Pénzügyi értelemben véve nagyon izgalmas időszak előtt állunk. Már jó pár éve lecsengett a hitelláz, amit követett a törvényszerű visszaesés (gazdasági válság) és a nem feltétlenül ennyire drasztikusan törvényszerű bizalmatlansági válság a bankszektor irányába. Most mi következik? Azt már tudjuk, hogy a kormány nyílt kampányban hirdetett háborút a bankszektor ellen. Azt is tudjuk, hogy a kormány megvásárolta az MKB-t és egy minimum 60%-ban magyar tulajdonú bankszektorról vízionál. Tudjuk azt is, hogy a kormány szerint a jövőben 4-5 banknak kell maradnia a versenyszektorban, amiből az OTP és MKB helye tutinak tűnik. Tudjuk, hogy a Citi bank most húzott el, az AXA már évek óta passzív aktív és már olyan információk láttak napvilágot, miszerint az állami tulajdonú Posta Zrt. bevásárolja magát (49%-ban) az FHB bankba. Mit fog hozni a jövő, mire van ténylegesen szüksége az országnak? Hány bankot vizionálunk mi?

Számtalanszor kifejtettem különböző fórumokon (blog, cikk, gazdasági kerekasztal, rádió...stb.), hogy a magyar bankszektor válságkezelése a devizahitelek kapcsán botrányos volt. Már 2009-ben lehetett látni ennek a folyamatnak a kimenetelét, és ügyfél szempontból nem feltétlenül szimpatikus a kivárásra játszani, miszerint a kormány megmeri tenni vagy nem meri megtenni. Rövidtávú (ahogy tetszik) veszteség optimalizálás/ nyereség miatt a legtöbb bank eladta a válság utáni néhány évét. Megérte?

Amikor bankról beszélünk, akkor nem egy ma alakult, szakmai háttérell nem rendelkező alibi vállalkozásról beszélünk, hanem egy hosszú távra berendezkedő professzionális történelmi vállalatra. Azzal, hogy a bank két fő tevékenysége (betétgyűjtés és hitelezés) legfőbbképpen a lehető leghosszúbb távúságra irányítja a vásárlóját, akaratlanul/tudatosan meghatározza már ma a következő 20 év optimális működését és várható bevételeit (kamat, költség). Ha hosszú távúságra törekszik a hitelező, akkor miért adja el a holnapot a máért?

A legegyszerűbb választ én a kapitalizmusban találtam meg. A banknak van tulajdonosa és részvényese. Magyar viszonylatban ők külföldi állampolgárok, akiknek semmilyen kötődése nincsen Magyarországgal. Nekik csak az év végi beszámoló és eredmény számít. Itt vállnak ketté az érdekek, hiszen a részvényes nem tervez 20 évre, miközben a banknak természetéből eredően kötelező. Meg kell találni a kompromisszumot. A devizahitelezés korszakában (2009-ig)  tökéletesen működött a rendszer, hiszen pörgött a hitelezés, minden évben rekordot döntöttek a bankok, a részvényes számolta az eurót, míg a bank tudott a hatalmas hitelállományából tervezni előre. 

A papírforma megborult, amikor a gazdasági válságot ( nem ez lett a bankszektor veszte Magyarországon) egy olyan mély bizalmi válság követte az amúgy pesszimista magyar piacon, amiből évtizedes projekt a kilábalás. A bankok többet nem akartak megalkudni és alávetették magukat a részvényeseik, tulajdonosaik haragjának. A pénzpumpát kicserélték pénz-sajtolóra. A cél már nem egy win-win helyzet kialakítása volt, hanem a veszteségek minimalizálása melletti profit maximalizálása, amihez a tulajdonosi réteg pénzt küldött.

Véleményem szerint az nem válságkezelés, hogy tudomást sem akartak venni a kialakuló helyzetről, megszűnt a normális kommunikáció az ügyfelekkel és helyét átvette az az állóháború, ami jellemezte Magyarország banki szektorát az elmúlt években. Hiteleznek, de mégsem. Befogadnak ügyeket, hetekig ülnek rajta kamuból, majd visszadobják azokat. A legtöbb bank így működött a korábbi éveihez képest. Mellette viszont nem tettek semmi ténylegeset a devizahitelesek érdekében, csak magyaráztak és mutogattak. Inkább összevesztek minden nap a kormánnyal, minthogy kezükbe vegyék a dolgokat és egy szimpátia háborúba kezdjenek. 

A Fidesz azzal nyer folyamatosan, hogy az embereket legnagyobb sérelmeit megragadja és azzal vágja pofán az adott szektort. Pénzügyi értelemben a devizahitelezés volt a bot, amivel jól elverték a bankokat. 2009-ben már lehetett sejteni, hogy a gazdasági környezet a kormány gazdasági politikájával nem lesz képes az árfolyamot újra 200 forint alatt stabilizálni. Nem is volt cél soha, hiszen bevalottan export ország akarunk lenni, aminek elengedhetetlen feltétele a magas árfolyam. Ki kellett volna már akkor mondani, hogy ebből a bankszektor kétféleképpen jöhet ki.

1. Passzivitásba és időhúzásba menekülnek. Semmi érdemlegeset nem csinálnak, viszont összefognak és egységesen lépnek fel az ellenségképet kereső kormány ellen. Reménykedtek a gazdasági fordulatban (ami most jött el), de közben nem vették számításba, hogy szinte mindent felégettek maguk körül. Az emberek már nem bíznak a bankokban, az emberek a továbbiakban nem akarnak mindenáron hitelt felvenni. Másrészről pedig indokot adtak a kormánynak, hogy a végletekig megnehezítse a jövőben a hitelezést ( jövedelemhányadhoz kötött hitelezhetőség például). Gondolj bele, ha nincsen ez a válság, akkor szigorított volna a törvénykezés ilyen mértékben? És még ennek nincsen vége.

2. Belátják és helyesen felismerik a szituációt. A bank működésének alapelvűségét (hosszú távúság) figyelembe véve megfordítják a gazdasági széljárást, ideiglenes ideig nem a profit maximalizálására, hanem az ügyfélbizalom megtartására/maximalizálására törekszenek. A szektor államtól függetlenül kezébe vehette volna a kezdeményezést, elvehette volna a kormány kezéből a "szúró eszközöket" és kevésbé fájdalmas megoldással szolgálhatott volna, mint amilyet kénytelen elszenvedni a kormány megoldásával. A bankoknak egységesen kellett volna lépniük legkésőbb 2010-ben és egységes engedményeket kellett volna tenniük a devizahitelesek irányába. Egy megfelelően menedzselt kommunikációs "hadjárat" által kellett volna a személyes tájékoztatást megerősíteni (hogy az ügyfél ténylegesen érezze a törődést) és valódi megoldásokkal kellett volna előállni, nem pedig egyénileg kisebb fellángolásokkal. Ha 2010-ben forintosítják a hiteleket 190 forintos árfolyam feletti 50-50%-os átvállalással (ügyfél 50- bank 50), akkor minimálisabb veszteséggel ugyan, de elejét lehetett volna venni a folyamatnak. Profitról nem beszélhettünk volna abban az időszakban (amúgy sem tudtunk erről beszélni), de legalább az ügyfelek bizalmas megszilárdult volna, könnyebben megemésztették volna a helyzetet és nem a bankokat kiáltották volna ki minden baj forrásának. Győzelemre játszottak, hatalmasat buktak.

Hány bankra van szüksége Magyarországnak? Ma már valóban elég lenne 5. Egy több tucatos bankrendszer legnagyobb erőssége a folyamatos innovációra késztettség és a verseny, amiből az ügyfél jól tud kijönni. Innováció és verseny viszont csak olyan piacon van, ahol a fogyasztó partner. A fogyasztó (társadalom) pedig már nem partner, nem meggyőzhető észérvekkel egy folyószámla vagy hitel esetében (kondíciók), mivel már nem bíznak a bankokban.  Ráadásul a bankok nyíltan összefogtak, amit kiválló stratégiai érzékkel a kormány megtámogatott (kamatadó, tranzakciós adó). Sikerült elültetni az emberek fejében a gondolatot, hogy mindenhol ugyanazt a rosszat kaphatják.

Ami érdekesebb az a jövő lesz. A bizalmi válság el fog huzodni még évekig, viszont az ember alapvető igény a luxus és életmód irányába felülír mindent. Hamarosan jön a következő (de már koordinált) hitelláz, ahol már nem mindenki vehet fel hitelt. Csökken a potenciális ügyfelek száma, ami újfent indokolja a bankszektor számának csökkenését. De még így is komoly hitelezés van kialakulóban, amit egyre inkább a kormány fog uralni. Ő lesz a hóhér és a bíró is. Kezében lesz a bankszektor jelentős része (ha ez a folyamat folytatódik. Emlékezz FHB, MKB, OTP), amivel egy kevés szereplős piacon gazdasági (ki nem mondott) monopóliumot fog tudni kialakítani. Ha ez az állapot megmarad, akkor pár év alatt a tobzódás olyan mértékű lehet, ami már torzítja a versenyfeltételeket, az új szereplők nyitását. 

Ma még nyerhet ezen az ügyfél, de hosszú távon veszíteni fog. Az a bankszektor, amelyikben az államnak van a legnagyobb befolyása, nem tud rendeltetésének megfelelően működni. Vagy szociális alapon hoz döntéseket vagy gazdasági alapon. Az állam természete az emberek védelme. Embereket ebben a versenyző, profitorientált szektorban csak úgy lehet védeni, ha az állam a zsebébe nyúl. Viszont az összességében nem a saját zsebébe, hanem az ügyfélé (adó). Magyarul lehet, hogy kiválló feltételekkel kapsz hitelt, de közben te magad fizeted ki a plusz költséget,, amit egyébként más területekről vonnak el (adóból oktatás, egészségügy...stb). Ha pedig a profit lesz a cél, akkor egy titkolt monopolizációhoz közeli helyzetben minden drágább lesz, mint egy hagyományos versengő piacon (gondolj 2008 elöttre).

Tetszik a performance? Ez Like: