Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Lehet, hogy nem kaphatsz fizetést a törvény szerint!

2014. április 16. - Szarvas Norbert

ujptk-logo.pngAz új Ptk. megalkotásával sok minden megváltozott Magyarországon. Hatását hosszú távon jelenleg még elég nehézkes, kicsit scifi lenne megítélni. Viszont hátrányait már az első percben érezni lehetett, amikor a pénzügyben gyakorlatilag minden (több százezer) előre elkészített nyomtatványt meg kellett semmisíteni, helyébe újakat legyártatni szinte azonos lényegi tartalommal. Ez szerintem fájt a zöldeknek, amikor a törvényhozás nem adott egy x hónapos átállási időt, amikor még mennek a régi nyomtatványok, de már az újakat gyártják le. Aztán a jogászok észrevették a rést a pajzson, amikor egy olyan ambivalens szabály fedte fel magát, ami sok-sok munkavállalónak, cégnek az életét, létezését képes lehet megfelelő helyesbítés nélkül végleg tönkre tenni, megváltoztatni.

Sosem hittem azokban a rendszerekben, amikor az állam piaci szereplőnek álcázza magát, miközben visszaélve törvényalkotói képességével gyakorlatilag meghatározza a piac és szereplőinek mindennapos működését egy szabad piacgazdaságban. Az új Ptk. szerint az új normalitás, amikor a vállalkozó, vállalkozás nem dönthet szabadon a saját maga által felhalmozott tőkéjéről. Az új törvény (egyelőre) kimondja, amelyik vállalkozásnak az eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, tagjainak nem teljesíthet egyéb kifizetést.

Ebből következik egyenesen arányosan az a kitétel, miszerint a cég részesedéssel rendelkező (esetleg megajándékozott) munkavállaló (legyen az takarító vagy éppen ügyvezető)  nem kaphatja meg a munkatörvénykönyvben meghatározott jogos munkabérét, amíg a cég nem dönt úgy, hogy fizet osztalékot. Na most légy okos Domokos!

Mintha egy csapat agyatlan és dilettáns rinocérosz kezébe adták volna az új Ptk. megalkotását. Ez egy akkora "szarvas hiba", amit képtelenség megmagyarázni ész érvekkel. Merül fel a kérdés, hogy az állam miért tartja jogosnak beleütni az orrát a cég magányügyeibe. Egy vállalkozás sosem úgy működik, mint egy háztartás. A vállalkozásnak figyelembe kell vennie a jövőt, eredménytartalékot kell felhalmoznia, hosszú távú befektetésekben is kell gondolkodnia a mindennapos teendők mellett. Ebből logikusan következnek azok az évek, amikor úgy dönt a gyűlés, hogy most bizony nem lesz osztalék kifizetés annak érdekében, hogy a folyamatos működést és fenntartható növekedést (esetleg túlélést) biztosítani tudják.

De ettől függetlenül a cégben elvégzett munkáért bármilyen szinten jár a havi bér! Azért érthetetlen ez az egész kavarodás, feloldhatatlan törvénykezési ellentét, mivel a NAV elvárása is pontosan az, hogy mindenkit hivatalosan és bejelentetten fizessenek ki a munkájáért, amiből lehet majd adót is vonni. Teljesen más kávéház a munkabér és az osztalék, amit most mégis összevonnak. 

Persze biztosan sokan fogtok most magatokban (vagy kommentekben) anyázni, hogy a köcsög cégvezetők megérdemlik, akiknek eszükbe jutott saját magukat a cégbe bejelenteni és adót fizetve legális bért felvenni, miközben tulajdonrészt birtokolnak. Micsoda képtelenség ez! De egyre több "családi" vállalkozásban divat lett az üzletrész osztogatása a "Mari néniknek", hogy ezzel is motiválják a lojalitásra és a teljesítményre. Ezek a "Mari nénik" nem rendelkeznek szavazattal, csak névleg van valamijük, ami pont megakadályozza törvényileg, hogy a havi bérüket megkaphassák!

Ezt az egyértelmű jogalkotói hibát a lehető leggyorsabb módon kell orvosolni, minden más esetben a magyar gazdaság további sérüléseket fog elszenvedni ezáltal. 

Kicsit olyan, mintha mostanában a jogalkotás a fekete gazdaságot akarná helyzetbe hozni (pl.: készpénz forgalom erőltetése) sorozatos érthetetlen döntéseivel. Egy ilyen hiba arra ösztönözheti a KKV szektor tulajdonosait, hogy a továbbiakban alternatív megoldásokat keressenek saját cégükből való jövedelemhez jutáshoz az elvégzett munkájuk után járó adózott munkabérek helyett (hiszen ez jelen pillanatban a legtöbb cégnél törvénytelen kifizetésnek minősülne). Tetszik érteni?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr446043955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.17. 08:27:50

Mikor érjük meg végre, hogy a parlamentben ülő dilettáns pénzharácsolók saját vagyonukkal feleljenek az általuk hozott törvények okozta károkért. Ha szar törvény születik, akkor annak a költségeit fizessék ki azok, akik megszavazták, akik jogilag, szakmailag megalkották.
Majd ha ez lesz, akkor majd emberszámba veszem a gerinctelen férgeket, akik a parlamentben és intézményeiben üldögélnek.

Sir Galahad 2014.04.17. 08:38:41

Érdemes lett volna pontosan idézni a jogszabályhelyet, hogy kiderüljön, hibáról van-e szó, s ha igen, mekkoráról. Ide ennyi van írva: "Az új törvény (egyenlőre) kimondja, amelyik vállalkozásnak az eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, tagjainak nem teljesíthet egyéb kifizetést."

Ebből, ha jól értem, nem következik, hogy az alkalmazottak e minőségükben ne kapnának munkabért, még akkor sem, ha esetleg tagi jogviszonyuk is van mellékesen - csak annyi, hogy tagként nem részesülhetnek egyéb kifizetésben.

A másik kérdés, hogy az "eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot" együttes feltétel-e? Mert nem mindegy, hogy arra az esetre is vonatkozik-e, amikor van eredménytartalék, csak valamilyen okból döntés születik az osztalékfizetés elmaradásáról...

Szóval jó lenne tisztán látni. Ha valaki tudja, legyen szíves a jogszabályt beidézni, mert így miről vitatkozunk?

Muad\\\'Dib 2014.04.17. 08:41:57

"...Merül fel a kérdés, hogy az állam miért tartja jogosnak beleütni az orrát a cég magányügyeibe..."
Ez a kérdés ugye csak egy vicc? A Ptk. eddig is beleszólt a cég magánügyeibe, ezután is bele fog, és ez nyugaton is pont ugyanígy van. A hiba dilettáns, de láthatóan a blognak így is sikerül rátenni még egy lapáttal.

Gyingizik 2014.04.17. 08:54:36

Az öröklési jog rész miatt is lesz felháborodás. Pl. a házastárs ugyanúgy örököl, mint a gyerek. Ha egy gyerek van (ami igen gyakori), a túlélő özvegy elviszi a vagyon felét a gyerek elől, plusz a közösen lakott házon haszonélvezeti jogot is kap. Ha ő a gyermek anyja, akkor nincs is nagy gond. DE ha nem ő, hanem pl. egy fiatal feleség aki egy elvált, idősebb hapihoz a pénzéért ment hozzá, akkor a vér szerinti leszármazó elől elviszi a vagyon felét! Még ha nincs közös gyereke az elhalttal, akkor is. Vagyis állami segítséggel 50%-os vagyonfosztás a vér szerinti leszármazótól! És ne jöjjön nekem senki végrendelettel, házassági szerződéssel. Egy törvénynek saját norma szövege által kell jónak lennie, nem pedig közjegyzői, ügyvédi iratokkal (több tízezer forintért) kisegítve.

Muad\\\'Dib 2014.04.17. 09:01:40

@Gyingizik:
Másrészt viszont sokkal igazságosabb lett a rendszer, ugyanis eddig a házastárs TELJES haszonélvezeti jogot kapott, míg most csak a közös ingatlan és abban található ingóságok felett kapja meg.

230e 2014.04.17. 09:01:55

Kifizetést nem teljesíthet. Mi van azonban arról, hogy a munkabérről pedig az Mt. rendelkezik, és lex specialisként ezt kellene alkalmazni, így az alapján azt ki kell fizetni. Az más kérdés hogy egy megbízási szerződéssel rendelkezővel mi legyen.

Laciii 2014.04.17. 09:04:50

@Sir Galahad:
"Szóval jó lenne tisztán látni."
De hát mi van ha akkor nem lehet felháborodni? Miért akarsz te megfosztani másokat egy jó kis háborgástól :)

A törvény szerint a bér jár az elvégzett munkáért (szándékos károkozásért lehet visszatartani), szóval ha mégis elqúrták akkor is megvan a jogalap a kifizetésre.

eßemfaßom meg áll 2014.04.17. 09:05:15

mi a fasz köze van az alkalmazott munkabérének pl az osztalékhoz?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.04.17. 09:09:37

világvége van?
nem hinném..
ja, csak a szokásos...
esetleg egy jszidézet nem lehetne a sok agyatlanozás között?

gumirocker 2014.04.17. 09:12:55

Azon túl, hogy meglepő, hogy sem ez, sem pedig az alapjául szolgáló cikkek nem tartalmaznak törvényi szakaszokat - én is ammondó vagyok, hogy el kell választani a tulajdonosi jogviszonyt a munkavállalótól és sztem a vállalkozói szerződésektől is. Ugyanis a tulajdonos a társasággal tulajdonosi viszonyt ápol és a munkavállalói és a nem a tulajdonosi mivoltából fakadó egyéb szerződései ettől elkülönülnek. Azaz a nem teljesíthet kifizetést az szerintem kizárólag a tulajdonosi jogviszonyból fakadó kifizetéseket takarja: azaz nem kaphat az osztalékon kívül tagi kölcsön visszafizetést, nem vásárolhatja meg a társaság az ő üzletrészét, imigyen kimentve a dőlő cég alól. A munkabér az a munkavállalói minőségében illeti meg és szerintem ugyanez illeti meg a társaságnak megbízási szerződés alapon történő munkavégzésből eredő követelése alapján, mert az NEM a tulajdonosságából fakad, hanem egyszerű szerződéses kapcsolat, mondhatni hitelezője lesz a társaságnak az elvégzett feladatért járó ellenérték erejéig.

Szóval szerintem ezt valaki nagyon benézte, vagy már megint valaki mesterségesen akar piaci keresletet teremteni, mint az ügyvezetői felelősség felesleges hipejával. Vagy pedig valakitől egyértelmű állásfoglalást akarnak kicsikarni, ha netán valakinek ilyen ötlete támadna a nem fizetésre.

babbaba 2014.04.17. 09:14:09

@Sir Galahad: Jól érted. Az osztalékra jogosultságukkal kapcsolatban nem kaphatnak pénzt, például költségtérítést. A bloggernek meg kéne tanulni értelmezni!

Gilinggalang 2014.04.17. 09:32:43

Ez most akkor a tagi kölcsön visszafizetésekre is vonatkozik?

gumirocker 2014.04.17. 09:39:18

@Gilinggalang: szerintem igen. Mert az a tulajdonossághoz kötődik. Nem tag nem nyújthat társaságnak tagi kölcsönt, ő legfeljebb kölcsön adhatja a tagnak a pénzt, aki abból nyújt tagi kölcsönt. Ha közvetlenül a társaságnak nyújt nem tag kölcsönt, no akkor ő ugyanolyan hitelező lesz, mint bármely szállítója a társaságnak. Szerintem.

2014.04.17. 09:43:25

törvény egyenlőre kimondja? mi hol egyenlő? vagy egyelőre lett volna, csak az n az l mellett volt a billentyűzeten?

Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög 2014.04.17. 09:47:51

@babbaba: Na igen, és esetleg kipróbálhatna valami helyesírás-ellenőrzőt is, akkor talán nem írna olyanokat, hogy egyenlőre (de nem "azonos mértékűre" értelemben), vagy "valamilyük".

gumirocker 2014.04.17. 09:57:44

@prakp: Olvastam én is a cikket. De szerintem ott ugyanaz a hiba a szemléletben, mint az itteni posztolóé, nevezetesen, hogy a tulajdonosi és a munkavállalói viszonyt nem különíti el egymástól, összemossa, holott attól, hogy a Gt. a Ptk-ba került, attól még a kettő nem lesz ugyanaz.

prakp 2014.04.17. 10:04:52

@gumirocker: A cikk szerint "Az új Ptk. új szabálya szerint az a társaság, amelynek eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem."

Akkor most az a kérdés, hogy a havibér az "egyéb kifizetés" vagy nem?

eßemfaßom meg áll 2014.04.17. 10:10:22

@prakp: a munkavállaló az tag-e egy gazdasági társaságban vagy alkamazott?

gumirocker 2014.04.17. 10:16:20

@prakp: nem, az szerintem nem a tagnak teljesített egyéb kifizetés, mert a munkabért nem mint tag kapja, hanem mint munkaszerződéssel rendelkező, munkát végző munkavállaló.

prakp 2014.04.17. 10:18:46

@eßemfaßom meg áll: @gumirocker: na ez az, ha kapott valami minimális tulajdonrészt, akkor alkalmazott vagy tag?

gumirocker 2014.04.17. 10:19:05

@gumirocker: Más szóval a munkabér az a munkavégzés ellenértéke és hogy ronda szavakat használjak megint: a munkavállalói jogviszonyból fakadóan illeti meg a munkavállalót. Sőt mondok jobbat erre: az a tag, aki egyben munkavállalója is a cégnek, annak a munkaviszonya nem szűnik meg automatikusan, ha eladja a társasági részesedését vagy kizárják. Ahhoz neki fel kell mondani. Így még érthetőbb talán a kettő különbözősége.

gumirocker 2014.04.17. 10:19:54

@prakp: Akkor tag is és munkavállaló is.Együttesen, lásd az előző hozzászólásomat.

eßemfaßom meg áll 2014.04.17. 10:21:02

@prakp: lényegtelen, ha alkalmazott akkor alkalmazottként van szerződtetve és pont. A többi izzadságszagú fingreszelés.

gumirocker 2014.04.17. 10:22:16

@gumirocker: pontosabban egyszerre a kettő. Ez is és az is. A tagsági viszony viszont nem keletkeztet a társaságnál munkaviszonyt is. Ahhoz munkaszerződése is kell legyen a társasággal.

Szarvas Norbert 2014.04.17. 11:19:54

A probléma az hogy az az alkalmazott aki rendelkezik vagy kapott bármilyen részesedést a cégből ( akar 0.0000001%ot motiváció gyanánt), ellenben a cég negatív eredmenytartalekkal rendelkezik az nem kaphatja megkaphatja meg a havi járandóságát a Ptk. Szerint mivel a cég nem teljesítheti a kifizetést ebben a tenyallasban

unionista (törölt) 2014.04.17. 11:28:26

@Muad\\\'Dib:
ebből lesznek a csalások és a perpatvarok.

gumirocker 2014.04.17. 11:32:19

@Szarvas Norbert: Kedves Norbert! Amit te problémának érzékelsz, az valójában nem jelentheti azt, amit a kérdéses ügyvédi iroda leírt. Azaz az ügyvédi iroda rosszul értelmezte ezt a szabályt - már ha ez a törvény szövegének helyes interpretációja - csak most ez a rossz értelmezés széles nyilvánosságot kapott és senki hivatalosan nem reagált még rá. De itt több kommentelő is - egymástól függetlenül - ugyanazt mondja, hogy ez nem lehetséges, mert a kifizetések alapjai egymástól függetlenek.

paráznabillegető 2014.04.17. 11:42:31

@roli101: miféle saját vagyon? nincstelenként mennek be, dúsgazdagon jönnek ki? saját vagyon?
ébresztő.

Muad\\\'Dib 2014.04.17. 11:57:50

@unionista:
Azok eddig is voltak, ráadásul hiába nem örökölt semmit a feleség, a teljes haszonélvezeti jog miatt az örökösök lehet évtizedekig nem fértek az örökségükhöz. Tehát ahol balhé van most is az lesz, ahol nem volt, most sem lesz. Épp ezért marhaság a törvény örökösödési részét ilyen rossz-jó szempontból vizsgálni.

Blogger Géza 2014.04.17. 12:00:32

@Szarvas Norbert: Már ha a tagi kifizetéseket szabályozó jogszabály vonatkozik a munkabérekre is. Ez korántsem egyértelmű.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.04.17. 12:12:02

@Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög:

"talán nem írna olyanokat, hogy egyenlőre (de nem "azonos mértékűre" értelemben), vagy "valamilyük"."

Vagy olyat, hogy "Ez egy akkora "szarvas hiba", amit képtelenség megmagyarázni ész érvekkel".

Egy mondatbamn két szarvashiba, amelyeket észérvekkel nem lehet megmagyarázni.

De igazad van, a "valamilyük" abszolút díjnyertes.

talicskás munkásember 2014.04.17. 13:22:08

Ezt a hisztit! Megmódosítjuk, hogy jó legyen, oszt jónapot. Akár visszamenőleg és akkor nem is létezett...

soseleszekelső 2014.04.17. 13:57:44

Jöjjön valami nagyon durva. Mondjuk a jogszabály, hogy legyen miről beszélni :)

3:184. § [A tag javára történő kifizetések]

(1) A társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és - a törzstőke leszállításának esetét kivéve - a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.

(2) A pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni értékű juttatás egyaránt kifizetésnek minősül.

(3) Azokat a kifizetéseket, amelyeket az (1) bekezdés rendelkezései ellenére teljesítettek, a társaság részére vissza kell fizetni.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a tag nem a tagsági jogviszonyára tekintettel részesül kifizetésben.

soseleszekelső 2014.04.17. 14:01:00

A fentiek kft-re vonatkoznak, rt-nél némileg eltérő a szabályozás.

4-es pont az egyik lényeg, ahol explicite benne van, hogy nem csak a tagsági jogviszonyára tekintettel nem kaphat pénzt.

Másik lényeg, hogy mikor nem kaphat pénzt. A negatív eredménytartalék messze nem pontos meghatározás, a jogszabály nem így fogalmaz. Nagy kérdés, hogy az 1-es pontban lévő "továbbá" az ÉS vagy VAGY.

gumirocker 2014.04.17. 15:48:23

@soseleszekelső: na ez így már akkor tényleg vitaképes lett - de én azt gondolom, hogy a (4)-es arra vonatkozik, ha pld bérli az ingatlant a társaság a tagtól..... Mert egy másik törvény - a Munka Törvénykönyve - meg azt írja elő, hogy a munkatörvénykönyve alapján létrejött munkaszerződés okán a végzett munkáért munkabért kell fizetni. Azaz, ahogy az előzőekben mondta valaki, ebben a tekintetben a Munka törvénykönyve lex specialis. Tehát ha te munkaviszonyban állsz, akkor a munkádért munkabért kell fizetni társaságnak. Az viszont, hogy mi lesz a megbízási szerződéssel vagy vállalkozási szerződéssel a társaságoknak munkát végző tagoknál - ezek után kérdés.

2014.04.18. 15:47:08

www.uzletresz.hu/vallalkozas/20140418-nem-akadalyozza-a-berek-kifizeteset-a-ptk.html

"A társaság a működése során nem a saját tőke terhére gazdálkodik, hiszen a szerződéses kötelezettségeiből eredő fizetési kötelezettségeit, így a munkabéreket is, a számviteli szabályok szerint a működési bevételei terhére fizeti. A működési bevételek és költségek a saját tőkétől számvitelileg elkülönülnek a társaság elszámolásaiban. Ezért a saját tőkéből való kifizetés szabályai és a tag munkavállalónak munkabérhez való joga között semmilyen közvetlen kapcsolat nem áll fenn."

Az indexen sajnos nem találom a cikket, csak a pánikkeltést tartották hírértékűnek. De itt is lehet rá reagálni. Különben még kénytelen leszek az agyatlan és dilettáns rinocéroszoknak hinni.

2014.04.18. 15:55:26

"Kell egy őszinte hang, mely a szakmaiságával és a tapasztalataival segíteni tud a döntésedben"

Szila Siak 2014.05.13. 19:17:25

Akkor most vége lesz annak a világnak, amikor a könyvvitelileg veszteségessé manipulált cégem milliós összegeket fizetett a beépített rokonságnak az éves "munkájáért", miközben a hagyományos dolgozókat minimálbér alatt tartottam ?
süti beállítások módosítása