Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Az internetadó fogja megmenteni Magyarországot!

2014. október 28. - Szarvas Norbert

7800623968_f96242140a_z.jpg2013.03.15-öt írunk, amikor Magyarországot egy hatalmas környezeti csapás kerítette hatalmába. Bebizonyosodott, hogy a kormány TEK-estül, belügyminiszterestül képtelen arra, hogy a milliárdjainkbül felszerelt apparátusukkal megvédjenek minket. Az internet és a Facebook (fényévekkel megelőzve a gyorsreagálású magyar katasztrófavédelmet) kezébe vette az irányítást, és szinte a semmiből társadalmi szerveződésekbe tömörült, amiknek köszönhetően sok embert sikerült kivezetni a hó szorító karmai közül. Már ez intő jel lehetett volna számunkra, hogy nem a legmegfelelőbb úton haladunk. 2014.10.28- tömegek vonulnak ki az utcákra, hogy tiltakozzanak a világ egyik elghatalmasabb erőforrásának (internet) a korlátozása ellen...

Ajánlott cikk: 

A Facebook-társadalom mentette meg az országot! 2013.03.15

Mert bizony az internet egy korlátlan erőforrás, amit a világon mindenkinek használnia kell a fejlődés illetve a túlélés érdekében. Nagyon rossz üzenet, ha ezt bármelyik ország kormánya akadályozni akarja a szabad világban. Itt nem 700, meg 5000 forintról van szó. Ez bizony egy korlátozása a szabad információ áramlásának, amivel az embereket ellökik az internettől és a szabad vélemény nyilvánítás lehetőségétől. Az internet legnagyobb hatalma ugyanis nem a torrentezés, hanem az információk szabad és kötetlen áramlása, ami alól egyetlen kormány sem tudni elmenekülni. 

Kivéve ha limitálja a hozzáférők körét, örök sötétségbe taszítja a technológiai világból eddig is kimaradókat (Magyarország produkálja messze a legalacsonyabb számokat a technológiai forradalomban az EU-n belül). Egy átlagos családnak (legalább 3 gyerek a Fityesz mércéjével számolva) a 700 forint nagyon gyorsan elszaladhat 3.500 forintig felsőkorláttal (anélkül pedig a 30.000 forintot is erősen karcolhatja). Kinek lesz rá plusz pénze? A megoldás, hogy a gyerek kevesebbet lógjon (és informálódjon) a neten.

A világ az internet alapú társadalom modelljének irányába halad baromi gyorsan és tudatosan. A világ szépen lassan felköltözik a felhőkbe (cloud tárhelyek), amiből a jövő generációi meríthetik kulturális és morális alapjukat. De nem kell magasztos szavakat puffogtatni, elég ha a BKK mai hírét kezdjük el boncolgatni, akik egy online rendszert indítottak be real time buszkövetéssel. Milyen irónikus, hogy az új fejlesztések mindegyike valamilyen szinten kapcsolódik ahhoz az internethez, ahonnan a kormány offline állapotba akar sokakat helyezni.

images_8.jpgBENEVEZTEM A WWW.GOLDENBLOG.HU VERSENYÉBE! ERŐSÍTS MEG SZAVAZATODDAL ABBAN, HOGY VAN ÉRTELME NYÍLTAN, KRITIKUSAN ÉS KONFLIKTUST FELVÁLLALVA ÍRNOM! ITT TUDSZ SZAVAZNI:

GOLDENBLOG SZAVAZÁS

Mert bizony offline "hontalanná" fognak sokan válni az internetadó révén. Gondoljunk bele, hogy mennyi beteg embert ijesztett el az egészségügytől a Fityesz ellenzékkori vesszőparipája, a vizitdíj (300 forint). Ennek analógiájára építve a Fityesznek valóban igaza volt anno, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad megsarcolni. 2008-ban még az internetről is ezt gondolták! De akkor mi történt?

Ez az a pont, ahol komolyan megfordult a fejemben, hogy eljött az idő. Eljött az idő nyugatra települni, amíg nem késő. Abból indulok ki, hogy a valaha volt egyik legprofibb magyar politikai párttal van dolgunk, akiknek kisujjában van a stratégiai tervezés és a kommunikáció. Bedumálták magukat az emberek bugyijába, ahonnan egyszerűen lehetetlen őket kiszedni. Egy ilyen profi banda miért futna bele egy ekkora politikai atombombába? Várható volt, hogy az éter felrobban az internetadó bevezetésénél! Félek, hogy egy ekkora kacsát kellett kiengedniük ahhoz, hogy valami eddig nem tapasztalt disznóságról tereljék el a figyelmet. 

Biztos vagyok benne, hogy az internetadó fogja megmenteni Magyarországot. Kénytelen lesz megmentenie különben vizionálhatjuk a rendszerváltás végét, lükvercbe pattinthatjuk az országot és irány Moszkva, az elnyomás, a tudatlanság. Panem et circenses. Most viszont a cirkuszt, a szabadság egyetlen kézzel fogható látszatát akarják elvenni, hozzáférését megnehezíteni. Ezt pedig már senki nem akarja hagyni. Nem akarja hagyni az EU, a világsajtó, a magyar ember. Ezekben a percekben is egyre többen veszik be Morpheus színes tablettáját és kezdik a világot úgy látni, ahogyan valójában létezik.

Magyarország eladta a jövőjét! Eladta, hiszen megszavazta azt a bagázst túlnyomó többséggel, akik képesek voltak 20 milliárdot elkölteni stadionra, majd ezt a 20 milliárdot az internet limitálásával akarják visszaszedni! Neked pontosan ennyibe fájt a fradi stadion! Most már a kormány beárazta mindenkinek a történetet. Pontosan tudjuk, hogy a fradi stadion a szabadságunkba, a jövőnkbe és a feljődésünkbe került csupán. Demagóg, nagyon mainstream, de legalább ennyire patent fideszi érvelés.

Mindenkinek kell hallatnia a hangját ez ellen az ocsmányság ellen! Ha nincen lehetőséged kimenni békemenetre, tűntetésre, akkor is hallathatod a hangod! Juttasd el minél több emberhez a lehetőséget! Lássuk meg mennyien vagyunk! Idézzük meg a szabad internetet! Oszd meg a cikket (a következő írással) vagy csak írd be Facebookra:

@internetamiénk

 

Tetszik a performance? Ez Like:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr866842127

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fiatalokat csak az Internet érdekli. 2014.10.29. 15:10:11

Amikor az Internetadót belengették egy olyan témába tenyereltek bele Orbánék, ami sokkal több szállal kötődik az emberek hobbijához, az életviteléhez, mint mondjuk a 20-30 év múlva esedékes problémává váló nyugdíj. Sarkítva: az sokkal átélhetőbb, hogyR…

Trackback: Népszavazást a információközlés szabadságáért! 2014.10.29. 14:09:14

  Hősök tere tele és az Andrássy út nagy része is tüntetőkkel. Ez bizony akkora tömegtámogatás, amivel nem csak lehet, de kell is ledönthetetlennek állított falakat döntögetni. Ekkora támogató tömeggel már biztosan át lehet vinni egy érvényes népszava...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bánki Tamás | DrLinkedin.hu · http://DrLinkedin.hu 2014.10.29. 01:49:46

Itt van egy érdekes számítás, hogy mit is jelenthet az #internetado a számok nyelvén: https://www.linkedin.com/groupAnswers?viewQuestionAndAnswers=&discussionID=5932962878301708288&gid=3068484&goback=.nmp_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1_*1&trk=like#commentID_null

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 05:46:01

Megkezdődött André Badfriend irányításával a puccs.

szőketisza 2014.10.29. 08:26:52

@maxval birca hozzászóló: A KGBirkák hajnalban kelnek, éjfélkor fekszenek, minden percben, főállású ügynökként szolgálják ken yéradó moszkvai megbízóikat.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 08:33:03

@szőketisza:

Az igazság nem alszik, csak néha elszunyókál...

jet set 2014.10.29. 08:43:33

Ha a upc megemeli a havidíjat 700Ft-tal, az rendben van. De ha a szemét fidesz emeli meg 700Ft-tal, akkor az már korlátozás.

Mr. Rocketfinger 2014.10.29. 09:23:27

@maxval birca hozzászóló: minden mai poszthoz odahányod ugyanezt a baromságot?

Mr. Rocketfinger 2014.10.29. 09:25:09

@jet set: nem az sincs rendben. akkor átmész egy másik szolgáltatóhoz. de nem érted a lényeget. nem az összegekről szól ez az egész. nem fejtem ki, tele van vele az internet. olvasd el és értelmezd.

Ma Baker 2014.10.29. 09:53:28

700 forint miatt most ne magyarázza meg nekem senki, hogy el kell zavarni azt a kormányt, amit csak idén 3X nagy többséggel megválasztottak a magyar emberek...
Tudom, "DE A INTERNET...". De ez is csak egy területe az életnek a sok közül.

miva? 2014.10.29. 10:00:47

Ha valaki ennyit, és ilyen egyértelműen Fideszmantrákat kommentel, akkor azt bizony fizetik érte!

Ideje lenne elkezdeni böngészni az álláshirdetéseket.

Mr. Rocketfinger 2014.10.29. 10:16:49

@maxval birca hozzászóló: elég nagy baj, hogy csak ennyire futja. sommás és még csak nem is karcolja a valóságot.

Túrós (törölt) 2014.10.29. 10:23:02

@Ma Baker: Egy olyan "egy területe a sok közül" ami a sok másikat is kurvára érinti a mai világban, főleg akkor ha nem kubikos vagy.

sas70 2014.10.29. 10:28:16

Az adóknak kettős funkciója van:
1. A költségvetés bevételeinek biztosítása
2. Indirekt gazdasági szabályzó eszköz
Nézzük az elsőt.
A korláttal befolyó adóbevételek kb. 20-30 mrd forintot jelentenek, ez a kb. 15000 mrd-os költségvetés 1,5-2%-a. Nagyjából ennyi a költségvetés tervezésének a hibahatára. Ez tehát, nem igazán indokolja az adó bevezetését.
A második: Na ez a jó kérdés! Mit akarnak szabályozni ezzel az adóval? Esetleg a szolgáltatókkal akarnak alkupozícióba kerülni? Elengedjük az adót, de majd egyszer kérünk magától valami Pelikán elvtárs! Mi lesz az a valami, amit az internet szolgáltatók teljesítenek a hatalomnak, ha kérik tőlük?

randomuser1 2014.10.29. 10:31:53

@Mr. Rocketfinger: birka egy trollcsoport, ez tényleg kulcsmondat, de csak nekik, bot rakja ki, erre keresnek aztán :)

protézisesh 2014.10.29. 10:31:56

@Ma Baker: ma 700, holnap 1700, holnapután 7000, aztán ki tudja, hol a vége? Azt kéne látni a csipás szemeddel, hogy ez csak az utolsó (?) csepp a pohárban az összes többi szarság mellett/után.

3000mrd manyup-vagyon
3600mrd orosz atomerőmű-hitel
trafil-mutyi
chipsadó
telekomadó
banki különadó
cafeteria adóemelése
27% áfa
szíjjártó külügyminiszter
cukoráfa
olajáfa
nav-elnök kitiltása az USA-ból
bankbetétek eü-járuléka (kamatadó 16%+6% eü járulék)
310-315 forintos euró
közgép profit és osztalékok

folytassam? Ez vajon mind rendben van? Szerinted tényleg CSAK a 700 Ft miatt mentek utcára az emberek?

protézisesh 2014.10.29. 10:33:47

ja, a stadionokra elköltött kb 100 milliárdot (gyk: az internetadó tervezett bevételének ötszöröse!) ki is felejtettem....

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 10:34:25

A betegadó ellen semmi kifogásotok nem volt. Sőt. Rohadtanyját az Orbánnak, hogy leszavaztatta a néppel.

randomuser1 2014.10.29. 10:36:10

@protézisesh: meg az eu-s kilépés terveit is kifelejtetted :)

randomuser1 2014.10.29. 10:38:00

@Tudományos libsizmus: hát igen, ebből az internyetadóból is láccik, orbán a saját elvei ellen fordult!

netnepper 2014.10.29. 10:47:08

Érdekes, hogy az elmúlt 25 évben senkit nem zavart az a szikár tény, hogy hová lesz a magyar titkárnő 68-ezer Ft-os és a nyugati titkárnő 680-ezer Ft-os havi munkabére közötti különbözet.
Minden elvtársi lopások legszilárdabb alapja ugyanis ez és ez az igazi tétel.
25-éve ezzel kellett volna kezdeni az elvtársak pofánverését és akkor nem alakult volna ki a mostani helyzet.
Mindenkinek jó volt úgy, ahogy mindig elé tolta az MDF-MSZP-FIDESZ-APEH-NAV állampárt. Akkor most...?
Persze jobb későn mint soha, de ha a megfelelő kérdéseket a megfeleő időben teszik fel, azzal sok holtvágányt meg lehet ám spórolni.

Egéridomár 2014.10.29. 11:16:19

@Tudományos libsizmus: Úgy látszik menthetetlen vagy. Egyetlen esélyed, ha rutinműtét lesz az agyátültetés. De mivel ez nem valószínű, képességeid szerint múlik el az életed.

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 11:21:16

@Egéridomár:
E perdöntő demokratikus érvelés előtt fejet kell hajtanom:)

ügyfélszolgálatos 2014.10.29. 11:35:22

@maxval birca hozzászóló: A te fejedben már régen lekapcsolták az értelmet...

Egéridomár 2014.10.29. 11:48:39

@Tudományos libsizmus: Nagyon ne hajtogasd a fejed, mert zörögni kezd a borsó a koponyádban :)

2014.10.29. 13:25:49

@Ma Baker: De ők megmagyarázzák, persze most is pofára fognak esni, mint már annyiszor..

s 2014.10.29. 13:27:42

Ki kell nyírni ezeket a fasz geciket. Abból - és csak abból - értenek.

colonel Tigh 2014.10.29. 13:29:17

@netnepper: bezony.

Amúgy ha a kormány 20mrd-ot vár ettől az egésztől nem lehetne, hogy a kuszaszem 200mrd-os alapítványi, saját iskolás pénzéből csippentenék le? Vagy ez hogy van? Arra van 200mrd?

s 2014.10.29. 13:29:38

@maxval birca hozzászóló: A név kötelez, eeeeeeeeeeeeeeeefffffffffffffffffffffffftáááááááááááárssssssssssss?

Tyreo 2014.10.29. 13:30:17

@maxval birca hozzászóló: Azért nem lennék Orbán helyében, ha ez az izé akit említesz annyira jó, hogy helyette tud kiadni törvényt amire fel tudja húzni az Orbán ellenes tüntit..

s 2014.10.29. 13:32:47

"2008-ban még az internetről is ezt gondolták! De akkor mi történt?"

Elfogyott a pénz, öreg, az történt. A manyup, meg a kibaszott EU támogatás, meg minden faszom elfogyott, mert odaadták a mészároslőrinc, meg a simicska faszszopó lopógépeknek.

Egyéb hülye kérdés?

s 2014.10.29. 13:39:08

@sas70: Kiadják a fasz nevedet, amivel ezeknek a tetveknek a felakasztását követelted. Persze későn, mert addigra már lógnak a faszfejek.

s 2014.10.29. 13:41:39

@netnepper: Csak sörétes puska legyen . . . a többit megoldjuk valahogy.

s 2014.10.29. 13:43:13

@ügyfélszolgálatos: Volt? Nem is vettem észre.

Krutzifix 2014.10.29. 13:44:33

@Ma Baker: Olyan nagy többséggel választották meg őket idén, hogy már bebizonyosodott, ha nem változtatják meg a fővárosi választási szabályokat, Tarlós most kisebbségben lenne... Időnként nem árt néha olvasni az Interneten, mielőtt szajkózod a kormánypropagandát! Annak viszont örülök, hogy Neked nem számít 700 forint a semmire. De gondolom, anno a 300 forintos vizitdíj ellen szavaztál Te is. Akkor még nem jutott el a tudatodig, hogy ott is egy többségi kormány volt...

s 2014.10.29. 13:45:02

@colonel Tigh: Magából matolcsyból kellene lecsippenteni. Tüzes fogóval.

2014.10.29. 13:50:51

@Ma Baker: Ez már a sokadik párszázas adó, amit bevezetnek. Ráadásul ezekre azért van szükség, mert a NAV intézményesített formában támogatja, elősegíti és több esetben kikényszeríti az adócsalást.
De ha neked nem olyan sok, akkor légyszi fizesd már ki helyettem is, mert nekem van más, amire költhetem azt a havi hétszáz forintot.

ex-dr. vuk 2014.10.29. 14:09:03

@protézisesh: kifelejtetted a demokracia-ellenes lepeseket, birok levaltasi kiserletet, alktmanybirosag hataskorenek csorbitasat, felfideszesiteset, ugy-athelyezesi probalkozast, stb, stb
Es szinten kimaradt Hoffman rozsika amokfutasa a tankonyvekkel, es millio mas ugy. Az elmult 4.5 evben nem mult el nap valami uj botrany nelkul.

2014.10.29. 14:12:00

@Ylim: Mindenképpen emeltek volna valamilyen adót, mert sok van még a következő választásig, és ilyenkor kell összeszedni azokat a pénzeket, amiből később lehet osztogatni. Ha nem ez lenne akkor lenne más, amiért utcára menne az érintett réteg.

2014.10.29. 14:16:39

@Krutzifix: Ő az áprilisi parlamenti választásokról beszél, mivel akkor választották meg a kormányt..

Gesanya 2014.10.29. 14:35:40

Be telt a pohár.
Mindenkinek elege van a zorbán zagymenéséből.
Folytatni kell a tuntetéseket és elzavarni ezt a bandát.

Netuddki. 2014.10.29. 14:46:51

index.hu/belfold/2014/10/29/kiderult_miert_van_orban_svajcban/
„Orbán Viktor azért van feleségével jelenleg Svájcban, mert nagyobbik lányát, Ráhelt látogatja meg, aki vendéglátást tanul a város egyik iskolájában"

Hát a jó qurva annyát az orbánnak! Itthon szétverik az oktatást minden lelkiismeret furdalás nélkül. De mitől lenne? A saját kölkei majd tanulnak a nyugati iskolákban azon a pénzen amit a magyar adófizetőktől elmutyiztak.
Gondolom a látogatás mellé még befért valamelyik klinikán a duracel csere is. Rohadt, tetves, tolvaj, mutyizó fidesz banda!

Netuddki. 2014.10.29. 14:49:11

- Na, ha beveszik az internetadót akkor jöhet a királyság bevezetése.
- Főnök! Szerintem fordítva csináltad! A királyságot szó nélkül beszopták volna...

vajdasagi 2014.10.29. 16:04:51

@protézisesh: Kicsiny összeg ugyan, és nem a lakosságot érinti, de engem mértéktelenü bosszant, ezért hadd adjam hozzá: kötelező kamarai tagdíj a cégeknek.

(Tudom, tudom: vannak nagyobb összegű sarcok is, de valahogy ez és a kamarai vezetők olyan vérlázítóak, hogy azt el nem mondhatom.)

$pi$ 2014.10.29. 16:18:35

@Gesanya: "Mindenkinek elege van a zorbán zagymenéséből."

Mindenkinek? Akkor miért szavaztak rájuk olyan sokan?

ex-dr. vuk 2014.10.29. 16:24:09

@$pi$: ugy ertette, hogy azok kozul, akik ertik mi tortenik.

$pi$ 2014.10.29. 16:26:48

@netnepper: "Érdekes, hogy az elmúlt 25 évben senkit nem zavart az a szikár tény, hogy hová lesz a magyar titkárnő 68-ezer Ft-os és a nyugati titkárnő 680-ezer Ft-os havi munkabére közötti különbözet."

A fenét nem, már én is elmagyaráztam ezt párszor ezeken a blogokon. Elmondom neked is, nagyon egyszerű.

Olyan pénzt keresel, ami a legtöbb esetben nem is létezett soha. A titkárnő a cég által megtermelt pénből kapja a fizetést. A "nyugati" titkárnő pénze a cégnél dolgozó mérnökök munkájából folyik be, amikor piacra dobják a mobiltelefont, ipari vezérlőt, autót. Magyarországon nem terveznek mobiltelefont, ipari vezérlőt, autót. Ami munkát végeznek, abból meg nem jön be ennyi pénz.

Nagyon leegyszerűsítve erről van szó.

$pi$ 2014.10.29. 16:28:57

@ex-dr. vuk: "ugy ertette, hogy azok kozul, akik ertik mi tortenik. "

Nos, így már sokkal kevésbé hangzatos a kijelentés. :D

Titimataifaaaro 2014.10.29. 16:50:02

Magyarországon az internet előfizetések ára vásárlóerő paritáson (!) összehasonlítva az OECD országok közül alacsony sávszélességen a legolcsóbbak közé tartozik, magasabb sávszélességen is a középmezőny alján helyezkedik el. Szóval sok országban ezek szerint már eleve vége a szabadságnak...

martineden 2014.10.29. 16:58:21

@maxval birca hozzászóló: ELMENT A KEDVED MI,ZOLDFULU SZAMAR?Kellemetlen,hogy,kedden tobben voltak mint vasarnap ugye?Nem veletlen,hogy a patkanyok menekulnek a sullyedo hajorol.pl.NAV ELNOK ES HELYETTESE-korrupt hazaarulo fideszcsurhe,pfujj

martineden 2014.10.29. 17:07:06

@jet set: Tolvajbandanak nincs jpogalapja emelni semmit.Szamoltassak el a NAV FONOKASSZONYT es a KORRUPT,TOLVAJ fideszcsurhet,orsossal a legelejen.

ex-dr. vuk 2014.10.29. 17:30:10

@$pi$: es ez nagyon nagyon szomoru, hogy ekkora a kulonbseg a ketto kozott...

kvadrillio 2014.10.29. 17:54:01

NAM OSTVALAMIT NEM ÉRTEK !
HÍRTV...A RANDALÍROZÓ DIÁKOKAT BILINCSBEN VITTÉK EL, KIŰHALLGATJÁK...MICSODA KÁROKAT OKOZTAK...48 EZER FT-OST MEG MÉG A TÖBBIT.....
EZ TÜNTETÉS VOLT ! ILYENKOR VANNAK ÉRZELMI KINYILATKOZÁSOK. BÁRMILYEN FORMÁBAN MEGNYILVÁNULHATNAK EZEK !
BIZTOSAN NEM SZÉPEK, BIZTOSAN NEM KÁRMENTESEK...STB....
CSÚNYA DOLGOKAT CSINÁLTAK ? IGEN !
12956-BAN ENNÉL SOKKAL CSÚNYÁBB, GYILKOSABB DOLGOKAT IS ELKÖVETTEK, AKASZTOTTAK, SZÍVEKET KIVÁGTAK....
MÉGIS ÚGY EMLÉKEZNEK EGYES EMBERKÉK(POLITIKUSOK !) MILLEN GYÖNYÖRŰ IS VOLT AZ A "FORRADALOM" MOSOLYGÓS EMBERKÉKKEL...

NU ! MIT IS KÖVETTEK EL EZEK A MAI DIÁKOK ??????????????????????

AVAGY...AZ ÉN TÜNTETÉSEM SZÉP VOLT..., A TIED NAGYON TSÚNYAHHH ???????

kvadrillio 2014.10.29. 17:57:14

...a végén azt kívánják majd a regnáló politikusok, hogy a tüntetéseken szmokingban és csokornyakkendőben vonuljanak fel a zemberkék..., és vigyenek selyem zsebkendőt az ordibálások után megtörölni a szájukat vele.....ha-ha-ha

lüke 2014.10.29. 18:01:08

700x 2 M= 7 x10 a 8.- nx 12
mennyi is az államkasszába a lyuktömésre

polgári kór 2014.10.29. 18:04:18

tárki
'A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'

Krumpli Bogart 2014.10.29. 18:08:37

@maxval birca hozzászóló: Nagyon helyes. Remélem megszavazzák a hülye fideszesek a netadót, s akkor összekovácsolódik a tömeg, egyre többen leszünk az utcán.
Ezt a stadionőrültet valakinek meg kell állítania.
Csak aztán nehogy visszajöjjön Gyurcsány, Bajnai, stb......

polgári kór 2014.10.29. 18:13:28

@Krumpli Bogart: 'Csak aztán nehogy visszajöjjön Gyurcsány, Bajnai, stb....'

van honnan

tárki
'A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'

Gesanya 2014.10.29. 18:25:18

@$pi$: Csak az agyamentek, barátom, csak az agyamentek.
Talán Te is?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 19:12:28

@$pi$:

Azért, mert az MSZP-t, még a Fidesztől is többen rühellik.

Talán most kinő valami új politikai formáció.

Bár sanszos, hogy az MSZP erre is ráseggel, mint anno a Millára.

Netuddki. 2014.10.29. 19:18:30

@polgári kór: "a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt."

Muhaha! Álmodik a nyomor. Megbuktok!

2014.10.29. 19:33:08

@Titimataifaaaro: "Szóval sok országban ezek szerint már eleve vége a szabadságnak... "

Csűrd, csavard, attól jobb lesz neked.

2014.10.29. 19:35:19

@Ballib Cenzúra: @polgári kór: MIÉRT LOPTOK? MIÉRT VAGYTOK KORRUPT BANDA? MIÉRT ADTÁTOK EL AZ ORSZÁGOT, A GYEREKEINK JÖVŐJÉT AZ OROSZOKNAK?

Titimataifaaaro 2014.10.29. 19:35:39

@Jules Verne: A tényeket nem kell csűrni-csavarni, önmagukért beszélnek.

2014.10.29. 19:40:50

@Titimataifaaaro: Szóval, a magyarok túl keveset fizetnek a netért, ezért jogos, ha a kormány megadóztatja őket. Ezt akartad kihozni ebből, észlény?

Titimataifaaaro 2014.10.29. 19:44:52

@Jules Verne: Kímélj meg a személyeskedéseidtől. Pusztán a poszt azon állítását cáfolom, mely szerint az internet ára és a szabadság mértéke között bármiféle reláció lenne.

2014.10.29. 19:46:47

@Krumpli Bogart: "Csak aztán nehogy visszajöjjön Gyurcsány, Bajnai, stb...... "

Ha belegondolok, ezek amatőrök voltak, nem tudták hogyan kell lopni (nem tudták törvénybe foglalni). Amúgy Orbán soha nem fog Gyurcsány lába nyomába sem érni, csupán egy egyszerű tettel: kiállni és elmondani, hogy ELKÚRTAM!

2014.10.29. 19:49:32

@Titimataifaaaro: Ok, és mi lenne a javaslatod?

Titimataifaaaro 2014.10.29. 19:50:41

@Jules Verne: Aztán kormányozna tovább, mintha mi sem történt volna, akárcsak a mi jó Ferink? Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?

Titimataifaaaro 2014.10.29. 19:52:15

@Jules Verne: Az a javaslatom, hogy ne legyen internetadó. De valódi érvekkel támasszuk ezt alá, van elég abból is.

2014.10.29. 20:26:10

@polgári kór: Ne fáraszd magad, a tények őket nem szokták zavarni.

2014.10.29. 20:28:15

@Titimataifaaaro: Hát ez az.Nem tudom mire számítanak.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.10.29. 20:30:23

@Jules Verne: 'Amúgy Orbán soha nem fog Gyurcsány lába nyomába sem érni'

nincs is a világon olyan politikus, aki Gyurcsány példáját szeretné követni, Orbánt meg nemigen sikerül....:)

dont be such a jew 2014.10.29. 21:03:29

nem túl komoly ember aki 20 milliárd miatt picsog

csepp a tengerben, lesz majd rendes adóemelés is

jet set 2014.10.30. 10:00:35

@martineden: Amikor gyurcsányék loptak, akkor is hőbörögtél?

2014.10.30. 13:43:42

@jet set Akkor természetesen nem. Ilyen esetekben akkoriban beindult a "más zsebében nem turkálunk" kórus ballibéknél..

Untermensch4 2014.10.30. 23:43:09

@Titimataifaaaro: amikor az alacsony bérek okait magyarázzák a közgazdászok, olyan szavakat használnak mint pl határhaszon... egyébként egy átlagos fogyasztói kosárból hány tétel ami oecd-viszonylatban olcsóbb és mennyi ami drágább?

Untermensch4 2014.10.30. 23:51:29

@Titimataifaaaro: valódi érv - azt szokták adóztatni amit korlátozni akarnak
@Jules Verne: "kiállni és elmondani, hogy ELKÚRTAM!"
izé... mintha nem teljesen őszinte és nagy nyilvánosság előtti lett volna amiikor "kiállt és elmondta"...

cso zsi 2014.10.31. 10:22:28

@Untermensch4: Mert "Elkúrtuk, mindannyian, akik eddig voltak kormányon" tartalommal bír a szöveg. Csak sokan nem olvassák végig.
süti beállítások módosítása