szülőktől annyi támogatást kapunk, hogy vigyáznak a gyerekre, tehát önerőből értük ezt el. Igaz mindketten diplomásak vagyunk, én informatikus, az asszony óvónő.

Csak egy példa, hogy Magyarországon is lehet ám normálisan élni.

Ettől függetlenül természetesen simán elmennék Angliába dolgozni, de legfeljebb pénzt keresni 3-4 hónapra. Ami visszatart, hogy nem tudom vissza tudnék -e jönni a munkahelyemre.

És a másik dolog ami szintén itthon tart: kényelmesen megélek ebből a kevés pénzből is és legalább látom a gyerekemet meg az asszonyt napi szinten.

Vidám dal 2014.11.07. 15:42:49

@kellys: koltozzek kozelebb a melohelyhez? :)
Mondom, 10 percre lakom, 3 megallora. Vagy lakjak az irodaban? Oke, atgondolom:) De nekem nincs bajom a vonatjegy araval, csak megjegyeztem, hogy aki szamolgat, ezt is vegye bele.

Amugy olyan szepen irsz. Mivel foglalkozol itt kinn? De a kemeny 2 rugo netto keresetbol Londonban NEM lehet minosegi eletet elni. De ahogy a fogalmazasod nezem, az neked nem hianyzik, jo neked a kulon szoba, kozos wc/konyha. Konyvre, szinhazra koltesz-e?

Elorebb jarnak technologiaban.... miben??? Globalis piac van, import. Mi van itt, ami otthon nincs? Mclaren meg Aston. Ennyi. Nekem ugy tunik, te vagy frusztralt, te probalod igazolni magad, h a netto 2k/ho (beleszamolok par % loditast is) megkora kiralysag. En nyugodt vagyok, nem elek rosszul (nalad sokkal jobban), de leirtam, hogy aki erettsegivel kijon pultot takaritani, az mire szamitson.

En lassan megyek haza, az itteni berelt lakasom kiado lesz... felo, hogy az iroda nem adja ki egyszerre 8 embernek... akkor az nektek bukol ;) bye.

dfens111 2014.11.07. 15:43:12

@büdösbohóc: én meg örülök, hogy egy ilyen istenbarmával kevesebb van ebben az országban. Hencegni, hogy én milyen szinten élek, meg te nem is tudsz angolul... Tudod mi jut erről eszembe? A gyerekkorom, olyan 5-6 éves korunkban...

kellys 2014.11.07. 15:45:08

@Traktoros lány: vagy csak tudom mi a celom, es hatekonyan a leggyorsabban juitok el hozza. de a magadfajta hulyenek, aki "online vasarol", meg kinazik, az nem jut el az ostoba fejeig.

kellys 2014.11.07. 15:45:53

@Traktoros lány: vagy csak tudom mi a celom, es hatekonyan a leggyorsabban juitok el hozza. de a magadfajta hulyenek, aki "online vasarol", meg kinazik, az nem jut el az ostoba fejeig.

Johnny5530 2014.11.07. 15:46:19

Igazából nekem fogalmam sincs, hogy mi megy Angliában. Életemben nem jártam még ott és egy ismerősöm sem lakik ott.

Amit tudok viszont, hogy az anyám dolgozott kint elég sokáig Németországban és igaz a szállást a cég fizette, de az étkezés olcsóbb volt, mint itthon. Erre az ember rájön már akkor, ha megnéz mondjuk egy német, vagy osztrák Aldi-s/Spar-os katalógust és összehasonlítja a magyarral. A minimum az, hogy egy árban van, de általában olcsóbb. Az 550 forintos kenyér és 600 forintos joghurt nekem erős csúsztatásnak tűnik. Az akciók pedig ott akciók, nem úgy mint itthon, hogy főlé írják a magasabb összeget, hadd örüljön a plebs.

Ott egy pohár (100g) jó minőségű joghurt (nem Danone szutyok) max 200 forintba került, a kenyér szintén hasonló árban van, mint itthon egy drágább kenyér. Aztán ha annyira szeretnénk hasonlítgatni, akkor mennyit is keresnek ott az emberek? Az osztrák medián bér például 19170 euró/év. Ez forintban 5 751 000, ami szerintem eléggé elmarad a magyar mediántól, ami nagyon jó indulattal talán megüti a másfél milliót.

www.statistik-austria.at/web_de/statistiken/soziales/personen-einkommen/jaehrliche_personen_einkommen/019352.html

Németországban a bérek még ennél is magasabbak. Jól ki lehet jönni a pénzből egy kevésbé tehetős embernek is, ha például nem Harrods kategóriájú üzletben akar vásárolni. Az arányok is nagyon fontosak, nem érdemes egy az egyben hasonlítgatni a magyar árakhoz.

Közben más ismerősök, akik kimentek Németországba és Ausztriába nem panaszkodtak. Volt aki a tanulmányait csak egy évre szüneteltette, kiment pont zimmermädchennek valahova és durván 3 misivel jött haza (a szállást és kaját a szálloda állta). Egy másik ismerős a testvérével ment ki dolgozni munkaközvetítőn keresztül, mindenfajta német nyelvtudás nélkül és raktárban rakosgatta össze a csomagokat cca. nettó 10 eurós bérért. Közben a tesójával 400 euróért béreltek lakást, természetesen nem Berlin belvárosában és nem kellett fogyókúrázni. Helyette hazajártak majdnem minden hétvégén, mert megtehették.

Egy harmadik ismerős hentesnek ment ki, 1400 euró/hó és potom pénzt fizet egy szobáért, a tesója albérletében. Egy baráti társaság meg, akik kimentek amikor hazajönnek megy az, amiről a cikkben is írtál. Mindenkinek ők fizetnek, drogot vesznek, kurváznak, elbasszák az összes pénzüket és mennek vissza robotolni. De ettől függetlenül azt a mértékű rongyrázást, amit pár-hetente megejtenek, itthoni fizetésből lehetetlen lenne kivitelezni.

Én sem azt mondom, hogy kolbászból van kint a kerítés, de ha az ember betartja az alap szabályokat, akkor nem történhet baj. Tudjál azon a nyelven, amit ott beszélnek ahova mész; vagy legalább angolul. Legyen valami értelmes szakmád és ne csak egy andragógus diplomád. Ne költözz egyik ország fővárosába sem, főleg ne a belvárosba. Mégis mit hittél? Budapesten a belvárosban milyen árak vannak? Hasonlítsd össze azokat egy vidéki, mondjuk Győr kertvárosi árakkal... ég és föld a különbség. Na, ugyanez igaz külföldre is.

és persze nem nyegléskedni kell, hanem dolgozni. Ez itthon is evidensnek kellene lennie, mégsem az, ezért tart ez az ország ott, ahol. Aki ott kint csak mosogatni jó, az nem hinném, hogy itthon többre vinné; ne haragudjatok.

(A 140 ezres szobalányos viccen felkaccantottam egyébként. Van ismerősöm, aki egy hotelben dolgozik itthon pénzügyesként és ő sem keres meg ennyit. Megsúgom, hogy egy szobalány örülhet ha megkapja a 70k-t itthon. Örülhet.

A műszaki cikkekről meg csak annyit, hogy ott nincs mindenen 27%-os áfa ezért evidens, hogy olcsóbb ott kint minden. A közlekedés meg nevetségesen olcsó, de ez erősen függ megint a helytől. A bécsi tömegközlekedésre a bérlet például egy áron van a BKV-val, és ha kicsit hozzá teszel, még messzebbre is mehetsz egy bérlettel. A repülőjegy ára pedig akció nélkül annyi, mint amennyit írtál akcióval ha jól emlékszem 5-10k körül meg lehet úszni, ha előre foglalsz.)

narkoholista 2014.11.07. 15:46:23

Szerintem aki balfasz,es elhetetlen volt itthon,az kinnt is az marad!Ha csak nem segiti vmi megbizhato kapcsolat.Eloszor en is szivtam mint majdnem mindenki.Tomegszallas,vajaspiritos,automoso melo.......ja es tom es yerry nyelvtudas.Aztan oriasi makom volt segitseggel talaltam olyan melot ahova orommel mentem dolgozni,es jol is kerestem.Onnantol kezdve minden mas lett.A paromnak is inteztem nagyon jo munkat.Ettol a ponttol kezdve nem kellett nezni mi mennyibe kerul a morrisonsba,ruhazkodtunk,2autot tartottunk fennt,studioba laktunk,buli fanta megmiegymas!Mai napig visszavagyom es ahogy felgyogyulok a leukemiabol huzzunk is vissza.De mar nem Londonba.Szoval aki talpra esett az barhol megallja a helyet a vilagba

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:47:49

@kellys: nem arra céloztam, hanem a másfélmilliós biciklire!
Azzal biztosan gyorsabban tudsz tekerni mint egy másikkal!
@Vidám dal: Londonban a 2000netto az nem iemelkedő, az inkább olyan átlag alatti.
Semmi esetre sem informatikus a csávó.
Az arc viszont kurva nagy.

Meli1001 2014.11.07. 15:48:08

@dfens111 : hát pont azért mert a cikk nem igazán csak és kizárólag azokról szól akik Londonba jöttek és nem jött be nekik. Telis tele van találgatással...a fele se igaz az írásnak és rengetegen olvassák. Én csak arra akartam rávilágítani hogy bizonyos munkakörben vagy éppen munkakörökben igenis jobban lehet élni Londonban mint Mo. Valamint arra hogy nagyon is számít hogy melyik városrészben laksz. Én nem szólom le Mo-t, sőt azokat sem akik ezerrel robotolnak a mindennapi megélhetésért viszont azokat nem szeretem akik sírnak otthon hogy ez nem jó meg az nem jó de nem tennének semmit azért hogy jobb életük legyen. Nekem saját magamat nem kell azzal kapcsolatban nyugatni hogy jó döntés volt eljönni Mo-ról, ezt már akkor tudtam amikor a lábam a londoni reptér talaját érintette 7 évvel ezelőtt.

2014.11.07. 15:48:14

@büdösbohóc: Figyelj már! Lehet, hogy csak elírtad. Azt írod, hogy évi 1 MFt-ot tudsz megtakarítani. Ne vedd zokon, de ez nevetségesen kicsi összeg. 15 év alatt össze tudsz kaparni egy budapesti kétszobás panelt és azt úgy hívod, hogy jól élsz? Ezt egy pályakezdő informatikus összehozza idehaza büdöslandben, a butábbik fajtából való is.

keymaking (törölt) 2014.11.07. 15:48:53

@dfens111: nem kavar fel a cikk , ááá nem.
Ajánlom a cikk címének újboli elolvasásá:
'ezert_ne_dolgozz_londonban_haho_magyar_fiatal'

Erre elég sokan felháborodtak, ugyanis angliában csak azok az emberek nem élnek meg, akik magyarországon is alapból csöves, tudatlan senkik.
De sokan beszélnek angolul, értenek is valamihez,és jól keresnek(köztük vagyok én is), ez a tényállás barátocskám.
Én kulcskészítő vállalkozó vagyok, és londonban bérlek egy 15 négyzetméteres üzletet, havi 1 millió ft-ért, a bevételem havi 3 millió huf.
Szerinted megéri? ;)))

dfens111 2014.11.07. 15:49:05

Magyar ismerőseim sztorijai Angliából:
1. az angol anyukát a szívroham környékezte, mert talált egy befizetetlen csekket
2. a 10 éves angol gyereknek minden étkezésnél folyt a taknya, de nem lehetett az anyukája szerint letörölni, mert beteg lesz tőle
3. magyar lány kinnt szült, az anyukája szerint nem kórházban hanem vágóhídon
4. az angol anyukák néhány hónap múlva mennek vissza dolgozni, a gyereküket meg neveli valamilyen mittudoménki, az eredmény jó eséllyel a fent említett takonyfolyós gyerek

idehaza az anyuka 3 évig itthon maradhat a gyerekkel és legalább addig gondoskodhat a megfelelő fejlődésről

de jó Nektek odakint

2014.11.07. 15:49:25

@Meli1001: Kétségtelen, hogy műkörmösként jobb kint. Ezt szerintem senki se vitatja.

kellys 2014.11.07. 15:50:55

@Vidám dal: kozelebb: voltam olyan hulye, hogy arra gondoltam, ha kozel laksz, talan szamitasba veszel egyeb lehetosegeket, mint a tobbi hulye ahogy traktoros lany mondja proli angol, akik bringaznak, futnak, vagy mociznak.
operations manager vagyok, ahogy irok es fogalmazok semmi baj nincs, csak felbasz a hulyeseg. addig mar nem iskerult eljutnod, hogy csak a konyhan kozoskodok.
techonlogia, nemtom hogy jon ide, mi a faszomrol beszelsz, egy budos szot nem szoltam errol, de gondolom meghaladta a kepessegeid, hogy osszekapcsold a kulonbozo emberek, kulonbozo kokkentjeit.
loditas. jaja elbasztam, a ceges mobilt es ceges laptopot kihagytam :(
ui.: jaj, te annyira meno vagy, mindjart leszoplak :)
amugy 5en lakunk egyutt. hulyek ezek a franciak, olaszok, nemetek baszdmeg hogy nem dumalnak egy meno magyarral, es leszarjak a kozos konyhat, mennenek inkabb fel millas lakasba es jarnanak vonattal meloba, mer az eletkeptelen nem kepes 10kmert letekerni, esetleg meg egeszsegesebb is lenne...

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:52:16

@Johnny5530: Állj+!
Németország nem London.
Németország nagyon hasonló Mo-hoz, hasonlóak a városok, falvak, épületek, az egész kultúra nagyon ismerős, nem olyan tök más mint Anglia.
Szóval egy felturbózott MO-t képzelj el, a nyomor, a kátyúk, és a szegénység nélkül.
Németország valóban olcsóbb mint Magyarország, az élelmiszerek, a közlekedés, az elektronikai cikkek, gyakorlatilag majdnem minden, a szállás talán kicsit magasabb, de nem vészesen.
Vagyis fasz tudja mennyi otthon?
Bajorországban, (ami a leggazdagabb tartomány) pl egy 50nm-es lakás 260 euro +rezsi.

Traktoros lány 2014.11.07. 15:52:18

@narkoholista: "Mai napig visszavagyom es ahogy felgyogyulok a leukemiabol huzzunk is vissza."
Neked most vagy nagyon fekete a humorod, vagy nagyon hülye vagy, ha nem Londonban kezelteted magad, ahol MINDEN SOKKAL JOBB.

dfens111 2014.11.07. 15:53:10

@keymaking: mit számít mi a cikk címe, akinek nem inge nem veszi magára. Válaszként nem kell fikázni azt aki itthon marad, mert ide tartozik.

tibike93 2014.11.07. 15:54:53

ahahah aki ezt írta az egy hülye volt most jöttem ki londonba 30 napja és már dolgozom ami magyarországot illeti 3 évig kerestem állást és semmi sem volt szóval erről ennyit ja és jól élek bármit meg tudok venni amit akarok.

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 15:55:28

@Teddyke: hello
nem írtam el, ennyi teszek félre. két okból:
1.:ennyi elég nekem megspórolni
2.:többi kerestemet elköltöm luxuscikkekre, szórakozásra, stb....
26 éves vagyok, az a filozófiám hogy fiatalon bulizni kell meg szórakozni, gyüjtögetni ráérek később is.Most elég az évi 1 millió huf megspórolt pénz.
Irigykedni lehet, nem érdekel :)

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 15:55:45

@Johnny5530: folyt köv

valóban, az átlag fizetés olyan 1500-200euró nettó körül van,
és ebből meg is lehet élni.
Egy átlagos 2szobás lakás 300-400 euró, étel olcsó, gyakorlatilag 1500nettóból 500-at el tudsz tenni.
Amit leírtál az reális.
1000x inkább a friccek, mint London.
Csak a nyelv qrva nehéz.

kellys 2014.11.07. 15:57:06

@Sexual Harassment Panda: :DDD 2000 az atlag alatti netto? aajjaaajjj de kurvara kepben vagy.
1000 az az atlag az atlag keuropainak elarulom. de te jobban tudo otthonrol mi? :DDD hejj baszdmeg de kurvara kepben vagytok. de amugy multkor dumaltam egy angollal (orosz szakos) es kivancsisagbol megkerdeztem mennyi lenne szamara az idelis kezdo fizu egyetem utan. netto evi 20mar fasza. de baszdmeg ti annyira de annyira kepben vagytok, mert egy informatikus keres evi 50et. akkor most szepen nezd meg mennyit keres egy orvos. vagy egy tanar. ANGOL! vagy egy rendor. vagy egy tuzolto. atlag netto 2ezer hahogyne...
vetitest irtal, kurvara nem birom felfogni, hogy jon ide a masfel millas bringa (ami 1.2 volt, de ugorjunk at rajta, hogy nem tudsz olvasni, 300k nem oszt nem szoroz, tudom jol).

bummm 2014.11.07. 15:59:13

Érdekes cikk; attól eltekintve, hogy demagóg nagyon sok helyen pontos képet fest az angol valóságról. Az itt eltöltött 5 év alatt mi is sok hasonló fiatalt láttunk, akik kijöttek a kánaánra várva aztán jött a hasraesés, amikor el kellett menni az első interjúra.

A legnagyobb baj szerintem az, hogy egyesek nyelvtudás nélkül próbálnak boldogulni, ami ugyanúgy csak hátszéllel megy, mint mindenhol máshol. Ha arra szánod magad, hogy kipróbálod magad egy másik országban, legalább a nyelvét tanuld meg rendesen, mielőtt belevágsz. Sokan hazamennek a jó étel és a napsütés hiánya miatt vagy mert hiányzik a család és a barátok, de biztos vagyok benne, hogy legalább ennyien azért, mert nem sikerült boldogulniuk.

London azért rossz példa, mert elképesztően drága a többi városhoz képest és ha valami minimálbér-közeli munkából akarsz megélni, csak a fent említett körülmények között fog menni. Mi Edinburgh-ban élünk, mind a ketten egy nagy banknál dolgozunk és bőven megélünk úgy, hogy az otthoni lakáshitelt is fizetjük. Egyedül sokkal drágább az élet, szerintem innen jöhet a sok rémtörténet, amikor valaki kijön és megpróbál a kezdő fizetéséből kifizetni egy lakást. Ha nincs egy aránylag jó munkád, a rezsire sem lesz elég, nemhogy életben maradni, de ha összeálltok ketten mindjárt más a helyzet.

Összehasolnításként én is leírom a költségeket egy hónapra, ez Nagy-Britannia második legdrágább városa (ami még így is sokkal olcsóbb, mint London). Ez egy 80 négyzetméteres, másfél szobás belvárosi lakás.

albérlet - 600
council tax - 150
áram, gáz - 100 télen, összesen
internet (nem tévézünk) - 40
telefon - 50
bolt - 450 (nem számolva azt, ha étteremben vagy máshol eszel, két főre, mi minden nap főzünk valami rendes kaját)

Erre rájön még egy 350 fontos otthoni lakáshitel, és ez összesen is kevesebb, mint bármelyikünk fizetése.

Ha minimálért mosogatnék jatt nélkül, olyan 850 fontot vinnék haza, együtt laknék 2 másik emberrel de a saját szobámban és az Iceland-ből ennék minden nap, akkor így nézne ki:

albérlet - 350 rezsivel
kaja - 200
telefon - 10

A maradék nagy részéből meg kell venni az alap dolgokat egy háztartásba, de a harmadik hónaptól már simán lesz 300 fontod arra, hogy elmenj egy moziba vagy félrerakd, egy tanfolyamra és képezd magad vagy meglátogasd a családod. Aki akar boldogulni és tesz is érte, szerintem sokkal könnyebben él majd kint, mint otthon, de aki beragad takarítóként az ugyanúgy egyik napról a másikra fog élni.

dfens111 2014.11.07. 15:59:21

@büdösbohóc: ha még 10-szer leírod, hogy irigykedjünk, akkor se fogunk. Már 26 éves vagy? Mert a felfogásod mint egy 16 évesé...

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:00:05

@kellys: Londonban a 2000nettó az alap.Nem sok.
Lófasz.

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 16:00:40

@dfens111: nem hencegés, a tényeket írtam le.
Tudom ez a magyar 120 ezres nettó minimálbérhez képest hencegésnek tűnik, de ezek a tények.
de nem ragozom tovább, megyek gokartozni, majd telórol (iphone 5s) írok még.
bye

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:01:03

@kellys: Honnan a dagadt faszból derítetted ki hogy "otthon" vagyok?
Mi az az "otthon"?

alexwine 2014.11.07. 16:01:21

@Lordmotor: A biztosítás valóban drága, plusz évente kötelező a vizsga és van hogy a saját házad előtti parkolásért is fizetni kell a helyi tanácsnak (council - resident parking permit). Viszont 2 év balesetmentes vezetés után akár a harmadára csökkenhet a biztosításod ami még mindig több mint Magyarországon. De mindig van de. Az útadó miatt ingyenes az összes autópálya, mindenhol van kamera és betartják a sebességet limiteket és senki nem szorít le az útról mert neked csak 1.6L neki meg 2.0-as van sötétített ablakkal. Ettől még átlagban azt tapasztalom hogy nem vezetnek jól a helyiek. Összességében az autó itt nagy luxus, többnyire felesleges leszámítva vidéket, ugyanakkor még sok ember megengedheti magának és nem kell hitelbe vernie magát egy tényleg felső kategóriás autóért.

dfens111 2014.11.07. 16:02:03

@büdösbohóc: nem fontos! mindenki szarik rád! :-)

dfens111 2014.11.07. 16:03:29

@büdösbohóc: gokart, iphone 5, micsoda luxus :-)

kellys 2014.11.07. 16:06:37

@Sexual Harassment Panda: oke :DD errol azert majd kerdezz meg egy angolt is :) arrol nem is beszelve, hogy egy atlag k europai segget a foldhoz veri netto 1200ert. de te jobban tudod, tudom jol :)
update: komment elkuldese kozben goggole elso talalat:
www.mirror.co.uk/news/uk-news/uk-average-salary-26500-figures-3002995
ez brutto. havonta ez, 1700. ez az atlag ANGOL. most probald meg hozzaverni a keuropai bereket, remelem menni fog. nem ennyi...
"Honnan a dagadt faszból derítetted ki hogy "otthon" vagyok?"
sehonnan, de hogy nem itt, az halal biztos...
most akkor jurvara lefagytal, vagy feldolgoztad, hogy nem kellett volna x tavolsagbol dumalni olyanrol, amihez kozod nincs?

PannonBoy 2014.11.07. 16:06:50

Nem rossz bejegyzés, de úgy érzem eléggé sarkított. Plusz kimondottan egy társadalmi réteget ír le.
Szerencsére nem mindenki mosogatni megy ki Londonba és nem nulla nyelvtudással.
A számokat meg tök felesleges volt beírni, mivel nem összehasonlítható. Nem ugyanaz a két országra sem a GDP, sem a CPI.
Esetleg munkaköröket lehet összehasonlítani, hogy mondjuk egy postás vagy ügyintéző hogyan élhet Londonban és Magyarországon. Meg az sem fair, hogy egy Mo-i életszínvonalat összehasonlít egy friss angliai állapottal. Az első hónapokban (években?) az új ismeretek, a stabilizációs időszak miatt rosszabb életkörülmények lehetnek, mint egy korábban jól bejáratott országban.

na4 2014.11.07. 16:07:47

Irány London szart merni!

Atarist 2014.11.07. 16:09:03

@dfens111: Nem akarok veled kulon vitat kezdeni, meg bocs is az elobbi kijavitasert.
A mi sztorink ehhez kepest jo. A felesegem kint szult, de kulturalt korulmenyek kozt es nem tomkodtem tobbszazezer forintot senki zsebebe (igaz csaszar lett a vege). Kicsit korabban is jott a lurko szoval koraszulott osztalyon volt egy ideig, semmi gond nem volt ott se. Mellesleg egy magyar orvosnovel is talakoztunk itt.
A 3 evben igazad van az fajo pont, igen sulyos fontok mennek el egy jo childminder-re, aki szerencsenkre angol angol en nem vmi ghanai akcentussal tanul a gyerek, viszont alabol ketnyelvu lesz. Mas a rendszer masok az elonyei es hatranyai.

Egyebkent talakoztam mar en is galeriben elo magyarokkal, meg az elejen egy hazibuliban. Kerdeztem hogy merre jarnak, latnak e vilagot es hat azt hallottam hogy az angol lusta bunko, kocsog, meg nem megyunk mi sehova. Kb itt be is fejeztuk a beszelgetest. En a felesegemmel tagja voltam eleg sokaig a National Trust-nak es elmentunk sok szep helyre felderiteni Angliat.

A masik veglet meg a visszafele kopkodo kijutott magyar, az is paraszt aki elfelejti honnan jott. Latom az is van itt boven.

Nu reszemrol ennyi, innentol csak olvasok. :)

KUHULIN 2014.11.07. 16:09:14

Engem nem zavar, ha valaki kimegy dolgozni, ott is marad, sőt még jobban is él, mint itthon valaha is élt volna. De! Azt qrvára nem bírom, ha elkezdi kintről köpködni azokat, akik az itthon maradt szülei nyugdíját, orvosi ellátását stb. termelik ki nap mint nap!
Azt is nagyon bírom, amikor kimegy a kis proli gyerek targoncázni "németbe" és 2 hét alatt annyira "megokosodik", hogy utána simán leugatja a magyar agysebész is...

tavolirokon2 2014.11.07. 16:09:37

Szegyentelenul kattintasvadasz cikk, meglehetosen keves tartalommal, erosen hasrautesszeru szamitasokkal :-)

Szerintem ha valaki kimegy vilagot latni, es nullara jon ki belole, akkor az a vilag legolcsobb nyelviskolaja volt, es egyaltalan nem elvesztegetett ido.

Igen, akinek nincs jol kereso szakmaja, annak valoszinuleg nem London, a vilag egyik legdragabb varosa az idealis hely. Szerencsere kivallo a vonatkozlekedes a repterrol az elhetobb varosokba. Anglia nem csak Londonbol all, meg annyira sem, mint Magyarorszag Budapestbol.

Birom, mikor olyanok akarjak velem elhitetni, hogy itt milyen szar es hogy en is mosogatok es veszteseget termelek, akik eletukben ketszer hagytak el az orszagot: cseszlovakiaban voltak uttorotaborban, aztan egyszer gorogbe' nyaralni.

szita szita péntek 2014.11.07. 16:11:57

@büdösbohóc: Szerintem bruttó, azaz a nettó miniálbér most kb olyan 67 kFt, Ehhez képest ez a cikk egy olyan országot ekéz, ahol ez a szám kb 332 kFt. Szóval vicces, na.

dfens111 2014.11.07. 16:13:22

@Atarist: na látod. Az ilyen kommentekkel nincs semmi bajom.

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:13:24

@kellys: Először is ahhoz szólok hozzá amihez akarok.
Nem rajtad múlik.
Az egyik cukrász kollegám Londonban él, évi 35k a fizetése, ebből kap 2000-ret készhez.
Ebből egy szobát tud bérelni 600fontért, mert egy lakás kerülne kb 1200-1500-ba.
2000fontból nagy jólét szerinte nincs.Lehet hogy ő hazudik.
Az meg hogy én hol vagyok teljesen mind1.

kellys 2014.11.07. 16:13:52

@Atarist: egy pillanatig nem kopkodok haza, imadom a szulovarosom, es otthon szeretnek meghalni.
DE
kurva jo, hogy van egy posztolo, aki valszeg hivatalos helyrol megkerve tolja az agitrop csusztatasait, nehogy ki merjen menni az atlag paraszt, mert itt szar. nem szar. vannak dolgok, amik dragabbak, lasd lakas (london, nem videk). de hogy elkezdi csusztatva, jo kormanyzati modszerrel kiragadni a peldakat, az szerintem bicskanyitogato.
a sommas velemenyem annyi, mint neked. aki akar, boldogul. es jut egyrol a kettore. vannak nehezsegek, de rohadtul legyozhetoek. es nem kene hagyni, hogy alsagos emberek, elriasszak az otthon szopokat, vagy az otthon besavanyodottak osszak az eszt, arrol amirol fogalmuk nincs.

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:17:11

@KUHULIN: ezt èn is utàlom.
Ezèrt is töröltem magam a hataratkelo.blog.hu-ròl.
Ott màr olyan szinten megy a dolog, hogy gyakorlatilag kötelező fröcsögni haza.

tavolirokon2 2014.11.07. 16:19:22

A hosies onfelaldozasbol Magyarorszagon maradt minimalbereseknek pedig uzenem, hogy minden egyes otthon ledolgozott evem alatt tobbet fizettem a mindenfele allamkasszakba, mint ok egesz eletukben fognak. Abbol van a volgyhid meg a stadionok. Szivesen.

kellys 2014.11.07. 16:19:42

@Sexual Harassment Panda: senki nem mondta hogy ne kommentelj, idezz!
35000. elso faszsag: 2200 a nettoja. masodik, te atlagoztal, nem cukraszoztal. hogy jon ide egy ember, az atlagrol beszelunk konyorgom!
harmadik: gumtree vagy ingatlanosok. 1000fontert szep helyen levo garzon. 40nm kb.
szoba. 400ert mar van szep es jo.
2000fontbol nincs jolet. kinek mi a jolet. lehet keves 10000is. nem errol volt szo, ez kinek milyenek az igenyei. en par dolgot irtam le konkretan, ellenorizhetoen.
a kaja nem dragabb ha fozol, es ertelmesen vasarolsz.
a rezsi nem sokkal dragabb vagy olcsobb.
egyeb dolgokat miert nem raktak melle a jogurtocskanak, mint net, mobil, benzin, auto, bringa, hihetetlen hitelezesi rendszer, ruha stb.
ezzel alltatok le vitatkozni, meg az atlag 2000 ostobasaggal.
nem kene felulni azoknak, akik otthon elnek beloletek, es a celjuk hogy otthon tartsanak benneteket. aki kijon es nem bena, akar elorejutni, az elorejut. otthon nem. end of story

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:25:01

@kellys: Hátbazz egy cukrász az eléggé átlag, nem?
A Pisti haverom minden héten elsírja magát hogy a 2000 fontból nem tud megélni.
Erre alapoztam.
Nekem teljesen új amit mondasz.
Szerinte 1500font egy lakás.

VogelZsigmond 2014.11.07. 16:25:48

@Szelid sunmalac: "Csak ennel a cegnel, akiknek pillanatnyilag dolgozom, 8 magyar van. Ennel az egynel! Itt, ebben az epuletben. -"

En meg egesz Cardiffban ismerek 5-ot. :) Szoval nem mervado...

A cikk pedig igy igaz, ahogy van!!!!!!! 10 eve lakom kint, de ha nem lenne a felesegem lengyel (vagy ha beszelne jol magyarul) es kapna munkat otthon legalabb 100.000 Nettoval, egy pillanatig sem maradnek tovabb...
Vagy ha lenne egy sajat hazam es nem kellene tobb mint 300.000 HUF-ot kifizetni havonta egy szaros egyszobas alberletre...
De mivel lehuznak 300.000-el minden honapban, eselyem sincs osszerakni egy lakashitel beugrojarat. Pedig egy 2 szobas lakas torlestoje lenne kb 250.000. Es az az enyem lenne legalabb 25 ev utan. Igy meg itt vagyok amig tudok dolgozni, aztan ha nem lesz munka es kiraknak az albibol megyek az erdobe es elasom magam... :(

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 16:25:56

@kellys: már 20x mondtam, nem vagyok "otthon".

KUHULIN 2014.11.07. 16:26:44

@tavolirokon2: Igen. Ez nagyon jellemző! A többség kivándorló itthon hagyta a 200+nm -es budapesti házát a jó állását (miből annyi adót fizetett, hogy az 1000 évre elég lenne) és elment külföldre albérletbe újrakezdeni, mert itt annyira szar volt neki. (100-ból 89 ezt állítja magáról).

kellys 2014.11.07. 16:36:57

@Sexual Harassment Panda: es en mar 100szor itam, hogy nem erdekel, nem szamit, DE NEM ITT. a komment utolso resze altalanositas volt, ha nem tunt volna fel.
2000 fontbol, sot 5000bol is van, aki nem tud megelni. minden viszonyitas kerdese. ezert irom le. soha nem sporoltam etelen. finomakat fozok, egeszsegeset es jokat. havonta 40-50 huf. 120 font, max.
olcsobb net, mobil, muszaki cikk, bringa, auto (nem fentartas), egy valag dolog, ezert ordas dolog kiragadni belole a joghurtot. pl mennyi a kondiberletem? 17font. high tech felszerelt terem, 0-24, lanc, a varos tobb pontjan, multi gym berlet, oda megyek ahol eppen dolgom van. otthon mennyi ez? 3szor ennyi? mennyibe kerul a teniszezesem? ingyen van. otthon fizetek spanommal orankent 3ezret. lehet folytatni a sort orakig. az atlag magyar eletszinvonal hozhato havi 80rugobol (net, mobil, kondiberlet, kaja, stb) +!!!! lakas, rezsi. ez altalaban egyben van. ez lehet 600 font, meg 300is. ez egyutt nincs 500-800 font. minden ellenorizheto a neten.
bonusz: a cukrasz nem atlag. szakmunkas, megfizetik. plane nem kene egy ember keresetebol atlagot vonnod, amikor ott a google oszt 10 sec megnezni a mediant. de en csak egy proli vagyok, aki nem informatikus es meg irni se tud...

kellys 2014.11.07. 16:38:56

@KUHULIN: eszedbe ne jusson, hogy nem csak a penz a mozgatorugo. nekem pl eszembe nem jutna a penz miatt maradni. a masik 100 miatt fontolgatom, hogy maradok es valtok nem sporolos eletre, orokre itt. ennyit a penzrol es az elmeletedrol.

Johnny5530 2014.11.07. 16:41:46

@Sexual Harassment Panda: Ezért is írtam, hogy fingom nincs arról, hogy mi megy Angliában és ha ennyire szar hely (ez jön le nekem a cikkből és a kommentek egy részéből), nem értem, hogy miért mennek oda a fiatalok. A német meg annyira nem nehéz, ha az angol már megy valamennyire, egy nyelvcsaládba tartozik.

Mr Long 2014.11.07. 16:42:57

@Sexual Harassment Panda: Nem, csak nem ertek egyet a cikkel. :)

tralalala 2014.11.07. 16:54:57

@kellys: "kurva jo, hogy van egy posztolo, aki valszeg hivatalos helyrol megkerve tolja az agitrop csusztatasait"

Ezer százalék, én láttam, hogy személyesen Orbán Viktor adott át neki borítékban két darab ezerforintos bankót.

Szemben mindez a teljesen elfogulatlan és csak időnként oltári nagy kamu (Norbi a fúrótoronyban, ugye) egyoldalú külföldi győzelmi jelentésekkel.

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 17:00:07

@Johnny5530: De igen.Nehéz.
A jelenlegi helyemen 3hónapja vagyok, és azt hittem beszélek németül, hiszen előtte egy évet már lehúztam szintén a fricceknél.
De ez egy kis eldugott bajor falu, olyan oberbayerische tájszólással, hogy a fal adja a másikat.Nyilván ez most viccesnek hangzik, de volt olyan időszakom, amikor azt mondtam, el innen.
Őrültek ezek, ez a "nyelv" érthetetlen, értelmezhetetlen.A leg alapvetőbb szavakat, kifejezéseket sem értettem.
Pedig nekem nagyon jó érzékem van a nyelvtanuláshoz, jól beszélek angolul, és franciául is, és németül is.
Mondok egy példát, úgy köszönnek este, hogy schönes abend, amit kb így kellene kiejteni, "sőnesz ábend", de ők csak annyit mondanak: "óbec".
vagy pl weis ich nicht, (vájsz ih niht). ami itt kb (vóájszene) és még sorolhatnám.
Rettenetes!Komolyan!
Az egyetlen szerencse az volt, hogy a helyiek nagyon kedvesek, és segítőkészek, és azzal vígasztalnak, hogy ezt rajtuk kívül senki se érti, még az echte német se, de majd menni fog.

kellys 2014.11.07. 17:00:44

@tralalala: hanyan elnek kulfoldon? miert nem jonnek haza? milyen otthon? miert mennek ki egyre tobben? miert, nincsenek berkommentelok? kinek a celja, hogy maradjanak az emberek otthon, lehetoleg tudatlanul? hogy hivjak azt a kommunikacios trukkot, amikor direkt eltulozzuk a masik alliasat, ezzel is alaasva a mondandojat? fellelhetoek e az allitasaim tolem fuggetlen helyeken az interneten? nemetorszagi adatok? francia, olasz, svajci, osztrak etc?
kinzo kerdesek ezek mind... de hagylak, jo neked ugy, ahogy vagy.

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 17:01:11

@Johnny5530: ja, sztem Anglia nagyon jó hely.
Csak sztem Németország jobb.

Nancsibacsi 2014.11.07. 17:11:10

@büdösbohóc: "évi 1 milliót teszek félre"
Én is itthon, na bumm. Vagyis feleségemmel együtt összesen 2-t úgy, hogy van gyerek is, akire költeni kell. Minden évben nyaralunk, van lakásunk, amin nincs hitel, idén újítottuk fel a felét (másik fele már megvolt), az olyan 2-3MFt volt. Jövőre autót cserélünk szintén 2 MFt-ért (nyilván használt, újat nem érdemes ilyen kis futási teljesítményre), utána már nem tudom mi a f.szra fogjuk elkölteni a pénzt. Lehet veszünk valami telket, vagy gyűjtünk 2-3 évig, hogy be tudjunk szállni egy második lakásba (kapunk hitelt könnyedén, mivel mindig nagyon gyorsan visszafizettük). Ha így haladunk, mire nyugdíjig elérünk lesz kb 5 kiadó lakásunk, vagyis ebből meglesz a nyugdíjunk.

Mindketten alkalmazottak vagyunk, egyikünknek sincs beosztottja - valójában porbafingó kis senkik vagyunk, vagyis aki nem teljesen analfabéta (van 1 nem büfé szakos diplomája) az ugyanezt elértheti. Nem kell hozzá nyalni, lábat szétteni, csak érteni a szakmához. Ja, és napi 8-nál nem dolgozunk többet, nem hozunk haza munkát, stb.

BiG74 Bodri 2014.11.07. 17:12:30

A cikkről semmit.
A kint élőknek pedig sok sikert és boldog életet, és ha lehet egyszer egy keveset hozzatok haza a tudásotokból, ha még lesz hova.

thegabcsi 2014.11.07. 17:14:32

@tralalala:
bayerzsóti stílusban előadott baromság az egész, nem kell itt védeni. nyilvánvalóan van néhány hazánk fia, aki kitántorog mindenféle tévképzetekkel, nem ért semmihez, aztán jön is haza, de jobb is ez (és ugye ott kint nem volt jó semmire, de itthon lehet bármi is, ez megint csak egy kurva nagy öngól, mutatja a két ország közötti színvonalat).
a bejegyzés szerzője pont az az ember, aki 2 hónap után megszégyenülve kullogna haza, erre a legjobb bizonyíték, hogy minden féle való tudás és tapasztalat nélkül rittyentett egy irományt egy témában, amiről fingja sincs. Megnyugtat, h ő még itthon van, és építi az országomat, biztos jó lesz.

Nemzeti Dohányos 2014.11.07. 17:18:43

Ez valami fideszes blog? Nekem egy ismerősöm se jött haza, és mind előlépett a mosogató szerepből. Olyan volt, aki országot váltott, de nem haza.

kellys 2014.11.07. 17:19:15

@Nancsibacsi: a.te.ervelesi.hibad.hu/anekdotikus-bizonyitas

ha londonban elnel vagy berlinben vagy liverpoolban mennyit tennel felre hasonlo allassal?
ha az aki kinn felretesz 1 milliot, mennyit rakna felre otthon?
mennyit rak felre az atlag magyar?
mennyit rak felre az atlag kulfoldon dolgozo?
van olyan, aki otthon felre tud tenni 10 milliot havonta. oszt akkor mindenki menjen haza? ez a logikad?

edes istenem... meg jo hogy nem "bufe szakos vagy", mi lenne akkor?
egy "bufe szakos"

thegabcsi 2014.11.07. 17:26:44

@Nancsibacsi:
Ehhez gratulálok btw, tényleg, senki nem állítja, hogy itthon nem lehet boldogulni. Ilyen emberből viszont egyre kevesebb van sajnos.

Mondjuk az évi megspórolt 1 misi elég kemény, nem tudom mennyit keresel, de ehhez 3-350k kéne nettóba havonta.
Én 200-at viszek haza, ha van olyan hónap, h 20 %-ot megtudok spórolni, akkor az már nagyon jó, és rohadtul nem élek nagylábon.
40 m2 lakás ketten az asszonnyal, bkv (pénznyelő kocsi nincs), eljárok edzeni rendszeresen és kb ennyi a pénzes hobbim. Igaz, időnként lejárok bebaszcsizni (csapolt aranyászoktól), azon már sok lóvét nem tudnék fogni.

tralalala 2014.11.07. 17:28:26

@kellys: "hogy hivjak azt a kommunikacios trukkot, amikor direkt eltulozzuk a masik alliasat, "

Szalmabáb-érvelésnek.

És tudod, hogy amit te csinálsz, azt hogy hívják? Hazugságnak.

Nézzük mit állítottál:
"kurva jo, hogy van egy posztolo, aki valszeg hivatalos helyrol megkerve tolja az agitrop csusztatasait "

Erre gúnyolódtam egy sort, igen. De ha már itt az érveléseknél meg vitakultúránál tartunk, ugyan mivel támasztod ezt alá? Mert én ugye csak addig gúnyolódhatok, amíg elő nem szeded a fényképet, hogy iflgazdaságnak adja a zorbánviktor az ötezrest...

" fellelhetoek e az allitasaim tolem fuggetlen helyeken az interneten? "

Az, hogy agitprop amit az iflgazdaság ír? Nem, nem lelhetőek fel, és tudod miért? Mert a kormány emberei nem engedik. Vaaagy esetleg azért, mert marhaság, de szerintem az orbánviktor tehet róla.

"kinek a celja, hogy maradjanak az emberek otthon, lehetoleg tudatlanul? "

Tényleg, kinek? Szerintem a zsidó gyíkembereknek, akik egy pilisi piramisból irányítják a világot. Vagy a vérfarkasorbánnak személyesen. Az, hogy ez egy világjelenség, az meg nyilván valami fatális véletlen, egész biztos, hogy ami mindenhol máshol egy természetes folyamat, az Magyarországon kizárólag a setét erők és az impotens, gonosz kormányzás eredménye lehet.

"miert, nincsenek berkommentelok?"
De, vannak, bár főleg Izraelben meg Kínában.
www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-23695896

"miert mennek ki egyre tobben?"
Mert lejárt a munkavállalási moratórium? De amúgy nem egyre többen, csak szólok...

"miert nem jonnek haza? "
Miért, nem jönnek haza?
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21211.pdf
"A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán"... Hú, mit is jelenthet ez a mondat, nézegessük már egy kicsit.

Sokan mennek Magyarországról, csak éppen ugyanolyan sokan jönnek is, ez az, ami mindig kimarad az ilyen jajminmekhalunk!!! kommentekből. Nem téged akarlak meggyőzni, mert te már beleástad magad a lövészárokba, de hátha van, aki még olvassa, pár adat:
gurulohordo.blog.hu/2014/10/16/meg_harom_erdekes_abra_a_kivandorlasrol

"A kanyarban sem vagyunk más országokhoz képest"

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html
"Net migration rate: 1.34 migrant(s)/1,000 population (2014 est.)"
Azaz igazából többen jönnek MO-ra, mint amennyien kimennek.

De persze ezek nem is igazak, mert én személyesen a Miniszterelnök Úrtól kapom a fizetésemet, hogy ilyeneket irkáljak, szóval nyugodtan lehet majd kekeckedni meg ellenőrizhetetlen állításokat tenni, azok sokkal hitelesebbek.

tralalala 2014.11.07. 17:31:31

@thegabcsi: Nem védem, mert nyilván túlzás a poszt. Annak viszont örülök, hogy ilyen cikk is van egy
pl. hataratkelo.blog.hu/2012/08/28/elet_a_senki_foldjen
jellegű oltári kamu után.

Nancsibacsi 2014.11.07. 17:32:47

@kellys: Ez az érvelési hibás oldal nagyon ciki, nem mondták még?

"ha londonban elnel vagy berlinben vagy liverpoolban mennyit tennel felre hasonlo allassal?"
Ha Londonban vagy Berlinben vagy Liverpoolban élnék, akkor nem lenne lakásom ennyi munka után. A feleségem ott nem is kapna munkát. Vagyis vagy távkapcsolat 2 lakás fenntartásával - tehát gyakorlatilag családom se lenne - vagy egyedül kellene több pénzt félreraknom, ami meg nem menne. Ebből nekem az jön le, hogy mindenképpen egy alacsonyabb életminőség tartozna nálam a londoni, liverpooli, berlini munkához (nincs család, nincs saját lakás).
Van egy ismerős srác, aki 2000 óta kint van azonos szakmában családostól, csak ő dolgozik, nagyon jó munkaerő (volt már itthon is), és nincs lakása, Svájcban. Nem is lehet - nem tud annyit összerakni. Persze ha hazajönne, akkor tudna venni többet is - ez tény.

"ha az aki kinn felretesz 1 milliot, mennyit rakna felre otthon?"
Nem tudom és nem is érdekel.

"mennyit rak felre az atlag magyar?"
Beleszámoljuk a rejtett erőforrásokat is?

"mennyit rak felre az atlag kulfoldon dolgozo?"
Megnézzük hogy az átlag magyar és az átlag külföldön dolgozó iskolázottsága, iskolai eredményei, megelőző időszakban munkával töltött idő aránya, stb mennyi?

"van olyan, aki otthon felre tud tenni 10 milliot havonta. oszt akkor mindenki menjen haza?"
Nem, direkt leírtam, hogy ez alkalmazotti, és nem vezetői bérből van összerakva. Évi 2 MFt az kb havi 165 eFt. Ennyit nem nehéz félrerakni, ha már nincs hiteled, 2 normális diplomás alkalmazotti keresetből. Ez ugye nemigen lehet kevesebb mint 500eFt. Nehogy már 2 felnőtt meg 1 gyerek ne éljen meg havi 335eFt-ből Magyarországon, ha nincs már hitele.

"egy "bufe szakos""
Ez fáj neked. Tanulni kellett volna.

2014.11.07. 17:33:57

@Mérnork: kozepfoku kozgazdasagi erettsegi (programozo-konyvelo) diploma nem lett meg, programozni nem tudtam sosem sajnos, de informtikaval foglalkoztam mindig. Ebbol lett kamionsofor, egyenlore ezt csinalom, mellette tanulok, hatha lehet jobb melo is.
En szivem szerint otthon lennek de diploma nelkul nehezkes.

kellys 2014.11.07. 17:39:11

@tralalala: szalmalab, koszonom.
nem hazugsag, hanem bizonyitas nelkuli allitas. vagy te tudod, hogy hazugsag?
viktorrol annyit, hogy derultek mar ki sokkal trebb dolgok. mondjuk ajanloszelvenyek, amik hasonlo logika menten alakulnak. vagy hogy kotelezo bekemenetelni, vagy hogy kibasznak valakit, mert ellenzoen kommentelt hir alatt. kar fecserelni rad a szot, ha tenyleg olyqan naiv vagy, hogy nincsenek magyarorszagon berert kommentelok. mondjuk kina es izrael melle fekrakhattad volna oroszorszagot is, ha mar...
allitasok. nem az te szerencsetlen (ujabb szalmalab), hanem a kinti kereseti es koltesi adatok.
kinek erdeke? ujabb szalmalab, ez a harmadik. a kormanyodnak. mashol termeszetes folyamat? es hanyan mennek ki csehorszagbol? szlovakiabol? szloveniabol? horvatorszagbol? nyugodtan veheted az adataikat aranyaiban... de meg a lengyeleket is ideveheted, megengedem.
ha mar hazugsag, de egyre tobben.
es blogokkal bizonyitasz? :DDD meg ksh val? muhhaaahhaa :D miert nem rogton szazadveg?
migration rate. es te nagyon hulye, a bevandorlok azok, akik kinn eltek es visszajonnek, vagy hatarontuliak, meg leendo magyarok (mas nemzetisegiek)?

utolso bekezdes
szalmalab 4.

te ebben kurva jo vagy... magyarazod a faszsagot, maszatolsz. a vegen kiderul, hogy akik kijonnek, azok mind elbasszak es rohannak haza. ezert hulyez le MINDEN baratom es rokonom, amikor ecsetelem, hogy hazakoltozok par ev mulva - orvos, mernok, matematikus, informatikus, kozepvez., vezeto, vallalkozo) - nehogy az anekdotikus problemaba szaladjak bele :). mondjuk igazad van, mar nem vagyok benne biztos hogy hazakoltozok, latva a kormanyzat hihetetlen teljesitmenyet es a tarsadalom elhuyluleset.
loveszarokban en? azt hagytam otthon baszdmeg...
varom a kovetkezo szalmalab kommentet

thegabcsi 2014.11.07. 17:42:13

@tralalala:
ja ez az elhíresült olajos kamu poszt. Beleolvasgatva btw vannak igaz leírások is benne, de a fizu, na az nettó baromság, 1500 EUR körül lehet keresni egy ilyen platformon kulimelósként, mérnökként 3,5-4k is lehet, de az se rögtön. Mondjuk aki elhitte, hogy 250k-t kereshet egy ilyen helyen, az jobb, ha nem is indul neki a világnak, mer koppanni fog, de nagyot.

Nancsibacsi 2014.11.07. 17:43:04

@thegabcsi: Ha te 200-at viszel haza meg az asszony, az 400. Ha van mellé mondjuk 40-40 épeszű caffetéria (Erzsébet utalvány, SZÉP kártya, esetleg egészségpénztár, ha szükség van rá), akkor az már 480. Abból azért már lehet félretenni.

Nyilván elképzelhető az is, hogy mondjuk az asszony 100-at keres, caffetéria nincs - de hát basszus, keresni kell olyan melóhelyet ahol van, meg tanulni kell, hogy ne 100-at keressen, hanem többet. Nem szégyen az 40 évesen se.

Szerintem nagyobb gáz az, hogy mondjuk Bernben 1MCHF alatt nincs egy normális lakás. Az ugye 260MFt, amennyit meg nem fogsz ott összerakni úgy, hogy a tápláléklánc alján vagy. Főnökként igen, de csak minden 10. emberből lesz legalsó szintű vezető, tehát erre ne alapozzunk. Kimész, kint alapítasz családot, gyerek jár az elb.szott svájci képzésbe - haza se tudsz jönni, míg be nem fejezi a sulit, vagyis nyugdíjas korodig. Persze sokan csinálják tényleg azt, hogy külföldön dolgoznak, és a frankó nyugdíjból itthon császárként élnek. De látni kell, hogy ez rövid távon nem éri meg, a hosszú táv meg tényleg mocskos hosszú táv. És azt se sokan reklámozzák, hogy mondjuk Olaszországban az állami egészségügyben 2 hónap egy szaros röntgenre a várakozási idő, vagyis ha eltöröd a kezed, csináltathatsz magánban röntgent mondjuk 100eFt-ért. Szóval beteg nehogy legyél, mert ott döglesz meg.

thegabcsi 2014.11.07. 17:43:57

@thegabcsi:
250k-t évente úgy értem

kellys 2014.11.07. 17:51:06

@Nancsibacsi: 1. nem, mivel most eloszor linkeltem, mert mar lattam masnal, de kurva jo, mert a magadfajta hulyeknek nem kell jkulon leinri, mit basznak el, szepen elolvashatod magad.
2. nem tunt fel te nagyon okos, hogy ez a kerdes arra iranyult, hogy egy atlagos, mint te, nem PONT TE? azaz aki otthon hasonlo korulmenyek kozott el, hasonloan rak felre, az kulfoldon meg tobbet. orulok, hogy segithettem.
3. nem erdekel... empatia, ez ilyen bufeszakos dolog. tehat valaszolok, semmit.
4. szamoljuk.
5. megint elbasztad, nem megy neked ez a logika: azt kene megnezni, hogy az a szerencsetlen, aki londonban berlinben parizsban felrerak 1 millat, otthon faszra se lenne elegendo, es meg ugy, hogy rengetegen akik otthon maradnak, jobbak iskolazottsagban, tanulasban, munkaban (ezert maradnak egyelore) meg igy is kevesebbet raknak felre, mint az "iskolazatlan, tanulatlan lumpen proli"(sic). ezt en ongolnak hivom, itt a bufeszakon, nem tudom hogy a real szakokon osszejon e az analgoia miert...
6. ez se sikerult. az, hogy neked bejott az elet, arra vilagitottam ra, eltulozva az eredmenyed. NEM SZAMIT. az atlagnak szar otthon. logika fail?

bufe szak extra. addig nem is lesz jobb otthon a tarsadalom, amig politikusok ilyen konnyen osztjak meg a "tanultakat" (ha nem haragszol zarojelbe tennem a tanultat) bufe es nem bufe szakos kozott. soroljam? ujsagiro, jogasz, tanito neni aki megtanitott betut vetni, ovo neni aki vigyaz a gyerkocodre, pszichologus aki feltarja miert vagy ilyen empatiaszegeny, kommunikator, aki ilyen konnyen iranyit, meg a tanar bacsi a gimiben stb stb stb stb mind bufeszakos, tudom ok nem teremtenek erteket, csak a mernok a vonalzojaval. nem egyszeru kicsit a vilagkeped mondd?
nem, nem faj. mar reg tultettem magam rajta, hogy mo. tarsadalma az a beka segge alatt van. es pontosan ezert tart ott, ahol. es dania meg svedorszag meg stb meg pont azert ezerszer jobb hely, mert ott a nyomorult bufeszakos nem bufeszakos, hanem ertekteremto, te szerencsetlen...
latom a logika nem az erosseged, jo hir, hogy az eq viszont ezzel ellentetben fejlesztheto.

Kertiretek (törölt) 2014.11.07. 17:51:40

Speciel Berlinben dolgozom, én csak az itteni helyzetet látom át rendesen. havi kb. 1500 euro lesz 2015-től a bruttó minimálbér. Egyedülállóként, gyerek nélkül ez úgy havi 1080 euro nettó bevételt jelent. Egy 2 szobás lakás bérlése Berlinben megoldható 800-900 euroból. Berlin mellett 600-700-ból megvagy. Ha hosszabb távra veszed ki, olyan 50-100 euro-t is le lehet alkudni az árból. Ez 2 ember esetén (nem egy szobában tizen, hanem 2 szeparált szobában ketten - konyhával, fürdőszobával, internettel, rezsivel, mindennel együtt értve az árakat) meg lehet úszni 250-450 euro között. Most számoljuk a drágábbat. Tehát lakás: 450 euro. Napi ebédet+reggelit, ha nem vendéglőben oldja meg az ember, hanem vagy valamelyik közeli menzán (még olcsóbb, ha otthon főz), napi kb. 5 euróból ki lehet hozni (otthon főzve, ételhordózva még olcsóbb). Ez havi 150 euro (átlag 30 nappal számolva). Havi bérlet Berlinben lakva 78 euro (ez elég drága sajnos), Berlin közelében kb. 100. Heti 20 euro bevásárlásra (ennyiből bőven elvan az ember), az havi átlag 80 euro.

Összesen: 450+150+100+80= 780 euro.

1080-780 = 300 euro megtakarítás

Ezért egy rendes lakásban él az ember, rendes kaját eszik, nem éhezik, a heti bevásárlásban benne van némi nasi, plusz 1-2 üveg sör is bőven. Tehát tisztességgel él. 100 euro-t még elkölt egyéb hülyeségekre havonta és megtakarított 200 euro-t a hónapban.

Ami drága: cigaretta (átlag 5 euro+), vendéglátóhely (éttermek, kocsmák, szórakozóhelyek), tömegközlekedés (ellenben remek a minősége), bérleti díj

Ami kvázi ugyanannyi, mint otthon: bevásárlás (kvázi mindegy, hogy Aldi, Lidl, Kaiser, bármi, kivéve az éjjel-nappalikat), műszaki cikkek, ruházat, hétköznapi cikkek

Előnyök: Az emberek hozzáállása az élethez, egymáshoz. A többség nyugodt, nincs nyüzsgés, anyázás. Jobb életviteli lehetőségek. Kiszámítható nyugdíj. Tisztességes egészségügyi, szociális ellátás (és itt nem is feltétlen a minőségre gondolok). Megbecsülés érdem szerint. Kevesebb mutyi (azért nyilván itt is van). Angol tudás is bőven elég, ha valaki nem olyan szakterületet választ, ahol mindenképpen szükséges a német. Senki nem szól egy árva szót sem érte, hogy ha nem tud az ember németül. Mosolyognak egyet és váltanak (ez az én tapasztalatom a tizenévesektől a hetvenesekig kvázi mindenki beszéli az angolt valamennyire). Több nap hivatalos szabadság évente (mondjuk nem sokkal).

Hátrányok: Barátok, család hiánya. A német nyelv "szépsége". Kevesebb nemzeti ünnepnap (ez kimondottan Berlinre igaz). Biztos vannak még, de most kb. ennyi jutott eszembe.

A fent leírtak kimondottan Berlinre és környékére vonatkoznak. Münchenben például jóval drágább az élet. De azért látni lehet belőle, hogy itt hogyan lehet megélni minimálbért keresve. Nem mondom, hogy habzsidőzsi, de kényelmesen és nyugodtan, napi 8 óra munkával, heti 5 napon.

pontilyen 2014.11.07. 17:51:47

Mondjuk az tagadhatatlan tény, hogy ennél a "Londonban élek, utálom Magyarországot, és jól leszólom az otthoni magyarokat" embertípusnál ellenszenvesebb kevés létezik a földgolyón.

Mindenkinek a saját döntése, hogy hogyan éli az életét, hogy mennyire fontosak neki a barátai, a gyökerei, a családja, a múltja, és szeretne-e napi-heti szinten találkozni velük. Nekem például ezek a dolgok sokkal fontosabbak annál, mint hogy akárcsak elméleti szinten is fontolgatnám a kiköltözést.

histvan81 2014.11.07. 18:00:38

A fene sem tudja, en 81-ben szulettem, budapesten eltem, dolgoztam egy cegnel informatikuskent, es 2006-ban kimentem angliaba.
Enis tomegszallasra mentem, igaz hamar atmentem egy masik hazba ahol sajat szobat bereltem, viszont nekem egyaltalan nem volt indittatasom arra hogy mosogatni meg takaritani meg mcdonaldsba menjek el dolgozni. En rendesen a szakmamba mentem el dolgozni es most is rendszergazdakent dolgozok.

8 ev utan mar sajat hazat vettunk, igaz hitelre, de ezt meg sok angol sem engedheti meg maganak az itteni ingatlan arak miatt.

Szerintem ide mosogatni meg takaritani csak az jon akinek ez a perspektivaja,szerintem nem az a lenyeg hogy az ember minnel tobbet dolgozhasson londonban orankent 6 font-ert hanem inkabb az hogy az ember olyan munkat talajon ahol orankent 20-25 fontot fizetnek inkabb.

tralalala 2014.11.07. 18:03:25

@kellys: "allitasok. nem az te szerencsetlen"

Hanem mi?

Ezt nem te írtad: "kurva jo, hogy van egy posztolo, aki valszeg hivatalos helyrol megkerve tolja az agitrop csusztatasait"

Bizonyítás nélküli állítás, tehát semmi. Én ezt az állításodat pécéztem ki, arról nem tehetek, hogy belekeversz minden mást.

"es blogokkal bizonyitasz? :DDD meg ksh val? muhhaaahhaa :D miert nem rogton szazadveg?"
Igen, azokat tudom, hogy a gonosz Orbán írja kézzel, meg az indexmundit is.Szemben amiket te írsz minden alap nélkül, azok mind igazak, hiszen te írod őket. Hagyjuk már a hülyéskedést :)

"mashol termeszetes folyamat? es hanyan mennek ki csehorszagbol? szlovakiabol? szloveniabol? horvatorszagbol?"

Ugye az a vicc, hogy egyrészt ha adatot hozok, linkekkel alátámasztva, akkor azzal jössz, hogy az biztos nem igaz, másrészt meg még kérdezel is, tök ari :) De amúgy egy korábbi linkemben találsz erre is adatot. Tudod, a hazug ksh írja :)

"kinek erdeke? ujabb szalmalab, ez a harmadik. a kormanyodnak."
Értem. Magyarország kormányának a célja az, hogy butaságban tartsa az embereket. Tartok tőle, hogy sosem fogjuk megérteni egymást, hívőkkel nem lehet vitatkozni a hittételeiken.

"migration rate. es te nagyon hulye, a bevandorlok azok, akik kinn eltek es visszajonnek, vagy hatarontuliak, meg leendo magyarok (mas nemzetisegiek)"

Én ugyan nem neveztelek nagyon hülyének, de nyilván tudok én is trágárkodni. Szeretnéd?
De amúgy természetesen ez tartalmazza a visszajövőket, az "újmagyarokat" (kínaiak pl), meg a határontúli magyarokat is. Mi a gond? A sírdogálásotok tárgya jellemzően az, hogy "jaaj, mingyá mekhala magyarország mer mindenki othagya!!!". A gond csak ezzel az, hogy tökre nem igaz.

Az meg, hogy "nem jönnek vissza", megint egy állítás, én pl. tök sok embert ismerek, akik visszajöttek külföldről, konkrétan a feleségem is. Tehát a "miért nem jönnek haza" megint egy marhaság. Van aki hazajön, meg van aki kinn marad, meg van aki eddig nem MO-n élt, ezentúl meg igen. Mi a gond? Te nem arra szavaztál, hogy lehessen cukrászdád Bécsben?

Nancsibacsi 2014.11.07. 18:04:29

@kellys: "nem, mivel most eloszor linkeltem, mert mar lattam masnal, de kurva jo, mert a magadfajta hulyeknek nem kell jkulon leinri, mit basznak el, szepen elolvashatod magad."
Viszont ez egy nagyon régi oldal. Alapvetően arra készült, hogy bárki, aki bármit leír egy fórumon lehet rá linkelni egy pontot innen, mert valamelyik illeni fog rá. Pl. az általad linkelt az anekdotikus bizonyítás az az esetek 99 százalékában megáll ha két ismeretlen ember vitázik. Ez meg ugye fórumokon eléggé gyakori.
Rád meg mondjuk a személyeskedés pont illik - hadd ne linkeljem.

"nem tunt fel te nagyon okos, hogy ez a kerdes arra iranyult, hogy egy atlagos, mint te, nem PONT TE?"
Mint azt leírtam, beosztott nélküli alkalmazott vagyok én is meg a feleségem is. Nem főnök, nem tulaj - átlagos. Mint azt szintén leírtam, kint pénzben többem lenne, életminőségben kevesebbem (nem lenne saját lakásom soha).

"nem erdekel... empatia, ez ilyen bufeszakos dolog. tehat valaszolok, semmit."
Nem írt semmi konkrétumot - pl. hogy mit dolgozik, milyen körülmények között él, stb. Hogy számoljam ki, hogy mennyivel keresne itthon kevesebbet?

"szamoljuk."
Miért, ők mennyit keresnek Londonban?

"az a szerencsetlen, aki londonban berlinben parizsban felrerak 1 millat, otthon faszra se lenne elegendo"
Tehát aki képzetlen, menjen külföldre. Ebben mondjuk lehet valami.

"ez se sikerult. az, hogy neked bejott az elet, arra vilagitottam ra, eltulozva az eredmenyed. NEM SZAMIT."
Tőlem sokkal jobban is keresnek olyan emberek, akik nem beosztottak, ma, Magyarországon. Amit én elértem, azt bárki elérheti, akinek van segge tanulni egyetem alatt, és nem könyvtár-seggmeresztés szakon piálja szét az agyát.

"bufe szak extra.... meg a tanar bacsi a gimiben"
Képzeld, tanári diplomám van. Mondjuk nem tesi-földrajz, az is igaz. És sose engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy tanítsak, mert azzal nem lehet pénzt keresni - ez is igaz.

kellys 2014.11.07. 18:15:04

@tralalala: a valszeg szo feltunt?

mert a szalmalab effektusnak hala, a tobbi ellen is erveltel, sunyi modon.

szalmalab ujra. neked ez hobbi?
a ksh csak 541x3szor a negyzeten bukott le manipulalassal, nem konteos blogokon, hanem index cimlapon...

valaszolj, ne terelj.

:DD azert epitik le az oktatast nem? hivo en? nem te hiszel egy igaz orbanban?

"Én ugyan nem neveztelek nagyon hülyének, de nyilván tudok én is trágárkodni."
ebben az egyben van eddig igazad.
nem, nem ez a siras lenyege, hanem a volt szoc orszagok kozul, nalunk a legnagyobb az elvandorlas, ugy, hogy mi indultunk szinte a legjobb pozibol, es a helyzet valtozatlan, es a fidesz olyannyira inkompetens, szinvonaltalan teljesitmenyt nyujt, hogy ez nem is valtozik egyelore. es sajnos ez igaz.

visszajovetel. vannak erre (nem ksh) statisztikak, a nepronto komcsi liberalbolsi indexen a chart gezan lehet nezegetni, ksh tol eltero adatokat... meg szepen elemzik is, mi a ksh val a baj.

pontilyen 2014.11.07. 18:18:23

@kellys: "a volt szoc orszagok kozul, nalunk a legnagyobb az elvandorlas"

Ez a mondat köszönő viszonyban sincs a valósággal.

kellys 2014.11.07. 18:19:24

@Nancsibacsi: "Rád meg mondjuk a személyeskedés pont illik"
igaz. le lehet hantani a kerget rola, oszt ottmarad az ervrendszer.

rosszul mered fel az atlagost...nagyon rosszul.

mondjuk eleg megtippelni. ha nem mered fel rosszul az atlagot, ahogy magaddal, mar latod is a fatol az erdot.

1000tol 1300ig az atlag, netto. otthon ezek lennenek a havi 100as emberek. sok sikert...

ugrom, nem reagaltal erdemben.

empatia ujra... bele se kezdek...

el kell keseritselek, a bufeszak tanari diplomat jelent. plusz az osszes eddigi allitasod fals, mivel bufeszakos diplomaval dolgozol nem a diplomaddal. tenyleg nem latod, hogy mi az ervelesi problema?

kellys 2014.11.07. 18:20:44

@pontilyen: elnezest. lehet. visegradi negyek. plusz horvat szloven 100% hogy kevesebb (lehet le kell irnom? aranyaiban...) romaniaban nem tudom.

kellys 2014.11.07. 18:21:15

@pontilyen: hjajj hjaaajj a balti allamokat mar nem is emlitem, szeretnenk mi az eszt szinten lenni...

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 18:21:16

@Kertiretek: azt csendben tegyük hozzà, hogy Berlin Nèmetorszàgban is egy szitokszò lett, az utòbbi időben, a sok bevàndorlò miatt, rengeteg török/arab/nèger aljaember, kosz, bűnözès .
Ès a minimàlbèrből nem a legjobb helyek közül vàlogathatsz.

kellys 2014.11.07. 18:22:01

@pontilyen: hjajj hjaaajj a balti allamokat mar nem is emlitem, szeretnenk mi az eszt szinten lenni...

Sexual Harassment Panda 2014.11.07. 18:22:27

@pontilyen: ez ìgy van.Valòjàban a leg kevesebb.

kellys 2014.11.07. 18:28:53

@Sexual Harassment Panda: jaja, a tobbi orszagban meg az 5-6%nal is tobben mentek el...(not).

vvjozsi 2014.11.07. 18:31:06

Mi ez az ormotlan faszmeregetes it,t basszatok alassan?

tralalala 2014.11.07. 18:32:00

@kellys: "a valszeg szo feltunt?"

Igen, azt azok, akik tompítani akarják kicsit az eredeti állításukat, mert maguk is érzik, hogy annyira gáz és tarthatatlan.

De oké. Szóval azt mi támasztja alá, hogy VALÓSZÍNŰLEG agitprop írással állunk szemben?

"mert a szalmalab effektusnak hala, a tobbi ellen is erveltel, sunyi modon."

Nem érvelhetek az összes állításod ellen, nyilvánvalóan az ellen érvelek, amit kiragadtam.

"a chart gezan "
De pont ezért baj, hogy meg se nézed, amiket belinkelek. A sztori kb. ilyen:
Chartgéza:
index.hu/chart/2014/10/15/migracio/
Rezümé: "Minmekhalunk mindenki ithagya a szorszákot!!! Készült a SEEMIG kutatás alapján, KSH. "
Ez szerinted ugye hiteles, mert a Chartgézán van.

Válasz:
gurulohordo.blog.hu/2014/10/16/meg_harom_erdekes_abra_a_kivandorlasrol
Rezümé: "Hopp a Chartgéza csúsztat, mert egy-két érdekes adatot kihagy a SEEMIG kutatásból. Itt van még néhány grafikon pont ugyanabból a kutatásból, ami erőst árnyalja a képet."
Ez meg szerinted nem hiteles, merhogy KSH.

Gondolkodtál már azon, hogy az alapján döntöd el valamiről, hogy hiteles-e vagy sem, hogy mennyire illeszkedik a világképedbe? Mert itt pont az történt. Ugyanazt a SEEMIG kutatást a chartgézán bemutatva hitelesnek látod, máshol meg nem.

tralalala 2014.11.07. 18:39:14

@kellys: "plusz horvat szloven 100% hogy kevesebb (lehet le kell irnom? aranyaiban...)"

Pedig nem. A hivatkozás alapja az a tanulmány, amit a Chartgézán olvasva hitelesnek látsz, máshol meg manipulatívnak.

gurulohordo.blog.hu/2014/10/16/meg_harom_erdekes_abra_a_kivandorlasrol

Ezen belül hivatkoznak:
www.ksh.hu/docs/szolgaltatasok/sajtoszoba/seemig_sajto_reszletes.pdf

kellys 2014.11.07. 18:41:14

@tralalala: valszeg. nem, az hasznalja, aki tud valéamit, csak nem tudja bizonyitani, ezert fentartja a hibazas lehetoseget.

mi bizonyitja? a csusztatas az adatokkal. kinek celja, es hallottam szemelyesen eleget, mire van penz a koltsegvetesbol. maradjunk anniyban, hogy meg ilyen 4-5 kommentvihar amiben reszt veszek, es megnezik az ip-met. nem hiszed? azt hiszed konteos vagyok? sose voltam... ezt viszont tudom.

erveles. a hozzaszolasod hangulata vitatkozott az osszes allitasommal, nem azzal az 1-el.

statisztika. elfogadom. revidealom az allitasom.

"Gondolkodtál már azon, hogy az alapján döntöd el valamiről, hogy hiteles-e vagy sem, hogy mennyire illeszkedik a világképedbe?"
nem vagyok ilyen, kulonben nem visszakoznek elvandorlas ugyben.

Brix 2014.11.07. 18:48:52

Manipulatív hülyeség, amit a posztíró leírt. Természetesen , jobb középvezetőnek lenni Magyarországon, mint Londonban segédmunkás életet élni.., bár néhány szakmunkában már nem vagyok olyan biztos... Középvezető, csak 1000-ből egy lesz, a nyugati segédmunka meg nyitva áll mindenkinek ( még...)
Szerintem megéri kint dolgozni, még mindig. Aki nem ezt mondja , az hazudik. London valóban egy drága város, mivel világváros , de vidék már korántsem ennyire... Nyilván a minimálbérből ott sem lehet nagyon ugrálni, de sokkal jobban mint itthon és még le is lehet félre tenni belőle valamennyit, kis ügyességgel. Később, ha megszokta az ottani munkakörnyezet , megtanulta a nyelvet, lehet jobban fizető munkája is. Amíg ilyen magas a fiatalkorúak munkanélkülisége Magyarországon, addig a külföldi munka nem választás kérdése , hanem kényszer

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 18:49:46

Mondjuk, nem pont Londonba kell kimenni, ami még világszinten nézve is k.rva drága város. Meg általában nem pont a fővárosokba kell kimenni, mert azokban drágább az élet.
A posztíró meg ilyen csúsztatásokkal elmehetne nyugodtan politikusnak.
Csúsztatás nr. 1: Nem a középvezetők mennek ki mosgatóknak, hanem azok, akiknek otthon nincs melójuk.
Csúsztatás nr 2.: Egy szobalány az Atriumban sem keres nettó 140 ezret. Olyan 80 körül lesz az, ha kidolgozza a belét.

dennisthemenace 2014.11.07. 18:52:13

Hanyni tudnek az ilyen fos cikkektol.. Vajon mennyit fizet értuk a FideSS? Nagyon be lehetnek szarva a tetvek, hogy nem lesz eleg kozmunkás...

tralalala 2014.11.07. 18:55:11

@kellys: Örülök, hogy sikerül közös platformra jutnunk. Tényleg nem azt mondom, hogy minden szuper itthon, de összességében elég sok a túlzás és riogatás. Elég ha arra gondolsz, hogy sokáig keringett egy rémhír, miszerint másfél millió magyar ment ki Angliába:
www.origo.hu/itthon/20140809-angliaban-mar-tobb-mint-egymillio-magyar-vallalt-munkat.html
amit aztán meg is cáfoltak, a valós szám inkább 150k:
index.hu/gazdasag/igazamiigaz/2014/06/09/egymillio_magyar_dolgozik_angliaban/

Nyilván a fenti cikk is túlzás, csak a másik irányba.

"erveles. a hozzaszolasod hangulata vitatkozott az osszes allitasommal, nem azzal az 1-el."
Ja értem. A hangulata. Hogy klasszikust idézzek: "le lehet hantani a kerget rola, oszt ottmarad az ervrendszer."

"azt hiszed konteos vagyok?"
Azt. De ez nem is igazán hit, hanem tény, magad bizonyítod az állításaiddal. A konteó nem csak a zsidógyíkemberpiramisvilágkormány, hanem az is, hogy egy kormány célja elbutítani az embereket, vagy hogy az ellenzéki véleményed miatt majd megfigyelnek.

Amúgy egy konteó lehet igaz is, szóval még csak szégyelleni se kell, viszont lényegében egy hit, amiről meg vitázni nem igazán lehet, szóval nem is fogok (bár nyilván nem értek egyet vele).

tralalala 2014.11.07. 19:02:13

@dennisthemenace: Nekem minden egyes kommentért személyesen a Miniszterelnök Úr fizet ötszáz forintot.

dennisthemenace 2014.11.07. 19:05:37

Miniszterelnok úr? Az csalással hatalmon maradtak nem jár. A felcsúti oszt jó napot.

judyt4 2014.11.07. 19:06:50

Hová lett a délutáni hozzászólásom? Csak nem túl magas pozícióban dolgozó magyarról volt szó Angliában és ez a blog írónak nem tetszett?

Bicepsz Elek 2014.11.07. 19:10:31

Elottem biztos elmondtak mar, de sok a ferdites a cikkben.
Mindig egyenektol fugg, hogy mit erdemes es mit nem. En pl. ajanlanam minden 18 evet betoltott szemalynek 1-2evet ott eltolteni.
Gazdag hulyegyerekeknek, akiket betesznek allasba nem ajanlom Londont.

tralalala 2014.11.07. 19:12:46

@dennisthemenace: ne merészelj így beszélni a Miniszterelnök Úrról, mihaszna bitang!

peterthefirst 2014.11.07. 19:13:16

9 eve jottem Skociaba ami persze nem London de azert a UK. Nyelvtudasom kicsit volt tobb mint zero. A vilagon senki nem segitett sem munkaval sem lakassal sem semmivel, megis sikerult leragadni. Most £1500 korul keresek de nem havonta hanem hetente. De amikor havi £800-at kerestem akkor sem gondolkodtam a hazamenetelen. Biztosan sok minden igaz abbol ami a cikkben van de szerintem itt is igaz az hogy nem lehet altalanositani, ha valaki kitarto es kepes tanulni nem csak nyavalyogni akkor ki lehet lepni a minimalberes takaritos segedmunkas eletbol, es viszonylag gyorsan. Rengeteg magyart lattam en is nagy mellennyel kijonni aztan par honap mulva egy filler nelkul hazamenni mert a "skotok gyokerek es minden szar, nincs munka" stb.
Aki takarit vagy segedmunkas az termeszetesen takarotokkal vagy segedmunkasokkal fog leginkabb talalkozni akik azert itt sem a leginkabb tanultabbak.

tralalala 2014.11.07. 19:16:30

Judyt4! A mihaszna orbánlakáj bloggazda minden bizonnyal kitörölte volna a hozzászólásodat, ha tudná kezelni a computert, de szerencsére csak annyi történt, hogy a legutóbbi 100 hozzászólásban nem volt benne. Mentettem neked egy úgynevezett "hiperlinket", amire az egér bal gombjára kattintva máris a kívánt hozzászólásodhoz szörfözhetsz! Itt van:
@judyt4:

Bicepsz Elek 2014.11.07. 19:19:13

Egy magyar boltra Londonban jut 10!!! A sok debil a Tescoba megy, de van meg 5 Tesco nagysagu bolt meg Lidl, Asda, stb.!!!!!
Van lengyel, torok stb. bolt is!! Sokszor plcsobb mint a Tesco!! Es sokminden olcsobb, mint Magyarorszagon(most a forintleertekeles miatt kisebbek itthon az arak!!!).

büdösbohóc (törölt) 2014.11.07. 19:20:33

@szita szita péntek: 67 ezers a nettó minimálbér mo.-n???????????
én azt hittem 120. Akkor ezek szerint 120 brutto, 67 nettó??
Hogy tudtok megélni ennyiből?Nekem a 3 napi fizum ennyi itt lodonban de mindegy.......

szerencsétlenek loál

tralalala 2014.11.07. 19:23:38

@büdösbohóc: Hát, nehezen, de reményt ad nekünk a tudat, hogy talán ha összekapjuk magunkat, még lehetünk olyanok, mint Te!

Bicepsz Elek 2014.11.07. 19:25:56

@büdösbohóc: Kinaban vagy Indiaban az kiraly fizetes.....

judyt4 2014.11.07. 19:26:44

@Szelid sunmalac: Az autó formáját nem változtatják, csak kisebb változtatások engedélyezettek, hisz ha megfigyeled ez van a Rolls Royce-nál is, ott sincsenek drasztikus módosítások. De azt mondja a barátom, hogy a legújabb Aston Martin modell már teljesen más lesz, mint az előzőek.

Nancsibacsi 2014.11.07. 19:27:02

@kellys: ""Rád meg mondjuk a személyeskedés pont illik"
igaz. le lehet hantani a kerget rola, oszt ottmarad az ervrendszer."
Ami érved volt, azokat sikerült cáfolnom. Egyedül azt hoztad fel ami igaz volt, hogy aki képesítés nélküli tróger, az kint nem hal éhen, itthon meg igen. Ez mondjuk igaz. De azért ebben az országban messze nem mindenki képesítés nélküli tróger.

"rosszul mered fel az atlagost...nagyon rosszul."
Nem átlagosról beszéltem az elejéről kezdve. Azt mondtam, hogy ha valakinek van egy relatíve NORMÁLIS diplomája, akkor annak már nem érig meg kimenni, azért mert kint pl. nem lehet lakása, családja, stb, ami itthon lehet, simán.

"mondjuk eleg megtippelni. ha nem mered fel rosszul az atlagot, ahogy magaddal, mar latod is a fatol az erdot."
1000tol 1300ig az atlag, netto. otthon ezek lennenek a havi 100as emberek. sok sikert..."
Ez itt konkrétan összefüggéstelen hablaty. Mit szerettél volna mondani?

"ugrom, nem reagaltal erdemben.
empatia ujra... bele se kezdek..."
Látom más nyelven beszélünk. Én magyarul, te meg nem tudom hogyan.

"el kell keseritselek, a bufeszak tanari diplomat jelent."
Egy matek-számtech tanári szakkal jól el lehetett helyezkedni, amikor én elvégeztem (nem tanárként). Kvázi ugyanúgy, mint egy mérnök informatikussal (konkrétan az első melóhelyem a kollégáim azok voltak, és nem voltak jobbak nálam). Egy könyvtár-arab szakkal a segged törölheted ki. Na az a büfé szak.

"plusz az osszes eddigi allitasod fals, mivel bufeszakos diplomaval dolgozol nem a diplomaddal."
De, képzeld el, folyamatosan a szakmámban dolgozom. Szoftverfejlesztőként, versenyszférában. Számtech szakon megtanultam programozni - abból élek. Egy könyvtár szakos mit tanul meg, amiből megél a versenyszférában?

"tenyleg nem latod, hogy mi az ervelesi problema?"
Dehogynem. A vitapartner, az van rosszul megválasztva.

judyt4 2014.11.07. 19:27:35

@tralalala: Köszi, csak válaszolni akartam egy kérdésre!

kellys 2014.11.07. 19:33:50

@Nancsibacsi: jezusom, semmit nem cafoltal ember... raadasul ossze vissza ervelsz es kevered a szezont a fazonnal. plusz folyamatosan a sajat peldadon keresztul akarsz latni masik 10milliot. ugy, hogy a bufeszakos tanulni kellett volna dumaval jossz, mikozben bufeszakos vagy es nem is a szakmadban dolgozol. tenyleg nem erted?

hablaty. megkerdezted mennyit keres az atlag troger kinn. valaszoltam.

mas nyelven az igaz, az enyemet magasabb eq-val szokas beszelni.

bufeszak. szerinted hany arab konyvtaros van, es hany egyeb tanari? nem beszelve arrol, hogy ha matek szamtechet vegzel es nem abban helyezkedsz el, akkor el kell keseritselek, az bufeszak, es nem a szakmadban dolgozol... nem vagy tisztaban a bufeszak fogalmaval, az a baj. bolcsesz.

az nem a szakmad baszdmeg. csak ertesz hozza. te tanar vagy, nem mondtak meg neked?

konyvtar szakos. ismet a kibaszott egyszeru vilagkep. nem csak versenyszfera van te kurva empatkus, nem csa a bitek es a vas az ertek, olvasott szo mond valamit? irni? beszelni? kolteszet? ahhhh baszdmeg abba is hagyom, ha neked a konyvtar nem versenyszfera kompatibilis, kivanom hogy egy azaz egy kibaszott konyvtaros se legyen a vilagodban oszt lehet pofara esni.

:DD vitapartner en, amikor matek tanari dimplomaval keptelen vagy a logikus ervelest atlatni? OMG csak ennyit tudok neked mondani.

Nancsibacsi 2014.11.07. 19:35:27

@kellys: Nos, kettőnk közül te vagy a picsogó, looser büfészakos, aki mindjárt felvágja az ereit. Én meg jól érzem magam itt, egyáltalán nem különlegesként, vagy felső 10ezerhez tartozva. Ennyit akartam mondani :-)

Nancsibacsi 2014.11.07. 19:38:23

@kellys: "az nem a szakmad baszdmeg. csak ertesz hozza. te tanar vagy, nem mondtak meg neked?"
Csak hogy felfogd: egy héten volt kb 2-4 pedagógiai óránk, meg 12-15 számtech (nagyrészt programozás), 12-15 matek. Szerinted mi a szakmám, hmm? Büfészak definíció bazmeg, az kell neked, meg érvelési hiba - annyi kenyeret vegyél, amit ebből kapsz...

kellys 2014.11.07. 19:41:59

@Nancsibacsi: tenyleg kezd faraszto lenni, hogy ennyire nem vagy kepben es magyaraznom kell dedos szinten mit nem ertesz, csak az ELSO BEKEZDES:
istenkem, ha egy troger kinn nem hal ehen. ok... es ha veszem az orvos apam, aki itthon keres legalisan magan praxisban 1millat, mennyit keresne kinn? hol erv ez te szerencsetlen? jottel a dumaval, hogy te ennyit meg ennyit keresel es ennyit raksz felrwe bla bla fasza gyerek vagy.
1. sajat peldad nem mervado, az atlag szamit, statisztika nem volt a szakodon?
2. AMENNYIBEN SZAMIT a te peldad, az olyan mint te, vagy az apam stb aki itthon is megel vagy luxus a fizetese, az kinn megkereshetne az 5szoroset vagy 10szereset, ezert ez sem erveles!

de amugy te mi a faszt akarsz bebizonyitani? hogy otthon jobb? vagy eleg jo? nem erted meg, hogy ha almat hasonlitasz az almahoz, akkor a kinti tobbet keres?

bufeszakba meg baszdmeg bele se menjunk, annyira troger tudatlan, ostoba a hozzaallasod, hogy szegyen hogy egyetemen tanultal es megse megy a csolatasbol kitores. versenyszfera... ahh baszdmeg CSAK VERSENYSZFERAS emberek kellenenek egy orszagba koltozz oda, oszt sirva menekulnel. vagy lassan rajonnetek a kibaszott nagy versenyszferas agyatokkal, hogy szukseg van arra is, oszt szep lassan lam lam versenyszferas emberekbol lehetne atkepezni a bufeszakost.
ja es meg mielott bebeszeled, NEM NEM VAGYOK bufeszakos. de 3nal tobb az eq-m.
rossz vitapartner, ja... csak forditva ulsz a lovon.

kellys 2014.11.07. 19:44:11

@Nancsibacsi: jajj ig ylegyen otosom a lotton.
nem vagyok bufeszakos, es keteszer annyi a fizetesem, mint neked es a nejednek egyutt. looser mi? :)
matek... akkor minek mentel tanarira es miert nem prog matra hm? az mar nem ment volna? es ha az nehezebb es ez konnyebb, akkor mi is a bufeszak? :) meg a vegen bemeseled, hogy te a mat infos tanari szakon ugyanazt a szintet toltad mint az egyetemen a prog matosok :DD koszi, ez jo volt, johet meg.

kellys 2014.11.07. 19:46:22

@Nancsibacsi: varj ezt atkuldom 3 prog mernok baratom van, hadd rohogjenek ok is :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 19:48:33

Nagyon unalmas ez a büfészak kontra igazi diploma állandó vita. Nemcsak itt, más blogokon is. Egyrészt nem mindenkinek van affinitása ahhoz, hogy programozó, ilyen-olyan mérnök vagy egyéb legyen, amit "igazinak" szokás emlegetni. Viszont, ha nem lennének a büfészakos bölcsészek, ki tanítaná meg a menő szakmák művelőit írni-olvasni?
Másrészt, ha mindenki programozó, ilyen-olyan mérnök és hasonló lenne, egyből nem lenne már olyan menő szak, az lenne a büfé. Nem mellesleg bellefulladnátok a saját szemetetekbe.
Egyyszóval, nem lehetne ezt a marhaságot abbafejezni végre? Nemcsak orvosokra, mérnökökre, IT szakikra van szüksége egy társadalomnak, hanem kukásokra is, meg azokra is, akik majd kicserélik a felnőtt pelenkát a 80 éves, már kissé demens IT-szakin.

Etniez 2014.11.07. 19:50:44

Tiszta hülyeség a poszt. Otthon motorhitelem volt és nulla megtakarításom. 3 év után nincs semmilyen hitelem és van 6 millám a bankban. Ennyi.

Bicepsz Elek 2014.11.07. 19:51:50

@kellys:
Igazandibol kell "bufeszak" is, csak ugye 1990 utan a statisztikaj miatt 50%-ra kellett emelni az egyetemistak szamat. Ezt csak ugy lehetett, ha a "bufeszakokat" feldusitottak vagy addig foiskolai "gyakorlatias bufeszakokat(szocialis munka"
)" egyetemi szakka nyilvanitottak. Igy a szinvonal b..i nagyot esett, meg semmi ertelme nem volt elvegezni ezeket. Csak ugye a Tvben is ment a diploma=jo allas meg anyuka konnybelabadt szemmel nezne a diplomas porontyat. Az orvos es a mernok lenez mindenkit. A kozgazdasz es jogasz rajtuk kivul a tobbieket. A 8 altalanosos politikus/oligarcha meg bunozo kirohogi oket.

kuki123 2014.11.07. 19:55:11

Ez a blogos egy büdös tajtapaszt ennyi
Csinál egy ellenszenves erősen ferdítéseken, féligazságokon alapuló kitalált humbug story-t
aztán felcsapja az index.hu, növeli a nézettséget és a kattintás számot...oldalt meg megy a reklám 1000-rel
jó pénzért

csak hogy meghazudtoljam:
aki mekisnek megy ki meg mosogatni az itthon se talál jobbat.
nyilván kimegy hogy legalább 200e kapjon a 80 helyett..aztán hátha jobb jön..és igen sokszor nem jön jobb...büdos volt tanulni itthon...hát oda se kell, van elég arab pakisztáni...

De akinek van egy csöpp esze némi végzettsége az lazán lehelyezkedik éves szinten 20-40 ezer fontos fizetésért
ami itthon az impossible
és az már kint se olyan szar fizu..5-10 év alatt ott meg van a lakás ennyiből ha 2-en vannak

életminőség, az élet felfogás kategóriákkal jobb

van kint kollégám rokonom az életbe nem jönnek vissza.

Bármit akar bizonyítani ez a blogos ...hazudik

Aztán ez a kérdés...Te ez hülye kretén?
Hosszútávon (minimum 1 év) a te londoni haverjaid anyailag előbbre voltak, mint te a csak Londonban megszerzett megtakarításukkal? -

előbbre voltak-e, mint az ő megtakarításukkal te
Ez kretén?
még írni se tud.

Takarodjatok az országból amíg tudtok, bárhol jobb mint itt!
300 -10 millió ember él máshol Európában, csak valahogy megélnek

kellys 2014.11.07. 19:57:27

@Bicepsz Elek: igen, csak a probelam az, hogy a sok nagyeszu nem azt mondja, hogy nem kell ennyi bufeszakos, mert ez igaz is lenne, hanem a bufeszak muhaahhaaa mer nem tanultal. es raadasul tanari diplomaval baszdmeg a szerencsetlen hulyeje...
nekem volt foorvos az apam, magan praxis. sose nez le senkit, biztos az a baj, arra kellett volna nevelnie, hogy pfujj bufeszak... mar az elnevezes is serto azokra, akik ott tanulnak. ismerek en olyan bufeszakos szocialis munkast, aki ertelmes, nyelveket beszel, es elhivatottsagbol lett az aki, es 1 milliot se sajnalnek tole. de tudom, csak az az ember lasd fentebb, aki legyart 6millio gordulocsapagyat, vagy osszepakol egy appot mobilra, hogy oda ne rohanjak, az a gyoker aki emberekkel foglalkozik, az meg egy luzer senki. es aztan megy a csodalkozas, hogy miert tart ott mo. ahol. hat ezert. mert ilyen kifordult szerencsetlenek alkotjak a tarsadalmat... minek konyvtaros, minek. hat anyadnak azert baszdmeg. es a koegyszeru vilagkepebol az jon le, hogy en mivel vedem szerencsetleneket, meg felhaborit milyen otvar putri az erzelemvilaga, rogton bufeszakos vagyok. hahogyne... csakis ezert vedhetem oket.

kellys 2014.11.07. 20:05:18

@Bicepsz Elek: na ez mar mas kerdes, hogy mennyi bufe szak kell. csak eppen nem ez megy, hanem hogy a bufeszakos nem ember. mar az elnevezes is verlazito, es ha vedelmembe veszem a bufeszakosokat, akkor egybol bufeszakos vagyok. ez am a bonyolult vilagkep. mondjuk mit varjak attol, aki matek info tanari diplomaval nem tanarkent dolgozik es osztja az eszt a sajat peldajan keresztul hogy miert fasz mindenki, aki elmegy, vagy akinek szar. my bad.

kellys 2014.11.07. 20:06:46

@kellys: utal a blogmotor. masodjara nem volt kedvem regenyt irni...

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:10:17

@kellys: Látod az én apám nem orvos volt, csak sofőr, mégis én vagyok az, aki keményen tanult, és most megél jól. Te meg csak egy picsogó bölcsész vagy, aki - empátia ide vagy oda - szégyent hoztál a családodra.

kellys 2014.11.07. 20:15:29

@Nancsibacsi: :D latom nem sikerul a bonyolultabb szovegreszletek feldolgozasa, na majd kesobb hatha jobban megy... addig is magadra hagylak, egy ido utan nem olyan nagy buli egy retardalttal beszelgetni... szep estet :P

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:17:44

@kellys: "nem vagyok bufeszakos, es keteszer annyi a fizetesem, mint neked es a nejednek egyutt. looser mi? :)"
Milyen érvelési hibát is linkeltél az elején? HAZUDNI BŰN! Valószínűleg az apád se (fog)orvos, mert akkor nem lenne ilyen mocskos a szád.

"matek... akkor minek mentel tanarira es miert nem prog matra hm?"
Mert nem vettek fel, mivel pont az én évfolyamomnál szüntették meg a programozásból való felvételizés lehetőségét (programozó középsuliba jártam, heti 10 szakmai órával). Arra meg nem volt pénzem (szüleimnek se), hogy a 0. évfolyamot kiseggeljem az ELTE-n, albérletben, és az ott elért eredményem alapján jussak be 1 év múlva.

"az mar nem ment volna?"
Hát talán ment volna, mert utána versenyeken azért revansot vettem az ELTE-seken :-D

"meg a vegen bemeseled, hogy te a mat infos tanari szakon ugyanazt a szintet toltad mint az egyetemen a prog matosok"
Nem, én magamtól tanultam többet. A tanáraim nem voltak elég okosak hozzá a végére már. De ott volt idő meg lehetőség tanulni - pl internet, nem volt még sehol máshol -, ami ha mondjuk dolgoztam volna, akkor nem lett volna.

kellys 2014.11.07. 20:20:33

@Nancsibacsi: es nem es nem es nem latja, hogyan harap a sajat farkaba. kerj meg valakit hogy tarja fel elotted a rejtelyt a logikai bunkfenceidben.

Miumiu 2014.11.07. 20:21:31

A legnagyobb bajom ezzel a bejegyzéssel hogy sarkít és a Londonban élők egy rétegére vonatkozik. Vagyis kettőre, 1. Akik nyelvtudás és szakképzettség híján kitámolyogtak szerencsét próbálni és nem jutottak előrébb a mosogatásnál/kávéfőzésnél 2. Diákok
Én diákként voltam kint szakmai gyakorlaton ösztöndíjjal, havi 900 fontot kaptam, amiből nagyon szűkösen jöttem ki. Nekem saját szoba olyan feltétel volt eleve amiből nem akartam engedni, így volt havi 440£ a lakbérem, de a lakótársaim (szám szerint 8 ) mind osztoztak a szobákon. Ellenben az ilyen helyeken igen nagy a fluktuáció, mert aki nem ragad be a 6,50 órabéres vendéglátós muriba az hamar elhúz jobb helyre, mert idővel megengedheti magának pl. a jobb helyekkel járó masszívabb depositot.
Amúgy 900£-ból is ki lehet jönni, nekem 440£ lakbér + 141£ bérlet + kb 200£ élelmiszerköltség után is maradt pénzem, mondjuk amit nagyrészt szórakozásra költöttem,mert ha már kint voltam körbenéztem :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 20:22:24

@Nancsibacsi: Te hülye vagy, komolyan. Mi az Istenért hozott volna szégyent a családjára? Mert nem lett orvos? Ha elájul, mondjuk a vér látványától, akkor jobb is, ha mást választ.
Ezért az alsós tanítónénidnek kár volt megtanítania írni-olvasni, tudod ő is "büfészakon" végzett, amit annyra lenézel.

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:30:44

@Hátrányos helyzetű kaviár: Nem orvos, de lehetett volna bármi hasznos, nem egy idióta wanabe böcsész (merthogy rendesen beszélni se tud, szóval nincs ennek diplomája).

vvjozsi 2014.11.07. 20:30:52

@Nancsibacsi: Takarodj mar bazdmeg. Egy hatranyoshelyzetu fos szar csaladbol valo vagy, egy legajja proli szar. Ennyi.

Amugy ha matek info szakon vegeztel es csak egy tanari palyara futotta akkor meg huzzal tescoszacskot a fejedre de kurvagyorsan. Nem kellene ekkora fasszal jarnod egy videki foiskolas diplomaval oreg.

Amugy meg gondolom meg nem mondtak el neked de kurva mindegy mit vegeztel, verheted magad arra hogy atomfizikus PHDd van ha egy mekis felszolgalo szar vagy. Az igazi tanulas ezen a teruleten az egytetem utan kezdodik, amikor bedobnak a melyvizbe. Tapasztalat.

Szoval annyira nem kene ekkora mellennyel lenned a havi 160 nettodra. 20 evesen kerestem kb annyit baszod...

Jo lenne ha bevenned vegre a meretes kekerest es eltakarodnal innen. Menj a suttyu szar diakjaidhoz vissza a bolcsibe taniccsa' nekik meg egy kis paszkalt meg for ciklust... Mester. (Meg a nagy faszt)

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 20:34:10

@Nancsibacsi: Bölcsészek nélkül analfabéta lennél. Csak mondom ...

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:35:01

@vvjozsi: A származásom helyesen látod, de azért lásd be: ahhoz képest egész szép amit elértem. A szövegértést gyakorolhatod: nem dolgoztam sose tanárként. Mondjuk úgy látom te se ismered a tanári pályát, mert pont úgy beszélsz mint azok az iskolakerülő rejtett erőforrások, akikkel ma délelőtt találkoztam a combinon. Nagyon raj duma - kár hogy ezért nem fogsz kapni se kenyeret, se pálinkát.

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:35:40

@Hátrányos helyzetű kaviár: "Bölcsészek nélkül analfabéta lennél"
Ha annyi lenne belőlük amennyi kell, sokat keresnének. Csak mondom...

vvjozsi 2014.11.07. 20:41:42

@Nancsibacsi: mirol beszelsz te farok, en iskorakerulo? Havi fizetesem negyedeert leszopnal melytorokkal, keresztbe.

Mi a faszt ertel el? Van egy noname egyetemrol szerzett info tanari diplomad. Az igen. Tapsot kersz?

Ezékiel01 2014.11.07. 20:41:51

Általában nem szoktam kommentelni, de most valahogy úgy érzem, talán leírhatom a saját tapasztalataimat, hiszen magam is érintett vagyok ebben a témában.
Kihangsúlyozom, ezek a személyes tapasztalataim, tehát csupán azért írom itt le őket, hogy ezzel is jelezzem, nem olyan egyszerű - sőt nem is javasolt - általános érvényességű igazságokat vágni a másikhoz.
Én már tinédzser koromban erősen azon gondolkodtam, hogyan is tudnék külföldre költözni és ott élni. Eredetileg ukrajnai vagyok, de az egyetemi éveimet (7-ből 6-ot) Magyarországon töltöttem. Mikor bejutottam az egyetemre, azt hittem a "külföldre költözés" álmom valóra is vált. Évekig úgy is voltam vele, hogy ebben az országban maradok. De aztán én is hallottam innen-onnan, hogy mennyire is jó lehet nyugatabbra lakni. Nem sok kellett, meg is született a következő vágyam, az USA. Végül Londonban kötöttem ki, amit egyáltalán nem bánok és remélem, nem is fogom.
Mivel nem beszéltem jól az angolt, előbb úgy töltöttem egy évet ebben a városban, hogy full-time önkéntes voltam. Szállást, kajapénzt és zsebpénzt kaptam, amiből jól megéltem, utazgattam és ismerkedtem az itteni kultúrával. Megtetszett, magával ragadott. Teszem hozzá, az emberek többsége, akik mellett dolgoztam, igazi angol volt :)
Aztán az egyetem utolsó évét letudva, újra visszatértem.
Több okot is fel tudnék sorolni, amiért itt jobban érzem magam és szebb jövőt tudok elképzelni, mint mondjuk Magyarországon (Ukrajnáról már nem is beszélve!):
1. A legfontosabb indok - ami általános is lehetne a maga általánosságában - itt úgy lehetsz önmagad, hogy ahhoz nem kell sem másokon átgázolnod, sem elpazarolni a húszon-harmincas éveidet a környezeteddel szemben vívott harcra. Itt az emberek hagyják, hogy mindenki olyan legyen, amilyen. Sosem kell éreznem azt, hogy rosszabb, kevesebb vagyok mint mások. Míg Magyarországon csak az érvényesülhet, aki belefér a "normális" kategóriába. Én a párommal együtt költöztem ki. Mi egy meleg pár vagyunk, és az anyagi okok mellett ez volt ez első legfontosabb oka annak, hogy sosem érezhettük magunkat igazán otthon Magyarországon.
Tudom, erre majd páran úgyis alakítanak egy pár cifra kommentet - nyugodtan!
2. Pénz. Én sosem dolgoztam Magyarországon teljes állásban. Azt viszont elmondhatom, hogy diák éveim alatt elég sokat küszködtem a ténnyel, hogy a diákokat kb. ingyen dolgoztatják. Na meg az ösztöndíjakról ne is beszélünk... A londoni önkénteskedésemből úgy tértem vissza, hogy 3 hónapig megéltem belőle, sőt olyasmire is költhettem, amire korábban sosem volt lehetőségem. De ami a legjobban fájt, hogy nem kaptam soha olyan megbecsülést a diákmelóért, mint az önkéntes melóért (ami valójában többet fizetett, mint az ösztöndíjam s a diákmelóval megkeresett + a szüleim által nyújtott anyagi segítség egybevetve). Jobb szót nem találok erre, mint nevetséges.
Miután kiköltöztünk, én napokon belül találtam egy jól fizető főállást, párom is. Az első két hónap alatt találtunk egy megfelelő albérletet (nem tömegszállást!), egy 25 négyzetméteres szobánk van, plusz konyha, fürdő, nappali, 3 lakótárssal egy bazinagy viktoriánus házban. A szobát bebútoroztuk az első fizunkból. A párom hamar ott is hagyta a melót, mert nem tetszett neki a munkakörnyezet. Aztán úgy éltünk 2 hónapig, hogy a megmaradt pénzünkből telt egyikünknek egy hirtelen hazautazásra és fogászati kezelésre, a fizetésemből pedig simán telt albira és megélhetésre.
Most épp félállásban dolgozik a párom. Fizetünk két diákhitelt és egy személyi kölcsönt. Néha csurran 1-2 száz font arra, hogy utaljak haza a szüleimnek, koncertjegyekre, heti-2heti pub-olásra, bulizásra stb.
Nekem 4 hónap újbóli ittlét után erről az egész kiutazásdiról tulajdonképpen annyi a véleményem, hogy aki tudja mit akar, tudja hogy lehet azt elérni, jól megtervezi és bevállalja a rizikót, kis szerencsével meg is kapja. Van, akinek nehezebben jön össze, másnak könnyebben. Én szerencsésebb voltam, mivel egész korán találtam állást, nem kell utazásra költenem, sőt a központtól 15 perces vonatútra lakom és mindezt 26 éves koromra elérhettem. Emellett gyorsan tanuló típus vagyok, hiszen majdhogynem nulla angollal, nulla munkatapasztalattal és bölcsész jellegű végzettséggel pénzügyi intézménynél helyezkedtem el. Pedig mosogatásra készültem :)

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:45:22

@vvjozsi: Nem egyetem, főiskola, és 2 szakos, matek is. Csak a pontosság kedvéért :-)
Amit elértem az az, amit kezdőhsz-ben leírtam (keress rá). Ezen dobták le sokan az ékszíjat, hogy ilyen "alacsony" végzettséggel is lehet egész jól élni itthon. Bár van aki szerint ez nem átlagos, meg elérhetetlen - kialakíthatnátok már egy közös álláspontot ez ügyben a pártközpontban :-D

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 20:45:51

@Nancsibacsi: Ezt egy percig sem vittatam. Viszont, ha mindenki programzó lenne, mint szorgalmazd, akkor az sem lenne "menő" szakma. Szóval, csak arra akartam felhívni a figyelmed, hogy nem nagyn kellene "büfészakozni", mert nagyon visszatetsző és ostoba dolog.

Bicepsz Elek 2014.11.07. 20:47:56

@Miumiu: Osztondijaskent egesz mas. Ha realizalod, higy 3 nappal tobbet kell dolgoznod a sajat szobaert, es gyujteni mesz oda, nem felelni a penzt, akkor mashogy valasztasz. Persze ha megvan a havi 2000 kenyelmesen, heti 5 nap 8 ora, akkor belefer 800 fontert studiot vagy 480 fontert single szobat(mint nalunk a felszoba 2/3-a) berelni.

@kellys: Az a baj, hogy az egesz rendszer nem versenyszfera es emiatt nagyon felhigult(igaz muszakisoknal is van ilyen pl. GD foiskolarol nem varnak munkavallalot stb. hirdetesek). Ugyebar ezt a legegyszerubb felduzzasztani, mert nem kerul sok penzbe(csak terem+futes+konyvek). En is ilyen szakra jartam es sokfele emberrel talalkoztam. A regi professzorok is fogtak a fejuket, de ki volt nekik adva, hogy kell a "darabszam". A bolcsesz szakomom 5x annyit kellett igy is tanulni es olvasni, mint a szocmunkas szakomon(es kb. annyival is voltak ertelmesebbek az emberek). Az igazi bufeszak amugy nem a bolcsesz, hanem az kommunikacios, szocialis, politikai elemzo(s) stb. Ezek meg kevesbe merhetok, bar bizonyos piaci versenyben jobban helyt allnak. Sok evfolyamtarsam felbehagyta(miutan anyuka kifizetett neki 1,5 millio huf tandijat)vagy lediplomazott es elment ladat szegecselni. De persze aki palyara valo volt, az megallta a helyet. A baj a nem odavalo emberekkel es az eroszakos diplomatlan szulokmel van, akik kenyszeritik a kolkuket, hogy diplomazzon. De a rendszer is erre epul 1990 ota: Oktatasipar. Evente 50x megjelenik a Kiskegyedben es a szulo ezt akarja a gyerekenek.

vvjozsi 2014.11.07. 20:48:20

Na foiskola, raadasul... Azkb olyan hogy semmilyen nagyon ne verd ra magad mert nem vagy igazi mernok.

De mi azaz egesz jol? Ha 5-10 ev tapasztalat utan havi netto 300-350 (legleglegalsobb hatar) alatt vagy akkor kurvara ne verd magad semmire.

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:50:21

@Hátrányos helyzetű kaviár: Tudod volt a fősulinkon egy vicc:
"- Tesi szakos vagy?
- Nem, csak elbambultam."
Nem igazán érdekel, hogy kit sért meg kit nem a büfészak elnevezés, de aki 18 évesen olyan szakot választ, amiből később nyilván nem fog megélni, az csak alibizni megy az egyetemre. Mivel 18 évesen már kellene annyi eszének lennie, hogy a munka elsődleges célja az az, hogy pénzt keressek vele, amiből élni fogok.
Szóval az alibiszak az kevésbé sértő?

vvjozsi 2014.11.07. 20:52:24

@Hátrányos helyzetű kaviár: boven lehetnek meg programozok nehez lesz kimaxolni ezt a szakmat. Mindenki pedig nem lesz mernok mert az emberek nagyresze fogyatekos szar, 2ig nem tud szamolni. Ma aki alkalmas erre a szakra az kb ott van, es annak is a nagyresze pofaraesik amikor az egyetemen az analvonaton szaguldanak a szakadek fele.

Szoval hagyjuk a gecibe ezt a "mert ha mindenki programozo lenne" szoveget mert ez faszsag, sajnalom hogy egy max bolcsesz szar vagy, de kurvara nem lehetne mindenki programozo.szevasz

kellys 2014.11.07. 20:54:13

@Nancsibacsi: ujabb pelda a hulye vilagkepedre.
vannak emberek, akik hivatasbol mennek valaminek, nem a penzert. altalaban boldogabbak, mint akik penzt keresnek, de nem szeretik a munkajuk. kicsit egyszeru ez a penz penz penz vilagkep nem?
mondjak egy nyalasat? konficiusz: Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.
hol van itt penrzol szo?
plusz: rengeteg ertek penzben nem merheto. mi a velemenyed arrol a szerencsetlen mentosrol, aki eletet ment egesz eleteben, foiskolat vegzett ezert, es keres 100at? hulye fasz mi? tanito neni a 80 rugojaval nem teremt erteket? soroljam tovabb?

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 20:55:43

@Nancsibacsi: Szóval, akinek jó íráskészsége, nyelvérzéke, fantáziája, pedagógia érzéke van, az juszt se menjen bölcsész szakra, hanem kényszerítse magát a BME-re, seggelje valahogy végig, és legyen a közepesen rossz akármilyen mérnök, csak hogy a hozzád hasonlók ne nézzék le, és ne röhögjék ki gúnyosan, amiért a matek.fizika és egyéb természettudománykhoz sosem volt érzéke.
Te, de írni-olvasni ki fogja megtanítani akkor a jövő mérnökgenerációit, hm?

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:56:19

@vvjozsi: Hagyjuk a farok méricskélést - nem az volt a célom az első HSZ-el, hogy mindenkit elkápráztassak, hogy milyen rengeteget keresek (mert nem). Ellenkezőleg: azt írtam le, hogy ahhoz, hogy itthon félre tudjon tenni az ember évi 1 MFt-ot ahhoz nem kell igazán magas beosztásban lennie/jól keresnie. Éppen ezért írtam egy olyan példát, hogy ha egy házaspár két tagja keres 2-200eFt nettót, meg kap hozzá 40-40eFt értelmes caffetériát, akkor együtt félre tudnak rakni 2 MFt-ot évente. És ettől kevesebbet NORMÁLIS diplomával elég nehéz keresni. Mármint persze, lehet, de akkor szét kell nézni, mert van jobb hely.

Az egyedül álló kubikos/Phd-s krumplisütő az nem él meg - ez is tény.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 20:58:15

@vvjozsi: Egy szóval sem mondtam, hogy mi a foglalkzásom. Ezt a stílust pedig a kedves jó édesanyáddal használd, ha már nem nevelt meg. Kösz.

kellys 2014.11.07. 20:58:19

@Bicepsz Elek: nem vitatkozom az allitasaiddal, egyetertek. csak a dehonesztalo mas szakokat lenezo seggfejseg ellen keltem ki. egyaltalan ha tobbet is erne a diplomaja, akkor se nezzen le mast. vagy ehhez kell az intelligencia? a masik az, hogy a versenyszfera nem mutat meg minden erteket. tolem az ovoneni kereshetne ketszer ennyit, vagy a dadus, vagy az irni olvasni tanito xy neni, vagy a konyvtaros, aki megszerettetheti az olvasast a gyerekkel, ahogy nalunk volt az atkosban, ahol meg ertek volt a bufeszakos konyvtaros neni is. lehet itt maszatolni, akkor is tirpak dolog egy tollvonassal kardcsapassal iteletet mondani ezen szakmak felett, mert eppen nem penzkent realizalodik a gdp ben amit letesz az asztalra, oszt lehet hoborogni, hogy de a hulye gyoker mer nem tanult. DE TANULT. ez nem neked szol, hanem a tisztelt matek infos tanar urnak.

Nancsibacsi 2014.11.07. 20:59:28

@kellys: Erre mondaná egy kollégám, hogy "Atyaúristen".
Mindenkinek joga van egy olyan szakmaválasztással elbaszni az életét, amiből nem lehet megélni. De hadd ne kelljen már csak azért jó pénzt fizetni a madár-pszichológusoknak, mert ők ilyen elbaszott szakot választottak. Csiripeljen naphosszat a verebeivel, aztán ha éhen hal, hát éhen hal.

vvjozsi 2014.11.07. 21:00:18

@kellys: a mernokok nagy resze szeereti a szakmajat, mert ha nem szeretne nem csinalna vegig az ezzel jaro irdatlan szopast. + kozben keres egy valag penzt.

Az a problema amit nem fogsz fel hogy ez egy olyan vilag ahol materialis erteket kell teremteni. Ennyi. A mernok ebben kiemelkedo ezert keres ennyit.

De a gond az baszod hogy ez rajtad is mulik, mert ha nem nyomkodnad a kurva telodat meg nem minden a mernokokon mulna akkor nem keresnenk ennyit. Szerinted a metoautot, a GPSt amivel odatalal, a telefont az elesztogepet, az orvosi eszkozoket, robotokat ki a FASZOM fejleszti? Egy bolcsesz geci? Nem, a mernokok. Mindent ok csinalnak, mindennek az alapja ez a szakma.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:01:17

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ha van nyelvérzéke akkor például tanulhat nyelveket, nem egyet. Ha humán beállítottságú (tud magolni), lehet belőle ügyvéd, ahol szarrá keresheti magát.
Nyilván mindez csak akkor, ha érdekli a pénz. De ha nem érdekli, és eleve vesztes szakmát választ, akkor utána ne picsogjon, hogy miért nincs S-Mercije.

kellys 2014.11.07. 21:01:18

@Nancsibacsi: nincs nem normalis diploma fogd mar fel, max te nem ertekeled.
arrol lehet beszelni, hogy a keretszamokkal rosszul jatszanak, de te nem errol beszelsz, te a hulye, penz es anyagias vilagod menten vonalzozod a "bufeszakosokat".

kellys 2014.11.07. 21:03:47

@vvjozsi: :DD nem tudom eldonteni, hogy troll vagy, vagy tenyleg ennyire gyoker fasz :D de jol tolod...
mondjuk igy is ugyis valaszra se meltatlak, hulyekkel hadakozzon a jo isten, trollnak meg nem kell, jo van az magaban :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:05:49

@Nancsibacsi: Nagyon furcsa elképzeléseid vannak a humán beállítottságról, ugyanis egyáltalán nem azt jelenti, hogy tud magolni. Valaki nem attól jó humános, hogy 5 perc alatt bevágja a Toldi trilógiát. :D
És nem arról van szó, hogy azért picsog, mert nincs S-Mercije, hanem azért, mert képes vagy olyan marhaságokat leírni, hgy "vesztes szakma". Ilyen szakma nincs. A kukásé sem vesztes szakma, mert 2 nap alatt felfalna a szemeted, ha nem lennének.

kellys 2014.11.07. 21:05:50

@Nancsibacsi: itt egy pillanatig nem volt arrol szo, hogy picsog nem picsog joember. arrol, hogy te szarba sem nezed, ezt meg tiszteletnek hivjak, nem dollar papanak, meg hogy jol van e az ugy, hogy a nyomorult ennyit vagy annyit keres. ertekes e amit csinal, vagy nem. egy kibaszott szoval nem beszeltunk arrol, hogy de baszdmeg hat kurva isten, nekem nem ezt adtak el 18 evesen faszommmm.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:06:06

@kellys: "tolem az ovoneni kereshetne ketszer ennyit, vagy a dadus, vagy az irni olvasni tanito xy neni, vagy a konyvtaros, aki megszerettetheti az olvasast a gyerekkel, ahogy nalunk volt az atkosban, ahol meg ertek volt a bufeszakos konyvtaros neni is"
Igen, és csődbe is ment ettől az ország. Az óvónéni akkor keresne 2x annyit, ha nem lenne belőle annyi, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, és miután elrekesztettük a Dunát, még mindig túl sok maradna. Tudod ez a munkaerő piac, amelyben szintén van kereslet, meg kínálat. Ha nincs elég óvónéni, bezárnak az óvodák, megnyílnak a magánovik, ahol az óvónénik annyi pénzt kérnek, amennyit akarnak. Ilyen egyszerű.
Nyilván lehet 18 évesen kockáztatni, hogy 3 év múlva hátha kurva nagy igény lesz óvónénikre, és ezt a szakot választani, de ha nem jön be, akkor mi lesz? Nyilván nem lesz pénze. És ekkor csak magát okolhatja, hogy ő hivatást választott, nem pedig szakmát.

m. g. 2014.11.07. 21:06:06

ez mi a pék fasza ez a szar? legalább várd már meg, hogy betöltöd a tizennyolcat és leteszed az érettségit, mielőtt a munkaerőpiacról állsz neki írni

kellys 2014.11.07. 21:06:48

@Hátrányos helyzetű kaviár: lassan szerelmes leszek beled. tulajdonkeppen irnom se kene, mindent leirsz amit gondolok :) csak szebben es turelmesebben.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:07:10

@vvjozsi: Te így beszélsz édesanyáddal? Különben meg nem vagyok meleg, úgyhgy passzlom.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:07:15

@kellys: "nincs nem normalis diploma fogd mar fel, max te nem ertekeled"
A piac nem értékeli, nem én. Én nem veszek fel se mérnököt, se agysebészt.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:07:52

@Hátrányos helyzetű kaviár: "hgy "vesztes szakma". Ilyen szakma nincs. A kukásé sem vesztes szakma, mert 2 nap alatt felfalna a szemeted, ha nem lennének. "
Hagyjuk már az álszent hülyeségeket.

vvjozsi 2014.11.07. 21:07:57

Mit talalsz ezen ennyire viccesnek? Ki a faszom fejleszti szerinted ezeket az eszkozoket?elmondanad te fogyatekos faszparaszt?

Ennyire sajnalod hogy elbasztad az eletedet hogy valami hulladak szakon vegeztel, vagy meg ott se?

A bolcsesz szakos rohadt ingyenelo tetvek gyakorlatilag a teljes egyetemi eletuket elbulizzak, elszivjak, elpialjak, nem csinalnak lofaszt se aztan jar a szajuk hogy a mekiben kotnek ki.

Idiota taplo barom allat az osszes.

kellys 2014.11.07. 21:08:19

@Nancsibacsi: az itteni mondandoidrol beszelek koynorgom, meg a dehonesztalo megjegyzeseidrol. hadd ne kelljen man idezzelek...

kellys 2014.11.07. 21:09:04

@Nancsibacsi: az itteni mondandoidrol beszelek koynorgom, meg a dehonesztalo megjegyzeseidrol. hadd ne kelljen man idezzelek...

Bicepsz Elek 2014.11.07. 21:10:05

@Ezékiel01:
Na igen. Csalados embernek nem erdemes Londonba hoznia a csaladot is, mert peldaul normalis iskolaert fizetni kell kemenyen(ha nem akarod, hogy sutyerak drogosok koze keveredjen a porontyod vagy a lanyod 15 evesen szuljon). A videk mas helyzet.
De peldaul nokent is sokkal egyszerubb ervenyesulni Londonban, mint hetero ferfikent(bar sokminden fugg sokmindentol). Szoval, hogy kinek jon be es kinek nem, az nezopont kerdese. Egyes munkakhoz alig kell nyelvtudas, masokhoz ide kell szuletni(jogasz, szinesz, rendor stb.).

kellys 2014.11.07. 21:10:48

@Nancsibacsi: igen, csak eppen egy pillanatig nem igy es errol beszeltel eddig, csak atvetted bicepsztol a temat. te szimplan leirtad a bufeszakosokat, meg ertektelennek mondtad oket, es a munkajukat es kvazi feleslegesnek belyegezted meg.
egy szoval nem beszeltel keretszamokrol, mert azt csak bicepsz hozta fel (senki nem is vitatkozott vele, mert igaza van). utolag nem kell idecitalni a temat, mert nem errol vitatkoztam veled.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:12:05

@Nancsibacsi: Tudtam, hogy a kukás példára ugrani fogsz, és besétálsz a csőbe. Tudod, itt a kukásokat nagyon jól megfizetik, és nem egyszerű bekerülni közéjük. Mi több, képzeld, echte németek dolgoznak az autókon. Nos, akkor erre most lépsz? Hiszen a te érvelésed szerint, akkr a kukás egy menő szakma, hiszen többet keres, mint te.

vvjozsi 2014.11.07. 21:12:38

@kellys: egy filozofusnak mi a faszom erteke van ma? Azon kivul hogy ujratolti a kolamat a makiben ha raorditok

kellys 2014.11.07. 21:15:18

@vvjozsi: nem rantasz be ne erolkodj :) de jo, esku vicces, nyomasd :))))

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:16:12

@kellys: "te szimplan leirtad a bufeszakosokat, meg ertektelennek mondtad oket, es a munkajukat es kvazi feleslegesnek belyegezted meg."
Nem, őket, magukat ítéltem meg fölöslegesnek, és a tanulmányaikat. Ha van 2x annyi óvónő mint amennyi normális fizetést kaphatna, akkor +x ezer kezdő csak a jelenleg dolgozók pozícióját rontja tovább. Vagyis konkrétan a saját szakmájukra is károsak.

kellys 2014.11.07. 21:16:34

@Hátrányos helyzetű kaviár: irdatlan penzeket kaszalnak. netto 3 rugo is osszejon nekik, ha jo cegnel vannak. de tulajdonkeppen 2500 az sima buli. nem gyenge mi? :)

Ezékiel01 2014.11.07. 21:17:23

@Bicepsz Elek: Igen, én is erről beszélek! Nem mindegy, hogy mit viszel magaddal, mit tudsz, mire vagy képes és mit akarsz elérni. Na meg a hozzáállás is számít. Nem általánosítani akarok, de a visszatérő kivándorlóknak van egy olyan nagy része, akik arra sem vették a fáradtságot, hogy megtanulják a nyelvet. És itt nem nyelvtanfolyamra vagy más anyagi vonzattal járó dologra gondolok, hanem pl. arra, hogy sokan a saját kis magyar környezetükben nem hajlandóak kilépni, hogy pl. angolul beszéljenek, gyakorolják a nyelvet, felszedjenek egy pár alap szót, amivel boldogulhatnának. Én így tanultam meg a nyelvet. Egy árva magyar sem volt a környezetemben, muszáj volt megértetnem valahogy magam. És az eredmény magáért beszél: angolul beszélő munkát végzek - telefonon szolgálom ki az ügyfeleket... Angolul!

kellys 2014.11.07. 21:17:50

@Nancsibacsi: nem megyek le dedo szintre es idezgetlek vissza. ha letagadod, hat letagadod, lelked rajta. erre nincs idom, hogy csak mer igazam legyen keresgessem a hozzaszolasaid. legyel vele boldog, hogy te nem is...

vvjozsi 2014.11.07. 21:18:07

@kellys: de mi a faszom vicces neked ezen? Amikor ertelmesen kene reagalni az ervekre akkor elokaparod a kitagult anuszrozsadbol ezeket a szar szovegeket es megkerulod a valaszt...

Kaviar te tovabbra is szivogasd a turos farkam.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:18:58

@kellys: Igen, kb annyit keresnek, mint egy átlagos programozó. Ezért is hoztam fel példának.

kellys 2014.11.07. 21:19:56

@vvjozsi: :)))) hat mi, hat te, kurva poen :)

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:20:20

@Hátrányos helyzetű kaviár: "Tudtam, hogy a kukás példára ugrani fogsz, és besétálsz a csőbe."
Írhattál volna magyartanárt is - tökmind1. Ha van magyar kukás diploma, amivel el lehet kint helyezkedni ügyesen, akkor a kukás szak - végül is - jó azoknak, akik nem akarnak családot, meg saját lakást, stb - szóval azért van jobb. De ettől még itthon nem fogok felnézni arra az 58 éves nénire aki 12 órázik az éjjel-nappaliban. Ember, végzi a munkáját, de kislányom tanulj sokat, nehogy ez legyen belőled (negatív példa, ahogy a bölcsész is).

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:20:49

@vvjozsi: Mondd, ezt az alpári szöveget tanítják valahol, vagy alapból van belédkódolva?
Szerintem zuhanyozz néha, mert lerohad, és nem fogsz tudni szaporodni. Igaz, ez kifejezetten előnyös lenne a teljes emberiségnek.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:21:16

@kellys: Na menjél csak le nyugodtan. Jobban ráérsz mint én, bölcsészkém, hogy visszakeresgélj, meg kiragadj a szövegkörnyezetből :-D

odamondó 2014.11.07. 21:22:08

@pontilyen: szerintem nem az ember saját döntése, hogy éli az életét. Vannak körülmények amik az egyéntől függetlenek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:22:12

@Nancsibacsi: De érted, a kukás többet keres, mint te.. szóval, akkor rá fel kellene nézned, hiszen neked minden csak a pénz.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:24:36

@Hátrányos helyzetű kaviár: De érted - neki soha a büdös életben nem lesz lakása, nekem meg van, sőt lesz több is :-) Ebből a kis pénzből :-D

vvjozsi 2014.11.07. 21:24:49

@Hátrányos helyzetű kaviár: alapbol jon ha gyokereket szimatolok.

Mivel keresel te annyit mint egy atlagos programozo? A bolcsesz szar diplomaddal, mennye ma tudod hova. Vagy esetleg kukaskent nemetoba annyit mint itthon egy peogramozo? Jovagy baszod

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:26:38

@Nancsibacsi: Ezt nem értem, honnan vetted? Már, hogy neki soha nem lesz lakása?

vvjozsi 2014.11.07. 21:27:04

@Ezékiel01: ezekiel mekkora fasza csavo nem tudom figyelitek e kozben... Angolul nyomat telefonos helpdesket. Azt a kurva, elerte az indiai bevandorlo rabszolga szintet. Ez igen! Ingyen szopas jar erte ugy latom

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:27:33

@vvjozsi: Akkor magaddal állandóan így beszélsz. Értem.
Ki a fene mondta neked, hogy én dolgozom kukásként. Szövegértés!

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:28:22

@Hátrányos helyzetű kaviár: Számolj utána, mikor lesz mondjuk egy fővárosi lakása.

kellys 2014.11.07. 21:28:55

@Nancsibacsi: 1. ott ahol neked lesz, van, ott neki lehetne 10. logika fail again.
2. keresgetes. csak egyet, az elsot amit talalok:
"egy "bufe szakos"" Ez fáj neked. Tanulni kellett volna.
lenne meg 30, de nincs rad idom.
+1 meg mindig nem vagyok bufeszakos, igy 10. talan felfogod :)

vvjozsi 2014.11.07. 21:29:07

@Hátrányos helyzetű kaviár: senki csak mivel programozo fizeteshez meregeted magad ezert gondoltam hogy kulfoldon vagy valami betanitott munkas/ suttyo szar proli feladatokat ellato rabszolga

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:29:52

@Nancsibacsi: Tényleg nem értelek, ha többet keres, mint te, akkor hol a probléma?
Különben, nem tudom, ismered-e a német vagy akár az osztrák lakáshelyzetet?

djpeter 2014.11.07. 21:30:07

Azért biztos van ezekben igazság de azért annak akinek nincsen munkája vagy három esetleg négy műszakban dolgozik 65-75 ezer forintért annak számít ha kint keres 250-270 ezer forintot mégha csak 70-80 ezer marad meg belöle mert az otthoniból meg sem él.Azt már nem is említem ha nincsen munkája vagy esetleg önkormányzati alamizsnáért dolgozik. Na abból éljen meg valaki.Én sok év után mentem haza és maradtam is volna ha a párom nem lesz munkanélküli hosszú időre mert sajna nem vették fel ahol én dolgoztam mert ugyan mindig volt felvétel de sajna nem volt protekcióm igy megint kint vagyok.Én a 78 ezer forintot csereltem fel 2500€-ra de csak jövő év végéig mert ebből a pénzből megpróbálunk az orszagban oda költözni ahol majd mindketten találunk munkát. Remelem sikerült majd. Szóval én sem maradok végleg kint de azért egy családi költségre szamolva nalunk nagy a különbség.

Ezékiel01 2014.11.07. 21:30:09

@vvjozsi: Nem help desk :D Miért lenne help desk pénzügyi cégnél?

Bicepsz Elek 2014.11.07. 21:30:31

@Ezékiel01:Na igen. Ha mindjart munkaval kezdesz nem egyszeru. Sok az akcentus es csak a "nem angolok" beszelnek hasonloan az irashoz. Masreszt sok angol(ausztal)nem akar keleteuropaiakkal kozoskodni, normalis korulmenyek miatt meg nem mesz nem europaiakhoz(remelem nem kell magyarazni). Persze esszerubb bealdozni az egy evet ha lehet. Rengeteg embernek bejon az igazi nagyvaros(hozza keoest Budapest falusias), valaki ruhelli a nyulketrec eletet. Nyelvet tanulni azert jobb videken.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:30:38

@vvjozsi: Rosszul gondoltad. És nem magam méregettem, hanem az itteni kukást.

vvjozsi 2014.11.07. 21:31:34

@Ezékiel01: ja akkor robothangon fel kell olvasni 50 sort a papirrol? Gratulalok ajadek melytorkos

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:32:21

@kellys: 1. "ott ahol neked lesz, van, ott neki lehetne 10. logika fail again."
És akkor Budapestről fog bejárni Londonba kukázni? Londonban mikor lesz?
""egy "bufe szakos"" Ez fáj neked. Tanulni kellett volna."
Na látod, ez az öntökönszúrás, mert ugye pár hsz-el lejjebb azt írtad, hogy nem is vagy büfé szakos, meg 2x annyit keresel mint én meg a nejem, meg HAZUDOZTÁL jobbra-balra. Köszi hogy magad akasztod fel, és nem kell ezzel fáradnom :-D

kellys 2014.11.07. 21:32:25

@Nancsibacsi: ISMEREK KUKAST. gyujt a spanyol hazara, meg a londoninak fizeti a hitelet. aztan amikor vege, kiadja es elhuz spanyolba. de ha ugy dontene, hogy a lengyel oshazaba haza akarna menni, 10szer hamarabb eri el azt az eletszinvonalat, mint te otthon. kurva nehez felfogni, hogy gecire kurvara lehet penzt keresni itt, es tobbet mint otthon? baszdmeg en abbahagytam, magyarazd tovabb otthonrol milyen szar itt mindenkinek. lezartam, nem hadakozok tovabb egy analfabetaval.

vvjozsi 2014.11.07. 21:32:44

@Hátrányos helyzetű kaviár: de akkor mi a faszom vvagy ezt mond mar el mert felbaszol. Nyomatod itt az olto szoveget de mond mar el pls, mi a gecimmel keresel annyit mint egy programozo

kellys 2014.11.07. 21:33:53

@Nancsibacsi: pszichologus, tessek ezt is megtudtad. hataron tartom, az alairas annak szolt, hogy egy bufeszakos oktat ki logikabol. de boven versenyszferas a fizetesuk, es merheto a teljesitmeny.
egyeb okossag es faszsag?

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:34:45

@Hátrányos helyzetű kaviár: "Tényleg nem értelek, ha többet keres, mint te, akkor hol a probléma? "
Mert amit ő félretesz abból ott tovább tart neki lakást vennie mint abból amit én félreteszek itt.

"Különben, nem tudom, ismered-e a német vagy akár az osztrák lakáshelyzetet?"
Ausztriában nemrég nézegettem hirdetéseket (ingatlaniroda ablakában), szóval nagyjából van fogalmam.

kellys 2014.11.07. 21:34:53

@Nancsibacsi: "Londonban mikor lesz?"
20 ev. es mennyit er? okkos baszdmeg...

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:35:26

@vvjozsi: Tudod, az a helyzet, hogy semmi közöd hozzá. Engem sem érdekel, hogy csak vérpistike vagy.
A hülye, trollkodó szöveget meg nyomatod itt mindenkivel szemben.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:36:09

@kellys: Na figy, én az esti mese korból már kinőttem, meg amúgy is köpött már a maci, szóval te igazán befejezheted a vetítést. Mikor kérdezel még akkor is hazudsz, szóval tök fölöslegesen tornázol.

vvjozsi 2014.11.07. 21:37:23

@kellys: pszichologus. Mennye ma a faszomba. Annyi pszicologust kepeznek hogy lassan minden faszra ketto jut. Egy-egy csavot felvesznek valami multihoz es ott esetleg meg is fizetik mert a torveny eloirja aztan hallgathatja elete vegeig ahogy a megkeseredett munkavallalok razzak neki a faszukat a szobaban. A tobbiek meg mehetnek krumplit sutni a mekibe.

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:38:35

@kellys: "20 ev"
Itt meg 5-10 év. Na? Nem tökmind1 mennyit ér, ha lakik benne?
Egyébként meg:
"ISMEREK KUKAST. gyujt a spanyol hazara, meg a londoninak fizeti a hitelet. aztan amikor vege, kiadja es elhuz spanyolba"
Hát naccerű élet lehet 20 évet kukázni Londonban, utána meg átmenni kukásnak Spanyolországba (mert olyan hogy spanyolba nincsen) :-D

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:40:33

@Nancsibacsi: Csak azért kérdeztem, mert errefelé a bérlés az általános. Az echte német kollegáim sem gondolkodnak egyelőre lakásvásárláson. Majd egyszer, talán, ha nyugdíjasok lesznek, és nem is biztos, hogy Németrszágban. Igaz, itt a bérlési rendszer alapvetően más, mint otthon. Nagyon kevés a magán, több a specializálódott cégek és az önkormányzatok tulajdonában levő lakás. A bérlés maga sem az otthoni hoci-nesze, szürke, de leginkább fekete alapon működik, hanem minden esetben kötelező bejelentkezni a lakásba. Még ha magánszemélytől bérelsz is.

vvjozsi 2014.11.07. 21:42:18

@Hátrányos helyzetű kaviár: ez a nincs kozom hozza nagyon szar duma. Azt se tudom ki vagy szerencsere, szoval nyilvan egy legutolso suttyo szar vagy. Fejemet ra hogy 3-4x tobbet keresek mint te.

Phteven 2014.11.07. 21:43:18

Bürokrácia??? Az NI megszerzésén kívül csak a bankban voltam. Minden mást tudtam online intézni. Ingyen. Épp most írattam át egy motorkerékpárt a nevemre. Ingyen. Te mi a szarról beszélsz?!

Ráadásul azt az apróságot kifelejtetted az írásodból, hogy Magyarországon azért nem úgy van munkalehetőség, mint Angliában.

Olyan szempontból viszont egyet tudok érteni veled, hogy olyan ember ne menjen külföldre, aki:

-anyás
-lusta
-nincs megtakarítása
-nem beszél külföldiül

Ezékiel01 2014.11.07. 21:44:15

@vvjozsi: Nem az angoltudásomat vagy a beosztásomat hangsúlyoztam az iménti hozzászólásomban, hanem azt, hogy mennyire fontos a nyelvtudás ahhoz, hogy az a kerítés tényleg kolbászból lehessen :D
De te persze itt csak az agresszivitásod próbálod kiélni, minden kommentbe belekötve, indokolatlanul. Ez is csak azt árulja el rólad, hogy nincs is tartalmas mondanivalód a témáról...

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:44:20

@Hátrányos helyzetű kaviár: "Csak azért kérdeztem, mert errefelé a bérlés az általános."
Persze hogy nem veszik meg, mikor 4-500ezer EUR alatt nem kapnak egy lyukat se. Szóval akkor elértünk oda, amit az elején állítottam, hogy ott nem lehetne lakásom, itt meg van? Köszönöm.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:44:36

@vvjozsi: Figyelj, nem érdekel, hogy mennyit keresel, te miért akarsz az én zsebembe turkálni? Különben bármit írhatok nem? 4000 eurót, 1000-et, 7000-et vagy bármennyit. Miben segít ez rajtad?

vvjozsi 2014.11.07. 21:45:53

@Ezékiel01: Ezekiel, draga baratom, hozzad mar csak egy kerdesem van: Zsido vagy?

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:47:03

@Nancsibacsi: Nem, nem félreérted ... különben 70 ezer körül vannak a garzonlakások annak a nagyvárosnak a központjában, ahol élek. Persze vannak fél millió eurós ingatlanok is. Fél millió euróért már kertes házat veszel, nem egy szimpla lakást. Nézz szét a neten kicsit.

vvjozsi 2014.11.07. 21:47:42

@Hátrányos helyzetű kaviár: rajtam semmibe, jelenlegi celom mindossze annyi, hogy raebresszelek: egy szar vagy, es a tetves bolcseszeknek nincs ertekuk

vvjozsi 2014.11.07. 21:49:06

5-7 eves tapasztalattal rendelkezo programozo 70.000 euro korul keres. Van neg kerdes?

Ezékiel01 2014.11.07. 21:49:29

@vvjozsi: Számít az valamit, hogy milyen a nemzetiségem? Esetleg lenne valami értelmes mondanivalód a zsidókkal kapcsolatban? :)

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:50:38

@Hátrányos helyzetű kaviár: Én szétnéztem, ezek Bécsi lakás árak, akkora amiben elfér egy 3-4 fős család. 10-es szorzó van rajta gyakorlatilag a magyar árakhoz képest. Ha mondjuk Bernben nézelődsz, akkor 15-ös. Londonban meg 20-as.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:50:58

@vvjozsi: :DDDDD Ki mondta beked, hogy bölcsész vagyok? :DDD
Azért egy pszichiátert keress fel ... aggódom érted. A neten, idegenekkel trágárkodsz, hogy levezesd a feszültséged, és jobbnak hidd magad, mint amilyen vagy. Meg fog ütni a guta :PPPP

vvjozsi 2014.11.07. 21:51:59

@Ezékiel01: nem, nem is mondtam hogy valami bajom lenne veluk csak szerintem az vagy. Gondolom igy kerultel be penzugyi ceghez is jellemzi. Bar gondolom fel tudod olvasni azt a par sort a fuzetbol

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 21:52:51

@Nancsibacsi: Bécs melyik kerülete? Gondolom, a villarész meg az első. Tudod, nem mindegy. Budapesten is van Újpalota meg a Rózsadomb.
Viszont a 70 ezres garzonár, amt írtam az valós. Ennyiért vettek meg ergy lakást a tömbben, ahol lakom.

Ezékiel01 2014.11.07. 21:52:59

@vvjozsi: Ja, és nem vagyunk barátok...

vvjozsi 2014.11.07. 21:55:04

@Ezékiel01: ne porogd tul a dolgot inkabb nyisd a szad es nyelj szorgosan

Nancsibacsi 2014.11.07. 21:56:13

@Hátrányos helyzetű kaviár: Jó, akkor Londonban 5 MFt-ért 240 nm-es villát lehet kapni, ajjj... fárasztó vagy.
Bazmeg nem azért 200ezer egy 1 szobás szaros külvárosi lyuk bérleti díja, mert ugyanannyiba kerül mint rákosborzasztón.

Ezékiel01 2014.11.07. 22:00:35

@vvjozsi: Tudod, Józsi, én csak azért kommenteltem ide, hogy ha esetleg valakit érdekel egy pozitív tapasztalat is, az olvasson róla. Csak a teljes kép érdekében.
Különben ha már annyira érdekel, azért jutottam be ehhez a céghez, mert az angolon kívül beszélek még három nyelvet, melyeket napi szinten használok a munkám során. A pénzügyi világhoz semmit nem konyítottam, azon kívül, hogy pontosan tudtam milyen hitelkonstrukciónak mi a lényege Magyarországon... Ami nem éppen nagy kunszt megtanulni.
És nem, nem szöveget olvasok fel. Nem is értem, minek szólsz hozzá, ha fingod sincs mit csinálok.

Ezékiel01 2014.11.07. 22:01:56

@vvjozsi: Te pörögsz :D
Ki tudja mióta és mitől :D

Ezékiel01 2014.11.07. 22:05:29

@Phteven: A bürokráciával nekem sem volt eddig dolgom. Viszont abban van igazság, hogy tényleg meg tudják néha bonyolítani a britek ilyen téren egy ügy folyamatát. De ezek inkább esetek, mint általános tapasztalat. A megbonyolított bürokratikus ügyeknek mindig okuk van... Nekem is vannak egyszerű eseteim, amikor egy ügyfél fél óra alatt megkapja a hitelét, de van olyan is akivel 3 napig kell foglalkoznom.

Ezékiel01 2014.11.07. 22:06:50

@vvjozsi: Esetleg még valami tanács, hogy mit kellene csinálnom? :)

vvjozsi 2014.11.07. 22:08:25

@Ezékiel01: van meg egy, de hol fontold meg elotte: verd ki habosra

vvjozsi 2014.11.07. 22:09:26

@Hátrányos helyzetű kaviár: kaviar nem fogod fel bazdmeg hogy nem egy garzonlakas lyuk szarrol beszel. Felbaszol

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 22:12:36

@Nancsibacsi: Most mit kapod fel a vizet? A bécsi Ringen értelemszerűen sokkal drágábbak a lakások, mint a 10.-ik kerületben.
De egy 2-3 szobás lakás még itt sem 400-500 ezer euró. Inkább 100-200 ezer euró közütt van, egy átlags környéken, azaz sem lepusztulton, sem felkapotton.
Bocsánat, hgy nem annyira drágák az átlag lakások, mint te szeretnéd, hogy igazlj magadbnak ezzel is valamit.

Ezékiel01 2014.11.07. 22:13:51

@vvjozsi: :D Rendben, tanácsod meghallgattam, majd eldöntöm, mit kezdek vele.
A többit viszont tartogasd olyan számára, akit érdekelnek a sületlenségeid...

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.11.07. 22:14:21

@vvjozsi: 35 négyzetmétert azért nem neveznék szar lyuknak. De, felfogtam, csak egy példa volt, szembeállítva az ő túlságosan drága példájával. Csak annyit akartam megmutatni, hogy találni mind2 véglethez példákat.

vvjozsi 2014.11.07. 22:15:45

@Ezékiel01: ok, akkor verd ki habosra

vvjozsi 2014.11.07. 22:16:54

Amugy latom kicsit laposodik a tema.. Hat ez van ha kezdodik az ejszakai muszak a mekiben, mi?

na4 2014.11.07. 22:48:11

Mit mond a dolgozó bölcsész a munkanélküli bölcsésznek?
"Adhatom nagy kólával és nagy krumplival?"

vvjozsi 2014.11.07. 22:59:48

@vvjozsi: 8=======> ~~~~~ 0-: <--- egy bolcsesz elete roviden

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.11.07. 23:15:16

Azért a mosogatókon túl is van élet. Nekem bőven van ismerősöm, akik odakint ugyanolyan pozícióban dolgoznak, mint itthon vagy éppen azért költöztek ki, mert a multinál ott volt előrelépési lehetőség. Ők azok, akik 2-3 év alatt kifizették az itthoni 15-20 éves lakáshitelt, utalják a pénzt a nyugdíjas szülőknek és közben vígan elmennek nyaralni évente kétszer-háromszor (mellesleg Londonból kicsit több turistacélpont érhető el olcsón, mint Pestről).

Többször leírtam már, hogy két csoportnak érdemes kimennie:
- aki itthon nem kap munkát
- aki a kinti fizetéséből legalább ugyanakkora százalékot tud megtakarítani, mint itthon

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.11.07. 23:26:03

@Hátrányos helyzetű kaviár: A 35 négyzetméter a lyuk kategóriába esik, nem lakás.

@vvjozsi: 70 ezer euró körül is kereshet. Vagy éppen jóval kevesebbet. Ahogy Londonban is különböző cégeknél hasonló pozíciók között akár 60-80%-os eltérés is lehet.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.11.07. 23:37:31

Gondolom, ezért költöznek sokan inkább más városba, és nem Londonba, mert London tényleg kva drága. Egyébként a vásárlóerő a honlap szerint 68%-kal magasabb Londonban, mint Budapesten, szóval még az árak ellenére is jobban megéri (forrás: www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungary&country2=United+Kingdom&city1=Budapest&city2=London), bár azt nyilván nem tudjuk, hogy mennyit keres átlagosan a magyar ember érettségivel,valószínűleg nem londoni átlagbért. Én olyan 1000 font körüli bérekről hallok, ami mondjuk még mindig több mint kétszerese a budapesti átlagbérnek (és mekkora esélyed van az átlagbérre?).

Rathelor 2014.11.08. 01:48:16

T. Szerző: fuss neki még egyszer a számoknak..

Az angol és a magyar online Tesco-ból kiindulva odakint olcsóbb a kaja (ugyanaz a kenyér konkrétan olcsóbb odakint, a joghurt pedig max 50 forinttal drágább (kivéve ha akciósan veszed, mert akkor az is olcsóbb), egyebekről nem is beszélve...).

Pesten az életben nem találsz 15e-ért szobát rezsivel (esetleg ha egyedülálló hölgy vagy és 'besegítesz a takarításban'), úgyhogy az legyen inkább a duplája, a kaját pedig vegyük inkább 20-25e-nek, mert melegszendvicsen élni nem túl egészséges.

A KSH szerint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szakterület idén 153 100 forint átlagos havi bruttó bért kínált, ami nettó 100 281 HUF.

Most ott tartunk, hogy itthon - ha nem költesz semmi másra - akkor meg tudsz takarítani havi max 50e forintot, odakint minimálbérből (a saját ismerőseim adataiból kiindulva, egyéb költségekkel együtt) pedig kb 100-200e forintot, attól függően, hol tudsz lakást szerezni.

Haza meg csak az jön, aki nem elég felkészülten ment ki, és elfogyott a kezdőtőkéje/rájött, hogy ott is dolgozni kell a fizetésért.

kellys 2014.11.08. 05:57:42

@Nancsibacsi: szerinted most a kardomba dolok, hogy nem hiszel nekem? :( kurvara leszarom kicsi ember.
akinek annyi esze nincs, hogy felfogja, miutan van egy londoni haza, azt kiadja es huz spanyolba elete vegeig NYARALNI te ostoba...
nem, nem mindegy mennyit er, mert te kibaszott oskolazatlan
a, eladja a vegen
b, kiadja a vegen
ennyi kovetkeztetesre se futotta tanar ur?

Bona Fides 2014.11.08. 07:01:04

@Nancsibacsi: Mindig megdöbbenek azokon a kommentelőkön, akik néhány soros bejegyzésből komplett személyiséget és életpályát kreálnak körém, majd aszerint meg is ítélnek rögtön.

Volt már olyan barom is, aki számonkérte tőlem, hogy egy teljesen más blogposton mást mondtam magamról, ezért "hazudtam". Az fel sem merült benne, hogy közös családi gépen egy nickkel akár öten is postolunk (különösen, ha nem veszem észre, hogy nem az én nickem van bejelentkezve), ráadásul csak nekem is van vagy 6-8 nickem.

Egyszerűen nem fogják fel basszus, hogy a nick az nem természetes személy, hanem egy MEGSZEMÉLYESÍTETT VÉLEMÉNY.
Az még mindig nem megy a magyar kommenthuszároknak, hogy "a vélemény szabad", emiatt nem minősítgethetem, nem sértegethetem az embertársamat.

Bona Fides 2014.11.08. 07:13:34

@Rathelor: Valóban ott van az eb elhantolva, hogy mennyit tudok megtakarítani.
Itthon kulimelóval SEMMIT nem lehet megtakarítani, Londonban (például) kulimelóval a magyar havibért meg lehet takarítani.

Nem az a lényeg, hogyan élsz, mit eszel, milyen a képzettséged, hanem az, hogy itthon anyagi biztonság csak és kizárólag a középosztály feletti szinten van meg.

Én csúcsdiplomával, folyamatos munkaviszonnyal azért nem tudtam megtakarítani, mert elvitte a lakásszerzés, aztán elvitte a kisgyerek felnevelése, most meg elviszi az egyetemi tandíj.
Mire végeznek a gyerekeim az egyetemen, addigra elviszi az egészségem karbantartása (hallókészülék, szemüveg, fogorvos).
De közben 2008-tól lényegében befagyott a fizetésem is, tehát - bár nem élek "rosszul", megtakarításom, biztonságom NINCS.

Ez a rögvalóság kedves "magyar fiatalok"!

qmatch 2014.11.08. 07:56:35

egy dolog hiányzik ebből - ezekből - a vitából:
a konklúzió.
...és fog is , amennyiben nem sikerül a különböző , látszólag összemérhetetlen aspektusokat közös mérőszám szerint összevetni.
Addig marad a gazdasági jelleg , a társadalmi és az emocionális egy-egy külön kosárban , és mindenki azt tartja fontosnak , amelyiket akarja.

véleményem az , hogy a többség az emocionális vonalat tartja maga számára fontosnak , a kisebbség az aki inkább racionálisan dönt.

...talán minden korban mást is tart fontosnak az ember...

én egy dolgot veszek észre: aki "megy" az valami elől menekül , és nem valamiért. közülük nagyon kevesen rendelkeznek komoly felkészültséggel ( értékes tudás ) , és még ők is rengeteg kompromisszumot vállalnak - jobban mondva sokkal több dolgot élnek meg inkább kompromisszumként , mint egyszerű kalandként.

nekem eszembe sem jutott menni , igaz , egyelőre megvan itthon a "dolgom" , amiért sokat teszek - sokkal inkább szakmai , mint "kapcsolati" alapon.
kihaló félben lévő állatfaj vagyok - vagy éppenséggel újjá születő ???

remenda 2014.11.08. 09:30:09

A kevéssé tisztelt szerző szégyellje magát, h újságírói hitelét és becsületét eladja holmi előnyökért. Anélkül, h csorba érvelését pontról-pontra cáfolnám, elég, ha arra az 500e emberre gondolunk, aki szerint jobb kint, mint itthon, hisz sajna nem jönnek haza. Ha majd a korrupt államigazgatás nem szív el minden forrást, és nem maradnak hasonló morzsaszedő tányérnyalóik, talán olyan lesz az országunk, h nem menekül innen apraja-nagyja. Ezen kéne fáradozni, nem marasztaló "tényfeltáró" riportokat hamisítani!

Sanko13 2014.11.08. 09:39:00

@Sexual Harassment Panda: "Németország valóban olcsóbb mint Magyarország," - ehhez pedig tedd hozzá, hogy London állandóan tele van német bevásárló turistákkal. :-)

remenda 2014.11.08. 09:40:06

SZERKESZTŐ: Figyelj, Norbi, kéne egy cikk arról, h Londonban szarabb az élet mint itthon. Meg tudod csinálni?
NORBI: Mennyit fizettek érte?
SZERKESZTŐ: 10 000 forintot flekkenként.
NORBI: Persze, hétfőre készen lesz!

Kertiretek (törölt) 2014.11.08. 09:58:13

@Sexual Harassment Panda: Ajaj, ezt hol olvastad? Vagy személyes tapasztalat? Mert akkor érdekelne, hogy Berlinben hol jártál, hogy ilyennel találkoztál. Nekem még nem sikerült. Rengeteg a külföldi, közülük sok a turista. Rengeteg a diák, az egyetemek miatt. Van mindenféle bőrszínű ember, aki tök jól megvan egymás mellett. Egyszerűen nem értem, amit írtál.

Szarvas Norbert 2014.11.08. 10:05:15

@remenda:

remenda: tökéletesen értem a cikket és tudom értelmezni
Norbi: Közelében sem vagy, de megtudlak tanítani a szöveg helyes értelmzésére
remenda: Mennyit kéne fizetni érte?
Norbi: 10.000 forint flekkenként
Remenda: áhhhh nem kell, én tökéletesen értem a cikket, ami nem arról szól hogy Londonban szarabb az élet:)

SECI 2014.11.08. 10:26:53

Aki par ev utan diplomaval is csak a mosogatasig jutott az vagy toketlen vagy a diplomajat sem erdemli meg.

A szerzorol inkabb nem mondok velemenyt (kenyer/joghurt/X-box - what the f@ck???).

Arrol szot sem ejt, hogy ami igazan draga az lakni es kozlekedni. Enni olcsobban lehet, mint Mo-on, sokkal. Persze nem kenyeret (bar azt is...) es nem X-box jatekot.

Aki nem hiszi nezzen utana pl itt www.mysupermarket.co.uk/ kulonos tekintettel az akcios es felkesz/kesz etelekre, ami a celcsoport szempontjabol a lenyeges.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.08. 10:27:19

Anyagilag nem volt szükségem kiköltözni, fizu felet elraktam Magyarországon, itt meg nagyon nem. Node szakmailag és emberileg? Na úgy mar más a fáma.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.08. 10:31:21

@Ivonn88: az átlagbér évi 35 ezer bruttó, ami kb havi 2000-2200 nettó .

wwenigma 2014.11.08. 10:59:46

Nettó faszság amit leir a kedves szerző, mennyit kap "új magyarország" programban hogy itthontartsa azokat akik még nem indultak el?

Módfelett Kényelmetlen 2014.11.08. 11:01:57

jaja, Németországba menjetek gyökerek, ne Londonba!

PongLenis 2014.11.08. 11:04:15

Ugy gondolom h aki tenyleg jol el es boldog kulfoldon, az nem all le egy ilyen hulye cikk ala vitatkozni, es vadidegeneknek meg trolloknak bizonygatni es onigazolni hogy marpedig o milyen fasza gyerek mert lazacsteaket eszik es 1.2 millios bringaval jar es apple kutyui vannak es hamarosan megengedhet maganak egy rezsot is akar. Aki tenyleg jol erzi magat kint az elolvassa a cikket, jot rohog rajta h milyen ostoba es korlatolt a posztolo, es megjegyzi h melyik blogot nem kell tobbet olvasni.
Mert ameddig itt az utolso utcasepro is a magyar atlagfizut viszi haza nettoban(!) hetente (!) addig nincs mirol beszelni.
Uff Irorszagbol.

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.11.08. 11:04:23

@tildy[UK]: mármint a Magyarországról kimenő dolgozók esetében? Mert a sima londoni átlagbérre valóban ennyit mond),de nem tudom, mennyit kereshetnek a magyarok, akik kimentek. Nekem két ismerősöm él kint, igaz, egyik sem Londonban, nincs diplomájuk vagy szakképzettségük, ők olyan 1000 körül keresnek.

2014.11.08. 11:07:06

@Szarvas Norbert: "A cikk is csak azért lett ennyire fekete, mert Londonról általában úgy nyilatkozik mindenki, mintha fehér lenne hátrányok nélkül (metafora). "

És neked persze küldetéstudatod van, hogy egy semmivel sem kevésbé torz képpel helyrebillentsd a számodra helyesnek tűnő egyensúlyt.

2014.11.08. 11:14:24

@Mirjam2: " nem tudom elkepzelni miert gondolna valaki hogy odakoltozni 'megoldas' a legtobb ember problemaira. "

Nem gondolja. De a frusztrált szerző számára valószínűleg London volt a legkönnyebben elérhető negatív és persze torz példa a kivándorlásra. De az is lehet, hogy azért fizetik, hogy csináljon kivándorlásellenes propagandát.

goon 2014.11.08. 11:19:57

Én kint élek már 3 éve. Ugyanazt csinálom, amit otthon. Ez idő alatt 4 különböző országban voltam nyaralni, és otthon is voltam számtalanszor. Van spórolt pénzem, van egy fiatal 5-ös bmw -m, pedig egy lakást bérlünk ketten barátnőmmel. Otthon ugyanezzel a munkával nem volt hó közepén egy forintom se, nem tudtam élménnyel nyaralni még a balcsihoz se. Ja és nem utolsó sorban itt elismerik a kemény munkát.

zsoltizsolti 2014.11.10. 01:12:48

Kedves Szerző!

Ha rövid hozzászólást szeretnék, akkor azt mondanám: "Nézd... ne menj ki külföldre dolgozni!" Természetesen ennyivel nem szeretném elintézni a dolgot. Lehet, hogy csak az igazságérzetemet bántja a cikked, lehet, hogy úgy érzem azoknak tartozom ezzel a hozzászólással, akik még nem mentek ki dolgozni külföldre, de gondolkoznak rajta. De az ok, talán mindegy is.
A cikked elolvasása után abban a dilemmában vagyok, hogy nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb, ha te ezt komolyan is gondolod, amit leírtál, vagy ha a látogatottságszám emelésének azt a visszataszító módját választottad, hogy akkora butaságokat írsz, amit tényleg mutogatni kell, és így terjed is, mint a vesztés. Nos, túllépve az első dilemmán, feltételezzük, hogy nem hülyéskedsz, tényleg komolyan gondolod. A következő dilemmám az, hogy nem tudom, melyik a szomorúbb, ha olyan külföldön dolgozó barátokkal veszed magad körül, akik lehazudják a csillagokat az égről, amikor neked mesélnek a kinti tapasztalataikról, vagy az, ha az ő történeteiket "kicsit" átírva megírsz egy cikket, aminél talán hasonló felhívást lehetne tenni, mint a mogyorónál: "Figyelem, a cikk nyomokban valóságot tartalmazhat!" Nos, a döntést rábízom mindenkire. Haladjunk is tovább. A következő felvetésem - a te szavaiddal élve - az, hogy és te belegondoltál már abba, hogy vajon miért innen mentek el több százezren, nem pedig Angliából jöttek tömegesen dolgozni abba az országba, ahol főműsoridőben, az adófizető állampolgárok pénzéből, kereskedelmi és közcsatornákon, folyamatos jelleggel és a Hitler óta ismeretes ”Ha elég hosszú ideig, elég hangosan és elég gyakran mondasz egy hazugságot, az emberek elhiszik."-elv alapján "társadalmi célú" hirdetésben kell szólni az embereknek, hogy milyen jól élnek?
Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Te is ezt tetted, én is ezt teszem, amikor visszafogottan csak annyit mondok, hogy egy "picit" egyoldalúnak érzem a cikkedet. Lehet úgy is egyoldalúan nyilatkozni, hogy közben igazat mondasz. (Durva mi?)
Ha ezt más témában olvastam volna, akkor azt mondanám a cikkre, hogy szakmaiatlan.
A téma - hogy vállaljunk-e munkát külföldön vagy ne - egyébként ellentmondásos, de legkevésbé amiatt, amit te leírtál...

Via. 2014.11.10. 02:35:01

Kedves Cikkíró! Mindössze két feladatot adnék neked.
1. Ha már annyira biztos vagy abban, hogy otthon olyan könnyű munkát találni (sőt mi több, kettőt is), akkor adok neked fél évet, hogy az itt felvázolt életkörülményt kérlek valósítsd meg Nógrád megyében. Ugyanis én például ott éltem le 22 évet, és ott az emberek nem azért nem dolgoznak, mert lusták.
2. Kérlek, csak egyetlen szobalányra mutass rá, aki 140 ezret keres Magyarországon, és nem egy luxushotelben dolgozik.

isadmi 2014.11.10. 14:55:58

Bár a cikk írója néhol sarkosan fogalmaz és általánosít, mégis remélem, az a cél vezérelte hogy a kifelé igyekvőket figyelmeztesse: kint sem kolbászból van a kerítés! Ne keverjük kérem a tapasztalt, szakmával, gyakorlattal, nyelvismerettel rendelkező 30+ korosztályt, a fiatal, sokszor semmihez sem, vagy épp"mindenhez" értő egyszerű Bélával, aki "megeszi", amit a többiek mondanak neki. Az okok többnyire az előbbieknél az egyről a kettőre jutás, utobbiaknál a könnyű pénzkeresés, megélhetés lehetősége. És ott van még a szerencse! Akárhogy is, az induljon el, aki úgy érzi, hogy rendelkezik olyan képességekkel, amivel előrébb tud jutni. Ugyanis kint találkozik majd még több millió "szintén csóró" bevándorlóval, akikkel versenyezni kell! Miattuk a bérek sem olyanok, mint régebben. És arra is vigyázni kell, hogy nehogy egy lengyel "bácsika" lemosson a mosogatói pályáról. Tehát jobbnak kell lenni a többieknél kint is, hogy érvényesüljön. Különösen a top szakmákban! Ennél fogva lesznek, akik megmaradnak, és lesznek, akik elhullanak vagy 10 év múlva is csak vegetálnak, mint itthon. Mindenesetre a megmaradottaknak is évek kellenek, mire külön lakásba költöznek, mire elmehet nyugodtan szórakozni, vagy nyaralni akár, vagy megengedhet egy autót vagy egy pici lakást. Hosszú 10 évekbe. És tudjuk, hogy évekig le kell mondani a kényelemről, szabadidőről, magánéletről, miegyébbről, mert az egyszerűbb munkákból nem lehet a "bennszülöttekel" egyenrangú életet élni, mert akkor ott sem jutsz egyről a kettőre. Márpedig kint az élet drágább, bárki bármit mond. Meg ugye van a tapasztaltabb, rátermettebb, nevezzük élelmesebb Dr. Béla szakember, akikből egyébként már sokkal kevesebb van, de nekik tényleg sanszosabban bejön a külhon. De ők azok, akik itthon is boldogulnak vagy boldogulnának. A hozzászólások cseppek a tengerben. Akiknek bejött, az hülyézi a cikkirót. De ajánlanák e a kivándorlást nyugodt szívvel bárkinek? Mi van azokkal, akik lógó orral hazahúztak? Mi van azokkal, akik csak néhány hónapra mennek ki évente és hazahozzák a pénzt, de egyébként itthon élnek és nem is rosszul? Érdekes lenne egy statisztika, amiből kiderülhetne az igazság! Szerintem az 500 ezres létszám nem igen fog a jövőben számottevően változni és ennek örülnék. Csak zárójelben hogy románok, lengyelek, bolgárok, szerbek, törökök millioi külföldön dolgoznak, Moldávia lakosságának közel a fele. De még a fejlettebbnek mondott lett, litván és eszt polgárok nagy része is Írország ban van.

isadmi 2014.11.10. 15:11:12

Én inkább attól félek hogy nem marad itthon orvos. Egyébként meg nem baj, ha az emberek kipróbálják, milyen egy másik világ. Akár kint marad, akár hazájön, értékelni fogja a hazáját. A kinti életnek azért van egy hátulütője, ára, ha úgy tetszik: a család, a barátok elvesztése. Marad a Skype.

Bicepsz Elek 2014.11.10. 19:44:22

@Ivonn88:
Nem tudom honnan vetted nekem nem mutatott adatokat.Ugy szamold, hogy kb. a londoni(legalis netto) fizu a magyar 3x osa ha nem szakmaban helyezkedsz el(pl. magyartanarkent kimesz bolti eladonak) es 5x szakman belul (pl. nemettanarkent kimesz nemettanarnak). 2000 ben meg 10x volt es jobb oraberek.
Lakhatas: megosztott szoba: 300/ ho(kb. 110 000 huf) dupla szoba 630, boxroom 400. Studio 800 font(260 000 huf) 1 bedroom(+living )1000.
Manchester/Leeds egy 3 szobas haz 560 font/ho
Videkre csak szakmunkaval erdemes menni!! Es auto is kell falun!!

Ivonn88 · http://suisseproject.blog.hu 2014.11.10. 19:54:05

@Bicepsz Elek: most látom, tényleg nem mutatja, ha linkelem, de ha ráklikkelsz a Cost of living comparison-re, elsőkéntmegjeleölöd Budapestet, másodiknak meg Londont, kijön egy jó kis összehasonlítás.
Ismerősömék 200.000-es városban élnek, nem tudom, az mennyire falu, ők biciklivel járnak, és ahogy mondtam már, nincs szakmájuk. Ők keresnek 1000 font körül havonta. Anno mondták, hogy mennyiért tudtak szobát bérelni egy házban, és emlékszem, hogy meglepődtem, mert többre számítottam.
Most nézem amúgy ugyanannak a honlapnak az összehasonlításánál, a bérleti díjak jóval alacsonyabbak ott, mint Londonban, a vásárlóerő 30%-kal magasabb.
Esetleg az lehet, amit te mondasz,hogy kisebb városokban nehezebb képzettség nélkül munkát találni (nekik sem volt egyszerű), és ez lehet a nehézség.

Bicepsz Elek 2014.11.10. 21:10:01

11°BUDAPEST

Lakást vett a Londonban meggazdagodott VV Fecó

Gyári munkásként dolgozik Londonban a Való Világ egykori szereplője, VV Fecó. Kint egy év alatt annyit keresett, hogy máris lakást vásárolt.

2014. 11. 10.SZTÁROK

hirdetés

VV Fecó azt remélte, a Való Világban szerzett ismeretség révén jobb életet teremthet családjának. Terve azonban nem jött be, sőt romlott a helyzet, a valóságshow után még munkahelyére sem vették vissza. Úgy döntött, Londonban próbál szerencsét, ahol sikerrel járt. Fecó ugyanis olyan jó munkahelyet találtmagának, hogy a napokban a félretett pénzéből Pécsett egy pár milliós panellakást vásárolt, de inkább csak befektetési céllal, nem tervezi, hogy hazaköltözik – írja a Bors.

„Szörnyű és elkeserítő, hogy külföldön kellett szerencsét próbálnunk, mert tudtam, ha itthon maradunk, ugyanolyan elszomorító életünk lesz, mint volt. Nem láttam esélyt arra, hogy kitörjünk a szegénységből. Minden követ megmozgattam, hogy Londonban el tudjak helyezkedni egy chipgyárban. Heti hat napot dolgozom, rengeteget túlórázom, jól keresek. Olyan dolgokat is megvehetek a családomnak, amikről korábban csak álmodtunk! De nem élünk nagy lábon, sikerült félretennem pénzt. Annyit, hogy elég legyen egy pár milliós lakásra. Pécs külvárosában egy kétszobás panelt vettem” – mondta el a Borsnak VV Fecó

Bicepsz Elek 2014.11.10. 21:13:07

@Ivonn88: Londonban ok keresnenek kb. 1200 fontot nettoban. Videken minimalbert kapnak altalaban, Londonban meg +2font/ora. A lakhatas dragabb, a kaja(ha tobb boltban vasarolsz ami eppen olcso meg piacon), olcsobb, mint videken. Az utazas az hetijegy 37 font kb 1-3 zona(busz+vonat+metro)

vernarancs 2014.11.10. 23:50:23

@PongLenis: Jo jo, persze ez mind igaz. De amikor mindig csak azt irja mindenki, hogy mennyivel tobbet keres akkor azert illene hozzatenni azt is, hogy mi mennyibe kerul. Van-e Irorszagban 1 euro alatt egy kori sor a kocsmaban? Mennyi egy kertes haz ara Dublin vonzaskorzeteben? Mindazonaltal, persze jobb nyugaton az elet, ha valakinek van munkaja. Es en nem is csak ezt emelnem ki, hanem azt is, hogy pl. Nemetorszagban egy boltban nem a szar silany arut kapja az ember, hanem szinte mindenbol sokkal magasabb minoseget, es ez itt termeszetes, nem extra. A hulladekot viszik keletre....

dennisthemenace 2014.11.11. 21:06:57

@annamanna: Ki a fene akar oda visszamenni, te szerencsétlen?????

annamanna 2014.11.11. 21:35:48

@dennisthemenace: a fene biztosan nem, és mivel te vagy az, aki nem, tehát te vagy a fene.
Jól van, fene, ne gyere vissza.
Sok szerencsét neked ott, ahol vagy; nehogy visszagyere.
Jahaj, egy szerencsés hülyével kevesebb, nem is rossz.

Brenner Mercédesz 2014.11.12. 02:37:29

Ez a cikk kész vicc. Mintha a 60-as 70-es évekből került volna elő. Értem, hogy mindenki be van szarva attól, hogy a fiatalok többsége külföldön próbál szerencsét és nem marad effektíve adófizető, de ezt nem a "nyugat" lehurrogásával kéne elérni, hanem az otthoni munkaviszonyok nyugati szintre emelésével. Persze, ha tök egyedül vágsz bele a nagy világba nagyobb az esély, hogy 1 szobában kötsz 3 másik emberrel, és a "landlord" még a fizetésedet se adja a kezedbe és inkább megtartja. Ez benne van a pakliban. De szemfülesnek és körültekintőnek lenni nem nagy szám, ne tessék minden hirdetésnek bedőlni!
Nem beszélek magas lóról, Angliában élek, vidéken, a családommal, 20 éves korom ellenére dolgozom, szobalányként, minimálbérért, édesanyám szintúgy, húgom pedig a középiskolát fejezi be. Nincs kolbászból a kerítés, nincs kacsalábon forgó házunk, nem nyaralunk évente kétszer DE nem kell minden egyes garast gondosan kiszámolni a kasszánál, nem kell a számlákkal trükközni mikor melyiket ne fizessük be hogy legyen pénz azon a héten húst enni. A cikk írója nem vette figyelembe azt a nyilvánvaló tényt, hogy a minimálbér (amit a cikkben említett szobalány jobb esetben max 30 ezer forinttal halad meg adózás után!!) nettó összege 66.483 Ft!!!!! Akkor ebből hogy is kéne megélni? Hiába olcsóbb a kenyér ha nem marad rá pénz a hó végén....
Drágább az élet kint. Drágábbak a szolgáltatások, mert valamiből ki kell fizetni a magyarhoz képes csillagászati összegű minimálbért (magyarországon 584 Ft, angliában 6.31 font vagyis 2 392,37 Ft ), ergó minden drágább, illetve annak tűnik, de ahhoz arányosan nagyobb a fizetés. Én lennék a legboldogabb, ha javulnának az otthoni viszonyok, emelkednének a bérek, nagyon sok barátom, rokonom él még otthon és szeretném ha jobb életük lenne amiért nem kell szedni a sátorfájukat és szerencsét próbálni.
Remélem a cikk írója sok narancssárga júdásaranyat kapott és nem kell aggódnia a téli gázszámla miatt.

C4rmin3 2014.11.13. 21:24:02

www.origo.hu/gazdasag/20141112-sokan-vallalnanak-kint-munkat-de-a-nyelvtudas-hianya-megakadalyozza-oket.html
ezek után rohadjon meg az összes kommentelő aki szerint a posztolónak nincs igaza!!!!444!!!!!!

Tigris 2014.11.16. 20:50:03

Nos, Londonban élő magyarként rengeteg dologgal nem értek egyet.
Először is jó lenne tisztázni, hogy a cikk írója élt-e Angliában, Londonban. Nekem az a benyomásom, hogy felületes ismeretei vannak egy szűk rétegről, ami alapján véleményt alkotni merész dolog. Volt kérdés, hogy éltél-e Londonban, de mivel konkrét választ nem írtál, kénytelen vagyok feltételezni, hogy nem éltél.
Először is egy nagyon ordas ellentmondás. Napi 12 órát dolgozó emberekről írsz, miközben az egyetlen havi fizetés, amiről írsz, 252 eFt. Tegyük fel, hogy Gipsz Jakab legálisan (ezt azért hadd feltételezzem) dolgozik, rabszolgaként, 12 órát, miközben 8 órát fizetnek neki minimálbéren, de legalább hétvégén nem dolgozik. Ez ugye 40 óra heti, havi 168. Ezt megszorzom a minimálbérrel, 6.50-nel (forrás: www.gov.uk/national-minimum-wage-rates), ez 1092 font, ez 430 eFt. Ez majdnem duplája annak a 252 eFt-nak. Ezt méréshibának, saccolásnak, kerekítésnek, árfolyamnak és hasonlónak nem tudom betudni, ez durva tévedés, ha nem szándékos torzítás.
C4rmin3, nincs igaza a cikk írójának igaza rengeteg, ténnyel cáfolható dologban. A nyelvtudás pedig csupán egy azon sok dologból, aminek hiánya itt jelentős hátrányt tud okozni egy idetelepülőnek, mondok példákat: nyitottság, tolerancia, munkakedv, tisztesség, törvénytisztelet, szorgalom. C4rmin3, senki nem állította, hogy mindenkinek itt a helye, valószínű neked sincs. Mondjuk azért, mert itt nem vagány dolog olyat mondani, hogy rohadjon meg mindenki, aki nem ért egyet velem.

Tigris 2014.11.16. 20:53:02

A blog.hu blogmotorja természetesen hibásan a zárójelet is címként értelmezte, ezért a fenti link nem működik. íme helyesen: www.gov.uk/national-minimum-wage-rates

rémTündér /aprócska kismacska./ 2014.11.18. 14:56:00

@Traktoros lány: Téged pedig orbánka, ide érzem a szarszagot, ami a pofádból árad. Máskor kérd meg, hogy törölje ki a seggét, mielőtt kinyalod.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.11.23. 11:03:32

@Ivonn88: Az IT szektorban, vagy a mernonokoknel siman van ennyi, sokszor joval tobb. Egy kezdo infos ber 25 ezer per ev. Amugy igen, Magyarorszagrol kijovo kepzett emberek eseten siman megkeresik az itteni atlagot.

Kerdes kinek mi a fontosabb, es hogy otthon mennyit keresett es hogy erezte magat, hol es milyen barati vannak.

En sosem voltam nagyon baratkozos tipus, meg otthon is "tavol" voltama szulofoldemtol, mert ott felkopott volna az allam.

levendulabandi 2014.12.05. 12:42:18

"Itthon ha ugyanolyan színvonalon élne, mint Londonban (szar kaja (leánykori nevén koleszos kaja), sok szobatárs, minimális költekezés), akkor szobalányként megkeresne havi 140e forint mondjuk ugyanazzal a melóval"

Havercsaj turisztikai fősulival, 2 nyelv tudásával Bpen nemzetközi szállodában nem is szobalány, már szobaasszony ( szobalányok főnöke). Nettó 80at kap! Nem nettó 140et! (Igaz a szakáccsal jóban van és közösen lopnak a konyháról, így napi 1-2 ebédje ingyen biztosított.
Másik ismerősöm szobalány Tirolban, nettó 1400 euro, ingyen kaja, ingyen szállás, 13. havi fizu. Osztrák vőlegénye van, nem tervezi, hogy hazajön a semmibe,amúgy német tanárnő lenne.

Skagerrak 2014.12.10. 20:09:59

London nemcsak kibaszott draga, de a mereg draga helyektol eltekintve egy buzos, szemetes koszfeszek. Olyannak valo aki hajlando nagyon szereny korulmenyek kozott tengodni, es felretenni a penzt mielott hazajon. Rohej amikor a sok idiota lelkendezik hogy milyen magasak a berek, de arrol mar fingja nincs hogy hogyan lesz valaha is ingatlanja, penzmegtakaritasa, nyugdija. A valasz erre az hogy keves kivetellel (jol kereso IT-sek,penzugyesek) nem lesz. Londonba az menjen aki szereti a kihivasokat, vagy nagyon ruhelli Magyarorszagot, vagy a fent emlitett szakember. A tobbi jo esellyel csak vegetalni fog... Ha meg valaki mindenaron ki akar vandorolni, keressen normalisabb orszagot.

pudliho 2015.02.11. 20:50:13

Régi cikk, de egy kommentet megér hátha elolvassa néhány értelmes ember mielőtt költözik. Elég sokkal találkoztam aki pénz nélkül jött ki sajnos a többségük azóta is csak "vergődik" pláne azok akik szeretik a cigi/pia/drog kombót naponta használni.

London nyolc milliós metropolisz ha nem bírod azt, hogy elmegy az ablakod előtt két autó hajnalban inkább maradj otthon nem neked való. A metró mellett laktam remegett szobában minden mint az amcsi filmekben, másik helyen a körforgalom mellett ok az elején zavart de aki mindenen nyekereg kaján időjáráson zajon ahh azt kérem ne nehezítse a többi ember életét. Kell a kapás is a földeken otthon, ott csend lesz és nyugalom, relax és jó kaják. Maradj otthon rinya gép :-P

Stellitita 2015.05.03. 18:01:45

Drága Szarvas Norbert,
Ennyi hülyeséget már rég nem olvastam!
Látszik, hogy Londonban ha voltál is csak látogatóban vagy csak nem sikerült megvetned a lábadat és most "bitter" vagy!
Az Egyesült Királyság nem egyenlő Londonnal. A cikkedből meg úgy tűnik mintha ez lenne az egyetlen település mondjuk Nagy-Britanniában.
A Tescos kenyér £1.35-ért hahaha! Az Asda sokkal olcsóbb te bohóc! Ott már 59 pence-ért kapsz, de a Lidls-ben még ennél is olcsóbb...
Látszik hogy 'Bitter Norbinknak' lövése sincs miről beszél, csak unalmában gondolta feltesz egy baromi hosszú unalmas cikket, amit a harmadik bekezdésnél abbahagytam olvasni!
Szerinted véletlenül vándorol ki az egész világ a UK-ba?? Nézz utána és aztán írj cikket róla!
Mi épp most nem ott élünk (és nem is Mo-n, ahogy a cikk írója kőbe véste, mint egyetlen másodlahos opciót: London vagy Magyarország hahahaha! Lmfao!!), de visszasírjuk.
Időjárás miatt költöztünk, nem a Tescos kenyér ára miatt :-D
Szarvas Norbert. Nagyon sok butaságot írtál egy témáról amiről fingod nincs. Ez a cikk teljesen alaptalan és (magyar) fiatalok, menjetek oda ahova csak akartok a világban. Nem kell a szarban bekockásodva élni, mert rengeteg lehetőség van és családosan már picit nehezebb az országváltás. És ha az Egyesült Királyságba szeretnétek akkor mihamarabb tegyétek, mert most még nagyon jó, de a
fokozott emigráció miatt meg fogják változtatni a törvényeket.
Ja és angol nyelvtudás szükséges!

Stellitita 2015.05.03. 23:01:38

@Skagerrak: No1: London nem egy ország, hanem egy a sok ezer városból az Egyesült Királyságban és egyetértek, hogy koszos meg zsúfolt, engem mindig is Budapestre emlékeztetett! Igazad van, ugyanolyan koszfészek csak sokkal nagyobb.
No2: Melyik normálisabb országot ajánlanád 'szakértő' lévén? Mert én 5 különböző országban éltem Európában és az Egyesült Királyság messze a legjobb egészségügyi és szociális ellátást biztosítja (még a külföldieknek is) ez az oka annak, hogy miért van ennyi 'afrikai, arab, india, lengyel, román stb...' az országban, ahogy ezt Szarvas Norbi is említette a cikkben simán 'lebüdöstöröközve' őket.
Egyébként a briteket sokkal jobban zavarja az a sok betelepülő, akik az angol adófizetők pénzén élnek, mint titeket az hogy a szomszédék Karcsija miért hagyja el az országot és éppen hol és mit csinál. (az a jó magyar mentalitás!)
És könyörgöm London nem egy ország csak hogy földrajzilag pontosak legyünk, nem egyenlő az Egyesült Királysággal. Úgy mint Budapest belváros sem egyenlő Magyarországgal.

Skagerrak 2015.05.30. 19:24:55

@Stellitita: "No1: London nem egy ország, hanem egy a sok ezer városból az Egyesült Királyságban - See more at: http://iflgazdasag.blog.hu/2014/11/06/ezert_ne_dolgozz_londonban_haho_magyar_fiatal#comment-form"

Tenyleg, na ne viccelj, ha nem mondod nem gondoltam volna.
Egesz Anglia fos termeszetesen, a videk meg rosszabb mint London, ehhez tartsa magat mindenki.

"Melyik normálisabb országot ajánlanád 'szakértő' lévén"

Hasznald az agyadat hulyegyerek, szerinted a vilag csak Europabol all? Esetleg nezz meg eletszinvonalrol szolo statisztikakat es akkor talan eszreveszed hogy a UK a kozepmezonyben kullog a tobbi fejlett nyugati orszaghoz kepest. Megsugom, hogy amely orszagok felette allnak, azok a jobb helyek. Meg Europaban is sok van ilyen orszagbol. Akkor most mindent tudsz.

Stellitita 2015.05.31. 01:46:08

@Skagerrak: Te egyértelműen az egyik Anglia felett álló fejlett nyugati országban élsz és imádod a statisztikákat nézegetni arról, hogy merre a világban a legjobb az életszinvonal, csak hogy tudd hova kell költöznöd legközelebb :-D
A bibi az, hogy az eredeti cikk nem erről szólt.
Én pedig tapasztalatból beszélek és nem az interneten/utikönyvekből/tévéből szerzem az infót.
A 'hülyegyerek' pedig te vagy, ráadásul nagyon bunkó is.
A hozzászólásodból ítélve valószínűleg még pubertás kor előtt :-)

szoby 2015.11.25. 01:42:43

2015 vége. Londonba nem mennék, nem is mentem. Leeds is szép város. Logisztikai meló minimális nyelvtudás, minimálbér. Heti 5-6 nap napi 7-8 óra meló. Nettó kb 300 font/hét. Szálláson négyen vagyunk, kis csöndes utca pedig pakisztáni telep.kb heti 100 megy el lakbérre, transzportra meg kajára együtt. És én főzök, nem konzerv. Otthon számítástechnikai műszerész technikus szakmával munkanélküli. És a kenyér a lidlben 36 peny. SEMMILYEN valóságalapot nem látok a bejegyzéssel kapcsolatban. Csak ennyit akartam, kikapcsolhatjátok az internetet. :)

Johnny696 2016.06.19. 00:46:55

Ezt az "anyagot" valami kretén írta propaganda célra a magyar kormány megbízásából? Londonon kívül nincs élet Angliában? Három és fél éve itt élek és nem bántam meg, megbecsülnek. Az árak, minden információ csúsztatás. 2014-es blődli. Ez a napokban megbukott "Fiatal, gyere haza!" programhoz készült fos szerintem. Szomorú és nevetséges próbálkozás, harmatgyenge, hazug álpropaganda anyag, műmagyarkodó "haza-fias" írás.

Boros Szabi 2016.08.21. 07:47:04

londonba drága élet csak nem a porno iparba

Vidam Peter 2016.09.01. 14:56:08

Szép öcsém, leszeded a nem tetsző kommenteket ?

Egészség világ 2017.09.03. 21:07:01

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)..a
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

Zsolt Kiss 2017.12.14. 17:04:44

Londonban ėlek 5 ėve, van egy vàllalkozàsom ės elėg jól ėlek. Dolgoztam ėn is minimàlbėrėrt itt, ami nem volt egyszerű, de tovàbblėptem. A cikkben vannak igazságok, azonban úgy gondolom, hogy ez egy szóbeszėdből ės magànvèlemėnyből àlló iromàny. Ha valaki ūgyes ės kitartó, itt több a lehetősėg, gördūlėkenyebben ki lehet egy ūzletet ėpíteni. Nincs politikai kezdemėnyezettsėg. Kevesebb ės könnyebb az adózàs. Az egyszerű gyàri melós pedig el tud menni egy kicsit vilàgot làtni, úgy hogy nincs kire tàmoszkodjon, ės mindent bėrel. Az otthoni gyàri munkàs, mosogató, àtlag melós ezt nem tudja megtenni.Rengeteg ilyen emberrel beszėltem.

Irodalmi Lépegető 2018.03.23. 19:04:15

Figyelj csak, trokhány zsebfirkász ingyenélő blogger médiagané kisfiam, el ne hidd már a végén magadnak is, amit más csóróval látszólag minden áron el akarsz hitetni. Nem mindenki mosogat (klisé szemét), de egyébként a mosogató gyerekek is megélnek Antlantiszon *valahogy*, ellentétben a merőben triviális sehogyannal, Hungarisztánban.

Megint az van egyébként, hogy jelentős részben azért röfögsz az interneten, mára archetípussá avanzsáló önérzeteskedő, de igazán - vagy inkább egyáltalán - semmihez sem értő magyarként, hogy amennyivel ők szarabbul érzik magukat, te annál nagyobb királynak tűnj. Minek? Kinek? Ki előtt? Szállj már le róluk, Hungarisztánban is csórók lennének, itt is azok, de itt nem döglenek éhen, és valakinek az ő melójukat is meg kell csinálnia - mellesleg tőled is jobb néven venném, ha szépen elpucolnád a tányéromat az éttermekben, ahelyett hogy implicite arra saqrkallsz, hogy miattad felrúgjak valakit mikor ellátogatok kis magyar őshazánkba.

Node: mint Zsoltinak fentebb, nekem is vállalkozásom van, de előtte évekig melóztam bérért is, csak hogy megnyugodjál. Kontraktor voltam, az utolsó másfél évben például 60 fontért óránként, ami azért nem annyira éhbér, ha jajdenagyondrága a megéhetés, ha nem (egyébként annyira azért nem az, csak nem kell sügérnek lenni, meg mindent - vagy akár bármit - elhinni a többi magyar hiedelmeken legelésző idiótának). Valóban, van ami sokkal drágább, például ingatlan (megvenni és bérelni is), autók biztosítása, de körülbelül ennyi, illetve a halovány kis lepkefing csúsztatásaid margójára: vonjuk már le magyar vs brit bérszintekből a helyi lakbért, autóbiztosítást, utána hasonlítsd össze ami marad, így legalább megközelítőleg releváns összehasonlításhoz érkezhetsz, akár még te is, ha éppen nem ettél túl sokat ma. A kaja totális kamu, itt effektíve olcsóbb mint Hungarisztánban ha magamnak főzöl otthon, és nem szart.

Ja igen, nagyon egyszerű, nem kell Londonisztánba menni. Minden hülye balfék magyar oda megy, úgy látszik imádnak túlzsúfolt, méregdrága putriban lakni minimálbérért, meg tömegközzel vergődni is. Triviális a probléma, a minimálbér mindenhol ugyanannyi, csak közép-angliában például gey londonisztáni szoba (!) bérleti díjának feléért szerényebb kétszobás lakást lehet kivenni. Sőt, aprócska bónuszként talán még a magyarok sem akkora cickányok mint londonisztánban, nem annyira dívik a lehúzó szobás Jutka karrier (simán ki kellett volna rabolni, kár hogy nem időben hallottam róla), meg talán nem is csak a köpködés megy, jó magyar szokásként.

Végszóra, hogy én se csak fröcsögjek látens módon konvergálva a magadfajta felé, abban is van valami, amit Zsolti említett fentebb, ha nem vagy teljesen hülye, és legalább ésszerű mértékben kitartó is vagy, valóban több a lehetőség, nem igazán van olyan mértékű politikai vonatkozású fenyegetettség mint Hungarisztánban (lásd építőipar, stb.). Valóban, senki sem mondta hogy a sima gyári melós, akit te lenézel amott, az itt dőzsöl, de tény hogy nem éhezik, vesz egy olcsóbb autót, néha egy akciós csiniruci az asszonynak outletből, meg kisbicajt a kölkének karácsonyra, sőt, még néha nyaralni is tud. Ugye nem haragszol rá ezért, blogmajmocskám? Vagy a másik fajta kivándorlóra haragszol valójában talán, a jól képzett profira, akinek talán még a kezét sem kell fogni mint a legtöbb tátott szájó magyarnak, aki ugyan megélne Hungarisztánban is, de itt szakíthat, ráadásul még nem is feltétlenül kell hason csúsznia a magyar tekintényelvű nagyválallati bohócok előtt, amihez sajnálatos módon nem elég alázatos?

Ne gondold, hogy azt vartyogsz amit akarsz, a szálsszabadság véget ért, pofakönyvező önveszélyes kis hülyegyerekem. A magadfajta nettetű kizárólag hiedelmeket, tudatlanságot propagál, kultúrális szennyeződés vagy csupán, és ezzel tönkreteszed a világot, amit az emberiségtől a magadmfajta alaphangon még szívesen is örökölt volna, ha a potom babazsúr demokratikus túlburjánzás miatt nem interferálnának évszázadok óta permanens jelleggel a magadfajta kártékony kis kritterek milliárdjai.

Laci Nagy1936 2018.10.26. 16:03:23

Ne röfögj!A kevesebbnek talán annyira megéri, hogy ne jöjjön haza, de a hazádban vannak pénzben ki nem fejezhető előnyeid. Talán Petőfi megírta:"itthon jobb a fekete , mint máshol a fehér"Ez egy örök igazság. Aki elmegy külföldre dolgozni annak talán nem árt tapasztalatszerzésre, és hogy többet ne kívánkozzon Londonba. Én még nem láttam mosogatásból dúsgazdaggá vált magyart. " Bár sorsunk jó vagy rossz legyen, itt nekünk minden idegen....."mondja dal. A költőink ezeket a problémákat már évszázadokkal ezelőtt kezdték szépen leírni és figyelmeztetni a magyart. -Ne hadd el az ősi házat, ne hadd el az ősi telket, hol késő őszig gólyamadár kelepelget"! Ha neked az jó, a bilihordást rád bízzuk gazdagodj meg belőle!

Laci Nagy1936 2018.10.26. 18:15:05

A lakás mizériából egy átlag külföldi Angliában sohasem tud kilépni, hány életen át tudsz össze spórolni becsületes munkából 400-500 ezer eurót. A bérelt lakás elviszi a fizetés felét, ha egyedül vagy. Ha egyedül vagy még megy a sporolás a közös lakás,közös WC, közös konyha, de családdal már nem megy. Szerintem egy fizetéssel családosnak alig lehet megtakarítást elérni. A felsorolt kiadásokon kívül még ezernyi kiadás adódik, és ne add Isten, hogy beteg légy , rendszeresen gyógyszert kellejen használj. Én elhiszem, hogy jó angol tudással, diplomával hosszabb keresés és csalódások után a keveseknek megéri, de ne akarjátok bemesélni, hogy a külföldi munkavállalók többsége az angol arisztokrácia anyagi és szellemi színvonalán él. Aki nem tanulmányi okok miatt, hanem azért megy Londonba, mert Magyarországon nem tud megélni, annak Londonban sem lesz sokkal jobb. Ami nem jelenti azt , hogy ha valakinek megéri néhány évig ne dolgozz külföldön. Ez jelenség addig normális, amíg nincs neki migrációs jellege, de amikor százezrek kelnek útra, az már tragédia, nem munkanélküliséget, kevés fizetést jelent.
süti beállítások módosítása