Az elmúlt hetekben vált ismertté a nagyszabású Ifjúság 2012 kutatás eredménye, amelynek legnagyobb konklúziója az lett, hogy a mostani 15–29 év közötti ifjak az úgynevezett csendes generáció tagjai. Ők azok, akik „A szüleik értékrendjét nem kérdőjelezik meg, a lázadás távol áll tőlük. A legszívesebben otthon ülnek, passzívan kivonják magukat a körülöttük zajló ügyekből. Kiábrándultak, és nagyjából fogalmuk sincs, mit hoz a jövő” – írja az [origo]. Ez azonban egyáltalán nem meglepő, mondhatni jellegzetes és kalkulálható társadalmi mechanizmus.
Mit is vártunk attól a generációtól, amelyik öntudatára ébredt és képes volt kiharcolni egy teljes rendszerváltást? Arra számíthattunk tőlük, hogy majd megnyugvó lesz, beletörődő, csendes, és saját családjában kevésbé domináns szerepet tölt be? Hogy ezt most miért hoztam fel? A folyamatot teljességében szerencsés látni, és annak a folyamatnak, amelyik a „csendes” generációig vezetett, egyértelműen a rendszerváltáskor 15–29 évesek (vagyis a mostani szülők) viselkedése a kiindulópontja. Számos kutatás és megfigyelés bizonyítja, hogy a domináns, erőteljes véleménnyel rendelkező szülők gyermekei általában csendesek, visszahúzódók, kevésbé önálló gondolkodásúak lesznek. Most sem történhetett ez másképpen, hiszen ennek a logikának a mentén haladva egy erőteljes generációnak csendes és irányítható, önálló kezdeményezésekre kevésbé képes gyermekei lettek.
A tanulmány tökéletesen kimutatja, hogy a „csendes generáció” leginkább a szülei értékrendjét és gondolkodásmódját viszi tovább, aszerint él (erkölcs, gazdasági rálátás, pénzügyi kultúra), miközben totális passzivitását betonozta be az aktuálpolitikai helyzet, annak kilátástalansága (és a teljes országkilátástalanság), a népességet sújtó negatív passzivitás. Bátran kijelenthető, hogy jelen helyzetben egy társadalmi szétcsúszás mellékterméke a „csendes generáció”, hiába viszik tovább, lemásolva-elfogadva szüleik hozzáállását-látásmódját például a gazdasághoz, hiszen a rendszerváltás lényege pontosan a rendszer és látásmód megváltoztatása, aminek első fázisa a rendszerváltás gyermekeinek (mostani „csendes generáció”) szemléletmódváltása. Sokan hangoztatják, hogy igazi rendszerváltás nem ment még végbe Magyarországon, amit tökéletesen alátámaszt az az állítás, miszerint az igazi rendszerváltáshoz (szemléletváltáshoz) szükséges az új generációk a gazdasághoz, a pénzügyekhez, az élethez történő másmilyen hozzáállása. Viszont az új generáció a szüleik értékrendjét viszi tovább. Kezditek érteni?
Az igazi rendszerváltás Magyarországon várhatóan 2035 után lesz, amikor a következő generáció felcseperedik, és várhatóan sokkal inkább válik aktív társadalmi szereplővé, sokkal inkább lesz más gondolkodású, sokkal inkább lesz önálló kezdeményező és sokkal inkább akarja megváltani-megváltoztatni a világot, mint akkori szüleik, a mostani „csendes generáció”. Hogy ennek mi lehet az oka? Azt gondolom, számos változó mellett a legfontosabb a kevésbé domináns szülők (generációs probléma) lehetnek, akik a gyermeknevelésben is „kamatoztatni” fogják az egész létüket jellemző passzív, kevésbé akaratos hozzáállásukat a gyerekük véleményének, életfelfogásának formálásában.
Viszont ennek a folyamatnak van egy komoly előrelátható hátránya, mely leginkább a gazdaságban fog lecsapódni. Gazdasági kezdeményezőkészség nélkül lehetetlen valami rendkívülit elérni. Magyarország legnagyobb gazdasági problémái között a negatív kilátástalanságot-hozzáállást és a munkanélküliséget említhetjük. A felmérés szerint azonban a vizsgált generáció csupán 40%-a dolgozik, miközben 25%-os munkanélküliség mellett az aktív álláskeresők aránya 14%. Ezen száraz adatok mellett kitűnt az összefoglalásból, hogy az élet más területén sem aktívak, hiszen csak igen kevesek sportolnak, gondolkodnak családban, gyerekben, miközben 71%-uk lakik otthon, és jelentős részük nem is tervezi az elköltözést. Vagyis mintha megállt volna ez a generáció, és nem is igazán akarna megmozdulni. Ez pedig belátható időn belül gazdasági katasztrófához vezethet, de minimum stagnáláshoz, hiszen ez a „gyerek” generáció hamarosan a társadalom fő rétegévé válik, annak hajtóerejévé, és családot (kellene) alapítani, gyereket (kellene) nevelni, stabil munkahellyel (kellene) rendelkezni és a fogyasztói társadalom legerősebb rétegévé (kellene) válni, miközben felváltják az előttük lévőket, akik a következő életszakaszukba lépnek. Nagy probléma lesz ez.
A nagy gazdasági boom, amit a politika mindig próbál felhasználni, mint valami jövőbeni általuk elérhető cél egyre messzebb távolodik tőlünk, hiszen a boomot a „csendes generációnak” kellene szállítania, ám tagjai még otthonról sem igazán akarnak kimozdulni. Másrészről ez a réteg egy elképesztően stabil generációt jelenthet, melyben nincsenek ingadozások, semmi esély a lázongásra. Magyarul a politika számára tökéletes táptalaj, hiszen ennek a generációnak a torkán bármit le lehet nyomni anélkül, hogy (kis túlzással) a nagy tömeg hangosan lázongana, és nem csak a WC-n magában morogna. Pontosan e miatt a politikai passzivitás miatt lesz Magyarország teljesen kiszolgáltatva a politikának és a háttérben meghúzódó érdekeknek anélkül, hogy ellenállásra számíthatnának. Talán találóbb lenne a generációt gúnynévvel illetni: a magukban bégető bárányok generációja.
De megismétlem az elején tett kijelentésem, miszerint ez a folyamat tervezhető, várható és természetes. Minden első generáció domináns, amiből az következik, hogy a következő generáció csendesebb lesz, pontosan az előtte levő generáció (szülők) erőteljes jelenléte miatt, hiszen aki domináns és sarkos véleménnyel rendelkezik, az nem hagy fel vele, amikor a gyereke 15–29 éves lesz. De ennek az ingafolyamatnak a következő állomása, hogy a könnyen irányítható generációk gyermekei ismét dominánsakká válnak, hiszen gyerekkoruktól azt tanulták meg, hogy sok esetben a talpukra kell állni, ha el akarnak érni valamit (banális példával élve: a legót a boltban).
Forrás: